Tékozló Homár

Végtelenségig bénázik a Samsung szerviz

2011.10.11. 10:25 | juszka | komment

A Samsung szervizeseknek is megvannak a saját kis rituáléik, mint a sorozatgyilkosoknak, például, hogy addig ne is számítson a rossz készülék tulajdonosa rendesen működő telefonra, amíg azt ötször fel nem küldik a fővárosi szervizbe. Zsófi telefonjánál azonban elszámolták magukat: a telefon már hatszor megjárta a szerviz és panaszos közti utat, mégsem működik.

Lassan nyolc teljes hónapja, hogy végzetes hibát követtem el, vettem egy samsung telefont.. Persze ez túlzás, hiszen ha jól működne, nem lenne végzetes, még csak hiba sem, csakhogy ez nem így történt.. és -amint megtudtam- nem lehet jobban és gyorsabban meggyűlölni egy márkát, mint ha fel kell vennem a kapcsolatot a szervizzel.

Az egész azzal kezdődött, hogy a telefonom hívás közben egyszerűen kikapcsolt. Aztán megint. Majd már a hívás kezdeményezése pillanatában is ugyanez történt. Aztán már SMS küldés közben is. Ezen kívül párszor nem reagált a gombjainak megnyomására sem.. Naívan azt hittem, hogy ha elviszem a telefont a szervizbe, ezeket a hibákat javítják majd, esetleg kicserélik a telefonomat. A szervizben dolgozóktól azonban azt az információt kaptam- amit akkor még csak rossz viccnek gondoltam-, hogy legalább 5 alkalommal fel kell, hogy küldjék majd a budapesti szervizbe, ott ötször megpróbálják megjavítani, mert addig nem cserélnek telefont, amíg ezeket a köröket nem futottam meg.

Javítás helyett az első szervizelés után úgy kaptam vissza a telefonomat, hogy hibás szoftvert tettek rá, és (láss csodát) továbbra is kikapcsolt hívás közben. Második alkalommal már sikerült a megfelelő szoftvert telepíteni a telefonra, ahol nem a csengőhangok beállításánál érem el a hívólistát.. azonban ez meglepő módon semmi hatással nem volt a folytonos kikapcsolásokra.
Harmadik alkalommal már felküldték a budapesti szervizbe, mondván, hogy ott alaposabban megvizsgálják és megpróbálják kijavítani. Körülbelül másfél hét múlva vissza is kaptam, elvileg javított állapotban, azonban a használat közben kiderült, hogy az egyetlen változás az, hogy a telefon már a töltőről való lehúzás közben is kikapcsol. Így negyedszerre is elvittem, és innen csak ismételni tudom magam: elküldték Budapestre, elvileg megjavították, gyakorlatilag ugyanolyan rossz volt.

Sajnos a javítások azóta is csak idézőjelesek és még mindig nem vagyok cserére jogosult. Most ott tartok, hogy nem kevesebb, mint 6. alkalommal kell el- majd visszamennem a szervizbe. Ezúttal azzal a megjegyzéssel küldték vissza a győri szervizbe a telefonomat, hogy nem is hibás. A hibák nem minden egyes híváskor jelentkeznek, de nem múlt el úgy egy nap sem, hogy legalább egyszer ne bukkantak volna fel. Ez kezdettől így volt és mindig elmondtam a szervizben is.

Persze reklamálni lehet, csak sehova nem vezet. A samsung elérhető egy zöld számon (még jó, hogy nem kell fizetnem azokért a beszélgetésekért, amik semmi megoldásra nem vezettek soha..), ahol elmondják, hogy ők nem tehetnek semmit, a cserére csak egy email címről kaphatok engedélyt, oda írjak.. Írtam is.. már megszámolni sem tudom, hány alkalommal. Ott mily' meglepő, szintén azzal a szöveggel pattintottak le, hogy nem engedélyezhetik a cserét, csak ha a szervizükbe elküldöm a telefonomat, ahol megállapítják, hogy valóban hibás.. és most jön az ördögi kör zárulása: a szerviz nem képes arra, hogy megállapítsa a készülék hibás működését ÉS ezt az információt megossza azzal, akitől a cserét kértem, nem-nem! Ők megtalálják a hibát és kijavítják! Elméletben persze. Én pedig azon kívül, hogy újra és újra fogalmazom nekik a reklamáló leveleket és szervizbe járok, semmit sem tehetek. Talán csak annyit, hogy pár fórumon elmesélem ezt a történetet, aztán nekik is elújságolom, hogy örüljenek az ingyen reklámnak.

