Tékozló Homár

Állatokként tartják a BKV-sokat

2011.08.01. 12:14 | jackyll | 88 komment

A BKV a jelek szerint annyira átállt költséghatékony üzemmódba, hogy saját alkalmazottaikat is képesek folyóvíz nélküli konténerben elszállásolni, amíg felújítják a 2-es villamost. Szerencsére a szart nem, csak a mosogatóvizet kell az utcára önteniük, amit dizájnos "hipó" feliratú - bizonyára steril - műanyagkannákból szerezhetnek.

Azért írunk neked, mert megdöbbentő módon még az ÁNTSZ is ballisztikus nagy ívben sz*rik a többszöri megkeresésre. Gondoltuk, ha már csak nézelődni, meg hümmögni jár oda mindenki, és és még mindig emberekhez nem méltó módon vagyunk tartva, akkor hát lássa mindenki. Vágányzár van a 2-es villamoson júlis 24. és augusztus 19. között,és a Jászai Mari térre lettünk deportálva, olyan körülmények közé, ahogyan szerintünk még állatokat sem tartanak. A mellékelt 1. kép szerint ezeknek kéne lenni egy végállomáson. Ehhez képest a többi képen látható állapotok vannak. ÁNTSZ-nek küldött levél alant. Annyi változott a levélben írtakhoz képest, hogy lavórt kaptunk fertőtlenítő kézmosóval, amibe bele tölthetjük az ivásra nem alkalmas vizet, és abban mosogathatunk, kezet moshatunk. Vízcsere az utcára önt-újratölt a kannából, igény szerint. És még kaptunk egy másik mobil wc-t hölgyek részére (még tükör is van benne :DDD).

Illetve történt a nap folyamán egy elgondolkodtató eset. Mi van ha valaki ellátásra szorul? Egy hölgy jött oda, 3 éves kislányával, hogy a gyerek valami csavarral felsértette a kezecskéjét a villamoson leszállás közben, szeretné lemosni, és kérni egy ragtapaszt. Nem vérzett, csak egy picit. Erre mondtuk a hölgynek, hgy az a helyzet, hogy ezzel a hipós kannában lévő nem iható vízzel mi nem mosnánk le nyugodt szívvel a kislány kezét,sose lehet tudni, ha egyszer nem iható... Amúgy meg van ballonos szóda, sima folyó víz, az megdöbbentő vagy sem, hát nem intéztek a főnökeink. Elsősegély doboz ennek fényében meg aztán pláne nincs. Hát a hölgy nagyon kiakad! persze egy ragtapasz egyikőnk piperéjében volt, és adott neki. A hölgy megköszönte, meg az őszinte aggodalmunkat is, és elvitte a lányát a túloldalon lévő Mc Donaldsba kezet mosni.

Ezek után jöjjön az ÁNTSZ-nek küldött egyik levél:

Tisztelt !

Arról lenne szó, hogy a 2-es villamos vonalán vágányzár van, mert a Millenniumi Kulturális Központnál új megállóhelyet építenek. A vágányzár 2011. július 24.-én kezdődött. emiatt a munka kezdésünk, és a pihenő időnk a Jászai Mari térre lett áthelyezve ideiglenes jelleggel. A Bkv ezért egy konténert bérel részünkre tartózkodó és étkezőhely gyanánt. A helyiségben csak villany van! Folyó, iható víz nincs, csak egy fém ballon szóda, és háztartási hipós kb. 20-literes műanyag kannákban víz, amikre rá van írva filccel, hogy nem iható. Egyetlen mobil wc-t hoztak, amit koedukáltan kell használnunk, világítás nincs benne, így hajnalban, és késő este az ember az orráig sem lát benne. Napi szinten 20-25 ember fordul meg a végállomáson, ami így már most tarthatatlan állapotot eredményezett 2 nap alatt az egy szem mobil wc-ben. A munkáltató megbízott beosztottja kérdéseinkre azt felelte, hogy ez vélhetőleg így is fog maradni a vágányzár végéig, 2011.augusztus 19-ig, mert a Bkv-nak nem volt ideje, illetőleg anyagi forrásai sincsenek arra nézve, hogy a Csatornázási Művektől a bekötési engedélyt megkérje. Pedig a lehetőség adott, régebbről ott van a konténer mellett 50 cm-re egy ledugaszolt csatlakozási lehetőség a csatornára. A mai napon délelőtt ígéretet kaptunk még egy mobil wc kiszállítására, legkésőbb délutánig, de még az esti üzem zárásra sem teljesült az ígéret. Kérjük az Önök segítségét, hogy ezt az áldatlan állapotot valaki ellenőrizze le, és tegye meg a megfelelő lépéseket a felszámolására. Tekintve, hogy a lehetőségek adottak lennének, hogy az előírásoknak megfelelő tartózkodónk legyen, wc-vel, ivóvízzel, kézmosóval ellátva, ne az utca népe szeme láttára, és füle hallatára kelljen dolgunkat végeznünk egy mobil wc-ben, és a járdán, ivásra nem alkalmas vízzel kannából töltve mossunk kezet.

