Tékozló Homár

Levélírás helyett a szomszédot hívta a HSBC

2009.08.13. 10:15 | ge | 358 komment

HSBC-s posztunk már volt egy, akkor a bank telefonon és sms-ben zaklatta az olvasónkat, aki soha nem is volt ügyfelük. Mostani történetünkben legalább egy ügyfelük az, akit egészen furcsa módon találtak meg: ahelyett hogy levelet írtak volna neki, felhívták a szomszédját.

Irtó rövid leszek, mert nem akarok híres lenni, meg amúgy is lerágott csont. Egyszerűen mégis annyira morcos lettem, amikor a meghaló félben levő HSBC credit nevű banktól valaki felhívta az egyik szomszédomat, és égetni próbált. Asszem sikerült is.

Röstellem piszkosul, van két havi restanciám a törlesztés terén - havi hétezer körüli összegről van szó. Na erre fel a behajtós maca a szomszéddal bedobatott egy cetlit, hogy hívjam fel. Én meg rendes vagyok és jól felhívtam. Azért előtte megnéztem a wiwen, hogy ki a csoda ő. Elég pancser, nem frissítette az adatait, és még a cetelem bank szerepel munkahelyként. (Persze az sem jobb semmivel)

Itt már nem részletezném, mert a szokásos behajtós stílus jött volna, ezt meg ugye ismeritek mindannyian. Mondtam neki, hogy semmi pánik, feladom pár napon belül. Csak hát közben megszűnt a munkám, stb, így kicsit borult a rendszeresség-szóval próbáltam fenemód asszertív lenni. Remélem érzékelte..

Kérdeztem, hogy hogyan kerültek képbe a szomik. Azt mondta, hogy mivel nem tudtak elérni a levelezési címemen, és közben a számom is változott, ezért hívták őt. Arra nem tudott válaszolni, hogy a lakcím kártyámon lévő címemre miért nem küldtek tértis levelet. Pedig a szomszédom mellett lakom, nem lett volna nehéz ez a verzió sem. Komolyan, ennél akkor tudtak volna nagyobb ágyúval lőni, ha rögtön az interpollal kerestetnek.

Amúgy annál a biztosítónál dolgoztam, ahol az ő hiteleiket is biztosítottuk-ez volt megadva levelezési címnek. Szóval, ha őket hívja, akkor is elért volna kis áttétellel.

Megköszöntem a megkeresését, és megkértem szépen, hogy ezt ne tegye többet, mert ki fogok találni  valami büntit érte-neki személyesen. Azért persze nem tudtam megállni, hogy megemlítsem neki, az internetet ne csak iwiwezésre használja, hanem időnként olvasgassa homárt is.

Úgy tűnik, nem tudjuk megnevelni őket így együtt sem.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

É2I 2009.08.13. 16:19:59

@az igazi mpl, aki egyelőre nem megy szabadságra:

Hát, akkor jól jártál, hogy le tudtad őket vetkőzni, mivel mindegyik (önkéntes) kaspó futamideje egy év. Csak éppen havi/negyed évi, stb. renszerességgel fizetheted. Bár, ha kifizetted a hátra levő részt, akkor nagylelkűvé válnak.

Smacika 2009.08.13. 16:22:40

Az volt már, hogy:Ez már a hétvégi?

É2I 2009.08.13. 16:23:44

@É2I:
Mindenki elment Szigetelni?
Ahh!
Nekem is kellene, kivülről a házat....

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.08.13. 16:25:31

@É2I: annyira azért nem voltam balfék, hogy pízt is hagyjak ott nekik.
egy hetem ment el összeszedni a paragrafusokat, ászf idézeteket stb , de megérte.
hidd el, sokkolóan tud hatni, ha egy hisztériás nő a telefonba csak beszél és beszél és beszél, és olyanokat mantráz két hónapja, hogy nem is érted, és a végső érve az, hogy ha nem adják ki a papírt az urának most azonnal, akkor odamegy.
szerintem ez az utolsó volt a kegyelemdöfés, kés a szívbe.

champy 2009.08.13. 16:26:04

@Viktus:
Csak nem tudsz Te olvasni.
Nem bundázott a lakcím, csak megszűnt a munkahelye, ami egyben a levelezési cím is volt. Gondolom napközben nem tudta átvenni az aláírós postát, azért adta azt meg.
A lakcím meg megvolt a banknak, mivel azt lemásolják szerződéskötéskor.
Ha a szomszédot megtalálták, akkor tudták a címet.
Mint ahogy a posztban is van, miért nem küldtek egy tértivevényes, aláírós levelet, és kész.

