Tékozló Homár

Online debilszűrés a Body Builder Gymben

2012.11.20. 11:14 | jackyll | 977 komment

Zsolt nem adja fel egykönnyen. Négy napon keresztül harcolt a Marina parti konditerem ügyfélszolgálatos trolljával emailben, aki egyre durvábban szólongatott be neki egy teljesen hétköznapi kérdés megválaszolása helyett:

Alábbi levelet az adatvédelmi okokból szükséges módosításokon kívül változatlanul küldöm el. Nemrég megnyitotta kapuit a Body Builder Gym a Marina parton. A shop.builder.hu oldalon reklámozták magukat, akinek a facebook oldalát követem. Régóta járok edzőterembe, de ehhez fogható kommunikációval még nem találkoztam! A shop.builder oldalán azt írják, egy regisztrációt követően a havi bérlet árából jelentős kedvezményt lehet kicsikarni. Nyilván kaptam az alkalmon, és érdeklődtem, mi is lenne a gyakorlati teendőm. Nos, minden bizonnyal hibát követtem el, amint az az alábbi levélből ki is derül, hisz olyan választ kaptam, amire nem számítottam…

Üdvözlettel,
Zsolt

Íme a levelezés:

Sziasztok!

Regisztrált tag vagyok a facebookon a shop.builder csoportnak, így arról kérnék információt, mit kell tennem ezen kívül a havi bérletnél elérhető kedvezmény igénybevételéhez?

Előre is köszönöm!

Üdv,
Zsolt

***
Kedves Zsolt!

Ha elárulod nekünk, hogy a faszbúkon hogyan regisztráltál a Shop.Builderre, kapsz tőlünk egy éves ingyen bérletet.

BB.Gym

***
2012. november 16. 7:46
:D
Akkor beszéljenek helyettem a tények:
(ide belinkeltem egy mentett képernyőt a facebook csatlakozásomról a shop.builder oldalhoz, amit adatvédelmi okokból nem osztok meg :)

***
Kedves Zsolt!

Nem tudom, fogod-e, mit jelent a "regisztráció" szó, és érted-e azt az apró tényt, hogy a Shop.Builder nem egyenlő a Shop.Builder faszbúkkal. Esetleg azon gondolkodj el, hogy nézegetjük-e a faszbúkot és hogy vajon mit tudunk kezdeni az általad nyújtott információval, valamint az olyan tagokkal, akik a webmagazinunkat sem olvassák.

Üdv. BB.Gym

***
Hmm… Akkor kezdjük előről! Megkérhetlek, hogy definiáld a gyengébbek (leendő vendégkör) kedvéért, mit is jelent nálatok a shop.builder regisztráció?

Üdv,
Zsolt

***
A vendégkörünk nem "gyengébbek kedvéért" szintű emberekből áll.

Üdv. BB.Gym

***

Viszont a BB.Gym cég képviseletében emaileket megválaszoló személyzet (segítek: ez lennél te) úgy tűnik, igen!

Először is egy frissen indult cég hogyan engedhet meg magának ehhez hasonló kommunikációt??? Úgy tudtam, egy edzőterem indulásakor még csontig benyalnak a kialakuló vendégkörnek, és csak néhány év után kezdenek el hozzád hasonlóan bunkózni, amikor már mindegy, hisz annyi vendég van, mint a szemét, mit számít, ha néhány besértődik? Persze ez is csak egy magyar sajátosság, amihez gratulálni tudok a többi teremnek is, de amit te produkálsz, barátom, az kritikán aluli.

Természetesen közzéteszem minél több fórumon az alábbi levelezésünket, bízva benne, hogy sikerül a lehető legtöbb embert lebeszélni arról, hogy a közeletekbe menjen! Bár bennem egy jó adag optimizmus és nyitottság volt irányotokban, alig vártam, hogy bérletet vehessek, és kipróbáljam az új termet, sikerült ezzel a stílussal elérned, hogy bár sosem jártam nálatok, mégis egy gyökér helynek tartsam. (bár gyanítom, a kollegáid kedves, rendes emberek, és csak még azért hiszik ugyanezt rólad, mert nem emial-eztek veled)
Ha most felhúzod a szemöldököd, és azon gondolkodsz, hogy van képem megengedni magamnak ezt a stílust, felvilágosítanálak, hogy MINDIG A VENDÉGNEK VAN IGAZA!!! Vagyis ha bunkó akarok lenni veled, akkor ÉN lehetek, te nem!!! Én lehetek lekezelő, mert én adom a fizetésedet, amiből majd megveszed az ételt a szádba, fizeted a hiteledet, a benzint a kocsidba, és a gumit a farkadra. Ha ez utóbbira mégsem telne, írj bátran, adakozok önként, csak nehogy szaporodjon a fajtád!

Az alapvető emberi tiszteletet megadtam, sőt, egy ideig elengedtem azt a stílust, ahogy válaszoltál. Arról ne is beszéljünk, hogy ki engedte meg, hogy tegeződjünk??? Nem vagy a haverom, és nem is leszel! Nem azért, mert egy bunkó paraszt vagy, hanem azért, mert a szakmai kompetencia része, hogy képesek legyünk az ügyféllel/vendéggel úgy kommunikálni, ahogy az neki jó!

De hadd ne adjak ingyen órákat marketingből, inkább javaslok egy iskolát, ha gondolod! Persze minden felsőoktatási intézmény elvárja, hogy rendelkezz érettségivel. Ahhoz viszont nem árt a 8 általános sem… Nem tudom, hol jársz, ezért gondoltam vázolom a perspektívát.

További sikeres ügyfélvesztést kívánok!

Üdvözlettel és hasonló tisztelettel, amit tőled kaptam:

Zsolt

***

Pont egy sötét gyökér véleményére voltunk kíváncsiak, aki nem tudja megkülönböztetni a faszbúkot az internettől. Lehet, hogy neked képességeidből fakadóan nem tűnt fel, de nálunk az a policy, hogy nem akarunk a terembe debileket. További kellemes sportolást máshol.

***

Szeretném elkérni a cégvezető és a te közvetlen vezetőd nevét, telefonszámát/email címét!

A mai napon amennyiben nem érkezik meg, kénytelen leszek komolyabb, jogi lépéseket tenni az ügyben.

Üdvözlettel,

Zsolt

***

Be ne szarjunk, gyökér.

***

Ezek szerint továbbra is marad a névtelenség…
Anyukád büszke lehet rád, gratulálok! :))

Természetesen mivel 3 percre dolgozom a teremtől, így számíthatsz személyes megjelenésemre, így legrosszabb esetben szemtől szemben foglak kérdőre vonni a főnököd előtt. Tudnod kell, hogy a szó elszáll, ez a levél azonban hamarosan elég sok helyen fog megjelenni ahhoz, hogy ne csak magadat rúgasd ki, de a BB Marina is jó ideig azon termek listáján legyen, ahová nem szívesen teszi be senki a lábát. :)

Eddig nagyon ügyes voltál, remélem, a válaszodban is hasonló stílussal égeted magad! :)

***

Rád meg főleg büszke lehet anyád, nyomorék. Remélem minél jobban elterjed, hogy nem csípjük a hozzád hasonló férgeket, mert nem szeretnénk, ha felénk tévednének. Addig állj féllábon, amíg engem kirúgnak. Na kopás, buzi.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.11.20. 11:19:43

nohát. mindig mondom, hogy nem szabad azt a sok csúnya proteinporot nyomni, mer marhakórságot lehet kapni tőle, ugyeugye.

Dr. Kix 2012.11.20. 11:20:43

F@sza kis hely lehet, mindjárt megyek bérletet venni. :)

vape 2012.11.20. 11:23:09

Nekem erről a kommunikációról az egyik South Park rész jut eszembe, ahol Cartman vidámparkot vesz.
Csodálkozom, hogy az edzőtermes gyerek nem kezdett el zsidózni.

Zirowe 2012.11.20. 11:25:45

Aztán nehogy megverjék a posztolót! :D

megrettent 2012.11.20. 11:25:48

Mintha az egyik égéstérben maga a tulaj, Kőbájker sem lett volna elragadtatva a recepcióstól.

Atörökk 2012.11.20. 11:27:43

Komolyan, posztolót annyira irigylem, hogy ilyen szintű problémákkal küzd, és ennyi ideje van egy máshol nyilván elérhetetlen szolgáltatás árán alkudozni. A Marina parton lévő, vélhetően pénzmosoda konditerem tulaja valószínűleg apróra leszarja, ki és mekkora kedvezményt kap nála és hogy beszélnek az alkalmazottai.
Persze lehet, tévedek és Zsolt már ülősztrájkba kezdett a kedvezmény érvényesítése miatt a bejáratnál.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.20. 11:29:19

@megrettent: nem mondod, hogy ez a kobajkere?
bar meg nem lepne:)

neet 2012.11.20. 11:30:07

Zsolt sajnos (hamar) átvette a stílust. Így olyan zsák meg a foltja hangulata lett a szóváltásnak.

England win The Ashes! 2012.11.20. 11:33:03

"A vendégkörünk nem "gyengébbek kedvéért" szintű emberekből áll."

Elképzelem, ahogy geekek, szemüveges vegyészprofesszorok, tarisznyás bölcsészek szakítanak ki háromszáz kilókat abban a konditeremben. :)

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2012.11.20. 11:33:47

Utána néztem az oldalnak:
--------------------------
"A normál bérletár 11.400 Ft, de Shop.Builder regisztrációval a továbbiakban is döbbenetes kedvezmények lesznek, amelyet ki fogunk hirdetni."
---------------------------------------
Konkrétan a honlapon kellett volna regisztrálni és nem a facebook-on. Az egyszeri vásárló ezt nem tudta, az edzőtermi troll pedig csak hozta a formáját.

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2012.11.20. 11:36:09

Ez áll a honlapon:
"A normál bérletár 11.400 Ft, de Shop.Builder regisztrációval a továbbiakban is döbbenetes kedvezmények lesznek, amelyet ki fogunk hirdetni."

A vásárló csak a facebook oldalukat figyelte és talán nem tudta, hogy nem ott, hanem konkrétan a cég saját honlapján kell regisztrálni.

Az edzőtermi troll pedig csak hozta a formáját.

Rosszindulatú Vászka 2012.11.20. 11:37:07

Nekem szimpi a hej, be is reggelek a zinterneten.

Csácsumi gyökér, kanbbe gyíkok, én ottan fogom égetni a zsírot!

U.i.: tisztára a szépemlékű Dezsőmél :)

HOMÁRFAKTOR: MAKSZIMEGALOL!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.11.20. 11:37:44

Ha olyan helyet keresel, ahol rendesen el tudod végezni az edzésmunkádat,
ahol nem kell üvöltő drogdiszkózenét hallgatni,
ahol nem kell papucsos idiótákat kerülgetni,
ahol a gépek nem trendiség és csicsa miatt vannak kiválogatva, hogy valóban jól működnek,
ahol normális a társaság, ahol nem flegmáznak a pultosok,
ahol a Scitec Nemzet kártyáddal, Shop.Builder vásárlóként és Bodybuilder Webmagazin olvasóként kedvezményt kapsz,
ahol minden hónapban ajándék és sorsolás vár,
ahol lejárhatod a máshol megkezdett bérletedet,
ahol sportolói mentalitás van, nem wellnes puhapöcs fíling

akkor ez a neked való terem!

YES PAIN, YES GAIN!

Rosszindulatú Vászka 2012.11.20. 11:39:29

"A normál bérletár 11.400 Ft, de Shop.Builder regisztrációval a továbbiakban is döbbenetes kedvezmények lesznek, amelyet ki fogunk hirdetni."

Elembe ez konkrétan nem magyarul van. Viszont nem tartalmaz semmiféle releváns információt a kedvezméynekről, talányos.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.11.20. 11:41:01

Szerintem a posztolónak igaza van. A bodys egy gyökér.
Valaki már írta, hoyg pénzmosoda, yes.

Rathelor 2012.11.20. 11:41:22

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: ezt pont most akartam bemásolni én is :D Ezzel együtt tényleg nem kell sok ész ahhoz, hogy az ember rájöjjön, hogy hol kell regelni, úgyhogy megérdemlik egymást..

Atörökk 2012.11.20. 11:41:26

@Rosszindulatú Vászka:
Jó, hát ez egy konditerem, nem az MTA Nyelvtudományi Intézettye, vagy valami hasonló.

Rosszindulatú Vászka 2012.11.20. 11:42:32

Asztaqrva, de megalol a honlaphuk :)))

Az oldal nyelvének kiválasztásához:

Magyar (HUF)

Hehe

Manyecska 2012.11.20. 11:44:45

@Rosszindulatú Vászka: látnád, milyen helyen van..! ezt ismerem.

Rosszindulatú Vászka 2012.11.20. 11:46:31

"Hol vagyunk?

A XIII. kerületben, a Duna Plaza mögött, a Marina parton, vagyis a Duna partján. A címünk Bp. XIII.Marina sétány 1.

Hogyan jutsz ide?

Megközelíthető autóval a Váci útról, motorral tök ugyanúgy, a Duna Plázánál kell lekanyarodni."

Teccikérteni, a vízbűl veszi ki!

Ezek mennyit tompítottak agyra, beszabehu. Én is akarok ojan szert!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.11.20. 11:46:35

nem akarok puhapöcsnek láccódni, de minállunk wellness is vala a puhapöcsöknek, akik olyanok mint én de mégse, oszt van infrakabinet es, hogy a parasztok is jólérezzék magukat, meg szolárijum meg vibramizé inkluzíve.

kisgalád 2012.11.20. 11:47:35

Nem értem, ha olvasott pár mondatot a honlapjukról (mert ugye állítólag utána nézett), akkor mégis mit várt?

homar.blog.hu/2012/11/20/online_debilszures_a_body_builder_gymben#comment-form

Csak pár gyöngyszem:

"Hajóval is jöhetsz, Zsilip utcai megállótól sétálj egyenesen végig a Danubius utcán. Helikopterrel csak le kell szállnod a Marina sétány füvére, csak vigyázz, mert néha szabadstrandnak nézik a helyet és itt napozik egy-két idióta, nehogy kettényomd a talppal."

Legalább tudjuk, hogy olyan vendégeket várnak, akiknek telik jachtra vagy helikopterre, meg pár emberölés eltusolására.:) Álomügyfelek.:D

"FIGYELEM: hétvégén du. kettőig!
Úgy gondoljuk, az egészséges élethez a hétvégi pihenés hozzá tartoik (nekünk is) így délután kettőig bőven le tud edzeni mindenki. "

Vagyis rendkívül ügyfélbarát nyitva tartás, ők beosztják a munkaidőd és családi programjaid is. Bár nem hinném, hogy ez egyezne a jachtos helikopter tulajdonos reménybeli kuncsaftok elgondolásaival.

"Edzőterem. Ennyi. Nincs diszkó, bioenergiaterápiás agynövesztés, wellness, szauna, szolárium (de a szomszédunkban van egy, elég profi és mi 20%-os kedvezménykártyát adunk ajándékba), nincs műköröm, jóslás, ezotéria, elektormos elmebaj, pezsgőfürdő."

Maradok a kis női konditermemnél. Van szolárium, szauna, kedves kiszolgálás, és szteroidosbunkó-mentes környezet. Urambocsá' még pár cserép zöld növény is.:))

"Milyen gépeink vannak?

Jók. Működés szerint választottuk ki őket, és nem folgalkoztunk azzal, hogy dizájnolt csigasegg-alakú zártszevényből hegesztett csicsagépeink legyenek. Sőt."

De ezek után leírni ezt:

"limitált tagságú családias sportlétesítmény volt a célunk. "

Tudják, hogy a családba, beletartozik anya (nőnemű élőlény) és gyerkőc is (jövendő felnőtt, aki most tanulja a társadalmi érintkezés alapjait)?

Persze, ha a "család" itt valami cosa nostra értelemben szerepel, akkor értem.

Én úgyse megyek arra, túl kicsi a leszállóhely a magánrepülőmnek.:)))

Manyecska 2012.11.20. 11:52:09

@Rosszindulatú Vászka: :)))))) pedig ezt akartam kérdezni ki kezdte a "faszbúkozást", monnyuk sokat nem nyom a latba, végeredményben..:(! :D:D

Rosszindulatú Vászka 2012.11.20. 11:52:46

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: nem köll rögtön amerikázni, itt is vannak ojan edzőtermek, ahol lehet szobabicaj közbe paprika tévét nézni és utána döglendeni kicsit a melegvízbe. Csaxólok, mint is ejrópába lakunk ám. Néha.

É2I 2012.11.20. 11:53:17

Gyá, végre iq huszárok a homáron. Kár, hogy nem leveleztek még 1-2 hétig. Szívesen röhögnék tovább, mivel ez a kommunikáció felső foka! (amőbáknak)

Manyecska 2012.11.20. 11:53:22

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: ahh ez otthon is van. Vibrációs masszázs, vibrációs golyók, vibrációs verebek..

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.11.20. 11:53:38

@vape: A másik magyarozott, meg parsztozott. Az nem elég?

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.11.20. 11:55:12

@Rosszindulatú Vászka: "Hol vagyunk?"
Bajban, ahogy az az e-mail váltásból is kitűnik.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.11.20. 11:56:43

@kisgalád: ha esetleg akarnék ide menni, és elolvasom ezt, akkor már meg sem próbálnám. Még akkor sem, ha három helikopterem van meg egy vadászrepülőm.

Manyecska 2012.11.20. 11:56:45

Át akarok úszni! Hol szálljak partra???

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.11.20. 11:56:59

@Rosszindulatú Vászka: nem arra vót kihegyezve, hanem arra, hogy mér puhapöcs a júzer azér, mert esetleg meleg vízbe óhjataná lemosni magárul az izzadmányt a zeddzés végin. vagy ez ilyen macsóbajnokságosság, aki büdösebb az nyer, fogat mosni is tilos, mer az puhapöccség.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.11.20. 11:58:15

@Rosszindulatú Vászka: na pont olyat keresek. Edzőterem, uszodástól.Ja, és női legyen, mert utálom a pasasokat ilyen helyen.

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.11.20. 11:59:03

@Manyecska: Csak sodródj az árral.
Keresd a legnagyobb bunkót, útjelződ lészen az.

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2012.11.20. 11:59:16

"Edzőterem. Ennyi. Nincs diszkó, bioenergiaterápiás agynövesztés, wellness, szauna, szolárium (de a szomszédunkban van egy, elég profi és mi 20%-os kedvezménykártyát adunk ajándékba), nincs műköröm, jóslás, ezotéria, elektormos elmebaj, pezsgőfürdő.

Van: gépek, súlyok, kardió, szemináriumok, rendezvények, tanácsadás, edzésterv, klubtagsággal komoly kedvezmény.

Lesz: protein bár, tápkieg, testépítő élelmiszer, személyi edző, fekvenyomó edző."

bioenergiaterápiás agynövesztés ---> Ez nagyon lol!!!

testépítő élelmiszer --> Hurka, kolbász szalonna: olyan testet lehet belőle építeni ... :D

gabor2 2012.11.20. 11:59:18

Tisztára dezsőmail. Kár, hogy már megszünt : dezsomail.blog.hu/ . :)

É2I 2012.11.20. 12:00:13

Egy igazi gyöngyszem a shopjukról:

Edzéstipp:
Edzések végén gyakorold a pózolást. Ha nem készülsz versenyre, a teremben "hülyének" fognak nézni, de nem az egód hanem az izomsűrűséged növelése a cél ezzel. Ha netán később mégis versenyzésre adod a fejed, akkor az agy-izom kapcsolat edzésében is előnyben leszel, ha pedig szakavatott edző is lát, akkor időben kijavíthatja a pózolási hibákat. Tartsd ki jól megfeszítve a pózokat 15-30 másodpercig, és ismételj el minden pózt 3-4x.

gabor2 2012.11.20. 12:00:21

Meg szerintem fake egyébbként...

kisgalád 2012.11.20. 12:02:00

@batgirl:
Nem tudom. Én elgondolkoznék. Mert ugye, ha telik 3 helikoptere, meg egy vadászgépre, akkor pár fityinget vígan rászánnék pár ukrán népművelőre fa testápolókkal és ellátogatnék oda. Csak nevelési célzattal, mielőtt megveszem a helyet és ledózerolom.;)))

@Manyecska:

Sehol ne szállj partra, mert rád lépnek a helikopterből kiszálló ügyfelek és kapsz a képedre, ha a hátadon összevizezik a szép új cipőjüket.

helianthus 2012.11.20. 12:02:01

@Rosszindulatú Vászka: Dezsőméjl lájk, hogy imádtam azt az oldalt!

@kisgalád: "Működés szerint választottuk ki őket, és nem folgalkoztunk azzal, hogy dizájnolt csigasegg-alakú zártszevényből hegesztett csicsagépeink legyenek. Sőt."
Ugye jól értem, így kell szépen mondani, hogy az apródról vadásztunk össze használt kondigépeket?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.11.20. 12:02:24

@gabor2: dezsőke pedig naon fáintos vót :( tényleg kár érte.

Atörökk 2012.11.20. 12:02:51

Kéne nyitni valami falusi vellnessz-termet. Nem kell hozzá sok minden, pár köbméter tüzelő, amit fel lehet aprítani, aztán kiganyézni pár száz négyzetméter ólat, nyáron, prémium tagoknak bálahengergetés, végül esténként személyi edzés a kocsmában a falu bikájával.

Rosszindulatú Vászka 2012.11.20. 12:03:00

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: ja, bocs, értem. Én kitörülni senem szoktam, már csak úgy a fíling miatt. Szted mehetek oda boldognak lenni?

@batgirl: oxygen wellnes, meg a holmes palace is ijenek. Oxygén olcsóbb vaalmivel. Ezekbe aránylag rendes gépek vannak, meg szauna+medence is, meg nincsenek koxos majmok. Többnyire. De valami gebasz minddel van, szal nehéz ügy.

@csabapayne: pedig úgy tűnik, az az agyra gyúrás rájiuk férne :)

Manyecska 2012.11.20. 12:03:13

@É2I::))) ez JÓGA b+.., nem is budibilding!!!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.11.20. 12:06:17

@Rosszindulatú Vászka: nem olyan eccerű az, szerintem át köll esni a büdösségmérő vizsgálaton hozzá. ha egy lepratelepi kórboncnok nem tudja melletted elfogyasztani a resztelt májat, akkor átmentél a vizsgán.

Manyecska 2012.11.20. 12:07:03

@Rosszindulatú Vászka: aha, 8000 Ft-ér egy kétórás jeggyel!:)

kisgalád 2012.11.20. 12:08:06

Mellesleg Zsolt kérdésére a válasz:

Kedves Zsolt!
Sajnos a facebook regisztráció nem egyenlő a közvetlen shop.builder.hu oldalon történő regisztrációval. Kérlek látogasd meg a www.shop.builder.hu oldalt és regisztrálj közvetlenül.
Ezután vedd fel velünk újra a kapcsolatot, és mailben értesíteni fogunk az aktuális bérlet kedvezmény mértékéről.

Mi olyan nehéz ebben? Normális szocializáció, gyerekszoba, meg elemi helyesírási ismeret kérdése. Ezzel legtöbben az általános iskola végére rendelkezünk.

Rosszindulatú Vászka 2012.11.20. 12:09:08

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: enyi boldogtalan év és megannyi álomtalan éjszaka után kicsit fáj ez a lebecsmérlő bizalamtlanság :(

Értem, én hogy neked kevés, mit nyújtani tudok, de azért ne gondold, hogy a te igénnyességed a mérce. Igenis vannak sikerélményim, megannyi ennen testem delejes natúrillatinak árjával!

Ezt kikérem magamnak!

É2I 2012.11.20. 12:10:31

Vagy ezek:

- Válaszolja meg valaki: lehetséges, hogy azok a szabályzatba szaró, kamureges, értetlen idióta köcsögök, akik a kibaszott biotök meg gáspári meg kutyátnemérdekli nutrition termékeikkel basztatnak engem, és nem fogják fel a híg agyukkal, hogy FINGOM SINCS róluk, kurvára nem érdekel és nem tanulmányozom a világ összes gyártóját, hogy a picsába tudják 16-szor elküldeni a debil kérdésüket? Beragad a küldés gomb?

-Biztos linket fogok keresgélni Valentino Rossi néven regisztrált kis buziknak.

Írja ezt Bunny néven :D

Asszem ő lesz a levelező partner.

helianthus 2012.11.20. 12:11:57

Ez a levelezés csak nekem Edés csöppet? Ott is naiv ügyfél volt türelmes sokáig, mert nem hitte el, hogy azt kapja, amit lát. Mígnem aztán Ede elkavart, mire ő mérgében összetörte az asztal üvegpolcát műemléki környezetben.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.11.20. 12:12:22

@Rosszindulatú Vászka: najóvan, ne nyavajogj. kivételesen a zoknitesztet is alkalmazhattyuk, de csak mer rólad van szó!

Manyecska 2012.11.20. 12:12:57

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: olyan fémallergiám van hogy ki van zárva..:))

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.20. 12:13:02

hej jut eszembe a konditermet fejlettebb orszagokban hivjak Gym-nek
elfoglaltuk magyarorszagot?
igaz itt a facebookot maskeppen ejtik...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.20. 12:14:44

@helianthus: az nekem is eszembejutott van e megfelelo meretu hutto
mar a protein vegett....
bogracsolas fel sem merult

Secnir 2012.11.20. 12:15:08

ha jól értem, akkor az interneten kell regisztrálni, utána arckönyben likeolni, majd visszamenni internetre gyúrni?

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.11.20. 12:15:36

@Rosszindulatú Vászka: Éveken keresztül jártam Kispestre. Az jó volt, csak mindig rengetegen voltunk, és nem volt közel. Akkor adtam fel, amikor már az volt, hoyg bementem, és minden foglalt volt. Pedig nem volt kisterem. Valószínűleg az hogy kifejezetten női konditerem volt, hatalmasat dobott a látogatottságon. Szerintem hiány szolgáltatás. Most elkezdek gondolkodni egy ilyenen. Nem akar valaki beszállni?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.11.20. 12:18:32

Azé egy előnye van a helynek!
Lehet tengeralattjáróval menni gyúrni, wazzeg!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.20. 12:18:51

@batgirl: mar valaki leirta, hogy sokkal hasznosabb ha Gym helyett tragyat talicskazol

Manyecska 2012.11.20. 12:20:08

@dr. phil. Sün‼ ツ: Aurórával!! :))))

T.Bodiizé, szeretnék érdeklődni, bográcsolás lehetséges-e, avagy lehet-e vajon üvegasztalon kefélni..??

2012.11.20. 12:20:35

Szegény Zsoltnak most meg fognak löttyedni az izmai! És egyébként is kár, mert ugyan ő is hatalmas tahó, de ott kicsit továbbképezhette volna magát! Mert minek egy jó bicepsz, ha hülye vagy és semmi beszólás nem jut az eszedbe! Speciel ezt most én is azért merem leírni, mert egyrészt taplósági bajnok vagyok, másrészt kurva nagy izomzattal rendelkezem és ha Zsolt engem is megfenyeget,simán sétapálcát csinálok az orrából! :))))

Roltii 2012.11.20. 12:21:00

"Ha elárulod nekünk, hogy a faszbúkon hogyan regisztráltál a Shop.Builderre, kapsz tőlünk egy éves ingyen bérletet."

de még ők is a "faszbúkra" hivatkoznak először... kretén barmok.

@Rosszindulatú Vászka: oxygen addig jó, míg meg nem sértődik rád a főnökasszony, mert rosszat mertél írni a tökéletes csúcsszuper oneandonly spinning rendezvényükről... :)

kisgalád 2012.11.20. 12:21:54

@helianthus: Igen, Ede kísértett meg engem is. Csak itt nincs műemléki környezet, mert az olyan puhapöcsös. De itt sincs csicsás bogrács, csak kis faszenes (fapados) gépekkel kell beérjed.:))

Annyiban más, hogy itt nálunk Bp-n, ahogy egy vidéki barátom szokta mondani, mivel Bp. nagy falu, a marhák is nagyobbak.:))

Azért összedobhatnánk egy kis pénzt és befizethetnénk a tulajt (vélhetően ő írja a maileket is) egy kis nyaralásra Füreden. Persze csak ha a nyaralás eseményeit követhetjük a twitteren. Egye fene, a facebookra is feltöltjük, meg a youtube-ra is.:DDD

ui: Ha meglesz a fehérjebár, lesz benne megfelelő méretű hűtő is.:)

helianthus 2012.11.20. 12:23:33

@hagyma: girl, you'll be a woman soon..

helianthus 2012.11.20. 12:25:55

@kisgalád: szerintem Edével életre szóló barátok lennének a hasonlóság okán. Aztán Ede járna hozzájuk vitorlással gyúrni. Ejhhh, de szép kép!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.20. 12:28:44

@helianthus: ugye ugye
nem eltem hiaba
tortnelmi utolsozas volt:)

EzWokEn · http://www.puruttya.hu/ 2012.11.20. 12:30:25

Amúgy viccen kívül nekem eskü tetszik ez a stílus! Megyek is kiváltok egy éves bérletet náluk! :DDD
(tudom velem van a baj, de a reklám az reklám mégha "negatív" is)

Manyecska 2012.11.20. 12:30:56

@helianthus: szerintem meg az Auróra cirkálóval kéne lőni mint Szentpétervárt 917-ben!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.11.20. 12:31:54

@hagyma:
Nem reagált a traktoros randiajánlatomra.

Manyecska 2012.11.20. 12:32:00

@Szenthomárság: nem de ne zavartasd magad:) csivava van benne? /már a cikkben..!/

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.11.20. 12:32:08

@dr. phil. Sün‼ ツ: a nagy büdös lószart, aztán meg vegyek fel melléd egy farizom masszőrt is!

kisgalád 2012.11.20. 12:32:23

@kisgalád:
Rosszul tettem be a linket?

body.builder.hu
/magazin.htm4?url=/gym

É2I 2012.11.20. 12:32:57

Kíváncsi vagyok mikorra talál ide a BB.Gym.
Lesz itt kérem f.szparasztozás meg helyreigazítás kérés.

Manyecska 2012.11.20. 12:35:00

@É2I: Bunny.....a csivava, nem?:O:O

Rosszindulatú Vászka 2012.11.20. 12:35:44

@Roltii: vagy míg be nem sokallasz a pultos kiscsajok némejikétől. Meg hogy mikor kezd lepattani a gép, meg már cak az olcsóvbb csomag jön be a gépek tévéjén. Meg mikor mennél a szoliba, de elhajtanak a vérbe, mer éppen gyertyaszentelős kussolás van rendezvénynek. Meg ijenek.

EzWokEn · http://www.puruttya.hu/ 2012.11.20. 12:36:19

Ha a LEGENDA hajóval jövök csivavával, vajon beengednek!? Hamár izomagyú gyúrós pénzmosoda, feltételezem plázabics táskakutyákat is beengednek... :D:D:D

Rosszindulatú Vászka 2012.11.20. 12:37:24

@Rosszindulatú Vászka: nem szoli, szauna. De paraszt vagyok. Bocs.

2012.11.20. 12:37:57

Bodybuilder gym, azaz testépítő tornaterem! Zsenijális!

kisgalád 2012.11.20. 12:38:01

@helianthus:
Oh, igen. Együtt sütögetnének a kis faszenesen, és egymás vállán sírva gyászolnák az üvegasztalt, műemléki környezetben a helikopter leszállóhely zöld gyepén napozva.:))

@É2I: Igenis helyre kell igazítani. Nem paraszt (az olyan vidékies), hanem csak menő városi bunkó. Szteroiddal.

Rosszindulatú Vászka 2012.11.20. 12:39:56

Csak kérdezem, mer atzér kicsit félek, hogy a póverizomemberek letépik az arcunkot, de valaki ezt a poszt felnyomta már a póverfaszbúkra?

neccharisnyás útonálló (törölt) 2012.11.20. 12:40:44

Úristen! Poszttoló beletrafált a sötétség Bermuda-háromszögébe!
Kezdésként, a stílus maga az ember, aki faszbuk-ként emlegeti azt, attól már értelmes kommunikációt ne nagyon várjunk a jövőben. Gyöngyszem ez a "gőzöd sincs, mi a különbség a FB és az internet között" című kirohanás.

Az egy dolog, hogy hiába reklámozza mindenki, az arckönyv még mindig csak egy "sárga oldalak", ha úgy tetszik, és a honlapokon érdemes inkább kutakodni, de azt értelmes formában is a másik tudomására lehetne hozni.

Én a helyében nem mennék oda személyesen kellő védelem nélkül, mert ebből ítélve jó pár izomagy gorilla fogja ott várni. De hát 80 kilós egyszálbelű nő vagyok, persze hogy ebből indulok ki.
Mindenesetre, valaki közölhetne már egy posztot, amiből kiderül, mégse gengszterek várják az embert, ha egyszer betévedne egy konditerembe, mert kb. ez tart vissza.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.11.20. 12:41:18

Huh. Az oké, hogy egy konditerembe nem feltétlen észlények járnak, de ez a színvonal már elég röhejes :D
Kérdés, ez a tulaj volt? Furcsa, hogy megy az üzlet :D

2012.11.20. 12:41:42

Na megyek a Brain destroyer gym-be megnézem van e csapolt Borsodi Bivaly! :)

neccharisnyás útonálló (törölt) 2012.11.20. 12:42:16

@EzWokEn: Naná! Nekik is kell legeltetni valamin a szemüket, ezzel a megjelenéssel pedig tökéletesen beleillesz a kívánt profilba. :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.20. 12:42:49

@batgirl: szo se lehet rola, O valoban redneck country girl:)
van is olyan combja, mindenfele welnessz nelkul hehe:)@dr. phil. Sün‼ ツ: elfelejtetted, hogy van hozza eked es boronad is
@cirróka: es ezen mennyit gondolkodhattak:)

kisgalád 2012.11.20. 12:42:56

@É2I: Bunny = nyuszi. A név helytálló. Gondolom azt hiszi ő a vérnyúl a Gyaloggaloppból. Tudod a szörny, amelyik nem a nyúlon túl van, hanem a nyúl az.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.11.20. 12:43:08

@kisgalád: húúúúúúúú
ez igen:
"ahol minden hónapban ajándék és sorsolás vár,
ahol lejárhatod a máshol megkezdett bérletedet,
ahol sportolói mentalitás van, nem wellnes puhapöcs fíling

akkor ez a neked való terem!"

2012.11.20. 12:43:27

@ColT: Vagy az egész kamu, vagy ennek a baromnak sikerült egy felmondását töltő alkalmazottal összefutni!

EzWokEn · http://www.puruttya.hu/ 2012.11.20. 12:44:10

Valaki adjon már linket, ahonnan ezen értelmes leírásokat olvassátok, mert összezavarodtam, annyi oldalt kihoz nekem!

Van külön shop oldal, weboldal, FB-on meg vagy 10x Body.Builder...

EzWokEn · http://www.puruttya.hu/ 2012.11.20. 12:45:40

@cirróka: Az felse merül benned, hogy alapból ilyen stílusuk van az izomagyú barmoknak!? Szégyen! (Mármint nem az izomagyú stílusa, hanem hogy ez neked nem merül fel, hogy ez az alapstílusuk...)

Atörökk 2012.11.20. 12:45:44

@batgirl:
Most vagy szolgáltatol rendesen, vagy bele se érdemes kezdeni.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.11.20. 12:45:49

Na hogy spammeljünk is egy kicsit :

www.facebook.com/photo.php?fbid=502302353136101&set=o.124288434368538&type=1&theater

@cirróka: Nekem az is belefér, hogy ennyire hülye legyen aki a leveleket nézi. Itthon, ez nem meglepő.

Manyecska 2012.11.20. 12:45:55

@cirróka: szólni kéne nekik -ha már JÓGAelemeket kevernek bele..- legyenek pl. Vidzsajan Rádzsésvari Bráhmin Gym..

bonifac · http://vezetek.blog.hu 2012.11.20. 12:48:07

"Arról ne is beszéljünk, hogy ki engedte meg, hogy tegeződjünk???"

Íme a levelezés:
"Sziasztok!
...
Zsolt"

Hát te, kedves Zsolt.

(Amúgy a bodybuilder egy bunkó, valóban. De vannak még sokan hasonlók, sajnos.)

Manyecska 2012.11.20. 12:48:17

Van FEKVENYOMÓ edző, YEssssa!, ..hmmm.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.11.20. 12:48:45

@vape: Ő is tuggyukmi?
@kisgalád: "le tud edzeni " Utána elmondhatja, hogy le van edzve? Vagy le van szarva?
"Normális szocializáció, gyerekszoba, meg elemi helyesírási ismeret kérdése. Ezzel legtöbben az általános iskola végére rendelkezünk." No ez így ebben a formában nem igaz. és ezért még csak nem is kizárólag a magyarbálinti max. öt szavas tankönyvi mondatok a felelősek.
@batgirl: Én is. Konzervatív vagyok, és szívesebben nézek (stb.) egy-két helyes nőt, mint egy századnyi kigyúrt hormonbomba kemoártányt.

2012.11.20. 12:49:04

@EzWokEn: Az felse merül benned, hogy alapból ilyen stílusuk van

Nem! Szerintem kulturált emberek, csak megbaszta őket a buzidémon!

Pistie 2012.11.20. 12:49:49

Amúgy szerintem teljesen igaza van annak aki a teremből írt (mondjuk 99% tudom is, hogy ki ő).

Elmagyarázom: az őket nem érdekli, hogy te a facebookra regisztráltál, és ott LIKEOLTAD a shop.builder-t. Őket az érdekli, hogy a shop.builder-re regisztráltál-e. Ez egy másik oldal, nem a facebook.

És ha figyelmesen elolvasod akkor tényleg ezt írja. Shop.builder regisztrációt kér, és nem shop.builder facebook likeot.

Szóval ezzel a levéllel inkább Zsolt égette le magát.

Manyecska 2012.11.20. 12:51:05

"Én nem olvasok a sorok között de nem is írok oda.." /V.Fable/ :))))))

2012.11.20. 12:51:10

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: magyarbálinti max. öt szavas tankönyvi mondatok

A macska fel van mászva a fára!

Manyecska 2012.11.20. 12:52:05

@cirróka: te is fekvenyomó edző vagy? jut eszembe..???:)) Olyan kis izmos vagy, váhháá!!:)

kisgalád 2012.11.20. 12:52:48

@neccharisnyás útonálló: Ahová én járok, ott nincsenek gengszterek.:) Kispest, Corvin körút. Persze ez nem is igazi bodytestépítőbuilder terem, csak fitnesz. Van két női öltöző (meg egy férfi öltöző is, kb. akkora, mint egy gardrób), szolárium, infraszauna aromás párologtatóval, masszázs (megbeszélt időpontban), gyerekmegőrző, jóga és aerobik órák, csicsás edző és kardiógépek, edzésterv készítés, büfé, zöld növények, kellemes zene, pasztellszínű falak. Ahány keménytökű bunkó bejön, már halálra rémülten fordul is ki, olyan nyilvánvalóan puhapöcsű a hely. Viszont az itteni 100% női közönséget nem izgatja, hogy puha-e a pöcse, mert nincs is ugyebár.:))))

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.20. 12:55:45

@Pistie: es a stilus?
szerintem Te is gyursz:)

neccharisnyás útonálló (törölt) 2012.11.20. 12:56:14

@kisgalád: OMFG!!!!!
Erről most frankón eszembe jutott egy bikanyakú, aki a csökött agyában egyetlen gondolatként kitalálta anno, milyen jól néznék ki mellette, meg hogy a magamfajták úgyis összep*silik magukat a magafajtáktól -no comment- persze tenni semmit nem tett, mert csak beódalgott a térbe, elejtett egy "mindenki azt mondja rólam, milyen fahagyerek vagyok" szöveget, azt ájulj el. Kicseszett élmény volt leépíteni őt, meg a haverjait, akiket rámeresztett. Mázlim volt, hogy a haverjai a gilisztatípusú, lelkiterrorizálásra specializálódott informatikusok voltak -bocs-, mert a belső szervek szétlapításába előbb bele lehet halni, mint a "jaj, nem szeretnek, a világ túl nagy én túl pici vagyok, ezért inkább felboncolom magam" állapotba.

EzWokEn · http://www.puruttya.hu/ 2012.11.20. 12:56:18

@EzWokEn: Tippeljük meg, mikor lesz rá valami reagálás, akár FB poszt törlés, akár hozzászólás, akár homár update...

nemecsek ernő áruló 2012.11.20. 12:57:03

@kisgalád: Aki humorérzékkel nem rendelkezik, egyéb aljasságok elkövetésére is képes. ;)

kisgalád 2012.11.20. 12:59:44

@batgirl: Hű, már majdnem elcsábultam. Majdnem.

Egyébként ez is tetszik:
Nincs bioenergiaterápiás agynövesztés.

Gondolom másféle agynövesztés se. Tipikus férfiirigység. Másé se legyen nagyobb mint az övé. :))

neccharisnyás útonálló (törölt) 2012.11.20. 13:01:01

@EzWokEn: Hejj, öcsém micsoda zsidó-cigány-baxomazanyádatahúgoddal egyetemben ajvékolás lesz itt hamarosan. (már ha be tudnak ide regisztrálni) Címlapos vastagbűr szinvonal játszik.

@kisgalád: Hű, kösz a reklámot. Bár ezt inkább ők mondanák. Nagyon jól hangzik. Esélyes, hogy bővebben utánainformálódjak. ;)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.20. 13:01:52

szerintetek most kobajker pofanvagja egy mopeddel jackyllt vagy nem
/esetleg ez egy bujtatott reklam?/

neccharisnyás útonálló (törölt) 2012.11.20. 13:02:33

Ööö, most jut eszembe. Nem ebbe a "gym"-be jár az a múltkori fazon, akit elkaptak részeg vezetésért, aztán az élelmes ügyvédek lenyúlták, és telirinyálta a Homárt az ő kicsi szíve bánatával?

Atörökk 2012.11.20. 13:04:07

@neccharisnyás útonálló:
És az ő csaját dobták ki csivavástól a hajóról. Bingó! :D

Manyecska 2012.11.20. 13:04:38

@hagyma: dehogy, lelövik mint a kutyát. Könnyű meló.

EzWokEn · http://www.puruttya.hu/ 2012.11.20. 13:05:20

body.builder.hu/drugs-bunny-edzo-valaszol.htm4

GYIK = Gyakran Feltett Kérdések!? :D
(nem inkább Gyakran Ismételt Kérdések)

meg azt mondja nem ül ott kismanó vagy droid aki válaszol a nap 24 órájába, szal várnunk kell a reagálásra, remélhetőleg csak holnapig... :D

Mylady 2012.11.20. 13:07:01

@batgirl: Melyik volt az a kispesti, ami túlzsúfolt volt? Egyébként hol keresel termet?

Pistie 2012.11.20. 13:07:29

@hagyma: A stílussal lehet vitatkozni.

De most gondolj bele az ő helyzetébe: le van írva valami, és a levél írója ennek ellenére nem olvassa el (vagy nem fogja fel amit olvas), helyette megkérdezi. Ráadásul egy olyan dolgot, ami kvázi neki lenne érdeke (hogy miként kaphat kedvezményt / ingyenes bérletet), és annyira nem veszi a fáradtságot, hogy elolvassa és felfogja a szöveget amiben ez le van írva.

Ez most olyan mint hogy le vannak írva egy pályázat feltételei és én ezt nem olvasom végig hanem inkább megkérdezem és elvárom, hogy nekem külön mondják el. Van aki megteszi, de egy komoly pályázatnál nem fogják megtenni.