Segítségüket előre is köszönjük! 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.08.01. 12:18:51

Napi 20-25 ember egy mobil vécére? Égbekiáltó!

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2011.08.01. 12:25:35

"Napi szinten 20-25 ember fordul meg a végállomáson, ami így már most tarthatatlan állapotot eredményezett 2 nap alatt az egy szem mobil wc-ben."

mi ezzel a gond? meg KELL tanulni használni,az urak lesznek szivesek ülve pipilni :))

ugye senki nem képzeli,hogy kibérelik ezért Alekosz használt lakókocsiját:)))

A country full of aliens · http://angliavagyamitakartok.blog.hu/ 2011.08.01. 12:30:10

@Ma Ő, holnap Te vagy Én ?:

Konnyu a légkondizott irodából ilyeneket irogatni, ahol szarvashúsos szendvicseket osztogatnak a megfáradt kemény-munkásoknak.:))

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2011.08.01. 12:30:40

komolyan nem értem
"ivásra nem alkalmas vízzel kannából töltve mossunk kezet."
igen a fertőtlenitős viz sosem valo ivásra ,arra ott van a szódaviz:))

kiváncsi lennék a hölgyek nem akarnak e közben maniküröztetni,gyantáztatni,esetleg egy jacuzzit :))))

Secnir 2011.08.01. 12:34:10

hááááát
most küldtétek ki a levelet, a vágányzár aug. 19-ig tart, huszadika szombat, meg ünnep - szerintem az ÁNTSZ majd szeptember elsején dugja oda az orrát először, és kivizsgálják, hogy az nem is úgy van, ahogy a levélben állították, ezért jól seggbekúrják a feljelentőket.

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2011.08.01. 12:36:21

@A country full of aliens: nem ülök irodába, a légkondi meg drága:))
de ha egyszer átmeniti az állapot,miért nem lehet tolerálni amit a cég nyujtott, egy hónapról sincs szó az egész történetben,és még csak egy hét telt el 24-e óta,nem hiszem hogy nem lehet kibirni, nagyon igényesek lettünk mostanában, ja persze eu szabványok,de ahogy a képeket elnézem,átmeneti időre tökéletes :)

amugy szerintem egyszerre 1-2 villamos van a végállomáson,nem lehet nagy a tömeg :)

Secnir 2011.08.01. 12:37:15

még két dolog:
1. "Állatokként tartják a BKV-sokat"
hát nem. itt vidéken az állatok tiszta vizet kapnak inni.

2. elgondolkodnék a BKV felsővezetésének a helyében, hogy hogyan kell viselkedni olyan emberekkel, akiknek a kezébe 50-100 ember élete van minden percben. Nem szívesen utaznék olyan buszon, ahol pl. a sofőr izzad és könnyezik, hogy visszatartsa a kakálhatnékját, míg haza nem érkezik, mert nincs egy kulturált hely a végállomáson, ahol kifújhatná magát (magából).

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.08.01. 12:38:23

@Ma Ő, holnap Te vagy Én ?: Ne túlozd el! Nem kért dzsakuzzit.

Tényleg nem paradicsomi állapotok. De talán kibírható. Az állandó végállomásra vonatkozó feltételeket nem lehet számonkérni itt. Ha kitör a nyár, a légkondit fogják hiányolni nagyon.

Prof. azsiráf.PhD. 2011.08.01. 12:39:08

Csendben jegyzem meg: Isten nem ver bottal, még a bkv-sokat sem, pedig néha rájukférne.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.08.01. 12:41:59

@Secnir: >>"Állatokként tartják a BKV-sokat"
hát nem. itt vidéken az állatok tiszta vizet kapnak inni.<<

Gyárban dolgoztam, tényleg csak szóda volt. És dög meleg. Aki szerint állatoknak sem megfelelő, kitölti, és megvárja, míg a bubik kiszállnak belőle.

2011.08.01. 12:47:21

Állatokként tartják a békávésokat...........mert azok.

Prof. azsiráf.PhD. 2011.08.01. 12:48:52

most látom, hogy még "fakkos szekrényt" is kaptak. azért ez nem minden munkahelyen van így, hogy még fakkolni is lehet.

England win The Ashes! 2011.08.01. 13:03:37

@akiazsiráfotszereti: Hol látod? Mert nekem a fox a 2. képen hűtőszekrényt jelenít meg.

Amúgy van egy olyan érzésem, hogy jackyll felcserélte a képeket. Ugyanis: "A mellékelt 1. kép szerint ezeknek kéne lenni egy végállomáson." Namármost a képpel összehasonlítva pont az is van, amiről a poszter ír. Az meg sci-fi kategória Mo.-n, hogy egy mobil-végállomáson hűtő meg radiátor van. Gondolom én.

Viktus 2011.08.01. 13:05:12

@atpijkamo:

Itt a 21. századi Európában érdekes módon másfele megtudják oldani felszerelt konténerekkel az ilyen jellegű problémákat ... minimum egy konténer csak egy-egy bkv fejes jutalmából kijönne.

