Tékozló Homár

Pult alól adják az iPhone4-et Kecskeméten

2010.09.29. 09:34 | szily | 531 komment

Minden együttérzésünk Sz.M.-é, de egész egyszerűen képtelenek vagyunk elfojtani a gonosz mosolygást, ha egy fanatikus Apple-hívőt kiborítanak. Nem az Apple termékei, hanem vallásos rajongói hozzák persze ki belőlünk a vásott homárlárvát. No meg az a vehemencia, amivel fel tudnak háborodni, ha néhány órával vagy nappal később jutnak hozzá valamelyik Kegytárgyhoz. Amúgy tényleg micsoda eljárás, hogy a kecskeméti T-pontban a haverok pult alól kapják az iPhone 4-est. A levél csúcsa, amikor Sz.M. megindokolja, miért ment el iPhone-t venni: "Nem a rajongás, a trendiség hajtott, pusztán csak az, hogy a régi telefonom haldoklik." Dühöngés alant:

Senki nem vehet akármit, csak Valaki vehet bármit...

Időszámításunk előtt 446-ban valóban divat volt a Tulliusi alkotmányban rögzített vagyoni alapú besorolás. Ma már ebben az állítólagos demokráciában, ahol mindenki egyenlő, ezt inkább már negatív megkülönböztetésnek, mitöbbkifejezetten sértőnek találjuk. Pláne ha a saját bőrünkön érezzük, hogy milyen is az, amikor az ember egy senki, és ki van szolgáltatva. Történt ugyanis ezen a szép szeptemberi délutánon, hogy elcaflattam a T-Mobile kecskeméti pontjába, ahol szerettem volna végre magamhoz ölelni az új telefonomat. Nevesítsük, egy új iphone 4-gyel szerettem volna hazatérni. Nem a rajongás, a trendiség hajtott, pusztán csak az, hogy a régi telefonom haldoklik.

Megpróbáltam elintézni, hogy félretegyenek nekem egyet a kevés közül. Elvileg sikerült is, és névre szólóan már a raktárban csücsült. A probléma csak ott volt, hogy sajnos mire megérkeztem a készülék eltűnt. Eladták. Végül is nem lehetett még előrendelni, világos... Oké, legalább megpróbáltam.

A helyzet viszont csak most lett vérlázító igazán, mikor megkérdezte a sorszám kiadó automatánál álló porszívóügynök kinézetű fazon, hogy mit szeretnék, Iphone 4-et? Az már nincs... Mondom igen, tényleg azt szeretnék, és fel vagyok iratkozva. Ebben az esetben azonnal hozza a raktárból. Visszajött, és odalépett egy öltönyös hapsihoz, majd a telefont amit idáig dugdosott, becsúsztatta a pult alá, és mondta a hölgynek, hogy a sorszámot üsse ki, és az öltönyös úriember lesz a következő. Majd ezután hozzám sem szólt. Miután az utánam következő negyedik embert is kiszolgálta (persze nem kell nagy dologra gondolni, mindössze csak sorszámmal) megkérdeztem, hogy várjak-e még. Jajjj Majd még egy két utánam érkező embernek is szerzett a pult alá iphone-t.

A baj nem az, hogy kicsi a készlet, hanem az, hogy van akinek félretesszük, és utána meg is kapja, van akinek pedig félretesszük és utána gond nélkül eladjuk másnak.

Más kérdés, hogy ha nem lehetett előrendelni, akkor milyen jogon tesz félre egy üzlet telefont, amikor az egész ország sorban áll...

Megint más kérdés, hogy döbbenet volt látni, ahogy ez a porszívóügynök viselkedett. Arrogáns, lesajnáló és visszataszítóan tenyérbemászó. Ez lenne a góré a T-Pontnál, vagy csak egy túlbuzgó portás? Segítőkésznek kellene lenni, nem pedig egy hiperaktív zsebcirkálónak, aki kavarja levegőt az üzletben mint egy rossz NDK-s ventilátor. Mindenesetre kíváncsi vagyok a T-Mobile álláspontjára is a szituációval kapcsolatban.

