Tékozló Homár

Balkáni állapotok a Jégteraszon

2010.02.05. 07:29 | hdzs | 111 komment

Mivel a Jégteraszon egy sorban intézhető a ruhatár, a korik bérlése illetve visszaadása, Erikáéknak a 30 perces várakozás miatt ki kellett fizetniük a koribérlet következő óráját is. Vásárlók könyve nincs, ráadásul a jég minősége is pocsék, amit az üzemeltetők elintéznek annyival, hogy bólyákkal figyelmeztetik a vendégeket a lyukakra. Korrekt megoldás, fogd be és korizz.

Egy céges rendezvény keretében voltunk hivatalosak a jégpályára, de mivel nem volt saját korink, kiálltuk a kígyózó sort a bérlésnél. Nagy nehezen sikerült is elintézni a dolgot, rögzítették az adatainkat és megkaptuk a korit. A bérlés óránkénti rendszerben működik.

A bérlés lejártának időpontja előtt kb. 10 perccel lejöttünk a pályáról és beálltunk a sorba, de mivel nincs külön sor a ruhatárnak, kori bérlésnek és a kori leadásnak kb. fél órás sorban állás után sikerült elérnünk az ablakhoz, hogy visszaadjuk a korikat, amikor is közölték velünk, hogy fizessünk még x száz forintot, mert belecsúsztunk a következő órába.

Természetesen nem hagytuk szó nélkül a dolgot, de az ablakban dolgozó „kis hölgy” közölte, hogy ő csak egy alkalmazott neki be kell szednie a pénzt… Kértük a panaszkönyvet, mire közölte, hogy ilyen nincs náluk. Még egy darabig vitatkoztunk, de aztán annyiban hagytuk a dolgot, mert mögöttünk is hosszú volt még a sor és a lány valószínűleg tényleg nem tudott mit tenni.

Mindenesetre vérlázító, hogy azért, mert nem tudják megoldani, hogy az embernek a kori leadás miatt ne kelljen félórákat sorban állni, nekünk kell plusszban fizetnünk és itt nem az összegről, hanem az elvről van szó…..

A héten ismét nekifutottunk, hogy korizunk egyet és a rossz tapasztalatok ellenére megint a jégteraszt választottuk, mert helyileg ez esik a legközelebb.

Ismét hosszas sorban állás következett, de semmi gond, kiálltuk a sort, most vittünk saját korit, tehát csak a cipőket akartuk leadni. A ruhatár oldalára nagy betűkkel ki van írva, hogy az ott elhelyezett értékekért felelősséget nem vállalnak. Tudni kell, hogy a ruhatár zárt helyen van, ahová csak az alkalmazottak tudnak bemenni, így igen érdekes az a kijelentés, hogy nem vállalnak felelősséget. Akkor mire kérik el a 100 forintot????? Na mindegy, 100 forint végül is nem a világ vége, a cipőnket meg majd csak nem lopják el, kifizettük a pénzt és irány a korizás.

 A pénztárnál való sorban állásnál ismét egy érdekes felirat jött velünk szembe: „Extrém időjárási körülmények (fagy, hó, eső, meleg) esetén a pálya állapotáért felelősséget nem vállalunk. A pályára történő belépés után a belépőjegy árát nem áll módunkban visszaadni” Nem gondoltam semmi rosszra, csak furcsálltam, hogy télen a fagy és a hó extrém időjárási körülménynek számít…. Megvettük a jegyet és felcsusszantunk a pályára, azonnal meg is értettük mire volt jó az előbb idézett felirat, ugyanis a pálya állapota kritikán aluli volt: tele lyukakkal repedésekkel, amiket az alkalmazottak bójákkal próbáltak jelezni, de egy idő után már nem sikerült, mert nem volt egy ép rész. És lám, ilyenkor jó az a felirat, mert ők előre jelezték, hogy nem reklamálhat a kedves vendég ilyen esetekben, tehát ők levédték magukat…..

Egyébként ez már nem az első eset volt, hogy a pályát hasonló állapotban talátuk. Pedig előző alkalommal hétvégén mentünk, ráadásul délelőtt, amikor még azt sem lehet mondani, hogy de nagyon sokan voltak. Akkor még nem volt kitéve az ominózus felirat, tehát reklamáltunk, nemcsak mi, mások is. Mivel a pályán a lyukakat „begyógyítani” igyekvő uriembert sikerült „elkapnunk” nála reklamáltunk. Ő irányított minket a pénztárhoz, ahol azt mondták nem adják vissza a pénzünket….. Mit volt mit tenni, beletörődtünk, remélve, hogy ez egyedi eset volt, biztos csak rossz napot fogtunk ki valamiért. De mint a későbbiek mutatják nem így volt…..

Ennyi rossz tapasztalat után természetesen ez volt az utolsó, hogy a jégterasz „vendégszeretetét” élveztük, mert az 1100 forintos délutáni belépő árát másra is el tudjuk költeni, mint, hogy kerülgessük a jégpályán a lyukakat.

Azzal hogy megosztom a tapasztalatainkat csak annyi a célom, hogy kedves embertársaim már felkészülve indulhassanak neki a korizásnak, persze ha mindezek után is a jégteraszt választják.

Köszönjük, ha közlésre érdemesnek tartjátok!

