Tékozló Homár

Kifinomult lehúzási kísérlet a Shell kútjánál?

2009.09.30. 13:29 | szily | 62 komment

A Shellnek megint olyan akciója van, hogy a Smartkártya-tulajok tankolás után dönthetnek: pontot szeretnének feliratni, vagy kisebb számlát fizetni. AB ezt nem tudta, a kasszás nem figyelmeztette, hanem kifizettette a pénzárgépben megjelenő teljes összeget. AB, miután megkapta a visszajárót, és arra várt, hogy jóváírják a Smart-pontjait, észrevette, hogy a végösszeg egyszer csak csökken. A pénztáros ezek után odaadta neki a különbözetet. Nem akarunk távolból pálcát törni valaki felett, de ez lehúzásgyanús, nem? Levél itt:


Ma reggel gondoltam kipróbálom milyen lett a tesco benzinkút ami Shell-é változott. Mindig Shellnél tankolok, gondoltam megér egy próbát. Az M5 soroksári bevezetőszakaszánál találhatót választottam. Tankoltam, majd a mentem fizetni. Középkorú hölgy kérte hogy rakjam a smart kártyámat a terminálba. Ezután megjelent a végösszeg a kijelzőn amit ki is fizettem kpben. Megkaptam a visszajárót, majd vártam a smart pontok felírására. Ezután láttam, hogy a végösszeg csökken a kijelzőn. Visszajáró megkapása után!!! Kérdem a 'hölgyet', hogy felírta-e a pontokat. Kicsit bunkó stílusban közölte, hogy nem, mert náluk automatikusan vonja a pontokat, így juttatva kedvezményhez és kphez a kedves vásárlót, majd savanyú képet vágva odaadta a pénzemet. Pár kérdés merült fel bennem:
Ha nem veszem észre a kijelzőn, hogy csökkent a végösszeg akkor a kedves 'hölgyike' növeli a saját bevételét az én 440Ft-ommal ?????? Egy nap hányszor tudja ezt megtenni? Miért nem kérdezi meg az eladó, hogy felírja vagy levonja a pontokat? Az össze Shell-kúton ahol eddig tankoltam, megkérdezik, majd ezután halad tovább a fizetés illetve pontfelírás.

Sajnos nem jegyeztem meg a hölgyike nevét. Pedig meg kellett volna.

Üdvölettel
AB

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

homár molla 2009.09.30. 13:31:02

Nincsenek hozzászólások.

Énbagoly 2009.09.30. 13:31:03

Nem szeretem a smart kártyát. Nincs is.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2009.09.30. 13:32:51

Mi ebben a kifinomult?

Az a Smart kártya meg egy lehúzás önmagában. Két forinttal drágábban adják, és abból egyet adnak a kártyára. Cégeknek ideális.

Tron65 2009.09.30. 13:34:24

Volt Smart kártyám.
És amikor használtam, rendszeresen láttam, hogy trükköznek vele.
Ha mást nemis, legalább annyit, hogy mindig kéznél volt pár darab, és ha az aktuális vevőnek épp nemvolt, akkor a haverén gyűlt a pont.
Mivel a pont meg 1-1 beváltható forintra egyes esetekben, ha nem is lehúzás, de mindenképpen csalás a dolog.

golyo73 · http://www.799.hu 2009.09.30. 13:34:37

Nekem is van smart kártyám, télen használom ablakot kaparni... shellhez meg nem járok tankolni ;)

Énbiz' · http://nemcsalokadot.blogspot.com/ 2009.09.30. 13:34:37

Ajtót letépni, batz papuccsal ablakot betörni, brigit shellhez visszavenni.

Egyébként pedig persze, hogy le akart nyúlni.

