Tékozló Homár

Ez Magyarország a csalok kánóánya

2010.05.06. 09:30 | szily | 252 komment

Az alábbi levél igazi kincs, Tamás írta egy szekszárdi biciklibelsőről, és az egyik leghangulatosabb írás, amit 2010-ben kaptunk. Jöjjön tehát a csodás panasz, amit kizárólag a lendületes stílusa miatt rakunk be, hiszen a konkrét ügyről elég hézagos információkat közöl:


2010.04.27 én Szekszárdon a Rákoczi út i Két kerék centerben vettem egy kerékpár belsőt. Haza vittem beszereltem majd nem sokára le eresztett a gumit Másnap a feleségem vissza vitte „dobozban blokkal”cserét el utasították mondván hogy az hozza vissza aki beszerelte a gumit”??????????????”.3 nap múlva személyesen vittem vissza a gumit ahol is közölték hogy „HÜLYE VAGYOK”. Miután kértem a panasz könyvet hogy jelezem másnak is hogy itt milyen jól bánnak a vásárlóval és csak KAPU GARANCIÁT VÁLLALNAK MINDEN ÁRU KINAI GATYI termékükre. Még nem is tetszet nekik sőt ismét kihansújozták hogy Hülye vagyok és mennyek a fenébe. Ez Magyarország a csalok kánóánya. A Gumit természetesen nem cserélték ki. Ezek után mindenkinek csak azt tanácsolom hogy inkább mennyen a Tescoba ott legalább ha egy termék hibás akkor azt kicserélik.
Tamás

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fülzsír 2010.05.06. 17:23:32

ez a sztori romashop!

fülzsír 2010.05.06. 17:25:17

a poszt kapcsán felmerült bennem a kérdés, hogy ennek hogy a picsába lehet jogsija?

belakis 2010.05.06. 17:39:49

Csoda hogy a kedves postoló a hülyét nem pontos J-vel írta.

BESZERELÉSRE van csak gumi belsőre garancia.

Ha a vevő szereli be, akkor az egy dolgot jelent: az előző is kilyukadt. Igen nagy a valószínüsége, hogy bentmaradt a tüske.. EMber megveszi az újat, hazaviszi, berakja a kerékbe, amikor is a tüske újra kiszúrja.

Madár a boltos, hogy cserélje a defektes belsőket...?

Csúnyán néztek rám a tescoban. Írok is egy postot róla!!!

Poptaritop 2010.05.06. 17:42:59

Szúrnám a fosóját

Poptaritop 2010.05.06. 17:44:55

Vagy bennmaradt a beletört tüske, vagy el van csúszva a felni szalag. Akárhogy is a poszt író a hülye.

Profi hozzászóló 2010.05.06. 18:10:55

A gumibolt nem a hüjék kánóánya

retekfej 2010.05.06. 18:13:00

Szomoru, hogy egy ilyen "hulye" miatt fel kellett mondanod.

Gabor66 2010.05.06. 18:29:05

Attól, mert nem tud helyesen írni, a hibás terméket még ki kell cserélni! A törvény előtt az írástudatlanok is egyenlőek, hogy ne legyen az ország a csalok kányóánya!

az a másik eb 2010.05.06. 18:40:54

@Gabor66:
Nem kell kicserélni, mert ha már betette a kerékbe, akár ott is tönkremehetett. Ha pl: a külsőben volt egy tüske, amit nem vett észre, ha rozsdás volt a felni, vagy akár szakszerűtlenül szerelte, és ő vágta ki. Szerelés előtt fel kell fújni, ha akkor szar, akkor kell cserélni. Amúgy meg nem a biciklikerékben kell a sünt tárolni.

Kandabula 2010.05.06. 18:53:27

Komolyra: a gumit nem kell kicserélni. Ennek oka, hogy az eladó nem tudhatja, hogy a vevő tud-e szakszerűen belsőt cserélni, nem lyukasztotta-e ki véletlenül szerelés közben, vagy nem áll fenn még mindig az a dolog (szög, tüske), ami miatt a régi gumi is tönkrement? Amennyiben az eredeti csomagolás sérült, a garancia érvényesítése az eladó jóindulatától függ. Viszont: amennyiben az eladó tudja, hogy gagyi terméket árul és erre nem hívja fel előre a vásárló figyelmét, felvetődik részéről a rosszhiszeműség és megérdemli, hogy "kiszerkesztődjön".

dover 2010.05.06. 18:54:09

Tamás sem idén érecccségizik :D

HgGina 2010.05.06. 19:01:03

Igazuk volt.
Tényleg hülye (pardon, hüje) vagy.

a kertész tömlővel 2010.05.06. 19:20:37

ne bicajozz ha a gumihoz is hü..(nem értesz)
béna post

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.05.06. 19:38:46

Hölgyeim és Uraim!

Hetek óta várok arra, hogy történjen valami, amiért érdemes nicknevet változtatni.
Don Bandi mostantól Bikicsunáj néven fog kommentelni

Vicsáj!

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.05.06. 19:41:39

@Don Bandi: lefoglalták a Bikicsunéj nevet, ezért bővítettem egy amúgy nélkülözhetetlen szóval, hogy tökéletes legyen.

na és akkor megkommentelem a témát:
posztoló Tamás igazi mintamagyar!

XCat 2010.05.06. 19:55:22

Az megfordult valakinek a fejében, hogy Tamás vajon honnan ismeri a homárt? :)

tasslehoff 2010.05.06. 20:24:59

@fülzsír:
Ugyan nekem nincs jogsim /és úszni se tudok/, de ott nem csak ikszelgetni kell írásbelin? Vezetés közben meg nem hallik a j vagy ly -tévesztés.

Tonohaver 2010.05.06. 20:31:06

"ahol is közölték hogy „HÜLYE VAGYOK”'

Látnokok voltak a boltban. Mindent tudtak, pedig még nem is olvashatták a levelét...

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.05.06. 20:31:12

@genyó kapitány:
Hasztamannyanadolcsevíta!
Ez a komment megérdemli a mai Sündíjat!

Kontárblog · http://kontar.blog.hu/ 2010.05.06. 20:39:34

ez megint az úgy kezdődött,hogy visszaütöttek szindróma.mire fel hülyéztek le?

mi az a 'kánóánya'?

Straight 2010.05.06. 20:45:38

@genyó kapitány: Ez nagyon jó.:)) De a többiek meg nem igaz hogy nem jönnek rá hogy a gumibelsőt a szelepnyíláson akkor sem lehet áttuszkolni ha próbálják. XDD Ez fake de attól még nagyon király.:)

IPG 2010.05.06. 20:48:19

Egyébként lehet hogy noob, és nem tud belsőt cserélni. Nem csak ki kell cserélni, hanem meg kell szüntetni a hibaforrást is, pl. a külsőből kiszedni az üvegszilánkot. Napersze és szerszám is kell, a laposcsavarhúzó kiszaggassa.

Unter Bahn (törölt) 2010.05.06. 21:01:25

Ájjáj... szerintem a helyesíráson csámcsogni ősi román szokás, magát a problémát alig említi valaki???

Ad.1.: kínai gyártmányú gumit (se biciklire, se autóra, se más szerszámra) NEM VESZÜNK!!! Ha megvettük, nincs apelláta, anyagában ereszt:-(((

Ad.2.: Indiai brigagumit se veszünk... túl közel van Kínához:-(

Ad.3.: Meg kell kérdezni, hogy forgalmaz-e osztrák belsőt és mikor jön áru (igen, várólistás... és drágább mint a kínai, viszont évente egyszer pumpáljuk)

Ad.4.: egy kétszáz forintos belsővel visszamenni??? Borítékolva volt a válasz, ha nem ott szerelték...

A "szakszerviz" igénybevétele nélkül kémregényt is lehet írni a panaszkönyvbe, ez bukott ügy...

A TESCO-nak viszont nemfekete pontot kell hogy adjak: sok éve vettem egy akciós nyomtatót, csak hazaérve vettem észre, hogy leleményes koboldok megdurrantották a festékpatronokat. Nosza vevőszolgálat, majd igen gyorsan valami kisfőnök, aki szerint késő, ott helyben kellett volna ellenőrizni. Megkérdeztem, hogy ha netán tévét vennék, bontatlan dobozban, vigyek-e szerelőt hogy megnézze, minden panel benne van-e??? Hümmögés után megkértek, hogy vigyem vissza... ugyanolyan nem volt, festékpatron nem volt (pedig azzal nyertem volna: gyári félpatron helyett fullos), így lett egy másik, immár helyben tesztelt nyomtatóm, nemrég tizenév után kellett csak falhoz vágni... de abból sem értett:-(((

Azóta volt másik kalandom is műszaki cikkel, de engem nem riaszt el, csak óvatossá tett: addig nem viszem el, amíg a műszaki pultnál be nem üzemelik:-D

tomi52 2010.05.06. 21:18:59

Hát... ha a gumival is úgy bántál (el) ahogy a helyesírással, akkor igazán nem csodálom, hogy leeresztett...

XCat 2010.05.06. 21:26:57

@Bikicsunáj Vicsáj: Lehet hogy én meg újítok kánóanyára. :)

egyittlakó (törölt) 2010.05.06. 21:45:45

@Unter Bahn: "Ájjáj... szerintem a helyesíráson csámcsogni ősi román szokás"

Nehogy már nekem legyen kínos, hogy némelyik tuskó nem tud írni a harmadik évezredben.

egyittlakó (törölt) 2010.05.06. 21:51:25

Ennek a posztnak a lényege az volt, hogy bemutassa nekünk az átlag bringás lelkivilágát.

Ducia 2010.05.06. 21:55:47

Annyira köszönöm, ez a poszt és a kommentek bearanyozták az estémet. Ezúton szeretném megköszönni elsősorban Tamásnak (a helyesírás frankó), GenyóKapitánynak, Kulicsnak, EÖ-nek és RosszindulatÚ Vászkának.

Unter Bahn (törölt) 2010.05.06. 21:57:42

@egyittlakó: Nem kell kínosan érezned magadat, de néptanítónak se...

Ha ki tudod hámozni a lényeget, max. mint mellékes szál, belefér a fogalmazás-helyesírás-külalak is, de alapvetően nem az a poszt kérdése, hogy "Valyon tudok-e hejesen irní-e???"

Csak ennyi bajom van, hogy a hsz-ek nagy része a helyesírást ekézi... vagy a Homárnak EZ az elsődleges értelme?

Vannak emberek, akiknek becsomósodik a nyelve, ha valahol hivatalos helyen meg kell szólalnia, én pl. jellemzően olyan elütéseket szoktam véteni, amiket fura módon a beszédemben is elkövetek, azaz összeakadnak a betűim vagy a szavaim... lehet rajta röhögni, de azért aki kiváncsi rá, hogy mit akarok mondani, annak nem kell mégegyszer helyes betűrendben előadnom a mondandóm...

Tisztelt ittlakó! Valami érdemi vélemény gumi-ügyben??? :-)

("Apád húzott volna..." beszólásért dedikált jégcsákány jár!!! Persze lehet választani, hogy melyik tenyérbe:-D)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.05.06. 22:04:18

Demost miért nem lehet betömködni azt a fránya biceklabelsőt a szelepen keresztűűűű?

Hát micsoda egy világ ez má?
Gatyi, vagy mi?

nashira 2010.05.06. 22:08:34

Ha majd a szellem napvilága... :))

meggy! · http://pcplacc.blog.hu/ 2010.05.06. 22:25:17

Aztamindenit. Micsoda nyelvhelyesség :D

igazi hős 2010.05.06. 22:29:42

A sztori 140% fotosop, de a kommentektől könnyesre röhögtem magam. Genyó kapitány mikor vallja be, hogy ő írta a levelet?

gergel 2010.05.06. 22:33:39

Tényleg hü"j"e vagy. A másik gumira is vigyázz ki ne "j"ukadjon.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.05.06. 22:36:46

@Unter Bahn: "a hsz-ek nagy része a helyesírást ekézi... vagy a Homárnak EZ az elsődleges értelme?"

Speciel ennek a posztnak pont ez az értelme. Bár nem sok értelme van, elismerem.

Egyébként ez nem helyesírás kérdése. A helyesírás az, hogy teszek-e hgy elé vesszőt, és mindig rövid i-vel írom-e a mindiget. Az, hogy nem tudok egy mondatot hibátlanul leírni, meg a ragokat és igekötőket külön szóba írom, meg hogy képtelen vagyok használni az írásjeleket az magyarul tudás, nem helyesírás. Elemi udvariasság emberi módon írni. Ha ez nincs meg, ne írjon hozászólást a illető.

XCat 2010.05.06. 22:36:57

@Unter Bahn: Most mit internetezel vele? fogsz egy üveg "házit", átszaladsz, oszt mekkérded. Azt meg, hogy debil, nyugodtan ki lehet röhögni. Nem mintha sok illúzióm lenne a homározókkal kapcsolatban, de azért ez még annak is alatta van, amennyit itt elvárnak.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.05.06. 22:40:06

@igazi hős: Genyó kapitány egy sziporkázóan vicces hozzászólást írt. Semmi köze az eredeti történethez.

Unter Bahn (törölt) 2010.05.06. 22:44:37

@CatMother: Éreztem én már korábban is, hogy erősen belterjes társaság, de kockáztattam:-)

Lekközeleb joban figyjelekk a... a... gumira? Nem is: hogy nem szabad komolyan venni:-)

XCat 2010.05.06. 22:50:42

@Unter Bahn: Ha lehet, ilyennel ne viccelj, amikor én is látom.. olyankor mindig késztetést érzek, hogy az első hegyes és/vagy éles tárgyat belevágjam abba az istenállattyába, aki szerint jó poén szarul írni.

igazi hős 2010.05.06. 22:59:50

@atpijkamo: "Genyó kapitány egy sziporkázóan vicces hozzászólást írt." Stimmt.
"Semmi köze az eredeti történethez." Ebben miért vagy biztos, te írtad?

belakis 2010.05.06. 23:04:15

@Unter Bahn:

Ahogy mondod.. Örülni kell, hogy a kedves Postoló legalább a betűket ismeri, és egy viszonylag összefüggő levelet tudott írni a 21.ik században, annak ellenére, hogy írástudatlan.

Vagy lehet hogy lemaradtam, és már engedélyezik itthon a 12 évesek házasságát is? :)

Mást nincs nagyon ekézni itt.

(Mindig is kíváncsi voltam, hogy mit tud elérni az életben az, aki ilyen összefüggően, helyesen tud írni, beszélni - mi az a munkakör, ami nem követeli meg a magyar nyelv helyes használatát)

igazi hős 2010.05.06. 23:32:09

@belakis: Ne mondd, hogy komolyan elhiszed, hogy aki ennyire alul van a táplálékláncban, rátalál a homárra?

@atpijkamo: Kár, azt hittem Genyó volt, úgy lenne kerek. (Én legalábbis úgy csináltam volna.) Megvan a megoldás: te vagy Genyó kapitány!

órarugógerincű felpattanó 2010.05.06. 23:35:23

Vajon a lukas kotont kicserélik "felszerelés" után?

Kandabula 2010.05.06. 23:35:30

@belakis: érdekes problémát vetettél fel. Magam részéről mindig elképedek, amikor ismert emberek azzal kérkednek, hogy utálják a matematikát (a szintjükön: számtant), nem tudnak autót vezetni, havonta összetörik saját és mások autóját és ezen mosolyogni illik, megbuktak, vagy kicsapták őket, stb. Vegyük úgy, hogy a levélíró erőssége, hogy nem tud helyesírni. (Egyébként most olvasom, hogy az angol érettségi feladatok tele voltak hibával. Nem a tanulók követték el, ők csak észrevették...)

Kandabula 2010.05.06. 23:39:36

Egyébként:

A cmabridge-i etegyemen kéüszlt eikgy tnuamálny áítllsáa sznreit a szvkaaon bleül nincs jlneestőgée annak, mkénit rdeeözndenk el a btűek: eyegüdl az a fntoos, hgoy az eslő és az uolstó betű a hlyéen lygeen. Ha a tböbrie a lgnoeyabb özeássivsazsg a jleezmlő, a sövzeg aokkr is tleejs mrtébéekn ovasathó mraad. A jnleeésg mgáayzrataa az, hgoy az erbemi agy nem eyedgi btüeket, hneam tleejs sazakvat ovals.
Íme a bzoínytéik.
Úhygoyg tnseseek mkneit bkébeén hyagni a hleysersáíi fmonisáokgkal!

Bulcsu.HUN 2010.05.07. 00:23:32

'sztakurva... egy bikicsunáj és egy kánoánya is beszakított a héten. szép termés. igazi gyöngyszemek. szalacsi sándor óta nem kerültem ilyen tudatállapotba. na jó, matisznagypapa is odabaszott.

Alf (törölt) 2010.05.07. 00:52:26

ebe mia vices mer én nemlátok

Alf (törölt) 2010.05.07. 00:53:46

"Eupai rokonaikról eltérőan a kanadai hódok szokása a gátépítés"

forrás:
index.hu/tudomany/kornyezet/2010/05/06/a_vilag_legnagyobb_hodgatjat_fedeztek_fel_kanadaban/

magáéban a gerendát

Jossarian 2010.05.07. 00:57:53

@juhaszvik: ezennel kinevezlek tiszteletbeli svedde! :)
ugyanis itt, pontosan az altalad leirt elvek alapjan kezelik a bejelentett panaszokat. nem baj, ha nem tudsz heJJJesen irni, attol meg lehet jogos a panaszod.
es fuszoknyas lanyok nelkul is segitenek ;)

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2010.05.07. 01:06:27

Tényleg hülye vagy, még magyarul se tudsz.

Véleményem szerint 2010.05.07. 01:21:41

Asszem lemaradtam valamiről, mi az a "kánóánya"?

Megdobbent 2010.05.07. 05:28:10

@www.BiSzex.hu: Sajna a helyzet ennel bonyibb. Mert ott az onkormanyzat azonnal megnezi a panaszkodot is, majd visszakoveteli tole az alapszintu oktatas allami koltsegeit.

Igy mar nem olyan szep ott sem az elet.

BKV reszelő 2010.05.07. 06:14:39

Tamás, Tamás...baszta más. Édes fiam te kis Tamás ! Hová jártál te az iskola helyett ?! Kereket párolni ? Tényleg kritikán aluli hülye vagy ! Egyébként ha "Kányóánya" és "gatyi", akkor nem panaszkönyv, hanem pónászkónyv.

Ja ! Legközelebb pumpáld (neked: pómpálld) fel a gumit, amit beszereltél ! Az segít.

BKV reszelő 2010.05.07. 06:16:22

@órarugógerincű felpattanó: :D Foltot kapsz rá traktorbelsőből....csak álljon a szerszám a 6 kg-os folttal az elején !

V.A. 2010.05.07. 07:59:29

Le kéne venni ezt a posztot. Rossz hatással van az emberekre.

krj 2010.05.07. 08:08:07

jól elvettétek a posztoló kedvét a civil kurázsitól...örökre

BKV reszelő 2010.05.07. 08:13:17

@krj: Civil kurázsija annak legyen, aki nem teljesen hülye.

krj 2010.05.07. 08:33:54

@BKV reszelő: ne légy ennyire elitista. azért lehet másnak is, szerintem, akinek józan paraszti esze van és becsületes ember. bár nem biztos, hogy érti, mit jelent a kifejezés.

cicmen (törölt) 2010.05.07. 08:54:53

Valaki azon morfondirozott mit dolgozhat ez az ember ezzel nyelvbéli jártassággal. HALŐR? Kell cicgli, a halak mag tudvalévően nem szószátyárok. Semmi "kommukációs,, zavar nem léphet fel a két faj között.

Zed is not dead yet 2010.05.07. 09:15:01

A diszlexia olvasás-zavar, nem? Ez az ember simán tapló. Az se semmi, hogy ehhez valaki feleségül is ment.

cicmen (törölt) 2010.05.07. 09:25:56

@Zed is dead: Nem baj ha Grace a bolt előtt áll?

lófasz 2010.05.07. 09:29:36

Gumit csak szexshopból!

cicmen (törölt) 2010.05.07. 09:33:36

Mit panaszkodik! Örűljön, hogy nem intézték el a seggét a boltban mint Márszellusz Wállász bácsinak! Ő viszont milliomos is volt, és mégis!

cicmen (törölt) 2010.05.07. 09:37:06

@lófasz: A szexshopos gumi a faterjánál ment tönkre nem?

avatartalan 2010.05.07. 10:04:10

tuti direkt ilyen helyesírással írta
alapból valaki nem lehet ennyire tudatlan...

gonosz1hal 2010.05.07. 10:25:26

@betegvilág:
@ember a goldon?:

szerintetek nem egyértelmű?

egyébként nem voltam pontos: diszgráfiás az illető, nagy valószínűséggel. ennek számos oka lehet. abszolút nem érdemli meg senki, hogy a helyesírása miatt pellengérre állítsák.

rossz helyesírással, fogalmazási tehetség nélkül is lehet valaki a társadalom fontos tagja. és mint ilyennek, kötelessége részt venni a közügyekben, időnként írásban is megnyilvánulni.

a kiröhögés hihetetlenül bunkó dolog. ez az egész poszt és az alatta található kommentek zöme olyan, mint egy nyilvános ku klux klán-gyűlés. szégyenletes.

cicmen (törölt) 2010.05.07. 10:56:56

@gonosz1hal: Jogos a ledorongod! Nem röhögni, segíteni kellene inkább! Akkor nem üt be a mennykő legközelebb!

cicmen (törölt) 2010.05.07. 11:06:15

Kedves Tamás! Ne a legolcsóbb belsőt vedd mert így jársz,és ez másra is igaz! Púderezd be (belülről)és felrakásnál ne csípd ki a gumit! Csak óvatosan! Elötte vizbemerítéssel nem árt ellenőrizni, eleve nem gyárihibás e? A végén nyálazd meg a szelepet! Utóbbit félre ne értsd kérlek! És már mehetsz is a forgalomba! Sok szerencsét!

cicmen (törölt) 2010.05.07. 11:22:20

Az írásról meg annyit, hogy azt meg inkább kerűld, mert ha mások meglátják ez lesz belőlle! (gördíts fel és nézd meg mit műveltél!)

XCat 2010.05.07. 11:40:35

@gonosz1hal: ez nem diszgráfia. Ez teljesen sima tahóság.
De igazad van, javaslom Tamást miniszterelnöknek. Rosszabbul nem járunk, mint így.

nyílméregbéka 2010.05.07. 12:49:50

@CatMother: hát most, hogy így mondod, elgondolkodom, Tamás vezetékneve vajon nem D-vel kezdődik-e?

Superba 2010.05.07. 14:20:40

Klassz az egész.)
Én még arra tippelnék hogy teljes sötétségben írta ezt a panaszos levelet a biciklis ember.

Tonohaver 2010.05.07. 15:45:10

@Kandabuli(23.39):

"Íme a bzoínytéik!"

És tényleg! (Kenem Tesztett!)
***************

(Bár kevesen sértődünk meg, ha egy írás jó helyesírással készült, - sokan - úgy is eltudjuk olvasni!)

A rája szarik rája 2010.05.07. 19:01:31

Pósztólllót már leheeete?

GatyaPityu 2010.05.07. 23:02:56

@avatartalan:
Simán lehet. Én is találkoztam már a helyesírást és a nyelvtant tekintve hasonló szinten mozgó emberrel. Ez van.
De ez a "gatyi", hát ez egyszerűen priceless! :D

Clearvoyance 2010.05.08. 04:07:37

Még ilyet!
Könnyesre röhögtem magam.
Csodás volt. :D

avatartalan 2010.05.08. 07:18:58

@Atro: nem az a baj(vagyis de,baj) hogy ennyire tahó,hanem hogy az ostobaságát reklámozza a Homáron,amit sokan olvasnak
legalább lefuttatta volna helyesírásellenőrző progin vagy valami...ehhh

belakis 2010.05.08. 11:40:15

@igazi hős: pedig jellemzően pont rátalálnak ;)

belakis 2010.05.08. 11:46:27

@Tonohaver:

Elütve is lehet viszonylag helyesen írni, de amikor tudatlanságból, és tanulatlanságból eredendő hibáktól hemzseg egy írás, arra ne fogjuk már rá, hogy gyorsan lett gépelve, és elrontotta....

A kettő nem ugyanaz.

És ez az írás nem a gyors gépelés miatt lett olyan, amilyen, hanem a tanulatlanság miatt!

belakis 2010.05.08. 11:50:37

@gonosz1hal:

Diszgráfia, oké.

Végülis közel van a MENJEK szó elütésekor az J a NY betűkombinációhoz.
Az LY a J-hez. Rá lehet aggatni mindenre valami indokot, miért ilyen, de itt maga a történet is elég fél lábon áll, az írás módja meg totál betette a kaput az átlagnak: a kettő elegyéből pedig megszülettek ezek a reakciók ;)

igazi hős 2010.05.08. 13:35:25

@moli: Ha ez nem fotosop, akkor mindent visszavonok és leborulok a nemzet nagysága előtt, mely ilyen remek példányokkal rendelkezik mint Tamás. Genyó kapitánytól meg elnézést kérek a feltételezésért, a kommentje ettől függetlenül remek volt.

Kandabula 2010.05.08. 21:39:44

Tamás Panaszkönyve tökéletes.

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2010.05.09. 11:17:47

GATYI termék :-DDD ááá, ez kééész, bikicsunájjjjj

kencel 2010.05.12. 20:45:54

@atpijkamo: hozászólást zz vel irgyák.:D Ha fikazod az posztolo helyesirasat legalabb arra ugyelj hogy minden szot helyesen potyoressz.szerintem ez ilyen esetben alap doldog.

kencel 2010.05.12. 21:04:27

kurvanagy a panaszkonyv beszkennelt kepe. A vegen Halasz alairasa. Igy hiteles az egesz.
En mondjuk utalom oket es a boltjukat,(regen mindent elbasztak a biciklimen amig hozzajuk vittem beallitasok miatt) el sem hiszem hogy ebbol kepesek voltak meggazdagodni.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.05.12. 22:40:54

@kencel: Igyekszem. De elütés bármikor lehet. Azt én is tolerálom. Amiről én beszélek, az a helyesírás, nem pedig a sajtóhiba.

Kí bír ha tat lan, ami kor vala ki min dent kü lön ír.
És rosz hejesirásal.
Látod, egyszerűen olvashatatlan.
süti beállítások módosítása