Én már régebben is olvastam a teremről, és ismerem a dolgokat körülötte: egy olyan termet akarnak létrehozni ahova normális emberek járnak (akik tudnak olvasni, nem papucsban edzenek, nem magukat nézegetni járnak a terembe), és ez a levél teljesen ennek a szellemében született.
Valószínűleg így is lesz nekik elég vendégük.

Agyalap 2012.11.20. 13:08:03

Ne tessék általánosítani!

De most mégis lehet... Muhaha agysebészek és atomfizikusok gyülekezete :)

Szenthomárság 2012.11.20. 13:08:19

@Manyecska: nincs benne, de mégis ide tartozik, mert gyúrni együtt járunk a csivavámmal!

dene 2012.11.20. 13:09:18

Szerintem ez egy fölösleges poszt.
Egyrészt a leendő ügyfél képtelen volt megérteni a különbséget aközött, hogy "lájkol" egy facebook oldalt, vagy hogy regisztrál egy webshopot üzemeltető oldalon. Az egyik esetben táplálék kiegészítő reklámokat nézegethet, a másik esetben lehetősége nyílik ezen és más termékek megvásárlására,és nyilvánvalóan a céghez kapcsolódó konditerem bérleti kedvezményének igénybevételére.

Akinek ezt kérdeznie kell, az szövegértésben nem ügyes.

Másrészt pedig fölösleges felhajtás az egész, mivel ha az érdeklődésemre ( legyen az bármilyen bárgyú is ) olyan választ kapok, ami felháborít, akkor a minimum, hogy rohadtul nem veszem igénybe a szolgáltatásaikat, és kész.

Például én biztosan nem ülnék be egy fogorvos székébe sem komolyabb árvita, vagy szóváltás után...

Mivel az említett terem az olvasottak alapján valamiféle klubterem jelleggel akar működni, negatív reklám ebből nem lesz. Sőt, szerintem pont fordítva fog elsülni.

EzWokEn · http://www.puruttya.hu/ 2012.11.20. 13:09:40

@Pistie: De nemarról van szó... szerinted mire van az e-mail címük vagy "ügyfélszolgálat", ha nem erre, hogy amibe az ember nem biztos - megkérdezze! Mégha idióta is a kérdés - kérdező, mert minden levan írva a weboldalon...

Manyecska 2012.11.20. 13:10:06

@Szenthomárság: mire gyúr? bűzmirigyre?:)
Ahh de unom ezt a posztot is már:((!

IP gyűjtögető 2012.11.20. 13:10:32

@Pistie: végre egy releváns infó. Nagy örömömre (és lehet, hogy nem csak az enyémre) szolgálna pár mondat a teremből írónak a teremben elfoglalt tisztségéről. Van-e érme, ilyesmi. ERŐS segítség lenne ez a róla alkotott, sajnos hiányos képünkhöz!

kisgalád 2012.11.20. 13:11:20

@neccharisnyás útonálló: Még ifjabb koromban, pár évvel és kb. 15 kilóval ezelőtt nekem is volt pár ilyen élményem. nem volt nehéz lekoptatni őt, csak elvittem egy bulira a barátnőim és pasijaik közé, mondván tök jó első randi lesz. Gyönyör volt látni milyen képet vág, mikor a moslék részeg, többnyire jogot vagy közgázt végzett emberkékkel kiabálva vitatkoztunk, hogy az nem lehet, hogy Busht újraválasszák, meg azt olvastuk a Hvg-ben, hogy a gazdaság így meg úgy, meg hogy felelőssé tehető-e egy ország olyan terrortámadásért amit nem ő rendelt, meg hogy mit tesz az ENSZ BT. Pedig szegény biztos remélte, hogyha a józan beszélgetésbe nem is tud belefolyni, azért majd részegek között lesz esélye. :)) Ja, és senkit nem izgatott, hogy mennyit nyom fekve. Egyik barátunk közölte, hogy fekve mindenki ugyanannyit nyom, mint állva, csak az nem mindegy, hogy a Földön, vagy a Holdon áll. :)) Aztán nem volt több randink.:((

Atörökk 2012.11.20. 13:12:28

@IP gyűjtögető:
Valószínűleg az van a névjegyére írva, hogy közönségkapcsolati szakasszisztens, vagy valami ilyesmi. Egy ilyen elképesztően professzionális helyen mást nem tudok elképzelni.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.11.20. 13:13:44

@dene: Ő sem vette igénybe.
És kért tájékoztatást arról, hogy mi minősül regisztrációnak.

Mylady 2012.11.20. 13:13:53

@kisgalád: Ez a bp? Én most néztem ki magamnak. Ezek szerint jó hely?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.20. 13:15:30

@Pistie: es Ok dontik el ki milyen:)
ilyen izomagyu barmok?:)
izomagyu az izomagyunak ne vajja ki a szemet!!!
ez a minimum
tudod hany hulye kerdest tesznek fel nekem es mosolyogva megvalaszolom
buzizas nelkul
miert?
mert beloluk elek
nem egyszerubb lett volna
figyelj haver, lecci regisztralj a mi oldalunkon es akkor ez meg az
nem
lekezelo stilus
buzizas

elkepzelem, ahogy rohognek mikor irjak a valaszt es azt hiszik kurva jo fejek

ki akar olyan termet letrehiozni ahova debilek jarnak
szerintem mar az debil aki faszbuknak hivja a facebookot
buzizza az erdeklodot
namost debilek, hogy tudnak nem debileknek "termet" letrehozni
az a terem szerintuk nem lesz a debilek "terme" pont hogy a debileke lesz, mint az uzemelteto, csak azt hiszik Ok az OK, mindenki mas debil

neccharisnyás útonálló (törölt) 2012.11.20. 13:17:08

@Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár: Na tessék! Még hogy nem lehet MINDENT összeszedni az emberről a neten. FB oldal, weboldal, fórumhozzászólások, youtube..... a TEKesek meg röhögnek a markukba.

Pistie 2012.11.20. 13:17:58

@EzWokEn: Szerintem nekik vannak elveik, hogy csak egy bizonyos fajta emberek jöjjenek hozzájuk. Ebbe beletartozik hogy ezek értelmesek legyenek annyira, hogy ami le van írva azt elolvassák. A levél írója megtette? (Nem.) Innentől szíve joga úgy válaszolni -vagy elküldeni a fenébe, max a levél írója nem fog odamenni. De ez nekik nem fog álmatlan éjszakákat okozni, mert pont ez a cél, az ilyen típusú embereket nem is akarják hogy odamenjenek.

Pistie 2012.11.20. 13:21:13

@hagyma: most az a debil aki nem tudja elolvasni ami elé van rakva (és nem mellesleg ÉRDEKE elolvasni azért hogy kedvezményt kapjon), vagy aki ezek után elküldi őt a fenébe?

Szerintem (én személy szerint nem vagyok sem hozzátartozó sem érdekelt abban hogy a bb gymnek jól menjen) megtehetik, hogy így szelektáljanak, mert ennek ellenére van elég "normális", olvasni tudó ember, aki oda fog menni.

Pistie 2012.11.20. 13:22:52

@IP gyűjtögető: Szerintem Bunny írta a választ, és ha igen, akkor ő a tulaj, szóval tényleg addig állhat a levélíró féllábon amíg őt onnan kirúgják. :)

Manyecska 2012.11.20. 13:23:20

@dr. phil. Sün‼ ツ: persze, ha kivasalnak helyettem. Barter, tudod..

neccharisnyás útonálló (törölt) 2012.11.20. 13:23:51

@atörökk: No akkor már csak azt kell kideríteni, a Homár is benne lészen anyagi vagy hazafias -legyilkolom anyádat, köcsög!- érdekből a sirámaik publikálásában vagy puszta nem odafigyelés az oka ennek az iq-betyár hadjáratnak? :D

Nem, én is tudom, hogy jelenleg ilyen a zország állapotja, hogy minden ilyen poszt egymástól különböző polgártársunktól származik.

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.11.20. 13:24:00

@neccharisnyás útonálló: Régi tény.

@Pistie: Ha jól látom, könyvtárat, hírlapolvasó részeget sem hoztak létre. Túl sokat kell vinni von haus aus :(

EzWokEn · http://www.puruttya.hu/ 2012.11.20. 13:24:49

@Pistie: Jogos, de akkor miért nem privát GYM ez!? Amúgymeg az oké, hogy te szeretnéd megválogatni a vevőkörödet, de azért ne monddmár, hogy ezt így normális ilyen "lekezelő hangnembe" válaszolni egy egyszerű kérdésre... aztán csodálkozik ha egy szolgáltatást nyújtó vállalatnak a panaszkönyvébe szeretne majd írni a posztoló (amit kétlek mondjuk... ugyebár majd pont bemegy az izomagyúak közé, hogy én kérném a panaszkönyvet... - megoldás rájuk kell uszítani a fogyasztóvédelmet, vagy ki az illetékes ilyen ügybe - pl. panaszkönyv át nem adása esetén)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.11.20. 13:25:22

@Manyecska:
Szólj a szomszédasszonynak, hátma szeret vasalni!

Manyecska 2012.11.20. 13:25:48

Funny-Bunny..volt egy ilyen feliratú pólóm. Még öt éves koromban..:)))

dene 2012.11.20. 13:26:12

@ColT: Üdv,

Igaz, de azért rittyentett hozzá egy kis netes kampányt.
Én úgy gondolom, ezzel együtt kell tudni élni. Amennyiben valaki saját weboldalt üzemeltet, ahol közzétesz megfelelő információkat - annak reményében, hogy azt méltóztatnak elolvasni - a kedvezményeivel kapcsolatban, nem feltétlen köteles különórát tartania dologról. Pláne akkor nem, ha köztudottan klubjelleggel, és válogatott tagsággal akar üzemelni.

Én is találkoztam olyan "sztár" weblap készítővel, aki kiírta, hogy milyen esetben ne keresd meg ( disznóhússal, dohánytermékkel foglalkozó oldalakkal kapcs. ). Ez van. Neki nem kell mindenáron az ügyfél. Én meg nem küldetném el magam egynél többször a picsába fölöslegesen.

Egyszerű az ábra:
- Hülyeséget kérdeztem, kimért választ kaptam.
- Gondolkodás, informálódás helyett újra kérdeztem, kimértebb választ kaptam.
- Átváltottam fenyegető stílusba, mert továbbra sem volt kedvem a facebook lájk, és a webshop regisztráció közti szakadékba tekinteni, erre elküldtek a picsába.
- Okos vagyok? Nem....

Fura, de én azt gondoltam, az internet forradalma az, hogyha érdekel mondjuk a kifejlett fehér cápa hossza, akkor nem nagyapámat kell zaklatni, mint gyerekkoromban, hanem fél perc alatt kiderítem.
Eközben vannak, akik az információs tenger közepén kiabálva tudakozódnának a kis csónakjukból.
( Bezzeg a fórumos, blogos regisztrációt nem kellett neki magyarázni... )

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.20. 13:26:20

@Pistie: Te most komolyan egy badibilderen akarsz szovegertelmezest szamonkerni?
most konyvtarat byitottak, vagy termet
ha az utobbit, akkor le kell irni
bocs haver , nem eleg a "faszbuk", de tudodmit hagyda faszba, buzi vagy, ne gyere ide
es kesz
elvek egy Gym-ben:)
tehat aki nem tud idezni legalabb 4 versszakot Petofitol, az nem gyurhat
ertem

Mylady 2012.11.20. 13:26:40

Szerintem ez Ede. Vagy naiv vagyok, ha azt hiszem, kizárt dolog, hogy van még egy ekkora barom az országban?

kisgalád 2012.11.20. 13:26:56

@Pistie: Belegondolok. A pályázat és a leendő ügyfelek kérdései között az a fő különbség, hogy a pályázatot a jelentkező szeretné megnyerni, itt viszont neki kéne a jövendő ügyfelet megnyerni. Ha tehát feltesz egy olyan kérdést, amire minimális szövegértelmezéssel tudhatta volna a választ, azért nem kell bunkónak lenni, és válasz helyett sértegetni. Ha rendes választ ad, lehet, hogy a kérdező visszaír, hogy bocsánat, tényleg, és regisztrál, ne adj isten bérletet is vesz.(Mellesleg a pályázatokkal kapcsolatban is szoktak kérdezni és választ kapni a pályázók.)

Erősen kétlem, hogy az ilyen stílus a normális ügyfeleket vonzaná. Legfeljebb olyanokat, akik az illető mércéje szerint normálisak. De sokak szerint a részegen vezetés, meg az asszonyverés is normális, tehát végül is meg lehet az a bizonyos "normális" ügyfélkör.

legszebbferfi 2012.11.20. 13:27:49

Vicces ez a fiú. Annyival okosabb a többi ostobánál, hogy már többször elmondta ami másnak még csak először most merül fel és ettől átlagon felüli iq-val bírónak képzeli magát, mindenki mást meg hülyének tart. Felesleges vele foglalkozni, az ilyenek koppanják a legnagyobbakat, amikor fennhangon hangoztatják az "okosságaikat" más nem győz rajtuk röhögni, nekik meg évek múlva esik csak le mekkora műmájerek voltak. Az okosabb ilyenkor normális stílusba rommá keresi magát valami plusz tudás birtokában, az ostoba meg májerkodik a műbarátai, meg a valószínüleg rohadtul értelmiségi csajai előtt

Tölgyasztal 2012.11.20. 13:28:25

A poszt arról szól, h az ügyfélszolgálatos "iq harcos" normálisan is tájékoztathatta volna a leendő ügyfelet, amire képtelen volt...ennyi

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.11.20. 13:28:52

ezis lyóóóó:

Mostanában elég sokat cinkelünk egyes testépítőket, mert nem árt tudni, hogy nem mind arany ami fénylik - és hadd ne menjünk tovább addig, hogy néhány nagytudásúnál nem mindig kula, ami a seggében van. Következik egy monológ: egy STÁR tollából.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2012.11.20. 13:28:56

@Szenthomárság: Megjelent lelki szemeim előtt egy rommá gyúrt csivava, lufiizmokkal, meg minden... o.O

Atörökk 2012.11.20. 13:29:38

@neccharisnyás útonálló:
Hát én nem tudom. Merem remélni, csak vétkes könnyelműségből elkövetett hivatali meggondolatlanságról van szó. Ha emögött a kampány mögött mocskos anyagi érdekek húzódnak, és kiderül, a homár elatta a lelkit a zördögnek, akkor ebbe a zországba tényleg nem lepődök meg honfitársaink állapottyán. :D

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.11.20. 13:30:09

@dene: "Én is találkoztam olyan "sztár" weblap készítővel, aki kiírta, hogy milyen esetben ne keresd meg ( disznóhússal, dohánytermékkel foglalkozó oldalakkal kapcs. )"

Gyanús!
Dizájner drog mehetett?

neccharisnyás útonálló (törölt) 2012.11.20. 13:32:10

@EzWokEn: +1
Az ügyfél/érdeklődő lehet a világ legértetlenebb/legostobább/legbárgyúbb humanoidja, akkor is egy potenciális szolgáltatást igénybevenni szándékozó illetővel érintkezünk, nem kellene elriasztani.

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.11.20. 13:32:20

@atörökk: Attól függ, hogy van-e köze a "hirdetőnek" az Adihoz.

EzWokEn · http://www.puruttya.hu/ 2012.11.20. 13:32:44

@Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár:

Merthogy!? Hidd el ez a gyúrósknak ilyen dicsőségszámba mehet, hogy de ők megaszonták az ügyfélnek a magukét... És most ők a faja gyerekek

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger:
Pedig de - látszik...
De itt prtscr is:
kepfeltoltes.hu/121120/GYM_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

PITTA 2012.11.20. 13:32:50

Lehet hogy ezt pont Kőbájker a tulaj írta, neki van ilyen kifinomult stílusa. :-) Ajánlom mindenki figyelmébe, az "edző válaszol" rovatot... :-D

kisgalád 2012.11.20. 13:33:29

@Mylady: Azt hiszem ez az, sose néztem a honlapját, utcán sétálva találtam. Kb fél éve nem voltam, de előtte évekig jártam. Jó hely, csak hétvégén zsúfolt, célszerű hétköznap menni. Persze nem feltétlen csúcsidőben. De a lányok segítenek, és elmondják, mikor vannak kevesen.:))

EzWokEn · http://www.puruttya.hu/ 2012.11.20. 13:34:19

@neccharisnyás útonálló:
De a hsz.-ek után kezdem megérteni a válaszadás módját... Ő így szelektál! Ergó elriasztja a hülyéket, ami így szép és jónak tűnik, csak esetleges "hatósági" következménye nem jó!

dene 2012.11.20. 13:34:50

@Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár:
Odaírta az a kábszert, a szerencsejátékot, az erotikus termékeket és a tetoválást is. Sótlan egy figura lehet... :D

TomPlatz 2012.11.20. 13:35:03

komoly ez a kommentelő gárda :) mindenki ilyen nagyon jaszkari, humorosan megmondó, szavakat egybeíró seggfej.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2012.11.20. 13:36:39

@hagyma: A debil nem tudja magáról, hogy debil. Ahogy a mentálisan beteg ember sincs tudatában, hogy ő most tulajdonképpen skizofrén, és rajta kívül az égvilágon senki máshoz nem beszélnek hangok.
A normalitás egyik jele a kételkedés.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.11.20. 13:38:40

@TomPlatz: figyi, a nevedet nem különkéne írni?? miazhogy tomplatz, he? :D

@neccharisnyás útonálló: jaja, de ők olyan ügyfelet akarnak, aki fizet, nem olyan, aki ingyér akar izomagyat növeszteni és ezt be is vallják szépen, hát evvan.

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.11.20. 13:38:51

@dene: A vallások között is szelektált a Megvilágisidott Webdesigner?

@EzWokEn: Merthogy majd megjelennek Gym-ék és megtapossák a Homár ollóját a Fb-re érkezett cikk miatt.
Amit egyébként én sem látok az idővonalukon.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2012.11.20. 13:38:57

@Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár: Néznének asszem, ha a Háború és békével állnék neki fekvenyomni. Ha már elcipeltem otthonról, legyen multifunkciós. :D

EzWokEn · http://www.puruttya.hu/ 2012.11.20. 13:39:35

@Manyecska: ez nekem is kínai volt...

De 2perc google segített

"jaszkari = Megjelenésében és társas érinkezéseiben vagány, irigylésre méltó hatást kiváltani próbáló, ugyanakkor felszines és alaptalanul nagyzoló fiatal férfi.
Feltehetően roma eredetű szó."

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.11.20. 13:40:27

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: erre most azonnali magyarázatot kérek, mert nem értem:(

kisgalád 2012.11.20. 13:41:39

@TomPlatz: Az még hagyján, de a mondat eleji nagybetűket se hagyjuk el.:))))

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.11.20. 13:41:51

@neccharisnyás útonálló: mármint a normális mértékű kételkedés, mert a túlzott( monnyuk 20 kilónál több) kételkedés meg szintén súlyos piciátriai fönnforgást jelez. nem eccerű.

elektronik (törölt) 2012.11.20. 13:42:04

én csak azt nem értem, hogy milyen az a fekvenyomó edző? hogy tud edzeni engem, miközben fekvenyom? nem balesetveszélyes az egy kicsit?

Manyecska 2012.11.20. 13:42:35

@TomPlatz: jayyyy én buta, azt hittem a karácsony nyal van szimbijózisban!!@EzWokEn: tudom, szoktam itthon hallani:D..

EzWokEn · http://www.puruttya.hu/ 2012.11.20. 13:43:22

Hamár roma eredetű szó

sukár - raj - dzsukel - habizti

ennyi jutott eszembe, sikeres vagyok!?

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.11.20. 13:43:34

@TomPlatz: Sőt, van valahol egy szabályzat, ami megkövezést helyez kilátásba a helyesírás miatt aggódóknak.

@Manyecska: C!gányul fellengzőst jelent.
"Megjelenésében és társas érinkezéseiben vagány, irigylésre méltó hatást kiváltani próbáló, ugyanakkor felszines és alaptalanul nagyzoló fiatal férfi.
Feltehetően roma eredetű szó."

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.11.20. 13:43:40

@kisgalád: én igen!!! és jólesik, csakazéris :D

@batgirl: nemtom, de minnyá írok az ügyfélszolgálatnak, az amúgyis egyik kedvelt hobbim :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.11.20. 13:44:07

@dene: "nem feltétlen köteles különórát tartania dologról. "
Nem, de ha esze van, tart. Az ügyfélből él, még akkor is, ha az ügyfél hülye.
Nem is azzal volt a baj, hogy nem kapott infót, hanem a hangnemmel.

" Neki nem kell mindenáron az ügyfél."
Hát, ha ilyen jól megy a biznisz, ő tudja. Ez manapság nem jellemző.

"Eközben vannak, akik az információs tenger közepén kiabálva tudakozódnának a kis csónakjukból."
Az már az ő bajuk. Mondjuk a legtöbben nem tudják használni a Google-t, az igaz.

Hogy a fórumreget ne kéne magyarázni?! :D Tudnád, mennyi síkhülye van, aki nem regisztrál, mert nem érti... Illetve ha igen, abban sincs köszönet.

Hogy rittyentett egy netes kampányt? Ezért kell normális hangnemben kommunikálni az idióta ügyfelekkel, mert vissza tudnak nyalni... A hülyék színvonalára nem érdemes lemenni, ez is csak erre tanulság.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.11.20. 13:45:12

@Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár: itten van, parancsolj, bátran lehet hozzátenni és ötletelni, nyitottak vagyunk, mint a kurva hálóingje, kérlekszépen :)

giraffus.blog.hu/2012/08/15/a_nagy_homarkodex_szuletese_avagy_codex_iuris_homarici

neccharisnyás útonálló (törölt) 2012.11.20. 13:46:30

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.:
Minden esetben a normálisból indulok ki. az az alapmérce.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2012.11.20. 13:47:43

@elektronik: Édesem, hát az az extra szolgáltatás, eü. pásztoróra! :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.20. 13:52:00

megorulok ha ma nem gyurhatok
de legalabb egy kis fekvenyomast
please!!!!!!!!

Manyecska 2012.11.20. 13:53:54

@hagyma: www.youtube.com/watch?v=rlcJnUJPSs0 tessék, az iháem már rég megénekelte a Fekvenyomok c. számában..:)!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.11.20. 13:55:21

@Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár: apró trollokat is bevegyünk? írd meg ahogy gondolod, aztán beledobom szívesen :)

@dr. phil. Sün‼ ツ: félek megnyomni, mer a múltkor is eccer véletlenül beütöttem, aztán valami csúnya dolgok íródtak ki. jobb ezekkel vigyázni.

EzWokEn · http://www.puruttya.hu/ 2012.11.20. 13:58:20

@Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár:
Valahogy pont úgy, ahogy leírtad...
Amúgy most néztem tűzetesebben - a fentebb írt "gyanúm" beigazolodott (hogy ők megaszonták az ügyfélnek és most ők a janik, vagyis ő a Bunny - az admin - a főnök)

Íme a "bizonyíték":
kepfeltoltes.hu/121120/Bunny.valaszol_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.11.20. 13:58:34

@EzWokEn: A faszbuk-oldalukon nem látszik.
Egyéb jövevényszavak:
Kaja, pia, more, csaj, csávó, rányi, purdé, kéró, dik, kurel, dzsal/dzsavel, hesszel, mangel/csór/csórel...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.20. 13:59:51

@Manyecska: ez a "fekve nyomok es ulve kakalok?"
en minden helyzetbol tudok nyomni
milyen huje nmar aki ehhez lefekszik

neccharisnyás útonálló (törölt) 2012.11.20. 14:00:17

@EzWokEn: Nézegetve ezt az oldalt, a sorok között olvasó detektorom határozott update-fickó effektust érzékel.
Osztjuk az észt, ahogy a csövön kifér, mert mi vagyunk a falu megmondóember bikái -ismerős szavával élve: magát alfának beállító omegahímek-, közben igyekszünk a porba lealázni azokat, akiktől nyilvánvalóan kisebbrendűségi komplexusok támadnak bennünk.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.11.20. 14:00:21

Nekem a sportautó/biorobot fényképboltos ábránál tetszik az egyik asszociáció...

EzWokEn · http://www.puruttya.hu/ 2012.11.20. 14:00:29

@EzWokEn: ő betartotta!

És a homár bizonyíték, nem ígéret! :D

EzWokEn · http://www.puruttya.hu/ 2012.11.20. 14:03:24

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger:
valóban megnéztem másik FB acc-al és úgy nem látszik... ergó törölve nem lett, mert akkor nem látnám az "eredeti szerzőmmel"... ezekszerint csak admin jóváhagyás után nyilvános...
(sztem simán engedélyezik majd - mintahogy megírtam fentebb az egó növelés miatt)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.11.20. 14:04:11

@hagyma:
De a Manyecska fekve szereti.
És szeret felül lenni.

Manyecska 2012.11.20. 14:04:19

@hagyma: nem, ez sokkal komolyabb!!

2012.11.20. 14:06:05

@kisgalád: Feltehetően roma eredetű szokás!

neccharisnyás útonálló (törölt) 2012.11.20. 14:08:11

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: A "cannabis-bokros" ürgére nagyon komolyan rá fognak szállni. Most szólok. A fentiek alapján kétlem, hogy nagy szeretettel viseltetnének az ördögbotos, romkocsmás alter-hipszterek iránt.

2012.11.20. 14:08:13

A BB Gym koncepciója, leírása, fényképek már jó ideje elérhetőek. A kommunikáció szándékosan ilyen: nem akarják, hogy folyton kérdező, értetlenkedő, önállóan tájékozódni nem tudó idióták járjanak oda.
Minden vállalkozás maga dönti el, hogy milyen ügyfélkört akart kiépíteni, ezért létezhet olyan ügyfél-vevő, akire semmi szükség.
Mivel láthatóan nem egy divatos-drága, hatalmas méretű edzőterem-wellnesskomlexum, ez a viszonylag kisebb, kifejezetten testépítésre kihegyezett terem törzsközönséggel fog működni, ha fog.
Zsolt meg egy kompenzálós kis fenyegetődzős faszkalap, a jogi lépéseivel együtt.

alfa.orionis 2012.11.20. 14:08:53

Teljesen mindegy, hogy Zsolt benézte-e a facebookos oldalt vagy nem, az első válasz már megengedhetetlen:

"..Ha elárulod nekünk, hogy a faszbúkon hogyan regisztráltál..."

Nem azt írták, hogy kedves Zsolt, a facebookos reg nem jogosít fel kedvezményre, regisztrálj a weboldalunkon stb.

Marina part ide vagy oda, egy mocsadék hely lehet, csupa bunkó iq-bajnokkal.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.11.20. 14:09:43

@EzWokEn: hogy ez mekkora gyökér, nem is hiszem el, hoyg van ilyen

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.20. 14:13:14

@Brother Love: akkor ugy kell hirdetni
zart koru terem
mi dontjuk el ki a debil, ki nem
aki nem az nem johet vagy forditva
mar belezavarodtam
de buzi semmikeppen
es ide csak igazi fekvenyomok
itt nincs modern gep
aki modern gepen nyomja az buzi
es akkor erti mindenki

Manyecska 2012.11.20. 14:16:03

@dr. phil. Sün‼ ツ: én egyáltalán nem szeretek felül lenni! ki mondta neked??

oskarw1n 2012.11.20. 14:16:17

Látom nem tiszta nektek egy-két dolog...
Ez a terem mint a nevéből is adódik a bb-gym, a body-builder shop és webamagazin hivatalos terme, tehát az ő vásárlóinak és olvasóinak lett csinálva. Na már most ha innen bárki is a legcsekélyebb szinten is értene ehhez a sporthoz és olvasná, rendszeres követője lenne ennek a magazinnak, az tudná, hogy ennek az oldalnak (már csak az egyik főszerkesztő stílusából is adódóan, aki a tulajdonosa ennek a teremnek és szerintem a levelet is ő írta)nem a wellnespicsa a profilja, hanem a hardcore és színtiszta testépítés, amit ilyen 24 órából 18-at netezéssel töltők fel sem foghatnak.
Ha valaki beleolvas az Edző válaszol rovatba az oldalon, az láthatja hogy mindenkitől elvárnak egy bizonyos agyiszintet (pont csak annyit hogy ne olyasmiket kérdezzenek az új látogatók amik le vannak írva Bunny könyvébe, a sárga kapszulába, ami csak az alapokat foglalja össze a kezdőknek) és évek óta ilyen stílust képvisel az oldal. A rendszeres olvasók ezt tudják és el is fogadják. Az hogy itt meg a kérdező tényleg nem jut el arra a szintre hogy talán egy online webshop nem a facebook oldalával egyenlő, (ahol egyébként semmi profitot nem tud termelni, tehát miért érné meg ez nekik hogy lájkol egy oldalt?) ott tényleg el kéne gondolkodni az agykapcitásán...Az biztos, hogy könnyebb lett volna ezt átgondolni mint ennyi energiát belefektetni a levelezésbe.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.11.20. 14:16:33

@neccharisnyás útonálló: Ránézésre a 80'-as években készült a fénykép, az azon szereplő "úr" azóta már csurgó nyálú aszottfasz lehet.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.11.20. 14:16:39

@batgirl: asszem sün kollégánál van egy átfogó szótár, de majd kijavít ha mégsem.

facepalm 2012.11.20. 14:19:53

Tényleg nagy gyökér a levél írója, bunny meg pont az ilyeneket próbálja kiszűrni mindenhonnan. Nincs itt semmi látnivaló.
Olvasni meg szöveget értelmezni meg nem ártana megtanulni így 2012-ben 20-30 évesen.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.20. 14:20:10

@dexitw: "hogy mindenkitől elvárnak egy bizonyos agyiszintet"

teged olvasva mar tudjuk is mi a szint

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.20. 14:21:14

@facepalm: fekvenyomas kozben tudod milyen korulmenyes olvasni

EzWokEn · http://www.puruttya.hu/ 2012.11.20. 14:22:47

@dexitw: Ez érthető is...
Szóval csak izomagyú lowIQ-aknak van kitalálva... így már egyik feltételnek se felelek meg - mégsem veszek éves bérletet...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.11.20. 14:22:48

@neccharisnyás útonálló: Ez volt az?
neccharisnyás útonálló 2012.11.19 15:55:48
@ripők: Áz, báze, de még a fráncos hepatitiszét is rám ragasztotta. Azt meg a befizetett tébédből kúráltatom.
Ez nem itt volt. A/B/C?

titanmanus 2012.11.20. 14:22:51

A bibi, hogy egy ügyifogyisnak hülye kérdésekre is professzionális és udvarias levelet kell írnia. EZt a helyet feketelistázom.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.11.20. 14:23:07

@dexitw: ajjdejóhogyjöttél, kérdezni akartam valamit úgyis. ha nagy a seggem és ezentúl csak napi egy kiló kexet eszem két kiló helyett, akkor pontosan hány percig kell sétálnom ahhoz naponta, hogy két kilóval kisebb legyen a seggem? nincs erre valami algoritmus, ahol pontosan meg lehet adni a seggméretet/kexfalytát és időintervállyumot, oszt a pogrom meg kiszámiccsa nekem? léccciii!!!

Manyecska 2012.11.20. 14:24:44

@hagyma: engem pl. kurvára nem érdekel az Edző válaszol rovat!!! :)

oskarw1n 2012.11.20. 14:24:58

@hagyma: Nem tudom mit szűrtél le a pár soromból, de az biztos, ha a helyesírást és az önkifejezést nézzük, az Én javamra billen a mérleg. :)

kbiker 2012.11.20. 14:25:22

"Ha most felhúzod a szemöldököd, és azon gondolkodsz, hogy van képem megengedni magamnak ezt a stílust, felvilágosítanálak, hogy MINDIG A VENDÉGNEK VAN IGAZA!!! Vagyis ha bunkó akarok lenni veled, akkor ÉN lehetek, te nem!!! Én lehetek lekezelő, mert én adom a fizetésedet, amiből majd megveszed az ételt a szádba, fizeted a hiteledet, a benzint a kocsidba, és a gumit a farkadra."

Na ezzel a hozzáállással van a probléma.
Nem értem, hogy a kisebbségi komplexusos gyökerek miért így tekintenek a világra. A levélíró is tipikusan az a gyökér, akinek kb. szava sincs otthon/melóba/suliba/bárhol, és e miatt leáll veszekedni a boltosokkal, a számlái miatt a szolgáltatóival és úgy bárkivel akiről azt hiszi, hogy hivatalból nem szólhat vissza. Most meg agyvérzést kapott, mert nem elég, hogy a közvetlen környezete nem nézi semmibe, még egy ügyfélszolgálatos is visszaszól neki!!!! Takarodjon az összes ilyen ahova akar, vagy gondolja át picit az életét és a más emberekről alkotott képét. Emberünk Pont azt kapta amit érdemel ezzel a hozzáállással.

EzWokEn · http://www.puruttya.hu/ 2012.11.20. 14:25:36

@titanmanus: Dehogy is...Nekik nem, mivel fentebb egy törzsvendég megírta - ez elit hely! Ide csak izomagyú lowIQ-ak mehetnek!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.20. 14:25:55

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: debil kerdes
mar ki is zartak a klubbol
a legjobb seggcsokkento a dugas
de Ok azt nem ismerik, mert allandoan, napi 18 oraban fekvenyomnak
nahat

Manyecska 2012.11.20. 14:26:14

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: ha mindegyik itt kommentel ki nyom szárazon?? IZÉ, fekve?? Két óra már elmúlt de kedd van!!

Manyecska 2012.11.20. 14:27:50

@dexitw: ne fáradj, nem olvassa senki végig úgyse...itt a méret a lényeg! Túl hosszú lett.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.11.20. 14:27:52

@batgirl: szóval meg vagyunk áptudétve :)

@hagyma: hát az attól függ, hogy ki hol, mint az köztudott.

kbiker 2012.11.20. 14:28:24

Azt meg felejtsük már el, úgy általában, hogy azt csinálok amit akarok mert te tőlem kapod a fizetésem... Áttételesen mindenki mindenkitől kapja a fizetését, ha tetszik ha nem.

2012.11.20. 14:28:52

@hagyma: Fent van ez nagyjából úgy, ahogy írod...
De továbbra sem értem a levelező problémáját: nyilvánvaló, hogy ez a terem nem neki "szól" - akkor továbbáll és kész. Kár, hátrány nem érte, mit rugózik ezen ennyit?

EzWokEn · http://www.puruttya.hu/ 2012.11.20. 14:29:03

@dexitw: Te se hallotál még olyanról, hogy angol billentyűzet mi!? Gondolom az ékezetek hiányába kötöttél bele...
(ezt mi a napi 20órát netezők - tudjuk tolerálni, nemúgy mint ti, mondjuk tegyük fel ZSOLT-ot, mint kezdő BODYBUILDER-t)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.20. 14:29:16

@dexitw: ez nem kerdes
es fekvenyomasban is jobb vagy
de kellenek debilek is
en vallalom
de ha most felemelem a telefont, fogadjunk felvesznek egy Gym-be
igaz csak amerikai, ahol mindenki debil...
de nem, nem emelem fel
nem az en sportom
de ha nekem igy valaszolnanak, elgondolkodnek, hogy ki a debil

É2I 2012.11.20. 14:29:49

@Pistie:
"akik tudnak olvasni, nem papucsban edzenek, nem magukat nézegetni járnak a terembe"

Ehhez képest a honlapjukon ez áll:

"Edzéstipp:
Edzések végén gyakorold a pózolást..."

neccharisnyás útonálló (törölt) 2012.11.20. 14:29:54

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Maga itt mit művel? Gondja van szerény személyemmel, akkor azt privátban, értve?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.20. 14:31:03

@Manyecska: pedig az erdekes
kerdezel es az edzo valaszol
pl
milyen lett a rakottkaposztam?
edzo valaszol
szar
es akkor tudod

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.11.20. 14:31:16

@Manyecska: mér, nálad nincs a futópadon táccszkrín internyet? :P

oskarw1n 2012.11.20. 14:31:22

@titanmanus: Na körülbelül az ilyen fogyatékosokat nem látják szívesen itt.

Nem a spanyol viaszt akartam kiszarni, csak más álláspontból leírni a dolgokat a sok blogbújó mr.fogyasztóvédelemnek...Dehát látom hiába :)

Manyecska 2012.11.20. 14:31:52

@É2I: a 69-et..???:))))))@hagyma: :))))))))

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.11.20. 14:32:46

na mi van? ide ette az iq huszárokat a fene a GYMből?

titanmanus 2012.11.20. 14:33:10

@dexitw: Szóval aki türelmes és illedelmes == fogyatékos.
Gratulálok. Az avatarodat nézve te is agysebész vagy.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.20. 14:33:35

@Brother Love: talan ha kerdezek valamit egy "cegtol" legyen az patyolat, etterem, testepito terem, kinai piac, tokom tudja
elvarhato egy normalis valasz
segitek
nem, nem segitek, ugyse ertened
vagy tudnom kell hogy nekik en alapbol debil vagyok?

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.11.20. 14:34:08

@kbiker: Hát ezért igazán kár volt új nicket regelned.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2012.11.20. 14:34:14

@hagyma: Ettől megéheztem. Most, mikor még a megfelelő konditermet se választottam ki magamnak! Argh!

Manyecska 2012.11.20. 14:34:27

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: nem mert apa fekvenyomás közbe az ötödik hónapba helyezett /már/:D az ikrekkel, a lábamat se látom nemhogy a futópadot! A hegyre is úgy kell már feltolni:))..

Kocsari Antal 2012.11.20. 14:35:25

www.youtube.com/watch?v=zMfvd9VePlg

Érdemes megkérdezni Sztípity Róbert urat, hogy mit szól ehhez.

Nem lepődök meg, ha a "cég" kap majd egy kis NAV viszgálatot, csak mert éppen leszállnának a fűbe helikopterrel, vagy éppen puha a pöc§ük.

2012.11.20. 14:35:43

"Szeretném elkérni a cégvezető és a te közvetlen vezetőd nevét, telefonszámát/email címét!

A mai napon amennyiben nem érkezik meg, kénytelen leszek komolyabb, jogi lépéseket tenni az ügyben."

A második fordulatra tekintettel (figyelemmel az előzményekre is) a "Be ne szarjunk, gyökér!" nagyjából korrekt válasznak tekinthető.

Mégis, milyen jogi lépésekre gondolt ez a majom?

titanmanus 2012.11.20. 14:35:47

@dexitw: bocs, beleírtam hogy ==, de nem hiszem hogy értetted.
Olvass:
en.wikipedia.org/wiki/Operator_(computer_programming)

Rathelor 2012.11.20. 14:36:09

@EzWokEn: igen, mert a fizikai billentyűzet és a billentyűzetkiosztás valóban elválaszthatatlan egymástól..

Kár rugózni, Zsolt benézte és elszabta és miután még pattogni is kezdett, megkapta azt a szintet ami jár neki. Én mondjuk szimplán ignoráltam volna, aztán had levelezzen magával ha akar, de ez így talán mélyebb nyomot hagy benne.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2012.11.20. 14:36:30

@dr. phil. Sün‼ ツ: Én a helyében házat építenék belőle. Olcsóbb, mint a lakáshitel.
De hogy is szerzi be.. á, nem. Mindegy.

EzWokEn · http://www.puruttya.hu/ 2012.11.20. 14:39:12

@Rathelor: ez így van, aki tud 10 újjal vakongépelni (pl. én), annak nem gond, de aki egy újj - egy billentyű leütés - 1mp alatt van, az keresi a betűket és ha nincs felmatricázva nehezen leli meg a öüóőúéáű-ket...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.20. 14:39:24

@neccharisnyás útonálló: en komolyan ahogy leirtam megkivantam a rakottkaposztat
de ma paprikaskrumpli lesz
kicsit megszorom proteinnel

azt nem ertem ez a sok badibilder fekvenyomas helyett miert ideirkal, raadasul papucsban

2012.11.20. 14:39:43

@hagyma: Általánosságban igazad van, de itt az érdeklődő házhoz ment a pofonért. Kiderült, hogy nem akarnak vele foglalkozni, nem visszáru/garanciális probléma (még egyszer: semmi kár, baj, nem érte), edzőterem Budapesten annyi van, mint égen a csillag, csak komplexusos debilek csinálnak ekkora patáliát egy ilyen piti ügyből.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.11.20. 14:40:04

@dr. phil. Sün‼ ツ: pont most olvastam, ez egy nagyon beteg emberke, sürgős agyműtétet javaslok nekije

EzWokEn · http://www.puruttya.hu/ 2012.11.20. 14:41:23

(ez a rohadt blog megette a hsz-em, szal akkor újra)

@Rathelor: Igen, ez aki tud vakon 10 újjal gépelni (pl. én), annak nem gond. De aki keresi a karaktereket és 1 billentyű - 1 mp - 1 leütés, és nincs felmatricázva, az kereseheti a öüóőúéáű betűket...

oskarw1n 2012.11.20. 14:44:03

@titanmanus: Az a baj, hogy nincs ilyen jellegű elválasztás, hogy orvosok,jogászok,közgazdászok stb. - testépítők.
Sajnos el kell áruljam, hogy a legtöbb testépítő élversenyző diplomás, sőt nem egy, nem két embert ismerek aki doktori címmel rendelkezik vagy három nyelven beszél. Összefügg a tanultság és ez a sportág? Segítek, nem. Csak egyszerűen nehéz elfogadni, hogy egyes embereknek nem csak a fizikumuk kiemelkedő, hanem emellett nem segghülye BKV jegyárusok.
Ez a sztereotípia is csak az emberi irigység miatt alakult ki a köztudatban.
Arnold Schwarzenegger aki a testépítés legnagyobb alakja, hülye volt? Nem hiszem, ha ekkora politikai pályát tudhat a magáénak.

tintamin 2012.11.20. 14:45:02

Hát a posztoló sajnos lement Kő Pál szintjére, ahol ő a rutinjával megverte.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.20. 14:45:53

@dexitw: az utolso kerdesedre valaszolok
igen

Rathelor 2012.11.20. 14:47:57

@EzWokEn: ha a szüleimnek nem okoz gondot.. De én is rá tudom venni magam, hogy megkeresem az ékezetes billentyűket, - a 10 ujjas nekem elég angolul - szóval ez nem kifogás :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.20. 14:48:20

@dexitw: na es hol vagytok ti hozza?:)
@Brother Love: szerinted
szerintem egy edzotermi "recepcios" megmutatta, hogy milyen egy edzotermi recepcios:)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.11.20. 14:49:26

@neccharisnyás útonálló:
Semmi bajom veled, csak meg akartam keresni azt a kommentedet, amelyikben ilyen szupernormális hímutánzatot emlegetsz, aztán az Inda egy másik blogban hozta is...

Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger · kitalator.blog.hu 2012.11.20. 14:05:07
@neccharisnyás útonálló: Legyen neked szerencséd hormonártány biorobothoz!

neccharisnyás útonálló 2012.11.20. 14:13:42
@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Már volt. Fentebb írtam róla. :)

Szabó F. Balázs 2012.11.20. 14:50:14

Itt nem igazán lehet igazságot tenni.

Zsolt nagyon hülyét kérdezett, és még bizonyítani is hajlandó volt azt, hogy hülye kérdésnek jellegét nem ismeri fel, Mr. Drug Bunny meg a hülye kérdésre poénnal felelt, amit Zsolt komolyan vett, és itt kezdődött el a sztori.

Zsolt hibái:
- nem tud szöveget értelmezni
- nem vette a lapot
- megvan benne egy rossz vevő/ügyfél összes negatív tulajdonsága, köztük a "mindig az ügyfélnek van igaza" rögmentalitás

Mr. Drug Bunny hibái:
- az első hülye kérdésre nem tudott normálisan válaszolni
- miután az ügyfél továbbra is hülye volt lekezelően járt el
- amikor már elbeszéltek egymás mellett nem tudott máshogy viselkedni, mint az a negatív jellegű archetípus amibe a testépítőket átlagban sorolják (kőagyú faszként, aki trágárul beszél épphogy azt nem mondta, hogy megveri a nem-ügyefelét).