A szomszédnak mi köze van ehhez? Semmi.

Te örülnél neki, ha a szomszédodon keres valaki ?
Csak nem behajtó vagy véletlenül-E?

Egyébként hozzáteszem, hogy nekem is van hitelem a HSBC vagy ahogy előtte hívták Beneficial, eddig egyszer kerestek, hogy mi van a részlettel, mert csúsztam 2 napot, de szerintem korrekt bank.

ficsilla · http://ficsill.blog.hu 2009.08.13. 16:26:11

@É2I: neem én strandröpizni megyek, bár ahogy az eget elnézem lehet h iszapbírkózás lesz helyette :-)

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.08.13. 16:26:49

@É2I: még nem indultam el. helianthusra várok a kapuban.....(a fontosch emberek, mint tudjuk, mindig váratnak magukra)

elwood 2009.08.13. 16:27:34

ezért tart itt ez az ország

ficsilla · http://ficsill.blog.hu 2009.08.13. 16:28:12

@az igazi mpl, aki egyelőre nem megy szabadságra: a jó dolgokra érdemes várni, a többit döntsd el magad :-)

Ofélia . 2009.08.13. 16:28:22

Látom már erősen offf.

Ugyhogy ON Remélem a büntit intenzív segédeszközzel való fizikai és brutális behatással intézed.

Orrbaverés szívlapáttal, fejre mért ütleg bézbólütővel, MISKÁROLÁS, hüvelygomba irtás tarajos sünnel, vas-szűz, máglyára vetés stb most ennyi jutott eszembe

És te postoló ha havi 7000 ennyire földhözvág, hogy még a ház szégyenfalára is kikerültél akkor miért nem kértél segélyt a tanácstol?:((

OFFF

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.08.13. 16:29:14

@ficsilla: strandröpi? régen nem játszottam... több, mint tíz éve.

elwood 2009.08.13. 16:29:39

@ficsilla: "iszapbírkózás lesz helyette"

nézhetjük ?

ficsilla · http://ficsill.blog.hu 2009.08.13. 16:31:56

@elwood: Homártalálkozó a római parti strandröpi pályán ahol ficsilla és barátai bemutatják a sport újkori változatát :-)

Ofélia . 2009.08.13. 16:37:51

@az igazi mpl, aki egyelőre nem megy szabadságra: Hova indulsz???

De szar, hogy én nem mehetek:((

@É2I: Meg vakolni de arra sincs keret:)))

@elwood: Szerinted hol???
Rajtunk már az androméda ködben is röhögnek:))

@ficsilla: Ha körülírnád, hogy piszkos körömmel miért nem lehet DUDOROGNI vaúúúú....

@Énbagoly: Még mindig jobb, hogy nem bundának használja az istenátka:))

@Nelson Mandula: Lutheránus és egyébb hordákat felárért sem szállítok:))

@staropramen: Igény van bűnbocsánat nincs már a gyóntatószéknél is sorszámot osztanak:))

Ofélia . 2009.08.13. 16:40:09

@az igazi mpl, aki egyelőre nem megy szabadságra: Mondj egy strandot és megyek röpizni én még soha nem játszottam de ez nem von le semmit az élményböl:))

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.08.13. 16:40:12

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: a fertőbe.
de nem fogok ápdétmohítót inni, nem megyek picsa- és csöcsvillantó szerkóban, magassarkú pacskerban. és nem gondolom azt, hogy T.macika és egy koszoskörmű punk összejönne.
ennyiből szerintem magad is rájöttél.

elwood 2009.08.13. 16:41:28

a mohítóban saláta van, attól update

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.08.13. 16:46:18

@ficsilla:

kultúrprogram is lesz? (konkrétan vizespólóra gondolok.)

Frucsasz 2009.08.13. 17:07:01

most járna le a munkaidőm...
kb 40 perce hazaértem, és haldoklom.
A könyveimet Enzsoltra hagyom.
A virágjaimat mamapicire.
A receptkönyveimet Impegára, nem mintha rászorulna, de szépek.

A kis alient, ami hamarosan kirágja magát a hasfalamon, remélem, időben elkapják, mielőtt kiírtaná a Földet.

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2009.08.13. 17:08:00

Az volt már ma,hogy? ugye ez már a hétvégi:)))) mert pont olyan:)))

Énbagoly 2009.08.13. 17:09:47

@ficsilla: @ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: köszönöm a választ. És az ilyentől még az is kitelik, hogy tényleg bundának használja.

