Tékozló Homár

'Kértem számlát, amin gyerekvágás szerepel'

2009.04.24. 11:13 | szily | 83 komment

Mikrotörténet, azzal a tanulsággal, hogy egy szülő sosem lehet elég figyelmes. Tündér szárazon akarta levágatni a kisgyereke haját, de nem jutott eszébe, hogy az Árkádban fura dolgok szoktak történni. Ezúttal a számla nőtt meg misztikusan. Nyakviszkettető sztori alant:


Okulásként írom:

Az Árkád bevásárlóközpontban lévő Klier fodrászattal kapcsolatos a panaszom a fogyasztók nem helyes tájékoztatása, illetve megtévesztése miatt.

8 éves kisfiam hajvágása történt 2009.04.23-án a délutáni órákban. A kiírás szerint a száraz vágás gyerek 10 éves korig: 1.690 Ft, mosással: 1.990 Ft.
Mi a száraz vágást vettük igénybe. A végén a számlázás 2.190 Ft volt! Mikor ezt szóvá tettem, azt a választ kaptam, hogy a gyereknek félhosszú haja volt (hát, ezt sem tudom, hogyan mérik, hiszen egy kisfiú nyak közepéig érő haja, kb.1-2 centis ugyan mitől félhosszú...), és nekik a belső papíros árszabásuk ezt írja elő.
Viszont ez  nem szerepel az árak külső üvegen lévő felsorolásában, hogy a gyerek haját hosszúság szerint minősítik és eltérő árat alkalmaznak! Nem is szerepel ez az ár a kiírásban.
A gyerek előtt nem akartam tovább balhézni, így fizettem.
Ha ezt előre tudom, természetesen ilyen áron nem veszem igénybe ezt a szolgáltatást. Kereken 500 Ft-tal volt így drágább a szolgáltatás.
Kértem számlát, amin gyerekvágás szerepel, így állításomat bizonyítani is tudom.

Azon kívül, hogy ide többet nem megyek, és mindenkit lebeszélek róla, többet úgy érzem,  nem tehetek....

Üdv,
Tündér

 

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dr. Kix 2009.04.24. 11:16:04

De szép ez a péntek! :)

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2009.04.24. 11:16:40

Egy kisfiú nyak közepéig érő haja, nem 1-2 centis.

Harlequin 2009.04.24. 11:17:30

"Kereken 500 Ft-tal volt így drágább "

Dráma!!!

Dr. Kix 2009.04.24. 11:18:36

Remélem bosszúból nem fizettek a WC használatért. És elmentek oda vagy 10x... :)

VR6 2009.04.24. 11:19:01

Hajnyíró: 3.000Ft.
Gyerek előtt nem balhézni: felbecsülhetetlen.

Jim Raynor 2009.04.24. 11:20:32

@Harlequin:

ja, és az drámázik, aki az árkádba a klier-be viszi a gyereket hajvágásra.....no comment....

Secnir 2009.04.24. 11:25:48

beszarás ez a fodrászat.
ha azt mondom, hogy hagyja a hajat 2 cm hosszúra, akkor nem mindegy, hogy 5 vagy 15 centit vág le?
szarjon kinyílt fodrászollót az ilyen...

É2I 2009.04.24. 11:26:36

Szerintem is vegyél egy hajnyírógépet, és jó pár évig nem kell hajszobrászhoz hurcolnod a csemetét.

Azért a hiányos tájékoztatásért megérdemli a sünt a szobrászat.

Ja és küldd be a számlát az apechnek, hátha nyersz egy milliót ;)

Yoss 2009.04.24. 11:28:25

Itt nem az összeggel van a baj, hanem az elvvel. Ez a tipikus proletár hozzáállás eléggé gusztustalan. Ha valaki nem a legolcsóbb szar szolgálatást veszi igénybe, akkor ott szabad a rablás? Vagy mégis hogy gondoljátok ezt? Majd he lesz elég eszetek és fogtok dolgozni és pénzetek is lesz, akkor majd remélem titeket is levesznek úton-útfélen. Remélem akkor is ez lesz a véleményetek.

