Tékozló Homár

Az Astra az új MÁV biztosító?

2012.05.16. 17:08 | jackyll | 54 komment

Balek ügyfél az Astránál kötött biztosítást, ami már eleve nem volt problémamentes. Aztán belejöttek kötelező nélkül, és hiába várja a pénzt.

Elkövettem egy oriási hibát, hogy az Astra Biztosítót választottam autóvásárláskor. Kezdődött azzal, hogy a biztosítási kötvényen,- amelyet utólag postáztak részemre, - össze-vissza karakterekkel, rossz betűkészlettel írták. Kértem helyette másikat. amit ugyan jó karakterekkel írtak, de több adat nem stimmelt az autóról, mint például az autó színe. Ez ugye eleve nem jó, ha egy balesetnél feltüntetem, hogy az én autóm piros, de a nyílvántartásban a kötvényen fehér szerepel. Reklamálásomra végre sikerült megszereznem egy jól kitöltött kötvényt. A következő meglepetés akkor ért, amikor a következő negyedéves csekken A0 besorolás szerepelt, holott idejében leadtam az előző, eladott autóm után járó bónusz besoroláshoz szükséges igazolást. Természetesen ezt is reklamáltam és röpke három hónap alatt sikerült is realizálnom de többször kellett őket noszogatnom.
Az igazi bosszankodásom idén februárban kezdődött, amikor egy versenyző eltalálta autóm hátulját. A kárbejelentőt nagy alkudozások árán sikerült kitöltetnem az elkövetővel, miután nem voltam hajlandó elfogadni az általa felajánlott összeget.

A kálváriám folytatásaként slusszpoén, hogy az illetőnek nem volt kötelezője. Ez nem jelenthet igazi problémát, mivel az én biztosítóm fölvette a kárt "szívességi kár"- ként. Mert ugye ebben az esetben a mabisz fizet az elkövető helyett, de nekem az én biztosítóm fizet.

De nem fizet!

A kárt bejelentettem február közepén, azt mondták, hogy egy héten belül jön a kárfelmérő. A kárfelmérő nem jött. Reklamáltam, s a káresemény után 3 héttel sikerült felvenni a káromat. Ezután végre elvihettem az autót megjavíttatni. A javítás 3 nap alatt megvolt. A számlát leadtam, mondták, hogy 2 héten belül utalják. 3 hét után érdeklődtem, hogy mi a helyzet. Megnyugtattak, hogy a jövő héten a számlámon lesz a pénz. Hát, aki arra fogadott, hogy nem volt ott a pénz, az nyert! Megint csak reklamáltam. a telefonos kisasszony türelmemet kérte, mert a kollega a jövő héten jön vissza és utalja a pénzt. Természetesen nem utalta. Ma május 16.- án érdeklődtem és az utalós kolléga megint a jövő héten jön és pici türelmet kér. De holnap bemegyek és személyesen utalom magamnak a pénzt ez megígérem!

Alig várom az évfordulót és spiccelek ettől a társaságtól. Elég volt, hogy a MÁV biztosítóval már egyszer szívtam.

Üdv  A Balek. :)

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.05.16. 17:11:59

"és röpke három hónap alatt sikerült is realizálnom"

Nem lennék ennyire türelmes.

vendriner aladár 2012.05.16. 17:22:49

Olcsó húsnak madarat tolláról.

Leadfoot 2012.05.16. 17:33:02

Vadász, vadász...

Ennél sokkal rosszabb, mikor a másik fél szop miattad, csak az a sok bunkót nem szokta érdekelni.

Zpalee 2012.05.16. 17:35:55

Legközelebb majd +1-2 ezressel többért kötsz kötelezőt más cégnél, és megspórolod a többszörösét, az időről és vérnyomásról nem is beszélve. Sosem értettem ezt a fillérb@szást a kötelezőnél, egyesek képesek ezer forintért átkötni és ilyen hercehurcát magukra vállalni, pf...

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2012.05.16. 17:37:11

Nem az a baj, hogy EGY biztosító ilyen, de MIND ilyen (na jó, nagy részük, a többiben csak a hozzánemértés, avagy rosszakarat munkálkodik)

Amúgy valaki kisegítene, mit is kell a biztosítónak a sünnel csinálnia? Megszelídíteni vagy mi ? :)

Jokkura 2012.05.16. 18:05:15

ez melyik (ex)pénzügyi-politikus biztositója?
Egyébként tényleg @va türelmes ez a posztíró.
3x elbaszkurálják a kötvényt és az "utalós" kolleg(in)a nincs bent hetekig... ÉBRESZTŐ !! Elhúzni onnan amilyen gyorsan csak lehet! Pláne egy MÁV- biztósítós balhéval a hátad megett. Nem tanultál abból??