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.08.13. 17:11:26

@Frucsasz- feltételes arany sünike díjas:

Ripley hadnagy iyenkor vetette magát forró palócgulyásba.

Énbagoly 2009.08.13. 17:12:01

@Frucsasz- feltételes arany sünike díjas: aztán számolj be a kicsike fejlődéséről!
De házhoz nem kell küldened! :)))

É2I 2009.08.13. 17:13:46

A lómai sthrandrha szajnosz nehm thudok khimenni, mert az out of the border, mármint nekem.

(Márminálunkbabám, Márminálunkbabám, az jöttacopásba, nemszedikafelszólítót nemszedikafelszólítót levelesládába.
Feljönaszomszéd a netre, a netnek tetéjebe oszt' megrázzaja ziwiwet, megrázzaja ziwiwet, cetliakezébe. Megrázzaja ziwiwet, megrázzaja ziwiwet röhögőaképedbe.)

Egyébként jól vagyok; megtaláltama gyógyszerem a sör képibe.

Énbagoly 2009.08.13. 17:14:53

@É2I: :DDDDDDD
Hát te valamit tényleg túladagoltál ma. :)))

É2I 2009.08.13. 17:35:01

@Énbagoly:
Pedig a szigeten senemvagyok. De hogy a mai nap a hajóvonták találkozása tilos, igen erősen hatott rám, az beztos.
Nem baj, holnap péntek, aztán megint egy hétig hédervájsz :D
Persze lehet, hogy szigetelek is egy kicsit, mármint a pecót. :(

Ofélia . 2009.08.13. 17:40:49

@É2I: :DD valami thc. félét nem leltél úgy a fű képében?:))

@az igazi mpl, aki egyelőre nem megy szabadságra: Ki mondta, hogy bohóckodni is lell?? Beülünk sörözni felőlem jöhetsz konzervatív csipkés Un. bundabugyiban is:))

@Frucsasz- feltételes arany sünike díjas: Kihagytad a végrendeletböl az antibébi tablettákat:D

@Nelson Mandula: Te kultúrprogram keretében akarsz csöcsörészni???:D

rózsarózsa (törölt) 2009.08.13. 17:42:19

@Egyéves Önkéntes


"Ilyen telepítési probléma például, hogy a kültéri hinta alatti ütéscsillapító gyöngykavics-réteg vastagságát növelni kell"


(részlet az Index címoldalán lévő aquaworldös cikkből)

Ofélia . 2009.08.13. 17:42:21

@jesszum: Ilyenkor kell nekiállni takarítani.
A pókháló köztudottan gyógyít:))

Énbagoly 2009.08.13. 17:45:07

@É2I: És te egyfolytában érted, hogy miről beszélsz? :)))))))))))

Ofélia . 2009.08.13. 17:52:38

@Énbagoly: Jesszum megg gyögykavicsréteget telepít!!

Én uram hova keveredtem??:D

Énbagoly 2009.08.13. 17:56:18

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: a gyöngykavicsot pedig felfűzni kell, nem? Azért gyöngy! :)))
Eltévedtél útközben, mi? :))

Ofélia . 2009.08.13. 17:58:10

@Énbagoly: De nem fűzi!! telepíti meg vastagságot növel(na erre vannak ötleteim):DD

rózsarózsa (törölt) 2009.08.13. 18:11:35

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa:


Nem én telepítem,hanem Egyéves Önkéntes a kerti hinta alá a gyerekeinek.

Éjszaka,amikor senki nem látja,lehet,hogy kimegy hintázni egyet :-)

rózsarózsa (törölt) 2009.08.13. 18:14:34

@Énbagoly:


Az Aquaworld felkért egy céget,hogy ellenőrizze a biztonságot.

Sejtitek-e sztrovacsekek,hogy csak apró hibákat találtak?

Az Aquqaworld növeli a pofázmányán a bőr vastagságát.

Ha ez még lehetséges.

A cég meg a bevételeit növeli.


Nekem meg az undorom nő.

Énbagoly 2009.08.13. 18:18:28

@jesszum: ugyanmár, már kirúgták azt az úszómestert, aki felelős azért, hogy rosszul lett megépítve az a csatornafedél. Vagy azt nem is az úszómester építette? ...........

