Tékozló Homár

Nincs parkolás büntetés nélkül

2012.08.27. 16:24 | jackyll | 327 komment

Nehéz észérveket felsorakoztatni a parkolási társaságok létjogosultsága mellett, például az ilyen esetek miatt:

Leírnék egy rövid történetet, ami múlt hét csütörtökön történt velem a belvárosban... Miután találtam egy parkolóhelyet 18:44-kor mobilparkolással aktiváltam a rendszámot, megérkezett a válasz SMS is. Eddig rendben is volt. Kb 10 perc múlva láttam a helyi ellenőrt vizsgálta a rendszámot, majd továbbment, gondoltam működik a rendszer remek. 1-2 perc múlva visszajött és elkezdett fényképezni és már akarta a csomagot a szélvédőre tenni, ekkor kimentem és mondtam neki hogy ezt felejtse el mobilparkolással fizettem, ami kb 600 forintba fáj majd nekem, ezek után nehogy már meg akarjon büntetni. Válasz az volt, hogy őt nem érdekli, a rendszer nem érzékelte, biztos a szolgáltatóval van probléma, meg biztos akkor küldtem mikor láttam hogy jött, stb.

Mondom negyed órával korábbi időpontban kaptam válasz SMSt, kb fél percen belül hogy megálltam... Őt ez nem érdekli, intézzem el az ügyfélszolgálattal, hívjam fel őket. Mondtam én ennél több pénzt nem kívánok költeni arra, hogy itt parkolok úgy, hogy önhibámon kívül meg akarnak büntetni, Válasz, akkor menjek be személyesen. Mikor mondtam hogy az idő pénz, nekem erre nincs időm hogy olyasvalamit igazoljak, ami egyértelmű és fizettem érte, erre csak cinikusan röhögött. Nem volt hajlandó a válasz SMS-t megnézni, nem volt hajlandó telefonálni hogy nézzék meg a rendszerbe beérkezett-e, vagy egyáltalán utánanézni mi a probléma.

Ekkor kértem hogy igazolja magát. Nem akarta, csak többszöri felszólításra, mikor már kb a hárman négyen mondtuk neki, hogy vegye elő az igazolványát. megtette a 133-as számú ellenőr volt. Mondtuk hogy akkor ezt jelezni fogjuk a munkaadójánál megint kiröhögött, ekkor mondtam, hogy rendőrt hívok, válasz: hívjál, aztán legyintet röhögött és továbbsétált...

Cimboráim lebeszéltek róla hogy rendőrt hívjak, aztán mikor megnéztem jobban a büntetést, láttam hogy a G mint Géza kezdetű rendszámom helyett egy C mint Cecília rendszám volt a cetlin. A többi 5 karakter stimmelt. Még utolértem az ellenőrt mutattam neki hogy rossz rendszámot irt a cetlire. Röhögve válaszolta hogy hát akkor dobjam ki, ezért kellett kiabálni?

Haver mondta rengeteg ilyen esetet hallott már, ami elgondolkodtató és egyben felháborító, hogy amúgy is vérlázító mára már a tarifa, amit közterületen parkolás címén elkérnek, de ha még tisztességesen be is fizetjük utána is bepróbálkoznak és semmiféle együttműködés nincs a részükről, csak cinikus röhögés a képünkbe...

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

batmann 2012.08.28. 10:23:41

@Dövan: kár, hogy az opni bezárt, ezt oly sokszor kifogásolom...:)

horex · http://horex.uw.hu/ 2012.08.28. 10:24:30

@askenázi geci:
Vastag aranylánc kereszttel fityeg -e a pólós tetovált melleden?
Merakkor értem!

vernarancs 2012.08.28. 10:25:13

@Totatta: ugyan, a C-s rendszamu (ha letezik) auto gazdajaval nem lesz semmi. Ha nem palimadar akkor szepen iktatja a felszolitasokat a hengeres irattartoba, hiszen nincs az a foto ami bizonyitana, hogy ott parkolt a kerdeses idopontban.

dr. Bubó 2012.08.28. 10:26:04

@Manyecska: ?????????

szélllökés... ????

hát te ne vezess... minden fuvallattól bexarsz...
az ijenek okozzák a baleseteket...

a szél a legkisebb gond... mert az KISZÁMÍTHATÓ

vénszivar 2012.08.28. 10:26:33

@Manyecska: 130 ! A KRESZ-szerint ! Akkor mi az a 140 ? Pláne a 170 ?! Mindjárt csenget a tek.:)Ja nem ! Most osztják egymásnak a jutalmakat a Metróba végzett bohóckodásért.......:P

