Tékozló Homár

Re: Kréta helyett varázstoll - Retteg a nyelviskola tulajától az extanár

2009.11.05. 10:39 | ge | 72 komment

Ózdi Fiú sztorija az állítólag őt átverő Európa nyelviskoláról nekünk és a kommentelőknek sem volt egyértelmű, most viszont egy újabb panasz érkezett az iskola egyik volt tanárától. Levele szerint megfenyegették, szaros tanárnak nevezték és még csak ki sem fizették végül, úgyhogy ő Ózdi Fiú minden szavát elhiszi.

A napokban bukkantam az oldaladra, és hosszas böngészés után találtam meg az Európa Connects kft, vagy Európa nyelviskoláról szóló cikket. Elolvasása után, úgy éreztem, hogy az olvasók, és te is ambivalensen vélekedtetek a helyzetről. Nem tudtátok eldönteni, hogy egy elégedetlen hallgató elfogult valótlan túlzásairól van-e szó, vagy valóban ilyen hozzáállással működik az említett miskolci cég. Segítek.

Tanárként dolgoztam a cégnek huzamosabb ideig. Nem említeném meg melyik városban, ugyanis az egyik tulajdonos szájából nem egyszer hallottam az "utánad nyúlunk", "nem leszel többet tanár", stb. szófordulatokat, és igen, megmondom őszintén félek tőlük. Azon most lépjünk túl, hogy a cég gyakorlatilag profitmaximalizálva, nevetséges szolgáltatással működik, mert ez tény, ezt leírta az ózdi hallgató is itt a Homáron.

Ami viszont felháborító, hogy sem a tanáraikat, sem a beszállítóikat nem fizetik ki időben. (rosszabb esetben sohasem). Hónapokon keresztül minimum 2, maximum 5 hét csúszással teljesítettek, de természetesen még van a cégnél 3-4 hónapos rendezetlen számlám egy jelentősebb összegről. Jelentős.... Nekem szaros tanárnak (ha jól emlékszem a cég ügyvezetője M.Cs. nevezett egyszer így engem) igenis jelentős az az összeg amit lehet, hogy a cég bagatell filléreknek tart.

Abban az időben, cca 30-40 tanár dolgozott országosan a cégnek, és mivel kezdetben azt hittem, csak engem érint ez a dolog körbekérdeztem. Természetesen kiderült, hogy a probléma az összes kollégát érinti. A legszörnyűbb az egészben mégsem maga a tény, hogy egy cég anyagi gondokkal küzd, és ezt az alvállalkozóján veri le, hanem az a gusztustalan nyomorforgató bánásmód, ahogy a vezetés bánt azokkal a tanárokkal akik esetleg szóvá merték tenni a fizetés hiányát.

A vezetésben székel, egy Z.N. monogramú "hölgy". Bár nehezen nevezek hölgynek, egy olyan lényt aki alpáribb módon beszél, mint a falum bármelyik kocsmájának népe nyolc sör után. Na ő az aki tényleg olyan hangnemben beszélt velem néha, hogy arra szavak nincsenek. Trágár, fenyegető, gőgös, undorító hangnemben közölte rendszeresen, hogy jobb lesz ha kussolok, majd fizetünk ha lesz miből. A fizetési határidő egyébként 5-e volt, ettől a naptól a fogva a vezetést elérni nem lehetett, telefont nem vették fel, e-mailre, sms-re nem válaszoltak. Egy másik városban tanító kollégát kizavartak az épületükből, amikor a fizetése után érdeklődött személyesen. Semmilyen úton nem lehetett elérni őket. Kezdetben egy belső e-mailben megneveztek egy "pénzügyest", hogy ott érdeklődjünk a fizetés iránt. Ő tényleg egyszer sem vette fel a telefont, de szó szerint egyszer sem. Egy embert tudtunk elérni a cégnél, de ő is folyamatosan hazudott a kifizetés dátumáról.

