Tékozló Homár

Elhagyta az ajándékos bőröndöt a Lufthansa

2010.12.27. 11:46 | jackyll | 351 komment

Zsolt 10 napja várja, hogy véget érjen az ünnepi bódulat a Lufthansánál, és elvesztett ajándékosbőröndje megérkezzen. Eltűnésük után szinte azonnal lokalizálták a csomagokat, de december 24-ig csak az egyiket sikerült leszállítani:

Egy jó ki repülős történetet szeretnék megosztani mindenkivel. Amerikában a nyugati parton élek és Karácsonyra jöttem haza a San Francisco-Calgray-Frankfurt útvonalon December 15-16-án. A jegyet az Air Canadánál vettem, de az utolsó járatot a Lufthansa üzemeltette. Én épphogy megérkeztem (egy kis délutáni futás közbeiktatásával), de a két bőröndöm az összes karácsonyi ajándékkal nem jött meg. Gondoltam ez teljesen normális, hogy lemaradt a rövidre sikerült átszállás miatt és rögtön meg is találták Frankfurtban. Ezután ígérték 16-án este és 17-re is. Ma December 27-e van és az egyik bőröndöm még mindíg hiányzik (a fele ajándékkal), a másik pont 24-én jött meg. A hó miatt néhány járatot ugyan töröltek, de mire az első csomag megjött addig 16db Lufthansa gép jött Frankfurtból (ami tényleg meg is érkezett).


Az Air Canada-nál világosan megmondták, hogy az utolsó járatoto üzemeltető Lufthansa a felelős. A Lufthansa  poggyász-ügyi számai ki vannak kapcsolva (a magyar szám 0612965965 az előfizető kérésére nem kapcsolható a német központi számon +496969021291 pedig egy automata közli, hogy nem foglalkoznak senkivel), a repülőtéri számon (amit adtak az elején) pedig eleinte még néha-néha fölvtték azt mondták, hogy 17-én kellett volna jönnie, de 23-a óta már őket sem tudom elérni.
 

A Lufthansa magyar központi számán az ügyintézőt megkérdeztem, hogy ezek szerint nem hajlandóak szóba állni velem, ha elvesztették a bőröndjeimet. Erre ő megmondta, hogy nem hajlandóak, várni kell. Mellesleg azon kívül, hogy nem tudnak semmit mondani, nem hajlandóak felvilágosítást adni arról sem, hogy milyen formában fognak kárpótolni. Küldetem nekik emailt, arra két nap után érkezett egy copy-pastelt válasz, aminek semmi köze az én problémámhoz. Küldtem faxot is néhány számra, de nem válaszolnak.

Remélem ez a kis történet segít majd a légitársaságot választani rövidebb-hosszabb utazásokhoz. Lufthansával a bőrönd vagy megérkezik vagy nem, de ha nem akkor segíteni nem fognak.

Üdvözlettel,
Zsolt

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

englandboy 2010.12.31. 21:12:34

@hagyma:

no no
én nem vagyok hogyisirtad supervisor

nemtom nálatok mit jelent

nálam a melohelyemen semmit

és leszarom mit keresek
soha nem erdekelt

akkor se mikor heti 200 fontot kerestem

most sem erdekel

Ofélia . 2010.12.31. 21:19:42

@hagyma:

A mutter az nálam a 6-os anya:DD
Jó melót és komoly jattot néked.

Ottis ilyn kurva hideg van??:((

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.12.31. 21:20:24

@englandboy: irhatok csoportbvezetot is de ez nem igaz
mit tudom en mi vagyok
van egy eskuvo meg kell csinalni
oszt adnak 3-4 embert es megcsinaljuk
nem csak eskuvo
barmilyen meeting
nem nagy etvas de en szeretem es a penz eleg
lecet
engem erdekel mit keresek, mert a szamlakat ki kell fizetni, enni inni kell, neha Marynek kell rha, szeptemberben meg megyunk haza
az legalabb 6 rugo
+ 3 het kiesett jovedelem
lecet
/ kovetkezo 2 hetben egeszpontosan 0 dollart keresek, Mary kb 1200-at,
tuleljuk/