Üdv,

Erika 

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ddd.dino 2010.02.05. 08:10:54

Azért bérelt "korit", mert nem volt sajátja, de másnap azért sajátot vitt. Érdekes ellentmondás.
A sorbanállás miatt tényleg kellemetlen többet fizetni, de bevásárlóközpontban sem tudod meggyőzni a parkolóautomatát, hogy Te bizony a SPAR pénztáránál álltál sorba, azért csúsztál bele az új félórába...
A panaszkönyv hiánya némileg gáz, a keményebb, homáron edzett fogyasztó ilyenkor vagy rendőrt hív, vagy kilátásba helyezi, hogy no panaszkönyv, no plusz óra kifizetése, aztán oldja meg a csaj a helyzetet, ahogy tudja.
Egyébként Kix kollégával értek egyet, a posztoló tudatosan szopni járt oda az eső alkalom után.
Hozzátenném, néhány éve céges rendezvényen voltam a városligeti jégpályán. Smucig egy cég volt annó a munkahelyem, de azért a korcsolya bérlés benne volt, azaz mindenki ingyen kapott.
Miféle cég az, ahol rendezvényre hívnak, de magad fizeted a hozzávalókat? A koktélba a jeget meg a szívószálat nem kellett vinni?

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2010.02.05. 08:11:09

akkor én is:
bója
muszáj
szemhéja (igen, láttam már ezt is ly-al, és nem a ragadozómadár egy új, optikailag tuningolt alfajáról volt szó)
mije
valamije
megfojtalak
fojtogató
papagáj

stb.

szemi90 2010.02.05. 08:31:59

"Még egy darabig vitatkoztunk, de aztán annyiban hagytuk a dolgot," + "Mit volt mit tenni, beletörődtünk,"

Ennél többet nem hiszem hogy hozzá tudnék fűzni. A posztolót már lehet???

Énbagoly 2010.02.05. 08:32:02

Hát, vannak örök optimisták, vagy örök naivok. Lehet választani. :)
Már bocs, de mielőtt rámentetek a jégre, és fizettetek volna, miért nem néztétek meg a jég állapotát kívülről?

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2010.02.05. 08:46:29

@Énbagoly: talan mert egy jegpalyan elvarhato a megfelelo minoseg. Csak ugy tippelek. Persze lehet gunyolodni azon, aki europai elvarasokat mereszel tamasztani, burzsuj nepseg, pfejj.

lüke 2010.02.05. 08:51:38

pocsék hát, évek óta szar a jég
Európa az a Lajta után kezdödik...
/régebben Linznél, de Burgendland sok uniós támogatást kapott:)/

Énbagoly 2010.02.05. 08:52:25

@Rékuc: Magyarhonban semmiben sem szabad vakon megbízni.
Ez van sajnos.
Hidd el, mi örülnénk a legjobban, ha nem így lenne.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.02.05. 08:56:14

"Kértük a panaszkönyvet, mire közölte, hogy ilyen nincs náluk."

Rossz válasz.

Meklén és Tamara 2010.02.05. 09:01:48

svédországban úgy megy ez, hogy online megrendeled a jégpályát és negyed órán belül mosolyogva fogják a nappalid közepére installálni. Van még mit tanulnunk...

AlexWolf 2010.02.05. 09:02:38

A story jó volt, megtudtuk, hogy ne menjünk a Jégteraszra.
Viszont érdekelne 2 dolog:
1. A pénztáros átlagos volt-e?
2. A posztoló IQ-ja a Celldorádónál.

főboszorka45 2010.02.05. 09:03:19

normális ember nem a jégterazsra megy, hanem a jégcsarnokba káposztásra korizni....

Zincsilla 2010.02.05. 09:06:46

Tessék az Ice Centerbe menni, ha koriról van szó. Igaz, kint van a világ végén, de megéri, mert a jég minősége tökéletes, 2-3 óránként tisztítják, zárt, tehát meg sem fagysz, és túl sokan sincsenek. Én arra esküszöm már régóta.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.02.05. 09:15:24

@Rékuc: Lehetne hungarológiai doktori szigorlati kérdés (pláne idegen anyanyelvűek számára)?

Az alábbi "x" betűk helyén a magyar fül rövid vagy hosszú j-hangokat hall:

"A táxai góxa fixának fáx a máxa a tokaxi karaxtól.Az ixefalvi bagox texát, gomoxát és xohurtot axálott a xavuláshoz."

1. Olvassa föl a szöveget és a feladatot úgy, hogy az "x" karakterek hexett a megfelelő rövid vagy hosszú "j" hangot extse!

2. Cseréxe le az x-eket a megfelelő (j, jj, ly, lly, lj, (stb.) betűkre, vagy írxa le "x" nélkül azokat a szavakat, amexekben valóxában nincs is "j" betű!

3. Indokoxa meg, hogy a Firefox hexesírás-elemző programxa mixért fogadxa el hexesnek a "góxa" és a "karaxtól" szavakat!

4. Indokoxa meg, hogy a az utóbbi 15-20 évben Magyarországon érettségizettek többségének mixért megoldhatatlan a feladat! Mixen ismeretekre, készségekre lenne szükségük a feladat hexes megoldásához?

hnorbi 2010.02.05. 09:18:19

Hát, én is egy szervezett rendezvény keretében jártam a jégteraszon. Ott a kori bérlése a barántőmnek telt 1-1.5 órás sorban állással... A jég annyira nem volt gáz, de tény ami tény, láttam már sokkal jobb jeget is. A kori visszaadásakor nem kellett "csak" 20 percet sorban állni...

Jégterasz kapott egy hatalmas negatívot, és egy "nemmegyekidetöbbet" flag-et

victoriginal 2010.02.05. 09:23:17

az első alkalommal nem tűnt fel, hogy szar a jég?

Cathcart_ezredes 2010.02.05. 09:25:11

Én múltkor elmentem egy kajáldába: az étel szar volt, a kiszolgálás rettenetes, koszos és drága is volt a hely. Másnap hihetetlen módon újra éhes lettem, mondom el kéne menni valahova. Az előző napi helyre esett a választásom, mert közel van hozzám: a kaja szar volt, a kiszolgálás rettenetes, koszos és drága is volt a hely. SKANDALLUM!

Meklén és Tamara 2010.02.05. 09:27:48

kedves Erika, próbáld meg ma is, hátha már nem olyan nagy a sor!

ibn_battuta 2010.02.05. 09:31:09

@Kitalátor:

Melyik helyes: Firefoj vagy Firefoly?

Egyiket sem találom a szótárban...

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2010.02.05. 09:32:33

@Kitalátor feljegyzetei: ha nagyon érdekel, akkor:
ellenorzo.blog.hu/2010/02/03/ki_javitja_a_tanar_hibait/fullcommentlist/1#c8563111

szóval gabriseszter nincs egyedül. @Meklén és Tamara: :DDD ez jó volt
@Énbagoly: pedig ez lenne a cél. És azért hálistennek Magyarországon már van elég sok olyan intézmény, szolgáltatás, bolt stb, amelyben 'vakon bízva' is jó szolgáltatást kap az ember.
Mondjuk ha panszkönyv sincs (esetleg ledamilozzák), akkor tenni is elég nehéz ellene.

Azt nem értem, hogy mi az, hogy nem vállalnak felelősséget a jég minőségéért? (Ráadásul kb. az összes időjárási viszonyt felsorolták) Kiteszik a jeget, aztán szevasz? Zamboni van? :D

Egyéves Önkéntes 2010.02.05. 09:33:36

A nigériai jégpályán ilyen nem fordulhatna elő.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.02.05. 09:33:46

@ibn_battuta: A helyes magyar kiejtés csak a kazohin nyelvkönyvekben szerepel, egyenlőre.

klarky · http://kreport.blog.hu/ 2010.02.05. 09:34:30

Az órák elszámolásának anomáliája nem új dolog, ez már 2005-ben is így volt. Velem is kifizetették a többlet költséget, csak mert mire odaértem átcsúsztam a következő órába.

Ezek szerint ezt tudatosan csinálják így.

Lalikiraly 2010.02.05. 09:35:35

@Tanácstalan: Külföldön szerte szanaszéjjel perelnék az ilyen koripáját a tulajt meg nyársra kötnék. De hát ez us Hungária...

gonosztojás (törölt) 2010.02.05. 09:37:04

Nekem van nem messze BP-től egy kedvenc völgyem ahol a domborzat miatt vízösszefolyás van.jelenleg ez egy 200x10-30m-es fenékig lefagyott sima jégpálya. Sokan járunk oda, minden télen ha fagy van.MOst a havat le kellett tologatni, de az is szórakozás volt-korival.
Fizessen a faxom .

R.T. · http://rendszergazda.eu 2010.02.05. 09:37:27

Mazochista -e a poszt írója, hogy folyamatosan ugyanott szívatja magát?
Normális embert ahol egyszer átb@sszák, többet oda nem teszi be a lábát. Erre mondják, hogy az okos ember a más kárán tanul, a hülye a sajátján se...

Cuncimokus 2010.02.05. 09:48:05

@bonifac: Perszehogy. Annak szantam, aki "ly"-nal irta :-)

Énbagoly 2010.02.05. 09:48:30

@Rékuc: Én még semmiben sem bízom vakon. :)
De lehet, hogy jóval több idő kell ahhoz, hogy az emberben ez a képesség kifejlődjön. :)

mortadella 2010.02.05. 09:48:47

Ez itt kérem Magyarország.

Van egy törvénytelenül működő csaló cég.
Van egy ügyfél, aki minden alkalommal szembesül a törvénytelenséggel, csalással.

Magyarországon a hozzászólók a sértettet ítélik el, aki törvénytelenséget nem követett el, a cég törvénysértései észrevétel nélkül maradnak.

Máshol: fogyasztóvédelem, adóellenőrzés, munkaügy regionális központ, önkormányzat, társadalombiztosítáó, nyugdíjbiztosító ellenőriz. Ha szabálytalanság beigazolódik, felelős ügyvezető és egyéb alkamazottak, tulajdonos igazságszolgáltatás előtt csalásért felel.

Jó napot.

Walter Melone (törölt) 2010.02.05. 09:49:21

Erről a posztról az ominózus mondat jutott eszembe:

"Te, vadász! Mondd csak, te szopni jársz ide?"

:-D

[tudatosember] 2010.02.05. 09:53:05

"a rossz tapasztalatok ellenére megint a jégteraszt választottuk"

ennyi eszed van

Egyéves Önkéntes 2010.02.05. 09:54:37

@[tudatosember]: Úgy tűnik ez a vadász-szindróma csak nem akar elmúlni a zemberekből :)

maholnap · http://koklerbroker.blog.hu/ 2010.02.05. 09:54:57

A bója bája, a gólya hája, a rája mája...