Tökös Veréb 2009.09.30. 13:40:22

Szia Smart Kártyád Van? nem így hívják őket? nem hollandok?

reunalla 2009.09.30. 13:43:20

@Tron65: én meg ismerek olyat, aki ezért fegyelmivel repült a Shelltől....

a posztolónak meg annyit: PANASZKÖNYV - nekem a Shell postai levélben válaszolt a panaszkönyvi bejegyzésemre ;)

Manyizga (törölt) 2009.09.30. 13:44:39

Nem volt, nincs és nem is lesz smartkártyám. Ezt szoktam válaszolni amikor fizetéskor kérdezik, van-e? (McDonalds, stb. helyeken.)

hardrock 2009.09.30. 13:48:50

Az is hülye, aki bármit vásárol a Shellnél - mármint ha van elérhető távolságban másik kút is. Minden Shellnél lehúzós kis kurvák vannak a pult mögött. Bár igaz, hogy ez a legtöbb egyéb benzinkútra is elmondható, de a Shellnél mintha fokozottan töményen lennének jelen.

bekbórd! 2009.09.30. 13:49:17

Nekem van Smart kártyám egy csomó ponttal, de mindig elfelejtem bevinni a Mekibe -ha nagy ritkán arra járok-, hogy leegyem. A katalógusban meg csak egy halom szarság van sok-sok pontért.

Tökös Veréb 2009.09.30. 13:49:29

a benzinkutasok már csak ilyenek! egésznap ott lófrálnak, van idejük pénzszerzési módon agyalni!

zsírfeka (törölt) 2009.09.30. 13:50:33

go shell go hell....

qrvaanyuk!

bekbórd! 2009.09.30. 13:51:20

@reunalla: 30 napon belül kötelező válaszolnia (ajánlott levél feladóvevényével tudja bizonyítani).

eks 2009.09.30. 14:08:21

Egyébként a blokkon rajta szokott lenni a pénztáros neve, ha meg nem, akkor a kassza azonosítója biztosan. Egy pontos időponttal, és egy ilyen azonosítóval együtt biztosan utol lehet érni, ha tényleg érdekel.

LouiS 2009.09.30. 14:19:28

És egészen biztosan kamera is rögzítette a sztorit.

reunalla 2009.09.30. 14:21:41

@bekbórd: tisztában vagyok vele... 2 napon belül válaszoltak, természetesen ajánlva ;) és csak azért rinyáltam, mert nem akarták dupla csokis magnumra váltani a pálcikáim :D

milyen_Péter? 2009.09.30. 14:34:11

Én Shellen tankolok, mindig kártyával fizetek, és használom a smart kártyámat is, nekem megér pár nyamvadt pontot, hogy valamennyivel olcsóbban kapjam a benzint. Még sosem trükköztek (lehet, hogy csak nem vettem észre), de az is igaz, hogy mindig oda járok, tehát ismerem már az arcokat, ők is engem. Ez persze nem életbiztosítás, de mindig árgus szemekkel figyelek és eddig nem volt semmi gond. Ja, még Shell hátitáskám is van, bizonyára igen sikertelen életet élek. :)

Másik dolog meg, ha az embernek nincs kártyája, az akkor miért fáj, ha a haver kártyájára kerül a pont? Neki (a tankolónak) nem kell ettől többet fizetni, így kára sem származik belőle. Úgy tudom továbbá, hogy napi háromszor lehet a smartot használni, tehát nem tud naponta többszáz pontot töltögetni a haver kátyájára, szóval ennyi.

Ez már az utolsó bekezdés: a (kártya)- és egyéb lehúzást viszont én is mélységesen elítélem!

Tökös Veréb 2009.09.30. 14:46:45

@milyen_Péter?: nekem sincs, nekem nem is fáj, ha a kutas magán húzza le! néha szoktam magamban mosolyogni! a blokkot mindig elkérem, na olyankor szokott néha kapkodás lenni, izéé, pill, jah, ok!
trükközzél csak ahogy akarsz, ameddig annyit fizetek, amennyit tanklolok és állok is tovább!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.09.30. 14:53:13

Szórakozzon a halál pontokkal...
Mondjuk azért ha minden egyes kib*ott alkalommal meg tudják kérdezni, hogy van-e kártyám és kérek-e és energiaital akciósan, akkor azt is kérdezzék már meg, hogy ismerem-e a kártya használatát, ha van kártyám...
Szóval szerintem ez lehúzás.