Harlequin 2009.04.24. 11:32:33

@Yoss: Ha problémája van az elvvel, akkor ott helyben be kell írni a váslók könyvébe. Legalább tanul a gyerek.

helianthus 2009.04.24. 11:34:49

@Yoss: Bár eddig nem szóltam semmit, de sajnos én már réges régen dolgozom, viszont pénzem nincs, ezért kérlek nekem kívánd azt, hogy majd, ha sok pénzed lesz és nem dolgozol, remélem boldog leszel!!!
Köszönöm.

Vallalkozas Hatraltatasi Iroda 2009.04.24. 11:35:44

Vásárlók könyve?
Sajnos a Homárra nem kell válaszoljanak hivatalosan - bár hírértéke sokkal jobb :)

2009.04.24. 11:38:55

Egyébként mi értelme a száraz vágásnak? Attól nem lesz egyenletlen a haj?
Nekem 1x vágta valaki szárazon a frufrum, másnap az osztálytársaim körberöhögtek, hogy hullámos... persze akkor még gyerek voltam, így belefért.

☺ágica (törölt) 2009.04.24. 11:41:52

@hErpEsz: ha frissen mosott hajjal megyek (mert pont esedékes volt), akkor nekem is szárazon vágja a fodrászom. De így is jó szokott lenni:)

Gringо · http://www.youtube.com/watch?v=5Bz8GyTrUxw 2009.04.24. 11:42:05

Én már egy ideje magamnak tolom le géppel. Angliában szoktam rá, ahol a legolcsóbb férfi hajvágás is kb 4-5ezer forint+borravaló, a hajnyíró gép ugyanennyi. Egyszeri befektetés, pár hónap alatt megtérül. Persze, bele kell jönni (volt, hogy elb@sztam az elején és így csontra le kellett szedni:), de mára egy fodrász se mondja meg, hogy magam vágom. Pedig nem nullásra szoktam nyírni.
A férfi hajvágás még itthon is kész rablás, átlag 15 perces munkáért nem ritkán több ezer forintot kérnek. Egy hónap múlva meg mehetsz újra.

Amúgy sose értettem, miért van ez a hajhossz szerinti differenciálás, miért nehezebb levágni egy 3 centis hajat, mint egy 2 centiset?

Smacika 2009.04.24. 11:47:38

Nem áll össze nekem ez sehogy.
Mindenképpen sünt érdemel az üzlet, de a csaj is elmehet valahova.
Saját csemetének le kell vágni a sérót, nem valami rablóhoz vinni.
De ez így a jó, mert a gyerek megtanulja, hogy a szinte semmiért hogyan kell nagy lét kaszálni.

helianthus 2009.04.24. 11:47:38

@hErpEsz: a száraz vágásnak az az értelme, hogy gyereknél 300 ft-tal olcsóbb. :)
Egyébként én hallottam olyat, hogy vannak, akik így vágatják csak, mert allergiások meg ilyenek, és nem mosathatják a hajukat, csak vágathatják.
Vagy ez hülyeség lenne?

Secnir 2009.04.24. 11:50:50

@Gringо:
"Amúgy sose értettem, miért van ez a hajhossz szerinti differenciálás, miért nehezebb levágni egy 3 centis hajat, mint egy 2 centiset?"

most gondolj bele: a fodrász az ujjaival tartja a levágandó hajat, és a súlykülönbözetet megérzi azonnal. megterhelés az ujjaknak, az ujjízületeknek, ezáltal a csukló, könöyk és gerinc is nagyobb terhelést kap.
namármost keress egy olyan fodrászt (postást, ügyvédet politikust) akinek gerince van...

