Tékozló Homár

Autóhitel-végtörlesztés a Merkantil Banknál

2012.08.02. 15:20 | jackyll | 358 komment

Naiv ügyfélnek egy adminisztrációs tévedés miatt felmondott szerződése következtében váratlanul végtörlesztenie kellene 6,8 milliósra duzzadt 3,15 milliós hitelének nagyobb részét:

Igazából nem panaszkodni szeretnék, csak szeretném elmesélni, hogy miként jártunk, kb. tehetetlenségemben. Vettünk egy autót, ami 4,6 millió forint volt, 2006.11. hóban. 1,45 millió forint önrészt fizettünk, 3,15 millió forintot vettünk fel, havi 42 ezer forint törlesztővel. Ezt fizettük is, hat év alatt 2,5 milliót teljesítettünk a Merkantil felé. Egyszer kértünk 1 évre törlesztő csökkentést, ahol aláírtuk, hogy akkor egy évvel hosszabb lesz a hitel, szükségünk volt az átmeneti levegővételre, 2009-ben az akkori cégünk tönkrement. Jelenleg a mellékelt levelet kaptuk.

merkantilvegtorlesztes.jpg

Közgazdász család vagyunk, tehát tisztában voltunk a kockázatokkal, de akkor mindenki (aki a pénzügyekhez jobban ért, mint mi) nyugtatgatott, hogy nem lehet gond. Annyira utána olvasgattam mindennek, egy ilyen egyetemi nemzetközi konferencián még egy workshopon is meghallgattam ezzel kapcsolatosan szakértőket (köztük egy svájci jegybanki embert), és tényleg mindenhol az jött, hogy igen vannak veszélyek, de természetesen olyan beavatkozás lesz, meg devizatartalék, meg Svájcnak is érdeke stb. Szóval összességében meggyőztek, szakmai oldalról is.

És akkor mi is a gondom? Annak idején a CHF alapú hitel mindenkinek, a banknak is, nekünk is, előnyös volt. Ők nagyon olcsón, alacsony kamattal tudták lefedezni az ügyleteiket, mi is megkaptuk ezt alacsonyabb kamat formájában. Kiszámolgattam, ha nincs az árfolyamváltozás, akkor 4,6 milliót fizettünk volna vissza 10 év alatt, most az árfolyamveszteséggel kijön a 6,8 millió, amit most kiszámolt a bank. A legszebb az egészben, hogy ki sem derül, ha nem megyünk be egy autószalonba, hogy lecseréljük a 6 éves autónkat, eltekintve, hogy érdeklődésünkre a bank csak a tőke összeget közölte, és mi lelkesen arra gondoltunk, hogy talán lesz kis esélyünk kikeveredni ebből a hitelből. Ma egy ilyen új autó, pontosan annyiba kerül, amennyit most a bank tőlünk kér.

Ha 5 napot késünk a csekk feladásával, akkor már levelet küldd a bank, hogy bizony felmondják, meg elviszik az autót, meg KHR (mondjuk minimálbér alatti törlesztő összegnél ez utóbbi nem fog megtörténni). Egyébként 3 hónapja kértünk új csekkeket, amit azóta sem kaptunk meg.
 
Két éve is ez volt így nyáron, akkor nyaralni voltunk, és egyszerűen elfejeltettük elutalni. Jött egy fiatalember behajtani, pedig szóltunk nekik, hogy azonnal elutaljuk. Erre az volt a válasz, hogy ne, mert így ő gyorsan felviszi a pénzt, és azonnal fent lesz. Egy parkolóban, egy autóban kellett odaadni a pénzt (átvételit kaptunk), ami kissé komolytalannak hatott. Megkérdeztük: ez pénzbe kerül? Mire azt a választ kaptuk, hogy nem, ez ingyenes. Ezért is, amikor megkaptuk a számlát 18.000 forintról, visszaküldtük, hogy köszönjük, nem kértünk ilyen szolgáltatást.

Ezután vitáztunk, a szerződés kisbetűje szerint ez járt nekik stb. Azt mondtuk rendben van, kifizetjük. Kaptunk csekket, kifizettük. Ezután jött a bank, hogy mi még tartozunk nekik 18.000 forinttal. Amikor írtunk, hogy szerintünk nem, akkor cserébe felmondták a szerződést, és még felmondási/visszaállítási költséget is kellett fizetnünk. A legszebb az egészben az volt, hogy ők a két kiállított számlával (amiből egyet visszaküldtünk, tehát nem fogadtuk el) látták igazoltnak, hogy kétszer voltak kint behajtani, de más papírjuk nem volt erről. A PSZÁF-nak is írtunk, amire kaptunk valami terelő választ, a jogaikról stb.