Jokkura 2012.05.16. 18:08:22

@Van_mikrohullámú_sütőtök?: Talána klaviítura billenytyűzetei közé tenni őket??
én inkább a tarajos sült* javasolnám erre a célra

* nem elírás ( így nevezik az afrikai tüskéshátú rágcsálókat) :)

Anomalocaris (törölt) 2012.05.16. 18:15:58

@Jokkura: "Talána klaviítura billenytyűzetei"

Ez viszont már elírás-gyanús.

Baluci 2012.05.16. 18:16:54

Hahó! Itt nagy félreértés van azt hiszem! Ha a másik félnek lett volna kötelezője, akkor nem a sajátjától kéne várni a pénzt a posztolónak. Valljuk be, azért ez egy ritka eset, tehát 99 %-ban mindegy hol van a kötelezője... Amit viszont kevesen tudnak, és ajánlom figyelmébe neki és mindenkinek, hogy az esemény napjától a kifizetés napjáig KAMAT jár, csak ezt általában nem kérik az ügyfelek. Úgyhogy balhézni kell ezért is, és meglesz!

szomorúszamuráj 2012.05.16. 19:00:15

talán kötni kellett volna a saját kocsid
védelme érdekében egy cascót....

Jokkura 2012.05.16. 19:37:02

@A félelmetes népszavazás: azaz :),meg új a klavi. Látom ,figyelsz :)

Anomalocaris (törölt) 2012.05.16. 19:45:04

@Jokkura: Majd pont Én ne venném észre. Én vagyok az Elgépelések Ura.

Szenthomárság 2012.05.16. 21:18:16

Biztosítást csakis az IL-FERRO-tól.

XCat 2012.05.16. 21:22:16

Azt mondjátok meg nekem,, ki a fene vesz cipőt webáruházban...

XCat 2012.05.16. 21:23:43

Meg azt, hogy ha az erőspaprikás kezemmel belemásztam az orromba, és most kurvára fáj, azt hogy lehet belőle kiszedni. Kapszicin belsőleg, höhö.

XCat 2012.05.16. 21:27:32

szai.

Elmúlt, öntöttem bele vizet.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.05.16. 21:47:45

@TERMOSZ: Nem kell a zorrodba' túrkálni, és kész.

hüjehalyó · http://www.aldi.hu 2012.05.16. 22:46:04

Az Astra Biztosító egy ősi román cég.

Kötelezőt az Aldiból.

Mi az a spiccelés?

Fujita 2012.05.16. 23:34:25

Kedves "A Balek"!

Ajánlom figyelmedbe a MABISZ-t.Én az AEGON biztosítót fingattam meg a segítségükkel.

tejbetök 2012.05.17. 05:47:03

Aki egy szőröstalpú román céggel szerződik, mert fillérbaszó, az megérdemli, hogy szívjon.

Eugene P. Triboulet 2012.05.17. 07:47:13

Posztolónak!
Én úgy gondolom, ez az Astrától kapott "szivességi kár" ügyintézése nem hiszem, hogy túl egyszerű lenne. Jó lenne, ha egy ebben jártas, biztosítós nyilatkozna.
Nekem volt hasonló esetem, egy majom belémjött, sem jogsi, sem biztosítás, sem átírás nem volt a kocsin. Srácot megvágták 5000-re, mert jogsi nélkül vezetett, más érdemleges nem történt. Ezzel a határozattal (ami vagy két hónapig tartott) mentem a saját biztosítómhoz, hogy akkor rendeznénk a kárt. Elég bonyolultnak, sőt inkább időigényesnek tűnt a dolog, mert egy közös alapból kell igényelni a kár rendezését. Na itt hagytam az egészet, az autót megcsináltattam....

Eugene P. Triboulet 2012.05.17. 07:50:19

@Eugene P. Triboulet: Azért van jó példa is: egyik új autómat (10 napos volt) összetörték rendesen. Mivel külföldi volt a béna (lengyel srác, belga autóval, aminek a tulaja holland volt), kicsit meg voltam ijedve a kárrendezés miatt. Felkerestem a saját biztosítómat, akik készséggel elmondták, mit kell tennem, sőt segítettek a külföldi biztosító Mo-i képviseletének megtalálásában is.

