Tékozló Homár

Befagyott az Erste-Fundamenta végtörlesztés

2011.11.24. 08:40 | jackyll | komment

Jajj annak, akinek kombinált hitele van! Gábor végtörlesztése fennakadt az Erste és a Fundemanta vitáján. Az erstés ügyintéző szerint minden rendben halad, bár még mindig nem küldték ki az óvadéklehívást a Fundamentának, igazolást nem adnak és nem oldják fel a lekötött pénzét.

Fundamenta lakástakarék pénztárral kombinált hitelem van az Ersténél. Ez azt jelenti, hogy a hitelösszeget nem a "hagyományos" módon törlesztem vissza, vagyis kamatot és tőkét fizetek kb. egyenlő részletekben a futamidő végéig, hanem csak kamatot fizetek x évig, a tőkére fordítandó részt (ill. valamivel többet), pedig az LTP-be. Erre kamat és állami támogatás jár. X év után, amikor lejár az LTP, a pénz szerződés szerint beletörlesztődik a hitelösszegbe, innentől kezdve "hagyományos" úton folytatódik a a törlesztés. Lényeges, hogy a kombi konstrukcióban az LTP-ben elhelyezett pénzre banki zárolás kerül. Az adós nem veheti ki a pénzt, nem szüntetheti meg az LTP-t, stb.

Ezt szeretném most végtörleszteni. "Hagyományos" hitel esetén egyszerű lenne: van egy fennálló tőketartozás, azt kell kifizetni. Kombi hitel esetében, mint kiderült, ez kicsit bonyolultabb, főleg, ha Erste-Fundamenta párosról van szó...
Egy kombi hiteles természetesen szeretné a felgyülemlett megtakarítását is felhasználni a végtörlesztéshez. Teljesen logikus, hiszen az a hitel része, ezért is hívják "kombi"-nak. Akkor is, ha nem telt még el az állami támogatáshoz szükséges idő, akkor meg pláne, ha igen. Egyébként pl. nekem az LTP-s pénz nélkül álom maradna a végtörlesztés.


Leírnám az én konrét esetemet. Mint kiderült, más, Erstés kombi hiteles ügyfél hasonló cipőben jár.

Legelőször október elején a Fundamentánál érdeklődtem, ahol elmondták, nem kezdeményezhetem a szerződésem felmondását, mert hitellel kombinált LTP esetén erre csakis a bank a jogosult. A megoldás, hogy a bank feloldja az LTP-s zárolást és ad egy hitelintézeti igazolást, azt elfogadják.

A bankban közölték, az Erste egyáltalán nem ad ilyen igazolást, sőt, ők sem fogják kezdeményezni az LTP felmondást, mert végtörlesztési törvény ide vagy oda, erre nem kötelezi őket semmi. Ha végtörleszteni akarok, fizessek, aztán majd valamikor megkapom az LTP-s pénzt, természetesen bukva az állami támogatást, hiszen miután kifizettem a lakáshitelt, az már nem lakáscélra menne.

Pár hét múlva kiderült, közben valami miatt változott az Erste hozzáállása: amennyiben megbízom őket, maguktól elindítják az LTP megszüntetését. Ehhez egy óvadéklehívási engedélyt kell beadnom náluk, ők azt továbbítják a Fundamentának, amely az elbírálást követően, 15 napon belül fizet. Ez szépnek tűnt, október közepén be is adtam. Az Ersténél azt mondták, ha megjön a pénz, értesítnek és mehetek végtörleszteni.

Rendszeresen érdeklődtem a Fundamenta ügyfélszolgálatán, érkezett-e be hozzájuk a számlámra vonatkozó óvadéklehívási igény. Eltelt több mint egy hónap, de még mindig nem. A banki ügyintéző szerint "minden rendben halad". Természetesen próbáltam utánajárni, mi lehet az oka a késlekedésnek. Ráakadtam internetes fórumokra, ahol sorstársak osztották meg saját tapasztalataikat, információikat. Ezek alapján apránként összeállt egy kép, ami némi magyarázatot ad a fentiekre.