Senki nem láthatta előre a válságot, ezt nagy nehezen elfogadom, bár a szakmában óriásit csalódtam. De beütött a baj, és felteszem a kérdést: ha annak idején, a hasznait ennek az üzletnek mindketten húztuk, akkor a veszteségeket miért csak mi viseljük? Ráadásul a fenti bánásmód miért jár mellé?

Ez etikus? Ja igen, a Kúria legújabb ítélete szerint igen.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Manyecska 2012.08.03. 10:58:16

@ColT: bátyáméknak többe volt az albérlet majd, és akkor még azért lehetett arra alapozni hogy munkahely..szóval..gyerekkel voltak..azóta már bevezették a gázt, a csatornát, szép a ház is kis kerttel, Dunapart, csend és jó levegő, el sem akarnak már jönni:) De a házasságuk bizony megsínylette és még hány család lehet így..:(!!

Manyecska 2012.08.03. 10:59:35

@Horváth Lajos-kőmíves ( geek paraszt): nem, az összetöretés volt egy időben a divat mán hálistennek lebuktak többen:)

Manyecska 2012.08.03. 11:04:14

@Horváth Lajos-kőmíves ( geek paraszt): tudod mivel? IFÁ-val bazzeg. Hajnalban. Elég szarul hangzik..
:)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.08.03. 11:06:08

@Manyecska: Nyilván, csak nagyon meg kell az ilyet gondolni... Nekem is jobb a saját lakás, mert nincs vele havi plusz kiadás, mint az albival.
Csak a CHF hitelről lehetett tudni, hogy mászkálni fog az törlesztő, szóval olyat alapból nem vettem volna fel...

Manyecska 2012.08.03. 11:06:43

@supernem: Erre közli a hölgy, hogy nem tudja aznap megszüntetni a számlát, mert használtam a kártyámat.

Aznap vetted le a lóvét és azért?:O

Manyecska 2012.08.03. 11:10:51

@ColT: nem is végtörleszthettek sajna!:)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.08.03. 11:18:48

EEEEELLSSSŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐ!!!!

csak gondoltam, szólok :D

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2012.08.03. 11:22:14

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.:
bázzeg van újjj poszt,de azst nem lehet kommentelni

BLOGMOTOR MŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰKOGGY BASSZALAKSZÁJON!!!!!!! 4

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2012.08.03. 11:23:46

@Manyecska:
mongyuk az kurvára feltűnő amikor valaki egy ifával töri a kocsit hajnalban :D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.08.03. 11:26:19

@Horváth Lajos-kőmíves ( geek paraszt):

hehe. itt elloptak egy ilyen földásó gépet egy építkezésről. azt a kurv@ nagyot, nemtom mia neve.

Manyecska 2012.08.03. 11:27:17

Szegény nagyanyám /már 20 éve nem él sajnos:( / ha égve maratt egy villany már mindig beszólt :D : vacsorááázik a villanyszámlás!!
Mit szólna ehhez a féktelen pazarláshoz, szodomához:P ? :(

Manyecska 2012.08.03. 11:28:15

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: markoló öcsém! :D /BobCat és társai, úgyám/ Vagy olyasmi.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.08.03. 11:32:00

@Manyecska: na valami olyasmi :D

pazarlunk, de csak amíg van mit, ugye :D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.08.03. 11:35:00

@Horváth Lajos-kőmíves ( geek paraszt):

valami ilyet, bárnemtom pont mekkora volt. de egy hétvégén szépen fölmászatták egy kamionra, oszt huss. hát most kia fenének tűnik föl, hogy egy építkezésen micsinálnak a markolójukkal???

biztos lusta volt ásóval kilapátolni az alapot a víkkendházához.

Manyecska 2012.08.03. 11:36:55

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: haggyad, asszem amerikában találtak egy döglött 30 m-es bálnát a strandon, belül.
Sírtam is, végigzokogtam a híreket rendesen.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.08.03. 11:39:25

@Manyecska: hát eccer azok is csak megdegelnek, ugye. monnyuk légfrissítőből tuti sok fogyott a környéken, vááá.

Manyecska 2012.08.03. 11:41:14

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: :D nagyjából úgy néz ki én is csak holtamban jutok el idén egy kiba..ott strandra:( !!

Manyecska 2012.08.03. 11:44:47

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: hádde esett! Jajj de jó posztot tudnék írni a füredi akvaparkról ahová nem jutottunk be:D..annyian voltak..majd. Későn értünk oda:)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.08.03. 11:49:31

@Manyecska: hát a vízbe nem mindegy, hogy esik-e vagy nem??? a posztot meg írjad, csak ne írd már alá, hogy manyecska, mer akkó nem lehet téged bacogatni majd, jó?? :D

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.08.03. 11:50:51

@Manyecska: minden jó elkerül. Bálna nélkül vagyunk, ezért tart itt ez az ország!

