Tékozló Homár

Életeket fenyeget egy álrendőr a Velencei tónál

2009.06.30. 00:02 | szily | 520 komment

Na, ez a durva, nem a Batz papucs! A Homár régi mailhaverját, Gábort és a kocsijában utazó családját igazi életveszélybe sodorta egy agresszív önkéntes seriff, aki le akarta szorítani őket az útról. Konkrétan rájuk húzta a kormányt az országúton, "rendőrség" feliratú tárgyát lóbált, megmondta, hogy nem rendőr, majd rájuk hívta a "kollégákat". A hideglelős történet vége még ijesztőbb: az önkéntes milicista a helyi rendőrök haverja, és egy rádióhívásával járőrkocsikat bír utasítgatni. Mi a hivatalos rendőrséggel is óvatosak vagyunk, a nemhivatalosakat meg kiváltképpen rühelljük, úgyhogy a sztorin rajta tartjuk az ollónkat. A fickót Gábor feljelenti, ott fent a képe, ha valakire rátapad, vigyázzon, nehogy baj legyen belőle.

Update 1.: Leszedtem az érintett fotóját, mindjárt posztolok róla, hogy miért.


Ha nyári hétvége, akkor irány az ország valamelyik érdekes része. Nem árt ugyanakkor óvatosnak lenni, mert a törvényesség határán izgő-mozgó és buzgalmában a törvényességet könnyen átlépő önkéntesek hada lepi el a frekventált helyeket. Így azoknak is van oka aggodalomra, akik igyekeznek minden szabályt betartani, mert a közlekedési balesetben ugye vétlenek is szoktak sajnos sérülni.

A múlt pénteken kis családom autóba ültettem, hogy egy hétvégét töltsünk el egy hazai városban. Utunk Agárdon és Gárdonyon keresztül vitt a 7-es úton. A rend szigorú őrei sebességméréssel biztosították az úton az előírt maximális sebesség betartását, így a haladás feltételei adottak voltak. Elhagyva a radarral foglalatoskodókat, 1-2 km megtétele után egy sötét színű autó úgy érezte, neki a 40 km-es táblák között haladók sebessége nem elég, ezért reflektorának villogtatásával próbált magának utat biztosítani a kétszer egysávos főúton. Természetesen lehetetlen volt lehúzódni is. Barátunkat az sem zavarta, hogy a felezővonal gyakran záróvonallá alakul az úton, ő kivágva és folyamatosan a felezővonalon haladva mellénk került és az anyósülés ablakán keresztül próbálkozott, úgy, hogy közben 35-40 km/h sebességgel haladtunk, PÁRHUZAMOSAN az egyetlen forgalmi sávon.

Barátunk gyorsan a lényegre tért: " húzódjon le és álljon az út szélére". Közöltem vele, hogy nem hiszem, jogosan kérne ilyesmit tőlem, természetesen eszemben sincs leállni az út szélére, ha siet, elengedem, legyen boldog azzal a plusz 5-10 méterrel. Ő nem erre vágyott. Visszahúzódott mögém, majd újra mellém vágott, ekkor egy gyerekjáték "rendőrség" feliratú tárcsát mutogatott az anyósülés ablakán, és újra megpróbált rábeszélni, álljak csak meg. Hogy szavainak nyomatékot adjon, a kocsiját többször 20 centinél is közelebb kormányozta, reménykedve, hogy félrerántom a kormányt és megállok.
Szembeforgalom is volt rendesen, így jogosan aggódtunk, hogy vagy két szemben haladó kocsi között akad el a fickó, vagy valóban teljesen leszorít a padkára/árokpartra. A két kiskorú már komolyan aggódott, hogy most akkor tényleg kocsitörés lesz az ígért kirándulás helyett? Mivel a kérdésemre ("rendőr vagy?") nemleges választ kaptam, ismertettem vele, hogy mit fogok tenni "megyek tovább és maximum egy rendőrnek állok meg". Ő ismét mögém került és látszott, hogy walkie-talkie-n valakivel beszél. NEM rendőrségi rádió volt, inkább a mezei PMR rádiók egyike lehetett.

Pár másodperc múlva már hallatszott, hogy egy kéklámpás tolja a padkára a kocsisort és nagyon igyekszik valahova. Mindenki becsülettel lehúzódott az út szélére, hogy elengedjék, hátha valami súlyos bűncselekményt kívánnak megelőzni. Nem, ennyire nem igyekeztek, pontosabban rám vadásztak.

Miután sikerrel leszorított minden mögöttem jövőt, szépen beállt mögém. Mint tudjuk, a KRESZ 6. paragrafusa megemlékezik a rendőr megkülönböztető jelzést használó járművel hogyan állíthatja meg a másik gépkocsit, de ott ezt az amerikai filmekben ismert módszert nem ismertetik, hogy ha a rendőr mögéd áll, és villogva, szirénázva halad mögötted, akkor ő azt akarja, hogy állj félre, mert közúti ellenőrzésre vágyik. Én is el akartam engedni, hadd siessen, talán még elcsíp valami bűnözőt, de nem, tényleg velem együtt manőverezett, ha gyorsítottam, gyorsított, ha letértem az útjából, mögém tapadva ő is félrehúzódott.

