Tékozló Homár

A magától feltöltődő pénztárca

2009.11.16. 15:43 | jackyll | 95 komment

Tom megtalálta gyermekkorunk egyik kedvenc kincsét. A tárca tényleg feltöltődött magától, de sajnos nem pénzzel, hanem valami mással:

A történet egy reggelen kezdődött mikor is az egyik barkács-fogyasztási szentélyt látogattam meg, mégpedig a narancssárga-hárombetüst. Néhány apróság begyűjtése után fizetek a pénztárban, majd mennék tovább a dolgomra, ám a csipogós kapu, és a mellette álló hatóságszerű személy ebben megakadályozott. Miután  kiderült, hogy nem a kocsi tartalmával van a kapunak gondja, hanem a csipogás oka valahol "rajtam van", közölte, én akkor most "be leszek vive".

Felsejlett előttem a következő tortúra, kértem derítsük már itt ki mi a kiváltó ok. Ebben nem találtam meghallgatásra, de szerencsém volt, szolgálati helyét nem hagyhatta el, még társa nem érkezett. Ezalatt kiderítettem, hogy a kb, 1 éve kapott tárcám a tettes. Tök üresen is beriasztott most, pedig előzőleg sohasem. Az időközben két fősre duzzadt őrség ennek láttán letett a teljes ellenőrzésről, nekiálltak szidni a "sz@r" kaput ami megint beriasztott. Az eset miatt kezdtem aggódni, mi van, ha nem a kapu a rossz.

Átmentem a szomszédban lévő pirosbetűs barkácsszentélybe, ahol gyanúmnak megfelelően távozáskor "besípoltattam". Szerencsémre egy tök normális biztonsági erővel hozott ott össze a sors. Aki meg is találta a tárcába eltávolíthatatlanul bevarrott  lopásgátlót. Azt mondta ezek egy idő után maguktól újra "feltöltődnek", kellemes perceket szerezve tulajdonosaiknak. Ilyenkor már a pénztár "hatástalanítója" sem segített, így tanácsára megpróbáltam a tárca hajtogatásával eltörni ezt a bigyót, ami aztán segített.
 

Műszaki, fizikus szakértők segítsetek, hogy mitől töltődik fel ez az izé? Hasonló esetben meg gondoljuk végig, mi lehet nálunk ami ilyen időzített bombát rejthet, mielőtt még teljes motozás alá esnénk...


Ja, és az eset kapcsán kiderült milyen hatalmas IQ különbség akad egy-egy áruházi fogdmeg között.
 
Üdv.Tom

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

akikaztmondjákni 2009.11.16. 15:45:54

Hát én meg már azt hittem a cím alapján,h magától töltődik pénzzel...

Pepin bácsi 2009.11.16. 15:47:44

tetszett volna az ALDIba menni

akikaztmondjákni 2009.11.16. 15:48:12

"pirosbetűs barkácsszentély": azmelyikaz?

pleasantry 2009.11.16. 15:51:18

magatol feltoltodott?

akikaztmondjákni 2009.11.16. 15:55:27

Hovatovább,mint a pirosbetűs barkácsszentélybe.Bármi is legyen az...

akikaztmondjákni 2009.11.16. 16:01:53

@Kitalátor feljegyzetei: Nem is tudom,én pl. sort írtam volna...:)

Mr.Brooks 2009.11.16. 16:02:39

De most akkor ő boldog ügyfél, vagy mi?:D

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.11.16. 16:06:41

@akikaztmondjákni: Annak úgy semmi értelme. Még ha sör lenne. vagy rum. Vagy pláne, ha P|N@...

Pepin bácsi 2009.11.16. 16:08:05

@Kitalátor feljegyzetei: mi történt a papoddal ? besípolt az obiban ?

