Tékozló Homár

Re: Korhű szuveníres a Szoborparkban

2009.12.03. 13:43 | ge | komment

A Memento Park kommunikációs igazgatója egy csapásra elrontotta a hangulatot, amit a Szoborpark régi korokból ittragadt eladója okozott nekünk. Egy korrekt levélben elnézést kért V.Zs-től és még kárpótlást is felajánlott a megvehetetlen egéralátét miatt.

Kedves Homár!

V.Zs. 2009. november 29-i „élményeihez” sajnos nincs mit hozzátennünk – a „régi szép áfészes időkkel” szemben nálunk a vendégnek egyébként is mindig igaza van. A leírt eset okait kutatva annyit megállapítottunk, hogy munkatársunk két dologban is hibázott.

Egyrészt – amikor a kérdéses egéralátétből elfogyott a bolti készlete – nem találta meg a raktárban a dobozt, amiből az utánpótlást kivehette volna. Másfelől rosszul kommunikálta azt a gyakorlatunkat, hogy a kirakatba kihelyezett áruink – bár kifogástalan minőségűnek látszanak – többnyire mégis csupán bemutató darabok, amelyek kisebb-nagyobb hibák miatt nem eladhatóak.

Mindezekért elnézést kérünk, és bízunk benne, hogy V.Zs-t és vendégeit valamiféleképp kárpótolhatjuk, ha felveszi velünk a kapcsolatot www.mementopark.hu weboldalunkon keresztül.

A magunk részéről egyébként köszönjük a figyelmet, igyekszünk az ilyen esetekből tanulni, és folyamatosan javítani szolgáltatásaink színvonalán. Külön bíztatást jelentenek számunkra az esetet követő kommentek, amelyek némelyikén magunk is jól szórakoztunk. A nagy kérdésre pedig – mármint, hogy vajon mi lehet azon az egéralátéten? – a válasz a frissen megnyílt webáruházunkban a www.mementopark.hu/shop/ címen megtalálható.

Üdvözlettel,

Madary Orsolya, kommunikációs igazgató – Memento Park, Budapest
 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2009.12.03. 13:45:42

De én azt a hibás egéralátétet akarooooom!

Eric_Cartman 2009.12.03. 13:46:46

Remélem, Orsolya az én kommentemen is nevetett. Vicces volt.
Csókolom!

nyúzott arcú lány 2009.12.03. 13:52:10

Miért nem lehet megvenni a kirakatban lévő dolgot?

Eric_Cartman 2009.12.03. 13:52:42

erre gondoltam konkrétan:
"A posztoló meg próbáljon tovább élni ezzel a tudattal, hogy nincs lenines egérpadja. Ne cipelje magával évekig ezt a terhet. Valamivel próbálja meg elterelni a figyelmét. Tudom, nem lesz könnyű.
A bótos meg szarjon Osztyapenkót! (de zászlólengetőset) "

nyúzott arcú lány 2009.12.03. 13:53:56

Miért nem lehet megvenni a kirakatban lévő dolgokat? Miért dolgozik még mindig ott az az ember? Orsika te meg menj vissza a kommunikációs iskolába, mert ez a levél kritikán aluli.

Layosh 2009.12.03. 13:54:07

Jó ez a Shop, Ft az nincs, de van vagy 5 valuta.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.12.03. 13:56:21

Én csak vatikáni valutával tudnék fizetni.
Elfogadják?

Layosh 2009.12.03. 13:56:53

Ja, megvan, csak vak vagyok...

angantyr 2009.12.03. 13:58:44

Uh, visszanéztem, mit írtam oda, de szerencsére semmi olyat, amin rötyögni lehetne. Ti. (tudniillik) mindig kínosan törekszem arra, hogy kommentjeimben száraz legyek és savanyú. Többnyire sikerül is.

elwood 2009.12.03. 13:59:38

pártfegyelmit az áfészesnek,

V.Zs.-nek meg pult alól egy egérpadot

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.12.03. 14:06:01

Legalább Zuschlag írta volna alá ezt a válaszlevelet...

Remol 2009.12.03. 14:15:47

Ha ez a nyomoronc szoborpark Magyarországon leledzik, a weblapját ugyan miért nem lehet magyarusul is feltenni?
Más weblapokon szépen megoldották ezt a kérdést:
van több zászlócska, olyan, amelyikben érdekelt a weblap, és azokra kattintva szépen megjelenik a kívánt nyelven a weblap.

Remol 2009.12.03. 14:17:01

mármint a shop-ra gondoltam

betépett felhasználó 2009.12.03. 14:25:36

"Külön bíztatást jelentenek számunkra az esetet követő kommentek, amelyek némelyikén magunk is jól szórakoztunk."

haaaattt... fejlett humorerzek kell ehhez

nekem az istennek sem sikerult jolszorakoznom rajta, lehet mert min. a balatonpartiEDEstory hangulatat keresetem abban az alig 30 verszegeny kommentaradatba.

" A nagy kérdésre pedig – mármint, hogy vajon mi lehet azon az egéralátéten? – a válasz a frissen megnyílt webáruházunkban a www.mementopark.hu/shop/ címen megtalálható."

hööö?
Amugy kedves Orsolya, on/te igencsak jol kommunikálta/d azt a gyakorlatukat/~totokat, mely szerint ahol csak lehet nyomatni kell a ceg reklamot.

ezennel felirtakozom a nemnemsohamementopark@freewhy.hu cimmel a napi spamukre.

torma99 2009.12.03. 14:39:20

Kár hogy a kommenteken való jó mulatás közben hagyják szétrohadni a szobrokat a parkban, a kavicsozás nemtom mennyire jó, de amikor ottvoltam kritikán aluli volt, csakúgy mint a fű minősége...Nah mind1 pedig ez egy olyan dolog, hogy 1-2 szorgalmas ember simán rendbetarthatná 7/24-ben a helyet.

Neménvótam 2009.12.03. 14:44:57

Szerintem abszolút profi válasz, ennél jobban nem lehetett volna kijönni az ügyből. Persze lehet, hogy egy ingyen reklám az egész, előre így volt eltervezve. A panaszos meg előre kapott 10 lenines egérpadot a posztért.

májgeriberi 2009.12.03. 14:50:33

egyebet nem tok mondani kérem kaccsojja ki

É2I 2009.12.03. 14:50:57

Levél korrekt.

Indulok is kapcsolatot felvenni.
Én egy olyan Brezsnyev smárolóst kérek kárpótlásul. Az M$ egerem biztosan élvezné, hogy a kapitalizmus a kommenizmus fölé kerekedve lézerrel becélozhatja az éppen élvezkedő elvtársat.

Ja először elmegyek a parkba, oszt' reklamálok, hogy nem lehet megvenni a kirakati példányt.

igazságos 2009.12.03. 14:53:12

@Eric_Cartman: Nagyon igaz. Belehalt volna az eladó, ha odaad egyet? Akkor talán a vevő is elégedett lehetett volna. Így legalább most mindenki tudja, hogy hol nem szabad vásárolni.

Trójai 2009.12.03. 15:27:50

HAt ez fantasztikus. Itt egy korrekt level, egy magyarazattal meg egy bocsanatkeressel.

Erre minden hulye megint megkerdezi a kommentekben, hogy miert nem lehet megvenni azt, ami a kirakatban van.

Hat ezert:
". Másfelől rosszul kommunikálta azt a gyakorlatunkat, hogy a kirakatba kihelyezett áruink – bár kifogástalan minőségűnek látszanak – többnyire mégis csupán bemutató darabok, amelyek kisebb-nagyobb hibák miatt nem eladhatóak."

Mert hibasak/serultek.
A nem hulyek meg tudnak szoveget ertelmezni.

Azon meg minek kell fennakadni es sertesnek venni, hogy le merte irni, hogy rohogott egy-ket kommenten?

En is rohogtem mar homar kommenteken.
Persze csak a vicceseken.
:)

vazsmegyeigerdezsház · http://studiosmaragd.hu/ 2009.12.03. 15:43:26

"kirakatba kihelyezett áruink" .. "nem eladhatóak."

A magyar föld is kirakatba helyezett áru!

répafej 2009.12.03. 16:38:41

értem én hogy a kirakati hibás, de ugyanabból a példányból 3 is volt. vagy nem? akkor mindhárom hibás volt? hibásból miért tesznek ki hármat? E???

Trójai 2009.12.03. 16:44:40

@répafej: Gondolom mind3 egerpadon mas abra volt, vagy valami egyeb fajta- meret- markabeli kulonbseg.

Amugy miert ne lehetne 3 hibasat kitenni?
Vagy a hibas, megserult termek ilyen ritka lenne?

Minel tobbminden van kirakva, annal jobb, a szinek es a zsufoltsag vonzza a szemet. A 3 kitett valami biztos jobb egy ures kirakatnal...

2009.12.03. 16:46:18

oké, nekem csak az a vicces, hogy egy ilyen kis dolog, mint egy pár szoborból álló park el tud tartani egy "kommunikációs igazgatót". Istenem, de gazdag ország vagyunk mi !
Gondolom van a hölgynek szolgálati kocsija, cégesmobil, laptop, ahogy kell.
Ha meg nincs, csak a rangkórság van az is vicces.
Ma ilyen jókedvű napom van...sálálállláá

2009.12.03. 16:49:24

@Eric_Cartman: ez tényleg vicces volt, nekem is tecc.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2009.12.03. 16:57:05

@Kulics:
Ez nekem is eszembe jutott. Meg az is, hogy ez reklám az elejétől fogva. De lehet, hogy nem.
Amúgy meg: nem lehet minden bótos mellé kommunikációs igazgatót állítani, hogy jól kommunikálja a kirakati cucc eladhatatlanságát...

MosoMasa 2009.12.03. 17:24:17

Ez mind szép és dicséretes, de 2009-et írunk és Európa közepén!
Valahogy mintha nem így kellene mennie a dolgoknak, még ha nem multiról is van szó.
Avagy lehetne csinálni olyat, hogy a szoborpark, vagy hasonló retro-jellegű kiállítás/egyéb esetén magát a kiszolgálást is retróvá tenni.
Bár nem hiszem hogy ez nagy változást jelentene az általánoshoz képest.
Sajnos.

Gastroger 2009.12.03. 17:37:34

Szerintem meg korrekt, és benne van minden.

- nem adják oda a kirakati cuccot. Ha eladnák, a következő poszt a homárban, a "Miért hámlik Lenin feje az egérpadon?" címmel indulna, és a posztoló reklamálna, hogy a kirakatból kivett napszítta megöregedett egéralátétet adták el neki..

- elismerték, hogy a munkatárs hibázott.

- kárpótlást ajánlottak

-"kommentek, amelyek némelyikén magunk is jól szórakoztunk" a posztolót és a blogot dicséri, ügyes, és szimpatizál. Jól csinálja.

- Nem ellentámad, nem fikázik, nem fontos!! ozik- (nincs mit hozzátennünk, vendégnek van igaza, stb.)

- A vitaható válaszokat nem teszi ki felesleges vitának, nem dobja fel a labdát.(ha több is van kinn, ha a vevőnek mégis nagyon kellene stb.)

- kétszer is szerepel a honlap neve, és webshop is beindulhat, ráadásul nem konkrétan válaszolt, hanem egy kis játékra hívta az olvasót. (aki talán kedvet kap vásárolni).

Korrekt, tárgyilagos, ÜGYES!

-

Megdobbent 2009.12.03. 18:29:22

Azert ez ugy szokott menni, hogy:

"Sajnos az serult darab, de termeszetesen odaadom 30% engedmennyel, koszonom, hogy nalunk vasarolt."

Es ezt tenylegesen nem fantazialtam, megesett velem is, persze inkabb a kora '90-es eveket jellemezte.

lótumfaktum 2009.12.03. 19:26:09

"Madary Orsolya, kommunikációs igazgató – Memento Park"
Csak nem Osztyapenkó vagy steimec unoka magyarosítottan.

lótumfaktum 2009.12.03. 19:35:01

A lényeget kihagytam !!!

120 ton bronz -vas pléh íjeszgető borzalomnak van :
ügyvezető igazgató
kommunikációs igazgató
műszaki igazgató
bíztonsági vezető
mindnek titkárnő
WC-s néni 2 szint minnbéres
kiváncsi lennék a park évi költségvetésére-bértömgére.
csak úgy el gondolkodtam.............
lehet tovább képzelni!

bldo 2009.12.03. 20:11:22

Amiatt a fantáziátlan South Park koppintás egérpad miatt volt az a hiszti? Uramatyám.

Ps. Halkan és félve kérdem: a South Park képi világának "kölcsönzése" és azzal profit termelése mennyire karcolja a szerzői meg nem tudom még milyen jogok megsértésének témakörét?

Eric_Cartman 2009.12.03. 20:48:18

Milyen furcsa érzés, hogy nem csak mással történnek ilyen dolgok, hanem tényleg.
Felkészül: Fibernet

labi 2009.12.03. 21:45:40

Kedves Orsolya,

ha valaki a jövőben követeli ennyire a hibás egérpadot, hörcsögasztalt, ürgeágyat, vagy pocokszekrényt, akkor jól rá kell sózni.

Had örüljön neki hogy neki van igaza, és az amúgy eladhatatlan árú is elmegy.
No meg ki sem derül hogy hibás, mert ki használ már tengerimalackomódot az optikai egerek korában...

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.12.03. 22:15:44

Kommunikációs igazgató...Beszarás! Én aszittem, hogy van ott pár roncs szobor meg egy belépőjegytépő néni. De hogy kommunikációs igazgató??? Na mindegy, legalább megdolgozik a fizetésért!
A Homár meg jó ingyenreklám oldal...

Dariengo · http://dariengo.blog.hu 2009.12.04. 05:02:57

Korrekt levél, nem tudom mit vagytok úgy oda.

Megdobbent 2009.12.04. 05:12:13

"hogy munkatársunk két dologban is hibázott."
"rosszul kommunikálta azt a gyakorlatunkat, hogy a kirakatba kihelyezett áruink – bár kifogástalan minőségűnek látszanak – többnyire mégis csupán bemutató darabok, amelyek kisebb-nagyobb hibák miatt nem eladhatóak."

Tehat az alapgond, hogy nem adta el a kirakatit. Ezt hibanak minositi. Aztan elmagyarazza, hogy azert volt hiba, mert adhatja el, holott nem adta el arra valo hivatkozassal, hogy nem adhatja el.

Remekul meg van magyarazva, eshat ki mas dolgozhat a masfelszobas birodalom kommunikacios osztalyan meg, ha maga az igazgato irt? :>>>

Eh-eh, tenyleg kortorteneti a park, es a szemelyzete is :)

egyebkent ez a hetvegi lehet, vagy lelegzetvisszafojtva varunk egy BU postot...

Gal 2009.12.04. 08:08:41

Nem mennék be olyan üzletbe, ahol csupa hibás áru van a kirakatban. Nem túl hívogató ugyanis. Mindazonáltal. Amúgy meg.

Orsolya ne a posztokon nevetgélj, hanem oktasd ki a kollegát.

Énbagoly 2009.12.04. 08:35:52

Tegnapi poszthoz onolni?
Ezért tart itt a homár. :))

Egyéves Önkéntes 2009.12.04. 09:01:00

@angantyr: akkor most kiestél a szerepedből :D

faqtya 2009.12.04. 09:22:19

ЛЕНИН ЖИЛ! ЛЕНИН ЖИВ! ЛЕНИН БУДЕТ ЖИТЬ!

Pepin bácsi 2009.12.04. 10:22:11

ez már a hétvégi ...

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.12.04. 10:24:05

Ez az egész heti.

Ne engedjétek beültetni a csippet!

Morci úr · http://suttyok-ket-kereken.blog.hu 2009.12.04. 10:34:59

Reklám, nem reklám, legalább veszi a fáradságot, hogy limonádét csináljon a citromból.

akikaztmondjákni 2009.12.04. 10:46:42

Ma reggel láttam leszállni Astar sheran űrhajóját.Majdnem elvakított a fénye.
Nem ijedtem meg,inkább béke és öröm töltötte meg a lelkemet.
A szeretet a lényeg.Nyissuk ki a szivünket.

akikaztmondjákni 2009.12.04. 10:58:23

Ha nem lesz új poszt,felvágom az ereimet!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.12.04. 11:14:12

Addig énekeljük el a lasztkriszmasz című hőskölteményt!

Trójai 2009.12.04. 11:16:09

Ez akkor mar a hetvegi?
Mert nagyon ugy nez ki

akikaztmondjákni 2009.12.04. 11:17:35

@Sün‼: Jajjj,csak azt ne!Mert tényleg eret vágok!:)
( Egyszer az egyik volt munkahelyemen az egyik kollegina berakta ismétlőre ezt a számot:s Vagy 2 óra u tán untuk meg és dobtuk a lejátszót...)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.12.04. 11:21:07

@akikaztmondjákni:
Pedig olyan szívhezszóló...
Hovatovább sírásra késztet.

De üsse kavics, legyen akkor a csovicsovidzsaszper.

effective 2009.12.04. 11:23:49

Nyugi, mindjárt jön a poszt arról, hogy miért nem működik a T-mobil hálózata, és miért nem tudja most több millió ember használni a mobilját!

akikaztmondjákni 2009.12.04. 11:26:11

@effective: Vagy pediglen(:))a BKV ellenőrei,hogy megint lecsaptak valamelyik ártatlan utasra...

akikaztmondjákni 2009.12.04. 11:27:37

@Sün‼: Esetleg Ave Maria?:D:D

Vasárnap jön a Mikulás!:)

effective 2009.12.04. 11:29:18

@akikaztmondjákni: Nem, ez most komoly!
A T-mobil nem működik, a cégen belül nálunk minden telefon T-mobilos, és senki nem tud elérni senkit órák óta, a 1430-on pedig bemondják, hogy karbantartás miatt nincs hálózat!

Trójai 2009.12.04. 11:34:06

@akikaztmondjákni:
BAZMEG!
Tenyleg!
Majdnem elfelejtettem.
Koszi hogy eszembejuttattad a Nikolaust.

akikaztmondjákni 2009.12.04. 11:38:44

@Trojai: Ez komoly?:D
Csimmákat kipucolni!

akikaztmondjákni 2009.12.04. 11:39:56

@effective: :D:D Akkor a mi cégünk sikeres,mert itt meg 20as mindenki:)

effective 2009.12.04. 11:40:00

Vagy a télapóittvant!

faqtya 2009.12.04. 11:42:03

hulla pelyhes
de miért nem nézitek inkább az új posztot?

akikaztmondjákni 2009.12.04. 11:45:49

@faqtya: De izé vagy!:D Bekajáltam!:D

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.12.04. 11:46:05

@effective:
Ez is a gyíkok miatt van.
Összezavarják a frekvenciákat.
Aztán beültetik a csipet.

NO CSIP!

Hullapelyhesfehééérlóóó...

akikaztmondjákni 2009.12.04. 11:47:18

@Sün‼: Vagy az Áron vesszeje virágzikot!:D

Eskü,ezt most találtam,mint karácsonyi ének!

effective 2009.12.04. 11:48:39

@akikaztmondjákni: ez azért karácsonyi éneknek elég durva!!

akikaztmondjákni 2009.12.04. 11:48:45

Csing-ling-ling száncsengő...

Pepin bácsi 2009.12.04. 11:50:09

Áááááááááááveeeee Máááárííííjja

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.12.04. 11:52:09

@akikaztmondjákni:
Linket ide de izibe!

Hullapelyhestéélapóóóóó...

Pepin bácsi 2009.12.04. 11:54:00

@akikaztmondjákni: volt egy kolléganőm anno, egy héten keresztül nyomatta az Ave Mariat Dolly néni előadásában. Volt olyan tömegpusztító hatása, mint a lászkrisztmesz gév jur mahart-nak.

akikaztmondjákni 2009.12.04. 11:54:12

@Sün‼: Ott van feljebb:)

B+...aki ezeket elénekli karácsonykor...

akikaztmondjákni 2009.12.04. 11:55:10

@Pepin bácsi: ÉS nem kötöztétek meg jó szorosan aztán dobtátok a padlóla?Le.

Pepin bácsi 2009.12.04. 11:55:23

@Sün‼: pontos idő ? Szólalj !

Mindegy, megyek ebédelni

faqtya 2009.12.04. 11:56:56

most már van új poszt

lótumfaktum 2009.12.04. 17:44:43

@faqtya: nu pagadij! jopfolye maty!lenin!bocsika

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.12.07. 16:38:18

@Kulics: Eleve a bejárati ajtóban már ott ül az input-output maneger (=portás)
"Kérdezi Kohn a rabbit: Rabelében, mi az hogy város? A rabbi simogatja a szakállát, gondolkodik, számolgat, majd rávágja: Nu, hát város az, amelyik legalább hét ingyenélőt el tud tartani..."

todi40 2010.05.19. 08:15:31

látogassátok meg az "újra lecsapott a mosógépszerelő.hu oldalt! www.mosogepszereles.eu www.mosogepszereles.eu www.mosogepszereles.eu www.mososgepszereles.eu http://www.mosogépszereles.eu mosogepszerelés.eu mosógepszerele.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszerelés.eu mosógepszerele.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszerelés.eu mosógepszerele.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszerelés.eu mosógepszerele.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszerelés.eu mosógepszerele.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszerelés.eu mosógepszerele.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszerelés.eu mosógepszerele.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszerelés.eu mosógepszerele.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszerelés.eu mosógepszerele.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszerelés.eu mosógepszerele.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszerelés.eu mosógepszerele.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszerelés.eu mosógepszerele.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszerelés.eu mosógepszerele.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszerelés.eu mosógepszerele.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszerelés.eu mosógepszerele.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszerelés.eu mosógepszerele.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszerelés.eu mosógepszerele.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszerelés.eu mosógepszerele.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszerelés.eu mosógepszerele.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszerelés.eu mosógepszerele.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszerelés.eu mosógepszerele.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszerelés.eu mosógepszerele.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszerelés.eu mosógepszerele.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszerelés.eu mosógepszerele.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszerelés.eu mosógepszerele.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszerelés.eu mosógepszerele.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszerelés.eu mosógepszerele.eu mosogepszerelés.eu mosógepszerele.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszerelés.eu mosógepszerele.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszerelés.eu mosógepszerele.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszerelés.eu mosógepszerele.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszerelés.eu mosógepszerele.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszerelés.eu mosógepszerele.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszerelés.eu mosógepszerele.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszerelés.eu mosógepszerele.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszerelés.eu mosógepszerele.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszerelés.eu mosógepszerele.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszerelés.eu mosógepszerele.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszerelés.eu mosógepszerele.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszerelés.eu mosógepszerele.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszerelés.eu mosógepszerele.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszerelés.eu mosógepszerele.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszerelés.eu mosógepszerele.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszerelés.eu mosógepszerele.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszerelés.eu mosógepszerele.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszerelés.eu mosógepszerele.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszerelés.eu mosógepszerele.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszerelés.eu mosógepszerele.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszerelés.eu mosógepszerele.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszerelés.eu mosógepszerele.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszerelés.eu mosógepszerele.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszerelés.eu mosógepszerele.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszerelés.eu mosógepszerele.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszerelés.eu mosógepszerele.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszerelés.eu mosógepszerele.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszerelés.eu mosógepszerele.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszerelés.eu mosógepszerele.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszerelés.eu mosógepszerele.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszerelés.eu mosógepszerele.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszerelés.eu mosógepszerele.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszerelés.eu mosógepszerele.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszerelés.eu mosógepszerele.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszerelés.eu mosógepszerele.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszerelés.eu mosógepszerele.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszerelés.eu mosógepszerele.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszerelés.eu mosógepszerele.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszerelés.eu mosógepszerele.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszerelés.eu mosógepszerele.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszerelés.eu mosógepszerele.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszerelés.eu mosógepszerele.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszerelés.eu mosógepszerele.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszerelés.eu mosógepszerele.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszerelés.eu mosógepszerele.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszerelés.eu mosógepszerele.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszerelés.eu mosógepszerele.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszerelés.eu mosógepszerele.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszerelés.eu mosógepszerele.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszerelés.eu mosógepszerele.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszerelés.eu mosógepszerele.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszerelés.eu mosógepszerele.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszerelés.eu mosógepszerele.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszerelés.eu mosógepszerele.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszerelés.eu mosógepszerele.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszerelés.eu mosógepszerele.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszerelés.eu mosógepszerele.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszerelés.eu mosógepszerele.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszerelés.eu mosógepszerele.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszerelés.eu mosógepszerele.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszerelés.eu mosógepszerele.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszerelés.eu mosógepszerele.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszerelés.eu mosógepszerele.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszerelés.eu mosógepszerele.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszerelés.eu mosógepszerele.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszerelés.eu mosógepszerele.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eumosogepszerelés.eu mosógepszerele.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszerelés.eu mosógepszerele.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszerelés.eu mosógepszerele.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszerelés.eu mosógepszerele.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszerelés.eu mosógepszerele.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszerelés.eu mosógepszerele.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszerelés.eu mosógepszerele.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszerelés.eu mosógepszerele.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszerelés.eu mosógepszerele.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszerelés.eu mosógepszerele.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszerelés.eu mosógepszerele.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszerelés.eu mosógepszerele.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszerelés.eu mosógepszerele.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszerelés.eu mosógepszerele.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszerelés.eu mosógepszerele.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszerelés.eu mosógepszerele.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszerelés.eu mosógepszerele.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszerelés.eu mosógepszerele.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszerelés.eu mosógepszerele.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszerelés.eu mosógepszerele.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eumosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszerelés.eu mosógepszerele.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eumosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszerelés.eu mosógepszerele.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu mosogepszereles.eu

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása