Tékozló Homár

Egy elégedetlen Invitel-ügyfél (+18)

2011.05.17. 07:50 | jackyll | 101 komment

Nem fogyasztóvédelmi Pulitzerre gyúrunk, naiv inviteles ügyfél mindössze (nagyon helyesen) pont akkor írta meg kurvaanyázós levelét, amikor elpattant a húr, úgyhogy aki nem bírja a csúnya, trágár szavakat, azoknak javasoljuk a kommentek olvasását. A történet banális, a kiszolgáltatottság még rosszabb. Költözött már valaki internet miatt máshová?

A legutolsó, aktuális sztorim a következő: nem kaptuk meg a márciusi számlát, csekkestül (a reklám szarok persze mindig megérkeznek). Miután elkezdték azt a rendkívül idegesítő dolgot, hogy óránként hívnak, mikor lejár a fizetési határidő (ami szerintem bőven a zaklatás kategóriája, és tíz év letöltendő Éden Hotel nézéssel büntetném a kitalálóját), megkérdeztük, hogy most mégis mi a faszért zaklatnak. Hát a márciusi számla… akkor talán el kéne küldeni, nem, büdös gyökerek?! És mér két hónap múlva tűnik fel, hogy nincs befizetve?! Mér én tartsam számon, nincs elég léhűtő?! De, küldjük.. Elmondásuk szerint útjára is bocsátották 05.09-én, ismét. Tegnap – 05.12. – még nem sikerült kis kezembe megkapnom a szerintük ismételten küldött számlát, a telefon- és internet-„szolgáltatást” viszont felfüggesztették - figyelmeztetés nélkül, persze -, gondolván, hogy tutira megkaptuk, és legelső dolgunk az életben, hogy a kedves faszszopó társaságuk szájbavert csekkjét feladjuk..

Este elpattant egy húr, és ismételten a telefonos ügyfélszolgálathoz folyamodtam (este háromnegyed nyolckor, rohadjon meg az összes paraszt), emelkedett hangnemben és stílusban számon kértem az ügyintézőn, hogy most mi a szarosvalagú kurvaanyjáért nem tudok telefonálni. Hát a márciusi számla… DE BAZD MEG, MIT FIZESSEK BE, HA MEG SEM KAPOM? AZ NEM TŰNIK FEL, HOGY MIND AZ ELŐTTE, MIND AZ UTÁNA LÉVŐ BE VAN FIZETVE??? Ha ennyire töketlenek vagytok, hogy egy számlát nem bírtok normálisan eljuttatni a címzetthez, miért vártok tőlem pénzt?! Szolgáltatni nem tudtok, mert hetente kikapcsoljátok különböző ürügyekkel, vagy csak simán nem megy se a telefon, se az internet. De akkor jelentsem be a műszakiaknál.. MINEK BAZD MEG?! Történik bármi érdemleges is?! Nem! A telefon most már hetente egyszer legalább használhatatlan, az internet is orosz rulett, mert esténként óriási szerencse kell hozzá, hogy rácuppanjak a hálóra. Ha vihar van, felejtős. Többször jeleztük technikai kifogásainkat, semmitmondó, vállvonogató lepattintás volt a reakció.

Kérdem az ügyintézőt, most akkor mi a teendő, mikor kapcsolják vissza a nevetséges szolgáltatásaikat. Hát, amikor megérkezik a befizetés… Akkor elismétlem még egyszer: MIT FIZESSEK BE, HA MEG SEM KAPOM? Hát ő nem tud mit csinálni, addig nincs visszakapcs, amíg nincs pénz. De ha utalom, akkor egy nappal hamarabb... NEM ÉRTETTÉL MEG, BAROM, én sodródom az árral a töketlen, nemtörődöm, hozzád hasonló idióta ügyintézők miatt, hogyan fizessek, stb-stb. Itt a kígyó a farkába harapott, kezdtük elölről. Mondom neki, akkor itt és most ebben a szent pillanatban felmondom az előfizetői szerződést, miután a szolgáltató egyoldalúan szerződést módosított a szolgáltatás korlátozásával, tőlem ezentúl egy kibaszott fillért nem fog látni ez a rohadt, semmirekellő, fillérbaszó szarházi társulat. De akkor ki kell adni behajtásra… adjad, bazd meg, anyádat is. Hajtogasd be a füleit a térded közé.

A számla ma kiegyenlítésre került, személyesen, egy tizenöt kilométerre lévő ügyfél”szolgálati” irodában. Visszakapcsolás két napon belül, amennyire pofátlanok, még a 3500 forintos visszakapcsolási díjat is kiszámlázzák, amiről ők tehetnek. Hogy lenne Fekete Pákó a védőügyvédjük egy apasági perben.

Tökéletesen visszaélnek minden erőfölényükkel, egy kuncsaft csak addig édes, kedves, bájos, amíg be nem hálózzák, utána bármi probléma van, a vállukat vonogatják, és szarnak bele nagy ívben. Az akció csak a megkaparintásig él, utána szopicsek. Jártunk már úgy, hogy a befizetést követő harmadik napon egyszer csak elhallgatott a telefon. Szolid érdeklődésemre hirtelen meglett a befizetés és „máris visszakaccsoljuk”… Öreganyádat inzultálja hátulról egy veszett indiai hímelefánt, szexuális töltettel.

Tehetetlen vagyok, mert vezetékes telefon szolgáltatót nem tudok váltani, viszont olyan helyen lakom, ahol alig van mobil térerő, két kisgyerek mellett egyszerűen szükség van vezetékes telefonra.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pingpong 2011.05.17. 08:03:28

csekk nélkül nem lehet befizetni, mint a többit? ügyfélszolgálati irodában, vagy ilyesmi?

SomethinWild 2011.05.17. 08:04:55

Nem vagyok Invitel ügyfél, soha nem is leszek, de ajánlom a díjnet.hu-t. Ott mindig megkapod a számlát, hamarabb is, mint postán, vagy ha mégsem, akkor bizonyítani tudod, hogy nem érkezett meg, ezután mind a lekapcsolás, mind a visszakapcsolási díj követelése nevetségessé válik. Így sajnos nem tudod bizonyítani, hogy nem kaptad meg a számládat (akkor sem ha ez életszerű).

