Tékozló Homár

Router csere T-módra (frissítve)

2011.05.30. 11:17 | juszka | komment

Néha komolyan elgondolkodunk rajta, hogy a Telekomnál különleges képességű emberek ülnek: Marci elromlott router-ét távgyógyítókként javították volna. Persze később kiderült, hogy csak a szokásos bénázásról és az ügyfélszolgálat beleszarásáról nemtörődömségéről van szó. Marci ennek ellenére továbbra is hűséges felhasználó, még akkor is, ha nem kevés telefonálgatásába és idejébe került, mire megoldották a problémát.

Egy elég érdekes történettel készültem. Az érdekesség az egészben, hogy ezen email írása közben oldódott meg az eset, így már nem panaszlevélként írom, pedig annak indult. Kezdem mindjárt az elején:

Három nappal ezelőtt a T-Home-os ADSL router megadta magát: Lefagyott (ez nem volt gond, szokott ilyet), de amikor újraindítottam nem bootolt be (Kb. olyan mint egy számítógép, 2 perc mire elindul). Indítás után rögtön a piros power led világít, meg mellé négy zölden (Internet,VoIP, phone1,phone2) és nem csinált semmit. Mondom ez nem kóser, ilyet még nem csinált. Késő este volt már, mondom majd reggel hívom T-Home-osokat, cseréljék ki.

Ez reggel meg is történt. MT azonosítót kérte a gépi hang mielőtt kapcsoltak volna az ügyfélszolgálatoshoz. Elmondtam mi a panaszom, nem jó a router, cseréljék ki. Itt jött elő először a "hülyének nézik az ügyfelet szindróma": Nézzem meg csatlakozik-e rá a gép, van-e internet, be tudok-e lépni. Mondom értse meg, halott a cucc nem csinál semmit. Jó, akkor hibát felvették és jönnek elhárítani. Rá 3-4 órával kaptam az SMS-t, hogy elkezdték a hiba javítását. Végre, hamarosan jönnek. Eltelt egy óra, majd jött a következő SMS, hogy a hiba elhárítva... Néztem egy nagyot, nem volt itt senki. Gondoltam
furfangosak ezek a T-Home-os fiúk, távgyógyítással megcsinálták biztos. Bekapcsolom, semmi...

Nosza, hívtam ismét (2.) az ügyfélszolgálatot. Bemondom a hibakódot: Ja igen, központi hiba volt, elhárították. Ismét elmondtam: A router nem jó, hozzanak másikat. Jó jó, de nem érti miért nem így lett felvéve a hiba, hogy eszközcsere. Az nem az én hibám, mondtam. Oké, felvették megint a hibát. Ugyanaz lejátszódik: SMS, elhárították a hibát, de megint nem volt itt senki. Felhívom őket ismét (3.): Rutinos mozdulatok: 9, mt, 4, 2, 2: Központi hiba volt, elhárították. Ekkor kezdett a pumpa menni felfele, hogy ennyire hülyének nézik az ügyfelet. De csak higgadtan! Elmondom a panaszom, már tegnap óta nincs net, kétszer elhárították rosszul, stb. Rendben, akkor most már biztos kimennek mert helyszínre szállást kér. Én ezt magyarázom már régóta. Vártam, közben el kellett utaznom, de húgom otthon volt. Ma reggel jött az SMS, hibát elhárították. Hívom húgomat ott voltak-e szerelők. Nem nem voltak. Hát mondom ezt már nem hiszem el.

Hívom ismét őket (4.): Megint mesélek, mi volt, hány SMS jött, stb. Oké, beszél egy másik kollégával. Most már 1000% hogy kimennek. Nem sokra rá hív a szerelő, hogy Kovács Bélát keresi (aki szerinte az internet tulajdonosa). Mondom én Sport Géza vagyok. (nevek kicserélve) Akkor én is jó vagyok mert kapcsolattartónak lettem megadva. Itt vannak Tiszaújvárosba, bevizsgálták a netet, telefont minden működik rendesen. Az lehet mondom, de én Szombathelyen lakom és ott kéne megnézni. Mindketten rájöttünk, hogy valami nagyon el lett nézve a központban és két napja rossz helyen akarják megjavítani az internetet. Röhögünk egy nagyot a T-Home-on, azután hívtam őket ismét.