Zsolt tanuljon meg olvasni, és vetkőzze le a fölényeskedő mentalitását, edzőbá meg meg legyen türelmesebb egy kicsit a hülyékkel, mert aki okosat kérdez annak olykor egész normálisan válaszol...

Ha Bunny elsőre normálisan válaszol (ahogy fentebb mér szerintem leírta pár ember) akkor Zsolt rájön, hogy mit értett félre és nem alakul ki sem a félreértés, sem ez a sértődős egymásra köpködés...

A nagyapám mindig azt mondta, hogy két hülye kérdés mindenkinek jár, mert ha két kérdés után az illető nem jön rá hogy hülye, akkor már nyugodtan ott lehet hagyni. Persze ez feltételezi azt, hogy a két hülye kérdésre két normális választ adunk...

EzWokEn · http://www.puruttya.hu/ 2012.11.20. 14:50:16

@Rathelor: felmatricázás nélkül!? Hmmm pro lehet a nagyi...

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.11.20. 14:51:13

@dexitw: Esetleg kezdjél el beszélgetni ezekkel az emberekkel. Sose lehet tudni- hátha ragad rád valami.

oskarw1n 2012.11.20. 14:52:15

@hagyma: Egyelőre az internet előfizetéssel nem szerzett az itt hozzászólók 90%-a diplomát, úgyhogy ezt én is megkérdezhetném. De gondolom itt mindenki bölcsész,vegyész,programozó vagy ügyvéd csak épp most nincs semmi dolguk. :)

EzWokEn · http://www.puruttya.hu/ 2012.11.20. 14:52:29

@Szabó F. Balázs:
Ez mind szép és igaz lenne a végén 1 cáfolattal!
Ez a Bunny nem akarja, hogy a ZSÓTI GYEREK félék odajárjanak ezért is "koptatta le"

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.11.20. 14:53:12

@dexitw: "egyes embereknek nem csak a fizikumuk kiemelkedő, hanem emellett nem segghülye BKV jegyárusok."
Igen, vannak BKV-ellenőrök is, náluk valóban fontos az optikai tuning. Arnold Schwarzenegger meg közgazdász-doktorként kezdte színészi pályafutását, és csak utána hülyült el annyira a szerektől, hogy politikai pályára tévedt...

2012.11.20. 14:54:17

@hagyma: Én is jártam már üzletben, ahol bunkók voltak az eladók. Az első esetnél úgy gondoltam, talán csak rossz embert fogtam ki, rossz napon, stb. A második után meg többé nem tettem be oda a lábam.
De biztos nem kezdenék hisztizni, nem mennék bele szánalmas levelezésbe, pláne nem fenyegetődznék a semmire.
Aki ilyesmit csinál, szánalmas, elfuserált gyökér.
Amint észrevetted, nem igazán a recepcióst/tulajt akarom itt minősíteni, hanem az efféle semmin rugózó, okoskodó, akadékoskodó, sértett faszkalapokat.
A posztoló problémája kb. a "Rám nézett a kiskakas!" szinten van.

EzWokEn · http://www.puruttya.hu/ 2012.11.20. 14:55:46

@dexitw:
Ha azt írnám, hogy nyóóóc általánosom van, akkor írnád azt a sztereotípiát, hogy nem tudok helyesen írni, stb. Szóval mit akarsz!?

Manyecska 2012.11.20. 14:56:43

Ki kell írni: belépés csak mongolfolttal..! azt mindenki érteni fogja.

titanmanus 2012.11.20. 14:58:05

@dexitw: @dexitw: Oké, igazad van, lehet csak én voltam eddig peches. 11 évig tekertem, a bádíbilderesek sokszor jöttek velünk, de 20km után tüdőt kiköpve eltűntek, aztán meg legközelebb emiatt verekedni akartak. Osztálytársam volt 99-ig egy magyar öttusázó női világbajnok, aranyos, ügyes, erős, de mindenből megbukott. Egyetem alatt volt egy bilderes csoporttársunk, csupa szálka. Tesi kötelező volt akkor. Nem tudott a kötélre felmászni. :O 2 év után mivel majdnem minden fontos vizsgája 1-es volt, elment. Lehet csak én fogtam ki rosszul.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2012.11.20. 14:58:58

@hagyma: Vizuális -meg még mittommilyen- típus vagyok. Amit látok, azt elképzelem: íz, illat, audio élmény, ha olyanról van szó, no meg a hozzátartozó érzelmeim is felsejlenek.

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Akkor az Inda rendesen mellément, mert piszkosul másik szituációról volt szó amott, a stílust pedig értelemszerűen az adott blog profiljához, az ott uralkodó légkörhöz igazítom.
De miért is kutakodsz te az archívumban? Ez most már érdekel. :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.20. 15:00:43

@Szabó F. Balázs: dehogynem
megis segitek
mar masodszor mert az elobbi eltunt

1. koszi, hogy a termunkbe jelentkezel, szivesen varunk, de a facebook nem eleg a kedvezmenyekhez, regisztralj a www. ... oldalunkon, ott mindent megtalalsz szivesen varunk
2. huzza mar el kocsog, mit akarsz a faszbukkal, ide ertelmisegiek jarnak gyurni, 2 sort nem tudsz ertelmezni? meg idejonnel papucsba pucsitani. lofaszt, huzzal le a pincedbe oszt fekvenyomljal ott

oskarw1n 2012.11.20. 15:02:38

@EzWokEn: Csupán azt nem értem, hogy egy testépítő nem vonhatja kérdőre az őket vádolók értelmi képességeit, de aki nem testépítő az tehet pejoratív
megjegyezéseket egy testépítő agykapacitására, mert az biztos úgy van egy ORSZÁGOS TESTÉPÍTŐ INTELLIGENCIAHÁNYADOS TESZT ALAPJÁN. Erre mondom, hogy csak az irigység szól az emberekből. Fáj, hogy nem néznek ki úgy, ahogy. És ugye valamivel kompenzálni kell.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2012.11.20. 15:02:58

@dexitw: Azért abban bejátszott a Kennedy-klánnal való összeköttetések is. Szerintem.

Szabó F. Balázs 2012.11.20. 15:04:36

@EzWokEn:
Nem vagyok testépítő, de bizonyos szempontból azért meg tudom érteni Bunny azon törekvését, hogy Zsoltot távol tartsa a termétől.

A társaság - ahogy az oldalukon látom - túlnyomó többségében nem a teljesen kezdők közül kerül ki, hanem olyanokból akik már X éve testépítenek tisztában vannak az alapokkal, az eszközök használatával, a dolgok menetével, stb.

Zsolt meg látta a Facebookon, hogy ha regisztrál, akkor kedvezményes bérletet kap, nyomott egy Like-ot gondolta ráír a teremre, hogy akkor hogy jár neki a kedvezmény. Amikor az edző poénra vette a hülye kérdést, neki nem esett le az ami szerintem mindenkinek leesett, hogy az edző ironizált.

Ezután Zsolt még bizonygat, aztán átvált a "csakazért is én vagyok a vevő, nekem KELL igazat adni" stílusba, miközben még mindig azon a kérdéskörön lovagol, amit értelmes ember eleve fel se tett volna, de ha más hatására nem is, az első két válasz után revideálnia kellett volna.

Bocs, ilyen ügyfél nekem sem kéne. Főleg mert amíg Mr. Bunny Zsoltot megtanítja mindenre és elmagyaráz neki tételesen, szóról-szóra, addig 4-5 tapasztalt ügyfelet el tud látni instrukciókkal (az meg ötször annyi pénz).

Persze tahó volt, ez tény, és ha az elején normális választ ír elkerülte volna az egészet, de a printscreenes válasz után és sem foglalkoztam volna komolyan Zsolt ügyével...

Manyecska 2012.11.20. 15:05:50

rázzad bébi, rázzad..úgyse jössz rá soha sajnos mekkora fasz is vagy..@neccharisnyás útonálló: nem te!!:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.20. 15:07:50

most azon rohogok, hogy az egesterben tenyle panaszkodott kobajker, hogy a recepcios allandoan hivja:)
na ilyen kerdesekkel bombazhattak
es jol megvalaszoltak
ehhez kellett 3-4 ember
ez egy profi GYM:)

Mylady 2012.11.20. 15:08:21

@kisgalád: Ó, akkor ez nem annyira játszik nálam. Ahova most járok, ott hétvégén csak lézengenek. akkor marad az, csak kicsit körülményes odajutni. Ez egy fokkal egyszerűbb lett volna.

Manyecska 2012.11.20. 15:08:28

@Szabó F. Balázs: dehát nem kötelező válaszolni ilyen piti kérdésre! Nem? Fordítsuk meg...

Szabó F. Balázs 2012.11.20. 15:08:48

@hagyma:
Igazságot tenni nem lehet.

Zsolt hülye kérdést tett fel és nem esett le neki, utána elkezdett fölényeskedni...

Mr. Bunny meg elpoénkodta a dolgot aztán hozta a tahó testépítő formát...

Mind a ketten elkúrták.

Ha Zsolt hülye kérdésére Mr. Bunny normális választ ad, Zsoltnak leesik hogy hülye volt, és normális mederbe terelődik a beszélgetés. Ehhez elég lett volna az is ha Zsoltnak az első válaszban átmegy az irónia és leesik a tantusz...

Ergó mindketten hülyék voltak, csak más módon...

EzWokEn · http://www.puruttya.hu/ 2012.11.20. 15:08:55

@dexitw: Én sportolok, elégedett vagyok a testemmel... Egy testépítő az tipikusan 90%-ba öntelt fasz - önimádó - egoista! Nem irigykedés ez, ezek tények, felettem már vagy 5-en megírták ezen tapasztalataikat! Ma kb. testépítés bekapod a bogyót - felfújt izom, de ahogy pár hsz feljebb is írták, egy kötelet nem tud megmászni, futni, stb. de oké ez nem az a sport, amiért egy testépítő küzd, de hamár mondjuk fekvenyomásba se tud súly kinyomni, az már szintén a tipikus felfújtizom eset... Jó testépítő versenyekere gondolom ez a cél tudjál feszíteni... (a libidóról már ne is beszéljünk pl., ja igen ez is alaptalan sztereotípia - igazad van, nekem nincs benne részem - áll a cerka rendesen! :DDD)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.11.20. 15:09:28

kéne már ide a homárra is debilszűrő

neccharisnyás útonálló (törölt) 2012.11.20. 15:09:40

@Manyecska: Én már nem is értek semmit. Asszem iszok egy KVt, azt zargatom Edzőbát! Buta pipikkel tán normálisabb.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.11.20. 15:09:48

@dexitw: "Nem a spanyol viaszt akartam kiszarni"
- Spanyolviasz, nem spanyol viasz. Lásd franciakulcs, svédfogó, svédcsavar, svájcisapka, görögdinnye, négercsók, cigánypecsenye, zsidótojás, angolszalonna, szerbtövis, görögkatolikus, dobostorta, stb. Fogalmak, nem jelzős szerkezetek.
- A spanyolviaszt nem kiszarják*, hanem nagyképű tudálékos alakok úgymond újból feltalálják, azaz feltalálni vélik, nem tudván, hogy olyan már van.
______________________
*Pontosabban a legfontosabb alkotórészét (a sellakkot) a tetvek valóban kiszarják, ergo lehet, hogy mégiscsak neked van igazad, legalábbis a te esetedben...

titanmanus 2012.11.20. 15:10:23

@dexitw: Ez van, agyarország, sztereotípia. A bölcsészek hülyék a számtanhoz, a jogászok eleve felesleges ágyútöltelékek 0 kézügyességgel, a programozók kockák, a fizikusok mégkockábbak, a közgazdászok csalnak és minden politikus csakis LOP. :)
De ezen nem kell felháborodni.

EzWokEn · http://www.puruttya.hu/ 2012.11.20. 15:12:35

@Szabó F. Balázs: Igen, mondom én ha most még igazat kell adni a 2 félnek még legnagyobb sajnálatomra is a Bunny-nak adok (ez amolyan kisebb rossz eset)

De látom sokan még most se értik, a BodyBuilder-nek ez a stílusa - amit mint fentebb írtam, nekem még tetszik is...
(tudom ezzel nem a többségbe tartozok)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.20. 15:12:45

@Szabó F. Balázs: van egy apro kulonbseg

\van egy szolgaltato, meg egy esetleg/leendo ugyfel
ha valamit "kinyitok" az jar nemi feleloseggel
ha kocsmat, ott lesznek reszegek
ha termet, ott lesznek papucsosok
ha erted hogy mondom

oskarw1n 2012.11.20. 15:13:08

@EzWokEn: Ha egy picit is értenél hozzá, pont csak annyira hogy az alapokat elolvasd valahol, tudnád: nincs olyan bogyó amitől felfújt?! leszel...Szerinted levegő megy az izomba? Esetleg víz vagy puding? Izomzatot csak kemény edzéssel és grammokra pontosan mért táplálkozással lehet elérni(30%edzés-70%kaja).

helianthus 2012.11.20. 15:14:04

Miért van itt ilyen sötét? Ficcesnek tartom, hogy Hánibáni úr csatlósai idegyűltek és próbálják elhitetni, hogy a bunkóság trendi dolog. Azt szomorúnak tartom, hogy ők maguk ezt elhitték és nem osztottak ki Báni úrnak két átszállót még a legelején érte. Akik meg a bunkósággal önkéntes alapon közösséget vállalnak, megérdemlik. Kívánok nekik még sok Bánit az életükbe, akik úgy beszélnek velük, mint egy darab szarral.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.11.20. 15:14:12

@neccharisnyás útonálló: Mert itt nem találtam a hormonártányodra utaló kommentedet.
Ja igen: és azért is, mert teccel nekem béjbi! ;-)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.20. 15:14:37

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: kosz, hogy levezetted helyettem
mar nem akartam belemellyedni:)

Rathelor 2012.11.20. 15:14:39

@EzWokEn: a nagyit kikérné magának :D De egyébként meg eléggé egy kupacban vannak az ékezetes billentyűk, utána már csak megszokás/próbálkozás kérdése az egész.

@titanmanus: nálunk ez pont fordítva volt, bár az is igaz, hogy volt szerencsém katonai közép- és fősulira járni, ahol anno azért elég alaposan válogatták a népet, hogy bírja a terhelést minden szinten :)

Szabó F. Balázs 2012.11.20. 15:14:48

@Manyecska:
A főnököm mindig azt mondja, hogy a hülye kérdésre is válaszolni kell, hogy az ügyfél érezze a figyelmet, na meg azt hülyét kérdezett.

Az a gond, hogy sok piti kérdés nem egyszerűen piti, hanem szégyentelenül kicsinyes. Lásd a nem túl régi ügyet a LEGo esetén a rendeléshez adott ajándék kulcstartókkal. A kulcstartók értéke ugyan nem volt közzétéve, de tudható volt hogy kb. 1000. Forintot ér. Naná hogy volt egy halom okos aki 100 forintért rendelt az ajándék kulcstartóért.

Dettó mint amikor az "élelmesebbje" összegyűjt minden X%-os kupont aztán te negyven percet állsz mögöttük a sorban, mert 35 terméket külön-külön kasszáznak, zárnak stb. hogy mindre el lehessen lőni egy-egy kupont (melyekből persze egy vásárlásnál csak egyet lehet felhasználni).

Zsoltnak köze nem volt a teremhez, gondolom egy havernál látta hogy fantasztikus kedvezmény van ha regisztrálsz, nyomott egy Like-ot, de nem olbasott el semmit, csak tartotta a markát, mert neki JÁR a kedvezmény.

Az a poén, hogy ha olvas, oda és úgy regisztrál ahova és ahogy kell, akkor simán JÁRT is volna neki a kedvezmény, a múltjától teljesen függetlenül...

2012.11.20. 15:14:52

Esküszöm hogy az tetszik a legjobban ahogy néhány betévedt bizonygatja mennyire műveltek a testépítők! És ezt egy olyan poszt alkalmából, amiben két nyilvánvalóan testépítő bizonyította be, hogy nemcsak nem művelt, hanem híján van a legkisebb mértékű intelligenciának is!
Ha a baditermesnek van egy deka esze is, akkor egyszerűen felhomályosítja a Zsóti gyereket, hogy ne a fácsén jelentkezzen, Zsoltikám helyében meg én szartam volna a gyökérre ha ilyeneket ír vissza.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.11.20. 15:15:42

@hagyma: A magyar népnyelv ezt úgy tömöríti, hogy "aki kurvának áll, ne ríjjon, ha basszák!"

kisgalád 2012.11.20. 15:16:11

@Mylady: Sajnos elég népszerű hely, meg ugye több lakótelep van a környéken, sokan tudnak gyalog 2 perc alatt ideérni.
:(

2012.11.20. 15:16:44

@EzWokEn: No, mindjárt jönnek az elkötelezett testépítők és jól letolnak, hogy nem értel hozzá! :)

2012.11.20. 15:17:56

@Manyecska: rázzad bébi, rázzad..úgyse jössz rá soha sajnos mekkora fasz is vagy.

Ne szórakozz! Most felráztam a sört! :)

Tarika · http://isitchristmas.com/ 2012.11.20. 15:18:37

@Szabó F. Balázs: tetszi ez a múltjától teljesen függetlenül ... :) :) Miért ő volt a bostoni fojtogató vagy mi a f..? :)

EzWokEn · http://www.puruttya.hu/ 2012.11.20. 15:19:01

@Rathelor: Bocsánat félreolvastam (nagymama - mama)

Amúgy ja már írta valaki - nem kötelező válaszolni, ha nem akar ilyen egyént a teremtulajdonos... De ha meg ilyen lekezelően ír vissza, akkor esetleges "következményeket" vállalja...

Szabó F. Balázs 2012.11.20. 15:19:05

@hagyma:
Értem én. Viszont kocsmárosként dönthetek úgy, hogy a részeget kipaterolom mielőtt behány a pultba, verekedni kezd, vagy összetöri a berendezést.

Épp így ha én gyakorlott testépítőket akarok edzeni (értelemszerűen nem az alapoktól kezdve), akkor dönthetek úgy, hogy az amatőröket átirányítom máshova, vagy eltanácsolom a termünktől.

Ha érted hogy értem... :)

Szabó F. Balázs 2012.11.20. 15:23:06

@Tarika:
Még az is lehet. Ez csak a kicsinyesség egyik szintje. Közöm sincs a testépítéshez, de látom hogy eksön van, nagy gálánsan nyomok egy Like-ot és bár arra sem voltam hajlandó, hogy elolvassam és felfogjam miről van szó máris tartom a markom a kedvezményért...

Nem lenne ez baj, sőt ez megszokott, de Zsoltnak háromszor nem esett le hogy hülye, és utána már csak arra futotta neki hogy fölényeskedjen.*

* Ismétlem, ettől Mr. Bunny még bunkó volt, de ha nem lett volna az Zsolt attól még nem lett volna kevésbé hülye...

Manyecska 2012.11.20. 15:23:07

@Szabó F. Balázs: én nem értem, a sok sportszmen-fitt ember ennyire ideges egy hülye kérdéstől?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.11.20. 15:23:11

@Szabó F. Balázs: @EzWokEn: A poszt toló élt azzal a jogával, hogy hülye legyen, legalábbis értő olvasásra képtelen. A drogkereskedő (vagy mi) meg visszaélt ugyanazon jogával. Tiszta palesztin-zsidó háború...

Rathelor 2012.11.20. 15:23:40

@dexitw: maradjunk annyiban, hogy a segédanyagokkal, pár hónap alatt felszedett 10+ kg (izom)tömeg nevezhető felfújásnak - még akkor is ha edzéssel megy rád -, mert amint abbahagyod a cucc szedését, ennek a jó részétől búcsút vehetsz..

kisgalád 2012.11.20. 15:24:25

@Szabó F. Balázs: A hülye kérdésekről jut eszembe. Még a suli mellett dolgoztam ügyfelekkel. Ki volt adva az ukáz, mindig kedvesen, türelmesen, ha hülyét kérdez, akkor is legfeljebb finoman rávilágítani, hogy nem igazán jó a kérdés. Egyszer jött egy pár, a hölgy az az igazi plázapcsa, a szőke viccek tipikus szőkéje. Kb. 40 percig válaszolgattam neki, néha újra megválaszolva pár kérdést, amire korábban is adtam választ, csak elfelejtette a szentem.

Majd egy igzán brutálisan értelmetlen kérdés után a hölgy a férjére nézett és megkérdezte: nagyon sok butaságot kérdeztem?
Mire a férje: Nem, szívem, de ha lehet inkább ne kérdezz többet.

EzWokEn · http://www.puruttya.hu/ 2012.11.20. 15:25:12

@Manyecska: Nem csak ez megadja a választ arra az állítólagos mítoszra - sztereotípíára, hogy aki gyúr az hülye...

2012.11.20. 15:26:00

@dexitw: Sajnos el kell áruljam, hogy a legtöbb testépítő élversenyző diplomás, sőt nem egy, nem két embert ismerek aki doktori címmel rendelkezik vagy három nyelven beszél. Összefügg a tanultság és ez a sportág? Segítek, nem. Csak egyszerűen nehéz elfogadni, hogy egyes embereknek nem csak a fizikumuk kiemelkedő, hanem emellett nem segghülye BKV jegyárusok.Ez a sztereotípia is csak az emberi irigység miatt alakult ki a köztudatban.

Sajnos el kell áruljam, hogy a legtöbb BKV jegyárus diplomás, sőt nem egy, nem két embert ismerek aki doktori címmel rendelkezik vagy három nyelven beszél. Összefügg a tanultság és ez a munka? Segítek, nem. Csak egyszerűen nehéz elfogadni, hogy egyes embereknek nem csak a jegyeladási képességük kiemelkedő, hanem emellett nem segghülye testépítők.
Ez a sztereotípia is csak az emberi irigység miatt alakult ki a köztudatban.

vénszivar 2012.11.20. 15:28:21

@dexitw: Ja! A hagyma ááámerikában szarpucoló! Azért nincs szüksége sem proteinre sem badyzásra. Gyúr, nyal, meg szopik ő ott eleget.....

EzWokEn · http://www.puruttya.hu/ 2012.11.20. 15:30:02

@cirróka: hülye válaszra - jó átfogalmazás

Amúgy ja kb. ez volt eszembe, hogy attól hogy 3 diplomáról, 3 nyelvről van papírod, nem leszel több! Tudom sokaknak csak ez számít ez növeli az egójukat!
Nálam csak is a gyakorlat mérvadó ha azt 8 általánossal is nyújtod... Nem nagy kunszt mai világba összeszedni a diplomlát - nyelvet, sajnos nem elég magas a mérce!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.11.20. 15:30:32

@batgirl: jaja, ezt már a múltkor is javasoltam :)

@cirróka: én egyet ismerek személyesen, aki versenyez is profi szinten, na az például olyan okos volt, hogy kocsmában dolgozott pultosként előtte, mer a zéreccsigije nem gyütt össze neki másodjára se.

@Rathelor: az smafu. én 187 kiló vagyok, oszt semmi se megy le rólam, pedig még proteint se szedek ::D

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.11.20. 15:31:25

@kisgalád: Legnagyobb ilyen élményem (pedig voltam közszolgaként is ügyfélszolgálatos, az se semmi) az volt, amikor a mobiltelefónia hőskorában Debrecenben a Malomparkban még a mozgólépcső mellett volt a Voda kioszkja. Én a gyerekeimmel készületlenül mentem lefelé a mozgólépcsőn, amikor egy kb. 35-40 éves "női hölgy" kissé hangosan megkérdezte az eladótól:
- Ennek az akciós mobilnak is van vibrátor-funkciója?
Mire az eladó rezzenéstelen arccal válaszolta:
- Igen, asszonyom, és tudok hozzá vízhatlan tokot is ajánlani.

A három nagyobb elkezdett visítva röhögni, a negyedik (még óvodásként) meg nyafogott, hogy áruljuk el, min nevetünk, különben megmond minket édesanyának...

Manyecska 2012.11.20. 15:31:27

54-ezressel..fizetnék..Lehet?
:)))))

neccharisnyás útonálló (törölt) 2012.11.20. 15:33:26

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger:
Hogy én mi mindent meg nem teszek vadidegeneknek. Nesze:
neccharisnyás útonálló 2012.11.20. 12:56:14

A teccikelésről meg. Alapszabályok így az elején: bikanyakak, aktuális korom+10nél több vén csórik nem pálya. Beszűkült, stalker pszichopaták kíméljenek. Neten nem ismerkedek, ergo a húdebelédzúgtammerbenyaltál szituáció nem pálya. Biztos van még, de azokat majd az uram veri bele a delikvensek fejébe! :)
Néma áhitattal való rajongás viszont jöhet. :-))

@EzWokEn: Lehet, első blikkre túl értelmes volt poszttoló a gym tulajnak, értsd a szöveg stílusa. Előre látta, hogy ebből még gondok lesznek a jövőben, ha beszabadul a törzsközönségbe, emígyen döntött úgy, hogy leépíti.

vénszivar 2012.11.20. 15:33:47

@Manyecska: Az olyan ritka ! Adok érte egy 57-est ! Hol, mikor cserélünk ?

Szabó F. Balázs 2012.11.20. 15:34:21

@Manyecska:
Nem tudom. Én türelmes ember vagyok, de ha rossz napom van és/vagy sok hülye kérdést kapok egy nap akkor én is roppantul frusztrált tudok lenni.

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger:
Ezért mondom hogy mindkettő hülye, csak másban, és nem lehet igazat adni egyik félnek sem.

@kisgalád:
Az a legrosszabb amikor hülye, de váltig bizonygatja, hogy otthon a unokaöccse a nyomtatóján igenis tudott aranyszínűt nyomtatni. Hát ott nem tudtam mit mondani, minthogy oldja meg akkor otthon...

megint 2012.11.20. 15:36:37

Nem akarlak elkeseríteni de izomzatot nem csak "grammokra pontosan mért táplálkozással lehet elérni", ne keverjük már a versenyzőket az átlaggal, a legtöbb embernek sem kedve, sem ideje, sem energiája nincs erre. Én nem fogok egy finom kaját sem kihagyni ez miatt(értelmes keretek között nyilván), a cukros szarokat meg amúgy sem szeretem. Elég régóta járok már edzeni(nem ide), de akik swarcira gyúrják magukat azokban benne van egy komplett gyógyszertár, az a szint máshogy nem is megy egyébként, nincs is ezzel baj, mindenki azt csinál amit akar, csak tegyék ezt szerényen és fogják fel , hogy ezzel nem fognak Nobel díjat nyerni. A másik meg a buzizás, előszeretettel használják ezt a fentebb említett oldalon is(akár válaszokban is), és én is észrevettem ezt lent a teremben, valamiért ezt mindig azok teszik akik naponta járnak szoláriumba, és tetőtől-talpig le vannak gyantázva, szemöldökét egy prosti is megirigyelné. Persze vannak kellemes meglepetések is, és egyébként az átlag normális hétköznapi ember.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2012.11.20. 15:44:11

@Manyecska: Űűűűű! Oda jár a Bódy Sylvy meg a többi ipszilonos?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.11.20. 15:47:08

@neccharisnyás útonálló: Köszi, így (is) értem már! Részemről maradok a néma áhítatnál, kismellű nőkkel kizárólag lakatlan szigeten...

@vénszivar: Nem vagyok a tiéd.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2012.11.20. 15:50:06

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Hál isten! A dekoltázs firtatásért övön alul ütögesd magad ököllel 34x.

2012.11.20. 15:53:01

@Manyecska: 54-ezressel..fizetnék..Lehet?
:)))))

-Természetesen! Tessék a visszajáró, két 9000 forintos és három darab 580 forintos!

Kérek három darab kacsatojást! Nem baj ha puhák, lekvárnak lesz!

CID 2012.11.20. 15:53:37

@vénszivar:

Tényleg náci ? Ezt nem is tudtam, eddig nem kedveltem, végre róla egy pozitívum :)

megamenn 2012.11.20. 15:56:10

Na végre!!!!! Eszmászeretem!!! Ez már végre egy poszt!!
Nemtom mit fújnak egymásra, hasonló gyökér mindkettő, bár Zsoltika orrhosszal, de vezet.

vénszivar 2012.11.20. 15:56:24

@CID: te már hozzá tetted, nekünk miért kell ? NEM teszem !

Rosszindulatú Vászka 2012.11.20. 15:58:47

"Pont egy sötét gyökér véleményére voltunk kíváncsiak, aki nem tudja megkülönböztetni a faszbúkot az internettől."

Ezexerint a Internet maga a BüdiShop?

vénszivar 2012.11.20. 15:58:54

@CID: Olyan értetlen vagy ! Heted íziglen KOMCSI !!! csak fedett ügynök s min. két de inkább több kapura játszik.
Az egyik lovam fedezi..........

2012.11.20. 15:59:32

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Köszi, így (is) értem már! Részemről maradok a néma áhítatnál, kismellű nőkkel kizárólag lakatlan szigeten...

Ne legyél már diplomátlan testépítő! Ha a sziget lakatlan, nem találsz rajta kismellű nőt! Ilyen hülyeséget írni! :)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.11.20. 16:02:17

@neccharisnyás útonálló: Bocs, de arról te kommingótoltál máshol, nyilvánosan. Ráadásul amiatt feleslegesen vannak frusztrációid, hiszen "Közel a szív, ha kicsi a mell!" Viszont meddő ábrándozás tárgyául valóban ritkán szokás sportosan szikár felsőtestű hölgyeket választani...

@vénszivar: Ne búsulj, nemsokára jön érted a télapó vagy milyen apó...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.11.20. 16:04:49

@cirróka: Én egyet már ki is néztem! Lakatlan, senki nem lakik rajta, simán megközelíthető, csak túlságosan rá lehet látni a négyes főút hajdúszoboszlói elkerülőjéről....

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.11.20. 16:08:27

@neccharisnyás útonálló: Schwarzeneggert megválasztották kormányzónak. Mégpedig konzervatív párti politikusként. A demokrata Kennedy-családdal való kapcsolatától függetlenül.
Aztán újraválasztották.

Rosszindulatú Vászka 2012.11.20. 16:08:36

"Kedves Látogatónk, köszöntünk a Shop.Builder Ügyfélkapu oldalán!

Amennyiben kérdésed, javaslatod, véleményed, vagy panaszod van, írd meg nekünk! Munkatársaink minden munkanapon rendelkezésedre állnak."

Lehet próbálkozni :)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.11.20. 16:08:58

@cirróka: az még haggyán, de képzeld el, ahogy hat hónap lakatlan szigeten lakozás után felbukkan egy 80E kosaras bombázó, ő meg elhajtja a vérbe, mer neki kis mell kell :)

2012.11.20. 16:09:55

Nézzétek meg a Drugs Bunny Edző válaszolt! :)body.builder.hu/drugs-bunny-edzo-valaszol.htm4
Fenomenális!
Ilyen van benne, hogy:Az orvost szard le bátran. A vérképed eltérései a diétából adódnak. A glutamin nem árt.

2012.11.20. 16:16:04

Részlet a Bunny Edző válaszol rovatból! Csodáló és példaképe levélváltása:
hello.találtam az oldalon egy nagyon jo edzésprogramot.ami a magas ismétlés számas edzést mutassa be. le van írva miden egyes izom csoport kivéve egy, a a HÁT edzés, azt nem találom. es arra szeretnélek megkérni hogy , ha megtaláltad kulde el nekem légyszives a linket.szeretnék ehhez az edzésprogramhoz ragszkodni mert nagyon tetszik, és nagyon bevált. 3 hete kezdtem el a magas ismétlésszámas edzést

rossi 46

Biztos linket fogok keresgélni Valentino Rossi néven regisztrált kis buziknak.

Bunny

Most az, hogy kábítószer nyuszinak nevezi magát, csak hab a tortán!

vénszivar 2012.11.20. 16:18:37

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Már hétvégén eljött. Lehet, hogy elveszem, de még filózom rajta. :) ha köll neked is, esetleg jópíízért megkaphatod. á !!! még szartódulást kapnál.
nethirlap.com/forumengine.php?par=1&topic=7834

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.11.20. 16:19:18

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: Olyan lakatlan szigeten, amelyikről hónapokig nem tudnék eltávozni, nekem nem a kis- vagy nagy mell hiányozna, hanem ma 3,14na. Meg a sör és az internet...
@cirróka: Ez majdnem olyan, mint a Tomcatpolo egykori fehérnemű-felirata: "Bízzál bennem, szcientológus vagyok!"

EzWokEn · http://www.puruttya.hu/ 2012.11.20. 16:21:06

Nagyon kemény a csávó!

"Válasz 2012-11-20 14:31:23

Ja, pénzmodosoda a jó kommentelő kurva anyjuk, már kajára nincs pénzem, fűnek-fának tartozom, annyira pénzmosoda.

Először én is arra gondoltam, hogy fel kéne világosítani szegény hülyét, de mi azt ígértük, nem lesznek hülyék.

Írtam a homáros csávónak, aki kirakta. Ezt: "Köszönöm a reklámot. Anyád a troll." És beraktam az égéstér linket. Bunny"

"Kérdés
homar.blog.hu/2012/11/20/online_debilszures_a_body_builder_gymben :D:D:D:D:D ezt nem hiszem el! Adná az ég, hogy tényleg bemenjen személyesen! :D Ha pesti lennék ezek után tuti hozzátok járnék!
lecsi88
Válasz 2012-11-20 14:27:55
Nagyon várom, azonnal hívnak a pultosok, ha megjelenik.
Bunny"

Ezt mire véljem, ha megjelnne ZSÓTI, hogy kéri a panaszkönyvet, akkor azt megveri!? Eskü lenne időm - elmennék Zsóti gyerekként, hogy elszeretném kérni a panaszkönyvet, kíváncsi lennék mi lenne a reakció"

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.11.20. 16:22:08

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: általában ahol mell van ott 3,14na is van, az internet már macerásabb, mer aszt egyik állattal se lehet helyettesíteni :)

Dr. Kix 2012.11.20. 16:26:39

Valaki mentse le az posztot, mer' ha ez tényleg kőbájker edzőterme, akkor előbb-utóbb rátör a homárosokra, hogy "AZONNALSZEGGYÉTEKLEBAZMEG!!!!"

vénszivar 2012.11.20. 16:27:50

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: El írta. "ma" helyett, fa 3,14nára célzott. annak meg nincs mejje. Igénytelen a vén gestapós ! egy női melltől infarktust kapna ! elég neki hónapokig a fapina is, még az is sokk.:)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.11.20. 16:36:37

@vénszivar: a fapina nem beszél vissza, asse utolsó dolog! sokan inkább feláldozzák a forróságot a nyugalmukért, ugye :P

@EzWokEn: köööszi:) a fazonnak van önbizalma, sajnos csekély számú agysejttel párosítva:)

Dr. Kix 2012.11.20. 16:37:14

@agresszív kismalac: Pont Ede jutott eszembe nekem is. Úgy látszik, az arcos-harcos-gyúrós gyerekek együtt képesek lesznek lenyomni? :)

Rosszindulatú Vászka 2012.11.20. 16:38:05

Azér ez egy igen igasságos hirig, itt röhögnek a Nyuszin meg a bandáján, ott meg Zsótin meg a homéreken.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.20. 16:42:37

@Szabó F. Balázs: es ez ebbol akerdebol kiderult, hogy nem er fel a szintedre?
legkozelebb legalabb kuldjel ki valami tesztete 10 kerdesbol es ha megfelel felveszed
lehet egyuj svarcit veszitettel el orokre...
@vénszivar: na mi van kocsog mar GB-bol is kibasztak?
erzsi is lerugott magarol a tortaddal egyutt
kacsa is elfogyott?
sok nagy csapas ez neked
nagyobb mint Te voltal anyadnak

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.20. 16:44:22

@Dr. Kix: najo de en inkabb kekszalagozok, mint fekvenyomok:)
Ede mellet kitartok eppen ezert:)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.11.20. 16:46:41

@Rosszindulatú Vászka: ketten röffentettek hozzá, szal túlerőről még nem beszélhetünk odaát.

meg azis teccik, hogy az izomnyuszibogyónak nincs mit ennie. szegény testépítők akik a falatot is megvonják a szájuktól a közjó érdekében, óóóó, most megyek sírni, aztán átutalok neki egy ezrest, gondolom egy hambit kifut a mekiben.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.11.20. 16:57:57

@cirróka: nem szednek ezek túl sok sárga kiskapszulát? osztán GYIK fóbiájuk lesz

Te szivi, ugye te nem itt gyúrsz????? nagyot csalódnék benned

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.11.20. 17:04:10

@Mylady: most néztem meg, corvin körúti wellnes terem volt:)))

vénszivar 2012.11.20. 17:05:36

Úgy látom, hogy te fos állat nem bírsz leállni, mert önként jelentkezel a szar adagodért ! Na ha erre vágysz ! a "RIBANC ANYÁDNAK" UGASS !!! MI?lédy tanító kurva UTÁN, SZABADON !!!
meri viszont se a niggereket, se az arabokat se senkit nem rúg le magáról !
kell nektek az a 3-5 dolcsi MENETENKÉNT,hogy anyádnak évente küldhess 30-at ! :))):DDD szarrágó senkiházi Háry tivadar. :):D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.20. 17:07:35

@vénszivar: klisek, klisek
leragadt a tu
valami uj mondanivalot probaljal mar belevinni
igy unalmas
ribanc anyad
niggerek
30 dollar
Meri
ennyi a szokincsed roma, se tobb se kevesebb

2012.11.20. 17:12:43

@batgirl: Én nem járok ilyen buzik közé ne aggódj!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.11.20. 17:14:00

no, itten van a húsvéti nyuszink a jutyúkon :

komolyan, minnyár belezúgok a zeszibe, a humorába meg a cuki csapott vállaiba!

mindig ilyen férfit akartam!!!

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.11.20. 17:18:26

@cirróka: akkor jó, mert remélem a te izmaid nem sárkakapszulán nőtt.
@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: óó micsoda pompás példánya a ...

2012.11.20. 17:18:55

@Dr. Kix: Valaki mentse le az posztot, mer' ha ez tényleg kőbájker edzőterme, akkor előbb-utóbb rátör a homárosokra, hogy "AZONNALSZEGGYÉTEKLEBAZMEG!!!!"

Az a gyanúm, hogy a saját kis körein kívül nem fogják respektálni az ürgét. Kap ez még egy két seggberúgást ahogy elnézem, csak egyszer vétse el, hogy kit lehet leugatni és kit nem.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.11.20. 17:21:09

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: szerintem sorsoljuk ki, nehogy összevesszünk rajta..

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.11.20. 17:22:26

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: szerinted szereti a bablevest, és a sült vaniliás-mazsolás túrós tésztát? Mert akkor mindjárt viszek nekije, ne mindig azt a büdös sárgácskát egye..

Rosszindulatú Vászka 2012.11.20. 17:23:27

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: lehet, hogy így is túlerőbe vannak. Meg a doktorijuk is több. Meg ott nincsenek "gyengébbek kedvéért". Állítólag.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.11.20. 17:25:57

@batgirl: tudod mit, szerintem ajánljuk fel a köz javára. ha van traktorja, igi viheti, ha folyamatos erekciója van, akkor manyecsé lehet, ha meg tud trabantot szerelni, akkor mancinénié lesz!

2012.11.20. 17:26:56

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: Egyébként a gyerek egyértelműen, enyhén pszichopata. A toporgásán,meg a nézésén, beszédén látszik.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.11.20. 17:28:09

@Rosszindulatú Vászka: szerintem küldeni kéne valami kémet oda, van is ötletem, de mostanában nem jár ide szórakozni :)

vénszivar 2012.11.20. 17:29:17

veled kapcsolatba, már így is túl sok. a szarkupac szó BŐVEN elég rád. látod, eddig pazaroltam rád, rühes barom állatra az időmet. de én már csak ilyen önfeláldozó vagyok. azt viszont eddig soha nem gondoltam volna, hogy ekkora rühes, tetvedék agyhalott barom állat létezik a földön, de most már be kell látnom, hogy ááámerika a föld szemeteinek, szarkupacainak, fosadékainak gyűjtő pöce gödre !!! rasszista vagy , büdös paraszt ?! még szerencséd, hogy a merinek nem számít, hogy kitöl kapja azt a 3-4 dolcsit :):DDDDD jelentkezz, ha éhes vagy egy kis szarra, fosra. tőlem megkaphatod, de csak emberit, mert az állati (ló, tehén) trágyát nem pazarlom rád....
gyagyás barom, a föld hülyéje,H. tivadar !:))):DDD

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.20. 17:36:44

@vénszivar: mar megint tele vagy szoismetlesse
semmi kreativitast nem latok
amugy Te gyursz?

Rafael Jiménez Valéra (barátoknak csak Rafi) 2012.11.20. 17:36:59

@kisgalád:
"Még ifjabb koromban, pár évvel és kb. 15 kilóval ezelőtt nekem is volt pár ilyen élményem. nem volt nehéz lekoptatni őt, csak elvittem egy bulira (...) és senkit nem izgatott, hogy mennyit nyom fekve. Egyik barátunk közölte, hogy fekve mindenki ugyanannyit nyom, mint állva, csak az nem mindegy, hogy a Földön, vagy a Holdon áll. :)) Aztán nem volt több randink.:(("

Ezzel a kis akcióddal nem igazán sikerült demonstráltnod az értelmiségi emberek felsőbbrendűségét. És még csak jó fejek sem voltatok az ismerőseiddel - csak úgy mellékesen szólok :(

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.11.20. 17:38:27

@batgirl: hát káellre:D eza nyuszipuszi kifeküdne a dumájától és sírva kívánná magát vissza az anyukája bimbajára:D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.20. 17:44:02

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: ez kesz
:)
en meg itt eleldegelek C vitaminon telente

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.11.20. 17:46:37

@hagyma: vesekövet akarsz kapni? egyél paprikát, az legalább nem savanyú.

Xezs 2012.11.20. 17:50:37

Áhhhháháhá, kurva jó ez a poszt! A két izomagyú próbál okos lenni. Mind a kettő akkora hülye, mint a segg.

Leendő ügyfél kikéri magának, hogy tegezik, holott az ő legelső szava a "Sziasztok!", plusz jogi lépéseket fontolgat mert megsértették a lelkét. A konditermes debil meg "faszbúk"-ot emleget hivatalos kommunikációban Facebook helyett, plusz szerinte a Facebook-on kívül minden más az internet.

Két idióta, zsák a foltját.

kisgalád 2012.11.20. 17:53:22

@Rafael Jiménez Valéra (barátoknak csak Rafi): Csak úgy mellékesen, nem bántottuk, nem cikiztük, ő ellenben az értelmiségieket igen. Arról nem tehettünk, hogy nem tudott a társalgáshoz szólni.
Mellesleg bunkó is volt a szentem, aki szerint illendő a lánynak akit fel akar szedni (jelen esetben nekem, azt mondani, kuss, ha ő akar beszélni. Továbbá mély meggyőződése volt, hogy aléltan kell a lábai elé rogynia minden nőnek, akire ránéz, mert ilyen testtel ami neki van, legyünk hálásak, ha ránk fekszik. Én se mint ember érdekeltem, hanem mint C kosaras tartozék. Egyszerűen nem értette miért nem kell. Szóval ez volt a zaklatások (bocsánat, felszedési próbálkozások) leállításának legegyszerűbb módja. Mert az ilyennek, ha azt mondod finoman, hogy szerintem nem illünk össze, nincs közös érdeklődési körünk, nem egyeznek a céljaink, az nem érti. Mert ugye nekem nem is lehet más érdeklődési köröm, mint ő, és egyetlen célom az kell, hogy legyen, hogy majdnem olyan jól nézzek ki mellette, ahogy ő kinéz.
Tudom, mert előtte próbáltam lerázni, amit úgy fogott fel, hogy akkor nyilván azt akarom, hogy jobban rám nyomuljon, mert csak kéretem magam (játszom az eszem).