Megálltam, hogy rövidre zárjuk az ügyet. A kb 160 centiméteres kis vékony rendőrlány riadtan közölte, hogy ő közúti ellenőrzést szeretne végrehajtani és szíveskedjek papírokat átadni. Megkapott minden papírt, ekkor mögéjük állt a leszorítós játékokban edzett civil, majd szépen odaállt ő is közúti ellenőrzést játszani. Megkérdeztem, hogy mégis hogy képzelte, hogy le akart kétszer is szorítani az útról, valamint megállásra szólított fel. Ő természetesen nem ismerte el a tett elkövetését, de azt sem volt hajlandó megmondani, ki ő, mi ő, hangoztatta, hogy ő csak egy civil.

A kocsi és a saját papírjaim természetesen rendben voltak, feljelentést pedig a közúti veszélyeztetés bűncselekményének gyanúja miatt a helyszínen tartózkodó rendőre nem fogadhat el (???), csak írásban lehet a megfelelő rendőrkapitányságon benyújtani. (Benyújtom, ez nem kérdéses).

Felmerül a kérdés, hogy az elkövető milyen jogosítványokkal rendelkezik, hogy a közúton haladó gépjárművet veszélyeztetheti (ahogyan egy rendőrségi jármű sem teheti), milyen alapon szólíthat fel egy gépjárművével szabályosan haladót azonnali megállásra, hogyan teheti meg, hogy a közlekedési szabályokat be nem tartva a felezővonalon/záróvonalon folyamatosan haladva 30 cm-re megközelítsen más gépjárműveket és „leszorítással” próbálja meg akaratát érvényesíteni?

Milyen jogosítványok alapján van lehetősége a valódi rendőrjárőr értesítésére, a rendőrjárőr milyen alapon használja megkülönböztető jelzését egy olyan gépjármű megállítására, amelyet ő maga nem látott és így nem lehetett tudomása semmiféle közlekedési szabálysértésről? A rendőrjárőr milyen alapon fogadja és HOGYAN fogadja egy civil rádió adóvevő berendezésen bejelentve a megállítani szándékozott gépjármű rendszámát? Amennyiben a járőr nem talált semmiféle olyan körülményt, amely helyszíni intézkedés vagy szabálysértési eljárás kezdeményezését kellene eredményezze, hogyan választhat ki egy polgári személy egy civil rendszámú, jelzések nélküli gépkocsiban egy szabályosan közlekedőt, hogy teljesen törvényellenes módon veszélyeztesse?

Ha nem rendelkezik valaki kellő vezetői tapasztalattal, ha nem megfelelően reagál a helyzetre, az út szélén vagy árokba hajtva kiskorú gyermekeit és felesége életét is veszélybe sodorhatja, mert egy magát hatósági jogosítványokkal rendelkező személynek képzelő magánszemély úgy gondolja, hogy joga van az útról leszorítani, amennyiben valaki teljesen jogosan nem tesz eleget minden jogalapot nélkülöző felszólításának.

A mellékelt két képeken látható a kocsija és maga az illető. Nem árt Agárd környékén tehát figyelni, vigyázni, hogy az önjelölt rendfenntartók nehogy komolyabb balesetet idézzenek elő.

Gábor

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MrR2008 2009.06.30. 15:55:28

@casey rybak:

KRESZ IV. RÉSZ - A járműközlekedésre vonatkozó szabályok
I. fejezet - A járműközlekedés általános szabályai

42. § Magatartás a megkülönböztető vagy figyelmeztető jelzéseket használó járművekkel szemben

(1) A megkülönböztető jelzéseket (villogó kék fényjelzést és szirénát vagy váltakozó hangmagasságú más hangjelzést) használó gépjármű, illetőleg minden ilyen gépjárművekkel kísért (közrefogott) zárt csoportban haladó, megkülönböztető fényjelzést használó gépjármű részére minden járművel, minden helyzetben elsőbbséget kell adni, és akadálytalan továbbhaladását - félrehúzódással és a szükséghez képest megállással - lehetővé kell tenni.

(2) Megkülönböztető fényjelzést használó, álló járművet megközelíteni, illetőleg mellette elhaladni csak fokozott óvatossággal szabad.

(3) Megkülönböztető jelzéseket használó gépjárművet előzni tilos. Az ilyen gépjármű mögött a követési távolságot úgy kell megválasztani, hogy az ne járjon a közlekedés többi résztvevőjének zavarásával.

(4) A figyelmeztető jelzést (sárga villogó fényt) használó járművet fokozott óvatossággal szabad megközelíteni, mellette elhaladni, vagy megelőzni.

Azaz ha másképpen nem megy mehetsz előtte, de csak addig míg félre nem tudsz állni.

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.06.30. 15:55:53

@i hate the police:

"A rendőri intézkedést, ha az intézkedés jellegéből vagy a körülményekből más nem következik, a napszaknak megfelelő köszönéssel és a tervezett intézkedés közlésével kell megkezdeni."

ez ugyanaz

vagy nem?

casey rybak 2009.06.30. 15:57:25

@MrR2008:
és gondolod a kiscsaj nem tudott volna megállni??hány kereszteződélről beszélt pl.?

casey rybak 2009.06.30. 15:58:28

@MrR2008:
és gondolod a kiscsaj nem tudott volna megállni??hány kereszteződésről beszélt pl.?