Ez már szám szerint az 5. hívás volt. Elmondtam a fejleményeket, rossz címen akarnak javítani. Ekkor már szerelő is visszajelzett nekik, az ügyfélszolgálatos csaj is beszélt valakivel én meg zenét kaptam. Ekkor jött egy rejtett hívás (az ügyfélszolgálatost leraktam), egy kedves T-Home-os női hang szólt bele, hogy elnézést kérnek a kellemetlenségekért, adjam meg a címet ahova menni kell.
Biztosítottak, hogy már nem tévednek és ki fognak érni a szerelők. Azóta várok, SMS-t még nem kaptam a szerelés megkezdéséről.

Nem hibáztatom őket teljes mértékben. Ha jó címen nézték volna, aznap megoldódik a probléma. De kíváncsi lennék, hogy keverték össze a címeket. Először azt hittem, rossz az MT azonosító, de ez volt számlán és mindig jót diktáltam be. Összességében nincs gondom a T-Home-al. Több mint egy éve szerelték be, azóta még az internet sem ment el egyszer sem. Sőt, sebessége is mindig a maximumon volt. Előzőleg egy helyi szolgáltatónál voltam. Ott hetente lehalt a hálózat egy napra és hívni sem lehetett őket, mert csak hétköznap délelőtt volt ügyfélszolgálat. Ahhoz képest egy álom a T-Home. Én szeretem őket, még ezek után is!

Update 05/30:

A történetnek még aznap vége lett. Kijöttek a szerelők, kicserélték az "eszközt" (csak hogy a tisztelt kommentelők ne tudjanak belekötni) és azóta is vígan netezek. (Remélhetőleg) újabb egy évig. Csak azért éreztem szükségét ennek megírására, mert a ti. kommentelők nem olvasnak az 5. kommentig se.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.05.30. 11:19:13

"Itt vannak Tiszaújvárosba, bevizsgálták a netet, telefont minden működik rendesen. Az lehet mondom, de én Szombathelyen lakom és ott kéne megnézni."

Ez nagyon nagy, ilyet nem sokszor csinálnak :D:D:D:D

Amúgy tök jellemző, sosem akarják elhinni az ügyfélnek, hogy gáz van.

dr. _mmm_ 2011.05.30. 11:26:31

Azért megnézném, hogy milyen ügyfélkezelő rendszer van, ha ügyfélszám, és egyéb beazonosítások után az ország másik végébe küldenek szerelőt.. :DDDD

Végül is csak bő 400Km :DDD

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2011.05.30. 11:28:46

A postolónak javaslom a Türelem Tcom dij arany fokozatát,én kalapáccsal estem volna neki ,még a szerelőnek is :))))

Dr. Kix 2011.05.30. 11:30:41

Milyen optimista poszt-toló. Net nincs, de azért szereti őket 5 telefon után is.

Zirowe 2011.05.30. 11:31:21

Már nem azért, de ez a router nem modem akart lenni?
Mert két eléggé különböző szerkezet, és szolgáltató nem szokott routert adni..

Szerintem azért ment ilyen hányattatottan a dolog, mert az ügyfél technoanalfabéta..

mortalwombat 2011.05.30. 11:32:09

Minnyá dél, Sün ujja a Komment küldése gombon.

Az voltmár, hogy adategyeztetés szükséges Tékomos helpdeszknél, még mielőtt bármibe belekezdünk?

cicmen (törölt) 2011.05.30. 11:32:43

Itt vannak Tiszaújvárosba, bevizsgálták a netet, telefont minden működik rendesen. Az lehet mondom, de én Szombathelyen lakom és ott kéne megnézni.

Istenem! Kicsit elkeveredtek! Nem kell azonnal a plafonon lenni!

Zirowe 2011.05.30. 11:32:54

Már nem azért, de az a router nem modem akart lenni?
Mert szolgáltatók ritkán adnak routereket..

Szerintem azért ment ilyen nehezen a dolog, mert a felhasználó egy technoanalfabéta, de legalább a panaszát rendesen írta volna meg..

Have you tried to unplug it?

The Good Boy 2011.05.30. 11:33:05

azért ilyenkor nagy boldogság fog el, hogy kicsiny falunk nem igazán fér fel egyik nagy térképére sem, így egy kis vállalkozás rádiófrekvenciás internetével érhetek már jó pár éve együtt. ha nagy ritkán beüt a baj, 1 telefon a tulajnak, aki először megpróbálja távgyógyítani (ami gyakorlatilag mindig sikerül is), ha az nem megy akkor is gyakorlatilag órákon belül a helyszínen megoldja('k) a problémát.