És hogy miért nem hagytam ott az iskolát? Mert nyílegyenesen meg lettem fenyegetve, hogy ez esetben szerződésszegést követek el (azért ez vicces nem?), és akkor az eddigi járandóságaimat sem kapom meg. Ha ez nem lenne elég, az egyik ismerősöm érdekelt abban a kiadóban, akiktől a könyveket rendelték, és ő mondta, hogy több milliós 4-5 hónapos elmaradása van a cégnek feléjük. Levelem célja semmi esetre sem a lejáratás, pusztán azt szeretném hogy egy kollégám se kerüljön a cég áldozatává, és ha már egy tanárt megmentek attól, hogy ennek a hazug bandának a kezei közé kerüljön, akkor megérte.

Üdvözlettel: Egy neve elhallgatását kérő EXtanár

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

R.T. · http://rendszergazda.eu 2009.11.05. 10:43:23

Hát ez szomorú, de sajnos válság van...

penelop 2009.11.05. 10:43:33

Gusztustalan és gyomorforgató. Hány (inger)ilyen van..

akikaztmondjákni 2009.11.05. 10:56:03

"Nem említeném meg melyik városban, ugyanis az egyik tulajdonos szájából nem egyszer hallottam az "utánad nyúlunk", "nem leszel többet tanár", stb. szófordulatokat"
aha...most ezek után valószinüleg nem tudják ki vagy...:)

penelop 2009.11.05. 10:57:49

én ki vagyok az egésztől

Csokis · http://csokis.blog.hu 2009.11.05. 10:59:11

Miért nem indítotok ellene felszámolási lejárást, vagy mifenét?

penelop 2009.11.05. 10:59:21

mumszikát kitették a dobogóról

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.11.05. 11:04:30

@penelop:
Hát a gabriseszernél sosem lehet tudni...

akikaztmondjákni 2009.11.05. 11:06:15

Elolvastam az ózdi fiú posztot is...én nem értem,h nem lehet csinálni semmit se???Fél évig várt a tanfolyásra és semmi.Még mindig vár???:)
Meg kellkeresni egy ügyvédet és talán megmondja milyen camen lehetne probálkozni jogilag.Glom én:)

penelop 2009.11.05. 11:11:57

@Sün‼: elvette az örömömet :(

vazsmegyeigerdezsház · http://studiosmaragd.hu/ 2009.11.05. 11:12:26

@R.T.: Ugyan mi a feszkes jofene koze van ennek a valsaghoz??

akikaztmondjákni: meg fizessen ugyvednek, evekig pereskedjen.. jobban megerne keresni nehany kemenyen bepipazot niggert, hogy dolgozzak meg a hedert hegesztopisztollyal, feszitovassal..

akikaztmondjákni 2009.11.05. 11:14:40

@vazsmegyeigerdezsház: Ugyvan!:)Kilincset feltépni,ajtót berúgni!:)

Pepin bácsi 2009.11.05. 11:14:51

bezzeg az építőipar ...
... fizetnek korrekt módon

Biyb 2009.11.05. 11:19:11

fizetési felszólítás, hanem működik utána felszámolás elindítása...

Tutti, hogy fizetni fognak, ha kapnak egy ilyen csodás levelet

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2009.11.05. 11:22:37

Az említett szerződésnek gondolom van egy olyan kitétele is, hogy 5-én utalják a fizut.

Ha csak egyszer nem teljesült ez az a foglalkoztató részéről szerződésszegés, mehetsz vissza magántanárnak, szerintem ott jobban leeht keresni, hiszen pl. simán dolgozhatsz feketén azaz vagy féláron hirdetheted magadat a céghez képest vagy többet tehetsz zsebre. Illetve nem köt a túlmunka, túlóra törvénye így simán dolgozhatsz 40 helyett 60..72 órát hetente.

Amikor az exem tanított még 500Ft volt egy óra diákonként, akár 10 fős csoporttal is lehet dolgozni, szóval ki lehet számolni hol az elméleti összeg vége. Szerintem jobb a tanárnak és a diáknak is a magántanári oktatás.

Biyb 2009.11.05. 11:27:55

@sambalabammbumbumm: Na f*sza!
Még írjál ilyen példákat nyugodtan, utána meg majd lehet reklamálni a Sóhivatalban, hogy a milyen rossz is Magyarországon élni.

Lángharcos 2009.11.05. 11:35:08

Pont a tanárok nincsenek tisztában a jogaikkal??

