Tékozló Homár

Bankon belül sem bír utalni az Erste

2009.10.16. 13:48 | jackyll | 111 komment

A Homár együttérez a pánikrohamos naiv ügyfelekkel, nincs is jobb egy kiadós  vércukorszintsüllyedésnél. Varganta egy tévesen átutalt összeget szeretett volna egyik számlájára átteni a másikról az Erstén belül, de úgy tűnik, az ördögi komplexitás miatt ez hetekig is eltarthat:

Az Erste bank már többszörösen a bögyömben van, de ami ma történt, azt már nehezen emésztem meg. Történt, hogy új munkahelyemen fizetésemet a hitelkártyámra utalták (én adtam meg rossz bankszámlaszámot), de mivel lakáshitelemet a lakossági folyószámlámról vonják, ezért ma reggel a bankfiókban jeleztem a problémámat és átutalási tranzakciót kértem. Szépen kitöltöttem egy panaszlevelet (formanyomtatvány nincs), majd közölték, hogy fogalmuk sincs, hogy mikor sikerül elvégezni, elképzelhető, hogy hetekbe telik majd (értsd még nem csináltam ilyet, de tudom, hogy a "hónapokba" már nagyon ijesztő lenne).

Mivel kíváncsi voltam, hogy ez pontosan mikor történik meg - hiszen a lakáshitelemre nem szeretnék késedelmi kamatot fizetni- ezért ajánlották, hogy használjak SMSbankot, Netbankot vagy Telebankot (a lényeg, hogy mind TeleBank PINkód igényes). Így hát telefonáltam TeleBanknak, ahol azt mondták, hogy kérhetek PINkódot, de az 10 banki nap mire postán megérkezik egy bankfiókba, ahova majd el kell mennem érte.

Összegezve a történetet, van két bankszámlám, és legalább 2 hétnek kell eltelnie ahhoz, hogy tudomást szerezzek róla, mi történt a pénzemmel. Más információforrások: mindennap lekérdezem a számlaegyenlegemet (alkalmanként 39 HUF+ÁFA), az 10 banki nap alatt 390+ÁFA és még mindig nem történt semmi.

Minden nap korábban kelek fel, hogy munka előtt még bankba tudjak menni és megkérdezzem, mi újság? Ha a hitelkártyámról ATM-ből pénzt veszek fel kb 200 HUF (állítólag, ezt nem tudom pontosan, mert még sose használtam). Elkövettem egy apró hibát és a bank - amelyiknek évente összesen közel 15000 forintot fizetek szolgáltatásaiért- nem tud információt adni és garancia nincs rá, hogy valaha sikerül elvégezni egy belső tranzakciót.

Köszönöm a lehetőséget!

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nomante 2.0 2009.10.16. 14:02:18

@Dariengo: Sajnos - még - ALDI nem rendelkezik bankokkal, de amint lehet oda kell vinni.

Egyébként minden bank szemét. Őstermelőnél kell tartani a pénzt.

Kinél van OTP? /én is ott vagyok sajna/

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.10.16. 14:07:47

@Dariengo: www.penzcentrum.hu/cikk/1020113/1/lidl_es_aldi_millios_fizetesek_megdobbento_szamok

Varganta meg hugyozzon sünt!
Hitelkártyáról nem jellemző az átutalás, mert az nem valódi bankszámla. Ha nem lett volna balfasz, elmegy a legközelebbi Tescoba, vesz egy kiló répát meg egy plazmatévét, aztán egy félóra múlva visszaviszi, hogy bocsánat (hülyébbeknek: bocsika), de a zasszony az oka, mert az Aldiban kettőt vett ennyiért, és onnét haza is vitte a Gyermekvasút.

Ar Erste netbankos rendszere egyébként könnyen kezelhető, jól áttekinthető és biztonságos, de aki ezek szerint csak utólag akar okoskodni, az fizesse meg a tanulópénzt.

Hitelkáryáról ATM-ben nem szabad pénzt felvenni, mert egyrészt rögtön kamatozik, másrészt meg akkora költsége van, hogy nem éri meg. 400 Ft + 2,5% (erstebank.hu/file/LHH_m5_hitelkartya_20090801.pdf)
Ugyanitt az is látható, hogy "Készpénzbefizetés Postán POS terminálnál" (pl. a másik, a valódi folyószámlájára) ugyanúgy ingyenes, mint a vásárlás.

herodes · http://www.gamblers.hu 2009.10.16. 14:25:21

én nem értem a felháborodásodat.
eleve az is furcsa, hogy hitelkártyád van, normális folyószámlád is, de egy olyan szolgáltatásod sem, (abból a kb 5 féléből) ami a gyors, távoli ügyintézést lehetővé tenné a bankodnál.

amikor a folyószámládat nyitottad, nem néztél utána, hogy ezek nélkül a napi pénzügyeidet hogyan fogod intézni??
akkor kellett volna kicsit jobban odafigyelni a banki ügyintézőre, amikor ezek közül a havi párszáz forintos szolgáltatások közül egyet sem rendeltél meg.
most meg sírsz, hogy miután elkúrtál valamit, a mezitlábas folyószámláddal minden aprócseprő baromság elintézése napokba telik.

johevi 2009.10.16. 14:27:13

A PIN kód, akár telebank, akár bankkártya 2 hét máshol is. Nem akkor kell kérni, amikor gáz van, hanem az elején. Netbankkal együtt. Akkor aztán 10 percenként nézheted a számládat ingyen. Az egyenleget nem kell naponta lekérdezni SMS-ben, majd kapsz egyet ha történt változás a számládon.
És ha te voltál a hülye akkor miért panaszlevelet írsz, ahelyett hogy megbízást adtál volna egy forintátvezetésre????

gelsystem 2009.10.16. 14:27:39

aki bankkal van kapcsolatban, az sikeres ember nem lehet:):):):
én a fizetésemet is kp-ban kapom....hasi-tasi nem csap be BAZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZE!!!!!!!!

kötsög 2009.10.16. 14:28:02

@Lesley: Erste - az ország MÁSODIK legnagyobb bakija

kötsög 2009.10.16. 14:29:12

ez már a kérvégi?
és lehet már bacctatni a postolot?
az erstet meg nadon dulván a földle lökni. ez fontosch!

mi nem foglalt még 2009.10.16. 14:30:37

mondd meg ödönnek, hogy rossz bankot választott.
normális bankban az egyik számláról a másikra való átvezetés anyi ideig tart ameddig bepötyögöm a számítógépen a dolgot, legyen az éjjel vagy nappal vagy hétvége.
azaz pár perc alatt megtörténik az átvezetés.

johevi 2009.10.16. 14:33:31

Egyébként az sem kizárt, hogy a hitelkártya-számláról egyszerűen technikailag nem indítható utalás, hiszen az kártyás fizetésre van, lehívások révén. Ekkor viszont tényleg belsőleg kell központilag átvezetni, ez tényleg lehet hogy több nap. Viszont akkor is ugy kezdődött hogy hülyeséget csinált az ügyfél...

dekaszta 2009.10.16. 14:34:36

Fél 3 elmúlt, most ebédelek. Posztolót lehet már?

johevi 2009.10.16. 14:34:47

@mi nem foglalt még:
ödönnél is ugy történik, mindenhol ugy történik, itt másról van szó.