Manyecska 2012.08.28. 10:28:05

@vénszivar: :D:D ILYEN bocsánat IJEN szar utakon 200-al?? Margit, nóóórmális????:O

horex · http://horex.uw.hu/ 2012.08.28. 10:28:10

@dr. Bubó:
"de az alföldi széles utakon volt"

Nemá hogy égessd magad!
Csak nem mész lassabban kanyargós úton, mint a 8as-86-os?
Az egy tiszta adrenalin bomba, nem kalapos bólogatókutyásoknak való

Totatta 2012.08.28. 10:28:13

@horex: Nyilván ha rutinosabb lennék tudnám kapásból mit, hogy kéne... Valamilyen szinten kíváncsi voltam, hogy mi az a pont aminél nem röhög a képembe. A munkaadójánál panaszt teszek nem hatott, mégis első felindulásból mi jut az ember eszébe? Mi lehet a felettes szerv? De hát a rendőrség megemlítése sem hatotta meg. Végül azért sem lettek kihívva, mert voltunk egy páran és a többieknek sokkal kevésbé b@szta fel a agyát az eset, mert hát nem velük történt. Higgadtan mindig okosabb az ember...

Anomalocaris (törölt) 2012.08.28. 10:28:46

Nem lehet kommentelni a mongoloid posztot!

webnazi 2012.08.28. 10:29:19

Mi lenne a hivatalos megoldás?

AZONNAL EL KELL TÖRÖLNI AZ ÖSSZES ÉS MINDENNEMŰ PARKOLÁSI DÍJAKAT!
Szlovákiában már rég kiderítették a tótok, mivel nem áll mögötte semmiféle szolgáltatás, a közterületet (amely részben az enyém is, mint a köz egyik oszlopos tagjáé)
SENKI SEM ADHATJA SE BÉRBE, SE SEMMI MÁSBA!

2012.08.28. 10:30:21

@herk: kedves mélyentisztelt polgártárs. elmondanám szíves tájékoztatásod gyanánt, hogy a releváns információ az amit az ellenőr rögzít a kiskézikészülékében és ami látszik a parkolásról készült fényképen. A fotó úgy készül, hogy egy kép a helyszínt ábrázolja nagytotálban, egy kép a kocsi rendszámát, egy pedig a szélvédőt közelről.
Köszönöm hogy segíthettem eligazodnod a világegyetem e rejtélyes pontján.

dr. Bubó 2012.08.28. 10:30:50

@horex: sajnálom, nekem is vannak korlátaim...

északon nem szeretnék még koccolni se egy dakota puját...

azért a hejben megkövezés az elrettentőbb mint a sün objektív levele... az ellen nem véd a szlovákrencám és a telepjáró...

Totatta 2012.08.28. 10:31:16

@vernarancs: A büntetőcetlin van egy fotó amit az ellenőr készített, amin kb az utolsó 3 számjegy olvasható csak, és abszolút nem felismerhető az autó... nem tudom van-e több kép is, de ez alapján semmit sem lehet bizonyítani se pro se kontra.

Manyecska 2012.08.28. 10:31:21

@horex: az a Hortobágyon lehetett?:)

herk 2012.08.28. 10:34:03

@Kulics:
attól még simán kimehet egy felszólitás a C-s rendszámnak. Nem láttál még rosszul működő rendszert? Aztán majd a C-snek fog fájni a feje, h mi a búbánat történt. Neki lesz telefonszámlája vele, idejét rabolja, stb. Az ügy az emberünkkel történt, teljesen korrekt, hogy nem hagyja magára a dolgot, és addig megy, amig minden nem tisztázódik.

Egyéves Önkéntes 2012.08.28. 10:34:06

Régen volt már Mongolian Barbeque-s poszt!

horex · http://horex.uw.hu/ 2012.08.28. 10:34:21

@Totatta:
Akkor +volt a "tanuló " eseted
Máskor nyugodtabban, ha biztos vagy az igazadban.Röhögd te ki

liksoft 2012.08.28. 10:35:35

@vernarancs: Hacsak nem ugyanolyan az autója. Kicsi az esélye, de lehet.

dr. Bubó 2012.08.28. 10:36:09

@Manyecska: @horex: konkrétan pl Csongrád belterületén... de az egy nagy lapos sz@r...

mongyuk sok a bicajos...

