Tékozló Homár

Becsapás az Auchanban: igazából nincs garancia

2009.07.16. 09:21 | szily | 175 komment

Egészen ijesztő dolgot írt meg nekünk Yappyapp, méghozzá azt, hogy ha az ember az Auchanban vesz egy értékesebb műszaki cikket - ő például LCD tévét - akkor hiába hiszi azt, hogy van normális, plusz ha rendelt mellé, akkor úgynevezett Auchan-garanciája is, valójában jól meg van szívatva. Hősünk tévéje két hét után elromlott, így derült ki, hogy az Auchan, bár a törvény kötelezné rá, egyszerűen nem foglalkozik a garanciával. Az általuk megjelölt szerviz nem javítja az adott gyártmányt, ebben a helyzetben pedig a vásárló a nagyban hirdetett Auchan-garanciával kitörölheti. Az ugyanis csak a "rendes" garancia lejárta után lép életbe. A trükk benne az, hogy erre már nem kerül sor, ha az áru a normál garanciális időn belül elromlik, hiszen a normál garancia, mint fentebb kiderült, nem vehető igénybe. Botrányos események kicsit lejjebb:


Az Auchanban az ostobaság követelmény........

Sajnos beleszaladtam egy pofonba.Voltam olyan hiszékeny, hogy azt hittem, hogy egy multiáruház, tisztességes partner lesz, és nem olyan piti mint ahogy az utólag kiderült.A történet az, hogy 2009 junius 29-én vettem egy Thomson fullhd lcd tv-t, ami nagy megrökönyödésemre két hét után kilehelte a lelkét, de a történetben nem ez a trauma.Felnívtam az Auchan áruházat (Savoya park), ahol is közölték, hogy nem tudnak segíteni, keressem meg a tv- hez adott leírásban a szervízt, és zaklassam őket a problémámmal. Nos egyetlen szervíz volt feltüntetve rajta, aki már évek óta nem szervízeli ezt a márkát.

Ezek után újra felhívtam az áruházat, mire közölte a vevőszolgálaton egy nő, hogy ő most vette fel a munkát, és egyébként sincs gőze sem, hogy ki a szervíz, nyomozzam ki. Én kértem a főnökét, mire kapcsolták a PÉNZTÁRAT!!!. B. Andreát, aki közölte szintén, hogy már két hetes ez a tv vigyem ahova akarom.A vásárolt Auchan garancia pedig csak a gyári garancia lejárta után
érvényes (...azaz töröljem ki vele....).

Nos én utána néztem és...151/2003. korm. rend. 5. § kimondja,"a vásárlás helyén mindig lehet reklamálni, a termék további sorsa, szervizbe szállítás vagy bármi a forgalmazó dolga."...továbbá, "Forgalmazó, mint kötelezett, semmilyen ürüggyel nem háríthatja el a felelősséget, a fogyasztó felé neki vannak kötelezettségei, ezek teljesítését nem teheti függővé a vele szerződésben állók (szerviz, nagyker, stb.) őfelé történő teljesítésétől."....s még..."Ha a hibát a vásárló a forgalmazónál jelenti be, akkor erről jegyzőkönyvet köteles felvenni, külön kérés nélkül. Ebben rögzíteni kell:

a fogyasztó nevét, címét,
a fogyasztási cikk megnevezését, vételárát,
a vásárlás időpontját,
a hiba bejelentésének időpontját,
a hiba leírását,
a fogyasztó által érvényesíteni kívánt igényt,
a kifogás rendezésének módját
Ha a kifogás rendezésének módja a fogyasztó igényétől eltér, ennek indokolását

Ha a forgalmazó a fogyasztó igényének teljesíthetőségéről annak bejelentésekor nem tud nyilatkozni, álláspontjáról legkésőbb három munkanapon belül köteles értesíteni a fogyasztót.
Természetesen a fogyasztónak mindenből jár egy példány. [49/2003. GKM. rendelet 3. §]

Természetesen erről az Auchanban egyetlen élő alkalmazottnak sincs halvány lövése sem.......nem beszélve arról, hogy magát az Auchan jótállást sem bikkmakkért árulják.Érdemes megnézni, hogy mit hazudnak evvel kapcsolatban a honlapjukon....

Az Auchan Garancia előnyei:

Az Auchan Garancia biztosítja a termék gondtalan használatát! Gyors segítség - elég egy telefonhívás a kár bejelentéséhez. 10 kg-nál nehezebb termékeket az Ön otthonában javíttatjuk Ön dönti el, hogy hány év extra nyugalmat vásárol. Az Auchan Garancia szolgáltatást - a vásárolt termék típusától függően - 24 / 36 / 48 / 60 hónapra igényelheti. Gyors segítség Ön telefonon bejelenti a kárt, és mi gondoskodunk a javításról. A meghibásodás jellegétől függően a terméket javíttatjuk, vagy cseréljük. A termék szakszerű helyreállítását szervizhálózatunk garantálja. Nincs önrészesedés - A javítás Önnek nem kerül semmibe.....

"A javítás önnek nem kerül semmibe"........Ezt talán módosítani kéne, úgy, " A javítás nekük nem kerül semmibe, mert minket nem is érdekel!"

Mindenkinek jó vásárlást kívánok az Auchanban!