Pepin bácsi 2009.11.16. 16:13:08

@akikaztmondjákni: ettől tartok én is, hovatovább

Pilgram (törölt) 2009.11.16. 16:13:42

lol, ez a kommentsor mehetne így egy az egyben a bash.hu-ra :)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.11.16. 16:16:46

"Átmentem a szomszédban lévő pirosbetűs barkácsszentélybe"
Ha nem árulod el, hány betű, sose találjuk ki pityu!

akikaztmondjákni 2009.11.16. 16:17:59

Szerintem lázam van:S hovatovább...

akikaztmondjákni 2009.11.16. 16:19:20

@Sün‼: De most komolyan,az melyik?Bauhaus?Vagy mi?

májgeriberi 2009.11.16. 16:22:33

ez egy BÜ poszt?

vagy nem-e

Bogoj · http://bogoj.blog.hu/ 2009.11.16. 16:27:59

bárcsak az én pénztárcám töltődne fel magától. no, nem ilyen sípolós izével, hanem pénzzel...

fiatka 2009.11.16. 16:29:56

Ez jó.....
A faterom is így járt,csak Ő a bőrkabátjával és a Média M-ban. Ott is megtalálta az őr a probléma forrását, mondta is a faternak,hogy időnként nézzen be hozzájuk és hatástalanítják neki:-)

akikaztmondjákni 2009.11.16. 16:31:38

@fiatka: És ilyenkor nem hiszik azt az őrök,h azt a kabátot,kismacskát pont elötte nyúlta?:O Gond nélkül kiszedik belöle...csak érdeklödöm.

Pepin bácsi 2009.11.16. 16:33:08

@fiatka: ha nem találta volna meg, akkor most lenne egy fasza laptopod ?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.11.16. 16:35:16

@Pepin bácsi: Könyvesboltban.
@akikaztmondjákni: Disznó vagyok, amiért szeretem a sört? A rumot nem is annyira...

akikaztmondjákni 2009.11.16. 16:37:01

@Kitalátor feljegyzetei: Tehát akkor hovatovább:a papod beriasztott a könyvesboltban.
Cöcö,nem ezekre gondoltam,de ne ragozzuk:)

akikaztmondjákni 2009.11.16. 16:39:47

@Kitalátor feljegyzetei: Nem jelenik meg amit irok!
Teháthovatovább: a papod beriasztott egy könyvesboltban.
Nem ezekre gondoltam,de ne ragozzuk tovább:)

akikaztmondjákni 2009.11.16. 16:41:01

Hát besza*ok,most meg kétszer egymás után megjelenik...ilyet!

akikaztmondjákni 2009.11.16. 16:44:04

@Kitalátor feljegyzetei: Én is ettöl tartok:D köszönhető a nem túl fényes egészségi állapotomnak.

Pepin bácsi 2009.11.16. 16:44:21

@Kitalátor feljegyzetei: mitől riadtak meg a könyvesboltban ?
Aki szereti a sört az nem lehet disznó hovatovább

akikaztmondjákni 2009.11.16. 16:47:19

@Pepin bácsi: Váááááááááááááááááááááááááá:D:D:D:D

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2009.11.16. 16:58:54

Na ez az az öntapadós cucc amit ha pénztárnál kiütnek feltöltődik egy idő után. Hja, ha bevarrják a termékbe, úgy tényleg nehéz eltávolítani. Mondjuk a hárombetűs szentély is normális volt, hogy nem análisan inzultált egy fémkeresővel... Neki az a dolga, hogy a becsipogás okát megtudja, amúgy jobb helyeken ezért tesznek egy ilyen kaput a bejárat mellé is.

Off: Építési tervezőt nem tudtok ajánlani 18ker környékén? Jót, olcsót, aki még ügyintézést is vállal...

Pepin bácsi 2009.11.16. 17:04:11

Aufvidedercsi hovatovább !

Cuburka 2009.11.16. 17:12:24

Nekem a kedvenc viccem a cipőtalpamra ragasztott sípoló, könyváruházban szereztem.

Olykor, ha jókedvem van, rálépek és indulok. Kedvencem a Saturn Mammutt, ott a legdilisebb az őr banda.

Átsétálok, rögtön ott vannak.
Egyszer bevittek a kis szobába, gyorsan levetkőztem kisgatyára. Ők jöttek zavarba, hogy ezt nem kérték. Ruha átvizsgál, vissza, átsétál, sípol.