Manyecska 2012.08.03. 11:55:16

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: ááááá! nem jó, elégedett ügyfél poszt lenne /azt rühellitek/ ugyanis közben betértünk az ottani wellness-központ éttermébe ebédelni - nem sznob lennék csak pont ott volt árnyék ahová lerogytunk délben:D - oszt olyan profi, kedves kiszolgálásban volt részünk /pincérek, stb/ hóóógy! egy 1000-ér két marha nagy szelet rántott csirkemellet adtak. Meg a végén kaptunk ingyen szódavizet majd fél literes pohárban, jéghideg, ajándékba!!!! /személyes varázsom/ :P Ez nagy kincs volt mert majd szomjanhaltunk addigra!

Manyecska 2012.08.03. 11:57:41

@Kellemes Zérókomponista: :D@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: különben aznap pont nem esett /csak du./ de ha épp nem a víz 22 fokos volt és ha nem süt a nap oda akkor nem túl jó ugrálni a vízben vizes fejjel:(

Manyecska 2012.08.03. 12:04:51

@Manyecska: ugyanis eltévedtünk előtte. Gyalog, vihar előtti forróság, ebéd a benzinkútnál csoki:P:D:D vonszolódás vissza..:) És a végén azt mondta a gyerek hogy anya, tulajdonképpen örülök hogy nem mentünk be.. olyan jól éreztük magunkat!:P :)) !

helianthus 2012.08.03. 12:04:58

@Kellemes Zérókomponista: használt autót akartak venni, csak autókereskedésben, mert valamiért ők abban bíztak és nem adtak nekik kápéra. Szóval nekik nem volt más lehetőség, mint hitelt felvenni.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.08.03. 12:18:47

@Manyecska: akkor tényleg ne írjál posztot, mer az elégedett ügyfelet nem komáljuk :)

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2012.08.03. 12:19:21

elsőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőő
a teszkós posztban

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.08.03. 12:29:01

@Manyecska: utójjára 25 éve voltam a balatonon. lassan ideje volna elcsámpázni megint.

Anomalocaris (törölt) 2012.08.03. 12:34:54

@helianthus: Ilyenről nem tanultunk, csak Én írom ebből a csodálatos és és lehengerlő szakdogámat.

"Csak nekem furcsa, hogy a halála után még egy évig uralkodott?"

Igen, te gondolom nem szoktál zombifilmeket nézni. Csak a The Walking Helianthust biztos.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.08.03. 12:35:07

@Horváth Lajos-kőmíves ( geek paraszt): ez a teszkós poszt ez jó. miazhogy nem nézik vissza a kamera felvételeit???

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.08.03. 12:36:24

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: vazze, meddig írod még azt a szakdogát??? eltelik az élet. húzzál bele, oszt pikkpakk kész leszel.

helianthus 2012.08.03. 12:45:20

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: ja értem. Zombifilmet tényleg nem sűrűn nézek, annyira nem köt le. Mostanában a borzongós árvaházas szellemes filmeket csípem (Saint Ange, Árvaház)

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.08.03. 12:47:04

@helianthus: hát.. erről csak az ingatlanos ügyletek tudnak eszembe jutni. Aki baszik rászánni egy kis időt és utánajárást az nyugodtan belekalkulálhassa a szívást is. Minél több köztes, minél több ember a történetben, annál több nyerészkedniakarás. Hajlamosak ezt vakvoltként kezelni a dear vásárlók. Hogy tanulnak-e belőle? Ki hogy. Nincs könnyítés, mindenhol résen kell lenni. Mostmán tudjuk. Csakhogy meg is jegyezzük-e?

Anomalocaris (törölt) 2012.08.03. 12:47:29

@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Megírni már egy hét alatt megfogom. De Én csak akkor szeretek nekikezdeni, ha már minden anyagot összegyűjtöttem és rendszereztem. Mert utólag átírni, kiegészíteni sokkal idegtépőbb. Meg különben is, már félig kész voltam vele, amikor újra kellett kezdenem, mert tanárt kellett váltani. Tehát nem Én vagyok a hibás!!!4

Anomalocaris (törölt) 2012.08.03. 12:49:40

@helianthus: Jaj amikor ilyen fehérre sminkelt kislányok ijesztgetik a jónépet? :DDD

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.08.03. 12:49:56

Mátrixnyomtató vagyok, visítozom. Ti mik vagytok?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.08.03. 12:53:48

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: a megírásba nyilván beletartozik az anyaggyűjtés is, sőt, az a nagyobb része, ugye. oszt mirül írsz? a középkori kínzatások módszerei a modern kori banki gyakorlatban?

Anomalocaris (törölt) 2012.08.03. 12:56:18

A levegő egy picivel hűvösebb lesz a hidegfront miatt, de így is 30 fok körül lesz a csőcshőmérséklet.