U.í. A fogyasztóvédelmet felhívtam, csak az íz kedvéért, ahol is elsőre azt mondták ismerik ezt a témát, és fáradjak be az irodába, ha netán ügyet akarok csinálni belőle.....akarok, és másoknak is csak ezt javasolhatom.Ne a Balkánon érezzük magunkat!

 

update: az Auchan kicserélte a javíthatatlan tévét

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

okostojgli (törölt) 2009.07.16. 10:46:46

Kedves posztoló, a következő információval lettél gazdagabb:

Ne vásárolj az ósanban.
Ha mégis, műszaki cikket semmiképp.
Ha mégis, Thomson (francia, kínai, mindegy) semmiképp.
Ha mégis és elromlik, ne vedd elő a garancia levelet.
Ha mégis, ne hívd az ott megjelölt szervizt.
Ha mégis és elküldenek a halál faszára, ne reklamálj az ósannál.
Ha mégis, ne beszélj a pénztárosnővel.
Ha mégis, és elküld a halál faszára, ne küldj levelet a Homárra.
Ha mégis, ne csodálkozz, hogy te leszel a faszkalap, mert Szily semmiképp nem az, hiszen neki a bloghoz semmi köze, pláne nem ő tette ki a blogra a leveled.
Ha mégis beküldöd a leveled, akkor a kommentekből megtudhatod a fentieket.

Teendőd:
Venni egy időgépet. De nem az ósanban.
Ha mégis, nem Thomsont.
Ha mégis, ne olyat amelyikhez egy darab szervizcím van megadva.
Ha mégis és elromlik ...

petre 2009.07.16. 10:47:37

Én is ott vettem TV-t és pont az ára miatt, úgyhogy szerintem nem kell lehúzni.
Amíg egy bizonyos samsung full HD tv az árgép és a depo.hu szerint is az AVpalnetben volt a legolcsóbb cca. 136Eft-ért, én azt meg vettem 100E-ért.
Vagy ki akarják szórni a kifutó termékeket, vagy sötétek voltak az árazáshoz. Szóval járjunk nyitott szemmel.
A cikkel kapcsolatban most imátkozok hogy ne romoljon el. :-)

Tilcsák Bea (törölt) 2009.07.16. 10:52:23

@tpapa: az olajat minek sütöd? azt eszitek?

boribonmackó 2009.07.16. 10:53:12

A megoldás!

A TV-t vissza vinni a boltba és élni a törvény adta lehetőséggel hogy, ő vegye fel a szervízzel a kapcsolatot és javítassa meg. Persze jegyzőkönyv felvétele.

gezabá (törölt) 2009.07.16. 10:57:52

hihi, én vettem egy 7 eFt-os dvd lejátszót valahol, vagy 4 éve. kicsit félve kérdeztem, hogy mi lesz, ha elromlik? (tök ismeretlen márka volt) eladó: "cseréljük, ezt nem javítjuk. lehet, hogy valami hasonlóra, de csere lesz. 1 évig." plusz 2 eFt-ért 3 évre állt volna ez az opció.
ez ilyen eldobható, kinai kütyü volt. még most is megy, lekopogom. (igaz, 1x-2x megrázott, de csak kis feszkóval, szóval, nem érdekes... nem kell kézzel piszkálni).

Impega 2009.07.16. 11:00:47

@maincoon: :D:D:D tenyleg nem szereted

exxbeem 2009.07.16. 11:05:38

"Ne a Balkánon érezzük magunkat!"

Ugyan kérem, Balkán huss! már rég beelőzőtt bennünket!!! Horvátország, Szerbia joggal sértődhetne meg, hogy Mo-t hozzájuk hasonlítjuk. Lassan már kifogyunk a párhuzamokból, olyan párját ritkító faszságok folynak ebben az országban. Eddig ott voltak nekük a habsubrgok, svábok meg zsidók, akikről ragadt ránk némi civilizáltság az évszázadok alatt, de most, hogy saját magunkra vagyunk utalva, kezd úgy tűnni, hogy ez a magyar nép hosszú távon tényleg életképtelen lesz és eltűnik a történelem süllyesztőjében. Pláne, hogy van egy szapora kisebbségünk. De talán így lesz a legjobb! Pusztuljon a férgese!

Hozzászóló 2009.07.16. 11:14:59

Nekünk kb. 3,5 éve romlott el az Auchanban (-ben) vett laptop. 4 órán keresztül vertük a pultot, beszéltünk vagy 10 féle különböző beosztásban dolgozó emberrel, de aztán csak megadták magukat, és vehettünk (!) egy újat, a másiknak az árát pedig kápéban adta vissza valami főnök az irodából.
Már csak hab a tortán, hogy a biztonsági őr kifelé menet megállított, és 30 percen keresztül faggatott, hogy miért van a laptop és az utólag vásárolt CD külön blokkon. Mondtuk, mert elfelejtettük, hogy kell CD is, így gyorsan visszaszaladtam érte, és hát egy másik tranzakció lett a vége.
Na ezt kellett 30 percig magyarázni, mire felfogta.
Mi pedig azóta nem voltunk Auchanban (-ben, a picsába), és sikeresebbek vagyunk, mint valaha.