Vallalkozas Hatraltatasi Iroda 2009.09.30. 15:05:57

Volt idő amikor még nem kártyával fizettem a tankolásért. Miután harmadszor is belefutottam abba a sztoriba, hogy egy ezressel kevesebbet akart a hölgyike visssza adni leszoktam a shellről. Végleg.
Első sztorinál konkrétan kevesebb volt a visszajáró - néztük egymást és a visszajárót csendben pár másodpercig, majd szó nélkül benyúlt a kaszába és undorodva rátett még egy ezrest. A második és a harmadik lehúzási kísérlet egy kifinomultabb technika volt. Természetesen az aprót forintra visszadta csak az ezresekből hihányzott egy, de számlát is adott és úgy tett, mintha végeztünk volna és lassan komótosan átsétált a szomszéd kasszához, közben a hátul növesztett szemeivel leste elmentem vagy várok-e még, majd szép lassan kivett egy ezrest a szomszéd kasszából és amikor végleg látta, hogy nem tűnök el, gúnyosan odaadta a hiányzó ezrest is. Nos köszi nem, nem kell se smart kártya se kagylós kút.

Tökös Veréb 2009.09.30. 15:08:10

@Vallalkozas Hatraltatasi Iroda: most ezt úgy írod, mintha csak a kagylósnál próbálnának megáthúzni? a benzinkutas mindenhol benzinkutas!

Pepin bácsi 2009.09.30. 15:22:27

a smart kártya az olyan, mint a sciennet ?

moli 2009.09.30. 15:26:13

adatgyujtes, nem ertem, onkent miert csinaljak ezt az emberek.

/tno+DA= 2009.09.30. 15:30:40

A poszt ott van elrontva hogy az illető a Shellnél tankolt.

Amíg nem volt autóm én is gyűjtögettem Smart kártyára a telefonfeltöltés pontjait.

Amióta van kocsim nem járok a Shellhez 2-3 tankolás tán rájöttem hoyg mindegy mennyit csökken a benzin ára (ha épp nem nő) a Shellnél mindig drágább mitn máshol.
OMV, MOL, netán kisebb magán kutak előnyben.

Tökös Veréb 2009.09.30. 15:49:12

miért mindenki a shell-re köpköd? nem akarom őket védeni, de ez általános probléma! a benzinkutasok mindenhol szétlopják magukat!

michaael 2009.09.30. 15:54:45

A legjobb az egészben hogy a béke úti shellnél nekem 1x megesett hogy elbambultam, a csávó nem kérdezett, csak annyit mondott hogy 1 mp-el azután hogy beütötte a kút számát, már nem tud kedvezményt adni, sorry

DaM 2009.09.30. 15:55:34

A hölgyike jó édes anutáját..

Vallalkozas Hatraltatasi Iroda 2009.09.30. 16:09:25

@Fulzsenszio: Védheted - nekem ez a lehúzási kísérlet 3x is kagylóson volt, máshol még nem...

itschykhatschy · http://www.itschykhatschy.com/ 2009.09.30. 16:10:40

Ha visszamész és panaszt teszel, akkor meglesz a hölgyike szerintem. De nem mész vissza panaszt tenni. Szerintem.

Attól még mert valamelyik kutat megvette a shell, még nem lesz kevésbé átbaszós a személyzet.

akos147 2009.09.30. 16:25:23

Sikeres ember vízzel hajtott autóval jár.

mol25 2009.09.30. 17:16:06

@Fulzsenszio: Örülök, hogy neked rendes munkahelyed van és nem én tartalak el.
Gondolom, hogy Suzukid vagy Skodád van!

staropramen 2009.09.30. 17:40:38

@Fulzsenszio:
Én meg azt hallottam,Sztrovacsek hogy minden Fulzsenszio ostobán általánosít és ezért nem kell őket komolyan venni.
Csak hogy tudd írhattam volna mást is a fulzsenciókról, de nem akarok háborút.

elwood 2009.09.30. 18:02:04

"Sajnos nem jegyeztem meg a hölgyike nevét. Pedig meg kellett volna."

Rajta van a számla alján. Be szokták ide fénymásolni, aztán az olvasóközönség erre gerjedő rétege szétszedi az iwiw-en keresztül.

Tökös Veréb 2009.09.30. 18:45:50

@staropramen: jaj ezer bocsánat! van 5 kutas haverom 3 különböző helyről, onnan jött ez az általánosítás!

de akkor javítok, nem minden kutas, csak amelyik elég bátor!

@mol25: dolgoztam én is kúton, tudom, hogy megy!

Tökös Veréb 2009.09.30. 18:48:41

@Fulzsenszio: bár a vevőket lehúzni elég dúrva, mi inkább a tankeresekkel szoktunk seftelni!
- meg az akciós adok kapok cuccokat, ha ennyit tankolsz, persze a külföldiek véletlenül nem tudtak róla!
- euro forint árfolyam is elég dúrva volt

szóval nem kell itt a duma!

abszolutsport · http://www.abszolutsport.hu 2009.09.30. 20:16:32

Régóta a XIII. kerületi Dózsa Görgy úti Shell kútnál tankolok. Még soha nem akartak lehúzni. Van Smart kártyám is, és a meciben szoktam a pontokat levásárolni.
Ne általánosítsunk............

lolperec 2009.09.30. 21:48:57

Budaörsön a Tó utcánál bepróbálkoztak hasonlóval..
érdemes odafigyelni..

Répalaki Edömér 2009.09.30. 22:13:06

Várjátok csak meg, amíg az Aral és a Shell egyesül!
Majd Kék Osztriga néven működik tovább és szekszies csajok helyett csupaszmajom kigyúrt meteorszexuális személyzet lesz. Lehet majd hápogni, amikor jó esetben a pontgyűjtő kártyát - rossz esetben a kloákaherpeszt - fogják lehúzni a seggeteken...
Amúgy a szürke színű - benzin tarhálós - hondás csapattal mi lett? Van már Smart kártyájuk?

fotd.m 2009.09.30. 22:56:02

Ismerős a történet, velem detto eljátszották, ugyanott, M5, Soroksár, Tesco. Nálam a pénztáros egy - nem akarok előítéleteket gerjeszteni - többieknél jóval sötétebb bőrű hölgy volt, tehát ha valaki élni akar az akcióval, a másik kasszát válassza. Üdv.

Libelle · http://penzeszsak.blog.hu/ 2009.09.30. 23:02:37

Én már belefáradtam ebbe a sok pontgyűjtős-kártyás-majdegyszerlevásárolhatod akcióba. Régen MOL kártyám volt, és mindig elfelejtettem odaadni. Könyvklub kártyám is volt, azok megszűntek. FotoPorst kártyám is volt, már azok sincsenek. De azért a Libero vonalkódokat gyűjtöm, mert pontot érnek :)

ouroboros 2009.10.01. 00:53:18

shellel kapcsolatban... legalább is ahogy nézem (lehet, mert jó helyzetben vannak shellék, győr felé kicsit arrébb van a következő tankolda, de) a tatai kút (bp-ről m1-n a 69. km-nél) a világ legdrágább kútja. ott vásárolni kész érvágás.
itt a környéken (komárom-esztergom megye) azt figyeltem meg, hogy a shell benzinárakban a leghúzósabb.
szóval én inkább kihagyom (tankolásilag).

Egyéves Önkéntes 2009.10.01. 08:38:14

bár nem shell, hanem az a másik, szupershop vagy mi a tököm:
a múltkor jön egy e.mail a nejemnek, mert az ő nevén van a kártya, hogy a múlt hónap 5-én vásároltam a bivalyhorgosi Pluszban, 7-én tankoltam a zalaszandokáni téesz kútján, 13-án kávét ittam mittudoménhol.
csak néztem nagyot és azóta nem pontgyűjtök.

RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2009.10.01. 08:53:35

"Az M5 soroksári bevezetőszakaszánál találhatót választottam."

hiba! mióta shell lett mégbunkóbbak! viszont a kinti kutessrácok eddig még mindig udvariasok és segítőkészek letttek!