É2I 2009.08.13. 18:20:59

@Énbagoly:
Természetesen!
Értem, mit beszélek. Bár, hogy miért, na aztat már nem :)
Az egész napom ilyen volt, de Irén is azt mondja ő is így éri magát.
Na mind1, majd holnap; lesz ez még ígyse.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.08.13. 18:23:09

mindenki rendelje meg a leveset rajtno

É2I 2009.08.13. 18:29:31

@jesszum:
Azt a múrva annyáját az egész g.ci cégnek! És ez még enyhe volt.

No annyit, hogy részemről életemre bojkottálom az ÖSSZES iLYen czéget az élményfürdőükkel együtt.

Tudom nem nagy veszteség nekik, de akkor is bekaphassák!

Frucsasz 2009.08.13. 18:36:17

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: az antibébitablettára hajtassz? Pedig rád pont a pálinkámat akartam hagyni...
Sebaj, akkor Nelsoné a pálinka. :D

@jesszum: köszönöm!

@Énbagoly: persze, külön blogon: azeletalienkevel.blog.hu :D


@Nelson Mandula: én egy kád forró vízbe vetettem magam. Valóban bevált. De ha előbb eszembe jut, dobálok a kádba némi sárgarépát-zöldséget, krumplit is....

É2I 2009.08.13. 18:37:53

@É2I:
Most volt pont a tv2-ön.
Hányinger.

Ofélia . 2009.08.13. 18:39:11

@Énbagoly: Naná:))

@jesszum: Persze és két lengés között csenget egy kicsit:))

És most tényleg ki az a diszmarha aki kimegy a világ végére és két gyerekkel meg az apjuk sörével otthagy 25 ezret elsóhangon:DD utánna meg megy segélyért:(((

Tényleg gazdag ez az ország

Ofélia . 2009.08.13. 18:41:51

@Frucsasz- feltételes arany sünike díjas: ÓÓÓ én barom.

Na most a nyakamra tekerek öt méter kötelet és belesétálok a dunába.

Hál istennek 50 méterre van:))

.lll. 2009.08.13. 18:49:38

namosmá,tudom,hogy nem vagyok se a toppon,se képben se sikeres nem vagyok,de ez mosmá a hétvégi?

tsókolom

É2I 2009.08.13. 18:52:40

Ahh, már nálunk is akarnak seriffet.
Deputty hun vagy?

Énbagoly 2009.08.13. 18:55:43

@Frucsasz- feltételes arany sünike díjas: majd olvasom! :)))

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: de piszkos a fantáziád! :)))

@lófő: még az is lehet. Mindenki nyaral...

.lll. 2009.08.13. 19:00:46

@Énbagoly:
nem baj,attól még játszhatunk a dorongon:D

É2I 2009.08.13. 19:03:50

@lófő:
Na! Ne dorongoljatok itt Horálki nélkül!
Még mérgében megsebzi a medvéket. Azt pedig nem venném a lelkemre.

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2009.08.13. 19:04:30

@jesszum: De Ők legalább kérték, hogy nyugodtan dolgozhassanak,engem az zavar, hogy a másik 1000 strand ugy működik, hogy senki nem ellenőrzi,ez a nagyobb baj!!!!

Ofélia . 2009.08.13. 19:06:31

@lófő: De csak akkor ha rátekered a kapcát, összecsavarod a szivarvéggel és fújod:))

Ja é21 cucca tényleg első osztályu:D

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2009.08.13. 19:09:47

hagyma boldog lehet,mindenben majmoljuk az amerikaikat,serif nem elég a cola meg a hambuci,most még ez is :)))
mondjuk a serif szó nekem pozitivabb mint a csendőrség

Ofélia . 2009.08.13. 19:10:00

@Ma Ő, holnap Te vagy Én ?: Ellenőrzésröl jut eszembe: Valaki kifejlesztett egy vegyszert amit a vízhez adagoltak és vérvörös felhővel jelezte a medencébe pössentést.

Szeritetek miért nem alkalmazzák??:))

Énbagoly 2009.08.13. 19:13:17

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: ki akarna piros vizű medencében fürdeni?
Volt erről egy rész a szótparkban. :)))

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.08.13. 19:13:37

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa:
na jó, leülök veled a serpadra, de nem röpizem. megfogadtam, hogy soha (mint hagyma, hogy nem vesz többet el amerikai nőt).

