Tékozló Homár

Álszerelők portyáznak Székesfehérváron?

2009.10.15. 08:35 | ge | 57 komment

Norbert levele egészen közszolgálati: a Digi Kft. nevében hívták fel azzal, hogy időpontot kérnek hangolás céljából, ám hamar kiderült, hogy a telefonálók nem a Digi alkalmazottai voltak. Mivel szerelők csak akkor érkeznek, ha az ügyfél hívja őket, valószínű hogy csalók akartak bejutni hozzájuk. Úgyhogy Norbert nagyon jól mondja: "Legyetek résen!"

Szeretném felhívni a kedves olvasók figyelmét egy mostanában terjedő csalássorozatra, amit a Digi Kft nevében követnek el Székesfehérváron. A tegnapi napon telefonhívásban felhívták édesapám a Digi Kft nevében (titkosított számról), s időpontot szerettek volna kérni "hangolás" céljából.

Már önmagában is gyanús volt számomra, hisz a gyors beszerelés után minden tökéletesen működött, ezért kis utánjárással hamar kiderült, hogy ilyen felkeresés a cég részéről nem történt, így valaki/valakik célzottan új előfizetőket keresnek fel. Az érintettek nagy része előfizettek az HBO csomagra is, így feltételezhető összefüggés.

Szeretném megkérni a kedves olvasókat, bárkit, akit felhívtak ilyen szándékkal, kérem ne adjon meg semmit magáról, ne engedjen be senkit, aki hasonló ürüggyel szeretne lakásába bemenni, illetve amennyiben lehetséges, tegyen rendőrségi feljelentést is, mi részünkről ezt meg fogjuk tenni.

Köszönettel:
Norbert

Update a csalással kapcsolatban: Egyre furcsábbak az események, ugyanis amióta érdeklődtünk a Digi részéről, azóta már az adással is gond van, pontosabban semmilyen adás nincs. Nem akarok butaságokat leírni, de egyre több a furcsa összefüggés az esettel kapcsolatban.
Legyetek résen!

Norbert

Update 2:

Megerősítve a Digi Kábel részéről: Bár az adáskimaradás tényleg létző dolog, ennek áthangolása a készülékkel történik, automatikusan. Szerelő beavatkozása nem szükséges, csakis kérésre küldenek ki szerelőt. Ilyen kérés a részünkről nem érkezett.

Annyit tett hozzá még az ügyfélszolgálat, hogy az átállás központilag történik. A szerelőknek Digi igazolványuk nincs, esetleges szereléskor munkalappal érkeznek. Amennyiben kétségünk támadna a szerelő személyével kapcsolatban, tanácsolták, hogy kérjük el a személyi igazolványt, illetve hívjuk fel az adott helyhez tartozó helyi ügyfélszolgálatot, s ellenőríztessük le a szerelőt, de addig se engedjük be a lakásba!
Folytatása következik...
 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

faqtya 2009.10.15. 08:37:34

hű de várom a folytatást

faqtya 2009.10.15. 08:38:44

még nincs folytatás?

faqtya 2009.10.15. 08:40:00

itt meg egy kommentsorozat

dooky 2009.10.15. 08:41:23

Indapass....de lassu vagy:((

Layosh 2009.10.15. 08:54:51

Nem mindenki csaló!!! A digi kábel átállt QAM64-ről QAM256 modulációra. Át kell állítani az összes beltéri egységet. Beltéri egységet pedig csak az HBO-ra előfizető ügyfelek kapnak. Ennyi a történet röviden. Amíg nincs átállítva, addig nem fog menni egy csatorna sem.

Szódás Lova 2009.10.15. 09:14:24

Lóreggelt. Nincsd is tévének nevezhető készülékem, letojom többek között az Invitelt is. Vagy mi az.

Coholol 2009.10.15. 09:15:06

legyetek résen

a bigbráder mindent lát

az élet pedig nem habostorta

vigyázzatok mert bármi megtörténhez

legyetek résen

Layosh 2009.10.15. 09:16:55

Aki bénázna a beállítással és nem akarja beengedni a szerelőt, annak itt van leírva, hogy hogyan kell beállítani: www.digiportal.hu/news.php?item.76.1

Egyéves Önkéntes 2009.10.15. 09:23:37

Most olvastam az iwiw üzenőfalon, úgyhogy tuti megbízható infó:
A Digi TV nevében a UPC titkos osztaga megy be a lakásokba és mindenkinek átállítja a modulátorát, hogy ezentúl az utalások a UPC-nek menjenek. Nagyon figyeljetek, mert ha a vízórát is sikerül megbuherálni, akkor a vízdíj is oda fog menni.
Ne hagyjuk ezt, a győri danonnál már megcsinálták, azóta nincs Balaton szelet, azaz van, de csak a UPC-seknek.
Küldd tovább ezt 20 embernek, mert a perui eszkímó-rend főapácájának legkisebbik lánya nem küldte tovább és leégett a kenyérpirítója egy spam-vírus miatt. Pedig nincs is villany a faluban.
Kérlek vegyétek komolyan.
Minden 100 továbbküldő egy Nokia telefont kap Bill Gates-től ajándékba.

