Tékozló Homár

Aki 23 milliót adott vissza

2011.12.02. 08:12 | jackyll | komment

Új pénzvisszaadási rekord született. Zsu számlájára külföldről utaltak 80 ezer forintot, amit véletlenül euróban könyvelt a bank, így hirtelen 23 milliója lett.

A Jóindulatból kapta vissza a CIB-nél félreutalt pénzt posztot überelném! Hogy hülye vagyok, vagy sem, én 23 milliót adtam vissza pár hete! Ti mit csinálnátok 23 millióval? ... hát minket is ez a költői kérdés foglalkoztatott az elmúlt hetekben, mert nem hittük el, de megtörtént velünk, hogy nem várt pénzt kaptunk. Mint a Csisztu, csak nekünk nem volt benne távoli rokon, meg körítésképpen valami rizsa, csak ott volt a számlánkon a pénz.

Online tanfolyam keretein belül webdesignt tanítok a jelentkezőknek. Az éppen aktuálisan induló múlthavi kurzusban van egy lány, aki külföldről, Franciaországból tanul nálunk. Ez nem ritka, mert már Hollandiában, UK-ban, sőt Japánban élő magyar hallgatóink is volt már. Annak rendje és módja szerint átutalta a tandíjat ahogyan az kell, csak egy "apró" banki malőr kapcsán, ami utólag derült ki nem forintban, hanem euróban kaptuk meg azt.

Elsőre fel sem tűnt, mert jött az sms, 80.000 - kiállítottam a számlát, és visszaigazoltam a befizetést. A számlát nézve azonban nem stimmelt, először csak 230 ezernek néztük ez egyenleget, ami megszokott szám a végösszegnél. De valahogy nem stimmelt a dolog és számolgatni kezdtük a tizedes helyeket. egyes... tízes... százas... ezres... tízezer... százezer... millió... TÍZMILLIÓ... Na, volt nagy kiakadás. Átnéztük egyszer, átnéztük kétszer, szóltunk az asszisztensünknek is, hogy nézze már meg hátha ő jobban ismeri a számokat nálunk. És bizony csak annyi volt. HUSZONHÁROM MILLIÓ FORINT!

Soha életünkben nem volt ennyi pénzünk, sőt látni sem láttunk még ennyit egyben. Két kis gyerekünk van, meg egy frank hitelünk, akikről minden hónapban gondoskodni kell. Alapvetően nincs sokminden amiben hiányt szenvednénk, de nincsenek megtakarításaink, albérletben élünk, és egy 16 éves Volvót kellene nagyon lecserélnünk...

És erre itt ez a tömérdek pénz! Ti mit csinálnátok vele? Persze nem a miénk, és vissza kell adni ez volt az első... de mi van ha nem... Na,de ennyiért nem adjuk el a lelkünket... de lenne mire költeni... És ha csak egy részét költenénk el?... hogy az életünkhöz elengedhetetlen autót kicseréljük egy új családira...?

A férjem nyugalomra intett és azt mondta, amit én is gondoltam, hogy vissza kell adni, mert nem a miénk! De mi lenne ha mégsem...mondta ő is! :)

Az öreg autónkban ülve hazafelé csendben magunkba fordulva utaztunk, amikor szembe jött a forgalmban egy olyan autó, amit venni szeretnénk. Először irdatlan nagy röhögésbe törtünk ki mind a ketten... na vegyünk egyet? ...majd volt belőle könny is...

Pár napig ez ment, ami lelkileg nem annyira könnyű és megnyugtató, mert ennyi kp alapvetően az összes gondunkat megoldotta volna.

A fogadó Raiffeisen bank embere egyébként úgy beszélt velem, mintha loptam volna, folyamatosan nyomatta a jogosulatlan gazdagodás dumát, meg hogy fáradjak be a bankba, hogy levegyék a lét. Mondtam, nem fáradok, nem fizeti ki azt nekem senki. Aztán végre sikerült a bankkal telefonon egyeztetni, és nem kis nehézségek árán, mert ekkora összeget nem olyan egyszerű csak utalgatni, vissza tudtuk utaltatni a pénzt.

Mivel a megszokott költségek - bérleti díj, munkabérek el lettek közben utalva, így mínuszba ment a számla - a Raiffeisen pedig az együttműködésemért napi 10% kamattal jutalmazta, úgyhogy iparkodtam, ne sok napig hiányozzon.

De legalább a lelkiismeretünk tiszta maradt ami nem volt könnyű...