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fghjk · http://sorry.google.com/sorry/?continue=x 2011.10.11. 10:31:21

ha betelt a garipapíron az 5 rublika, akkor cserélni kell.

parapali 2011.10.11. 10:31:27

Asztal volt e már ütve??:-)Fogyasztóvédelem megkeresése volt e már??:-) emlegetése a szervizesnek??:-)

ez így csak simán panaszkodás!Mit tettél az ügy érdekében azon kívül hogy elvitted a szervízbe és telefonálgattál??Hivatalos levél??stb stb:-)ja benne vagyok az első 3 ban??

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.10.11. 10:31:31

Milyen jó könyv a 22-es capdája!
Milyen szar megélni!

Dr. Kix 2011.10.11. 10:38:48

Asztalt ütni! Üvöltözni! Vásárlók könyve, minden alkalommal, amikor arra jársz.

Ukránok, baccpapucs, féltágla, Palkovicsné és poschpunepa!

Nick1984 2011.10.11. 10:39:37

Az volt már, hogy a szerviz kommentben is rövid i!? Tényleg! Mindig!

Secnir 2011.10.11. 10:40:25

"a cserére csak egy email címről kaphatok engedélyt, oda írjak."

ööö...
...szvsz olyan tízpercenként megy egy mail, akkor egy nap után elunják.

kunfirmenbuchnummer 2011.10.11. 10:47:36

@Secnir:
""a cserére csak egy email címről kaphatok engedélyt, oda írjak."

ööö...
...szvsz olyan tízpercenként megy egy mail, akkor egy nap után elunják."

a második után a címed bekerül a spamszűrő feltételébe =)

Csokis · http://csokis.blog.hu 2011.10.11. 10:57:03

Délelőtti poszt, Mi van már, új szokások?

karosszékely 2011.10.11. 10:59:39

@Nick1984: Pont dicsérni akartam a posztolót, hogy jól írta a szervizt, utána láttam, hogy a naiv viszont nem sikerült neki.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2011.10.11. 11:01:27

Kéne valami 10 kHz körüli hanggenerátor, amiből egy kis sípolást be lehetne játszani a telefonba, amikor hülyeségekkel etet az ügyintéző. Aztán ráfogni, hogy sajnos ilyen a Samsung telefonom, tessék reklamálni az anyacégnél.

Prof. azsiráf.PhD. 2011.10.11. 11:01:47

ki kell dobni az ablakon... pocctolót sajnálom, de néha egy macséta emlegetése csodákat tesz.

ringer 2011.10.11. 11:12:45

Azért nem ártana tudni milyen típusú telefonról van szó pontosan. Csak mert nekem pl. okostelefonom indulgatott újra vacak memóriakártya, majd csere után, telefonról memóriakártyára helyezett alkalmazás esetében.

ringer 2011.10.11. 11:13:55

@fghjk: Sajnos ilyesmi már nem illeti meg a fogyasztókat úgy nagyjából 2003-2004 óta (magyarosan értelmezett EU-s jogharmonizáció).

É2I 2011.10.11. 11:15:18

Na végre, már nagyon untam a Jóskát. Egyébként harmadik javítás után kérheted a cserét.
Egyértelműen fogyasztó védelem, de lehet elég lesz csak megemlíteni nekik, hogy hozzájuk fordulsz.
Ha megint rossz, amikor visszajön a telefon, szépen elkéred a fogyasztók könyvét és oda is leírod a posztodat.
Több talpra esettséget, ne hagy magad lerázni.

off:
Két komment elküldése között várnod kell néhány percet!
Mindezt már 30 feletti perccel.
Blogmotorot nem kéne már kib.szni a g.cibe?

Prof. azsiráf.PhD. 2011.10.11. 11:19:15

@É2I: csak akkor cserélik a blogmotrot, ha már haccor vót a szervizbe, addig nyista

VilMarci 2011.10.11. 11:21:31

Le kellene szoktatni a boltokat arról, hogy szervizbe küldözgessék az ügyfeleket. Amint a szervizbe szállítás az ő költségük lesz, meg fog javulni a szervizek hatékonysága.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2011.10.11. 11:23:20

@VilMarci: Nem kell, ahol vetted, ott is leadhatod, aztán majd ők elküldik a szervizbe. kicsit lassab, de attól még járható út.