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2009.10.16. 14:46:05

Volt a múltkor egy olyan, hogy az új Lexusomba nem kértem üléseket, meg kormányt, meg kéziféket, mert rajtam ne nyerészkedjenek ezek, én csak előrefelé akarok menni vele.
Erre tegnap véletlenül balra kellett volna kanyarodnom, hát a szervizbe meg aszonták, érted, hogy kettő hét, mire megjön az alkatrész. Hát ezért hordom én oda nekik a pénzemet, hogy akkor mostan kettő hétig ne kanyarodhassak, érted?
Elkértem a panaszkönyvet, jól megmondtam nekik.

kötsög 2009.10.16. 14:48:12

@Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer:
ez az. mond meg a kicsiridoknak. majd dulván lökd le öketa földle

onopapa 2009.10.16. 14:52:07

Kiveszel a hitelkártyádról pénzt. bemész a bankba és befizeted a lakosságira. Ha szorul a hurok akkor érjen már meg 100-200 forintot az ATM... de te tudod....

johevi 2009.10.16. 14:52:59

@kötsög:
aztán jöhet a pihe-puha párna! :-))))

itschykhatschy · http://www.itschykhatschy.com/ 2009.10.16. 14:58:48

Ezek a bankon belüli átutalások formailag nem sokban különböznek a bankok közötti átutalásoktól. Ugyanolyan eljárást alkalmaznak, ezért ez időigényes. Legalábbis szerintem. Én évi tízszer ennyit fizetek ki a banki díjakra, bár nálunk meg tudják mondani, hogy mi a stájsz. Ha azt mondják kedd, akkor kedd. Nem szerda (de nem is hétfő). Ilyen az ING.

itschykhatschy · http://www.itschykhatschy.com/ 2009.10.16. 15:00:44

Mellesleg az ATM 200-ból nem sok marad a bankodnak. Főleg, ha idegen bankéból veszed fel.

Bit Rot 2009.10.16. 15:09:38

"Elkövettem egy apró hibát"

Nem. Egy nagy hibát követtél el: amikor az Erste banknál nyitottál számlát.

Amúgy pedig elég balfasz a postoló, kb. azt se tudja, hogy mi a franc az a hitelkártya.
(Egyáltalán, hitelkártyád vagy bankkártyád van?)

johevi 2009.10.16. 15:10:16

@Itschykhatschy:
azért marad... 400 Ft +2,5%
Ha egy 50.000.- részletet akar áttenni, akkor 1650-ba fáj, ami nem kevés... és nyilván sajátból kell felvenni.
Bár hitelkártyánál ez tilos, hacsak nincs SOS indok, lásd itt.

corrado 2009.10.16. 15:15:14

@herodes:
na igen, ha gáz van , akkor mindent rögtön, de azonnal...

itschykhatschy · http://www.itschykhatschy.com/ 2009.10.16. 15:16:11

@johevi: nem vagyok bankár. csak tippeltem.

Tényleg, hova tűnt a 600Mrd manitú, amit az adofizetők belepumpáltak a bankokba Magyarországon? Legalább hozzáállásban tükrözödhetne...

Siendor 2009.10.16. 15:40:56

Úristen, havi több, mint 1000 Ft egy olyan számláért, ami egy rakás fos? 10 nap egy PIN kód???
Úristen!
Menj be a CIBbe, vagy valami hasonlóan normális bankba, köss egy netbank előfizut netkártyával, hitelkártyával meg mindennel, 499 a számlavezetés (149 ha kettőt utalsz róla havonta), plusz a kártyadíj, nincs egy ezres.
A kártyára persze várni kell (hisz azt le kell gyártani), de AZONNAL működő netbankod lesz, sőt, el sem engednek, amíg ki nem próbáltad...
Vagy AXABank, csak ott az a gáz, hogy nincs egy fiók sem, viszont máshol lekötött betét kamatozik annyit mint ott a le nem kötött, ráadásul a netbank, a kártya és minden ingyenes, csak belépési díj van, ami kb. 6-8 havi számlavez+kártyadíj más banknál.
Viszont nincs fiók ahol ki tudod venni a pénzt, vagy befizetni (arra mondjuk kérhetsz sárga csekket, csak az fizetős), plusz nincs saját ATM, így a felvét fizetős. (Bár olcsóbb mint más banknál a nem saját ATM használata)

Siendor 2009.10.16. 15:41:57

(azt csak megemlítem, hogy a CIBnél lehet utána ingyen befektetési számlát kérni és neten lehet eljátszani rossz befektetésekkel a megtakarított pénzeket :)) OTP részvény rulz! :)

Okos Domokos 2009.10.16. 15:42:31

Lakáshitel, TV-hitel, sütőhitel?

Az alap, hogy megnézzünk milyen számlára kérjük a pénzünket. Hitelszámláról nem lehet csak úgy átutalgatni.

Több, mint 10 éve vagyok Erste ügyfél. Netbankolok, telebankolok, neten vásárolok, volt már többször gondom, és az összes szolgáltató közül, akikkel összefutottam, nekik van a legkorrektebb ügyfélszolgálatuk!

Nem árt tisztában lenni vele, hogy hogyan tud a saját pénzéhez hozzáférni az ember...

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2009.10.16. 15:46:19

most itt miért a bank a hibás?

1: az ügyfélvéletlenül a hitelkártya számát adta meg a munkáltatónak

2: ezt a hibáját amikor észreveszi, akkor azonnali megoldást vár a banktól.

3: nehezményezi hogy az átutalás nem megy 1 nap alatt (ezt mondjuk megértem miért kell ehhez több nap?)

4: a netbankhoz telebank azonosító kell, ez nem vitás. még mindíg jobb az SMS-ben kapott kóddal netbankolni, mint mindenféle USB-s baszást magaddal cipelni mindenhova

5: ennek megkapási ideje nem tudom miért 10 nap, nyilván azonnal nem megy. bár lehet megcsinálják 2-3 nap alatt a többi idő meg a posta szarozása

én hétfőn megyek sünt szaratni a bankba. tényleg sün ráérsz, vagy keressek mást?

shawshank 2009.10.16. 15:47:10

- Hibáztál és még neked áll feljebb?
- Hitelkártyád van, vagy lehet hogy mégse? Tudod te egyáltalán mit csinálsz, vagy segg hülye is vagy?
- Hitelkártya számláról nem lehet automatikusan utalni, mert technikai számla és vásárlásra van kitalálva.
- HK számláról pénzt vennél fel, hogy a hiteled ne kapjon büntetőkamatot? Mikor a HK cca 35-40% éves kamaton ketyeg?
Tényleg hülye vagy.
Értem-értem hogy mindig a hülye szolgáltató tehet mindenről a hülyeügyfélnek joga mindenért morognia, de inkább ne raktátok volna ki ezt a posztot, amiből süt, hogy fingja nincs az ügyfélnek a saját pénzügyeiről...

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2009.10.16. 15:58:27

visszakanyarodva az ügyfél a balfasz, mert a hitelkártyaszámlaszámot adta meg a munkahelyen. hát hogyapicsába? noooormális?

ziffy 2009.10.16. 16:04:44

@johevi: nem mindenhol két hét a telebank, meg az e-bank. A K&H-nál én fél óra alatt intéztem el, és aznaptól tudtam is használni.
(Bár igaz, a bankfiók, ahol voltam az Aldi közvetlen szomszédságában van. Így utólag visszagondolva, ezért lehetett ilyen egyszerű!)

moli 2009.10.16. 16:07:58

tipikus aldozat-tipus.

thinker_ 2009.10.16. 16:18:26

mondjuk manapság egy netbank már nem egy boszorkányság. ott látsz mindent és utalgatni, meg sok minden mást is tudsz csinálni.

Ugyandehogy (törölt) 2009.10.16. 18:18:50

teneked nincs két bankszámlád.
teneked egy bannkszámlád és egy hitelkártyád van.

egyébként simán el tudom képzelni, hogy időigényes az engedélyeztetése a tranzakciónak, hogy a hitelkártyádról áttegyék a pénzt a folyószámládra. ugyanis a hitelkártyád mögött egy technikai számla áll, aminek az egyenlegét nem tudod irányítgatni "kézzel", mint a bankszámládét.
attól függően lesz macerás feltevésem szerint, hogy a hitelkártyádnak hogyan áll az egyenlege (értsd: feltöltötted-e, vagy pluszba mentél ezzel az utalással)

legyél asszertív, ámde türelmes, és legközelebb körültekintőbb.(és ez nem kioktatás)

Etihad 2009.10.16. 19:42:49

A posztoló tipikus példája a buta ügyfélnek aki saját hibája miatt a bankot szídja. Hitelkártyáról folyószámlára utalni nem olyan egyszerű mint fordítva, ügyfél saját magának nem tudja sehogy meg csinálni csak a központi számvitel.

Mylady 2009.10.16. 21:29:58

@Itschykhatschy: "Ezek a bankon belüli átutalások formailag nem sokban különböznek a bankok közötti átutalásoktól. Ugyanolyan eljárást alkalmaznak, ezért ez időigényes."