Kicknick 2011.05.30. 11:38:14

@Zirowe: rosszul gondolod. Sport Gézának elromlott a routere és most rfináltan a T-vel akarja megjavíttatni ( nevek kicserélve )
Ha bejön neki jó, ha nem meg egy plóbát megér...még ha hatszor is kell miatta telefonálni.

marcee5 2011.05.30. 11:43:42

Még aznap kijöttek és kicserélték a routert. Vígan internetezek azóta is :)

Alapjáraton türelmetlen ember vagyok, de azt nézve, hogy milyen volt T-Home előtt az internetem, ez ahhoz képest már semmiség. Mióta beszerelték, hozzá sem kellett nyúlni, pedig több mint egy éve volt. Arról meg igazán nem tehetnek, hogy tönkrement a ruter. A szerelőt nem bánthatom, ő is csak oda megy ki, ahova mondják neki. Az ügyfélszolgálatos pedig némán tűr (ha épp egy olyan ügyfelet fog ki), én nem sokáig dolgoznék ott, hamar elküldtem volna melegebb éghajlatra pár ügyfelet.

marcee5 2011.05.30. 11:45:27

@Sün‼: Nem csak modem, WiFi és RJ45-ös helyek, tűzfal, QoS, VS. A modem csak egy kis része az egésznek. Inkább routernek nevezném :)

Zirowe 2011.05.30. 11:45:42

@Kicknick: hát ja, de a szolgáltatónak semmi köze a routerhez, legfeljebb a modemhez. :D

Mindjárt én is szólok a upc-nek, hogy szarakszik a wifi routerem és azonnal cseréljék ki!:P

cicmen (törölt) 2011.05.30. 11:47:39

@Sün‼: Az volt már, hogy a modem nem router?

Nem mindegy ha rossz?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.05.30. 11:48:01

Antennás kábelmodemet kell venni, az jó routernek is!

És magától bootol.

marcee5 2011.05.30. 11:50:51

@Zirowe: Ez egybe van építve (modem+router). Routernek hívom, mert így szoktam meg. Nem én vettem, a szolgáltató adta.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.05.30. 11:55:37

@marcee5:
Kimaradt egypár dolog!
Pl: ORTT, MTV, full-duplex, TDi, biturbo, blueray, CMOS, QM.
De a többi OK.

@cicmen:
Hát már hogyan lenne mindegy!
Aztán persze, hogy az ország másik végébe mennek a szerelők.
Tiszavirág sincs a Rábán.

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2011.05.30. 11:55:53

na én ezt könnyebben magoldanám:))
legyen doboz amit maguk adtak,na az cseréljék ki :))

marcee5 2011.05.30. 11:58:36

@Sün‼: Csak azt akartam ezzel mondani, hogy egy modem tudása messze elmarad ettől a "cucctól" és inkább nevezném routernek. De nem tudom miért nem lehet másba belekötni. Nem ez volt a történet lényege.

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2011.05.30. 11:59:15

Sün mondá: Dél van

Harangszó,Hírek, Időjárás,Sport

majd játék és múzsika 10 percben :))

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2011.05.30. 12:01:02

kérek egy új órát,ez siet,a fenébe :)))

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.05.30. 12:03:32

@Zirowe: De szokott. Már 3-4 éve is olyan rotert adtak a T-nél (Alcatel vagy Thomson Speedtouch volt), amiben DSL modem + router + IPTV gateway + Voip volt.

chipi 2011.05.30. 12:04:22

Nyugi!

Én januárban egész hónapban szopkodtam a nagy T betűs céggel.
Január 1-én Székesfehérváron valami szerver hiba miatt leállt Tapolcán az internetszolgáltatás. Most pontosan, hogy tapolcán is volt e valami hiba azt nem tudom pontosan. 1,5 hónapomba tellett, (telefonálgatás) mire a hiba eltünt és megszűnt. A hiba folyamatosan a sávszélesség alacsony sebessége és a naki 100 szakadozás volt. Hiába mondtam nekik, hogy ruter nélkül is ugyan ez a helyzet. Lecserélték a telefonvezetéket, úgy d-link -s modemet kaptam, de semmi. Február közepét írtunk már mire a hiba megszűnt. Ennyit még soha nem szívtam.

egyszerüen 2011.05.30. 12:06:48

haho ilyen nekem is van

régota van nettem, és anno elköltöztünk, szépen leslattyogtam adásvételivel a vonalat áthelyeztettem és használtam szépen évekig a netett
Az egy külön vicc hogy hogyan tudtam meg hogy megtörtént az áthelyezés, mivel küldtek egy emailt a 27. napon

Na mindegy
kb 5 éve lakunk itt a helyen mikor kitaláltam kellene IPTV, csak mert haladni akarok a technikával:D Mondjuk azt hogy inkább árban jo lett egy csomag.