VilMarci 2011.10.11. 11:26:24

@Csokis: Igen, de ez is egy olyan poszt, ahol a vevő a szervizbe rohangál, pedig nem kellene.
"Most ott tartok, hogy nem kevesebb, mint 6. alkalommal kell el- majd visszamennem a szervizbe."

herk 2011.10.11. 11:27:30

"hogy legalább 5 alkalommal fel kell, hogy küldjék majd a budapesti szervizbe"
ennek azért én utánanéznék, hogy megfelel-e a törvényeknek. Mert hogy az ő belső szabályozásuk mit mond, az senkit nem érdekel. Mert ugyebár mivan, ha a belső szabályzatuk azt mondja, hogy ha majd százszor felküldték, akkor cserélik? (a 100 opcionálisan cserélhető 10.000-re)
szóval a törvény a lényeg, nem a belső szabályzatuk.
És ha nem jó a telo, ne ird alá javitás után, hogy :"a készüléket működésképes állapotban átvettem". Hanem előtte próbáld ki, aztán ha nem jó, asztalborogatás, vásárlók könyve, feljelentés, stb

VilMarci 2011.10.11. 11:28:28

Csak meg kellene írni azt az cserét kérő e-mailt. Lehetőleg angolul (is), és a címzettek közé berakni pár embert innen: www.samsung.com/hu/aboutsamsung/management/boardofdirectors.html
A vállalati e-mail címek könnyen kitalálhatók.

É2I 2011.10.11. 11:33:46

@akiazsiráfotszereti: Ezt a blogmotort én már hatszázszor kűttem szervizbe, oszt' mégse történik semmi.

Tényleg hol is lehet beírni a T. Homár vásárlók könyvébe?
Szily add elő, de gyorsan.

vazsmegyeigerdezsház · http://studiosmaragd.hu/ 2011.10.11. 11:34:51

tl;dr
A posztolo mindig valami dagalyos fasz stilusban adja elo a dolgot, ugy ahogy a hetkoznapjaiban peldaul sohasem szovi a mondatokat: ugy erzi at kell addnia magabol az olvasonak. Es pedig kurvara nem kene.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2011.10.11. 11:38:01

@VilMarci: Mindenki ott vadász, ahol futja rá neki. Ki a Bakonyban, ki Afrikában, ki a Samsung szervizben.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2011.10.11. 11:42:24

@herk: Nekem egyszer egy szerelő azt mondta, amikor szóvá tettem, hogy harmadszor van itt a cucc, és lassan betellik a jótállási jegy, hogy sebaj, adható új, nem kötelező már a csere. Csak annyit mondtam:
- Aha. - Aztán kimutattam az ablakon - aztán drága-e egy ilyen táblaüveg? Nem akarok semmit, csak úgy kérdem.
Először furcsán nézett, aztán valószínűleg leesett neki, de nem szólt semmit. Egy hét múlva megkaptam a cuccot megjavítva.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.10.11. 11:53:57

@Csokis: Erre van egy történetem. Réges régen új irodába költöztünk, ahol minden csupa üveg volt. kinn 30 fok, benn 40 fok. Klíma nem működik. Ügyfélszolgálatunkra ügyfél érkezett, eléggé fel paprikázott hangulatban, és közölte, hogy kitöri az ablakot, ha nem orvosoljuk a problémáját. Az ügyfélszolgálatos kolléganő fásultan a háta mögött lévő üvegfalra mutatott, hogy "ezt legyen szíves":)

galicius 2011.10.11. 12:06:21

Alább a Samsung alelnök-vezérigazgató homepage-e:

www.leeyoonwoo.pe.kr

Szerintem írj neki egy emilt.Biztosan örülni fog neki.:)

KecskeDotyi 2011.10.11. 12:07:55

Két samsung tapizós telefon van nálunk, meg egy nem tapizós. Először az enyémenk met ki az érintőképernyője, be a vásárlás helyére, mert még garis, 2 hét alatt sikerült kicserélni. Aztán az uramé ment szét, gari már nem élt, és találtam samsung szervizt. Bevittem, 3000 pénzt kértek, két nap múlva már jött az üzi h mehetek érte. Szóval csak óvatosan a samsung szidásával...