Sorolhatnám, hogy én mit csináltam (és csinálok, egy másik szolgáltatóval) másképp a helyedben, de annak nics értelme. Megtanultad te a leckédet szerintem.

telko.hu · http://www.telko.hu 2011.05.17. 08:18:13

Lehet ilyenkor érdemes új szolgáltató után nézni :)

www.telko.hu

Jokkura 2011.05.17. 08:19:20

Az Invitel egy mocsok monolista cég. Ahol ők vannak ,ott max a mobil mehet. Esetleg a GVH,hogy erőfölénnyel való visszaélés??? De a szálmát ,ha nem kaptad meg,mert a postások nem csak Beethovent szeretik, személyes kellene elintézned.Csak tiszta "múlttal" lehet támadni ! Vidd magaddal a két gyereket is ,de előtte cukkold fel őket,hogy zengjen a iroda a bömbölésüktől.A soronkívüléség garantált

Jokkura 2011.05.17. 08:20:39

Az invitel ellopta a kommentemet!

zsiráffff (törölt) 2011.05.17. 08:21:50

Na ez felüdítő volt így reggel nyolckor :)

ezért nem foglalkozom én a csekkekkel, minden hónapban az internetbankingon át befizetem amit kell, úgyis ugyanannyi mindig, aztán elemehetnek a csekkekkel a posztoló által említett éden hotelbe számlázni.

HenteSS88 2011.05.17. 08:23:21

@Jokkura: A "Azért csinálják ezt velem, mert én cigány vagyok" kártyát is tessék elővenni, nekünk az OEP-nál bejött anno.
Asszonyka a hatásosság kedvéért vágja hanyatt magát a földre, és üvöltse, hogy meg akarják erőszakolni.

TomNemtom 2011.05.17. 08:34:22

Csak egy kicsit a szolgáltató védelmében: Ha a monopol helyzetben lévő posta elb...a, akkor nem a szolgáltató a hibás. Lassan városon belül is 5 nap alatt érnek oda a küldemények, ha odaérnek. Az meg, hogy ba..nak rá 60 napig pont azért van, mert addig várja, hogy befizesd. Utána indul a behajtási folyamat. Több 10ezer ügyfélnél ez csak így működhet. Az meg pont zavar, ha telefonálnak ha lejár a határidő? Akkor mi legyen? Szóljon is meg nem is? Az meg invitel hibája, hogy ha előtte minden és utána minden ki van fizetve, akkor is kikapcsolja, mert a márciusi már 60 nap+os. Erre fejleszthetnének valamit. A többi commentelőnek is igaza van, a 21. században a sárga csekk olyan mintha négyökrös szekérrel indulnál bevásárolni...

Jokkura 2011.05.17. 08:34:30

@HenteSS88: Hm, jó ! Egy kis testre szabással.De mi van ,ha véletlenül az apuka megy be a két gyerekkel ? A hanyatt vágodásos dolgot akkor át kell írni.Bár a mai világban.... :)

cicmen (törölt) 2011.05.17. 08:34:44

Ez mitől +18?
Hallottátok volna az ifás haveromat egyenrangú utak kereszteződésénél!

Koholmány 2011.05.17. 08:37:28

faszé nem sétált be az ügyfélszolgálatra egyből és fizette be? Úgy látom élvezi a FASZT a seggében!

Jokkura 2011.05.17. 08:38:13

@TomNemtom: Azért az internetes átutalás nem megy mindenkinek . A sárga csekk még jó ideig működni fog.
Majd 20 év múlva elkopik .
Pláne ,ha lekapcsolják az internetet, akkor fizesd be interneten keresztül.:)

cicmen (törölt) 2011.05.17. 08:42:28

A gépháznak!
Ez a poszt van olyan szar, semmitmondó, unalmas mint a Beethoven cd el nem lopásának szomorú története. Ez lesz most hétfőig?

Őrült fahéj 2011.05.17. 08:43:49

Internetet és telefont csak az Alditól!

cicmen (törölt) 2011.05.17. 08:44:47

@Jokkura: Azért az internetes átutalás nem megy mindenkinek

Hááát. A pali valami olyat is írt a nagy anyázások közepette hogy akadozik neki. Úgy viszont elég bajos.

cicmen (törölt) 2011.05.17. 08:45:57

@Őrült fahéj: Valamint sárga csekket csak őstermelőtűl!

Lakatos Gábor · http://asimov.blog.hu 2011.05.17. 08:47:03

Tudjátok, ha a posztíró az ügyfélszolgálattal is ilyen stílusban társalgott, akkor nem csodálom, hogy nem sietnek megoldani a problémáját. Az biztos, hogy ha én lettem volna az ügyintéző, ilyen stílus után még egy hónap pausára raktam volna minden szolgáltatását.
Nekem is volt már gondom szolgáltatóval, az Elműnél bent töltöttem egy délelőttöt, mire sorra kerültem, de érdekes módon egyik szolgáltató ügyintézője sem beszélt velem alpárian, lekezelően, a problémáim is viszonylag gyorsan, zökkenőmentesen megoldódtak. Igaz, én is udvariasan beszéltem velük.
Mikor tanulják már meg az emberek, hogy az ügyfélszolgálatos (aár a telefon másik végén, akár személyesen), nem okolható az ügyfél problémájáért, ő csak egy "droid", akinek az a munkája, hogy fogyadja az ügyfelek panaszait.
Persze, ez a "droid" ugyanolyan ember, mint bárki, mindenki azzal járna jól, ha úgy is beszélnénk velük!

GaBko · http://gabkochili.blog.hu 2011.05.17. 09:01:44

Az invitelről nekem is megvan a véleményem, nekem sikerült megszabadulnóm tőlük (még ők bontottak velem szerződést:)
Költözéskor át akartam vitetni az előfizetésem az új címre, mondták 1 hónap, ezért már költözés előtt 1-2 hónappal megrendeltem az átkötést. De beköltözés után voltak csak hajlandók kijönni és akkor megállapítani, jééé itt nincs behúzva a kábel én így nem tudom bekötni, meg mindjár tél is lesz, majd jövőre. kicsit kezdtem kiakadni, mert azért rendeltem meg az átkötést 2 hónappal előtte, hogy legyen rá idő (ősz elején) Az internetre szükségem volt munkám miatt, ezek meg nem voltak képesek időben átkötni. Néhány eleinte udvarias, később már ingerült levél után felbontották a szerződésem egyoldalúan:) A kábelnetet behúzták 2 nap alatt, csak egy hónapig feleslegesen vitatkoztam egy semmirekellő monopolhelyzetét végsőkig kihasználó szemét társasággal.
Most boldogan élünk, míg meg nem halunk.

vatamadafaka 2011.05.17. 09:03:50

A történet annyiban sántít, hogy 1 havi tartozás miatt, nem kapcsolják ki a szolgáltatást. Egy szolgáltató sem.