Midegy lemegyek, szerzödök és várom a szerelöket 30 napon belül
35. nap semmi, mondom már csak hivom öket mi a turo van. 3 napon belül jönnek

cicmen (törölt) 2011.05.30. 12:07:09

@Sün‼: Tiszavirág sincs a Rábán.
Csak hab!
A Tiszán meg virágzik a ciános halászat!

mohopasi 2011.05.30. 12:07:25

Tiszaújváros és Szombathely nagyon hasonló, könnyen összekeverhető nevek. T-s telefon ha kicsit recseg én is összekeverném, ez bizonyos. :DDDD

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.05.30. 12:10:35

@Sün‼: Szignál:
"Szombathely nagy állomás
Folyik a faszállítás"
Egyben átkötés egy vasutas posztba...

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.05.30. 12:16:27

"olyan mint egy számítógép"

Ez azért van, mer az egy számítógép. (Na jó, billentyűzet és monitor nem jár hozzá, de akkor is.)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.05.30. 12:18:54

@cicmen:
Ciánnal fogják a domolykót?
Egyszerűbb lenne robbantással.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.05.30. 12:19:14

@mohopasi: "Tiszaújváros és Szombathely nagyon hasonló"

Igen, a dojcsetelekomtól nézve a különbség csak árnyalatnyi.

toi 2011.05.30. 12:24:58

@Zirowe: szerintem már leesett, hogy ki a techoanalfabéta...

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.05.30. 12:27:34

Betárcsázós modemmel nincsenek ilyen gondok.
Fütyül az egészre.

fatality666 2011.05.30. 12:28:23

hibajelent, várjak estig, hátha megcsinálják addig...
estig semmi újra telefon..
hibát felveszik újra, holnap jön a szerelő
másnap du-ra valami csoda folytán meglett a net....
kérdem: Jött ki valaki?
-Senki nem volt... (tehát központi hiba volt amit elvileg elhárítottak)

másnap este emil jött... a hibajegyet meghosszabbították, majd később tudnak csak a panasszal foglalkozni (LOL)

pingpong 2011.05.30. 12:29:23

nahát biztosan azért tart ennyi ideig, mert nem tudják eldönteni, hogy ha a lakáson belül van (bárhogy is nevezik, router v. modem), akkor az most kinek a tulajdona. az is lehet, hogy a társasházé :)

Leadfoot 2011.05.30. 12:34:05

@cicmen: "Csókolom, itt vagyunk Bagdadban, már jó a net" :-))

cicmen (törölt) 2011.05.30. 12:40:23

@atpijkamo: "olyan mint egy számítógép"

A mélyhűtőm is! Állandóan lefagy!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.05.30. 12:44:31

@cicmen: Ne olyan. A legszarabb gépem is 2 percen belül bootol :)

cicmen (törölt) 2011.05.30. 12:45:34

Nem sokra rá hív a szerelő, hogy Kovács Bélát keresi (aki szerinte az internet tulajdonosa). Mondom én Sport Géza vagyok. (nevek kicserélve)

Ezt a pokoli ravaszságot tudnám valahogy elsajátítani! Kicseréli a neveket!

2011.05.30. 12:51:12

nálunk meg beragadt az internetelzáró csap és most nem tudom kihez forduljak...

Secnir 2011.05.30. 12:51:48

én asszem egyszerűbben csináltam.
PR területen szakértek néha egy cégnek. gondja volt a nettel, szarakodott, leszakadt, kihívtak, nézzem, javítsam. Mondom ez a PR telekom dóga. Nem baj, szívem arany, segítek.
megnéztem mindent, majd email ment.
Leírtam benne a hibajelenséget, kódokat, screenshotok, majd a végkövetkeztetés (DSL modem).
Emellé leírtam, hogy '84 óta foglalkozom számtech-el, oklev. rendszerépítő, stb., tehát az válaszlevelek közül az 'indítsa újra a gépet' és az egyéb kezdő felhasználóknak való lépéseket hagyják ki, és levelemet a műszaki kollégákhoz továbbítsák élből (ezt kb így írtam bele a levélbe).
látták, hogy expert user, du 4-kor küldtem el a levelet, másnap reggel 8-kor jöttek modemet cserélni szó nélkül. meg is javult a net.

cicmen (törölt) 2011.05.30. 12:54:32

@Kulics: Szombathelyen tudok egy jó szerelőt! :)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.05.30. 13:06:57

@Kulics:
Kilépsz, belépsz, és már működik is!