Javaslat:

Tértivevényben felszólítani a fizetések szoros határidejű kifizetésére (8 munkanap)

Ha ennek letelte után NEM fizetnek ki, akkor NEM szerződésszegés a felmondás. Sőt, utána irány a bíróság, és fizetési meghagyást kell kérni.

Emberek, álljatok már ki a jogaitokért. Ha nem hiszitek, küldjétek el a posztot a munkahelyiterror vagy a zugügyvéd blogra is. Ott van jogi tanácsadás.

staropramen 2009.11.05. 11:39:24

Sztrovacsekek!
A posztban egy kumma szó sem esik szerződésről.Lehet, hogy szerződés nélkül dolgoznak a tanárok alkalmi megbízásokkal?
Akkor viszont nincs is mire hivatkozni.

2009.11.05. 11:42:48

Sztrovacsekek, ne okoskodjunk itt ennyire messze a posztoló kiszolgáltatott helyzetétől. Innen könnyű szájkaratézni.
Sajnos egyre gyakoribb az a jelenség, hogy magyar, hangsúlyozom MAGYAR munkáltató cégek egyszerűen nem fizetnek bért. Hónapokig ! Ha otthagyod őket akkor sosem kapod meg az elmaradásod. Pereskedni ??? kis naivak.

Multinál ilyen nem fordul elő.

Tökös Veréb 2009.11.05. 11:44:20

@Kulics: aldit akartál írni multi helyett ugye?

penelop 2009.11.05. 12:02:03

Jó étvágyat mindenkinek!

XCat 2009.11.05. 12:07:40

@Kulics: nem tudom, mennyire csak a magyarokra jellemző.. azokra tényleg eléggé. Az egyetlen gyakorlatban és gyorsan működő megoldás, hogy bemégy személyesen, és közlöd, hogy akkor itt helyben elviszel pár laptopot meg miegymást, és majd visszaadod, ha kifizettek. Persze az adós felé lelki támogatásként nem árt pár izmosabb ismerős, aki véletlenül pont veled van.

Persze, nagyon szeretjük a törvényes utakat és be is tartjuk őket, mindaddig, amíg aljas tolvaj gazemberekkel nem szembesülünk, akik nem csak a munkád ellenértékét lopják el, hanem a megelőlegezett bizalmaddal is visszaélnek. :) Utána meg állatpolgári kötelességünk megoldani a saját problémáinkat, ahelyett hogy ezzel a bíróságot terhelnénk, van annak elég baja. (ami amúgy tényleg semmit nem ér, és úgy kezdődik, hogy fizess még a veszteségeden felül jó sokat, és majd talán valamikor.)
Szal nekem az első módszer eddig működött. Nem feltétlenül lesz jó híred tőle, de annak sem, aki elfelejtett kifizetni.

Multinál tényleg nem hallottam még ilyenről. Meg közalkalmazottaknál, köztisztviselőknél sem. De mindenütt máshol bevett gyakorlat, szóval nem vagy egyedül, Extanár.

Kobe 2009.11.05. 12:10:50

azért illene észre venni, hogy egyes cégek addig merik ezt megcsinálni, amíg az országban ilyen birka emberek vannak. Fél évszázad után már illene kinőni ezekből a jajj, beszarok, mert jön az ÁVÓ-sztereotípiákból.
Amelyik kereskedő ugat, az nem harap, és ameddig tömegével akad ilyen zéró talpraesettséggel rendelkező ember, aki még a kezére is játszik, addig jó hangosan ugat.

1, amikor nekiállt fenyegetőzni, megemlítettem volna neki, hogy a városban 100 számra szaladgálnak olyanok, főképp kisebbségiek, akik fejenként 2 doboz cigiért szétverik az egész irodáját. Csak hogy érezze, nem ő az egyetlen, aki nagy szavakkal tud dobálózni.