Prof. azsiráf.PhD. 2011.08.01. 13:07:50

@Dr Jozef Vengloš: a harmadik képen, a beszkennelt papíron, a felszereltség menüpont alatt van

Kocsari Antal 2011.08.01. 13:12:31

Kocsis István monnyon le.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.08.01. 13:13:56

Mondjuk azt nem értem én sem, hogy minek egy egyszemélyes(!) mobil WC-ből külön női meg férfi. A rendelet (4/2002. (II. 20.) SzCsM-EüM együttes r.) is csak plusz vizeldét ír 15 fő felett.

Mi a helyzet a transznemű BKV-sokkal? Az ellenőrök között pesti ismerőseim között sokan vannak olyanok...

Vagy mi lesz, ha más bontásban követelnek külön budit, hajszín, bőrszín, származás, iskolai végzettség stb. szerint?

A panaszosok meg olvasgassák a fenti rendeletet, de ha nem tudják megkeresni, a lényeg itt van:

13. Elsősegély
13.1. A munkáltatónak biztosítania kell az elsősegélynyújtási lehetőséget, és azt, hogy a munkavállalók közül külön előírások szerint kiképzett és vizsgázott, elsősegélynyújtásra kijelölt személy mindig rendelkezésre álljon.
Intézkedéseket kell tenni annak érdekében, hogy a balesetet szenvedett vagy hirtelen rosszul lett munkavállalókat orvosi kezelésre bármikor el lehessen szállítani.
13.2. Ha az építési munkahely mérete vagy a tevékenység fajtája szükségessé teszi, egy vagy szükség esetén több elsősegélynyújtó helyiséget kell kialakítani. Elsősegélynyújtó helyiség létesítési kötelezettsége akkor áll fenn, ha az építési munkahelyen egyidejűleg több mint 50 munkavállalót foglalkoztatnak. E helyiséget a vonatkozó külön jogszabályban meghatározottak szerint jelölni kell. E helyiséget úgy kell kialakítani, hogy oda hordágy - a rajta fekvő sérülttel - könnyen bevihető legyen.
13.3. Az elsősegélynyújtó helyiségeket el kell látni megfelelő elsősegélynyújtó felszerelésekkel és berendezésekkel.
13.4. A 13.2. pontban meghatározottakon túl, elsősegélynyújtó felszerelésnek kell rendelkezésre állni minden olyan helyen, ahol a munkakörülmények ezt megkívánják.
Az elsősegélynyújtó felszerelések őrzési helyeit a külön jogszabály szerint kell jelölni, és azokhoz könnyű hozzáférést kell biztosítani.
Jól látható helyen és jelöléssel fel kell tüntetni a legközelebbi mentőszolgálat címét és telefonszámát.
14. Tisztálkodó- és mellékhelyiségek
14.1. Öltözők és öltözőszekrények
14.1.1. A munkavállalók részére megfelelő öltözőt kell biztosítani, ha a munkavégzéshez külön munkaruhát vagy védőruhát kell viselniük és - egészségügyi okok miatt vagy a munkavállalók korára, nemére tekintettel - nem várható el tőlük, hogy máshol öltözzenek át.
Az öltözőknek könnyen megközelíthetőnek és megfelelő méretűnek kell lenniük, azokat ülőhelyekkel kell ellátni.
14.1.2. A 14.1.1. pont alatt meghatározott öltözőnek megfelelő méretűnek kell lennie, és azt el kell látni olyan berendezéssel, amely biztosítja, hogy valamennyi munkavállaló a munkaruháját, egyéni védőeszközeit megszáríthassa, valamint a saját ruházatát és személyes tárgyait a munkavégzés időtartama alatt elzárva tarthassa.
Amennyiben a körülmények (pl. veszélyes anyagok, nedvesség, szennyeződés) azt megkívánják, lehetővé kell tenni a munkaruhának és az egyéni védőeszközöknek a munkavállaló saját ruhájától és ingóságaitól elkülönített helyen való őrzését.
14.1.3. Az öltöző alapterületét úgy kell kialakítani, hogy az ott öltöző munkavállalók egymást ne akadályozzák. Öltözőszekrényenként legalább 0,50 m2 szabad alapterületet kell biztosítani. Az öltözéshez széket vagy padot kell biztosítani. Az öltöző minimális alapterülete 6 m2.
14.1.4. Az öltözőket nők és férfiak részére el kell választani, illetve elkülönített használatukat biztosítani kell. 10 fő munkavállaló alatt - megfelelő szervezési intézkedések kialakításával és megtartásával - női-férfi közös, de nem egy időben használható öltözőt lehet kialakítani.
14.1.5. Ha a 14.1.1. pont első bekezdése szerinti öltözőhelyiségekre nincs szükség, minden munkavállaló részére gondoskodni kell olyan helyről, ahová saját ruháját és személyes tárgyait el tudja zárni.
14.2. Zuhanyozók és mosdási lehetőségek
14.2.1. Amennyiben 10 vagy több munkavállaló két hétnél hosszabb ideig végez egyidejűleg munkát, akkor a munkáltatónak mosdóhelyiséget kell biztosítani a részükre. E kötelezettségnek nem kell eleget tenni akkor, ha a munkáltató a munka befejezése után biztosítja a munkavállalók olyan központi telephelyre történő visszajutását, ahol a megfelelő tisztálkodási lehetőségek fennállnak.