Anomalocaris (törölt) 2012.08.03. 13:02:00

@Kellemes Zérókomponista: A gótikus-csontváz szörny torkának kapuja.

helianthus 2012.08.03. 13:22:59

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: nem csőcshőmérséklet, hanem csöcs!*

*pardon, elhatárolódást kérek!

2012.08.03. 13:23:09

amin kiakadtam, közgazdász család vág bele autóhitelbe, ráadásul deviza alapon, 10 évre. wtf?!

bölcsész vagyok, vettem fel hitelt, de már visszafizettem, még a válság kirobbanása előtt.

Az pedig, hogy senki nem tudta, hogy válság lesz, ez így nem igaz. Én tudtam, hogy gebasz lesz, ettől volt hangos a nemzetközi sajtó! Gyakorlatilag már minden nemzetközi elemző ezt üvöltözte USA-tól Oroszországig. Csak jószerével mindenfele vonogatta mindenki a vállát és azt picsogták, hogy rémhír.

Hát nem tudom, szerintem nem volt az, ezért fizettem ki gyorsan a hitelem ahogy tudtam. 3 hónap múlva elszállt a CHF.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.08.03. 13:26:42

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: ez nagyon komolynak hangzik. na majd eccer publikájjad valahol, hogy el is olvashassuk.

soska71 2012.08.03. 14:36:45

@DEGEC: Hát ez az. Sok magyar paraszt minimum tőkéből vesz egy olyan vagyontárgyat, aminek az értéke az évek alatt meredeken csökken - hitelre! Még lakás oké, de ilyen horror kamatszint mellett autóhitel? Németországben igen, ahol a kamatszint nulla körül mozog. És ezek közgazdászok. Hülyék!

OGMontana 2012.08.03. 14:41:49

@vágtázó halottkém: Igazából lehet, hogy bölcsészként, vagy pszichológusként többre vinnéd a pénzügyben, mint egy közgazdász. Főleg, hogy a mai gazdasági világban már egy ország akkor jó gazdaságilag, ha nagy a befektetési bizalom. Meg persze, ha kicsit lefizeted a Moody-t meg az S&P-t.

Anomalocaris (törölt) 2012.08.03. 15:02:44

@helianthus: Nem. Az ö és az ú elég messze vannak egymástól. Persze attól még sikerülhet ez is egyszer valakinek.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.08.03. 17:04:28

@Manyecska: a szóda az amúgy gecidrága. Tehát nagyon jól jártatok.:) Széjjeljattoltad a pincérfiúkákat legalább? Én életemben 2x éreztem úgy, hogy a kiszolgálás egyben plusszolgáltatás is volt és ezt honorálnom is kell, teljesen belső indíttatás. Fú, mi ritka ez manapság, ugye. Egyik helyen (buszvezető) nem szokás, másikon de (pincér). Hát így fest az én borrvalóodaadó-statisztikám. Többi vagy jellegtelen egykedvűségben vagy határozott ellenszenvet kiváltó stílusban űzte az ipart.

Xezs 2012.08.03. 18:21:54

@Kellemes Zérókomponista: Na csak vigyázz, majd jön atpi és elmagyarázza neked, hogy borravalót adni kell mert kell és kész.

Manyecska 2012.08.03. 20:00:45

@Kellemes Zérókomponista: na jó, a szódát a pénztárnál kunyiztam mert tetszett ahogy kirakták sorba /a menühöz/ de ilyen ba..xott nagy pohárban vagy mi volt /deres volt a széle!!/ olyan jól esett..oszt mondták nyugodtan vigyen egyet /mert szimpatikus, kedves, stb:P/ na, most érted a gesztus! Nem ezt várja már az ember, csak hogy fogyassz, herdálj oszt szenvedj...nem?:P Télleg marha rendes bagázs van ott.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.08.03. 20:37:37

@Xezs: rámfér a tanítás apti-dontól. Mán várom. Szerintem eredeti szerepét tölti be általam így a dolog. Arról meg ki tehet, hogy kevesen szimpatikusak?:) Tényleg ritka a jómodor, na. De azt sem elég csak papíron ismerni. Ehhez is tehetség köll. Kinek-kinek eltérőek az igényei, küszöbszintjei.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.08.03. 20:54:05

@Manyecska: örülök, hogy jól esett.:) A dér az külön nyami. Hát ez is része a márketingnek, hogy csakneked, csakönnek, mert ön olyan szimpcsy, másnak 60x ennyi, magaaaa..!:o ;)

Anomalocaris (törölt) 2012.08.03. 21:11:15

@Kellemes Zérókomponista: Van még olyan műsor? Azt hittem az eltűnt a Juszttal együtt. Vagy az valami más volt? Kérek egy ködlámpát.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.08.03. 21:19:18

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: van, m1. Nem kapsz ködlámpát, mert nem etted meg a zöldséget! Na erre varrj gombot.

