Tékozló Homár

Sehogy nem találja a címet a UPS

2012.10.18. 15:13 | jackyll | 419 komment

Naiv ügyfél teljesen tanácstalan, minthogy a UPS futárjai eddig egyszer sem találták meg a címét:

Szeretném leirni az UPS futárszolgálattal kapcsolatos történetemet, aminek még mindig nincs vége és gyakorlatilag kezdem teljesen tehetetlennek érezni magam. Az ebayon vettem alkatrészt a kocsimhoz, a német partner rosszat küldött. Akkor is az UPS "hozta" volna házhoz, öt nap után kaptam tőlük egy levelet, hogy a futár nem találta a cimet és a levél kézhezvételekor még másfél napom volt elmenni Vecsésre a saját kifizetett csomagomért, hogy ne küldjék vissza. Visszaküldtem a német partnernek a gátlókat, mert rosszakat küldött és megbeszéltem vele, hogy küldjem vissza az egész csomagot és küldi a jókat, valamint kifizeti a postaköltségemet. Ez valóban meg is történt, kifizette a postaköltségemet. Ennek már másfél hete.

A magyar postával küldtem, teljesen rendben megérkezett hozzá. Most rákérdeztem, mikor küldi el a jókat, mire közölte hogy már rég elküldte nekem. Kértem tőle tracknumbert. Felhivtam a UPS-t, akik már elsőre is hibáztak. Na kiderült, hogy ez alapján a szám alapján már múlt hét elején megérkezett a másodszori csomag magyarországra, csodák csodájára a futár megint nem találta meg a lakásomat, de most már legalább semmiféle értesitést nem kaptam. Hanem nemes egyszerüséggel öt nap után visszaküldték németországba, mondván hogy nem kerestem. Erre gyakorlatilag már nincsenek szavaim. Ráadásul a tracknumber alapján a UPS oldalán az szerepel, hogy „kiszállitva”.
 
Most ott tartunk hogy a német partner engem néz hülyének, mert ő azonnal elküldte a csomagot én meg nem vettem át. Nekem áll egy csomó pénzem a dologban, a kocsihoz kellene az alkatrész, a UPS telefonos ügyintézője meg nemes egyszerüséggel közölte, hogy ők nem hagynak értesitőt a cimen, gyakorlatilag most "igy jártam". Jelenleg nem tudom a megoldást. Remélem a német partner még egyszer utoljára elküldi nekem a csomagot, de ha megint a UPS-el, az megint nem fogja megtalálni a cimemet ,megint nem értesit semmilyen módon már csak azért sem és megint visszaküldi a feladónak a csomagot. Szerintetek hogy a rossebbe tudom megoldani, hogy ettől a tetves UPS-től megkapjam a saját csomagomat, amit a német partnernek már rég kifizettem és nekik is a szállitást?

Ügyfélszolgálatuk ott Vecsésen nincs, panaszkodni nincs kinek, telefonos ügyfélszolgálaton leszarják a panaszomat, a hölgy a telefonba mint a papagáj csak azt tudta ismételgetni, hogy a futár nem találta a cimemet, csak kioktatni tudnak, mit lehet csinálni velük? Egyszerüen teljesen tehetetlennek érzem magam a UPS futárszolgálattal szemben, nem hiszem el, hogy ma magyarországon egy fővárosi lakáscimet nem tud beazonositani a futár. Főleg úgy, hogy a kaputelefonon is kint van a nevem és mindig van a házban otthon pár öreg lakó, akik beengedik a postaládához, hogy betegye az értesitőt hogy ott járt. Sajnos lakáscim, nem munkahely ahol 24 órás portaszolgálat van.
 
Gondolkodom rajta, hogy minden fórumon ahol tudom feljelentem a UPS-t, csak sejtem hogy nem lesz semmiféle értelme, nekem ettől még nem lesz csomagom, sőt még kevésbé fognak "megtalálni" a cég futárjai. Magyarország 2012, majdnem Európa.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vénszivar 2012.10.19. 11:23:59

@atpijkamo: Na, ha így beszélsz ! A te részedet elküldöm az emírnek . 3-4 l, küld érte egy tankhajónyi nyers olajat. Még szerencse, hogy a tanyám csak kb. 2km-re van a Dunától...