T@Z 2011.05.17. 09:05:30

Ha a számlát nem kapod meg időben postán, az nem mentesít a fizetési kötelezettség alól. Ennyi. A szolgáltatást használod, pontosan tudod, hogy fizetési kötelezettséged van, amit szerződés aláírással vállaltál is.

rio.pete 2011.05.17. 09:07:17

A második sorig olvastam. Szánalmas stílus, szánalmas ember.

serfecs (törölt) 2011.05.17. 09:09:10

@TomNemtom: méghogy a sárga csekk elavult?! Velem a helyi városüzemeltetés szívózik, mert nem kapták meg a kiküldött sárga csekk befizetést igazoló ellenőrző példányát. Nem is fogják, ugyanis online utaltam át, hónapokkal ezelőtt. Már behajtással fenyegetőznek, mert nem tűnik fel nekik, hogy a pénz beérkezett. A pénz nem számít, csak a sárga csekk :-)) És ezt már nem először játsszák el, ugyanez volt tavaly a gyerekem ebédbefizetésével is, az is ehhez a céghez fut be. 5 hónapnyi ebédpénzt hiányoltak, 1 év távlatából...

Paladin 2011.05.17. 09:17:02

A posztoló egy gusztustalan nagy tahó.
1. Ha nem jön csekk NEM ülünk a seggünkön várva a csodát, hanem szólunk, mert gond lehet. A TE érdeked IS prosztókám, hogy minden rendben menjen, és ne legyen lekapcsolás.
2. Az ügyfélszolgálatos azért van, hogy rögzítse a problémádat és továbbítsa a megfelelő embereknek. NEM Ő AZ OKA A PROBLÉMÁIDNAK! Felfogod a különbséget hígagyú? Tudod! Van olyan, hogy kultúra. Talán, már hallottál róla, mondjuk a tévében.
3. Egy ekkora taplónak nem való se internet, se telefon, se áram, se víz, se levegő. Menj szépen, áss egy gödröt, feküdj bele és húzd magadra a földet. Egy egész világnak teszel jót vele.

Harlequin 2011.05.17. 09:21:44

Meg is érdemli az ilyen, hogy ott szívassák ahol érik.

cicmen (törölt) 2011.05.17. 09:25:14

Itt a kígyó a farkába harapott,

Van itt herpetológus? Hol kezdődik egy kígyónak a farka?

simon says: 2011.05.17. 09:39:09

poszt tolora raferne egy alapos recska

Layosh 2011.05.17. 09:42:46

A posztoló valahol másvilágban él. Minden szolgáltatónál csak addig vagy Kedves Ügyfél, amíg lenem szerződsz velük. Utána ellehet mindent felejteni.

cemeteryman 2011.05.17. 09:44:30

Vannak emberek, akik egy felmerülő akadálynál a megoldást keresik, és együttműködő hozzáállásal, kulturált hangnemben megfogalmazva, a legegyszerűbb megoldást kiválasztva általában sikert is érnek.

Vannak olyan emberek is, akiknek már az is fáj, ha valaki kedvesen rájuk néz, mondván, "mit röhög rajtam ez a majom?", minden, egyébként megnyugtatóan rendezhető helyzetből világra szóló balhét csinálnak, aztán csodálkoznak, hogy az egész életük egy viharos balhétömeg, épp ezért meg vannak győződve arról, hogy mindenki más hígagyú és rosszindulatú, ők viszont mindenben tökéletesek.

Ez a poszt tanulsága számomra.

"Kedves ügyintéző, legyen kedves megnézni a hiányzó számla végösszegét és lediktálni a számlaszámot, és máris intézem a befizetést."

Így is lehetett volna, dehát akkor hol marad a történés?

zsiráffff (törölt) 2011.05.17. 09:57:00

@cemeteryman: te sírásó vagy? csak érdekel.:)

ayeti azaki - távolkeleti segédmunkás 2011.05.17. 10:06:08

Csekk nélkül nem is lehet számlát kiegyenlíteni?
Gratulálok a seggfej posztolónak, aki inkább idegrohamot kap, és homárra ír, ahelyt, hogy 2 perc alatt elintézné az egész szarságot.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.05.17. 10:07:06

@cicmen:
Egy kígyó farka mindig a fejénél kezdődik.

szamaritánus 2011.05.17. 10:08:23

az invitel egy tetű szar (tapasztaltam én is), DE:

a kedves fogyasztónak két hónap alatt nem volt annyi esze/ideje, hogy kérjen egy másik számlát? akkor kell hőbörögni, amikor kikapcsolják a netet meg a telefont? hátha nem is kell kifizetni a márciust, vagy mi a fasz? (csak hogy stílszerű maradjak). ha a postást elüti egy kamion és nem viszi ki télen a gázszámlát, csak áprilisban jelzed?

Darren79 · http://www.darren.hu/blog 2011.05.17. 10:26:34

@SomethinWild:

A dijnet.hu nincs szerződésben az Invitellel. Három szolgáltató van erre a célre: a Díjnet, Távszámla, Befizetés.hu

Nekem pl. mindhármat igénybe kell vennem az összes közüzemi és mobiltelefon-számlám rendezéséhez.

Darren79 · http://www.darren.hu/blog 2011.05.17. 10:29:52

Szerintem ez egy elég lelombozó poszt. Családban hallottam már vicces dolgokat az Invitel-ről, de amit a posztoló megenged magának, attól ledobja az agyam az ékszíjat.

Különben meg töketlen ő maga is, mert az egy dolog, hogy a net hiányában nem tud utalni netbankon keresztül, de telefonon is lehet utalást indítani.

De persze, hőbörögjön csak, amiért nem kapott sárga csekket.

Darren79 · http://www.darren.hu/blog 2011.05.17. 10:32:08

Ja, és még egy kis megjegyzés: nem csak a szolgáltatónak, az ügyfélnek is tudnia kell, hogy ideje lenne fizetni.

Kurva sok számlát fizetek minden hónapban. Egyszer elfelejtettem FŐTÁV-ot utalni. Eszembe sem jutot a szolgáltatót basztatni. Ők kiküldték Befizetés.hu-n, csak én siklottam el felette. A következő havi számla egyenlegén láttam, hogy valami nem kerek.

Jimbo75 2011.05.17. 10:36:10

@Lakatos Gábor:

Ha veled baszakodtak volna ennyit, akkor valszeg Te is így beszéltél volna velük, ha meg a sokadszori szívatás után is nyámnyila módon viselkedsz velük, akkor miattad ilyen tapló minden szolgáltató/ügyfélszolgálat, mert azt hiszik, hogy úgysem szól be nekik senki, csak fizessenek a parasztok...