2009.10.15. 09:26:14

én a magam részéről a női combok közti réseket szeretem... megígérhetem: résen leszek ! :)

Ofélia . 2009.10.15. 09:40:25

@EÖ:
Kapd be:DDD

@Kulics:
Na még egy komolytalan majd jól megfigyel a kgb:))

Coholol 2009.10.15. 09:47:09

@EÖ:

Az a gáz, hogy pont ennyire komoly leveleket tényleg rengetegen komolyan vesznek. És tényleg van annyira segg rengeteg ember és én ááááááááá ezen annyira nem tudok röhögni :(

Pedig kéne. szuszááá szúúúúszáááááá

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.10.15. 10:07:35

Ippeg most kötötték be barátnőmnél a tv. szolgáltatást
Meg is kérdem mutattak-e igazolványt
Musor megy és "matáv" volt, de Bp.
Viszont a TV2-őt nem tudja beállitani
Vagy ez nem ugyanaz?

Secnir 2009.10.15. 10:12:27

OFF
a helyi szolgáltatónk lecserélte a sportplusz nevű ertéeles förmedvényt a Digisportra.
csak úgy.
eyg piros pont nekik (a tizenöt fekete mellé)
és megkaptuk a budapesttv helyett a nótatv-t. már nagyon hiányzott.

akikaztmondjákni 2009.10.15. 10:18:51

@EÖ: Már nincs üzenöfal:)Hírfolyam van helyette.De minek...

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.10.15. 10:19:02

@Secnir: Mé' Digisporton győznek a magyarok?
NótaTV nálunk is hiánypotlo lenne :)

Egyéves Önkéntes 2009.10.15. 10:19:58

@Coholol: de még olyanoktól is kapok ilyen levelet, akik ledoktoráltak.
szóval Dzsinó mondta jól, sok itt a köcsög. :D

Egyéves Önkéntes 2009.10.15. 10:22:09

@akikaztmondjákni: úristen!!! :D és pont akkor amikor Hold méretű a Mars!

Egyéves Önkéntes 2009.10.15. 10:28:40

@akikaztmondjákni: na itt vagyok, csak megnéztem bejött-e a microsofttól 17 cent minden továbbküldött hoaxért a számlámra :)

moli 2009.10.15. 10:29:49

@Norbert: """felhívták édesapám a Digi Kft nevében (titkosított számról)"""

jo, de mi volt a telefonszam? mert ha titkositott, akkor tudod kell, hogy mi a szam, hiszen kulonben nem tudtal volna utanajarni, hogy titkositott-e.

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.10.15. 10:33:23

@EÖ: El kellett menned a bankfiokba?
Nem net-bankod van?
Sikeres-e lehetsz-e e nélkul?
:)

R.T. · http://rendszergazda.eu 2009.10.15. 10:34:39

Hol van már az a folytatás???

Egyéves Önkéntes 2009.10.15. 10:35:11

@horex: net bankom van, csak anyám a bankban pénztáros, és a munkahelyi gépéről utalok, mert nincs otthon net. :D

akikaztmondjákni 2009.10.15. 10:42:55

Én is azt gondoltam elsöre,h drága Norbink keze van a dologban:)

Nomante 2.0 2009.10.15. 11:09:42

Namost... a digi kft, ŐSI román cég, és mint ilyen cégnél eleve előfordulnak ősi román munkavállalok akik, sugnak az ősi román mesterség szakértőinek, hogy hol kell megjelenni.

Az ALDI-ban ilyen nem történhetne meg. Korszerű technologiával szürik ki a rossz dolgokat a bolt egész területén, igy ilyen baki nem történhetne meg.

Ráadásul még mosolyognak is.

betépett felhasználó 2009.10.15. 13:24:26

update 3.
a titkositott szam ismet hivott.
Pechjere pont résen voltam. Az asszony résén... nem tudtam felvenni.

hamarosan folyht. kov.

anarch 2009.10.15. 13:29:28

Ezek most helyszínelő tolvajok, vagy mi?