Anomalocaris (törölt) 2012.10.19. 11:26:54

@helianthus: Igazából rejtély Számomra, hogy sikerült ezt összehoznom.

vénszivar 2012.10.19. 11:29:25

Vajon Manyecskának kivették már a boylert a Dunából !? Ilyen szar helyen lakni...:)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.10.19. 11:30:52

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: Na, találtál egy lelki társat, gratula! Azonos bolygóról származtok? (Nyilvánvalóan. Én nem hiszek a párhuzamos evolúcióban.)

Anomalocaris (törölt) 2012.10.19. 11:38:25

@Babette_: Akkor ajánlom figyelmedbe:

indexbaki.blog.hu/

Annyit találok, hogy időnként alig győzök posztolni :D

Anomalocaris (törölt) 2012.10.19. 11:41:36

@atpijkamo: Az nem biztos, de talán szomszédos galaxisokból.

helianthus 2012.10.19. 11:48:29

@ColT: te megszinglisedtél? Mióta érdeklődsz ennyire a sunázás iránt másokkal (mármint nem az asszonnyal)? Pár hete még vérig sértődtél, ha összekombájnoltalak valakivel.

helianthus 2012.10.19. 11:49:47

@B. Adél: de azt tudod, hogy az ájfónt nem szerelem...őőő...szereled, hanem viszed a szervizbe rövid ível?

helianthus 2012.10.19. 11:52:18

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: biztos máshol járt az eszed. Azon gondolkodtál, van-e elég Vifon vagy venni kell a következő keddi vagy csütörtöki sparos vásárlás során, vagy azon, hogy nem kellene-e Odrit beíratni a bölcsibe, hogy szocializálódjon kicsit, vagy azon, hogy vasárnap de jó lenne velem mignonozni, amiről írtam egyébként az előző posztban, olvass vissza, kérlek.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.10.19. 11:53:44

@Jozsó_: "Nem is értem, hogy egy németnek miért nem az jut először eszébe."
Hát, nekem se. A 3,14na, a kávé meg a sör hamarabb, és újabban már váltakozó sorrendben, ...

Atörökk 2012.10.19. 11:55:11

@B. Adél:
Honnantól tömeges? 7 ember fölött? 120 kiló fölött? :D

helianthus 2012.10.19. 11:57:45

@B. Adél: sajnos nem. Még csak a csetelés időszakában járunk. Nagy valószínűséggel húsz év múlva is itt fogunk járni. És ez nem miattam van ám. Amiatt van, hogy Furaszem nem embi, így nem hormonrab és nem fogékony a testi dolgokra, úgymint sunázás, masszázs, etc.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.10.19. 11:58:20

@helianthus: ez a szekér igencsak nem fog megállni neked.:( Persze ne legyen igazam..

Úly posssztoootttt.

helianthus 2012.10.19. 11:59:33

@atörökk: szerintem ha ketten vagytok, de mind a kettő másra gondol közben, az már simán tömegesnek számít. pláne, ha az egyik több másra gondol, pl. egy teljes focicsapatra vagy az év összes hónap lányára vagy ilyesmi.

Manyecska 2012.10.19. 11:59:48

@vénszivar: 500 kg-os éles boyler, egyenest a haverodtól Amerikából!!:( nemtom még nem vagyok messze de nem hallottam robbanást. Hajnalban úgy világított a hajó a Duna közepén mint egy fullos karácsonyfa!:)

helianthus 2012.10.19. 12:01:16

@Kellemes Zérókomponista: lehet. De nem rajtam fog múlni én mindent megteszek, hogy ne így legyen. Ha mégsem áll meg, akkor is nyugodt lesz a lelkem, mert tudni fogom, hogy nem rajtam múlt. Érted-e? és még mindig nem mondtad meg kire vagy féltékeny.. jó lenne, ha nyilatkoznál végre... türelmes vagyok, de nem ennyire.