Jogosulatlan gazdagodás ide, jogosulatlan gazdagodás oda, de szerintem ha még egy tizedes jegyet rontottak volna a banknál, már nem ebben az országban élnénk, és John Doe lenne a nevünk, és eladtuk volna a lelkünket simán. :D

Így viszont maradunk a seggünkön és visszük tovább a terheinket. Van aki szerint a megrázkódtatásért, és a felmerülő kellemetlenségekért perelnem kéne a bankot, de szálljak szembe egy francia bankkal?

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2011.12.02. 14:50:18

pffff ... megmondom a tutit (valszeg már mások is megmondták, de azért megtesze, csak a lelkem megnyugtatása végett :P)

Egyértelmű, hogy a poszttoló a hülye.
Én felmartam volna a lét, és mosom kezeimet.
Aztán tartom magam ahoz, amit a bank is előszeretettel hangoztat fordított helyzetben.
"Pénztártól való távozás után reklamációt nem fogadunk el." :P

Tapogatott Kukorica 2011.12.02. 14:51:27

@Dövan: nem biztos, ha nemzetkozi atutalasrol van szo. De az tenyleg tulzas, hogy ennyiert a nav beszoljon vagy engedely kelljen. Ha meg igen, az eleg nagy baj lenne onmagaban is :D

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2011.12.02. 14:51:33

@Dövan: van olyan, aki ezt végigolvasta? O.o
Vaze, összemérhető a háború és békével!

fuligdzsin 2011.12.02. 14:51:47

gyertek át,van másik homár . Bár ott az obit kell szidni,nem a bank szektort. :)))))

indapass90210 2011.12.02. 14:54:06

@földhözragadt: kiterjedt kapcsolati hálómat kihasználva utánakérdezek, hogy mi az eljárás ha külföldről jön utalás egy számlára.

fuligdzsin 2011.12.02. 14:54:28

@donfuligjimmy: De te ahhoz kicsi vagy ,hiába gondolod hogy nagy!PPPP :))

földhözragadt 2011.12.02. 14:55:34

@Dövan: igazán kedves tőled, de újat nem mondanál

indapass90210 2011.12.02. 14:59:06

@Tapogatott Kukorica: szerintem ahhoz hasonló esetekben lehet a banknak jelentési kötelezettsége, ha mondjuk jön 50ezer dollár Kolumbiából :) vagy valaki befizet 30.000 EUR-t 20 EUR bankjegyekben.

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2011.12.02. 15:03:35

@fuligdzsin: dehogy. Én csak nem felejtettem el, mit bölcs vezírünk mondott nekünk vala.
Ha jól emléxem Első Orsós avagy egetverőenarrogáns Viktor mondotta azt a bölcs dakota közmondást az ő saját szájával, hogy merjünk nagyot álmodni :P
Nohát ... én mernék :P

indapass90210 2011.12.02. 15:05:12

Én a posztban viszont ezt nem értem:

"Így viszont maradunk a seggünkön és visszük tovább a terheinket. Van aki szerint a megrázkódtatásért, és a felmerülő kellemetlenségekért perelnem kéne a bankot, de szálljak szembe egy francia bankkal?"

Mi volt itt a megrázkódtatás? Meg az az óriási kellemetlenség, amiért perelni kellene?

fuligdzsin 2011.12.02. 15:06:18

@donfuligjimmy: ja ,így már mindjárt más! :))))

Ébresztő magyar, elég volt, ne tűrd a diktatúrát! 2011.12.02. 15:16:20

Szép volt, igazatok van!

Bóvli orbán már előre pénzügyi támadásról beszél, elkábítva övéit.
Ha újabb leminősítés jön, akkor ugye megmondtam, ha nem akkor meg ezt is szépen kivédtük.
Annyira átlátszó, szánalmas és primitív, hogy szinte fáj!

Lázár az igazi szarházi!

Behajtó70 2011.12.02. 15:36:34

Napi 10%? nem nagyon hiszem amit írsz, de ha mégis, akkor csak a bolond nem perelne!

Egyénként helyes, h visszaadtad, megtartásért börtön is járhatna...ez lé nem ér annyit!

Tapogatott Kukorica 2011.12.02. 15:37:16

@Dövan: szerintem az, hogy valami minuszba ment kozben emiatt (?) a szamlajuk, meg az utanajarkalas... Valami ilyesmi, de en se tudom kibogozni mit is akar mondani. Az biztos, hogy ha mar valamit annyira akarnak Raiffeisenek, akkor ne kerjek ingyen lehetoleg, mert kik ok a posztolonak? Senkik, csak a felesleges problemaikkal terhelik a vetlen ugyfeluket. Minimum bocsanatkeres elvarhato lenne, meg gordulekeny visszaforgatasa a penznek, fejfajas nelkul.
Olyan, mintha a kozutkezelo egyszercsak leaszfaltozna a kerted tevedesbol, es meg le is b.szna, hogy te akartal az o penzen parkolot letesiteni/ellopni az aszfaltot. Ekozben te elesel a kert nyujtotta elonyoktol es meg neked kell kitalicskazni az aszfaltot is a vegen. :D
Persze nem ugyanaz a ketto, mert ez francia aszfalt.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.12.02. 15:41:22

@Behajtó70: "börtön is járhatna...ez lé nem ér annyit!"

Kevesebbért gyilkolnak.

Nem mintha szerintem megérné. Csak eszembe jutott.

Ahoj- 2011.12.02. 15:41:24

Én Januártól hagyom ott a Raiffeisen bankot, vaskalapos idióták gyülekezete, semmi emberi jóindulat nem szorult beléjük!

Tapogatott Kukorica 2011.12.02. 15:45:51

Meg az is erdekes lenne, hogy az utalo ekozben mennyit veszthetett az arfolyamon? Mert pont ekkoriban zuhant nagyokat a forint, mire a 23 milliot visszakuldtek, lehet hogy mar csak 22.5-ot ert. Az is megerne egy miset, hogy ennek utanajarjon valaki.
Mert ha szandekosan csinalja ezt egy bank (-i alkalmazott esetleg), es csak 10-bol egyszer szolnak rajuk, az is eleg szep somma a vegen nekik az atvaltogatasok utan :)
Kozben megneztem: szeptember es november kozott osszesen 30 forintot valtozott az arfolyam, azaz ha 80 ezret kuldott mondjuk szeptemberben (azt irja a posztolo: az elmult hetekben, szoval en szeptemberre idozitek), az 80000x270=21.6 millio (hopp, nem is 23), mig visszautalaskor ebbol marad mondjuk 21.6 millio/300= 72000 euro. Ha nem tortent utolagos korrekcio valahol, akkor "eltunt" 8 lepedo valahol. A legnagyobb szivas az, ha a felado hibajabol tortent meg a dolog, mert akkor meg vissza se kerheti a penzt :O

Tapogatott Kukorica 2011.12.02. 15:48:04

@Tapogatott Kukorica: persze ez csak akkor, ha jo arfolyamokkal szamolok, es csak akkor osszeeskuves, ha valaki elore sejti az arfolyamok ingadozasanak iranyat.
Kulonben loturo.

-Soul- 2011.12.02. 15:52:10

Adta vonal vissza az a nádvágó kurvaanyja az.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.12.02. 15:55:46

@Tapogatott Kukorica: "az utalo ekozben mennyit veszthetett az arfolyamon?"

Ne hülyülj már! 80 ezret utalt, csak rosszul könyvelte a bank. Csak papiron volt 23M.

Kono 2011.12.02. 16:01:50

Ezért tart itt ez az ország...
A posztoló nagyon helyesen tette, én is így tennék!
Erkölcsileg is helyes (én pl a pénztárosnak is szólok, ha többet adna vissza), de büntetőjogi kategória is. Mivel nem jogos a pénz, ha elkölti, utólag is visszakövetelhetik tőle. Ez nem az ő pénze.
Persze, ezt elég nehéz felfogni a sok korlátolt embernek.

Tapogatott Kukorica 2011.12.02. 16:09:39

@atpijkamo: Bakker akkor mirol beszelunk? :D
De tenyleg, akkor minek kellett barkinek is rohangalnia, ha nem is tortent meg, ami megtortent? Valaki nem mond igazat :|

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.12.02. 16:22:47

@Tapogatott Kukorica: Ha felmarkolta volna, akkor anyagiasult volna. Ezen morfondírozott a poszt toló, de csak álom maradt.

nezavarjmasokat 2011.12.02. 16:24:46

Akkor mi van, ha a 23.000.000-t felveszem a számlámról (papírom van róla, hogy utaltak ennyit a részemre!), munkahelyem, lakásom megszüntetem (papíron persze) és akkorát röhögök a burzsuj bankárokon, mint ők rajtam, amikor hitelt vettem fel? :-)

serwer 2011.12.02. 16:25:44

Mivel az emberek többségében van tisztesség és nem bűnözők, ezért a nagymellényesek 99%-ka is visszaadta volna. Szerintem.

nezavarjmasokat 2011.12.02. 16:30:32

@serwer:
"- A hazugokkal és a csalókkal szemben háború!
- Hát a szakállasokkal szemben?
...
- Azokkal szemben tükör! - mondtam."