Píter 2010.02.05. 10:00:23

Na akkor a jégteraszra sem megyünk már... Hova máshova??

További magyar hang 2010.02.05. 10:02:03

"4. Indokoxa meg, hogy a az utóbbi 15-20 évben Magyarországon érettségizettek többségének mixért megoldhatatlan a feladat! Mixen ismeretekre, készségekre lenne szükségük a feladat hexes megoldásához?"

Az utóbbi évekbeli gyerekek olvasni sem tudnak rendesen, miért várnánk el tőlük, hogy a hexesírást ismerxék? Egy hosszabb poszt láttán már fogxák a fexüket és nem olvassák el, mert nem tudxák, illetve túl hosszú időbe telne nekik.

A 75/76-os általános iskolaxi tanévben Irmuska néni úgy tanította, hogy azokat a szavakat kell x-os xével írni, amexeknek 'l'-lel kimondva is (nagyxából érthetően) ugyanaz a xelentésük.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2010.02.05. 10:03:25

@Kitalátor feljegyzetei:
"góxa fixának"
ez gondolom gólya fiának akar lenni, sztem a "filyának" ill. "fijának" is rossz de még a "fiju" ill. "fija" is.

Mondjuk kétségtelen, hogy lehetnek tájegységek ahol hallani a J hangot.

Fijaiéji erre a legszebb szó azaz inkább fiaiéi :)

Poszt tolónak:
A Balatonon és a Velencei tavon már régen elérte a jég vastagsága a biztonságos szintet, legtöbb strandon egy szánkóra tesznek egy hordót hideg vízzel s egy pokrózot a végére - eképp javítják a jég sérüléseit. Több (ezer) m2 hasznos felület, ingyenesség stb.

Szorgalmi feladat: Hogyan készül? sorozat Műjégpálya részének megtekintése

mortadella 2010.02.05. 10:04:19

Általában a felelősség és a csalás kategóriája egészen különösen van értelmezve.

Itt csak a vak nem látja és az igazságszolgáltatás, hogy úgy van kialakítva a cég ügymenete, hogy indokolatlan haszonra tegyen szert, illetve a vásárlói észrevételeket ne lehessen megtenni.

Ez kérem csalás, a legtisztább fajtából. Egyszer már végre nagyon el kellene kezdeni ezeket a társadalmi veszélyességük tényleges mértékének megfelelően értékelni és büntetni.

Jelen esetben:
- minimális időtartamú, de börtönbüntetés az első esetben.
- Tulajdonos és ügyvezető eltiltása minimum 10 évre gazdasági tevékenyésgektől, gazdasági társaságban szerzett közvetlen és közvetett tulajdono jogtól, beleértve a közvetlen hozzátartozókat is.

Ha egy adócsalótól vagyontárgyai elkobzását és tulajdonát keményen érintő büntetéseket lehet kiszabni, akkor azt itt is meg kell tenni.

A jelenlegi büntetések nem alkalmasak arra, hogy az országot behálózó csalásdömping megszűnjön, sőt, elősegíti azt.

igazságos 2010.02.05. 10:04:36

@R.T.: Igazad van. Mit érdemel az ilyen barom, aki újra és újra odamegy?

Biztos nem fog csődbe menni a Jégterasz, hiába van ez a cikk. Barmok mindig lesznek, akik odamennek.

Korcsolyázni meg csak őstermelő által üzemeltetett pályán ajánlott. Nem ám a városban, ahol fizetni is kell érte.

maholnap · http://koklerbroker.blog.hu/ 2010.02.05. 10:06:57

Menj be Batz papucsban! Az is csúszik. A korit meg dobd ba az ablakon pont egészkor.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2010.02.05. 10:08:44

@sambalabammbumbumm: 'vagy írxa le "x" nélkül azokat a szavakat, amexekben valóxában nincs is "j" betű!'
:)

akikaztmondjákni 2010.02.05. 10:10:36

Kikérem magamnak, engem nem kapott meg senki sem!

Jöhettetek volna az ablakunk alá is:)

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2010.02.05. 10:13:16

@További magyar hang:
"azokat a szavakat kell x-os xével írni, amexeknek 'l'-lel kimondva is (nagyxából érthetően) ugyanaz a xelentésük."

Kicsit később is így tanították, de nem értettem, hogy a góla mennyivel érthetőbb, mint a haló. A muszálról nem is beszélve. :)

Amúgy volt kezdeményezés rá, hogy eltörlik az Ly-jét, hiszen milyen burzsuj dolog az, hogy két betű van ugyanarra a hangra.

Elgépelni ugyanakkor bocsánatos bűn, pláne a nem "komoly" weblapokon, de az hogy egy ilyen vélhetően technikailag magas szintű admin felületbe ne drótozzanak bele egy helyesírás ellenőrzőt, vagy legalább a böngészőkben ne rakják fel ezt az addint kissé gázos.

Mondjuk megrendeléseknél nálunk is csak az angolt vezették be. Olasz, francia, spanyol, svéd, orosz, magyar, német, szlovák területű ügyintézőinknek marad a Word... pedig nem volt olcsó a program.

akikaztmondjákni 2010.02.05. 10:15:23

Ha jól számoltam,"csak" tízszer említettek...