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.06.30. 16:00:17

@i hate the police: mondjuk nem emlékszem, hogy mondta volna bármelyik is, akivel eddig közúton találkoztam, hogy ő kovácsharmincjános tizedes/ellentengernagy vagy tudomisén.
azt szokták mondani, hogy jónapot/estét/reggelt, közúti/gépjármű ellenőrzés következik.

vagy nincs nevük? vagy csak számuk van?

akarjam én tudni egyáltalán, hogy mi a nevük?

i hate the police (törölt) 2009.06.30. 16:03:07

@az igazi mpl (kurtaszoknyában, mint Gogolák et.nő): nem.2oo8.o1.o1. elött csak az intézkedés befejezése után volt kérésre közölni a nevét, stb.Most már elötte és kérés nélkül-elméletileg.Az Rtv. és a Szolgálati Szabályzatuk is változott-persze, ők nem nagyon törödnek vele.Amit te leirtál az valóban hozzátartozik az intézkedéshez és ma is hatályos

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.06.30. 16:03:08

@casey rybak: kiscsaj?

ez tetszik. köszönöm. elmúltam már 18 nem is emlékszem mikor.

inkább legyen múmia:)))

májgeriberi 2009.06.30. 16:05:18

@casey rybak: ha a sertésre gondoltál akkor először véletlen azt olvastam :D

szabály sértés helyett szabvány sertést

ezen derültem :D

i hate the police (törölt) 2009.06.30. 16:06:18

@az igazi mpl (kurtaszoknyában, mint Gogolák et.nő): na, erre céloztam.Igy tartják be a jogszabályokat...igazándiból akkor célszerű elkérni az adataikat, ha valamilyen jogsértést követtek el ellened

casey rybak 2009.06.30. 16:06:27

@májgeriberi:
szabálysértésre gondoltam..biztos tudod:)
nincs köze,hozzá,hogy a postoló mit tett az önjelölt rendőr szemében..

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.06.30. 16:07:03

@i hate the police: oké. akkor ezután, ha férfi az illető, és nem mondja a nevét - az illem szabályainak eleget téve - kezet nyújtok, mert a nőnek illik először. és bemutatkozom.

i hate the police (törölt) 2009.06.30. 16:14:29

@az igazi mpl (kurtaszoknyában, mint Gogolák et.nő): ha-ha!:))Ez nagyon jó! És ha hiszed, ha nem, még lehet, hogy be is jönne, nem vicc.A droid ugyanis mindig megdöbben, ha nem azt a választ kapja közúti zaklatásnál, amire számit és akkor lebbokkol az agya..volt már nem egy ilyen tapasztalatom

AZso.hu · http://www.azso.hu 2009.06.30. 16:15:26

@BéLóg: Nem tudsz mit csinálni, az ember általánosít. Nem a magyar, mind.

Egy komoly szervezet nem engedhet meg magának olyat, hogy egy ilyen ember legyen a tagja. Pont.

A bringásokat sem a több tízezer szabályosan közlekedő alapján ítélik meg, hanem a néhány kivilágítatlan részeg idióta és elgázolásuk alapján.

Ilyen az élet.

Matschkássy Lukrécia 2009.06.30. 16:16:30

En rendortiszt apaval nottem fel, (nem volt gumitoltenylovoldozos, sem kommunista goreny) es lattam nagyon-nagyon sokmindent. Apam "beosztottjai" allandoan szivattak, azt hittek, hogy majd elkapnak ittas vezetesert, nem egyforma gumik miatt, szoval szivattak rendesen. Ocsemet 2 BRFK-s motoros genny kozrefogta bk 12 evvel ezelott, es ugy huztak a FOLDON mint a cowboyfilmekben loval a bunozot a sajat hazunkig, megbilincselve! Feljelentes lett belole, de ha osszefutok veluk levagom a farkukat tobol, hajukat kitepem, es befujom a kopasz fejuket neonzold sprayfestekkel, es kiallitom oket levagott farokkal a Deak terre. A rendorsegen belul elkepeszto gonoszsag, es bosszuallas van, nem veletlenul ment el apam 44 evesen korkedvezmenyes nyugdijba csak hogy otthagyja ezeket az allatokat. Ez, amit most olvastam tultesz minden tapasztalatamon! Ez a csavesz valami rendorakaroklennidenemvesznekfelasulyommiattvagymerttuloregvagyok kocsog lehet. Szemermetlen leszek, es nem noies! Ennek kocsognek egy jo ....s hianyzik, es akkor lenyugszik a marharepa! A kiscsajszi meg egy nyusziful lehet, inkabb butikban lenne a helye!

Secnir 2009.06.30. 16:18:54

mondtam, hogy mentsétek a blogot...

i hate the police (törölt) 2009.06.30. 16:20:49

@Matschkássy Lukrécia: ez nagyon durva!Még a gengszterváltás elött volt?

babhun 2009.06.30. 16:23:23

Azt azért érdemes megnézni mi történt itt.

Egy posztoló (Gábor) az index legolvasottabb és állítólag moderált blogjában egy teljesen off topic témában feltesz egy hihetőnek tűnő történetet és mellé egy-egy fényképet egy személyről és egy gépjárműről. Ez a személy, akit egyesek azonosítani vélnek, egy fél napon belül a közmegvetés és a legalpáribb szitkozódás tárgyává válik, állítólag megfenyítésre is került.