Micsoda??? Ez nevetséges!! 2009.07.16. 11:16:17

@elwood: Véletlenül tudom, hogy nincsen injekciózva a csirke, ugyanis rokon tenyészti őket, akinek már az ükapja is ezzel foglalkozott... Azok a csirkék még csak tápot sem láttak életükben, nemhogy injekciós tűt. ;-)

@vape 2009.07.16. 10:23:54

Tudtam, hogy valaki elkezd majd fikázni, látom te vagy a szerencsés nyertes ma.
Tudod, ha egy csöppnyi fantáziád lenne, akkor talán azt is el tudnád képzelni, hogy véletlenül pont úgy időzítek, hogy akkor veszek meg ezt, vagy azt, amikor éppen egy egzotikus, távoli vidéken járok. Egyébként sem tudom, hogy honnan veszed, hogy a fél világot bejárom, hogy vásárolhassak, mivel egy büdös szót nem írtam arról, hogy hol szoktam venni. Ja kérem, neked Ausztria már a fél világ? Sajnállak érte... De tényleg... Majd egyszer 450 colos FullHD helyett csak 420 colosat veszek és a különbözetből befizetlek egy németországi útra, hadd lássál te is "világot".

Amúgy meg TV-t például csak a Maldív-szigeteken szoktam venni (minden második héten újat), mosógépet csak Hawaii-on (ezt csak havonta egyszer), hajszárítót pedig csak és kizárólag Madagaszkáron. A múltkor mondjuk kiugrottam a Bahamákra venni egy fejhallgatót, de végül nem voltam megelégedve vele, többet nem is megyek oda vásárolni...

A sarki pék kenyérkészítési módszerein meg sokat nem kell meglepődnöm, mert ő meg gyerekkori barátom. Nem, nem ismerős, hanem barát, ezért van némi alapja annak, hogy megbízok benne. ;-)

Hjajj, kár volt észrevenned, hogy alacsony a kerítés... :-)

Metál -e a bimetál? 2009.07.16. 11:19:06

@DaM: elektronika? hát nem bimetál van benne? az nem 20 ezer...

maincoon © 2009.07.16. 11:22:27

@Impega: tényleg nem, de ezt vettem, ezt kell néznem :/

Micsoda??? Ez nevetséges!! 2009.07.16. 11:22:51

@elwood:

Gratulálok a nemzeti rasszista hozzáállásodhoz, büszke magyar lehetsz. Nem kell általánosítva lefikázni az összes magyar őstermelőt... Na de ha nem tetszik, akkor egyed inkább a génkezelt meg mindenféle szarral összeoltott lengyel, spanyol, marokkói meg a pöcsöm tudja még miféle szart. Támogasd csak azt, hogy még inkább függjön az ország a szarért-húgyért "minőségi" termékeket előállító külföldi cégektől. Hogy egy korábbi kommentelő frappáns megjegyzésével éljek: majd amikor három combod lesz (vagy a gyerekednek) akkor aztán lesz fejvakarás. :-)

dextercapo 2009.07.16. 11:26:13

@elwood: megprobaltam . a thomson szerviz azert letezik mert fenn kell tartani . amikor elszallt a tapja a tevemnek (egy elko tikkadt ki , csak nem akartam vele eltolteni harom orat hogy megkeressem - igy inkabb rabiztam vola a profikra)
akkor kozoltek hogy a thomson nem ad nekik alkatreszt . kondenzatort csak a thomson gyart-e - es ha nem thomson markaju kondi ment ki akkor javitjak-e kerdesemre nem votl erdemi valasz . egyebkent tenyleg egy kondi szaradt ki benne , mert gagyi kinai volt .

az pedig ami az auchan garancia brossuraban szerepel az nekem azt jelenti hogy parhuzamos a gyari garival - a fo funkcioja a sebesseg , zero utanajaras , a szallitas es a tobbi elony - nem az hogy a garancia utan majd elgondolkodnak-e rola .

elwood 2009.07.16. 11:28:39

@winyetta: ebből semmit nem értek. biztos meleg van.

elwood 2009.07.16. 11:37:32

@dextercapo: most te posztoltad vagy yapcapp ? gondolom gagyi lehet a thomson szervíze is, csak hiányoltam a megkeresésüket

a brossúra meg elég megtévesztő, minden szép jó, csak az apróbetűben van, hogy a normál garancia után érvényes, sünt nekik.

selymesszőrű tejbegríz 2009.07.16. 11:38:12

Válság van, de azért a jófejsrácnak fullhádé tévé kell ócsóér az osánbó' mert az menő! Hát meg is érdemled ha ott vásárolsz tévét. Segédmotort is az intersparban veszel?

i hate the police (törölt) 2009.07.16. 11:42:19

@edigithu: az Auchanban semmit nem veszünk:)De a Tescoban, a Lidl-ben, a Pennyben sem..sőt még abba a gyógyszertárba sem megy be magyar ember, ahol TEVA-termékek vannak...

elwood 2009.07.16. 11:47:05

@winyetta: akkor sem értem, se nem rasszistáztam, se nem szidtam az összes őstermelőt, se nem dícsértem a hugyos zöldségeket,

csak arra próbáltam utalni, hogy ha az embernek nincs csirketermelő rokona, meg pék ismerőse akkor egyátalán nem biztonságosabb a piacon vásárolni mint bárhol máshol. Én körbejártam itt az összes boltot jó zsemléért de felfújt szar van benne, ha a városból hozzák, ha dunakesziről, ha máshonnan. Ismerősöm meg nincs.

i hate the police (törölt) 2009.07.16. 11:48:56

@exxbeem: már bocs, de hogy lehet ekkora marhaságot írni??Vagy te nem is vagy magyar, csak magyarul beszélsz?

brand_boy 2009.07.16. 11:52:11

Ráadásul van valami olyan rendelet is a nagyképernyős(?) TV-k kapcsán, hogy köteles a hibás termék szállításáról is gondoskodni a garanciát vállaló.
Egy időben reklámozták a dolgot mindenféle médiában.