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.12.31. 21:23:00

@Ofélia .: aze' volt idezojelben
a faszt elment a hideg
volt itt ho es jeg most 50 F van
szamold at h a akarod , baszok megkeresni
szoval meleg
csak a kandallo fut es tok eleg
/ nem jattert dolgozok, azon mar tulvagyok/
nem mintha az baj lenne

englandboy 2010.12.31. 21:23:25

mert volt olyan

hogy csak heti 200 volt a bejovo

de akkor se irogattam senkinek

most sem fogok

csak én nem vagyok kint tizenöt éve

van egypár rokonom meg haverom a nagy usa ban sot én is laktam ott a fél évet mikor a foci vb ott volt
ha emlekszel 1994

nem magamtol a noveremnel voltam
de ma lekopnem magam ha visszamennek
pedig BÁRMIKOR MEHETNÉK ÉS BÁRMEDDIG MARADHATNÉK

nem kéne nyalnom senki seggét vizumért zold kártyáwrt stb.........................

hadd ne soroljam pontosan tudod mi kell ahhoz ott legalisan élj

BUEK

Marit kulon udvozlom

Ofélia . 2010.12.31. 21:25:29

ON

Mint a régi szép edés időkben:DD

A postoló mi a szent szarnak vett ajándokot??

Inkább elsörözte volna a tranzitban most nem panaszkodna.

És mint szoktam

OFF.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.12.31. 21:28:51

@englandboy:
Mary- nek hivjak
kozel sem hiszem hogy barmikor johetnel es barmit tehetnel

nehogy lekopd magad, nem hianyzol innen szerintem senkinek, mindenki ott eljen ahol szeret
en nem kopnem le magam ha hazakoltoznek, de ki VAN ZARVA
pedig en tenyleg BARMIKOR MEHETNEK ES BARMEDDIG MARADHATNEK, MERT MAGYAR ALLAMPOLGAR/ IS / VAGYOK/
nyalhatsz te 459760345 segget, akkor sem kapsz zold kartyat
csak, ha....
de ezt nem sorolnam

Ofélia . 2010.12.31. 21:29:31

@hagyma:
Gebedj meg itt minusz 10 és baszok átszámolni fárendhejtre:D

englandboy 2010.12.31. 21:30:21

nem vagyok attol nagyobb ember hogy most naponta keresek annyit

nem erdekel egyszeruen

van mindenem ami kell akkor is volt

csak most más

es leszarom

itt sirsz hogy mennyi egy hazamenetel

soha nem lehetek allampolgar mert kb havonta otthon vagyok

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.12.31. 21:30:29

@Ofélia .:
vazze en is viszek valami szart ha megyek haza
hogy nez ki ures kezzel beallitani
sot ha meghivsz bograzcsolni vagy kisfaszenesezni, neked is viszek
mondjuk egy baseball utot alairassal

englandboy 2010.12.31. 21:33:53

peter tufo vott akkor na bacsi

ha ez mond valamit megvan
ha nem nem...............

englandboy 2010.12.31. 21:38:17

de nyilván nem fogom neked beszkenellni az utlevelem

lehet csodat latnal

tenyleg boldog uj evet es minden yot ha estleg londoni atszallassal joottok aludhattok nalam

teljes ellatassal

ugyani s itt itt is teljesen hivatalosan vagyok

gud blessz

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.12.31. 21:43:18

@Ofélia .:
baZmeg itt is hideg volt
most megenyhult hala egnek
@englandboy:
dehogy sirok, de nem thetem meg hogy ne foglalkozak a penzzel
igen 5-6 rugot felre kell tenni a hazamenetelre
nem problema, de megis az
sirasrol szo nincs
ha nem Akarok nem megyunk
ennyi

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.12.31. 21:47:25

@englandboy:
nem mond semmit
kosz
nem akarok aTSZALLASNAL SEHOL SEM ALUDNI
/ NAGY VALOSZINUSEGGEL, Lufthansaval megyunk
de azert kosz
az allampolgarsag nem fuggvenye aZ utazasaid szamanak
de haggyuk
ha erre jarsz NC
1 szoba barmikor a tied 1-2 hetre
@Ofélia .:
neked is szol
volt mar nalunk netes ismeros
a szallas nem olcso
mast nem igerhetek, mert nem vagyok milliomos

Ofélia . 2010.12.31. 21:59:02

@hagyma:

Egy komplett bézbólütővel várlak!
Jól ég a kzánban:DD

Hely kaja van(na nem baj ha átcsempészel egy T-bonét vagy négyet):DD

englandboy 2010.12.31. 22:00:05

@hagyma:

szeretem ezt hallani

egy apro szosszenet

szegeny oregmuter aki meghalt sajna mert nagyon imadtam

volt egy tesoja ontarioban
allitolag 56 os magyar menekult

folyamatosan jott haza
-nemtom hogy tan segitette a komcsi a rezsimet- es mindenki azt halgatta hogy mennyije van

mikor kint voltam ontarioban uzentem neki

egy majkrem adott munkat mint hot dog arus es majkremeknel laktam

a majkrem definicioja a kovetkezo

nem feher

nehogy valaki azt mondja hogy rasszista vagyok

mondom megegyszer

volt ido mikor nrm kerestem jol

akkor is megvolt mindenem

most sokkal jobban keresek

leszarom

a penz semmit nem jelent

az hogy ki vagy es milkyen ember vagy sokkal tobbet jelent

nekem legallabis

Ofélia . 2010.12.31. 22:06:29

@hagyma:
"mast nem igerhetek, mert nem vagyok milliomos"

Elfogadom az esküvőröl maradt tortát, homárt, wellington bélszint stb.

Na jó sörért lemegyek.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.12.31. 22:10:46

@Ofélia .: en komolyan elmegyek ha mighissz Maryvel
Jaszbereny az olyan kantri
de gulyas legyek!!!
@englandboy:
elbeszelunk egymas mellett
a penznek es az emberi ertekeknek nincs mindig koze egymashoz
en imadnam ha megnyernem ma este a 134 millio dollarty a megamillionson, de tuti nem, valtoznek semmit gyakorlatilag
es ha nem nyerem meg, ami sanszos, mi attol meg szepen elunk
Mary es en
suti -fozi a vacsorat
tojaslikor, bor sor
es beszelgetunk egyfojtaban:)
Mary volt az en lotto 5-som

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.12.31. 22:11:46

@Ofélia .:
bazmeg
sor az mindig van itthon
meg hamburger
ez a ketto tuti

Ofélia . 2010.12.31. 22:20:27

@hagyma:
Vigyázz hagyma mert nálam a meghívás komoly és nem amerikai szinten.

Hely van bőven ágy is asztal is azt a golyást meg majd együtt megfőzzük.

Ofélia . 2010.12.31. 22:22:47

@hagyma:

Ha éhesek leszünk egy 40 literes bogrács is van ám:DD

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.12.31. 22:27:49

@Ofélia .:
nalam is
nalam van faszenes is, meg elektronyos is
bogracs nincs
fozi a vacsorat, alig varom
valami tradicionalis bab lesz
otthon mindjaRT 11, ilyenkor szokott jonni HOFI

cicmen (törölt) 2010.12.31. 22:48:38

Mary- nek hivjak
kozel sem hiszem hogy barmikor johetnel es barmit tehetnel

cICMEN ÜDVÖZLI A MAGYARHONBÓL! bOCS A NÉNIÉRT! buék!

cicmen (törölt) 2010.12.31. 22:48:38

Mary- nek hivjak
kozel sem hiszem hogy barmikor johetnel es barmit tehetnel

cICMEN ÜDVÖZLI A MAGYARHONBÓL! bOCS A NÉNIÉRT! buék!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.12.31. 22:59:45

@cicmen: ez tuti pedig
barmikor mehetnek
akar holnaputan/ miert is nem?/
barmit is tehetnek, mint mindenki
nyilvanvaloan nem akarok tovenyelleneset, de ha az t akarnek azt is tehetnem
de eddig is meg voltam nelkule
ezutan is megleszek

semmi gond a nenivel, probaltam neki leforditani, nem ment:)
old bicsnel nem jutottunk tovabb

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2010.12.31. 23:46:57

Társaságunk nevében kisfaszenes, nagy(lyukas)bográcsos, megfelelő méretű „hüttős“, kékszalagos Boldog Új Évet kívánunk kedves EDE!

PÖTYI BÁCSI! Neked is boldog új évet, remélem jövőre kapsz egy új tárcsát!

Pocsay családnak mi is viszont kívánunk Boldog Új Évet!

