Tékozló Homár

Agresszív buszsofőr vs 4 éves gyerek

2012.04.26. 15:11 | jackyll | komment

Zsuzsa unokáját lábtöréssel fenyegette egy BKV-sofőr, amiért belerúgott a kabinjába:

Szeretnék megosztani veletek egy BKV buszsofőrrel történt esetet, amely engem nagyon felzaklatott. 2012.04.25-én este a 19.56-kor az Örs vezér térről induló 67-es buszra (rendszáma: BPI012) szálltam fel 4 éves kisunokámmal. A sofőr mögötti első ülésen foglaltunk helyet, és vártuk a busz indulását, ám e helyett a sofőr jött ki a fülkéjéből, és ráordított az unokámra, miszerint: „ha még egyszer rugdalja az ő kabinját, akkor eltöri a lábát”. Ilyen durva, agresszív kirohanásra reagálni sem tudtunk. Természetesen amennyiben észrevettem volna, hogy az unokám lóbázva a lábát (ami gyerekeknél gyakori) véletlenül a kabinhoz ér (direkt rugdalásról szó sem volt!), rászóltam volna én is. A sofőrnek csak egy figyelmeztető szót kellett volna mondania, nem pedig durván megfenyegetni egy 4 éves kisgyermeket, akit ilyen sérelem még soha nem ért. Azóta sem tudja feldolgozni az esetet, nem érti, hogy miért akarták őt bántani. Ahogy én sem, hogy milyen ember az, aki kisgyerekre támad?

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

CID 2012.04.30. 18:44:54

@A félelmetes népszavazás: Nem a működéssel van gond. Nem klikkelek az általad linkeltekre. Nos,megtudhatom mijaza Vifon ?

CID 2012.04.30. 18:48:20

@A félelmetes népszavazás: ne legyél már ilyen negatív ! Van jónéhány szó amit heljösen írt :-)

Anomalocaris (törölt) 2012.04.30. 18:49:38

@CID: Mi ez az istentelen marhaság??

CID 2012.04.30. 18:51:11

@A félelmetes népszavazás: Szerintem hagyjad ! Barom, megkeseredett, kielégítetlen ( ez a legroszabb), kövér picsa ! :-)

CID 2012.04.30. 18:52:33

@A félelmetes népszavazás: Ma nem sok időm van rád ! Elárulod, mi az a Vifon ?

Anomalocaris (törölt) 2012.04.30. 18:55:02

@CID: Nem. Vagy legyőzöd a rettegésedet és klikkelsz, vagy hülyén halsz meg. Nincs más opció.

CID 2012.04.30. 18:58:40

@A félelmetes népszavazás: rákerestem a guglin. Kínai gyorsleves ?

CID 2012.04.30. 19:00:05

@A félelmetes népszavazás: A rettegésemet legyőzöm, már ha van ! Na de az undorhoz nem annyira ragaszkodok ! ;-)

Anomalocaris (törölt) 2012.04.30. 19:03:50

@CID: Nehogy rosszat álmodjál mimóza :)

venszivar 2012.04.30. 19:04:03

@CID: Bizony, még egy "büdös" kecske is válogat.......
Most sült meg a nyárson a nyuszómuszó !
Kenyérrel s kpürével benyomatjuk, aztán a kutyák fogják nyaldosni a szánk szélét........ ( már rég ittam konyakot, de most 52-es barack "ment" egész délután), gondolhatod, hogy milyen éhes vagyok ! :)

CID 2012.04.30. 19:07:18

@Dr. dr.venszivar: Remélem, fűszeres vajjal kenegettétek a tapsifülest ? Egyébként, egészségedre ! ! ! !

CID 2012.04.30. 19:12:58

@A félelmetes népszavazás: Hát, most lenyomom a szardinellát, és tuti alszok mint a tej !

XCat 2012.04.30. 19:15:07

@CID: Ugyan, mi is beszélünk hozzád. Pedig hányingeren kívül mást nemigen váltasz ki senkiből. :)

Anomalocaris (törölt) 2012.04.30. 19:16:07

@CID: A szardinellával még várni kell másfél órát.

CID 2012.04.30. 19:16:18

Citromot facsarhatok rá ?

CID 2012.04.30. 19:17:30

@A félelmetes népszavazás: Én azért most megeszem, ha nem gond !