.lll. 2011.05.17. 10:40:27

remek poszt

amúgy jó sok posztot idefosott ez a dzsekil

admin@szopoalarc.hu · http://szopoalarc.blog.hu 2011.05.17. 10:44:20

A poszt toló kapjon büntetést és szarjon süncsalád.
Aki ilyen hígagy, hogy nem érti meg,
- a posta hibája miatt miért a szolgáltatót kell okolni?
- ha már rájött, hogy hol a gebasz, miért nem fizette be azonnal? (ja, mert még mindig nem jött rá)

Az alpári, undorító, gusztustalan leveléből bizony kiderül, hogy csökkentértelmű, egoista egyedről lehet szó... Balhézni bezzeg tud.

Lakatos Gábor · http://asimov.blog.hu 2011.05.17. 10:44:48

@Jimbo75: Ne keverjük a szezont a fazonnal, szerintem.
Az udvarias viselkedés nem egyenlő a nyámnyila viselkedéssel. Udvariasan is lehet valaki határozott és kitartó.
Amit az előbbi kommentemből ismét kiemelnék: attól, hogy egy cég érdektelenül bánik az ügyfeleivel, attól az ügyfélszolgálaton még emberek dolgoznak, akik nem tehetnek ezekről a dolgokról, ők csak adatrögzítők. Ebből következően az ilyen stílussal csak az ő napi életüket keseríti meg az ember, de valószínűleg a szolgáltató céget meg sem érinti.

tugezőőr uuuii uuillö 2011.05.17. 10:51:16

@Darren79: Az igazsághoz azért hozzátartozik, hogy kaptam már késedelmi büntetést, mert a bankom volt szíves két hetet tökölni, mire átutalta a lehívott összeget.

zsiráffff (törölt) 2011.05.17. 10:53:00

@Lakatos Gábor: hidd el, egy ügyfélszolgálatos csak röhög az ilyen embereken és megállapítja magában, hogy megint kifogott egy tahót. Az életet semmiképpen sem keserítik meg, sőt...

Lakatos Gábor · http://asimov.blog.hu 2011.05.17. 10:55:48

@Aki a zsiráfotszereti: Na és ezt miből gondolod? Talán dolgoztál már ügyfélszolgálaton? Mert a húgom dolgozott és bizony el tudta rontani a napját a tahó ügyfél, bármennyire is próbálta nem felvenni a dolgokat. Ennek ellenére nagyon jól csinálta a dolgát.

zsiráffff (törölt) 2011.05.17. 10:59:15

@Lakatos Gábor: ráhibáztál :) ennek a munkának egyik alapfeltétele, hogy úgy tudj jól dolgozni, hogy a kedves ügyfél soha ne tudjon kihozni a sodrodból, bárhogy üvölt és káromkodik is. Ha magadra veszed, vesztettél. A nyugalmadat főleg.

epertorta 2011.05.17. 11:00:15

Ebben az írásban valami nem stimmel. Én is invitel ügyfél vagyok, múltkor egy hetet késtem az internet számla befizetéssel, rögtön küldtek sablon szövegű, de udvarias fizetési felszólítást a náluk nyilvántartott email címjeimre. Telszámla késésnél pedig telefonon hív automata,figyelmeztet, hogy nincs befizetve a számla.
Tehát ha valaki nem is kapja meg a számlát postán, jelzéseket kap arról elég hamar, hogy fizetnie kéne és mennyit, nem kellett volna ezt két hónapig húzni, hogy kikapcsolják a szolgáltatást.

SomethinWild 2011.05.17. 11:01:29

@Darren79: Kösz az infót. A lényeg viszont az, hogy van rá másik szolgáltató ezek szerint, tehát van megoldás az elmaradt csekkek elkerülésére.

Lakatos Gábor · http://asimov.blog.hu 2011.05.17. 11:03:28

@Aki a zsiráfotszereti: :) Örülök neki, hogy van ilyen ügyfélszolis is.
A húgom is tudott úgy dolgozni, hogy az ügyfél nem érezte rajta, hogy kihozta a sodrából, de magában belül azért el kellett rendeznie a dolgot...

lukit 2011.05.17. 11:05:41

Az egy dolog, hogy elégedetlen a tisztelt ügyfél, de még csökkentett agyi képességekkel is rendelkezik. Átutalni nem tudta? Minek a csekk ahhoz, hogy befizessen valamit?

[i]Jártunk már úgy, hogy a befizetést követő harmadik napon egyszer csak elhallgatott a telefon.[/i]

Magyarul gondolom késedelmes csekkes befizetés után a csekkes szerencsétlenség átfutási ideje miatt kifutott a tolerálható késedelemből és lekapcsolták, persze megint a szolgáltató a szemét.

lukit 2011.05.17. 11:07:58

Ja és annyira sajnálom, hogy az ilyen meg nem értett zsenik miért nem kommentelnek ilyenkor, biztos jól szórakoznék azon is:)

Agyalap 2011.05.17. 11:08:56

Akármennyire szar az Invitel, az ügyfél tudja már, hogy melyik hónapot fizette be és melyiket nem. Aztán meg nyugodtan kurvaanyázhat.
Ha nem tetszik, tessék felmondani a szerződést - ha már úgyis fos a minőség.

zsiráffff (törölt) 2011.05.17. 11:10:35

@cicmen: "A gépháznak!
Ez a poszt van olyan szar, semmitmondó, unalmas mint a Beethoven cd el nem lopásának szomorú története. Ez lesz most hétfőig?"

te, ne fesd az ördögöt a falra, még megsértődnek itt...

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2011.05.17. 11:10:50

Imádom az ilyen velős postokat :))

ezt az aranyköpést feljegyzem :
"Öreganyádat inzultálja hátulról egy veszett indiai hímelefánt, szexuális töltettel."

gratula, de ha már elköltözöl,határon kivülre menj :)

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2011.05.17. 11:19:24

Nekem T-Com területen jön az inviteles internet, azon kívül, hogy nem emelik a sebességet, igazából nincs bajom.

A net mindig megy, évente egyszer előjön valami gond, 1 napnál tovább sosem tart.

Az ügyfélszolgálaton normális emberek ülnek, amit távsegítségként meg lehet adni pl. egy router beállításához, azt akár az éjszaka közepén is megadják.

Tavaly cafeteriás internetutalványom volt, mindig ment vele a szívás, hogy mit és mikor fizetek, gyanítom, hogy csúszásban is voltam, de nem zaklattak, néha kiküldtek 30-50 Ft késedelmi díjat, azt meg rendeztem.

A posztoló stílusa viszont semmilyen szolgáltatónál nem visz közelebb a megoldáshoz. Ezzel csak szaporítja a problémái számát, mert az ügyfeles a pult másik oldalán hirtelen nem azon kezd gondolkodni, hogy hogyan tudná megoldani a problémát, hanem azon, hogy miért nem tudja.