"Középkorú hölgy kérte hogy rakjam a smart kártyámat a terminálba."

másik hiba! most komolyan, mióta a vásárló dolga, hogy a terminálhoz nyúljon! próbálnád csak meg ez alapján te sk. lehúzni a bankkártyát a másik terminálon! vagy véletlen direkt belököm majd a pult mögé, azt ha rommátörik majd pislogok ártatlanul mertnem az én dolgom :))

"Kicsit bunkó stílusban közölte, hogy nem, mert náluk automatikusan vonja a pontokat, így juttatva kedvezményhez és kphez a kedves vásárlót, majd savanyú képet vágva odaadta a pénzemet."
NAGYON bunkó stílusban szokták ott közölni! egyébként meg kamu, mert mindennap ott tankolok és mindig kérdezik, hogy "írunk vagy vonunk" szóval te új hús lehetsz és megpróbáltak megvezetni de csúnyán! :)

"Pár kérdés merült fel bennem:
Ha nem veszem észre a kijelzőn, hogy csökkent a végösszeg akkor a kedves 'hölgyike' növeli a saját bevételét az én 440Ft-ommal ??????"

látom már kapizsgálod :))

"Egy nap hányszor tudja ezt megtenni?"

adott smart kártyával max 3x, mert után nem fogadja el a központi gép, de akárhány vásárlóval akinek van smart kártyája.

"Miért nem kérdezi meg az eladó, hogy felírja vagy levonja a pontokat?"

leírtam már :-)

fabien 2009.10.01. 09:39:47

@RosszQtya: Ha tankoltál volna a soroksári kútnál tudnád, hogy ott tényleg te rakod bele a smart kártyád a terminálba. A bankkártya másik gép, azt nem te csinálod.

"adott smart kártyával max 3x, mert után nem fogadja el a központi gép, de akárhány vásárlóval akinek van smart kártyája."
AB gondolom úgy értette, hogy egy nap hány különbőző emberrel csinálja meg a nőci a lehúzást.

Anulu · http://salgoauto.hu/ 2009.10.01. 09:50:31

Ezért nincs és nem is lesz Smart kártyám.

Sákif za morro? 2009.10.01. 11:07:31

Csandben kérdezem, hogy a smartos elszámoló lapon nincs rajta hogy ennyi pont le lett vonva ennyi forint kedvezményért? Gondolom a blokk is a csökkentett összeget tartalmazza. Ezek tükrében nem értem hogy hol tudott volna trükközni a bébi? A blokkon egyértelműen szerepel a pontos, csökkentett végösszeg. Vagy esetleg figyelmetlenül olvastam a sztorit?

ionsrác 2009.10.01. 11:09:24

szerintem fotóbolt, nem hiszem, hogy vannak még olyanok, akik a shell-hez járnak önsorsrontani.

nekem elég volt, hogy 1-szer át akartak baszni, illetve az, hogy tele van a net azzal, hogy a shell-nél átbasznak mindenkit, én egyszerűen SOHA nem tankolok ott.

szóval én nem hiszem, hogy aki mégis odajár, és át akarják baszni, az ezt nem élvezi.

fabien 2009.10.01. 12:03:16

@ionsrác: Szerintem nem attól függ hogy lehúznak-e vagy sem, hogy milyen cég kútjához mész hanem azokon az embereken akik ott dolgoznak. Lehet shell-nél is olyat találni ahol kedvesek és aranyosak, de lehet olyan mol-t találni ahol lehúznak ahogy kell.

fabien 2009.10.01. 12:05:40

@Ben Zinkoot: Télleg igaz, hogy a blokkon rajta van. De mivan ha kpvel fizetsz és otthagyod a blokkot, mert mondjuk sietsz? :-))) Akkor lehet hogy észre sem veszed. Vagy te mindig minden blokkot átnézel?

Tökös Veréb 2009.10.01. 13:29:28

@fabien: blokkot benzinkúton nem hagyunk ott! ez alap!