Majdnem megbolondultak. Ajánlottam testüreg vizsgálatot, de mondtak, arra nincs felhatalmazásuk.

Végül elengedtek.

elwood 2009.11.16. 17:15:56

félműveltségemet villantanám, kérve, hogy egészítse ki egy hozzáértő:

úgy tudtam, hogy egy passzív tekercsszerű dolog van benne ami bizonyos frekvenciára rezonál, ezt érzi a kapu. A könyvekből ilyesmikből viszont nem is szedik ki, hanem rásimitják a pénztárgépnél egy területre ami ilyen frekvencián de jó erősen megzörgeti, amitől a legvékonyabb rész elolvad, megszakad és nem rezonál tovább, lehet kivinni.

mi tud ezen "feltöltődni" ?

Mialee 2009.11.16. 17:24:02

@akikaztmondjákni: a másik képed jobban tetszett

cso zsi 2009.11.16. 17:33:13

@elwood: "egy passzív tekercsszerű dolog"

Így, ahogy mondod. Nemrég jártam úgy, hogy a laptopommal, és annak tartozékaival együtt mentem be egy műszaki üzletbe. Ezzel nem is lett volna semmi baj, de az usb-kábel (spec, 4-5 méteres), és a soros-kábel (6 méter hosszú) felkarikázva ott lapult a táskában.
A kasszás ismerte a dörgést, így amikor megmutattam neki, simán tovább engedett. A kabátom alatt lapuló 120 centis plazmatévét észre sem vette. ;)

KáposztaMedve 2009.11.16. 17:42:40

@elwood: amiről te beszélsz, az az úgynevezett kemény etiket (hülye név, de mindegy) és azt nem lehet hatástalanítani, azért szokták leszedni.

Ami a posztban, az a kis öntapadós lapocska, kb 1 cm széles és 5 cm hosszú. Van belőle fehér és fekete is. Abban csak pár fém lapocska van, és ha a pénztárnál a mágnespadon "lehúzzák" akkor egy ideig nem jelez rá az áruvédelmi kapu.
Azonban kis idő után, ez elmúlik, és újra ugyanúgy működik mintha mi sem történt volna.
Véglegesen hatástalanítani valóban úgy lehet, ahogyan a posztban volt, meg kell törni a közepénél. Ez annyit tesz, hogy félbehajtja az ember, így gyakorlatilag végleg tönkreteszi az ember, függetlenül attól, hogy valaha le lett-e húzva a mágnespadon.

elwood 2009.11.16. 17:46:27

@KáposztaMedve:
és akkor mit is csinál a pénztágépen vele a pénztáros amivel hatástalanítja ? és mitől múlik ez el ?

cso zsi 2009.11.16. 17:53:22

@elwood: Egy igen erős elektromágnessel feltölti, hogy a kapu ne nézze tekercsnek. Aztán egy idő után kisül.
Ahol ilyen módszer van, ott ki is vagyon írva a pénztárhoz, hogy bankkártyát, és egyéb mágnesezhető cuccot ne tégy le a pultra.

SzexcentrikusAnyacsavarBecsavarodása · http://www.youtube.com/watch?v=2RiEy4es6lU 2009.11.16. 17:58:33

Az a szar tulajdonképpen egy mágnescsík.Elektromágneses mező hatására (de-)magnetizálodik. Ilyen mező pedig metró, villamos, hév ill. troli közelében van.

