Ez sem lesz rövid olvasmány, de mindenkinek forrón ajánlom, ugyanis még a Homár is ritkán kap ilyen erős, mondhatni letaglózó levelet. A Magyarországon befogadott, állítólag rasszista görögöktől eljutunk a Homéroszt tanító szkíta mágusig, közben olvasónkat egyszerűen kiteszik egy buszból Görögország közepén. Fantasztikus fordulatok, mellbevágó versidézetek, váratlan nemzetkarakterológia, oláhozás a XXI. században, nem túlzok, hogy soha nem volt ehhez akár csak hasonló utazási irodás sztorink. A történet annyira cifra, hogy az érintettek véleményének ismerete nélkül a világért sem mernék állást foglalni róla, de olvasmánynak elsőrangú.

Görögországi útiélményeim

avagy óvakodj - na nem a törpétől, hanem a JIMAKOS TOURS-tól,

Kicsiny családommal úgy döntöttünk, hogy ebben az évben mi is  Görögországban nyaralunk. A szomszéd településen, Szalkszentmártonban   üzemel egy  utazási iroda, mely  a görögországi  Nei  Poriba (is) viszi utasait: annyi szépet és jót hallottunk róluk,  régóta ismerjük a tulajdonosokat,  így egyértelmű volt számunkra, hogy megbízhatunk bennük, baj nem lehet, gondoltuk

2009 szeptember 18-án 19 órakor indultunk Szalkszentmártonból Nei Poriba, ami mintegy 1150 km, kellemesen utaztunk, az érkezést beárnyékolta az a tény, hogy 4 órát kellett várakozni a szerb-makedón határon, de végül  délután 16-17 közt végre megérkeztünk a szállásunkra.

Görög házigazdánk, az apartman tulajdonosa, kedvesen fogadott, édességgel és itallal, mégpedig helyi specialitással uzóval és cipuróval.  Ezek ánizs illatú italok, melyeket  egy helyi vadontermő gyümölcsből főznek,  különbség a szeszfokban van.

A hét kellemesen telt, az idő csodálatos volt, a tenger kellemesen meleg.  Jártunk  a platamoni várban, az Olymposon,  Skiatos szigetén  és a Meteóráknál. Nálam a pálmát a Meteorák vitték el, csodálatos, lenyűgöző látvány, lehetetlen úgy fényképezni, hogy  a kép a valóság  élményét nyújtsa.

Egy hét hamar elröpült, és  elérkezett szeptember 26.-a, ( szombat )  a haza indulás napja: azt közölték a buszon  Nei Pori felé menet, hogy nem azzal a busszal jövünk vissza, amivel mentünk, de ez nem okozott különösen megrázkódtatást, mivel tudtam, hogy a társaságnak több busz van a tulajdonában, azonban azt csak  pénteken tudtuk meg, hogy nem ugyanaz az utazási iroda visz haza, amely hozott, hanem  a JIMAKOS TOURS nevű utazási iroda, az  LMW-053 rendszámú emeletes busszal. ( a társaság székhelye jelenleg: Budapest Szent István krt 23)

Megállapítható a   mindenki számára nyilvános cégadatokból, hogy a társaság elég gyakran változtatja a nevét, székhelyét,  vezető ügyintézője személyét, hogy ennek mi lehet az oka, azt az olvasó fantáziájára bízom…….

Itt  kezdődött  magam és családom számára egy rémálom:  a legelenyészőbb probléma az volt, hogy fél 11 helyett egy órával később jött a busz, de ez az egy óra kellemesen telt: apartmanunk teraszán beszélgettünk, jól éreztük magunkat.

A buszban már ültek utasok, a felső szinten  magyarországi görögök ( az ő  szüleiket mentette meg a magyar állam azzal, hogy 1945 után, mikor üldözték, kivégezték, bebörtönözték a kommunistákat Görögországban, befogadta őket, menedéket adott nekik,  gyakorlatilag az életüket adta vissza nekik…   a legtöbbjük Beloianiszban telepedett le. )

A busz alsó szintjén magyarok voltak, pontosan nem számoltam meg, úgy 10-12 ember lehetett.

Nem kívántam az emeleten utazni, de  az alsó szinten is volt 3x2 szabad hely, gondoltam  leülünk oda:  egy görög nő   ránk szólt, hogy oda nem lehet, és mutatta, egy menjen föl az emeletre, egy oda, egy amoda - hárman 3 felé…  mások - a magyarok is,az összetartozók egymás mellett ültek – nekünk ezt nem engedték meg.