@Frucsasz- feltételes arany sünike díjas:
köszi, édi vagy, hogy gondolsz rám. a virágokat, miután megvolt a hagyatéki visszaadom neked úgy, hogy kiültetem a sírodra.

mindenki: napi egy-két posztot dobnak ide koncnak, mert biztos a szigeten malackodnak. vagy nagyon sok jogi képviselővel kell tárgyalni gabriseszternek meg szilynek.

már megint lehúztak. kölök megy azfesztre. vettem elővételben bérletet. 600 furint kezelési költséget kértek. költsék aranyérkenőcsre a mocskos tolvajok.

na mindegy, most zabálok egy jót (grillpipi), aztán ma tényleg elkerekezem vácig.

de közben persze nézem dzseremi klárkszont hatvanadjára.

.lll. 2009.08.13. 19:18:31

na jó,dorongolás helyett összedobok egy könnyű uborkaparfét karamelles busafejöntettel

É2I 2009.08.13. 19:19:53

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa:
I rén megsértődött ;)

A vérvöröst értem; már régen vége a kommenistáknak. De inteligencsebb helyeken sárgászöld lesz az aljasvizelő körül a víz.
Nálunk ez még nem divat, csak az életveszélyes (f)élményfürdők.

Mylady 2009.08.13. 19:20:35

Jó estét!
Valami barom kihelyezett egy locsolófejet a ház előtti pázsitra, ami folyamatosan önti a vizet. Már csuromvíz a járda, az út szélén parkoló autók és mögöttük az úttest.... csak a pázsitra nem jut belőle.

Mennyi hülye ember van...

rózsarózsa (törölt) 2009.08.13. 19:26:00

@Ma Ő, holnap Te vagy Én ?:


Ezek szerint most már az Aquaworldbe érdemes menni?

Ők már legalább vigyáznak?

rózsarózsa (törölt) 2009.08.13. 19:28:17

@jesszum:


Nem tudnék akkora hányózacskót magammal vinni,amekkora ott elég lenne.

Viktus 2009.08.13. 19:31:12

@champy:

Neked enyi logikád sincs? Egyszer megadott egy értesítési címet, ahol nem érték el sem a telefonon ... logikus, hogy a szomszédtól érdeklődtek, hogy létezik e még egyáltalán. Ezt biza így szokták.

.lll. 2009.08.13. 19:31:52

@jesszum:

magyar ember menjen feredni a Dunára vagy a Keleti főcsatornára

Ofélia . 2009.08.13. 19:32:28

@Mylady: De legalább a környékbeli örülnek neki.

Legalább is remélem mert ebben a mai fertőtlenítős világban legalább összeszednek egy pici immunrendszert:))

Ofélia . 2009.08.13. 19:37:47

@lófő: Ha elárulnád, hogy tömegközlekedéssel hol lehet fürdésre alkalmas dunapartot találni tényleg megköszönöm!!

É2I 2009.08.13. 19:52:23

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa:
A tömeg meg a közlekedés eleve nem fér össze. És még fürdeni is a dunaparton?
Na az végképp nem létezik, vagy csak akkor, ha lavort viszel a parton történő fürdéshez.

.lll. 2009.08.13. 19:53:19

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa:

leszállsz a Batyin a hévről vagy a metróról vagy a 86osról és már csobbanhatsz is:D

champy 2009.08.13. 20:05:22

@Viktus:

Nekem azt diktálná a logika, hogy a lakcímén érdeklődök, nem a szomszédnál.
Ha nincs telefon, akkor személyesen.

Ofélia . 2009.08.13. 20:21:05

@lófő: Ezzel az erővel itt a melóhelyem előtt is megfulladhatok:((

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.08.13. 20:24:38

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa:

evezz fel a forrásig (bár az nem tömegközlekedés, hanem testmozgás), na ott talán alkalmas fürdésre. de nagy pancsira ne számíts, max. egy kis lábmosásra. végül is fürdést írtál, nem úszást. és ott megfulladni sem fogsz.

EÖ (törölt) 2009.08.13. 20:38:55

@jesszum: mégmeg titokzokniban.

(gumilapot installáltam végül is)

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.08.13. 20:40:44

Elnézést a spamért, de nagyon kéne nekem Kamondy Ági Dalok közép-Nirvániából cd-je (őskori kazettán megvolt, de sehol nem lelem), és ami nagyobb baj, torrentet sem találok.
Ha valaki tud lelőhelyet a neten, nem lennék hálátlan. (Esetleg a havi lóbalzsam adagomat is megosztanám vele.)