vega2 2009.11.16. 18:00:41

Tavalyelőtt vettem egy Levi's farmerzsekit. A pénztáros mondta, hogy amikor kimegyek a boltajtón be fog sípolni, de ne foglalkozzak vele, mert sajna a boltban nem tudják hatástalanítani. Elvégre 17 000 Ft-ért ez nem elvárható gondolom. Úgy is lett. Beriasztott. A folyosón sétálgató emberek kissé furcsán néztek rám. Én meg jobbra el.
Nos tavaly betértem a narancssárga hárombetűs barkácsáruházba némi lomért. Amikor jöttem kifelé beriasztott. Néztem, mint a vett malac. Jöttek az őrök. Lerakatták velem a csomagokat és megkértek, hogy menjek át mégegyszer a kapun. Ismét beriasztott. Ekkor esett le a tantusz és levettem a zsekimet és csak azt lógattam a kapuba. Sípolás. Elmondtam mit mondtak a Levi's boltban korábban. Megértették. A pénztáros csaj olyan kedves volt, hogy lehúzta a mágnespadon a dzsekit. Ekkor már nem riasztott. Olvasva ezt az írást komolyan kezdek aggódni. Valaki meg tudná mondani, hogy hol van a dzskimben az a ketyere? Én nem találom sehol, de ezek szerint bele van varrva valahová.

fiatka 2009.11.16. 18:00:44

@akikaztmondjákni: Nem,azért látszott rajta, hogy nem olyan új:-)

É2I 2009.11.16. 18:00:54

@KáposztaMedve:
Akkor meg is van hogyan lehet hatástalanítani ;)

@elwood:
Lemágnesez? Mozgatás felmágnesez?

fiatka 2009.11.16. 18:03:59

@Pepin bácsi: ezen még nem is gondolkodtam , tényleg milyen jó lett volna:-)

ostván 2009.11.16. 18:12:23

Nem töltődik fel. A korábban kiadott számot, amit az eredeti eladáskor lenullázott (egy éve) a kassza, közben ÚJRA KIADTÁK, valami másik termékre (ami még nem lett eladva), így nem mehetett volna ki a kapun. Az igazi lopásgátló cimke benn lapul az áruházban. Azt kellett volna megnézetni velük, milyen terméket jelez a kapu. Biztos nem tárcát (annak a valószínűsége elég kicsi).

Ленина · http://szanalmas.hu 2009.11.16. 18:30:03

bazzeg a nagyseggű cigányasszonyok hatalmas ólomszoknyában járnak vásárolni, azt nem méri be semmi, mert anál már öt centinél megszűnik a "térerő".. :))

gg630504 · http://gg630504.atw.hu 2009.11.16. 18:35:58

Ammof lágymágneses fém (üvegfém) csík aruvédelem célra.
Az eladótérben "le van mágnsesezve". A kapu (kisfrekvenciás, pl. 50 Hz váltakozóáramú) mágneses tere felmágnesezi. Az átmágnesezésre úgy reagál, hogy nagyobb frekvenciájú ( pl. 10 kHz ) mágneses teret sugároz. A kapu ezt érzékeli.
A pénztárnál erős mágneses térrel telítésbe viszi a fémet, ami így már nem sugároz.
Megfelelő mágneses térrel újra semleges állapotba hozható, ugyanúgy, mint ahogy a magnetofon szalag törölhetó.
Lemágnsező tér lehet transzformátor, fojtótekercs, katódsugárcsöves TV, monitor közelében.

Hümüzhümümüz 2009.11.16. 19:12:50

Ahh, én jobban szívtam, mint az író. :) Itthoni Teszkóban vett dzsekim jó pár mosás után Angliában riasztott be az ottani Teszkóban, ráadásul befele. :S
Kicsit furcsa volt a szitu, mert a néger erőembert nem nagyon vágtam, naon angolul beszélt, Ő meg az én akcentusom nem nagyon értette, de végül is megegyeztünk, hogy nem akarok "belopni" egy 2 éves dzsekit. :D

chkdsk 2009.11.16. 19:15:42

De van ennél még kellemetlenebb dolog ami engemet kiakasztott 2-éve. Vásároltam egy db melegítő ruhát, és amikor hazavittem, egyszer csak azt vettem észre, hogy ahol belebarmolják azt a bizonyos lopásgátlót, ott tönkre volt téve a ruha anyaga.

És semmit nem tudtam csinálni!

Aztán később meglátogattam újra az üzletet, hát mit tesz Isten jó pár ruha szintén már az akasztókon szintén ugyanolyan hibásak voltak!