Amusing 2009.07.16. 11:56:09

:DD csak rögögök az ilyeneken, máskor vedd műszaki boltba a cuccost kb 500 Ft-al drágábban, ne a zöldségesnél.
spórólni akartál, beszívtad ennyi

A nép fia 2009.07.16. 11:58:03

Teszkóban, Osanban, Korában soha nem veszek műszaki cikket.

Micsoda??? Ez nevetséges!! 2009.07.16. 12:02:16

@elwood: Pedig első olvasatra, sőt, másodikra és harmadikra is eléggé úgy tűnt. Na de mindegy, ha nem ez volt a célod vele, akkor megkövetlek erőteljes megnyilvánulásomért.

Ezért kell pékségbe menni. A pékség nem összetévesztendő a pékbolttal, ahol nem helyben készítik, hanem csak odaszállítják akárhonnan. Amerre lakok, van vagy 4 pékség is a környéken, mindegyik finom, tömött és nem félkilós morzsadarabokat hullajtó pékárukat készít. Lehet, hogy csak szerencsés vagyok, hogy kenyérből jó a felhozatal.

Ami a csirkét illeti, nem kell hozzá rokon... Szerintem vidéken, főleg kis falukban, dögivel találsz olyan idős bácsikat/néniket, akik nem táppal tömik a tyúkjaikat, hanem kicsapják őket az udvarba, hadd kaparják össze a napi betevőt, úgy ahogy azt régen is csinálták. Csak egyszer próbáld ki, hogy csinálsz mondjuk rántotthúst bolti/piaci csirkéből, meg olyanból, amit faluról szereztél be. Ég és Föld a különbség a két íz között, garantálom.
De ugyanez igaz az összes többi húsra is...

A nép fia 2009.07.16. 12:02:39

@vill: Beszéltek hülyeséget!
Falun nőttem fel, és nagyszüleimnek rengeteg tyúkja volt. Tavasszal simán tojtak két sárgával rendelkező tojásokat, és akkor még nem volt divat sem a génkezelés, sem pedig az injekciózás.

Akkor ha egy nő egypetéjű ikreket szül, akkor minden bizonnyal neki van baja, ugye? Akkor már génhulladék, mi?

Nem állítom, hogy már láttam egy tojásból két csirkét kibújni, de azt sem, hogy ez lehetetlen.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.07.16. 12:07:17

Nem tudom tyúkéknál hogyan van ez az egy tojásból két csirke kérdés.
A fácánnal viszont beszéltem.
Azt mondta, h náluk ez az alap.
Mondjuk a fácánék elég spórolósak.

beszélő 2009.07.16. 12:08:01

A fogyasztó védelem kimerül az utcai árusoknál, a kifőzdéknél és a vendéglátásban.Kóka dr. úgy megreformálta a jogi hátteret, hogy a fogyasztóvédelmi hatóság leginkább a fogatlan oroszlánhoz hasonlítható.A versenyhivatalhoz vagy két hónapja fordultam, mert az autóértékesítő a kezelési kézikönyvben leírtakhoz képest többszöri hiányossággal értékesítette az autót.Válaszra sem méltattak.A magyar társadalom a saját hazájában kiszolgáltatott jogokkal nem csak kötelezettségekkel rendelkező állampolgár.Remélem a hazaárulók előbb utóbb elnyerik méltó büntetésüket.

S-1-5-7 2009.07.16. 12:13:03

1x vettem a madaras teszkóban dvd lejátszót, és már benne volt egy másolt lemez.
Szerencsére 5 perc után elromlott, így visszakaptam a pénzt, de buktam a benzint, az időt, meg az én másolt lemezem...
Küldeném mindenkinek aki szereti.

Kenderice 2009.07.16. 12:14:14

Én meg alapból nem veszek műszaki cikkeket ott, ahol van bevásárlókocsi...

i hate the police (törölt) 2009.07.16. 12:19:19

@beszélő: az utolsó 2 mondatoddal teljesen egyetértek.Igy legyen!

873ujr3rk 2009.07.16. 12:30:42

Nahat,
ezt ugysem hiszem el. Olyat, hogy valaki a zoldsegesnel vesz atomeromuvet es porul jar, nem hallottam meg soha.

Fake.

Páneurópai Harci Kos 2009.07.16. 12:38:04

Műszaki cikket ilyen helyen venni..
akkor már inkább valami szakboltot kelett volna.. (MM, Saturn etc)
Mondanám hogy B&O de nem sokan vesznek itt olyat..:)
az kicsit más:D

szalontüdő 2009.07.16. 12:41:36

@beszélő: Fiam nem holmi kínai futócipőjének kezdett leválni a talpa, pedig nem volt benne sok km. Mielőtt visszavittem a pipás üzletbe, szépen óvatosan, kézzel kimostam.Lett is jó illata a régi helyett.
Ezt nem kellett volna, visszaküldték, hogy hogy nem szakszerűen tisztítottam, mosószer illatú a cipő.

