Tékozló Homár

Az alkuszoknak sem könnyű

2010.07.16. 13:30 | jackyll | 91 komment

Néhány praktikus tanács egy alkusztól a kötelező biztosításokkal leggyakrabban előforduló helyzetekre. Például miért érdemes február közepéig befizetni a csekket:

Úgy gondoltam talán szerény közönségüket is érdekelheti, a másik oldal... Az alkuszok sötét és kiismerhetetlen világáról. Egy alkusz ügyfélszolgálatán dolgozom, sőt egy biztosítónál is voltam egy ideig, így remélem (reménykedem), hogy talán van elég rálátásom a dolgokra....mert lassan, de biztosan és vészjóslóan közeledik a váltási időszak, amikor mindenki próbál fej-, helyesadatok-, kötvényszámvesztve biztosítót váltani. Hát nem egy leányálom, amikor 20-30 várakozó van a vonal másik végén, és hiába az igyekezet, a kedvesség,e gyesek vagy a várakozás vagy az asszonnyal való összeveszés miatt, úgy gondolják, hogy mindenért azt a szerencsétlen fogják okolni aki fogadja a hívásukat. Pedig nekünk is jól esne egy cigiszünet, vagy ha épp nem torkaszakadtából ordítana velünk az Ügyfél, hanem emberi hangon közölné, hogy mi az ami szerinte nem úgy történt ahogy azt ő elképzelte..mert sajnos ebből igen sok kijut..főleg az első negyedévben.. Tájékoztatásul szeretnék pár információt leírni mindazoknak akiknek autójuk van, de a biztosításról, biztosítókról fogalmuk sincs, vagy csak vajmi kevés.

Tehát az általános dolgok:
Az Online alkuszok bármilyen hihetetlen is, de elektronikus levelek (emailek) formájában értesítik mindenről az Ügyfelet. Nem telefonálgatnak, nem küldenek levelet se faxon se postai úton,csak ha az Ügyfél jelzi, hogy neki valami úgy kéne. Tehát érdemes egy olyan emailcímet megadni amit sűrűn néz az ember,és esetleg javasolt még az alkuszok honlapján a saját mappát,online ügyfélszolgálatot is nézegetni, mert előfordulhat az is, hogy a technika ördöge lecsap a levelekre és elragadja őket, hogy egy másik dimenzióba röpítse,de ezek jobb helyeken az előbb említett saját mappákban is fellelhetőek, elolvashatóak. Egy alkusz akkor és csak akkor tud eljárni bármi ügyben, ha erről felhatalmazást kap az Ügyféltől, bármily meglepő, de alkuszi meghatalmazás nélkül mi is csak nézegetni tudjuk, hogy "de szép ajánlat, kár, hogy nem tudjuk leadni a biztosítónak". De a rendszer addig is rendületlenül küldözgeti a hiánypótló emaileket, hogy hátha észreveszi az Ügyfél, hogy valami még nem teljesen jó. Amikor az alkuszi meghatalmazás beérkezik (amennyiben időben) varázslatosan egyszerűvé válhatnak a dolgok...intézkedni tudunk.

Kicsit a dátumokról és a következményekről kgfb váltás kapcsán (avagy a leggyakoribb hibák):
-Váltási időszak November 1-től tart December 31-ig.Ezt általában mindenki tudja, de azt, hogy az azévi felmondások határideje december 1, már kevesebben. Tehát, ha valaki olyan figyelmetlen, hogy december 1 után küldi az alkuszi meghatalmazást akkor mi már nem tudunk visszarepülni az időben, hogy a felmondást idejében leadjuk..addig a rendszer küzd az elemekkel, hogy kéne,hogy nagyon kéne, hogy eljárjunk, és ha nem küldi akkor nem tudunk felmondani. Tegyük fel, hogy megjön az alkuszi meghatalmazás mondjuk december 3-án. Ilyenkor mi leadjuk a választott biztosítónak az ajánlatot, hogy majd kötvényesíteni tudja, és felhívjuk az Ügyfél figyelmét, hogy a felmondás már veszettfejszenyele, ha ő nem mondta fel a biztosítónál, akkor már mi se tudjuk. Ez talán a leggyakoribb hiba, és általában ilyenkor halljuk a leggyakrabban emlegetni a felmenőinket. Figyelem! Aki idén vette az autóját, az már ne év végén próbáljon váltani, mert neki már nem ez lesz a váltási időszak, hanem az adásvétel napja, és előtte 30 nappal kell jeleznie a biztosítója felé, hogy "helló! az évfordulóra felmondanék!".

Januártól 1-től meg minden biztosító gőzerővel kötvényesít...És amennyiben alkuszon keresztül köt, kap is egy szép kis igazolást, amivel közlekedhet Január 1-től 60 napig.

Amennyiben február közepéig nem érkezik se csekk, se díjbekérő, akkor már lehet idegeskedni, mert ha a 61. napig nem érkezik meg a biztosítóhoz az időszaki díj, akkor egy laza csuklómozdulattal törlik is a biztosítást díjnemfizetéssel..és lehet káromkodni, és újra kötni...ugyanoda. És minnél később köt az ember annál nagyobb fedezetlenségi díjat fog a biztosító kiküldeni az újrakötött biztosítás mellé. Sokszeretettel. Lehet az alkuszra meg a biztosítóra mutogatni ilyenkor, de sajnos még a helyzet az, hogy az ügyfélnek kéne, hogy feltűnjön, hogy valami nincs rendben. Lehetőleg időben. a csekkel és az átutalással fizetők számíthatnak arra, hogy február végéig megkapják a csekket, illetve a díjbekérőt. Az inkasszósok (csoportos beszedéssel fizetők) meg szintén a kettő közül kapják valamelyiket. Az inkasszó míg működőképesen felrögzül jó 30 nap, de inkább több.. először a biztosító kötvényesít, mert a lehívás majd a kötvényszám alapján fog történni. Az lesz a fogyasztó azonosító. Persze lehet kommandózni és a bankot megbízni, netbankon meghatalmazást adni, de feleslegesen futott kör lesz mindaddig amíg nincs kötvényszám. persze ezt is meg lehet adni a banknál utólag.