2, amikor nem elérhető egyik kolléga sem, ajánlott elvél formájában küldtem volna neki egy formális felszólítást, melyben megemlítem, hogy tudomásom van a könyvkiadói tartozásáról is, és mint közeli ismerős, nagyon szívesen indítunk a kiadóval és több tanárral egy pert a cég ellen, az elmaradt jussok kifizetése céljából. Amennyiben mutat némi hajlandóságot a kifizetésre, úgy elállok ettől. Ha nekem lóg cirka 100 ezerrel pl, valószínűleg neki is előnyösebb azt kifizetni most, mintha 1-2 múlva milliós tartozásokat akarnának bírói szigorral érvényesíteni rajtuk.

3, Szíves figyelmébe ajánlottam volna még egy lehetséges munkaügyi bepanaszolást, illetve egy APEH-es vizsgálatot, nézzenek körbe a beszálíltói számlák és áfa-befizetések környékén.

4, A leghatásosabbat persze legutoljára hagytam. Ülni a seggünkön, sírni a Homáron, hogy jajj de gonosz cég, nem fizet ki, és persze zéró erőfeszítést tenni azért, hogy változzon a helyzet.

Mária 2009.11.05. 12:27:28

@Kulics:

"Multinál ilyen nem fordul elő."

Valóban, tökjó manapság multinak dolgozni. Pontosan ezt hallani a General Electric dolgozóktól, ezt lehetett hallani a gumigyáros dolgozóktól, de van valami japánkocsi összeszerelő is nálunk, na, az ott dolgozók is örömkönnyekben úszva áradoznak a körülményeikről.

A nyelviskolákkal egyébként az a nagy büdös helyzet, hogy az ott dolgozó oktatók jellemzően NEM a nyelviskola alkalmazottai.

Mindegyik külön-külön egyéni vállalkozó, leginkább békésen evázgatnának, ha békén hagynák őket.

Alkalmazottnak NEM szokás őket felvenni, mert az alkalmazott után jaárulékot kell fizetni, táppénzt kell fizetni, szabadságot kell fizetni, és végül is a nyomorult nyelvtanár, ha nem kell alkalmazottnak, boldog, ha vállalkozóként szerződnek vele.

A napi munka során persze úgy bánnak mindegyik szerencsétlennel, mintha nem külsős vállalkozó, hanem a nyelviskola alkalmazottja lenne, a nyelviskola vezetése meg nem üzleti partnere, hanem főnöke lenne a nyomorult nyelvtanaraknak...

XCat 2009.11.05. 12:38:08

@Mária: Hát ez az, amit meg kell tanulni kommunikációból. Hogy NEM vagy alkalmazott, és NEM ugyanazok a szabályok vonatkoznak rád. Ha hagyod, persze, hogy ezt fogják csinálni.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.11.05. 12:40:09

Már csak azért is jó lenne nevükön nevezni őket, hogy tanárok, diákok elkerülhessék a céget, mint a szart...

Mária 2009.11.05. 12:45:45

@CatMother:

Nem én vagyok nyelvtanár, de élesben láttam sokáig, mi folyik a látszólag csillivilli és jól menő nyelviskolákban...

A nyelvtanárok többnyire nők, többnyire nem húszévesek, akik gondolnak egyet és már itt se vannak, hanem olyanok, akiknek sokat számít(ana) a viszonylagos biztonság és a rendszeres fix pénz.

Sokan közülük orosztanárból képezték át magukat egykor, másokat leépítettek a közszférából és más hasonló sorsok vannak...

SOHA nem fogják ezek az emberek vállalkozóként látni magukat, megmaradnak lélekben örök alkalmazottaknak, hiszen az evázgatás és a szinte KIZÁRÓLAG egy helyről érkező megrendelés miatt hihetetlen mértékben függnek a nyelviskolától, aminek dolgoznak, akkor is, ha számlázni esetleg többfelé számlázgatnak.

XCat 2009.11.05. 12:45:51

@Kitalátor feljegyzetei: Jah, aztán mehetnél pereskedni hitelrontásért. Minél nagyobb aljadék valaki, annál kényesebb a becsületére, nem tűnt még fel? :))

Szépen, csendesen, egymás között, de úgy, hogy nagyon fájjon, és akkor, amikor már nem számít rá.
Így működik.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.11.05. 12:51:54

... merthogy az ilyenek változatlan profillal és gecziséggel rövidesen új céget alapítanak, ahogy lebuknak.