Ergo az emberekkel szemben valóban becsületesen viselkedik a másik ember - de egy bankárral szemben ugyan miért is tenné? A bankár is abból él, hogy gátlástalanul lenyúlja az embereket, egyszer végre megtapasztalhatná, milyen is az!

indapass90210 2011.12.02. 16:44:54

@Tapogatott Kukorica: igen, minimum, hogy elnézést kérnek. De minuszba menetelnek szerintem semmi köze a 23 milkához.

Mert a számlaegyenleg-fizetések=számlaegyenleg-fizetések+23milka-23milka. Gondolom a belföldi forint utalás nekik is díjmentes.

Én annyit tettem volna, hogy ajánlott levélben megkérem a bankot, hogy hivatalosan tájékoztassanak arról, hogy hová kérik a pénzt visszautalni. A levél, a telefonálás meg az utalás esetleges költségének megtérítését pedig simán kérvényezem. Gondolom lehet erre vonatkozóan is PSZÁF hivatkozást találna, na azt is lehet csatolni a kérvényhez. Ennyi. De perelni?

Az a baj, hogy ide is be fog gyűrűzni az a jó angol nyelvterületen jellemző szokás, hogy ha mondjuk koccansz egy másik autóval, akkor a sértett fél esetleg a nem létező nyakfájására hivatkozva beperel és ha nincs szerencséd, akkor életed végéig fizeted a kártérítést a semmire.

rozsomák 2011.12.02. 16:48:51

Rettenetes kamu ez a sztori, látszik, hogy a posztolónak gőze nincs a banki könyvelési rendszerekről.
EUR átutalás és HUF átutalás teljesen más nosztrószámlára érkezik. Az egyikről csak konverzióval - és nem kézi könyveléssel, hanem gépi könyveléssel írnak jóvá egy ellenszámlával szemben, ami nem az ügyfélé. Tehát már itt nem stimmel a sztori.
A másik. Téves könyvelést a bank ha észreveszi a hibát, automatikusan, az ügyfél megkérdezése nélkül kijavít, az ügyfelet erről csak tájékoztatja, de nem feltétele a korrigálásnak.
Az is feltűnő, ahogy CHF-ezik az ügyfél, de tényleg nincs is mire..de úgy gondolta a sztorizó, hogy az most olyan sikkes.. ténylegesen pedig valószínű, hogy semmi hitele nincs, bankban sose járt a posztoló..
Hogy aztán a Raiffeisen miért lenne francia, az is kérdés

kamu, kamu, kamu...

indapass90210 2011.12.02. 16:52:32

@serwer: az a baj, hogy az utóbbi évek folyamán a környezetemben elveszett jópár mobiltelefon, de egyetlen egyet sem juttattak vissza.

A nagymellényesek nagy része is csak azért adná vissza, mert egyrészt a bankszámlán keresztül beazonosítható, másrészt, akinek a számláján 23 milliónyi lekötetlen összeg szerepel, amit egy elcseszett utalással csak el lehet küldeni, annak lesz másik 1-2száz rugója is arra, hogy a szart is kiveresse nagymellényes kollégából, esetleg nagy fekete autóval vitesse haza annak gyerekeit az iskolából, motivációs célzattal.

masaallah 2011.12.02. 16:52:59

Én mindent elhiszek, de NAPI 10 % kamat?? Ezt ugye senki nem hiszi el? ÉVI 13%. Ha a poszt fennmaradó része is ennyire hiteles, akkor mesének elmegy...

indapass90210 2011.12.02. 16:57:45

@rozsomák: franszia bankbú kütték a pízt, nem írt olyat a poszter, hogy francia lenne a Raiffeisen.

scram 2011.12.02. 17:08:25

john és jane doe,ez tetszik.
nem értem.
miért kell 230 millió ahhoz,hogy azonosítatlan hulla legyél külföldön?

Etniez 2011.12.02. 17:46:46

Gyerekek!

Ez egyértelműen jogosulatlan.... A bank BÁRMIKOR visszaszerzi BÁRMELYIK bíróságon.
Persze el lehet lopni és eltűnni vele. Kérdés, hogy 23 M Ft megérné-e.

Én hagytam volna a számlán, had kamatozzon. Aztán vagy vissza veszi magától a bank vagy elfelejti. Egyébként sanszos, hogy észreveszik, ott stimmelniük kell az egyenlegeknek. Már pedig ekkora eltérés gyorsan feltűnik a kontrollingon.

velorex-vezető 2011.12.02. 18:23:55

@Kenderice: Pontosan azért vettek fel sokan, mi is forinthitelt, mert nem bíztak a szar forintban. Akik frankhitelt vettek fel, azok bíztak a szar forintban, hogy nem fog romlani az árfolyama

Volt hasonló esetem, egy munka ellenértékét utalta egy cég, aztán 2 nap múlva, újból utalta. Azt hiszem 60 vagy 80 000,-Ft volt. Felhívtam őket, egy nő nyugtáztam a dolgot, rá 10 percre telefonált ugyanonnan valami vén hülye pali, aki elkezdte magyarázni nekem, hogy milyen súlyos büntetést kapnék, ha nem fizetem vissza a pénztet.
Lecsaptam telefont és újból felhívtam a nőt, hogy állítsák le valahogy a vén barmot, aki feleslegesen fenyeget, hiszen én jelentkeztem, hogy tévedés történt.

eöeöe 2011.12.02. 18:27:55

Lehet ez lesz az új banki csodafegyver? Tévesen átutal párszáz milliót, majd felháborodva észreveszi egy-két hét múlva, és jogosulatlan gazdagodásra hivatkozva kéri a napi 10%os büntetőkamatot?! Kicsit erős lenne, de felettébb vicces.

This_is_Sparta (törölt) 2011.12.02. 18:57:13

Nem kell jogi végzettségű szakembernek lenni ahhoz, hogy némi utánjárással bárki rátaláljon a polgári törvénykönyv erre vonatkozó részeire. E szerint:

"Ptk.361. § (1) Aki másnak rovására jogalap nélkül jut vagyoni előnyhöz, köteles ezt az előnyt visszatéríteni."

A jogalap nélküli gazdagodás leggyakoribb esetei pl. a túlfizetés, kétszeres teljesítés, téves címzés, téves átutalás stb., amiről a kedves posztíró is beszámol. Nem is értem a visszaadjam / ne adjam vissza dilemmát, sőt ha tovább olvassuk a Ptk-t, akkor választ kapunk arra is, hogy bizony a bank jogosan követelt tőle kamatot kártérítés címen:

"Ptk.364. § A Jogalap nélküli gazdagodásra egyébként a kártérítés szabályait kell megfelelően alkalmazni."

Ezért csak ajánlani tudom mindenkinek, aki hasonlóan jár, hogy minél előbb adja (utalja) vissza az így szerzett pénzt. Annál kevesebbe kerül!

DEGEC 2011.12.02. 19:10:31

itt valami nem kerek, azt irja a posztoló hogy chf hitele, van majd két sorral lejjebb, hogy albérletben lakik.

akkor mire van chf hitele? a 16 éves volvóra?

This_is_Sparta (törölt) 2011.12.02. 19:12:15

@Dövan: Ezt a 2007. évi CXXXVI. a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló törvény szabályozza.

E szerint kp. forgalomnál 500 eFt, vagy azt meghaladó esetben, míg banki megbízásnál a 3,6 mFt-ot elérő vagy azt meghaladó esetben kell elvégezni az ügyfél azonosítását.

Az átvilágítási kötelezettség kiterjed az egymással ténylegesen összefüggő, több ügyleti megbízásra, ha ezek együttes értéke eléri a 3,6 mFt-ot!

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.12.02. 19:40:41

@eöeöe: Mondd, hogy csak tetteted magad! Arra fizetett kamatot, amivel mínuszba ment.

(Nyilván nem napi, hanem évi 10%.)

becsoccsent 2011.12.02. 22:35:34

@igazságos " 2011.12.02. 12:19:31 @fghjk: egy ismerősöm tíz évig fizette a diákhitelét, csak úgy tudott megszabadulni a hiteltől, hogy Angliába ment dolgozni 5 évet, 5 év egyetem után.

Úgyhogy a diákhitel semennyivel sem jobb, legfeljebb nem harminc évre vagy eladósodva, hanem csak 10-re... "

mennyi a diakhitel kamata?
mennyi a lakashitel kamata?
milyen fedezetet ker a bank ertuk?

hulyeseget irtal-e?

XCat 2011.12.02. 22:46:01

@becsoccsent: De diákhtelnél 300 ezer a felső limit. Tehát 20 év diákhiteléből vehetsz egy jobb környéken egy garázst. :)

XCat 2011.12.02. 22:51:49

@CatMother: Helyesbítek, 10 évből. Húsznál már JÓ az a környék. :D

bikmakk · http://srbija.blog.hu 2011.12.03. 00:47:05

De szerencsés az, akinek csak egy frank hitele van!

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.12.03. 01:01:22

@bikmakk: Az hülye. Én egy frankot zsebből bármikor kifizetek.

Megdobbent 2011.12.03. 01:43:05

@atpijkamo: egy egesz frankot azert en nem mernek bevallalni, de ha lehetne mondjuk reszletre...

Megdobbent 2011.12.03. 01:45:00

@atpijkamo: minuszba csak a pannonnal tud menni EDE, illetve az aldi - flottaval. Mas emberfia sosem!

bikmakk · http://srbija.blog.hu 2011.12.03. 01:59:07

@atpijkamo: erre próbáltam utalni...
Sajnos manapság elégtelen helyesírással is lehet webdizájnt vagy mit tanítani, az ilyenek pedig gyakran posztolnak Homárra is. No nem baj, a kommentelők azért vannak, hogy ha már egyszer elmúlt déli tizenkettő, akkor a posztolót is ekézzék egy kicsit. Bacccpapucs.

XCat 2011.12.03. 06:21:16

@bikmakk: Szerintem nem vészes a helyesírása, de lassan unalmas hogy ha "elromlik a faékem" a probléma, akkor is ki kell emelni, hogy de "két kis gyerekem, meg frankhitelem van".

Te vetted fel? Lábad te raktad szét? Egyébként is, kocsi ócska, lakás nincs, mire a frankhitel? És ismét, kit érdekel?

Amúgy most az a posztoló problémája hogy becsületes volt, de mégismégis hogy lehetne egy kis sápot visszabazselválni? :)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.12.03. 10:47:50

@bikmakk: Nem írtál szméjlit vagy felkiáltójelet, nem vettem észre. Elégtelen helyesírással még lehet szóban oktani, na de ha fogalmazni sem tud?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.12.03. 10:49:25

@CatMother: Pedig az ilyen dolgok hatnak a bíróságra. Tessék rendesen kiöltözni, hajat levágni, szemöveget venni, mindjárt harmadolják. Ja, hogy csak a rokonszenvünket kéri? Akkor is.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.12.04. 01:57:57

@TommyGun77: Aki latott mar fontot, meg USA dollart minimum 1.5szeresere felugrani. Voltunk paran.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.12.04. 02:07:37

@bebe tv: Lehet forintban is utalni. En is tudok az itteni szamlamrol, holott fontszamla.
Egyszeruen atutalasi osszegneka forintot valasztom a netbankon. Ambar hulye lennek ugy utalni, mert nagyon rosszul valt a bankom.

Xezs 2011.12.04. 09:19:09

A posztoló nem a tizedes helyeket számolta, hanem a helyiértékeket.

Xezs 2011.12.04. 09:31:16

@Kono: Nem unalmas még ez az ezért tart itt ez az ország frázis?

Xezs 2011.12.04. 09:33:10

@becsoccsent: Én 5 év alatt fizettem ki, és ehhez nem kellett külföldre se mennem.

Egyszerűen csak csináltam egy számítást primitív excel függvényekkel és aszerint fizettem a havi törlesztőt. Nem nagy tudomány ez.

Xezs 2011.12.04. 09:34:41

@CatMother: Engem mondjuk érdekelne, hogy mitől olyan elengedhetetlen nekik az az autó. Mert akárhogy is nézem, az autó luxusszükséglet, de ezt sokan hajlamosak elfelejteni.

Kono 2011.12.04. 09:58:43

@Xezs: Nem. Amíg "itt" tart az ország, addig ezt mindig lehet mondani:)

Xezs 2011.12.04. 11:13:28

@Kono: És honnan tudod hogy miért tart itt az ország? Meg egyáltalán, hol tart? Meg miért nem miattad tart itt?

Megannyi kérdés, és nincs válasz.

Kono 2011.12.04. 11:34:30

@Xezs: "Meg egyáltalán, hol tart?"
Hát itt. Éppen ezt magyarázom.
Ráadásul most épp nem miattam tart itt, mert miattam nem itt tartana. Hanem máshol.

becsoccsent 2011.12.04. 11:54:36

@Xezs: nem hat.

biztos egyszerubb, mint ertelmezni egy kommentet, amire valaszolni akarsz. tocoskert, mit is vartam... :D

TommyGun77 2011.12.04. 14:25:40

@tildy:):
Akkor te közgazdász zseni vagy...még a Lehmann csődjénél se látta senki mekkora szar jön de te igen, köszönjük emese...mindeki hülye csak te vagy ehlikopter :)

XCat 2011.12.04. 15:38:27

@Xezs: Én nem sajnálom tőlük, csak elég átlátszó+visszataszító a rinyálása. Egyébként ha jól sejtem, róla webdesigner.blog.hu/ van szó, és nem hiszem hogy annyira rosszul menne nekik.
De ha rosszul is megy, ettől akkor sem fog jobban.

XCat 2011.12.04. 15:49:53

Bár lehet hogy valami újszerű válságbavaló reklámnak szánta. Ebben az esetben nagyon kreatív. És olcsó. És szánalmas. De lehet hogy attól még működni fog, sok a hülye itt is. :)

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.12.04. 16:53:14

@TommyGun77: Azt nem lattam , mert valoszinuleg nemis erdekelt. Meg csak kozgazdasz zseni sem vagyok. Csak ateltem odahaza egy majd 30%os inflaciot, meg lattam mas devizakat igen nagyokat mozdulni (£-t 285 meg 410 kozt mozdulni pl). Nincs (deviza)hitelem . Forint is minimalis, meg abbol az idoszakbol, mikor foiskolara jartam, leven szuleim igen szegenyek voltak, igy a diakhitel befigyelt.

Xezs 2011.12.04. 19:56:52

@becsoccsent: Mivan? Te most azt hiszed, hogy belédkötöttem, ezért gyorsan belémkötsz?

Akkor ezt most gyorsan hagyjuk abba, mert az első hozzádszólásom rohadtul nem kötekedés volt.

Egyezzünk meg abban, hogy egyetértünk és akkor szerintem számodra is világos a helyzet.

Xezs 2011.12.04. 19:58:40

@CatMother: Juj, a webdesign egy annyira jó dolog :) Minden hülyeségre rá lehet mondani és villogni vele.

Xezs 2011.12.04. 20:12:44

Mármint a webdesign nem hülyeség, csak sok hülyeségre rámondják, hogy az.

Remélem nem értett senki se félre.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.12.04. 20:20:58

@CatMother: Stimmel. Ugyanaz a "helyesírás".

"Azt viszont eltudom képzelni"

XCat 2011.12.04. 20:26:50

@Xezs: Alapvetően nekem tetszik amit csinál, csak ez olyan "húbaszdmeg, tényleg itt tartunk?" volt...

@atpijkamo: Lehet hogy siet, vagy elüt, vagy szarik az egészre, vagy valami.. újabban nekem is alig van olyan mondatom, ami jól lenne leírva. Ami persze szégyen, és majd ha ráérek, hamut szórok a fejemre.

Itt nem ez a baj. :D

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.12.04. 20:47:07

@CatMother: Az elütés nem helyesírási hiba. Egyébként ugyanezt a hibát ismételgeti következetesen.

Imádnám, ha mindenki annyi hibával írna, mint te.

XCat 2011.12.04. 21:01:09

@atpijkamo: Hát szerintem kicsit elfogult vagy, de kösz. :)

Xezs 2011.12.04. 21:34:49

Meg azért vegyétek figyelembe, hogy egy kommentnek kisebb a súlya, mint egy panaszlevélnek. Szerintem ez utóbbira ildomos több időt szánni, mint egy kommentre.

Szarazkoro 2011.12.05. 12:25:58

Én nem adtam volna vissza, tekintettel a Világpiaci helyzetre amit nem én toltam el de én is megszívom.

2011.12.05. 13:50:12

@Tapogatott Kukorica: te ennyi ésszel simán bekerülnél a zorbánkormányba pénzügyminiszternek.

2011.12.05. 13:52:37

@TommyGun77: unalams vagy ezzel a témával. frankhiteleseknek külön bugyor van a pokolban, majd ott meglátod mi lesz.

2011.12.05. 14:00:37

@Zka: egyetértek mindkét állításoddal.

Tapogatott Kukorica 2011.12.05. 15:51:13

@Kulics: "te ennyi ésszel simán bekerülnél a zorbánkormányba pénzügyminiszternek."

Mibol gondolod, hogy nem en vagyok az?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.12.05. 15:55:41

@Tapogatott Kukorica: :)) A nap beszólása. Ezen nem sokat csorbít az, hogy - érthetően - nagyon gyér a felhozatal.

