Tékozló Homár

Nem jött rá, hogy korrumpálni akarja a kéményseprő

2010.06.23. 10:12 | szily | 229 komment

Minden magyar ember tudja, hogy a kéményseprő név a bojtosúszós halhoz vagy a parkolóőrhöz hasonló ősmaradvány. Azok az emberek, akik ezt a nevet viselik, természetesen nemhogy nem szoktak kéményt seperni, de nyilván réges régen akkor is képtelenek lennének ilyesmire, ha nagyon meg kéne csinálni. A kéményseprő ruha és a vasgolyó csak folklorisztikus kiegészítők az "add ide a pár ezer forintos korrupciós pénzt a papírért cserébe" című néptáncban. Ismerkedjenek meg a Maszületett Ügyféllel, akik olyan mulya, hoigy nem vette észre az erőteljes kacsintgatást, ezért szerintünk is megérdemelte, hogy a lakásában kikapcsolják a gázt. Pedig az önkormányzat is próbálta rávezetni a helyes megoldásra!


Magyarországon a kéményseprő díjat adóként fizetik az ingatlan tulajdonosok, ami praktikusan azt jelenti, hogy pl. a FŐKÉTÜSZ (Fővárosi Kéményseperőipari Kft.) szolgáltatás, végzett munka nélkül jut bevételhez, méghozzá 2009-ben kéményenkét 1773 Ft-hoz - ahány budapesti kéménylyuk, annyiszor. Van egy „fontos hatósági feladatuk”: ellenőrzik a kémények szabályosságát. Ezt minden évben, de kik, és milyen felkészültséggel? A kéményseprők fekete ruhában, a nyomtatványtömbbel mint legfontosabb eszközükkel a kezükben kopogtatnak be, de a szakmaiság jegyében egy vasgolyó is van a hónuk alatt.
       Történt, hogy a lakóházunk vizsgálatánál 2009-ben a nem találta meg a „szakember” a kéményajtót. Jött 2010-ben, akkor sem látta meg az egyébként 40 éve beépített és szabad szemmel is jól látható ajtót. Elővette a ceruzáját, és komoly szaktudásával felvértezetten megállapította, hogy életveszély van! Sem 40 évig, sem az utolsó egy évben nem volt, de most hirtelen lett. A nyomtatványában bejelölte, hogy nincs koromzsák ajtó, sőt a tetőről sem lehet megközelíteni a kéménylyukat. A „hatóság” által észlelt hibát kijavítandó jött egy kőműves, aki a munka megkezdése előtt megnézte, tényleg hiányzik a kéményajtó? Fél percen belül megtalálta – csak ránézett a falra. A ház az akkori divat szerint lapos tetős, ahova a lépcsőházból kényelmes 5-6 fokos létra visz fel a tetőre, ahol még csak sámlira sem kell állni, hogy belenézzenek a lyukba.
A kéményseprő, mint hatósági ember írt a másik hatósági embernek, a kerületi önkormányzat Építésügyi Irodájának. Ott is hasonlóan komoly szakértelemmel találkozott. Az iroda megkeresésére bejelentettük, hogy meg van az ablak, csak a kéményseprő nem látta meg. Az önkormányzat szerint a „szabály az szabály”. Az adott esetben ez azt jelenti, hogy előtte van a FŐKÉTÜSZ „szakvéleménye”, akkor ő hatóságilag intézkedik – hogy mi a valóság, az a hatóságot nem érdekli: a fő, hogy mi van a papíron! Hoztak is egy határozatot, melyben megtiltották a gázmelegítő használatát, vagyis lakhatatlanná tették az egyébként kifogástalan lakást. Ezt csinálta az állítólag polgár- és lakosságbarát vezetésű önkormányzat. Ahelyett, hogy figyelmeztették volna a döccenőről FŐKÉTÜSZ valamelyik szintjét, vagy saját maguk ellenőriztek volna a helyszínen (mint lakhatási engedélyt kiadók elvileg tájékozottak a szabályossági kérdésekben), a kerületi lakost súlytották. A FŐKÉTÜSZ akkor jön ki még egyszer, ha fizetnek neki 4053 forintot, az Önkormányzat pedig csak akkor foglalkozik a határozat felülvizsgálatával, ha a fellebbező polgár fizet 30.000 forintot.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.23. 13:42:14

@Terézágyú: "nem emlékszik arra, hogy valaha is pucolták volna a kéményseprők a kéményét"

Az a jó. ha nem kell pucolni. Begyújtanak alul újságpepírral, ha elviszi a huzat, akkor jó.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.06.23. 13:43:25

@AlulírottFentemlített:
Seggiccsünk!
Vegyél egy vuvuzelát tőlünk, az árával segíthetsz rajtuk!
Itt:
sunews.blog.hu/2010/06/23/vuvuzela_fa

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.23. 13:46:09

@Tibike15: "ilyen kazánok kémyére direkt nem tesznek semmilyen nyilást"

Már írták, de meismétlem. A döglött galambokat, törött téglát, maltert, egyéb szemetet hogyan szeded ki a kéményből ha eldugítja?

Ja, mindkét végén zárt kémény. Úgy értem.

FaBRiK 2010.06.23. 13:46:51

Kéményseprők, Én nemrég építkeztem. A tervben szereplő kéményt először nem fogadták, el, kértek ÉME-t. Vittem a bizonyítványt, de nem a magyar ÉMI-ét, hanem a cseh központét:
1. Nem jó, német-ül van (angolul volt) és csak magyarul lehet
2. Nem jó, nem ÉME-s
Mondom, van egy EU és vannak akreditált tanúsító intézmények, azaz ez jó, de mutassanak ilyet az általuk forgalmazott (!) kéményre. Furán nézett. Mondom, ott lóg egy másik tanúsítvány a falon (ISO), az is németül (:-)), ezek szerint van dokumentáció kezelésük.
Na erre kihoz egy tanúsítványt. Egy kazánét. 10 éves tanúsítványt.
Végül nem fogadták el, mondván nincs EU szabvány, ÉME-t kérnek. Én meg nem mentem tovább

A végén lett Leier-em drágábban. Aztán kb. 1,5 év múlva, amikor át kellett venniük, az EU direktívákra hivatkozva kértek egy tanúsítványt tőlem. Mondtam, hogy ez Leier rendszerkémény. Nekik akkor is kellett. Csak akkor az első verziónál miért mondták, hogy az nem jó?

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2010.06.23. 14:30:29

@igazi hős:
A visszabontás nem elég: ugyanis előírás, hogy egy családi háznak tartalékfűtéssel kell rendelkeznie. Mifelénk egy kémény seprését akkor is kifizetik ha egyáltalán nincs is kéményed és soha nem is volt egészen addig amíg nem szerzel pl. az elműtől egy elvi nyilatkozatot, hogy ha szükséged lenne tartalék fűtésre akkor azt majd hősugárzóval megoldod. (az elmű meg azt írja, hogy 1db 16A fogyasztású berendezést jogosult vagy használni akár elég ez neked akár nem)

sertésmájkrém 2010.06.23. 14:33:10

szily, elfeljtetted beleszőni, hogy az egészről a jobbik tehet, akarunk ilyen csendőr tempót?

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2010.06.23. 14:39:03

@atpijkamo:
Ez a házilag pucolás ellenőrzése való, bár kétség kívül jó a hatékonysága.

Azért ha ilyen "neves" cég végezné pl. áramlásmérést várnék műszerrel 20,40,60,80,120 fokon...

De mit várjak amikor utcai ruhában (de kitűzővel, igazolvánnyal) egyetlen tisztító kefe, létra stb. szerszám, műszer nélkül jön? Nyilván csak pénzt behajtani - én meg pucolhatom a magam kéményét (meg a szomszédokét is.. persze garancia nélkül)

Secnir 2010.06.23. 14:39:12

@sambalabammbumbumm:
"ugyanis előírás, hogy egy családi háznak tartalékfűtéssel kell rendelkeznie."

????
ELŐÍRÁS????
????
HOL?

Secnir 2010.06.23. 14:42:37

SEGÍTSÜNK AZ ÁRVÍZKÁROSULTAKNAK !!!

Mondjunk le augusztus 20-án a tűzijátékról, az árvízkárosultak megsegítésére!
Nekünk csak látvány,nekik az élet.
A múló látvány helyett, maradandó, életre szóló segítség !
Egyet értesz?
Lőjenek ők! A tűz elpárologtatja a vizet, és száraz lesz a környezetük!
A szikra fertőtlenít!
Kiváló épületstatikai vizsgálatra is, ha már szétmállott, egy durranástól összeomlik a ház!

OFF:
egyetértek a kezdeményezéssel
ON:

indapass90210 2010.06.23. 14:48:47

@Kulics: Bazmeg, hogy ez mekkora komment! :D

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.23. 14:49:21

@sambalabammbumbumm: "én meg pucolhatom a magam kéményét (meg a szomszédokét is"

Pucoltasd velük, arra vannak.

"egyetlen tisztító kefe, létra stb. szerszám, műszer nélkül jön"

Talán kint vannak a kocsiban. Mifelénk teljes menetfelszereléssel grasszálnak.

Az egyik egyszer felmászott a 4 méteres kéményre. Mint egy cirkuszi akrobata. Csak lestem.

akárki lehetek:-) 2010.06.23. 14:50:03

@1 Fószer: @birca maxval:
Ezzel nem illene viccelni
Képzeljétek a helyükbe magatokat

indapass90210 2010.06.23. 14:51:18

@birca maxval:

27. Osama Bin Laden (Afghanistan, Nuristan) (a rakétákat elvinném, semlegesíteni)

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.23. 15:01:10

@akárki lehetek:-): "Ezzel nem illene viccelni"

Én is segítek az árvízkárosultakon. De ez nem a hirdetési fórum.

A skót beballag a helyi újság hirdetés felvételi irodájába.
- Gyászjelentést szeretnék feladni.
- Parancsoljon, Uram! - így az ügyfélszolgálatos - Mit írhatok a gyászjelentésbe?
- McIntire meghalt -feleli a skót.
- Csak ennyi, Uram? Öt szóig ingyenes a hirdetés.
- Akkor írja hozzá azt is, hogy:
- Ugyanitt bicikli eladó.

akárki lehetek:-) 2010.06.23. 15:04:22

@atpijkamo:
Tudom, de akkor inkább nem kellene említeni szerencsétleneket.

Démonmac1 2010.06.23. 15:09:20

#1 vasgoló a lehúzós kéményseprők hátsó felibe.

#2 Nem értek egyet azzal, hogy elmaradjon a tűzijáték, mivel az idegenforgalom egy része pont annak köszönhető, hogy van az aug 20. ai móka.
Abból meg pénz van. (szobafoglalás, vásárlás, észegetés)
gyengébbek kedvvért: adóbevétel

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2010.06.23. 15:12:02

@Secnir:
"ugyanis előírás, hogy egy családi háznak tartalékfűtéssel kell rendelkeznie."

2 helyen is: a kéményseprőknél van valami jogszabály illetve ha házat építesz/átépítesz kell gondoskodni róla. Hál' istennek elég egy elmü nyilatkozat is ami ingyenes és postafordultával jön.

@atpijkamo:
"Pucoltasd velük, arra vannak."
Igen arra vannak, de nem pucolják ki, legalábbis akkor biztosan nem hiszen gyalog jönnek (vagy nem az utcában áll a kocsija).
Szomszédom egyszer kérte akkor azt mondta, hogy felírja az adatokat, egy hét múlva délelőtt 10-kor jönnek. Tényleg jöttek du 4kor, akkor szerszámmal de ekkor 2 nap szabit kellett kivennie egyiket az összeírás napján másikat meg a munkavégzésén.

Így jobban járnak ha kölcsönadom a pucolómat és megcsinálják 7végén.

Viharzóna 2010.06.23. 15:17:42

Kedves kommentelő sorstársaim!

Nem olvastam el az összes írást, de látom vagyunk elegen. A családom ingatlanja Heves megyében található, ezenkívül még van két érdekelltségünk Nógrád megyében is. A Heves megyei TŰZKÉV minden évben küld egy "újjonnan kiképzett" képényseprőnek kinevezett kéményseprési díjbeszedőt.

( A Nógrád megyeit már évtizedek óta nem láttam.)

Se kotró eszköz, se golyó, se korom vakaró, csak a számlatömb, amin be szeretné szedni a gázüzemű - több mint húsz éve - kéményem után a kéményseprési díjat.

A portára nem tud bejutni. Utánna jönnek a papírok, hogy majd ekkor és ekkor jön újra.

Majd pofátlan módon, a Heves Megyei Tűzkév vezetése kiküldi a közel négy ezer forintos számlát, hogy mint főpalimadár fizessek, mert , ha nem úgy átadják egy behajtó cégnek. Ezt követik sorrendben, az Országosan elhíresült Itrium Justitia fenyegető felszóllításai.
A Nagy hírű cég - Hm-i TŰZKÉV- két évtizede nem tud rájönni, hogy, ha a gázüzemű kazán, vagy vízmelegítő kormolna, akkor már régen nagy baj lenne.

Ilyenkor nem kéményseprőt, hanem gázszerelőt kell kihívni. No további jó elmélkedést. Tőlem a HM-i Tűzkév nem fog ingyen jutalomalap növelő jövedelmet beszedni. Fizetség, csak elvégzett munka után jár. Aki nem dolgozott meg a pénzéért az ne is tartsa a markát.

Mert ezért csak a templomban szoktak pár forintot adni a sekrestyésnek. De ott legalább a pap megdolgozott érte, mert elmondja, hogy melyik az a párt az országban, akire a jó keresztényeknak szavazni kell.

Rák Attantam 2010.06.23. 15:21:54

Érdekes, nálunk a kéményseprő KÖSZÖN, LÁBAT TÖRÖL(!), pár újságpapírt kér, leteríti a kéményajtó elé, egy másikat összeteker és meggyújt, lyukba bedug, huzatot néz, elolt, összetakarít maga után, számlát kiállít, rendezzük, KÖSZÖN, elmegy. Vagy alternatívaként, ha a műszer (a lángoló újságpapír) nem lángol az általa szabványosnak ítélt vehemencia-együtthatóval, akkor kéményt is pucol.
Úgy látszik, hogy itt még nem a FŐLÓTUSZ vagy mi a főnök...

AlulírottFentemlített 2010.06.23. 15:45:16

@Secnir:
Ehhez szerintem ők csatlakozhattak és küdték tovább :-)

1. Ede
2. Bánki Péter
3. Pötyi bá
4. Aeroviva
5. Hagyjad Imre
6. Exit tours
7. Wizz Air
8. Polgár Jenő
9. Szalacsi Sándor
10. Malvin

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2010.06.23. 15:47:25

@Rák Attantam:
Én ha lángol az újságpapír, ha nem azért kitakarítom évente 2x mert egy kávéskanálnyi piszok is sok :)

Persze szó nélkül fizetem a szerszámok, műszerek nélkül érkező 60-70 éves bácsinak az el nem végzett munkájáért a díjat, de mindig megkérdezem, hogy ugyan a micsodájával akarja a 8 méteres kéményünket pucolni ? :D

Nem az ezrest sajnálom tőlük, hanem azt a sokszázezret amibe a kéményseprő járda, hőszigetelt tetőkibúvó és beépítési kerete, meg a felnyitható létra a padlásra, padlásról a tetőre ill. ezek beszerelése került. Hiszen nem hogy a kéményseprő nem használta, de én sem...

A másik sokszázezres tétel a kéménybélelés, saválló tisztítóablakok, tégla helyett műkő burkolat még azt mondom van értelme, meg előírás stb.

pjotrkolja 2010.06.23. 16:08:17

@sirsteve:
A kéményseprő dolga, hogy ellenőrizze az elvezető rendszer megfelelőségét, tömörség szempontjából ... ezért mér ott, mert ha az elvezető oldal tömörtelen lenne akkor égéstermék nyomát érzékelné a égési levegő oldalon ...
A gázszervizesed majd az elvezető oldalon fog mérni, hogy beszabályozza a cuccot maximális hatásfokra.

pjotrkolja 2010.06.23. 16:16:33

@Secnir:
Itt:
253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet
az országos településrendezési és építési követelményekről
"Tartalékfűtés
94. § (1) A tartalékfűtés lehetőségéről gondoskodni kell
a) minden lakás legalább egy lakószobájában,
b) minden olyan helyiségben, ahol folyamatos tartózkodás szükséges (pl. készenléti, ügyeleti helyiségekben).
(2) A tartalékfűtés lehetőségéről szilárd tüzelőanyaggal üzemeltethető tüzelőberendezés céljára alkalmas, gravitációs üzemű kémény vagy egyidejűleg és folyamatosan igénybe vehető többlet villamos energia biztosításával kell gondoskodni."

pakesz (törölt) 2010.06.23. 16:35:31

amikor hencegnek a gazosok hogy mijjen occo ez a keco futese akkor beleszamoljak ezt is?
pontosan mennyi is az annyi?
otthonmaradni egy felnottnek, 3500 Ft ket kemenyre ez hany evre is van?
es akkor mennyivel is kellett volna megkenni?
tehat evente ez mennyi is?

Tomi1973Wien 2010.06.23. 16:37:15

ha nem jonnek idoben, a megadott intervallumban, akkor az ugyfel jogosult a kiesett napi keresetenek a potlasara. (idoaranyosan). ha jonnek, de csak az utolso pillanatban, es tovabb tart nekik, mint a megadott ido, akkor is jogosult az ugyfel a karpotlasra. itt mukodik dolog.

pjotrkolja 2010.06.23. 16:40:29

@sambalabammbumbumm:
Sok helyen olvastam már ezt az acél tisztítóajtós mizériát ...
Nem csak acél lehet, lehet nyugodtan kettős záródású betonajtó is ... pont az ami eddig is volt.
Bélelni is akkor kell, ha a kémény nem füsttömör. Esetleg tüzelőanyagot váltasz vagy más teljesítményű vagy más tüzelési módú berendezést szerelsz be, kéményt újítasz fel, vagy újat építesz.

Kéményseprőnek nem fizetni, amíg munkát nem végzett!!!!
A fodrásznak sem fizetek míg le nem vágja a hajamat (az idő előrehaladtával egyre kevesebbet) ... persze nem árt tisztában lenni azzal sem hogy mit kell csinálnia ... 27/1996 BM rendelet és mellékleteit hőzöngés előtt áttanulmányozhatja a honpolgár. Kérdésre, a kéményseprőnek ezt el is kéne tudni mondania, hiszen (remélem) nem véletlenül kapott szakmunkás bizonyítványt.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.06.23. 16:48:35

@mesterseges szinezek: No de egy hivatalos okiratban hamis tényt állító közszolgáltató csak így kapható el.

pjotrkolja 2010.06.23. 16:50:49

@sambalabammbumbumm:
Ezt a fémajtós dolgot nem értem ...
Lehet az kettős záródású beton is.
Bélelni is csak akkor kell ha nem füsttömör a kémény, vagy ha változás áll be a teljesítmény, tüzelőanyag, vagy a kémény "geometriájának" viszonylatánan (megemelés, átépítés, újjáépítés), illetve ha használaton kívül helyezett kéményt újból használatba helyeznek.
A fenti esetekben mindig az éppen aktuális szabályozást kell alapul venni.

Kéményseprőnek amúgy meg NEM FIZETNI AMÍG MUNKÁT NEM VÉGEZ ...!!!

Nyilván nem árt tudni, mielőtt hőzöng a honpolgár, hogy mi is az amit el kell végeznie a seprőnek.
Ehhez nyújt segítséget a pár oldalas 27/1996 (X.30.) BM rendelet és melléklete.

pjotrkolja 2010.06.23. 16:52:34

Bakker ... leírtam még egyszer, mert többszöri frissítésre sem jelet meg a komment ...
No mindegy ... az ismétlés ugye a tudás anyja.

:)

Egyéves Önkéntes 2010.06.23. 16:53:48

@Kulics: még sosem voltam fosszília és állampusztán sem ültem, de majd pótolom.

Rák Attantam 2010.06.23. 16:55:33

@pjotrkolja: Most elképzeltem azt a kaján vigyort, ami az arcodra kiült, miközben ezt gépelted: "Kérdésre, a kéményseprőnek ezt el is kéne tudni mondania, hiszen (remélem) nem véletlenül kapott szakmunkás bizonyítványt."

Nyugodj meg, a kéményseprő annyit sem tud mondani, hogy "két felest kérek". Helyette a pultos kérdi: "a szokásosat, Pali bácsi?", az meg "aha". Aztán mi meg ezekre bízzuk az életünket, hóóóógyne!

Egyéves Önkéntes 2010.06.23. 16:58:14

@sambalabammbumbumm: nálunk bicajjal jön, és vállán az nagy kefe

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.23. 17:05:39

@pjotrkolja: Nem a te hibád. Üdvözlünk a gagyi blogmotor alkonyzónájában! A leggyakorlottab kommentelőket is becsapja, kénye-kedve szerint törli vagy mutatja meg a kommenteket. Nem a te hibád.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.23. 17:07:21

@pjotrkolja:

Ja, és javítani nem lehet.
Ja, és javítani nem lehet.

Rák Attantam 2010.06.23. 17:07:36

@pjotrkolja: Általában várj, míg valaki ír egy következő kommentet. Akkor rendszerint kikerül a tiéd is. Ha nem, akkor tényleg a kéménybe íródott korommal... :D

pjotrkolja 2010.06.23. 17:08:14

@Rák Attantam:
Ismerve az emberanyagot, nem vigyorogtam ... kéményseprő vagyok, oktattam már szakmunkást és mestert is.
Valóbban szélles a paletta ... de általánosítani nem kell. Vagyis az utolsó bekezdésed nyithatna úgy is, hogy "Ismerek olyan kéményseprőt aki ....."
Nálunk a megyei lap újságírója megkérdezte, hogy írhat-e arról a kéményseprőről aki nála jár, mert meglepődött, hogy ezt a szakmát lehet így is végezni (nem az "aha" típusú seprő).
Vannak ebben a szakmában is nem kiskirályt, meg hatóságot játszó emberek ... csak ha egy ilyen poszt felkerül akkor kollektíve "minden kéményseprő ilyen" lesz a dolog vége.

Rák Attantam 2010.06.23. 17:11:22

Általánosítani csak az "általában" szemem elé kerülő dolgokról tudok. Bár fentebb írtam, hogy néha vannak a skatulyába nem férő emberek is (a lábat törlős, köszönős mesterről szóltam).

europeer12 2010.06.23. 17:19:59

A kéményseprősködés nem más, mint a haveroknak leadott üzlet. A nagy semmiért megsarcolják a lakosságot. Olyanok, mint a maffia behajtói, végigjárják a lakásokat, aztán beszedik a pénzt a nagy semmiért. Mocskos csőcselék. Aztán évente meg egy rakat ember meghal a füst okozta mérgezésben. Ilyen esetekben rögtön pert kellene indítani ellenük "nem szándékos emberölés" vétsége miatt. De ez Magyarisztán, fő az extraprofit az el nem végzett munkáért! Csurog vissza szépen a drága hivatalnoki rétegünknek belőle.

europeer12 2010.06.23. 17:21:20

@europeer12: Remélem, a cigánykobold erre is kitalál majd valamit!:)

aTavasz 2010.06.23. 17:35:29

Nálunk a kéményseprő azt mondta, amikor a padlásra akartuk küldeni kéményt pucolni:
1. Nem vagyok úgy öltözve
2. tériszonyos vagyok...

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.06.23. 17:44:03

@sambalabammbumbumm:
az elmű meg azt írja, hogy 1db 16A fogyasztású berendezést jogosult vagy használni akár elég ez neked akár nem)"

Nemá!
Felár nélkül , alapból jár a 32A, azon felül kell sarcot fizetni amperenként

Stiel 2010.06.23. 18:04:58

@elwood: 'user mit csinált amíg a kéményseprő az eddig mindig megtalált ajtót nem találta? kedvesen aláírta a papírt a problémákról ahelyett, hogy beleverte volna a fejét, hogy itt van b.meg'

Nem írja alá, de ettől még nincs semmi. Ha a lakó nem egyezik bele, akkor nincs is életveszély, vagy mi?

A fejbeleverést persze ettől függetlenül meg kellett volna ejteni. Sztem némi üvöltözés hatására lemondóan továbbállt volna.

Kopi3.14 2010.06.23. 18:23:58

jártam már úgy, ugyanazon kéméynseprőnél, hiányolta a szabadon álló nyílást, amin keresztül kukkolohatná a lyukat a kis perverz. Felette van bekötve a gázkazán, simán kiveszi a csövet, és lesheti a sötétet. Pampogott nekem, hogy ez így nem jó, meg izémizé. Mondtam, maguk vették át, akkor is így volt. Gyakorlatilag kihozta, hogy mekkora kegyet gyakorol, hogy most nem foglalkozik velünk. Következő évben apám is ott volt, akkor midnen rendben volt, ugyanazon emberrel. Azt követő évben megint egyedül votlam, megint ugatott. Szerencsére negyedjére nem találkoztam vele, mert akkor kibasztam volna a házból, hogy máig repül és lesi a fekete, kormos lyukakat a világ midnen részén.

Megdobbent 2010.06.23. 18:34:02

Kemenysepro jon, videokamerat beizzitod, es szolsz, hogy akkor lasson hozza nyugodtan, ne zavartassa magat.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2010.06.23. 18:38:32

@pjotrkolja:
Igazából samott béléssel is mehet a kéményed: de az teljes bontás, ráadásul olcsóbb a saválló cső.

Természetesen a szabály az, hogy új létesítmény - aktuális előírásoknak megfelelő kell legyen azaz semmi probléma a 40 éves kéménnyel addig amíg a malter vagy a téglák nem potyognak. Aki pucolt vagy nézett végig webkemerával ilyen öreg kéményt láthatja, hogy nem ördögtől való a bélelés, csak hát a számlát esik nehezünkre fizetni.

Nálam azbeszt tömítéses dupla beton ajtós tisztítónyílás volt a pincében - sima ügy, h cserélem

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2010.06.23. 18:46:53

@horex:
Stimmel 32A jár alapból, de nézzük csak melyik az a csatlakozó (mer' ugye direktbe otomata után nem kötünk) amelyik üzemszerűen 16A-nál nagyobb terhelést tud viselni: Nnna ez a 4 vagy öt pólusú kerek ipari áram csati (van valami neve is, majd egy villanyász kijavít)

Továbba az, hogy bejön 32A az nem azt jelenti, hogy ráakaszthatsz egy 7,6kWh teljesítményű cuccot, mert mondjuk világítani vagy a megfelelő méretű hüttő üzemeléséhez is kell delej.

Továbbá az összes normál (aka: malacorr) konnektor 16A-al terhelhető ráadásul ezt a gyártók is felismerték így a lakossági villamos hősugárzók és fűtőtestek is villásdugóval szereltek.

Eképpen az ELMÜ állásfoglalása azt jelenti, hogy bármit bedughatsz a konnektorodba ami szabványos készülék, csak így van megfogalmazva.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2010.06.23. 18:51:52

@sambalabammbumbumm:
@pjotrkolja:
Ja, látom szakmabeli vagy, nna, nem akarom elvenni a kenyeret dilettáns hozzá nem értő vagyok, csak a kontár munkánál még a sajátomat is jobban becsülöm, tisztelet a kivételnek.

Gyorsan hozzáteszem, hogy a zinformatikust sem engedem a gépemhez sem fizikailag, sem távolról csak a munkahelyemen bár azt a szakmát legalább számomra elfogadható mértékben ismerem

Tecumseh 2010.06.23. 19:22:15

@pjotrkolja: Úgy látom, mint sok másik, kéménysepréssel foglalkozó fórumon is, itt is te vagy a Főkétüsz hivatalos megmondóembere. Akkor valószínűleg látod mi folyik körülötted, a cégnél...
Maga a meló, amit a kéményseprőkkel, a vállalati ranglétra legalján tartózkodó melósokkal elvégeztetnek, az igazából a cég szempontjából elhanyagolható, csak és kizárólag a befolyó pénz számít. A fizetés nevetséges, nincs, vagy csak pár helyen van lehetőség, hogy ne a saját zsebükre kelljen parkolni, a fokozott igénybevételnek kitett munkaruhát hosszú.hosszú ideig hordják ( 3 pólót 2 év, stb...). Nincs BKV-bérlet, benzinpénz csak a pár kiemeltnek) Nemes egyszerűséggel előre megfontoltan rá vannak kényszerítve ezek az emberek a simliskedésre, hazugságra, adócsalásra. A kirendeltségvezetők már jobb helyzetben vannak, ha kellően megkenik őket, szívesen segítenek. Magasabb szinten még méginkább csordogál a pénz, ugye. Különben hogy fordulhatna elő olyan, hogy az alig pár éve még albérletben élő emberke most tizmilliós autóval grasszál, és ingatlanokat vásárolgat befektetésként... Szakvélemények 30-40 ezerért,természetesen kp, és zsebbe, stb..ráadásul néha egy-egy szakvélemény sor.számára többet is kiadnak, a fölös sok10e, 100 e. Ft-t meg ugye megy zsebbe. Lsd pl.a B.P.-t, de igazából sok nevet meg lehetne említeni... És ezek még a hagyományos kémények, nem beszéltem a turbós készülékek körüli hercehurcáról, mert a KMSzT-sek ugye külön kaszt, magasabb árfekvés.
De mesélhetnék arról is, hogy hogyan kennek meg egy-egy közös képviselőt, hogy a házra rákényszerítse a bélelést ha szükséges ha nem, természetesen a Fökétüsz által támogatott, sok esetben kamucég által... Hogy ott milyen pénzek vándorolnak a k.képviselők, az engedélyező személy zsebébe... De az is téma lehetne, hogy ha amugy pályázatok utján lehet megnyerni egy-egy kerületben a kéményseprő cégnek a melót, hogy lehet, hogy évtizedek óta mindig a Főkétüsz nyer, mindenhol? Ki, hol, mennyivel lett megkenve? Bár ez most borulni látszik, változott a helyzet, mint tudjuk...
OK, fontos a mundér becsülete, de ha mondjuk kisöpörnénk a csontvázakat, és a maradék alig pár emberrel tisztességesen el lenne végezve az amúgy tényleg kötelező meló, az többet használna a megítélésnek, mint egy-egy fórumon a ködösítés, mellébeszélés, kidumálás.

vega2 2010.06.23. 20:07:08

Mikor pár éve egy új lakásba költöztem, akkor azt mondták, hogy csak akkor adják ki -többek közt - a lakhatási engedélyt, ha a kéményseprő átveszi az új kéményeket. Ki is jött egy fickó novemberben és csekély 16 000 Ft-ért átvette a két kéményt. Kifizettem. Erre márciusban kiküldtek egy szemre láthatólag szellemi fogyatékost, hogy fizessem be a kéménykotrási díjat. mondom rendben, de van egy kis probléma, ki kellene kotorni a kéményt. Azt makogta, hogy ő ezt nem tudja, ő csak a pénzért jött. Mutattam neki, hogy merre van a kijárat. Azóta nem zaklatnak. Magam kotrom a kéményeket az egyik buszsöfőrtől kölcsönkért profi kotróval. (Ő úgy jutott hozzá, hogy egy részeg kéményseprő valamikor a buszán felejtette az eszközt.)

pjotrkolja 2010.06.23. 20:07:38

@Tecumseh:
Te szegény szerencsétlen ... ha egy kicsit is odanéznél az ilyen irányú oldalakon tett hozzászólásaimhoz akkor számodra is egyértelmű lenne, hogy nemcsak hogy nem a Főkétüsz-nél dolgozom, de még csak nem is szomszédos megyében.
Nálunk évente jár teljes öltözet (nyári-téli nadrág, 2 póló, 1 hosszú ujjú, tavaszi dzseki, sapka, kesztyű (téli), szájkendő, táska, nyári-téli bakancs, pufimellény 2 évente. Respirátor, védőszemüveg, kézfejközépig mártott kesztyű, ezek elhasználódáskor cserélve.
Nálunk egy 24 lakásos társasház tervére kiadott nyilatkozat kerül bruttó 27.000.-be (ilyet a megyében nem építettek 4 éve).
Nincsenek itt nagy csúszópénzek mert nincsenek nagy kivitelezések ... 100.000.- hahaaahhaahahaha
Ráadásul többségi megyei cég vagyunk ... itt nincs adócsalás, nincs megjátszott megbízási szerződéses viszony, ...
Gondolom, mivel ekkora "szemfüles vagy" és sikerült k....ra kiszúrnod, hogy pont ki nem vagyok, de mégis ennyire a téma szakértője vagy, megvesztegetés csúszópénz miegymás akkor TE lehetsz a szerencsétlen aki alvállalkzóként, feketén dolgoztatsz és egy kémény egyszerűségű kivitelezést nem tudsz úgy megcsinálni hogy a fővárosi "kiskirályok" ne találjanak benne kivetnivalót. Vagyis csak kenőpénzzel tudsz érvényesülni.
Esetleg valami kivágott kéményseprő aki látott egyet s mást és most vagdalkozik.
Igen rólam el lehet mondani, hogy a szakmám tisztelete miatt, és mert nem zsebrehuszár vagyok, nem buzdítok senkit, soha, semmilyen szabálytalanságokra, vagy nem jogszerű cselekedetre. Gondolom neked mint adócsaló, fekete foglalkoztató(tatott)nak ez igencsak visszatetsző.
Az, hogy a mi szakmánkban is van korrumpálható ember az tuti, de az hogy ennek nevezz csak mert nem hunyok szemet orbitális baromságok felett, az barátom téged minősít.

pjotrkolja 2010.06.23. 20:14:51

@Tecumseh:
Írtam egy választ neked, de ez a blogmotor nem akarja az igazságot, ha nem jeleink meg akkor holnap újra leírom ...

Tecumseh 2010.06.23. 20:21:44

@pjotrkolja: Sztrovacsek666@citromail.hu

pjotrkolja 2010.06.23. 20:25:05

@Tecumseh:
Ahammm ezzel most mit kezdjek?

Tecumseh 2010.06.23. 20:29:07

@pjotrkolja: Például ide is írhatsz:-) Vagy a fórumba.

pjotrkolja 2010.06.23. 20:33:38

@Tecumseh:
Mint fentebb olvashatod, lejött a hsz.
És menjen csak a diskurzus ezen a helyen.
Ja a fórumon ... te milyen néven is írsz ... mert ha utána nézel én mindenhol ezen futok, tudod kicsit egyenesebb dolog (mégha név nélkül is) mint mindenhol másik néven ...

:D

Tecumseh 2010.06.23. 20:35:59

Kicsit félreértelmezted, de mindegy, igazából nem érdekes...:-) Az üzenet meg célba ért, oda, ahova szántam :-)Amúgy már rég nem vagyok a szakmában, de még a közelében sem - hadd tegyem hozzá hogy hál'Istennek...:-) Rólad nekem is van véleményem, de nem akarok személyeskedni -az előbbi bejegyzésed téged minősít. Jóakaróid meg lehetnek, ugyanis veled kapcsolatban is befutott néhány érdekes mail az imént közreadott e-mailcímre :-)Ez egy ilyen ország barátom.

pjotrkolja 2010.06.23. 20:39:09

@Tecumseh:
Ja nem személyeskedés, hogy korrupt főkétüszösnek nevezel. Ohhh
Kérlek-kérlek tedd közzé az infókat a jóakaróimtól .... vagy csak küldd el a mailemre forwardolva:
pjotrkolja@yahoo.com
Kis hazug vagy ...
:)

pjotrkolja 2010.06.23. 20:41:10

Gyorsan súgok valamit, még a nicknevem sem annyira nicknév, tudod e kicsi indián?
:)

Tecumseh 2010.06.23. 20:45:38

@pjotrkolja: Mint írtam, nem érdekes. A személyed is másodlagos, sőt, igazából nem is számít, ahogy a rólad szóló 2 e-mail sem. Hogy hol dolgozol, melyik cégnél, és mit, az legyen kizárólag a te problémád, magánügyed, nem érdekel. Amúgy meg kinek nem inge, ne vegye magára. Ennyi... Ez a fórum nem erről szól. A többi hozzászóló véleménye jobban érdekel, így ha lehet, inkább legyen az övék a terep.

pjotrkolja 2010.06.23. 20:47:12

Vehetem bocsikának?
:)
Mert szívesen ... komolyan.

Tecumseh 2010.06.23. 20:53:47

Nem, ne vedd annak... És nem kell írogatnod, nem érdekel.

pjotrkolja 2010.06.23. 20:56:39

Ja, mikor kifogyott az érv, és a mocskolódás hajója a mélybe bukik akkor jön az:
Amúgy sem érdekel .....
Ja én is küldtem mailt, láthatod a stílből, hogy nem vagyok akkora genny mint aminek be akarsz állítani.
:))

Tecumseh 2010.06.23. 21:08:45

Érvek ugyan vannak, és még sok minden más is, de itt és most csak értelmetlen szájkarate lenne, így kihagyom.
A leveledre meg ment válasz , de sem itt, sem privátban nem fogsz tőlem olyan infót kapni, amit nem neked szántak.
Részemről ennyi volt, minden további szájtépés felesleges ,és értelmetlen.

T2006 2010.06.23. 21:16:31

Jött a seprő, csönget. Kimegyek, hogy mit szeretne?! Hát az éves kéménydíj... -Mondom, ember hol lát itt kéményt?!
-De hát volt!
-Igen, egy éve lebontottuk, 10 éve nem használtuk.
-De a gázkémény!
-Azt is! Hőszivattyúhoz nem kell!
-OK Viszlát!
Eddig még oké, de két hét múlva egy kedves kolléga újra jött! Nem is értettem, hátha mégis lett addigra kémény?!

Fateroméknál turbó gázkazán van. Nincs gázkémény. A régi vegyes kémény 16 éve be van falazva. A kéményseprő azt mondta csak akkor nem kell fizetni, ha lebontjuk, vagy le van dugózva!
LE VAN! Igen, mássz fel, nézd meg! Nem! Innen is látszik! :)))

pjotrkolja 2010.06.23. 21:23:09

@Tecumseh:
Ahamm, ami nincs azt nehéz is közzé tenni ...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.06.23. 23:35:12

Visontanal ki kormolja a kemenyeket?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.06.24. 08:52:27

Összefoglalásként megállapíthatjuk, hogy sötét dolgok vannak a kémények tájékán...

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.24. 09:01:41

@Tecumseh: @pjotrkolja: Felesleges volt egymásnak esnetek. Pedig érdeklődve olvastalak titeket addig a pontig.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.06.24. 09:44:54

z volt már, hjogy ez a poszt is kísértetiesen hasonlít a tegnapira?
(A hasonmásverseny győzteseként kihirdették Ha-Son Leet!)

pjotrkolja 2010.06.24. 10:01:55

@atpijkamo: nem az volt a cél, de ok nélkül betámadott, rágalmazott, aztán ferdített majd elsomfordált.
Az adócsalózós belátom nem volt szép.
:)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.06.24. 10:20:26

@atpijkamo: Inkább örvendjünk, hogy hazátlan bitang barátunk túl van már (talán sikerrel) az érettségin...

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.24. 10:25:13

@Kitalátor feljegyzetei: Megint Internal Server Eroor? ... Mindjárt megnézem.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.24. 10:26:28

@Kitalátor feljegyzetei: Ide korhatár nélkül lehet kommentelni. Sajnos. De egy minimum IQ szint az nagyon kellene.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.06.24. 10:44:19

@atpijkamo: Úgy unalmas lenne az életünk. Meg különben is, mirefel ez az IQ-fasizmus? Szegregáni akarod a hülyéket? Akkor mi értelme ennek a bérblognak?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.06.24. 10:45:37

@atpijkamo: Inkább vuvuzela, de ha jól hallom, nem fújja, hanem szívja...

SÜN 2010.06.24. 12:47:39

TE IDIOTA! mibe tellett volna megmutatni szerencsetlennek azt az ablakot?!?!

2010.06.24. 17:05:12

Szerintem, ha legközelebb meglátsz egy kéményseprőt, vágd jól nyakon.

Agyalap 2010.06.25. 07:07:44

A Főkétüsz úgy ahog van, megérett a megszűnésre.
Lányom volt otthon a kéményellenőrzéskor. Felhívott, hogy a kéményseprő nem tudja kinyitni a tisztítóablakot. Telefonon instruáltam, és a 15 éves lánynak sikerült...
Szerintem minden kéményseprő köpje magát szemen.

Deuce Bigalow 2010.06.25. 14:38:52

idijóták!! a kéményseprő igenis megdolgozik a pénzéért, hiszen cserébe szerencsét hoz! csak megér már pár színes papír egy naaagy szerencsét!!

2010.06.26. 11:31:19

Van egy vegyes tüzelésű cserépkályhám, de a kéményseprő már hármadik éve nem hajlandó kiseperni a kéményt! Nincs is nála se kefe, se golyó, csak egy kis tükör, azt bedugja a koromzsák ajtón, és arról győzköd, hogy amíg az eget látja benne, addig nem kell seperni. Fenn a padlástérben lévő ajtónál meg már láthatóan kva kormos az egész, és bizony már a huzata sem az igazi. Kinek van ötlete arra, hogy vehetném rá a kéményseprőt, hogy seperje is ki? Telefonáljak be a központba? Vagy írjam rá a munkalapjára, hogy a kémény tisztítása nyomatékos kérésem ellenére sem történt meg? Vagy az egyetlen, amit tehetek, hogy elzavarom a fenébe, nem fizetek, és kiseprem magam? Kurva dühös vagyok már, ha kiseperné, akár még jattot is adnék neki, de egyszerűen nem akarja a dög!

csillagház 2010.06.27. 21:49:27

Holnap jönnek, szigorúan ketten. Nincs gázfütés, nincs bélelt kémény, elektromos fűtés van. Seperni nem kell, be se engedném őket, ha egyedül vagyok. Menjenek a fenébe, én is ki tudom kotorni, kettős beton ajtaja van. De nekik minden évben CSAK aláírás kell. Budapest...

Fotelrocker2 · http://budapest.blog.hu 2010.06.28. 00:35:41

@Terézágyú: De milyen pénzt, áruljátok már el? Nálam is minden évben jönnek, megnézik, aláírjuk, soha egy vasat még nem kértek (még ráutaló magatartás sem nem volt...).
Akkor??

Deviáns 2010.06.28. 10:15:52

Nálam az átépítéskor (vaillant kombi turbo kazán az egyedi kályhák helyett + radiátorok) igazolást kellett kérni a kéményseprőktől az építési engedélyhez (tubócső falon ki), hogy a kazánnal együtt vett eredeti vaillant turbócső alkalmas a füstgáz elvezetésére. 5000 Ft volt az igazolás. Magyar bürokrácia.

pjotrkolja 2010.06.28. 10:32:09

@mityu: Gondolom, társasházban laksz és egyesített falú gyűjtőkéményetek van, annak a díja legtöbbször a közös költségből kerül levonásra, ... ha ez a helyzet akkor javaslom, hogy a következő évnyitó társasházi gyűlésen, nézd át az előző év pénzügyi kimutatásait, évente egy ezresed biztosan erre megy el ... ha nem th-ban lax, akkor nem tudom mi lehet az ok ... jószívű a kéményseprő ...

:)

sirsteve 2010.06.30. 10:08:40

@ColT: Szerintem azzal a kis kémiai cellás füstgázelemzővel, amivel a kéményseprők járnak, bajosan méri a kémény huzatát.

sirsteve 2010.06.30. 10:14:20

@atpijkamo: Ne izgulj! A szervízes rendesen karbantartja kazánt.

sirsteve 2010.06.30. 10:30:54

@pjotrkolja:
1: Attól, hogy az elveztő rendszer eldugult, az égéslevegő ventilátor vidáman beszívja a kinti levegőt.
2: Az égéslevegő bevezető oldalán ha füstgáz nyomát találom, az arra enged következtetni, hogy az égéslevegő ventilátor működése nem megfelelő, legalábbis szerintem.
3: Ha az elvezető rendszer tömörségével van a gond, akkor az égéstermékek egy része a tömítetlenséget okozó réseken fog távozni.
4: Az viszont igaz, hogy az égőfejet a szervízes állítja be ideális hatásfokra.

pjotrkolja 2010.07.01. 11:40:05

@sirsteve:
1. Ha bármelyik ág eldugul, a kazán vidáman letilt.
2. A legtöbb esetben egyetlen ventiről beszélünk. Koaxiális rendszer égési levegő ágában csak akkor lehet égéstermék, ha az elvezető rész nem tömör.
3. No látod, érted te ezt ... csak ennek tükrében nem értem az első két feltevésed. Hiszen a belső cső tömörtelensége esetén csak az égési levegő ágba áramolhat az égéstermék, ami akkor ugye kimutatható egy gázösszetétel mérővel.
4. Örülök hogy ebben egyetértünk.

pjotrkolja 2010.07.01. 11:46:06

@sirsteve:
Nálunk Wöhler Econometer E98-asok vannak, azok mérik ... erősen a gyári adatok közeli értéket mérnek.
süti beállítások módosítása