Tékozló Homár

Elsikkasztotta a szalagavató felvételét

2012.01.10. 09:33 | jackyll | komment

Szomorú magáncsődről számol be egy csalódott szülő, aki 2 évvel ezelőtt fizetett be egy szalagavató-ballagás kombó videofelvételre, amiből aztán a második felét is csak könyörületből kapták meg a ki nem fizetett operatőrtől.

„Bojler” Mikit sokan ismerhetik a képernyőről, a néhai Superbike Magazinból. Mivel tudtuk, hogy műsorgyártással foglalkozik, de vállal külső melókat is, ezért pontosan 2 évvel ezelőtt megbíztuk azzal, hogy vegye fel egy aszódi végzős osztály szalagavatóját és ballagását, majd készítsen el belőlük kész videókat. Jóhiszeműen álltunk a dologhoz, igazából meg sem fordult a fejünkben, hogy egy olyan ember, aki műsorgyártással foglalkozik, ilyen gusztustalanul fogja intézni az egész megbízást. Összegyűjtöttük az általa előre kért összeget, amit az első felvétel alkalmával, tehát a szalagavatón ki is fizettünk neki. Számlát nem kaptunk cserébe, pedig az elszámolásnál fontos lett volna. Hiába kértük, ezt később sem adta oda. Az eseményt akkor végig rögzítette a kamerájával (bár már azt is el tudjuk képzelni, hogy csak egy kikapcsolt kamerával masírozott ott fel-alá), de nem gondoltuk volna, hogy ezután sem őt, sem az elkészült felvételt nem látjuk többé. Ugyanis pár hónappal később, amikor a ballagásra került sor, nem jelent meg az eseményen. Maga helyett egy hölgyet küldött oda kamerázni, később kiderült, neki sem fizette ki ezért az előre beígért munkadíjat.


Mikor a ballagás után nyáron többször is felkerestük, vagy nem volt elérhető, vagy időt húzott. Azt mondta, hogy készülnek a videók, csak legyünk türelemmel. Nem sokkal később kiderült: nem hogy nem kezdte el még megvágni a videókat, de a nyersanyagok sincsenek meg nála. Elmondása szerint a szalagavatós nyersanyagot nem találja, egyszerűen elhagyta, a ballagási videót pedig egyáltalán nem kapta kézhez. Mivel nem fizette ki az odaküldött hölgy munkadíját, ezért ő nem adta át neki a felvett nyersanyagokat, így se pénz, se videó nem volt. Az általunk kifizetett pénzt visszafizetni nem volt hajlandó, hiába szólítottuk fel erre többször is. Mivel tudtuk az operatőr hölgy elérhetőségét, megkerestük, és elmondtuk neki, mi történt. Az egyetlen pozitívum a dologban, hogy megsajnált minket, és a ballagásról megvágta, majd leadta nekünk a videót, így legalább azt megkaphattuk.

Az idő telt, a helyzet nem változott. A gyerekek már rég megkezdték a középiskolai tanulmányaikat, de a szalagavatós videót nem láthatták. Mi, szülők, a pénzünket akartuk visszakapni. Mérgesek voltunk, mert a történtek ellenére minden héten látható volt a tévében ez a pofátlan csaló. Viszont az kétségtelen, hogy a Superbike Magazin minősége ez idő alatt vészesen romlani kezdett, és ebben oroszlán szerepe volt Miki hozzáállásának, és egyre hanyagabb munkájának. Látszódott rajta, hogy komoly anyagi gondokkal küzdenek, és a műsor lassan a nézhetetlen kategóriába csúszott. Ennek az lett a vége, hogy a Sportklub televízió beszüntette a magazin sugárzását.