SZILY! Neked jövőre a fentiekhez hasonló posztokat, minél többet! (Ne ilyeneket, mint amibe kénytelen vagyok most kommentelni)

A Homárosoknak pedig szimpla túlélést, érje meg mindenki a jövő esztendőt, meg még néhányat, ha valaki ma este balesetet szenved, akkor még mindig van egy olyan „görgős izé“, amivel mozgóképessé tehető:) Ezt ne felejtsétek el!!!!!!!!!!!!!!
Szóval a társaságunk nevében Boldog Új Évet kívánok mindenkinek!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! (Húha a felkiáltójelek EDÉT idézik:))

Mindenki EDÉZIK ilyenkor????? (Csak gyorsan beleolvastam az előzőekbe)
Mégegyszer BUÉK!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2010.12.31. 23:48:09

Túlterhelt a blogmotor, vagy éppen úgy be van rúgva, nint én???

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.01.01. 00:23:51

@Jani haverja: en mar felhivtam a "muttert"
m,ost varom a vacsorat
meg 5 es fel ora pezsgobontasig

cicmen (törölt) 2011.01.01. 01:24:52

@hagyma: kÉPES VOLTÁL 2011-BEN Elsőzni!
Jó a hagyma!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.01.01. 01:36:39

@cicmen:
itt meg tobb mint 4 ora
meg mindig a vacsorat varom
szolid edeskettesben bucsuztatjuk a 2010-et

cicmen (törölt) 2011.01.01. 01:46:04

@hagyma: Mi már túl vagyunk rajta. Üdvözlöm Maryt, add át lécci,mit szól hogy cicmen from hungary? Neked is boldog új évet!

cicmen (törölt) 2011.01.01. 01:53:30

@hagyma: semmi gond a nenivel, probaltam neki leforditani, nem ment:)
old bicsnel nem jutottunk tovabb

Az angolosok kinyírnak, de szerintem a cool girl a néni! :))))))

englandboy 2011.01.01. 01:57:07

@hagyma:
en leszarom a faszomtuggya hany millio dollart ha megnyerned

egerbe mar regotanincs jo bor

ami tokeletes ott za torokok elleni vedelem

de hajossz egyszer haza otthon is vendegul latlak szivesen

akkor fogod megerteni mi az magyarnak lenni

cicmen (törölt) 2011.01.01. 01:57:28

@cicmen: Na persze ez nem személyeskedés, csak humor! Természetesen Mary egy hölgy! Ha vígasztal a barátnőm Nikolett de én csak Kinyalettnek hívom és hisztizik is érte! :)))))

englandboy 2011.01.01. 02:11:33

azt lehet itt magyarazni barkinek
uzenj ha egyszer lesz lovetta hazamenni a nagy usabol
amugy feb 4- 27 karibi hajouton vagyok
az egyik allomas miami
orulok hogy neked bejott az elet amerikaba
de ne oszd ittt az eszt mert szerintem felesleges
de nem mehetek az usaba mer terrortamadas van
meg 16 dollarert lecsekkoltak megint
add az elnokodnek bananra
na csumi a szigetrol

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.01.01. 02:19:53

@englandboy: ezernyi tervem kozott nem szerepel, hogy vendegsegbe menjek hozzad
gratulalok a hajoutadhoz

@cicmen:
oh Marynek olyan 24 beceneve van a big ass-tol a cuncimokuson at a pruntyokeig
woodstock stb.
ha valamit nem ert mar vagja,
oh uj nevem van:)
es szereti

englandboy 2011.01.01. 02:37:48

@hagyma:

leszarom a hajoutam

a fent emlitett bacsi akkor vott a nagykovet

nem neveznem meg a dunantuli ceget ahol valami ismerosom dolgozott

es a bacsi vott a nagykovet

le lehetet fizetni

amugy 2001 szept 11

amerika nagy fajdalma

a terroristak akik felrobbantottak a world trade centert

volt koztuk nagy szammal

mustafa

az elnokod neve

barack obamama mustafa

jo ejt a 300 dollaros hotelbe

amen

englandboy 2011.01.01. 03:03:40

szeresd amerikat ahogy tudod

es sohane feledd hogy magyar vagy

en nem felejtem soha

ennyi a kulonbseg kettonk kozott

Megdobbent 2011.01.01. 04:56:24

Nah, meg egy ora, hagyma, aztan BUEK :)

(nalam mar 4 ora 56 perce volt) :>

Secnir 2011.01.01. 08:57:58

na, embörök
ahogyan a megboldogult hofi mondta volt:
Boldóg ulj!

igazságos 2011.01.01. 12:28:32

Na, hát akkor jöjjön az én jókívánságom, szóljon mélyen tisztelt Bánki Péter Úrnak, meg az összes többi kommentelőnek:

Sül a malac, zsírja fröcsög,
Boldog Új Évet, Ti köcsögök!