.lll. 2011.05.30. 13:06:58

Szombathelyen szép domolykók villognak a híd alatt

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.05.30. 13:08:17

@lófő:
És betyárkörték teremnek az út mellett.

megint 2011.05.30. 13:08:31

Nekem is T-home van, valaki segítsen már, hogy mi a fa..ért megy el néha a net, kihúzom azt a rohadt routert majd visszadugom és 1 perc múlva minden rendben, amúgy tényleg nem lenne rossz

alekiborg 2011.05.30. 13:14:15

@megint t-home router, vagy sajat tulajdonu? barmelyik is, az a router hibaja. ha az adsl szinkront veszit, az altalaban nem all egy ujrainditasrol helyre, raadasul 2+ percet vesz igenybe

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.05.30. 13:14:23

@ColT: Ja, azt figyelitek-e, hogy elsőőőőő voltam :P

@cicmen: Tehát valójában Sport Gézát kereste, és Kovács Béla volt a postoló!

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2011.05.30. 13:16:03

... ezért van a zembernek kettő modemje. Mert akkor legalább tudja, hogy központi hiba van, vagy az eszköz ment tönkre.

Illetve ha eszköz, akkor kényelmesen meg tudja várni a futárt a cserélttel, utána lásd előzőek.

alekiborg 2011.05.30. 13:16:42

@megint: t-home router, vagy sajat tulajdonu? barmelyik is, az a router hibaja. ha az adsl szinkront veszit, az altalaban nem all egy ujrainditasrol helyre, raadasul 2+ percet vesz igenybe

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2011.05.30. 13:20:02

@megint:
Melexik? Volt egy típus az olcsóbb fajtából ami már 1-2 óra alatt is fagyott. Szétszedtem és ventilátort raktam rá :)

Amúgy aukción 1-2ezer forintért már tudsz egy routert venni, sztem simán megéri a biztonság, ráadásul ki tudod mutatni, ha központi a gond (pl. vonal / vezeték).

Amúgy a zajszűrő (ill. hiánya) és a zsinórok hossza is hibalehetőség (ha kezdetektől van ilyen hibád itt is érdemes vizsgálódni)

alekiborg 2011.05.30. 13:24:15

@Van_mikrohullámú_sütőtök?: ha a szuro (hianya) okozna a hibat, akkor valoszinuleg a pstn hasznalattal osszefuggesben menne el a net, raadasul szinkront is veszitene

alekiborg 2011.05.30. 13:29:37

@Secnir: te komolyan azt gondolod, hogy a rendszerepito okleveled (lol) gyozte meg oket, nem a csatolt screenshotok meg hibakodok? istenem

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2011.05.30. 13:35:29

trécsoporttól internetet venni ősi román szokás.
Ehez pedig külön gratulálok:
"...Én szeretem őket, még ezek után is!"
Diszkréten szoptatták, és a poszt toló még mindig ...

.lll. 2011.05.30. 13:41:30

@Sün‼:

s fájin prófétaeprek

zsiráffff (törölt) 2011.05.30. 13:49:58

@Secnir: jajj, te vagy az ügyfélszolgálatosok rémálma.... mindent tudó, és mindentjobban tudó felhasználó, aki annyira azért nem vágja, hogy maga oldja meg a dolgot, de mindent részletet elküld. :):):)

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2011.05.30. 14:07:13

Amúgy ez a húzd ki & dugd be az esetek nagy részében segít - az operátorok amikor a hiba típusára keresnek a legvalószínűbb elhárítási okok között szerepel.

Gyereket is így csináltam és elég szép lett, ajánlom :)

hawkeye 2011.05.30. 14:07:14

"Én szeretem őket, még ezek után is!"

Bocs, akkor mi az elefántnak poszkítottál ide egy ilyen mély benyalást Mo egyik leghitványabb szolgáltatója címére?

Sztem te akkor is szeretnéd őket, ha kimenne hozzád egy kommandó, és a pisi ill. kakiszex összes verzióját végigcsinálnák rajtad.

Hogy honnan jöttél te, meg az ilyen, hozzád hasonlók...?!

hawkeye 2011.05.30. 14:12:40

Na, egy komment elszállt.

Szóval biztos, hogy a router volt a rossz?