mari.zsizsi 2012.08.03. 21:25:27

Kedves mérges1234
Eszed, faszod megállhat, de a merkantil bank valóban felmondja a hiteled már egyhavi törlesztőrészlet néhány napos csúszása miatt, és 10 000 Ft. reaktiválási díjat is felszámít, mindezt egy havi 11 000 Ft-os törlesztő részlet esetén is.
Egyébkén valóban megengedhetetlen hangnemben beszélnek az ember fiával és lányával, mint ha legalább egy életfogytos lennél a szegedi csillagból.
Ja és az ügyintézés vidékről csapnivaló, két év alatt sikerült töröltetni velük egy jogtalan kiszámlázott tételt, de ezt is csak úgy, hogy már zaklatásért és a levelezések, valamint a több órás telefonok miatt kártérítési per beígérése miatt.
Nos, ha hiteled van légy topon és vezess pontos kimutatást, pontosan jegyzeteld kivel és mikor, mit beszéltél telefonon és az sem gond, ha te is rögzíted a beszélgetést. Meglepődsz, hogy amikor ezt közlöd a telefonos ügyintézővel mennyivel emberig hangon beszélnek veled.
Az pedig csak hab a tortán, hogy telefonos ügyintézővel ténylegesen elintézni semmit nem lehet, mert nincs semmire felhatalmazása, csak a fenyegetésre.

Anomalocaris (törölt) 2012.08.03. 21:28:43

@atpijkamo: És azt hol a jóégben lehet megnézni?

Anomalocaris (törölt) 2012.08.03. 21:29:54

@Kellemes Zérókomponista: A zöldséget mindig megeszem, ha van, de nem sokszor van, mert drága. A gyümölcsöt viszont nem szeretem, mert az bizony édes. Kivéve a grapefruit. Az jó.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.08.03. 21:31:14

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: Van egy e-mail cím, amivel regeltél a blog.hu-n, oda ment az üzi. De ha küldesz itt nekem egy üzit és megacc másik email címet, akkor oda küldöm.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.08.03. 21:36:28

@Xezs: "@Kellemes Zérókomponista: Na csak vigyázz, majd jön atpi és elmagyarázza neked, hogy borravalót adni kell mert kell és kész."

Booravalót nem kell adni. Lehet. Ha nem adsz, kvázi meglopod azokat, akik adnak, mert helyetted is adnak. A borravalós foglalkozásokban bele van számítva a munkába-fizetésbe a borravaló. Ha te elvből nem adsz borravalót, akkor is.

Egyetlen megoldás, hogy nem mész fodrászhoz, nem utazol taxival, és nem alszol a királyi lakosztályban.

Anomalocaris (törölt) 2012.08.03. 21:42:24

@atpijkamo: Ja hogy ott, azt hittem valahol itt a blog.hu-n. Akkor tehát mailt. Mindjárt nézem.

Xezs 2012.08.03. 21:42:26

@atpijkamo: Írtad ezt már korábban vagy tízszer, én meg megírtam rá a véleményem kb. ugyanennyiszer, szerintem lapozzunk. Marad minden a régiben, a meccs továbbra is döntetlen.

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: Jusz megelőzte a Homárt a fogyasztóvédelmi műsorával, de ott is a meghívott vendégek kb. 80-90%-a agybajos volt, mint az ide posztolók ugyanilyen hányada. Csak ott arccal láttad a hülyeséget, én élveztem :)

@Kellemes Zérókomponista: a szimpátiában az a szép, hogy szubjektív és te döntöd el. Innentől meg senki sem kötelezhet téged arra, hogy megtegyél valamit valakinek, amit nem muszáj.

@Manyecska: A személyes tapasztalatom az az, hogy amilyen a mosdó, olyan a törölköző. Felteszem, hogy teljesen normálisan álltál a személyzethez és azért adták oda ingyen. A sparban ész nélkül hőbörgő tűzkárosultat meg elzavarják a faszba, ahogy az már az elején megjósolható.

Javíts ki, ha tévedtem, és prosztó módra odakurjantottál, hogy "szódát ide, gyaur kutya!"

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.08.03. 21:47:11

@Xezs: Lapozzunk, nincs meccs, nem értünk egyet, ennyi. Cézár és Brútusz sem értettek egyet, mégis elértünk a fejlődésben az Ájfónig.

Anomalocaris (törölt) 2012.08.03. 21:54:33

@Xezs: Ede örülhet, hogy őt megúszta... :D

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.08.03. 22:12:52

@atpijkamo: a lopás részével messzemenően nem értek egyet. Ennyi erővel állatkínzók vagyunk, mert nem vásároljuk fel és tartjuk el az összes levágásra váró tenyészállatot.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.08.03. 22:14:57

@Kellemes Zérókomponista: Ha elvárható lenne tőled, és nem csinálnád, és mások csinálnák helyetted, akkor igen.