Ezt az egészet Gábor állítólag azért teszi, mert jogállamhoz méltatlan atrocitás érte, ami talán igaz. A legtöbb józan ember (ideértve az Index újságíróit és moderátorait is?), akinek a leghalványabb fogalma van a jogállam mibenlétéről nem fogadhatja el, hogy bárkit egy hihetőnek tűnő de bizonyítékokkal itt semmilyen módon nem alátámasztott beszámoló alapján meghurcoljanak. A következmények miatt kijelenthető, hogy morális szempontból Gábor és a képen szereplő személy között immáron nincsen különbség, ami persze ráadásul csak akkor igaz, ha a képen szereplő személy valóban a Gábor által előadottak szerint viselkedett.

Mindenki Fake 2009.06.30. 16:23:34

Azért a rendszámot se felejtsük el: JPL-761

i hate the police (törölt) 2009.06.30. 16:25:18

@Secnir: szerintem már sokan elmentették:))

Matschkássy Lukrécia 2009.06.30. 16:25:21

@i hate the police: Nem sajnos, kb 96-98 korul! Igaz mar nem voltam otthon...talan a 2 goreny szerencsejere, mert azthiszem bevetettem volna minden noiessegemet hogy levagjam a farkukat.

Sallina 2009.06.30. 16:27:14

Hihi. Valaki megjósolta, hogy leszedik a fotót, meg megírják :)

Rák Attantam 2009.06.30. 16:28:12

@babhun: Babhun, úgy látom, te nagyon "fiatalka" lehetsz itt a Homáron.
Edét ismered?
Jobb, ha lassan hozzászokik mindenki. Ilyen az online lincselés. Vagy szoft-lincselés? Tessék mindenkinek nem gennyláda módon viselkedni és akkor nem kerül ide.

i hate the police (törölt) 2009.06.30. 16:28:35

@Mindenki Fake: és van egy portál, oda, ha beküldöd, tuti, hogy nem fogják levenni, gondolom tudod, hogy melyik az?:)))

májgeriberi 2009.06.30. 16:29:46

@babhun: barátom ez nem bíróság itt nem fognak igazságot tenni!

perelje a rend derék őre be gábort becsületsértésért gondolom ismerik egymást!

a lényeggel viszont egyetértek!

maincoon © 2009.06.30. 16:29:49

nem régen jártam agárdon és gárdonyban
még jó, hogy nem találkoztam ezzel a fazonnal

májgeriberi 2009.06.30. 16:31:06

na levették a fotót!

úgy izgulok mi lesz..

Micsoda??? Ez nevetséges!! 2009.06.30. 16:31:15

@babhun: szóval ezekszerint te egy papucs vagy. Ha ilyen történik veled, akkor füled-farkad behúzod, elsunnyogsz és otthon duzzogsz magadban. Legalábbis ezt tanácsolod a poszt szenvedő alanyának azzal, amilyennek minősíted őt. Feltételezhető, hogy egy ilyen jellegű sztori nem kitaláció, már csak azért sem, mert eddig nem jelentkezett egy darab ügyvéd sem, hogy letiltassa a történetet, fényképet, stb... Előfordulhat, hogy az itt látott reakciók nem tartoznak bele az általad elképzelt joállamiság formáiba, de őszintén, ki a jó büdös lófaszt érdekli ez? A két alany közül - hogy kövessem gondoltamenetedet: feltéve ha a történet igaz - szerinted ki érdemli meg kevésbé a "jogállami bánásmódot"? Hm? Ülj le, okfejtésből és magyarázkodásból egyes, menj és lefetyelj még némi segglevet Pötyi bácsi hátsójából. :-)

Micsoda??? Ez nevetséges!! 2009.06.30. 16:33:00

igenigen, update, már szinte remegnek az idegszálaim az izgatottságtól :-)

i hate the police (törölt) 2009.06.30. 16:33:28

@Matschkássy Lukrécia: hát, ezen még én is meglepödtem, pedig nem vagyok már 2o éves.Viszont, akkor még utol lehet érni őket..gondolom, érted

darkmirjam 2009.06.30. 16:35:27

@babhun: Morális szempontból Gábort gyanús körülmények között csicskáztatták egy olyan szerve együttműködésével, amihez fordulhatott volna. A rendőrségben megrendült bizalomnak is felfogható, ho valaki panaszával a hivatalos csatornák mellett egyből a nyilvánossághoz is fordul. He a szerv a posztban vázolt szituban simán csak a szabályzat szerint jár el, nem lett volna meghurcolás. Ha minden így történik, Gábor kihaghyja a homárt nem lett volna semmi. Abszolult semmi. Felesleges jogállami kereteket emlegetni, mert pont azok hiánya, vagy anomáliái erősítik a nyilvánosság szerepét. Morális szempontból Pötyi egy visszaélő, Gábor pedig egy, a nyilvánossághoz is forduló sértett.

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.06.30. 16:35:52

@Rák Attantam: ó, yeaaaaaaaaaaaah


milyen lenne a homár, ha két oldalra lenne osztva ez a felület. az egyiken a panaszos, a másikon a panaszolt. és egymás mellett olvashatnád, sorról sorra

(pl:

mondta, te paraszt megszólítottam
kitépte a kezemből óvatosan elvettem
leszorított az útról megelőztem
megvert simogattam a fejét


és mindkettőhöz lehetne kommentelni.

nácivadász tűsarkúban 2009.06.30. 16:37:36

@Rák Attantam: én nem vagyok fiatalka, de az ede a füredi szállásos sztori?

i hate the police (törölt) 2009.06.30. 16:37:51

@maincoon: ezt mondtam én is a poszt elején:)OFF:halkan súgom, nézd meg a másik posztot, úgy láttam, végre sikerült:)))ON

Rák Attantam 2009.06.30. 16:39:02

Megvan, miért vették le a fotót. A fény az oka minennek!
A képen Csimmeg Pötyi bácsi előnytelen megvilágításban látszódik, ami sérti a jó hírnévhez való jogát. Gábort feltehetőleg el fogják marasztalni, amiért nem profi fotóssal, műteremben készíttette a fotográfiát.