Szóltam, hogy szeretnék együtt lenni a családommal, hiszen más összetartozók is egymás mellett ülnek. Erre az előző  nagyszájú, kiabáló görög nő odajött és közölte, hogy itt nem én fogom meghatározni, hogy hova üljek.  Iszonyatos kavarodás támadt, a görög sofőr, elkezdett kiabálni, igazából nem tudtam, hogy nekem kiabál, elfordultam, erre  elém állt, és tovább üvöltözött: megrántottam a vállam, hogy  nem érdekel,  és szóltam a mi utazásszervezőnknek, hogy ilyen körülmények között nem akarok ezzel a busszal  utazni –  olyan volt  a hangulat légkör, hogy nagyon nyomasztóan hatott rám,  akkor már sírtam.

Erzsike,  a szervezőnk, rábeszélt, hogy  utazzak ezzel a busszal, és elintézte, hogy  a lányommal végül is egymás mellé ülhettünk, ( nagy kegy – sic… ) a férjem 3 üléssel hátrább ült, …. végre elindult a busz. Elkezdtünk beszélgetni az utasokkal,  és egyre félelmetesebb dolgokat tudtam meg: egy pécsi srác, aki  a barátnőjével utazott elmondta, hogy jó, hogy nem mentünk föl az emeletre, mert ott fönn   magyarországi görögök vannak, akik utálnak bennünket, és lábtörlőnek neveznek. Egy idős, 70 év körüli hölgy elmondta, hogy azt a megaláztatást amit egész héten el kellett viselniük, már sok neki, és csak az az óhaja, hogy épségben hazaérjen …

Sokat nem lehetett beszélgetni, mert megszólalt a zene, iszonyatos hangerővel: erre a lenti magyarok  papír zsebkendőt vettek elő, és bedugták a fülüket, nem értettem a helyzetet: miért nem  kérik, hogy halkítsa le a zenét a sofőr? egyszerűbb lett volna, hiszen szemmel látható volt, hogy mindenkit zavar az üvöltő görög zene…  mondtam, hogy én szólok, hogy halkítsák le,  jaj ne tegyem, mondták…. Ugyan miért ne?

Felálltam, és előbbre mentem, kértem a  magyar váltósofőrt, hogy szíveskedjen egy kicsit meghalkítani a zenét, aki  kérésemnek azonnal eleget tett. A görög sofőr erre indulatból  még hangosabbra vette,  a zene üvöltött, majd lekapcsolta, és  lehívta az emeletről azt a görög nőt, aki a felszállásnál is kiabált, aki közölte, hogy  a mi  görög sofőrünknek kell a zene,  úgy le tud 80 órát is vezetni (!), ezt követően  lekezelően  azt mondta, hogy aki nem fizet, az ne dirigáljon, mert vegyük tudomásul, hogy bennünket szívességből visznek el.

Elnézést én fizettem… mondtam, erre ő: kuss , ne szólj bele, ha én beszélek!!  Ledöbbentem: primitív emberekkel nem tudok vitázni….

Ezt követően a görög nő  azt mondta a sofőrnek: Katerini stop, majd olyan mozdulatot tett, amiből arra lehet következtetni, hogy engem leszállítanak….  Fölhívtam telefonon  Erzsikét, az utazásszervezőnket, és elmondtam neki a történteket, aki azt mondta, hogy ezt nem tehetik meg velem. Természetesen ezt én is tudtam, hogy jogilag nem tehetik meg, de mit tudok tenni ellene, ha valóban megteszik?

Megtették!

A busz megállt Katerini mellett, az Olympos plaza nevű helyen, és a sofőr szinte feltépte a csomagtér ajtaját, - mert szerinte  nem nyílt ki elég gyorsan -, és kidobálta a csomagjainkat - mindhármunkét, annak ellenére, hogy sem a férjem, sem a gyermekem egész úton nem szólt egy szót sem.

A busz még kb fél órát állt, aztán  elment. 2009 szeptember 26-án 13 órakor, ott álltunk  egy idegen országban, egy ismeretlen helyen a csomagjainkkal, és fogalmunk sem volt, hogyan kerülünk haza, Magyarországra.   Senki sem kérdezte van-e pénzünk, mit fogunk tenni, senkit nem érdekelt, hogy mi lesz velünk és hogyan jutunk haza …

.. és a  többi magyar hallgatott….      „ mert vétkesek közt cinkos aki néma… „  / Babits/ 

A lányom sírógörcsöt kapott, a férjem nem tudott megszólalni, én meg – szinte hihetetlen abban a helyzetben – óriási megkönnyebbülést éreztem ….   Gondolkozzunk pozitívan gyerekek, hiszen óriási szerencsénk van, hogy itt tett ki, és nem Macedóniában, vagy Szerbiában az autópályán, mondjuk az éjszaka közepén, hiszen ez is megtörténhetett volna, mégis csak egy civilizált országban vagyunk és  fényes nappal.