Blafit 2009.07.16. 12:51:03

@Cifu78: bingó, igazad van....

még a panaszfalon is van topicja!
www.panaszfal.hu/index.php/topic,2118.0.html

májgeriberi 2009.07.16. 12:53:19

@szalontüdő: ha nem mosod ki akkor azért küldik vissza mer büdi!

SzerelmesDolgok · http://szerelmes.dolgok.com 2009.07.16. 13:01:54

Ennek mindenféleképp a végére kell járnod! Úgy utálom az ilyen adminisztratív zavarokat, amit elvileg lehetetlen megoldani!

szalontüdő 2009.07.16. 13:12:46

@májgeriberi: Nem tudták volna visszaküldeni, mert hamarabb ájultak volna el.XD

májgeriberi 2009.07.16. 13:16:31

@szalontüdő: mondom, hogy nem kellet volna kimosni! :DD

Matiz Papa (törölt) 2009.07.16. 13:20:18

Aki az Ósönben LCD tv-t vesz, az már eleve nem sikeres.

Breki77 (törölt) 2009.07.16. 13:49:46

Így jár az, aki Thomson-t vesz.

"azta" 2009.07.16. 13:52:08

ez most a villányi pinceTV forma1-el? nem figyeltem...

DR.version · http://m-12.blog.hu 2009.07.16. 13:55:05

aki az auchanban vesz tévét az meg is érdemli
azt hinné az ember hogy az ilyen hülyék már kihalltak

radirpok123 2009.07.16. 13:58:17

Ósanban vettem plazmatévét, pfuj!
Mentségemre szolgáljon, hogy:
1. Panasonic, nem Thomson (van rendes hazai szervíz), persze jó alaposan utánajártam, hogy pontosan mit akarok, ezután már nem mindegy, hogy a kispistának fizetek, vagy a nagyjózsinak, ha úgyis a szervíz intézi a garanciális problémákat?
2. _Legalább_ 30eFt-tal olcsóbb volt, mint bárhol máshol, sőt, máshol már nem is lehetett kapni ezt a típust. Az idei modellek minimum duplájába (!) kerültek ennek.
3. Olyan olcsó volt így, hogy úgy döntöttem, nem szaraxom hitellel, hanem kápé.
3+1: persze megszívtam, mert a tévé dobozából hiányzott a távirányító... de: láss csodát, visszamentem a zósanba, elsírtam bánatom, és röpke félóra alatt mégis lett távirányítóm! Azóta szansájn és heppinesz!

Jánoska 2009.07.16. 14:08:24

Eddigi a komolyabb műszaki cikkeinket (TV, DVD, mosogatógép, vasaló, mobil, notebook) mind mind a METRO-ban vettük.

A DVD-nek otthoni bekapcsolás után nem szólt a jobb oldala, visszavittem, ki se próbálták, adtak másikat, azóta jó. Mobilt cserélték 2 hónap után, ott kicsit morogtak, hogy nincs meg az eredeti doboz, de mind1, elintézték a szervizelését, persze ilyen olcsó cucc nem javítható.

A Praktikerben ősszel vásárolt ülésfűtésünk tavasszal meg se nyikkant (addig jó volt, és használtuk), visszavittük, és visszafizették szó nélkül.
Ugyanitt vett dekopírfűrészemmel nem tudtam egyenesen vágni, mert lötyögött rajt minden, ráfizetéssel simán cserélhettem egy Black&Deckerre, magyarázkodnom se kellett, csak mondtam, hogy nem ilyet akarok, mert ezzel mindent lehet, csak vágni nem.

Baumaxos fúróm háromnegyed évet bírt, bevittem szervizbe (magamnak kellett, mert ők csak ritkán járnak arra, amúgy bevitték volna), és mondták pár hét után, hogy mehetek a boltba újért, mert nem javítható.

Szóval vannak még normális boltok, és a kis dobozokat meg blokkokat legalább tartsuk meg. :)

Tudom sün, meg nem sikeres, de a Saturn, meg egyéb nagy médiaboltok elmehetnek a csába, minden 20%-al drágább, mint a kedvenc Metromban.

vörösbor(de)minőségi 2009.07.16. 14:11:41

@vill: de igen természetes...ugy hivják kétszikű tojás.

nem a természet fricskája:))))

zauberpferde (törölt) 2009.07.16. 14:14:23

Hogy is szólt a régi reklám?
- "Cipőt, a cipőboltból!"
Az üzenete most aktuálisabb, mint valaha.

Harlequin 2009.07.16. 14:16:45

Javaslom vegyél cipőt a zöldségesnél és kenyeret az illatszer boltba! Sün!

malacorrú · http://malacorru.blog.hu 2009.07.16. 14:22:18

Hmm, hogy itt mennyi hiperokos mindentudó van! Csak ha ennyire nyerők mindenben, akkor vajon miért itt osztják az észt?

tenkes kapitánya 2009.07.16. 14:26:10

A kapirgálós tyúk tojik két székü tojást! Még csernobil elöttis tojt uis falun nmőttem fel láttam:))))

toreki 2009.07.16. 14:32:41

@elwood 2009.07.16. 09:58:17: viszont ha 15 napon belül nem javítja, elállok a szerződéstől.

zauberpferde (törölt) 2009.07.16. 14:35:30

@Harlequin: bármikor, bármit, bárhol... tüskéshátú!