Biztosan egy jó marketing fogás akart lenni, csak rosszul sült el... Fizetni akartam. Én is. Ugyanúgy mint azok, akik egyébként kaptak is telefont. Vagy az én pénzem rosszabb, másabb, esetleg kevesebbet ér? Esetleg probléma, hogy miután leveszem a kártyámról azt a bizonyos összeget, kevesebb marad a számlámon mint másnak? Be vagyok sorolva? Nem Indiában vagyunk. Megjegyezném, hogy ott is már törvény tiltja az effajta megkülönböztetést. Nem a kisebbségi komplexus mondatja velem ezeket a mondatokat, csak a mélységes felháborodás. Vagy pusztán csak arról van szó, hogy tényleg ennyire rohadt a világ. Hogy bizonyos fajta kapcsolatok nélkül semmire sem megy az ember.
Sz.M.
 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

purplehaze 2010.09.29. 20:37:03

Nekem van egy müködőképes Ericson A2628-as telefonom. Lehet vele telefonálni... Ja, anyag is van benne! Vazze nem értem miért kell egy mobilt teletömni mindenféle szarsággal?

Tiffauges 2010.09.29. 20:51:30

@EÖ: Ez nem optikai csalódás, csak annak látszik :)

Hát emlékszik rám kedves Önkéntes, ki anyám bátyja és kinek forradt homlokán egy régivágású kardhely van?

Egyéves Önkéntes 2010.09.29. 20:56:39

@Tiffauges: gombperechidalgó? kinek homlokán kardvágás által heghely képez? :)

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.29. 21:01:15

@EÖ: Ez Rejtő? Ő szokott ilyen hülye neveket adni.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.29. 21:02:34

@Mylady: "(pedig nem egy ájfont tudnék venni a havi fizetésemből)"

Hanem, hányat?

Tiffauges 2010.09.29. 21:04:22

@EÖ: igen a hídlakó meg a pollinó tűzoltó is kiket megöregítettek a főtt téren.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.29. 21:05:32

@enamel: Megkerestem micsoda. Most elmegyek elsüllyedni.

Csillary 2010.09.29. 21:08:32

Nekem se kell ájfon, jó a Nokia E52, csak a kommentek miatt olvastam az egészet, jól szórakoztam, a rezgős feldugós szövegen jót nevettem.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.29. 21:14:18

Akkor ezt egyértelműen a nap legsikeresebb posztjának nyilvánítom.
Köszönjük Sz.M.!

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.29. 21:15:55

Amúgy szerintem reklám volt. Amolyan 'etetés'. Merhogy eSZeM. Hihi.

norbi2k 2010.09.29. 21:19:51

@Tomasz_a_gozmozdony: elfogytak az érvek, jöhet a személyeskedés... én az ilyeneket hívom gyökereknek mint te, na menjél tologasd még a mozdonyokat estére, hátha attól megnyugszol...

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.09.29. 21:24:55

@Tomasz_a_gozmozdony: @norbi2k: Most hagyjátok abba! Mindketten megmondtátok a másiknak, pont elég.

A témát túlbeszéltük, jöhet új ötlet.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.29. 21:25:46

@kutya vacsorája: Ezt most tőlem merőben szokatlan módon egy teljesen ártatlan, és célzásmentes megnyilvánulás volt:) Egy ideje foglalkoztat tudod a javak újraelosztásának gondolata, valami olyan formában, hogy akinek sok van, azok adnak belőle nekem egy kicsit, és én ugyan nem fogok belőle adni másoknak, de boldog leszek.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.09.29. 21:30:25

@enamel: Nem. Csak azokat, akiket szeretek. Ha az egyik fél egy jól látható seggfej, akkor a másiknak szurkolok. Ha mind a kettő, az királyság, mert csak jó jöhet ki a dologból.

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2010.09.29. 21:32:32

@purplehaze:
A történet fordítva is létezik, voltak a PDA-k, akik használták 2 eszközt tartottak a zsebükben, ezért megdobták a PDA-kat telefon funkcióval.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.29. 21:33:15

Most nézem a Ha/Vert, ott is iphonja van az egyik főgonosznak. És almás laptopja mindenkinek.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.09.29. 21:33:21

@enamel: Láttad már két haragosodat egymással verekedni? Milyen érzés volt?