„Bojler” Miki ellen mi már akkor egy ideje megtettük a rendőrségi feljelentést, de sajnos folyamatos költözködései miatt nem lehetett elérni az addigi címein. Rövid időn belül aztán a feltorlódott egyéb tartozási miatt eltűnt Budapestről és környékéről, így a rendőrségi felszólítást sem tudták személyesen kézbesíteni neki.  Jelenleg ott tart az ügy, hogy a szülői közösséggel a feljelentést megtettük ellene, és keresik. Szégyen, hogy manapság még ilyen megtörténhet! Egy közszereplő megengedheti magának, hogy számlaadás nélkül, ráadásul el nem végzett munkáért rakja el a pénzt, majd hazudozzon, végül pedig felszívódjon. Az meg pláne szégyen, hogy a rendőrségre is hiába mentünk feljelentést tenni, nem tudnak semmit , sem tenni egyenlőre. Remélem, olvassa a bejegyzést, és megfogadja, hogy soha a büdös életben nem megy többé kamera és tévéműsor közelébe.
Boldog új évet!

Egy csalódott szülő

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2012.01.10. 10:55:40

@VIC20: Szerintem átvételijük volt, az alapján nyomták fel a rendőrségen, csak számlát nem kértek, met úgy volt occójér'. Hát ez az occó most drága lett tezsvírkéim.

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2012.01.10. 11:00:25

@batgirl:
azzal a kanállal, amivel annakidején én ettem a gulyáslevest?????????
@akiazsiráfotszereti: ha mán a házasság nem megyen, az egy dolog, de élvezkedni ki nem szeret?

horex · http://horex.uw.hu/ 2012.01.10. 11:04:04

Most látom csak
"szalagavató-ballagás kombó "
Nem ugyanaz mindkettő?
Ha igen, hogy kombő?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.01.10. 11:05:27

@horex: Hát marhára nem ugyanaz. Gondolom azért kombó, mert egy emberrel csináltatták.

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2012.01.10. 11:07:33

@horex:
nem!
szalagavató az ősszel van, ilyen táncolós műsor.utána a deákok bebasznak.
ballagás az meg a ballagmánavéndiják meg gaudeámuszigitur meg elmegyekelmegyek. utána a deákok bebasznak

Koholmány 2012.01.10. 11:09:22

"Számlát nem kaptunk cserébe". Tovább sem olvasom. Aki ilyen hülye, hogy ezután még odaadja a pénzt, az meg is érdemli.

Prof. azsiráf.PhD. 2012.01.10. 11:10:50

@Horváth Lajos: hajajj. azok a régi szép idők, amikor a gimiben lyukasórák alatt átsétáltunk a sarki kocsmába sörni/borni.... azóta már betiltották a suli környéki kocsmákat is. bahhh.

Koholmány 2012.01.10. 11:11:40

Na jó, tovább olvastam:
"Szégyen, hogy manapság még ilyen megtörténhet".
Szényeg, hogy asszisztáltál az adó elkerüléshez, és szényeg, hogy amikor megszoptad, akkor meg hőbörögsz!!!

England win The Ashes! 2012.01.10. 11:13:48

@horex: Nana! Ovis ballagás nekem is volt, persze videózás nélkül. Adtak valami sütit meg kis batyut, csináltak egy-két fényképet, aztán csá! Pedig akkor még hol volt a fogyasztói társadalom! Ellenben egyben volt még Jugoszlávia, Csehszlovákia, Szovjetunió, cserébe két Németország volt, két fél Berlin stb. Azok voltak a szép idők! Akkor még nem volt ekkora tömeg az éjféli misén...

Koholmány 2012.01.10. 11:14:13

@Koholmány: Szégyen! Rohadt billentyűzet!

Prof. azsiráf.PhD. 2012.01.10. 11:14:50

@ColT: lehet egy gimibe jártunk... mi is beléjükbotlottunk néha. néha meghívtuk őket egy fröccsre.