Ejnye, Gábor! Gondolom, még azt is fogod állítani, hogy leszorított, mi? Cöcöcö...

1 mezei utas 2009.06.30. 16:40:17

Üdv mindenkinek!

Láttam az ipse fényképét, mielőtt leszedték.

Elöljáróban annyit, hogy már 13 éve a térségben (Velence-Agárd-Gárdony) töltöm a nyaraimat. Felismertem az ürgét. Egyszer pár éve éppen bicajozás közben Velencén állított meg egy fiatal társával, megkérdezte, hogy hol lakom, merthogy kötelező kémény ellenőrzés van és ráérünk-e délután fogadni őket. Aha, majd hülye lettem volna válaszolni, felpattantam a bicajra és tovább. Aznap még láttam őket Újtelepen (Velence) csöngettek be a házakba, na uccu haza szólni a családnak, hogy nem beengedni ezeket. A trükk az volt fel a tetőtérbe, kocsi beáll a garázsba, ajtók ablakok zárva. Az idióták képesek voltak 45 percet várni a kapuban sőt néha be is kiabáltak, hogy hahó...

Máskor is láttam már az ürgét szintén Velencén a Fejérvédesekkel, de már nem vagyok biztos, hogy ő volt-e az... De a kéményseprős az tuti infó

georg 48 2009.06.30. 16:41:00

Figyu! Kb. 2 éve ugyanez történt velem is. Én azt tettem-tanácsra-, hogy a legelső leszorítósdi alkalmával azonnal megálltam. Vártam, mi fog történni. Manuskám mindenféle ökörséget kezdett el magyarázni, elő vette piciny telefonját is. Mondtam neki, nyuszifül, te nem vagy zsaru és úgy szájba váglak, hogy a takony menetet vág a nyakadra. Visszaültem és elmentem. Ennyi.

Rák Attantam 2009.06.30. 16:42:21

@bombalurina: Igen, az. Illetve... ööö... nem mondtam semmit! Nem is tudok semmiről. Nem is láttam semmit. Ki az az E..?
A Homár közösségét kollektíve letiltották a témáról, még a tudodki nevét sem lehet leírni.
(Baxxus, most állt meg az ablakom alatt egy lefüggönyözött fekete Pobjeda, tele bőrkabátos alakokkal!)

maincoon © 2009.06.30. 16:43:13

@i hate the police: nem olvastam végig sajna a kommenteket, de holnap pótolom, ha nem kell mennem pestre. a posztot is csak most olvastam teljesen végig, mert várok egy faxot, utána írok egy hosszú számlát, visszafaxolom - szóval még az irodában vagyok.
off:mégnemlehetnyugodtanörülni:on

jesszumpepi (törölt) 2009.06.30. 16:43:42

Azt hittem,lassan elhal a téma.

A kép levételével nem így lesz.

Matschkássy Lukrécia 2009.06.30. 16:44:29

@i hate the police: Ne felj, a listamon vannak...

Amugy meg egy vicc ahogy a rendorok bejarnak szolgalatba... Apu meselte, hogy nem egyszer kellett hazakuldenie jarort, mert a laban nem tudott megallni olyan reszeg volt. A masik meg marihuanat szivott. A harmadik ellopta a lefoglalt buncselekmeny targyat. A negyedik ittas vezetok jogsijat lopta vissza nagyuzemben.

májgeriberi 2009.06.30. 16:45:58

és a lovakat ki lophatta el?

ja, és az már volt, hogy ezért tart itt az ország?

1 mezei utas 2009.06.30. 16:46:14

OFF

Olvastam a munkásőrös nyugger zsarus commenteket. Nos közlöm a térségben, főleg Velencén laknak, élnek nyugdíjas rendőrök munkásőrök, mivel 1 ideje már ott töltöm a nyaraimat, volt időm feltérképezni a helyet. Az utcánkból kapcsiból 3 ván fószerről tudom, hogy volt rendőr illetve munkásőr múltja, hozzáteszem még egyszer sem törtek be a kertünkbe és figyelnek a kertre, ergó nem baj ha még buzognak, csak ne vigyék túlzásba. 13 év alatt mialatt ott nyaraltam összesen egyszer próbált meg cigány betörni hozzánk (pedig arra fele vannak bőven), de az is egy nagy lúzer volt...

amatőr 2009.06.30. 16:46:47

Nem rég szereztem be egy ilyet:
www.pacomodell.hu/flycamone2/
Azt hiszem hamarpsan be fogom szerelni középső féklámpa alá hátra. 4 GB SDHC kártyára több órányi videó elfér, folyamatos felvétel üzemmódban mindig felülírja a legrégebbi felvételeket.
Aztán lehet magyarázni utólag, hogy nem úgy volt az...