Anomalocaris (törölt) 2012.08.03. 22:15:50

@atpijkamo: Válaszoltam, csak kicsit értetlenkedek. :D

Anomalocaris (törölt) 2012.08.03. 22:18:04

@Kellemes Zérókomponista: Biztos vagyok benne, hogy szoktál otthon a hangszigetelt pincében kiscicákat kínozni.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.08.03. 22:19:39

@Kellemes Zérókomponista: A japánok szoktak ilyen fából tákolt emelvényt hurcolni. Ötvenen aláállnak, és rohannak vele, majd megszakadnak. Mindegyik becsületesen igyekszik. De biztos van köztük potyautas is. Ha mind potyautasok lennének, agyonnyomná őket az emelvény. Megérdemelnék.

Xezs 2012.08.03. 22:39:19

@Kellemes Zérókomponista: Hagyd, felesleges, én már próbálkoztam hasonlóval. Tégy belátásod szerint amikor étteremben vagy akárhol vagy, jogod van nem adni, de adni is.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.08.03. 23:07:22

@atpijkamo: jól érvelsz, de nem hinném, hogy miattam zuhanna össze a vendéglátóipar, akár fajlagosan nézzük, akár nem. Nem nekem kell eltarni a pincérnőcskéket, hanem a munkaadójuknak. Jöhetne itt még az "és nekem ki ad borravalót" frázisa, de nem szorulok rá, nem is kavarnám ezt ide, ellenben szentül hiszek abban, hogy nem kell nekem szaruléreznem magam amiatt, hogy ha én ezt másképp gondolom, mint amerre a kialakult kultúrája mutat. És nem, nincs jogalapja a bajsza alatt motyogni rám, ha nem kap semmi pluszt, felháborítónak tartom. Ha már kelet -> tiszteletlenségért simán kilátásba lehetne helyezni egy fél kisujjlevágást. Erősnek tűnik? Meglehet és senki ne higgye, hogy nagykomolyan nekifeszülök a témank, de a tisztelethiány minden szférában komoly hiányzikk, ez viszont biztos. Vissza kell(ene) vezetni a mi társadalmunkba is, de úgy, hogy belülről jöjjön. Tudom, ez marha idegen, meg hegyibeszédnek tűnik, de rengetegmindennek eredője ez. A hiánya pontosabban. Mégis mi francot vár el a társadalom? Igaz, ők semmit, elvannak a birkakliséikkel, leélik az életet úgy, jó. Nem is kérdeznek semmit. Ami mondjuk megint hátrány, mert én meg igen, és anyian nem kérdeznek, hogy ha én egyet is, hát már messze kirívó esetnek hatok. Tehát mit vár akkor el? Hogy pénzben fejezzem ki ellenértéket egy egy huszadrangú szinészi alakításért? Nincs neki értéke. Rendkívül frusztráló, amikor valaki nem egyenes. Legyen önmaga. Ha igazi önmaga morálisan, emberileg megüt egy bizonyos szintet, plusz még van is affintása a szakmához - ami pedig az alázat megléténél kezdődik - akkor helyére kerülnek a dolgok. Lejön ez, teljesen lejön. Gesztikulációk, testbeszéd, hangleejtés, meg egyláltalán. Csak a hülye nem látja. Nem tehetek arról, igazán nem, hogy a nép megszokta a szart, az egymás szemébe hazudgálást, jópofizást és ennek lett egy langyos átlagértéke, amiben eldagonyázgatnak. Máshonnan jöttem, máshova tartok, nem adom alább, bocsi. Nekem ők nem pálya. Aki ember volt velem és tényleg engem szolgált - mint akkori és ottani feladatát ellátva, azt értékeltem. Kevesen vannak. Még mielőtt valaki kiolvasná a szerinte tutit a gondolatsorból: ha egy olyan személy ember akit nekem kell szolgálni, ugyanúgy értékelem, ugyanez lesz az eredmény, csak ugye ott nem játszik az itt tárgyalt borravaló. Ugye milyen érdekes, mikor nem ostoba önérzetek irányítják az élethelyzeteket? Azt tartom, hogy alapvetően meg kell adni egymásnak a tiszteltet. A tehetségtelen, arrogáns színjátszás pedig egyértelműen tiszteletlenség. Nem érdekel, ha ezt meg ezt írja elő az üzletszabályzat, a munkaköri leírás. Ember-ember kapcsolatról beszélünk és én nem gondolom, hogy lenne olyan szitucáció, ami megakadályozhatna engem abban, hogy emberként viselkedjek, hogy odalépjek, hogy kérdezzek, hogy őszinte legyek. Ezt hiányolom, na EZEK szólnak direkben a másikhoz. Minden más csak rongyos és idegesítő kerülőút, amiből én nem kérek. Természetesen ez egy véglet, vannak a semmitmondó esetek/pincérek, amikkel se gondom, se örömöm, legszükségesebbekre szorítkozunk, nem hagyunk egymásban semmilyen előjelű nyomot, minden rendben, flottul ment, ez is az elvárás. A fizetését megkapja, én meg a kajámat megkapom, mit kell ezen ragozni még? A tetszik az nekem máshol van, amire kevesen képesek. Ez vagyok én ebben a témában.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.08.04. 00:01:10

@Kellemes Zérókomponista: Természetesen akkor adsz borravalót, amikor akarsz. Célszerűen akkor, ha meg vagy elégedve a szolgáltatással.

Ha elvből soha nem adsz borravalót, azt teljesen jogosan megteheted, nem küldöm rád a rendőröket. Csak nem lesz túl jó véleményem rólad.

Meggyőzni se akarlak, csak elmondtam.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.08.04. 07:54:21

@atpijkamo: hát, erről másképp gondolkodunk. Leírtam mik vannak. De hogy ezért nem jó vélemény..

Manyecska 2012.08.04. 09:47:05

@Xezs: :D nem, nagyon kedvesek voltak, tudod jólesett a fél napos frusztráltság után /meg a 40 fokban!/ De a lényeg, ami megragadott igazán, be is mehettünk a wellness-részlegbe, a vécét nyugottan használhattuk /szállodai színvonal/, nem pattogott a recepciós, megnéztük a fallabda-pályákat, bazi nagy ping-pong csarnokuk van, nagyon tetszett!

laguna.balatonkozpont.hu/bemutatkozas.htm volt ott minden:)!

Manyecska 2012.08.04. 09:49:57

@Kellemes Zérókomponista: a lófaszt! /már ne haragudj!/..ez nem az a kategória volt, hidd el!:)

pengusz 2012.08.06. 16:30:51

Küldj nekik egy felszólító levelet (persze ajánlottan), hogy mivel nem érkeztek meg a kért csekkek, ezért 50.000 HUF kezelési költséget számolsz fel nekik, ami ellen 8 napjuk (nem munkanap vagy lehet az is, de odaírhatod, hogy te hétvégén is dolgozol :D) fellebbezni (lehetőleg hosszú hétévge előtti csütörtök este 23:49-kor add fel a Fogarasi Teszkó postájában)

2012.08.07. 21:04:04

@OGMontana:
Persze, az is egy taktika, de én csak sokat olvastam a nemzetközi sajtót, egy két normálisabban nyilatkozó közgazdászt, mint pl. többek között Nouriel Roubini, Alan Greenspan meg néhány magyart is, pl. Jaksity György nyilatkozatait. Mivel nagyobbrészt logikusak voltak és egybecsengtek, ezért úgy gondoltam ennyi okos ember nem tévedhet. Szóval amint volt rá lehetőségem azonnal kimenekültem a hitelből. Bár az tény, hogy nem is vettem fel sokat. Y összeget akart javasolni a banki hiteles, mondtam neki az túl sok, legyen Y/2. Elég csak a fele. Totál hülyének nézett, hogy dehát ennél akár 3x többet is felvehetnék. Mondtam neki, nem, köszönöm szépen. Kiszámoltam, hogyha el is száll a CHF akár 150%-os emelkedéssel sem lesz gond a törlesztő részletekkel. De amikor már nagyon riadoztak itt nemzetközi szinten és nagyon nagy volt a kuss magyar szinten, akkor már inkább azt mondtam egye fene, nekem ez a feszültség nem éri meg.
Ez van óvatos vagyok.

Xezs 2012.08.07. 22:25:54

@vágtázó halottkém: Teljesen jól csináltad. A sok huhogó ezt nem bírja felfogni: nekik kellett volna előregondolkodni, ahogy te is tetted. De ez úgy látszik sokaknak nem ment.

passzív57 2012.08.17. 10:09:49

Hiába egy bölcsész csak bölcs lehet, meg gazdag. Ha nekem lett volna a válság előtt annyi pénzem hogy kp-ben fizessek ki autót és kellett volna autó, akkor én nem vettem volna fel hitelt. Akkor én bölcsebb vagyok?:(
Szeretem ezeket az igazi magyar bölcseket, bölcsészeket a kormányba.:D

passzív57 2012.08.17. 10:13:11

Még annyit a mai nap híre, az OTP giga nyereségre tett szert, gratulálok, gondolom a mi bőrünk alól vakarták ki.

Xezs 2012.08.17. 17:13:11

@passzív57: Igazi irigy tahó vagy.