SolidSnake 2009.04.24. 11:50:56

A gyerekvágás senkinek nem indítja be a fantáziáját? :-)

Impega 2009.04.24. 11:52:19

Holnap megyek fodraszhoz. Majd kuldom a posztot hetfon :D

Ja szamlanelkul fog menni. Akkor meg azert. Remelem nem leszek pettyes :D

Impega 2009.04.24. 11:52:19

Holnap megyek fodraszhoz. Majd kuldom a posztot hetfon :D

Ja szamlanelkul fog menni. Akkor meg azert. Remelem nem leszek pettyes :D

Impega 2009.04.24. 11:54:33

Ha meg nem lett volna, akkor holnap megyek a fodraszhoz.

Gringо · http://www.youtube.com/watch?v=5Bz8GyTrUxw 2009.04.24. 11:55:05

@Secnir: Jogos :))))
Nekem az jutott eszembe közben, hogy a környezet-terhelés a titok kulcsa. Ugyanis hosszabb haj=nagyobb térfogat=több hely a szemetesben=magasabb szemétszállítási díj & nagyobb környezet-károsító hatás

Impega 2009.04.24. 11:57:47

@Gringо: A hajat lehet komposztalni. Es jo is a komposztban .
Komposzt: kornyezetkimeles.

Gringо · http://www.youtube.com/watch?v=5Bz8GyTrUxw 2009.04.24. 12:01:56

@Impega: Tényleg? Erre nem is gondoltam. Bár nem hiszem, hogy a fodrászok talicskázzák a levágott hajat a hátsó kertbe a komposztba... Vagy van erre szakosodott hajfelvásárló komposztálással foglalkozó vállalkozó?

májgeriberi 2009.04.24. 12:03:05

hajvágót kell venni az a tuti

Impega 2009.04.24. 12:04:07

@Gringо: :D nem hiszem. Csak ugy irtam. Amugy azert azt is meg kell mellekes jegyezni, hogy azert magam ellen is beszeljek, hogy ugye a hajakat franko kornyezetet nem kimelo dolgokkal kezelik, tehat ha mar komposzt, akkor legalabb a hajfesteket felejtsuk mar el. Amugy a haj tenyleg jo a komposztba.

helianthus 2009.04.24. 12:12:43

@SolidSnake: az enyémet beindította.
a számla így néz ki

1 db félhosszú gyerekvágás (szárazon) 2190 Ft. :D

májgeriberi 2009.04.24. 12:13:10

a gyereket kell berakni komposztba, mert akkor nem kell neki takaró se télre se a hidegebb éjszakákon, sőt még tán haját vágatni sem kell. :)

IndaMuncher 2009.04.24. 12:23:44

@Secnir: Tuti munkadíj, biztos mer' többet kell utána sepregetni. (°_O)

uni1002 2009.04.24. 12:34:23

Szép összeget kértek a hajvágásért.
Nálunk a fodrászkislány 800-ért rendbe rak, egy negyedóra alatt, miközben megbeszéljük a világ dolgait...

2009.04.24. 12:38:50

Gringonál a pont, nálunk adva van a gyerek, akinek még mindegy, hogy hogy néz ki (mellesleg kisfiú fejét nagyon eltolni sem lehet, főleg nyáron direkt praktikus a tüsihaj), meg adva vagyok én, aki már belehajtotta fejét a házasság igájába, és anno az asszony azt mondta, akár kopaszon is szeretne... Ergo vettem egy hajvágót és nyírom a magam haját, a gyerekét, olykor apámét, meg az unokatesókét. Nem mondom, hogy nincs kicsit egyen-íze a dolognak, viszont gazdaságosabb, mint a Tecsó... Kis gyakorlattal meg egy kézitükörrel épp olyanra vágom a hajam ingyé', mint egy fodrász ezeröté'...
Mellesleg a győri hiperteszkóban is volt Klier, tiszta perverzió, hogy az ember nagyközönség előtt vágatja a haját mindenféle fodrásztanoncokkal...