14.2.2. A mosdóhelyiségben 5 fő munkavállalónként falimosdót, 20 munkavállalónként 1 zuhanyozót kell hideg, illetve meleg folyó vízzel kialakítani. A mosdóhelyiséget szellőztetni, világítani és fűteni kell. A biztosítandó hőmérséklet 21 °C.
14.2.3. A munkavállalók részére megfelelő számú, alkalmas zuhanyozóról kell gondoskodni, ha a munka természete vagy egészségi okok azt megkövetelik.
A nők és férfiak részére külön zuhanyozókat vagy a zuhanyozók elkülönített használatát kell biztosítani.
14.2.4. A zuhanyozó megfelelő méretű legyen ahhoz, hogy valamennyi munkavállaló számára lehetővé tegye a higiéniai követelményeknek megfelelő tisztálkodást.
A zuhanyozókat hideg és meleg folyó vízzel kell ellátni.
14.2.5. Ahol a 14.2.1. pont szerinti zuhanyozókra nincs szükség, ott megfelelő számú (szükség esetén meleg) folyó vizes mosdókat kell biztosítani közvetlenül a munkahelyek és az öltözők mellett.
Intézkedéseket kell tenni a nők és férfiak számára külön mosdók vagy ezek külön használatának biztosítására, ha személyi-ingósági okok azt szükségessé teszik.
14.2.6. Ahol a zuhanyozók vagy mosdók elkülönítettek az öltözőhelyiségektől, közöttük kényelmes összeköttetést kell biztosítani.
14.3. Illemhelyek és kézmosók
14.3.1. A munkahelyek, pihenők, öltözők és zuhanyozók vagy mosdók szomszédságában a munkavállalók részére elkülönített helyiségben, szükséges számban kézmosóval ellátott illemhelyet kell biztosítani.
Intézkedéseket kell tenni a nők és a férfiak részére külön illemhelyek vagy ezek külön használatának biztosítására.
14.3.2. Valamennyi építési munkahelyen, illetve annak közvetlen közelében legalább egy belülről zárható illemhelyet kell biztosítani.
14.3.3. Ha a munkáltató az építési munkahelyen 15 fő feletti létszámot folyamatosan foglalkoztat, elegendő számban illemhelyet, vizeldét és kézmosási lehetőséget kell biztosítania. Abban a helyiségben, ahol ezeket elhelyezték szellőztetést, világítást, rendszeres takarítást, illetve az október 15. és április 15. közötti időszakban fűtést kell biztosítani.
15. Pihenők, illetve tartózkodók
15.1. Ahol a munkavállalók biztonsága vagy egészsége - különösen az elvégzett tevékenység típusa, a munkavállalók száma, valamint a hely távoli jellege - azt megkívánja, gondoskodni kell a munkavállalók számára könnyen elérhető pihenőhelyiségekről, illetve tartózkodóról.
15.2. A pihenőknek, illetve tartózkodóknak megfelelő nagyságúaknak kell lenniük, és azokat fel kell szerelni a munkavállalók számának megfelelő könnyen tisztítható asztallal és székkel.
15.3. Amennyiben ilyen nem áll rendelkezésre, gondoskodni kell olyan helyiségről (létesítményről), amelyben a munkavállalók a munkaszünetekben tartózkodhatnak.
15.4. A pihenő, illetve tartózkodó legalább 2,2 méter belmagasságú legyen, azt nyitható ablakkal kell ellátni.
15.5. Minden év október 15-e és április 15-e között biztosítani kell:
a) a pihenőben, illetve tartózkodóban a +21 °C hőmérsékletet. A fűtést úgy kell kialakítani, hogy az ott tartózkodó munkavállalók mérgezés, fulladás, tűz és robbanás veszélye ellen védve legyenek;
b) ha a pihenő, illetve tartózkodó kijárata közvetlenül a szabadba vezet akkor a kijáraton szélfogót kell elhelyezni.
15.6. Az állandó jellegű szállásnak - kivéve, ha csak kivételes alkalmakkor használják azt - rendelkeznie kell megfelelő egészségügyi létesítménnyel, egy pihenő- és egy étkezőhelyiséggel.
E helyiségeket el kell látni a munkavállalók létszámának megfelelően ágyakkal, szekrényekkel, asztalokkal. A helyiségek elosztásánál figyelembe kell venni a férfiak és a nők jelenlétét.
15.7. A pihenőkben, a tartózkodókban, illetve a szálláson intézkedéseket kell tenni a nemdohányzók védelmére, a dohányfüst okozta ártalom elleni védekezésre.
16. Terhes nők és szoptatós anyák
A terhes nőknek és a szoptatós anyáknak megfelelő fekvőhelyet és pihenési lehetőséget kell biztosítani.
17. Megváltozott munkaképességű munkavállalók
A munkahelyek kialakításánál figyelemmel kell lenni a megváltozott munkaképességű munkavállalók adottságaira.
E követelmény különösen a megváltozott munkaképességű (fogyatékos) munkavállalók által igénybe vett ajtókra, átjárókra, lépcsőházakra, zuhanyozókra, mosdókra, illemhelyekre és munkahelyekre vonatkozik, továbbá azokra a munkahelyekre, ahol e munkavállalók közvetlenül tevékenykednek.