Bocs, de ebbe picit beleugatnék. A bankon belüli és a másik bankba küldött átutalás között óriási a különbség.
Ami bankon belül van, ott beírják a tranzakcióba a terhelendő meg a jóváírandó számlát és huss! a pénz megjelenik a címzett számláján.
Ha más bankba küldesz pénzt, akkor a tranzakció kimegy a bankközi forgalomba. Ez normál esetben GIRO-n keresztül történik és a napzárás utáni (éjjel) küldéssel megy el, a címzett bankjánál ugyanebben az időszakban a GIRO fogadással jelenik meg és írják jóvá a címzett számláján, másnap reggel, a napnyitás után látja a címzett és rendelkezhet vele.
Ez alól kivétel az újabban működő VIBER rendszeren keresztül történő utalás, ami valósidejű elszámolást tesz lehetővé, azaz a tranzakciót kapásból kiküldik a bankközi forgalomba, rögtön megkapja a címzett bankja és jóváírják a címzett számláján. Ennek viszont ára van, azt hiszem, 30ezer a minimumdíja. Nagy összegnél, ha sietős, nyilván megéri, amúgy azt az egy napot érdemes megvárni.
(nap=munkanap)

itschykhatschy · http://www.itschykhatschy.com/ 2009.10.16. 22:12:29

@Mylady: kedves egy Lédi vagy. Látod, ezt nem tudtam. Ezért írtam, hogy szerintem. És az adott banknál nem ugyanaz az ügymenet az ügyintéző szempontjából, mint a bankon kívüli tranzi? Az ember mindig tanul. Köszi a felvilágosítást.

boldii9 2009.10.16. 23:59:45

@Babette: Egyetértek, a posztírónak valószínűleg fogalma sincs arról, hogy mije van. Vélhetően van egy számlája és egy hitelkártyája, és most a hitelkártyáról szeretne visszautalni, ami valójában nem bankszámla, csak egy valamelyest annak látszó entitás.
Olyan ez, mintha túlfizeti az Elmű számlát és most kéri vissza. Megtehető, de miért csodálkozik, hogy lassú.

Tehát ha az alapvető tévedést tisztázzuk, már nem olyan hihetetlen az ügy...

Mylady 2009.10.17. 00:05:15

@Itschykhatschy: tudod, van egy ilyen hülye küldetéstudatom, hogy ha már értek hozzá (kicsit), akkor terjesztem... mert egyébként ezekről annyira nincs info a köztudatban :)

a bankon belüli és a más bankba történő utalás az ügyintéző szempontjából teljesen ugyanaz, csak az ügyfélnek nem mindegy
mert más a feldolgozás

a posztbeli esetről nem tudok nyilatkozni, egyrészt mert én igazából nem foglalkozom ilyesmivel, másrészt mert elég kevés a konkrét információ
de azt el tudom képzelni, hogy ha a hitelkártyához csak technikai számlája van az ügyfélnek, akkor ott más az ügymenet
de ez inkább belső ügyvitel kérdése, az átvezetés ugyanolyan tranzakcióval történik, max egyes jellemzői mások (mint mikor más a kabát színe - hülye példa)
viszont lehetséges, hogy erre valami spéci engedélyezési eljárás van kitalálva
főleg, hogy a posztoló azt írta, panaszlevelet töltött ki, ami ugye nem egy rendes átutalási vagy átvezetési eljárás, hanem panaszkezelés, amit ki kell vizsgálni
de mondom, számomra nem elég az info, max találgatni tudok

2009.10.17. 08:05:25

tényleg siralmasan alacsony szinvonalú nálunk az emberek pénzügyi "kultúrája". Azt megtanulják, hogy duplasejtfalú membrán, meg koszinusz hiperbolikusz integrálja... de nem tudják mi a hitelszámla és mekkorát lehet szívni vele.

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.10.17. 10:01:02

@Siendor: Menj be a CIBbe, vagy valami hasonlóan normális bankba"

Na, innen lehet törölni minden postot
Megmondtad a frankót
CIB-nél még a székre sem lehet leüjjni
:)

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.10.17. 10:04:36

@Mylady: 30ezer a minimumdíja"
Nem, transzfer összeg %-fuggő

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.10.17. 10:09:31

Látom, a posztolot már lehet :)

Ekkora luzer és még hirdeti is a homáron!
Pont az ERSTE netbankja kényelmes, jol kezelhető és pikk-pakk
PIN pótlás tényleg soká jön, de már a megkötéskor kell a jövőre gondolni

Vessd össze a zOTP vagy a CIB szisztémájával és meglátod
Persze "gyöngyöt a disznok elé"
Az ilyen veszi fel a provident óccsó kőcsönét, aztán egy nap csak esernyő van a feje felett, ház helyett

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.10.17. 10:12:37

Hol a posztoló??????
Akarom a válaszait olvasni!!!!!

Píter 2009.10.17. 10:25:35

Az erste bank nem bank, a legtöbb pesti fiókjukban még ügyfélhívó sincsen!! párszor segítettem másnak ott ügyet intézni, és hát röhej a hely... várnak mondjuk 10en és mindenkinek azt kell sasolni h ki mikor jött ki következik ki melyik asztalhoz mehet, mert nemám, mindendenkinek más a szakterületem hitel, biztosítás bla bla.. erste? soha!!

Mylady 2009.10.17. 10:55:28

@horex: valóban függ az átutalt összegtől, de van egy minimumdíj (nálunk 30ezer, most néztem egy másik bankban, ahol számlám van 10ezer), azért, mert ez egy extra szolgáltatás és nem akarják, hogy mindenki viberen keresztül utalgassa a 100 forintjait

torma99 2009.10.17. 12:14:34

@horex: OTP netbank szisztémája?
Már a szerződéskötéskor beütöt egy pos-ba a kódodat és kész, amire hazaérsz tudod használni. Illetve ha van nálad notebook, vagy mobil, már a szerződés aláírása után amikor az ügyintéző bekattintja neked a netbankot.
(Nem kell mindig szidni az OTP-t, mert a netbankja nagyon jó. Ajánlom figyelmedbe az értékpapíros részt)
A posztoló meg eltolta.

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.10.17. 17:23:58

@Mylady: Nálam,ERSTE, valami 1500-at számolt, mert az "őrült" német kuldött vagy 40EUR-t VIBER-rel

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.10.17. 17:33:10

@horex: @torma99: A netes elérésuket/oladaluk szisztémáját nem komálom

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.10.17. 17:34:48

@horex: Megkerestem a kivonatot
Nem EUR-t, hanem 5000HUF-t utalt és a VIBER 1000 volt

Mylady 2009.10.17. 21:37:26

@horex: de az nem ugyanaz, én az indított utalások díjáról beszéltem

mandamanda 2009.10.17. 23:11:38

Na lássuk csak, megint ki az aki úgy beszél, hogy semmi hozzáértése nincs...

Első vicces hozzászólás:
"mi nem foglalt még 2009.10.16. 14:30:37
mondd meg ödönnek, hogy rossz bankot választott.
normális bankban az egyik számláról a másikra való átvezetés anyi ideig tart ameddig bepötyögöm a számítógépen a dolgot, legyen az éjjel vagy nappal vagy hétvége.
azaz pár perc alatt megtörténik az átvezetés."
Nos... kedves kommentbajnok! A hitelkártya az nem bankszámla. Az egy technikai számlán élő kártya. Nem giro képes abban az értelemben, hogy arról átvezetni, utalni lehessen. Csak vásárlásra és készpénzfelvételre alkalmas. S megjegyzem, minden banknál így van. Ha a kedves sérelmezett egy bankszámlára követte volna el ezt a bakit, 2 mp alatt átvezetem neki a pénzt, de a hitelkártyáról ezt nem lehet megtenni. Ha nem értesz hozzá, inkább ne írj semmit, mert aki ért hozzá, most jót nevetett rajtad.