Virus 2009.04.24. 12:59:06

gyerek előtt miért ne lehetne balhézni? így csak azt fogja megtanulni, hogyan legyen az ember NYÚL.

vásárlók könyvét mindenképp ki kell kérni, mert attól úgy félnek mindenhol, mint a tűztől, és hatásos!!! nekem eddig mindig válaszoltak, főnök elovassa, és igenis történik valami, ha beírsz!!

májgeriberi 2009.04.24. 13:06:02

@Josh: "mellesleg kisfiú fejét nagyon eltolni sem lehet,"

hidd el én eltudnám :)

Bit Rot 2009.04.24. 13:14:58

Ismerős a helyzet...
Én is egy helyen kérdeztem, mennyi a vágás?
2500 Ft, rendben, másnapra bejelentkeztem, mert rohantam.

Másnap vágás, minden, 2500 Ft... PLUSZ 500 Ft a mosás. Tehát 3000 Ft összesen.

Nem tudom, miért jó a fodrászoknak átcseszni az ügyfeleket??? Ráadásul ha egy fodrász jó, akkor rendszeresen fog odajárni az ember, akkor meg miért kell ilyen reklámmal indítani?

szemig jimmy 2009.04.24. 13:18:31

Van hol csak a szárítás 3500
emlékszünk?

Gringо · http://www.youtube.com/watch?v=5Bz8GyTrUxw 2009.04.24. 13:23:51

Csak vigyázzatok az árelemezgetéssel mert összefognak mint a kovácsok aztán senki nem vágja majd le senki haját... Igaz felvirágzik a hajnyírógép-piac viszont tele lesz az ország bőrfejűekkel meg Iron Maiden-esekkel :)

havajj 2009.04.24. 13:25:58

de minek a számla? hentes vagy? elszámolod?

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2009.04.24. 13:32:27

disznóvágás, gyerekvágás
jó kis combpöri, és gyerekkolbi, nyamm-nyamm :)

a nyak középig érő haj, 1-2 centi? hmmm elég lapos fejű lehet a gyerek...
(a hajat nem a legalsó kinövő hajszál meddig érésével mérik tudtommal. szóval a nyak középig ér nálam azt jelenti hogy minden hajszál addig ér. a fej alján növő 1-2 centis de a fejbúbon növő meg 10-12 centis.)

☺ágica (törölt) 2009.04.24. 13:36:54

@havajj: hogy bizonyítsa, hogy átb*cták 500, azaz ötszáz forinttal

Fairy Girl 2009.04.24. 13:41:27

@SolidSnake: Hihetetlen hogy nem ez volt az első reakció :)

Fairy Girl 2009.04.24. 13:42:50

@uni1002: "Nálunk a fodrászkislány 800-ért rendbe rak, egy negyedóra alatt"

Namost ezt fejtsd ki kérlek :)

Fairy Girl 2009.04.24. 13:51:40

Ha márhajvágás, az én hajam nagyjából egy méteres kb. Szerencsére bizonyos hajhossz fölött már csak a "hosszú" megnevezést használják, és nincsenek sávosan emelkedő tarifák a szárításnál és vágásnál sem. Sőt, a mosásnál sem. Egyedül a festék ami drágább, de hát az meg annyi, amennyit el kell rá használni (sokat...).

A gyerekvágás marhajó :)

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2009.04.24. 13:53:55

@Fairy Girl: Ez legalább olyan magas labda, mint a gyerekvágás, ezért nem is üti le itt senki, mert itt mindenki úriember! :)

Mokele-Mbembe 2009.04.24. 13:54:41

@Hurrá Torpedó: Ha a fejbúbtól a nyak aljáig érő haj 10-12 centi, elég töppedt lehet a gyerek feje...

Mokele-Mbembe 2009.04.24. 13:56:19

@uni1002: Nem maradt le egy nulla a fodrászkislány tarifájából?