Mokele-Mbembe 2009.07.16. 14:39:59

Thomsontól géppisztolyt vagy semmit, tanuljuk már meg

zauberpferde (törölt) 2009.07.16. 14:42:01

@Mokele-Mbembe: csakis azt a kihajtható válltámaszosat

Mokele-Mbembe 2009.07.16. 14:44:37

Ja és mielőtt valaki a p betűt hiányolni kezdi, itt van : "P"

májgeriberi 2009.07.16. 14:44:39

@malacorrú: itt osztották de neked már nem jut

zauberpferde (törölt) 2009.07.16. 14:44:49

@Mokele-Mbembe: abból is csak a kihajtható válltámaszosat.
a légió tudja mmit csinál...

vill 2009.07.16. 14:48:09

@A nép fia:
Na jó, de mindegyik????
Én is félig vidéken nőttem fel, volt tyúkudvar, de ritkán láttam ikertojást. Láttam, de nem mindegyik olyan volt, hanem ritkán fordult elő, mint az ikerszülés.
Az ikerterhességnek is van egy bizonyos természetes aránya, ha az felborul, akkor bizony gyanakodni lehet valamiféle környezeti hatásra.

M. Laci · http://palferi.blog.hu 2009.07.16. 14:59:01

nem értek egyet maradéktalanul.
vettem műszaki cikket az osánban, 38 ezer forintért. pár hét(!) múlva elromlott.
visszacsomagoltam, viszem a boltba, hol a szerviz. mondják erre nincs még szerviz, az az utasítás, hogy cserélni kell. oké, cseréljük. nézi nagyon, hát nincs, akkor sajnos visszafizetik az árát. meg is kapom a 38 ezer forintokat.

másnap megyek ugyanabba a boltba, látom ám, ott virít ugyanaz a műszaki cikk, akciósan 34 ezerért. naná, hogy megvettem, mint a pinyty.

M. Laci · http://palferi.blog.hu 2009.07.16. 15:00:15

@elemes2:

mármint nem ugyanaz, amit én elrontva visszavittem, hanem egy zsírúj bontatlan (a gyári csomagolást nem tudtam maradéktalanul helyreálítani).

M. Laci · http://palferi.blog.hu 2009.07.16. 15:01:55

@vill:

támogató hozzászólás, nekünk nemrég még volt egy tucat tyúkunk (most már csak görényünk van), és ikertojás talán havonta kb egy lehetett.

vape 2009.07.16. 15:08:15

@winyetta:
Lehet, hogy te azon kevés szerencsés egyike vagy, akinek sikerült összeszednie a rokoni, ismeretségi körébe az összes olyan mestert vagy termelőt, akire az embernek szüksége lehet az élete során (pék, baromfitenyésztő, osztrák műszaki boltos, stb.). Ám vannak olyan kevésbé szerencsések, akiknek viszont nem jutott ilyen egy sem.
Ők meg nem tesznek mást, mint ott vásárolnak, ahol úgy gondolják, hogy nekik megéri árban, minőségben, stb.

A "fél világot" szövegemet jól félreértetted, szerintem szándékosan. Megnyugtatlak, én is észrevettem, hogy a vasfüggönyt már lebontották, és hogy van élet a Kárpát-medencén kívül is.
Az viszont biztos, hogy nem fogok Ausztriába menni csak azért, hogy pl. 10e Ft-tal olcsóbban megvegyek egy 100e Ft-os tv-t. Lehet, hogy 10% az árkülönbség, de a benzin és autópályamatrica árával együtt már nem lesz olcsóbb. Aztán ha garanciális gondom van vele (ja, ilyen lehetetlen egy külföldön vett cuccnál, de ha mégis), mehessek vele vissza Ausztriába, mert Mo-on elhajtanak vele a p*csába a szervizek vagy a hivatalos magyar importőr.
Meg azért sem fogok 100-200 km-t autózni, hogy hozzak 100 db tojást.

Bár ha neked céges kocsid van, akkor az egyetlen költséged az idő. Nekem nincs, így az optimalizálásnál több szempontot is figyelembe veszek.

andrazs 2009.07.16. 15:21:40

Auchan: 5 darabos kakaós csiga pakk 600 Ft (120 Ft darabja), egyesével (este) akciósan, az 5-ös csomagtól 10 méterre: 60 Ft darabja

Plus: vászonszatyor: 199-ért adták, elvileg 229 Ft, a felette kiírt két ár viszont 29, és 129 forint.

Lidl amerikai csokis süti: 239 Ft, ezt eltakarja a hatalmas akció tábla, melyből kiderül, hogy 239 Ft amúgy is. (Szépen el is rendeztem a táblát, hogy a vevők láthassák mindkét árat :))

Csak hogy az elmúlt hónap legpitibb átb*szásait említsem.

Manci néni, a szomszéd 2009.07.16. 15:22:02

Drága lelkem! Amennyi időt és fáradságot nem kímélve ide írkálsz, ahelyett beírtad volna a gugliba hogy "thomson lcd tv garanciális javítása", már lehet, hogy készen is lenne.