Ördögfi 2012.05.17. 08:52:07

Már megint egy birka, aki occsón akart kötelezőt kötni :-) Ilyen nincs! Értsétek meg Birkák!Ráadásul egyszer már a MÁV-nál is szívott. Ott is biztos szarrágózott. Én azt mondom megérdemli, ha élteti ezeket a szerencsevadász cégeket. Mikor a váltáskor megtudtam, hogy Astra az egy Román cég már nem is foglalkoztam vele. Csak a nagyokkal, élükön az Alianz Hungária. Lehet, hogy drágább, de kár esetén fizetnek rendesen. Persze, ha sokat akarnak akkor mehetünk lejjebb, de semmiképp nem az ilyen Román Astra típusúakhoz.

bekbórd! 2012.05.17. 09:12:07

Ha egyszer kopasz autósként szívnék egy olcsójános biztosítóval, nem hinném, hogy még1x olyanhoz szerződnék, akinek a nevét életemben nem hallottam. Persze lehet, hogy a posztoló már hallott erről a cégről. Nagy baj akkor lesz, ha ő okoz kárt, és a vétlen autósnak meghallván a biztosítója nevét elborul az agya...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.05.17. 09:17:48

Mit vártál? A biztosító üzleti modelljében nem szerepel az, hogy neki bármit ki kell fizetni... :D

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.05.17. 09:18:39

Hey Homááár!
Hová lett a másik poszt, he!!!4!!négy!!!?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.05.17. 09:20:00

A helyes eljárás, amit a biztosítóval szemben alkalmazni kell :

napirajz.hu/archives/2011/03/29/ITT_MOGOTTEM/

@D.Sc. Sün‼ ツ: A kommentem is lenyelte!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.05.17. 09:20:22

csókolom, az ufók elvitték ezt a jó kis posztot, kérjük vissza.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.05.17. 09:29:06

jéééééééé..hun a másik poszt?

tsimike 2012.05.17. 09:43:17

Most hogy a jelenlegi biztosítóm átküldte hogy mennyi lenne ha nem kötöm újra (több lenne mint múlt évben és nem a biztosítási adó miatt, holott kármentes voltam...) utánanéztem az áraknak. Sok helyen azért majdnem 10-15 ezerrel olcsóbb. Természetesen azért ilyen astráknál azért nem kötök, de kíváncsi lennék a kommentelő közösség véleményére. Ti melyiket ajánlanátok? Természetesen a cél az hogy minél kevesebb legyen, de mást sem szeretnék szívatni azzal hogy nem fizet vagy tökölődik a biztosítóm. Egyszer belém jöttek, szerencsére nem lett nagy károm, csak megkarcolódott a lökős meg kitört a rendszámtábla világítás, és akkor a Groupama-val kapcsolatban pozitív tapasztalataim voltak (elég gyorsan elrendeződött az ügy és korrektül fizettek)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.05.17. 09:53:42

@tsimike: Netrisk.hu , és kiszámolja neked 25 biztostóra, aztán amelyik szimpibb.

andand 2012.05.17. 10:17:12

Az Astra egy nagy biztosito Romaniaban, de megsincs a legjobb hiruk (nem is a legrosszabbak, ezt teny). Pedig ha jol tudom, meg a nemzeti legitarsasagot is ok biztositjak.

tsimike 2012.05.17. 10:51:10

@ColT: Az oké, és ezt a kotelezo.hu is tudja... De én arra lennék kíváncsi hogy kinek melyikkel milyen tapasztalata van! A netrisk maximum azt mutatja meg kinél mennyi lenne, de hogy mennyire megbízható azt nem igazán...

Kepan 2012.05.17. 12:22:41

@Ördögfi: Az a baj a nagyokkal is, hogy például nekem többet kéne fizetnem egy 60 pacis kocsira, mint egy BMW-snek. Úgyhogy kapják be a politikájukat, azért nem fogok 100 ropit kiadni, hogy ha egyszer belémjön egy barom és okoz pl. 25-ezres kárt, akkor hosszas intézés után 15ezret adjanak.
Amúgy azt is iszonyúan büntetni kéne akinek nincs biztosítása.

csillus78 2012.05.17. 12:25:44

Hali Mivel nem Casco szerződésed hanem kötelező biztosításod van az Astránál és mint írtad szivességi kárfelvétel volt, tehát az Astra biztosító neked nem fog fizetni hanem a komplett káranyagot átküldi a MABISZ-hoz es a MABISZ fog neked vagy a javítónak fizetni ő pedig utánna behajtja a károkozón.

The Good Boy ! 2012.05.17. 12:47:29

miért nem lehet ezeket a filléres xar cégeket örökre elfelejteni?
bukik a mávval erre odamegy az itthoni referenciával nem rendelkező románhoz...
A másik, ha az okozó nem fizet a helyszínen annyit, amennyit nekem ér a károm, akkor rendőrt hívok. Ha nincs biztosítása, vagy nem tud egy érvényes csekket, kötvényt befizetni, akkor főleg rendőrért kiálltok. Biztos vagyok benne, hogy hogy erősen összegnövelő hatása lett volna a "akkor most hívom a 107-et!" kezdetű mondókának. Bár, ha a vétlen is úgy érzi, ő sem volt 100%-ig ártatlan, akkor előfordulhat, hogy ez az opció nem ugrik be neki.
Én biztos, hogy ki tudtam volna alkudni a megfelelő összeget belőle.
De most így legalább a poszt-toló tisztába lett mekkora okossággal sikerült ugyanabba az (olcsójános biztositós) folyóba lépnie.

Ördögfi 2012.05.17. 14:09:44

@Kepan: Igazad van, Én is csak az észszerűség határain belül gondolkodom a nagyokban, de az ilyeneket mint KÖBE és Astra élből lépem át az ajánlatban.(A KÖBE sunyisága nem tettszik)

Agyalap 2012.05.17. 14:28:01

Persze az a jó, ha a biztosítási díjad minél alacsonyabb. Most alapítom meg a RábaszolParaszt Biztosító Zrt-t, alacsony díjakkal. Gyertek oda, én biztos kifizetem a károtokat...

ferand1979 2012.05.17. 14:41:38

Sziasztok!
A baleseti kár értéke és az érte esetlegesen kifizetett érték között nagy különbség van.
A különbséget pedig sokszor nem (csak) a gépjárművek életkora, állaga, kivitele, stb. és a gépjárművek KFB hovátartózása okozza... HANEM az, hogy ki rendezi a kárfelvételt, javítást, stb. Tehát azok, akik jó kezekbe teszik a javítást, van "kiskapus" ismeretségük biztosítóknál, ill. biztosítós kapcsolatoknál... jóbb helyzetbe vannak..
És nem kell nagyban gondolkodni, csak ha véletlenül az autó értéke, ill. a kár mértéke kissé el lesz túlozva papíron, akkor már nyert ügye van... És ehez sokszor csak 1-2 emer kell... Ezreket-100 ezreket lehet vele spórolni, nyerni...
(Jó példa ez a 90-es években... Amikor haver haverja egy rossz zsigával elkezdte a "biztósítási csalás sorozatot", és 14-15 autóváltás után már egy pár éves audival nyomult... De szerintem iylenekről más is hallott példákat)

csillus78 2012.05.17. 14:46:17

@tsimike: Hali Én egy karosszéria műhelyben dolgozom ügyintézőként és nincs rossz tapasztalat az Astra biztosítóval szemben, korrektek ,időben fizetnek ,és elérhetőek akár telefonon akár e-mailban.Szerintem nem kellene a néhai Máv biztosítóval egy lapon emlegetni őket.

ferand1979 2012.05.17. 14:59:00

@csillus78: köszönöm hogy jelentkeztél... Szóval van egy közös "haverunk"?

Kepan 2012.05.17. 18:14:00

@Ördögfi:
Amúgy pont astrás vagyok. :D
De speciel nekem jól állították ki a kötvényt, éves díjam van, ezekkel már nem lesz gond, ki van fizetve.
1x volt koccanásom egész életemben, akkor is csak nekem lett károm, bár az pont vizsga előtt. Murphy törvénye. :D

De azért amikor az annó 16 éves skodára akart az Allianz 20 ezret kérni per negyedév, bemutattam. A Köbét én is kerülöm. De a következő kampánynál talán meggondolom, hogy maradok-e, ha addig sok panasz jön az astrára.

lordjim 2012.05.17. 18:56:20

@Ördögfi: ilyen birkát mint te,akármelyik biztosító megszoptat.

RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2012.05.17. 19:35:49

szoktam volt mondani így jár minden fillérbaszó! de véletlen te csúszol bele, no akkor becoptad, mint a MÁVos ügyfelek havi pár ezres spórolásért...

lobster thermidor 2012.05.17. 20:34:18

Ez most konkrétan a huhogás!

ferand1979 2012.05.23. 13:39:33

... LETT VALAMI MEGOLDÁS??????? Jó lenne tudni róla...

12Rómeó 2012.06.07. 19:40:11

@ferand1979: 2012.06.07-én a MABISZ kifizette a káromat.
süti beállítások módosítása