☺ágica (törölt) 2009.04.24. 13:57:51

@Mokele-Mbembe: úgy meg akkor elég húzós, pláne 15 percért. De a 800 azért tényleg gyanús:)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2009.04.24. 14:00:25

@Fairy Girl: Megelőztél, pont ezt akartam én is kérdezni, kiegészítve azzal, hogy ilyenkor én nem szoktam a világ dolgairól beszélgetni, de ez ízlés kérdése:)

Widár 2009.04.24. 14:08:33

Múltkor a fodrászkislány szeretett volna velem beszélgetni a "világ dolgairól". Ezért úgy döntöttem, inkább maradok a régi fodrászomnál (még ha messzebb is van) :)

sish 2009.04.24. 14:18:20

küldd be a számlát, hátha nyersz egymillát és még jól jössz ki a buliból

T2006 2009.04.24. 14:19:36

Átlagos hosszúságú férfi haj szárazon vágva 15 perc 600 Ft (számla nélkül, bár sosem kértem, lehet számlával is annyi)
Igaz ez VIDÉK! Szerencsére!

T2006 2009.04.24. 14:29:18

@T2006: És még ez sem rossz! Óránként 2400 Ft! Én tanárként (csak főiskolai végzettség) kb. 1000 ft-ot keresek óránként!

hiszti 2009.04.24. 14:56:37

@T2006: Látod? Fodrásznak kellett volna tanulni. Már 15 évesen kaptál volna borravalót a mosáskor.
Most pedig 2400 ft. lenne az órabéred.
Egyébként egy tanár sem mászkál többet, mint a fodrász a vendég körül:)

hiszti 2009.04.24. 15:00:34

Az én fodrászom házhoz jön. Szárítás 800 péz, vágás-szárítás 1200.
Annyi kuncsaftja van, hogy alig győzi.
Időpontegyeztetés 2 héttel korábban sms-ben. Ez ám a szolgáltatás!
Nem sajnálom tőle a zsetont.

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2009.04.24. 15:08:53

@Mokele-Mbembe: hát de még mindíg jobb mint a posztban az 1-2 centi, nem :)

rossebtudja mennyi nincs most egy 4 éves gyerek mellettem, hogy lemérjem. pedig van itt vonalzó lézeres mérő, meg minden szar. csak gyerek nincs.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.24. 19:47:22

gyerekkoromban anyam vagta
kesobb a noverem
utana a felesegeim/baratnok/
most fodraszhoz jarok mer Mary bena
soha de sose....
foleg Kentuckybol
20 dollar tipsel egyutt
az 36 doboz sor

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.04.24. 20:07:55

Klierhez jár, és 500 Ft-ért rinyál. Vazz öcsém...ez ám az IQ fighter.

Law enforcer 2009.04.25. 13:18:27

óccó hajnyírót kell venni, hamar megtérül...

májgeriberi 2009.04.25. 16:14:37

ilyen árak mellet a drága hajnyíró is gyorsa megtérül

Lulu Lulu 2009.04.26. 02:12:05

@É2I: Hát ez a küldd vissza a számlát qurvára tetszett...a nap első röhögése! annyira jellemző a magyar közállapotokra! kösz!

2009.04.26. 09:37:32

Szeretettel küldjük nekik a következő számot:
www.youtube.com/watch?v=wFsUDnEemq0

Fashionistas 2009.04.26. 17:01:35

Klier szánalmas. Nekem a régi idők szocreál fodrászata jut eszembe azzal a különbséggel h itt modern bútorok vannak.

manes 2009.04.26. 17:38:40

Gyerekkoromban a Tóbiás bácsi 4 forintért nyirt.Mind egyformán néztünk ki utánna.

SzilviBarack 2009.04.26. 22:22:30

Szeretitek a kopasz csajokat? Hmm?

vauvauvau 2009.04.27. 01:13:20

Kedves Vendégünk!