Második vicces hozzászólás:
"Siendor 2009.10.16. 15:40:56
Úristen, havi több, mint 1000 Ft egy olyan számláért, ami egy rakás fos? 10 nap egy PIN kód???
Úristen!
Menj be a CIBbe, vagy valami hasonlóan normális bankba, köss egy netbank előfizut netkártyával, hitelkártyával meg mindennel, 499 a számlavezetés (149 ha kettőt utalsz róla havonta), plusz a kártyadíj, nincs egy ezres.
A kártyára persze várni kell (hisz azt le kell gyártani), de AZONNAL működő netbankod lesz, sőt, el sem engednek, amíg ki nem próbáltad... stb."
Nos második kommentbajnokocskám...
1. CIB-nél online számla 549 Ft-ba kerül, s nem jár hozzá hitelkártya, ahogyan írod. A CIB hitelkártya 5900 Ft éves díjú, hitelbírálat után adható nem akárkinek. A számla mellett 1 db ATM-es felvétel ingyenes/hó.
2. Ersténél csak akkor kell új pin kódot kérni a telebankhoz, ha az ügyfél már rendelkezik telebankkal, csak épp nem tudja a kódját. Ha van hitelkártyája, akkor bizony telebankja is volt már, mert gyanítom forduló napi sms-eket küldött neki a telebank havonta... :-) S ez bizony 10 munkanap pótlással jár. De tájékoztatlak, CIB-es hitelkártyám pin kódját Nekem több mint 10 nap alatt postázta a CIB abba a fiókba, ahová kértem. Tehát a CIB-nél is igy működik. Ha az ersténél a számlanyitáskor kéri valaki az ingyenes telebankot, netbankot, azonnal kap kódokat és 10 percen belül használhatja mindkettőt.
Az ersténél az online számla díja 499 Ft, ha van havi 100.000 Ft lekötésed, akkor 0 Ft. Ingyenes mastercard kártya jár az első évben, 0 Ft a virtuális kártya díja, ingyen utalsz bárhová neten, csoportosaid is igyen terhelődnek be és havi 2 db készpénzfelvétel ingyenes.

Annyira jó lenne, ha tényleg úgy vadgalkozna mindenki a "szar" bank kifejezéssel, hogy nem laikusként, hanem szakmabeliként vagy legalább hozzáértőként teszi megjegyzéseit szakmai kédésekben.

Kedves sérelmezett, Neked pedig azt ajánlom, hogy ha azt sem tudod, hogy van már telebankod, akkor ne csodálkozz, hogy a pin kód legyártása nem kettő perc alatt történik. Az általad említett kis hiba pedig óriási hiba, mert szimplán olvasási feladat a kivonatról megnézni a bankszámlaszámodat. De könnyebb bűnbakot keresni saját nevetséges butaságodra. Az meg külön szégyen, hogy van hitelkártyád, használod, de azt sem tudod, hogy telebank vagy netbank is létezik... előbb nézz magadba, utána kezdjél lejárató kampányt a nevén nevezett bank ellen. De most elárulom Neked, ezzel a beírással nem a bankot, hanem magadat tetted nevetségessé, s úgy láttam a komenntekben, ezzel nem is vagyok egyedül.

Tanuljatok már meg bankolni...!!!!

mandamanda 2009.10.17. 23:16:11

@Píter:

Pont azért nincs ügyfélhívó a legtöbb fiókban, mert ellentétben jó néhány bankban, az Erste fiókjaiban minden tanácsadó mindennel foglalkozik. Míg máshol, ha leülsz egy hiteleshez, az bizony befektetéssel kapcsolatban meg sem tud mukkanni, ügyfélhívó ide vagy oda.
Igen, egyébként annyira szar az erste, hogy máshol már szinte mindenhol hónapokkal ezelőtt (vagy már 1 éve) befejezték a devizahitelezést, csak az ersténél töretlen a devizahitelek normális értékesítése... jujj... De szar bank...
Látszik, hogy Te sem vagy hozzáértő!

mandamanda 2009.10.17. 23:26:26

Jesszus...

Ráadásul lakáshitele van és nincs netbankja????????????????????
Még egyszer végigolvastam a történetet és ilyenkor egyszerűen leírhatatlan dühöt érzek.

Hogy lehet egy ügyfél ennyira buta, ennyira tudatlan és ennyire, ennyire, ennyire, brrrrrrrrrrrrrrrrrr.... idióta!

mandamanda 2009.10.17. 23:29:00

@mandamanda:

Bocs, helyesbítek...
Ha van lakáshitele, akkor van telebankja és netbankja is, mert szerződéskötéskor a bankszámlával kapcsolatos minden szolgáltatást is megrendelnek a tanácsadók, pontosan azért, hogy az ügyfél mindent ingyen lásson otthon is a hitelre vonatkozóan.
Na de azt már tisztáztam korábban is, ha hitelkártyája van, már rég volt telebankja is, csak annyira tudatlan, hogy nem tudja. De fogadok, ha kinyitná az ügyfél dossziét otthon, találna benne ezzel kapcsolatos dokumentumot.

Aki hülye az vessen magára.

Mylady 2009.10.18. 00:10:41

@mandamanda: Anélkül, hogy védeném a posztolót meg a többieket, azért megjegyezném, hogy talán nem kellene idiótának titulálni mindenkit, aki nem bankszakember. Gyanítom, hogy akad olyan téma, amiben te sem vagy olyan nagy szakértő, ergo, a te logikádat követve te is idióta vagy.

Mylady 2009.10.18. 00:16:08

@mandamanda: "Ha van lakáshitele, akkor van telebankja és netbankja is, mert szerződéskötéskor a bankszámlával kapcsolatos minden szolgáltatást is megrendelnek a tanácsadók..."

Ezt azért ne reklámozd, mert ez árkapcsolásnak minősül és keményen büntetnek érte.
Elég gáz, hogy a rengeteg mindenféle díj mellett még sosem használt, egyáltalán nem szükséges és nem is kért dolgokat fizettetnek egy csomó emberrel a bankok.

Mylady 2009.10.18. 00:20:21

akarom mondani árUkapcsolás

kicscsávók 2009.10.18. 06:54:12

Ja az, árukaccsolás, Bár "ingyé" adják a netbankot is, meg a telebankot is. Pereld be a köcsögöket.
Az ingyéhez jár az idézőjel, mert túlnyomó többségben nem számlát nyitsz, hanem számlacsomagot kapsz, ami tartalmaz x "ingyenes" utalást, kp felvétet, csoportos beszedés terhelését, meg a netbankot és a telebankot PIN kóddal. Szóval nem igazán ingyé van, hanem a csomagnak része, amiért fizetsz havi párszáz bankót.

renugard 2009.10.18. 08:29:00

Netbank, te bariom! Másrészt hitelkártyához van eszed, de használni nincs.
10 éve vagyok az ERSTE banknál(előtte Pota Banknál), de még soha SEMMIFÉLE problémám nem volt.

renugard 2009.10.18. 08:31:27

@Mylady: Lehet, hogy nem ért hozzá, de akkor ne irogasson a Homárra. Ezért barom, nem a tudatlansága miatt.

Ugyandehogy (törölt) 2009.10.18. 11:39:58

Álljon meg a nászmenet.

Nem mindenki bankszakember(típusú), és a nem mindenki alatt most kb a felnőtt lakosság 80%-át értem.
Ne rohanjuk már le aposztolót, hanem magyarázzuk el neki, ha valamit nem tud. Használjuk a netet erre is, ne csak mocskolódásra.
(Nekem meg a tanácsadókról van meg a véleményem.)

Szelíd hangorkán 2009.10.18. 11:45:28

Ersztés vagyok, netbankom van, én ne legyek kemény?
Kb. 3 hete várom, hogy a bank hibájából (elismerték!) rossz helyre utalt pénzemet visszautalják. Pedig minden meg lett ígérve. Úgyhogy netbankkal is szopás ez az intézmény.
Sajnos nincs alternatíva, a munkáltató nem adja kézbe a fizetést, mindenáron utalni akar. Nekem meg nincsenek illúzióim a többi bankról, úgyhogy fölösleges ugrálni.

Kitkatt 2009.10.18. 12:32:33

@Mylady: Valóban nem az a gond, hogy a posztoló nem ért a banki szakmához, hanem hogy a saját hibájából keletkezett problémát teljes egészében a bankra hárítja, rossz színben tünteti fel, és sajnos akik nem értenek hozzá támogatják is ebben.