Ofélia . 2009.07.16. 15:24:25

Homárosok én valamit nagyon nem értek!!!

Miért nem tudok se az indexen sem a blog .hun bemenni a homárra????.

Már csak az fog működni ami a címoldalon van??? mert itt simán sikerült.

májgeriberi 2009.07.16. 15:34:53

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: mostanában baszaxszanak vele homárilag, biztos fejlődni fogunk majd valahogy a közeljövőben:)

zauberpferde (törölt) 2009.07.16. 15:36:47

@andrazs:Ismered a cserkész jelszót?
Légy résen!

Ofélia . 2009.07.16. 15:42:05

@májgeriberi: Már tele van a tököm, hogy csak egy postot látok ámbár az előbb bevillant a teljes lista.

Te firefoxot használsz??

szalontüdő 2009.07.16. 15:44:35

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa:
Nekem is gáz, Firefoxnál CTRL+F5-tel frissítek, úgy okés egy darabig.

Ofélia . 2009.07.16. 15:52:49

@szalontüdő: Én most szinte teljesen ki vagyok zárva!!! ez agyrém!!! Az explorernél semmit sem utálok jobban:(((((

szalontüdő 2009.07.16. 15:54:19

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: Nekem délelőtt rosszabb volt, írtam egyet, nem jelent meg, leírtam megint, erre duplázott.

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.07.16. 15:56:59

Az Auchan Garancia előnyei:
És az aprobetuket még el sem olvasta, hogyaszonygé
"nyert LOTTERY"-n 10milla USD-t,meg az utolső nigériai elnök özvegye neki akarja utalni a milliárdokat, csak külgye a b.számát meg a PIN kodot a hulye-e@vagyok.com -ra

Ofélia . 2009.07.16. 15:59:47

@szalontüdő: Olyan régen is előfordult az ember legfeljebb elnézést kért de hogy cak és kizárólag ebbe a postba tudjak kommentelni a horáron az még nem!!

Amúgy az összes többi blog hiba nélköl műkszik!!!:(((((

májgeriberi 2009.07.16. 16:00:46

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: jobb szerintem mint az a másik aminek már a neve sem jut az eszembe asszem az explorer

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.07.16. 16:00:55

@andrazs: Vanilliás karikát kell venni , ott nincs átvágás

májgeriberi 2009.07.16. 16:11:34

karalábét kell enni nyersen

yappyapp 2009.07.16. 16:14:37

Nos....olvasva itt a hozzászólásokat, lenne némi észrevételem.
Az első mindjárt az, hogy az Auchannak nincs olyan szervízpartnere, aki garanciában javítaná ezeket a készülékeket, pedig erre törvény kötelezi.Az pedig hogy a nemlétező garanciát még további évekre is árulja, ez egyenesen csalás.Gondolom ez mindenkinek világos.

Egyetlen egy vásárló sem köteles a szervízhálózatról érdeklődni a vásárlása során, hosz az egy szerződés, amiben az őt megillető jogokat is megvásásrolja vele.....az pedig egy ostobaság, hogy nem veszek itt nem veszek ott, mert.....naná, hogy veszek ha nekem megéri.Halkan jegyzem meg, azért ne vegyen senki Thomson Tv-t az Auchanban, mert holnap hozzák az újat, és ha ilyen ütemben szarnak be, akkor szükségem lesz az egész készletre....majd ha elfogy az ilyen típusu készülék, akkor visszafizethetik a pénzt, és veszünk egy LED tv-t.....

Ami a Balkánt illeti.....egy országban hiába építenek hipermarketet, ha az azt használók többsége, nem tudja, de nem is akarja érvényesíteni a jogait, inkább nem megy oda....az itt fikázóknak, és a többinek pedig üzenem...aki így gondolkodik az talán ne is vásásroljon, nézze a pókok násztáncát esténként ne Tv-t.

Amúgy a szerkesztőnek: már ma délelött szóltunk a Civil rádió ( FM 96.00....ez a reklám helye) "Reggeli jóhír" magazinjában a dologról.....amennyiben engedélyezi úgy a következő riportsorozatban népszerüsíthetjük ezt az igen jótékony blogot is( keressen meg e-mailban ha beleegyezik)....elvégre legalább mi civilek tartsunk össze:)...

yappyapp 2009.07.16. 16:16:28

Jav....FN 98.0 a helyes frekvencia...csütörtökönként megy a magazin...

májgeriberi 2009.07.16. 16:19:14

megint egy forradalom? J

Ofélia . 2009.07.16. 16:23:54

@májgeriberi: HEHE ha az arhívumbol veszem ki a posztokat akkor a mai dátum szerint műkszik:))

Erre nem varrok gombot mer ez úgy hülyeség ahogy van!

Kiváncsi lennék, hogy kinek és mennyit fizettek a fejlesztésért:(((

zauberpferde (törölt) 2009.07.16. 16:40:37

@horex: Hát nem tudom, nekem a múltkor nem volt szabályosan kerek. Most mit tegyek? Vissza vinném a vevőszolgálatra, de már mind elfogyott.