Atörökk 2012.11.20. 17:57:42

@kisgalád:
Ezt ebben a posztban nem kellett volna. Még biztos jön néhány ilyen antiértelmiségi bádibilder aztán jól leoltanak majd. ;-)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.11.20. 18:02:05

@kisgalád: izé, most ezt nem értem. ki akart felszedni??? Csak nem ez a sárgabogyó árus? mikor? És nem kellett?????
Ejnye! Ilyen izomzattal???? buta kislány

Atörökk 2012.11.20. 18:04:26

@batgirl:
Nem tuggya, mi a jó. Taníccsátok már meg neki.

Rosszindulatú Vászka 2012.11.20. 18:06:41

@kisgalád: én is gyúrok. Mégis intelligencs vaok. Csaxólok. És szép testem van és nem szégyellem. Értem? Hő!

kisgalád 2012.11.20. 18:09:00

@batgirl: Nem, csak neccharisnyás útonállóval visszaemlékeztünk két olyan esetre (az övére, meg az enyémre) mikor ilyen testépített, edzőtermi, garantáltan nembuzinempuhapöcsű macsóbikák akartak felszedni.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.11.20. 18:10:39

@kisgalád: hát kéremszépen ilyen csodás test alatt vergődni minden nő álma, hátnemhátde? kinek kell az ész meg a humor meg a jóízlés ha van helyette izom?

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.11.20. 18:12:23

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: fúj, vesszenek is az okos intelligens pasasok! ide nekem egy bunkót!

kisgalád 2012.11.20. 18:12:53

@Rosszindulatú Vászka: Az első szerelmem is gyúrt, a teste is szép volt, szerettem (a szép testét is:)))), de mint ember se volt bunkó és még intelligens is volt.
A kettő ugyanis nem jár együtt (testépítés+bunkóság), csak előfordul, mint az evolúció zsákutcáinak szép példája.

Nem lehet, hogy veled jártam? :))

Ja, a mostani pasim is el-eljár gyúrni, meg úszni, ettől még intelligens. Akkor lehet, hogy most is veled járok?:)))

Mylady 2012.11.20. 18:14:56

@kisgalád: Én is csatlakozom. Egy hasonló alak a kocsmában nézett ki magának, aztán "üzent". Az üzenet tartalmazta a telefonszámát és egy megnyugtató(nak szánt) mondatot, miszerint ő vállalkozó, van pénze, lakása, kocsija, szóval no para.
Valahogy nem hívtam fel.

Atörökk 2012.11.20. 18:15:16

@batgirl:
Maji világba' ne válogass! Jut, ami jut! :D

2012.11.20. 18:16:04

@kisgalád: C a kosarad? Engem érdekelne! Szépen beszélek, aranyos vagyok és okos is, büszkélkedhetsz majd velem az értelmiségi barátaid előtt! Ha felkeltettem az érdeklődésedet, akkor írj a sunaznalak@citrompotlomail.hu ra! :)))

Xezs 2012.11.20. 18:17:36

Más: Hogy bír valaki ilyen gagyi nevet kitalálni magának hogy drugs bunny? Erről kapásból az jut eszembe, hogy széttolta magát mindenféle illegál szerekkel csak hogy izmosabb legyen, innentől kezdve meg abszolút hiteltelen mint edző.

kisgalád 2012.11.20. 18:18:30

@Rosszindulatú Vászka: Az első szerelmem is gyúrt, mégis szerettem (a szép testét is:))). De nem mellesleg intelligens volt, nem bunkó.

Most akkor lehet, hogy veled jártam?:))

Ugyanis a kettő nem szükségszerűen függ össze. Mármint a szép kisportolt test és az intelligencia hiánya. De néha előfordul, mint evolúciós zsákutca, és képviselőivel sajnos néha össze lehet futni edzőtermekben.

Ja, a mostani pasim is szokott gyúrni, meg úszni, és intelligens. Most akkor lehet, hogy megint veled járok?:)))

Rosszindulatú Vászka 2012.11.20. 18:21:14

@kisgalád: ebbe a mai bizonytalan ám csibész világba minden előferdülhet, de még az ellenkezője is. Bizomány!

Monnyuk én most egy elég speckó testépítő teknikát nyomok. Agyra tompítok, hasra és úszógumira erősítek zsírdiétával, meg ujjbegyre kihegyezett gyakorlatsort nyomok a csetelés végett.

kisgalád 2012.11.20. 18:22:23

@cirróka: Köszi, ha lesz üresedés majd kereslek. Nem gond, hogy azon szép idők óta felszedtem 15 kilót? Mondjuk egy része mellre ment.:))))
@Mylady: Tessék, most ennek az örökre elszalasztott esélynek a terhét kell cipelned egész hátralévő életedben. Akkor meg túl lettél volna rajta 5 perc alatt, és anyagilag is jól jársz.:))))

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.11.20. 18:23:25

@batgirl: ugye? meg legyen gazdag is, meg ne legyen annya se, mer minekaz.

Xezs 2012.11.20. 18:24:13

@Pistie: a papucsban edzéssel mi a baj? Lábszag lesz?

CID 2012.11.20. 18:24:32

Be vagyok baszva, vagy tényleg okos jányok kétszer írják a mondanivalójukat ?

Kókadozó, vagy logó jányoknak meg nem hiszem, hogy félniük kellene az okos, intelligens, humoros pasasoktól, hacsak nincs valami perverziójuk, a hasonló paraméterekkel megáldott hölgyeket kedvelik ;-)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.11.20. 18:25:44

@atörökk: á..azért egy kis válogatás biztos nem árthat. Igi kartácsnő traktoros jogsihoz ragaszkodik, én meg a tisztasághoz, az intelligenciához és a humorhoz.
Ez azért nem olyan sok.

Atörökk 2012.11.20. 18:26:53

@Rosszindulatú Vászka:
Bal kézzel közbe' kell biszepszre is. ;)

@batgirl:
De, ez rengeteg. :D

Rosszindulatú Vászka 2012.11.20. 18:28:03

@atörökk: eh... az én koromba? Én már nézni se szeretem, sőt, már élvezni se nagyon.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.11.20. 18:28:21

@atörökk: na látod. ez a magyarázat az életemre.

CID 2012.11.20. 18:29:03

@vénszivar: @hagyma: kéretik vissza a porondra ! ! ! !

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.11.20. 18:29:31

@Rosszindulatú Vászka: mostanában már mást kérsz meg arra is, annyira unod:)

Atörökk 2012.11.20. 18:31:10

@Rosszindulatú Vászka:
Nem szereted a sört? :D

@batgirl:
Jóvanna, vicc volt, tudom, nem eccerű a helyzet, de nem is reménytelen ;-)
Traktoros jogsim spec. nincs és belátható időn belül nem is lesz. :D

Rosszindulatú Vászka 2012.11.20. 18:32:59

@atörökk: annyira nem, hogy az edzésnek minősülhessen.

Atörökk 2012.11.20. 18:34:24

@Rosszindulatú Vászka:
Á, akkor sosenemlesz szép szálkás karod. Hogy akarsz úgy csajozni?

Rosszindulatú Vászka 2012.11.20. 18:35:32

@atörökk: ami azt illeti sehogysenem. Majd lejönnek, ha akarnak valami.

Xezs 2012.11.20. 18:36:41

@dexitw: Hát én elég sokáig jártam edzeni. Annyi seftes sunyi faszt, mint ott, mai napig nem látok sehol. Munkájuk is hol volt, hol nem.

Azért valljuk be, a legtöbb kigyúrt arc nem egy észlény és ezzel nem azt állítom, hogy nincs köztük. Csak azt állítom, hogy kevés.

Xezs 2012.11.20. 18:42:19

@dexitw: Minden társadalmi csoportra születtek már sztereotípiák, ha belegondolsz, akkor a testépítők miért lennének kivételek?

Az meg enyhén megmosolyogtató, amikor azt hiszed, mindenki szeretne úgy kinézni, mint ők. Segítek: rengetek nőnek pl rohadtul nem jön be egy agyongyúrt faszi, de mielőtt hülyeségeket beszélnél elmondom, hogy ez nem azt jelenti, hogy a görbehátú nyomorékokat kedvelik.

Tudod létezik egy arany középút, na a legtöbbeknek az jön be.

Mondjuk kigyúrt faszi mellett eddig még csak butapicsát láttam, de ebből már igazán nem akarok messzemenő következtetéseket levonni.

Rosszindulatú Vászka 2012.11.20. 18:49:43

@Xezs: úgy vélem lehet szeretni a buta nőket is, például nekik van a lexebb és legtalányosabb mosolyuk a Világuniverzumba. Amúgy azt a ész dolgot erősen túlbecsülik, nekem például akkora nagy eszem van, hogy az elég több embernek is, csaxólok.

vénszivar 2012.11.20. 18:51:38

@agresszív kismalac: Kocsmába jár a védenced ! az anyát ribancozó lédi !!!
született úri nő, mint a "neve" s a szemrebbenés nélküli válasza is mutatja..... Akkora a valaga, hogy csak részeg állatokra számíthat na, azért jár oda ! :))):D

CID 2012.11.20. 18:55:02

@Rosszindulatú Vászka:
Pláne, ha fejjel lefelé lógnak, és repülőkutyának álcázzák magukat.

Xezs 2012.11.20. 18:56:42

@dexitw: Aha, akkor te még nem láttál olyan izomzatot, amit ilyen kotyvalékokkal fújtak fel, a bőr meg repedt szét rajta, mert nem bírta azt a tempót, amivel az izom nőtt.

CID 2012.11.20. 18:57:23

@vénszivar:
Várd már meg hagymát, ti utánozhatatlanok vagytok. Van még fél óram, addig azért alakítsatok valamit ! Ritka unalmas ez a post ! ;-)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.20. 18:58:19

@CID: ah most paprikaskrumplit kell foznom
megigertem a kurvamnak
meg Marynek is
a kurvam fiat azt a venhulyet meg bassza meg egy csorda makako majom papua ujginean
eleg konstruktiv voltam?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.20. 19:02:21

@Xezs: nekem van egy "kollegam"
fekete
ilyen badibilder
kibaszott hulye es lusta, bar csak mosogato allasban van
ha kicsit lassaban menne elaludna
de nagyon buszke magara
kulonedzoje van
es irja a kaloria bevitelt
/nem viccelek, bar ket darab ket jegyu szamot nem tud osszeadni/
mert a kaloiriabevitelhez adagolja a proteint
50 kilos csaj meg felkap mellolle 8 rekeszt, mert neki nehez:)
es ez nem vicc
a testepitok tipikusan utalnak dolgozni es jellemzoen sikhulyek
sorry, tudom altalanositas, de minden altalanositasban van igazsag

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.11.20. 19:10:06

@Xezs: én példájul az olyan pasikat szeretem, mint az amelyik itt ül mellettem éppen :D:D

Xezs 2012.11.20. 19:13:52

Már blogot is nyitott ez a drogbáni, és hol máshol, ha nem a szétszapult indexen. Okos gyerek ez.

Xezs 2012.11.20. 19:14:58

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: Itt most illene megkérdeznem hogy hogy néz ki, vagy miafasz?

Xezs 2012.11.20. 19:16:57

@cirróka: Jaja ezen én is röhögtem. Ő kinevezi magát orvosnak aztán osztja az észt. A delikvens meg ha rosszul lesz, az már nem az ő baja.

Gondolom mindenhez ért, ha akarja mérnök, ha akarja programozó lesz. Csak akarni kell. Erősen. Mint a 200 kiló kinyomását :)

Xezs 2012.11.20. 19:18:45

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: Ő olyat nem eszik mert fujjnemtestépítőkaja. Ők csak az ilyen megdizájnolt proteinfaszságokat eszik amiknek minél jobban hasonlít az ízük a hányásra, annál jobb. Gondolom ez is valami férfivirtus, hogy ki bírja kevesebb okádással meginni.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.11.20. 19:19:58

@hagyma: logikábul hanyas vótál az iskolában??

@Xezs: dehogyis :)

Xezs 2012.11.20. 19:21:42

@Mylady: egy rakás ilyen szerencsétlen van, ne foglalkozz velük

mondjuk stílusos lett volna kettétépve visszaküldeni a cetlit

2012.11.20. 19:21:59

@kisgalád: Köszi, ha lesz üresedés majd kereslek. Nem gond, hogy azon szép idők óta felszedtem 15 kilót? Mondjuk egy része mellre ment.:))))

Okés! Majd értesíts! :)

neccharisnyás útonálló (törölt) 2012.11.20. 19:26:37

Drugs Bunny a szteroidok ellen tüntet. Epic!

Azért remélem, ennek a Zsolti gyereknek lesz annyi esze, hogy ha mégis leugrana a gym-be, a kékruhásokkal teszi. Bírni fogják a búrájukat, miután a policé feliratú kopter talpa kilapít pár csírát a gyepen. Egyedül inkább ne tegye, mert lehet egyenként tépkedik ki a végtagjait, mint a légynek. Időnként már tényleg csak erővel lehet válaszolni az erőre.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.20. 19:32:55

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: kettes ala, az tenyallas
\ezt a kobajkert meg megneztem
ez tanitani akar a sotetsegebol
ez gaz
remelem nem O ul melletted
en egyszre amugy, acsak az erdekesseg kedveert mondom, oroszbol kaptam 1/2-et ketszer alahuzva
es ez nem vicc
elotte az orosztanatrno / muveszneven tyotya/ megemlitette, hogy a dolgozatom a vartnal sokkal jobb lett

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.11.20. 19:39:12

@hagyma: biztos nem ő ül itt, az már feltűnt volna XD!

ja. a matektanárunk mondogatta mindig: nem az a baj, hogy hülyék vagytok a matekhoz, hanem az, hogy még nem mehetek nyugdíjba. mindezt facepalm és hattyúhalála szinkronnal előadva :)

Mylady 2012.11.20. 19:39:51

@Xezs: Véletlenül kidobtam :) Hát, ez van.

CID 2012.11.20. 19:40:46

@cirróka:
Ne dőj be neki, egy normális testalkatú nőnél ez 20-25%-os testsúlynövekedés. Ha ez, nagyrészt mellre mennt, az akkor a plasztikai sebész érdeme.

Mylady 2012.11.20. 19:44:25

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: Nálunk a fősiskolán volt egy 80+ néni, aki olyan szinten rombolta az önbizalmat, hogy az hihetetlen. Tudtuk a felsőbbévesektől, hogy ilyen. Tudtuk, hogy túl vagyunk a nehezén (szigorlat). Tudtuk, hogy ez az utolsó félév (az adott tantárgyból) már piskóta lesz.
Ennek ellenére a félév végére mindenki remegett a félelemtől. Nem csoda, miután heti 2*90 percben olyanokat hallgattunk, hogy
"Te, fiam, aki ehhez hülye vagy..."
"Nem ismétlem el, mert úgysem érted..."
"Te ezt soha nem fogod megtanulni..."

Xezs 2012.11.20. 19:49:13

@Mylady: Na, ezt a nénit ki kéne tüntetni. Azért, mert megedzi az eltunyult diákságot, hogy ne pislogjanak mint hal a vízben akkor, ha megkapják az első ilyen alázást a való életben.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.11.20. 19:55:52

@Mylady: hát ja. főiskolán ez kevésbé gáz, de volt szerencsém alsó tagozatos tantónénihez, aki kb. ilyen volt. el is patkolt a vén banyája, isten nyugosztajja.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.11.20. 20:10:18

@Mylady: elhunyott magátul, külső rásegítés nélkül. mekkora malaca volt!

Rosszindulatú Vászka 2012.11.20. 20:13:15

Szégyeljétek magatokat. Válságba a tanárszakma, lévén válságban lévő szaakma, tik meg itt kajánkottok egy tanárnéni halálán.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.11.20. 20:18:50

@Rosszindulatú Vászka: ááá, akkoriban még nem volt válságban a tanárszakma!!

én kifejezetten örülnék (ha ez ugye fizikailag leheccséges vóna) ha valakik az én halálomon kajánkodnának néhanapján.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.20. 20:19:00

@Mylady: tyotya vegulis rendes volt
elhivta juniusbana z osztalyt fagyizni, amjd kozolte, mivel nyugdijba vonul nem buktat meg senkit/engem/ Isten nyugosztalja
bar elvileg meg elhet is

Rocko- 2012.11.20. 20:19:38

"A vendégkörünk nem "gyengébbek kedvéért" szintű emberekből áll."
ennyi a lényeg.
aki olvassa a Body Buildert (én nem, mégis tudom), hogy ez a hozzáállás.
te pedig Zsolt, fennakadtál a rostán.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.11.20. 20:20:02

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: mármint miután meghóttam és alulról szaglászom az ibolykákat.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.11.20. 20:24:47

@Rocko-: izgalmas dolgok történnek manapság! már az elmegyógyintézetbe is csak minimum nyócvanas ikuval van felvétel, vizsgával egybekötve.

Rocko- 2012.11.20. 20:32:06

@megrettent: akár lehetne ez maga Kőbájker is.

@hagyma: de, ez az övé.

@Dr. Kix: dehogy szedetné. szerintem még örül is hogy nem megy hozzá még több gyökér. :)

Atörökk 2012.11.20. 20:35:35

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.:
Alig van ottan hely mostanában. Nem csodálom, hogy megválogassák a közönséget és nem engednek be minden gyüttmentet.

2012.11.20. 20:37:01

@batgirl: @Manyecska: Nyugodtság hölgyeim, csak leteszteltem a humorfaktorát! Tudjátok, hogy becsületes házas ember vagyok, nem?

2012.11.20. 20:47:55

Különben tisztelettel kérdezném! Ha a terembe csak normálisan edző, félprofi embereket várnak, (mert profi nem megy, csak menő helyre ingyen és ő lesz a reklám) akkor mi a szent szarért hirdetnek kedvezményeket, és utána megsértődnek, ha valami szarrágó rácsap? Nem valami logikus.
A tulaj meg egy hatalmas bunkó, ezt tudomásul kell vennie és a szar oldalán amit olvastam,..... hát szóba sem állnék vele!

2012.11.20. 20:49:31

@Rosszindulatú Vászka: gyáva cenk!

Ja! Nem a Te cerkádat vágják le éjszaka! :))))

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.11.20. 20:50:09

@atörökk: érthető az óvatosság. oda mindenki be szeretne kerülni néha-néha. egyszemélyes lakosztályok, biztonsági ágyak, lábtörés kizárva, jó levegő a parkban, ingyér morfium és szabad szex, hátazishülye, aki kint marad!

no álmoggyatok szépeket, rámugrott a pizsamám időközben!:)

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.11.20. 20:54:20

Nem makkor készült a kép, amikor GY. F. hatalmon volt?

Atörökk 2012.11.20. 20:54:52

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.:
Ez maga a földi paradicsom! :D

Jóccak. :)

Rosszindulatú Vászka 2012.11.20. 21:01:14

@cirróka: ez még egyyáltalába nem biztos. Salynos. Ami azt illeti, sokat hibázok :(

Xezs 2012.11.20. 21:27:58

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: Hogy lehet ilyenkor lefeküdni aludni? Sosem voltam képes rá.

2012.11.20. 21:29:44

@Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár: Eh, nem ide akartam ezt írni.

Akkor itt nem működik az online debilszűrés!
Köszi, hogy kikísérletezted! :)

Akkor!!!

Ha Chuck Norris betesz egy szelet szalámit a DVD lejátszóba, meg tudja nézni róla az egész disznótort.

Dr. Kix 2012.11.20. 21:54:48

SZÉGYEN, GYALÁZAT!

500 komment felett járunk, és még nem volt benne se román, se LÓ! Most nagyon haragszom ám rátok!!!4444!!!négy!!!33!!

NE:
www.horseriding.gr/images/Horses_Swimming_Crete_Greece.JPG

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.11.20. 22:00:48

@cirróka: Köüszönöm, hogy ezzel is segíthettem a tudomány fejlődését. Az agyamat már felajánlottam tanulmányozásra, de sajnos, a Hubble nem volt elég, így komolyabb géppel kell keresni.
vimeo.com/40522348
02.36-nál látható a szóban forgó szerv.

England win The Ashes! 2012.11.20. 22:02:00

@Dr. Kix: Ez a poszt nem neked szól. Állítólag lovon nem lehet megközelíteni a műintézményt. :)

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.11.20. 22:08:09

@Dr Jozef Vengloš: Hajóval , repülővel igen. Akkor mi állhat Pegazus, vagy egy vízipaci útjába?

SarahConnor 2012.11.20. 22:40:15

Szvsz irtózatos gáz, hogy nem lehetett tisztességes stílusban felvilágosítani a kedves érdeklődőt arról, hogy valamit benézett, de valamit ellop a dicsőség fényéből az a már-már óvodás hangvételű kioktatás, amit Zsolt megeresztett ("én vagyok a vevő", "anyád büszke lehet rád" és random marketingalapok).

2012.11.21. 03:40:33

a levelre valaszolo "munkatars" tortenetesen egy jo ismerosom. Nagyon jo ingyenreklamot csinaltatok neki, foleg a sok gyoker rinyalo metroszexualis kis kocsog itt, nem kell a faszit marketingbol kioktatni, ez maga volt a marketing magasiskolaja. Hallottatok mar a targetmarketrol. Biztos, mert itt mindenki rohadtul okos am. Akkor azt is tudjatok, hogy jo uzletember nem akar mindenkinek eladni, hanem csakis a targetmarketnek. Ez a tarsalgasnak alcazott marketingfogas pedig 99%ig kiszurte a nem a terembe illo embereket. A penzmosodas duma kesz rohej, az elejetol ismerem a terem korulmenyeit, a tulajt is. Remelem ez az ingyenreklam minden zsoltikahoz hasonlo gyoker allatot elriaszt meg a kozelebol is. Ja, es hogy a vevonek mindig igaza van? a mellekelt abra mutatja hogy nagy lofaszt zsoltika.

Manyecska 2012.11.21. 06:43:30

@adambrisbane: Jó bornak nem kell cégér, majom...

Shadowbull 2012.11.21. 07:05:48

hehe, bunny formaban :)

Zsoltikam, neked meg akkora arcod van mint egy haz.

CID 2012.11.21. 07:05:55

Na, látom nem maradtam le semmiről.
@adambrisbane:
Te, szóljál már a cimbidnek, hogy gyúrjon kicsit mellre vagy kérje kölcsön igazságos cicifixét, mert rettentően lógnak a mellei a zsiráf álltal linkelt videón. Előre is köszönöm, és szép napot mindenkinek!

CID 2012.11.21. 07:07:06

Na, a két mocskosszájú :-)

Shadowbull 2012.11.21. 07:15:02

@neccharisnyás útonálló: " De hát 80 kilós egyszálbelű nő vagyok, persze hogy ebből indulok ki."

LOL :))))

Shadowbull 2012.11.21. 07:16:55

@ColT: "Kérdés, ez a tulaj volt?"

Igen, Bunny, aka Köbájker.

Aki ismeri Bunnyt meg azt amit idaig csinalt, az el tudja helyezni ezt a levelezest :)

Ulbert István [Biyadhoo] (törölt) · http://v-one.hu 2012.11.21. 07:25:52

Öööööö ezek a bodysok azok, akiknek kicsi a farkuk és izmokkal akarják kompenzálni?:))))

Rocko- 2012.11.21. 07:28:37

@Shadowbull: az embernek csak kedve lenne ebbe a gymbe menni. :D

Shadowbull 2012.11.21. 07:41:15

@EzWokEn: "Ma kb. testépítés bekapod a bogyót - felfújt izom"

Höhö, te aztan tudod :)

Csak tudnam ha valaki ennyire nincs kepben akkor megis minek okoskodik?

Shadowbull 2012.11.21. 07:48:28

@cirróka: "Most az, hogy kábítószer nyuszinak nevezi magát, csak hab a tortán! "

Nem ismered Bunnyt, sem a multjat, sem azt amit evek ota csinal, de ket mondat utan nekialltal kokemenyen fikazni. Gratulalok!

Shadowbull 2012.11.21. 07:58:43

@cirróka: " Ha a terembe csak normálisan edző, félprofi embereket várnak"

Nem ilyeneket varnak. Legalabbis abbol itelve amit eddig olvastam rola.

Pistie 2012.11.21. 07:59:54

@Xezs: A papucsban edzéssel több baj is van. Egyrészt hogyan guggol az ember papucsban? Nincs ami megtartsa a bokáját, sérülésveszélyes. Ezt a legtöbb "papucsban gyúrós" úgy oldja meg, hogy nem guggol sőt, azt sem tudja hogy van lába, csak karra meg mellre edz. Kár, hogy a guggolás gyakorlatilag a legfontosabb (és legnehezebb) testépítő gyakorlat, itt kezdődik a különbség aközött aki valójában edz, és aki "gyúr".
De mondhatnám a fekvenyomást is, meg szinte a legtöbb gyakorlatra igaz, hogy a papucs nem tartja a bokád, és ezért nagyon sérülésveszélyes (kibillenhetsz az egyensúlyodból, stb..).

Shadowbull 2012.11.21. 08:01:51

@Rocko-: na ja. Mondjuk 700 kilometerrol kicsit korulmenyes lenne :)

Rosszindulatú Vászka 2012.11.21. 08:03:11

Miről szól a testépítés? Hisztiző kiskancsókról? Feszengő, önimádó gyökerekről? Nekünk nem: az ember azért sportol, hogy megadja azt a fizikai terhelést, amit a civilizáció elvett. Hogy férfi legyen.

Shadowbull 2012.11.21. 08:11:27

Egyebkent ez a Zsoltigyerek nem semmi idiota. Kapott egy olyan valaszt ami nem tetszik neki, erre elkezdett toporzekolva hisztizni, meg mindenfele jogi es egyeb lepesekkel fenyegetozni :) LOL..

Meghogy "en vagyok a vasarlo, nekem van igazam".

Hatbaszki, eddig meg nem vettel semmit, csak nyomtal egy lajkot a feszbukon valahova, amirol azt sem tudod micsoda :)))

Pistie 2012.11.21. 08:11:33

Íme a terem tulajának (és egyben a levél válaszolójának) egy blogbejegyzése, amiben ez is szerepel hivatkozásként: edzoterem.blog.hu/

Shadowbull 2012.11.21. 08:15:38

A masik ami nagyon tipikus, es nekem rettentoen tetszik:

- mindig elokerul nehany HP, aki nekiall bizonygatni, hogy neki mennyire nem tetszenek ezek a kigyurt allatok, bezzeg azok hogy nyomultak rajuk, dehat ok siman lepattintottak oket, meg ertelmisegi (LOL!!!!) tarsasagba is elvittek oket, ahol hot reszeg bolcses hulyegyerekek arrol ordibaltak hogy mit olvastak a HVGben . Ezbazmeg ez tenyleg szinvonal :))))

- aztan jonnek a szakertok, akik megallapitjak, hogy a testepites csak annyi, hogy beveszel ket bogyot, aztan akkora leszel ket het alatt mint egy hegy, de ezek az izmok amugy se ernek semmit, mert az egyik izomagyu ismerosuk nem birt lefutni egy maratont, es kotelre maszni sem birt :)))))

anyam, erdemes ilyen topikokat olvasni, jokedvuen indul a nap.

Manyecska 2012.11.21. 08:20:28

@vénszivar: hülye vagy? az uram TARGETMARKET nélkül kúrta végig a fél megyét /minimum/
Nem tudtam hogy ezt így hívják!?

Manyecska 2012.11.21. 08:30:31

@adambrisbane: te figyu, régen úgy tanultuk hogy becsületre és JÓ HÍRNÉVre van szükség, nem ilyen buziságokra hogy targetfaszom....lehet hogy most pár kuncsaftot nyertetek de hosszútávon tuti bukta!!!!! Én szóltam...

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.11.21. 08:36:44

@Xezs: három napja csak hat órákat aludtam, így muszáj volt behozni a lemaradásomat :)néha már este hétkor be tudnék zuhanni, de a gyerekek miatt muszáj fennmaradni legalább nyolcig :)

@Rosszindulatú Vászka: korán van még ehhez...:)

helianthus 2012.11.21. 08:45:46

@Shadowbull: szia édes!
Ezt gondold át még egyszer, ha tudod: "Nem ismered Bunnyt, sem a multjat, sem azt amit evek ota csinal, de ket mondat utan nekialltal kokemenyen fikazni. Gratulalok! "
Kis segítség:
A posztban látható egy levelezés, amiben Bunny úr...őőőő....hogy is fogalmazzam meg egyszerűen na, szóval megmutatta milyen a jelenje. És erre nem mentség sem az, hogy kit vártok a klubdélutánotokra, sem az, hogy milyen a múltja, sem semmi. Ezt utólag már nem lehet megmagyarázni vagy széppé tenni. Egyet lehetne, tanulni belőle. És ha már kedvezményeket hirdet Bunny úr 'bárkinek', akkor legközelebb két kedves keresetlen szóval igazítsa el az érdeklődőt VAGY egyáltalán ne válaszoljon. Fentiekben írtak pár gyakorlati példát a gyökerek a kedves, keresetlen szavas változatra.

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2012.11.21. 08:56:21

@adambrisbane:
Ha a target-marketing oldalát nézzük, akkor ez egy jól eltalált kampány. Mivel a magát értelmesnek vélő testépítő ebből arra következtet: "Ez jó terem, ide nem jönnek a köcsögök"

Másrészt viszont ez csak tovább erősíti a társadalomban a testépítőkről (gyúrósokról) alkotott képet... hogy ők izomagyú ogrék, akik szerint mindenki más löttyedt, nyeszlett, dagadt köcsög. És csak ők tudnak igazán élni.

De a szubkultúrák már csak így működnek: bezárkóznak a saját világukba, ahol csak ők a jók és mindenki más rossz. Pl.: emo-sok, politikai pártok, szurkolói csoportok...stb.

Rocko- 2012.11.21. 08:59:30

@Shadowbull: azt nem mondtam hogy el is mész, csak kedvet kaptál hozzá. :D

Manyecska 2012.11.21. 09:02:21

@CID: feküggy még vissza kisfiú a kakaóddal, korán van még!

2012.11.21. 09:02:21

Targetmarket, édes f@szom. Valaki a Marina Part-on nyit üzletet (amit mindenki kerül, akinek az IQ-ja meghaladja a 75-öt), aztán csodálkozik, hogy csak tirpákok esnének be, meg hogy nem megy a biznisz és csak tartozása van...

2012.11.21. 09:11:36

"aki nem tudja megkülönböztetni a faszbúkot az internettől."

Ugyan szeretnék találgatni. A gyökér biztos tudja. Valószínűleg úgy gondolja, ha a "faszbúkon" jár az még (vagy már) nem az internet. Illetve a kretén magainban olvasta hogy az internet egy facebooktól független hálózat :) Biztos a .onion domain zónára gondolt a TOR hálózaton :)

Shadowbull 2012.11.21. 09:12:23

@helianthus: Dragam, en egyetlen mondatra reagaltam abban a hozzaszolasban, amit fentebb be is ideztem.

Amikor az idiotaja elkezd hisztizni, hogyhat Drogos Nyul, hat milyen nick mar ez, uristen biztos drogozik meg koxol meg ezt nepszerusiti.

Erre vontakozott amit irtam.

Shadowbull 2012.11.21. 09:13:43

@Rocko-: en mar nem megyek sehova, otthon edzek :)

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.11.21. 09:27:17

@Dr Jozef Vengloš: Na, az ehet még kínos, amikor a konditerembe igyekvő táltos pariba összeütközik az onnét helikopterrel távozó sporival.

Rocko- 2012.11.21. 09:27:52

@Shadowbull: :D ezt a személyi edző tanácsolta? :D
egyébként átdobhatnád az edzéstervedet, kíváncsi vagyok rá.

CID 2012.11.21. 09:47:14

@Manyecska: Mit szemétkedsz, csak köszöntem ? Alig vagy túl az első orálon, máris geciskedsz ? ;)

Manyecska 2012.11.21. 09:51:35

@CID: inkább gyere át a másikraXDXD..

Bérgyilkos Bohóc 2012.11.21. 10:01:28

A levelet olvasva a stílustól egyből deja vu érzésem lett egy Drugs Bunny nevű illetővel kapcsolatban. Most hogy jobban belemélyedtem, jé, csodák csodája fel is tűnt a neve.
És bár alapvetően néha igaza is van (ebben a levélben nyilván nem, de nem is biztos, hogy ő írta) a stílusával jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy az átlagemberben erősödjön a testépítőkről alkotott tajparaszt büdös bunkó kép.

Shadowbull 2012.11.21. 10:02:06

@Rocko-: nem dobom at, csinalj magadnak :)

Shadowbull 2012.11.21. 10:03:46

@Bérgyilkos Bohóc: " jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy az átlagemberben erősödjön a testépítőkről alkotott tajparaszt büdös bunkó kép."

Hogy az atlagemberben milyen kep van a testepitokrol, a bmwsekrol, a ciganyokrol, a buzikrol, a gazdagokrol, a szegenyekrol, es megs orolhatnam estig, az a loteri kutyat sem erdekli.

helianthus 2012.11.21. 10:13:47

@Shadowbull: ugyan kedves, értettem én, de nagyon talált, amit írtál.
Szóval úgy állunk, hogy egy emailben érkezett kérdés alapján leírni totálisan egy embert, megállapítani róla, hogy gyükér és a buzidémon is megcsípte, ja és papucsban jár gyúrni, az menő és helyénvaló.
Egy szabadon választott nicknév alapján következtetéseket levonni az illetőről, az nem menő és nem helyénvaló.
Legalábbis a TI világotokban.
Hmmm-hmmm.

Bérgyilkos Bohóc 2012.11.21. 10:19:14

@Shadowbull: Értem, akkor olvass a sorok között! Nyilván nem azért aggódtam, hogy mit gondolnak majd emberek a testépítőkről, pusztán próbáltam virágnyelven fogalmazni, hogy konkrétan Bunny faragatlan és alpári.

helianthus 2012.11.21. 10:24:01

@Bérgyilkos Bohóc: "Bunny faragatlan és alpári. " Ez az! Itt a lényeg. Próbálom én is megértetni ezt velük, bár azért nem igyekszem túlságosan, az az érzésem, hogy annyi esélye van ennek, mint hógolyónak a tűzhányóban. Ők eldöntötték, hogy a faragatlanság és alpáriság menő, persze csak és kizárólag ha Bunny műveli ezt, és egyfajta csibészes összekacsintással ezt megpróbálják kommunikálni felénk is. És nem értik, miért nem hisszük el ezt nekik.

Ugyandehogy (törölt) 2012.11.21. 10:29:41

felettébb humorosnak vélem, hogy egy magát kőmacsónak gondoló tesztoszteronbodybuilder NYUSZInak hívatja magát.

Shadowbull 2012.11.21. 10:32:18

@helianthus: kicsim, nem mondtam semmit sem menosegrol, sem helyenvalosagrol. Hogy Bunny olyan amilyen, az az o dolga. En nagyon tisztelem az ingyen es bermentve vegzett ismeretterjeszto munkajaert, en rengeteget tanultam tole.

Eleg csak a Sarga Kapszula cimu konyvet emlitenem, amit barki letolthet... amin fentebb mar poenkodtak is a fogyatekosok anelkul hogy tudnak mirol is van szo.

A vilagkepe olyan amilyen, sok mindenben nem ertek egyet vele, de altalaban ertem es megertem, miert reagal ugy ahogy.

Shadowbull 2012.11.21. 10:33:41

@Bérgyilkos Bohóc: "konkrétan Bunny faragatlan és alpári."

Igen. Es?

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2012.11.21. 10:34:19

@Shadowbull:

És el is érkeztük egy alapvető problémához, amire egy korábbi hozzászólásban utaltam:

A "kóros érdektelenség szindróma". Amikor sem a testépítőket, sem bmw-seket, EMOsokat, sem a lőtéri kutyákat, cigányokat, bajuszos karatésokat ...stb. nem érdekli az, hogy ki mit gondol róluk. De később mindegyik szubkultúra azon rinyál, hogy "minket nem ismernek igazán és minket nem fogadnak el kellőképpen. És különben is mindenki más hülye, köcsög...stb."
(Hozzáteszem, a politikai pártok is hasonló elven működnek.)

Mindegyik csoport bezárkózik a maga kis világába és onnan méregeti vagy ferde szemekkel, vagy éppen totálisan lenézi a "kívülállókat".

Manyecska 2012.11.21. 10:35:55

Zokniban fürödni lehet ott???

Kirántott szőlőkaró 2012.11.21. 10:36:32

Távol álljon tőlem, hogy a GYM válaszának stílusát védjem, de a shop.builder regisztráció és az üzlet facebook oldalának "lájkolása" között nem kellene feltétlenül egyenlőségjelet keresni a posztolónak.
Feltételezem, hogy a havibérlet árából csak a webshop-ba regisztrált, "neadjisten" ott már vásárolt felhasználók kaphatnak kedvezményt.

2012.11.21. 10:40:44

@Shadowbull: Amikor az idiotaja elkezd hisztizni, hogyhat Drogos Nyul,

Így nevezte magát, én nem hisztiztem ezen, nem jól látod. Ha profi sportoló és üzletember benyomását szeretné kelteni, akkor nem így nevezi magát és nem így viselkedik. De különben ez engem a legkevésbé sem zavar hidd el. Az ő dolga, nagyfiú, azt csinál amit akar, viszont ne lepődjön meg, ha ezért néha kiröhögik.

Fuxika 2012.11.21. 10:44:08

Azt értem mi a Body, mert
fizikoszellemi munkát végzek én is, azt is, mi az a Building, hiszen sok épületen dolgoztam már. Csak azt nem tudom, mi a lófasz az a Gym, mert mi eddig még csak Gin-t ittunk.
Vagy ez a GyurcsányMongyonle-nek a rövíditése?

Shadowbull 2012.11.21. 10:51:35

@csabapayne: ez nem szubkultura-fuggo hanem egyenfuggo.

Meg aztan az atlagemberrol volt szo: az meg olyan hogy szereti kulonbnek gondolni magat masoknal. Ezzel epiti a szemelyiseget, es ezzel kompenzalja a tudatalattija es a tudatos enje konfliktusabol szarmazo feszultseget.

Az atlagember ranez egy testepitore, es nem azt mondja hogy baszki, ez evtizedek ota edz mint az allat, heti negyszer bassza a rezet az edzoteremben, tonnakat mozgat meg ugy hogy majd leszakad mindene, a kajajat pontosan belovi, dietazaskor honapokig szenved hogy lemenjen rola az utolso zsirreteg is, nem kajal felre, nem cigizik nem iszik nem zabal csipszet este a baratok kozt alatt. Es emiatt mellesleg jol is nez ki.

Es ekkor az atlagember magara nez, egyik kezeben a csipszeszacsko, masikban a sorosuveg, es megallapitja a tudatalattija hogy bazmeg olyan vagyok mint egy teleszart zokni (by Bunny) es elkezdi gyartani az elmeleteket, hogy megnyugtassa a sajat lelket, hogy o nem is egy lusta diszno, mert a testepitok buzik, kicsi a pocsuk (igaz neki is, de az nem szamit, ugysem latja mar a hasatol) onimadok, es egyebkent az egesz arrol szol, hogy bevesz az ember egy tablettat es kesz, hat ez lofasz kerem szepen es meg egy maratont sem birnanak lefutni nem is erosek es kotelre sem birnak maszni. Persze a tudatos enje jotekonyan elfedi a tenyt, hogy maratont nemhogy lefutni nem tudna az emlitett atlagember, de a fotelbol a teveben vegignezni sem, kotelre altalanos iskolaban sem birt felmaszni, es a nem eros testepito minden tekintetben nagysagrendekkel erosebb mint o.

Na ezert nem szamit mit gondol az atlagember, es ezert nem erdemes imazsepitessel foglalkozni. Akkor legalabb annyit tegyenek meg, hogy hagyjak a szubkulturat beken, aztan ennyi.

Amusing 2012.11.21. 10:58:08

@Shadowbull:
10 pont az írásért

mindenki szeretne jó és izmos testet, aki nem az még magának is hazudik !!!!
akinek kellő kitartással sikerült, az meg rohadt szteroidos barom, 0 iq-val

Shadowbull 2012.11.21. 11:00:16

@cirróka: Bunny amikor tobb mint 10 eve rakattant a testepitesre, akkor o is nyomta a koxot.

de hamar rajott hogy hova vezet es mivel jar, es azota komoly antidopping propagandat es felvilagositomunkat vegez az amator testepitok koreben (is).

A regi nicknevet viszont meghagyta, de helyesebb lenne AntiDrugs Bunnynak hivni.

Bérgyilkos Bohóc 2012.11.21. 11:05:21

@Shadowbull: Nincs "és". Mit vársz? Nem fogok nagy bölcsességeket kinyilatkozni és messzemenő társadalmi következtetések levonni, pusztán leírtam, hogy ez a stílus de ismerős, mert Bunny is... hadd ne írjam már le megint.

Másik mondandódhoz:
Én is tizen valahány éve edzem és megfigyelhető, hogy a gyúrás hatására egyes elemeknek milyen gusztustalanul nő a felsőbbrendűségi érzésük. Van egy tipikus csoport, akik messziről megismerni. Ugynazok a tipikus panelek: ahogy üvöltve dobálják a súlyokat, szélesen gesztikulálva hangosan beszélnek, köszönni nem tudnak (csak a 45-ös bicepsz feletti "spanoknak"), súlyokat nem pakolják vissza, egyszerűek, flegmák és mély megvetéssel beszélnek a "papucsos hülyegyerekekről", egyetlen témájuk a gyúrás és minden ami azzal kapcsolatos. Lehet akármilyen kemény edzés és diéta mögöttük, ezek az emberek végtelenül taszítanak és messziről kerülöm őket.

Shadowbull 2012.11.21. 11:08:17

@Bérgyilkos Bohóc: szerintem ebben nagyon is jol megertenetek egymast Bunnyval.

Mindenhol vannak idiotak, pont a testepitok kozott ne lennenek?

Ugyandehogy (törölt) 2012.11.21. 11:08:49

"Nem hiszek a negatív reklám elméletében, de annál jobb reklám nem kell, hogy egy edzőteremben normális társaság van és nincsenek gyökerek."

helianthus 2012.11.21. 11:12:16

@Shadowbull: "Es ekkor az atlagember magara nez, egyik kezeben a csipszeszacsko, masikban a sorosuveg, es megallapitja a tudatalattija hogy bazmeg olyan vagyok mint egy teleszart zokni (by Bunny)" áhhhhhhh! Ez már megint milyen? Vannak a testépítők meg vannak az átlagemberek? És kész? Ja és az előző csoportba az tartozhat, akit Bunny méltónak talál rá? Eddig azt hittem átlátom a dolgot, de rájöttem, hogy ez a prolbéma nagyon mélyre (!) nyúlik. Részemről ezennel kiszállok és békén hagyom a szubkultúrátokat. Jajj, a chipset el ne felejtsem az esti sorihoz, mert elfogyott!!!