Másrészt azt nem nevezném árukapcsolásnak, ha egy tanácsadó hitelfelvételnél felhívja a figyelmet a kiegészítő (Ersténél ingyenes telebank, netbank, Hitelőr sms) szolgáltatásokra, melyek az ügyfél életét könnyítik meg. De a tanácsadó csak javasol, az ügyfél beleegyezése nélkül semmit sem állíthat be!

Bit Rot 2009.10.18. 13:29:57

Erste... Csak horrorsztorik vannak.
Egy ismerősöm mesélte, hogy számlát nyitott, mint szervezet, aláírt, majd 3 hét múlva hívták hogy menjen megint aláírni, mert elvesztették az aláírásmintát...
És még 100 ilyen történet van...

mandamanda 2009.10.18. 13:52:39

@Bit Rot:

Várom azt a 99 másik példát...
Gyanítom, hallomásból tudsz mindent. Csak hogy tisztázzuk a bankok ellen irányuló támadások valódiságát:
"Az ismerősöm mesélte, egy ismerősöm mesélte, valaki mesélte, stb..."
Ezek hallomásból szájról szájra terjedő, a végén már a felese igaz alapon élő történetek.
S ezt mivel támasztom alá? Pl. kedves pósztolónk is úgy állította ezeket a vádakat, hogy kiderül az írásából, azt sem tudja, hogyan kell használni a számláját, nem tudja megkülönböztetni a bankszámlaszámait, majd amikor hibázik, ahelyett, hogy utánanézne, könnyebb a homáron leírni a tudatlanságából eredő dühét.
Na ennyit arról, hogy a szomszédom szomszédjának a szomszédja ezt mondta az erstéről... az esetek 90%-ában tudatlanságból eredő ügyfélpanaszokról beszélünk...
Nem állítom, hogy makulátlanul történik mindig minden. Erre azt mondtanám, hogy csak az hibázik, aki dolgozik. Emberek végzik a munkát, s mint minden szakmában, itt előfordulnak problémák és hibák... DE hidd el, hogy minden tanácsadó a legjobb tudásának megfelelően próbálja enyhíteni a panaszokat. Lásd: a pósztolónk esetében máris megtörtént a panaszadatlap kitöltése, ami megy is közvetlenül a központba az elszámolásra, hogy mihamarabb központilag átkönyvelhessék az összeget. A pósztolónak és mindenki másnak meg kell értenie, hogy nem minden megy úgy mint a karikacspás. Ennek pedig az az oka, hogy mindig mindent dokumentálni kell, az elszámolásnak a könyvelésben is stimmelnie kell. Ha egyszer technikai számla, akkor technikai számla és punktum. Ennyi. Máskor nézze meg jobban a bankszámlaszámát. Akkor nem lenne panasza. És ha ennyire szereti az internetet, hogy a homárra irogat saját hülyesége miatt, akkor igazán tudhatná, mi az a telebank, netbank... nem csak akkor, amikor már bajban van.

mandamanda 2009.10.18. 13:58:46

@Mylady:

Nem hinném, hogy árukapcsolás az, ami pl minden bank weboldalán is fent van. Nem titok, hogy minden banknak van telebankja, netbankja és sms szolgáltatása. Akkor lenne árukapcsolás, ha nevén neveztem volna minden szolgáltatást, pl. Union lakásbiztosítás vagy ING életbiztosítás vagy Tesco bevásárlókártya, és ezeket hoznám egyszerre párhuzamba egy bizonyos termékkel, stb... az, hogy telebank, netbank, sms, stb... hát hol látsz itt árukapcsolást? Hozzáteszem, a bankszámlacsomagok része az ingyenes elektronikus szolgáltatások mindegyike. Tehát még csak haszonszerzésről sem árulkodhat az írásom, márcsak azért sem, mert ezeken a vonalokon minden olcsóbb, minthogyha nem lenne ilyen szolgáltatásod...

mandamanda 2009.10.18. 14:03:30

@Babette:

Persze, hogy nem mindenki szakember.
Én csak annyit mondtam, hogy ha valaki nem ért hozzá, mint a kommentbajnokok egyes része, az ne írjon butaságokat a bankolási folyamatokról. Természetesen én sem írok mondjuk a telekom ellen írt vádaskodásokra kommentet, mert nem értem az ottani belső folyamatokat!!! Pont ezen van a hangsúly. Nem írok arra hozzászólást érezhetően vádaskodva a bank irányába, ha nem értek a bankok belső világához. Ha nincs tudásom, badarságokat nem írok.
Ezzel pedig biztos vagyok benne, hogy sokan egyetértenek velem.

Ha nem értesz hozzá, idióta dolgokat ne írj. Ennyi.

mandamanda 2009.10.18. 14:20:17

@nanemá':

A csomag fogalomnak pont az az értelme, hogy így jóval olcsóbban tudsz bankolni.
Havi 4-500 Ft-os online csomagban olyan sokat spórolsz, amit fel sem tudsz fogni. Látom, Te is úgy vádaskodsz, hogy fingod nincs az egészről...
Csak hogy értsd, vázolom az álláspontomat.

1 ember utal egy hónapban csak mondjuk 2-szer 30.000 Ft-ot.
Ha olyan csomagot választasz, amihez nincsenek ezek az ingyen szolgáltatások, és ezt a fiókban tennéd meg papíron, akkor fizetnél 0,2-03%-ot (szándékosan átlagot írok, nehogy valaki azzal vádoljon, hogy lepaktálok egy bank mellett). A %-os érték mellett mindig van egy minimum összeg is, kb 4-500 Ft.
Ha mondjuk 0,2%-kal számolok, az 60Ft, de mivel minimum 400 mondjuk, ezért az 400 Ft/tétel. Vagyis 2x 30.000 utalása 800 Ft-ba kerül, plusz havi számlavezetési díj 200 Ft kb. Plusz vedd fel a 150.000 Ft-os fizetésedet egyszerre az atm-ből mondjuk 0,5%-ért, az 750 Ft. Vagyis eddig költöttél 1750 Ft-ot.
Ha viszont a legtöbb banknál elérhető elektornikus vagy online nevű számlád van, akkor ingyen utalsz neten mindent, havi 1-2 atm-es kp felvét ingyen van.
Nem kell hozzá nagy ész, így az összköltséged havonta 4-500Ft, mert csak a számlavezetési díjat fizetted meg, amennyiben ezeket végezted egy hónapban.

Tehát pontosan kevesebb mint 3-ad annyit költöttél el a banknál a pénztárcádból az elektronikus számlacsomaggal, mellékelve az ingyenes szolgáltatásokat.

Akkor miről is beszélsz azon a címen, hogy nagy átverés és nem is ingyé az az ingyé?

Ha nem értesz hozzá, minek írsz ekkora idióta dolgokat??????????????????
Ez az ami engem sokszor kiakaszt. Úgy írtok dolgokat ezekről a számokkal is alátámasztható tényekről, hogy egyáltalán nincs igazatok és nem is értitek, hogy miért...

renugard 2009.10.18. 15:20:08

@mandamanda: Ne húzd fel magad! :) Ebben az országban mindenki mindenhez ért(szerinte) és mindenkinél mindent jobban tud(szerinte), de hogy tegyen is valamit, vagy bizonyítson, az már derogál(szerintem)

Ugyandehogy (törölt) 2009.10.18. 15:45:46

@mandamanda: de csak írjanak. írják le, mit tudnak, mit nem tudnak.
legalább megtudjuk/megtudom belőle, mit kell feléjük (másként) kommunikálni.
Mert a nemtudásnak egyrészt a bankok is okozói. és ha nem tudjuk meg, mi van a fejükben, nem tudjuk, mit kell még elmondani nekik.

szállj le a földre, nem te vagy az atyaisten.