A másik leggyakoribb probléma, hogy év elején két csekk/díjbekérő/lehívás érkezik az Ügyfélnek. Az egyik a régi biztosítótól a másik az újtól. Ebből számtalan probléma lehet, érdemes ilyenkor legelőször a régi biztosítót felhívni, hogy törölték e évfordulóra a biztosítást,és ha nem akkor vajh miért. A: nem kaptak felmondást-na ekkor irány az alkusz B: nem volt évvégéig díjrendezett és ezért nem törölték-szánnibánni,próbálni azt kiegyenlíteni,és talán letörlik. Az A esetben az alkusz ügyfélszolgálata meg tudja nézni, hogy lett e leadva felmondás, és ha igen akkor mikor, sőt egy felmondási jegyzőkönyvvel még töröltetni is tudja ha már az elsőt elkeverték.

A másik gond a bónusz átvezetése, elvileg ezt a biztosítóknak egymást közt át kéne adni. Van erre rendszerük, csak hát akad olyan biztosító is aki ezt nem is használja. Kényelmesebb az ügyfelet ugráltatni meg visszafokozni. Ez alapvetően nem az alkusz dolga, de ha jelzik akkor ezt is intézzük, hisz kaptunk felhatalmazást. Csak tényleg érdemes odafigyelni, hogy jó előzménybiztosító, jó rendszám legyen megadva...mert ugyebár ha nem jó helyre adjuk le a felmondást akkor az nincs is felmondva,tehát a bónuszt se tudjuk áthozni. Hát kérek mindenkit, hogy ezek fényében hívják a biztosító/alkusz/PSZÁF ügyfélszolgálatát, mert van aki tényleg nem  tudja ezeket, persze akinek nem inge az ne vegye magára, mert nem akarok én se általánosítani, nem mindenki ilyen. Sőt azért a többség tényleg kulturáltan tud érdeklődni, vagy elmondani, hogy mi a panasza, csak van, hogy későn kap észbe az ember és akkor már bizony csengenek is ki a forintok a kabátzsebekből a biztosítók tárcájába.

Köszönettel egy ügyfélszolgálatos.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

É2I 2010.07.16. 13:31:48

Köcsög vagyok: ELSŐ!

É2I 2010.07.16. 13:32:48

Akkor nem vagyok köcsög!
FONTOS!!!!

Taurusz 2010.07.16. 13:40:02

"hogy az ügyfélnek kéne, hogy feltűnjön, hogy valami nincs rendben." Feltűnt. Mármint hogy nem kaptam semmi papírt. Telefont ragadtam, és közölték, hogy semmi gond, folyamatban van az ügy. Majd két hét múlva ugyanez. De semmi gond, április közepe felé már le is futott az ügy. Szóval tényleg vicces tud lenni, hogy minden rendben, csak nem történik semmi.

É2I 2010.07.16. 13:42:06

Jó összefoglaló, hasznos. Ámbátor mit keres a Homéron?
Ja még egy alapvető tévedést tisztáznék: Az inkasszó és a csoportos beszedés kettő, azaz nem egyenlő egymással.

Taurusz 2010.07.16. 13:44:16

@horex: :D Mert figyelek. Ja, és 7. :P

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.07.16. 13:44:36

Nekem nyóóóóóóóóóóóóóóóc!

pcmci 2010.07.16. 13:45:58

akkor most ez a hétvégi?

Rosszindulatú Vászka 2010.07.16. 13:46:04

Nehéz a zsidó bányászok élete :(

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.16. 13:46:09

gyere ki egy amerikai gyarba
lesz neked cigiszunet
egyszer a 8 ora alatt
ha jo;esne ha nem
amugy ez nekem tul hosszu reggeli elott
utana talan...

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.07.16. 13:48:15

Igen, a meleg poszttalan világ,meg van oldva minden Mo-gon
Homár zárható

valakivalahol12 (törölt) 2010.07.16. 13:48:35

Remek írás, talán egy picit lehetne összeszedettebb. Ezt például nem értem:

"Aki idén vette az autóját, az már ne év végén próbáljon váltani, mert neki már nem ez lesz a váltási időszak, hanem az adásvétel napja, és előtte 30 nappal kell jeleznie a biztosítója felé, hogy "helló! az évfordulóra felmondanék!"."

Vagyis a vétel elôtt jelezzek harminc nappal? Ez kissé utópisztikus. Plusz: onnantól kezdve sosem év vége lesz a váltási idôszak? Nem értem na. Mondjuk nem is vagyok érintve.
Ezek mellett köszi az írónak a hiányhótló cikket.

valakivalahol12 (törölt) 2010.07.16. 13:49:58

*
-pótló, mielôtt valaki beleköt :)

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.07.16. 13:57:03

jól esne egy cigiszünet"

Pfff, a mai világban szégyen a bagózás
/mondom pont én/

É2I 2010.07.16. 13:59:43

@valakivalahol12:
Magyarán aki idén vásárol(t), annak nem idén kell váltani, hanem jövő évi, egyéves forduló napjával. De ezt harminc nappal a váltás előtt jeleznie kell. (Persze januári vásárlásnál már idén mocorogni kell.)

sabo 2010.07.16. 14:11:06

@hagyma: Basszus akkor gyere vissza és keress annyit mint az itteni gyári munkások!
Egyébként muszáj mindig versekben fogalmazni? Nem lehetne szép kerek mondatokban?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.07.16. 14:16:46

Most akkor ez lesz a hétvégi, ugyebár?
Meg a jövő heti is, ugyanmár!?