England win The Ashes! 2011.01.01. 13:00:31

@igazságos: Várj csak, én is ismerek hasonlót:

Nem vagyok én hozzád durva,
Boldog új évet, te... drága!

;-)

vauvauvau 2011.01.01. 16:09:42

Értesítjük a Homár hűséges olvasóit, hogy a Homár.hu megszűnt.
Menjenek haza.

yippyupp 2011.01.01. 17:25:38

valaki 300. komment egy búékkal?

igazságos 2011.01.01. 17:27:10

@Dr Jozef Vengloš: Ugye? Imádom az ilyet, amin meg lehet sértődni. :P

Itt van még egy:
Elloptad a kábelt, a vasat,
Segílykébű dagadt meg a hasad,
Loptá mán az idén eleget,
Boldog Új Évet, a mindenedet.

Megdobbent 2011.01.01. 18:46:51

Elottem Sparta,
en BUEK,
utanam az ozonviz :>

Sallalíz · http://globalicum.blog.hu/ 2011.01.01. 19:43:58

@englandboy: akkora egy darab kaki vagy:(
Mi a tokomre vered magad bakker? Ha annyira meno kiraly vagy, miert nem mesz partyzni, mert otthon ulsz a gep elott, mocskolodni?
Remelem egyszer igy jarsz majd, vagy valaki veled csinalja majd:globalicum.blog.hu/2011/01/01/keressuk_a_net_legaljat

TIZENNYOCEVEN FELULIEKNEK!!!!! a fenti link, de tenyleg ne nyssatok meg!
Bocsanat mindenkitol, de undormany embereket nem birom szo nelkul megallni:(

Hagyma es Homarkommentelok Boldog Ujevet:)

@igazságos:
Te no mondd mar meg mikor rukkolsz mar elo a meglepiddel?:)

igazságos 2011.01.01. 20:39:42

@Lewyke: Készül! Már írom az első posztot. :P

Sallalíz · http://globalicum.blog.hu/ 2011.01.01. 20:53:12

@igazságos: de meddig meg? Borzaszto vagy. A 95D- s melleid is ilyen sokaig nottek?

igazságos 2011.01.01. 21:15:33

@Lewyke: Nem sokáig, türelem. A melleim gyorsan nőttek egyébként. :P

Eléggé béna vagyok, úgyhogy most tanulgatom a dolgokat.

2011.01.01. 22:28:44

@englandboy: rendkívül ellenszenves benyomást teszel itt a homáron, jó ez neked ?
picit vegyél vissza, mert kisodródsz a kanyarban ezzel az önelégültségeddel.

Oli Garha 2011.01.01. 22:45:45

klassz ez a globalicumos kép
az nincs meg véletlenül amikor japcsi diáklányok egymás szájába hánynak?
sehol sem találom...

Sallalíz · http://globalicum.blog.hu/ 2011.01.02. 00:00:06

@igazságos: tudok segiteni?
@Oli Garha: irj a Budosmackonak a keppel kapcsolatban, O ebben profi.
en meg letagadom, hogy ismerem:)

englandboy 2011.01.02. 01:34:23

lewyke
kulics

nézzétek vissza hányszor ömlengek angliárol hogy itt mennyire yo
hogy itt mennyire más minden
mennyivel jobb mint otthon
hogy nekem milyen jo a melom
a tenger tuloldalárol mást se hallok csak hogy igy jo ugy jo de sokba kerül hazamenni

akko nem kell menni vagy valami nem yo

hagyma

igazad az utazásaim száma nem befolyásolja az állampolgárságom

itt a törvény azt mondja 5 év adofizetés plusz az 5 év alatt kevesebb mint 180 nap anglián kivüli tartozkodás kell ahhoz hogy jelentkezhess állampolgárságra

nekem a másodikkal van gondom

igazságos 2011.01.02. 11:00:47

@Lewyke: Nem, de köszönöm a felajánlást.
Elkezdtem írogatni, létrehoztam már a blogot. Csak nagyon nehéz elkezdeni, felkelteni az érdeklődést, meg tanulom, hogy kell majd profin csinálni. De én mindig betartom a szavam.