2012.11.21. 11:13:13

@Shadowbull: Oksa! Még egyszer mondom, engem nem zavar. Látom a haverod, én is védem az enyémeket.
Viszont építő jellegűnek tekintheted a kritikámat. Szólj neki, hogy nagyon rossz a stílusa és nem azt a hatást váltja ki amit szeretne. Az, hogy valaki magát adja, csak bizonyos határokig célravezető. Ha küldetéstudata van, akkor pláne! Nem ezt nevezik szuggesztív személyiségnek, ezzel rengeteg embert elijeszt, akik esetleg hasznát vennék a tanácsainak!

Shadowbull 2012.11.21. 11:16:51

@helianthus: latom komoly gondjaid vannak az erto olvasassal... Meg aztan olyan dolgokat magyarazol bele amik nincsennek is ott.

Mindegy.

kisgalád 2012.11.21. 11:17:18

@Shadowbull: Kedves Bika, kérlek maradj az árnyékban. Ahová való vagy.:))))))

Manyecska 2012.11.21. 11:18:56

@helianthus: a tele..rt zokni by iháem még vagy 10 évvel ezelőttről!:D, én is szoktam itt néha emlegetni /a kutyámmal kapcsolatban, aki nem csivava/ én nem csippelek meg nem is cigizem, elég volt 7 év kőkemény élsport kőkemény edzőtáborokkal!! Pl. futás dombnak fel három km, levezetésképp délután..:)) Nem vagyok én se semmi jó elrontója..

England win The Ashes! 2012.11.21. 11:21:16

@adambrisbane: Nincs ezzel semmi gond. Mi is megtudtuk, hogy Zombinyuszi a hozzá hasonló fékezett habzású lényeknek hozta létre a tornatermét. Tiszta sor, mi sem keressük a társaságát, másrészt viszont megtalálták álmaik trágyadombját a legyek, hogy kissé lírai legyek (baszki, ez még rímel is!).
Bár a levelezés alapján Zsolti beillene közétek, ugyanaz a szint.

Shadowbull 2012.11.21. 11:22:13

@cirróka: nem a haverom, nem is ismerem szemelyesen.

Szerintem Bunny teljesen tisztaban van azzal amit irsz, de kabe leszarja, hogy kit ijeszt el es kit nem.

Es ha megnezed a fenti kis levelvaltast, a vegen megiscsak igaza lett, a leveliro pontosan olyan gyoker mint ahogy Bunny elegge el nem itelheto modon prekoncepcionalta...

neccharisnyás útonálló (törölt) 2012.11.21. 11:22:32

@Shadowbull: Mi ezen a lol mucika? 185 centi mellé az pontosan a gizda kategória.

Shadowbull 2012.11.21. 11:23:30

@kisgalád: ez roppant frappans volt, oda meg vissza vagyok tenyleg.

Kirántott szőlőkaró 2012.11.21. 11:24:16

Azért a szteroid mellett se menjünk el szó nélkül.

Aki ebből él versenysportolóként, indul különböző, nemzetközi versenyeken ahol egy bizonyos szint felett igen jól lehet vele keresni (már a magyar viszonyokhoz képest), ott kénytelen, ha pariban akar lenni a versenytársakkal.
Ha élsport kategóriában nézzük, semmiben nem tér el többi sportágtól, ahol nemcsak az ember fizikai teljesítménye határozza meg a helyezést. A testépítő szteroidos győkér, Michael Phelps meg úszófenomén.
Más kérdés persze az olyan lelkes, akinek az első dolga, hogy a teremben, miután belenyomott a 30 kb-ba hármat papucsban (nyáron műanyagzokniban), hogy arről érdeklődjön mit szúrjon magába, ahelyett, hogy az alapvető ismeretekkel rendelkezne, amivel senki nem születik, hanem szépen elsajátítja. A szteroiddal is nyugodtan ki lehet törölni, ha nincs mellette megfelelő étkezés, edzésmunka és pihenés.
Arról meg, hogy mennyi bennük az erő csak annyit: a testépítés az illúziók sportja, azaz a cél, hogy minél tisztább, szimmetrikusabb, arányosabb testfelépítés jöjjön létre. Az alapozási időszakban (tömegnövelés) az átlagember számára óriási súlyokat mozgatnak, de emellett az átlaghoz viszonyítva iszonyatos mennyiségű minőségi tápanyagot visznek be, míg amikor az illúzió épül, akkor mondhatni "energiaszegény", magas fehérjetartalmú táplálkozást végeznek, ami jócskán visszaveti az erőt.

Körülbelül 10 éve, mikor elkezdtem, bennem is mindenféle előítélet élt ezekkel az emberekkel kapcsolatban (agyontetoválva, nyögve, ordibálva, nagy sötét autókkal, stb.), de idővel megváltozott róluk a véleményem,
Egy embert nem az határoz meg, hogy mit sportol, hanem hogy miként él, és hogyan viszonyul másokhoz. Szóba kell elegyedni velük és érdekes "csalódásokban" is lehet része az embernek. Bunkókat meg bárhol lehet találni, és még figyelmesen sem kell nézelődni. Bunkó aki az utolsó füstadagot a buszra szállva fújja ki, befelé. Bunkó, akinek ha köszönnek, függetlenül a köszönés mikéntjétől egy hányaveti "helló" a válasza. Bunkó aki az alapvető normákat nem tudja betartani, bunkó akinek minden kötőszava (leírva és kimondva is) a b*zdmeg (z-vel!) és még a végtelenségig lehetne sorolni. Bunkók mindenhol vannak, csak itt az előítéletesség miatt egy főre sokkal több jut.

Nem tudnak másról beszélni, csak az edzésről, táplálkozásról, egyéb kiegészítőkről? Az átlagemberek miről beszélgetnek? Fociról, politikáról, mekkora a saját nyomoruk. A testépítőknek ez befolyásolja az életüket nagy részben, a többieknek meg a fentebb említettek.

helianthus 2012.11.21. 11:29:01

@Shadowbull: mivel én az átlagpolgárokhoz tartozom, teljesen egyértelmű, hogy bennem van a hiba. Nem is érdemes erre több szót fecsérelni.

Manyecska 2012.11.21. 11:31:57

@helianthus: az uram unokatesója egy volt testépítő világbajnok fittnesz csajt vett el...de nem mondom tovább mert megköveznek:)! Van egy hároméves kisfiuk is, de, egész más pályára tévedtek mint amire az ember számított volna:(( /:P/

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2012.11.21. 11:33:13

@Shadowbull:

Ez pedig egy másik "emberi" probléma, mikor mindenki próbálja saját magát a másik fölé helyezni, mikor egyáltalán nem tartoznak még csak egy kategóriába sem. Sajnos az átlagember már csak ilyen, próbál kitűnni az átlagból azzal, hogy mivel nem képes mások fölé nőni, így elkezdni "fikázni" azokat.

Pl.: egy testépítő és egy természetgyógyász. Teljesen más kategória nincs is értelme az összehasonlításnak.

A testépítő az általad leírt életformát választotta, az átlagember pedig a sajátját. Egyik sem feltétlenül jobb vagy rosszabb a másiknál. Ezért még egymást gyalázni sincs értelme.

Shadowbull 2012.11.21. 11:33:14

@neccharisnyás útonálló: 185 centi es 80 kilo?

Anyás, mekkora egy debella noszemely lehetsz...

A gizda szorol nekem nem ez jut az eszembe....

Latatlanban merem mondani hogy van rajtad legalabb 10 kilo folosleg de inkabb tobb...

Shadowbull 2012.11.21. 11:35:13

@helianthus: latom betalalt amit irtam...

neccharisnyás útonálló (törölt) 2012.11.21. 11:37:10

@Shadowbull: Jó, fogyassz le! Te hozod a fűrészt, én meg megmondom, melyik végtagomra nincs már szükségem. Tudod, a csontoknak is van ám súlya. Főleg, ha szép hosszúak.

Rosszindulatú Vászka 2012.11.21. 11:39:53

@Shadowbull: nagyon nem vágod, mi a baja itt a núdlipöcsöknek a haveroddal, úgy tünik te meg a homérdialektika terén nem vagy toppon. Sebaj, nincs ezzel baj, megpróbálom másképp:

1. A legtöbb júzer itt a levelezésében tettenérhető kettősmércét tartja mulatságosnak, miközben ti, cáfoljátok, Bunny meg ráerősít a sztereotípiákra.

2. Ott a nagyobb gond, hogy erős aránytévesztésben van - ez nem csak az ő hibája, szinte általános jelenség - nem tud vagy akar különbséget tenni az intimszféra és egy nyilvános fórum között. Az nyeglejó "hő köcsög buzigyerek lenyomlak, tuggyad hány kiló vagy" bádístílus, ami nektek vagy neki az adott szubkultúrábam, zárt közösségben vicces, máshol bizony nem az, sőt szomorű és modortalan, de leginkább kifejezetten taszító, az a stílus nem való emberek közé, így nem beszél intellkigens ember.

3. Nem, klubon belüli, idegen embert elsőre leoltani kifejezetten a belterjes csoportok szokása, ez is elég visszatetsző dolog, de a ti dolgotok. Zsolt riposztja dettő, innen kezdve frankón fairbox, de ez nem menti fel a haverodat. Sőtmitöbb, ráreccsent a felvett (vagy zsigeri? Ezt nem tudhatom) imázsára. Marketing szempontból (ezt is ti firtattátok) alapvetően elvetélt és hibás magatartásforma, mert így lehet leghatékonyabban elüldözni a tétovázó vásárlo-aspiránsokat - és nem csak a papucsos núdlipöcsöket - nem csak attól a nyilván színvonalas klubtól, de webshop-tól is. Ha ellenben nem profitorietált a cucc, miért is nyilvános? Tudod egy internetes fórumban (akár facebook, akár saját tartoméányban szerkesztett online lap) sokkal nagyobb vásárlóerő és bevételhozó tömeg a rídanli, mint az aktív csetelő.

4. "Csak ennyi? Mondhatta volna szebben is kislovag! Más más hangnemből, hallja csak!" - hogy fitogtassak egy más szubkultúrából, de ezt már előttem többen is megtették. Szóval elkövette a haverod a legnagyobb hibát, amit ügyfélszolgálatos vagy hivatalos levelező sohasem tehet meg. Ha kapott volna akár cak egy tőmondatos releváns választ, lehet, hogy az a hüjegyerek visszatérő porvássárló lett volna, de a legvalószínűbb, hogy az első alkalommal leerodálódik a fantipompi és igen férfias antipapucs klubról, ellenben jó hírét kelti a koxos buzigyerekek között és szert tesztek pár faszagyerekre, akivel együtt zorkóthattók.

Ennyit a targetereklámról, tudod az nem csak arról szól, hogy célzottan kapjad meg, hiszen 100-ból 99 júzer nem kattint rá, ellenben beleég a tudatalattijába és vétlenül is reklámhordozó közeg lesz belőle.

Hát ezt itt a legtöbben így látják, úgy vélem.

ÉS még valami: hüjékkel nem vitázunk. HA nagykeményen lecsavarta Zsoltit, minek állt le vele hirigelni? Ez az igazán angy gáz, innen kezdve ojan homokozós kakaskodás a cucc, nem sportszerű és nem ér pontot, hacsak nem a többi egybites hüjegyerekkel akar vele felvágni, vagy nem belőve csinálta, mert akkor érthető.

2012.11.21. 11:40:24

@Shadowbull: nem a haverom, nem is ismerem szemelyesen.

Én is letagadnám, szó se róla! :) Akkor viszont egy reménytelen, szánalmas alak és nem értem mi kifogása volt Zsolt ellen, hisz ugyanolyan mint ő!
Ha a disznó jól érzi magát a sárban, akkor hagyjuk ott! Ebben az esetben viszont jót tesz azoknak, akiket elutasít ugyanis megkíméli őket a "kellemes" társaságától!

helianthus 2012.11.21. 11:42:26

@Shadowbull: ja, hogy azt gondolod, hogy azt gondolom, hogy teleszart zokni vagyok a testépítőket meg csodálom, mert jól néznek ki?
Nem, nem talált be. ;)
Hál istennek, ennél egy kicsit összetettebben működök és az önbecsülésemnek sincs semmi baja. Tisztában vagyok az erőségeimmel és a gyengeségeimmel (mert nekem olyanok is vannak, :( ), és még ha gondom is lenne ezen a téren, az lenne az utolsó, hogy testépítéssel szerezzek önbecsülést. De ez is csak azért lehet, mert a gyengébbek kedvéért típusba tartozom. Ezt azzal is bizonyítom, hogy magyarázok olyan embereknek, akik berögzítettek egy-két egyszerű algoritmust az agyukba és az alapján szemlélik a világot. Tudod, kicsit sajnállak is ezért, egy csomó jó dologról lemaradsz. :(

2012.11.21. 11:48:46

@Rosszindulatú Vászka: Hát Vaszilijem, ha ez a csóka egy kukkot is fel bír fogni abból amit Te itt leírtál, akkor én vagyok a GOBBIHILDA!!!!

Rosszindulatú Vászka 2012.11.21. 11:54:28

@cirróka: mindég is csudáltam a Gobbi Hilda művésznő dácsájának a lúpatkóbúl heggesztett kerítését, számomra az a burzsuj-szocilizmus vasbuhera művészetének éke fénye és csúcsa. Annyira bizarr a cucc, hogy hovatovább. Sztem.

Shadowbull 2012.11.21. 11:55:29

@neccharisnyás útonálló: tegyel be nagyfelbontasu fehernemus kepeket minden iranybol, szivesen megmutatom hol a felesleg :)

neccharisnyás útonálló (törölt) 2012.11.21. 12:03:31

@Shadowbull: Á, kösz, de a pózolás az én szubkultúrámban nem divat.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2012.11.21. 12:04:40

@Rosszindulatú Vászka: Meghajolok a nagysága előtt. Bár szerintem ezt már tudta eddig is.

Rosszindulatú Vászka 2012.11.21. 12:08:41

@Babette_: @neccharisnyás útonálló: kissé kezdek zavarba jönni, köszönöm szépen, asszem még kicsit gyúrok az első randira azért, nehogy azt higgyétek, hogy valami szteroidtípúsos köcsög vagyok.

Shadowbull 2012.11.21. 12:08:59

@Rosszindulatú Vászka: 1. En nem cafolok sztereotipiat, csak annyit mondtam hogy nem kell vele foglalkozni.

2. Nem igazan ertem mire celzol az intimszferaval meg a nyilvanos forummal. Jelen esetben egy privat levelezesrol volt szo, amit Zsolti baratunk megosztott, kurva nagy ongolt love mellekesen.

3. Annak kene tudatosodni, hogy Bunny-nak nem celja hogy minnel tobben jarjanak az edzotermebe. Neki az a celja, hogy egy jol meghatarozott kor jarjon oda. Mivel o a tulaj (tobbek kozott) ezert joga van meghatarozni ki mehet es ki nem. Ez persze a Zsolti fele egysegsugaru fogyaszto agyaba nem fer bele, egybol el is kezdett emberkedni hogy en vagyok a vasarlo, en ugatok te meg kussolj mert belolem elsz. Hat zsoltika pofara esett, szerencsere, az ilyen gyikok beszelnek ugy a szerencsetlen ugyfelszolgalatossal meg tesco-penztarossal mint egy darab szarral. En meg ezt tartom visszataszitonak.

Hogy miert vitatkozik zsoltival, az meg bunny dolga. Miert ne? Jot rohog rajta, meg lehet le is osztotta a spanjainak. Es? Nyilvan ez a pornep szorakozasa, nade ha csak ez jut, nem jarhat mindenki operaba mint a muvelt kommentelok.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.11.21. 12:09:55

@Shadowbull: Tisztára, mintha Ron Hubbard élettörténetét mesélnének el az apostolai!

@cirróka: Még mindig nem fogtátok fel, hogy az egészségre önmagában is ártalmas, de legális puffasztószerek forgalmazása akár nonprofit is lehet, ha generál egy olyan belterjes fogyasztói közösséget, amely tagjai egyúttal, de legtöbbször nem ugyanannál a pultnál, sőt még nem is az öltözőben illegális tudatmódosító és egyéb, legálisan nem forgalmazható biológiai hatású készítményeket is vásárolnak, ami miatt az egész megéri. Debrecenben pl. az egyik ilyen előtt egy motoros csávónak adták oda a pénzt, ő meg megmondta, melyik autóból kapják meg az anyagot. Egy autóban egy-két csomag lehetett, mert amikor elment a kuncsaft, a kiszolgáló kiszállt a kocsiból, és egy másiknak a csomagtartójából vett ki valamit, majd visszaült. (Ezt pár éve leírtam egy másik fórumon, pár nap múlva eltűnt a csávó, évek múlva került elő. A motorja még a régi, de ott már nem árul...
A legstabilabb drog-rászoktató helyek az edzőtermek. Először csak azért tol a júzer valami rövidet, hogy jól bírjon gyúrni, utána azért, hogy lelazuljon hétvégére, utána azért, hogy mégis felálljon a farka/nedvesedjen a puncija, aztán meg azért, de már keményet, hogy ne érezze azt, hogy feleslegesen van ezen a világon.

Shadowbull 2012.11.21. 12:10:13

@helianthus: "Tudod, kicsit sajnállak is ezért, egy csomó jó dologról lemaradsz. :("

Mint peldaul?

Shadowbull 2012.11.21. 12:13:37

@neccharisnyás útonálló: akkor eleg ha a tukor ele allsz es oszinten megnezed magad.

Csak mondom: az "igaz hogy log a seggem, nagy a hasam, a combomon meg hullamzik a zsir, de a mellem kulso konturja meg mindig csodaszep" gondolatmenet nem vezet eredmenyre :)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.11.21. 12:14:51

@Shadowbull: @neccharisnyás útonálló: Én nem lennék ilyen kegyetlen. Csak azt mutatnám meg (nem fényképen, személyesen, és családi állapotom miatt kizárólag valamely lakatlan szigeten kettesben partra vetődve), honnan hiányzik valami, és ezzel máris kvázi dialektikusan cáfolnám is a hiány létét, mert ugyanakkor be is tölteném...

Manyecska 2012.11.21. 12:15:18

@cirróka: hálistennek messze külföldön élnek..:( pedig már elmúlt 40 a srác jóval:(

Manyecska 2012.11.21. 12:16:20

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: nem akartam mondani de nekem németsándor-fílingem van tegnap óta, de én szemét vagyok alapból is:)))

Szarazkoro 2012.11.21. 12:16:35

Nocsak, tiszta inyencseg ez a poszt.
Csak nekem jut Ede eszembe errol? :)
Ezek a gym-esek elegge parasztok, es meg megprobaljak megmagyarazni. LOL Nem sikerul, es nem ertik miert. Na ez a hely sem lesz sokaig nyitva! LOL

neccharisnyás útonálló (törölt) 2012.11.21. 12:18:30

@Manyecska: Most akkor tényleg felnőttfilm?
Igaz, a tökély test már megvan hozzá.....

Shadowbull 2012.11.21. 12:20:00

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: "Tisztára, mintha Ron Hubbard élettörténetét mesélnének el az apostolai!"

Legyen inkabb Jezus, o megiscsak kihajtotta ostorral a kufarokat a jeruzsalemi templombol, hubbardeknal meg fix ara van a gyonasnak. Bunny meg ingyen adja a Sarga Kapszulat, ugye... :)

" az egészségre önmagában is ártalmas, de legális puffasztószerek forgalmazása"

Nem zavar hogy fogalmad sincs mirol beszelsz?

"A legstabilabb drog-rászoktató helyek az edzőtermek. "

Jaja. De vannak kurvak is, pia, rudtanc, illegalis szerencsejatek, ilyesmi. Az edzotermek mar csak ilyen bunbarlangok, bezarni mindet!
had uljon a nep egeszsegesen csipszel meg sorrel a kezeben a baratok kozt elott.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.11.21. 12:23:32

@Shadowbull: "Legyen inkabb Jezus,"

Mondom én!
Szóljatok, ha már őt is keresztre feszítették...
Addig átmentem digizni az új posztba.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2012.11.21. 12:24:31

@Shadowbull:
"Bunny meg ingyen adja a Sarga Kapszulat, ugye..."

Elég szerencsétlen megfogalmazás. Dílergyanú rendesen benéz.

Shadowbull 2012.11.21. 12:26:48

@neccharisnyás útonálló: asszem akkor akar bunnek is nevezhetjuk, hogy megfosztod a vilagot a tokeletes tested latvanyatol.

Hat kell ez neked, nem felted a karmadat? :)

Shadowbull 2012.11.21. 12:27:58

@neccharisnyás útonálló: beetet, ez nem kerdes. ha egyszer hozzajutsz a bunny fele sarga kapszulahoz, akkor nincs megallas a lejton...

neccharisnyás útonálló (törölt) 2012.11.21. 12:30:29

@Shadowbull: :)))
A karmám köszöni szépen, jól elvan. Másoké már kevésbé.

helianthus 2012.11.21. 12:31:19

@Shadowbull: például ha elengednéd azt a kényszert, ami ilyeneket mondat veled "Csak mondom: az "igaz hogy log a seggem, nagy a hasam, a combomon meg hullamzik a zsir, de a mellem kulso konturja meg mindig csodaszep" gondolatmenet nem vezet eredmenyre :)" rájöhetnél, hogy van egy csomó ember, akinek a combján hullámzik a zsír, mégis okosak, értelmesek, szeretnivalóak és tudnak viszontszeretni is.
Tényleg nem értesz meg annyit sem, hogy a többség leszarja a hurkákat, narancsbőrt korpás hajat, meg tököm tudja mit, és nem gondolja, hogy ezek hiánya egyenlő a boldogsággal? És ennél kicsit mélyebben szemléli az embertársait és képet sem ezek alapján alkot róluk, plánem nem így osztályozza őket? ???
Furcsa, hogy pont nekem kellene ezt elmagyaráznom egyébként, mivel pár hete pont kifejtettem azon véleményemet, hogy a külső nem számít. Kaptam is érte rendesen.
Még valamit röviden, és aztán tényleg megszakítom a beszélgetést, mert olyan érzésem van, hogy süket fülekre találtam, szóval egy kolléganőm jut eszembe rólad, akinek a mániája, hogy hibákat keres magán é másokan állandóan, pedig a hibák benne vannak, a kicsi fejében.

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2012.11.21. 12:31:59

@Rosszindulatú Vászka:

Ezzel a Bunny-val talán az a baj, hogy nem gondolja végig a "laza és beszólogatós" stílusának a következményeit.
Mert Zsoltika az egyszeri "buta" leendő ügyfél jól megkapta a magáét. És valószínű, hogy ő egy fiktív ügyfél volt, hogy a konditerem megcsinálja vele a "targetmarketingjét".

De a mai világban számolni kell a tesztvásárlókkal is, akiket nem a "papucsos wellness-köcsögök" jelenléte fog érdekelni, hanem a kiszolgálás és az ügyfélhez való hozzáállás minősége.
Még akkor is, ha a konditerem jól lehatárolható ügyfélkörre szeretne építeni.

A leendő ügyfelek közül is lehet, hogy többen hasonló elveket vallanak, mint a konditeremben. Hogy nem kell papucs, szauna, csilli-villi gép, diszkó, csak a sport és az izom számít... de amikor azt látja, hogy az "ügyfélnek/vendégnek nincs igaza (még ha hülye is)", akkor könnyez elbizonytalanodnak.

Csak két példa egy fiktív konditermi tagról:
- Hé... tedd le a súlyzót, zárunk!
- De még csak 2 óra múlva zártok.
- Ne rinyálj kisköcsög, én vagyok itt a főnök és neked nincs igazad. Most zárunk és kész!
- De én vagyok itt az ügyfél és én fizetem a tagságit.
- De te vagy aki most kussolsz és különben is, ha legközelebb jönni akarsz, akkor neked +3000 mostantól a tagsági vagy pedig tipli van!

Persze 98% hogy ez nem fog bekövetkezni, de a leendő ügyfél azért lehet gyanakvó az ilyen stílus láttán.

Shadowbull 2012.11.21. 12:35:02

@neccharisnyás útonálló: jobb az ovatossag. Johet privatba is! :)

Manyecska 2012.11.21. 12:35:23

@neccharisnyás útonálló: manapság kissé erotikásan nyomják, tény! a weblap-készítés nem jött be:)

Shadowbull 2012.11.21. 12:38:59

@helianthus: dragam, mar nem eloszor muveled hogy kiragadsz a szovegkornyezetbol meg a vita kontextusabol egy mondatot es abbol vonsz le messzemeno kovetkezteteseket.

Szerintem oktathatnad a szalmabab-ervelest a retorikai iskolaban.

"rájöhetnél, hogy van egy csomó ember, akinek a combján hullámzik a zsír, mégis okosak, értelmesek, szeretnivalóak és tudnak viszontszeretni is. "

nem allitottam ennek az ellenkezojet. Sot, semmi ilyesmit nem allitottam.

Rosszindulatú Vászka 2012.11.21. 12:40:58

@Shadowbull: ha nem olvasol figyelmesen és nem a kommentre válaszolsz, nem tudunk beszélgetni.

1. Nem te, hanem ti. Ti, úgymint a Banni pártján lévő gyúrós-kommentelők itt, meg a kapszulás üzenőfalon. Jelzem értelmetlennek tartom ezt a fajta árokásós kommunikációt, de időnként valóban szórakoztató.

2. Erre is utaltam, meg a kapszulás üzenőfalra is. Mitán mindkettő níilvános fórum, vonatkoznak rá a netika írott és íratlan szabályai. Nem kötelező érvényű, mint ahogy a való világban sem, csak ha nem akarod, hogy bunkónak nézzenek, illetve kultúrált mederben kívánsz a külvilággal érintkezni.

3. Én értelek, de te engem nem értesz még mindég. Abból a stílusból, ahogy beszélsz más emberekkel, nem feltétlenül, de lehet konzekvenciákat levonni a szövegközlő neveltetéséről és mentális állapotáról, ahogy az intelligenciájáról is. Ahogy ez itt meg is történt a haveroddal, örüljetek neki, nincs ezzel gond. De továbbra is úgy vélem, hogy nem elegáns ez a mosakodás, meg a Zsoltira kenés. Pont olyan pronyó volt a válasz, mint a kérdés. Zsolti meg nem vesztett semmit, szted ti (vagy ők sem).

Ezen röhögünk pont, hogy óvodás szintű szájkarate, frusztrált, jólmegmondós proliöntudatos kisvállalkozós stílben, ezért is merült a Dezsőmél párhuzam.

Mi köszöntük szépen az ingyencirkuszt, remekül szórakoztunk, jó volt, még sok ilyet, százat, ezeret!

neccharisnyás útonálló (törölt) 2012.11.21. 12:42:01

@Shadowbull: Lekopott a falról a Bíró Ica poszter? Ciki.

Rosszindulatú Vászka 2012.11.21. 12:43:19

@neccharisnyás útonálló: nem hinném. Egyrészt nem venném a cizellált lelkemre, ha miattam megvakulnának, no meg én mexotam a tunyulásba, hogy melegvízzel feredek le izzadás után, ez ojan cilivizációüs ártalom. Meg nincs patakunk.

Shadowbull 2012.11.21. 12:44:23

@neccharisnyás útonálló: lehet hogy nyomi vagyok, de nekem sohasem voltak csajos poszterek a szobam falan....
Amig posztereket ragasztgattam, csak motorok meg autok voltak, meg nehany egyuttes....

csarlee 2012.11.21. 12:46:27

Szerintem az senkinek nem tűnt fel, hogy a regisztráció a shop.builder.hu-ra vonatkozik!!!!

neccharisnyás útonálló (törölt) 2012.11.21. 12:48:23

@Rosszindulatú Vászka:
Ja, ne feledd: lovon se lehet odajutni. A magyar pedig köztudottan lovasnép.

@Manyecska:
Nehéz ügy.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.11.21. 12:49:27

@Shadowbull: Azok is mind fiúbandák...
@Dr. Szarazkoro: De, nyitva lesz. "Amíg veréb van, lószar is van" (Feuerbach in Moldova)

Manyecska 2012.11.21. 12:49:33

@csarlee: igazad van!!!! Zsóti helyes válasza az "én anyámat.." lett volna. /elnézést tőle ezúton is,.. mástól úgyse várhatja:) /

Rosszindulatú Vászka 2012.11.21. 12:51:30

@neccharisnyás útonálló: jaja, nem vaok én valami buzi, hogy helikoferral mennyek, a Porséba meg kicsi a csomitartó, bele se fér a kedvenc sújzókészletem, motor - hát ugye abba a fajtikásparkba hogymár nehogymár gojmocizzak, gyalog meg tök ciki.

Eh... nem egy frekventált környék.

Esetleg limóval.

helianthus 2012.11.21. 12:52:42

@Shadowbull: válaszoltak helyettem itt @Rosszindulatú Vászka: kb ugyanezt írtam volna, csak nem ilyen frappánsan.
Ezt pedig szeretetből küldöm, számolgasd a hurkákat:

4.bp.blogspot.com/-xMlW57XNHBI/T8ULzVPDgNI/AAAAAAAAFjA/zIZif_qi4gk/s1600/Chinese-Shar-pei-photo.jpg

És végül kérek engedélyt meghunyászkodni! (szalutál)

Shadowbull 2012.11.21. 12:53:09

@Rosszindulatú Vászka:

1. Hogy masok mit irnak az az o dolguk, nekem csak a sajat mondanivalomert es velemenyemert van modom kiallni.
2. A "kulvilaggal" valo kulturalt kommunikacio nem mindenkinek tartozik a preferenciai koze. Meg aztan hogy mi a kulturalt es mi nem, az nezopont es egyeni kulturalis hatter kerdese.
3. Persze hogy lehet, ezt nem is vitattam. Meg ha ezek a konzekvenciak korlatozottak es nem teljes ertekuek. Amiket aztan lehet szinesiteni egyeb informaciokkal, peldaul azokkal amikkel tobbek kozott en is hozzajarultam a topik szinvonalanak emelesehez vagy lenyomasahoz (ez is nezopont kerdese).

Shadowbull 2012.11.21. 12:54:25

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: hat ezzel csak azt kockaztatod hogy nem ercsuk meg mink bunko gyurosok a cizellalt mondanivalodat.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.11.21. 12:58:24

@Shadowbull: Bevallom, az volt az egyik célom. Tudod, ez egy más kultúra. Semmi szub. Nem szeretném, ha magadra vennél bármit is erotikus évődésemből...

Shadowbull 2012.11.21. 12:59:08

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: naja, bar a "fiubanda" kifejezes nem tudom mennyire illik a GnR-re, Metallicara, AC/DC-re meg az Iron Maidenre.

(volt Manowar is, de azt letagadom, a sarkanyos, kardozos, lovaghaborus temavezetes ma mar ciki. Meg azt is letagadom, hogy neha meg ma is hallgatom oket).

De Sabrina kepeket mutogattunk egymasnak a suliban, az er?

Őrjöngő Sandy (törölt) 2012.11.21. 13:00:57

Vannak ott azért pozitív vélemények is...
"ziker (2012-11-11 17:38:46)
Nagyon klassz dolog, hogy mindig van leárazás, kedvezmény, vagy akció. Most például Scitec fehérjékhez + fehérje. Így már kifejezetten olcsó, ár-érték arányban pedig kimagasló. Rendeltem is belőle."

És aki azt gondolja, hogy ezt maga a tulajdonos írta, az egy reszketeg, vézna gyökér :)

Shadowbull 2012.11.21. 13:03:59

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: igazad van, a helyedben sem szornam az intellektusom morzsait a meltatlan gyuros csavok koze, nem erdemlik meg.

Nade en nem vagyok a helyedben, mar az is nagy eredmeny hogy irni megtanultam.

Rosszindulatú Vászka 2012.11.21. 13:09:07

@Shadowbull: tévedsz. A kultúrált viselkedésnek rengeteg szabálya van, igaz ellenben, hogy ezek közt markáns különbségek adódhatnak, kultúrközegtől függően. Ez itt Agyarországban is egy fejlettnek mondott társadalom, saját értékrenddel és normákkal, nagyjából eukomform világképben.

A jómodor, meg a társas érintkezésben használható releváns és tiltott szavak csoportjai is eléggé korrektül behatároltak, van irodalma a dolgonak, nem kell kétségbe esni. Az, hogy valakik ennek nem hajlandók, vagy nem képesek megfelelni, az ő dolguk, de ne picsogjanak, ha mindenféle, nekik nem tetsző sztereitíp és pejoratív jelzővel minősíttetnek.

Továbbá az, hogy az a belterjes és nem komilfó dialektika, amit beszélnek és a külvilág felé is sikeresen használnak, az nem az ő érdemeik példázata, hanem pedig a társadalom toleranciájának és fejlettségi szintjének remek tablója.

Őrjöngő Sandy (törölt) 2012.11.21. 13:18:28

@dexitw: Sokat elmond az "Én" szó énközpontú helyesírása.

Shadowbull 2012.11.21. 13:18:32

@Rosszindulatú Vászka: A kulturalt viselkedes nyilvanvaloan elvarhato egy olyan kozegben, ahol az az alapertelmezett, es mindenki tartja is magat az irott es iratlan szabalyokhoz.

De legyel olyan jo, es olvasd vissza figyelmesen a levelezest fentebb.

Ha ugy tunik neked, hogy bunny lepte at eloszor a kulturalt kommunikacio hatarait, akkor mi teljesen maskepp latjuk a vilagot.

Ami persze nem baj, sot.

Mad Mind 2012.11.21. 13:18:55

Mindkettő köcsög. A nyavalygót nem látnám szívesen a boltomban, az edzőtermest, meg a munkatársaim között.
Egyébként meg mit nyafog a posztoló, ha nem akarják őt ott, minek akar mégis oda menni? Csakazértis? Mint egy óvodás?

Dr. Kix 2012.11.21. 13:21:51

Most ugrik be, hogy kőbájker hogy szidta a kivitelezőket valamelyik égéstérben, hogy mennyi mindent elrontottak a tornaterem kivitelezésekor.

Ha velük is így kommunikált, akkor azt hiszem, meg van a magyarázat, miért lett annyi silány munka kivitelezés közben.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.11.21. 13:28:37

@Őrjöngő Sandy: Nem helyesírás, helytelen írás. Ettől többet viszont nem is szabad elvárni tőlük.

Rosszindulatú Vászka 2012.11.21. 13:29:40

@Shadowbull: ismét nem olvasol figyelmesen, kérlek tedd meg, hogy tudjunk érdemben dumcsizni és ne kombinálj bele olyanokat, amiket nem állítottam.

Szarazkoro 2012.11.21. 13:31:30

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Hehe Kedvesem, nem forditva? Loszar van vereb is? Na jo nem kotozkodok, igazad van, de azok is eszreveszik 1x h mekkora tompa a banda.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.11.21. 13:32:42

@Mad Mind: "Mindkettő köcsög."

Ahogy mondod.

Meg Zsolt tegezéssel nyit, oszt nyávog, hogy visszategezik.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.11.21. 13:32:47

(Eltűnt egy kommentem. Xenu megcsippelte?)

@Shadowbull: "Sabrina kepeket mutogattunk egymasnak a suliban, az er?" - csak ha a magatokét vertétek ki rá, és egyedül a WC-fülkében.

"en nem vagyok a helyedben, mar az is nagy eredmeny hogy irni megtanultam"
- A következő nagy lépés az lesz, amikor majd megtanulsz magyarul is írni. Megtalálod pl. az okostelefonodon a magyar ékezetes karaktereket. Egy új világ fog feltáródni a számodra!

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.11.21. 13:34:49

@atpijkamo: Gyúrni jár, vazzeg! Mit vártál? Habilitációs értekezést a könnyűzene és a sátánizmus összefüggéseiről?

Shadowbull 2012.11.21. 13:35:31

@Rosszindulatú Vászka: nem sok ertelmet latom altalanos ertelemben vitazni egy jelensegrol, nyilvan a konkret esettel kapcsolatban kene kovetkeztetesekre jutni.

egyebkent meg csak szellemi maszturbaciot folytatnak, az meg ugye a gyurosoknak nem megy mert nincs agyuk. Se.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2012.11.21. 13:37:18

Na, én mentem "mókázni". Aztán még kényszerűen érintkezni egy másik szubkultival, ami adott elemeiben kísérteties hasonlóságot mutat a hőbörgő gyúrgyalagok szorgos népével. Argh, heszusz, most mutasd meg, hogy a képedre formált bábfigurákba mennyit töltöttél magasztos lényedből.

Nektek további szép napot!

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.11.21. 13:39:16

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Legalább plagizálhatna valamit. Az manapség úgyis olyan divatos. Legújabban Tömjén bukott meg. Nem figyelt, hogy el kell lopnia a dolgozatot a könyvtárból.

Shadowbull 2012.11.21. 13:41:12

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger:

szerencsere vagy sajnos (kinek mi ma a trendi) nem volt meg semmilyen homoerotikus elmenyem. 80as evek vegenek tipikus altalanos iskolaja volt a mienk, csak a kepeket mutogattuk, a kiverest mindenki elintezte otthon maganak.

(de semmi buzulas! buzulas az nuku!)

Egyébként meg nincs magyar ékezetes karakter ezen a billentyűzeten, így elég körülményes írni.

ekezet nelkul meg nagysagrenddel gyorsabb vagyok.

okostelefonom meg nincs. Az nagy baj? Kulturalt tarsasagban leneznenek, mi?

Rosszindulatú Vászka 2012.11.21. 13:42:08

@Shadowbull: amúgy is alaposan kibeszéltük, már csak ismétlés volna, inkább mennyünk az új posztba tévézni!

csudacsaba 2012.11.21. 13:42:14

@Fuxika: Ez a legjobb hozzászólás amit itt olvastam. :D

Shadowbull 2012.11.21. 13:47:19

@Rosszindulatú Vászka: nem vagyok nagy homar fogyaszto, ide is mashonnan tevedtem.

Bérgyilkos Bohóc 2012.11.21. 13:49:26

@Shadowbull: Nem kell ahhoz, alpári kifejezést használni, hogy valakit kulturálatlan (jelenesetben arrogáns tapló) jelzővel illesenek. Ha valaki a fentihez hasonló cinizmussal reagál már bőven ide sorolható. Ahogy fent is látható, a posztoló legelső normális levelére is a szokásos hülyének néző gúnyos sorokat kapott Bunnytól. Pedig mennyivel egyszerűbb lett volna, azt írni, hogy Kedves Zsolt, nem ide, hanem oda kell regisztrálni...

mürmidon 2012.11.21. 13:52:24

Drugs Bunny alias Kőbájker minden hozzászólása ilyen. Mivel testépítő és motoros körökben is megfordulok, nem először találkozok az általa intenzíven terjesztett "kultúrával". Igazából csak azon csodálkozom, hogy eddig még nem verték meg nagyon. Ennek az lehet az egyik magyarázata, hogy ezt a stílust főleg neten engedi meg magának, személyesen nem, vagy csak finomabb tálalásban. Inkább nem minősítem, de ha mégis kéne azt mondanán pszichés eset a ember... A szomorú az, hogy a szóban forgó úriember több hivatalos elektronikus sajtó cég munkatársa, videobloggere, újságírója. Szánalom, hogy itt tartunk...

k.o.d.i. 2012.11.21. 14:05:34

Na akkor Bunny stílusban: Remélem az egész tetves kóceráj úgy megy csődbe, mint a fos. És ezt ezen levélváltásból következtetve mondaom. De nem is, mert csak olvastam a "bodybuilder blogot" is (aminek a bejegyzéséhez persze ultraférfias, tökös, tesztoszteronnal átitatott módon) NEM lehet hozzászólni. Szóval én meg pont az ilyen elszállt agyú faszfej gyúrós gecik miatt nem kezdtem el járni terembe. Vagyis elkezdtem. Aztán elegem lett a sok alfahímből, amelyik egy év alatt 100 kilót gyúr magára (havi 50 rugóból) aztán meg azt hiszi ő itt a svarcenegger és lenézve fitymál mindenkit, aki nem locsolócső méretű erekért jár oda, csak szimplán szeretne edzeni. Ennek a faroknak pont ilyen a hozzáállása. Kiskancsó? Meg gyökér? Ezzel sikerül ügyesen táplálnia azt a korántsem megalapozatlan sztereotípiát, hogy gyúrni bizony csak agyatlan faszok járnak. Nos, én sem járok gyúrni. Edzek. És kösz jól vagyok. És azért rühellem ezeket a faszokat, mert azt hiszik, hogy külön kibaszott kasztjuk van és akinek egy agysejttel többje és néhány kiló izommal kevesebbje van, az mind kis buzi, aki divatolni jár oda. Hát rohadjál te meg! Pont ezért járnak a "normális" emberek "wellness" termekbe. Mert ott talán kevésbé érzik magukat szardarabnak. Onnan talán nem nézik ki őket. Na egy szó, mint száz: halj éhen bazmeg!

Shadowbull 2012.11.21. 14:09:57

@k.o.d.i.: benned nagyon erosen munkalkodik a kisebbsegi erzes.

Bantottak?

k.o.d.i. 2012.11.21. 14:18:04

@Shadowbull: látom te vagy az udvari csicskás. Nem írom le még egyszer, hogy miért rühellem az ilyen nagypofájú seggeket. Fentebb említettem. Te nyugodtan mássz a seggébe, ha gondolod. Nem kisebbségi érzés ez, de azt is leszarom, ha szerinted az.
Amúgy igen, mondhatom azt, hogy bántottak. Bánt, ha egy helyen én fizetek , majd ezek után a "törzsvendégek" fasszopó módjára nem köszönnek, a főnök meg egy címeres fasz. Oda nem szívesen megyek. Kocsmába se, terembe se, bankba se, közértbe se. Bánt az alpári taplóság. Szóval meg vagyok bántva és ezt azzal díjazom, hogy máshol veszem meg a szolgáltatást. Aztán remélem, hogy az ilyen alulszocializált korhadéklakók meg tönkre mennek a picsába. Ennyi.
De tudod mit? Te nyugodtan járj csak ilyen helyre, élvezd hogy a szádba szarnak, ennek tetejébe még fizess is érte és legyél is erre büszke! Lelked rajta.

k.o.d.i. 2012.11.21. 14:22:18

ohh...és még valami...a papucs. Az a kurva papucs. Na az pont nem az akaratgyenge tizenévesek viselete, de pont a 15 éves A8-assal lazuló kivénhedt, szétkokszolt redősnyakúaké. Én őket kerülgettem mindenhol. Gyorsan meguntam.

Teljesítményfokozó sporttáplálkozás · http://teljesitmenyfokozosporttaplalkozas.blog.hu/ 2012.11.21. 14:32:23

Humor a Sárga Kapszula néven futó fércműből :)

"Ízületvédők
Olyan ásványi anyagokat tartalmazó készítmények, amelyek kifejezetten az ízületek építőanyagait tartalmazzák. Hétköznapi életben is hasznosak, de különösen ajánlottak sportolóknak, elsősorban megelőzési céllal, hiszen gyakran komoly igénybetévelnek (sic!) vannak kitéve az ízületek."
SK 43.o.

Ásványi anyagok. Agyam eldobom, a glükózamin, kondroitin-szulfát, msm ásványi anyag? Raknak bele? Néha, néha raknak ásványi anyagokat is. Azt sem tudja mit árul :D

"Az L-karnitin elsődleges feladata a zsírsejtek szállítása: a zsírégető folyamatok nehezen működnek nélküle."
SK. 44.o.

Zsírsejtek szállítása, ekkora ökörséget! Legalább a reklámszövegeket olvasná el, ha biológiát életében nem tanult...

"Glutamin: A glutamin alkotja az izmok 60%-át."
SK 44.o.

Nettó baromság. Nem, a reklámok sem ezt állítják..

"A tápkieg. boltokban is kaphatók gyenge vitaminok, az egytablettás kiszerelésűek. Ezeket kistestű kutyáknak vagy pénzhiányt átvészelni javaslom."
SK 43.o.