Most mi lesz, kérdezte a családom:  mi lenne? hazaindultunk, és haza is megyünk …  válaszoltam, de valójában magabiztosságom, csak felszín volt…

Végül taxival eljutottunk Thesszalonikibe, a vasútállomásra, ahol megtudtuk, hogy 17 óra 04 perckor van egy IC vonat  Belgrádon át Budapestre, de helyjegyet nem tudtunk már venni rá, meg a vasárnapira, meg a hétfőire sem, mert már akkor elfogyott, viszont volt  23.49-kor indult egy vonat Budapestre, Szófia Bukaresten át. 

Nem volt választási lehetőségünk: megvettük a menetjegyet erre a vonatra, valamint  hálókocsijegyet, mert ez jelentette a biztonságot számunkra, és másnap 17.15-kor éreztünk Bukarestbe, itt újabb hálókocsi jegyet vettünk és átszálltunk a budapesti vonatra, majd hétfőn 10 óra körül érkeztünk a keleti  pályaudvarra, onnan taxival KÖKI, de oda nem lehet bejutni, mert minden fel van forgatva, akkor irány Ferencváros, délután 14 órakor már szülővárosomban  szálltunk le a vonatról, 50 órai utazás után….

Elsírtam magam:  „ Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel  egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom,   tudom, hogy merre mennek, kik mennek az úton,”  /Radnóti /

Ennyi a sztori, azonban ez a történet nem csak a mi  kalandos utunkról szól, hanem arról a gyűlöletről, megvetésről és utálatról amit ezek az általunk, magyarok által befogadott  görög kommunisták leszármazottai tanusítottak, tanusítanak irántunk.

  Lábtörlő: ez többször elhangzott, ezt mondta a pécsi srác is, hogy lábtörlőnek tekintenek bennünket, de ezt mondta a magyar sofőr is, hogy ő itt csak lábtörlő, és ezt mondta, az egyik festett szőke hajú görög nő is a lányomnak  Kateriniben, lekezelő hangnemben, hogy „ csillagom,   majd ha dupla annyit fizettek mint mi, akkor nem lesztek lábtörlők…. Lábtörlőnek tekintenek bennünket, és ezen véleményüket nem is rejtik véka alá.    …..de  megtehetik, hiszen eltűrjük….

Felmerül az emberben a  gondolat: meddig tűrjük? meddig?  hogy minden söpredék lábtörlőnek tekintsen bennünket. Igazuk van: amíg tűrjük,  addig azok vagyunk: lábtörlők…

Hova lett a büszkeségünk? Volt-e egyáltalán? Mi miért nem vagyunk  büszkék a magyarságunkra, a hun, szkíta őseinkre? Árpádokra?  Az oláhok által kisajátított Hunyadi Mátyásra?  és folytathatnám még a sort történelmünk nagyjaival, kiknek élete, és hazaszeretete példaértékű lehetne még mai kor emberének is, de elsősorban legyünk büszkék arra, hogy magyarok vagyunk, legyen végre egy egészséges nemzeti öntudatunk.

Grandpierre Attila szerint Homeros tanítója szkíta mágus volt. Lehet, hogy kultúrájuk alapjai, műveltségük sem a sajátjuk? Lehet, hogy tőlünk kapták?

Emberséget a buszon csak 3 ember részéről tapasztaltuk,  ( a magyar váltósofőr és  egy kedves magyar öregúr a feleségével, a szintén görög származású Szofival mindent megtett, hogy ne maradjunk ott, de ez kevés volt )  a többi  útitársunk (?) részéről talán még együttérzést sem, és ami  szomorú,  a magyarok részéről sem, pedig ha abban a helyzetben a magyarok összefognak, akkor úgysem hagyott volna ott mindenkit a busz – de nem tették, meg sem próbálták .. .. és a  többi magyar hallgatott….    

„Mikor fogunk már összefogni?
Mikor mondunk már egy nagyot,
Mi, elnyomottak, összetörtek,
Magyarok és nem-magyarok?" /Ady /

Kunszentmiklós, 2009 szeptember 30.

Sz. R.

 

Update: Szerettem volna csinálni a poszthoz egy kis szavazógépet a poll-r.hu-n a következő kérdéssel: "Milyen nyelven mondhatták azt, hogy lábtörlő? - görög - magyar - szkíta", de az oldal sajnos órák óta nem elérhető. Az alapítót még nem tudtam elérni, nem tudja valaki, hogy kisebb műszaki hiba történt, vagy vagy valami komoly gond van az oldallal?

Update 2: Már meg is jött a válasz Etelétől: "Na, kiderult, nincs semmi baj, csak uj nameserveruk van, es meg nem frissult be, lehet, h lesz egy nap meg amig nem megy."