Atörökk 2012.10.19. 12:02:21

@helianthus:
Ha közben egymásra gondolunk? Mer vagyunk mi, meg egymás, az már 4. Vagy ez így sci-fi?

helianthus 2012.10.19. 12:02:28

@Manyecska: te is kitelepültél este hatig? És vittél magaddal értékeket? mert volt, aki vitt, volt aki nem, azt olvastam a neten.

helianthus 2012.10.19. 12:03:35

@atörökk: ez így nem sci-fi, hanem felnőttfilm. :)

Atörökk 2012.10.19. 12:04:40

@helianthus:
Az a baj, nem tudom, mire gondolnak közben. Vagyis dehogynem... A húszezresre amit kapnak a végén. :D

Anomalocaris (törölt) 2012.10.19. 12:06:45

@helianthus: Nem kedd! Szerda és csütörtök a vásárlásnap! Persze ez változhat a munka világába való belépéssel, de akkor jó eséllyel homározni se fogok tudni napközben. Na akkor mi lesz veletek.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.10.19. 12:06:55

@helianthus: csak olyan válasszal szolgálhatok erre, mely rendszerint masszív, hitetlenségen alapuló morajlást generál a tömegközönségben: nem vagyok féltékeny. Írogattam csak, be volt kapcsolva a monitor is, aztán.. tudod hogy megy ez. Kép azért jöhet. Sőt, Furaszemről is! Háhá, jólmegnézném. Felvetette itt Manyecska Mignon Átlagpolgár, hogy azért van-e ez témaporondon, merthogy biztos mindenki ronda. Á, nem azért. Sosem találjátok ki igazából miért. Nagyontitkos. És megfejthetetlen.

Anomalocaris (törölt) 2012.10.19. 12:08:03

@B. Adél: Nálam semmiféle koitálás se jöhet szóba.

Anomalocaris (törölt) 2012.10.19. 12:09:19

@Kellemes Zérókomponista: Odriról a kép nem elég? Szeretnéd nagyobban?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.10.19. 12:09:56

@helianthus: Nem szinglisedtem, de egy ilyen magasat nem lehet kihagyni... Többszörös sunázás, hát majd viszem az asszonyt is

De mindjuk ahogy elnézem, itt te kombájnolódsz ;)

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.10.19. 12:10:21

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: téged egy archelogolóuosként kell elképzelni egy mnyúzeum alagsorában majd, csillogószemmel? Világosítsd fel a népet, hogy is megy ez majd feléd, mit képzeljünk el! Mer ám itt a karakteres világban a fantazmagóriakaiéáké a szerep! A főszerep. Valóság rendszerint keveseket érdekel.:(

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.10.19. 12:14:57

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: áh, nem élheted le az életed egy Odri mögött.:( Vállald saját felépítésed. Ha nem jönne össze a fent említett vonal.. nem gondolkodtál még beteg videoklipek és filmek rendezésében? Szerintem erre születtél, vagy mi. Én nézném!

helianthus 2012.10.19. 12:16:56

@atörökk: hüLe vagy! :))

@Kellemes Zérókomponista: képet nem adok, csak cserébe. Ez nem azt jelenti, hogy küldesz valakiről egy képet és jól átversz, el kell hitetned, hogy te vagy rajta, már ha amúgy nem te vagy rajta.

helianthus 2012.10.19. 12:20:04

@ColT: ááá, én nem kombájnolódok, mindenki számára teljesen egyértelmű és világos, hogy kibe vagyok szerelmes. A többiekkel csak pusztán mókázom néha.

Anomalocaris (törölt) 2012.10.19. 12:20:11

@Kellemes Zérókomponista: Régészetet nem tanultam, de jó eséllyel valóban valami múzeumban fogok kikötni, de csak átmenetileg sajnos, mert létszámstopp van, dehát ez a szabadságharc velejárója. De ez a mNYÚZeum nagyon ötletes.