CID 2012.04.30. 19:18:55

@Vedere' Lavór: Még jó, hogy nem látunk !

Anomalocaris (törölt) 2012.04.30. 19:19:41

@CID: De bizony gond, megtiltom. Citromnak meg semmi keresnivalója a paradicsomos szardinellán, ellenben chiliszósz az mehet.

Anomalocaris (törölt) 2012.04.30. 19:21:13

@Vedere' Lavór: Fél szegény. Mindjárt terrorizálom új linkekkel :)

XCat 2012.04.30. 19:21:59

@CID: Mi viszont látunk téged. :)

CID 2012.04.30. 19:22:09

@A félelmetes népszavazás: 0:) bocs, tej kenyér, az ugye mehetett mellé ?

CID 2012.04.30. 19:24:11

Na, legalább neked jó ;-)@Vedere' Lavór:

CID 2012.04.30. 19:26:46

@A félelmetes népszavazás: Nem értem, mi a gondod, finom volt ! Azért eszek egy kis sült pulykát is. Csak a biztonság kedvéért :-)

Anomalocaris (törölt) 2012.04.30. 19:28:05

@CID: Szardinellához kenyér és sör. Semmi egyéb.

CID 2012.04.30. 19:39:53

@A félelmetes népszavazás: Sört pölö imádom. Na de kajához ???????

Anomalocaris (törölt) 2012.04.30. 20:00:11

@CID: Igen. Kajához. Miért te málnaszörpöt iszol a pörkölt mellé?

CID 2012.04.30. 20:10:45

@A félelmetes népszavazás: Hát, általában vizet :-/ ha már innom kell !

Anomalocaris (törölt) 2012.04.30. 20:43:32

@CID: Tehát sört vagy bort csak lerészegedés céljából iszol. Értem :)

CID 2012.04.30. 20:49:23

Egyébként, ha be akarok rúgni nem sört vagy bort iszok. Nem is értem, férfiember, hogy tud bebaszarintani sörtől ? @A félelmetes népszavazás:

Anomalocaris (törölt) 2012.04.30. 22:01:04

@CID: Kérdezd a férfiembiket, milyen a 15-20-adik sör tájékán :)

venszivar 2012.04.30. 23:45:56

@CID: Háhógyne ! Kösz. Most nyomhatom a Speedfitnest, heti 3X, hogy leadjam ezt az extra hétvégét. Holnap már komoly meló van a "birtokon", ganézás, etetés, nagy rendrakás........jó éjt egyeseknek.

CID 2012.05.01. 09:00:31

@A félelmetes népszavazás: Az még csak szalonspicc !

@Dr. dr.venszivar: Jó ganyézást ;-)

Manyecska 2012.05.01. 14:07:36

@CID: :D utánam is kéne, tengeribeteg vagyok:))! itten nagy hullámok létesültek!!:) ..oszt mikor egy 40 tonnás bedokkolt mellénk meglepetéssszerűen -épp ábrándoztam a korlát mellett mikor megjelent háturul pár méter távolságból-oszt hipphopp odasimult a hajónk mellé, na AKKOR szartam össze magam :D mondom: ba..sszátok meg gyerekek ugrás a másik oldalon az ablakokon..!!:P Úristen, rossz vicc volt:D!...Az elvarázsolt kastély kutyafasssza -ma erős szél fújt..

venszivar 2012.05.01. 18:07:00

@CID: Kösz, megvolt. Szeretem csinálni, meg persze rendnek s tisztaságnak is kell lennie, hiszen ilyen melegben, több a az "ok" rá.
Mintha visszatértél volna a régi önmagadhoz......... :):D

venszivar 2012.05.01. 18:09:52

Akármilyen fost én sem ganéznék ki ! Még a szar s szar közt is van különbség, hiszen nem mindegy, hogy ki a gazdája !
Jó úgy neked, hisz "emberileg" is egy nagy kupac vagy !:)))

CID 2012.05.01. 18:41:01

@Dr. dr.venszivar: baszus, ha még képes vagy azt mondani, meg is élsz belőle, isten bizony tökön rúglak. Írigy ember vagyok ;-)