Prof. azsiráf.PhD. 2011.10.11. 13:09:21

hát nemtom más hogy van vele, de szerintem mán ugorhatnánk

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.10.11. 13:09:50

@CatMother: Nagyon különbözőek vagyunk.

A vicceken látom. Van egy zseniális vicc, és van akinek nem tetszik. Röhög viszont egy másikon, és nem értem.

XCat 2011.10.11. 13:16:03

@atpijkamo: írj saját vicceket. Én most azt csinálom, cseszett szórakoztató. És nem érti őket senki.

Prof. azsiráf.PhD. 2011.10.11. 13:23:57

@atpijkamo:

oké. találós kérdés:

ájm ö réböl, ájm ö réböl

Csokis · http://csokis.blog.hu 2011.10.11. 13:24:07

@CatMother: Gyere be a Nagyon elvont viccek topikba, ott elkelne pár új orca.

Mr Y · http://blog.hu 2011.10.11. 13:52:43

Nekem hasonló élményem volt. Tavaly októberben vettem egy Samsung Galaxy 3 (I5800)-at. Kezdte azzal hogy 2 hét múlva a wifi adaptere elromlott. (szerviz 1). oké. másodjára januárban vittem vissza, amikor jöttek a híváseldobások, teljesen véletlenszerűen, irodában, útközben, a belvárosban, csupa olyan helyen ahol az előző telefonomnak nemvolt térerő problémája. ( szerviz 2). Aminél annyit írtak hogy nem tudják rekonstruálni a hibát és hogy szoftverfrissítettek + új SIM-et adtak.

A hiba azonban 2 hét után megint felütötte a fejét. (szerviz 3). Teljes belső modul csere. Innentől kezdve 3 hónapig jó volt. Majd amikor újfent bevittem és megkérdeztem hogy mégis mikor tudják megoldani a problémát, nem tudtak rá konkrét választ adni, cserelehetőség nincs hiszen kicserélték az egész belsejét... lehet hogy szoftveres a hiba várjam meg míg lesz update a készülékemre...

Amikor is észrevettem hogy a KIES szól hogy új szoftver érkezett a készülékhez(habár még nem a régebben még idén tavaszra ígért 2.2-es android) DE HÁTHA. A vicc az hogy mostmár a KIES sem veszi észre a telefonomat ha csatlakoztatom a géphez. Próbáltam már többféle USB portot. Prohardver fórumon írt tanácsokat (telefon usbs módjának változtatásait mindhiába). Így aztán még arra sincs most lehetőségem, hogy egy nem gyári, de 2.2-es Androidot rátegyek... Egyik kollegám meglépte, és nála ezzel meg is szűnt a hívások eldobálása.

Csak ez az, amit a szervizben senkinek nem csinálnak meg mivel a Samsungnak nincs hivatalos 2.2-es verziója ehhez a telefonhoz. És aki úgy jár mint én hogy USB-n még csak észre se veszi a gépet az meg jobban jár ha legközelebb szerencsésebben tud választani.

Zsifke 2011.10.11. 16:33:15

Sziasztok!

Én írtam ezt a levelet.
Pár felvetésre reagálnék:

@parapali: Igen, írtam a fogyasztóvédelemnek, amit egyben a samsungnak is elküldtem, külön felhívva a fogyasztóvédelemre, mint címzettre a figyelmet.. Ütni nem ütöttem az asztalt, az anyázásig sem jutottam el, ennél visszafogottabb stílusban adtam tudtukra, hogy mennyire szánalmasak és minden fórumon igyekszem majd kelteni a jó hírüket.

@É2I: Minden alkalommal cserét kértem, nem javítást, nem épp kedvesen, és nem hiszem, hogy hagytam magam lerázni..

@herk: "hogy legalább 5 alkalommal fel kell, hogy küldjék majd a budapesti szervizbe" - ez csak szóban hangzott el, az ott dolgozó srác szájából, nem kevés cinizmussal a hangjában. Nyilván ez nem a hivatalos álláspontja a samsungnak, ez csak a valóságban szokott így történni..

Végezetül pedig, amit még el sem hiszek:
Ma kaptam egy levelet a samsungtól, amiben -bár továbbra sem tartják hibásnak a telefonomat-, mégis "csereutalványt" ajánlottak fel. Nem tudom, hogy az itt leközölt levelemnek mennyire volt hozzá köze, de minden esetre köszönöm szépen.

Kefear 2011.10.11. 16:41:42

Én ma 1,5 órát vártam a samsung szervizbe hogy befáradjon a kolléga... nem jött, elvittem a T-mobilehoz a telefonom. Holnapra kész elvileg. Nekem is az volt hogy amig nem produkálja mindig a hibát addig nem foglalkoznak vele. Nekem a ét alsó soft gomb nem mindig érzékelt, és ott a panel kattogott. persze ha megnyomkodtam akkor elmaradt a kattogás. 1x megmelegítették de közölték hogy olyan nincs hogy elválik az LCD, igy nem is szedik szét! Azt hiszik hogy hobbiból viszi oda az ember a készüléket? 4x voltam vele szervizbe mire a T-s emberke aztmondta megcsinálja. ennyit a samu szervizről...

JohnHenry 2011.10.11. 16:47:26

nem árt tudni, hogy az a tetves cég, amelyik a samsung telók garanciális szervizelését végzi (és a sony ericsson-ét is egyébként, meg az asus eee sorozatáét is), egy iszonyat tapló cég iszonyat tapló emberekkel, nekem anno kéthetes teló beszakadt billentyűfóliájára azt mondták, hogy az a baj, hogy balkezes vagyok és rossz szögben nyomom a gombokat. minél drágább a cucc, annál szarrágóbbak.

My name is Buck and I came here to fuck 2011.10.11. 16:48:15

vegyél szájfónt (szifont, szarfont, lehet választani), annál csak arra kell vigyázni, hogy jól fogjad, mert különben nem lesz térerő, jah! és attól leszel valaki (legalábbis a sok hasonló buzi szerint, aki azért veszi, mert azt hiszi, ő ettől valaki, de valójában csak a lelki szegénysegg igazi fuckmérője)

érdekes, nekem több samsung telefonom is volt, most is 2 van, nem igazán problémásak. csak a d880 csúszkafon fáradt el 3 év után, de addig tökéletesen mukodott. a kocsog.

nemecsek ernő áruló 2011.10.11. 17:31:40

Dél koreai munkatársam mondta, hogy Samsungot ha jót akarok, ne vegyek. Hiszek neki! :)
Részemről maradok sony ericssonos.

nicaver 2011.10.11. 17:36:40

Nem olvastam végig a kommenteket, bocs ha ismétlek.... Nekem azt mondták hogy szakvéleményt kell kérni, és utána van lehetőség cserére, de ezt már 2 szervízelés után kérheted. (Samsung ügyfélsz.) Az újraindulásra megoldás lehet, ha átállítod a telefonon a hálózatot 900 izére??? a 3G helyett. Nálam ez megszüntette az újraindulásokat, cserébe nem mindig látja a hálózat a telefonomat.....

csintapala (törölt) 2011.10.11. 19:09:35

@fghjk: "ha betelt a garipapíron az 5 rublika, akkor cserélni kell. "

Ilyen nincs a vonatkozó jogszabályokban, úgyhogy ez legfeljebb a samsung saját -idióta- eljárása.

El kell mesélni a sztorit a fogyasztóvédelemnek, kúrják seggbe az ilyen cégeket.

csintapala (törölt) 2011.10.11. 19:15:01

@nicaver: "Nekem azt mondták hogy szakvéleményt kell kérni, és utána van lehetőség cserére, de ezt már 2 szervízelés után kérheted. (Samsung ügyfélsz.)"

Ez is hülyeség. Hogy garanciális ügyben hogy kell eljárni, azt törvény szabályozza. Ezt kell teljesíteniük, hogy ezen felül a belső kommunikációjuk/működésük milyen, az engem nem érdekel. Jó hogy nem már a samsung főnökével kell személyesen megdumálni, hogy ugyanmár engedélyezze, hogy megjavítsák/kicseréljék a meghibásodott garanciális készüléket.

graffiti_ 2011.10.11. 19:16:35

igen, nem köteles a cserét kiállítani, ha javítható a készülék, vagy jobban megéri javítani, mint cserélni....bevizsgálást is lehet kérni,de az sok pénzbe kerül...egyébként a samsung szervizekkel soha nem volt még gondunk és az ügyfélszolgálatosok is mindig normálisak voltak...
sajnos sok eseteben a vásárló vagy nem ért az általa vásárolt készülékhez vagy el sem olvassa a használati útmutatót...

NTonee 2011.10.11. 19:26:39

A kedves Samu tulaj ugye nem lepődött meg ezen az egészen? Ez megy minden szervizben, kivétel nélkül! Bármit vehet ma az ember, csak szervizbe ne kelljen vinni, mert akkor vége. Mázli kell hozzá, hogy épen, és működőképesen kapja vissza az ember.

Megdobbent 2011.10.11. 19:26:43

Orommel olvasom a samsung telefonok fejlodesenek ujabb szakaszat :)
Szoval az en idomben meg egyszeruen csak kikapcsolt, amikor fotoztam vele.
Most viszont egyesiti az android/ios telefonok wifi keptelenseget, es tovabbfejlesztette a kikapcsolast is, cserebe eleve szar rajta a szoftver.

Nem mondom, megmeritkezik minden allomas minden mocskaban, mig vegul majd visszater a 128x128 mono lcd-hez, ami mukodik is, javaval :>

Miazmás · http://miazmas.blog.hu 2011.10.11. 20:18:37

Én is vettem egy Samsung telefont. Kezdettől fogva az a baja, hogy ha hívnak, akkor 2-3 másodperc kell a fogadó gomb lenyomása után, amíg hallani kezdjük egymást. Előszörre azt mondta a szervíz, hogy megjavította. A második és harmadik alkalommal pedig azt, hogy nem javítja mert a készülék hibátlan. Most jön a levél a Samsungnak, aztán a fogyvédnek és így tovább.

Miazmás · http://miazmas.blog.hu 2011.10.11. 20:24:06

@Megdobbent: És az enyém még csak nem is okos. Egyszerű mezei E2150.

dejv90 2011.10.11. 20:43:08

nekem is tönkrement a samsung telefonom,igényeltem a samsung garanciás oldalán 1 futárt,másnap jött érte,1 nap alatt megcsinálták a telefont,és hozták is vissza a telefont

nicaver 2011.10.11. 20:47:53

@graffiti_: Ez esetben mihez kellene érteni? Lehet, van valami leírás a használati kézikönyvben, ami elárulja, hogy a zöld gombot milyen szögben, kell lenyomni, hogy ne induljon újra a telefon beszélgetés közben?

Mr. X 2011.10.11. 20:49:09

@Mr Y: Üsd be a telefonodba (hívásnál), hogy *#7284#. Ezután állítsd modem-re, majd újra pda mode-ra a megjelenő menüben az usb-t, okézd le és jó lesz. Ez az i5800 már csak ilyen.

Mr X voltam.

nb01 2011.10.11. 21:10:13

Mr.X: Ha ez így működik, akkor az szuper, mert ugyanez a probléma mint Mr.Y-nál az én I5800-asomnál is fennáll.

Jofiu 2011.10.11. 21:12:08

Jé, nekem még megvolt az az idealista attitűdöm, hogy az én régi buta Samsungom az csak egy ilyen kivételesen elbaszott széria volt, ha ilyen sikeres a Samsung biztos jobb már a minősége azóta.
Nagyon szép áramvonalas a készülék, kicsi, sokáig ment egy töltéssel, ezért mindíg visszafogtam magam, hogy megnézzem hogyan repül kurvamesszire. Biztos jól, mondom, áramvonalas, és a szar szoftverje miatt megvan az ehhez szükséges igen erős késztetés is.
Most, hogy elkezdett felfúvódni az akksija egyre közelebb jön a nap mikor repülni fog.
Amúgy az elbaszott és idegesítő szoftveren kívül semmi baja nem volt, a hardver kafa.
A számtalan kommentet látva asszem tényleg ez volt az utolsó Samsungom, rajtam ne gyakoroljanak, kísérletezgessenek telefongyártással.

Amúgy anyu Siemense volt botrányosan szar, a ca. két hónapban míg megvolt gyakorlatilag nem használta mert mindíg szervízben volt, állandóan lefagyasztotta, mert megvolt az a rossz szokása, hogy használta azokat a funkciókat amiket beletuszkoltak.
Egyszer én untam meg és rábeszéltem vigye magával tesót, megbeszélték, hogy ez így átverés vagy ilyesmi. Nem azért fizetett érte, hogy ne használja és szervízbe járjon vele, ez túlmegy az előfordul kategórián, ez már átverés, használhatatlan terméket árulnak - bizonyítottan az, hisz jó kis papírmunka volt róla, még cserélték is, egyértelmű volt, hogy használhatatlan terméket árusítottak. Határozott meggyőzés után upgrade-elt valami másikra, az már jó volt.
Én már hamarabb meguntam volna hogy a szoftver írói engem használnak tesztelőnek, és még fizetnem is kell érte. Bah.
Ha egy telkót hosszú időn át nem tudsz rendeltetésszerűen használni, akkor az bizony már gyakorlatilag kimeríti a csalás kategóriát. Pénzt elveszik, a termék használhatatlan. Átverés. Jobban tennék ha nem kekeckednének sokáig. Ez a szervízre is igaz, gondolom megvan róla a papír, hogy ötször sem voltak képesek elvégezni a munkát amit állítottak, amiért a pénzt pedig elteszik (persze nem közvetlen a vevőtől). Ez szintén súrolja a csalás kategóriát. Minimum fogyasztóvédelmi ügy, átverik az ügyfelet, amit mondanak - megcsinálták - az sokszorosan nem igaz. Ez már nem szerencsétlen véletlen.
És gondolom senkinek nem hóbortja, hogy szervízbe járjon, nincs érdekében, hogy jó készüléket vigyen be javításra, addig sem használva azt amiért fizetett. Nem életszerű.

Anti Anyag (törölt) 2011.10.11. 21:16:50

Én is filóztam, hogy Samsung, vagy Nokia.

Lehet, hogy a Nokia tönkremegy, de a telefon 2 év után is frankó.

Megdobbent 2011.10.11. 21:20:55

@Miazmás: az en fotonal kikapcsolosom is vagy 4-5 eves modell, olyan bena vilagitos navigombja volt :)

Amugy az en olcso, hiszti nelkul mukodo nevtelen telefonom is molyol picit a felvetelnel/letevesnel, de az egesz kb. fel masodperc, es szerintem ilyenkor naplozza az esemenyt. Nade 2 masodperc? Pfff... Plane, hogy aki nem ismer azalatt elmondja a mainstream-et :)

Mr Y · http://blog.hu 2011.10.11. 21:34:25

@Mr. X: köszi ezt már próbáltam de magéban nem segített.

VISZONT.

most este volt időm szórakozni vele és.

KIES update majd telefon rádugása. Utána megcsináltam ezt amit mondtál. Elkezdett pörögni hogy csatlakozás. És megjelent egy gomb csatlakozás megjavítása v vmi ilyesmi.

Ezek után le kell húzni a telefont újretelepíti a drivert a kies meg megcsinál pár lépésből álló dolgot ami után sikeresen tudtam csatlakoztatni.

És sikerült szoftverupdatelnem is (2.2-re, ez meglepett mert ugytudtam még nem jött ki). Majd a telepítés után egy KB 5 perc hosszú rebootfolyamat. ( Percekig a SAMSUNG logo vilagitott csak...már kezdtem megijedni)

És most jól megy. Érezhető a különbség, és lekopogom azóta 1 hívást se dobott el!

Mr Y · http://blog.hu 2011.10.11. 21:36:15

@nb01: Mr. X-nek válaszban megírtam hogy mit csináltam aminek a végén sikerrel jártam. Remélem sikerül neked is.

Üdv

lionking 2011.10.11. 21:59:00

Az az 5x javítás utáni csere az már nagyon a múlté
Viszont olyan van, hogy ha a termék hibája különösen nagy hátrányt okoz, akkor már első alkalommal is lehet cserét kérni.
Szerintem meg egy menet közben kikapcsoló telefon ezt kimeríti alaposan.
sajnos az eu-s harmonizáció csak a szart hozta.
Nálunk...
Ugyanis ezt vagy a hasonló problémákat fejlettebb helyeken úgy intézik, hogy kb 900 bocsánatkérés közben alatt után házhoz mennek a cserekészülékkel.
Nálunk meg ugyan annak a világcégnek a remek képviselői a halálba szivatják a vásárlót, még akkor is ha 100% jogos a panasza.

csiri bá 2011.10.11. 22:47:12

@VilMarci: most is megteheti ügyfél hogy a vásárlás helyén adja le a cuccot és nem saját maga megy a xervizbe... legfeljebb úgy tovább tart... és nem 2 hetet vár hanem 1 hónapot... az jobb?
4. hiba esetén vissza boltba és csere ennyi...

VilMarci 2011.10.12. 09:47:55

@csiri bá: Lehet, hogy egy vásárlónak tovább tart. De ha mindenki a boltba viszi vissza, és a bolt a saját költségén kell, hogy szervizbe küldözgesse a cuccokat, akkor a sokadik után már ő fog beszólni a szerviznek. A nagyon sokadik után pedig majd eljut a gyártóhoz is a hír, hogy töketlen a márkaszervize.

salapapa · http://salapapa.hu 2011.10.12. 10:49:40

ezt én nem értem! minek az "okos" telefonok, ha folyamatosan problémásak? az én kis 6600-ámmal semmi gáz. igaz már vagy nyóc éves és nem lehet vele FB-ozni de lehet vele telefonálni, SMS-t és MMS-t küldeni-fogadni, 640*480as képet illetve 320*240es videót készíteni, fájlokat 3 különféle kapcsolaton küldeni-fogadni...

viszont nyugodt vagyok, mert cca havonta eccer restartolom és eddig a harmadik akksi van benne.

félek is mert ha tönkremegy, meg fog enni az ideg a sok új szartól. 8-)

Mr Y · http://blog.hu 2011.10.12. 14:53:50

@salapapa: van pár olyan alkalmazás ami megkönnyíti az ember életét. Vagy segít abban hogy könnyebben elérje a barátait. Én sem FB-zek.

Viszon van pl adatforgalmat használó üzenet/kép stb küldő alkalmazás mint pl a pingChat. A googlemapsbe épített navigáció is jóljött már itthon párszor. És néhány alkalommal már a skypeot is használtam róla amikor nem volt a laptop a közelben.

Nem azt mondom hogy szükséges, de van amikor kényelmesebb vele az élet... legfőképp akkor ha JÓL működik!

mohopasi 2011.10.12. 16:29:57

Posztoló: csak egy tipp. Sansung központnak panaszos levél. Nem feltétlenül mail, inkább levél. Van odabenn valami szervizösszekötő, aki elbírálja az ilyen panaszokat. Nagy valószínűséggel egy telefonnál nem fog szarozni, csereutalvány lesz baromi gyorsan.

salapapa · http://salapapa.hu 2011.10.12. 18:14:49

@Mr Y: igazad van. a feleségemnek corbija van (abba szerelmesedett bele) és tökéletesen műxik. szerencsés.
én pedig nem vagyok hajlandó ezt a jól beváltat lecserélni, míg nem olvasok egy olyat, hogy "...2 éve semmi gondom vele..." ;)
kinőttem már a "nekem a legújabb kell" tinivilágból.

Mr Y · http://blog.hu 2011.10.12. 20:56:59

@salapapa: Abból a szempontból egyébként sorstársak vagyunk. Hogy mielőtt nekem ez a telefonom lett. Egy Sony Ericsson G502-es tipusu telefonom volt. 2-3 napig bírta akksival, jó kis gép volt, nagyon szerettem! Miután elromlott akkor indult a kálváriám a Samsunggal és az android 2.1-gyel.

Kívánom hogy még sokaig kitartson a mostani ;)

salapapa · http://salapapa.hu 2011.10.13. 13:41:16

@Mr Y: az olyan kis finom szerkezetek nem is nekem valóak. ha kiesik egy autóba való behajoláskor a zsebemből és úgy potty, gyorsan tönkremenne. a PDA-mat is csak az autóban, vagy 7végén merem használni mert félek, beroppantom a kijelzőjét. 8-)

köszi. :) nyugi, egy idő után kiforr ez az android dolog is, bízz benne hogy csak kikapkodják azt a milliárd bugot belőlük.

2011.10.16. 12:04:49

telefont az ajtóból bebaszni a szervizbe, videóra venni, papírokat a videóhoz fűzni, pár sort rittyenteni hozzá angolul, azt feltenni a youtube-ra, a linket elküldeni a samsungnak.

Annana 2011.12.29. 15:05:07

Én a Samsung Ominámmal is ugyanígy jártam. Az enyém hívás közben rendszeresen lefagy, nem lehet megnyitni a küldött sms-eket, az érkezetteket pedig kínai karakterekkel jeleníti meg. Már többször volt szervizben, állítólag semmi baja, csere szóba sem jöhet. Én már feladtam, de soha többet semmilyen Samsungot nem veszek. Egyetelen vigaszom az "I hate my Samsung Omnia" Facebook oldala:
www.facebook.com/group.php?gid=108505716555
süti beállítások módosítása