Amúgy nekem hagyma mindig nagyon gyanús volt, szerintem ő nem Amerikában lakik.
Elárulta már magát párszor. De hát, mindenki azt hisz amit akar, az igazságot csak ő tudja. :D

pingpong 2011.01.02. 12:55:56

1 hét új poszt nélkül?

Sallalíz · http://globalicum.blog.hu/ 2011.01.02. 12:59:34

@englandboy: bakker a stilusoddal volt gond:( ilyet a lengyeleknel lattam eddig idekint, elegge visszataszito, munkahelyen es maganeletben is

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.01.02. 17:29:05

@Lewyke: BUEK
es mindenkinek aki szereti
@englandboy: ilyenkor mindenkinek zt tudtam mondani, tessek idezni a dicsoitesrol
egy teny szolgaltatasban, vendeglatasban, kereskedelemben NAGYSAGRENDEKKEL jobb itt azembereknek herdalni
igen nekem 10 rugo dollarbol mggondolando egy nyaralasert, de Mary menni akar
@igazságos:
hat lebuktam
Dunakszi Gyarteleprol irok
ez van

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.01.02. 17:31:08

@igazságos: erdeklodes felkeltesere javaslom, hogy tedd be a cickoidat a fooldalra es legyen az a cime
a tizezredik hozzaszolo megpuszilhatja a bal csecsem
na milyen?

England win The Ashes! 2011.01.02. 19:03:17

@hagyma: Mire számítasz a NO ellen? Nehezíti a harcotokat, hogy a GB és a CHI egymás ellen megy...

Sallalíz · http://globalicum.blog.hu/ 2011.01.02. 19:08:10

@hagyma: Egyszer beengedtek Amcsiba ezt a nagycicis csajt es mostmar mindent tud:))))Es Teged is leleplezett, mint engem, de Te elonyben vagy, mert te legalabb tudod a megfejtest, en meg meg mindig varhatok:)
Ugy szeretem a nagyon okos embereket:)))

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.01.02. 19:11:34

@Dr Jozef Vengloš:
gyufa lesz sajnos
de ez a szezon mar elszallt, es nem voltunk rosszak
jovore PO ha egyutt maradnak
jo a QB, jok az elkapok, nem rossz a deffense
sok szerencses meccsunk volt es sok szerencsetlen, vicces, ha lionst megverjuk otthon most komoly eselyunk lenne
a GB hozni fogja es ez jobb is
a steelers mar megy egy TD-al. IT polomalu, Rothli TD passz
30 mp
ma mar tulkeppen csak a coltsnak es a GB-nek van tetje meg az NFC Westnek de az a viccsoport, akar 7-9-el is tovabb lehet jutni

igazságos 2011.01.02. 19:15:03

@Lewyke: @hagyma: ne irigykedjetek.

Nem adom meg nektek az örömet, különben is, rosszindulatúak vagytok. :P

Ja, és nem tartom magam okosnak ám, azt csak az önimádók teszik, meg a lúzerek.

England win The Ashes! 2011.01.02. 19:19:24

@hagyma: Ha jól értettem, nemcsak a GB-nek, de a NYG-nak is vesztenie kéne, hogy a TB továbbmenjen. Szóval túl sok a Buckstól független tényező.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.01.02. 19:20:15

@igazságos: mire kene irigykednem:)
en senkire soha nem vagyok irigy
na ha meg azt is tudnad Marynek milyen cickoi vannak
huhuhu
a rosszindulat messze all tolem, csak faj, hogy lelepleztel

England win The Ashes! 2011.01.02. 19:20:33

@Dr Jozef Vengloš: Plusz, el kéne kerülni az olyan bakikat, ami előbb volt, mármint hogy 12-en voltak a pályán...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.01.02. 19:31:42

@Dr Jozef Vengloš: mi akkor kiestunk amikor kikaptunk a detrotittol
meg ma sincs sok eselyunk a saints jobb az iden

gyódejó 2011.01.02. 21:02:20

Legyen egy poszt arról miért nincs egy hete poszt a Homáron....

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.01.02. 21:18:35

@gyódejó: szily lathatoan szabadsagon van
karacsony uj ev ilyenek
het kozben mar lehet feleveszi a munkat
van egy gyesesunk
jackyll azt nem tudom mi , de lathatolag leszarja
de jol elvagyunk mi
amugyis azt hallottam megszunik a homar

zozo6296 2011.01.02. 22:52:35

Hűha Szily kómába esett?