És ez nem fizetett hírdetés volt, egyszerűen tényleg fennakadásmentes a szolgáltatás, ők sem, én sem csinálok abból problémát, ami nem az, ha meg mégis felmerül valami, akkor megoldani próbáljuk, nem pedig elégtételt venni a sérelmeinken.

Jimbo75 2011.05.17. 11:23:37

@Lakatos Gábor:

Én nem keverek semmit semmivel, de azt továbbra is tartom, ha téged 100-szor megszívattak, de újra hagyod magad megszívatni, és nem emeled fel a hangod, akkor bizony nyámnyila vagy. Itt, ahogy olvasom már a sokadszori szívatás esete állt fenn, teljesen érhető, hogy posztoló kiborult.

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2011.05.17. 11:29:29

Ja, a stilisztikai nevelés elmaradt. Mai dolgozatom témájául az alábbi idézetet választom:

"Este elpattant egy húr, és ismételten a telefonos ügyfélszolgálathoz folyamodtam (este háromnegyed nyolckor, rohadjon meg az összes paraszt), emelkedett hangnemben és stílusban számon kértem az ügyintézőn, hogy most mi a szarosvalagú kurvaanyjáért nem tudok telefonálni."

Namármost, az emelkedett hangnemet és az emelt hangot úgy lehet összekeverni, mint a szezont a faszommal.

Emelkedett hangnemben is lehet panaszt tenni (még telefonba is), de a (mégha csak tartalmilag idézett) folytatás alapján vélhetően nem erről volt szó. Ebben megerősít a bekezdés folytatásaként dramaturgiailag céltalanul és stilárisan ötlettelenül halmozott alpári, argónyelvi főnevek, igék, jelzős szerkezetek egymásutánja.

A tartalmilag idézett, utólagosan erősen színezett bejelentés valódiságát önmagában megkérdőjelezi az a tény, hogy az idézett beszélgetés folytatódott, holott egy ilyen fröcsögve acsarkodó, emberi mivoltából kikelő, telefonbanerős faszjancsira olyan vidáman bassza rá a telefont akármelyik ügyfélszolgálatos (a rögzítet beszélgetés megy már megy is valami megosztóra), hogy abba' hiba nincsen!

Dorie 2011.05.17. 11:56:45

@vatamadafaka: Ohh dehogynem. T-home is simán kapcsol 1 hónap után. Az enyémet is kikapcsolták, ment is a poszt a homárnak de nem hozta le. Ja és csak szólok, hogy a T szerint ez így van jól. Januári számla február 5-én lett befizetve, amikor a februári határideje lett volna, de rendszer nem nézi ám h a januári számla nincs befizetve vagy a februári, nem-nem. Csak azt sasolja h még mindig van 1 tartozás, az h annak még nem járt le a 30 napja, le van ejtve. Kikapcsolja.

@Lakatos Gábor: akkor most már értem miért véded ennyire az ügyfélszolgálatosokat. :) Pedig azért gyakran ők sincsenek a topon, és most nem a technikai dolgokra gondolok, hanem a tájékoztatásra ami az Ő feladatuk és ha egy azon problémával megkeresel 3 ügyfélszolgálatost tuti, hogy mindegyik mást mond.

Tomasz_a_gozmozdony 2011.05.17. 12:08:39

Erdekes, hogy nem tunt fel a befizeteseknel hogy egy invitel szamlanyi osszeggel kevesebbet adott fel a postan adott honapban. Ja, hogy feltunt, de leszarta? Akkor miert is a szolgaltato a hibas? Nem ajanlottan kuldik, semmi nyoma nincsen, elkeveredik, stb.
Konkluzio: hulye a posztolo, es hulyenek nezi az invitelt.

Lakatos Gábor · http://asimov.blog.hu 2011.05.17. 12:14:43

@Dorie: :) Bár lehetne, de nem ezért védem őket. Csak belegondolok, nekem hogyan esne és hogyan tudnám a problémát kezelni, ha én ülnék az ügyfélszolis helyében. Ettől függetlenül tisztában vagyok azzal, hogy minden ügyfélszilis más, én is futottam már bele, hogy a lehetséges kondíciókról annyiféle infót kaptam, ahány ügyfélszolissal beszéltem....

Secnir 2011.05.17. 12:22:38

@Adaptive-Biocinetic-Reactive-Ablative-QuantumArmor:
"Csoportos beszedés."

háháháháh
bocs. XXI. Század.
LOL MEGALOL

előbb vágom le a lábam életlen baltával, minthogy még egyszer adjak hozzáférést másnak is a számlámhoz.

Secnir 2011.05.17. 12:25:37

@Tomasz_a_gozmozdony:
"Erdekes, hogy nem tunt fel a befizeteseknel hogy egy invitel szamlanyi osszeggel kevesebbet adott fel a postan adott honapban."

ööö...
...nekünk is volt olyan, hogy az inviteles számlát nem fizettük be határidőre. a gyerek (20 hónapos) a (kéretik nem röhögni) a Thomas DVD-k közé pakolta be magának. Nem értjük miért, lehet, hogy ő akarta befizetni, de amikor az Invitel telefonált, és feltúrtuk a lakást, ott találtuk meg.
A forgalmi mellett.

S1lver 2011.05.17. 12:32:52

A posztolo egy idiota:

www.invitel.hu/Root/Invitel_Uj_2009/ugyfelszolgalat/TajekoztatokNyomtatvanyokASZF/AltalanosSzerzodesiFeltetelek/%C3%81SZFK%C3%B6z%C3%B6sKivonat20110101t.pdf

Ha az Előfizető a számlát a tárgyhó 25-éig - tárgyidőszakot tartalmazó számla esetén az előző számla kiállítását követő 100. napig - nem kapja meg, úgy ezt a
Szolgáltató Ügyfélszolgálatának köteles bejelenteni és számlamásolatot igényelni.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2011.05.17. 12:37:54

Az, hogy az invitel szolgáltatása nem megfelelő, most hagyjuk figyelmen kívül.

Ha én számlázási szoftvert használnék, és a vásárlómnak elmaradása lenne azt várnám, hogy a köv. hónapra hátralék vagy hasonló jogcímen hozná (és számolná a jegybanki alapkamat dupláját). Így biztosan nem fordulna elő, hogy valakinél "lyuk" marad.

Továbbá ha internetszolgáltató lennék létrehoznék egy egyenleginformációs lapot ahol a befizetéseit az ügyfél követheti, vagy a számláját egy vpos terminálon kiegyenlítheti (esetleg paypallal) illetve a számlákat emillel is elküldeném a regisztrációkor megadott e-mail címre. Netbankos átutaláskor meg adnék 2-300Ft kedvezményt, mert sajnos mind a vpos mind a postai csekk kb. ennyibe fáj.