Átlagarcú 2009.06.30. 16:47:27

Két dolog van. Az egyik, hogy voltak, vannak és lesznek olyan militarista lelkületű beteg emberek, akik a pici helyi kiváltságok miatt férkőznek a hatóság közelébe. Ezek, -rátermettségüket bizonyítandó- minden aljasságra képesek. Cserébe picit gyorsabban mehetnek, mint a pórnép, motorcsónakázhatnak a Balatonon, esetleg kicsit ihatnak is, stb.
Ennek úgy is elejét lehetne venni, hogy helyi mágnások ne támogathassák a hatóságot anyagilag még hivatalosan sem.

A másik dologban nem adok a posztírónak igazat. Történt ahogy történt, de mégis az igazi rendőrség próbált szóba elegyedni az emberünkkel. Ezt a szándékát úgy-ahogy jelezte is. Hogy ez most mennyire volt szabályos, vagy nem, ez ellen élhet panasszal. ...de, hogy az előzmények miatti sértettségből az igazi rendőrnek sem nagyon akaródzott megállni, azt nem helyeslem.
Mindent egybevetve a rendőrség munkája hagy maga után kívánnivalót, de tudomásul kell venni, hogy a pályán ő fújja a sípot.

mailhavergabor1 2009.06.30. 16:48:10

Amennyiben a kép innen kénytelen volt lekerülni, szívesen kap egy saját, nem hazai serveren tárolt mini blogot a téma, ahol még a videó is felkerülhet.

májgeriberi 2009.06.30. 16:48:30

basszus most jut eszembe, hogy ahol nyaralok ott meg apartmanházak épültek BM-es dolgozóknak.:O

gyalog is csak sétálni fogok nem sietni!

nácivadász tűsarkúban 2009.06.30. 16:49:05

@Rák Attantam: jaj, a poszt is eltűnt? anno olvastam, de most elég szar kedvem van, átfutnám megint :-)

Rák Attantam 2009.06.30. 16:53:49

@bombalurina: Google. Nem teljesen végig, de megtalálod.

i hate the police (törölt) 2009.06.30. 16:54:51

@maincoon: szerintem ez a poszt elnyom mindent, úgyhogy csak nyugi:))
@Matschkássy Lukrécia:nagyon helyes.Pontosan tudom, mit művelnek egyébként, nem véletlen, hogy a tisztességes rendőrök már leszereltek

i hate the police (törölt) 2009.06.30. 16:57:18

@mailhavergabor1: na, erre céloztam én is:)Egy portálra gondolunk?:)

májgeriberi 2009.06.30. 16:59:43

@mailhavergabor1: innentől kezdve üzlet a dolog! lehet reklám-e?

Matschkássy Lukrécia 2009.06.30. 17:02:19

@májgeriberi: 44 evesen, es elonyugdijba 75% os nyugdijjal! De ne aggodj, nem kerult neked sokba... sosem kapott 100% os nyugdijat.

májgeriberi 2009.06.30. 17:05:54

nekem mindegy hova rakják a lóvét az nem az enyém!
csak legalább jól csinálnák..ha már az enyém is

Átlagarcú 2009.06.30. 17:06:17

űegyébként ez a faszkalap még Edénél is nagyobb ász lehet. Sokkal hamarabb lefektette a Homárt.

i hate the police (törölt) 2009.06.30. 17:06:30

@májgeriberi: bezony, 4o-45 évesen.Onnét meg egy őrző-védő céghez.De, azért én ismertem tisztességes rendőrőket is-még 2oo6 elött

Matschkássy Lukrécia 2009.06.30. 17:07:37

@májgeriberi: amugy meg 25 evig ott dolgozni kulso es belso barmokkal nem olyan mint konyvtarosnak lenni. Ezt csak az apam miatt.

i hate the police (törölt) 2009.06.30. 17:13:07

@Matschkássy Lukrécia: igy van és sajnos pont a tisztességes rendőrök halnak meg korán.Görényi meg vigyorog a magyarul beszélő Leisztingernél..

májgeriberi 2009.06.30. 17:19:03

avagy a délutáni nyú posty

májgeriberi 2009.06.30. 17:23:03

@szily: ez nem jött be :DD
mindenki fürdik :DD

morrisal_ · www.plafoncsapszeg-gyalu.com 2009.06.30. 17:33:33

Remek megint ez a másikverziózás meg hogy védjük szegény, elmebeteg tag személyiségi jogait. Egészen máshogy vélekednének az itt mérsékelten korrektkedők a történetről, ha - kevésbé rutinos, lélekjelenlétet elvesztő - sofőrről lenne szó, aki ijedtében belecsúszik az árokba/kisodródik a padkára, neki egy fának, a család jelentős hányada pedig meghal/megsérül. Esetleg Gáborék szakaszán lett volna az út szélén egy olajfolt, így Pötyi bácsi (szegény, milyen mocskosul bántják itt, hallgassuk meg az ő verzióját is, miféle _verzió_???) finom, letologatós módszerétől az egész család borult volna az árokba. Úgy már tragikus a történet, akkor nyilván nem ezt az elmeháborodottat pátyolgatná itt ez a pár ember. Amíg 100 emberből 90 ennyire hülye, hogy ilyen esetekben is nyomja a korrekt arcot, addig akár fegyvert is nyomhat bárki szájába egy ilyen pszichopata.
Gábor, gratulálok a higgadtságodhoz. Miért jut bárkinek is eszébe, hogy hazudsz, kitalálsz, csúsztatsz? Mi szükséged lenne rá? Na, engem, személy szerint nem érdekel a _másik verzió_, mert nem hiszem, hogy olyan létezik.