"azta" 2009.10.01. 14:39:29

:D
a minap úgy csinált a csaj, mintha támaszkodna a kártyaolvasóra, közben meg ívbe hajlította meg a smart-kártyát és sopánkodott (de csak kicsit!), hogy ezt most nem látja a gép, ő erre nem tud most pontot írni :D
annyira nyilvánvaló volt a csalás, hogy köpni nyelni nem tudtam, viszont siettem, nem szóltam semmit (kellett volna!) csak csúnyán néztem (ugyan minek?!) rá! csak pár pont lett volna, de ez a hülyének nézés...! aztán egy kis idő múlva csak röhögni tudtam rajta...

mol25 2009.10.06. 20:28:57

@Fulzsenszio: Tudom, hogy kutas voltál.
Azt is tudod, hogy nem minden kutas tolvaj?
Esetleg van köztük családos is?
Arrol tudtál, hogy itt csak rólam írtak jót?

Debrecen MOL.

anyucikicsilánya 2009.10.07. 19:16:50

Én ismerem az M5-ösnél a Shell kútat, elég sűrűn járok oda tankolni, van smart kártyám is! Velem még sosem történt ilyen,sőt nem nagyon jártam még olyan kúton, ahol ilyen jó lett volna a kiszolgálás, illetve ilyen rendezett lett volna a shop állapota! A kutas fiúk is mindig nagyon segítőkészek, és én mindig minden akcióról tájékoztatva vagyok! De nyilván a kutasok is emberek és sokkal kedvesebben viszonyulnak az olyanokhoz, akik ember számba veszik őket is... Cikked hangvétele alapján van egy olyan érzésem, h a te stílusod is hagyott kivetni valót maga után... Ez nem mentesíti a vádait alól, de gondolom az eszedbe se jutott, h esetleg fáradt volt már, vagy csak szimplán hibázott, amit minden olyan ember szokott,aki dolgozik...Lehet, h neked ebben nincs tapasztalatod?

VörösCsernus 2009.10.07. 20:14:37

Na először is van egy stílusa AB-nek. Én is szolgáltató bizniszben dolgozojm és nehezen viselem az ilyen kedvesnek távolról sem mondható embereket. Lehet, hogy a Bömbivel bedöngettél és azt hiszed, h mindent megtehetsz... de inkább egy 15 éves Suzit képzelek alád, aki azért mert a pult fizető oldalán van, úgy érzi bele is rughat a kasszásba, ha épp olyanja van. Na, bocsi, de kicsit felhúztam magam...
Egyébként volt már rá példa, h az említett kúton tankoltam és mindenben segítséget kaptam... ja, és utána még a markukat sem tartották automatikusan, pedig adtam!
Na ennyi!
Ez ugyan úgy megtörténhet a Hipermarketekben, márkás cuccokat árúsító boltokban, bárhol. Lehet, h nem kéne inkább emberek közé menni és ezzel segítenél a köznek is...

MATILDA 2009.10.07. 21:04:23

@RosszQtya:ELÖSZÖR IS ÜDV MINDENKINEK!
NAPI SZINTEN JÁROK AZ M5-.ÖS BEVEZETÖJÉNÉL LÉVÖ EX TESCO KUTRA AMI HÁL'ISTENNEK MA MÁR SHELL KUT,MINDEN ESETBEN MONDHATOM HOGY SZINTE A SEGGEMET IS KNYALJÁK,AMIG TESCO VOLT RENDSZERINT SIKERÜLT SZÖKE NÖHÖZ HIVEN ÖSSZEKENNEM AZ AUTOM OLDALÁT MIKOR MAGAMNAK KELLETT TANKOLNOM,A SHOPBAN DZSUVA VOLT SZINTE ÉSZRE SEM VETTÉK HOGY VEVÖ LÉPETT BE ,MIOTA SHELL NEM KELL ,MAGAMNAK TANKOLJA,OLAJAT ÉS SZÉLVÉDÖMOSOT NÉZNEK,KEREKET FUJNAK KINT A FIUK,BENT MAJD FÉL PERCIG CSAK AZT KÉRDEZGETIK A LÁNYOK HOGY MIT HOGYAN SZERETNÉK,MIT KÉREK MÉG,ÉS MINDEN ÉPPEN AKTUÁLIS AKCIOJUKROL TÁJÉKOZTATNAK,HIÁBA SIETEK REGGELENTE DE SZIVESEN HALLGATOM MEG,ÉS VÁLASZOLOK NEKIK,A SMART KÁRTYÁMROL MÉG SOHA NEM TÜNT EL PONT,SÖT SOKSZOR MÉG A TRANZAKCIOT KÜLÖN KI IS NYOMTATJÁK ÉS A BLOKKAL EGYÜTT MEG IS KAPOM.
MOST A -10 ES AKCIONÁL IGY MINDIG TUDOK OLCSOBBAN TANKOLNI,AMIRÖL UGYANCSAK BLOKKOT KAPOK!!!!
TE BITOS ÉPP AZT SEM TUDTAD MIT BESZÉLSZ,MIT KÉRSZ ÉS MIT NEM,NEM HISZEM HOGY A TE APRODRA LENNÉNEK RÁSZORULVA,HISZ RENDSZERINT LÁTOM HOGY A KEDVESSÉGÜKET BENT A LÁNYOK,KINT A FIUK KÉRÉS ÉS BECSAPÁS,LOPÁS NÉLKÜL MEGKAPJÁK A BORRAVALOT MÁSTOL IS UGYANUGY MINT TÖLEM!
SZERINTEM TE ALAPJÁBAN EGY BUNKO VEVÖ LEHETTÉL ÉS CSAK UNALOMBOL KITALÁLT MESÉVEL PROBÁLOD FIKÁZNI A SHELLT!!!
TOVÁBBI JO SZORAKOZÁST NEKED!!!!
ÜDV:EGY IGAZI TÖRZSGYÖKERES SHELLEN TANKOLO SZŐKE NŐ!!!!