Darren79 · http://www.darren.hu/blog 2011.05.17. 12:40:24

@SomethinWild:

Nem, egyik sem foglalkozik az Invitel-lel. Csoportos beszedési megbízás a megoldás ez esetben.

Az viszont nem ingyenes a legtöbb esetben (a bank szokott felszámolni költségeket).

Hátránya, hogy nem tudod azt mondani, hogy majd befizeted, amikor akarod. Akkor fizetsz, amikor a díjbekérőt küldi a banknak a szolgáltató.

dr. _mmm_ 2011.05.17. 12:46:05

Elég sokan leírták már.. a posztó egy tapló majom!

Talán az első telefonos "zaklatás" alkalmával meg kell kérni hogy ELEKTRONIKUS úton (email) is küldjék el a számlát. Internetbank->utalás-> és készen is vagy!

M@vatamadafaka: szolgáltatófüggő! PL én is simán kikapcsolom a szolgálatatást 1 havi tartozás esetén. El köll olvasni az ÁSzF-et. Abban benne van.

Paladin 2011.05.17. 12:50:44

@S1lver: HEHEHEHE! Te azt feltételezed egy ilyen prosztóról, hogy nekiáll ÁSZF -et olvasgatni? Miből gondolod, hogy tud olvasni? :D

ayeti azaki - távolkeleti segédmunkás 2011.05.17. 12:52:12

@woodooman: tán még a számla se kell. Dobjon meg egy számlaszámmal, ahova lehet utalni, esetleg mondja már meg az üf.azonosítót is, mert az is az elveszett számlán volt. Innen kezdve nem több 3 percnél egy átutalás. Pisiszünettel.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.05.17. 13:18:52

@Van_mikrohullámú_sütőtök?: ezt nem ertettem soha, ha a marciusi nincs befizetve, akkor az aprilisin miert nem ugy szerepel, hogy x havi elmaradas, targyhavi = x ft
szerintem ez a vilagon mindenhol igy mukodik
masik, ha mar beszelek az ugyfelszolgalatossal es elismerem a tartozast, akkor abban a pillanatban bedigtalom a kartyaszamom es hozzajarulok, hogy leemelje a tartozast
ez olyan 2 perc...

labi 2011.05.17. 13:24:53

Mióta kitalálták ezt a netbankot vagy mifenét, nem is voltam postán.

ámbátor 2011.05.17. 13:29:02

Invitelnek adtam felhatalmazást csoportos beszedésre. Egy év után is a sárga csekket küldözték, én meg utaltam a neten. Egy véletlenségből kimaradt, de persze a következő ment be, ahogy mindig előtte is. A következő havin nyoma se volt, hogy hátralékom lenne.
Egyszer csak minden további nélkül kikapcsolták a netet. Üsz közölte, hogy hátralékom van, amit öt percen belül utaltam. Ezután egy hétig tartott mire visszakapcsolták (nekem meg két hétig, mire az új szolgáltatómnál megkötöttem és beélesítették a szerződést. Utólag még jött egy csekk a 3000Ft-os visszakapcsolási díjról. Hogy szoruljon beléjük.

labi 2011.05.17. 13:33:27

@Lakatos Gábor: "az ügyfélszolgálaton még emberek dolgoznak, akik nem tehetnek ezekről a dolgokról, ők csak adatrögzítők. Ebből következően az ilyen stílussal csak az ő napi életüket keseríti meg az ember"

Á dehogy.
Max az egy-két hete ott dolgozó tapaszutalatlan friss ügyfélszolgálatos nyuszi életét keseríti meg az anyázós ügyfél. Aztán az ember megszokja és már csak jól szórakozik azokon akik habzó szájjal telefonálnak-írnak.
Ki lehet hangosítani jól, hogy a kollegák is szórakozzanak, a leveleket meg ki lehet tenni a faliújságra.
Rutinosabb játékosok az igazi köcsögök ügyeit még a kupac aljára is teszik.

romesz 2011.05.17. 14:40:58

Ha egy szolgaltatast igenybe vesz az ember akkor tartsa szemelott mikor kell befizetni a dijat. Nem csak a szolgaltato kotelessege a szamlat kuldeni, hanem a felhasznalo kotelessege is. En akkor is befizetem ezeket a dijakat ha nem erkezik a szamla, naptarban bejelolve es egy hettel korabban jelzi, hogy aktualis fizetni valom van. Ilyen egyszeru a dolog.

Tomtomnemtom 2011.05.17. 14:43:18

Mellesleg 2008-ban kezdtem APEH-hal levelezést, most 2011-ben már NAV néven a 4. kör után nekem adtak igazat és visszamenőleg jóváírták a rám kirótt késedelmi kamatot. Lehet kulturáltan is, határozottan, ugyanazt állítva és ha igazad van lesz eredménye. Én a "Soha ne add fel" kategóriába tartozom, egyszer eljön az igazság pillanata. Állami, illetve monopolhelyzetű cégeknél kicsit később, de van értelme kulturáltan, egyenesen vitatni dolgokat.

2011.05.17. 14:48:16

Polisor László járt ma már itt ?

SomethinWild 2011.05.17. 14:56:33

@Darren79: Ami viszont egy előre meghatározott dátum, tehát az sem ér meglepetésszerűen. A CSOB sem rossz dolog, csak okosan kell használni.

Dr. Körömlakk ® 2011.05.17. 15:17:15

mire ez a rinya? tuti hogy nem így beszélt a poszttoló az ügyfelesekkel, csak a levelet írta meg ebben a stílusban...
ennek tudatában én jót röhögtem, szeretem a szép magyar, választékos, időráfordításos káromkodást.
a sztori meg szar, mert ha én egy havi számlát nem kapok meg, akkor felhívom őket, hogy mi a helyzet... már ha nem akarok magammal kicseszni szándékosan, hogy valamit is kikapcsoljanak, vagy a következő havi számla csillagászati legyen.
múltkor találtam a földön egy panellakáshoz tartozó fűtéscsekket, másfél milla volt.
télleg.