Manyecska 2012.08.28. 10:37:05

@dr. Bubó: a telepjáró zsebteleppel megy ugye??? :) KIRÁJJJ!!

indapass90210 2012.08.28. 10:37:11

@batmann: hiányzik az ingyen koszt és kvártély, mi?

horex · http://horex.uw.hu/ 2012.08.28. 10:37:48

@dr. Bubó:
Emlitett helyeken pláne ajánlott a 210km/h továbbhaladás

vernarancs 2012.08.28. 10:38:20

@Totatta: @horex:
A foton jol lathatonak kell lennie az autonak es a rendszamnak IS. Marpedig ha elutotte a rendszamot akkor eleg minimalis az eselye, hogy pont olyan auto lesz a C-re elirt rendszamu auto is mint a G-s raadasul a foton G-s rendszam lesz. A centrum perekben a foto perdonto bizonyitek, marpedig az itt nem fog stimmelni. Ha meg nem latszik rendesen a foton a rendszam akkor mar el is vesztette a pert a centrum.

2012.08.28. 10:38:30

@herk: nagyon szép ez az álnaiv hozzászólás. te Magyarországon élsz ? és hány éves vagy ?

dr. Bubó 2012.08.28. 10:38:58

@Manyecska: érdekes csak enyni tűnt fel? :)) mondom ne vezes mer élő gyilkos "elme" vagy... vszínű te vagy a

suzuki loganos kalapos bácsinak öltözött vén szőke hölgy...

a vezetést it hagyd aba a csúcson...

Manyecska 2012.08.28. 10:39:00

@dr. Bubó: anyám múltkor 5 km/h-val ment neki biciklisnek!!:D, de ő libáér vette az uram szerint a jogsiját..igaz:D:D mire hazaér a bozóttörő rácson lógnak a gyalogosok, biciklisek, kóbor kutyák, táblák:D...

vernarancs 2012.08.28. 10:39:31

@liksoft: nem, meg akkor sem :) hiszen a foton nem az a rendszam fog szerepelni mint ami a bunteto cedulan (hiszen a G-s rendszamot fotozta le).

horex · http://horex.uw.hu/ 2012.08.28. 10:40:18

@dr. Bubó:
Bicajosok direkt vannak
Piros jutalompont ha valamelyik a menetszeledtöl árkozik egyet

Nekem szűk egyirányúban a kedvenceim amikor szabálytalanul szembe jönnek

dr. Bubó 2012.08.28. 10:40:23

@horex: na ja... az evidens hogy nem nézném meg az "elsodort" dakota puját... de mi van ha a vajdának ki van ütve a 210-es szoftveres korlát ???

én se vagyok vasból, bár kemény vagyok...

Manyecska 2012.08.28. 10:41:08

@dr. Bubó: ja, "vénf@sz szuzikiban" igen, én csak -néha- pár csík melír erelyéig vagyok szőke!:)

dr. Bubó 2012.08.28. 10:41:22

@Manyecska: igen ez a vezető a legveszéjeseb.... 5 km/h ???? azt hogy csinájja? tojja és sétál melete?

batmann 2012.08.28. 10:41:40

@Dövan: max neked tudtam volna javasolni... "királyunk" vagy esetleg "napoleon"? apropó a cipődobozt, bocsánat a kutyát vitted ma sétáltatni?

horex · http://horex.uw.hu/ 2012.08.28. 10:43:18

@vernarancs:
Dejszen erre bólógatok ippeg :)

Kaptam egy fotót egy megállni tilos táblárol és egy másikon a rendszámomrol
Csodálkozva fellebbeztem , hogyez igy hogy
Elengedték!

herk 2012.08.28. 10:44:29

@Kulics:
agyon szép ez az álnaiv hozzászólás. te Magyarországon élsz ? és hány éves vagy ?

cicmen (törölt) 2012.08.28. 10:44:33

@dr. Bubó: de mi van ha a vajdának ki van ütve a 210-es szoftveres korlát ???

Ugyan már! Láttál vajdát Hayabusán? :)

Manyecska 2012.08.28. 10:45:17

@dr. Bubó: nem, megállt a sor előtte, pont egy biciklis volt előtte és még azért hozzáért kicsit a sárhányójához...:D egyszer valaki meg fogja verni tutira..

horex · http://horex.uw.hu/ 2012.08.28. 10:45:39

@dr. Bubó:
Vajdapurgyé nem jáccik az ut porában
Annak saját vidámparkja van

A 210 korlát meg városi legenda, legalább is ugy hogy a "német autók"

dr. Bubó 2012.08.28. 10:45:44

@cicmen: igaz... a vajda pujákkal nem foglalkozik...