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2010.02.05. 10:16:07

@Rékuc:
Hamut hintek a fexemre, értő olvasásra visszamegyek az általánosba. Igazából most, hogy írod tényleg olvastam, de oxan sok volt a x betű, hogy simán feltételeztem, h oda is várt :)

Fogxuk rá az emberi agy egyszerűsítő tulajdonságára, vagy bármi másra ami xól hangzik!

mortadella 2010.02.05. 10:16:15

Az a piacgazdaságnak nevezett modell, amit Magyarországon szeretnek isteníteni - a politika különösen - nem tartalmazza azokat a hatékony működésszabályozási eljárásokat, amelyek a szándékos vagy gondatlanságból elkövetett gazdasági visszaéléseket megakadályozná.

Jelenleg a vadkapitalizmus egy formája működik, ahol a pénzes állampolgárra vonatkozó elrenttentés nagyságrendileg tér el az átlag állampolgárétól.

Ugyanez vonatkozik a gazdasági társaságokra is.

Nézzünk egy példát:
egy 50 hónapos hitelre felvett gépjármű tulajdonosa megiszik egy pohár bort, 5 perc múlva lemeszelik, jogosítvány el, bűntetés.

Mi a valószínűsége annak, hogy egy olyen korcsolyapályát üzemeltető cég tulajdonosa ugyamolyan sérelemként fogja a rászabott büntetést megélni, mint egy átlagpolgár?

0

Pedig létezik olyan model, ahol a büntetés mértékénél kötelezően figyelembeveszik a büntetett "teherbíró" képességét.

céerem 2010.02.05. 10:18:13

Nem értem, hogy miért nem lehet a pályát javítani? Télen mínusz 10-ben jeget "csinálni"? Még én is tudok a teraszon, csak vékony lesz. Leönteni vízzel, megfagy, és csókolom.
Bájdövéj szégyen-gyalázat a városi műjégpálya felújításra való hovatkozás köveztkeztében történt bezárása szezonban úgy, hogy nem csinálnak vele semmit.

AlexWolf 2010.02.05. 10:22:57

B+, Már az összes x-et automatikusan j, jj, ly, lly-nak olvasom.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.02.05. 10:23:32

@mortadella: Ixenek mixatt van (talán még megvan) valamexik német tagállamban oxan szabáxozás, hogy a szabáxértések mixatt közérdekű munkát szabnak ki, amex csak szeméxesen texesíthető, és lehet választani, hogy szombatonként vagy vasárnaponként dolgozza le, mondván, hogy a szabadidexe egyformán drága mimnden madárnak, legyen az héxa, karvax, bagox, seregéx vagy szaxó. Lehet, hogy már nincs életben, mert az őslakosok részegen is oxan törvénytisztelők, hogy szinte csak bevándorlókat és vendégmunkásokat lehet látni hétvégeken felügyelet mellett utcát söpörni...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.02.05. 10:26:09

A poszt toló hexében kivinnék pár kilónyi CaCl tartalmú anyagot (pl. praktikeres környezetbarát útszórósó) és elszórnám...

tintamin 2010.02.05. 10:27:44

"A héten ismét nekifutottunk, hogy korizunk egyet és a rossz tapasztalatok ellenére megint a jégteraszt választottuk, mert helyileg ez esik a legközelebb."

Gratulálok!!!
Mert megérdemled..

céerem 2010.02.05. 10:28:30

@AlexWolf: Ez a kihalófélben lévő hal?

mortadella 2010.02.05. 10:28:37

Az egész jégpályás biznisz, ahogyan a fentiekből ki lehet olvasni, arra épül, hogy elvárható szolgáltatást meg sem próbálnak nyújtani.

Az nem jégpálya, ahol lukhegyek vannak. Nem számít az időjárás, ha kinyitottak és pénz elvesznek emberektől, akkor korcsolyázható jégnek kell lennie. Nem 70%-ban, nem 80%-ban, 100%-ban. A jegy ára mindig 100%.

Kiváncsi lennék a vállalkoz és a jégpályát biztosító helyszín tulajdonosa közötti szerződésre is, nem a vállalkozó kockázatává van-e téve az időjárás.

Kell-e akkor bérleti díjat fizetni, ha +15 fok van vagy -30 és 1 méteres hó esett? Gyanítom, hogy igen.

Ebben az esetben akkor a bérbeadót is keményen el kellene meszelni, gyakorlatilag erőfölénnyel történő visszaélés valósul meg: ahhoz, hogy bevételét ezekre az időszakokra, napokra is megkapja, kényszeríti a vállalkozót olyan körülmények között üzleti tevékenységre, amikor nem lehet megfelelő szolgáltatást biztosítani.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2010.02.05. 10:29:33

@Kitalátor feljegyzetei:
Reggel csak rövidet, tisztán nem keverve.

Amúgy osztom a felhígult képzés véleményed, de arra fogom, hogy a sok terület miatt inkább specialistákat nevelnek. Azért a régen lett mérnökök még mindig hozzá tudnak érdemben szólni a területüktől idegen dolgokhoz is. Valahogy szemléletet oktattak ugyanis régen. Ma már egy orvos doktor sem tud az építészethez egy gépész sem a zenéhez releváns dolgot mondani. Érdekes, hogy a gépész az informatikához tud, de az informatika egyetlen másik szakterülethez sem. Pedig szép lenne ha pl. a mezőgazdasági területhez tudna :)
Mondjuk hasonló módon ma már csak a bölcsész tud a nyelvtanhoz... :)))

Hüxehaxó jön ide kommentelni ? ;-)

AlexWolf 2010.02.05. 10:31:04

@céerem: Xaxa, Ő Béla a kihalófélben lévő hal!

céerem 2010.02.05. 10:32:55

@mortadella: Bizonyos szempontból igazad van, de +15-ben is lehet jeget csinálni, csak drágább. Egy méteres havat le kell kotorni a pályáról, ami addig zárva van, aztán hajrá. Benne van a rizikó és a munka is. Ezért hívnak valakit a rendszerben működtetőnek.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2010.02.05. 10:35:54

@Kitalátor feljegyzetei:
Itt korrigálnálak: a germán ajkúak saját országukban valóban törvénytisztelőek még részegen is.

Ellenben ha elhagyják a határt ezt elfelejtik. Ugyanez igaz a brittekre, de pl. az oroszok otthon is, vendégségben is igen jól tudnak mulatni, de a romeltakarítás más lapra tartozik. Ha már így általánosítok meglepő, hogy a spanyolok pl. inkább csak otthon.

Persze kivétel próbája a szabálynak.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.02.05. 10:37:52

@sambalabammbumbumm: Azt hallottam az okosoktól, hogy valami "Drupal" rendszerrel működik a zindex, abba meg még senki nem rakott magyar helyesírás-ellenőrző modult. Legalábbis a modulok nagy részéhez hasonlóan ingyeneset nem...

mortadella 2010.02.05. 10:38:41

@AlexWolf: talán azok az eszközök, amelyekkel a jeget készítik, nem alkalmasak +15 foknál megfelelő eredményt produkálni. Szerintem a jégkészítő rendszerek döntő többsége ilyen.

Ilyenkor nem lehet elvárni a vállalkozótól, hogy 2-3 szoros befektetéssel többletgépeket telepítsen, mert a közönség nem fizetné ki ennek többletköltségét.

Alikam 2010.02.05. 10:39:29

"A héten ismét nekifutottunk, hogy korizunk egyet és a rossz tapasztalatok ellenére megint a jégteraszt választottuk"

Nah akkor erről ennyit. Te tényleg fogd be a pofádat és korizz...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.02.05. 10:42:11

@sambalabammbumbumm: Egyetértek a kiegészítéssel. Férfi honfitársaim legtöbbje viszont se itthon, se külföldön nem tud meglenni ordítozás, kukaborogatás és idegen nők (illetve újabban már nemcsak a nők) seggének a csipkedése nélkül. Honfitársnőim részegen meg egyszerre támasztják alá az abortusz és a homoszexualitás létjogosultságát...

céerem 2010.02.05. 10:43:46

@mortadella: Akkor írják ki, hogy x fok felett a jégpálya nem üzemel.
Ha tényleg nem fizetnék ki a többletköltséget.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2010.02.05. 10:56:05

@Kitalátor feljegyzetei:
A Drupal egy portál rendszer, többek között magyar fejlesztővel: hojtsy.hu és bizony van benne ellenőrző, csak szótár alapú, azaz fel kell venni a szavakat. Gondolom hasonló bázis elérhető a neten, nem kell vele szöszmötölni.

Ha probléma és egyszerűbb valamint ingyenes kell még mindig ott a google szövegszerkesztője ami akár wapról is elérhető... Szóval elhatározás kérdése (mint oly sok minden). Egy copy+paste-be kerül mondjuk így is. Van aki ad erre ennyi időt van aki nem.

Nem tudom a kuruczinfó szán-e rá extra kattintási időt :) de sok újságíró (már az igaziak, de ezt tényleg nem bántásból mondom) bizony szán. Persze nyelvőr sem vagyok, csak boncolgatom azt a témát amitől sokan hüledeztünk.

Egy kicsit olyan, mint a korrekt ember (lásd: modoros blog)

staropramen 2010.02.05. 10:57:09

Sztrovacsekek!
A jégpálya biznisz sajnos senkiháziak kezében van!

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2010.02.05. 11:07:18

@Kitalátor feljegyzetei:
nyilván más értékek irányába nyitnak. Úttörőként az öreg néni átsegítése a zebrán egy nemes cselekedet volt, ma talán a kuka felborítása az.

Ahhoz nem főznék semmit amikor 16 év feletti emberek művelik ezt, vagy még ilyenebbeket.

Nem sírom vissza, de jó mérőszám volt annak idején a sorkatonai szolgálat. Ami ugye egy alap egészségügyi és pszichológiai ellenőrzés volt. Az utóbbi években a sorköteles állomany fele vagy így vagy úgy alakalmatlan volt és nem csak a csalások miatt (megértem azt aki inkább jattolt a dokinak, hogy egy..másfél évet ne feleslegesen töltsön, azt viszont nem aki dupla annyit polgári szolgálatosként töltött feleslegesen)

A hölgyek esetében nem volt ilyen "selejtező" illetve ha azt nézzük hogy vannak akik David Copperfield varázslatánál csodálatosabban tudnak annyi pénzből vezetni egy háztartást ami megmosolyogtatóan kevés, hát minden tisztelet érte!

Persze 21. század van, nem a csak a család a cél, hanem a karrier is, sokkal nehezebb helyzetben vannak mint a férfiak.

céerem 2010.02.05. 11:09:17

@sambalabammbumbumm: Nálam a család a cél, nem is illek ebbe a korba.

2010.02.05. 11:10:50

@staropramen: igen, és a forradalom elsőnek a jégpályásokat fogja a falhoz állítani.

Egyéves Önkéntes 2010.02.05. 11:26:58

@staropramen: nem megyek a jégpáxára, mert az nekem nem tetszetős.

Deuce Bigalow 2010.02.05. 12:14:18

ejj, de bírom az olyan giga lúzereket, akiket csúnyán beszopatnak valamivel, de persze ők visszamennek még egy körre! hát mit lehet az ilyenre mondani????
"medve, medve, te szopni jársz ide..."

Deuce Bigalow 2010.02.05. 12:17:29

@Deuce Bigalow: :-D nab+!
mármint "vadász-vadász, te szopni jársz ide" :-D

nál 2010.02.05. 12:22:22

@Deuce Bigalow:
A medvés verzióval legalább még tudsz újat mondani, a vadászt már "páran" elsütötték.

Kenderice 2010.02.05. 12:28:58

Postolónak üzenem: Én az első eset után telefonáltam volna a területileg illetékes önkormányzat jegyzőjének, hogy nincs panaszkönyv. Ő kimegy, és ha tényleg nincs, akkor bezáratja a kócerájt.
Ennyi.

Kenderice 2010.02.05. 12:30:53

p.s. Plusz ha még nyugtát sem adnak ruhatárről, bérlésről, akkor még APEH is...

Goompah 2010.02.05. 12:42:55

Helyesírás-ellenőrzőt max. az elírások/elütések megtalálására. Ha valaki eleget olvas (nem postokat, hanem irodalmi műveket, pl. a kötelező olvasmányokat általánosban), akkor a 8. osztály végére eljut oda, hogy nem kell elővennie a helyesírási szótárat.

Aki viszont mégsem tart itt, annak legyen annyi önkritikája, hogy használja a helyesírás-ellenőrzőket. Nem szégyen és ingyen vannak.

AlexWolf 2010.02.05. 12:44:35

Az volt már, hogy jeget csak őstermelőtől?
Vagyis a méjhüttőből!

reccs 2010.02.05. 12:55:18

@Goompah: igen, de ha elég sok kommentet olvasol a neten, ez leromlik :)

krj 2010.02.05. 13:23:09

én négy-öt éve voltam ott először és utoljára. nem véletlenül. a jég inkább kása volt stb. amúgy ha az ember "rendszeresen" jár korcsolyázni, és már nem nő a lába, érdemes venni egy pár korcsolyát, és máris kevesebbet kell várni.

megnéztem a honlapot: újabb rosszpont és határozott taszító tényező a rádióegy. "ahol ugyanaz az egy sláger megy."

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.02.05. 13:30:10

mosy hallottam egy qrwa jo viccet
hahah
ismeritek?
elmeselem
meg mindig rohogunk Maryvel
szoval megy a vadasz az erdoben.....

hatesz 2010.02.05. 13:46:46

Természetesen nem hagytuk szó nélkül a dolgot...Kértük a panaszkönyvet, mire közölte, hogy ilyen nincs náluk...hagytuk a dolgot, mert mögöttünk is hosszú volt még a sor és a lány valószínűleg tényleg nem tudott mit tenni" BRAVO!!! Tudatos vásárló...

"és a rossz tapasztalatok ellenére megint a jégteraszt választottuk"
Vadász vadász...

vazsmegyeigerdezsház · http://studiosmaragd.hu/ 2010.02.05. 15:24:01

Lehet hogy szar, de kozel van! Aztan hosszadalmas picsogas. Vannak emberek akiket nehez megerteni.

A jegterasz pedig sajnos tenyleg ilyen, egy alkalom utan eleg is volt belole. Ott kene atomot robbantani...

vazsmegyeigerdezsház · http://studiosmaragd.hu/ 2010.02.05. 15:28:34

@AlexWolf: Egy anlgaii etegyem ktuasátai szenirt nem szimát, melyin serenrodbn vnanak a bteuk egy szbóan, az etegyeln ftonos dloog, hogy az eslo és az ultosó bteuk a hölyeükn lneegyek. A tböbi bteu lheet tljees össze-vabisszásagn, mgiés porbléma nlkéül oalvsahtó a szveög. Eennk oka, hogy nem ovalusnk el mniedn bteut mgaát, hneam cska a szót eszgébéen.

AlexWolf 2010.02.05. 15:42:20

@vazsmegyeigerdezsház: ja ezt ismertem, az a durva, hogy az agyunk ilyen szinten képes összerakni amit látunk. Erre mi mire pazaroljuk ezt a kapacitást? Múnikasút nézünk bazze!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.02.05. 17:10:54

@AlexWolf:
na aod en ezert nem pazarlok energixat erre

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2010.02.05. 17:34:57

@céerem: Kevesen vagyunk hidd el...

Szeretnék annyit keresni, hogy a családot eltartsam egyedül s a zasszony csinálja azt amit legjobban szeretne, ha akarja a leendő gyerekkel, de ha kis üzletet akar hát akkor azt. De perill' mindketten igába hajtjuk a fejünket.