Papundekli 2011.05.17. 15:45:05

@vatamadafaka: Nem sántít én is így jártam és én ráadásul hasonló szopás miatt. A magyar posta elfelejtette kiküldeni a szaros számlát és ők a számla végére tettek egy 6-os betűmérettel írt felszólítást. Nos kikapcsolták, pedig az utána következő már be volt fizetve. A Upc simán hozzátette az előzőhöz és két havi számlát küldött ki, s a t-s társaság is megtette ugyanezt. A szarházi invitel kikapcsolta. Az én esetem még kínosabb volt, mint a posztolóé, mivel ez egy internethez kötött munkahelyet jelentett, amit most nem akarok megnevezni. Sem rendelés, sem számla nem jött elektronikusan.
Rugalmasság 0 és ha tehetném elküldeném őket a picsába én is és a hímelefánt csorda mehetne rájuk.

asdf 2011.05.17. 16:01:21

Hulye vagy kedves posztiro, mert neked egyreszt aszf-ileg kotelesseged lenne a szamlak nyomon kovetese, annak meg nem erkezese eseten a szamla ujboli kikuldesenek kerese (nem mellesleg amugy a jozan paraszti esz is ezt diktalja, hogy ha 10-e korul jon a szamla, es 25-en meg nincs sehol, akkor idoben lehet meg reklamalni, leven 30 napon tuli tartozas eseten korlatozhatnak), esetleg (most nem olvasnek utana) hasonlo kotelessegeket rohat rad a PTK-ban a szerzodesekre vonatkozo egyuttmukodesi kotelezettseg is, harmadreszt pedig nem kell a kezedben lenni annak -hogy stilusban maradjak- a kurva szamlanak, hogy fizess, megkerded a fizetendo osszeget az ugyifogyitol, amennyiben az osszegben kabe passzol a szokott szamlaidhoz, akkor ugyfelszamoddal a kozlemenyben neten, bankban, hovatovabb rozsaszin csekken tudod teljesiteni fizetesi kotelezettsegedet (aztan majd ha megerkezik a papiros szamla, es valami nem stimmel, akkor meg megreklamalhatod).
Szoval az invitel amugy lehet egy kocsog suttyo ceg, de ebben a tortenetben vastagon benne voltal te is.

asdf 2011.05.17. 16:17:17

@asdf: es en is hulye vagyok, hogy elso felindulasbol kommenteltem, anelkul, hogy elolvastam volna, hogy elottem kb. ugyanezt leirtak vagy huszan :)

bl4ze 2011.05.17. 16:41:48

a posztoló tényleg egy majom. :(

mohopasi 2011.05.17. 17:19:42

1: invitelnél az "utána" következő számlát ha elolvasta volna az okostojás, azon rajta van a felszólítás... 2: ez az egész gusztustalan helyzet az akkori kormányzat hibája, amikor az úgynevezett távközlés liberalizációja nevű förmedvényt megcsinálták. Hogy a matávnak ne legyen monopol helyzete az országban, felszabdalták a területeit, és létrehoztak területi monopóliumokat. Invitel az egyik leggusztustalanabb.

InvitelGuide · http://www.invitel.hu 2011.05.17. 23:35:13

Tisztelt Olvasók, Kedves Jackyll!

A történet nem egyedi, a sárga csekkel kapcsolatban havonta több kérdést is intéznek cégünkhöz. Vannak olyan tudatos ügyfeleink, akik nem a csekk kipostázását hiányolva keresnek meg minket, hanem azért, mert egy hosszú hétvége miatt pl. csak 3 nappal a fizetési határidő előtt kapják kézhez azt. Nyilván tisztában vannak a nem fizetés következményeivel, így különösen késedelmi kamat fizetése vagy szolgáltatás korlátozása -, amelyeket az Általános Szerződési Feltételekben is rögzítettünk.
A szolgáltatás korlátozásra általánosságban akkor kerül sor, ha az előfizetőnek díjtartozása van, és ez a díjtartozás az ennek rendezésére történő felszólításban megjelölt – de legalább 30 napos – határidő elteltét követően is fennáll. A korlátozást az előfizető kérésére két munkanapon belül megszüntetjük, ha az előfizető a korlátozásra okot adó körülményt igazoltan megszünteti.

Az Invitel számára fontos az előfizetők elégedettsége. Sajnálattal értesültünk arról, hogy a panaszosnak kellemetlenségei támadtak és – amennyiben ez lehetséges – igyekezni fogunk, hogy ismét elégedett legyen cégünkkel. Tömegesen hasonló panaszt eddig nem tapasztaltunk, de amennyiben mégis kiderülne, hogy a mi hibánkból kifolyólag nem lett kézbesítve a számla és a csekk, akkor ezért elnézését kérjük. A probléma további kezelése érdekében elkérnénk a panaszos előfizetési adatait. A címünk online kukac invitel.co.hu.

Arról is biztosítani szeretnénk az érintetteket és a Tisztelt Olvasókat, hogy minden ilyen esetet kivizsgálunk.

Tisztelettel
Invitel Guide

lionking 2011.05.18. 08:05:27

@Agyalap: Inviteltől mi kétszer nem kaptunk ugyanabban az időben számlát-csekket.
Volt, hogy ugyanabban a hónapban 2 is jött, volt hogy 1 se. Így elég nehéz fejben tartani hogy mikor a mi.
Persze ez sem mentség, de be kell látni az Invitel egy tetű szemét bandéria.
A telefonos ügyinzétőn egyszerűen nem lehet túljutni, nekem tizen sok év alatt tán kétszer volt szerencsém feletesebb hatóságukkal beszélni.

A másik dolog, hogy ezek nem emberek hanem gépek. Nekünk is volt, hogy kimaradt egy hónap és utána sorra be volt fizetve, nem hogy szóltak volna simán kikapcs a szolgáltatást, aztán 5000ft-ért kapcs vissza, mikor kérdeztem, hogy mégis mért és mért így, akkor nem volt más indok csak hogy régi a tartozás és lejárt a türelmi idő. Mondom 3-4 hónap alatt, úgy hogy nemcsak elötte de UTÁNA is minden számla be volt fizetve, csak nem gondolták, hogy ezzel a tartozással akarnánk tartós külföldi tartózkodásra távozni?
Ahelyett, hogy szóltak volna hogy kedves üf van itt egy tartozás, de látjuk, hogy a többi rendezve legyen oly kedves. De nem az invitel nem erről híres, az a bevétel növelő, ha kikapcsolják az ügyfelet a szolgáltatásból. Annó mondtam is nekik, hogy én néha többet telefonálok el a kikapcsolás ideje alatt, mint amibe a visszakapcsolás kerül nekem.. önmagukat szopatják ezzel-is. Bár biztos, van aki kevesebbet fizet, ott ez tiszta haszon.

buga jayson 2011.05.18. 10:45:26

"..Miután elkezdték azt a rendkívül idegesítő dolgot, hogy óránként hívnak, mikor lejár a fizetési határidő.."
"..a telefon- és internet-„szolgáltatást” viszont felfüggesztették - figyelmeztetés nélkül.."

Most akkor szóltak, vagy nem szóltak?
:)

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2011.05.18. 15:07:06

@hagyma:
Háát azért telefonon a bankkártyám adatait sosem adnám meg. Pláne egy 3rd partynak. Ez olyan, mintha kulcsot adnál a lakásodhoz az illetőnek.