Anomalocaris (törölt) 2012.10.19. 12:21:35

@Kellemes Zérókomponista: De, gondolkodtam. De lehet inkább festenem kéne vagy írnom, az nem olyan költséges.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.10.19. 12:22:35

@helianthus: jó, de az igazság és a te hiedelmed metszik-e egymást valahol, valamikor is? Vagy ez rajtam múlik? Lám, milyen könnyű megoldásokat adsz. Szerintem azért nem nyit feléd - önmaga korlátait most ide nem véve - Furázott Szem sem, mert túl könnyen adád magad. Te minek élsz? A Homárdozáson kívül.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.10.19. 12:25:51

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: A pánspermia elmélet se kedvencem. Csak arrébb tolja problémát, megoldást nem ad.

helianthus 2012.10.19. 12:31:35

@Kellemes Zérókomponista: egyértelmű, hogy a homározás teljesen kitölti az életemet, semmi másnak nincs értelme élni, ezen kívül. Azt meg, hogy Furaszem mit miért csinál vagy nem csinál, Tőle szeretem hallani. Nevezd előítéletnek, de neked nem hiszek. :P

Atörökk 2012.10.19. 12:38:25

Ha én sem találom a címem, akkor is az UPS a hibás?

Manyecska 2012.10.19. 12:42:27

@Kellemes Zérókomponista: :D:D Te úgy tolod pont mint Igi csak te szívhatol is valamit?!:))

vénszivar 2012.10.19. 12:43:55

@Manyecska: A te HAVEROD ! nyald ki a seggét ! :)))

Manyecska 2012.10.19. 12:44:23

@atörökk: az lenne a baj ha ma én se találnám meg a címünket:D:D:D!

Manyecska 2012.10.19. 12:45:42

@vénszivar: Nem. A mi kapcsolatunk még nincs olyan mély:D

Anomalocaris (törölt) 2012.10.19. 12:48:51

@atpijkamo: Az Én esetmben nem organikus értelemben vett életről van szó.

Atörökk 2012.10.19. 12:49:22

@Manyecska:
Volt már olyan, hogy az este átépítették a környéket, míg odavoltam. :D

Anomalocaris (törölt) 2012.10.19. 12:50:11

@Kellemes Zérókomponista: Szerintem igazán nyitott Vagyok vele, Magamhoz képest. A következő lépés már tényleg a mignon lenne.

Manyecska 2012.10.19. 12:51:02

@atörökk: :D:D /hagymának küldhetne már két tányért de ízibe!, mer ámerikából csak a bomba jut nekünk:(!!! :D/ ízibe mindig rövid íí??:P

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2012.10.19. 12:53:15

@helianthus: de hisz nyilvánvaló, hogy járatlan az emberi kapcsolatok sikamlóssá tételében! Nem állítottam én semmit. Introvertáltabb ő annál, mintsemhogy.., de te épp ezt szereted benne. Az már egyenesen mellékes, hogy e metódus jelen esetben a végtelenbe mutat. Hiába, a párhuzamosok találkozása örök délibáb-létre van ítéltetve. De miért szeretik kergetni az ilyet az emberek? Ördögi sperál, ha már egyszer benne vagy.., tudom én. Talán a szenvedély ügyetlen kiélése ez.
@Manyecska: öhh.. ezt most vehetném sértésnek is.:)

helianthus 2012.10.19. 12:56:00

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: ezen meghatódtam kicsit. Mármint a rejtett értelmén. Miszerint velem olyan jól érzed Magad, hogy Magadhoz képest nyitott vagy. És ha hozzáveszem, hogy honnan indult a kapcsolatunk (gyomorszáj) és milyen rövid idő alatt hova jutottunk (egy lépésre a mignonozástól, amit bár nem szeretek, de ezek után igazán szentségtörés lenne, nem azt fogyasztani Veled) megállapíthatom, hogy van számomra remény. :}}}

helianthus 2012.10.19. 12:58:08

@Kellemes Zérókomponista: nem akarok túl indiszkrét dolgokat elárulni magamról, ezért csak annyit írok, hogy semmi probléma, nekem van annyi jártasságomnak, hogy mind a kettőnknek sikamlósabbá tegyem, mármint a kapcsolatunkat. cöcöcö

Atörökk 2012.10.19. 12:58:09

@Manyecska:
Émmár nem tudom, mi rövid, mi hosszú. Vagy mi tűnik annak... Rövidebbnek, mint hosszú... Röviden: hosszú... Kérem kaccsojja ki :D

vénszivar 2012.10.19. 13:00:29

Itt fetrengtek a fertő mocskába, mi meg már odaát dolgozunk a következő probléma megoldásán...

helianthus 2012.10.19. 13:00:50

Van új poszt, de már elsőztek benne.
Gyertek!