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.06.30. 17:49:06

@májgeriberi:
"rendőr VOLT "
Kirugták mert valaki valakit le akart szoritani és értesitette a rendőröket, az meg a férjed volt?
:)

The Good Boy 2009.06.30. 18:33:11

Elszállt az elöző kommentem a világnak a hálójába. ha esetleg duplázok most, akkor sorry!

Ez sem hasonlit a rendőrautókra: drpromotion.hu/chilly.jpg

Egyébként hamarosan a polgárőrök nemcsak rendszámfelismerő rendszert fognak üzemelttni, hanem tarffipaxokat is. És ez nem vicc!! Sajnos

The Good Boy 2009.06.30. 18:37:14

megvan a kis huncut hsz.-em. átment a re változatba:)

Rot 2009.06.30. 18:46:42

várom a fejleményeket

inmem 2009.06.30. 20:51:16

OFF de a TUDODKI!!!!!! sztori nincs valahol eredetiben fenn a neten? Én még elolvastam anno, a férjem meg lemaradt róla és már meg se tudtam neki mutatni :( (ezt már rutinosan lementettem... képpel persze:) Előre is köszi :)

oszeres 2009.06.30. 22:55:02

@Rák Attantam: Biztos a személyiség jogainak megsértése miatt vették le ami mindenkire vonatkozik még rád is .

oszeres 2009.06.30. 23:02:31

De figyu lopták már el valakinek az autóját , motorját mert én úgy néztem meg a weboldalakat , hogy ő is valamilyen lopott gépjárművek után keresgélnek ez dicséretes dolog az adófizetó állampolgárok részére htpp://www.zsarucar.hu , www.matrixpolice.hu nézzétek meg ti is ezeket az oldalakat mert ilyen témában őket találtam. Én ezek után kiszállok ebből a témából mert egy nagy hülyeség olyan embereket bántani itt akik csak segíteni akarnak nekünk ! További jó csámcsogást !

vidéki suzukis 2009.07.01. 08:18:04

Civil kocsinak én sem állnék meg, az biztos. A kamerás mobil meg arra is jó, hogy ha mellettem óberkedik a barom, akkor lefilmezem.

sargarigo 2009.07.01. 08:33:51

Az illető ellen,etikai eljárás folyik.
A polgárőrök nem fognak traffipaxot használni,nem kell valótlanságokat írogatni a polgárőrségről.Egyenlőre,a kevés rendőri létszám miatt ők próbálják,és teszik is sikeresen,felderíteni,és megelőzni a bűncselekményeket.Mindenhol vannak szálkák,de attól a ház még nem borul össze.
Ez csak a nagy médiának köszönhetően lett így felfújva.Ha holnap leírom,hogy a sértett a gyárból lopta a Józsi bácsi szalonnáját,akkor ő lesz az első számú közellenség!!
Kapjunk már magunkhoz kicsit!!Jó lenni lincselni?-felakasztani mi?mert egy kicsit túlbuzgó volt??Nézzünk már magunkba!!

EÖ (törölt) 2009.07.01. 08:35:25

@sargarigo: kicsit túl buzgó volt???
hát baz'meg kicsit mi is túl buzgók vagyunk!
baj?

sargarigo 2009.07.01. 08:49:21

Feleslegesen próbálsz provokálni!!Ad1: Nem veled történt.
Ad2:Ha veled történik valami,ki segít??
Na??Senki!!Ha csak nem jár arra egy polgárőr!!
Erről beszélek nyuszomuszó.
De gondolom így név nélkül nagy ember lehetsz.

sargarigo 2009.07.01. 08:55:26

Hogy kicsit jobban lássátok,egy rendőr nem rendőr,egy polgárőr nem polgárőr,nem mehet egyedül szolgálatba!
Hibázott!!Ennyi.Elviszi a balhét?Reméljük.Nem kell tovább ragozni.

EÖ (törölt) 2009.07.01. 08:59:33

@sargarigo:

ad 1: valóban nem velem történt, mert én meg nem álltam volna ennek a tahónak

ad 2. nem a polgárőr segít. nem mellesleg senki nem kért tőle segítséget.

név nélkül is nagy ember vagyok, de névvel még nagyobb!
Rólam nevezték el a Polgárőrképző Egyetemet

Üdvözöl: Polgár Jenő, rektor, nyugalmazott nyuszómuszó

sargarigo 2009.07.01. 09:03:33

Remélem ,nyakig tisztességes nyuszomuszo elvtárs,hogy te nem kerülsz majd be a médiába,mert akkor téged fognak majd itt csontozni.Jó rágicsálást.

EÖ (törölt) 2009.07.01. 09:09:41

@sargarigo: én talpig becsületes vagyok, de afölött nem

te tényleg ilyen hülye vagy???
ez a f@sz leszorított egy békésen autózó családot, minden ok nélkül játszotta a rambót
és te még véded??????

vagy netán te vagy ő???
az lenne az igazi csemege számunkra!
kezdődne a csontozás!

sargarigo 2009.07.01. 09:15:43

Nagyon tévedsz,nem védem,ha értelmezted volna amit leírtam láthatnád.Én ide merem írni,és vállalom is hogy polgárőr vagyok,mert tenni akarok valamit.Amit csinált elítélem,de nem csak én.A lényeg,hogy mennyire fel tudtok ülni a médiának,és képesek lennétek,bárkit agyonverni,mert mi lett volna ha....alapon!!Ilyen alapon szerintem téged is kinyírhatnának,erkölcsileg,vagy bármilyen formában.Részemről ennyi.