Köszönjük, hogy igénybe vette szolgáltatásunkat.
Tájékoztatni szeretnénk, hogy az akciós hajvágás tar ügyfeleinkre vonatkozik.

Üdvözlettel: Killer Fodrászat
ISO 9001
Budapest legjobb fodrászata-díj 2008*

--
*A szavazás 3 ember részvételével zajlott.

vauvauvau 2009.04.27. 01:16:42

@Secnir:

Mert komposztálni kell a hajszemetet, majd összeseperni.
B-Partvis kell a 3, A-partvis a 2 cm-es hajhoz.
Ez többe kerül.
Ózonlyukam is kitágul a hajtól.

Fodrász

bolhaplaza.hu 2009.04.27. 08:33:05

Ez azért lehetett mert a hajvágás végére felment a villany ára és leértékelődött a forint a 10 perc alatt.D

bolhaplaza.hu 2009.04.27. 08:34:18

@vauvauvau: DDDDDDDDDDDDDDd

szmoker (Homo Trollicus) 2009.04.27. 09:29:13

Fodrász cimbim otthon nyír (szalonban 3500 körül lenne), cserébe adok neki zenéket lemezre írva, meg el szoktunk szívni 1-2 spanglit.

E öröm e bódottá.

nothing.at.all (törölt) 2009.04.27. 10:22:15

na hát aki oda bemegy, az tényleg nem sikeres ember.
árulja már el valaki, mire föl ilyen drágák?
főleg, hogy tényleg fodrásztanoncnak néznek ki azok a macácskák.
azok is?

HitelesBalu · http://www.credithill.eu 2009.04.27. 12:21:05

hosszabb a haj, több a meló... fel kell emelni a hajat a vágáshoz, az meg nehéz, meghúzhatja a derekát a fodrász... a felár a veszélyességi pótlékba megy vsz.

lamatic 2009.04.27. 13:19:27

Üdv 4all!
Készek vagytok. :)
Ha x összeg van kiírva, akkor minímum elötte szólljon ha nem annyi.
Fodrászhoz azért jársz mert kényezteted magad. A kávézóban sem iszol 20 Ft. kávét (kb. ennyibe kerül) hanem kb. 300 ért. De a segged alá rakják és elmosogatnak utánad. Persze a sok igénytelen paraszt ugysem érti meg aki a kávét 1 legyintésre issza meg, meg a kajánál is a több a jobb elve alapján él. Hehehe ebből van a több Mo n. :P

brand_boy 2009.06.10. 16:46:27

Mi az, hogy a gyerek előtt nem akartál balhézni ?
Így hogy tanulja meg, hogy kivel kell sünt szaratni !?
És, hogy mindenki a maga szerencséjének a kovácsa.

Clearman 2009.06.15. 11:37:11

Lehet, hogy az elmúlt években változott a helyzet, de a Klierben kezdte pályafutását egy fodrász ismerősöm, kinek kollégájának még végzettsége sem volt. Tehát egy pályakezdő és egy kókler egy üzletben, ami német minőséget sugall német árszínvonalon.

hopp-hopp 2009.12.27. 17:10:25

@Clearman: hmmm - mi a töröknél nyíratunk - de szívtam én is egy aprócska budai fodrász-szalonnal -
kb. így ...
vágás! ... inkább fessünk ...
NEM - VÁGÁS!!!
nem mosni! - MOSVA VAN !!!
ááá kell az ... stb.

kifizettem. eltettem a számlát.
élménynek-tapasztalatnak megfelelő volt.
amúgy
maradok a jó öreg borbélyomnál - aki 850ért tökéletesen dolgozik ...

alexander77 · http://www.lefolyo.hu 2011.03.11. 13:14:05

Na igen, ott minden dologra adnak előregyártott választ. Kár,hogy nem adott egy névjegykártyát ,amin a Fogyasztó Védelmi Főfelügyelet állt volna. Lehet másképp álltak volna önhöz. :D
süti beállítások módosítása