A Fundamenta több bankkal is együttműködik kombi hitelek tekintetében. Az Erstén kívül mindegyik hajlandó feloldani az LTP-s zárolást és megadni a hitelintézeti igazolást a végtörleszteni szándékozó ügyfeleinek, akik így saját maguk kezdeményezhetik a szerződésük megszüntetését a Fundamentánál. Lényeges, hogy a Fundamenta általános fizetési határideje 3 hónap, ezért az ügyfelek kénytelenek 1 hónapos, gyorsított eljárást kérni, amelynek díja a megtakarítási összeg 3%-a.

Ezzel szemben az Erste nem járul hozzá a fenti megoldáshoz, ragaszkodik az óvadéklehíváshoz. Hogy ennek mi az oka, csak találgatni lehet, hiszen nekik elvileg nem érdekük, hogy a Fundamenta bukjon 3%-ot... De első ránézésre az ügyfél szemszögéből nem tűnik ez rossz megoldásnak, hiszen így 15 napon belül, mindenféle utánajárás nélkül, ingyen hozzájuthatna az LTP-s megtakarításához.

Csakhogy az Erste több mint egy hónap elteltével sem küldi el az óvadéklehívásokat a Fundamentának. Kiderült, hogy a Fundamenta és az Erste vitában áll egymással. Ugyanis óvadéklehívásnál a bank 3 féle indokot adhat meg:
 - "vállalt fizetési kötelezettségeinek nem a kölcsönszerződésben foglaltaknak megfelelően tett eleget."
 - "vállalt betétbefizetési kötelezettségeinek nem a lakás-előtakarékossági és az arra tekintettel létrejött óvadéki szerződésben foglaltaknak megfelelően tett eleget."
 - "a lakás-előtakarékossági szerződésének kiutalására saját hibájából nem került sor."

Mint látható, ezek közül egyiket sem lehet ráhúzni a végtörlesztésre. Állítólag az Erste egy 4. indokot adott meg, amit a Fundamenta nem fogadott el és sorra visszadobta az óvadéklehívási igényeket. Később hetekig egyezkedtek a megoldásról, közben a bank már el sem küldte a friss igényeket. Állítólag múlt hét végén született valamilyen megállapodás kettejük között. Azt nem tudni, hogy ez pontosan mit tartalmaz, az Erste - hasonlóan a többi bankhoz - végül mégis hajlandó feloldani az LTP-s zárolást és megadni a hitelintézeti igazolást, vagy a Fundamenta hajlandó elfogadni a 4. indokot.

Most itt tartunk. A fenti információk persze nem hivatalosak, mind innen-onnan, internetes fórumokról, fundamentás és erstés ügyintézőktől származnak. Ami biztos: az Erstés ügyintéző szerint, akivel napi kapcsolatban vagyok, minden rendben halad, bár még mindig nem küldték ki az óvadéklehívást, nem jelezte, hogy változott volna bármi az ügy menetében, a Fundamentához a mai napig nem érkezett be az óvadéklehívási igény.

Természetesen kértem állásfoglalást a PSZAF-től, egy hónapon belül válaszolnak... Sajnos egy elég szűk körről van szó, nincs többezer érintett, maximum párszáz, így nem tud akkora port kavarni a dolog. Az hagyján, hogy így tovább fizetjük a kamatot, de attól félek, ha így megy, a végén kicsúszunk a végtörlesztésből. Fogalmam sincs, ki máshoz fordulhatnánk, ezért gondoltam, hogy összefoglalom a helyzetet és a lehető legtöbb helyre eljuttatom, hátha olyan valaki fülébe is eljut, aki tenni tud valamit.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Géza, kék az ég! 2011.11.24. 08:42:11

Talán vissza kell fizetni a hitelt - ez nem lehet megoldás?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.11.24. 08:46:17

"A bankban közölték, az Erste egyáltalán nem ad ilyen igazolást, sőt, ők sem fogják kezdeményezni az LTP felmondást, mert végtörlesztési törvény ide vagy oda, erre nem kötelezi őket semmi. "

Ennyi... Biztos majd maguktól csinálnak valamit... Addig tartott a beetetés, amíg nem kellett fizetned, innentől csapdában vagy.

Különben a francnak kell ennyire megbonyolítani a dolgokat...