Még jó, hogy állatorvosi végzettsége is van a szerzőnek :)))

Ez még csak két oldal. Kb a gimis tudása sincs meg Mr.edzőnek :D

Tanuljatok ti is a sárga kapszulából!
www.sargakapszula.hu/

Shadowbull 2012.11.21. 14:40:09

@k.o.d.i.: " látom te vagy az udvari csicskás."

Te meg a kis hisztis picsa?

Ha mar ilyen szinvonalon tarsalgunk.

Shadowbull 2012.11.21. 14:43:43

@Teljesítményfokozó sporttáplálkozás:

penzert is meg lehet venni konyv formaban.

Persze nyilvan neki lehet esni es mondatrol mondatra kielemezni hogy most akkor az l-karnitin tenyleg a zsirsejteket szallitja vagy nem.

A lenyeg szerintem nem ez, hanem az hogy egy total fogalmatlan ember is kap egy atfogo jellegu alapismeretet ezzel a sporttal kapcsolatban.

Aztan akit erdekel az belebujhat az l-karnitin valodi funkciojanak kivesezesebe, akit meg nem erdekel, annak eleg csak azt tudni, hogy mikor szedje es miert.

Manyecska 2012.11.21. 14:45:41

@Teljesítményfokozó sporttáplálkozás: én nem olvastam, de éjjel valahogy:D eszembejutott hogy a sajtnak szénhidráttartalma van, a zedző szerint, hol helyezkedik el benne vajon az?

Őrjöngő Sandy (törölt) 2012.11.21. 14:45:44

@k.o.d.i.: Ha vigasztal, legtöbbjük korán szembesül az impotencia szomorú jelenségeivel, azután már csak a nagy autók maradnak, ha telik rá.
Van kivétel amúgy. Találkoztam már edzőteremben BME-t végzett, kigyúrt sráccal, aki még udvarias is volt ráadásul.

Teljesítményfokozó sporttáplálkozás · http://teljesitmenyfokozosporttaplalkozas.blog.hu/ 2012.11.21. 14:51:17

@Shadowbull: 100 oldal könyv, olyan fontos tartalmakkal mint két oldal fotó egyetlen sor könyvről (egy könyvespolc egyetlen sora), hogy látott már olyat. Két oldal.

"Komolyan, esküszöm láttam már könyveket a polcon csak időm nem volt elolvasni!"

A többi meg a bb.hu valódi edzők által írt oktató anyagainak a szintjét meg sem közelíti. Azokban benne vannak az alapok, akinek ez az átfogó ismeret az majdnem menthetetlen. :)

Aki szerint egy vitamin attól lesz alul-dozírozott, mert nem több tabletta/kapszula egy napi adag, az nem tud semmit.

Manyecska 2012.11.21. 14:51:55

@Manyecska: najó ha tejből, laktóz játszhat nyilván, de hülyén hangzik!

k.o.d.i. 2012.11.21. 14:52:59

@Őrjöngő Sandy: persze, nem általánosítani akartam én sem, csak ez a tahó pont azt erősíti meg az emberben, hogy ahol ilyenek a dolgozók, vendégek az nem kultúrembernek való hely. Ma már mellesleg megtehetném, hogy bemenjek egy ilyen terembe, mert már nem úgy nézek ki mint anno, amikor először jártam el edzeni, ma már talán nem néznének ki, bár nem vagyok egy két ajtós biedermeier, de fölötte vagyok a 90 kilónak.
Az a legnagyobb bajom, hogy az ilyenek elriasztják azokat, akiknek a leginkább szüksége lenne a biztatásra, a segítségre. Jobb esetben a fiatal otthagyja az egészet a picsába, rosszabb esetben betol minden szart, hogy akkora legyen, mint a "nagyok". Ez a baj. Persze én is találkozok jófej emberekkel a teremben, műveltekkel is adott esetben. Nyilván nem is velük van bajom. A tahóság...na azt nem szeretem.

k.o.d.i. 2012.11.21. 14:59:20

@Shadowbull: nem társalgunk mi barátom, az a baj. Bekóstolsz egy ilyen hülyeséggel, hogy biztos kicsi a faszom, azért írok ilyeneket, de nem az. Ez van. egy ész érvet meg mondani nem tudsz arra, hogy mitől fasza dolog paraszt módon viselkedni egy jövőbeli potenciális vendéggel, aki hót normálisan kérdez valamit. Reagálsz itt minden kritikára, arra is ami egyáltalán nem téged céloz, mint valami önjelölt "bunnymentő", aztán meg besértődsz, hogy ezt szóvá teszem. Nem én kezdtem itt a személyeskedést, no.

Teljesítményfokozó sporttáplálkozás · http://teljesitmenyfokozosporttaplalkozas.blog.hu/ 2012.11.21. 15:03:05

@Shadowbull: Tényszerűen az edző válaszol is csak addig működött, amíg valódi edző adott válaszokat normálisan. De erre már csak kevesen emlékeznek. Aki már ezen nőtt fel, annak ez a normális stílus, értékrend, tudás.

Teljesítményfokozó sporttáplálkozás · http://teljesitmenyfokozosporttaplalkozas.blog.hu/ 2012.11.21. 15:05:25

@Manyecska: Fogalmam sincs mit gondol rről a zedző, de elég kevés szénhidrát marad a legtöbb sajtban. Ha mélyebben érdekel adok ehhez forrást.

Shadowbull 2012.11.21. 15:18:33

@k.o.d.i.: nem emlegettem a faszodat, de ha mar itt tartunk: erositsd vagy cafold mar meg a fenti kritikakat, hogy a gyuros sracok csak azert jarnak gyurni mert kicsi a faszuk.

En teljesen masra gondoltam a kisebbrendusegi erzessel kapcsolatban.

Nem mentegetem bunnyt csak leirom a temaval kapcsolatos velemenyemet.

Es alkalmazkodom a hangnemhez.

Shadowbull 2012.11.21. 15:22:47

@Teljesítményfokozó sporttáplálkozás: en mar csak a bunny-korszakot ismerem, nehany evre visszamenoleg. hogy elotte mi volt azt nem tudom.

de mivel nekem nagyon sok kerdesemre valaszt adott, es amit ott felszedtem az mukodik, igy en csak ezt tudom elmondani.

Nem vagyok testepito, csak valaki aki hobbibol emelgeti a sulyokat. Az en abszolut primitiv amator szintemen ez teljesen elegendo. Es az edzo valaszol meg a sarga kapszula is nekem szol.

Teljesítményfokozó sporttáplálkozás · http://teljesitmenyfokozosporttaplalkozas.blog.hu/ 2012.11.21. 15:32:36

@Shadowbull: Ez teljesen rendben van. Celebekre, blikkre a testépítésben is igény van. Bár ez inkább a kacsa magazin, és ahogy olvasom a véleményeket ez is lesz a vége: index.hu/belfold/1989/2009/10/01/nagy_bando_szetver_egy_seprut_a_kacsa_foszerkesztojen/

Shadowbull 2012.11.21. 15:37:59

@Teljesítményfokozó sporttáplálkozás: meltatlan a parhuzam.

te a konkurenciatol vagy? csak kerdem. Adhatnal egy linket, minden erdekel :)

Teljesítményfokozó sporttáplálkozás · http://teljesitmenyfokozosporttaplalkozas.blog.hu/ 2012.11.21. 15:40:27

@Shadowbull: Méltatlan? :D Egyébként ott a link, semmilyen konkurenciától nem vagyok. Sőt, ha úgy vesszük egy vérből valók vagyunk. Bunny meg én.

Teljesítményfokozó sporttáplálkozás · http://teljesitmenyfokozosporttaplalkozas.blog.hu/ 2012.11.21. 15:48:00

@Shadowbull: Én, de ez nem konkurens termék. Ez egy szakkönyv. Laikusoknak alig érthető.

Shadowbull 2012.11.21. 15:53:50

@Teljesítményfokozó sporttáplálkozás: olvastad a sarga kapszulat.

azon kivul hogy tudomanyos szempontbol van benne nehany pongyola, nem szakmai fogalmazas, esetleg hatasmechanizmusbeli hiba, latsz benne taplalkozas temaban alapveto tevedest?

Teljesítményfokozó sporttáplálkozás · http://teljesitmenyfokozosporttaplalkozas.blog.hu/ 2012.11.21. 16:01:59

@Shadowbull: Nem pazarlom az időmet bulvárra. Nem is látom értelmét ezzel szítani az indulatokat amíg erre nincs személyes okom. Mindenki véleményt tud alkotni egyedül is. Ha kíváncsi vagy: a könyv egészében valamivel jobbak az arányok a hibákat tekintve per oldal, mint a kiválasztott két oldalon. (Az sem mellékes, hogy hiba csak ott lehet ahol szöveg is van.)

Shadowbull 2012.11.21. 16:07:21

@Teljesítményfokozó sporttáplálkozás: nyilvan kivancsi vagyok.

amit eddig osszeolvastam a neten, azzal nem megy szembe a konyv. ez meg egy kezdonek eleg.

Az lenne a gond ha a szakerto azt mondana, hogy hulye, ne egyel ennyi feherjet mert az nem is kell. Ilyesmire gondoltam az alapveto hibaknal.

Hogy az izom glutaminbol all vagy nem az mellekes szvsz.

Teljesítményfokozó sporttáplálkozás · http://teljesitmenyfokozosporttaplalkozas.blog.hu/ 2012.11.21. 16:20:45

@Shadowbull: Egy szakértő azért tudja már mit ír. Ha felesleges és ő maga sem érti, akkor ne írja bele.

Itt az autószerelők, rendőrök és mindenki más aki nem is tanulta, nem is olvasott róla azok a táplálkozás és edzés szakemberei. Van erre igény, mivel a többség ennyit sem tud és ez még pont befogadható tudás számukra. "Vakok között félszemű a király." Nincs ezzel baj.

Shadowbull 2012.11.21. 16:25:56

@Teljesítményfokozó sporttáplálkozás: "mivel a többség ennyit sem tud és ez még pont befogadható tudás számukra."

ez a kulcsmondat.

Teljesítményfokozó sporttáplálkozás · http://teljesitmenyfokozosporttaplalkozas.blog.hu/ 2012.11.21. 16:41:30

@Shadowbull: Ha a nehezebben tájékozódó, keveset tudó emberek a célcsoportom, akkor minek alázni pont ezeket az embereket? Ha jól tájékozódnának és sokat tudnának, akkor nem volna szükségük arra aki a válaszokat adja. Akkor megtalálnák a gyakori válaszokat is. A gyengébb képességűek oktatóinál sem utal erős jellemre, ha kínozzák a hátrányos helyzetű tanulóikat. Persze ez is egy értékrend.

anyahajókabinajtóhajtogató 2012.11.21. 16:47:13

Uram atyám!

Ez borzasztó, hogy mekkora köcsög

állatok vannak!

A posztoló kis öntudatos balfasz mégis

mit képzel magáról?

Remélem sikerül kiszűrni a hozzá

hasonló balfasz gyökereket ebből a

teremből!

ha bemegy akkor várjon már 2 hetet mert

akkor már én is ott leszek és

szeretettel meghívom egy kibaszott nagy

pofonra!

Eszem meg áll!

Tarkólövész 2012.11.21. 16:52:47

Hogy ennek a Zsoltnak miért nem szakadt a feje az anyja picsájába?

hobbigyuros · http://testepitoedzesnaplo.blog.hu 2012.11.21. 17:03:39

Látom kevesen értik mi volt a baj a Zsolt kérdésével...
Az, hogy a kedvezményekről kérdezett és süt, hogy nem tájékozott ebben a sportágban, mert a bodybuilder-t biztosan nem olvassa(ez olyan az erősportolóknak, mint a Buszsofőröknek a buszsofor.hu vagy a polgárőröknek a polgarorseg.hu), ahol ezerszer leírták hogy ez a terem olyanoknak készül, akik imádnak edzeni, nem pihenni meg kikapcsolódni járnak egy edzőterembe. Magyarul, az elhivatottaknak. Aki pedig fenn akad ott hogy KEDVEZMÉNY, az minden csak nem elhivatott az erősportok iránt.

Másrészt, ki az ki nem utálja azokat az embereket, akik olyan dolgokat kérdeznek, amiket megtalálnak két kattintással csak lusták? Senki.
Főleg nem egy sportoló. A sport nem a méretekről szól(mielőtt felhozná valaki hogy a 120 kilós kigyúrt haverja is lusta...), hanem a GONDOLKODÁSMÓDRÓL...Ez a terem pedig alapból "kiveti" a lustákat, a papucsban edzőket, a szaunázókat, azokat akik dumálni járnak, a két nyomás között cigizőket stbstb. mert ez nem erősportolóhoz méltó, főleg nem testépítőhöz ami az erősportokon belül is sokkal több szabály közé van szorítva.

Ennyi.

Manyecska 2012.11.21. 17:35:32

@Tarkólövész: talán mert nem kullancs, mint némelyek..

shwarcz bácsi 2012.11.21. 17:35:33

Ami kell a gyurashoz : fehérje, csirkerizs, napi 8l viz, 49234 fele szajon at szedheto teljesitmeny fokozo, vietnami gumipapucs, szénné tetovalt testreszek, szolarium barnitotta testszerkezet, mèretes bèlszerkezet, Turmix edzés elott, alatt, és után, okostelefon, edzes közbeni 69 telefonhívás, 4 törölköző, hogy minden gépre dobhass egyet lefoglalas céljából, kell egy 17 éves BMW ami a terem elott parkoljon mindenki által jól látható helyen, és persze a kurvanagy nyögések és fujtatások kettő nyomás között, valamint a teátrális jelenetekhez megfelelően képzett hasonló kinézetű társak. Ennyi. Más nem kell, és én garantálom neked, hogy egy baszottul kigyúrt állat leszel 3 hónapon belül.

ErtelmetlenSzajkarate (törölt) 2012.11.21. 17:35:43

@hobbigyuros: iq nuku. Boruljunk le a szent edzőterem előtt. Aki nem azt olvassa amit én azt meg elküldöm a pitsába. Gratulálok. Menjen a konditermetek tsődbe.

Xezs 2012.11.21. 18:31:30

@Pistie: és az téged miért zavar ha valaki kibillen az egyensúlyából? ő baja, ő töri össze magát. amúgy meg kurva egyszerű az ilyet kiszűrni: alapszabályban rögzíted hogy papucsban nem, aztán csókolom.

Megjegyzem én sem edzettem sosem papucsban és guggoltam is, bár aztán áttértem a tolópadra mert a faszom fogja tönkretenni ilyen hülyeséggel a térdét.

Bálintka. 2012.11.21. 18:34:47

Ez a levélváltás kamu. Kitalált szövegelés. Válság van vagy mi. Nehogy már ennyire bunkó legyen egy alkalmazott.
Lehetetlen.

ÁÁÁÁh.
Biztos a poszttolónak is volt gyurmaparkja a közelben, és így próbálja megvédeni a vevőkörét.

Edd China 2012.11.21. 18:46:30

:D:D:D

Úgy tűnik az "ügyfélszolgálaton" valaki túl sok ekit szedett a peresztrojka hevében :D

Xezs 2012.11.21. 19:01:08

@Shadowbull: Olyanok vagytok, mint az a fitnessznáci norbi. Ki a faszt érdekel, ha van valakin 10 kiló fölösleg? Nekem pont nem jönnek be a pálcika/izmos nők, Rubint Rékától pl. hányok és nem csak a feje miatt.

Mielőtt még hülyeségeket beszélnél, nem, nem jönnek be a 160-170 centis, 120 kilós nők.

De egy nőn legyen mit fogni.

Azt vedd észre, hogy nem feltétlenül csak az a jó, amit te képviselsz. Az is egy életforma, és kész.

A kóros elhízást természetesen én is rühellem és nem igazán vonz.

Xezs 2012.11.21. 19:09:39

@helianthus: A külső kurva sokat számít. Ha egy nő külsőre nem jön be, tőlem lehet akármilyen okos, mert nem az eszét akarom rommábaszni.

Bérgyilkos Bohóc 2012.11.21. 19:15:49

@hobbigyuros: Haha, és mégegyszer haha. Jól értem, hogy a Szájtek reklám oldalt... bocsánat, a body uildert valami tetsépítő Bibliának kell tekinteni, és aki nem olvassa, az csak egy komolytalan papucsos k*csög lehet.Ez ugye valami hülye vicc akar lenni?
"Aki pedig fenn akad ott hogy KEDVEZMÉNY, az minden csak nem elhivatott az erősportok iránt. "
Én folyamatosan keresem, hol tudom olcsóbban megvenni a proteint, nem vagyok hülye és nem vagyok a saját pénzem ellensége, ezek szerint én sem vagyok eléggé elhivatott (jó, mondjuk én is már csak hobbi szinten űzöm, de nyilván nem ez a lényeg)
Az meg hogy a srác nem kezdett bőszen guglizni, és ebből te levezetted, hogy lusta és nem való a terembe, ráadásul jogosnak érzed, hogy valaki normális kérdésre sültparaszt módjára reagáljon... az már egyenesen szürreális.

Dr. Kix 2012.11.21. 19:44:24

@Rocko-: Az, hogy az átlagember nem (így az átlag melós sem) komálja, ha úgy kommunikálnak vele, ahogy azt Zsoltival tették. Innen pedig már csak a régi mondást kell felidézni: amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten.

Rocko- 2012.11.21. 19:45:45

@Shadowbull: kurva jó, már másodjára röhögök. először a poszt olvasásakor, másodjára a kommentjeidnél.
harmadjára amikor látom hogy a témakör változott, de a tartalom nem: "fotelfizikusok" dögivel, szterotípia városi legenda hátán, értelmi fogyatékosok és monomániások.
komolyan, szórakoztató ez a poszt.

Rocko- 2012.11.21. 19:56:01

@Dr. Kix: nem látom az összefüggést. megvilágítanád nekem?
ha nem tetszik a megbízóm pofája, akkor
a) kussolok, a háta mögött mormogok
b) ott hagyom, dolgoztasson mással.
de olyan opciót nem látok hogy nem tetszik a pofája, ezért szarul dolgozok neki.
az ügyfélről való vélemény nem jogosít fel szar munkára.
miből gondolod hogy igen?

Shadowbull 2012.11.21. 21:32:48

@Teljesítményfokozó sporttáplálkozás: nem oket alazza. Hanem az ontudatos hulyeket. Akikbol egy kis piszkalas utan egybol elojon a kihaénnem ontudat. Vagy egybol ezzel inditanak.

Ez neha lehet hogy kontraproduktiv, de celiranyos es ertheto.

Shadowbull 2012.11.21. 21:35:06

@shwarcz bácsi: en szeretnek hozzad beiratkozni. Lehetek egy even belul Mr. Olimpia? Mert a modszered alapjan nem tunik lehetetlennek.

Shadowbull 2012.11.21. 21:37:32

@Xezs: neked is mondom: ne olvass bele olyat a mondanivalomba, ami nincsen ott.

En csak azon akadtam fenn, hogy valaki 80 kilosan onmagat vekonykanak titulalja.

Aztan persze kiderult, hogy eleg magas is a csaj, de a 80 kilo nekem akkor is soknak tunik egy ilyen ondefiniciohoz.

Ez pusztan az en besorolasi rendszeremet minositi, semmi mast.

Nem mondtam rola ertekiteletet.

Xezs 2012.11.21. 21:41:48

@Shadowbull: Nekem van ismerősöm aki bőven 100 kiló felett van és nem dagadt. Valszeg nehéz a csontja vagy a fasz tudja mi van vele, de tényleg nem kövér. Nem is vékony az biztos, egy jól megtermett férfiember.

Szerintem simán lehet valaki 80 kilósan vékony. Meg sem mondanád sok emberről ránézésre, hogy hány kiló.

Shadowbull 2012.11.21. 21:42:59

@Xezs: "Ha egy nő külsőre nem jön be, tőlem lehet akármilyen okos, mert nem az eszét akarom rommábaszni. "

LOL :)

Ezt lehetett volna szebben is megfogalmazni, mondjuk hogy habar a belso ertekek nagyon fontosak, a kulso pedig masodlagos, megis a vizualis elmeny nagyon fontos abbol a szempontbol hogy szilardan megalapozza a kozottunk levo kulonleges kapcsolatot, a bizsergest, a testi es lelki vonzodast, az elmelyulest, hogy a kapcsolatunk hosszu tavon is tartalmas lehessen, es mindkettonknek a csodalatos egymasra talalas erzeset generalja, persze ehhez az kene, hogy egy intellektulais bolcsesz legyek akinek van kedve a szellemi pocsvereshez, nem pedig egy bunko gyuros allat he. Es meg haveget sem olvasok, mert a buziknak valo. Meg a kismacskaknak.

Shadowbull 2012.11.21. 21:47:36

@Xezs: egy norol van szo bakker :)

Lehet olyan karja van a csajnak, hogy ha nemjol szolsz ugy pofanver hogy kiesik a fogad :)

Shadowbull 2012.11.21. 22:11:46

@Teljesítményfokozó sporttáplálkozás: nem. altalaban az idegesiti, hogy az ehhez hasonlo csekely ertelmu egyedek meg arra sem hajlandok, hogy kerdezes elott legalabb azt elolvassak, amire oda van irva hogy kotelezo :)

Amugy eppen azon tunodtem, hogy amikor 18 eves korom korul eloszor ismerkedtem ezzel a sporttal, mennyire jol jott volna egy ilyen konyv, mint a Sarga Kapszula.

Meg internet sem volt (nekem), az ember elolvasott nehany konyvet amit inkabb nem kellett volna, es nekiallt hulyesegeket csinalni.

Amikor megint ujrakezdtem, akkor mar volt net, volt tajekozodasi lehetoseg, nem is jartam ugy, ahogy az elso alkalommal.

Xezs 2012.11.21. 22:18:59

@Shadowbull: Ne mondjál már ilyeneket :) Meglepődnél ha kiderülne, hogy valami halál szexi csaj a 80 kilójával. De most már kíváncsi vagyok rá :) Nem is tudom mék vót, tán neccharisnyás? Görgetni kéne azt meg nem szeretek.

A másik megfogalmazás meg szándékosan lett prosztó, mert csak így üt.

Amúgy a bőcsészeket én is rühöllem, voltam már köreikben nem egyszer. A kedvencem az volt mikor este kitalálták hogy bebaszva feküdjünk ki a fűre ami még oké volt, de mikor valamelyik felordított, hogy hullócsillag, közben meg valami szovjet Mig húzott el felettünk, akkor haverommal éktelen röhögésbe kezdtünk és még ők néztek minket hülyének.

Xezs 2012.11.21. 22:21:02

Meg ha már bölcsészek na akkor ezek azok, nagybetűvel: napirajz.hu/archives/2009/10/13/POLIMER_60/

Teljesítményfokozó sporttáplálkozás · http://teljesitmenyfokozosporttaplalkozas.blog.hu/ 2012.11.21. 22:23:02

@Shadowbull: Volt a Fekete Ferencnek elég sok könyve. Ha te nem kerested a közérthető és nem ilyen primitív szinten lévő szakirodalmat az nem a világ hibája! Ehhez kell egy mélyebb érdeklődés. Persze ezek már elavult könyvek, de sokkal nagyobb rálátást adnak-adtak a testépítésre.

Az erő műhelyében (Testépítő ABC) Fekete Ferenc
Sportpropaganda, 1984
169 oldal
Kötés: papír / puha kötés
jó állapotú antikvár könyv
Szállító: Vértesi Antikvárium

Légy szép, erős, egészséges
Alcím:
Író(k): Fekete Ferenc, Holcsa László
Kiadás éve: 1987
Kiadó(k): Penna Kisszövetkezet

Shadowbull 2012.11.21. 22:42:46

@Xezs: en komolyan meg akartam lepodni, de nem kuldott kepet magarol :)

Shadowbull 2012.11.21. 22:46:26

@Teljesítményfokozó sporttáplálkozás: nem kerult a kezembe. Azt sem tudtam hogy letezik. Mondjuk beszerezni ezeket 94 korul biztosan erdekes misszio lett volna :)

Teljesítményfokozó sporttáplálkozás · http://teljesitmenyfokozosporttaplalkozas.blog.hu/ 2012.11.21. 22:56:08

@Shadowbull: Simán ment akkor is később is nagyobb városokban, az antikváriumok tömve voltak ezzel. Még ma is ott sorakoznak, nem hiánycikk. De volt még közben pár könyv. A termekben kellett volna edzőnek mondania, vagy másnak. :(

Shadowbull 2012.11.21. 22:58:30

@Teljesítményfokozó sporttáplálkozás: tudod mi volt? a haverokkal hulyitettuk egymast. Hogy az ismerosenek a szomszedja olvasta...

Kesobb aztan volt a Muscle and Fitness magazin magyar kiadasa, de igy utolag nezve az sem sokat ert, vagy en voltam tul hulye hozza.

Xezs 2012.11.21. 23:05:36

@Shadowbull: Pedig küldhetne egy fej nélkülit ha nagyon szégyellős, mi meg megígérjük, hogy még ha csinos is rajta, nem csapjuk ki rá a gyíkot.

Szerinted elfogadja?

Neccharisnya, választ akarok!

Teljesítményfokozó sporttáplálkozás · http://teljesitmenyfokozosporttaplalkozas.blog.hu/ 2012.11.21. 23:06:44

@Shadowbull: Az internet elterjedése előtt valóban nehezebb volt. Csak arra céloztam, hogy voltak olcsó, elérhető alapkönyvek már sok-sok éve is. Nem volt ebben a könyvével áttörés, csak jó a marketing. A mai technikai lehetőségek, könnyen hozzáférhető tudás mellett ez visszaesés minőségben. Szerintem.

Shadowbull 2012.11.21. 23:17:55

@Teljesítményfokozó sporttáplálkozás: nem neveztem attoresnek. Csak azt mondtam, hogy egy abszolut fogalmatlan kezdonek egy teljesen jo osszefoglalas az alapveto tudnivalokrol.
Aki aztan tobbet akar tudni, vagy nagyon el akar melyulni, az mar megtalalja celzottan a komolyabb szakirodalmat.

Aki meg nem az akar ez alapjan is edzhet, mukodni fog a dolog, lesz sikerelmenye.

Nekem ez nagyon hianyzott anno. Nem is jutottam semmire.

Teljesítményfokozó sporttáplálkozás · http://teljesitmenyfokozosporttaplalkozas.blog.hu/ 2012.11.21. 23:19:54

@Shadowbull: Ezek amikről írsz 10 éve fent vannak érthető, szakszerű, sokkal jobb minőségű formában a bb.hu-n, edzők tollából. Ezért gáz, hogy még ezeket sem sikerült beépítenie. Tök ingyen ott van a tudás 10 éve.

Pistie 2012.11.21. 23:20:38

@Xezs: Mondtam én egy szóval olyat hogy engem személy szerint zavar aki kibillen az egyensúlyából mert papucsban edz és összetöri magát?

Aki hülye, haljon meg. Ésszel kell edzeni, és abból nincs baj.

Shadowbull 2012.11.21. 23:30:02

@Teljesítményfokozó sporttáplálkozás: az edzovalaszolban feltett kerdesek alapjan megsem jut el oda mindenki.

Shadowbull 2012.11.21. 23:33:59

@Teljesítményfokozó sporttáplálkozás: egyebkent latom hogy minden aron be akarod bizonyitani, hogy a SK nem jo semmire, mert hibas, mert szarul van megirva, mert van jobb.

Nyilvan megvan az okod ra, de en azt gondolom, nem lattad meg a lenyeget, amiert es akiknek irodott.

Teljesítményfokozó sporttáplálkozás · http://teljesitmenyfokozosporttaplalkozas.blog.hu/ 2012.11.21. 23:36:33

@Shadowbull: Nem akarom bebizonyítani, tényeket minek? :) Csak érdemes ezt tisztázni. Ezt hajlamos mindenki elfelejteni és szakemberről meg edzőről beszélni riporter és pultos helyett.

Teljesítményfokozó sporttáplálkozás · http://teljesitmenyfokozosporttaplalkozas.blog.hu/ 2012.11.21. 23:39:26

@Shadowbull: Ezt okos fórumokon úgy oldják meg, hogy egy szöveg alapján feltett kérdésekre választ adva tud csak kérdezni, írni az érdeklődő. 10 év alatt meg lehet programozni, persze akkor nincs móka meg anyázás és vészesen emelkedik a szakmai szint.

Túrós Rudi 2012.11.22. 00:02:45

Rendeltem tőlük valamit, de napokig semmi sem történt. Lemondtam. Ők cserébe nem engednek belépni a fórumra:
"Sajnos A Fórum Moderátora(i) tiltólistára tették ezt a felhasználói nevet (Ban-List). Az a Felhasználó Véglegesen megszüntetésre került."
Jó mi?

2012.11.22. 00:06:37

tegnap beszeltem Bunnyval es elmeselte az egesz sztorit. Ha tudnatok mit rendezett le zsoltika lehet hogy nem Bunnyt tamadnatok. meg ha latnatok a gyokeret :DD

Teljesítményfokozó sporttáplálkozás · http://teljesitmenyfokozosporttaplalkozas.blog.hu/ 2012.11.22. 00:10:05

@adambrisbane: Versenyzőket is így kezel, akkor is ha hozzá sem szólnak. Még ha itt igaza is volt, ez semmin nem változtat. De a két Zsolt jól szórakozhatott egymással. :)

Teljesítményfokozó sporttáplálkozás · http://teljesitmenyfokozosporttaplalkozas.blog.hu/ 2012.11.22. 00:11:16

.. és közben rólam is kiderült a nemi identitásom az edzőválaszban :D

2012.11.22. 00:21:11

@Teljesítményfokozó sporttáplálkozás: biztos egy kis kocsog voltal, azert kaptad meg a magadet. vissza kell venni a kurva nagy ontudatbol. nem jo dolog az ego

Teljesítményfokozó sporttáplálkozás · http://teljesitmenyfokozosporttaplalkozas.blog.hu/ 2012.11.22. 00:25:07

@adambrisbane: :D Ezért kaptam amit itt írtam.

Miért vennék vissza? :) Érdemben nem tud kritizálni vagy cáfolni. Ego meg ott van ahol tudatlanul kiáll valaki és terjeszti a butaságot, könyvben is. Az ego-s nézetedet először a Bunnynak meséld el, aki nulla versenyzői múlttal fikázza a sportolókat.

2012.11.22. 00:28:28

aha.gondolom az ingyenes, evek ota tarto edzo valaszol az smafu. az ingyenesen letoltheto sarga kapszula smafu. te mit adtal az embereknek INGYEN ebben a sportban draga baratom?

Teljesítményfokozó sporttáplálkozás · http://teljesitmenyfokozosporttaplalkozas.blog.hu/ 2012.11.22. 00:28:35

Na meg aki évekig nyomja a kokszot, utána meg kiáll téríteni a koksz ellen. Aki évekig nyomja a ha szarul nézel ki nem tudsz semmi szöveget, utána meg emberi értékekre hivatkozva nem érdekli hogy néz ki, és hónapokig nem jár terembe. Aki szerint ciki a facebookon élni az életünket, nyomorunkat, de a saját életével, gondjaival tölti meg az edzőválaszt és amihez hozzáfér. Mindent utál ami önmaga. Durva!

2012.11.22. 00:29:55

en ugyanis Bunny INGYENES es mellesleg szakmailag is kifogasolhatatlan utmutatasai alapjan kezdtem rendesen taplalkozni. mondj mar egy konkret peldat a butasagra

Teljesítményfokozó sporttáplálkozás · http://teljesitmenyfokozosporttaplalkozas.blog.hu/ 2012.11.22. 00:31:25

@adambrisbane: Ne nevettess, az edző válasz fizetős. Ezért fizeti az ország legnagyobb ilyen témájú oldala. Semmit nem csinál ingyen, viszont mártírkodásra ez a szöveg kitűnő. Több ezer ember meg is eszi. Előtte egyébként volt normális edző válasz. Akkor te még gondolom nem is neteztél. :) A sárga kapszula pedig adatgyűjtés, reklámkampány. Kb 50 gépelt oldalért több ezer e-mailcím és hatalmasra hájpolt semmi, butaság. :D

2012.11.22. 00:31:44

en szemelyesen ismerem a palit, aki ugyan nem szorul vedelemre a hozzad hasonlo nevtelen arctalan szarjankok ellen, de o mindent amit tesz a sajat neven, az arcat vallalva teszi, nem ugy mint a hozzad hasonloak. reszemrol ennyi, pont a hozzad hasonlo szar alakok miatt gyozkodom egy eve hogy lepjen le Mo-rol mielott belefasul hogy ilyen emberek veszik korul.

Teljesítményfokozó sporttáplálkozás · http://teljesitmenyfokozosporttaplalkozas.blog.hu/ 2012.11.22. 00:34:09

@adambrisbane: Én is ismerem. Több évig együtt dolgoztunk a body.builder.hu-n - mellesleg erre az oldalra ebben az évben is hívtak újra cikkeket írni, szóval ennyire vagyok névtelen és tudatlan :D

2012.11.22. 00:36:43

akkor viszont tudom ki vagy :D es azt is hogy miert mocskolodsz itt :D

Teljesítményfokozó sporttáplálkozás · http://teljesitmenyfokozosporttaplalkozas.blog.hu/ 2012.11.22. 00:38:33

@adambrisbane: Nyilván pont olyan jól tudod, mint ahogyan eddig is mindent jól tudtál és eddig is mindenben igazad volt itt. :D

A stílust már átvetted, mocskolódsz rendesen, érvelni nem tudsz. Klónozás?

2012.11.22. 00:40:03

mondtam is Bunnynak, haver ebbol a brigadbol minel tobben utalnak es mocskolnak teged annal biztosabb hogy valamit jol csinalsz.

2012.11.22. 00:41:58

szerencsere nekem mar nem kell ervelnem a hozzad hasonloknak, 5 eve sikerult megszabadulnom attol a szellemi mocsartol amit most itt bemutattok, igy a reggeli kavemat iszogatva belefer hogy belenezzek egy ilyen viccoldalba, ide is csak azert talaltam mert megkaptam a linket.

2012.11.22. 00:45:18

de ha mar ugyis szo volt itt marketingrol te ugye azert irkalsz a gagyi businessed neven ide hogy minel tobben rakattintsanak. namost az itteni olvasokozonseg lenne a te target marketed? ez azert eleg sokat elarul a businessed iranyvonalarol es szinvonalarol is. Egyertelmu hogy faj neked, hogy Bunny a legismertebb ember ebben a szakmaban amiben te is szeretnel felkapaszkodni, de hidd el igy nem fognak tobben elofizetni a szarodra.

2012.11.22. 00:47:19

pont ellenkezoleg, Bunnynak dolgozol ezzel mert mig az itteni metroszexualis kocsogok nem fogjak megvenni a te szarodat, addig ha ideteved valaki aki viszont a buildergym celkozonsege, az levonva a konzekvenciat az itteni hangulatbol pont hogy a builder gym fele veszi majd az iranyt. Nem semmi hogy mekkora bohoc vagy haver

Teljesítményfokozó sporttáplálkozás · http://teljesitmenyfokozosporttaplalkozas.blog.hu/ 2012.11.22. 00:47:55

@adambrisbane: :D Az ő olvasói ezt nem is értenék meg, ember! Sőt még ő sem. Ez egy szakkönyv!

Nem fogok a kedvedért kamu nével kommentelni ha más témáknál ezt használtam (ami elég nyilvánvaló), hogy azután emiatt arctalan senkinek mondhass el. Neked semmi nem jó, tedd rendbe a fejed. ;)

2012.11.22. 00:50:22

nekem nagyon is jo papper, pont az ilyen gyokerek miatt nem elek Mocsarorszagban, es ha egy ilyen loserrel hoz ossze a sors mindig meggyozodom hogy jol dontottem. Koszonom neked kicsirigo

Teljesítményfokozó sporttáplálkozás · http://teljesitmenyfokozosporttaplalkozas.blog.hu/ 2012.11.22. 00:51:48

@adambrisbane: Örülök, hogy a beszélgetésünktől elégedettebb lettél az életeddel. Ezt teljesen ingyen adtam! :)

England win The Ashes! 2012.11.22. 03:21:02

@adambrisbane: "mondtam is Bunnynak"

Ki a franc vagy te, Duffy vagy Porky?

2012.11.22. 03:54:55

@Dr Jozef Vengloš: fogalmam sincs mirol beszelsz josi barat

2012.11.22. 04:33:41

Ja hogy ez vicc volt. Nevettem.

mürmidon 2012.11.22. 06:53:25

@Teljesítményfokozó sporttáplálkozás:

Bunny annyi hülyeséget összírt már, hogy az még az abszolút laikusoknak is feltűnik. Pár éve a vitaminokról tett közzé egy pár perces vidoblogot és sikerült annyi baromságot összehordania, hogy azt sem tudtam hirtelen, sírjak vagy kacagjak. Én akkor szerettem meg a varázslatos személyiségét. Hülyeséget 100%-os meggyőződéssel! Ez a legveszélyesebb, mikor a tudatlanság szorgalommal párosul...
Nem értem, hogy ha valaki publikál miért nem olvas kicsit utánna, hogy legalább alapvető baromságokat ne tegyen közzé?? Miért? Nincs rá ideje, igénye, vagy mi az oka? Sajnálom ezt a srácot, szerintem súlyos gondokkal küzd legbelül...

Shadowbull 2012.11.22. 07:00:34

@Teljesítményfokozó sporttáplálkozás: "Na meg aki évekig nyomja a kokszot, utána meg kiáll téríteni a koksz ellen."

Szamomra ez az ember sokkal hitelesebb mint az aki soha a budos eletben nem tapasztalta meg azt ami ellen terit.

Egyebkent latom itt szemelyes erintettseg is van nalad az ugybuzgalomban :)

Nem baj, minnel tobb oldalarol vizsgaljuk a problemat, annal jobb.

Manyecska 2012.11.22. 08:04:45

Yeaaahh! én a csirkelábaimra gyúrok. az uram szerint olyan combjaim vannak mint Maradonának:D:D:D ezúton is üzenném hogy pusztujjá' meg!!!:) /nem oly vastag, izmos/

Dr. Kix 2012.11.22. 08:19:14

@Rocko-: Ha nem látsz olyan opciót, hát nem látsz. Én látok.

Kicsi a bors, de őrült 2012.11.22. 08:34:44

@adambrisbane: Hűha, látom alacsonyan van a léc.

Szóval itt egy kép, balról jobbra Porky, Bunny és Daffy: en.gtwallpaper.com/fondecran/bugs_bunny/bugs_bunny_04.jpg

England win The Ashes! 2012.11.22. 08:40:37

@Shadowbull: "Hogy az izom glutaminbol all vagy nem az mellekes szvsz."

Ez jó! Kábé mint a régi történet:

Kérdés a jereváni rádiónak:
- Igaz, hogy Leningrádban Mercedeseket osztogatnak?
Válasz:
- Igen, de a hír némi korrekcióra szorul. Nem Leningrádban, hanem Moszkvában, nem Mercedeseket, hanem Ladákat, és nem osztogatnak, hanem fosztogatnak.

@Kicsi a bors, de őrült: Te ne szólj bele! :)

@adambrisbane: Nem, nem volt vicc.

Manyecska 2012.11.22. 08:42:57

@Dr Jozef Vengloš: te szoktál gyúrni?:) És miért..? Fülcimpára??

Shadowbull 2012.11.22. 08:54:33

@Dr Jozef Vengloš: ha en egy tok fogalmatlan kezdo vagyok, akkor nekem mellekes. Csak az a lenyeges, hogy tudjam: van-e ertelme glutamint szedni, mit lehet vele elerni, es hogyan erdemes adagolni.

Ez minden amire szuksegem van.Hogy a megfogalmazas aztan tudomanytalan, nem eleg szabatos, es egy szakerto veri miatta a fejet a falba, az kulonosebben nem erdekes.

Akkor lenne erdekes, ha a glutamin hasznalatarol lenne benne hulyeseg.

Rocko- 2012.11.22. 09:12:14

@Dr. Kix: hát ha így dolgozol, én nem fizetnélek ki.
tudod, amilyen a mosdó, olyan a törölköző.

England win The Ashes! 2012.11.22. 09:17:40

@Shadowbull: Ha egy megfogalmazás szabatos, vagy nem tudományos, az nem feltétlenül baj. Ha viszont tárgyi tévedéseket is tartalmaz, akkor igen.

@Manyecska: hónaljra. Lásd még: www.youtube.com/watch?v=QCh_-26KL8Q

Teljesítményfokozó sporttáplálkozás · http://teljesitmenyfokozosporttaplalkozas.blog.hu/ 2012.11.22. 09:30:12

@mürmidon: Ha az igénytelenségből meg lehet élni minek fejlődjön? Így 40 körül már sokat nem fog változni.

Shadowbull 2012.11.22. 09:30:49

@Dr Jozef Vengloš: no, hat akkor ne kimelj, lassuk a targyi tevedeseket a glutamin hasznalataval, adagolasaval, elonyeivel kapcsolatban leirtakban.

Manyecska 2012.11.22. 09:35:12

@Dr Jozef Vengloš: meg lengőizomra a has körül:)))

England win The Ashes! 2012.11.22. 09:45:40

@Shadowbull: Fentebb már rámutattak, hol vannak tévedések, hadd ne ismételjem. Ha jól emlékszem, a kommentelő két oldalon talált szép számmal.

Shadowbull 2012.11.22. 09:50:26

@Dr Jozef Vengloš: ennyi volt fentebb:

""Glutamin: A glutamin alkotja az izmok 60%-át."
SK 44.o.

Nettó baromság. Nem, a reklámok sem ezt állítják.."

Erre mondtam hogy ez szamomra irrelevans informacio.

England win The Ashes! 2012.11.22. 09:55:21

@Shadowbull: Példa:

"A kézilabda Bajnokok Ligájában a norvég Arsenal 2-0-ra verte a japán Montpellier-t."

Ha ezt olvasnád egy sportrovatban, te komolyan vennéd azt a sajtóterméket?

Pedig tényleg 2-0 lett.

Shadowbull 2012.11.22. 10:04:15

@Dr Jozef Vengloš: mondom hogy konkretumot. Ez rizsa.

Teljesítményfokozó sporttáplálkozás · http://teljesitmenyfokozosporttaplalkozas.blog.hu/ 2012.11.22. 10:07:25

@Shadowbull:

"Lehet-e tápkieg nélkül fejlődni?

Filozofikus kérdés. Mint az, hogy: lehet-e fingás nélkül élni? Ez persze nem azt jelenti, hogy a tápkieg fingot ér, épp ellenkezőleg: mindkettő könnyebséget jelent."

:D

Shadowbull 2012.11.22. 10:23:45

@Teljesítményfokozó sporttáplálkozás: egyszeruen, kozerthetoen :)

nyilvan nem emelkedik Arany-i magassagokba, de nem is iger ilyet.

Teljesítményfokozó sporttáplálkozás · http://teljesitmenyfokozosporttaplalkozas.blog.hu/ 2012.11.22. 10:28:14

@Shadowbull: Értelme ugyan nincs a bélgázos hasonlatnak, de legalább nem szerepelnek benne csúnya idegen szavak! :)

Dr. Kix 2012.11.22. 10:32:54

@Rocko-: Hát én is ezt mondom. Amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten.

Ha kőbájker gyökér módon áll hozzá a melóshoz, akkor ne lepődjön meg, ha a melós is gyökér módon áll kőbájkerhez. Azt pedig, hogy a melós ennek milyen módját választja, neked nem tiszted megpróbálni eldönteni. Nekem sem. Így azt sem lehet kizárni, hogy a szar munka is ennek a következménye. És persze az is lehet, hogy ennek semmi köze az egészhez.