ÚGYHOGY AHOL ILYEN AGRESSZÍV RUHA RONCSOLÓKAT TESZNEK BELE, OTT NEM VÁSÁROLOK.

MERT HA CSAK EGY SZÁLAT NYÍRNAK KI BENNE AZ IS KIJÖN A RUHÁN, CSAK KÉSŐBB, AMIT JÓL MEGNÉZÉSSEL SEM LEHET MEGÁLLAPÍTANI VÁSÁRLÁSKOR.:D

esef 2009.11.16. 19:16:32

5 éve Frankfurtból jöttem haza egy nemzeközi vásár után. Hajnali 5-re kellett a reptéren lennem, ahol annak rendje és módja szerint besípolt a kapu. Aprópénz zsebből ki, öv le. Még mindig. Cipő le, gatya le, nem sípolt. Közben egy kis feltartott kézzel álljon a falhoz is megvolt, a végén a fritzek rájöttek, hogy a cipőm sarkában van valami fém izé, az sípolt... Két hónapra rá Párizsban már lobogtattam ugyanazt a cipőt. De nem érdekelte őket, ott is gatyára vetkőztettek. Szó szerint. Még a zoknit is le kellett venni... Azóta utálom a csipogós kapukat.

esef 2009.11.16. 19:17:57

@Hümüzhümümüz:
Én pénztárcával játszottam el ugyanezt, igaz csak Budaörsön. Kérdeztem az őrt, ugye nem gondolja, hogy egy üres erszényt akarok "belopni"? Röhögött...

2009.11.16. 19:57:10

Nekem egyszer a Ben Gurion-on sípolt be a kapu.. és hát megtalálták a derekamra kötözve a 8 kiló plasztikot.... affrancba. Pedig előtte Leila, az arab démon kétszer is lemágnesezett...

Manci néni, a szomszéd 2009.11.16. 20:32:23

Ha érdekel valakit, az alábbi linken elolvashatja az RFID működését. Röviden azért elmondom, hogy nem "feltöltődik" a "lopásgátló", hanem a benne levő fóliakondenzátor zárlata szűnik meg. Hatástalanításkor egy erős rádióimpulzussal viszik zárlatba, hogy többé már ne legyen működőképes, de anyagából kifolyólag elképzelhető, hogy megszűnik ez a zárlat és ismét működőképes lesz.

A link: www.hobbielektronika.hu/cikkek/rfid_azonositas_miniatur_meretben.html

Mylady 2009.11.16. 21:11:29

Na, ezeknek a működéséről szokás szerint vagy 15féle verziót olvashattunk... tiszta szerencse, hogy egyiket sem értem :)))

Egyébként nekem is vannak ilyen sztorijaim. A legviccesebb talán a Szabó Ervin könyvtárban volt. A könyveket szépen kikölcsönöztem, ahogy kell, könyvtáros hatástalanította, megyek ki a kapun, elkezd visítani, villogni, üvegajtó automatikusan lezár, nehogy elszaladjak a könyvvel :) De az őrök ott nagyon normálisak, ellenőrizés, hatástalanítás, lenézést, további szép napot és mehettem tovább. Csak a környéken járók néztek rám furcsán. Meg olyan hülye érzés volt, hogy bezár a könyvtár miattam :)))

Ja, és van egy könyvtáros, egy idősebb, savanyú nő, az sosem boldogul a rendszerrel. Egyszerűen képtelen hatástalanítani a könyveket. Mindig félreteszi azokat, amiket "majd mutassa be a kapunál az őrnek, mert csipogni fog"...

Mylady 2009.11.16. 21:12:37

lenézést = elnézést
de mindegy :)

cso zsi 2009.11.16. 21:16:31

@esef: Brisbane-ben vettem egy bakancsot, fémkaplisat. Az áruház kapujával nem volt gondja, de a reptéri fémdetektorral már meggyűlt a baja. (mivel nagy, és nehéz volt, egyszerűbb volt lábon hazahozni)
Levetették, és berakatták a röntgenes vizsgálóba.
A szingapúri reptéren már nem is kérdezték hogy miért veszem le a bakancsot, és teszem a laptop mellé a futószalagra.

r4pi 2009.11.16. 21:30:20

@Kulics: kar hogy nem akkor robbantottal...

