Tékozló Homár

Fizetni csak aktuális csekkel

2011.08.24. 12:10 | juszka | komment

The Good Boy - mint azt neve is sejteti - mindig időben fizeti be az E.ON-nak a csekket, még akkor is, ha épp nem kapja meg az aktuálisat: fizet egy későbbi hónapra vonatkozóval. Azt azonban nem tudta, hogy két ugyanazon összeg mégsem ugyanaz, ha más-más hónapról van szó. Így, bár fizetett, mégis késett, kapja is a zaklató leveleket az áramszolgáltatótól.

Régóta, hűséges fogyasztója vagyon az e-onnak, mint áramszolgáltatónak. Soha egy perc csúszásom nem volt, sem feléjük sem más szolgáltató irányába. Mivel falun élek, ezért általány díjas ügyfél vagyok, ami azt jelenti, hogy évente egyszer leolvassák a mérőórát, majd 3-4 havonta küldik a következő 3-4 hónap csekkjeit. Ez eddig jól is működött, egészen idén júliusig, amikor a július végén küldött csekkek között csak az augusztus és szeptember végén feladásra kerülők voltak a levélben, míg az éppen aktuális július végi kimaradt belőle (logikus, pont azt nem küldik, amit éppen fel kellene adni). Ezt az on-line ügyfélszolgálaton jeleztem is, kérve, hogy pótolják részemre a csekket, mert így egy hónappal kevesebbet tudok feladni. Majd mivel nyaralni mentem két hétre, ezért vettem a bátorságot, és feladtam a júliusi csekk helyett az ugyanolyan összegre szóló augusztusit (hiszen az összeg azonos, és így az idővel sem csúsztam meg). Na itt követtem el a hibát először.

Amikor augusztusban hazajöttem, akkor már várt a postaládában az e-on levele, amelyben benne volt az elmaradt csekk, amit én szépen eltettem, hogy majd a korábban feladott csekk helyett ezt adom fel e hónap végén. Pár nap múlva ismét e-on levelet kaptam, amiben benne volt az on-line igényelt csekk egy levéllel, amiben felhívják a figyelmemet a júliusi elmaradt befizetésre, és ebből az apropóból még egy szeptemberi csekket is küldtek, hogy nehogy még egyszer előforduljon ilyen csúfság, hogy nem fizetek. Persze utolsó bekezdésben ott van, ha esetleg fizettem korábban, akkor a dörgedelem tárgytalan. Én így is gondoltam, hogy a sztori tárgytalan, hiszen feladtam egy csekket, bár az gyanús volt, hogy ennyi idő után még nem ért be a befizetés, de éltem tovább megszokott életemet egészen ma reggelig, amikor az e-mail postaládámban e-on fizetési értesítő nem találtam, miszerint tartozok nekik a júliusi befizetéssel (szerencsére itt már bőbeszédűbb volt a levél, mert felhívja a figyelmemet arra az apróságra, hogy az is tartozásnak minősül, ha nem az aktuális csekket adtam fel... WTF? Mi van?

Nem mindegy, hogy ugyanazt az összeget melyik csekkel adom fel? Ezek szerint két azonos összeg nem azonos fizetést jelent? Megnéztem az e-on csekkeket (amiket utólag küldtek ki, és tényleg van egy olyan számsor, ami másabb 1-el mint a másik, holott a szerződésszám, összeg, befizető, mind azonos). Most az on-line egyenlegem tartalmaz egy 170 Ft-os felszólítási díjat (valakinek hajnal egykor aktiválnia kellett az e-mail küldést), én meg így feladtam utólag a korábban kiküldött csekket. Kíváncsi leszek, kapok-e kamatot majd a még nem aktuális, de már befizetett korábbi csekkre, vagy azt előtörlesztésként fogják kezelni, mint a bankok, méretes szerződés módosítási díjjal megspékelve? (ez csak vicc volt, bár ebben a következmények nélküli országban bármi megtörténhet, meg annak az ellenkezője is).

Arra is kíváncsi leszek, hogy jövő hónap elején az egy hónappal korábbi befizetés utólag látszódni fog-e még vagy megint zaklatnak a hülyeségükkel?

Most csak azt lesz kérdéses, hogy a tavaly megkapott, jó ügyfélnek járó éves kedvezményem is ugrik-e (azaz utólag emiatt a "késés" miatt az árkedvezményt befizettetik-e velem, mivel szerintük már nem vagyok jól fizető ügyfél.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

faqtya 2011.08.24. 12:12:30

elsőként fizettem csekkel

Rosszindulatú Vászka 2011.08.24. 12:21:19

Ijen csekkes hirig vol már. Nem mindegy mejiket aggya fel a júzer. Ez van.

The Good Boy 2011.08.24. 12:22:16

hehehe, ez az én levelem:D

poszt tolót már szabad?

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2011.08.24. 12:22:22

kedves posztoló ballagjon be az eon irodába,kerestesse ki az online ügyfélszolgálattal folytatott beszélgetést,magyarázza el a cég hibázott,mutassa be ő fizetett előre,biztos vagyok benne megmarad a jó ügyfél státusza,ha neki az olyan fontos:))

áramot csak az Aldiból:))) duracell :)

vernarancs 2011.08.24. 12:24:49

E.ON

Vissza kell kerni a befizetet penzt. Felszolitva oket, hogy egy havi dij tartozasuk van, amit napi 100% kamat terhel. Fel kell oket is szolitani meg fenyegetozni kell. Amig nem rendezik a tartozasukat addig nem kapjak meg a penzuket.

E.OFF

Rosszindulatú Vászka 2011.08.24. 12:25:50

@The Good Boy: majd csak harminc komment után. Beszállhatok?