England win The Ashes! 2011.08.01. 13:16:00

@akiazsiráfotszereti: Ja, a szöveget csak most olvastam, mea culpa. Viszont abban a levélben sem az áll, hogy ezeket kapták, hanem hogy ezeket kellett volna. A fuckos szekrényeket akkor, ha van rá hely. :)

Secnir 2011.08.01. 13:16:46

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger:
"Mi a helyzet a transznemű BKV-sokkal? Az ellenőrök között pesti ismerőseim között sokan vannak olyanok"

én ellenőrből csak buzit ismerek...
...meg a kollégáim is. Meg a rokonaim is. Meg a blogolók közül sokan is. Meg a fradi drukkerek is...

Nyugodtság van! 2011.08.01. 13:23:18

Szűk egy hónapig számohatnak a BKV-sok ezekkel az ugyan spártainak igen, de állatoknak valónak nem nevezhető körülményekkel. WC van, kézmosási, ivási, étkezési lehetőség van, legalapabb szolgáltatások rendben. Ha tisztán tartják a környezetüket nem jelenthet problémát ezt kibírni ennyi ideig.

2011.08.01. 13:25:22

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger:
mivel nem építési munkahely, ezért ez pásszol hozzá:
3/2002. (II. 8.) SzCsM-EüM együttes rendelet a munkahelyek munkavédelmi követelményeinek minimális szintjéről

karosszékely 2011.08.01. 13:42:08

Az volt már, hogy ez volt már (máshol is)?

Secnir 2011.08.01. 13:46:21

@atka000:
én azon tűnődtem a minap, hogyha megfogok egyszer élőben egy spammert, aki szétoffol mindent, annak először egy billentyűzetet dugjak a seggébe, vagy először egy egeret?
szerinted melyik lenne baráti ajánlat?

Winston Smith 2011.08.01. 13:53:18

Ez csak átmeneti állapot, és 4 héten át simán ki lehet bírni!

Nem kell mindenért rinyálni.

Anti Anyag (törölt) 2011.08.01. 13:56:15

Ez ideiglenes, éppen ki lehet bírni.

Épp most láttam egy helyet, melósok gázcsöveket fektettek, olyan 2 hétig lesznek ott.

Ledobtak egy mobil Wc-t és szevasz.

Prof. azsiráf.PhD. 2011.08.01. 13:58:57

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Na, megvan a megoldás, itt van abban, amit bemásoltál:

A munkahelyek kialakításánál figyelemmel kell lenni a megváltozott munkaképességű munkavállalók adottságaira.
E követelmény különösen a megváltozott munkaképességű ( f o g y a t é k o s ) munkavállalók által igénybe vett ajtókra, átjárókra, lépcsőházakra, zuhanyozókra, mosdókra, illemhelyekre és munkahelyekre vonatkozik, továbbá azokra a munkahelyekre, ahol e munkavállalók közvetlenül tevékenykednek.

bocsánat.

Winston Smith 2011.08.01. 14:04:39

@Anti Anyag: Ez amúgy pont egy mobil WC-vel több, mint amit a mezőgazdasági munkák során szokás biztosítani a melósoknak.

Csak hogy legyen viszonyítási alap.

Roy 2011.08.01. 14:10:05

@akiazsiráfotszereti: Miért pont a dolgozókat? Vitézit kellene oda tenni.

Peetee 2011.08.01. 14:25:38

4 hetet kell kibírniuk ezeknek az anyámasszonykatonáknak ,akik arra sem képesek ,hogy ivóvizet szerezzenek maguknak. EZek még mindig a régi rendszerben élnek, vagy miaf@sz'????
Itt már nem az van, hogy majd a vállalat fényesre szopj@ a dolgozóknak a lomost uraim!!!! Gond beszerezni 1db 1.5literes ivóvizes palackot és esetenként közkútból megtölteni? Ha képes lenne valamelyik az emberi hangnemre és a kér(d)ő mondatra, akkor 1millió helyen kapnának ivóvizet, postán, kisboltban, kávézóban, plázában, földszinti lakásban...stb.

Ezek a mobil konténerek pedig valóban nem olyannak, mint az eddigi pihenők: itt nem lehet dohányozni és kártyázni!

Látom rögtön nagy a baj....
Nevetséges.

A legjobban azon röhögtem, amikor azt írja, hogy elsőssegélyt akartak nyújtani egy utasnak.
Hát ez kész kabaré, minden más esetben elzavarnak a tarka f@szra a picsába ordítva, hogy "ez nem kórház, ez nem sérülés, ez nem komoly, ez nem a vöröskereszt, menjen kórházba" - felkiáltásokkal, miközben olyan szikrákat szórnak a szemek, mintha legalább a fél veséjét követelted volna.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.08.01. 14:30:31

ez tenyleg csak nyafogas
szarni meg lehet a mekiben is meg az arkadban is ingyen

nyulanka 2011.08.01. 14:35:51

..de igen, sajnos állatokat tartanak így és még sokkal rosszabb körülmények között is....