Remélem azért a PSZÁF jól megfingatja őket, csak hogy érezzék a törődést (nem fogja).

zooDoo 2011.11.24. 08:56:26

A FUNDAMENTA egy nagy szar, min. fél órát kell várni minden ügyfélkapcsoláshoz telefonon, mert ugye csak a nagyfejű pestieknek van iroda.

Van ezerszer jobb ilyen szolgáltatás már, mint a Fundamenta lakástakarék.

Egyértelműen a FUNDAMENTA a köcsög a
történetben, miért nem rúgja már valaki fel őket hivatalból, hogy le ne essenek???

Dr. Kix 2011.11.24. 08:57:25

Sose írtam ilyet, de valaki összefoglalná tömören és érthetően?

zooDoo 2011.11.24. 08:58:09

Ja, és kedves posztoló, ez más banknál is ugyanígy van. Fizesd ki a FUNDAMENTA összege nélkül, és később majd visszaszerzed. Ez van sajna.

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2011.11.24. 09:11:46

@Kix:
A poszt-toló hitelt vett fel, meg közben perkált a lakáskasszába is. Mivel két pénzintézettel áll kapcsolatban,így egyik faszról teszik a másikra. És ez megy oda-vissza.

kispajtas 2011.11.24. 09:17:29

@zooDoo: Sajnáljuk, hogy a tehénszarszagú vidékieknek nincs fundamentás irodájuk, erről nem a nagyfejű pestiek tehetnek.

zooDoo 2011.11.24. 09:21:59

@kispajtas: nem az a paraszt, aki vidéken él. te már csak tudod.

kispajtas 2011.11.24. 09:25:06

@zooDoo: igazad van, tudom ki a paraszt. aki egy fundamentás cikk kommentjébe ilyet ír: "A FUNDAMENTA egy nagy szar, min. fél órát kell várni minden ügyfélkapcsoláshoz telefonon, mert ugye csak a nagyfejű pestieknek van iroda."

fghjk · http://sorry.google.com/sorry/?continue=x 2011.11.24. 09:25:15

@zooDoo: "Van ezerszer jobb ilyen szolgáltatás már, mint a Fundamenta lakástakarék. "

konkrétan van a fundamenta meg az otp. szóval szted az otp sokkal jobb?

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2011.11.24. 09:27:19

@zooDoo:
@kispajtas:
És mi van azzal, aki vidéki, de Pesten él? Az tehénszarszagú is, meg nagyfejű is?

vape 2011.11.24. 09:29:03

Ha idő előtt lezárja a poszter a LTP-os szerződését, akkor nem kell visszafizetnie az állami támogatás összegét (esetleg kamatostul)?

zooDoo 2011.11.24. 09:31:18

@fghjk: Konkrétan használd a google-t mielőtt marhaságot írsz. Ha már avatarnak jó.

@kispajtas: Jól van, nyugodj meg. Menj borogass fel pár kordont ha fáj az igazság nagyfejű.

kispajtas 2011.11.24. 09:38:37

@Horváth Lajos: vagy pesti és vidéken él. dehogy, csak próbáltam lesüllyedni zooDoo szintjére, reméltem érzi majd benne az iróniát, de hát csak legyőzött a rutinjával.

Skodakék Fábia 2011.11.24. 10:01:50

@Horváth Lajos: rövid és tömör. Így kell eszt!
Ja, haverom négy évig fizette a fundamentát és végül alig jutott a pénzéhez. A kamat meg hozam meg ilyesmi szépen elment mindenféle lezárási megy utalási meg faszomtuggya költségekre.
Csak szólok hátha valaki ilyenben gondolkodik..

Farkasbarack 2011.11.24. 10:05:35

OFF

Egyszerűen nem hiszem el, hogy felnőtt emberek arra használják fel a hozzászólási lehetőséget, hogy a témát egyáltalán nem (vagy csak alig) érintve egymást anyázzák hülyeségek miatt.

ON

fghjk · http://sorry.google.com/sorry/?continue=x 2011.11.24. 10:05:40

@zooDoo: de igazad van, kb 1 hónapja elindult az erste. szóval ez a 3 a nagy választék.

Zsirparaszt scene/buckalakó tahó/fotelrokker 2011.11.24. 10:26:40

Én az FHB-CIB-Fundamentea tróban mozgok. Eddig mindenki korrekt, csak a CIB nagyon biztonsági játékos, de végül is érthető. Csak Matolcsy apánk nehogy keresztbebasszon időközben. (Természetesen nem az IMF nyomására, hanem a gazdasági szabadságharc érdekében.)

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2011.11.24. 11:11:14

@petrócselly:
Köszönöm! Nem szeretem, ha a poszt-toló bőlére ereszti

okoskodo.peti 2011.11.24. 11:34:06

Sajnos nem teljes értem a dolgot, de egy dolog világos, hogy a lakástakarékpéztárral kombinált hitelek mind átvágásra épültek. Szerencsére ezt korábban is igy gondoltam, így én ilyen hibába nem estem. De most legalább elmondhatom, hogy igazam volt. Kitartást a posztolónak.

Eraser 2011.11.24. 12:30:18

@okoskodo.peti:
Ha nem is érted akkor, hogyan jutsz arra a következtetésre, hogy "átvágásra épülnek" az LTP-s kombi hitelek???? Mellesleg ha azt "átvágásnak" számítod, hogy a teljes futamidő alatt kevesebbet kell visszafizetned, akkor valóban el ne kövesd az a hibát, hogy ilyen hitelterméket veszel igénybe, jó lesz neked a providentes kölcsön, azt talán "megérted". A posztoló esetének meg köze nincs a kombi hitelekhez, mert devizához nem volt ilyen LTP-s kombi hitel, csak HUF-hoz.... Valamit teljesen összekever, nagyon nincs képben.......

okoskodo.peti 2011.11.24. 12:51:34

@Eraser:
1. Ha van plusz 10e Ft-om a hitelen felül, akkor van plusz 12500 Ft-om is, és akkor legalább csökken minimálisan a tőke is.
2. Ha megszorulok, akkor bármikor, komoly következmények nélkül abbahagyom az LTP fizetését.
3. Ha szerencsés vagyok és tudom tartani a plusz terheket, akkor ugyanúgy beforgathatom az LTP-t a hitelbe.
4. Ha mégszerencsésebb vagyok, akkor módosíthatom, és akár többet is félretehetek.
5. Akkro kézenfekvőbb, hogy a hitel részt is beforgathatom (valószinűleg a kombináltnál is, de erről ellentmondó tájékoztatásokat kaptam a bankokban. Márpedig a hitelrész is kedvezőbb kamatozású, mint általában a kombi hitelek.
6. Ha bajban vagyok, akkor bármikor hozzáférhetek a tőke részhez.

Ergo elöny nélkül csak megkötés az ügyfél részére.

okoskodo.peti 2011.11.24. 12:52:59

@Eraser: ja és adták svájci frankhoz, szerintem is

Eraser 2011.11.24. 13:06:43

@okoskodo.peti:
1. Nem tudom mire gondolsz? Előtörlesztésre?
2. Kombi hitel esetén NEM ilyen egyszerű, a bank folyamatosan tájékozódik, hogy fizetsz-e rendesen, hiszen a futamidő felénél az LTP-s tőke+hozam részt BE KELL TÖRLESZTENED a banki hitelbe mindenképpen. Erről egy dátum is van a hitelszerződésben!
3. MUSZÁJ IS! Így kötötted a kombi hitelt a banknál, lásd: 2. pont. Az a választható, hogy nem csak a felét, hanem az egészet kifizeted a bank felé, az LTP-s magtakarításod + a mellé nyújtott LTP-s hitellel együtt. Ezzel a bank ki is lett lőve, továbbiakban csak az LTP felé tartozol.
4. A KOMBI hitelt biztosan NEM módosíthatod ,csak úgy ahogy éppen szeretnéd....
5. Ezt írtam le a 3. pontban, kiváltod a banki hiteledet, és a lejárat végén összességében kevesebbet fizetsz vissza, mintha csak banki hiteled lett volna. Ez az előnye ennek a kombi hiteleknek.
6. LTP-s tőke részhez? Kombi hitelnél biztosan nem.....

Van megkötés az ügyfél részére (melyik banki hitelnél nincs?), cserébe összességében kevesebbet fizetsz vissza....

5.

Eraser 2011.11.24. 13:11:53

@okoskodo.peti:
Ilyenről Én nem tudok, meg elég bizarrul is hangzik.....

okoskodo.peti 2011.11.24. 13:18:32

@Eraser:
nem nagyon értettél meg:)
én azt ecseteltem, hogy milyen előnye van annak, ha kötsz LTP-t külön és nem kombi hitelt kötsz. Nem az LTP-t tartom hülyeségnek, hanem azt, hogy a hiteledet összekötöd a szerződéskor az LTP-vel.

Eraser 2011.11.24. 13:27:36

Ebben részben igazad van, ha a banki hitelminősítésen gond nélkül megfelelsz, elegendő fizetésed van, megfelelő fedezeted, stb.....
Persze akkor meg minek neked LTP meg hitel...?
A kombi hitelt mint egy biztosítékként értsd a bank részéről, ellenkező esetben a bankot tök nem érdekli, hogy te hova gyűjtögeted a pénzecskédet, hacsak nem engedményezteted rájuk, az meg a kombi hitel pont!

okoskodo.peti 2011.11.24. 13:41:44

@Eraser:
Ilyet még nem hallottam, hogy a kombi hitelt könnyebben adják, mint a nem kombit. Ha ez így van, akkor tényleg van 1 előnyös tulajdonsága. Bár a bankok részéről, akkor ez egy újabb átvágás, és abban se vagyok biztos, hogy ha valaki ennyire a határon táncol, akkor érdemes hitelt fel venni.

Eraser 2011.11.24. 13:45:10

Idehaza ugyan kinek éri meg bármilyen hitelt felvenni..???? :-)

Skodakék Fábia 2011.11.24. 13:50:30

@Eraser: mostmá' senkinek
anno viszont...idézem :
"miért fizetsz albérletet ha ennyiből a sajátodat is fizetheted?"

MINE 2011.11.24. 14:53:24

@petrócselly: és most mégis azt mondom, bárcsak fizethetném inkább az albérletet (és ha nem tetszik valami továbbállok), mint a Fundamenta LTP-vel kombinált deviza hitelemet... :-(

Amúgy szintén Erste ügyfélként, nekem idén járt le a 4 éves LTP megtakarításom. És a kiutalása, a hitel további sorsa, a törlesztő részlet változása és egyéb "apró" dolgok csak engem érdekeltek. 06.30 és 10.15. között kb. 100x hívtam a Fundamentát és az Erstét is. Sehol sem tudtak semmit mondani, és senki nem tudott segíteni. Végül a fiókban az egyetlen értelmes ügyintéző mondta meg a tutit, nyomtatta ki a szükséges igazolásokat és leírta mi hogy fog innentől működni...

Shinjuku 2011.11.24. 15:28:07

LTP futamideje 5 ev se tobb, se kevesebb. Posztolo tehat valamikor 2006 utan vette fel a hitelt. LTP-re egyebkent evi 32% allami tamogatas jar. Ugyan a CHF mar jo 38%-ot erosodott (vagy a HUF gyengult) 180-hoz kepest, azert meg mindig eleg jo deal... Egyebkent meg posztolo befizetett egy szopoalarcra.

Shinjuku 2011.11.24. 15:31:28

@Shinjuku: Boccs... 30%.... (Honnan a futyibol vettem a 32-t?.... 72000 a maximalis allami tamogatas evente.)

Shinjuku 2011.11.24. 15:34:20

@Shinjuku: Es valoban 4 ev... hat ez van ha valaki okoskodik...

okoskodo.peti 2011.11.24. 17:50:42

@Shinjuku:
de a posztoló valószinűleg havi 10-t fizetet ide, ami miatt csak évi 36 az állami támogatás. szóval 4*36-t bukik, ha tovább szívózik az Erste. És azt ne felejtsd el, hogy a tamogatas egy jelentos részét a bank nyúlja le, mivel ő nem ad rá cserébe csak minimális kamatot.
plusz a 30 % az a befizetett összeg 30%
pl. a 4. évben.mikorra már bifezetett 360000 Ft-ot, akkor is csak 36000 az állami támogatás, ami rögtön nem 30 % kamat csak 10. Ettől függetlenül jó dolog az LTP, de csak akkor ha 4 év múlva kiszálsz. Közben meg jó sok embert bolondítanak 8 éves futamidővel, stb. amikor gyakorlatilag az emberek annyi állami támogatást kapnak, mint amennyit akkor is megkapnanak ha bankbetétben tartanák. Ergo a bank nyeli le az állami támogatást. (igaz cserébe viszonylag kedvező hitelt nyújt. Ez tény)
Úgyhogy óvatosan azzal a 30%-al.

Shinjuku 2011.11.24. 20:05:17

@okoskodo.peti: Okes, nincs rajta kamatos kamat. De annak idejen, amikor meg jo bulinak neztek ki a CHF-es hitelek, ha utanaszamoltal meg az is elofordulhatott hogy kozel ugyanannyit, vagy eppen kevesebbet adtal vissza a banknak, mint amennyit kaptal tole. Az LTP-re 2-4% beteti kamatot fizettek a bankok, plusz a 30% max 72 rugo evente az allamtol. Nekem 2 LTP-m volt kombinalva egy 6 eves lejaratu CHF hitellel. En jol jartam vele.

okoskodo.peti 2011.11.24. 20:21:14

@Shinjuku:
Egy szóval nem mondtam, hogy nem jár vele jól.
De nem kamatos kamat nincs rajta, hanem nincs 30% kamat. Max összesen évi 13-14%. Ami még mindig nagyon nagyon jó a 4 éves futamidőre. Én is törlesztettem lakáskasszából forinthitelt. Úgy, hogy a forinthitelem kamata 8%-volt. A 4-éves lakáskasszára meg kaptam évi 14%-t. plusz adójóváírást 5 évig (évi 120e-t)
Szóval az LTP jó üzlet. Csak ügyesen (és szerencsésen, jó időben) kell csinálni.
8 évre már szerintem nem az.
És a lényeg, hogy a 30% az nem 30% kamat, hanem max 14.

kribador 2011.11.25. 13:12:18

Korábban is volt 2 Fundamentás szerződésünk, egyértelműen jól jártunk velük. 2007-ben, amikor 10 éves kombihitel szerződést kötöttünk az Ersténél, jó megoldásnak tűnt szintén Fundamentával kombinálni. Ha marad az árfolyam, mindenképpen jobban jártunk volna a 8 éves futamidő lejártával. Válságra sajnos nem kalkuláltunk. Ettől függetlenül, ugyan van hátránya is ennek a felállásnak, mivel 5 szerződésünk van, nekünk komoly előny, hogy így legalább a tőketörlesztés kapcsán megúsztuk az árfolyam-és kamatváltozást. Ez nagy könnyebbség ilyen elszaladt árfolyam mellett. Most azonban, hogy végtörlesztenénk, jelentős hátrány ez a konstrukció. A bank és a Fundamenta egymásra mutogatnak, hogy miért is nem megy a kombihitel végtörlesztése. Odáig végre eljutottunk, hogy a bank hozzájárul a Fundamentákban összegyűlt pénz óvadékként való lehívásához, ami nem mindegy, mert 8 évből letelt a szükséges 4 év. Most arra várom tőlük a vélaszt, hogy milyen igazolást adnak ki, hogy más pénzintézettől a különbözetet fel tudjam venni, mert természesen náluk nem vagyok hitelképes. Többször beszéltem a Fundamentával és a bankkal is, segítő szándék 0, ami nem is lep meg igazából. Előbbi legalább emailben korrekt módon tájékoztat. 1 hónap elteltével az a tapasztalatom, hogy mndennek utána kell járni, tájékozódni és amíg van remény a nyakukra járni.

kribador 2011.11.25. 14:16:23

Hátha segít valakinek....

Most kaptam az alábbi tájékoztatást a Fundamentától:

"Tájékoztatjuk, hogy a felek által aláírt engedményezési szerződés szerint a jogosult akkor élhet az óvadéki lehívás eszközével, ha ügyfelünk rendszertelenül fizeti a havi megtakarításait és ez által a közvetlen tőketörlesztés előre meghatározott időpontja tolódna.

Szerződés szerinti takarékoskodás esetén, mind a megtakarítás korábban történő felhasználásához, mind a szerződés bármely módosításához a jogosult pénzintézet írásos hozzájárulása, valamint ügyfelünk írásos nyilatkozatának benyújtása szükséges.

A baki hitel végtörlesztése jelen esetben úgy lehetséges, hogy Önök felmondják a kölcsönhöz kombinált szerződéseiket és a felmondáshoz az Erste Bank, írásban hozzájárul. Az ehhez szükséges formanyomtatvány válaszunkhoz mellékeljük.

Halvány remény az alagút végén...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2011.11.26. 01:32:50

@zooDoo: itt van a megoldás.És ha a Fundamentát továbbkötöd 8 évesre, és fizeted is; akkor a 8. év végén megkapod az állami támogatást is, hiszen az ltp-összeg 8 év után szabadfelhasználásúvá válik...bingó!

főboszorka45 2011.11.26. 12:46:16

Erste már június végén felmondta a Fundamentával a szerződését...

Itt van a kutya elásva...

Birkesz 2011.11.28. 00:43:15

@geegee: "hiszen az ltp-összeg 8 év után szabadfelhasználásúvá válik"
Csak ha 2009. június 30-ig kötötted meg a szerződést. Ezen dátum után nyolc évesnél is kell tudnod lakáscélt bemutatnod.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2011.11.28. 01:34:43

@Birkesz: Igeeeeen? A mienk mondjuk a dátum előtti.Aztaqrva, akkor jól megkavarták...így sokat veszt azért a vonzerejéből...kösz a javítást.

királyb 2011.12.01. 20:47:17

Ugyanezt a játékot játszották el velem a fent nevezettek! Felháborító az egész, adtam be panaszt az Ersténél, jót röhögnek magukban. Az azért biztató, hogy kért valaki már PSZÁF állásfoglalást. Az Erste nekem azt állította, hogy elutasították a kérelmemet, ezért kitöltették velem az azonnali felmondásos papírt nov.28-án. Ezek után ma (dec.1) jön a fundametától az email (mert állandóan nyaggattam őket, hogy befogadták a kérelmemet, és február 19-én utalnak. Majd az lesz a nagyon érdekes, ha az új nyilatkozat miatt újrakezdik az ügyintézési határidőket mindkét helyen, pénzt előbb nem kapok, csak bukok 75 ezret a kiutaláson, és még 90-et a kamat és kezelési költség kifizetésén. Vajon hányunkkal szórakoznak így?!

Fermentátor · http://fermentator.hu/ 2011.12.05. 18:54:46

Most ugyanezt játssza el velem az FHB és a Fundamenta. Két hete adtam be a végtörlesztési igényemet, a mai napig nem adta ki az FHB a hitelintézeti igazolást. Beszéltem a pszáf-fel, ahol azt mondták, rossz a törvény, mer csak azt írja elő, hogy ki kell adnia a banknak az igazolást, de nem adott rá határidőt.

focusghia 2011.12.09. 17:15:26

Ha még érdeklődésre tart számot a téma, Fundamenta a következőkről tájékoztatott kb 10 perce: Efogadják a november végén beküldött felmondási nyilatkozatokat, de aki még nem kapott számítson rá, hogy levélben értesítik (én már kaptam), hogy ha gyorsított eljárást kér, akkor (ha nem telt el min. 4 év) állami támogatást nem fog kapni. És persze "szíveskedjen írásban vagy Call Centerünkön keresztül nyilatkozni a szerződés megszüntetését illetően. Jelezni kívánjuk, hogy amennyiben szerződését állami támogatás nélkül kívánja megszüntetni a bank írásbeli hozzájárulására is szükség van az állami támogatás nélküli összeg kifizetésére vonatkozóan." Na ezek után hívtam fel őket, hogy szerintem a bank által beküldött és általam is aláírt nyilatkozat tartalmazza, hogy nem kérem az állami támogatást, mire azt a választ kaptam, hogy igen, valóban rajta van a beérkezett dokumentumon, és akkor továbbítják az illetékes felé.... Szóval szuper.... Csak húzzák az időt, nyilatkozz ugyanarról több felvonásban. Persze, ha nem hívom fel őket, akkor még mindig várakozik a papírom további ügyintézés nélkül......

dmaximus 2011.12.12. 15:10:43

Ugyanez a helyzet velünk is annyi különbséggel hogy mi felhasználnánk a zárolt LTP mellett egy másikat is. Az a sejtésem hogy itt nem a Fundamenta a ludas mivel gyorsított eljárással a nem zárolt LTP-t a Fundamenta utalta kb két hét alatt míg az ERSTE által zárolt lehívása még be sem érkezett a Fundamentához pedig már 1 hónapja kérvényeztük. Mit lehet ilyenkor tenni? Ma megyünk megint az ERSTE-be de valszínű megint csak hazugságokat kapunk... kezd elegem lenni.

kribador 2011.12.13. 13:39:04

Döbbenet, ami a kombis végtörlesztések körül zajlik. Nem tudom, hányan lehetünk, akikkel kénye-kedve szerint packáznak a bankok, pedig én is 2 hónapja járok a nyakukra és eredmény semmi. Szerettünk volna tak.szövtől hitelt felvenni, azt a Fundamentákkal kiegészítve végtörleszteni. Sajnos, a tak.szöv, ismervén az Erste hozzáállását, írásbeli igazolást kér arról, hogy a bank tényleg lehívja a Fundamentákat, a nyomtatvány nem elég nekik. Ehhez külön írásos kérelmet kellett a banknak benyújtani. Ráadásul a Fundamenta is az óvadéki lehívásos 15 nap helyett 3 % felárért 1 hónapos kiutalást vállal, mindezt azért, mert nincs elmaradásom. A bank és a tak.szöv. hetek óta írásbeli igazolásokat kérnek mindenről egymástól. A tak.szöv. azt mondja, több esetük meghiúsult a bank hozzáállása miatt, ezért be akarják biztosítani magukat. A hetek meg peregnek és kifutunk az időből. A PSZAF meg széttárja a kezét, a törvényhozó rólunk megfeledkezett, így a bank gyakorlatilag az időhúzással eléri, hogy aki még egyáltalán meg tudná lépni, ne tudjon végtörleszteni.

kribador 2011.12.15. 11:29:09

Eljutottam odáig, hogy beláttam, a bank időhúzó taktikája eredményes volt, szinte biztos, hogy az idő rövidsége miatt kifutunk a végtörlesztési határidőből. Most olvastam, hogy nem is lehet olyan kevés a kombihiteles, cca. 12 %. Nem tudom, ismeri-e valaki a lenti linket, én most akadtam rá. Régóta motoszkál bennem is , mi több , több politikus szájából hallottam már, hogy ezek a devizahitelek hibás termékek (lehet, hogy szándékosan azok ?). Ezt a fogalmat ismeri a jog, van polgári jogunk és fogyasztóvédelmi törvényünk. Csak éppen jogi jártasság híján egyedül szembe menni a banki szakjogászokkal, nem sok eséllyel kecsegtet. Megnéztem a kölcsönszerződésünket, a hitelfelvevő jogairól, jogorvoslati lehetőségről egy sor se... Teljesen csalódott vagyok. A csodákban nem hiszek, de kezdem úgy érezni, hogy tényleg az összefogás az egyetlen esély. Sajnos van veszítenivalónk...

antibank.hu/

tsanyi81 2012.01.02. 21:57:52

@kribador: A blogban és az általad írtakkal egybevág, hogy nálam is az Erste-Fundamenta párosból áll a lakáshitel, de egyelőre ott tartok, hogy nem tudok igazolást felmutatni arról, hogy a Fundamenta által kért banki igazolás a bank által megküldésre került-e feléjük. Ennek hiányában pedig nem tudják megszűntetni az LTP szerződést. A bankban azt mondták, hogy megkezdték az óvadéki lehívást, a Fundamenta ügyfélszolgálatán pedig ugyanezen napon azt mondták, hogy hozzájuk ilyen kérelem nem érkezett be.
süti beállítások módosítása