:D

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2011.08.24. 12:26:24

ja amúgy az lehet a probléma, hogy minden csekknek egyedi azonosítója van (szám,vonalkód) s az a fránya komputer csak a számokat ismeri fel, s rögtön sípol ha luk van a befizetésekben, persze lehetne ott egy droid aki elfogadja az előre fizetést,de nem akarja megzavarni a gépet :)))

Artie 2011.08.24. 12:27:14

1. Nem fizetek csekkel, az ősi román szokás.
2. Én is jártam így velük, véletlenül az eggyel későbbi havira klattyoltam távszámlán. Erre kimutatták, hogy tartozom nekik az adott havival. Oszt mondom ügyfélegyenleg elvtárs jól érzi magát? Há olyan nincs.

Bravó.

Harlequin 2011.08.24. 12:28:00

Ennél drámaibb nem volt? Veszel az aldiba WD 40-et, befújod a csekket és ha Svédországból adod fel legközelebb akkor már jó lesz.

The Good Boy 2011.08.24. 12:28:10

@Rosszindulatú Vászka: csak, ha befizetted már az októberi áram számlámat:)

agent_x 2011.08.24. 12:29:43

Na ezért nem csekkezem.

Aki meg azzal jön, hogy így ő osztja be a pénzét, meg nem bízik a bankokban, annak üzenem, hogy nem kötelező igénybe venni egy szolgáltatást. Főleg, ha nem képes időben kifizetni (ez nem a posztolóra vonatkozik). El lehet vonulni remetének egy barlangba, ott nem kell törődni a csekkekkel!

Lajszlo 2011.08.24. 12:30:23

"Mivel falun élek, ezért általány díjas ügyfél vagyok"

Ööö, hogyan is függ össze a két dolog logikailag?

Skodakék Fábia 2011.08.24. 12:39:36

Én meg onlány bejelentéssel vagyok ELMŰbe oszt idén már harmadszor jönnek leolvasni.
Bizalmatlanok-e?
Ja és városban élek. Összefügg logikailag?

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2011.08.24. 12:42:24

A csekken az aktuális számla számlaszáma szerepel általában. Azaz ha 2x utaltál azonos számra akkor ott (arra hónapra) többlet lesz, a másikra meg hiány.

Én távszámlázom, az elektromos és bankból utalok. De van sok hasonló, ingyenes. Lehetne távszámláról is, de nem bízom benne, ott volt a ppo azok is eltárolták a kártyaszámot, vissza is éltek vele, a távszámla meg matáv termék, még annyira sem lehet bennük bízni.

tutikáosz 2011.08.24. 12:43:36

Egy olyan cégnél, ami egy kicsit is törődik az ügyfél elégedettségével, ilyen elő sem fordulhatna.

Vörös Szonja, a tetovált lány 2011.08.24. 12:43:57

falun már kötelező az átalányozás? :o)

Rosszindulatú Vászka 2011.08.24. 12:45:19

@Lajszlo: pedig rém eccerű. Falun nem ojan tukkók az embererek, mint városba, ottan illik beszélgetni kicsit a számlaleolvasóval és traktálni kis étellel-itallal. Aki nincsen otthon napközbe, vagy nem akar spanozni a leolvasóval, a trükköl így. Jelzem én is rühellettem, mikor a mink leolvasosunk mindég vasárnap délbe járt nálunk.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2011.08.24. 12:46:49

Jah, fővárosban élek, magány- és Kossuth- és átalánydíjas vagyok.

Vízgázáramszemét.Gázból most kapok vissza 45ezret, mert átálltam a megújuló fatüzelésre. Nem az igazi, mert mindenféle fát eltüzelek és kormolja a kéményt igazából kemény, szárazfa (amit nem rág meg a szárazfaszú) lenne az igazi, de a szomszédok oly lelkesen hordják.. idén télen sem fogunk fázni.

Illetve de, és nem lesz hideg. Áááá hülye szóvicc

Sokorai_Atala 2011.08.24. 12:47:20

A másikok áramos se kutya.
Utaltam az összeget (júniust), az utalásban elírtam a számlaszámot (egy 0-val kevesebb). Következő hónapban megint utaltam (július), majd felszólító levél egyenleggel (!!), hogy tartozom júniussal, és kikapcsolnak.
Az egyenlegen valahogy nem volt fent az elutalt összeg, csak hiány volt. E-mail, a banki bizonylattal, majd hívtak és elnézést kértek, hogy automata a program és hiánynak vette az elírt szám miatt. De arra nem tudtak válaszolni, hogy túlfizetés miért nem volt az egyenlegen?

karosszékely 2011.08.24. 12:49:21

@Lajszlo: Biztos falun csak évente egyszer megy ki a villanyóra-leolvasó. Persze be is lehetne diktálni telefonon, interneten.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2011.08.24. 12:51:10

@Rosszindulatú Vászka:
Itt is próbálnak lehetetlen időben jönni, de ingyen próbálkozhat újra.

A vízórás kedves akkor jött, amikor az aknán 2 m3 sóder pihent. Mondtam neki kedvesen, hogy simán ellapátolhatja, indítom a keverőt. Azt mondta lapátoljam én. Erre szintén kedvesen jeleztem neki, hogy jó, várjon... Végül kiegyeztünk, hogy 10-el többet ír, mint előző hónapban volt és jól van. Amúgy neten jelentjük, de mivel 3 hónapja rajta a sóder így szépen inkrementálva az előző hónapot. Ha csőtörés lenne beszakadna a föld, addig nem sürgős, utána meg úgyis mindegy...