Pécsi bölcsész 2011.08.01. 14:41:46

a vágányzár a hibás!!!
föl köll jölöntöni!!!

Nanemá 2011.08.01. 14:51:32

Fenemód hiányolom a posztból, hogy a poszter vajon milyen megoldást szeretne a problémájára? Ha ő lenne az illetékes, akkor ezt az átmeneti helyzetet ő hogyan oldaná meg? Na?

cicmen (törölt) 2011.08.01. 14:52:21

@hagyma: szarni meg lehet a mekiben is meg az arkadban is ingyen

Vagy beleszarsz a gatyádba és kidobod a robogó villamosból!

cicmen (törölt) 2011.08.01. 14:57:05

@Nanemá: Fenemód hiányolom a posztból, hogy a poszter vajon milyen megoldást szeretne a problémájára?

Egyrészt létezik klotyós, mosdós konténer. Másrészt, ha volt ennek a tetves cégnek pénze a hájas seggű igazgatónőnek 100 millát adni, akkor ez nem lehet gond. Ugyebár?

mement 2011.08.01. 14:59:22

Jellemzo magyar munkaltatoi mentalitas.

fantáziapanaszlakat 2011.08.01. 15:03:06

na, mi újság a bkv-nál? még mindig az én bérletem árán talicskázzák ki a lóvét?

Nanemá 2011.08.01. 15:09:18

@mement: Látom, azért demagógiáért neked sem kell a szomszédba menned.
Légy szíves, áruld el nekünk azt is, hogy:
1. Menniyibe kerül az általad ajánlott konténer (bérlése)
2. Mennyivel nagyobb a használati értéke a jelenlegi megoldásnál, amennyiben nem áll rendelkezésre sem vezetékes víz, sem csatorna, amire rá lehetne csatlakoztatni.

A legpraktikusabb dolog a kerekes kút. Oda lehet tolni, ahol van víz.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.08.01. 15:10:26

@cicmen: ember
kevesebb mint 4 hetrol van szo....
napi szinten 20 embernek hany klotyo kell?
hosszabb tavra alakrcintom, hogy kell egy legkondis folyovizzel allatott stb kontener, nade erre az idore.....
amig ellevelezgetnek elmulik a problema
na istenem lavorba kell kezet mosni
aztaqrwa
vegyen maganak egy huttotaskat tegye bele a szendojat meg az italat, mosson kezet szodaval oszt jonapot

mement 2011.08.01. 15:11:06

@Nanemá: Gondolom a melyentisztelt bkv menedzsmentje nem azert kapja az elbaszottul magas fizeteset, a hangyafasznyit tulzo vegkielegitesekkel egyutt, hogy en talaljam ki, hogy a faszba kell megoldani 25 dolgozo kulturalt, torvenyeknek megfelelo `tartasat`.

Nanemá 2011.08.01. 15:12:26

@mement: Bocs, nem neked szántam, hanem cicmen-nek.

T-5 2011.08.01. 15:14:10

Remélem, az ellenőrök vacka se jobb....!

Metál -e a bimetál? 2011.08.01. 15:49:20

majd ha a villamosvezetők lesznek szívesek időben elindulni a végállomásról és nem a seggüket vakarni, ha lesznek szívesek nem indexelni a szembejövőnek, na majd akkor érdemelnek rendes körülményeket. nem kötelező a bkv-nál dolgozni amúgy.

szmoker (Homo Trollicus) 2011.08.01. 15:56:06

@Metál -e a bimetál?: "ha lesznek szívesek nem indexelni a szembejövőnek"
Miért, megáll a forgalom, hátha kanyarodik? :D

Kakadu01 2011.08.01. 16:07:30

Az indexelés mennyiben zavarja a lelkivilágod, pondró?

hmikey 2011.08.01. 16:08:35

Azt aláírom, hogy elsősegély, meg mindenféle biztonsági cuccnak KELL lennie ilyen helyen (munkavédelem, ugyebár).

De a tisztaság, víz, stb. tekintetben előbb lesznek szívesek körbenézni a villamosokon meg buszokon a kedves békávésok, ahol a hómlesszekről ragad a baktériumorgia a székekre meg a kapaszkodókra. Utána lehet beszélni a klotyóról.

Nem hiszem, hogy egy budit ne lehetne 20-25-en értelmesen használni, és tényleg, a meki csak egy aluljáróra van onnan, a bkv esetleg odaszólhat, hogy hagyják már őket egy hónapig ingyé' brunzolni.

Kakadu01 2011.08.01. 16:09:45

És a járműveket gondolom a járművezetőknek kéne tisztára súrolni, ugye, droidka?

hmikey 2011.08.01. 16:17:59

Nem, nem nekik kell tisztára súrolni, viszont a BKV ALKALMAZOTTAKNAK (ellenőrök, közterületfelügyelők ugye, nemrég óta) le kéne őket rámolni a járműről (természetesen az összes nem fizetővel együtt). Sajnos ilyet talán ha egyet láttam hosszú, békávéval utazó pályafutásom alatt.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2011.08.01. 16:18:48

BKV. Ennyi elég is, nem kell több szót vesztegetni rá.