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.29. 21:35:56

@atpijkamo: Barátok nélkül nem megyek olyan helyre, ahol egynél több haragosom van.. És ha a barátok is ott vannak, a haragosaim nem mernek verekedni. :)

(elméletben. A gyakorlat néha rácáfol.)

Apropó verekedés, hol van a cicmen?

dél van 2010.09.29. 21:40:39

Ájfont menő a sztárbákszban használni?

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.09.29. 21:42:04

@enamel: "Apropó verekedés, hol van a cicmen?"

Miért akarod megverni?

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.29. 21:43:04

@atpijkamo: Nem akarom megverni. De néha olyan jókat szájkaratézunk vele.

nagybela2 2010.09.29. 22:12:53

vegyél fel melltartót, hátha akkor kapsz i4nt

Cs@tLós 2010.09.29. 22:14:10

@dél van: igen, miután kitetted az asztalra a KV mellé a MBP-t, és bömbi kulcsát. De csak úgy menő. Magában nem.

nagybela2 2010.09.29. 22:14:17

Ja. Plágizálok én is picit:

Iphone alma

Mylady 2010.09.29. 22:15:09

@enamel: hát, többet. de nem ez volt a lényeg :P

dél van 2010.09.29. 22:23:08

@Cs@tLós: Egyébként semmi bajom a státuszszimbólumokkal.Csak néhányan éretlen fejjel használják.

Shinjuku 2010.09.29. 22:23:30

@norbi2k: Majsztro... latom tudni veled, hogy nem eleg a gyartokapacitas a kereslet kiszolgalasara... Szerintem pedig igaza van az altalad olyan nagy hevvel fikazott fiatalembernek es a szukosseg marketingfogas. Es nem Magyarorszagnak szol (hu de kurva nagykepuseg lenne arra gondolni hogy a magyar piac szamottevo az almanak, akik kilora megvehetnek az egesz magyar gazdasagot most azonnal. Az amerikai piac ellenben nem ismeri a szukosseg fogalmat... itt mindig mindenbol van ha van ra penzed... ezert kreal olyan helyzetet herr Jobs hogy novelje az exkluzivitas erzeset... kevesebbet visz ki az uzletekbe a nyitasra. Es latod ezt a szerencsetlen balfaszt aki fel fogja magat akasztani a Nokia toltojere mert nem kapott belole azonnal... mukodik a dolog.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.29. 22:28:46

@Mylady: Ha igazán menő lennél, egy teljes ájfonos pultot megvehetnél, teli ájfonnal.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.29. 22:30:13

@Shinjuku: Itt meg jövő héten verekedés lesz lámpavasakért is. Bibíííííííí.

Mylady 2010.09.29. 22:35:17

@enamel: Hozzáteszem, az első, és mindezidáig egyetlen apple cuccom egy (nem régiben beszerzett) ipod nano, ami nagyon szép és jó, csak
- nem lehet rá zenét tölteni, csak iTunes-en keresztül
- ami nem megy csak speckó codec pack-kel
- ezért le kellett cserélnem a jó kis codec packet a gépemen
- azóta nem tudok dvd-t nézni, mert torz a hangja
- az iTunes meg idegesítően megkavarta a zenelejátszást a gépemen

Ennyit a megrágcsált almáról.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.29. 22:38:06

@Mylady: Pedig felragasztanál egyet a jobb cicidre, egyet a balra, egyet lentre, és táncolhatnál a pult tetején miközben a többivel zsonglőrködsz, szegény ájfonfüggők orra előtt. Biztos benne lennél a kékfényben, mint egy újfajta technikát használó sorozatgyilkos, aki öngyilkosságba hajszolja szegény fijatalokat. Teljesen celeb lennél. Még talán pataki attillával is haknizhatnál együtt, mint háttértáncos.
Nah? Ne mondd, hogy nem csábultál el egy egész kicsikét.

Xezs 2010.09.29. 22:50:15

Különben az a vicc, hogy az alapszitu már kb. 20 éve létezik, csak mindig más nevekkel: vannak az ilyen kütyü hívői, meg az amolyan kütyü hívői, és ők egymásnak ugranak.

Csak hogy párat mondjak:

Intel vs AMD
Linux vs Windows
Ati vs Nvidia
Apple vs az összes többi hasonló termék

Mondjuk az Apple hívői az egész világgal szembeszállnak, ami fanatikusabbá teszi őket az összes többi felsorolt termék hívőinél.