SiKom 2010.07.16. 14:37:56

Kicsit úgy érzem, hogy a csoportos beszedési megbízásos szívásokat az ügyfélre akarjátok kenni.

Pedig az a bankok és a biztosító közös hibája!

mx3 2010.07.16. 14:42:24

Az a helyzet, hogy 2011-töl megszünik a kötelezö kampányidöszak.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.16. 14:49:58

@sabo:
en nem kifejezetten gyari munkas vagyok de alallna a szavad ha latnad hogy megy itt egy gyar
elallna
es rohannal haza
ez nem a kerek mondatok mufaja nekem
de tudnek ha akarnek
es ez a lenyeg

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.16. 14:56:05

jo, persze van kulonbseg szakmunkas, meg olyan igazi semmit nem tudo melos kozott
egy jo szakmunkas nem doglik bele a meloba es jol is keres, de voltam olyan hyarban ahol "betanitott m" melosok dolgoztak szalagon meg csomagoltak stb. gat azt ne tudd meg
12 ora 2 szunettel megallas nelkul
de szo szerint
mondjuk azert 12 ora mert 3 -3 -as renszerben ment es minden masodik vasarnap
embertelen
ha nem latom nem hiszem el

hogyis kerult ez ide?
ja az alkusz cigiszunete
hala egnek letettem tobb mint 10 eve

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.16. 14:59:16

@mx3:
nalunk nincs kampanyidoszak
1 evre kotok aztan odamegyek ahova akarok
mondjuk kozben is, ha nem fizetem felmondjak oszt keresek masikat
az arakban azert vannak jelentos kulonbsegek, ha kifogsz egy jo biztositot , erdemes megtartani
mi koltoztunk masik allamba ezert eppen most valtunk
a tapogatozas idoszaka van
Mary telefonalgat
en meg a neten lesegetem
70-80 dollar korul jo lenne meguszni

vazsmegyeigerdezsház · http://studiosmaragd.hu/ 2010.07.16. 15:00:24

Nekem az nagyon tetszik, hogy a hulye hitelkartya meg akcioajanlatokkal mindig meg tudnak talalni, de ha egy megbizast nem teljesitenek, akkor csak par het mulva, levelben, az egyenlegen latom, hogy nem ment el a penz. Konkretan az erste nem kuldte el az adomat (!!), mert bar szemelyesen irtam ala a pultnal, az alairasom eltert a cimpeldanytol (ahogy 100 enmberbol 70nek) es nem felhivtak, hogy akkor miafasz van, pedig lathatta hogy az apehnak ment volna az atutalas (komolyan ki az a csalo, aki az apehnak utalna??) azzal pedig nem trefal az ember. Es ezt eljatszottak haromszor. Kurva retek egy banda.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.07.16. 15:10:18

<LÁJK>
Létrehoztam a "Lájkolom a lájkolókat!" csoportot.
Kövesd Te is a facerben!
</LÁJK>

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.07.16. 15:13:06

@bohóka:
Némá Sün, itt a Nyúl is!
:)

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.07.16. 15:18:09

@Sün‼ (vuvuzela-őstermelő):
Mit lógsz itt?
A nyelvvizsga rovat neked smafu?
Hogy érti meg egymást a sok állat az erdőben nyelvtudás nélkül?

bohóka 2010.07.16. 15:29:35

@horex: A nyúl mostanság tévedt erre a nagy sűrűségből.

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2010.07.16. 15:40:16

@horex:
nyelvtudásról jut eszembe

Egérmama a kisfiával sétál, amikor egy bokorból hirtelen elougrik egy macska.
Az egérmama telitorokból ugatni kezd, a macska megijed és elfut.
Ezután a mama odafordul gyerekéhez: - Látod kisfiam, milyen fontos a nyelvtudás?

<LÁJK>
Lájkolom a hétvégét. Kövesd TE is a naptárban
</LÁJK>

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2010.07.16. 16:14:50

Ez szép, de műfajt tévesztett a posztó ló:
FAQ amit írt, bár ahhoz kissé mesélős..

Amúgy máig nem értem, hogy a biztosítók miért adnak az alkuszoknak kedvezményeket... oké, azt értem, hogy lehet az alkuszt is piszkálni, de érdemileg nem tudnak többet tenni, mint a szabályzatukat postázzák (kb. 400 oldal) és válaszd ki magad belőle a megoldást (megtörtént!)

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2010.07.16. 16:16:57

izé: szóval miért olcsóbb az alkuszon keresztül kötött, mint a neten, közvetlen a biztosítónál?

Hiszen ugyebár az alkusz sikerdíjért dolgozik ami benne van a biztosítás árában, tehát én fizetem, mint biztosított.

De ha nincs rá szükségem, közvetlen a biztosítóhoz megyek, miért nem olcsóbb?

Bikicsunáj Bój 2010.07.16. 16:20:44

LÁJK
Levelet kaptam...
LÁJK

yippyupp 2010.07.16. 17:01:04

elég gyenge kis poszt ez, ha már harmadjára kérdi meg valaki 40 kommenten belül, hogy ez itt már a hétvégi?

mx3 2010.07.16. 17:44:32

Ugye Europa másik felén az alkusz tanácsado. Mondjuk Német nyelvterületen berater.Azaz TANÁCSADO. Nálunk kibukott mlm-es, nagyképü, a biztositotol jutalékot kapo, ezért mindenre képes senkiházi.
Bocs az ékezetek hiányáért

valkoinen 2010.07.16. 17:45:52

@valakivalahol12: Volt már olyan komment, amiben azért fikáztak valakit, hogy miért javítgatja ki az elírásait. :P

Énbagoly 2010.07.16. 18:00:59

Nincs kocsim. Ezért nem olvastam végig. Vagyis semeddig. Ez a hétvégi? Meleg lesz-e még? Miért nincs légkondim itthon? A Nap monnyon le!
Lehetne valami tényleg vicces viccet ideírni. :)

bagamoyo 2010.07.16. 18:11:34

értékelem, hogy elmondtad..