Egyéves Önkéntes 2009.10.15. 13:31:32

nem hasonlított a Digi Tv-s srác Jim Carrey-re? :)

bekbórd! 2009.10.15. 13:32:01

Nálam most voltak. Semmi baj velük, rendes emberek. Elvitték a beltérit meg a tévét is beállítani. Azt mondták fizetnem se kell, holnap hozzák.

Egyéves Önkéntes 2009.10.15. 13:33:33

@bekbórd: :))

odaadhattad volna a nagymama betétkönyvét is.

Biyb 2009.10.15. 14:03:51

@bekbórd: :-)
Átküldhetnéd őket hozzám is.
Vagy nem adtak semmilyen elérhetőséget?

galadriel77 · http://katalinweb.atw.hu 2009.10.15. 14:20:51

Már Székesfehérvár más területén sem jó a Digi szolgáltatás ... bisztos ez bosszú :D

egggyüttműködő partner 2009.10.15. 14:40:45

a csokis szökőkutam darabos csokit köp ki, szeretném áthangolni. központban azt mondták, a norbi updates csoki az nem reszelékesen bugyog, viszont fingszagú.
nagy a dilemmám, segítsetek.

bekbórd! 2009.10.15. 14:51:47

@Biyb: Épp nem volt náluk több névjegykártya, holnap azt is adnak.

Biyb 2009.10.15. 15:18:26

@bekbórd: Nem tudod véletlenül, hogy ED-től vett RTL Klub lógós plazma TV-t vajon el visznek-e?

moli 2009.10.15. 15:32:55

@betépett felhasználó: az nem titkositott, hanem ismeretlen, elhallgatott, visszatartott, elfedett.

a titkositott telefonszam a teljesen mas.

betépett felhasználó 2009.10.15. 15:50:58

@moli: mar peddig igenis titkositott szam volt
ezt irta ki a telefonom:
.!*z4!j(@^7}-s6u1!PcY3k|(E9Xe

es bar titkositott, de szamomra NEM ismeretlen szam leven, felismertem benne a fakeDIGIkft sracot.
sanyinak hivjak es az ANALOG zrtol van.

tovabbra is erdemes resen lenni!!
megyek is vissza...

betépett felhasználó 2009.10.15. 15:52:31

bocs, 3d vel irjak helyesen
peDDDig
--------------
" Két komment elküldése között várnod kell néhány percet!" jeeee, ez valami uj, regebb 60 sec.ot kellett szobrozni.
mit jelent a par perc? ketto?

Trójai 2009.10.15. 16:28:39

Csak egy kérdés. Nem úgy lenne helyesen, hogy: "álszerelők portyáznak Székesfehérvárott?"
Mint ahogy nem Pécsen, hanem Pécsett, meg nem Kolozsváron, hanem Kolozsvárott.

Tudom, nem sok helynévben örződött meg ez a fajta helyragunk, de ha jól tudom Székesfehérvár az egyik.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.10.15. 21:49:28

"amióta érdeklődtünk a Digi részéről, azóta már az adással is gond van, pontosabban semmilyen adás nincs"
Valaki beengedte az álhangolókat :D

Nomante 2.0 2009.10.15. 22:06:23

@=Ford Prefect=: lovagolni nem ősirománszokás, az ősi havasalföldi román pásztor csak is őstermelőtől vett ősiromán kecskén utazik.

2009.10.15. 22:23:48

@bekbórd:

Azért remélem elkértek tőled ötven rugót zálogba, hogy jelezzék, tényleg komoly a dolog.

Megdobbent 2009.10.16. 02:58:50

Namostakkor merremennyi? Jajj, hol vagyok? Szabad itt dohanyozni? :( :Q

/tno+DA= 2009.10.17. 17:47:18

Diginél utánajártunk.
Nem egészen igaz az az állítás, hogy a DIGI szerelők csak hívásra mennek.
Most tényleg HBO kódolás csere és jelszintmérés folyik.
Ha valaki bizalmatlan kérjen igazolványt vagy valami azonosítót, vagy simán telefonáljon be a DIGI-hez és kérdezze meg, hogy tényleg ők küldték e a szerelőt?

koda 2009.10.20. 16:35:30

Fehérváron biztosan tudom, hogy kérés nélkül jelentkeznek a szerelők minden hbo felhasználónál (ez egy gesztus), és azt is, hogy ők is rejtett számról telefonálnak. Ettől függetlenül csalók mindenhol lehetnek, erre csak az a megoldás, hogy a bejárati ajtón csak fényképes igazolvánnyal engeded át őket, ugyanis minden digi alkalmazottnak van ilyen.
süti beállítások módosítása