Amúgy meg kocsira csak a hülye vesz fel hitelt. Nem létszükséglet, tessék megtanulni.

kopja 2012.09.06. 10:29:11

http://www.facebook.com/#!/events/314396071991167/

kopja 2012.09.06. 10:31:41

Alulírott, Fülei-Szántó András ezúton tájékoztatjuk Önöket arról, hogy 2012. szeptember 7-én, pénteken egysávos forgalomlassító autós demonstrációt tartunk az autóhitelesek (deviza és forint) érdekében.
A rendezvényt támogatásáról biztosította a Magyar Szociális Fórum.
(www.mszfszk.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=335%3Ahitelkarosultak-valasza-orban-viktornak-a-devizahiteles-problema-megoldatlan&catid=2%3Amagyar)
Helyszínek:
- 10:00 Budapest II. ker., Bimbó út 56., MKB...Euroleasing Zrt. előtt
(Útvonal a második helyszínre: Bimbó út - Keleti Károly utca - Margit krt. - Bem József utca - Tölgyfa utca - Margit krt. - Margit híd - Szent István krt. - Bajcsy-Zsilinszky út - József Attila utca)
- 11:00 Budapest V. ker., József Attila utca 8., Merkantil Bank Zrt. előtt
(Útvonal a harmadik helyszínre: József Attila utca - Széchenyi tér - Akadémia utca - Kossuth Lajos tér - Széchenyi rakpart - XIII. ker. Újpest rakpart - Bessenyei utca - Kárpát utca - Dráva utca - Váci út)
- 12:00 Budapest XIII. ker., Váci út 81-83., Lombard Lízing Zrt. előtt.
A helyszíneknél petíció átadására és 1-1 perces tiltakozó dudaszóra kerül sor.
A demonstrációt a rendőrség engedélyezte és a helyszínek között a közlekedést a rendőrség biztosítja konvojban.
Üdvözlettel,
Fülei-Szántó András és Szabó Sándor
a demonstráció főszervezői

Mobil: 06-30-983-4329, 06-70-214-9729
E-mail: afulei_szanto@yahoo.comBővebben

Xezs 2012.09.06. 13:03:57

@kopja: És mit akartok elérni? Hogy más fizesse ki helyettetek a tartozásotokat? Ahhahahhahahahaaha, jó vicc volt.

en2100 2012.10.12. 08:51:45

Jackyll- lényegében én ugyanezt a játékot játszom csak pepitában. Ugyanez a benzinkutas pénzátvétel, pici késés miatt azonnali plusz ktg-ek. Ügyfélszolgálattal megbeszélni bármit lehetetlen. Most gondolkodom, hogy a PSZÁF-hez fordulok mert nem tiszta a helyzet úgy gondolom, de nem tudom egyáltalán van-e értelme.

en2100 2012.10.12. 08:58:00

@Xezs: Azt akarjuk elérni, hogy amilyen tisztességesen fizetünk és helytállunk, úgy olyan tisztességes legyen a bank is velünk szemben. Egyébként meg nem vakításhoz kellett az autó, hanem munkához. Vakításhoz nem vettem volna fel milliókat!!!!!

en2100 2012.10.12. 08:59:37

@Xezs: Akkor mindenki hülye aki dolgozni akar?????????????

Xezs 2012.10.12. 20:22:22

@en2100: Milliókból autót? Használt nem volt jó, baszod? Mindenképp villogni kellett, mi?

en2100 2012.10.13. 11:57:41

@Xezs: látod erre mondják, ha hallgattál volna bölcs maradtál volna. Ez az amikor valakinek halvány fogalma sincs a helyzetről, de az életről sem nagyon és véleményt mond. Használtan került milliókba, úgy hogy még mellette belefizettünk. Mivel külföldre járnak vele, szir-szart nem lehet venni, mert százezrekbe kerül ha az autópályán lerohad. És mivel megbízható, jó autó, csupán ezzel, milliókat keres évente maga az autó!!!

Xezs 2012.10.13. 18:12:34

@en2100: Ha milliókat keres az autó, akkor mit sírsz, hogy ki kell fizetni a hitelt rá? Ki fizesse ki helyetted, a mikulás?

Vagy tán elment a pénz luxusnyaralásra?

en2100 2012.10.14. 07:03:38

@Xezs: látom fingod sincs az egészről!!!!!!!!!!

Xezs 2012.10.14. 09:46:36

Látom, minden ingyen kéne.

nevem van 2013.02.03. 19:20:28

Gondolom, mellesleg azért az összes családtag visszaadta a diplomáját.

prolee 2014.05.21. 18:15:06

2006-ban 4.6 millió forint majdnem egy egész évi fizetésem volt, pedig mindig a magyar átlag fölött kerestem.

Hogy a picsába lehet ennyi pénzt adni egy autóért? Hiszen ez egy rakás vas, semmi más. Olyan pénzt, ami nincs is a zsebemben?
És utána még cserélgetni.....

Egyszerűen nem hiszem el ezeket a dolgokat.
süti beállítások módosítása