KÖSZÖNÖM!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.16. 18:54:40

"csengenek is ki a forintok a kabátzsebekből a biztosítók tárcájába. "

ez meghatoan szep
ugy elottem van ahogy a kabatzsebekbol kicsengetnek a forintok

A rája szarik rája 2010.07.16. 19:34:06

Ez már a hullotelevisionheavenly?

consumer_failure 2010.07.16. 20:37:03

@A rája szarik rája: Fail, hallotelevisionheavenly volna...

rezsöatya 2010.07.16. 21:02:27

Mindenkinek, aki kérdezte: ez nem a hétvégi, ez az idei. Abszolút aktuális ebben a nyári döglesztő melegben a novemberi biztosítóváltás-téma...

lukit 2010.07.16. 21:22:42

Csókolom, az alkusznál lehet fizetni neten cibes elektron kártyával?

Amúgy én akkor hagytam ott a netrisk-et, amikor nem voltak hajlandók megváltoztatni a rögzített telefonszámomat.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.07.16. 23:25:39

@horex:
Mindenkinek van nyelvvizsgája animálból.
Ez csak így lehetséges.
Te beszélsz-e animálul-e?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.17. 00:06:04

mult

es mar egesz nap ugy sajnalom az alkuszokat
nehez elet

Xezs 2010.07.17. 00:13:31

Amúgy mi a redvás faszom az az alkusz? Odamegyek egy biztosítóhoz aztán jóccakát, nem kell hogy egy elbaszott yuppi játssza nekem a nagyokost hogy ő az évezred üzletét hozza el nekem...

shaft 2010.07.17. 00:15:04

most írjam azt, hogy 14 perccel múlt?

Xezs 2010.07.17. 00:18:56

@hagyma: Baszki nem mondod hogy a mexikói bevándorlókat széjjeldolgoztatják? Nem gondoltam persze hogy odaát kolbászból van a kerítés, de egyre csak azt hallani hogy tűlünk nyugatabbra egyre kevesebbet dolgoznak az emberek egy héten és hogy mi már lassan sztahanovisták vagyunk a mi 40 óránkkal (mondjuk megoldják a magyarok mert kávé-pisi-cigi-kaki-ebéd-kávé-pisi-cigi-kaki-uzsonna-go_haza üzemmódban jó ha 4 órát ledolgoznak egy nap). Bár ez is változó mert tudom hogy egy amcsi felsővezető hazamegy aztán otthonról is blackberryzik meg a céges hálózaton lóg aztán a felesége meg megszikkad szegény :)

Xezs 2010.07.17. 00:20:43

@mx3: Na az MLM-esektől mentsen meg az isten. Az elsőt amelyik elkezdte ebben az országban úgy kellett volna picsánrúgni hogy visszarepül Amerikába az Amway székházba...

Volt szerencsém hozzájuk mert kedves édesanyámat egy időre megszédítették, hát volt egy-két arc amit szívesen bezúztam volna. Álkedves idióta faszok akik valami teljesen más dimenzióban élnek. Állítom hogy még a télapóban is hittek 30 felett.

Xezs 2010.07.17. 00:21:57

@Xezs: Ja és persze magyar vezető is van aki szikkasztja a feleségét, nem téma.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.17. 00:24:29

@Xezs:
hat ezaz
biztositovaltasnal, bar ritkan valtunk, felhivjuk, elmondjuk mi a fasz van a kocsival, hanyeves a gep meg en meg Mary oszt megmondja mennyi
oszt leszerzodunk a legolcsobbal

Xezs 2010.07.17. 00:32:37

@hagyma: És amúgy hány éves ha nem vagyok indiszkrét (mármint nem Mary)?

Mert odaát hamarabb lecserélik mint nálunk, legalábbis ezt fújja a szél ide. Itt meg minden van amitől behányok, Trabant, Lada meg hasonló redvás fosok. Ja, IFA! Deutálomazt, te jó ég.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.17. 00:33:13

@Xezs:
az amcsikat is
bazmeg ahol nem sok melo van es nem tanult ki semmit az megy gyarba szalagra oszt dolgozik mint gep bagoert
ezzel en is nem regen szembesultem
erintve nem voltam de lattam
hihhetetlen
$ 7.75-ert egesz ejjel megallas nelkul
en csak neztem de elfaradtam 10 perc utan

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.17. 00:36:05

@Xezs:
nem nagyon cserelgeti a jonep mostanaban
az enyem 5 a Marye 13, de meg megy
lecserelhetnenk holnap vadi ujra eloleg nelkul, valami havi 150 dollar reszlettel. de 10 percre van a meloja es amig megy addig minek?
az auto itt nem csak presztizskerdes hanem letszukseglet
napi 10 buszjarat van oszt jonapot
szoval munkakocsinak tokeletes
meg botba menni

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.17. 00:42:34

persze amugy teljesen rendben van 13 evesen is a grand am
kopp kopp kopp
most nem akarok kocsirakolteni:)
meg ujat amugy se vennek
mi van ha elveszitjuk a melonkat?
azt kell megvenni ameire tellik cashben

Xezs 2010.07.17. 01:20:54

@hagyma: Hát azért Amerika nagy, nem hiszem hogy melót vesztenétek. Meg ha mégis, akkor go másik állam aztán szevasz. Bár lehet könnyen beszélek. Itt Magyarországon a munkavállalás csúca az hogy Budapestre költözöl és bár nincs bajom Budapesttel mert nekem fasza itt élni de elég fos hogy máshol semmi meló sincs (1-2 várost kivéve).