Shinjuku 2010.09.29. 23:04:04

@Xezs: De azt nem mondhatod hogy Jobs bacsi szarul tolja.. :) Jol adja elo a temat ha sok ilyen robotot tud verbuvalni... :)

Verbalis Inkontinencia 2010.09.29. 23:12:09

ehhez a cikkhez csak ennyit fűznék hozzá:
theoatmeal.com/comics/apple

bár ez inkább csak a fanatikusoknak szól.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.29. 23:12:32

@Shinjuku: Te most komolyan arra rejszolsz, hogy valaki meg akar venni valamit, és ezért ő milyenhülyemár?

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.09.29. 23:18:49

Az rendben van, hogy az Apple drága és trendi. De tervezésben sokszor elöl jár. Nem állítom, hogy ők találták fel a melegvizet, de annak idején ők kezdték széleskörben alkalmazni az ablakokat (amit a Xerox-tól loptak, amit a mikroszoft tőlük lopott), és nemrég az érintőképernyős okostelefonokat is ők terjesztették el. Az egész ipar őket követi, legújabban a táblagépekkel.

norbi2k 2010.09.29. 23:41:26

@Shinjuku: szóval szerinted több fogy így telefonból, hogy visszatartják? :)

norbi2k 2010.09.29. 23:44:25

@Mylady: milyen codec packre van szüksége az iTunes-nak ? :)

norbi2k 2010.09.29. 23:47:44

@atpijkamo: áá, a táblagép az szar, főleg az iPad, egy nagyra nőtt iPhone... annyira szar, hogy más gyártók is pont most jönnek elő a táblákkal, mert úgy látják nincs benne fantázia, legutóbb a samsung gondolta hogy felnagyítja a galaxy s-t és megalkotta galaxy tab-et... 700euro lesz, kizárólag sznoboknak, ezen az áron...
;)

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.09.29. 23:58:39

@norbi2k: "a táblagép az szar, főleg az iPad"

Jó, de akkor is mindenki az Apple-t követi.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.30. 00:04:05

@norbi2k: Majd kapsz a pofádra te is jól, hogy 700 euróért már egy kocsit is vehetnél:D

holdlányka 2010.09.30. 00:08:06

Nem tudom, ki mit bírt kihámozni ebből a posztból, de nekem teljes zagyvaságnak tűnik...jó, szőke vagyok, de azért általában a legtöbb poszt lényegét megértem:)
De egyébként sem hiszem, hogy egész Magyarország rohanna Iphone-t venni. Szerintem egy elég szűk közönséget hoz lázba...
Akit meg nem a rajongás, a trendiség vagy a sznobság hajt, nem akar mindenáron Iphone-t venni, amikor vannak a piacon sokkal jobb, megbízhatóbb, nagyobb tudású és...akár dizájnosabb telefonok is sokkal olcsóbban...

Shinjuku 2010.09.30. 00:16:53

@enamel: Hmm... hogyan hamoztad ki ezt a mondanivalot a hivatkozott mondatbol?... Vagy neked midenrol a szex jut eszedbe?

Shinjuku 2010.09.30. 00:18:43

@norbi2k: Hosszu tavon valoszinuleg igen... Meg elosegiti az arculatepitest... mondvan: milyen fasza cuccokat gyarthatnak ezek ha sorba kell erte allni mint a kenyerert... :) Nem csak a telefonokrol van itt szo hanem inkabb a dragabb cuccokrol... azota tobb alma laptop is fogy.

Shinjuku 2010.09.30. 00:20:30

@norbi2k: Norbi, ahogy en olvasom igy a hozzaszolasaidat... Boldog ember vagyol-e te? Mert pozitiv hozzaszolasod nem sok volt eddig... Semmi gond, csak ugy eszrevettem...

norbi2k 2010.09.30. 00:33:27

@Shinjuku: érdekes, laptopbol, imac-ből, ipod-ból nincs hiány... lehet azért mert nincs is akkora kereslet rá? igen. a telefon és az ipad szélesebb közönséghez jut el....

norbi2k 2010.09.30. 00:34:51

@Shinjuku: kicsit olvasgass vissza, majd rájössz hogy mikor ironizálok és mikor nem :)

norbi2k 2010.09.30. 00:35:53

@atpijkamo: persze hogy őket követik, de ezt sokaknak fáj bevallani :)

Manbeast 2010.09.30. 00:44:36

Amikor egy egész civilizáció nyomorog, de sok bajod van barátom....

mokas_gizi 2010.09.30. 01:00:33

Soha nem értettem ,hogy az emberek egy 10 forintos telefontól miért lesznek többek...