Mondjuk éhen nem halnánk ha csak én keresnénk, de akkor nem lenne utazás, átlagos ruha, kocsi és még pár dolog ami ma már egyáltalán nem luxus, de mégis meg lehetne nélküle élni.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2010.02.05. 17:38:36

@vazsmegyeigerdezsház:
az hagyján, de nem csak helyre rakja, hanem van, hogy hozzátesz és elvesz belőle. Így tök mindegy mi van leírva mindenki úgy értelmezi ahogy akarja.

Nem mindenkinél (szerencsére)

Csokis · http://csokis.blog.hu 2010.02.05. 18:58:32

bója, vadász, bója, vadász, bója, vadász, bója, vadász, bója, vadász, bója, vadász, bója, vadász, bója, vadász, bója, vadász, bója, vadász, bója, vadász, bója, vadász, bója, vadász, bója, vadász, bója, vadász, bója, vadász, bója, vadász, bója, vadász, bója, vadász, bója, vadász, bója, vadász, bója, vadász, bója, vadász, bója, vadász, bója, vadász, bója, vadász, bója, vadász, bója, vadász, bója, vadász, bója, vadász, bója, vadász, bója, vadász, bója, vadász, bója, vadász, bója, vadász, bója, vadász, bója, vadász, bója, vadász, bója, vadász, bója, vadász, bója, vadász, bója, vadász, bója, vadász, bója, vadász, bója, vadász, bója, vadász, bója, vadász, bója, vadász, bója, vadász, bója, vadász, bója, vadász, bója, vadász, bója, vadász, bója, vadász, bója, vadász, bója, vadász, bója, vadász, bója, vadász, bója, vadász, bója, vadász, bója, vadász, bója, vadász, bója, vadász, bója, vadász, bója, vadász, bója, vadász

twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2010.02.05. 21:28:39

Ketszer minek megy oda valaki ahol mar egyszer megszivattak?

lapointe 2010.02.06. 00:59:30

A jégterasz nem egy vendégbarát hely. Decemberben voltunk ott utoljára, egy hétköznapi estén.Parkolás/fizetőidő indul...), kabátokat a ruhatárba (x100ft), irány a jég! A PÉNZTÁRBAN A SRÁC KÖZÖLTE, NEM AD JEGYET, MERT LEHET,HOGY BEZÁRNAK, A JÉGEN CSAK NÉHÁNY IDÉNYBÉRLETES KERING ÉS NAGYON DRÁGA AZ ÜZEMELTETÉS (mindezt 1,5 órával a kiírt hivatalos zárás előtt!!)Eldurrant az agyam, mi a fenének jöttünk át Budáról, költöttünk pénzt, stb. jól leteremtettem,( persze nem ő tehet erről, hanem a főnöke...). Na akkor ment el akedvem az egésztől, utálom az ilyen hozzáállást!Tehát ha van valamilyen üzletetek pl. és kiírtátok, hogy 20 óráig vagytok nyitva, de du.5-től már alig jönnek, bezártok mondjuk 1/2 7-kor?! Végül lehetett korizni, de nagyon rossz szájízzel jöttünk el.Pedig a lányom évekig járt oda rendszeresen.Jó helyen van, sokáig nyitva, mostanában készültünk újra, nem jó ilyen híreket olvasni...A Balatonra pedig nem lehet rámenni ezen a hétvégén. Maradunk a kicsi, de aranyos budai jágpályáknál...

Silenzio 2010.02.06. 15:10:48

SZERETNÉK VALAMI SZOFISZTIKÁLTAT MONDANI, VALAMI MEGNYUGTATÓT, SEGÍTŐKÉSZT... DE CSAK ANNYIT MONDHATOK: kötelet nekik.

puszi 2010.02.06. 23:57:51

Sajnos a műjégpálya bezárásával nagyon beszűkültek Budapesten a korcsolyázási lehetőségek. Ha megnézed a pályákat, akkor vagy extrém időpontban van közönségjég, vagy egyáltalán nincs, mert a hokisok, oktatási csoportok stb. folyamatosan bérlik, igénybe veszik őket. A Jégterasz óriási előnye, hogy nyitva van, és oda lehet menni csúszni, még ha nem is tökéletes a jég, még ha gondok is vannak a ruhatárral. Reméljük, hogy kinyit a Műjég a jövő télen, és akkor mindenki újra normálisan korizhat.
A jég minőségének pedig meglepő módon a nagy hideg is árthat. Ugyanis ez a jég viszonylag vékony, és benne vannak a csövek a jégben, nem alatta. A nagy hidegben a jég merevvé válik, és könnyen törik, akárcsak bármi egyéb anyag, ezért vannak a lyukak és repedések is. A jeget érdekes módon a hűtő van, amikor nem hűti, hanem fűti (pl. -10 fokról -7 fokra). Itt szerintem a gazdaságosság jegyében éjszakára 0 fok alatt kikapcsolják a hűtőt, így fordulhat elő túlhűlés.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.02.08. 09:06:09

@puszi: "A nagy hidegben a jég merevvé válik, és könnyen törik, akárcsak bármi egyéb anyag,"
1. Hol lehet plasztikus, vagy legalábbis rugalmas jeget (vízjeget) találni?
2. Mennyire törékeny a fagyott hidrogén v. hélium?
süti beállítások módosítása