Répalaki Edömér 2011.12.05. 17:18:16

Aki ilyen esetben nem utalja vissza becsületesen az összeget, az tényleg geci.
Vagy (Dzs)ondó, ha úgy jobban tetszik...

Xezs 2011.12.05. 21:13:09

@Szarazkoro: Tudjuk, mindig más a hibás. A világpiac meg nagybetű, ja.

Szarazkoro 2011.12.05. 21:47:52

@Xezs: kopj le. Nincs jó kedvem.

Szarazkoro 2011.12.05. 22:11:37

@Xezs: húzzál trollkodni máshová.

XCat 2011.12.05. 22:21:37

@Szarazkoro: Neked mikor van?
Hupákolj máshol.

Xezs 2011.12.05. 23:21:21

@Szarazkoro: Tehát a "tekintettel a Világpiaci helyzetre amit nem én toltam el de én is megszívom" kijelentés egyáltalán nem trollkodás?

Ha már te is trollkodsz, legalább ne vesd más szemére.

legpestibb 2011.12.06. 06:06:47

Vissza nem adtam volna 23 milliót a Banknak! Nekik ez apró pénz...

Waxolo 2011.12.06. 11:59:09

én észre se vettem volna :)

Waxolo 2011.12.06. 12:04:21

ja igen, és az miért nem jutott az eszedbe, hogy a férjed kimegy Párizsba, nyit egy számlát és küld neked 800 000 HUF-t, te meg kapod az EUR-t, és akkor ahogy már említetted nem egyeztetsz...de ha a rendszerben hiba volt, akkor azt már baszhatod, pedig gazdag lehettél volna...

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2011.12.06. 14:49:19

Szerintem a posztoló CHF hitelt vett fel lakására, majd azt kiadta albérletbe és ő (hogy közelebb legyen a munkahelyéhez, vagy hogy olcsóbban kijöjjön) elment albiba.

A kiadott lakás díja fedezi a hitelt és a rezsijének egy részét mondjuk, így csak a bérleti díjat kell fizetnie.

Amúgy nem muszáj minden azonnal észrevenni... ha egy hónap után is ott a lé, akkor jóhiszeműen fel lehet használni, kaptam én már olyan spam-et amiben nyereményt ígértek...

Xezs 2011.12.06. 21:31:22

@legpestibb: Jellemző ez a felfogás az olyanokra, akik a bank szót nagybetűvel írják, az aprópénzt pedig külön.

szoszo9inda 2011.12.06. 22:01:06

Mint ahogy a talált pénzt is eltenni bűncselekmény ha ismert a jogos tulajdonosa, ugyanígy a tévesen utalt pénzt is megtartani Btk-s cselekmény. Mert ugyebár ezt nehéz az a bíróval elhitetni, hogy nem lehetett beazonosítani kitől jött (ott a küldő a kivonaton+banki nyilvántartások), és az sem hihető duma "amúgy sem tűnt fel, hogy a 120 ezres fizetésen kívül még 23 milliót utalt valaki".
Sajnos... rosszul utalt pénzt vissza kell adni, vagy reszkírozni a büntetést.

Xezs 2011.12.06. 23:05:09

@szoszo9inda: Ezt kb. egy átlagos műveltségű ember simán felfogja, de látod mennyi szájhős van itt aki a mellét veri, hogy ő vissza nem adná.

Idióták :)

becsoccsent 2011.12.06. 23:11:04

@szoszo9inda: nem a btk-s buntetes a gaz, hanem az, hogy egyaltalan felmerul emberekben, hogy megtartsak, ami nem az ovek. ugy, hogy tudjak, ezzel kart okoznak masnak.

nyilvan en is elgondolkodnek rajta, de hat mindannyian kurvak vagyunk, csak mas a tarifa.

Robert74 2011.12.08. 10:04:02

Nekem is volt félreutalt pénzem. Technikai szla-ról jött a Citibanktól 500K HUF. Visszaadtam, mert nem az enyém, a Bank mondta, annyit utaljak vissza, amennyiből levonom a telefonálgatások és az utalás költségét. Visszautaltam 496500-at. Kaptam egy köszönőlevelet, majd 1 hét múlva lezárták a náluk lévő személy kölcsönömet úgy, hogy még 9 hónapot fizetnem kellett volna. Egyébként nem szabad elkölteni, mert a bank a negyedéves rovancsnál úgyis rájön és visszaköveteli a pénzt, tőled, mint jogosulatlan személytől. Vagy egyben, vagy részletekben. Az meg csúnyább...
süti beállítások módosítása