ancsimuss 2009.10.07. 21:08:05

@anyucikicsilánya: A srácok nekem is jönnek mindig segíteni, bár én ezt annyira nem szeretem, max ha olajat kell tölteni. Gyakran járok azon a környéken, úgyhogy tankoltam már ott párszor. Nekem még gondom nem volt.

jót akaró 2009.10.07. 21:08:16

Jó estét, sziasztok!
Olvastam a leveledet tisztelt AB és az utána lévő hozzászólásokat is, és mivel van pár dolog amivel nem igazán tudok egyet érteni, engedjétek meg, hogy egy „benti ember” is elmondja a véleményét. Ezzel a levéllel nem kívánok se levélháborúba, se későbbi levelezgetésekbe bocsátkozni, csak elmondok pár tudnivalót, hogy tisztább legyen a kép mindenki előtt.
A Shellnek a -10Ft-os akciója egy olyan fajta promóció amit a vendégek igen nagy szeretettel vesznek tudomásul, használják, ha nincs akkor várják. Ezt bizonyítja, hogy már nem először lehet ezt a fajta kedvezményt használni, kérni.
Az a konkrét eset amit leírtál az nem nagyon kivitelezhető technikailag mivel Neked csak egy összeg jelenik meg a végösszegnél: ha kérted a levonást akkor a kedvezményezett összeg, ha nem kérted a kedvezményt akkor pedig a teljes fizetni való összeg. Ezt nálunk vegyes fizetésnek hívják. Tehát ha konkrétan tankoltál üzemanyagot és adott esetben levonták a pontokat(bedugtad a SMART kártyádat) akkor Neked a levont összeg fog szerepelni a számlán, blokkon, kijelzőn. Adott esetben Neked arra kell figyelni, hogy jól kapjál vissza, de ezt szerintem ma Magyarországon mindenhol meg kell nézned! A shopos kolléga csakis akkor tud ezzel Téged meghúzni, ha nem figyelsz a visszajáróra.
Azt, hogy Te kérted-e a levonást, vagy sem, így utólag nehéz megállapítani, ezért van ott minden üzletben a panaszkönyv, illetve a blokk alján a kolléga neve!
A másik dolog a Smart kártyával kapcsolatban: ma jelen pillanatban a legtöbb kiadott hűségkártyája a Shellnek van.
Ennek a hűség kártyának-Smart kártyának van egy üzletszabályzati része, illetve az állomáson dolgozóknak van egy hálózati kézikönyve ami szigorúan tiltja a kártyák jogtalan használatát.
Erre külön belső ellenőrök vannak akik az illetéktelen kártyahasználatot kontrolálják ,szankcionálják, majd súlyosan büntetik!(Lopásnak minősül.) Mellékesen, ha valaki nem kéri a pontokat és a kolléga a saját kártyára tölti azokat, nem a vendéget, hanem magát a céget lopja meg vele!
Végül de nem utolsó sorban mi, a Shellnél dolgozó emberek azon vagyunk hogy minél több elégedett vásárló hagyja el a kútjainkat (mind a 250-et)és ha bárkit is probléma,vagy kellemetlenség ér, mi azt orvosoljuk, de ahhoz nekünk is tudni kell mindent, illetve ilyen témában soha nem szabad általánosítani!