Kakadu01 2011.08.01. 16:40:05

Mivel senkinek nem hiányzik, hogy megkéseljék, megüssék, ez érthető is. Az utasoktól pedig segítség úgysem várható.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2011.08.01. 16:46:16

Az olyan embernek aki 30-80 utas és egy többmillió forint értékű műszaki berendezés (villamos, busz) épségéről dönt (súlyosbító körülményként ráadásul műanyag ruhát kénytelen viselni) ez nagyon kevés.

Minimum a sárgával kiemelt rész megfejelve olyan fürdési lehetőséggel amit használnának is. Mellesleg, de nem utolsó sorban re-kreációs tevékenység pl. csocsó és ingyenkávé alap !

Egyszer dolgoztam egy biztosítónál, belváros, tetőtér, szép világos üvegkalitka. (klóros) víz a csapban amennyi kell :)

Ilyen időben nem nagy gond, de 30fokban ott bent 40 volt. augusztusban fogtak neki a sötétítő/klímának, de kárpótlásul a dolgozóknak egyhavi fizetéssel egyenértékű ruha utalvány és egy kétnapos csapatépítő tábor járt.
Ez majd 25éve volt, akkor igen barátinak számított.

renz 2011.08.01. 16:50:50

"Állatokként tartják a BKV-sokat"
Akárcsak az utasokat.

Harlequin 2011.08.01. 17:05:11

Most legalább átérzik milyen amikor azokkal a hajléktalanokkal kell utaznunk, akiket ők "elfelejtenek" leszállítani.

Kakadu01 2011.08.01. 17:13:15

És hogy kéne leszállítani?
Mondja a redvás csövinek: Szállj le!
Ő mondja: Nem szállok.
Hogyan tovább? Ha állva marad és rendőrt hív, akkor meg azért pampognál, gyagya!

renz 2011.08.01. 17:21:16

@Kakadu01: És? Hagy "pampogjon" akárki, ha a munkáját végzi! Én azt sem értem, hogy miért szidják a traffipaxos rendőröket, egyszerűen nem kell átlépni a sebességkorlátot!

Kupon Károly 2011.08.01. 17:47:04

Az volt már, hogy ez a poszt már volt?

Tapogatott Kukorica 2011.08.01. 17:53:32

Be kell kéredzkedni a legközelebbi Aldiba, ott van foshpunepa is!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.08.01. 18:15:11

@Kakadu01: nalunk volt ilyen
felszallta homeless, raadasul volt is egy 20-asa, de a sofor no nem tudott visszaadni, mondta neki 1 dollarps kell
ennek ellenere a pali leult, a soforcsaj meg beszolt a radion valakinek valamit, leallitotta motort es lekedte enni a szendojat
a csoves meg csak nem akart leszallni
nem tudom a rendorok jottek volna vagy valami biztonsagi ize, de 10 perc utan egy nagy darab afroamerikai megunta, lebaszta a buszrol a manuszt, a csaj befejezte a szendot es mentunk tovabb

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.08.01. 19:07:41

Nehogy már az legyen az alapállás, hogy utazzon csak minden csőcselék a buszon, mert miért ne!
Ha a BKV az utazási feltételek ezen pontját nem tartatja be, akkor milyen jogon kér tőlem jegyet egy másik pontra hivatkozva?

balfaszék 2011.08.01. 19:07:51

@shitgun:
Anyád meg egy férget lökött ki a világra.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.08.01. 19:14:44

Amúgy, ha tudná hajlékony barátunk, hogy úgysem szállhat föl, akkor előbb-utóbb nem is próbálkozna.
(És itt értsünk rajta olyan személyt, aki ruházatával, megjelenésével, viselkedésével üti az idevonatkozó normákat, lakhatási körülményeitől függetlenül.)

lutria 2011.08.01. 19:18:33

Azért azok a 60-70-es évekből származó piros bútorok elég jól tartják magukat...

Problémamegoldás 2011.08.01. 19:26:16

Tudjátok mi a poén?

ÁNTSZ azért szarik rá, (tudom, mert rokony ott dolgozik) szóval azért, mert mindkettő állami tulajdon, mármint a bkv is meg az ántsz is, és kéz kezet mos. Ennyi.

Ez idáig nem is lenne baj...

Deviszont! ha alapul veszünk két másik tetszőleges állami céget is, lásd: bkv és csatornázási művek, érdekes módon ott már nem mossa a kéz a kezet, mert nem adnak ingyenes engedélyt a szintén állami másik cégnek... Már ha annak ugye nincs rá pénze, ahogy a cikkben volt.

Tehát most akkor ilyenkor mivan? Magyarország oszt' ennyi?

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.08.01. 19:29:58

Dehogy. Azért szarik rá, mert mindenki szarik mindenre.

Problémamegoldás 2011.08.01. 19:30:10

Metál-e alapvetően totál egyetértek veled, hidd el!

Csak egy kivétel ami mindig felborzolja az orrszőrzetem:
"nem kötelező a bkv-nál dolgozni" Ilyet ugye csak az mondjon, aki el is tartja az onnan kilépő delikvenst, vagy ha nem tartod el, ne mondjál ilyet légyszíves.

Egyszer megkérdezte egy vevő a tacskóban flegmán: - akkor minek dolgozol itt? - mire én szó szerint: -azért, hogy ne dögöljek éhen a családommal BAZDMEG. Azért!

És ez így is van ma hazánkban.

2011.08.01. 19:59:21

@balfaszék: hopli, egy érintett:) Hűség a céghez, mi? Hát szar ügy, csicska lettél, tanultál volna, akkor nem hipós vizet kéne innod, kis szarzsák!

Metál -e a bimetál? 2011.08.01. 22:39:43

@Kakadu01: vitakultúrád csodálatos. tán bkv-s?

mary23 2011.08.01. 23:12:54

Valahogy meg kell spórolni a pénzt, nem?

Hogy fizetnének végkielégítést?

Na nem a szerencsétlen melósnak, az csak
dolgozzon és csendben tűrje az utasok utálatát a BKV iránt.A vezetőség és holdudvar pedig vígan pöffeszkedik továbbra is.

buffybot 2011.08.02. 02:38:58

@cicmen: Akkor az lenne a baj, hogy ott kell wécézniük ahol esznek, és a szemét bkv miért nem volt képes kirakni egy istenverte különbudit.

Amúgy szerintem csak várták az alkalmat, hogy írhassanak homárra, mert az előző pihenőjükben azt olvasgatták. A képek a drámaibb hatást kívánják elősegíteni, de mint minden posztban csak rontják a poszttoló megítélését.

Egyébként meg gőzöm sincs, hogy egy bkv-s, hogy meri hangoztatni, hogy bkv-s.

Megdobbent 2011.08.02. 06:40:36

Hozott isten a ner vilagaban.

XCat 2011.08.02. 08:43:27

Valaki magyarázza már el, miért utáljátok ennyire a bkv-t. Az ország összes részén a két kezüket összetennék, ha ilyen színvonalú közlekedés lenne. Jó, nem olyan, mint tokióban. Na és, te sem vagy olyan. Magyarországi viszonylatban szerintem kurvajó.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2011.08.02. 11:12:06

@CatMother:
Tulajdonképpen még európai viszonylatban is jó. Elég gyakran jár és elég sok helyen, ráadásul éjszaka is és a legtöbb busza azért 10 évnél fiatalabb.

De elég sok sajnos a kivétel, gyakorlatilag 20 éve több vonal, járat szűnik meg mint újat állítanak be, holott kiépül az agglomeráció, egyre többen laknak Budapesten. Illetve azért a 20-30 éves buszok még tartják magukat.

A cégvezetők egy város önkormányzatának megfelelő díjazásúak, vannak rendesen irigyeik na meg ne felejtsük el siránkozni a legkönnyebb :)

svinjahond 2011.08.02. 14:32:44

Az volt már, hogy "néhány "darab" százmillás végkielégítésből az ÖSSZES végállomási BKV-s sofőrpihenőt tip-top felújít(tat)hatták volna az elvtárs/urak?"
Mert akkor én most csak ennyit írnék...
(Ja, meg azt, hogy "nem tetszik? Hát tetszettek volna FORRADALMAT csinálni!...")

svinjahond 2011.08.02. 14:45:55

@CatMother: szerintem, te nemigen használod BKV szolgáltatásait, ha ilyet kérdezel. Javaslom, próbálj ki egy 28-as villamos, 95-ös busz, 151-es busz Csepeli HÉV "kombót" (figyelem! NEM kombínót írtam...) aztán lehet, hogy rájössz magadtól is, hogy mi a probléma, mikor épp a zsebeid és gyomrod tartalmára próbálsz vigyázni, hogy mindegyikük lehetőleg belül maradjon, miközben egy alig két és félszeresen túlzsúfolt reggeli/délutáni/(esti) járattal vagy kénytelen elérni az úticélod, bőrödhöz ragadó mocsokban, cigány/hajléktalan/hányásbűzben. Jóval több, mint tíz éve a fővárosban élek, de sajnos még mindig "vidéki" a szaglásom, ennyi idő sem volt elég, hogy megszokjam a körülményeket.
Talán nem is írnék erről most többet...
Még kérdés (ezügyben) ?? ;)

Manyecska 2011.08.03. 09:02:35

Érdekes történet. Régen falun volt telkünk..., mosakodás egy lavórban /4 személy részére/, ivóvíz a kerti kútban, pottyantós budi éjjel mikor villany csak az utcában van. Gyerek vagy beleesik vagy nem... hát hol lehet eszt überelni?:))

mohopasi 2011.08.03. 10:52:36

Én már ott elakadtam, hogy a koedukált klotyó probléma... Otthon is külön van az asszonynak??? Nyavajgás.
süti beállítások módosítása