Itthon legfeljebb a bank kér telefonon kártyaadatot, de azt is úgy, hogy meghatározott számjegyeket kér: a számítógép 5 percre kilockolja és látja a forgalmat, tud átutalást stb. csinálni, de ha az idő letelik, újra bekéri az adatokat.

Így ha egy cetlire akarná felírni a kártya adatait akkor sem tudná webpókeren használni, mert csak kb. felét tudja.

Teljes adatot csak zárt telefonos rendszerben lehet megadni. Persze ha a vonalat lehallgatják akkor hozzájuthatnak a számládhoz...

szabyka 2011.05.18. 15:50:50

Azt a mindenit, de nagyon értelmes ember vagy te. Szerinted az ügyintéző hibája? Gratulálok, hogy telefonon keresztül te is tudsz keménykedni. Hasonló helyen dolgozom, és kimondottan rühellem az ilyen embereket mint te.

dpalmer 2011.05.18. 19:20:25

Kurvajó a stílusa, egyszerűen imádom. :)

Fedup Sári 2011.05.18. 21:41:43

De ki az az Invitel Guido?

hha96 (törölt) 2011.05.18. 22:40:39

Ja, utald el netbankon.. a kikapcsolt neten.. ehhe
Mint a régiszépidőkben: a modem használatához először töltse le a netről a driverét.

kotla85 · http://jajdelatombazmeg.freeblog.hu/ 2011.05.18. 23:26:58

a kedves szerző remélem, hogy elolvassa a hozzászólásokat, ugyanis sokat lehet olvasni mások irományából az általánosan elfogadott illemszabályokról. talán megvilágosodik, hogy nem illik a minimálbérért dolgozó üszist anyázni, mikor neki csak annyi dolga van, hogy felvegye a panaszt/hibajegyet, és elnézést kérjen az invitel (mint nem természetes személy) által okozott kellemetlenségekért. természetesen valószínűleg emberek hibáztak, de ahogy a munkatársaimmal mondjuk, csak az hibázik, aki dolgozik. mivel a korábbi és a későbbi számla is rendben megérkezett, a címzéssel nagy valószínűséggel nincs gond, vagyis, hacsak a cica nem vitte el a borítékot az invitelnél, a posta hibázott. az automata pedig csak akkor duruzsol a felszólítással az ember fülébe a telefonon keresztül, ha azt az előfizető engedélyezte. személy szerint örülnék, ha a szolgáltatóm figyelmeztetne a KÖTELEZETTSÉGEMRE, és nem zaklatásként fognám fel, ugyanis a számla nem fizeti be magát. gondolom, ha az invitel nem hozza meg ezeket a drasztikus lépéseket, akkor ön szépen lapult volna továbbra is a pénztárcáját paskolva, hogy ezt is megúsztuk? mintha kimaradt volna néhány apróság az elbeszélésből...
monopolhelyzet márpedig nincs magyarországon, bárki bármikor hordozhat a telefonszámával a szemetebbnél szemetebb szolgáltatókhoz, tessék csak utánajárni :)

Jegesmaci81 2011.05.19. 00:42:59

@kotla85: "monopolhelyzet márpedig nincs magyarországon"

DE VAN!!! Én is inviteles vagyok! Más szolgáltató szóba se áll velem amint kiejtem hogy az Invitel a környéken a karbantartó. Illetve mobilnetem lehet! Azt kell tudni hogy bárkivel köt az ember szerződést mindig a hálózat tulajdonosán múlik a szolgáltatás minősége! Na már most minden szolgáltató tudja hogy az invitelhálózat az egyik legjobb mert már már múzeális érték! Nekem 4m-es net van fizetve, 2 stabilan jön H-Pig majd szombat vasárnap eléri a max 1m-et! De nem volt ez mindig így mert fél éve bukkantak rá hogy azért szakadozott 2 éven át naponta többször (max 512sebesség!) mert rossz volt a modem.
Mindez úgy derült ki hogy 3 hétig minden nap lejelentettem hibára majd megunták és kijöttek bemérni a modem oldaláról. Amíg ezt nem tettem meg mindig felhívtak hogy hiba elhárítva!

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2011.05.19. 10:32:22

Aki 2011-ben csekken, meg póóstán intéz valamit, az így jár.

Blád_ 2011.05.20. 10:26:54

Én is jártam így egy másik szolgáltatóval.A képlet egyszerű: Írásos levél expressz ajánlva a tényekről, a beszélgetések időpontjáról stb..Mellékelve a meddő ügyfélszolgálati beszélgetésekkel töltött megkezdett munkaórák értékét, taxicsekkeket, és internetkávézó számlákat (hamar összejön 50-100 000 ft...)
Elküldeni mailben, faxon is - és tájékoztatni őket hogy ki fogja keresni őket az ügyben az NHH-tól. (Természetesen NHH felhív, egyeztetés - kedvesek, segítőkészek). That's all.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.05.20. 11:39:22

@Sün‼: Kivéve azt az esetet, ha már a saját szájába farkalt.
@kotla85: Jól értem? Letermészetellenesezted implicite az ügyfélszolgálatot?

CID 2011.05.21. 14:11:39

Jézusom, ez tényleg egy nagy gyökér :)))))))))))))))

Mclaurin 2011.05.23. 11:20:44

Én egyszer a telefonszámlát elfelejtettem befizetni csak úgy vettem észre, hogy a következő havin rajta volt és az aktuális is így egyben befizethettem mindkettőt. Se felszólítás se kamat se semmi csak jött a következő :-) pedig T-com volt de ezt kivételesen jól csinálták.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.05.23. 14:46:58

A "10 év kötelező Éden Hotel nézést" cserélném ugyanwennyi idejű "Alekosz nőcét keres"-re.
Az eddigi pusztai nőrokonok emlegetése helyett meg jöhetne a "vegye el az anyád, nővéred, húgod, stb. az Alekosz" kifejezés.
Mellesleg roppant ötletes a Naiv Ügyfél.

rozsaszinesernyo 2014.07.18. 23:46:14

Az ilyen posztolókat úgy beültetném egy napra egy tetszőleges ügyfélszolgálatra. Nem fizettél? Akkor ne csodálkozz, hogy kikapcsolják az internetet. Ha 15 km-t utazni tényleg olyan nagggggyon megterhelő egy felnőtt ember számára? Nevetséges az egész történet. Egyébként is mi jogon küldi el a poszt írója melegebb éghajlatra az ügyfélszolgálati dolgozót? A poszter azon embercsoport prototípusa, aki mások szemében a szálkát is, a saját szemében még a gerendát sem...

Nem, nem az Invitel támogat ezért az hozzászólásért.
süti beállítások módosítása