Szegény naiv ügyfél nem érti, miért került 51 fontba a kapunál a poggyásza a Wizzairnél, pedig csak a szolgáltatási díjakat kellett volna megnézni az első menüpontnál. Más kérdés, hogy amit a poggyász menü alatt talált a kizárólag a London-Katowice járatokon bevezetett kísérletről, ott valóban egészen mást írnak magyarul, mint angolul, és egyik se jön ki annyira drágán, mint a jelenleg érvényes szuperlehúzós 16500 forint, amit a kapunál kellett fizetnie. A katowicei kísérlet lényege, hogy lesz kicsi és nagyobb kézipoggyász, amiből a kisebb marad csak ingyenes. Azaz úgy tűnik, nemsokára bevezetik a fizetős kézipoggyászt is.
Szeretném Önökkel és az olvasókkal megosztani a hétfőn engem ért sérelmet. panaszomat elküldtem a Wizzairnek is, holnaptól várom a választ, de addig is, úgy gondoltam mindenkinek joga van egy kis információhoz kedvenc, haza légitársaságunkról. Ime a levél, amit elküldtem a Wizzairnek is.
"A tegnapi napon (2012.szeptember 10) ért sérelmemet szeretném megosztani Önökkel, miszerint London Luton Repülőtérről repültem haza, Magyarországra, Budapestre egy darab kabin méretű kézipoggyásszal. A Biztonságiakon átjutva mentem a beszálló kapuhoz, ahol egy a Luton reptér által alkalmazott hölgy megkért, hogy tegyem bele az 55X40X20-as kézi poggyászomat a kézipoggyász méretét ellenőrző keretbe. Miután nem fért bele, a hölgy közölte velem, hogy akkor ez 51 font lesz, visszakérdeztem, hogy nem 10 euronak megfelelő font? Erre azt a választ kaptam, hogy a kapunál 51 font, az interneten 10 euro, amint az a weboldalon is írva van.
Problémáim:
1. amikor online járatot foglalok, nem kapok választási, ergo tájékoztatási lehetőséget arról, hogy 2 fajta kabinméretű kézipoggyász van érvényben (a kicsi: 42X25X32 illetve a nagy (55X40X20, amiért már 10eurot kell fizetni) A foglalásnál mint említettem semmilyen információ nincs róla.
FAQ/ Poggyász menü:
“POGGYÁSZ
Augusztus 1-től a Wizz Air kísérleti jelleggel új kézipoggyász-kezelési szabályzatot vezet be a London-Katowice járatokon, hogy az utasokat kisebb kézipoggyásszal való utazásra ösztönözze, így utasaink hozzájárulnak a gördülékenyebb, gyorsabb beszálláshoz.A Wizz Air-nél megszokott „egy utas, egy darab kézipoggyász” szabály változatlanul érvényben marad.Miben különböznek egymástól a különböző típusú kézipoggyászok? – A MÉRETÜKBEN!
1.Kis méretű kézipoggyász:
-Amennyiben a kézipoggyász mérete nem haladja meg a 42 x 32 x 25 cm-t, úgy azt utasaink díjmentesen felvihetik a gépre. A kézipoggyásznak be kell férnie az utas előtti ülés alá. A poggyász maximum 10 kg súlyú lehet.
2.Nagy méretű kézipoggyász:
Amennyiben a kézipoggyász mérete meghaladja a kis méretű poggyászra meghatározott méretet, de nem nagyobb, mint 55 x 40 x 20 cm, úgy mostantól 10 € díj ellenében lehet a gépre felvinni. A poggyásznak be kell férnie az ülések fölötti poggyásztartó rekeszbe. A poggyász maximum 10 kg súlyú lehet.”
A leírtak alapján az ártatlan utas már megértette, hogy igen, 10 eurot kell fizetni a nagyobb kézipoggyászért, ami nem sok, és gondolná hogy kifizeti, és minden rendben lesz, tehát nem értem, hogy miért kellene a további információk a kisérletről menüpontra kattintanom, ahol azonban már ez áll:
További információk a kísérletről (angol)What is the new cabin baggage policy about?