2009.07.16. 17:17:50

az első 1 évben az eladóhely köteles a garanciát intézni. Te dönthetsz úgy, hogy közvetlenül márkaszervizbe viszed, de ha nincs kedved, beslattyogsz oda ahol vetted, lerakod a pultra, aztán uccu mehet a történés.
Ha nem veszik át, jegyzőkönyv (esetleg vásárlók könyve is, de ragaszkodj a külön jegyzőkönyvhöz is) és azzal bíróságra.
Fogyvéd meg le van szarva.
Hosszú lesz, de a végén lesz egy a mostaninál faszább, és működő TV-d.

Micsoda??? Ez nevetséges!! 2009.07.16. 17:41:52

@vape: Már bocs, de te még mindig nem értelmezted amit leírtam, csal elolvastad, úgyhogy görgess szépen vissza és olvasd el még párszor, hátha sikerül. Ha nem, hát akkor így jártál barátom, talán iratkozz vissza iskolába egy-két évre, az lehet segítene. :-)

Cifu78 2009.07.16. 17:48:49

@Manci néni, a szomszéd:

Esetleg kezdetnek megtenné, ha megnézné a gyártó honlapjánt: www.thomson.net/GlobalEnglish/Pages/default.aspx

Gyanús, semmiféle szórakoztatóelektronikáról nincs szó. Nosza haladjunk tovább, Wiki + Thomson:

en.wikipedia.org/wiki/Thomson_SA

Itt rögtön szemünket kiverheti a "Exiting the consumer business" (magyarul kb. a vásárlói üzleti életből való kilépés), amelyben benne van, hogy a szórakoztató elektronikai iparból a cég 2006-ban (!!!) kivonult, a Thomson név jogát TV-k esetén nem adta el (minden más hasonló terén igen).

Konklúzió: az adott 37"-os (más méretben nem is készült) Thomson FullHD LCD TV bizony 2006-os modell (a FullHD LCD TV-k első szériája), és egyben a Thomson utolsó ilyen szerkezete. A kedves vásárló olyasmit vett, ami bizony mára igencsak elavult technológia, ráadásul egy olyan cég terméke, amelyik 3 éve nem foglalkozik szórakoztatóelektronikai termékek gyártásával.

Mindenképpen megérdemel egy alapos dorgálást az Auchan, mert ilyen terméket árul, mikor tudja a hátterét, ám a vásárlót sem árt megfedni, mert ha az adott készüléket ennyire rá akarják ilyen olcsón tukmálni a T. vevőre, ott nem árt rögtön gyanakodni...

Cifu78 2009.07.16. 17:51:27

Pardon, szóval a fenti hozzászólás lényege maradt csak le: nyilván nem nagyon fog semelyik "garanciális" Thomson szervíz foglalkozni a TV-vel - ugyanis pótalkatrészt, firmware frissitést vagy hasonlót beszerezni elég esélytelen lesz.

Tippre ismerik is a típust, mint a rossz pénzt, és el fogják hajtani, ha valaki érdeklődik a garanciális javítása miatt. Utána gyorsan kijavítják a reklámfeliratot / szórólapot / akármit, ahol a kedves vásárló azt láthatta, hogy ők Thomson készülékek garanciális javításával foglalkoznak. :)

Ofélia . 2009.07.16. 18:34:03

@Cifu78: Korrekt hozzászólás és minden vásárló megérdemli aki csak az étlap jobb oldalát nézi!!!

Kardics 2009.07.16. 18:34:19

Érdekes, hogy senki nem vásárol semmit a nagy áruházakban, azok mégis milliárdos forgalmat csinálnak. Aki ott vásárol az biztos nem ismeri a homáros tudatos vásárlói felfogást.

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.07.16. 21:27:49

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa:
Én mindig a bal oldalát néztem


amikor Izraelben voltam :)

vape 2009.07.17. 02:17:37

@winyetta:
Hát nem tudom, mit kell különösebben értelmezni az általad leírtakban.
Ha valami poént kell észrevenni, jelezd aláhúzással vagy félkövér betúkkel, akkor hátha észreveszem.
No további jó vásárlást és észosztást!

Sgt. Hitman 2009.07.17. 04:09:38

Gyerekek, a Plus-szal érdemes vigyázni! Nem először próbáltak átvágni. Ma pl. egy 229 forintos fogkefét akartak rám sózni 935 forintért. Még jó, hogy vásárlás után átfutottam a blokkon.

Sgt. Hitman 2009.07.17. 04:12:06

Gyerekek, a Plus-szal érdemes vigyázni! Nem először próbáltak átvágni. Ma pl. egy 229 forintos fogkefét akartak rám sózni 935 forintért. Még jó, hogy vásárlás után átfutottam a blokkon.

pocogteto 2009.07.17. 09:34:10

auchan-os thomson lcd tv javításának ügyében a fény-hang kft-t keressétek. cimbinek korrekten megcsinálták gariban, sőt vitték-hozták a tv-t!

Micsoda??? Ez nevetséges!! 2009.07.17. 13:31:41

@vape: hasonlókat neked is, majd szólj, ha leomlott már a vasfüggöny, megyünk a sógorokhoz és veszek neked videjót

hublot fox 2009.07.20. 11:06:33

Előző, Thomson tévénk 14 évig működött kifogástalanul. Tavaly ősszel lecseréltük szakboltban vásárolt Panasonic plazmára, ami már 8 hónap után elromlott...
süti beállítások módosítása