Kocsi nem fogyaszt sokat? Amcsik szeretik izomból megoldani a dolgokat, légellenállás nekik smafu :)

Ja azt meg tudom hogy a busz nem valami menő ott nálatok. Bár Beavis és Butt-head felült valami államközi járatra :)

"This is the Hoover Dam"
"No, we're in Washington! We're gonna score now!"

Legjobb rajzfilm :)

Gyakori · http://kerdestar.hu 2010.07.17. 02:21:52

az Amcsikra nemhat a légellenállás

Megalájk!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.17. 02:32:37

@Xezs:
hat a benzin ara 10 ev alatt felment haromszorosara
mostanaban kozelit a 3dollarhoz ga;;onja de meg nem kardinalis kerdes, en nem tusom mennyit fogyaszt a kocsim, ja negyedyg van tankolok
azert az utobbi evtizedben nott a kereslet a kozeplategoria irant, de azert a nagy dohol os futnak boseggel

tavolsagi buszok hogyne mennenek, de ihu nem sok egy nap
helyben meg plane
heluben vasarnap nem is jar

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.07.17. 06:01:13

@Xezs:
"Odamegyek egy biztosítóhoz aztán jóccakát, nem kell hogy egy elbaszott yuppi játssza ...."

Amekkora az arcod akkorát zuhansz és még ki is röhögnek
Magasabb bizt.összeget kapsz, ha nem a yuppin keresztül kötöd

BeKaVe 2010.07.17. 12:41:11

Tisztelt Ippon Márkabolt és Szerviz!

Webáruházukban vásárolt garanciális (vásárlás idõpontja 2009.
12. 16.) KonyHaver készülékem a mai napon a testi épségemet
veszélyeztetve meghibásodott.

Érdeklõdnék, hogy hol adhatom le garanciális javításra, illetve
van-e arra mód, hogy munkatársuk elõre egyeztetett idõpontban
lakásomban átvegye. Utóbbi azért is lenne hasznos, mert így
jegyzõkönyvben rögzíthetné az addicionális károkat, melyek a
meghibásodás következtében ingatlanomban és ingóságaimban
keletkeztek. Ezek megnyugtató rendezésére a szervizelés mellett
megoldást várok Cégüktõl.

Várom jelentkezésüket,

üdvözlettel,

Hegedűs Dezsõ - egy rémült KonyHaver használó

From: IpponShop Customer Care
Date: 2010/03/23
Subject: RE: Ippon KonyHaver
To: Hegedűs Dezsõ

Tisztelt Ur Hegedus,

Kaptuk meg panaszod, mely pontosan mi?

Ippon KonyHaver special Japan produkt 4-az-1-ben, egyutt
funkciok csinal ido es kenyelem, konyha reggeli.

Te behoz, vagy mi kimegy, fugg problema! Mi problema?

Eliza Varga

IpponShop

From: Hegedűs Dezsõ
Date: 2010/03/23
Subject: RE: RE: Ippon KonyHaver
To: IpponShop Customer Care

Kedves Eliza!

Nem látom be, miért kell leírnom részletesen a problémát a
GARANCIA érvényesítéséhez! Csak a meghibásodás okozta károk
(lelki+anyagi) miatt vetettem fel, hogy munkatársuk személyesen
vegye át a készüléket - a késõbbi félreértések végett.

Gyors intézkedésüket kérem! (Esetleg Varga úr? bevonásával,
gondolom, Ön a felesége/lánya. Csak a nyelvi problémák miatt)

Köszönettel,

Hegedűs Dezsõ

From: IpponShop Customer Care
Date: 2010/03/24
Subject: RE: RE: RE: Ippon KonyHaver
To: Hegedűs Dezsõ

Tisztelt Ur Hegedus,

lehet te hibazol vezerles, nem garancia. Ezert leirni mi
problema.

Ippon KonyHaver osszettett haztartasbeli kutyu, Japan produkt
egyszeru hasznalod ha jol.

Mi problema? Hallgatni!

Sajnalni Ur Varga nem van, van Tavol-Kelet. En Magyarul olvasok
perfekt, nem problema.

Eliza Varga

IpponShop

From: Hegedűs Dezsõ
Date: 2010/03/24
Subject: RE: RE: RE: RE: Ippon KonyHaver
To: IpponShop Customer Care

Kedves Eliza!

Rendben.

Piritóst terveztem reggelizni, a grill-lapon megpirított
sonkaszelettel, valamint frissen csavart narancs-grapelével és
haboskávéval. Jellemzõen ilyesmikkel indítom a napot, a
rendelkezésre álló idõ függvényében választva párosítást. (Pl.:
dzsúz-kávé, bacon zsemlében-dzsúz-kávé, lekváros pirítós-kávé,
stb.)

Ezúttal egyszerre indítottam el a kenyérpirító-grill-kávéfõzõ
funkciót, majd mikor a pirítás a félidejéhez ért, kezdtem bele
a félbevágott déligyümölcsök facsarásába. A berendezés viszont
a 4-es fokozatú sütési idõ lejártával - korábban nem
tapasztalható módon - nem dobta ki az elkészült pirítósokat,
sõt, furcsa zümmögõ-kattogó hangot produkált, illetve a
narancsfacsaró forgófeje jól érzékelhetõen lelassult. Az igazi
problémák itt kezdõdtek. A gyümölcshéj-félgömböt a facsarófejen
hagyva megpróbáltam a beragadt kenyérszeleteket kipiszkálni a
szorítórácsozat fogságából, miközben a fűtõszálak - bár
vibrálva - továbbra is izzottak. Az addig csendesen csordogáló
kávéfej ijesztõ durranással kiköpött egy forró, zaccos
folyadéklöketet, ami a csészébõl a kézfejemre fröccsent. A
sokktól önkéntelenül felfelé rántottam a zöldségtisztító késsel
a kenyér kiszabadításán dolgozó kezemet. A kés hegye a
fűtõszálhoz ért, minek következtében enyhébb áramütést kaptam.
Az áramütéstõl összerándult combizmom koordinálatlanul magasba
rántotta a térdemet, így szándék nélkül alulról megrúgtam a
konyhapultot. A hirtelen erõhatás következtében a berendezés is
megemelkedett, majd a gravitációnak köszönhetõen visszaesett a
pultra úgy, hogy az egyensúlyát vesztett kávéscsésze zuhanni
kezdett. Igyekeztem elkapni a csészét, de a reflexmozdulat
erõteljesre sikeredett, olyannyira, hogy a szinte teli
porcelánt a mennyezetig felütöttem. Balszerencsémre a
tekintetem követte az eseményt, így nem kevés forró kávé
fröccsent a magasból az arcomra és közvetlenül a szemembe.
Eközben a facsarófej is megpördült hirtelen, röppályára állítva
az õrizetlenül hagyott fél narancs héját, ami a még mindig a
kenyérpirító-rácsozatba szorult kést tartó kezemet ütötte meg.
Az ütés indukálta önkéntelen mozdulatom felbillentette a teljes
berendezést, mi után a gyümölcslé felfogására szolgáló tégely a
padlóra esett. Miközben próbaltam visszanyerni az
egyensúlyomat, támaszkodó lábammal a keletkezett folyadékfoltra
(narancslé és kávé elegye) lépve megcsúsztam és olyan
szerencsétlenül estem, hogy homlokkal a tejhabosító csõbe
fejeltem, majd fektemben magamra rántottam a teljes konyhai
eszközt úgy, hogy a megfeszülõ hálózati kábel mintegy 3
centiméternyire kirántotta a konyhai világítás kapcsolóival
egybeépített fali aljzatot. A gépben felhalmozódott
szobahõmérsékletű és forró folyadékok teljes egészében rám,
illetve a még mindig izzó fűtõszálra folytak, minek
következtében a berendezés füstölni kezdett, majd hangos
pukkanással elektromos zárlatot okozott. (Mint utóbb kiderült,
a lakóépület teljes északi szárnyában)

A keletkezett kár:

- mennyezet elszínezõdése

- 2 db fehér csempe (a fali aljzat körül) kiszakadása

- fali aljzat (világítás-kapcsolókkal)

- laminált padló szennyezõdése

- 8 napon belül gyógyuló égés és rándulás

A baleset után azonnal elolvastam az Ippon KonyHaver
(KitchenMate) használati utasítását, mely egyértelműen nem
figyelmeztet arra, hogy az összes funkció egyidejű használata
nem javasolt és esetlegesen meghibásodáshoz vezethet!!!

Szörnyű felelõtlenségnek tartom, hogy a gyártó nem tesztelte a
fokozott igénybevétel hatásait, illetve azt is, hogy önök, mint
forgalmazó, nem gyõzõdtek meg a termék biztonságosságával
kapcsolatban!

Mindezek ellenére egy garanciális javítás után - immár
körültekintõbben - továbbra is használnám a berendezést,
illetve beszereznék további készülékeket a kompenzációként
nyújtott vásárlási bón erejéig. (Mindkettõnk megelégedettségére
úgy 200.000 forintnyi teljes egészében levásárolható kuponra
gondoltam.)

Várom ajánlatukat, illetve a kollégát a készülékért (és
darabjaiért).

Üdv,

Hegedűs Dezsõ

From: IpponShop Customer Care
Date: 2010/03/26
Subject: RE: RE: RE: RE: RE: Ippon KonyHaver
To: Hegedűs Dezsõ

Tisztelt Ur Hegedus,

problema nem nagyon erteni, hasnalsz szavak nekem kicsit nehez.
Ami latok, te hibazol ha femet beledug futoszal, meg dobalni
nem szabad KonyHaver!

Ha idehoz Serviz azert kijavitunk ha tudunk. Neked is baj esik?
Mi baj esik? Konkretan!

Eliza Varga

IpponShop

From: Hegedűs Dezsõ
Date: 2010/03/26
Subject: RE: RE: RE: RE: RE: RE: Ippon KonyHaver
To: IpponShop Customer Care

Kedves Eliza!

Elég hosszan megírtam, mi történt!!!

És a kérésemet is! Azon gondolkodjanak, kérem! (200.000 Ft
vásárlási utalvány)

Üdv,

Hegedűs Dezsõ

From: IpponShop Customer Care
Date: 2010/03/27
Subject: RE: RE: RE: RE: RE: RE: RE: Ippon KonyHaver
To: Hegedűs Dezsõ

De konkretan mi baj esik, nem ertem?

Eliza Varga

IpponShop

From: Hegedűs Dezsõ
Date: 2010/03/27
Subject: RE: RE: RE: RE: RE: RE: RE: RE: Ippon KonyHaver
To: IpponShop Customer Care

KONKRÉTAN?!

Ippont dobott rajtam a cucc! Megbaszott az áram! A homlokomon
még mindig van egy sebkarika, amit a tejhabosító pöcök nyomott
oda!

A plafon dzsuvás, a padló felhullámosodott!

Ma reggel is kimentem a konyhába és úgy éreztem magam, mint egy
kibaszott Gandhi a bombay-i gettóban! És még KÁVÉM SEM VOLT!!!

EZ MÁR ÉRTHETŐ?! Vagy írjak lassabban?

Vagy mondjam azt, hogy most már 300.000-nél tartunk?!
MERT OTT TARTUNK!!!

Tudja mit, beviszem a gépet! MÉG MA! És nem is kell javítani!
Egyre kevésbé merek megbízni az Ippon cuccokban!

From: IpponShop Customer Care
Date: 2010/03/28
Subject: RE: RE: RE: RE: RE: RE: RE: RE: RE: Ippon KonyHaver
To: Hegedűs Dezsõ

Tisztelt Ur Hegedus,

en megertem, te megnyugodol.

Ha nem bizik tovabb mit tervezel vasarolsz IpponShop?

Inkabb javit KonyHaver, hidd el rendben lesz tovabb!

Lesz coffee, juice, toast - szeretsz reggel!

Lanyom olvas leveled ujra nekem, nevet kicsit! Nem haragszik?

Kapsz 10% mindig IpponShopnal kellemetlensegert, jo!

Eliza Varga

IpponShop

From: Hegedűs Dezsõ
Date: 2010/03/28
Subject: RE: RE: RE: RE: RE: RE: RE: RE: RE: RE: Ippon
KonyHaver
To: IpponShop Customer Care

Nevetsz, bazdmeg?! A lányoddal együtt? Na, nem fogsz nevetni,
mikor belebaszom az arcodba a cuccot, facsaróval elõre! Azt
fogod mondani O! Sõt, bedugom a gépet, akkor meg azt, hogy Ő!
Ismered ezt a betűt? Majd most megismered KÖZELRŐŐŐŐŐL!

A helyetekben most bezárnék és Ur Varga után mennék
Távol-Kelet! Kurva távol!

Az Ippon gépet meg kibasztam a faszba!

From: IpponShop Customer Care
Date: 2010/04/02
Subject: RE: RE: RE: RE: RE: RE: RE: RE: RE: RE: RE: Ippon
KonyHaver
To: Hegedűs Dezsõ

Hogy iszik coffee akkor? Kell esetleg csak Ippon Mokka? Csinal
coffee semmi mas!

Nezheted webshopban van kedvezmeny!

Eliza Varga

IpponShop

Válasz Válasz mindenkinek Továbbítás BocisBa'csi~N82 nem érhető

Xezs 2010.07.17. 20:19:32

@BeKaVe: Ez mi a lótököm? Valami vicclapról van?

valakivalahol12 (törölt) 2010.07.17. 20:48:16

@valkoinen: Totta kai! :) Etkö asu tällä? :)) Eli.... Asut. (??!)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.17. 21:25:23

tejfolos csirkepaprikas
mar keszul
Mary halistennek dolgozik
mi van meg?
ja ez ilyen foglalkozas bemutato blog lesz
nekem volt olyan 34
leadhatom sorozatban

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.17. 22:24:13

amugy most vegre vegigolvastam
hat ezert tart itt az orszag....
nezze az ugyfel kapott-e csekket, mert
nezze, hogy atvittek-e neki a bonuszt, mert
nezegedsd az alkusz honlapjat, mert ea technika ordohe
- neha nekunk is kell cigizni
muhhaha az egesz
ebbol elsz
intezz es kovess mindent
a cigi meg egezsegtelen raadasul

Xezs 2010.07.17. 23:06:38

@hagyma: Ja, kábe erről szól az egész.

Az ilyen ügynököknél még az a muris ahogy előadják, hogy a cég (biztosító, magánnyugdíjpénztár) amit ajánlanak az neked a lehető legjobb, holott van jobb csak azt szépen elhallgatják. Persze azt elhallgatják hogy inkább csak arról van szó hogy ő attól kapja a magasabb jutalékot.

Egyszer találkoztam egy ilyennel az magánnyugdíjpénztárat akart ajánlani. Szegény eléggé megszégyenült mert neten megnéztük a hozamokat és kiderült hogy bizony nem az a legjobb amit ő ajánlott nekem.

Mylady 2010.07.18. 21:10:04

@Xezs: Ezek a telefonálók annyira gecik tudnak lenni. Arrogáns stilusban nyomják és személyes sértésnek veszik, ha nemet mondasz.
A múltkor felhivott egy a upc-től és 5 percig darálta a szuper lehetőségét a mittudoménmilyen digitális izének. Nem engedte, hogy közbevágjak, igy nem tudtam elmesélni neki, hogy idén eddig kb egyszer volt a tv bekapcsolva, úgy félórára, szóval konkrétan leszarom, hogy mennyivel több csatornát kaphatnék ugyanazért a pénzért.
Viszont amikor a végén megkérdezte, hogy "akkor ugye irhatom a megrendelőt önnek, hölgyem?" határozottan és jól érthetően közöltem vele: "nem, nem kérem"
Hát azt a felháborodást! Mert hogy én miért gondolom, hogy rosszat akar nekem stb. Aztán köszönés nélkül letette.

A magánnyugdijpénztáras is nagyon tetszett. Tekintve, hogy hasonló dolgokkal foglalkozom, elég jól képben vagyok. Ezt el is mondtam neki. Elvitatkozgattunk egy darabig, külön kikértem magamnak az arrogáns stilust. A végén abban maradtunk, hogy elismerte:
- a hozamokat hosszú távon kell nézni
- és hosszú távon az a pénztár, ahol én vagyok, egyáltalán nem teljesitett rosszul (dobogós hely)
- ő nem tudja garantálni a jó hozamokat a saját pénztáránál
- sem a gyengéket, amiket az enyémhez jósolt
- sőt, nem lát előre a jövőbe

Nem kicsit sértődött meg.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.07.18. 21:55:52

@Taurusz:
Már senki?
Akkor: UTOLSÓÓÓÓÓÓÓÓ'
(^_^)

Xezs 2010.07.18. 22:44:14

@Mylady: Heh :) Én konkrétan utálom ha felkeresnek telefonon az "év bombaüzletével" de nem szoktam gecizni. Van hogy megmondom az elején hogy nem érdekel, van hogy végighallgatom ha olyanom van.

A legutóbbi muris volt: gyámoltalan hangú lány hív, hogy valamelyik családtagom adta meg a számomat (ökölbe szorult a kezem, elkezdtem agyalni hogy kit kell majd lebaszni) és hogy van-e a családban olyan aki dolgozik és mnyp tag. Mondom jó reggelt, itt vagyok én. Mondja, hogy ő most nagyon tudja ajánlani az XY mnyp-t és hogy érdekel-e. Mondom hogy helló, nálatok vagyok ügyfél. Akkor kicsit megnyugodott, gyorsan elhadarta még hogy nagyon jól teljesít a pénztár, aztán jó hétvégét kívántunk egymásnak és kész.

Érződött az egész beszélgetésen, hogy ő semmit nem tudna nekem eladni és nem azért mert én mereven elzárkóznék egy jó lehetőségtől. Egyszerűen túl gyámoltalan volt, szarul vezette végig a beszélgetést meg mittudomén valahogy éreztem hogy ennek nem így kéne lenni.

De nem bántottam, tök normálisan beszélgettünk vagy 2 percet. Nekem nem hiányzott az a 2 perc az életemből, ő meg beírta a naplójába hogy már ügyfél vagyok.

Mylady 2010.07.18. 23:29:53

@Xezs: :)
Ó, hát bántani én sem szoktam őket. Max kicsit keményebbre veszem a figurát. A múltkor pl egy megkérdezte, meg tudnám-e mondani, hol van a lakásbiztositásom. Mondtam neki, hogy természetesen meg. És visszakérdeztem ugyanazzal a lendülettel: De magának ehhez mi köze?
Mondjuk kicsit elmosolyodtam magamban: most komolyan arra kiváncsi, hogy én tudom-e, hol van a biztositásom? Bár nyilván csak szerencsétlenül fogalmazott...

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.07.18. 23:50:46

@Mylady:
Jó dolog lehet ez a telefon.
A finnek (Figyelem! Svédországtól jobbra. Szóval nemnagyonnyugat) szoktak olyant rendezni, hogy telefonelhajítóverseny.
Egy ilyen részvételbe nem gondoltál-e bele?

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.07.19. 00:21:28

@Sün‼ (vuvuzela-őstermelő):
Ez már a XXI.század
Annak idején a matav vonalas telefonnal nem lehetett volna ilyen versenyt rendezni

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.07.19. 01:09:11

Elsőzzön akinek egy anyja vót!
Megyek aludni

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.19. 01:31:07

@Mylady: @Xezs:
nalunk maer toveny tiltja, de ha megis megtalal egy es meg "fek is veszen" a telefony az elso szo utan csukom is ossze
minek raboljam az idejet O meg az enyemet
nem hiszem, hogy ilyenkor is kivanatos lenne a telefonetikett
sot tudom hogu nem az:)

Xezs 2010.07.19. 09:37:37

@Mylady: Na igen most meg eszembe jutott a biztonságtechnikai része a dolognak. Mert mi van ha valaki rosszhiszeműségből próbál meg mindenféle információt kihúzni belőled hogy aztán felhasználja? Persze tiszta sor hogy azonosítókat és jelszavakat nem adsz meg de sosem lehet tudni hogy milyen kis információval lehet már visszaélni. És valljuk be telefonon bárki mondhatja hogy ő ügynök és az év üzletét hozta el neked.

Mylady 2010.07.19. 22:27:16

@Xezs: Engem az egyik bankomból (3 van) időnként felhivnak kihagyhatatlan ajánlataikkal és kérik, hogy pár adatom megadásával (anyja neve, születési dátum stb) azonositsam magam. Szoktam mondani, hogy ne nézzenek már madárnak. Erre mindig azt mondja az illető, hogy hivjam fel a bankot és ott majd igazolják, hogy tőlük van. Na, itt szoktam az illetőt elhajtani. Ő akar nekem eladni (engem nem is érdekel) és még én telefonálgassak, hogy valóban ő-e? Röhej.

Swanny 2010.07.30. 11:43:39

Kedves Sambalabammbumbumm!

A biztosítóknak azért éri meg alkusszal szerződni, mert az alkusz sokkal több helyen jelen van (pl.: gépjárműkereskedések), így jóval versenyképesebbé tudnak válni.

És egyébként nincs benne az alkusz által kalkulált díjban a jutaléka (merthogy azt kap, nem sikerdíjat), a biztosító áraival dolgozik, nem hárít semmit az ügyfélre.

lordjim 2010.11.02. 18:11:18

...hogy mit keres itt azzal ne törődj,inkább köszönd meg az infót,-én köszönöm,nagyon hasznos

lordjim 2010.11.02. 19:43:00

@hagyma: én most kötöttem itt Oklahomában,de ezzel már egy zsírúj musztángot is adtak

lordjim 2010.11.02. 20:03:00

@hagyma: mongyuk itt Oklahomában egy dolcsi a százoktános repülőbenzin,de beszarás hogy ettől mennyire piszkosul bír menni a zsírúj musztángom,csak ki köllött cseréni a kipufogórendszerét olyanra mint amiből az atomreaktort csinájják itt a farmerek,mer azza száríccsa a kukoricát...
süti beállítások módosítása