De ha neked ilyen FULL-os telefon kell akkor neten szerintem tudsz venni garanciával és szolgáltatótól függetlenül garanciával...

google és kiadott több találatot is...

A másik, hogy komolyabb telefont szolgáltatótól nem szabad venni kb annyi vagy még drágább mintha bemész egy telefonoshoz és még a szoftverét is megpiszkálják + nem független...

Ha nagyon akarnám nekem is telne erre a készülékre, de nem gondoljátok, hogy egy picit nevetséges ár érte egy 200.000 Ft-os ár...?

Ennyiért már olyan telefont kapok ami egyben miniszámítógép is vagy 100.000-150.000Ft-ért kapok HTC telefont mai ennyit minimum tud...

mokas_gizi 2010.09.30. 01:05:03

@mokas_gizi:

Az egészbe za a nevetséges, hogy ismerősöm kb 1,5 éve olyan telefont vett ami szerintem már akkor többet ért mint egy akármilyen Iphone, komplett számítógép volt és telefon, minden volt benne, ez volt 1,5 éve...

Max van pár dolog amiben Iphone jobb pl HD felbontás stb...
De az a telefon szerintem még most is többet tud mint a mostani telefonok nagy része...

Egyszerűen itt nem másról van szó, mint hogy divat lett ez a készülék akinek ilyenje van az a menő és tudja mutogatni, hogy nézd nekem mennyi pénzem van, nekem már van erről szól ez a Iphone nem másról...

Az egészbe meg az a szánalom ,hogy ezeknek a "menő" embereknek a többsége a havi 80-100 ból veszi meg ki tudja mekkora részletre hónap végén meg zabálni nincs mit...!!!
(Akinek nem inge...)

mokas_gizi 2010.09.30. 01:17:30

@holdlányka:

Látom azért más is tisztán látja a dolgokat...
Én 2x vettem drágább telefont egyik volt 55 ezer (Motorola V3i) abban az időben ilyen telefonja nem sok embernek volt + a megjelenés környékén vettem, munkatársak okoskáztak hogy vegyem már meg mert megengedhetem, csak sajnáltam rá a pénzt... másik 75 ezer Mitac Mio701 ez meg egy nagyobb tudású telefon volt ezért vettem meg minden volt benne, ebből én a jegyzettömböt használtam kb...de ennek volt tudása és megért annyit...

Most egy kínai clon telefonom van 15.000 vettem kb annyit tud mint egy 50.000 ezres telefon Dual Sim stb-stb...
Attól nem tartanám magam többre ha ez helyett vettem volna egy komolyabb telefont 50-100 ezer forintért csak azért mert megtehetem, ha meg megvenném akkor sem mentőznék vele és mutogatnám hogy milyen menő vagyok...

+ akiknek ilyet kell tenni, hogy felhívják magukra a figyelmet azok valójába egy senkik az esetek többségében 500Ft-tal a zsebükbe...
Az esetek többségében akik valakik azoknak nem kell feltűnősködniük mert látszanak a dolgok a megjelenésükön, a ruhájukon, hogy van rajta mondjuk 500.000Ft értékű ruha + a kiegészítők...

Sanyinak meg van egy 220.000 telefonja de látszik rajta hogy valójában nem igen engedhette meg magának,de azért menőzik a Droid...

norbi2k 2010.09.30. 01:23:13

@mokas_gizi: másfél éve és minden volt benne, mi az a minden? és milyen telefon volt ez a komplett számitogép? :)

norbi2k 2010.09.30. 01:28:59

@mokas_gizi: beszélsz itt menőzésről meg minden, de azért megjegyzed hogy neked olyan motorolád volt ami nem sok mindenkinek akkoriban :D Plusz klón telefonod van... klón= másolat... nem tartod viccesnek hogy egy olyan telefonod van amit másoltak? miért akarsz olyan telefont ami csak kinézetében olyan mint az eredeti? :)