EÖ (törölt) 2009.07.01. 09:24:59

@sargarigo: óh, az elejétől fogva világos volt, hogy polgárőr vagy és nem génsebész...

sargarigo 2009.07.01. 09:27:32

Örülök,hogy le esett.Ettől függetlenül melléd is odaálltam volna.

Puncifan 2009.07.01. 13:37:27

mocskos rendőrférgek és spanjaik!

Dogdog 2009.07.01. 15:23:31

@sargarigo: Hát most már kihoztál a béketűrésből. (eddig itt még senki. Elmész ám a gyengeelmélyűségeddel!! Ne akarjatok már rendőrösdit játszani:"Egyenlőre,a kevés rendőri létszám miatt ők próbálják,és teszik is sikeresen, felderíteni,és megelőzni a bűncselekményeket." Hát édes fiam semmi közötök a rendőri munkához, tehát ne tegyétek. Ezért fizetjük az adóinkból a rendőrséget! Ugyanott már hibás kijelenzést is teszel manipulatív álváddal. Elfelejted, hogy a kihívott rendőrnő MINDENT RENDBEN TALÁLT!!!
Édes fiam jártál te iskolába, vagy csak polgárőrit végztél. Ott nem tanítanak meg olvasni? A haverod igenis súlyos hibát követett el aminek csak a mértékén lehet elmélkedni. Nézz már rá arra a fényképre az autóval és talán megvilágosodik. Annak a fényképnek alapján az igazi rendőrségnek már rágen szabálysértési eljárást kellett volna indítania a haverod ellen. Éppen az a baj és szomorú és tűrhetetlen, hogy a rendőrség ezzel csak megerősíti a róla kialakult általános véleményt:ALKALMATLAN A FELADATÁRA! MEGINT:
nem kívánok általánosítani, ezért megkövetem a KIVÉTELT. Talán persz ők tudják legjobban mi is van körülöttük, nekik a legnehezebb megküzdeni a
helyzettel ami kialakult. Ezért is nekik meaculpa:)

Stef 2009.07.01. 17:02:34

@Dogdog:
Kérem olvassa el a Blog másik postjában írt reakciómat:
homar.blog.hu/2009/06/30/re_eleteket_fenyeget_egy_alrendor_a_velencei_tonal_rendorsegi_vizsgalat_indult_az_onkentes_rendrako_

Polgárőr iskola meg nincs :)

Simon István Áron, alelnök
Szeged-Belvárosi Polgárőr Egyesület

NoOne 2009.07.02. 00:23:34

@Stef: pont ez a baj, hogy nincs. Mármint polgárőr iskola. Tényleg tisztelni való dolog az, hogy valaki a szabadidejét áldozza a saját és mások nyugalmának, javainak stb. védelméért, de bármennyire is nem tetszik, meg kellene tanulni azt, amit csinál, csinálhat, na meg azt is hogy hogyan, és főleg azt, hogy hogyan nem.
Nem mellesleg a tisztelet az nem "jár", hanem ki kell érdemelni... ...és a téma főszereplője nem kis hendikepet hozott össze önöknek, nem beszélve a telefonáló, fenyegetőző "holdudvarról".

oszeres 2009.07.02. 07:28:23

@Stef: JA én úgy hallottam hogy van ilyen oktatás ami több napos és mindenre kiképzik őket

Stef 2009.07.02. 08:17:21

@NoOne: @oszeres: Oktatás természetesen van, sőt vizsga is, anélkül csak újonc lehet valaki, s teljesértékű (vizsgázott) társ nélkül nem mehet ki szolgálatba. Szóval mindenki megtanulja, amit csinál.

Azért írtam, hogy iskola nincs mert a belső oktatás és az iskola nem ugyanaz.

Az sajnos tényleg igaz, hogy egy ilyen sajnálatos eset miatt sokan az egész szervezetet lenézik. De mondanék egy példát, ha egyszer romlott-penészes kenyeret kapok a boltban, akkor onnantól az összes péket utálom, ugye hogy nem?

Az illető pedig, ha tényleg így cselekedett remélem megkapja érte a súlyos büntetést.

szalontüdő 2009.07.02. 12:48:40

Vezetés közbeni hókitókizás nem minősül vezetés közbeni telefonálásnak-e? Mert fontos!

Tombolda · http://tombolda.fw.hu 2009.07.02. 13:16:40

JPL 761 ismerős?
www.google.hu/search?hl=hu&q=jpl+761&meta=&aq=f&oq=
Megvan a JPL-761 ! Egy önjelölt sün talán? Gondolkodni kellene neki.

szgyula 2009.07.02. 14:14:19

Stef: Minden attól függ, hogy mi a reakciója a rendőrségnek és a polgárőrségnek. Ha ma megjelenik egy nyilatkozat, hogy vizsgálat lezártáig pihizik Pötyi bácsi, utána meglátjuk, akkor le a kalappal.

EMberek emlékeznek pár éve az őszi esetre, ahol a rendőrök elfelejtették, hogy feladatuk a bűnözők üldözése, akár egyenruhában van, akár nem. Azóta bizalmatlanok vagyunk a hatalommal szemben...

hangosbemondo 2009.07.03. 01:43:08

Adja Isten,hogy összefussak ezzel a tetves paraszttal!
Nem teszi zsebre...
süti beállítások módosítása