Sokorai_Atala 2012.01.10. 11:15:47

@Horváth Lajos: meg még a szerenád alatt is, jobb helyeken:)

Prof. azsiráf.PhD. 2012.01.10. 11:18:56

@glóriásgörkorisangyal: pont úgy nézel ki mint egy vót ismerősöm. zenész vót...mongyuk ő tuti nem választott vóna magának ilyen nicket :D

Rosszindulatú Vászka 2012.01.10. 11:19:04

@Dr Jozef Vengloš: a nosztalgia bűzös, ólmeleg, hamis és talmi bugyboréka.

Mink még se pogit, se tarisznyát nem kaptunk, csak az isibe. Ja és fénykép senem volt. Videó meg akkor még hagymázas álmokba se. Maksz szupernyolcas, de azon meg többnyire a párperces NSZK pornót nézték a beavatottak.

Suhac. Aszfaltbetyár. És vélhetően városi. Talán fő.

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2012.01.10. 11:19:11

@akiazsiráfotszereti:
hüppp hüppp, a gimis évek.... amikor elkezdtem még kis fütyi voltam, mire elvégeztem nagy fasz lett belőlem

horex · http://horex.uw.hu/ 2012.01.10. 11:21:20

@Horváth Lajos:
Francse emlékszik már rá
Én amugy is estin technikumoztam, ott biztos másképp volt

Hol vannak a régi jó ízek?

2012.01.10. 11:21:57

@ColT: "Az meg a non plus ultra, hogy ha elköltözöl, nem talál meg a rendőrség."

Erre csak ez jut eszembe:
Stirlitz lakása előtt öt fekete autó állt meg. Gestapósok szálltak ki belőle, és becsengettek.
- Kit keresnek? - kérdezi egy hang az ajtó mögül.
- Stirlitzet.
- Nem vagyok itthon.
A gestapósok durván elkáromkodták magukat, és elmentek. Immár két hete, hogy Stirlitz ily módon az orránál fogva vezette a Gestapót.

glóriásgörkorisangyal 2012.01.10. 11:24:13

@akiazsiráfotszereti: nem vótam zenész sose, meg nem is leszek az emberiség irántú hatalmas jóindulatomnál fogva :) De attó még hasonlíthatok :)

horex · http://horex.uw.hu/ 2012.01.10. 11:27:37

@Dr Jozef Vengloš:
Nekem megvan a tarisznya, benne 2centes barackpálinka

Az éjféli misén meg bizony nagy tömeg volt akkor is
Lehet nem éjféli, de késő esti beat-mise volt a Mátyás templomban, rendes tömeg volt
A rohatt népnyúzó Kádár rencerben és nemis a végén, a felpuhultban

England win The Ashes! 2012.01.10. 11:29:10

@Rosszindulatú Vászka: Ki? Én? Közöm nincs a fővároshoz. A miénk egy sima vidéki szocreál óvoda volt. Nade az emlékek! "Tornaóra" gázálarcban (csak egy alkalommal, az igaz), november 7, Konsztantyin Usztyinovics temetésének fakultatív megtekintése (nem röhög, nem vicc!!!). Ilyen élményekben a dekadens nyugatiak sosem részesültek, az egyszer biztos!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.01.10. 11:29:35

@Kulics: Jaja!

Bérházban lakik egy kém, aki évek óta rejtőzködik. A főnökei akcióba akarjá küldeni, így egy ügynököt küldenek hozzá.
Az természetesen eltéveszti az emeletet.
- Jó napot kívánok. Üzenetet hoztam : "a sas felszáll"!
- Jaj, maga is a kém Kovácsot keresi? kettővel följebb!

Prof. azsiráf.PhD. 2012.01.10. 11:31:23

@glóriásgörkorisangyal: ja. ő is megkönyörülhetett volna rajtunk, de nem tette....:)

England win The Ashes! 2012.01.10. 11:33:33

@horex: Na jó, a Mátyás-templomban elhiszem, de nálunk olyan 20-30 embernél több nemigen volt akkoriban (80-as évek közepe-vége).

glóriásgörkorisangyal 2012.01.10. 11:33:47

@Horváth Lajos: ott a kép, az én vónék, pardon vagyok.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2012.01.10. 11:34:28

@Dr Jozef Vengloš: Vasárnap volt itt egy német kolléga, elmentünk kicsit dumálni, hogy több év céges levelezgetés után személyesen is találkozzunk. Mindenki hozta a nejét is. Kiderült, hogy ő ugyan Brémából származik, de a neje ossie, úgyhogy onnantól olyan jókat sztorizgattunk mi hárman, keletiek, hogy szegény wessie csak pislogott. Ja kérem, mi tudjuk, mi az a trabant életérzés.

Rosszindulatú Vászka 2012.01.10. 11:34:38

@Dr Jozef Vengloš: na haggyálmár.

Nekünk ismeretlen szovjet katona sírjára virágot vinni - az öregek szerint faszeszet ivott a szerencsétlen, lévén felénk egy puska senem dördült el ami nem rabsicok kezibe volt. Partizánkeresős három tavasz ünnep - röhöghecc. Meg honvédelmi napos akadájverseny. Sikrees feladatra kupon, amire eleinte csokit, késöbb már csak zsírossmárt adtak.

glóriásgörkorisangyal 2012.01.10. 11:43:33

@Horváth Lajos: na ne má! Tegnap kikötözköttem má magam. Ma legyen kedvesvagyokmásokkal napunk inkább. Lécci! :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.01.10. 11:45:37

@Horváth Lajos: Ez nem név, csak közölte hol van.
Hol van Pard?

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2012.01.10. 11:49:00

@glóriásgörkorisangyal:
Hát ja, ez vicces :-)

Már az általános iskolai ballagás is nevetség tárgya, egyes helyeken, többnyire falvakban továbbmennek, és tablót is csináltatnak. Az általános iskolai szalagavató nekem újdonság, de hogy még profi kamerást is hozzanak...

Szerencsére nálunk középiskolai szalagavatón nem volt semmi felhajtás, egy tanteremben volt, szülők kizárva, egy paródia és egy komoly rész, utána koccintás tanárokkal, majd irány a kocsma, oda már csak kettő fiatalabb tanár jött velünk... Mondjuk mifelénk egyik iskolában sem volt bálszerű a szalagavató. Sajnos jártam nagy felhajtással járó szalagavatón is, na az szörnyű volt...

glóriásgörkorisangyal 2012.01.10. 11:50:52

@ColT: hantafalvától 14/2346-od fényévre délkeletre, ott fordulj jobbra, menj előre 89/12836 fényévet.......újratervezés.... oszt mán ott is vagy

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2012.01.10. 11:53:54

@glóriásgörkorisangyal:
negyúgygondóttam! ne húzd fől az orrod, hát udvarólni próbáltam
@ColT:
"Pard is an animal from Medieval bestiaries. They were felines with spotted coats, and were extremely fast (reminiscent of a cheetah). They were believed to mate with lions to produce leopards." há magyarán egy mitológiai állaton ücsörög,oszt onnan ír

Sokorai_Atala 2012.01.10. 11:56:02

Boldogult sportoló koromban mi kaptunk vörös szegfűt november 7-e tiszteletére, amire én egy elég csúnyát mondtam, persze visszaszivárgott a "vezetőséghez" és fegyelmit kaptam, mert disznó módon viselkedek a nagy októberivel....

England win The Ashes! 2012.01.10. 12:00:25

@Rosszindulatú Vászka:

Feladom! Ez a "partizánkeresés" mindent visz! Meg az ilyen ismeretlen katonák kimaradtak is az életemből. :)

Nálunk a suliban nekünk is voltak honvédelmi napok (vagy mi a francnak hívták akkor), asszem évente kétszer. Negyedikben (ált. isk.) a tanító néni arról magyarázott, hogy milyen veszélyes, hogy a NATO rakétákat telepít Ausztriába, mert bármikor rájuk jöhet az ámok, aztán nekünk esnek. Mi meg ugye egyrészt úgyse pofáztunk vissza, mert ezek komoly dolgok voltak, másrészt tíz évesen még nem voltunk tisztában azzal a ténnyel, hogy Ausztria semleges ország, semmi köze a NATO-hoz, ebből kifolyólag semmilyen rakéták nem települnek a területükre. Aztán a suli udvarán mutattak nekünk pár túlélési trükköt különféle támadástípusok esetére. A savtámadás (most biztos pongyolán fogalmaztam, de bennem így maradt meg) ellen pl. tuti megoldásnak tartották azt a módszert, hogy egy kb. 1.5 m2-es hullámkarton alá bújunk. Akkor persze mi ezt olyan komolynak vettük, mint pár évvel később azt, hogy ha leveted a pólódat, és piros rongyot kötsz a homlokodra, akkor nem fog a golyó.

November hetedikén este lampionos felvonuláson kellett (pontosabban: KELLETT) részt vennünk. Az egyik osztálytársam minden éven sikerrel gyújtotta fel a sajátját. Az egyik alkalommal én is megpróbáltam, de nekem nem ment, mert apu gyertya helyett laposelemet és kis égőt applikált a lampionba.

mohopasi 2012.01.10. 12:01:15

Tanulság: pénzt áruért. Előre teljes összeget meg még véletlenül sem.

megamenn 2012.01.10. 12:14:17

@Dr Jozef Vengloš:
"ha leveted a pólódat, és piros rongyot kötsz a homlokodra, akkor nem fog a golyó"

Ezt megjegyzem magamnak... :))

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.01.10. 12:16:24

@Dr Jozef Vengloš: Ez a 'honvédelmi napok' nevű program nálam másfél évig tartott.
Mulaccságos volt.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.01.10. 12:18:50

@megamen: Ha meg befújod magad WD40-nel, lecsúszik rólad a golyó.

Manyecska 2012.01.10. 12:19:29

Volt már hogy Bojlert csakis az Aldiból??

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.01.10. 12:27:56

@estrella negra: Ha nem fürdesz 3 hétig, akkor a közeledbe se megy!

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.01.10. 12:47:07

@Horváth Lajos: Te láááájos, ne sajnáld, azt a kanalat. Úgyis kerek kanál volt.

Kinek volt gyerekkorában kerek kanala?

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.01.10. 12:57:40

@estrella negra: Nekem volt kb. 2 évem
@Horváth Lajos: ja..most már mindent értek..

pengusz 2012.01.10. 13:00:05

Ha sikerül megtalálni, közöljétek vele, hogy eladjátok a tartozást a cigány maffiának, vagy 1 napon belül fizet.

glóriásgörkorisangyal 2012.01.10. 13:00:49

@estrella negra: gyerekkor? emléxem, amikor a bányában még könnyített melót kaptam és csak 10 kg-nyi cuttot kellett egyszerre cipelnem, és csak 8 km/órás sebességgel... beszép is volt... :)

Csokis · http://csokis.blog.hu 2012.01.10. 13:23:14

@estrella negra: Nekem volt honvédelmi napok program a honvédelmi napok alatt is. Na, az tényleg mulaccságos volt. Egy hónap Dunaújváros, katonai gyakorlóban, meg civilben (kimenőt valamiért nem vihettünk). Egy középiskolai koleszban laktunk, nappal honvédelmi oktatást tartottunk a helyi szakközepeseknek, éjjel vagy a kollégiumban másztunk emeletet (szintenként volt fiú, meg lány emelet, de az erkélyeken át lehetett közlekedni), vagy kocsmáztunk egy olyan városban, ahol nem volt VÁP, mert csak orosz laktanya volt. Volt olyan, hogy egész délelőtt álltam a parkban, mert térképismeretet kellett oktatnom, és két csapat közt mindig behajoltam a bokorba hányni.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2012.01.10. 13:53:06

@atpijkamo: A középiskola és a diploma közti évek hányásaiból szerintem kijönne egy új Háború és béke. De valamiért inkább csak a háború részé lenne kidomborítva. Aztán elmúlt. Szar is, amikor az ember szeretne hányni, hogy megkönnyebbüljön, és nem tud. Ez vajon az öregedéssel jön?

Manci néni, a szomszéd 2012.01.10. 14:02:44

Aszongya hogy "Elsikkasztotta a szalagavató felvételét"

Amatőr! Kezdő! Lúzer!

A sikkasztás 3000 milliárd forintnál kezdődik drágáim ebben az országban. Aztán meg se fog állni 36 milliárd euróig...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.01.10. 14:12:09

@glóriásgörkorisangyal: Arra lennék kíváncsi, hogy a sok mocsok pénzéhes tuggyukmi hogy fog szalagavatót rendezni születés előtt az anyaméhben! A fogamzás előtt sem egyszerű, de a nanokorszakban nem megoldhatatlan...

metal · http://electric.blog.hu 2012.01.10. 14:29:03

"hogy számlaadás nélkül, ráadásul el nem végzett munkáért rakja el a pénzt, majd hazudozzon,"

B*meg! Miért adtátok oda, ha nem adott számlát? Nem utólag kell a számlát kérni, hanem a pénz átadásakor.

stano 2012.01.10. 14:38:55

@Manci néni, a szomszéd:
Már megint Mancika, a panelközgazdász?
Attól, hogy a kisunokád végre elárulta, hogy a 2 éve karácsonyra kapott doboz - amit még a szomszédasszony is megdícsért, milyen jól mutat rajta a 2 fikusz - nem virágtartó, hanem számítógép, azért még nem kéne minden témába beszakérteni pár mondatot...

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.01.10. 14:42:02

@stano: Mancinéni okleveles troll, védett személy. Kéretik nem bántani!

pammacska 2012.01.10. 14:59:33

Mért kell felkérni "sztár fotóst" (ja flancból,hogy meg drágijja). minden második apukának van szuper digi kamerája azzal is lehetett volna felvételt készíteni, akkor nincs át b@szás!

glóriásgörkorisangyal 2012.01.10. 15:14:11

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: az zsinóravató lesz, köldökzsinór.... :)
Bulizni meg a gyerek nélkül is lehet, nem?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.01.10. 15:25:54

@Manci néni, a szomszéd: Kedveském! Az alatt minek minősül?
@stano: Te itt ne légy erős, mert aki erősködik, az úgy jár, mint a vas!
@glóriásgörkorisangyal: Na ja, de mi van, ha a felszalagozott ondósejtek eltévednek, és se a mandula-, se a vakbél tájékán nem találják az ünnepelt petesejtet?

glóriásgörkorisangyal 2012.01.10. 15:55:46

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: az kívülről nem látszik a kedves kismamán, attól még lehet party

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.01.10. 15:58:47

@glóriásgörkorisangyal: Na várj csak! Most az anyaméhből ballagást, vagy a fogamzást akarod ünnepelni?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.01.10. 16:03:56

@akiazsiráfotszereti: Csak nem Te is Edelényben érettségiztél??? A mi tiszteletünkre a rongyosballagásra még fel is díszítették a 41-est (másik nevén Hatcsöcsűt)! Sajnos ma már csak parkoló van a helyén...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.01.10. 16:07:50

@horex: Ma reggel nálunk a verebek már bálintkodni akartak, olyan meleg volt...

Manci néni, a szomszéd 2012.01.10. 16:30:41

@atpijkamo: Így van, Manci nénétek mindenre tudja a megoldást! :)

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: "Az alatt minek minősül?"

Csak gyerekcsíny.

glóriásgörkorisangyal 2012.01.10. 16:32:52

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: hát először is ugye a herékből való ballagást, oszt utána a méhből valót is. Nehogymá szegény poronty lemaraggyon valamiről :-)

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2012.01.10. 18:24:49

@horex: anyám borogass ...
valaki nyugtasson meg, hogy ez nem a rideg magyar valóság, csak valami átverés

igazságos 2012.01.10. 20:22:21

@Dr Jozef Vengloš: nem értem, hol a probléma, én egy szalagavatós videót se találtam jónak, pedig láttam párat.

@Manci néni, a szomszéd: így van, sikkasztani nagyban kell.

Ez a Bojler Miki tényleg nagyon amatőr lehet, hogy költözködésekkel akarta megúszni az egészet....

Az meg Magyarország 2011, hogy ilyennel meg lehet úszni egy eljárást.

England win The Ashes! 2012.01.10. 20:33:52

@igazságos: Azt írja a posztoló, hogy "A gyerekek már rég megkezdték a középiskolai tanulmányaikat, de a szalagavatós videót nem láthatták."

Ezt furcsálltam, de mint kiderült, nemcsak én, más is.

Másrészt én a sajátomat sem néztem meg, nemhogy másét.

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2012.01.10. 20:45:11

Valami nem kóser. Hogy lehetett előbb szalagavatójuk, minthogy megkezdték volna a középiskolai tanulmányaikat? Valami időrés lenne?

igazságos 2012.01.10. 21:57:58

@Dr Jozef Vengloš: hát láccik, inkább megkíméltük magunkat a megrázkódtatástól. :)

szerintem főiskolai tanulmányok akart az lenni, csak a posztoló még mindig középiskolásként gondol a gyerekeire....

szépjuhászné 2012.01.10. 21:58:05

@megamen: Az is fontos, hogy atomvillanás esetén csukd be a szemed, nehogy belefolyjon a sisak!

Xezs 2012.01.10. 22:26:02

Pénzt nem adunk át számla nélkül. Én is tettem már ilyet, meg is bántam.

Prof. azsiráf.PhD. 2012.01.11. 08:32:01

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: nem, nem edelény volt.... de mi is a kocsmában végeztük aznap éjjel. emlékezetes este volt, mert sikerült úgy ráhuppanom egy székre hogy kitört a lába.... pedig akkor még nagyon soványka vótam

Ugyandehogy (törölt) 2012.01.11. 08:35:30

milyen közszereplő? sose hallottam róla.

vape 2012.01.11. 09:23:25

@Horváth Lajos:
Mint írta a posztoló, a ballagás is megvolt már. Azt Bojler Miki ki nem fizetett alvállalkozója kamerázta. Az eset 2010 ősze és 2011 tavasza közötti időszakra vonatkozik.
Tessék néha végigolvasni a posztot, hasznos tud lenni...

mandarinkisasszony 2012.01.11. 11:53:37

Bojler Miki egy szégyen! A motoros társadalom szégyene! Aki ismerte, tudja! Egy gusztustalan hájpacni, aki se kamerázni, se fotózni nem tud, tönkre vágta a Superbike Magazint, szarban hagyta Mocsok Zolit, és egy rakás más embert is. Egy tehetségtelen megbízhatatlan féreg! Na!

Xezs 2012.01.11. 19:18:57

@mandarinkisasszony: Szarban hagyni a mocskot nem is annyira rossz, nem? A mocsok meg a szar majdnem ugyanaz.

mandarinkisasszony 2012.01.11. 19:29:26

@Xezs: A mocskot feltakarítod, és kész. A szarnak viszont ott marad a szaga!

mandarinkisasszony 2012.01.12. 11:03:00

@Xezs: Jó. Ha legközelebb szembe jön ez a szar, lefújom egy egész tartály dezodorral.

Csigorin 2012.01.15. 21:54:17

na varjunk, kezbe odaadtataok a lovet szamla nelkul? haaat... oke, szamlat nem ker az ember, minekaz, nem vagyok en ceg, hogy le tudjam irni az adobol, papirom van epp eleg enelkul is, felesleges.
Nade egy atveteli elismerveny nelkul biztos hogy nem adtam volna neki egy vasat se!
süti beállítások módosítása