Manyecska 2012.10.19. 13:06:43

@helianthus: persze, az amerikából kapott vibrátort! :)))))

Manyecska 2012.10.19. 13:11:03

@helianthus: én mér, tehetek róla hogy a sajtó elferdíti az igasságot és orbitális f..szágokat ír??:P

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.10.19. 13:12:31

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: Senkinek. Csak ha feltételezel egy ALKOTÓT. És az ALKOTÓ az meg hogyan jött létre? ... Na, ennél még a pánspermia is elegánsabb elmélet.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.10.19. 13:14:07

@helianthus: "@Manyecska: te is hüLe vagy!"

Ááááh! Nagyon jó. Figyelmesebben kell olvasnom, mert így pont a gyöngyszemeket hagyom ki.

Anomalocaris (törölt) 2012.10.19. 13:14:56

@helianthus: Azért ne gondolod, hogy a mignonozás nem torkollana őrjöngésbe. Meg aztán, megjelent babette, és az elgépeléses blogja is. Mi lesz még itt? Man weiß es nicht.

vénszivar 2012.10.19. 13:16:18

@helianthus: Ne hazudj ! Nem elsőztem !

Anomalocaris (törölt) 2012.10.19. 13:16:31

@atpijkamo: Engem nem alkottak, Én csak Vagyok.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.10.19. 13:18:26

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: Akkor tenmagad vagy az ALKOTÓ. Vagy a mindenség köldöke. Van valami kidolgozott eljárás, hogyan imádjunk, vagy gyorsan találjunk ki egyet?

helianthus 2012.10.19. 13:20:19

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: nem tudom mi lesz még itt. Azt tudom mi nem lesz. Pölö én egy darabig. Bár nem tudom, hogy fogom kibírni Nélküled. :{
Legyél nagyon-nagyon Fura addig is és NE gondolj sokat rám. :}

Manyecska 2012.10.19. 13:20:34

@atpijkamo: ÍÍÍÍÍgen? hosszú?:)

helianthus 2012.10.19. 13:21:35

@vénszivar: tudtam, hogy észreveszed. Brühühűű, sajnálom, többet nem hazudok!
na tsók neked és mindenkinek és jó hosszú hétvégét annak, aki szereti!

vénszivar 2012.10.19. 13:22:15

@helianthus: @atpijkamo: nem engedi s én szót fogadok neki, mint egy hülye gyerek. De ha egyszer felnövök, akkor majd úgy is azt csinálok, amit csak megengednek a felnőttek v. mi.

Manyecska 2012.10.19. 13:23:33

@helianthus: nyugoggyá meg, majd én vigyázok rá. Elmesélem neki hogy megyek ma fogorvoshoz, talán gyökérkezelni is fognak /elég gyökér vagyok../, meg ilyenek.... :)

Anomalocaris (törölt) 2012.10.19. 13:24:09

@atpijkamo: Mire mennék Én embik imadatával? De azért tény, hogy az Engem sértegtőknek (szegény nyisziati!) rossz sora lesz.

helianthus 2012.10.19. 13:25:06

@Manyecska: hát ettől nem nyugodtam meg éppen. Félek, hogy veled nem lesz biztonságban mert elcsábítod tőlem. Inkább Igire hagynám, okés? ;)

Anomalocaris (törölt) 2012.10.19. 13:26:08

@helianthus: Na ez olyan lett, mint egy mézzel leöntött szirupos cukormignon.

Manyecska 2012.10.19. 13:28:16

@helianthus: oké:) nyugoggyá meg ha tudnád mennyire mellélőttél ezzel a mondatval:)) ..majd pont én..:P:P

Manyecska 2012.10.19. 13:32:06

@helianthus: ahhh fel kell hívnom a férjemet mer pont jöttek amikor felhívott:( dejó hogy mondod! Nemigen leszek szerintem gép előtt négy napig..istenem..:P

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.10.19. 13:34:02

@Manyecska: Szeggyél kalmopirint az elvonási tünetek ellen.