Mert T-trágya routert használni ősi román szokás.

Nincs 2 500 pénzed egyigazira.

Vagy esetleg a modemed halt meg, kis szerető...?

Chapell 2011.05.30. 14:24:05

Hehh, friss történet: Fél éve lemondtam a T-t, mert Digihez mentem, erre most kaptam egy 15.600 Ft-os számlát, hogy fizessem be, mindenféle megnevezés nélkül, hogy mi ez.
Na én nem vagyok az a látatlanban befizető ember, fel is hívtam őket, kiderült, hogy a router ára, merthogy nem adtam le. Mondtam, hogy de bizony, január vége, Westend T-pont (az átvételi elismervény is megvan) ;)
Szépen sztornózták, elnézést, ilyesmi. Végül csattanóként megkérdeztem: "Ha befizettem volna ezt a csekket, kiderült volna-e valaha, hogy feleslegesen fizettem be?" A válasz: "Nem".

Úgyhogy figyeljetek bajtársak és kérdezzetek utána mindig!

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2011.05.30. 14:31:29

@alekiborg:
Ezt nem tudjuk. @megint: csak annyit írt, hogy elmegy a net és kikapcsolás után visszajön.

Ez pont a szinkronból való kiesés szvsz.

felszopó 2011.05.30. 14:47:56

és akkor most mi a pék fasza volt a megoldás? mert ennek így semmi értelme

marcee5 2011.05.30. 14:58:25

@felszopó: Aznap kijöttek és kicserélték, azóta jó. De már írtam ezt feljebb. Kommentet olvasni luxus?

Giraffa 2011.05.30. 15:58:31

Az a baj, hogy ezeknél a cégeknél is rengeteg funkcionális analfabéta dolgozik. Nem tudja felfogni, nem is gondol rá, hogy nem arra a címre kell menni, amelyik mondjuk az első helyen szerepel az ügyfél nevénél.

Nekem már a második webshop küldte ki a számlázási címre az árut, a szállítási cím helyett. Nem tudnak olvasni.

megint 2011.05.30. 16:24:22

Köszi a segítséget mindenkinek, valószínűleg cseréltetem a routert.

misitcom 2011.05.30. 16:53:50

@megint: Nem router.
HGW(HomeGateWay).Ha csupasz adsl-ed van Voip-al ilyen csuccot adunk hozzá.Ha iptv is van akkor a STB (SepTopBox) is erre csatlakozik.Ez a szolgáltató tulajdona.Amíg a szolgáltatás fenn áll a mi kötelességünk életben tartani.Ha a szolg. megszűnik vissza kell adni.
A net szakadása ezerféle dologból adódhat.Van egy olyan rendszerünk is amire sima adsl modemet nem is lehet szerelni még próbából sem.
A Te "routered" fehér, kerekített elejű Pirelli?

Secnir 2011.05.30. 21:17:55

@alekiborg:
biztos, hogy nem az győzte meg őket, mert nincs. de ezt nem tudták.
viszont látták azt a tárgyilagosságot és hozzáállást, amiből levették, hogy én az advanced user kategóriába tartozom, és lépjük át a kötelező kűröket, amivel fárasztják a hétköznapi kezdőket...

(ha Hamilton panaszkodik a boxban, hogy kicsit balra húz 250 felett, akkor nem jönnek azzal a szerelők, hogy kötelező szervizben volt már? próbálta újraindítani a gépet?)

bonifac · http://vezetek.blog.hu 2011.05.31. 07:40:25

"ti. kommentelők"

Tehát a kedves tudniillik kommentelők?

Tudniillik a ti. tudniilliket rövidít, a tisztelt csak t. Sebaj. Inkább netezz, elég az neked.

gyakorikerdesek 2011.05.31. 09:19:38

Én az 5 megás helyett kapok 4-et, mert a drága T-Home kiépítette teszem hozzá később a felhasználók nagy részének a 15 megásat így leterhelve az egész hálózatot amiből én annyit érzékelek, hogy minden nap 8-10-szer megszakad a net. Nem merek szólni, mert leviszik 3-ra. Érdekes, hogy a régi ügyfélt, hogy megszaratják pedig ha tudtam volna, hogy lehet 15 megásat akkor rögtön váltok...most meg már nem lehet, mert túlterhelt....

Pánikmaci 2011.06.01. 13:27:08

Most ez a post tényleg azért készült, mert véletlen elnéztek egy címet? Kár volt elolvasni...
süti beállítások módosítása