Különben innen a konyhából nagyszerűen hallom a nagyszínpadot. Megy a headbangelés, szily, jackyll meg gábriseszter biztos ot nyomulnak az első sorban. J

EÖ (törölt) 2009.08.13. 20:40:45

@Énbagoly: még a takarítónőt kéne valahogy kirúgni, és akkor végre minden felelős elnyerné méltó büntetését

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.08.13. 20:50:32

@Nelson Mandula: ez nem müxi, de holnap jön haza a gyerek fürdeni, neki asszem van ez mp3

rózsarózsa (törölt) 2009.08.13. 20:53:23

@lófő:


Akkor megnyugodhatok.

Bandi magyar ember.

Évek óta fürdik a Szúnyog-szigetnél a Dunában.

(Az a Népsziget újpesti fele.)

rózsarózsa (törölt) 2009.08.13. 20:55:49

A gyereket is viszi magával.

Én be nem megyek abba a vízbe...

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.08.13. 20:55:56

@az igazi mpl, aki egyelőre nem megy szabadságra:

igen, köszönöm, nem működőt már én is találtam. J
T. Mackónak jó az ízlése, gratulálok.
Üzenem neki, hogy nefürgyéle és megy a lóbalzsam fénypostán.

Ofélia . 2009.08.13. 20:57:03

@az igazi mpl, aki egyelőre nem megy szabadságra: A gályarabság tudtommal már nem elfogadott büntetési tétel.
A szunyogokrol már nem is beszélve:))

rózsarózsa (törölt) 2009.08.13. 20:58:04

@Egyéves Önkéntes


A kérsz tejszínt az olajos szalonnádra? - a Kreténből van.(Bidochone család)

hiszti 2009.08.13. 21:01:24

Ez már a hétvégi poszt?

.lll. 2009.08.13. 21:02:37

@jesszum:

nyugodt vagyok,én a Ráckevei Dunába fürdőzök régóta

.lll. 2009.08.13. 21:07:37

ki a Duna levét issza/ússza,saját levét issza/ússza vissza

É2I 2009.08.13. 21:12:42

Ahh! Előbb utóbb mindenki a saját levét issza vissza.
Ha más nem a talajvízben, igaz akkor már nem szomjas, csak úgy ;O

EÖ (törölt) 2009.08.13. 21:24:03

@jesszum: Nekem sajnos csak a Kossuth channel van előfizetve, így csak a Szabó családot ismerem.
Meg a Vágási Ferit.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.08.13. 23:06:09

teljesen magam alatt lettem volna ha Bandi nem a Szunyogszigetnel uszik napi 3-4 orat
Mary egyaltalan nem tud uszni igy hala istennek strandra se kell mennunk
en 12 evet uszodaban eltem

Mylady 2009.08.13. 23:35:56

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: én rendszeresen látok az árpád híd pesti lábánál (déli oldal) napozókat, strandolókat, fürdőzőket
meg a margitszigetnél is szoktak, a déli csücsökben
bár úgy tudom, tilos

sőt, egyszer láttam egy ürgét, az az erősen megáradt Dunába mártózott bele a lánchídnál, a pesti rakparton
ez akkor volt, amikor hatalmas árvíz volt dél-lengyelországban és csehországban (ha jól emlékszem) és feljebb temetőket mostak ki a folyók...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.08.13. 23:38:31

@Mylady: en meg naponta olvasom, hogy valaki vizbefullad otthon
es megis bemennek megint es megint a banyatoba a folyoba stb.

Mylady 2009.08.13. 23:49:39

@hagyma: a bányató az nagyon durva, sosem mertem még a közelébe sem menni, pedig az volt a menő hely... de mindig belefulladt valaki...

puffancs 2009.08.14. 11:05:49

HSBC: veluk vagyok 3 eve (UK), van hitelem (torlesztes 164gbp/ho), van kreditkartyam, megtakaritasi szamlam es folyoszamlam veluk, sose volt semmi bajom.

ha hitelt nem fizetsz, azt be akarjak hajtani, de ahogy gondolom minden orszagban, a behajto ceg megveszi a kovetelest, es az zaklat teged, mert onnantol kezdve nekik tartozol.

amugy nem erdemes akkora bankkal kekeckedni, mint az hsbc, mert nem tudod, mikor akarsz kulfoldon elni....

englandboy 2009.08.14. 20:18:00

puffancs

ugyanez a cipö nálam is csak nekem nincs hitelem

nemakarom védeni a bankokat, de az hsbc-zés kicsit ferde igy

itt nem viselkedhet igy 1 bank
süti beállítások módosítása