MINTHA NEMRÉG NEM HAGYTÁL VOLNA MAGUNKRA TÖBB MINT EGY HÉTIG!

Manyecska 2012.10.19. 13:36:35

@atpijkamo: nem egy hétig! 8 napig!! Hát hiába mondom Nektek??!
különbe nyugoggyá meg temetőbe megyek holnap, DE visszajövök... jújjj már alig várom..:P

CID 2012.10.19. 13:41:52

Hülye barmok, még ezen a buzi Zérón is röhögök :)

CID 2012.10.19. 14:14:26

@atpijkamo:
Már mi bajom lenne tanár úr ? Csak jeleztem, mennyire jól nyomjátok. Ugye nem baj ? ;)

Manyecska 2012.10.19. 14:32:22

@atpijkamo: jóvan, nem leszek előtte MERT mögötte leszek..! Így jobb?:D

Tabea 2012.10.19. 14:39:11

Fedex naponta jön a cégünkhöz, csomagot küldünk az ügyfeleknek. Egyik ügyfél nem volt elégedett és visszaküldte ugyanarra a címre, mint amiről feladtuk. Erre a Fedex visszavitte neki azzal az indokkal, hogy a megadott cím nem létezik!!!!! Basszus, naponta többtízezer forint értékben küldünk velük csomagot. Benn vagyunk mindenhol a rendszerükben, de szerintük a cím nem létezik.....

Manyecska 2012.10.19. 14:49:20

@CID: na szép is lenne ha a havas lenne:D..:) kivan zárva.

Manyecska 2012.10.19. 15:00:30

Jelentem még nem robbant semmi!! :P

Jegkoko 2012.10.19. 16:12:54

vigyázni kell a ups futárral, nehogy megdugja az illető feleségét.Mint a south parkba :D

VT Man 2012.10.19. 16:52:26

@Hali864:
A posztolónak jogos a panasza.

Bezzeg amerikában filmet tudtak arról forgatni, hogy a FedEx-es postás még a lakatlan szigetre zuhanva onnan is elviszi a csomagot házhoz!

Hát, nem a magyar UPS futárokról mintázták...

2012.10.19. 17:50:46

A DH L még ennél is szarabb.

vénszivar 2012.10.19. 18:11:51

@VT Man: költözz ááámerikába

vénszivar 2012.10.19. 18:13:04

@CID: Szevasz ! :) te élsz ? Látom jól vagy ! :D

Anomalocaris (törölt) 2012.10.19. 19:28:42

@CID: A kis szőrös, ott figyel még az Arany Ászok üveg mellett az asztalon?

CID 2012.10.19. 20:55:11

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat:
Nem baszod, már a földön jár, hisz 3,5 kg.

Anomalocaris (törölt) 2012.10.19. 21:05:37

@CID: Persze hogy nem, mondtam hogy nem koitálok.

CID 2012.10.19. 21:43:43

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat:
Nem mintha szaporodnod kellene, de én azért bizakodó vagyok ;-)

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2012.10.20. 11:45:23

Nem olvastam a kommenteket, de

"a UPS telefonos ügyintézője meg nemes egyszerüséggel közölte, hogy ők nem hagynak értesitőt a cimen, gyakorlatilag most "igy jártam""

Kedves poszt-toló, ha egyszer nem találta meg a címed, hogy hagyott volna ott értesítőt? =D

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2012.10.22. 01:45:48

Az eladót nem lehet rávenni, hogy mással küldje a csomagot?

Amúgy vannak néha érdekes címek. Ha meglenne a konkrét cím, akkor utána lehetne nézni, hogy tényleg nehezen megtalálható-e.

madandcrazybird (törölt) 2013.03.26. 23:36:00

Hu, hat ez jo regi poszt.
De, esetleg lehetne a munkahelyedre rendelni.
Megkerni az elbaszott feladot hogy ne UPS-el kuldje.
Te magad bizol meg valakit a felvetellel.
süti beállítások módosítása