őkormányzósága stadiont épít és közgéppel tárgyal...

cicmen (törölt) 2012.08.28. 10:45:52

@herk: agyon szép ez az álnaiv hozzászólás. te Magyarországon élsz ? és hány éves vagy ? és hova lettek a nagybetűk?

dr. Bubó 2012.08.28. 10:48:12

@horex: "210 korlát meg városi legenda"

nem tudom hogy van... világosícs fel kérlek...

nekem VW és ebben bizony a fizikai határ messze felette lenne... de 210 után elvágták... ez nem legenda... ez valóság...

kiütni nem tervezem... az embernek tudnia kell hol a határ... szerénység nertársak szerénység... ez az egy amit nagyon szeretek magamban...

herk 2012.08.28. 10:48:55

@cicmen:
mielőtt nagyon belefolynál a dologba, erről van itt szó Kuliccsal kapcsolatban:

schrodingersdawg.blog.hu/2010/09/14/ad_hominem

herk 2012.08.28. 10:51:25

@cicmen:
különös tekintettel erre a részre:
"Ha valaki már ilyenfajta személyeskedéshez folyamodik, az elég egyértelműen jelzi, hogy saját álláspontját már semmivel nem tudja alátámasztani."

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.08.28. 10:53:11

Érdekes, hogy engem csak akkor bírságoltak meg, amikor meg is érdemeltem.

Nekem egy "furcsa" esetem volt. Kaptam egy mikulsácsomagot, mert nem lehetett leolvasni a hőérzékeny papírra nyomtatott szöveget, mert nyáron a szélvédő mögé tettem és a napsütéstől befeketedett az egész. Elvittem az irodába, hogy itt a papír, majd mondták, hogy szerencsém van, hogy lehűlés után olvashatóvá vált. Erre pöccentem be, hogy nekem van szerencsém??? Készüljenek fel a nyárra! ;)

cicmen (törölt) 2012.08.28. 10:54:46

@dr. Bubó: Te! Figyu már! Délután betelefonálhatsz a Drágabolgárúrnak, de minket ne fárassz itt a propagandahadjáratoddal!

Anomalocaris (törölt) 2012.08.28. 10:55:27

@cicmen: nagyon szép ez az álnaiv hozzászólás. te Magyarországon élsz ? és hány éves vagy ?

Manyecska 2012.08.28. 10:55:29

@horex: németéknél mintha nem lenne sebességkorlátozás vagy rosszul tudom?

dr. Bubó 2012.08.28. 10:55:44

@cicmen: mijjen hadjárat ? itt nem én vagyok örök harcban ;)

cicmen (törölt) 2012.08.28. 10:56:55

@herk: Ez épülésemre szolgált! Köszönjük Emese!

Manyecska 2012.08.28. 10:59:38

@cicmen: szerintem nekem van igazam ITT, minden tekintetben!!!. Aki szerint nem az rasszista :P és hímsoviniszta! :))

cicmen (törölt) 2012.08.28. 10:59:46

@dr. Bubó: mijjen hadjárat ?

Semijjen! Csak tudod fideszes-közgépes vagyok! :(
Folytasd csak!

liksoft 2012.08.28. 11:00:05

@vernarancs: :) Csakhogy a rendszám "koszos" volt, és az igazából C! Ezért írta a helyeset. Ami ekkor már.... Vagy a leleményesség határtalansága nem ismerős?

Egyetlen módszer, hogy egyedi lemezhibát készítesz az autón a rendszám közelében, és azt dokumentáltan lefotózod, be a dossziéba, ahol gyűjtöd a parkolási papírokat. Ha kapsz egy felszólítást, nem a rendszám, hanem az egyedi általad készített lemezhiba fog megvédeni, más nem.

cicmen (törölt) 2012.08.28. 11:00:45

@Manyecska: P és hímsoviniszta! :))
Az mi? Faszlengető? :)

2012.08.28. 11:02:14

@herk: én monacoban élek és 67 éves vok. te?

Manyecska 2012.08.28. 11:02:45

@cicmen: héló, vigyázz a szádra mer ráülök. Itt hölgyek is vannak!!!

cicmen (törölt) 2012.08.28. 11:04:35

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: nagyon szép ez az álnaiv hozzászólás. te Magyarországon élsz?