Rocko- 2012.11.22. 10:40:29

@Dr. Kix: esetleg kiindulhatnánk abból a feltételezésből hogy a melós JOGGAL kapja a bunkóságot?
nem ismerem 100%-ig Kőbájkert, de amikor ő bunkó reagált, akkor annak volt oka.
még ha nehéz is észrevenni.

szóval lehet ok-okozat dolgokat fejtegetni, de akkor kövessik vissza az elejéig.

Xmas 2012.11.22. 10:40:31

body.builder.hu/magazin.htm4?url=/gym

Idéznék egy részt a hirdetésből: "ahol nem flegmáznak a pultosok"

Szerintem gáz :D

Dr. Kix 2012.11.22. 10:44:44

@Rocko-: " de amikor ő bunkó reagált, akkor annak volt oka."

A fenti levélváltás ennek ellenkezőjére bizonyíték.

Rocko- 2012.11.22. 11:03:45

@Dr. Kix: mondom, nehéz észrevenni.
mint például a fenti levélváltás, ahol Zsolt a facebook like-ot regisztrációnak véli.

Teljesítményfokozó sporttáplálkozás · http://teljesitmenyfokozosporttaplalkozas.blog.hu/ 2012.11.22. 11:05:05

"Be lehet-e együtt szedni különböző kiegészítőket?

A táplálékkiegészítőket nem kéne a gyógyszerekkel összekeverni. Ezek élelmiszerek, tápanyagokat tartalmaznak. Miért ne lehetne több terméket együtt használni? Legrosszabb esetben felbomlik a tér-idő egyensúly és megsemmisül a galaxis.Vagy nő egy második pöcsöd. A hátadra."

Mert gyógynövényeket tartalmaz egy csomó kiegészítő és tönkremehet a mája vagy sztrókot kaphat? Persze ehhez ismernie kellene az interakciók létezésének tényét. :)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.11.22. 11:06:01

@Xmas: Azt nem a focisták szoktak? Amikor hátraszívják a taknyukat és a torkukon képződő slejmmel (régiesen flegma) kiköpik a fűre, és azon csúszik el a társuk?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.11.22. 11:09:09

@Shadowbull: Striciből és egyéb bűnözőből azért szerintem több van, mint pajzsmirigy-diszfunkciós ártányból.

Shadowbull 2012.11.22. 11:19:13

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: a fiatalember csak illusztracio volt. A jelenseg a lenyeg.

Szerintem kigyurt bunozobol nagysagrendekkel kevesebb van mint otthon csipszet kolaval zabalo, kavezo, cigizo, zsiros kajakon elo tulsulyos nemsportolo okoskodobol, aki tudomanyosan megallapitja egy topikban hogy a testepitok milyen hulyek mert a testepites egeszsegtelen. Meg egy maratont sem birnak lefutni.

Hogy vannak kigyurt bunozok? Es? Olyanok is vannak akik csipszet zabalnak kolaval es baratok kozt neznek.

Dr. Kix 2012.11.22. 11:19:15

@Rocko-: Az, hogy valaki összekever egy facebookos like-ot egy regisztrációval, nem lehet ok - normális körökben - bunkózásra.

Shadowbull 2012.11.22. 11:22:56

@Dr. Kix: nem is bunkoztak vele elso korben.

Shadowbull 2012.11.22. 11:24:32

@Dr. Kix: az elso valasz ez volt.

Kedves Zsolt!

Ha elárulod nekünk, hogy a faszbúkon hogyan regisztráltál a Shop.Builderre, kapsz tőlünk egy éves ingyen bérletet.

BB.Gym

semmi bunko megnyilvanulas nem volt benne.

Manyecska 2012.11.22. 11:52:04

Zsolt helyes válasza: Hát hogy a faszba ne!...stb.stb...

England win The Ashes! 2012.11.22. 11:54:46

Hol van ilyenkor a homár fitnessz-papnője, az egészséges életmód prófétája? Harmadik napja marad távol ettől a topiktól, pedig ez a téma a szakterülete*.

*kismillió egyéb téma mellett. :D

Manyecska 2012.11.22. 11:57:20

@Dr Jozef Vengloš: biztos gyúrni ment, nekem egész megjött rá a kedvem:)../oszt ráhullott egy 40 kg-os/

Bérgyilkos Bohóc 2012.11.22. 12:14:50

@Shadowbull:
"semmi bunko megnyilvanulas nem volt benne. "

Fentebb már írtam. Van két ember, aki először találkozik, az egyik feltesz egy normális kérdést, mire a másik hülyének néző stílusban, szarkasztikusan reagál, mindenképp bunkóság. Hiába nincs benne kurvaanyázás.

Egy példa:

A boltban odamész a pénztárhoz, és megkérdezed tudsz-e bankkártyával fizetni (miközben ki van írva, hogy "készpénzes" csak nem vetted észre). Két válasz közül melyik tetszene:

1. Elnézést, itt csak készpénzel fizethet.
2. Ön szerint ha ki van írva, hogy "csak készpénzes fizetés" akkor lehet?

Gyanítom, ha az első választ kapnád, udvariasan megköszönnéd, a második válasz esetén minimum sértődötten puffognál, mekkora bunkó!

Shadowbull 2012.11.22. 12:24:11

@Bérgyilkos Bohóc:

2. Rohognek sajat magamon. Nem vagyok az a mellreszivo tipus.

Rocko- 2012.11.22. 13:15:58

@Dr. Kix: lásd @Shadowbull: kommentje.
ok pedig lehet.
a mértéken persze már lehet vitatkozni.

m.o.p. 2012.11.22. 13:32:28

:DDD A két hülye. Ahelyett hogy lemenne a terembe egy próbaórára és után már tudná, mire alkudozik, belemegy egy "a faszbúk az nem internet" levelezgetésbe. Megérdemlik egymást.

Xezs 2012.11.22. 20:24:49

@Teljesítményfokozó sporttáplálkozás: A legnagyobb vicc az egészben, hogy csávókám a legnagyobb magabiztossággal osztja orvosi kérdésekben az észt. Nem gond, hogy az orvosnak az a foglalkozása, hogy ismerje az emberi test működését meg évekig tanulja és végzi a szakmát, á nem. Bunny nagy arccal beírja a saját fórumán hogy szard le nyugodtan, hogy mit mond az orvos, majd ő megoldja helyette a problémáidat.

Ez kb az a szint mikor a gyakorikerdesek oldalon megkérdezed hogy agyrákom van mit csináljak, valaki meg beírja hogy szard le mit mond az orvos, kövesd a kommentelő módszerét. Biztosan hatásos.

Xezs 2012.11.22. 20:25:56

@adambrisbane: "nem jo dolog az ego" Ezt közöld Bunnyval is, mert neki több van mint kéne.

Xezs 2012.11.22. 20:28:42

@adambrisbane: Hahaha, menj már fel egy akármilyen külföldi oldalra, mondjuk youtube-ra aztán olvasgasd kicsit hogy mennyire egymásnak feszülnek ott is az emberek névtelenül. És akkor mi van? Nem vagyunk mi buzik hogy egymás pofáját nézegessük, vagy te igen?

Xezs 2012.11.22. 20:30:59

@adambrisbane: sok lesz az angol, nehogy elszállj mert ismersz 1-2 szót

Teljesítményfokozó sporttáplálkozás · http://teljesitmenyfokozosporttaplalkozas.blog.hu/ 2012.11.22. 21:54:00

@Xezs: A csecsemő és kisgyermek táplálási tanácsok is kemények. Élettant soha nem tanult, a gyermektáplálásról annyit tud, hogy "mehet ott is a sok fehérje". Simán beteggé teheti a kiskölköket de kit izgat. A felelősségtudathoz némi tudás is kell. Persze az is értelmes aki tőle kérdezi ezt meg. :)

Shadowbull 2012.11.22. 21:58:59

@Xezs: "az orvosnak az a foglalkozása, hogy ismerje az emberi test működését meg évekig tanulja és végzi a szakmát"

Csak ugy altalanossagban: az orvosok egy jelentos resze egy vaskalapos idiota, aki nemhogy a testepitest nem ismeri, de a sajat szakmaja legujabb eredmenyeit sem.

Az emberek az orvosokrol borszasztoan meg vannak hatva, holott azok sem mindenhatok, gyakran fingjuk sincs arrol mi a gond es talalgatnak, hatha.

Csak borzaszto nagy mellennyel tudjak eloadni, az atlagember meg hanyattesik a dr.tol meg a feher kopenytol.

Ezzel nem azt akarom mondani, hogy orvosi kerdesekben hallgassatok bunnyra, de amennyire en lattam nem is osztogat komoly tanacsokat, maximum a velemenyet irja le, es nem egyszer olvastam tole olyat is, hogy ez komoly azonnal menj orvoshoz...

Mozgasszervi megbetegedeses temakban meg amugy is a Karesz valaszol.

Xezs 2012.11.22. 23:12:40

@Teljesítményfokozó sporttáplálkozás: Egy rakás szarság lehet a gyerek táplálásakor kezdve a fehérje- vagy tejallergiával meg az isten tudja mennyi mindennel - nem vagyok gyermekorvos, az biztos fel tud sorolni még vagy 500 lehetséges problémát.

Biztos jót akar Bunny de az nonszensz hogy elintézi annyival hogy szard le az orvost. Ilyen alapon szard le a házépítéskor a statikust, meg szard le mondjuk a gázszerelőt is, aztán látjuk is hogy hányan fulladnak meg téli időszakban szénmonoxid mérgezésben.

@Shadowbull: Én is olvastam tőle olyat hogy menjen orvoshoz a delikvens, de másnak meg hogy a picsába képes azt mondani hogy szarja le az orvost? Ez nonszensz. És még ha van szar orvos is attól még neki az a dolga hogy értsen a dologhoz és innentől kezdve felelősségre vonható.

Bunny viszont nem vonható felelősségre, mert bármikor mondhatja hogy ő nem orvos és hogy ő csak a véleményét írta le, a delikvens hülye hogy rá hallgatott.

Tehát ez a kibicnek semmi sem drága tipikus esete, Bunny mindenféle következmények nélkül mondhat hülyeséget, míg egy orvos nem.

És nevezz vaskalaposnak, én hamarabb hiszek egy orvosnak mint egy fórumos észosztónak és itt beszélhetünk akármilyen fórumról, nem csak a Bunnyéról.

Moan 2012.11.22. 23:56:40

Ez a Bunny gyerek tisztára olyan, mint régen Tomcat volt. :) Lényegi különbséget nem látok. :)

2012.11.23. 02:27:17

Nem olvasom végig a kommenteket, e miatta szar miatt nem vagyok hajlandó egy sort sem megnézni! Úgyhogy, ha valaki javasolta már, akkor csak csatlakozom hozzá! Miután megbizonyosodtam arról, hogy Bunny egy buzi és vadbarom, valamint a csicskásainak, akik itt kommentelnek mellette sincs egy kávéskanálnyi esze sem és nem hallgatnak meg semmit, ami nem találkozik az ő elgondolásukkal, ezért ezt a szutykos termet Zsolti jelentse fel a fogyasztóvédelemnél, csatolva a kis csetelésüket. Miután ez a trágyadomb baditerem nem klub ami zártkörű, szépen megbasszák a szájukat azért, hogy így bánnak a fogyasztóval! Jó szórakozást Testépítő Tornaterem! :)

Shadowbull 2012.11.23. 07:03:28

@Xezs: "még ha van szar orvos is attól még neki az a dolga hogy értsen a dologhoz és innentől kezdve felelősségre vonható."

Hehe :) Lattal te mar olyat hogy egy orvost barmiert is felelossegre vontak? Ugyan mar hol elsz te? Az orvostarsadalom a leginkabb osszetarto klikk, SOHA a budos eletben nem tudod bebizonyitani sehol, hogy egy orvos tevedett vagy felrekezelt, mert meg a birosagi szakertok is bevedik a sajat kutyajuk kolyket.

maximum olyanban van eselyed, amikor annyira durva a mulasztas, hogy teljesen nyilvanvaloan nem lehet megvedeni. De lattam mar harmincas eleteros fiatalembert orvosi felrekezeles miatt meghalni, es abbol sem lett semmi.

Ha egy orvos felrekezel, es te emiatt nem gyogyulsz meg rendesen, vagy nem idoben, vagy indokolatlanul sokat szenvedsz, vagy hulye tanacsot ad (lasd az orvosok egy reszenek kozepkori velemenyet a taplalekkiegeszitokrol) azert te soha a budos eletben nem fogsz semmifele kompenzaciot kapni, es soha senkit sem fognak felelossegre vonni. Biztos neked is vannak ilyen torteneteid az ismerosi korodbol.

Hogy Bunny azt mondja adott esetben hogy szard le az orvost, azt nyilvan lehet kritizalni. De ezzel szerintem nem art senkinek, mert mindenkinek a sajat felelossege merlegelni mit fog tenni.

en alapbol nem hiszek senkinek, sem egy orvosnak, sem egy forumos eszosztonak. Meghallgatok mindenkit, aztan igyekszem sajat allaspontot kialakitani.

Shadowbull 2012.11.23. 07:05:55

@cirróka: "ezt a szutykos termet Zsolti jelentse fel a fogyasztóvédelemnél"

Tamogatom! Had rohogjunk tovabb a szerencsetlenkedesen.

vénszivar 2012.11.23. 07:10:20

@Shadowbull: Már harmadik napja, hogy éjjel-nappal itt prókátorkodsz. Fizetett vagy ? :)

vénszivar 2012.11.23. 07:44:23

@Shadowbull: Akkor nincs sok edzeni vágyó........
aranyerek ?

Shadowbull 2012.11.23. 07:47:18

@vénszivar: nem edzoteremben, koser vagohidon.

2012.11.23. 10:09:39

@Shadowbull: Tamogatom! Had rohogjunk tovabb

Röhögés biztosan lesz, csak nem a ti részetekről. Hidd el, rengeteg hozzátok hasonló, kis magabiztos nyegleót láttam megszeppenni! Jó röhögést!

Shadowbull 2012.11.23. 10:22:57

@cirróka: te most konkretan engem fenyegetsz? LOL :)

2012.11.23. 11:08:52

@Shadowbull: Te! Figyelj! Nem fenyegetlek százhuszonkét okból! Ebből az első mindjárt, hogy azt sem tudom hol vagy, valószínűleg sohasem találkozunk, tehát már csak ezért is kevés az esély rá, hogy megijedj! Jól mondom? :)))))

2012.11.23. 11:16:57

@Shadowbull: Ez a mindenki tehet egy szivességet nekem mentalitás tetszik, ennek szokott vége lenni amikor pl. ebbe az edzőterembe betéved egy ellenőrzés esetleg! Ezt megint ne vedd magadra, mert én nem küldöm oda névtelen telefonnal, vagy hasonló, nem szokásom meg mint említettem engem ez az ügy csak mint érdekesség köt le! Tőlem azt csinál amit akar! Illetve csináltok amit akartok, de hidd el, tudom hogy vannak emberek akik öt forintért bíróságra mennek, vagy egy rossz szóért fűhöz fához rohannak és ráküldik a fogyvédet erre a nagyformátumú emberre. Úgyhogy röhögjétek ki magatokat gyorsan, mert utána nem lesz kedvetek egy ideig! :)

Cpt. Flint 2012.11.23. 12:28:34

Kurvára nem értem az egész kiindulást. Ha egy zártkörű, válogatott társaságból álló elit klubot akar a BBGym, akkor mi a náthás picsának hirdeti magát? Akkor legyen fülbesúgós meg meghívásos, oszt nem kell a hülyéket kergetni.
Ha jól látom, akkor konkrét vásárlási igénnyel érkezők is eléggé el vannak hajtva a vérbe, úgyhogy tényleg nem értem, mi szükség ezt kereskedelmi jellegűnek álcázni.
"A 9890 forintos 4 kilós fehérje biztosan csúcsminőségű kurvaszuper, egyébiránt hol szeretnél rendelni, idióta? Tőlem? Én segítsek? Én vagyok az ügyfélszolgálat vajon? A proteint a gólya hozza?
Bunny"

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.11.23. 12:33:25

@Shadowbull: "Hogy vannak kigyurt bunozok? Es? Olyanok is vannak akik csipszet zabalnak kolaval es baratok kozt neznek."
Mindkét halmaz egyedeivel kapcsolatban ugyanazt az eljárást kellene követni. Rászoktatni őket a valódi munkára. Arra szakosodott táborokban...

neccharisnyás útonálló (törölt) 2012.11.23. 13:07:15

@Shadowbull:
Na most ezzel az a gond, hogy tetszik vagy nem ő is közszereplő. Lényegtelen, hogy mekkora a közösség, ami odafigyel rá. És igenis lesznek emberek, akiknek az ő szavai a kőbe vésett szentírással érnek fel. Amikor kiáll az emberek elé, megfogalmazza a véleményét, tudatában kell lennie, megbirkózni a felelősséggel, hogy bizony lehet, hogy lesz 1-2 gipszjakab, aki teletömi majd a gyerekét fehérjével -nem tudván róla, mit kockáztat- csak mert XY, akit ő borzasztóan tisztel azt mondta, hogy ez így helyes. Lehet mondani, hogy ez milyen hiszékeny, az mennyire nem érti a viccet, minden közösségben akad, aki a kelleténél komolyabban veszi a vezéregyéniség mondanivalóját. Maga az emberi természet ilyen. Ha viszont beüt a baj, ott már hiába megy az ujjal mutogatás, hogy ezt ő mondta, amaz csak viccnek szánta.

Ettől tudok a falnak menni egyébként, hogy mennyire nincsenek ezek a nagy tömeg elé kiálló emberkék tisztában, milyen felelősséget, milyen kötelességet foglal magában az, hogy felállnak egy hordóra szónokolni. És nem kell ehhez politikusnak lenni. Sem világmegváltó híres embernek. Elég a legtriviálisabb példára, egy közös érdeklődési kör köré szerveződött közösségre, baráti körre gondolni. Még alacsonyabb szerveződési szintre is akár, mint a "gyúrunk, mert ettől kerek a világ számunkra" csapat.

Shadowbull 2012.11.23. 13:30:30

@neccharisnyás útonálló: van abban igazsag amit irsz.

Bar ezt a "tomd tele a gyereket feherjevel" jotanacsot speciel nem olvastam Bunnytol, de ha valaki igen, ossza meg legyen olyan jo.

Ehhez egyebkent ket dolgot fuznek hozza altalanosan:

- aki Bunnytol ker gyerektaplalasi szaktanacsot, az hulye.
- Nem biztos hogy a "hogyan neveljunk vega gyereket" temaju blogok es topikok annyira egeszsegesek volnanak. Lattam mar olyat is, ilyesztoen alultaplalt, beteges kinezetu gyerekek fotoival....

neccharisnyás útonálló (törölt) 2012.11.23. 14:05:02

@Shadowbull:
A munkája keretében nagy mértékben foglalkozik a helyes tápanyagbevitellel, étrendek kialakításával. Úgy jött le, hogy a könyvében is elég kimerítően értekezik róla. Ezek után el tudom képzelni, hogy van, aki akkora gurunak látja a témában, hogy értelemszerűen rákérdez egy homályosabb pontra, magyarul, hogy gyerekek esetében hogy néz ez ki.

A túlsó végletbe felesleges átcsúszni, nem az állati fehérjék teljes mellőzéséről van szó, pusztán arról, hogy az ember szervezete egyes fejlődési szakaszaiban másképp reagál adott dolgokra, más dolgokat igényel az erőnlét fenntartásához.
Teszem azt, én gond nélkül kapkodom be az Algopyrint migréngörcsök idején, de szoptatásnál mellőzném, és bármit is mond a reklám, csecsemőknek, kicsi gyerekeknek sem adnám, mert nekik ez méreg. Vagy tán valami paracetamolos cuccot vesztegettek így? Tökmindegy. Ami tápanyagra szükségük van, azt bőven megkapják az általam elkészített ételekből, ugyanúgy, ahogy én is megkaptam annak idején édesanyám által, és nem pusztultam bele az alultápláltságba vagy súlyos tápanyaghiányba, pedig egyéb okokból elég rázósan, göthösen kezdődött földi pályafutásom.
Más dolog az izomépítő edzések okán összeállított spéci étrend és más a szervezet alapvető fejlődését, normális növekedését elősegítő táplálkozás.

Csak gondolom, a túlbuzgó szülőnek vagy nem álltak rendelkezésére etéren tapasztalatokkal rendelkező felmenők/ismerősök (korunk betegsége), megfelelő szakirodalom, vagy nem tartotta elegendőnek/megfelelőnek (hijj, milyen trendekről hallottam már!) gondolom ezért jött a kérdés. És innentől jön be a képbe a szakértőnek kikiáltott ember hozzáértése, felelőssége.

Shadowbull 2012.11.23. 14:12:12

@neccharisnyás útonálló: "ugyanúgy, ahogy én is megkaptam annak idején édesanyám által"

jo neked, nalunk peldaul nem igy volt. anyamek minden joindulatuk es igyekezetuk ellenere sem ugy alakitottak a kajankat, ahogy azt mai fejjel mi a sajat gyerekunknel tesszuk.

A tobbivel egyetertek.

RaV3N 2012.11.23. 20:33:52

@Teljesítményfokozó sporttáplálkozás: Sok mindenben egyetértek Veled, olvastam a könyved, de ez a komment tényleg csak felesleges belemagyarázás volt. Ha ismernéd a környezetet, nem mondanád. Ilyen kérdések azzal kapcsolatban érkeznek oda, hogy mondjuk mehet-e egyszerre a fehérje és a kreatin.

Az "egyik vitamint sem lehet túladagolni" kijelentése engem is felháborított anno abban a videoblogban.

Teljesítményfokozó sporttáplálkozás · http://teljesitmenyfokozosporttaplalkozas.blog.hu/ 2012.11.23. 21:06:34

@RaV3N: Azt azért tedd hozzá, hogy a gyógynövényes - koffeines edzés előtti kiegészítők használata ma igen elterjedt. Vannak 20-30 összetevős készítmények. Néhány termék már az én véralvadásomat is megborította rendesen (ki szoktam próbálni amit lehet, hogy legyen a hatásokról tapasztalatom, vérnyomásra stb.). A könyvben nincs ez szétbontva, hogy csak alap kiegészítőkre lenne csak igaz. A gyógynövényekkel megpakolt multivitaminoknál pedig kifejezetten tudok hozzám forduló embereknél mellékhatásokról.

Shadowbull 2012.11.23. 22:14:05

@Teljesítményfokozó sporttáplálkozás: " Azt azért tedd hozzá, hogy a gyógynövényes - koffeines edzés előtti kiegészítők használata ma igen elterjedt. "

Te meg azt tedd hozza, hogy errol reszletesen is beszelt mar Bunny nem egyszer, sot volt olyan akit az ilyesmitol eltanacsolt pl. magasvernyomas problema miatt.

Tudom hogy szeretned komplett hulyenek beallitan, de ehhez egy kicsit tobb kene.

Teljesítményfokozó sporttáplálkozás · http://teljesitmenyfokozosporttaplalkozas.blog.hu/ 2012.11.23. 22:25:16

@Shadowbull: Itt egy könyvről van szó, ebben hülyeség szerepel baromsággal, minimális információval fűszerezve. Úgy véled, hogy az értelmes célközönsége majd felkutatja az információkat egy ilyen szuper alapkönyv után? :DDD

Teljesítményfokozó sporttáplálkozás · http://teljesitmenyfokozosporttaplalkozas.blog.hu/ 2012.11.23. 23:03:19

@Shadowbull: Aki komplett hülye nem tud másokat hülyíteni. Győzike sem hülye, akkor most ülne.

Xezs 2012.11.23. 23:58:50

@Shadowbull: Ez a mit kajáljunk dolog is egyébként túl van már lihegve manapság. Nyilván nem azt mondom hogy minden nap mekdonálc de az se normális aki az utolsó gramm kajáját is megtervezi hogy mi lesz az.

Nekem ez kicsit buziskodásnak tűnik, de persze mindenki azt csinál amit akar.

Én eszek mindenfélét, nem mértéktelenül de sosem vetettem meg se egy jó fagyit, se egy mekit, akármit. És nem vagyok dagadt és a vérnyomásom meg minden ilyen szarom is rendben van.

Manyecska 2012.11.24. 20:01:51

@Cpt. Flint: "Ha egy zártkörű, válogatott társaságból álló elit klubot akar a BBGym, akkor mi a náthás picsának hirdeti magát? Akkor legyen fülbesúgós meg meghívásos, oszt nem kell a hülyéket kergetni." de nem??????
Már én is kérdezni akartam.

Manyecska 2012.11.24. 20:06:38

F..szom..elolvastam a honlapot.. laza mint a rigalánc.>:D:D

Xezs 2012.11.25. 10:33:35

@Manyecska: Mer' asse' tuggya mit akar. De tényleg. Csak kapálódzik összevissza, aztán majd lesz valami.

Manyecska 2012.11.25. 14:59:06

@Xezs: a tiéd a Gym??:D Én nem értek egyet ezzel a rossz reklám is reklám....c. szöveggel, ez a kivénhedt színésznőkre igaz csak!:))egy komoly üzletember ilyet nem engedhetne meg magának, mellesleg ennyire jól megy a bót hogy válogatni is lehet a kuncsaftokból..?? Nyilván egy bizonyos réteget céloz meg...

Danaa18 (törölt) 2012.11.25. 16:12:41

Szerintem egy idegesítő kis buzi lehetsz akinek feláll a farka ha jogi lépésekkel fenyegetőzhet...Remélem kurvára nem fogsz abba a terembe lejárni...

Xezs 2012.11.25. 18:47:31

@Manyecska: Ezt gondolom nem nekem akartad címezni.

@Danaa18: És ha lejár akkor mi lesz? Rádesik a súly?

Manyecska 2012.11.26. 09:13:48

FIGYELEM!!

ÓBUDAI FITNESZTERMEK 50%-os napja - 2012.December 1.-én /szombat/!

Ezen a napon a megjelölt edzőtermekben féláron tudsz alkalmi jegyet váltani, ha III.kerületi lakcímkártyával rendelkezel!

meetoff.eu/event/obudai-fitnesztermek-50-os-napja/
:)
Köszöntem a lehetőséget.

Manyecska 2012.11.26. 09:43:56

A "reklám a reklámban".. targetmarket..? avagy szimpla cumi /oboa/szopás/ bő nyállal??

bátortamás 2012.11.26. 13:29:43

@Teljesítményfokozó sporttáplálkozás:
Teljesen függetlenül a témától.
Megvettem a könyvét, nagyon meg vagyok vele elégedve de nem hiszem el, hogy 4000forintból nem jutotta volna valami keményebb borításra. A 70. oldalnál járok de már szakad, szamárfüles, sok helyen sérült. Pedig vigyázok rá. Eszembe sem jutott magammal vinni, hogy a buszon vagy metrón olvassam, mert mire a végére érek így is saláta lesz belőle.

vénszivar 2012.11.26. 18:21:53

@bátortamás: Teljesen függetlenül a témától. Eternit lapot kel ragasztani rá. Nem túl vastagot (1-2 mm)
Na, ha arra vigyázol akkor az szinte örök életű. Vettem egy tanyát s ott a budi oldalai, de még a teteje is abból van. Állítólag már 30-35 éves, semmi baja. Jó lenne az a prospektusra is, hisz könyvnek nem nevezhető, ha nem kemény a borító. :)

Navarone 2012.11.27. 15:51:11

Óóóó, ahhoz a szerencsétlen Nyúlbélához nekem is volt szerencsém.

Feltettem egy egyszerű kérdést, kedvesen. Kaptam rá egy gyökér stílusú választ. Jó, nyilván mindenki saját magából indul ki, egy gyökér csak gyökér válaszokat ad, bizonyára otthon az édes anyukájával is ebben a stílusban beszél, és nehezére esett volna azt leírni, hogy töltsem le a könyvet és nézzem meg. Aha, azt bizonyára fejből tudnom kéne. Abszolút kezdő sportolóként tévedtem a Body Builder oldalra, vásároltam is tőlük. Majd az EDZŐ Válaszol rovatban feltettem egy ezdésre vonatkozó kérdést.
Aztán jött a bunkó válasz. Hogy én miért nem olvasom az ő könyvét. Mert például nincs leírva, hogy minden kérdés előtt olvassuk végig az ő könyvét. Amiről nem is tudtam, hogy létezik, egy kb fél miliméternyi csíkon ez olvasható: az sárga kapszula letöltése. Na erről nekem ugye tudnom kéne, hogy az ő könyve. Mellesleg a válasz nincs benne a könyvében, amit elolvasás és folyamatos röhögés-fejrázás között olvastam, annyi a tárgyi tévedés, a biokémiai tévedés benne, és az a nagy arc, amit hozzátesz... Jó, nyilván a kis pöcsöt valahogy ellensúlyozni kéne, de igaza van annak, aki azt írta, hogy ha a vevők körét ennyire le akarják szűkíteni, akkor írják ki: kokszos gyökerek oldala. És az intelligensebb vásárló nem is megy őda. Tényleg ez a cél vele? Én nem tudom....

Navarone 2012.11.27. 16:12:42

És persze ezután a Builder oldalról semmit sem fogok vásárolni, a hírlevélről leiratkoztam, és töröltetem az adataimat is náluk.

Gyökér társaságba tényleg nem szeretnék tartozni, drogos Nyúlbéla pedig tovább erősítette az izomagy kifejezés létjogosultságát, ahol ennyi izom van, ott ész és intelligencia nem marad már....

Fairy Girl 2012.11.28. 16:24:27

Az igen :D pedig a shop.builder-t én is használom, meg minden. Hmm... :D

Fairy Girl 2012.11.28. 16:35:37

Nekem ez tetszik:

"DECEMBERBEN MARAD A BÉRLET AKCIÓ: 7990,-

sőt, minden bérletesünknek brutális ajándékot adunk!

UGYE NEM HAGYOD ABBA AZ EDZÉST IDIÓTA ÜNNEPEK MIATT?

DECEMBER 24-én is NYITVA!"

(Idióta ünnepek? Ja, persze, a karácsony...)

Xezs 2012.11.28. 21:17:14

@Fairy Girl: Két eset lehetséges: a kutya nem megy el hozzá 24-én, mert azért a TesztoszteronTibiknek is van családjuk, vagy tényleg ott lesz egy rakás TT és jól kitárgyalják hogy mekkora barom az, aki gyúrás helyett karácsonyozik.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.11.28. 21:19:15

@Xezs: Annyit gyúrnánk, mint homároznánk, csak oldalt férnénk be az ajtón.

Xezs 2012.11.28. 21:31:03

Idézet az edző válaszolból:

"Egy satnya, születési hibás, halálraitélt kismopsznak is többe esze van, mint az orvosoknak, akik hagyták meghalni az általad említett illetőt. Még egy kettyós kismopsz is tudja, mennyire fontos a táplálkozás. Ebben az elbaszott, debil világban a gyógyiítás a gyógyszerek tömését jelenti, eszébe nem jut azoknak, akiknek ez a dolguk, hogy a testet táplálni kell, hogy egészséges legyen"

Mit mondhatnék? Orvosi diplomát ennek a szerencsétlennek :)

Vicclap bazmeg.

bátortamás 2012.12.01. 22:36:58

@Xezs: Ebben pechedre teljesen igaza van... Cukros nagymamámnak fehérzsömlében adják meg a napi szénhidrátbevitelt.
Tucatnyi félrekezelésről hallani és ha utána jársz te is találsz bőven. A táplálkozási hátteret meg sem nézik egy adott betegség esetén. Holott ezeknek a népbetegségeknek a nagy részét táplálkozási hiányosságok okozzák...

Xezs 2012.12.01. 23:03:03

@bátortamás: Az a baj hogy olyan témába kotnyeleskedik bele, amit más évekig tanul, ő meg maximum két kokszlöket között álmodozott róla. Másrészt alapszintű dolgokat állít be atomifizikai szintű dolgokként. Most komolyan, te elhiszed, hogy egy orvos nem tudja, hogy a testnek tápanyag kell? Ne már, ne találjuk fel itt a spanyolviaszt a fotelből vagy az edzőteremnek csúfolt bunkóképzőből mert tökönszúrom magam.

Ez kb. olyan mintha egy aerodinamikai mérnöknek elmagyaráznád hogy a repülőgép mitől repül és még jól le is hülyéznéd hogy ő ezt miért nem tudja.

Biztos vagyok benne, hogy az orvoslásnak van egy rakás aspektusa amit a laikus vagy nem ért, vagy nem is vesz figyelembe.

De ha bunny ilyen okos és ennyire zavarja a félrekezelés akkor mégis miért nem tanul orvosnak és szerez diplomát? Akkor félrekezelt betegek százait, ezreit menthetné meg.

Ja persze ehhez fel kéne állni a fotelből.

bátortamás 2012.12.01. 23:45:53

@Xezs: Nem egy dologról beszélünk.
Az orvos (jobb esetben) tudja, hogy táplálék, stb. Csak az ő munkáját nem úgy mérik, hogy hány betegből hányat gyógyít meg hanem, hogy mennyi gyógyszert ír föl. Szóval egyáltalán nem úgy viselkednek mint akik tisztában lennének ezzel.
Bunny meg nem hülye gyerek csak sose tudja normálisan elmondani amit gondol... Vagy nem akarja. Marketing szempontból az üresfejüeknek jobban bejön a "fél kiló bádipor" szöveg.

bátortamás 2012.12.01. 23:54:56

@bátortamás: Arról nem is beszélve, hogy amit a kórházakban adnak a kedves betegeknek étel címszó alatt, azt én a kutyámnak nem adnám oda. 2 szelet kenyér parizerrel, margarinnal meg finom cukros teával reggelire. Csak jobban mérgezik a beteget.

Xezs 2012.12.02. 00:36:33

@bátortamás: Sokat voltál kórházban? Úgy érzem hogy te ezeket csak elképzeled de nincs mögötte tartalom. Mutass nekem egy hivatalos napi menüt valamelyik kórházból.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2012.12.02. 12:10:22

@bátortamás:
Furcsa. Nemrég volt ismeretségi körben lévő huzamosabb ideig kórházban. Elnézve a napi ételmennyiséget és az összetételt (tápanyagok, napi fizikai megterheléshez mért kalóriabevitel, gyógyszerek szervezetet terhelő hatásait kivédendő üzemanyag) erős volt a gyanúm, hogy még ha szánalmas napi 600 HUF-ból (ha még kevesebb, a szégyen még nagyobb) kell is kigazdálkodni mindezt, NEM LÉTEZIK, hogy nem vontak be egy dietetikust a melóba! Napi szinten szénhidrát, állati fehérje, vitaminok, friss gyümölcs 2 naponta, zöldség vagy főzelék váltakozik naponta, leves, rendes főétel, reggelihez, vacsorához folyadék. Méz, tej, tojás - persze az adott gyógyszeres kezeléstől, páciens túlérzékenységi preferenciáitól függően. 2 hét alatt egy darab 4 centis dióskifli jelentette az "édes bűnözést". Mindemellett, a betegeknek nem kellett lemennie a bányába, hanem ha akart egész nap feküdt az ágyon vagy sétált egyet-kettőt, ha olyanja volt. Magát a megterhelést a nagy mennyiségű gyógyszer jelentette esetükben. Komolyan, emelem kalapom, mert mindez kőkemény SZTK-s ellátás, semmi protekció, magánszektor.

Teljesítményfokozó sporttáplálkozás · http://teljesitmenyfokozosporttaplalkozas.blog.hu/ 2012.12.05. 17:16:02

Gyártsunk sérült gyermekeket "testépítő guru" módra!

"Üdv Bunny! Annyi lenne a kérdésem, hogy szoptatós anya szedhet-e multi pro-t? A terhesség idején feleségem leállt a fent említett termékkel, mert több helyen olvastuk, ill. hallottuk, hogy a nagyobb dózisú A vitamin bevitel árt a magzatnak. Most a szoptatás ideje alatt van bármilyen akadálya szerinted, hogy szedje a multi pro-t? Előre is köszi: Sznefru
sznefru

Válasz 2012-12-05 14:10:43
Szia! Ne foglalkozzatok az idióta dogmákkal, hogy árt a vitamin a gyereknek, meg túl nagy lesz. A tápanyag KELLa nomrális fejlődésnek és a gyerek tápanyagát az anya nevű üzem állítja elő, ami nem fog menni fingból."

Lássuk:

Teratogén = Olyan anyag vagy hatás, mely az embrióban vagy a magzatban fejlődési károsodást okoz.

"Zsírban oldódó vitaminok
A-vitamin

_ Minimális teratogén dosisa nem ismert. Teratogén mellékhatás általában 20000-50000 NE napi felvétel esetén várható, de az elsô trimesterben 2000 NE/nap dosis mellett is elôfordulhat (1 mg retinol = 3,33 NE). A magzati fejlôdési rendellenességek közül a hydrocephalus, mikrocephalus és a cardiovasculáris elváltozások a leggyakoribbak."

Terhesgondozás a családorvos szemszögébôl
Dr. Garamvölgyi György, Dr. Horváth Jenô
www.medlist.com/HIPPOCRATES/II/5/294.htm

"Recommended doses of vitamin A supplements are generally well tolerated by pregnant women; however, vitamin A may become toxic for the mother and her fetus when levels of intake exceed 10 000 IU daily or 25 000 IU weekly (16). β- carotene, a precursor of vitamin A, may be preferred over vitamin A supplements in pregnant women because excess of β-carotene is not known to cause birth defects (17)."

WHO Library Cataloguing-in-Publication Data
Guideline: vitamin A supplementation in pregnant women.
1.Vitamin A – administration and dosage. 2.Vitamin A deficiency – prevention and control. 3.Pregnancy.
4.Prenatal nutrition. 5.Guidelines. I.World Health Organization
ISBN 978 92 4 150178 1 (NLM classification: WD 110)
© World Health Organization 2011
whqlibdoc.who.int/publications/2011/9789241501781_eng.pdf

Perelni persze nem lehet, hiszen nincs végzettsége. Majd a nyomorék-sérült gyerekek képeivel lehet reklámozni a Sárga Kapszula kettőt és az edzőtermét. Váááááááááááá

Xezs 2012.12.05. 20:12:26

@Teljesítményfokozó sporttáplálkozás: A szomorú az, hogy még hallgatnak is rá és beveszik a faszságait. Olvastam valami hülyegyereket az edzőválaszolban, aki a nőjének akart valami vitamint "felíratni" a Mesterrel, a nője meg szart az egészbe bele. És még Bunny volt megsértődve hogy a hölgy nem kíváncsi a kuruzslásra :) Meg a srác is ki volt akadva, hogy a nője szarba se nézi a Mestert.

Manyecska 2012.12.05. 20:16:08

@Teljesítményfokozó sporttáplálkozás: hát ezt egyszerűen már nem hiszem el!:O
A-vitamin zsírban oldódó vitamin, elraktározza a szervezet, egyáltalán nem mindegy mennyit szed belőle egy várandós anya, mondom én mint ex-szülésznő, valamelyest képben vagyok..:(

Teljesítményfokozó sporttáplálkozás · http://teljesitmenyfokozosporttaplalkozas.blog.hu/ 2012.12.05. 20:26:33

@Manyecska: Hihetetlen, de igaz. Ráadásul egy 10 000 NE (halolaj) A-vitamin tartalmú kiegészítő kapcsán írja ezt. :(

fbcdn-sphotos-d-a.akamaihd.net/hphotos-ak-snc6/252201_4057827684328_590513342_n.jpg

Honnan is tudná? Autószerelő vagy mi a szakmája.

@Xezs:
Természetes szelekció - ha a nő nem hallgat rá az is. :)

Manyecska 2012.12.05. 20:34:51

@Teljesítményfokozó sporttáplálkozás: uramisten, remélem nem hallgatnak rá. A tejbe minden átmegy!!! A babának csak napi egy csepp!! D-vitamint szoktak adni pluszban 1-2 éves koráig, de hogy nagy dózisú vitamint b..+ :((

Xezs 2012.12.05. 20:38:02

Aztán majd lehet magyarázni a gyereknek hogy fiam te azért nem vagy olyan okos mint a többiek mert egy nagyon okos bácsi tanácsot adott a még okosabb apádnak.

Manyecska 2012.12.05. 20:46:39

@Teljesítményfokozó sporttáplálkozás: ja, ha kertész lenne császárt is metszene, mi?:) Óbasszus!!:(

Teljesítményfokozó sporttáplálkozás · http://teljesitmenyfokozosporttaplalkozas.blog.hu/ 2012.12.05. 20:55:54

@Xezs: @Manyecska: :D Valahol ez humoros, de elképesztő is. A gyerekek élete nem annyira fontos, hogy legalább rákeressen a témára interneten. Nulla felelősségérzet, hatalmas ego. Pedig ő is apa.

Manyecska 2012.12.05. 20:58:07

@Teljesítményfokozó sporttáplálkozás: gondolom előtte is tolták pedig nem mindegy!

Próbálnának meg egy babakocsit felrakni a 6-os buszra teli gyerekkel,szatyrokkal!:D meg a lépcsőkön felcipelni! Bár én 62 kg-osan is úgy néztem ki mint aki bodizni jár, igaz sportoltam akkor még..

Teljesítményfokozó sporttáplálkozás · http://teljesitmenyfokozosporttaplalkozas.blog.hu/ 2012.12.05. 21:57:08

@bátortamás: Ezt nem tudom felróni, nálunk nincs ez se. Kemény borítóhoz kötött könyv dukál, adott méretnél és oldalnál (300) ez 500-700 Ft-ot biztosan rátett volna. 100 oldalas kis méretű könyvek ára 2500-3500 Ft. Mi is kihagytuk, mert a könyv széles körű elérhetőségének nem tett volna jót. Ahogyan a terjesztők 50%-os lenyúlása sem. 5000-6000 Ft-ért kevesen vesznek könyvet. Ha van aki szponzorálja, mint a Sárga kapszulát vagy Béres Alexandra könyveket, akkor persze tényleg könnyebb minőségibb kivitelt készíteni. Nálunk a reklámoknak hiányozniuk kellett.

Xezs 2012.12.05. 22:06:21

@Teljesítményfokozó sporttáplálkozás: Azt nem értem, hogy miért nincs benne annyi gerinc, hogy azt mondja, gyerekek én csak a gyúráshoz értek, a szülészeti meg orvosi bajaitokat ne itt kérdezgessétek mert ahhoz nem értek. Ehelyett még tanácsot is ad. Jó hogy nem már azt magyarázza el a srácnak, hogy hogyan császározza meg a feleségét a kenyérvágó késsel.

Xezs 2012.12.05. 22:11:18

@Manyecska: Ne használj babakocsit. A hordozás sokkal jobb és kényelmesebb, csak arra kell figyelni hogy a gyerek szakszerűen legyen rögzítve, ne kifele fordítva, meg ne a nemiszervén lógjon :)

Csak sajnos ezt is rohadt sokan félreértették és úgy hordozzák a gyereket hogy nagykorában komoly gerincbántalmai lesznek.

Az egyik ilyen gerincgyilkos a kenguru, azt be kellett volna már rég tiltani.

Teljesítményfokozó sporttáplálkozás · http://teljesitmenyfokozosporttaplalkozas.blog.hu/ 2012.12.05. 22:13:07

@Xezs: Polihisztor. :) Komolyabban a edzéshez sem ért, régen edző válaszolt a rovatban (sok éve). Az jobb is volt.

A kérdésre visszatérve, szerintem a tudatlanok magabiztossága. Ha elég keveset tud az ember, akkor fel sem fogja, hogy még egy rossz szakorvos mögött is évtizednyi tanulás áll.