The Good Boy 2011.08.24. 12:51:39

@Lajszlo: mert van olyan város, ahol nem évente egyszer olvasnak le, míg falun ez a módszer elég ritka. Ezért gondoltam megemlíteni, ha nem baj:D

@Rosszindulatú Vászka: akkor nálunk peche van, mert már vagy két éve csak az értesítő levéllel találkozok a postaládámban, hogy erre járt a leolvasó bácsi, de nem talált itthon, úgyhogy telefonon szoktam bediktálni az óraállást. eddig nem jöttek ellenőrizni, majd ezután gondolom fognak. Legközelebb a várható időpontra teszek ki néminemű ételt-italt, szolgálja ki magát. Vagy a kulcsot hagyom a lábtörlő alatt, úgy egyszerűbb:D

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2011.08.24. 12:53:13

Az volt már, hogy melik a leg értelmetlenebb találmány?

Hát a

villanyírógép !

(Ért-ede? Villa nyíró gééép! hháháhá, hát ez frenetikus!)

vernarancs 2011.08.24. 12:56:09

@karosszékely: elirtak ok is par 0-val az egyenleged.

vernarancs 2011.08.24. 12:58:23

@vernarancs: marmint Atalanak, nem karosszekelynek.

McZozo 2011.08.24. 12:58:50

nem csak a csekken levo azonositot nezik amugy is droidok. nekem kuldik a csekket de mindig egyedi banki atutalassal utalgatom a szamlamat ugy hogy rairom a nevem ugyfelszamom es a befizetesazonositot
egyik nyaron testverem elutazott es kert hogy fizessem mar be neki a szamlait erre en nem akarvan elbattyognia postara az ovet is atutaltam termeszetesen az o nevet irtam ra az o ugyfelszamat es befizetoazonositojat a kozlemeny rovatba . Aztan ultem nyugodtan hogy minden ok. Testverem hazajon es kapja a felszolitast. En meg mondom, de hat atutaltam. Erre elkezdtem oket hivogatni hogy most "nu kak", erre kiderult hogy ok azert mert ugyanarrol a bankszamlarol jott azt elkonyveltek az en szamlamra tulfizetesnek neki meg ugye hianya lett. Szal gratula

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.08.24. 12:59:49

A történet valójában arról a játékról szól, hogy az E.ON a mindig késedelem nélkül fizetőknek jóvá szokott írni valami kedvezményt, és arról, hogy ez ne legyen túl nagy összeg, így gondoskodnak.

Rosszindulatú Vászka 2011.08.24. 13:00:11

@The Good Boy: minálunk a póstás ijen ravaszul kedves, még akkor is csak értesítőt dob be a póstaládába az aláírós levelekről, ha mindenki itthon van. Monnyuk ez is fejlődés, mer ahol előtte laktam, ott volt, hogy a póstás telefonba olvasták be a külhonból jött képeslapot, oszt még mekkérdezte utána, a csomaggal micsinájjon. Javasoltam, esetleg kihozhatná. Nem túl lelkesen, de megtette.

instant vízpor 2011.08.24. 13:00:51

@Artie: Nem mondod, hogy a távszámlán is hármasával küldik az átalány számlákat! Mert hogy papír alapon így spórolnak a postaköltségen, azt még értem. De hogy egy elektronikus számlánál ezt miért kell...?

Rosszindulatú Vászka 2011.08.24. 13:01:17

@McZozo: de legalább, mint a vérfertőzés, mégiscsak családban maradt.

McZozo 2011.08.24. 13:06:11

@Rosszindulatú Vászka:

Naja, vegul is igazad van. Azert egyszer ezeknek a mamutcegeknek megneznem a nyilvaztartasait. Szerintem erdekes dolgokat lathatnek.

Sokorai_Atala 2011.08.24. 13:06:38

@vernarancs: el a galádok:) ráadásul ez céges volt és nem tűnt fel, hogy guggol 1,5 milla ott csak úgy, csak az, hogy a megadott számlaszámhoz nem jött pénz. Mondjuk egy egyenleg elkészítésekor még az automatának is fel kellett volna tűnnie, hogy valami nem stimmel, engem csak ez bosszantott. Mert ezért hívják egyenlegnek:)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.08.24. 13:25:58

@Sokorai_Atala: "De arra nem tudtak válaszolni, hogy túlfizetés miért nem volt az egyenlegen?"
Mert azt már vissza kellett volna utalniuk, de az a bögyös maca, akit papíron ezekre a tranzakciókra vettek fel, el volt foglalva a külföldi tulajdonosok megbízottjánál felmerült erekciós zavarok gyógyításával...

vernarancs 2011.08.24. 13:26:28

@Rosszindulatú Vászka: Esetleg haza is viheti a csomagodat es telefonban elmeselheti, hogy a gyerekek mennyire orultek az ajandekodnak.

@Sokorai_Atala: nekem a fizumat irjak el allandoan egy 0-val. Roppant bosszanto!

vernarancs 2011.08.24. 13:57:12

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: igen, csak mindig az elejere irjak, hiaba mondom, hogy azt a vegere kell.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2011.08.24. 14:29:05

E-on parádé?! :)))
Én amúgy ELMÜ-s vagyok, s róluk ez jutott eszembe:

Feszültségkeltő feszültséghiány

Tengermélyen Tisztelt ELMÜ!
Nem vagyok ám félkegyelmű,
S észreveszem, hogyha áram
Nélkül marad fellegváram!

Erődvédő áramkörök
Nullázódnak, s jön a török!
Védvonalam nem kap voltot,
Bár tegnap még bőven volt ott!

Hamar leend lakom romos,
Ha lehal, mi elektromos!
Villanypásztorom sem éget
Se birkát, se török béget.

Kínzókamrám ampertelen,
Villamosszékben az ellen
Nem hal, nem vall, hanem nevet,
S nem ereget szenes levet!

Nem duruzsol villanymáglya,
Eretneknek szőrnadrágja
Se ég, mivel nincsen fázis,
S fűtés híján tán még fáz is!

Lovagtermem totál sötét,
Rögtön el is tűnt vagy öt ét-
-készlet, meg a tiszti bútor!
Mi lesz áram-disztribútor?!

Teljesítményt mikor adtok,
Mikor bőgnek fel a wattok?!
Hertz helyett, mi rázna házat,
Nem jő más, csak magyarázat.

Mi? Hogy műzöldikék okán
Döföm magam vakon tokán?!
Őmiattuk fáj e torok,
S állnak félkész reaktorok?!

Környezetet tőlem védik
Kicsit drága édibédik?!
Zöldlétük a váram kára?
Ide velük közmunkára!

Morcos kutyaharapásnak
Kitéve majd árkot ásnak,
S pékkeltétől míg a pék kel,
Színig töltik verítékkel.

(…)

ELMÜ! Nincs mit szigetelni,
S kerítve van sziget el, ni,
Körbevesz egy izzadt nyál-tó…
Egyen meg az áram válltó’!

többi mélylírám:
fradyendre.blogspot.com/
:)

rio.pete 2011.08.24. 14:32:15

"Régóta, hűséges fogyasztója vagyon az e-onnak, mint áramszolgáltatónak." Én meg a Fővárosi Vízműveknek, LOL.

JudasPapja' 2011.08.24. 14:32:25

Én nem értem a problémát! figyelmetlen volt, hát figyelmeztették! Ráadásul a számítógép nem tudja hogy ált. dijas az ügyfél, automatikusan küldi a rendszer!

2011.08.24. 14:42:25

@Ma Ő, holnap Te vagy Én ?: igen jól mondod, az egyedi számlaszámmal azonosítják a számlát és a befizetést.
Normális rendszerben lehetne olyna, hogy folyósázmla szemléletben nem ragaszkodnának görcsösen a cimkézett pénzekhez, elég ha az ügyfelet beazonosítják.
Szar a renccer, ostoba volt az informatikus vagy a sap konzulens, aki persze a kutyát vitte el a birka helyett :)

2011.08.24. 14:50:54

@Sokorai_Atala: automatának SEMMi nem tűnik fel, ha előtte a rendszer szervezője, tervezője ezt a dolgot nem építi bele. Szánalom mennyire gyenge szinvonalú lett az IT világ.

vernarancs 2011.08.24. 14:54:36

@Kulics: ez nem az IT vilag, hanem a megrendelo hanyagsaga. Nem a fejleszto hatarozza meg, hogy mit kell tudnia a rendszarnak.

2011.08.24. 15:05:14

@vernarancs: Ezt mi ebből a blogból nem tudjuk eldönteni kinek a balfaszságán hasalt el a rendszer, de annyit mondhatok, hogy egy SAP konzulensnek 70-90 ezer forint a napi díja, az egy hónapban cirka 2 millió és ilyen projektek évekig tartanak. Ennyiért simán elvárható, hogy életszerű tippeket adjon a megrendelőnek hogyan is kell kialakítani egy CRM/AR rendszert. kéremkaccsolja ki.

vernarancs 2011.08.24. 15:18:24

@Kulics: inkabb nem vitatkozom. 30.000 vagy 300.000 vagy mittomen.

A lenyeg, hogy ha nem teccik az ejonnak a befizetes akkor adja vissza a zsetont es addig kussoljon amig nem teljesiti ezt. Es koszonje meg, hogy a juzer jelezte, hogy nem kuldtek megfelelo csekket.

Sokorai_Atala 2011.08.24. 15:19:27

@Kulics: értem én, de azzal fenyegetni, hogy kikapcsolják az áramot (itt mondjuk a cégnél) anélkül, hogy valaki ellenőrizne valamit, túlzásnak tartom.
Meg azt nem értem, hogy hogy gyűlik fel nagyon sok csillió-billió forint adósság egy energiaszolgáltatónál, bármelyiknél, ha 2 hónapos (állítólagos) nem fizetés után már kikapcsolnak.

vernarancs 2011.08.24. 15:38:50

@Sokorai_Atala:
1. sok kicsi ados sok milla tartozas
2. 1-2 bazi nagy ceg akik a verseny miatt nem 30 napos fizetesi hataridoket kapnak es ha nem fizet sem szeretne az ejon elvesziteni oket.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.08.24. 15:48:28

@Kulics: Úgy lehet kib.szni a renccerrel, hogy netbankon átutalva felírod a nevedet, a fogyasztó-azonosítódat, a fogyasztás hejjének címét, és nem tünteted fel, hogy mejjik havi fájásról van szó. Renccer kidobja, biorobot bekönyveli az utolshaw hejjre.

Gyárfás 2011.08.24. 15:54:28

Így már én is jártam, nekünk ki is kapcsolták a szolgáltatást. Aztán elszámoltunk és kiderült, hogy 50e forintos túlfizetésben vagyok. amiből lelkiismeretesen levonták a visszakapcsolási díjat.

Borcsika 2011.08.24. 15:59:15

De jó, hogy az ELMŰ sokkal rugalmasabb. Nekem legalábbis...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.08.24. 16:12:33

@Gyárfás: Micsoda szívás!
Eljöhetnél hozzánk is hetente, a központi porszívónknak úgyis elromlott a turbinája...

Karipapa01 2011.08.24. 16:36:04

@Gyárfás:
Ez egyébként tök nevetséges és életszerűtlen: ha a szolgáltató nem küld számlát (részszámlát, csekket, valamilyen alkalmas eszközt a befizetéshez) jelezve rajta a kért összeget, akkor mit egyenlítsek ki, vagy mit fizessek be? A szolgáltatónak kell tudnia, hogy mennyi az igénye, nem a szolgáltatás elfogadójának. Ha ezt a szolgáltató elmulasztja, az ő hibája, nem pedig a szolgáltatást igénybeveőé. A szolgáltatónak talán a saját rendszerében kellene keresnie a hibát és adott esetben elnézést kérni a fogyasztótól esetleg valamilyen szinten kárpótolni, nem pedig a fogyasztó megkárosítására törekednie, mert ez így már nem üzlet, hanem csalás.

GamesBond 2011.08.24. 16:38:35

@Dr Gregory House: Nálunk csak volt meleg... Elzavartam!

flimo13 2011.08.24. 17:06:02

@McZozo: enternet dettó ugyan ezt csinálta, két külön net egy számláról, kéthavonta cirkusz, hogy egyiken túlfizetés, másikon hiány, ezúton is csókoltatom őket.

Karipapa01 2011.08.24. 17:20:05

@Borcsika: Nekem pedig az EON-nal nem volt soha problémám (a blog erről szól). Pl.: a tavalyi túlfizetésem miatt az év elején minden igénylés és hercehurca nélkül kiküldték a túlfizetett összeget és a részfizetést lehetővé tevő csekkeket az idei évre. Az elszámolás korrekt volt.Engem csak az zavar, hogy ha az alkalmazottjuk esetleg téved (ez az én esetemben is bármikor előfordulhat), nekem okozhat kellemetlenséget, vagy anyagi hátrányt. Régebben még jöttek olyan értesítések, hogy " bizonyára elkerülte a figyelmét a számla rendezése, ezt 19....-ig megteheti", jellegű figyelmeztetések, ilyenkor a fogyasztónak még van esélye az egyeztetésre, a tévedések korrigálására. Ez közös érdek, ha korrekt az üzlet. Természetesen, ha jó számítógépes rendszerük van, a nótórius nemfizetők kiszűrhetők, velük másmilyen kapcsolatot kell felvenni.

McZozo 2011.08.24. 17:30:30

@flimo13:

van szerencsem hozzajuk tobb eve en is ugyfeluk vagyok. Eleinte technikai gondjaim voltaknaluk manapsag meg huseges ugyfelkent fizetesi osszegu problemaim azaz miert fizetek 2x annyit mint masik tarsasagnal barki ugyanazert.
De mondjuk alegszebb veluk hogy tavasszal elutaztam es atutaltam elore minden szamlamat. nekik is kifizettem a szokasos havit majd veletlen pluszba elutaltam nekik a hitelem torleszteset is. majd mint aki jol vegezte dolgat elutaztammikor jovok haza kaptam az ertesitot a kesedelemrol en meg csodalkoztam hogy mi van. megyek bankhoz keresni az utalast erre eszrevettem hogy enternethez ment. ezek meg mint aki jolvegezte dolgat ultek a majd egyeves elofizetesi osszegen. nem tunt fel neki hogy miert utaltam at 9 honapot egyszerre tok mas kozlemennyel. aztan visszautaltak de csak miutan en szoltam nekik hogy na most mi van ilyenkor

Manci néni, a szomszéd 2011.08.24. 17:33:40

Drágáim ezt nem értem. Teljesen össze vagyok zavarodva ebben a melegben.

Mi köze van a csekk sorszámának a pénzhez? Pénzt megkapta az eon nem? Minden normális helyen úgy működik az elszámolás, hogy van egy egyenleg, nem?

Ha az mínusz akkor küldöm a felszólítót, ha plusz, akkor örülök és kussba maradok, mint szolgáltató.

De ilyet, halljátok! Hogy a csekknek nem jó a sorszáma és eltesszük ugyan a pénzt, de követeljük a másikat...

Na! Ezért tart itt magyarország!

McZozo 2011.08.24. 17:47:26

@Manci néni, a szomszéd:

Ez egyszeruen az adott it rendszerek butasaga ami tobb dolgobol adodhat nincs ujra ezert valami osrendszert hasznalnak.
Sokkal tobb penzbol himi humi cegekkel toldozgatjak foldogatjak fejlesztgetnek.
Es vegul ez az eredmeny hogy kapnak valami hasznalhatatlan elavult fost de kifizettek egy vagyont ra.
Volt tapasztalatom par multival nem een a teruleten de mindenut tigy ment az it resz

Teccikérteni? 2011.08.24. 17:58:32

@Manci néni, a szomszéd: Manci néni, drága, maga mindig össze tetszik zavarodni.
Indul-e ilyen melegben a kis Trabi (az a kék színű)?

Karipapa01 2011.08.24. 18:13:26

@McZozo: Igen, de a problémát én ott látom, hogy bármilyen hiba, -akár rendszer, akár alkalmazotti, ügyintézői- esetén automatikusan indul a mundér védelme. Talán azért, hogy ne szabaduljon el a pokol és ne mindenki reklamáljon. Ebből következik, hogy akkor is kötik az ebet a karóhoz, amikor tisztában vannak azzal, hogy a hibát ők követték el. Ezt jobb, ha a bíró mondja ki, mint saját maguk bevallják, ugyanis ez esetben hivatkozni lehet a részrehajlásra, a törvénykezés gyakorlatára, stb. Pedig főként egy ilyen tőkeerős cég esetében ez több erkölcsi kárt okoz, mint anyagi hasznot. Korrektebb lenne, ha kijelentenék: ezt elkúrtuk, de fogjunk össze, hogy rendbehozzuk. Ezt még Magyarországon tanulni kell!

Karipapa01 2011.08.24. 18:14:56

@Teccikérteni?: Talán jobb lenne, ha visszavennél az arcocskádból, lehet, hogy fel tudnád venni a (kínai) pólódat!

The Good Boy 2011.08.24. 18:20:57

@Manci néni, a szomszéd: igen, ez a lényege a posztnak.

Még annyit, hogy olyan ostobák multiék, hogy amikor kiküldik a kimaradt és külön kért csekket, akkor irnak mellé egy szerelmes levelet, hogy ejnye-bejnye ez a csekk még nincs befizetve. Persze, hiszen azért kértem. Az más kérdés, hogy az összeg ugye mégiscsak befizetésre került.

Mindegy, mihelyt lesz időm irni szolgáltatóéknak egy szép levelet, ha arra kapok választ, azt megküldöm ollós barátunknak, hogy mivel magyarázzák a bizonyitványt.

Walaqui 2011.08.24. 18:36:53

Sokat szídják a szolgáltatókat és az eon kiváló alapot szolgáltat erre.
Igen sajnos a hülye eon a távszámlában is 3 számlát küld ki előre. Ez legalább arra jó, hogy amikor fizeted őket lehessen választani, hogy melyiket fizeted és meglegyen a lehetőséged, hogy elbarmoljad, amit ők nem tudnak sem megelőzni, sem kijavítani. De legalább amikor reklamálsz a távszámlán keresztül, akkor néhány héten belül kapsz egy e-mailt egy pdf csatolmánnyal. Azt megnyitod és megérted miért nem tudnak ezek semmit.
1. a pdf egy megírt, kinyomtatott, két ember által kézzel aláírt, majd beszkennelt doksi!!! Én is a múlt évezredben születtem, de azt hittem, hogy ez a fajta papírgyártás már a múlté, legalábbis egy magát vezető szolgáltató cégnek nevező bagázs esetében.
2. A levélben hivatkoznak a kérésemre/megjegyzésemre anélkül, hogy megírnák mi volt a kérdésem. A több hét eltelte után, illetve mivel néha több ügyem is nyitva van náluk, néha lövésem sincs mivel kapcsolatban kaptam a válasz, pláne, hogy az olyan semmitmondó, hogy abból az eredeti kérést esélytelen megfejteni.
3. végezetül tájékoztatnak, hogy a számlám egyenlege mennyi. Anyátok!!! Bakker! Csoportos beszedéssel fizetek, akkor viszitek a pénzt, amikor akarjátok! Ne izélgessetek azzal, hogy mennyi a számlám egyenlege, mert nem tartozik a tárgyhoz!
Szóval fontolgatom, hogy a villanyt és a gázt a Matávtól vegyem. Szerintem ők sem szolgáltatnak jobban, a számlázásuk viszont (legalábbis a telefonszámlából ítélve) utcahosszal jobb.

Karipapa01 2011.08.24. 18:46:51

@Walaqui: "fontolgatom, hogy a villanyt és a gázt a Matávtól vegyem. Szerintem ők sem szolgáltatnak jobban, a számlázásuk viszont (legalábbis a telefonszámlából ítélve) utcahosszal jobb. "
Ne fontolgasd! Ez a piac! A Kádár rendszerben ezt szerettük volna elérni. Ha jobb szolgáltatót találsz, azt kell igénybevenni. Mi itt a probléma?

Teccikérteni? 2011.08.24. 18:46:57

@The Good Boy: Na igen, ez a pofátlan. Még ők oktatnak ki, hogy nem fizetted be...

@Karipapa01: Volt "beszélhet!"? Nem. Akkor kuss, trollocska.

The Good Boy 2011.08.24. 18:48:41

@Walaqui: én kb. 10 éve jártam úgy, hogy hirtelen személyi hitelre volt szükségem. Kedves bankom 20 perc után meg is adta a pénzt, azzal, hogy 1 évig havonta vonja le a részleteket a számlámról. 3 hónapig semmi nem történt, pedig mindig volt jelentős összeg a számlámon, majd negyedik hónapban levonták a négy részletet egyszerre, plusz egy jelentős összeget késedelmi kamat címszóval. Ekkor bementem asztalt verni, hogy mire fel vonnak késedelmi kamatot, mire az volt a válasz, hogy nem lett befizetve időben a havi törlesztő... (kinek a feladata levenni a számláról? nekem, vagy nekik?)
Ekkor lezárattam a hitelt, kifizettem a fizetni valómat (szerencsére akkoriban még nem voltak horror zárási költségek). Azóta személyi hitelről és átutalási megbízásról hallani sem akarok.

Karipapa01 2011.08.24. 18:52:03

@Teccikérteni?: Ejnye aranyapám! Ezt a választ meg miért írtad? Ha csak bele akartál szólni, ki a troll? Különben bocsánat, ha legközelebb kommentelni szeretnék, majd tőled kérek engedélyt!

Teccikérteni? 2011.08.24. 18:53:15

@The Good Boy: A csoportos beszedéssel csak a baj van. Kétszer megpróbálják levenni (jó esetben), ha meg nem sikerül valamiért, akkor megy a felszólítás. Amit ugye gépből nyomtatnak, a program meg nem mérlegel, nem dönt. Igazából a csekkes/átutalós megoldás nem rossz, csak kell hozzá egy megfelelően rugalmas problémakezelés.

Teccikérteni? 2011.08.24. 18:55:18

@Karipapa01: Humorizáltam M nénivel, ő vevő erre, na meg a trabija is (a kis kék színű).

Ne pofázz bele mások dolgába inkább.

Egyebet nem tudok mondani. Kéremkapcsojjaki.

Karipapa01 2011.08.24. 18:57:18

@Teccikérteni?:" A csoportos beszedéssel csak a baj van. Kétszer.... megoldás nem rossz, csak kell hozzá egy megfelelően rugalmas problémakezelés"

Nocsak-nocsak! van neked értelmes kommented is,

Karipapa01 2011.08.24. 19:00:00

@Teccikérteni?: "Humorizáltam M nénivel, ő vevő erre, na meg a trabija is (a kis kék színű).

Ne pofázz bele mások dolgába inkább"

Ez nem magántársalgás, hanem egy nyilvános blog, a hozzátartozó megfelelő kommentekkel. Ismételten utalok a kínai pólóra.

Walaqui 2011.08.24. 19:02:59

@The Good Boy: Több éves tapasztalatom már, hogy a csoportos beszedés szolgáltatókkal jól működik mint fizetési mód. Ha valami félremegy, az nem a csoportos beszedés miatt van, legfeljebb ott veszed észre. Természetesen a tapasztalatim azokra a szolgáltatókra (5 cég + 1 biztosító) és bankokra (2) vonatkozik, akikkel én állok kapcsolatban, másoknál lehet, hogy nem ilyen sima a dolog. Sőt a lakáshitelt is a bank beszedéssel szívja le, a kezdetek óta (8.5 év) hibátlanul. Összefoglalva, szerintem nem a csoportos beszedés a hunyó, hanem kretén szolgáltatók/bankok. Szolgáltatóból a szolgáltatások többségénél nincs (víz, gáz, villany, fűtés, többnyire internet is), a többi esetén pedig nem nagyon van választék (mobil). Bankokból van. Utána kell járni és kisérletezni velük. Nem nagyban, hanem kicsiben. Egyik bankkal 19 éve, egy másikkal 9 éve, egy harmadikkal 2 éve vagyok kapcsolatban. Az első nagyon jó, a második elég jó (ahhoz, hogy ne rúgjam ki őket), a harmadikat csak a hitelkártyás vásárlásokra adott 2% miatt tartom, de anélkül kirúgnám.

Teccikérteni? 2011.08.24. 19:11:09

@Walaqui: Lehet, hogy neked nem volt vele problémád. Még nagyon sokan vannak ezzel így.

Viszont ha a szolgáltatónak, teszemazt, havonta ezer csop.beszedéssel baja van, annak kezelése rengeteg problémát jelent. Ez van az egyénileg beutalókkal is. Míg a csekkes befizetésnél a csekk azonosítója alapján tök automatikus minden.

Ezt egy kistérségi szolgáltató egyik ügyintézője mesélte, lehet, hogy őnáluk van a hiba.

becsoccsent 2011.08.24. 19:59:30

@Ma Ő, holnap Te vagy Én ?: 12:22:22

Mivel 10%-kal csokkent az aramszamlad ( ami mondjuk nalunk tobb, mint 20e evente ), nem mindegy, hogy jolfizeto ugyfel-e vagy. hat ezert.

Manci néni, a szomszéd 2011.08.24. 21:15:42

@Teccikérteni?: "Indul-e ilyen melegben a kis Trabi (az a kék színű)? "

Először is, nem kis Trabi, hanem Trabant. Már nagykorú, 27 éves elmúlt. És nem "az a" hanem "a kék színű".

Tudod drágám, sokszázezer honfitársammal ellentétben ez az autó ki-van-fizetve! Az enyém, nem a banké.

Egyébként köszönöm kérdésed, természetesen indul is és meg is tud állni, ha akarom.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.08.24. 21:53:54

Sőt, így kifizetve kifejezetten kényelmesebb, biztonságosabb, környezetbarátabb is.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.08.24. 23:26:23

ilyen poszt mar volt, a "jo ugyfel" statuszodat fujhatod, mivel a gepben benne van es benne is marad orokre, hogy tartozasod volt

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.08.24. 23:51:28

Úgy ezentúl leszel szíves a 'The Bad Boy' nicket használni.

salapapa · http://salapapa.hu 2011.08.25. 00:27:51

drága barátom, nincs is jobb egy online utalásnál!
- nem állsz sorba a postán
- a befizetési határidőtől 1-2 héttel korábban küldik az értesítést
- átalány esetén azt a hónapot fizeted be amelyikhez épp kedved van (jó játék, hogy most a február, aztán a jólius, aztán a május, aztán a december... :D )
- játszhatsz "mentsd meg a világot!" mert nincs papíralapú szmötyi
- ha van pénz a számládon, akár nyaralás közben egy netcafeból is utalhatod az összeget
- ............

neke 4 éve még én is csekkeztem. akkoriban történt, hogy az évvégi számlaellenőrzéskor (összekapkodni az éves 12 db-ot és rendszerezni szolgáltatók szerint) de rült ki, hogy nem küldtek 2 hónapja számlát. betelefonáltam, hogy ugyanmár most haraxanak, vagy mivan?
csajszi elnézést kért (hangfelvételt készítek minden szolgáltatói beszélgetésről így ez is megvan) és ígérte, küldik a számlákat.
küldték. januárban. MINT FIZETÉSI FELSZÓLÍTÁST(?!?) amit ha 8 napon belül nem fizetek be...
a következő beszélgetés nem volt épp negédes hangnemű. 8-)

idén júniusban csesztették az elmű számla és online rendszerét. végig ki volt írva a www.tavszamla.hu oldalon egy féloldalnyi bocsi és nyugikérés.
nem tudtam elcsúszni a befizetéssel.

ajánlhatom neked is? :)

Egyéves Önkéntes 2011.08.25. 07:37:53

Nem tudom miért nem lehetne megírni azt, hogy
Kedves ügyfelünk!

Ön tévedésből a nyuszika azonosítójú csekkje helyett a rókica azonosítójút fizette be. Tájékoztatjuk, hogy rókicát a nyuszika helyére könyveltük. Önnek nincs más teendője, csak legközelebb a nyuszikát befizetni.
Köszönjük, hogy bennünket választott, nem azt a köcsög emf.szt.
Csókoltatjuk a családot,
Eon ügyfélszolgálat

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.08.25. 09:00:47

@EÖ: Nebonyolíccsukmár! Stimmel az egyenleg? Akkor az eon elmehet a büdös 'csába a hülye szoftverével.
Én valami felügyeleti szerv helyében még meg is büntetném őket, hogy legközelebb a jó k...a anyjukkal szórakozzanak.
További szép napot.

édeSanya 2011.08.25. 09:12:41

Én mindent internetbankon keresztül fizetek, ahol sima forint átutalással küldöm a pénzt és az összegen kívül semmi nem szerepel a csomagban, csak a közlemény mezőben a fogyasztási hely azonosító/ügyfél azonosítót adom meg. Ez a legegyszerűbb és ki lehet védeni vele az ilyen malőröket.

édeSanya 2011.08.25. 09:19:57

Egyébként meg néhány közüzemi szolgáltató tényleg iszonyú gyanakvó. Amióta csak időszakonként van fogyasztásom a régi házamban, mert vidéki munkám miatt gyakorlatilag máshol élek, egy év alatt legalább kétszer volt ellenőrizni a "gyanúsan kevés" fogyasztásomat vizes, gázos, villanyos. A legdurvábbak a vizesek voltak, akikkel hiába próbáltam egyeztetni hónapokon át, hogy vegyék le a 9 köbméteres átalányomat 1-re, mert alig vagyok otthon, ugyanúgy küldték az előző összegű csekkeket. Aztán miután már kikapcsolással fenyegetőztek, pont jött az éves leolvasás és lám-lám kiderült, hogy van még inci-finci 9000 Ft túlfizetésem is...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.08.25. 13:05:24

@édeSanya: Fene a fukar fajtádat, a WC-t meg esővízzel öblíted és nem fizetsz utána csatornadíjat? ;-D

Egyébiránt az a meglátásom , hogy a f.hiánytól frusztrált pedagógusnénik beültek a suliban a gépbe, és bemelegítésként törzsgárdatagokat akarnak átnevelni...

édeSanya 2011.08.25. 14:56:30

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: ...ha jól belegondolunk, lehetne az ereszcsatornát a WC-vel dugulásmentes szűrőkkel összekötni, ...hm... nem rossz ötlet. Egyébként meg ha beleengedném az esővizet a csatornába, jönnének a füstölős ellenőrök és azért (is) büntetnének! (Olyanok ezek, mint a Grimm-testvérek alkotás közben: Mindegy, hogy sárkány vagy mókus, de a királylányt tépje cafatokra - itt is mindegy miért, csak számlázni lehessen valamit!)

Egyéves Önkéntes 2011.08.25. 15:01:30

@édeSanya: nagyon szép ötlet és ökotudatos (SLAP) is, de soha nem térül meg a befektetés. többe kerül a csövezés, mint amennyi vizet 20 év alatt megspórolsz.

napalm 2011.08.25. 15:46:56

@The Good Boy:
nem vagy sikeres ember.
méghogy késedelmi kamat és ráadásul befizetted?
hát lóf@szt!

The Good Boy 2011.08.25. 15:52:17

@napalm: azért itt még lesz egy kör, mint írtam, fogok még az e-onnal "beszélgetni"

salapapa · http://salapapa.hu 2011.08.27. 03:31:46

@édeSanya: jól jártál.
nekem az ELMŰvel van perem 2007(!!!) óta, amikoris havi közel 700kW fogyasztást akartak rámverni.
azt, hogy mindezt mivel fogyasztom le már nem tudták megmagyarázni -független mérőember is havi 160-200kW-ra becsült- viszont a havi 27ezret követelték.
októberben végre bíróság a 4éves huzavona után.
aztán pedig egy visszaper, amit még nem tudom hogy fogom elindítani de szerepel benne a zaklatás, a munkaidőkiesés, a szívbetegség, a stressz... meglátom.

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: nemazért, de a mhelyben nekemis havi 1köbméter víz fogy és szinte ott élek.
csak épp nincs mosógépem, öntözésem,.... csak kézmosás, néha egy tusolás.
még a KVmat is a CW vizéből főzöm. :)

nomad · http://szkaresz.blog.hu/ 2011.08.27. 05:46:04

@vernarancs: Miután sehol nem tanítják egyetemen a szoftveres rendszer megrendelést, így káosz, gány és levegőben lebegő káosz uralkodik a témában. Elvileg minden szakirányban legalább fél éves képzést igényelne a téma, sokkal fontosabb lenne, mint a második nyelvvizsga. A CE meg az ISO, stb. helyett például a vállalatoknak az ügyfélszolgálati informatikai rendszereiket az illető ország fogyasztóvédelmi szervezetével kellene jóváhagyatni. Az ipari és egyéb vezérléseknél, irányító rendszereknél pedig külön NBH osztálynak kellene ügyelnie a részletekre :) Üdv

vernarancs 2011.08.29. 10:33:40

@nomad: igy van. Es ez az allapot szulte a SAP konzulens es egyeb projekt managernek nevezett allatfajtakat, akik megprobaljak megmondani a megrendelonek, hogy mit szeretne. Anelkul, hogy a piaci igenyeket ismernek.

slemecske 2013.02.06. 08:57:45

graulálok annak a szakértőnek aki az új-korrigált rezsicsekket kialakította!!kár hogy a bal oldalon van a mintán a fogyasztó..jó pénzért én is szakértenék a kormánynak!
süti beállítások módosítása