CID 2012.05.01. 18:48:46

@Manyecska: nah, ezek szerint hátúlról nem szereted ? ;-)

venszivar 2012.05.01. 19:10:28

@CID: ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ, a tökön rúgás elmarad ! Mivel úri huncutságnak indult, már régen mínuszba hajlott a buli. Nem sok a létszám, csak pár két s négylábú s a nyúlon kívül, mást nem igen eszünk meg.Azok szaporodnak, hiszen, ha összeengedjük őket, akkor, mint a nyulak......:)Tik négy db. A többi hadi titok. :):D Mert én tőlem se áll messze az a gondolat.Visszaváltoztál, így nem találnak meg a "barátaid". Biztos virslit s sört vettek a majálison s most böfikéznek......, pedig én is olyan fáradt vagyok, hogy nem is én írok, hanem megbíztam a bal kezem, mert ő a rendesebb, "okosabb", szebb, jobb lelkűbb, stb. No megyek s megkérem az oldalbordámat, hogy a nyaki, háti, kari, lábi merevségemet masszírozza már ARRÉBB , JOBB HELYRE :))):D Tedd te is, s ne irigykedj ! :) Bízom benne, hogy van kivel s van mivel s van hol . Húzzunk bele ! Fogy a magyar. Igaz én cigány vagyok.

CID 2012.05.01. 19:27:13

@A félelmetes népszavazás: Csak a te kedvedért ! Pláne, hogy a fogsor tulaját, Mimózának hívják, mint már említettem :@

England win The Ashes! 2012.05.01. 19:28:11

Hol van hagyma? Beszóltak neki az enesón. :)

@A félelmetes népszavazás: Te bezzeg még nem változtál urnává vagy szavazófülkévé. :)

England win The Ashes! 2012.05.01. 19:31:17

@CID: És hallgat a nevére? Csak mert állítólag a macskák azt szeretik (bár tudtommal nem volt köztük reprezentatív közvéleménykutatás), ha a nevükben található utolsó magánhangzó "i", mint pölö Cirmi, Mici, Nyizsinszkij.

CID 2012.05.01. 19:35:58

@Dr Jozef Vengloš: Na ezt a "tanulmányt" nem olvastam, de igen, bizonyos esetekben hallgat a nevére ! Miért ?

England win The Ashes! 2012.05.01. 19:38:14

@CID: Hogyhogy miért? Ott írtam az előzőben.

CID 2012.05.01. 19:38:14

Persze, ha becézzük ;-)

CID 2012.05.01. 19:44:10

Na, melyik mocsok tör az ezredikre ?

England win The Ashes! 2012.05.01. 19:48:49

@CID: Te, Vénszivar, gondolom a tintahal, meg asszem én is.

England win The Ashes! 2012.05.01. 19:54:11

Én kiszálltam, lekészítem valakinek. 999!

CID 2012.05.01. 20:01:16

@Dr Jozef Vengloš: Na, mostmár rákérdezhetek, ki az a lábasfejű ?

Manyecska 2012.05.02. 08:00:48

@CID: :))) de nem nyolcvan tonnát! Anyám akkorát ugrott mint még soha -ÜLVE! :D

Manyecska 2012.05.02. 08:02:27

@Dr. dr.venszivar: legalább egy szexuális élményed volt ma, ...vénbusy!:))))

Manyecska 2012.05.02. 08:15:15

Az index megint hozza mexokott színvonalát,..jó látni! Nah megyek vámkezelni.. szóljatok ha lesz értelme ide járni!!:D:P

CID 2012.05.02. 09:17:16

@Manyecska: Nagyon helyes, mindenki dolgozzon, ne kommentelgessen. Két hétig nem lenne post, fellendülne a gazdaság !

Manyecska 2012.05.02. 10:56:14

@CID: jah + ha pár buzi nem szólogatna be sportból másoknak, egész más lenne a közhangulat!! A munka is jobban menne. Dehátezérttartittazország:)..

CID 2012.05.02. 11:30:40

@Manyecska: Őőő, ezt most magamra vegyem ?

Anomalocaris (törölt) 2012.05.02. 17:15:20

@Manyecska: Bizony, gyönyörű elgépeléseket produkáltak ma is.

venszivar 2012.05.02. 19:03:29

te rihanna, te ugatsz másokra !? "nő" létedre mocskos pofáddal, túlteszel bárkin s még azt állítod, hogy mások, akár én is, sportból szólogatnak be .
Mivel te kezdtél anyázni, mit gondolsz, majd az idő múlásával elfelejtem ? te vízi patkány, hát nagyon tévedsz ! Lehet, hogy isten megbocsájt, de én NEM !!!:))) Kevés tag van itt, ki nálad többet s olyan intenzíven s nap, mint nap káromkodik, fikázik. te szereptévesztésbe vagy ! Az igaz, hogy jobb támadni, üvölteni, akkor jóval többen elhiszik, hogy igazad van.Talán !

CID 2012.05.02. 19:35:42

Ezen a vízi patkányon nyerítettem. Te @Dr. dr.venszivar: eszedbe jutott már, hogy némelyek azt hiszik, te ezeket komolyan is gondolod ? ;-)

igazságos 2012.05.02. 19:38:18

Az év levele avagy idióta szülő elkényeztetett kölykével:

Természetesen amennyiben észrevettem volna, hogy az unokám lóbázva a lábát (ami gyerekeknél gyakori) véletlenül a kabinhoz ér (direkt rugdalásról szó sem volt!), rászóltam volna én is.

1. NEM SZÓLTÁL RÁ.
2. NEM VETTED ÉSZRE = NEM SZÓLTÁL RÁ, TEHÁT HONNAN TUDOD, VÉLETLENÜL A KABINHOZ ÉRT. Azt csak te gondolod, kedves elfogult idióta szülő.
3. NEM GYAKORI, HOGY EGY GYEREK LÓBÁLJA A LÁBÁT, HA MEG VAN RENDESEN NEVELVE A KÖLYKE.
4. NEM SZÓLT RÁ, A NEVELETLENRE. Egy négyéves azért már felfogja, hogy viselkedni is kéne néha. Igaz, ehhez el kéne magyarázni a szülőnek, hogy a buszvezetőt nem zavarjuk, meg mást, ha közlekedünk.

igazságos 2012.05.02. 19:39:39

@CID: mi vagy te, ló? Veled se laknék egy házban.

England win The Ashes! 2012.05.02. 20:12:54

@igazságos: 1000+ komment után még mindig ON lenni, na ez az igazi, nem az elsőzés!

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.02. 20:21:37

@Dr Jozef Vengloš: "1000+ komment után még mindig ON lenni"

Nem érted te az iróniát.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.02. 20:23:41

@igazságos: "Veled se laknék egy házban."

Vidám emberrel egy házban? Semmiképp. Savanyú nyuggerek között, az az igazi! Pisiszagú lift, pókhálós lépcsőfordulók...

CID 2012.05.02. 20:33:24

@igazságos: igazándiból én sem szeretem a söröslóseggü luvnyákat, így rövidtávú terveim között nem szerepel a veled történő összebútorozás. Zumbázzál még kicsit ;-)

igazságos 2012.05.02. 20:38:14

@CID: ok, tedd azt. De látom, magadra vetted, tehát lehet valami abban, amit mondtam. Hiszen az igazság fáj, a legjobb védekezés a támadás, úgy látom. :)

Én meg le se tojom, neked mi tetszik. Ennyi.

A posztoló meg azért hülye, mert nem azt mondta, ok, bocsánat, nem vettem észre, rendetlen a kölyök, elnézést, igen, én is hibás vagyok, de a sofőr se szóljon rá a gyerekre így, hanem még nagy mellénnyel szidja névtelenül a sofőrt, aki rá merészelt orrolni a neveletlen kölykére. Ennyi.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.02. 23:58:01

@A félelmetes népszavazás: "Miféle vidám embi?"

Ez:
@CID: "Ezen a vízi patkányon nyerítettem."

XCat 2012.05.03. 00:17:21

@igazságos: Fel se vedd, egyszer a pöcse helyett a fejére ült egy kövér nő (hát összetévesztette, na). Azóta utálja őket. :)

CID 2012.05.03. 06:40:13

Ugyan, azért mert nagy, még lehet feszes, kemény, gusztusos. Csak ugyebár a kor előrehaladtával egyre csekéjebb rá az esély ;-)

Manyecska 2012.05.04. 10:19:34

@Dr. dr.venszivar: hát hozzád meg ki szólt vadbarom???:O

Manyecska 2012.05.04. 10:21:37

@CID: nem. Te ilyen mazochista alkat vagyol??? :D ájj össze a vénhülyével vagy hogy hívják oszt GYÍÍÍÍJJJAAA..! :P
Öőőőőő bocsi.

Leskin 2012.05.04. 11:30:15

A söfőrnek igaza van, hogy ne rugdossák a szaros kabinját. A kommnetelőknek is igaza van, hogy nagyika figyeljen jobban. Sőt, igen, sok szülőre ráférne némi nevelési utánképzés. De a poszt nem is erről szól.

Arról hogy egy vadidegen leüvölti egy 4 (négy) éves gyerek fejét. A kommentelő tudja, hogy a buszsofőr csak ideges volt, valójában nem veszi elő a baseball ütőt, apróra zúzni a gyerek térdét, de a GYEREK EZT KOMOLYAN VESZI. Felnőttekre hallgat felnéz, amit azok mondanak az a valóság, az az igazság. Hisz a sárkányokban, tündérekben, hercegben fehér lovon Shrekben.
Ha egy bácsi azt mondja , üvöltve , hogy eltöri a lábát az számára véres valóság, és komolyan veszi. A poszt erről szól - a sok véresszájú kommentelő meg meg magába szállhatna, hogy 4 éves gyerek gondolkodásába, lelkivilágába bele se gondol.

Manyecska 2012.05.04. 14:54:45

@Dr. dr.venszivar: most mit izélx folyton, te vitatkoztál itt régen ilyen hangnemben?!!! Na. Elég legyen már.
Rihanna-fan.

venszivar 2012.05.04. 18:19:46

@Manyecska /Rihanna-ág/:"mintha" 05.02. 08:02:27-kor nekem írtál, te állat !!! Én nem írtam neked, DE MÉGIS TUDOD, HOGY A TE INGED.....10:19:34 A retkes, büdös, tetves családoddal pofázz, ilyen hangnembe, te degenerált AIDS-es rohadt patkány !!!
14:54:45, Mi van, te rühes patkány, most már nyalizol !?! Menj az a..... !!! te féreg !

CID 2012.05.04. 19:24:01

@Manyecska /Rihanna-ág/: @Dr. dr.venszivar: Naaa, boruljatok egymás nyakába, olyan szípek vagytok együtt !

venszivar 2012.05.04. 19:36:07

@CID: E kívánságod miből származik, valamint látnok vagy ?!?

Az örök IGAZSÁG érzetem meggátol, még a gondolatától IS ! Cigány ember NEM felejt s meg Nem bocsájt !
(nem is olyan régen vénbuzy, majd vadbarom voltam, vagyok a ribancnak.....

CID 2012.05.04. 20:16:53

Miből miből ? Hát manyecska is cserfes szájú menyecske, meg te sem kérsz tanácsot káromkodás terén @Dr. dr.venszivar: :-)

venszivar 2012.05.04. 20:24:28

@CID: rassszista !

cserfes ??? te hízelegsz a patkánynak....

CID 2012.05.04. 20:25:57

@Dr. dr.venszivar: Hízelegjen neki a gutera, meg a devla !

CID 2012.05.04. 20:28:57

És kikérem magamnak, nem vagyok rasszista ! Bár az ember színe az fehér :-)

venszivar 2012.05.04. 20:37:03

@CID: én nem is azt írtam, hogy rasszista vagy ! Hanem , hogy rassszista ! no ez egy gyenge s gyerekes ""vicc"" vóóót.
Különben meg alapból MINDENKI rasztafánni ! csak azt mondja, hogy nem, pedig simán behúznám a "csőbe", 15-20 perc után, már zsidózna, cigányozna, niggerezne, pakizna........

venszivar 2012.05.05. 01:36:28

@CID: Azt lehet, ha kell, hát kell.

Beaver100 2012.05.05. 18:39:30

Vegre valaki rendre utasitotta a mar most agressziv kis bunko gyereket akit a nagy sotet bunko szulei nem kepesek megnevelni.
Van annak a sofornek eppen eleg problemaja vezetes kozben meg kulon a rugdosodo kis nyavajas is idegesiti.
süti beállítások módosítása