Igen! Ne akard, hogy megkeresselek!
:))))))

cicmen (törölt) 2012.08.28. 11:05:51

@Manyecska: Itt hölgyek is vannak!!!

És nem szeretik a f.szt?

horex · http://horex.uw.hu/ 2012.08.28. 11:06:29

@Manyecska:
Autópályán nincs, de újabban van "ajánlott sebesség"

Az tény hogy egyes, vagyis minden/?/ tuning nélküli autóban van fordulatszám korlátozás, hogy a luzer ne pörgesse szét a motort

Ment a komálósom egy Hajabusán németbe
Pályán utolért egy Porsche akármit
Elkezdtek gyorsulni
Aszongya, tudtam hogy az a Porsche le van korlátozva, nem megy többet 300-nál
Úgy is volt
Otthagytam 340-nel
Motoron 340!
Te hulye, mondtam neki, hányszor mentél 340-nel hogy "gyakorlatod" van benne és próbálkoztál

Na, felpréseltem magam arra a motorra
Szörnyű szűk kis darab, a nyakamban voltak a térdeim
Törpéknek való

horex · http://horex.uw.hu/ 2012.08.28. 11:09:18

@dr. Bubó:
Itt feljebb felvilágositottalak
:)

cicmen (törölt) 2012.08.28. 11:11:05

@Kulics: én monacoban élek és 67 éves vok.

Na tessék! Egy nyugdíjas krupié! :)))

aard · www.goldberry.hu 2012.08.28. 11:16:07

nem lehet kommentelni az új posztnál, méééér, pedig elsőzni akartam!!!!

horex · http://horex.uw.hu/ 2012.08.28. 11:16:45

@cicmen:
Kinai nyugdijas, hogy vok-ozik

cicmen (törölt) 2012.08.28. 11:18:09

@aard: elsőzni akartam!!!!

Mongoloidokat nem engednek! :))))))

Intelli 2012.08.28. 11:18:41

Magyarország..., pedig az elején volt rá esély hogy akár még valami jó is kisülhessen belőle.

cicmen (törölt) 2012.08.28. 11:19:34

@Manyecska: Itt hölgyek is vannak!!!

Igen? Akkor nekik küldeném a következő cikket!velvet.hu/szex/2012/08/27/nyeljen_ondot_nem_lesz_depresszios/

horex · http://horex.uw.hu/ 2012.08.28. 11:20:04

Mit jelent mongolul az „all you can eat”?

aard · www.goldberry.hu 2012.08.28. 11:20:50

@cicmen: nem is vagyok az, most néztem meg :)))

horex · http://horex.uw.hu/ 2012.08.28. 11:21:29

@cicmen:
Ird má ide a lényegit, mert nem vok 18 éves és érdekelne

Manyecska 2012.08.28. 11:23:51

@horex: :D:D @cicmen: nem érünk rá, itt a Hangya úr /Zorall/ kérx autogramot?:D:)

horex · http://horex.uw.hu/ 2012.08.28. 11:25:24

@cicmen:
Akkormost nem is doppingoltak a DDR úszólányai, hanem...?

cicmen (törölt) 2012.08.28. 11:26:11

@horex: Ird má ide a lényegit,

Egy pohár tely, tiszta fely! :)))))

I_Isti 2012.08.28. 11:30:17

@horex: nem doppingoltak. Némelyik ugyan már azóta megnősült, de dopping, az nem volt.

Manyecska 2012.08.28. 11:35:53

@cicmen: mikor megyünk sörözni??

horex · http://horex.uw.hu/ 2012.08.28. 11:37:16

@cicmen:
Beront a rabló a bankba
Kezeket fel, széfet kinyitni!
Kinyitják a széfet, ott egy pohár hűtött tej
Szomjas a rabló, felhajtja
Kinyitni a másik széfet is!
Kinyitják, ott is egy pohár tej
Ne szórakozzanak mert lövök, nyissák ki
a pénzes széfet!

De uram, mi spermabank vagyunk!

dr. Bubó 2012.08.28. 11:37:51

@megamen: :)))))) qva joooo....

ez a bemutatkozó filmed? én is csinálok ijet...

de nagyon gáz a verdád...

dr. Bubó 2012.08.28. 11:38:51

@horex: :)))) ja ja... ez van ha vki műveletlen próbál bankot rabolni...