Megdobbent 2011.01.03. 01:48:09

@atpijkamo: Ez a tavaszi, nyaron allitolag lesz egy komolyabb ertekezes a domolykozasrol, es valami mikroblogokrol.

Mylady 2011.01.03. 06:58:55

Boldog új évet, Homár!
Csendben kérdem: idén már nem lesz új poszt?

Shinjuku 2011.01.03. 07:05:07

@DePassant: Ugy gondoltam ha atjossz, csak beleszivsz abba a gazcsobe egy embereset...

Shinjuku 2011.01.03. 07:15:18

@englandboy: MI a baj azzal, ha valaki szereti azt a helyet ahol epp el? Pont az a baj, hogy mindenki allandoan nyavalyog hogy milyen szar neki... Hagyma jol erzi magat ott, ahol van es szereti az eletet. Te hogy vagy ezzel?

Luftwaffe 2011.01.03. 07:19:28

@DePassant: Hogy te egy mekkora nagy barom vagy kisfiam. Kerdezd Hermannt, o megmondja. Maradj nyugodtan az Allamvasutaknal, vonatot tuti tobbszor latsz eloben.

englandboy 2011.01.03. 07:53:00

@Shinjuku:

Leírtam már
Most utoljára
Elvagyok itt nyilván sokkal jobban érezném megam otthon
Anyám apám 3 testvérem unokaocséim oreganyamek mind otthon vannak és szeretnek
Ebből jobb lenne
A munka a pénz stb itt kategoriákkal jobb
Az hogy miért nem vagyok kettős állampolgár szintén leírtam
Csak mert ezt is sokszor olvastam hogy én magyar- amerikai vagyok
Nyilván nehéz hivatalosan az USA ban élni de nem lehetetlen
És ha neki bejött az élet kint legalább úgy mint nekem annak nagyon örülök
De ne dobalozzunk 6-10 ezer dollarokkal mert azt nyilván mindenki tudja hogy nem ennyibe kerül hazamenni Magyarországra az USA bol

anarch 2011.01.03. 10:56:37

Nem azért, de amekkora káosz volt a havazás miatt Frankfurtban karácsony előtt... Ebben semmi meglepő nincs. 23-n este pl. konkrétan glédában álltak Ferihegyen a csomagkiadónál a Frankfurtból jött bőröndök... tulajdonosok nélkül. Valszeg az történt, hogy a csomagok lekésték a csatlakozást a káoszban (nem tudták melyik gép fog egyáltalán indulni és mikor), egy későbbi gépbe pakolták az összeset, majd apránként dolgozták fel őket... Ha nincs az a havazási őrület, szerintem gond nélkül megjött volna.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.01.03. 11:25:02

@englandboy: hat mennyibe?
cakk pakk
szerinted?
pl. szerinted hany nap fizetett szabadsagom van, ha tavaly juliusban valtottam munkahelyet?

englandboy 2011.01.03. 13:33:28

@hagyma:

Szerintem zárjuk le ezt egy szavazással
Aki úgy gondolja 10 ezer dollár egy USA-hu-USA turné írja azt

Hülye vagyok elhiszem

Aki szerint olcsóbb írja azt

Nem vagyok hülye

Ha lesz aki válaszol nézzük meg a százalékokat

Amúgy meg ne sértodj

Csak mert számokkal foglalkozom

15 éve kint vagy

10000 dollár

Az cirka 670 dollár/év megtakarítás

Ha ez nem sikerült baszki..............

Na inkább nem írok semmit

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.01.03. 13:44:30

@englandboy: bazmeg
nem arrol szol a tortenet mennyi a penzem
en nem akarok tuneziaba mnni, hogy utana 3 evig fizessem
10 rugo/ marpedig kb annyi, repjeggyel, ajandekokkal berelt kocsival, kiesett fizetessel, elheteseel stb/
az nekem penz
en / mi/ nem arra keresunk hoy elnyaraljuk
holnap mehetek ha akarok, es megyunk is szeptemberben, de, mondhatnam buuuuuuuuuuut, ha Mary nem akarna nem mennek
ez egy jo kis kocsi stb ara.
jo OK, en is akarom latni mi valtozott 15 ev alatt
megyunk is
de 10 rugot felretenni, az bizony 1 ev munkaja

a szamolasod baromsag, nem azert elunk itt hogy magayarorszagi nyaralasra 650 dollart felretegyunk evente
raADASUL oRLANDO JOBB HELY ES KIJON 2000=bol:)
nemm erted az egeszet
megyunk
Mary nagyon akarja latni
en kicsit
es nincs 1millio dollar a szamlankon
ha holnap beteg leszek 3 napot fizet a melohelyem, 5 nap fizetett szabadsagom lesz jovo szeptemberben, most 0
szepen es normalisan elunk de 10 rugo az 10 rugo
megengedhetjuk?
meg
nagyon sokan nem

englandboy 2011.01.03. 15:11:43

Ha egy szóval is irtam hogy tégy félre magyarországi nyaralásra évente tényleg én vagyok a hülye