Kitkatt 2009.10.18. 16:52:31

@Babette: Csak az az egy baj van, hogy ide az emberek nem azért írnak, hogy segítséget kérjenek. Vélt vagy valós sérelmeiket írják le, gyakran eléggé vádló stílusban. Akinek ez a szakmája és naponta 9-10 órát dolgozik azért, hogy pont az ehhez hasonló és egyéb problémáit megoldja az ügyfeleknek, kicsit felhúzza magát azon, ha itt teljesen alaptalan vádaskodásokat olvas.

mandamanda 2009.10.18. 17:00:50

@Kitkatt:

Erről van szó.
Semmi bajom nem lenne, ha nem úgy írnák le a kommentet hozzáfűzők, ahogyan azt megteszik.
A szakmámban nagyon is hozzáértő vagyok és felháborít, amiket olvasok esetenként.
Nem én vagyok az atyaisten, de nem is írtam még ócsároló történetet senkiről, mert hiszem, hogy ha bármilyen sérelem ér, azért én is felelős vagyok. Nem vádaskodom alaptalanul, tudatlanul és butaságokat írva.
Ha nem lenne igazam, akkor nem lenne ennyire ellentmondásos a hozzászólók véleménye. Aki egy kicsit ért hozzá, érti miről beszélek. Aki meg nem ért hozzá, ontja a marhaságait.

mandamanda 2009.10.18. 17:06:23

@Mylady:

Egyáltalán nem használt és felesleges dolgok alatt nem tudom mit értesz pontosan... ???
A logikám pont hogy helyén való, mert sok dologhoz nem értek, de arról nem is alkotok véleményt, pont ezért.

Mylady 2009.10.18. 19:02:37

@mandamanda:
idéznék tőled, szó szerint:

"Ha van lakáshitele, akkor van telebankja és netbankja is, mert szerződéskötéskor a bankszámlával kapcsolatos minden szolgáltatást is megrendelnek a tanácsadók, pontosan azért, hogy az ügyfél mindent ingyen lásson otthon is a hitelre vonatkozóan.
Na de azt már tisztáztam korábban is, ha hitelkártyája van, már rég volt telebankja is, csak annyira tudatlan, hogy nem tudja. De fogadok, ha kinyitná az ügyfél dossziét otthon, találna benne ezzel kapcsolatos dokumentumot."

ebből számomra az jön le, hogy a tanácsadók mindent megrendelnek, az ügyfél meg vagy tud róla, vagy nem

az árukapcsolásnak minősül, ha valaki bemegy számlát nyitni egy bankba és kapja mellé a telebankot, netbankot úgy, hogy nem kéri, fizetnie is kell érte, sőt esetleg anélkül nem is kapja meg
persze sokan nem veszik észre, mert nem nézik meg, mit írnak alá (no komment)
de attól még árukapcsolás

személyes példa:
vettem fel egy kisebb összegű áruhitelt, a papírok aláírása közben találtam egy hitelkártyaigénylő lapot
rákérdeztem mi az, mert határozottan emlékeztem, hogy szó nem volt hitelkártyáról, pláne én nem kértem olyat, mire azt kaptam válaszul, hogy kötelező, anélkül nem kapom meg a hitelt
aláírtam, de panaszt tettem
most van egy hitelkártyám, a szerződés ugyan nem lépett életbe, mert nem aktiváltam (nem is fogom), díja sincs, de enélkül nem kaphattam volna áruhitelt

Mylady 2009.10.18. 19:03:54

@Kitkatt: az előző válasz neked is

Mylady 2009.10.18. 19:12:01

Teljes mértékben Babette-tel értek egyet. Én rengeteget tanultam itt, olyan dolgokról, amikről fogalmam sincs. Úgyhogy írja le, aki akarja, hogy mi a baja, majd jönnek az okosok, és megírják, mi hogy van.

A kommentek közül meg aki kicsit is értelmes, ki tudja szűrni, melyik igaz. Ha egészségügyi kérdésben ír egy orvos meg mondjuk egy bankár, nyilván az orvosnak hiszek, legfeljebb még én is utánanézek.

Egyébként meg én jobban szeretem az építő jellegű kritikákat. Ha csak annyit tudtok mondani, hogy mekkora barom meg idióta a posztoló, az max titeket jellemez.

Én bankban dolgozom 10+ éve (és nem pénztárosként), pontos rálátásom van a bank teljes működésére. Úgy gondolom, elég jól értek hozzá. Ezért veszem a bátorságot és az ilyen posztoknál megpróbálom felvilágosítani a népet, mert pontosan látom, hogy pénzügyi kérdésekben óriási a tudatlanság.
Mindezt kulturáltan, nem másokat anyázva. Szerintem szép és nemes feladat.
Ha olyan nagy szakértők vagytok, lehet csatlakozni.

mandamanda 2009.10.18. 19:26:59

@Mylady:

Csak akkor tudok bármit megrendelni, ha arról írásos dokumentáció van. Így olyan szolgáltatást soha senki nem tud megigényelni, amelyet az ügyfél ne írna alá. Természetesen nem csak "odavágjuk", hogy tessék, írd alá, hanem el is mondjuk, hogy mi van a papíron. Olvasni meg mindenki tud, láthatja, hogy tényleg az van odaírva, amit mondunk.
Ráadásul ezek a szolgáltatások általában díjmentesek, tehát minden ügyfélnek érdeke lenne az, hogy akár telefonon, akár neten meg tudja nézni a számlájával kapcsolatos információkat. Nem hiszem, hogy árukapcsolás az, ami az ügyfél érdekét szolgálja. Ha mondjuk egy életbiztosításról lenne szó, akkor egyet értenék veled, de ingyenes, a bankolást elősítő telebank, netbank és sms szolgáltatás nehogymár az ügyfél kárát idézzék elő. Pont hogy egyszerűsíti és olcsóbbá teszi a bankolást.
Szerény véleményem szerint pedig ha valaki lakáshitelt vesz fel, akkor egy számlanyitással kapcsolatos szolgáltatás-csomag kevesebb odafigyelést igényelne, mint maga a lakáshitel fajtája, az azzal kapcsolatos dokumentáció-halmaz beszerzése, a pontos információk ismerete. Tehát ha ahhoz van valakinek elég tudása, hogy fel tudja mérni, ki tud fizeni egy havi törlesztőt és vállalja a felelősséget, hogy odafigyel rendesen, akkor ciki, hogy egy telebank, netbank nem jut eszébe, pláne, hogy ezek ajánlása vagy értékesítése meg is történik egyidejűleg a hitelszerződés aláírásakor. Egyetlen egyszer kellene odafigyelni arra, amit a tanácsadó mond... de tapasztalatból tudom, mi az első kérdése mondjuk egy 4 szereplős családnak? "Ennyi mindent kell aláírni? Meddig fog tartani?..." Sajnos az emberek bejönnek, szinte nem is hagyják, hogy a tanácsadó normálisan felolvassa a szerződés legfontosabb elemeit, siet, rohan, nincs ideje, csak azt kérdezi, hogy "akkor mikor lesz ebből pénz"... de arra már nem figyel, hogy megrendelte pos-on a telebank meg bankkártya kódjait és a netbankot is aktiváltattuk vele...
S itt jön a pósztoló, akivel szinte 99%-osan biztos vagyok benne, hogy hasonlóan történt, most pedig ahelyett, hogy beiserné, nem most kéne jajjgatni, inkább panaszkodik a bankot nevén nevezve.

Igazad van, abból mindenki tanul, hogy az eseteket leírják. Csak az nem mindegy, hogy egy konkrét bankot ócsárol valaki olyan hozzászólásokkal, amikben nincs konkrét tudás, csak butaság. Ez hitelrontás olyan személytől, aki nem ért hozzá, csak vagdalkozik. Nézd vissza, hányan mondták a cikkre reagálva, hogy "szar" az erste. Senkinek nincs joga nevén nevezve bármire azt mondani, hogy "szar", ha nem ért hozzá.

mandamanda 2009.10.18. 19:36:15

@Mylady:

Az árukapcsolást én kicsit máshogy foglalmaznám meg, 21.századi értelmezésében:

Komplett banki kiszolgálás.

Az, aki komolyan intézi pénzügyeit, minimum rendelkezik bankszámlával, bankkártyával, ingyenes netbankkal, telebankkal, sms szolgáltatással, esetleg megtakarítási számlával és egyéb kényelmi szolgáltatásokkal.
Maga az árukapcsolás kifejezés azt sejteti, hogy tukmálás. Tudok olyan bankot, aki engem úgy hívott fel hitelkártyával, hogy életemben semmilyen kapcsolatom nem volt velük, s azt sem tudom, honnan tudták a mobil számomat. Na ez a tukmálás.

De az, hogy egy bank minden területen próbálja kielégíteni az igényeidet, az komplett banki kiszolgálás.
Egyébként ma már olyan versenyhelyzetben vannak a bankok, hogy csak akkor tudnak egy ügyfelet "meghódítani" hosszútávon, ha minden területen lefedjük az igényeiket. Az a bankos, aki ezt nem így gondolja, nem is tudom, hogyan képzeli el a jövőjét egy bankban. Egy bankár akkor sikeres, ha elégedett ügyfeleket tudhat magáénak. Az ügyfél pedig akkor elégedett, ha minden téren megoldást találtunk neki. Lásd: lakáshitel, netbank, telebank, megtakarítás, lakáselőtakarékosság, gyermekek jövője, stb... ez nemn árukapcsolás, ez hosszú távú ügyfélkezelés.

Mylady 2009.10.18. 19:56:48

@mandamanda: "Az ügyfél pedig akkor elégedett, ha minden téren megoldást találtunk neki."

Nem, az ügyfél akkor elégedett, ha az igényeit szolgálják ki.
Ha én nem akarok hitelkártyát és nem is kérek hitelkártyát, akkor hogy jön ahhoz az ügyintéző, hogy az egyéb papírok közé becsempésszen egy hitelkártyaigénylőt? Nyilván úgy gondolja, hogy úgysem olvasom el.

Megjegyzem, az utóbbi kommentjeid, amik nem az anyázásról szólnak, egészen értelmesek.
Talán így kellett volna kezdeni.

Kitkatt 2009.10.18. 20:09:47

@Mylady: Nem hiszem, hogy én bárkit is szidtam vola, csak hozzád hasonlóan kultúrált formában leírtam, hogy mit érez a másik oldal.Úgy gondolom, hogy egy történetben mind a két félnek joga van elmondani a véleményét. Az emberek tájékoztatása pénzügyekben pedig szerintem is "szép és nemes" feladat, hiszen pontosan ezzel foglalkozok nap mint nap. Próbálok segíteni az ügyfeleknek és közben tanítani őket arra, hogyan kell használni a banki szolgáltatásokat, majd mikor hazaérek egy hosszú nap után csak reménykedhetek, hogy ha fórumot olvasok, akkor nem egy ehez hasonló, a munkámat, munkahelyemet vagy kollégáimat szidakmazó beírást találok...

Mylady 2009.10.18. 20:21:00

@Kitkatt: egy helyen szólítottalak meg, válaszoltam arra, amit írtál
ott nem említettem, hogy bárkit is szidtál
tudod, akinek nem inge...

Kitkatt 2009.10.18. 20:25:19

@Mylady: Sajnos mint minden olyan szakmában ahol értékesítés történik, a banki szakmában is előfordul termékkapcsolás, de kiemelném, hogy ez nem minden tanácsadóra jellemző.

Viszont a tanácsadónak nem csak az a feladata, hogy az ügyfél épp aktuális problémáját megoldja és ezzel "kiszolgálja az igényeit". Egy ügyfélnek lehetnek olyan igényei amiről ő maga sem tud, mert nem ismeri a bank összes termékét. Azzal hogy egy tanácsadó ajánl és megismertet az ügyféllel új lehetőségeket is, még nem követ el hibát, azzal ha azt az ügyfél tudta nélkül vagy akarata ellenére be is állítja már igen!

Gabiiiiii 2009.10.18. 20:29:05

ne bantsatok,nekem ugyenz sikerult az OTP-vel gepen keresztul.Az egyik szamlamrol levettek a penzt,de erdekes modon eltunt valahol az eterben,mert a masikra nem erkezett meg.csak a fenyegeto levelek,hogy felmondjak a hitelemet.Nekem 2 evembe es egy brutalisan artikulatlan uvoltesembe kerult,mig vegul erdekes modon elinteztem..Addig 3 havonta fenyegettek meg,hogy felmondjak a hitelemet es en birka modjara mindig szepen bementem es lobogtattam a papirjaimat.Aztan egyszer elszakadt a cerna,azota rend van

mandamanda 2009.10.18. 21:21:55

@Kitkatt:

Mi lehet, hogy egy helyen dolgozunk. :-)

De ha mégsem, akkor is azt gondolom, hogy 2009-ben már nem a kiszolgálás a feladatunk, hanem az ügyfél igények feltérképezése. Egy-egy beszélgetés keretei között néha olyan igényekre világítok rá, amiért az ügyfél nagyon hálás. Maga sem gondolja, hogy számára az az ideális megoldás, amit én vázolok mint lehetőséget. Pl. volt aki nem tudta, hogy van olyan termék, amivel pont azt érjük el, amit ő szeretne.

Pont azért vagyok sikeres a szakmámban és tartok ott ahol tartok, mert számomra mindig az volt az elsődleges, hogy beszélgessek az ügyfelekkel és megismerjem őket.
Számomra pl akkor jó egy ügyféltanácsadás, ha a lehető legtöbbet megtudok az ügyfélről. Egy profi tanácsadó úgy meg tudja nyitni az ügyfeleket, hogy azok szinte örömmel mesélik el bánatukat vagy vágyaikat. Ha nem kérdeznék és nem ajánlanék, soha nem tudnám magamtól kitalálni, hogy mit szeretne az ügyfél.
Ha pl egy hitelkártyáról beszélünk, mint azt már korábban Mylady is emlegette, szintén az esetek 80%-ában beszélgetés keretében derül ki, hogy a ügyfél szeretné. Manapság olyan cégekkel vannak leszerződve a bankok, amelyekkel közösen terveznek hitelkártyát. Ezekkel pedig általában plusz kedvezményekhez jutnak az ügyfelek. Nem nevezen nevén, nyilván tudja mindenki miről beszélek. Hitelkártya szerződést nem lehet becsempészni egy normális banknál a szerződések közé, mert igénylőlap, bankszámlakivonat, munkáltatói igazolás és esetleg egyéb doksi is kell hozzá. Ezért a véletlenül igényeltem és nem is kértem varriáció mindig "kiábrándít", mert "csak úgy" egy ügyfél nem kap hitelkártyát, hacsak nem gyűjti be a szükséges doksikat. Kivéve ha ajándékba jár. De még akkor is kell pl igénylőlap is, nem csak szerződés. De ha mégis előfordul, egyszerűen találni kell egy olyan tanácsadót, aki bizalmat ébreszt bennünk. Nem egyetlen bankfiók létezik a bankoknál, lehet válogatni.

De ha valaki egy kicsit okos, a hitelkártyáját is úgy tudja használni, hogy nyer vele. Ha egy hónapon át azzal vásárolsz, a fizetésed meg beteszed egy tőkevédett befektetésbe, plusz pénzhez jutsz, mialatt a 45 napos türelmi idő előtti befizetéssel a hitelkártyádat kamatmentesen használtad. Kvázi a bank pénzét használtad, míg a tiéd kamatozott. Ezt nem egy ember felismerte már, nem véletlenül van annyi hitelkártya a piacon...

mandamanda 2009.10.18. 21:35:25

@Mylady:

Igazad van. Akkor boldog, ha az igényeinek megfelelően azt kapja, amit szeretne.
De honnan tudjuk, hogy mit szeretne?
Ehhez fel kell mérnem a lehetőségeit, a vágyait, a terveit.
Pl. ha bejön valaki azzal, hogy ő látta a tv-ben azt a reklámot és abba szeretné tenni a pénzét, mert az mondjuk tegyük fel 10% egy évre, akkor nekem, mint profi tanácsadónak jogomban áll, sőt kötelességem megkérdezni, hogy ajánlhatok-e egyéb lehetőségeket annak fényében, hogy milyen tervei vannak. Mert amikor bejön, lehet, hogy először látom, nem is ismerem. Honnan tudhatnám, hogy tényleg az jó neki, amit akar? Ha hosszú távon szeretném őt ügyfeleim között tudni, akkor nem elég parancsra számlát nyitni és lekötni a pénzét kérdezés nélkül. Talán meglepő, de esetemben az ilyen ügyfelek 99%-ánál végül nem a reklámos betétbe kerülnek a pénzek, mert én nem rövid távú gondolkodásra ösztönzöm az ügyfeleket. Hanem arra, hogy gondoljon arra is mi lesz 1 év múlva, van-e házastársa, unokája, gyermeke, terve... ezért vagyok jó tanácsadó. Mert nem a pillanatnyi új pénz forog a szemem előtt, hanem az, hogy a lehető legjobb megoldást tudjam ajánlani.
S tényleg csak a póstoló panaszára tudok itt is visszacsatolni. Az a dolgom, hogy figyelmébe ajánljam a netbankot, telebankot is, mert tudom, hogy ez jó neki. Azért, mert azt szeretném, hogy minden téren biztonsgában érezze magát, minden igényét lefedjem, azért még nem vagyok tukmálós.
Sőt, én tudom, a hozzám évek óta visszajáró ügyfelek esetében, pont azért szeretnek engem, mert én mindig mindenre felhívom a figyelmet és mindig elmondom azt, amit én tennék a helyükben. De ehhez persze a bizalmat is ápolni kell velük. Ehhez meg a tapasztalat segít hozzá.

Ezért mondom én azt mindig, hogy amikor valaki panaszkodik és egy bankot ócsárol, akkor nem nézi a másik oldalt, hogy pl mennyi munkám van nekem akár csak egyetlen egy ügyféllel, akinek akár több tíz vagy száz M forintját kezelem nap mint nap és közben folyósítom a hiteleket és stb, stb, stb... nehéz mindezekre együttesen odafigyelni és rosszul esik ha azt látom, hogy egyesek ebbe nem látnak bele és úgy beszélnek fűt-fát. :-(

leon, a proli 2009.10.19. 09:07:15

én kábé egy éve kértem ezt a kö*csög ERSTE Bank Nyrt.-t, hogy a Telebankhoz küldjenek már kódot (vagy mit), de leszarják, viszont a nyomorult hitelkeret miatt rendszeresen zaklatnak

a telebank kód is azért kell, hogy utána tudjam online használni a rendszert (állítólag). profik, mi?

leon, a proli 2009.10.19. 09:08:52

mármint hitelkeretet akarnak rámsózni

Mylady 2009.10.19. 09:42:27

@mandamanda:
Tehát: ha én bemegyek egy bankba és azt mondom: áruhitel és az egész hiteligénylési folyamat alatt egyetlen egyszer nem hangzik el a hitelkártaya szó, sőt, elmesélem az ügyintézőnek, hogy semmi mást nem akarok, számlát sem akarok nyitni, mert bankban dolgozom és mindenem van,
DE az elémpakolt paksamétában van egy hitelkártyaigénylő (kitöltve) és én kérdezek rá, hogy WTF
és csak akkor mondja az ügyintéző hogy "ja, bocs, kötelező igényelned, enélkül nem adunk áruhitlet"
akkor az nem árukapcsolás, hanem az én igényeimnek a kiszolgálása
aha
hát nálatok se leszek ügyfél

a hitelkártyához meg annyit: igen, én tudom (sokakkal ellentétben), hogy működik, mik az előnyei
és azt is tudom, hogy nagyon fegyelmezettnek kell lenni hozzá
mert aki egy picit is fegyelmezetlen (időnként ezt-azt elfelejt befizetni, meg ilyenek), annak nagyon nem éri meg
és itt nálunk, aol ennyire alacsony a pénzügyi kultúra, még véletlenül sem lenne szabad kiadni egyetlen hitelkártyát sem, nemhogy lépten nyomon mindenkinek a kezébe nyomni egyet

azt meg, hogy ÉN akarok-e, azt hadd döntsme már ÉN el és ne egy idétlen liba a púlt túloldalán

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2009.10.19. 10:38:22

@Kitalátor feljegyzetei:
ott a pont.

Annyit hozzátennék, hogy folyószámlával ellentétben a hitelkártyáról tényleg nem lehet utalgatni, lévén fizetésre való. A másik megoldás tényleg az a kéthetes szkanderozás a bankkal, ez bármelyik bankra igaz.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.10.19. 11:11:10

@leon, a proli: NEM küldik ki tudtommal postán (rá is baszhatnál nagyon), hanem a bankfiókban vehető át, személyesen...

hatesz 2009.10.19. 11:40:37

hitelkártyára utalni:)))))))))))))))))))
Azt hogy kell?
A hitelkártya rendszerével sincs tisztábban kedves posztoló.
a legjobban ez fájt a XXI. században:
"mindennap lekérdezem a számlaegyenlegemet (alkalmanként 39 HUF+ÁFA), az 10 banki nap alatt 390+ÁFA és még mindig nem történt semmi."
"Minden nap korábban kelek fel, hogy munka előtt még bankba tudjak menni és megkérdezzem, mi újság? "
és a legszebb, a posztoló tájékozatlansága és hibája ellenére a bank a hibás...
"Az Erste bank már többszörösen a bögyömben van, de ami ma történt, azt már nehezen emésztem meg. Történt, hogy új munkahelyemen fizetésemet a hitelkártyámra utalták (én adtam meg rossz bankszámlaszámot..."
szánalmas
mindenki hibás csak én nem!!!, (mondjuk én adtam meg rossz bankszámlaszámot és a banki müveletekkel kapcsolatban sem vagyok tájékozott)
mindegy, megyek a Homárra

hatesz 2009.10.19. 11:49:20

@mandamanda: a bank amelyiknél vagyok: semmi számlavezetési díj, 1 évig ingyenes hitelkártya, rengeteg fiók szinte nulla várakozási idövel,rengeteg automata, ahol ingyér vehetek fel pénzt, ráadásul nem egy nagy címletete ad, hanem okosan ad kissebb címleteket is, online banking pofonegyszerü...
Ja a bank neve Postbank, Németország...

hatesz 2009.10.19. 11:52:11

@mandamanda: a fönököd is olvassa a blogot?:)))

Peetee 2009.10.19. 11:54:03

Erste NetBank ingyenes.
Átutalás, tranzakciók-információkérés: MINEN!

Nekem is van 2 számlám az Erste-nél, utalgatok ide-oda; de 24 óránál több még sosem volt a "várakozás".

mandamanda 2009.10.19. 13:27:03

Nem tudom, melyik bank ad áruhitelt, az Erste biztosan nem...
Ne menj olyan bankba, ahol szó nélkül, magyarázat nélkül és átverve teszik eléd ezeket a papírokat.
Mint már ezerszer elmondtam, számomra pl a minőségi ügyfélkezelés és a komplex banki kiszolgálás a fontos. Ebbe beletartozik, hogy igényt mérek fel, de természetesen olyat nem adok, amit nem kér az ügyfél. Az már az én profizmusomon múlik, hogy rávezetem, kell neki. De olyan nem létezik normális banknál, hogy ha ezt meg ezt nem veszed meg, akkor nem kapsz semmit... ez természetesen durva lenne.
Ezért kell normális bankot választani, ahol ajánlanak, de nem köteleznek.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.10.20. 13:07:42

Kérhetném, hogy a jövőben inkább az én hitelkártyámra utaljátok a fizetéseteket?

A80 2009.10.21. 00:58:00

Telebank a fiókban beállítva 10 perc, Netbankot másnap lehet a telebankon keresztül aktiválni, tapasztalatból mondom. A fiókban kellett volna megkérni, ott választhatsz terminálon pint, aztán kalap kabát. Arra vonatkozóan nem mondanék semmit, hogy a telebankos kisasszony alulképzett volt. Örök szabály: ha a telefonos kislány valamit nem tud elintézni, vagy furcsa amit mond, újra fel kell hívni őket és egy másik kollégától kérni útbaigazítást, hátha mást mond.

mark87 2010.01.14. 11:35:39

nyomorult kommentelő! SEMELYIK banknál nincs olyan, hogy hitelkártyáról ÁTUTALÁS másik számlára. vásárlás,vagy kp.felvét, ennyi! az egyéb, lakossági folyószlák között bankon belül meg mindenhol azonnali az utalás...
ez minek kerül fel a Homárra? olvass hirdetményt. ha meg elkúrtad, vállald be a kp.felvét költségét (főleg,ha tényleg csak 200ft) és már fizetheted is be a lakossági számlára,hogy ne legyen hátralékos a hiteled...
máskor meg tanuld meg mit mire használj és nézd meg mit íratnak veled alá.

üdv: banki dolgozó
süti beállítások módosítása