"Az esetek többségében akik valakik azoknak nem kell feltűnősködniük mert látszanak a dolgok a megjelenésükön, a ruhájukon, hogy van rajta mondjuk 500.000Ft értékű ruha + a kiegészítők..."
és ezek az emberek milyen telefont vesznek? klónt? vagy 50ezreset mert a drága telefon már menő? :D

mokas_gizi 2010.09.30. 01:56:39

@norbi2k:

Igen azért írtam mert ha akarnám lehetne drágább telefonom...
Mint írtam feleslegesnek is tartottam ez az 50.000 telefont megvenni hiszen semmivel nem tudott többet mint egy olcsóbb telefon

Bocsánat a klon telefonál nem voltam egyértelmű, nem márkás telefon hamisítványa, egyszerű távol keleti telefon lehet hogy akkor ezeket nem klon telefonoknak nevezik...
D-228 a telefonom típusa te is láthatod egyszerű telefon, tehát nem egy márkás telefon másolata, hogy menőzzek vele, 20.000-25000Ft-ért lehet Apple klonokat is kapni, de mint írtam nekem telefonálásra kell egy telefon nem menőzni...

mokas_gizi 2010.09.30. 01:57:55

@mokas_gizi:

Egyébként megvagyok vele elégedve normálisan működik nincs vele bajom nem fagyogat le stb,

a budai paraszt 2010.09.30. 02:04:19

jó lenne, ha úgy állna az ország, hogy mindenki a iphone4 -ért állna sorba.

én pl nem álltam, meg nem is fogok
majd fél év múlva valakivel hozatok harmadennyiért a júeszéj-ből

sonance · http://www.sonance.hu 2010.09.30. 06:38:57

Sünt a Homárnak, amiért ekkora ökörséget képesek posztolni.

Mylady 2010.09.30. 07:17:40

@norbi2k: Arra nem emlékszem, de az enyém nem volt jó, nem indult el vele. Le kellett cserélni, így már működik.

@enamel: Elcsábultam. Annyira, hogy el is rohantam sorbanállni...

gretagarbo) 2010.09.30. 08:05:58

Nekem ez tetszett a legjobban: "amikor az egész ország sorban áll..." Én ezt a sztorit úgy ismertem, hogy "az egész ország nyögi a hiteleket" és mindenki sír, hogy nincs pénze...
De az ilyen ostobák maguk alatt vágják a fát: minél inkább kultikus tárgyként kezelik az iPhone-t, miegyebet, annál jobban röhög a markába a gyártó, mert annál nagyobbat lehet szakítani az ilyen majmokon. Ha nem mennétek bele ebbe a mesterségesen -alacsony darabszámmal generált- giccshisztériába, ingyen dobálnák utánad. Idióták, meg is érdemlik a sorsukat.

gretagarbo) 2010.09.30. 08:10:01

Ja, arról nem is beszélve, hogy a magyar szolgáltatók kétszer szívatnak: Svájcban sokkal olcsóbb az iPhone4... Szóval, majmok, menjetek csak, vegyétek kettesével...

norbi2k 2010.09.30. 08:46:49

@mokas_gizi: én is telefonálásra használom, nem menőzni... de lehet te jobban tudod...

norbi2k 2010.09.30. 08:47:59

@Shinjuku: mi van az iPod-dal? ...

norbi2k 2010.09.30. 09:15:02

@gretagarbo): az a baj ezzel a hol olcsobb hol nem témával hogy nagyon sok minden olcsóbb külföldön... csak tudod nem mindenki teheti meg hogy kimegy svájcba és vesz egyet, és ezért még nem kéne majomnak nevezni... vagy te mindent ebay-ről meg az amazonról rendelsz??

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.30. 10:11:04

@mokas_gizi: Csendben jegyzem meg, hgy egy ezres telefon, az nem drága.

@Mylady: Naugye. :)

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.30. 10:13:21

@enamel: illetve egy 50 ezres

@norbi2k: Biztos svájci. Majd megkérdezzük, van-e rajta sapka.

Szarazkoro 2010.09.30. 11:17:17

Akkor En jol jartam. Talaltam egy IPhone-t a buszon a minap. Mostmar csak fel kell tornom es muxik. :D
Nincsenek ilyen gondjaim :D

Frucsasz 2010.09.30. 11:34:02

Na. Levontam a két végső következtetést. 1. :@atpijkamo: k..va jó vicceket tud, már ezért érdemes benéznem ide. 2. Myladyt el kell venni feleségül, é hagyni, hogy eltartson, mert kva jól keres, a nagy magyar átlaghoz (és hozzám) képest. (legalábbis ha azt veszem, hogy ájfónból csak egész számút lehet venni, és ő egynél többet tud venni a fizetéséből.) Nekem még várnom kell a lánykéréssel, amíg az alkotmány lehetőé nem teszi az azonosneműek házasságát.

Végső soron, el fogunk jutni oda, hogy már nem big mac-ben, hanem ájfónban fogják összehasonlítani a béreket...

deuce 2010.09.30. 13:25:38

"Nem a rajongás, a trendiség hajtott, pusztán csak az, hogy a régi telefonom haldoklik."
legtöbb szolgáltató 1ftért, vagy 10-20ezerért is ad telefont.. én is elhoztam egyet ingyen pár hónapja tartaléknak, mert miért ne? annak a diszpléjét is látja a retinám rendesen..

"amikor az egész ország sorban áll..."
tegnap is találkoztam egy öreg nénivel a patikában aki erősebb gyógyszerre váltott és a sarki boltos pityu se bírja már idegekkel.. :( nő az alkoholizmus, a drogfogyasztás, a pszichiátriák is tele vannak dühöngő mániákus depisekkel mert nincs elég ájfón... cudar világ!

nem fér a fejembe kik fogalmazzák ezeket az idióta faszságokat ide..

gretagarbo) 2010.09.30. 14:05:38

@norbi2k: Itt élek. És még itt sem veszem meg, kevesebbért, pedig vehetnék. Sőt, volt aki üzletelni akart Magyarországról, mivel itt előbb volt kapható: mondta, hogy ad pénzt, vegyek itt, többet is és küldjem el, minden darabon kereshetek kb. 20ezer forintot... De nem mentem bele. Ez a tömeghiszti egy röhej.

norbi2k 2010.09.30. 14:40:02

@gretagarbo): jaa, hogy te ott élsz, akkor könnyen beszélsz.... majd valaki mindjárt beír USAból hogy náluk meg aztán milyen olcsó, mindenki hülye aki máshol él... ;)

gretagarbo) 2010.09.30. 15:08:15

Nem attól hülye, hogy ott él, hanem az iPhone hiszti miatt. Akinek nincsen, az már nem is menő...nem is ember...?

norbi2k 2010.09.30. 15:13:49

@gretagarbo): tudod hány ember hisztizik? Néhány száz. tudod hány iPhone vásárló lesz majd? Több ezer. Akkor miért majom mindenki?

"Akinek nincsen, az már nem is menő...nem is ember...?"
Ezt ki állítja? Ki van írva az Apple honlapjára vagy a buszokra meg a híradó előtt beolvassák?
Aki menőnek hiszi magát egy teelfontol azt minden másból presztizs kérdést csinál... ezért miért a telefon a szar meg az a sok millió ember aki ugyanugy használja mint te a sajátodat, és nem veri a mellét? Csak arra próbálok rávilágítani hogy annyira unalmas már ez az állandó általánositgatás... te is csak nyomod ezt a menőzés szöveget, mert most épp ez a menő :D

gretagarbo) 2010.09.30. 15:27:07

Akkor háborogjon majd így, ha majd kenyeret sem kap pult alól...azt megérteném. De egy telefon miatt...? Nem a telefon a szar, hanem ez a hiszti. Látom, nem akarod megérteni. Na szevasz.

deuce 2010.09.30. 15:35:48

@gretagarbo): hagyd már rá.. túl "magyaros" a felfogása...
ha az ósünben szar a kenyér, arról írnak 50 kommentet, pedig félmillió ott veszi napmintnap, az ájfónról pedig látod hogy "idehisztiznek" azonnal 500 kommentet annyira mozgatja a kis fantáziájukat.. :D
ebben az országban ha ülsz a bömösben, és lóbálod az ájfónt akkor vagy a fasza csávó! minden más dolog alacsonyabb prioritású a szemükben.. ez a mentaliti terjed..

Xezs 2010.09.30. 15:53:44

@norbi2k: Abban igaza van a srácnak, hogy a magyaroknak mindent másfélszeres vagy kétszeres áron nyomnak le a torkukon. Ez gondolom azért van, mert kevesen vagyunk (10 millió az nem tétel egy piacgazdaságban) és ebből még kevesebb a fizetőképes kereslet.

@gretagarbo): Nem fogod ezt megérteni soha, de ha ez vigasztal, én sem és még sokan mások sem. Itt nem is feltétlenül arról van már szó, hogy ki engedheti meg magának és ki nem, hanem arról hogy kinek fér bele az értékrendjébe egy ilyen kis szart megvenni és kinek nem.

Én pl. most rögtön el tudnék menni megvenni legalább 5 Iphone-t (mennyibe kerül ez most?) készpénzre, ennek ellenére tavaly hónapokig agyaltam hogy milyen telefont vegyek a Nokia 3310-es (!!!) helyett ami csak azért lett lecserélve mert szarráment az aksija és nem érte volna meg új aksit venni bele.

Végül egy 20 ezres Nokiánál kötöttem ki és érzésem szerint legalább 6-8 évig nem lesz lecserélve.

A lényeg az az, hogy aki meg akarja venni az Iphone-t, az meg fogja venni akár telik rá neki akár nem (hitelből, rokonoktól kölcsönkérve, stb), aki meg csak röhög az egészen az nem fogja megvenni, hiába tehetné meg.

Xezs 2010.09.30. 16:04:00

Ja, még egy adalék: van egy ismerősöm, aki vett fel személyi kölcsönt (valami 2-3 milliót) és abból vett meg magának minden szart, köztük egy Ipodot is. Hiába magyaráztam neki, hogy erre nem szabad hitelt felvenni, nem értette.

És persze mikor kijött a 4-es széria akkor meg dohogott magában és szidta az apple-t és azt modta hogy soha többet nem vesz Ipodot, Iphone-t meg pláne nem. Kíváncsian várom hogy mi lesz a vége a dolognak, nem lepődnék meg ha mégis megvenné.

norbi2k 2010.09.30. 16:43:14

@gretagarbo): egy ember hisztizik itt, te meg általánosságban beszélsz....

norbi2k 2010.09.30. 16:46:37

@deuce: bömösben telefont lobálok minden országban vannak, irány nyugat, és nézz körül, faszjankók mindenhol vannak... de te is csak általánositasz... az én szememben biztos hogy nem menő az akiről te beszélsz, és biztos hogy még sok millio másik ember szemében sem az... magyaros felfogás? az milyen? neked milyen felfogásod van? német, lengyel vagy szerb? ...a címke ragasztás megy a legkönnyebben mindenkinek.. mindenki szar, csak ő nem..
Az auchan kenyeret meg leszarom, mert nem járok oda :)

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.30. 20:18:31

@gretagarbo): Tulajdonképpen csak az nem ember, aki nem amerikás magyar. :)
Csak azt tudnám, hogy ha már egyszer ott vagy, és ilyen szépen lenézel mindenkit aki nincs, mi a fenének jársz magyarok közé?..

Earlybird 2010.10.08. 12:53:17

Simán megvehetném az iPhone-t, DE! Elvből nem veszek olyan telefont, ahol magas előfizetésért még a szolgáltatót is meghatározzák. Ráadásul, ha utazok, nem tudom cserélni benne a sim-et, mert ugye, nem független. Hollandiában (itt élek) a hűségnyilatkozattal biztosítják maguknak a bevételt, ezért nem kell feltörni, otthon simán használom a Pannon kártyámat. Egyedül az az iPhone-ra nem érvényes itt sem. Nem vagyok az Apple számára nagy veszteség, tudom, de elvből nem kell, bármilyen csili-vili is!!!

norbi2k 2010.10.08. 21:07:22

@Earlybird: "de elvből nem kell, bármilyen csili vili" ezen jót derültem :)

Vincenzo90 2010.10.11. 13:53:42

iPhone... bazmeg, droid fogyasztók...
süti beállítások módosítása