Na mindegy

Részemről ennyi

A szàmok pedig soha nem hazudnak.....

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.01.03. 15:54:40

@englandboy:
Az cirka 670 dollár/év megtakarítás
Ha ez nem sikerült baszki..............

hat ez azt jelenti, hogy bazmeg ha ilyen senki vagy hogy evente nem teszel felre 670 dollart akkor hyulye vagy
megnyugtatlak tobbet teszunk felre
de akkor sem tehetjuk meg hogy evente 10 rugot nyaralasra koltsunk
es nem is koltunk
szerintem kevesebbet koltunk mit egy "atlagmagayr"
mar egyszer l;e lettenm erte baszva, de orszagon belul megtalalunk szinte mindent amit szeretnenk
es igy olcsobb
veled ellentetben egy-ket haveron kivul edesanyam el otthon, , de O neha jon
ha Mey nem akarna menni iden is inkabb Ot hivnam
Te angliabol 2 ora alatt otthon vagy
annyi mintha en elmennek a nyugati partra
nekunk egy europai ut azert mas dimenzio
nem nagy ugy, de mas
mindennel egyutt 1 honap tuti
1 honap egy evbol
az sok
nekunk
errefele

Shinjuku 2011.01.03. 17:00:46

@englandboy: Ebben nem volt tul sok lelkesedes... Elvagyok itt, de sokkal jobb lenne otthon... Akkor miert is nem vagy otthon? Na ezt hivom en rinyalasnak.

englandboy 2011.01.03. 18:59:40

@Shinjuku:

Elvagyok itt nyilván sokkal jobban érezném megam otthon
Anyám apám 3 testvérem unokaocséim oreganyamek mind otthon vannak és szeretnek
Ebből jobb lenne

en vagyok hülye vagy nem érted a magyar nyelvet

leforditom magyarra

jobb lenne ezek mellett az emberek mellett lennem nap mint nap

de sajna 2 külön orszagban élünk

nagyszüleim 90 fölöttiek

szüleim nyugdijasok

de tavaly mindenki volt nálam csaladostul egyszerre

anyám apám, nagyi nagyfater, noverem ferje+2 gyerek, öcsem,bátyám+csaja+gyereke

a nagyiekat többet nemhiszem hogy tudom röptetni

a többiek vagy jönnek vagy én megyek haza

es ha igy jobb nem azt irom hogy elvagyok

jol erzem magam itt

ez am a nagy rinyalás igazad van...............

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.01.03. 19:12:36

@englandboy:
ennel sokkal gazabb
, hogy ennyire angolsz akar lenni, es minduntalan kenyszersz erzel az enter hasznalatara

roptetni meg altalaban a galambokat

szoktak

jobb

helyeeken

nem a

nagyiekat

sok sikert

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.01.03. 19:21:42

batyad
&
csaja

es nagyid

qrvara nem

akar meg

egyszer

ropkodni az

angol

alberletedbe

understand?

englandboy 2011.01.03. 19:37:09

@hagyma:

te már csak tudod

biztos vettél papirházat 300 ezerért a nagy usa-ban

azt majd a családom eldönti akar-e jönni

nyilván fognak

aki folyamatosan bizonygatja hogy amerikai-magyar állampolgár az te vagy nem én

én magyar vagyok
magyar voltam
és magyar is maradok

ha lesz egy gyerekem talán angol leszek hogy neki könnyebb legyen

egyszer tanuld meg helyesen leirni azt hogy Magyarország

azt huzz bele hogy meglegyen a 10 rugo

Flatline_ 2011.01.03. 20:18:51

@englandboy:
téged sem az eszedért szeretnek az fix.

Beaver100 2011.01.07. 16:14:59

Ritka egy nagy birka ez a "@englandboy"
süti beállítások módosítása