From 1st August 2012 Wizz Air will launch a trial introducing two types of cabin baggage. Wizz Air will
differentiate between small and large cabin baggage. Passengers will still be allowed to carry a small cabin bag onboard free-of-charge, but passengers with a large cabin bag will be asked to pay a fee to take it onboard. Passengers who pay the large cabin bag fee will board before those with a small cabin bag and so will always find room for their large cabin bag.
Wizz Air is trialling this new cabin baggage policy to incentivise passengers to bring smaller baggage onboard the aircraft. With fewer large items onboard, the cabin will be less crowded, the boarding process will be easier and faster for the benefit of all our passengers and Wizz Air’s good on-time performance will be maintained.
Why does it affect me?
You are booked on a flight operating from Katowice to London Luton (and return) and your booking was made on or after 09 July 2012 for travel from 01 August 2012. If you booked on this route before 09 July 2012, you may take a large cabin bag onboard, free of charge, but you will still experience the new boarding procedure. All other routes are unaffected by this trial.What is the difference between a small and large cabin bag? – SIZE!
1. Small cabin bag: If your cabin baggage is of size 42x32x25cm or smaller it can be taken onboard free of charge. A school backpack or laptop bag that fits under the seat in front of you would typically meet this requirement. There is a weight allowance of 10kg for the small cabin bag.
2. Large cabin bag: If your cabin baggage is larger than the dimensions of a small cabin bag, you can take it onboard for a fee. This must be paid online before you travel – either when you book your flight or by adding it to your booking later. Your large cabin bag still needs to fit easily into the overhead compartments of the cabin so it should be no larger than 55x40x20cm. There is a weight allowance of 10kg for large cabin baggage.How much will it cost me to take a large cabin bag onboard?
The fee for a large cabin bag is €10 if you pay online before you travel. You can add a large cabin bag either at the time of booking or, online, up to 3 hours before departure. If you pay at the airport, the fee is €20 fee at airport check-in or a €30 fee at the gate. Wizz Air encourages all passengers to decide about the bag type they wish to carry at home and purchase this option online to avoid extra charges at the airport. If you choose to pay for a large cabin bag, your boarding card will have a special code which will allow you to board ahead of other passengers with small cabin bags.”
Ezek után kérdéseim a következők:
1. ha nem ajánlja fel a foglalás alatt a rendszer, hogy én a nagy kézipoggyászt szeretném választani, akkor hogyan tudok érte fizetni, hogyan tudom megrendelni a szolgáltatást, amiről egyébként ugye így már nem is tudok?
2. a 30 euro, mióta 51 font?
3.Ha kiséreti jelleg, akkor milyen alapon büntetnek meg 51 fontra??
4. Miért adnak különféle információt a FAQ/ poggyász menüben, mint a
FAQ/GY.I.K menü
"Kézipoggyászként utasonként kizárólag egy darab, legfeljebb 10 kg súlyú, 55x20x40 cm összméretű csomag fuvarozható. A méretbe beleszámítanak a kerekek, fogantyúk és külső zsebek is. Minden olyan Kézipoggyász után kezelési díjat számítunk fel, amelynek mérete meghaladja a 42x25x32 cm
összméretet, egyébként a Kézipoggyászt ingyen fuvarozzuk. A Kézipoggyász fuvarozásárért fizetendő kezelési díj összegéről Telefonos Ügyfélszolgálatunknál és Honlapunkon tájékozódhat."
Kérdésem, hányszorosan szegte meg a Wizz Air a törvényt azzal, hogy félrevezette az utasokat?
Miért fizettem extra 51 fontot a 30 euro illetve a 10 euro, azaz, a hivatalosan ingyenes kabinpoggyász helyett, mert ha a naív utas jegyet foglal, a mai napig nem ajánlja fel mégcsak tájékoztatásként sem a foglalás alatt, hogy 2féle méret van, a pótdíjról nem is beszélve. Az én kinyomtatott jegyem is bizonyíték, hogy egyfajta kabinpoggyász van érvényben, hiszen ez áll a jegyen: 55x40x20cm. Az összes link természetesen kinyomtatott példányban a rendelkezésükre áll, a foglalás minden egyes lépésének kinyomtatott példányával együtt!
Az utolsó 100 komment: