A magyar egészségügyi dolgozók hajlamosak őszintén nem érteni az ügyfeleik egyik leggyakoribb panaszát, miszerint igen gyakran bunkók és lekezelők a betegekkel. Az egészségügyi dolgozók ilyenkor a sanyarú körülményeikre meg a stresszre és a felelősségre szoktak mutogatni. Csakhogy magyarok millió élnek és dolgoznak legalább annyira rohadó vakolat alatt, sokkal kevesebb pénzből és ugyanolyan stresszes feladatokon, és nem mindegyik akkora tahó, mint mondjuk az asszisztensek. Elkeseredett olvasónkat például még a magyar kórházi bunkósághoz képest is kirívó módon próbálják megalázni: az Istvánban rezzenéstelen arccal bemondták neki, hogy mivel elvesztették az oda beszállított édesanyja TAJ-kártyáját, a családnak ki kell fizetnie az ellátást. Mindenki, aki életében vett igénybe ellátást, pontosan tudja, hogy a TAJ-kártya fizikai mivoltában egyáltalán nem kell semmihez, nem egy személyi igazolványról van szó, a lényeg, hogy az érvényes TAJ-szám meglegyen, amit akár a fenekünkre is tetoválhatunk. A hölgy ráadásul többedszerre járt az Istvánban és az adatai természetesen benne voltak a rendszerben, vagyis az ügy homeopátiás mennyiségű jóindulattal is rendezhető lett volna. Ehelyett harc van, idegesség és feljelentéssel fenyegetés. Szomorú igénytelenség alant.

Először is azzal kezdeném történetem, hogy sajnos megint fikáznom kell a magyar egészségügyet, és az ott dolgozó roppant "kedves" embereket.
Anyukám többször került az István korház neurológiai osztályára, már az első alkalom is felejthetetlen volt, de a mostani túlszárnyal mindent. A mentő beszállítja a korházba péntek este. 1 teljes órába telt amíg egyáltalán oda ért az orvos a kórterembe, vizsgálatok stb. Az iratait és zárójelentéseit odaadják az ügyeletes orvosnak, aki nem sokkal később hazamegy, mivel lejár a műszakja. A másik doktornő átveszi a betegeket. Mi ártatlan állampolgárok persze bízunk benne, hogy minden rendben van es lesz, majd jön a hideg zuhany szombaton, eltűnt anyukám személyi igazolványa, benne a taj-ill. adó kártyával együtt. Természetesen azonnal telefonálgatás, személyesen mentünk a mentőkhöz is, akik megesküdve mondják, ők az orvos kezébe adtak mindent. A korházba tagadás, nemtörődömség fogad, undorító magatartás, es elutasítás. Más papír is elveszett, tehát nem lehet, hogy esetleg más beteg kinyúlta az orvosi, vagy nővérszobából. Miután telefonon a 3. megkeresés után is ránk rakták a készüleket, személyesen mentünk a dolgok után.(Nem kell mondanom, hogy milyen nehéz újra beszerezni az iratokat, es mennyibe kerül mindez, főleg, hogy anyukám nemigen tud hosszabb ideig sehol várni!) Ezek után megint csak falakba ütköztünk, pluszba ki lettünk oktatva, hogy ezt az ellátást bizony ki kell fizetni, ha nem mutatjuk be az iratokat. 2010-ben nem hinnem, hogy a 3. befekvés után a számítógépben nincsenek bent az adatok, es ezt feltétlenül látnia kell az osztályos irodában dolgozó kb. 70 eves arrogáns, es modortalan irodistának! Ezek után mérgünkbe elakartunk jutni a kórház igazgatójához, de hirtelen senki nem tudta ki is az a személy, es hol találjuk. Végül az udvaron szembejövő első fehér köpenyes úrhoz lépve végre kapunk eligazítást. En meg soha nem mentem senkihez panasszal, de ez mindennek a legteteje. Ők vesztik el, es mi fizessük ki a 100.000-et a korház javára a semmilyen ellátásért? Hisz meg a gyógyszereket is mi vittük be???
Ezek után beszeltünk az orvos igazgatóval, mert természetesen a korház igazgatója általában nem tartózkodik bent. Az úr kedves es részben segítőkész volt, bár kétlem, hogy a gusztustalan magatartásért bármilyen retorziót kapnának az említett személyek. Ezek után közöltük, hogy nem fogjuk kifizetni az ellátást, mert a taj szám a gépben, az oepnek erre van csak szüksége, nem az egész irattömbre. Több hetes, egész családos herce-hurcába kerültünk ezzel miattuk. Már csak az igazgató ur telefonjára várunk, hogy vajon mit intézett, ha ez sem segít, kénytelenek leszünk feljelentést tenni a rendőrsegen, mert felünk, hogy valaki visszaél az iratokkal.
Mérgemben írtam nektek, mert kíváncsi vagyok a vélemenyekre.
 
Egy elkeseredett hozzátartozó