Üdvözlettel: egy vásárlói gondolkodású „benti ember”

shell kutas 2009.12.06. 12:12:42

te tényleg veréb vagy tökös.azt se tudod mi folyik ott mégis ugatsz.és ne keverjétek össze a kutast a shopossal.ja azért megnézném hogy te mennit "lófrálnál 1 kuton 12 óra alatt".

Shell csaj 2010.05.20. 11:34:05

Először is el szeretném mondani a sok minket szidó emberkéknek,hogy nem azért daráljuk állandóan,hogy vedd meg ezt,vigyél azt,van kártyád?? ...stb mert nincs jobb dolgunk és anyira élvezzük mikor emiatt a kedves vásárló már szinte szemen köp!!!Követelik tőlünk,ellenőröket "próba vásárlókat" küldenek ránk akik pontozzák a kiszolgálást és te mit sem sejtve róla csak megkapod az e-mailt a főnöktől.Ja meg mellékesen a kedves lebaszást ha véletlenül pont neki nem ajánlottál mindent.A másik:minden héten rangsorolják a dolgozókat az eladott szarok alapján aki sokszor utolsó az hosszas cseszegetés után ki lesz rúgva.
Ki lehet próbálni,de nálunk 9emberből már mindenki gyomor ideggel megy be dolgozni,hogy megint mit találtak ki.Este a fiú éjjféltől hajnal 4ig álljon kint télen nyáron...ne egyen ne igyon ne üljön le és lehetőleg mindig olyan helyen álljon ahol látja a kamera.Hozzá teszem ezt is ellenőrzik mert arra szoktak kocsikázni vagy egyszerűen vissza nézi a felvételt.Eddig még istenes volt a csajok kimentek hozzájuk dumálni,ahogy ezt észre vették egy ellenőrzésnél azonnal jött az e-mail hogy a shoppos nem mehet ki abban a 4 órában.Nevetséges ez az egész és az is hogy emellett a sok baromság mellett el kell tűrni a vevők bunkózását,mert bármilyen hihetetlen van olyan is.Bele ordítanak a pofánkba,nem köszönnek,flegmáznak,de te mosolyogjál légy kedves.Az ember már meglepődik ha normálisan beszélnek vele.Sokan azért jönnek be hozzánk mert azt hiszik itt kiélhetik magukat mert A VEVŐNEK MINDIG IGAZA VAN!Ja az eladó meg buta picsa mert a pult mögött áll.Egy kedves vásárló nem tudta milyen ellem kell a kapu nyitó távirányítóba én segítettem neki javasoltam hogy melyiket vigye,erre ő ész nélkül kibont egy másikat,kiderül .....nem jó,erre utánna bele teszi azt amit én javasoltam és az jó bele.Akkor az utóbbit megveszem,mondtam ez így nem jó mert amit kibontott azt vegye meg.Erre már alig kapott levegőt pedig 600ft volt és hozzá teszem Mercedes ML terepjáróval érkezett szegény.Megszólal:csináljuk úgy hogy vissza hozta garanciába az elemet.MI VAN??Gondoltam ez teljesen hüje.20 perc tanakodás után kifizette majd oda dobta elém a pultra egy laza mondattal ..AKKOR KENJE A HAJÁRA.Mivel ott nem tettem meg itt megteszem:TE MEG BAZD MEG AZ ANYÁDAT!Remélem egyszer elolvassa majd a paraszt!
Rengeteg ilyen sztorim van de nem untatok vele senkit.A lényeg hogy nem feltétlenük a kutas a legnagyobb barom a földön.
süti beállítások módosítása