XCat 2009.11.05. 12:52:40

@Mária: Igen, sajnos oroszból nem lehet már megélni.. pedig nagy kár, mert gyönyörű, (és nagyon hasznos) nyelv.

Hogy soha nem fognak megváltozni.. ebben is lehet valami, de ez kb azt jelenti, hogy lassú és gyötrelmes éhhalált választottak egy olyan közegben, ami maximum félrerúgja őket, hogy ne legyenek útban. Persze, értem én, hogy nincs más választásuk, de ez kicsit az optimista, féllábú sün esete az autópályán.

MosoMasa 2009.11.05. 13:08:43

@CatMother: Mi köze a megélhetésnek ahhoz, hogy egy nyelv gyönyörű avagy sem?
Meg mit jelent az, hogy egy nyelv nagyon hasznos? El sem tudom képzelni.
Azt sem, hogy ekkora blődliséget hogy lehet leírni.
Egyébként ha utána olvasol, akkor tudhatnád, hogy igenis nagy a kereslet az orosz nyelvre újabban.

XCat 2009.11.05. 13:09:54

@magampista: Üzleti partnerek többsége pl értékelni szokta, ha meg tudsz makkani az ő nyelvükön is.. amolyan udvariasságnak veszik. :D

Biyb 2009.11.05. 13:14:11

@CatMother: :-)
tudod egyáltalán mi az a hitelrontás?

XCat 2009.11.05. 13:16:08

@Biyb: ez most éppen melyik neved? :)

Biyb 2009.11.05. 13:20:09

@CatMother: ja ez így működik Nálad, hogy több neved van?

Mert Nekem csak egy van..

XCat 2009.11.05. 13:21:01

@Biyb: Kiszámítható vagy. :D

Pepin bácsi 2009.11.05. 13:22:34

@penelop: meg bizony !
már majdnem megütötte az ALDI szintet.
kocsmáros adott bónusz somlóit.
ja, és mindenki mosolygott.
kedvesen.

penelop 2009.11.05. 13:23:52

@Pepin bácsi: Szavad nem lehet, az enyém meg eláll!!!!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.11.05. 13:24:10

@CatMother:
Nem ismerem a kollégát.
Féllábú?
Nem ugrik be.

Biyb 2009.11.05. 13:25:01

@CatMother: Ebbe a témába inkább nem mennék bele, mert ennek nem itt van a helye.

Pepin bácsi 2009.11.05. 13:25:05

@penelop: megint aldiburgert ettél ?

Biyb 2009.11.05. 13:26:30

@CatMother: De akkor is nagy blödséget írtál, mert fogalmad sincs mi az a hitelrontás!

Pepin bácsi 2009.11.05. 13:26:40

@Sün‼: nincs Bill nevü kollégád ?

anarch 2009.11.05. 13:29:08

Hmm, ez nem ugyanaz az üzleti modell, mint amit a hypermarketek használnak?

XCat 2009.11.05. 13:29:22

@Biyb: Jó, ha van kedved, majd meséld el. :)

XCat 2009.11.05. 13:33:05

@Sün‼: Bizalommal tekint a jövőbe, mindig és megingathatatlanul. Ígysenem? :D

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.11.05. 13:36:04

@CatMother:
Sajna nem.
Valószínűleg nem a mi erdőnkből származik.

@Pepin bácsi:
Nincs.
Vagy nem tudok róla.

vazsmegyeigerdezsház · http://studiosmaragd.hu/ 2009.11.05. 13:42:51

A retek az egeszben az, hogy munka torvenykonyve alapjan hivatalbol elszamoltathato lenne a munkaado, csakhogy nyilvan a dolgozo is x osszegre van bejelentve, y osszeg cuffan a boritekba, tehat a dolgozo sem pattoghat, max mint a kecskeszar a deszkan, mert az o valaga is el lesz kapva, az biztos.

jimaymay 2009.11.05. 13:46:12

jah. el lesz kapva a valagad te szente csaba ! A' BITTOS !

XCat 2009.11.05. 13:55:56

@Sün‼: Milyen érzés manapság erdei sünnek lenni?

Kobe 2009.11.05. 14:05:44

@vazsmegyeigerdezsház: nyelviskolánál nem így megy. Alvállalkozóként dolgozol nekik, vállalkozó vagy, tehát számla ellenében történik teljesítés. Ha kiállítanak egy számlát, és amögött igazolhatóan nincs teljesítés, lehet fizetési meghagyást kérni, stb.

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.11.05. 15:07:19

Nem értem!
Vannak még nyelviskolák?
A népszabó-ban/?/ minden héten megjelenik egy melléklet, hogy tanuljon angolul
Ennél hatékonyabb nem is lehet
:)

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.11.05. 15:09:27

@Sün‼: Mint a nukleáris óra
:)
Csak egyszer látnám a 12:00:00-t

Pron · http://pron.blog.hu 2009.11.05. 17:40:04

@R.T.: EZ patkányság nem válság

morrisal_ · www.plafoncsapszeg-gyalu.com 2009.11.05. 18:05:31

Segítek kicsit, összefoglalom mindenki helyett:

1. Hazudik.
2. Egy másik nyelviskolától van, lejárat.
3. Minek ment tanárnak.
4. A tanárok hülyék.
5. Hány éves?
6. És ha igen, miért?
7. Nem sikeres ember.
8. Látszik, hogy elváltoztatta a kézírását, tehát hazudik.
9. Ja, persze....
10. Én (sőt, ÉN!) sokkal jobban tudom, nem is úgy volt, hanem.
11. Fotosopp.
12. Minek nyelviskola, mikor ÉN! anglicisztika-szemantika-romantika szakon végeztem a Yale-Harvard összevont egyetemén, tehát jobban beszélek angolul, mint - akár - Gordon Ramsey, más mindenki BÉNA.
13. Mindenki hülye, hazudik, minek, hova, miért, mire fel.
+1. Én vagyok az Élet Császára.

Nagyjából összefoglaltam a (jövendőbeli) kommenteket, talán kár is koptatni a klaviatúrát. :)

Kontárblog · http://kontar.blog.hu/ 2009.11.05. 18:13:12

munkaügyi bíróság?
papír volt?
adósságbehajtó?
cég tulaját megkeres 2 egybenyakú emberrel?

XCat 2009.11.05. 18:41:57

@Kontárblog: Az egybenyakú emberek drágák. Adósságbehajtókat meg fél millió alatt nem érdekled. Amelyiket mégis érdekled, annak fizess ki előre 100 ezret + a tartozás valamennyi százalékát, és garanciát nem ad semmire, de megpróbál törvényes úton eljárni.

(próbáltam már behajtatni, nem igazán éri meg.)

XCat 2009.11.05. 18:43:51

@morrisal_: Te amúgy mit szedsz? Ha semmit, akkor valamit miért nem?

morrisal_ · www.plafoncsapszeg-gyalu.com 2009.11.05. 19:17:31

@CatMother: Na, látom Te vagy itt az Alfa-nőstény. :)
Semmit, csak rendkívül szórakoztató vagyok és - szerintem - a néma tömegek egyetértenek velem.
Egyébként: írtam volna esetleg valami olyasmit, ami Téged személyesen megtámadott? Nem tudtam, elnézést. Csak azért kérdem, mert rácuppantál a témára azon nyomban.
Béres-cseppet szedek meg C-vitamint.

Franky4fingers 2009.11.06. 09:55:45

Csak kérdés:

Ez a nyelviskola az, amelyik szcientológus kézben van?

Atocha 2009.11.13. 13:23:43

Ehhez az egészhez annyit fűznék, hogy a legjobb barátom felesége is itt dolgozott nyelvtanárként és mai napig 2 havi fizetésével tartoznak neki. Amit a fent említett "Z.N. monogramú "hölgy""-ről ír az extanár, minden sorában igaz. Olyanokat meséltek nekem, hogy nem akartam elhinni, de az abszurditán országában ez bőven igaz sajnos.

A barátom felesége december elsejéig vár és utána ő is megírja a homárnak a történetét. Utána viszont lépéseket fog tenni a cég ellen. Hála istennek ő nem fél és nem fogja magát hagyni. Amivel csak tudom majd támogatom őket.
süti beállítások módosítása