Sákif za morro? 2009.11.16. 21:33:35

És ezt az izét nem lehet eltörni benne mielőtt kilopom a boltból? Mert akkor jó sokat érhet... :-)

richy0609 · http://www.tengerimalacaim.sokoldal. 2009.11.16. 21:38:32

@elwood: Hát ez sem nyert.
oké a tekercs, de egy dologra senki nem gondol: MÁGNESESSÉG!!
szóval jársz-kelsz a világban, mindenhol találkozol elektromos motorokkal (mikro, számitogép, ventilátor tv, rádió: tehát mindenféle eszközzel, ami kapcsolatban áll a elektromágneses sugárzással).
A zárójelben említett elektromágneses sugárzás hatására töltödik fel a csík vagy spirál.
telepítettem volt kollégámmal ilyen rendszert, ezért az info

bekbórd! 2009.11.16. 21:49:18

Mégegy ok, hogy ne hordjak pénztárcát.

@Ben Zinkoot: De, meg a ragasztósat le is lehet szedni. Ha megtalálod az összeset.

Sákif za morro? 2009.11.16. 22:08:50

Ja, és a másik: Azok a derék pénztáros hölgyek ülnek ott a durva mágneses térben? Hogy van ez? Vagy a pénztárosok korán halnak?

salapapa · http://salapapa.hu 2009.11.16. 22:49:24

@Pilgram: ugató vadászkutya legyek, ha nem ez jutott az eszembe! :D

Almaspite 2009.11.16. 22:59:48

Baszki, egyszer hirtelen felindulásból, még az állítólagos válság előtt vettem egy Adidas A1 intelligencs cipőt, aminek komplett számítógép van a talpába építve, talajkeménység-szenzorral, processzorral, mikromotorral, gombelemmel és több kilométer kábellel ! Most esett le, hogy ilyen cipővel a lábamon engem akár agyon is lőhetnek a reptéren, mert azt hihetik, hogy bomba van a cipőmbe építve!

(Vajon az Adidas leadta az infót a reptéri biztonsági szerveknek?)

Delfinci 2009.11.17. 10:45:47

A könyvtáros (idősebb nős) történetről jutott eszembe a múlt pénteki sikófoki, Galerius fürdős eset, ahol a szaunához adnak egy törölközőt, amit ráterhelnek az órára, majd amikor visszaadjuk, leveszik róla. Kijáratnál adom az órám, kérdik törölköző? Mondom leadtam, le is vették az óráról. Melyik kolléganő volt? Egy idősebb? Igen. Nem volt több kérdés ...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.11.17. 11:04:35

@Ben Zinkoot: Sípolni-visítozni némelyik szokott. Eddig eggyel sem aludtam, úgyhogy nem tudom, vízszintesen befordulnak-e észak-déli irányba.

Manci néni, a szomszéd 2009.11.17. 11:04:54

@Ben Zinkoot: Úri Gelleren kívül az emberek nem mágnesezhetőek :) Mondjuk ezt a Geller gyereket szívesen megnézném egy MR vizsgálaton! :)

Thresher 2009.11.17. 20:45:27

@akikaztmondjákni: "És ilyenkor nem hiszik azt az őrök,h azt a kabátot,kismacskát pont elötte nyúlta?:O Gond nélkül kiszedik belöle...csak érdeklödöm."

Mert a MediaMarktban aztán sok bőrkabát kapató! :D

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.11.18. 15:11:10

@Thresher: Hát még kismacska!
(Te ugye már a magyarbálinti tanreform gyermeke vagy?)

Thresher 2009.11.18. 16:39:42

@Kitalátor feljegyzetei: Ezer örömmel válaszolnék neked, már ha érteném a kérdést.

NICKTELEN 2009.11.19. 10:30:40

Nekem a telefon tokban elrejtett cucc sípolt a Rossmannba BEFELÉ menet. :)
süti beállítások módosítása