Manyecska 2012.08.28. 11:48:40

@cicmen: van eccsomó energiaitalom /PR/ köll?:P

Manyecska 2012.08.28. 12:05:41

@horex: mindaddig amíg száraz és egyenes az út no problem, de motoron ha fizetnének se mennék annyival! ott már szédülök hetvennél is, volt benne részem:) pedig jó dolog.

horex · http://horex.uw.hu/ 2012.08.28. 12:17:12

@Manyecska:
Be kell vallanom, mára én is lenyugodtam
A rosszindulatuak ugy mondanák vén fasz

Viszont túléltem 40 év motorozást autózást
:)
Már csak elfekszem az autóban és 120 max
de legalább fel tudom mérni hol vannak a határaim :(

Manyecska 2012.08.28. 12:19:43

@horex: nem mondod!:O:) nekem halt meg ismerősöm Trabanttal igaz az M3-on, én csak azért maradtam ki a "kaszából" mert már nem volt idejük felvenni..20 éve..az első barátom volt, mérnöksrác:( kár volt érte!! Szóval izé.

Manyecska 2012.08.28. 12:26:53

@horex: a vénf.. kalapban! suzukival kizárólag, 40lm/h..val!!!
Eccer láttunk egy kb.85 éves nénit kispolszkit vezetni. Egyenes háttal ült mozdulatlanul és csak suhant. Szerintünk halott volt csak kitámaszhatták..:D:D:D...nyomta a gázpedált folyamatosan:))

horex · http://horex.uw.hu/ 2012.08.28. 12:29:41

@Manyecska:
Szerintünk halott volt csak kitámaszhatták..:D:D:D...nyomta a gázpedált folyamatosan:))"

Wááááááááá!

Purdé elkéreckedik az iskolábol hogy a nagymama meghalt

Napokkal később a tanitónéni feléjük jár és látja hogy nagymama ott ül az erkélyen
Kérdi a purdét, ezhogy
Mindig kirakjuk amikor jön a nyugdijas postás

Manyecska 2012.08.28. 12:35:30

@horex: jah, direkt mellette mentünk, ehehhe::)) nagyon cuki volt! meg olyan tökösnek nézett ki:P

Egy igaz ember 2012.08.28. 12:40:34

@balkon-úr:

Ha a normális többség azt a hat darab gyurcsányista DK-st és Dániel Péter maroknyi bandáját jelenti, aki megjelent vasárnap, akkor igencsak erős az a nagyító.

SZDSZPistike 2012.08.28. 12:44:37

Az hogy a rendszám sem stimmelt amit felírt és nem hozta zavarba jól illusztrája a helyzetet, hogy ha akarják, MINDENKIT megbüntetnek, teljesen mindegy, hogy FIZETETT VAGY SEM.

Ugyanúgy ki van mindenki szolgáltatva a rendszerben a parkoló társaság kénye-kedvének, mint a gázórás cégeknek.

Ebben az a szomorú, hogy a mindenkori politikai elit egyáltalán nem érdekelt abban, hogy ez ne így legyen, vagy hogy tegyenek valamit a védelmükben...

Szerintetek miért?

horex · http://horex.uw.hu/ 2012.08.28. 12:50:07

@SZDSZPistike:
Szerintetek miért?"

Nem az állam feladata!
Harcolj vagy fuss/fizess/
22 éve rencerváltás volt, beletanulhattál volna

horex · http://horex.uw.hu/ 2012.08.28. 12:52:14

Hova lett a kommentem??????????????

lordjim 2012.08.28. 20:48:58

@cicmen: én láttam,merazannyát hajabusának hítták

lordjim 2012.08.28. 20:52:53

@dr. Bubó: fócvágen meg a kettőtíz,-na ne röhögtessé

Kentetsu 2012.08.30. 09:22:58

Parkolás KÖZterületen történik. KÖZ= a miénk
Akkor miért kell egy magáncégnek fizetnem, amikor az ÉN területem parkolok és nem kapok semmi plusz szolgáltatást. Nem őrzik az autót, nem takarítják el a havat a parkolóhelyekről, nem építenek a befolyt pénzemből parkolót, járdát, akármit, ami KÖZ.
Ellenben lesz 100 gurigáért BEAST rendszámos luxusautója a cég tulajának, amivel aztán szabálytalanul parkolhat ..
Magyarisztán, fuck yeaaah!

Xezs 2012.08.30. 13:18:42

@Kentetsu: Azt szolgáltatják, hogy a pénzszedés miatt senki se maradjon többet a kelleténél a parkolóhelyen, így biztosítva azt, hogy neked is legyen helyed, ha szánalmas kis dolgaid miatt arrafelé kell parkolnod.
süti beállítások módosítása