Xezs 2012.12.05. 22:18:19

@Teljesítményfokozó sporttáplálkozás: Hogy magabiztos, az biztos. Én nem mernék még így neten se tanácsot adni valami kismamának, még a végén feljelentene, mert 3 szeme nőtt a gyereknek.

Ámbár itt kell megjegyeznem, hogy a kismamák így is beszedik egymástól a fals információt neten és egymást hülyítik orbitális fasszágokkal. Jómagam nem olvastam ilyet csak családban volt aki néha-néha linkelt ilyesmit. Az agyam eldobtam a hülye tanácsokon.

Bunny tök ugyanezt csinálja.

Teljesítményfokozó sporttáplálkozás · http://teljesitmenyfokozosporttaplalkozas.blog.hu/ 2012.12.05. 22:24:21

@Xezs: Szabó Gyuri bácsi a füvesember is pont ilyen, van ezekből több ezer. kodpiszkalo.blog.hu/2012/02/07/gyogynovenyekrol_konyhanyelven

A vesecisztát videó alapján külsőleg, pakolással gyógyítja, egy börtöntöltelék kuruzsló az öreg. Az emberek egymást is butítják, a kismamák is. Ettől még az ország leglátogatottabb ilyen jellegű (fitnesz, testépítés, kiegészítők) oldalán felelősség tanácsot adni. :(

Xezs 2012.12.05. 22:34:15

@Teljesítményfokozó sporttáplálkozás: Természetesen igen. Majd egyszer valakinek tényleg valami baja lesz a tanácstól, akkor talán észbekap a fitneszcég is, aki az oldalt üzemelteti.

Ezt a blogot meg átfutom gyorsan.

papamacilaci 2012.12.05. 22:51:33

Bazzeg tihanyi hihetetlen, hogy milyen egy sértődött kis pöcs vagy! Állandóan a Bunnyt próbálod kottázni mindenhol! Itt, a scitec facebook oldalán, persze folyamatosan a szaros könyvedet futtató név alatt! Bassza a csőröd mi, hogy a kapszulából több fogyott?
Meg ha Bunny nem ért az edzéshez, akkor a Metamorfózisban miért néz úgy ki ahogy? neked mikor volt keresztszálkás a combod? Hozz egyszer egy hasonló formát, utána kritizálhatsz! Vagy tudod mit, csinálj te is egy termet, oda majd mehetnek az ilyen elbaszott fórumos gyökerek, mint akikkel itt szopjátok egymást! na pacsi

Teljesítményfokozó sporttáplálkozás · http://teljesitmenyfokozosporttaplalkozas.blog.hu/ 2012.12.05. 23:02:16

@papamacilaci: Mi fáj neked? A növis - szteroidos formáját nem fogom utánozni (bocs, pont vele dolgoztam amikor ezt építette ;) és pont elmondta mit nyom).

Szakkönyvekből nem szokott csak néhány ezer fogyni, mivel nincs több szakember és érdeklődő. Ezen nem problémázok, 2 hónap alatt megvolt amit elvártunk.

Az emberek életét jobbítom, gyerekek életét próbálom megmenteni egy felelőtlen embertől. Ha ezzel gondod van nézz magadba.

Teljesítményfokozó sporttáplálkozás · http://teljesitmenyfokozosporttaplalkozas.blog.hu/ 2012.12.05. 23:04:53

@Xezs: Szakemberek blogja, elég hiteles. Mindenben nem értek velük egyet, de nyitottak a párbeszédre.

Teljesítményfokozó sporttáplálkozás · http://teljesitmenyfokozosporttaplalkozas.blog.hu/ 2012.12.06. 02:52:58

Egy idióta állat, saját szavaival jellemezve :)
www.youtube.com/watch?v=SHVeWHYutEA

1:21 A vitaminokat túladagolni nem lehet :D

papamacilaci 2012.12.06. 09:31:15

Nem nekem kéne magamba nézni! te erőlködsz még mindig itt! Mivel jobbítod az emberek életét? Az echo tv-s szerepléssel? :D
Kurvára el vagy szállva magadtól! Komolyan mondom szánalmas, hogy mindenhova írogatod a sértett kis baromságaidat, meg magadat futtatod folyton! Sosem fogod utolérni Bunny-t! Egyébként ha ilyen nagy mágus vagy miért nem teszed sikeressé azt a fos tesztoszteron.hu-t? Ott a lehetőség, szipkázd el az olvasóit, ne itt térítsd a sok dagadt, lusta, proli parasztot a homáron!

Teljesítményfokozó sporttáplálkozás · http://teljesitmenyfokozosporttaplalkozas.blog.hu/ 2012.12.06. 09:39:55

@papamacilaci: Már kérdeztem mi a gondod? Hogy nyomorékká akar tenni embereket a hősöd? :) Biztosan van aki ezt nem érti, de engem felháborít, hogy itt van egy apuka, pár hetes gyerekkel, és gátlás nélkül ad olyan tanácsokat amitől más gyereke nyomorék lehet. Leszarja hogy utánanézzen. Példakép egy ilyen ember? Jobb mint egy drogos? Nem hinném. Felnyitom az emberek szemét, ez is egy szakmai feladat. Tudod, nekem ez a szakmám. Nem az autószerelés. :D

Ezek tények, nem cáfoltál egyet sem a felsoroltakból. Ő valaki lenne akit el kellene érni? :D Ő talán egy szakmai szervezet vezetőségének a tagja? Mert én az vagyok. :D Van egy darab könyve? Nekem néhánnyal több. Ezeket szakmai konferenciákon is forrásként emlegetik. Ilyeneken adok elő én is, ha kedvem tartja.

Ő az agyhalottak példaképe kizárólag.

A t.hu-t pedig nem én vezetem. Fogalmam sincs miért hozod fel. Ráadásul bulvárt mindig is többen fognak olvasni, mint szakirodalmat. Buta emberből több van. :)

Manyecska 2012.12.06. 09:56:54

@papamacilaci: ilyen nikkel baszodalássan, nem kéne savazni a jónépet.

Manyecska 2012.12.06. 10:09:10

@Teljesítményfokozó sporttáplálkozás: nem, én nem bohóckodni jártam:P, igazolt játékos voltam évekig:)

papamacilaci 2012.12.06. 10:30:56

Hol nyitod fel az emberek szemét? Itt???
Te semmi mást nem csinálsz csak reklámozod magad! Egyébként semmi gond, de neked mi a gondod? Mert a kedvezményt kunyeráló, buta, értetlen kis pöcstől eljutottál oda, hogy megint a Bunny-t fikázod! Ezért még egyszer, mi fáj neked ennyire?? Bár gyanítom az, hogy kibasztak a builder-ről, ezt nem tudja megemészteni a kis egócskád! Arra vered magad, hogy a tesztoszteronon le tudsz fordítani néhány angol nyelvű cikket? Ki a fasz nem tudná ezt megcsinálni?
Manyecska: ennyi aggyal nem kéne beszólnod egy nálad okosabbnak, erősebbnek, szebbnek, sikeresebbnek! :D

papamacilaci 2012.12.06. 11:03:39

@Manyecska: csak!
@Teljesítményfokozó sporttáplálkozás:
oké bandi! hisztizzél még sokat te kis kurva! pacsi!

Manyecska 2012.12.06. 11:06:52

Pff. Legalább ez a buzi NEM magasabb nálam!! :D:D:D:D!

Manyecska 2012.12.06. 11:25:32

Mondom, egyik rokonunk fitnesz-világbajnok és többszörös EB-bajnok stb..megkérdezem már mit tolt?:D..ő legalább hiteles a szememben..

Teljesítményfokozó sporttáplálkozás · http://teljesitmenyfokozosporttaplalkozas.blog.hu/ 2012.12.06. 12:47:17

@papamacilaci:

Csak követem a mestered, aki kox nélkül már nem akkora májer. :D

" Válasz 2011-06-13 11:01:15

én is szarul nézek ki, de én egyrészt megtehetem mert nem érdekel, másrészt fontosabb céljaim vannak.

bunny"

webcache.googleusercontent.com/search?q=cache:JYrFzxy08XMJ:body.builder.hu/edzo_valaszol_egyvalasz.htm4%3Fid%3D1307905914+bunny+szarul+n%C3%A9zek+ki&cd=6&hl=en&ct=clnk

Előnytelen képez meg mindenkiről találsz, még celebekről is. :)

Ez jobb: www.facebook.com/photo.php?v=4043811213925

Komolyan csak ennyit tudsz? :)

Teljesítményfokozó sporttáplálkozás · http://teljesitmenyfokozosporttaplalkozas.blog.hu/ 2012.12.06. 12:50:49

@papamacilaci: Ez még semmi! 2008-ban:

Válasz 2008-10-13 22:17:01
köszi adri, ez most fájni fog a kis barátunknak, szerintem ő is marhajól néz ki :DDD van önkritikám, szarul nézek ki most, de ki néz ki jól mindig? még a top versenyzők sem! a barátnőm még nem hányt le, a többi nem számít, de azért köszi! időm mint a tenger, de madj biztos leszarom az összea munkámat hogy jól nézhessek ki hogy nefikázzon egykét nyomi, bár akkor az jön hogy gyikvagyok mer a ronnie colamen jobb! :DDD üdvözlet alabamának!
bunny

:)

Hát, röviden "madj biztos leszarom az összea munkámat hogy jól nézhessek ki hogy nefikázzon egykét nyomi" :D

papamacilaci 2012.12.06. 15:10:29

idézgeted folyton Bunny-t, szerelmes vagy belé bazd meg? Nincs saját gondolatod?
Hát a facebook képen kurva jól nézel ki! :D sokba került azt a fazont elérni? Egyébként nem kell mindig jól kinézni, de te még sosem néztél ki jól, pedig akkora szakértő vagy bazzeg, nem is értem Kai-t mért nem te készíted fel! Biztos csak azért, mert még nem hallott a Teljesítményfokozó sporttáplálkozás című remekműről! Ide is szúrj be valami Bunny idézetet, mert mint láttuk te tényleg csak ennyit tudsz! Megnéztem a videódat is, hát egyél banánt te edzés előtt, biztos attól guggolsz 200 kg.-ba, ami meg is látszik a fizikumodon! :D

Teljesítményfokozó sporttáplálkozás · http://teljesitmenyfokozosporttaplalkozas.blog.hu/ 2012.12.06. 15:16:40

@papamacilaci: Nincs mit hozzátennem. Ti bunnyiánusok remekül lejáratjátok magatokat nélkülem is. :D

papamacilaci 2012.12.06. 15:37:13

ennyi te vesztes bohóc! ki előtt járatom le magam? előtted? mint már mondtam te egy fos vagy! fogadd el hogy kibasztak a builderről és próbálj meg tovább lépni! végezetül álljon itt egy régi Bunny idézet, ha már úgy is annyira szereted és mást nem tudsz reagálni!
"ismerem a tihanyit és őszintén szólva egy fasznak tartom, aki ahogy lediplomázott faszságtanból, azonnal mindenkinél okosabb lett a világon a doppingtól kezdve a táplálkozásban és a kiegészítésben. de egy súlyzót képről sem ismert fel és annyi esze volt, hogy havi 1 kiló fosminőségű proteintől akart izmos lenni."

Teljesítményfokozó sporttáplálkozás · http://teljesitmenyfokozosporttaplalkozas.blog.hu/ 2012.12.06. 15:42:02

@papamacilaci: :D

Soha nem tudott semmi érdemi kifogást találni a dolgaimban, ebből is látszik.

Annyi azért a javamra írható, hogy nem én szeretném sérült gyerekekkel elárasztani a világot. ;)

Gyártsunk sérült gyermekeket "testépítő guru" módra!

"Üdv Bunny! Annyi lenne a kérdésem, hogy szoptatós anya szedhet-e multi pro-t? A terhesség idején feleségem leállt a fent említett termékkel, mert több helyen olvastuk, ill. hallottuk, hogy a nagyobb dózisú A vitamin bevitel árt a magzatnak. Most a szoptatás ideje alatt van bármilyen akadálya szerinted, hogy szedje a multi pro-t? Előre is köszi: Sznefru
sznefru

Válasz 2012-12-05 14:10:43
Szia! Ne foglalkozzatok az idióta dogmákkal, hogy árt a vitamin a gyereknek, meg túl nagy lesz. A tápanyag KELLa nomrális fejlődésnek és a gyerek tápanyagát az anya nevű üzem állítja elő, ami nem fog menni fingból."

Lássuk:

Teratogén = Olyan anyag vagy hatás, mely az embrióban vagy a magzatban fejlődési károsodást okoz.

"Zsírban oldódó vitaminok
A-vitamin

_ Minimális teratogén dosisa nem ismert. Teratogén mellékhatás általában 20000-50000 NE napi felvétel esetén várható, de az elsô trimesterben 2000 NE/nap dosis mellett is elôfordulhat (1 mg retinol = 3,33 NE). A magzati fejlôdési rendellenességek közül a hydrocephalus, mikrocephalus és a cardiovasculáris elváltozások a leggyakoribbak."

Terhesgondozás a családorvos szemszögébôl
Dr. Garamvölgyi György, Dr. Horváth Jenô
www.medlist.com/HIPPOCRATES/II/5/294.htm

"Recommended doses of vitamin A supplements are generally well tolerated by pregnant women; however, vitamin A may become toxic for the mother and her fetus when levels of intake exceed 10 000 IU daily or 25 000 IU weekly (16). β- carotene, a precursor of vitamin A, may be preferred over vitamin A supplements in pregnant women because excess of β-carotene is not known to cause birth defects (17)."

WHO Library Cataloguing-in-Publication Data
Guideline: vitamin A supplementation in pregnant women.
1.Vitamin A – administration and dosage. 2.Vitamin A deficiency – prevention and control. 3.Pregnancy.
4.Prenatal nutrition. 5.Guidelines. I.World Health Organization
ISBN 978 92 4 150178 1 (NLM classification: WD 110)
© World Health Organization 2011
whqlibdoc.who.int/publications/2011/9789241501781_eng.pdf

Perelni persze nem lehet, hiszen nincs végzettsége. Majd a nyomorék-sérült gyerekek képeivel lehet reklámozni a Sárga Kapszula kettőt és az edzőtermét. Váááááááááááá

papamacilaci 2012.12.06. 16:32:29

ezt már egyszer idézted te majom! most kicsit utánad olvastam és évek óta csinálod ezt a hadjáratot ami kibaszottul szánalmas, te nők lapja café guru isten! :D Mutass már egy embert akinek baja lett a kapszulától? ja hogy nincs! nyomod itt a mi lesz ha dumáidat! de kurva kevés vagy! "Mind tudunk honlapokról másolni." ezt te írtad régen valakinek! egyébként írd már le mért basztak ki a builderről, biztos szörnyű lehetett ha ennyi év alatt nem bírtad túltenni magadat rajta! a válaszod megint csak egy smile volt! aztán valami kurva nagy kamu, majd a szokásos ctrl c, ctrl v! mint a cikkeid a t.hu-n! te kis huncut fordító gép!
ez is milyen már: "Kedves Andras!
Tudom,hogy tudsz honlapokrol masolni,hisz a tesztoszteron irasaid se masok,mint angolnyelvü cikkek forditasai a sajat neved alatt..;-)
De ez tenyleg nem szamit.
A lenyeg meg benne volt a leirasban..A vesekö csak egy kis szelet,te se ferdits kerlek..;-) " és utána kitiltottad az embert, mekkora egy szar vagy te bazzeg! :D:D nem szoktam ilyen szánalom fórumokon pofázni idiótákkal, de ez a mai kurvára feldobta a napomat! na megyek lábazni, nehogy én is ilyen kis fossá sorvadjak mint te! pacsi te szakember!

Teljesítményfokozó sporttáplálkozás · http://teljesitmenyfokozosporttaplalkozas.blog.hu/ 2012.12.06. 17:42:25

@papamacilaci: Duma duma hátán, tartalom semmi. Komolyan mind ilyenek vagytok? Szerinted meg tudsz sérteni az agyad használata, gondolatok leírása nélkül? Komolyan egy senkinek kellene magyarázkodnom? :D

Igazat írtam? Igen. Tudatlan Bunny? Igen. Felelőtlen? Igen. Meg is ölhetne a tanácsaival másokat? Simán. Kiderülne? Hogyan? Fel lehet jelenteni egy végzettség nélküli senkit a szakmai munkája miatt? Dehogy.

Páran átgondolják ki és mi ő, ez a lényeg. Te meg fröcsögjél, nagyon jó! :) Majdnem olyan jó mint az edzőtlen edzőválaszol. ;)

Miért rúgtak ki? Érdekes és hatalmas bűn, hogy egy új nicknévnek beszóltam, aki mint kiderült a másik moderátor barátnője volt. Rövid ideje ezzel a személlyel adtam elő egy konferencián (egymást követően) te gyökér. Nem volt probléma. Persze már rég nincsenek együtt de akkor ezért raktak ki. Most megtudta az egész világ ezt a hatalmas titkot. :) Ettől még minden stimmel ami fent olvasható.

vénszivar 2012.12.06. 17:51:51

@Teljesítményfokozó sporttáplálkozás: @papamacilaci: Srácok ! Játsszátok le a Vérmezőn !!! Aztán írjátok meg az eredményt ! :))):D

vénszivar 2012.12.06. 17:54:43

BASSZA MEG ! Ha tudnám, hogy hol a Vérmező ! Ezt hol hallottam ? :)

vénszivar 2012.12.06. 18:04:03

@Teljesítményfokozó sporttáplálkozás: mért ? ott setét van ? Akkor menjetek a Kossuth térre. Onnan még az ATV is közvetítené, ja meg az rtl tvvaj s kiskirályí 1-2, Duna, stb.

Teljesítményfokozó sporttáplálkozás · http://teljesitmenyfokozosporttaplalkozas.blog.hu/ 2012.12.06. 18:06:56

@vénszivar: :D Ha média is volna, és beolvasnák közben a tájékoztató anyagaimat akkor talán elmennék.

vénszivar 2012.12.06. 18:12:31

@Teljesítményfokozó sporttáplálkozás: Na, persze ! Csak a byzznics !!! Elhatárolódom ! Ezennel leveszem a kezem rólatok. Agyő.

papamacilaci 2012.12.06. 19:47:31

@Teljesítményfokozó sporttáplálkozás:
kurva nagy tehetség lehetsz, ha ezért kivágtak! nem akarlak megsérteni, csak egy önfuttató szarnak tartalak és az olyanokkal így kell beszélni! épp ezért nem is érdekel, ha senkinek nevezel! Duma, duma hátán? Te mi a faszt csinálsz 5 éve? komolyan ugyanaz a duma mint a régi fórumokon! Az van te kis buta fasz, hogy én nem megcáfolni akarlak, szarok a hülyeségedre, verd te arra a csoffadt kis kukidat, hogy ennyi meg annyi A vitamin! Én szimplán azt állítom, hogy te a saját kis sértettséged miatt írogatsz állandóan a Bunnyról! Ide is beleugattál a szar dumáddal, hátha valami birka megveszi a szaros könyvedet! Marundét is így szoktad felszopni a facebookon, és ott is megtalálod mindig a módját egy kis fikának! Lényeg a lényeg egy beteg kis sértődött buzi vagy, mint valami kis hülye gyerek a homokozóban aki hisztizik mert elvették a játékát, csak te már felnőttél! Ami sokkal gázzab! Csernus Bunny spanja, biztos kapnál valami kedvezményt, hogy megoldjátok ezt a frusztrációdat! Bár ha jól tudom egy óra 20 ezer, van annyi léd? Jól fogyott a könyved? Vagy még pár helyen kell reklámoznod?

Xezs 2012.12.06. 20:09:05

@papamacilaci: Most neked tényleg az az ember mértékegysége, hogy hogy néz ki? Menjél a plázába, ott tényleg csak az számít.

Ne örülj, nem vagyok dagadt.

Teljesítményfokozó sporttáplálkozás · http://teljesitmenyfokozosporttaplalkozas.blog.hu/ 2012.12.06. 20:45:34

@papamacilaci: Annyira nagy tehetség vagyok, hogy idén vissza is hívtak a body.builder.hu-ra írni. :) Ezzel együtt kell élned, ennyire baromság az egész elméleted.

De meggyőztél, szánalmas vagyok. Én is bátor drogmentes szcikapitány akarok lenni mint a példaképem!

www.youtube.com/watch?feature=player_detailpage&v=dqDpavlkUIY#t=60s

:D

Xezs 2012.12.06. 20:51:39

@Teljesítményfokozó sporttáplálkozás: Na akkor eztán még jobban fog menni a hirig közted meg a Dr. Prof. Mester között :)

Teljesítményfokozó sporttáplálkozás · http://teljesitmenyfokozosporttaplalkozas.blog.hu/ 2012.12.06. 20:51:43

@vénszivar: Gyengébb kognitív funkciókkal rendelkező emberek ellen nem dicsőség győzni. :(

Teljesítményfokozó sporttáplálkozás · http://teljesitmenyfokozosporttaplalkozas.blog.hu/ 2012.12.06. 20:56:00

@Xezs: Nem fixáltuk még le a tulajjal, ezután szerintem már nem is fogjuk. :D

De a levelek megvannak, az ötlet pedig nem rossz. Más a bulváros írás más a szakmai. Csak nem lenne szabad laikusokat hagyni egyedül garázdálkodni, felügyelet nélkül. Az oldalt érheti emiatt anyagi veszteség.

papamacilaci 2012.12.06. 21:46:44

@Xezs:
szarok rá mi vagy te gyökér! és igen egy táplálkozási szakértő ne úgy nézzen ki mint egy teleszart zokni!

@Teljesítményfokozó sporttáplálkozás:

ezt már mondtad, mért nem mentél? hátha eladtál volna pár könyvet! Bár nem tudom a Robinak mért kéne egy ilyen öntelt, beképzelt fasz. Az meg minden eddigi szarságodat alulmúlja, hogy Bunny miatt anyagi veszteség éri a Builder-t. ÁÁÁ ezt nem hiszem el ember, komolyan nálad szánalmasabb faszt életemben nem láttam. De bizonygasd még kicsit mekkora ász vagy, ezért van ő ott 7 éve, te meg a nők lapja caféban nyomattad! Most meg a homáron fikázol, meg kicsit a facebookon. Te meghívott szakértő te :D:D

Teljesítményfokozó sporttáplálkozás · http://teljesitmenyfokozosporttaplalkozas.blog.hu/ 2012.12.06. 21:55:33

@papamacilaci: Ha azt sem tudod ki hol hány éve van, meg a szavakat sem érted amikor magyarul vannak egymás után leírva és mondatot alkotnak akkor minek dumálsz ebbe bele? :)

Teljesítményfokozó sporttáplálkozás · http://teljesitmenyfokozosporttaplalkozas.blog.hu/ 2012.12.06. 22:00:38

@Xezs: Akikről ő beszél azok sportolók és modellek. Mindegyik táplálkozási szakértő lesz a kinézetétől. :D

Értenie nem kell hozzá, legyen szép! Ha szép izmos kokszosan, akkor az sem baj, ha magzatokat mérgez.

Humor a Sárga Kapszula néven futó fércműből :)

"Ízületvédők
Olyan ásványi anyagokat tartalmazó készítmények, amelyek kifejezetten az ízületek építőanyagait tartalmazzák. Hétköznapi életben is hasznosak, de különösen ajánlottak sportolóknak, elsősorban megelőzési céllal, hiszen gyakran komoly igénybetévelnek (sic!) vannak kitéve az ízületek."
SK 43.o.

Ásványi anyagok. Agyam eldobom, a glükózamin, kondroitin-szulfát, msm ásványi anyag? Raknak bele? Néha, néha raknak ásványi anyagokat is. Azt sem tudja mit árul :D

"Az L-karnitin elsődleges feladata a zsírsejtek szállítása: a zsírégető folyamatok nehezen működnek nélküle."
SK. 44.o.

Zsírsejtek szállítása, ekkora ökörséget! Legalább a reklámszövegeket olvasná el, ha biológiát életében nem tanult...

"Glutamin: A glutamin alkotja az izmok 60%-át."
SK 44.o.

Nettó baromság. Nem, a reklámok sem ezt állítják..

"A tápkieg. boltokban is kaphatók gyenge vitaminok, az egytablettás kiszerelésűek. Ezeket kistestű kutyáknak vagy pénzhiányt átvészelni javaslom."
SK 43.o.

Még jó, hogy állatorvosi végzettsége is van a szerzőnek :)))

Ez még csak két oldal. Kb a gimis tudása sincs meg Mr.edzőnek :D

Tanuljatok ti is a sárga kapszulából!
www.sargakapszula.hu/

papamacilaci 2012.12.06. 22:42:32

már ezt is írtad korábban majom! copy paste-eled saját magadat? folyamatosan? nincs más? semmi? akkor mi a fasznak erőlködsz? azért, hogy megismerjenek? kevés vagy ahhoz haver! az átlagembert nem érdekli a 100 oldalas salátád! vagy a kibaszott szakácskönyveid, te csak pénzt akarsz te szar, ezért futtatod magad mindenhol! mért nem a saját neveddel írsz? ha ilyen nagy szakember vagy, akkor minek a reklám a röplapodnak? látod ez a különbség egy sikeres ember (Bunny), meg egy sikertelen, öntelt kis fasz között (te), neked muszáj őt fikázni, hogy rád figyeljenek, fordítva ez nem igaz! te arra vered itt magad: www.tihanyiandras.hu/
hogy a knorr-nak dolgozol, meg a theodora ásványvíznek! be ne szarjunk vazze! ide tudtad magadat csak eladni? kevéske.....

Teljesítményfokozó sporttáplálkozás · http://teljesitmenyfokozosporttaplalkozas.blog.hu/ 2012.12.06. 22:48:15

@papamacilaci:

Nem szeretném, ha a spam szöveged a hasznos információkat eltüntetné. :)

A Sanoma, Unilever (Knorr), Nestlé (Theodora) és ahová még dolgozok/dolgoztam (nem voltál alapos) mind sokkal nagyobb cégek mint a bb.hu. De ez itt lényegtelen, nem ebben mérik a sikert. A lényeg, hogy szerinted aki szépen mutat a képeken, az szakértő lesz akkor is ha tudatlan :)

Xezs 2012.12.06. 22:51:01

@papamacilaci: Látom a koksz rendberakta az agyad. Csak így tovább!

Teljesítményfokozó sporttáplálkozás · http://teljesitmenyfokozosporttaplalkozas.blog.hu/ 2012.12.06. 22:53:36

@Xezs: Rendesen felmehetett a vérnyomása, biztos valami barát. Vagy Csernuson keresztül ismerik egymást.

papamacilaci 2012.12.06. 22:56:51

ne adj semmit a számba, nem mondtam, hogy aki jól néz ki az szakértő, én sem vagyok az! azt mondtam aki szarul néz ki az elég hiteltelen, mert nem olyan nagy dolog összerakni egy rendes fizikumot, de neked a kurva nagy tudásod ellenére még nem sikerült, egyszer sem! ha meg ilyen nagy cégeknek kellesz akkor lépj már túl a sértődéseden. akkor mért foglalkozol ezzel? ha ilyen penge vagy?
@Xezs: nem veled beszélek takony! kussolj! te agyadat kéne rendbe rakni, de abban a koksz nem segít! add fel..

Xezs 2012.12.06. 22:57:55

@papamacilaci: Hány éves vagy te hogy ily magas szinten míveled drága anyanyelvünket? Anyád nem adott pénzt kokszra vagy mi a baj?

papamacilaci 2012.12.06. 22:59:59

@Teljesítményfokozó sporttáplálkozás:
a vérnyomásom tökéletes. kevés vagy te ahhoz , hogy felhúzzál! inkább vidámmá tetted a napot. kurva jókat röhögök rajtad! nem tudsz rendesen oltani, ne próbálkozz!

Teljesítményfokozó sporttáplálkozás · http://teljesitmenyfokozosporttaplalkozas.blog.hu/ 2012.12.06. 23:02:53

@papamacilaci: Nekem is vannak izmosabb, feszítős képeim. Nem kokszos. :) De ezeket nem posztolgatom, mivel nem illik a szakértői imidzsembe. Ha érted mire gondolok.

Sértődött nem vagyok, tegnap a Király Viktor miatt kattintottam és mit látok: ártalmas tanácsot. Ez nem játék. Komolyan mondom, ha megígérné, hogy orvoshoz, dietetikushoz küldi azokat akiknek a kérdésééhez nem ért még elnézést is kérnék tőle. Ha az ismerőseimbe (versenyzők) sem kötne bele, az még szuperebb volna.

papamacilaci 2012.12.06. 23:10:20

@Teljesítményfokozó sporttáplálkozás:
ne röhögtess bazzeg! bepisálok!!
izmosabb? feszítősebb? meg nem kokszos? azt a kurva, te tényleg dilettáns vagy ecsém! hol az imidzsed? Király Vityát nézegeted, buzi is vagy? oda jár a builder gym-be, menj, hátha összejön! neked kéne ígéretet tenni, hogy nincs tanács? ki vagy te? elvégeztél egy szar főiskolát és te lettél az Isten? vagy mi?

Xezs 2012.12.06. 23:11:24

@papamacilaci: Biztosan nagyon sokat keresel ennyi ésszel. Hagyjuk inkább, nem nekem való ez az izomagyú szájkarate.

Teljesítményfokozó sporttáplálkozás · http://teljesitmenyfokozosporttaplalkozas.blog.hu/ 2012.12.06. 23:14:34

@papamacilaci: 47 kg-ról indultam, ahhoz képest az. :) Mivel nem vagyok testépítő, nem is elvárás, hogy úgy nézzek ki. Ezt csak azok várják el, akik szerint egy kardiológus szíve strapabíró és különösen erős kell legyen, vagy a fogásznak nem lehet tömött foga. Ez is egy értelmi szint, csak nem magas.

papamacilaci 2012.12.06. 23:44:33

@Xezs:
te szóltál hozzám, te észkombájn! semmi szájkarate nincs itt, te vetted a büdös szádra az anyámat, te kis kurva. szóval inkább kussolj. onnan megítéled mennyi eszem van? Uri Geller, te vagy az? akkor bocs, többet keresel! :D
@Teljesítményfokozó sporttáplálkozás:
ne mentegetőzz! nem tartozol nekem elszámolással! megint kamu dumákat puffogtatsz, ki beszélt ilyenről? kevés vagy mint szarban a vitamin, vigyázz nehogy túladagold!
én 3.60 kg-ról indultam, ahhoz képest!
persze, hogy nem vagy testépítő, egy kis hülye vagy aki elvégzett egy fostos főiskolát, mert ahhoz hülye volt, hogy orvos legyen és utána arra húzogatja, hogy ő a legnagyobb szakértő a világon, de vedd már észre, hogy ez nem sok mindenkit érdekel!

Teljesítményfokozó sporttáplálkozás · http://teljesitmenyfokozosporttaplalkozas.blog.hu/ 2012.12.06. 23:46:31

@papamacilaci: Valamit nagyon benéztél. :D Nem ez az első. Na játszadozz tovább magaddal.

papamacilaci 2012.12.07. 00:03:30

@Teljesítményfokozó sporttáplálkozás:
ne máá bandi, nem gondoltam, hogy ilyen hamar feladod! ezt még írd oda a honlapodra:
"Nekem is vannak izmosabb, feszítős képeim. Nem kokszos. :) De ezeket nem posztolgatom, mivel nem illik a szakértői imidzsembe." -priceless
ha esetleg valaki kételkedik akkor küldhetsz neki izmos-feszítős képet, hogy lássa nem csak elméleti tudás van!

Teljesítményfokozó sporttáplálkozás · http://teljesitmenyfokozosporttaplalkozas.blog.hu/ 2012.12.07. 00:09:38

Gyártsunk sérült gyermekeket "testépítő guru" módra!

"Üdv Bunny! Annyi lenne a kérdésem, hogy szoptatós anya szedhet-e multi pro-t? A terhesség idején feleségem leállt a fent említett termékkel, mert több helyen olvastuk, ill. hallottuk, hogy a nagyobb dózisú A vitamin bevitel árt a magzatnak. Most a szoptatás ideje alatt van bármilyen akadálya szerinted, hogy szedje a multi pro-t? Előre is köszi: Sznefru
sznefru

Válasz 2012-12-05 14:10:43
Szia! Ne foglalkozzatok az idióta dogmákkal, hogy árt a vitamin a gyereknek, meg túl nagy lesz. A tápanyag KELLa nomrális fejlődésnek és a gyerek tápanyagát az anya nevű üzem állítja elő, ami nem fog menni fingból."

Lássuk:

Teratogén = Olyan anyag vagy hatás, mely az embrióban vagy a magzatban fejlődési károsodást okoz.

"Zsírban oldódó vitaminok
A-vitamin

_ Minimális teratogén dosisa nem ismert. Teratogén mellékhatás általában 20000-50000 NE napi felvétel esetén várható, de az elsô trimesterben 2000 NE/nap dosis mellett is elôfordulhat (1 mg retinol = 3,33 NE). A magzati fejlôdési rendellenességek közül a hydrocephalus, mikrocephalus és a cardiovasculáris elváltozások a leggyakoribbak."

Terhesgondozás a családorvos szemszögébôl
Dr. Garamvölgyi György, Dr. Horváth Jenô
www.medlist.com/HIPPOCRATES/II/5/294.htm

"Recommended doses of vitamin A supplements are generally well tolerated by pregnant women; however, vitamin A may become toxic for the mother and her fetus when levels of intake exceed 10 000 IU daily or 25 000 IU weekly (16). β- carotene, a precursor of vitamin A, may be preferred over vitamin A supplements in pregnant women because excess of β-carotene is not known to cause birth defects (17)."

WHO Library Cataloguing-in-Publication Data
Guideline: vitamin A supplementation in pregnant women.
1.Vitamin A – administration and dosage. 2.Vitamin A deficiency – prevention and control. 3.Pregnancy.
4.Prenatal nutrition. 5.Guidelines. I.World Health Organization
ISBN 978 92 4 150178 1 (NLM classification: WD 110)
© World Health Organization 2011
whqlibdoc.who.int/publications/2011/9789241501781_eng.pdf

Perelni persze nem lehet, hiszen nincs végzettsége. Majd a nyomorék-sérült gyerekek képeivel lehet reklámozni a Sárga Kapszula kettőt és az edzőtermét. Váááááááááááá

papamacilaci 2012.12.07. 10:29:53

mutass már egy nyomorék gyereket te kutya! már megint magadat copy-paste-elted! kitaláltad ezt az anya-gyerek mérgező dolgot és ezen lovagolsz! inkább lovagolj király viki faszán, úgy is izgulsz a képeire!

Manyecska 2012.12.07. 12:15:03

Jó látni hogy a testmozgás tényleg mennyire stramm csávókat...

Xezs 2012.12.07. 20:35:04

@papamacilaci: Egyébként mindenféle további ellenségeskedés nélkül kérdezem: te nem debreceni vagy? Vagy az vagy, vagy bodysok között nagyon menő a papamaci becenév mert ott is volt egy ilyen.

Teljesítményfokozó sporttáplálkozás · http://teljesitmenyfokozosporttaplalkozas.blog.hu/ 2012.12.08. 14:35:38

Zsenikének még nem tűnt fel, hogy 2012-12-05 óta viszonylag kevés gyermeket vállaló nő kezdhetett el megadózis A-vitamint szedni, eshetett teherbe és szülhetett (utóbbi minimum 7 hónap de inkább 9). :D

"Szerencsénkre" a mester cukorbetegek és rákosok étrendjébe is beleugat, így egyre inkább nő az esélye annak, hogy megöl vagy megnyomorít valakit. Csak így tovább!

Teljesítményfokozó sporttáplálkozás · http://teljesitmenyfokozosporttaplalkozas.blog.hu/ 2012.12.09. 23:11:36

A kamu edzők nem ismerik a rhabdomyolysis fogalmát - aminek a képen látható esetben elsőre be kell ugrania, és a következményekre figyelmeztetniük kellene a sportolót. Kerüld a kóklereket!

Rhabdomyolysis
Az izomszövet testi aktivitás hatására sérülhet. Ez a sérülés egy bizonyos határig természetes, köztudott, hogy az edzés izomlázat-izomfájdalmat szokott okozni. Azonban az izomsejtek szétesése (rhabdomyolysis) enzimértékek és gyakran a húgysavszint megemelkedéséhez vezet, míg az izomzat oxigéntárolója, a hemoglobinhoz hasonló myoglobin is nagy mennyiségben kerül a vérbe. A myoglobin gyorsan és könnyen károsíthatja a vesét, ami ritkán akut veseelégtelenséget eredményez. A hirtelen, túl gyorsan bevezetett, az eddiginél lényegesen megterhelőbb testmozgás, fokozott folyadékvesztés, nagy melegben végzett aktivitás, viralis vagy bacterialis fertőzések és különböző gyógyszerek, étrend-kiegészítők az esettanulmányok szerint edzetlen és edzett embereknél egyaránt nagymérvű izomlázat, izomduzzanatot, sötétbarna vizeletet , a vizelettermelés drasztikus csökkenését, akár teljes megszűnését eredményezhetik. A szteroidhasználóknál is fellépő sötétbarna, kólaszínű vizelet gyakran az igen hosszú edzésekkel függ össze, és egy egyáltalán nem ártatlan jelenségről van szó, amellyel mielőbb orvoshoz kell fordulni.

Kezelés nélkül halálhoz is vezethet!

fbcdn-sphotos-d-a.akamaihd.net/hphotos-ak-snc7/484259_4076409668866_1276013394_n.jpg

papamacilaci 2013.01.11. 10:05:38

Mi van köcsög? Abban reménykedsz, hogy egy kis fikázás majd nézetté teszi a szaros kis blogocskádat? Elég komoly, hogy van már vagy 10 hozzászólás, dübörög az a blog is mint a könyved papi! De Bunny reakciója az nagyon ütősre sikeredett, te kecskefejű kis buzi! Ez a más hátán kapaszkodás nagyon gáz, látszik is, hogy nem voltak olvasottak a kis fordításaid, csak néhány hsz. volt, abban is megkérdőjeleztek. Erre te írtál egy Bunny-fikát, ami megint csak copy-paste volt, de ide is csak egy komment jött, meg még te írtál 5 darabot, magaddal beszélgetsz megint kis buzi! Nem akar ez neked összejönni! Inkább add fel! Bár én már Bunny helyében beletaposnék abba a nagy arcodba, de 60 kilós kis lányokat nem bántunk!

Cerkás 2013.01.14. 10:33:16

Zsolt, Te tényleg fogyatékos vagy.

Teljesítményfokozó sporttáplálkozás · http://teljesitmenyfokozosporttaplalkozas.blog.hu/ 2013.01.16. 22:16:47

@papamacilaci: Előmoderáció van indulás óta. Nem ejtettek a fejemre, itt nem fogtok trollkodni. :DDD

Idézhetek az elmésségekből amiket beírtok. ;)

A nézettségen sokat dob a poszt, ez a legnépszerűbb. Különösen, hogy facebookon is nyomtam Winkler oldalán, futóblogon stb. Valamire még ő is jó. :P

proteinline 2013.01.21. 14:59:41

@Teljesítményfokozó sporttáplálkozás: A csapból is ez folyik már, de nem tünik fel senkinek, hogy a pali neje már nem terhes, hanem szoptatós?

proteinline 2013.01.21. 15:29:18

@papamacilaci: Igen, a banán az nagyon jó, reggelire, meg az izotónikus ital is...felkelés után kapásból szükséged van 25-30 gr. proteinre, hogy beindítsd a motort. Akkor már inkább az angol reggeli kicsit, talán több tojással.

Teljesítményfokozó sporttáplálkozás · http://teljesitmenyfokozosporttaplalkozas.blog.hu/ 2013.01.23. 16:51:20

@proteinline:

1) elolvastad a szoptatásra vonatkozó étrendi javaslatokat?

2) mások számára nyilvános a félrevezető javaslat, amit babát tervező nők is megfogadhatnak

3) még két potenciálisan életveszélyes tanácsot adott a mesteredző úrhölgy edző, most férfiaknak

a figyelemfelhívás ezért teljesen jogos.

Ezért is szerepel a posztomban nagyon helyesen ez a megfogalmazás:

Láthatjuk, hogy szó szerint véve a dogmák elutasítását terhes és szoptató nők esélye nő meg gyermekük maradandó károsodására. A konkrét személynél több hasonló tanácsot is könnyen találhatunk, ahol cukorbetegek vagy kórosan sovány, életveszélyben lévő emberek kapnak számukra veszélyes, őket megölni is képes tanácsokat. Perelni persze nem lehet az ilyen gurukat, hiszen nincs szakmai végzettségük. Tettük csak etikai oldalról ítélhető el, jogi oldalról nehezen - aki egészségügyi végzettség nélküli emberekre hallgat, az maga ellen hívja ki a sorsot.

Teljesítményfokozó sporttáplálkozás · http://teljesitmenyfokozosporttaplalkozas.blog.hu/ 2013.01.23. 16:56:22

@proteinline: Olimpikonokról, válogatott sportolókról van szó. Nyilván értesz ahhoz (NEM ;) ) mire van szükségük reggel 5kor amikor mennek edzésre. Nem bénázó 45-90 percet edző amatőr testépítőkről van szó, hanem szénhidrátot égető gépezetekről napi minimum 5-6 óra edzéssel. Nagyon nincs szükségük az angol reggelire, hogy egyből hányással indítsák a napot.

proteinline 2013.01.23. 18:17:34

Mégis szüksége van a hormonháztartásodnak fehérjedús táplálékra reggel ( persze nem csak reggel, de akkkor elég fontos), hogy jól müködjön, anélkül nincs nagy teljesitmény, banán ide, banán oda. Az angol reggeli az poén lett volna, láttam a videót. A terhescikkeket meg te másoltad be, csak szóltam, hogy félreérthetö.

Void Bunkoid 2013.03.12. 20:24:34

Kicsit későn tévedtem ide, de nagyon lol.

Kedves testépítők, csak egy enyhe infó: akármennyire is szoktatok elnéző jovialitással kommentálni, hogy "azok, akik nem _sportolnak_ (mert ugye a gyúrás = sportolás, a többi lófasz), és nem néznek ki jól, ezért néha irigykednek meg beszólogatnak", sajnos ti vagytok azok, akik nem néznek ki jól.

Csak egymás között szoktátok bizonygatni, de sajnos az emberek (nők hatványozottan) 99,9 százalékának kurvára nem jöttök be.

Csak megjegyzem, ilyen önként eltorzult muszklimiskák léteztek már több száz éve is, de őket általában cirkuszokban (illetve filléres óóócsó változataikban, az úgynevezett freak showkban) mutogatták aprópénzért.

Mert az emberek kíváncsiak, és szeretnek szörnyszülötteket nézegetni. Ma is. Nem csodálattal néznek rátok, hanem leginkább félelemmel vegyes irtózattal.

De azé' higyjétek csak azt, hogy szépek vagytok :)

káposzta 2015.12.12. 23:30:41

@Void Bunkoid:
"az emberek (nők hatványozottan) 99,9 százalékának kurvára nem jöttök be."
Gondolom a saját zsírjától szenvedő, és/vagy cigiző, és/vagy alkoholista gecik szerinted a az emberek nagyobb százalékának jönnek be? El vagy tévedve, faszfej.

Void Bunkoid 2015.12.14. 07:56:04

@káposzta: tessék szíves lenni megtanulni több biten gondolkodni.

Bármilyen meglepő, aki nem testépítő, azoknak csak elenyésző százaléka "saját zsírjától szenvedő, és/vagy cigiző, és/vagy alkoholista geci".

Vannak úgynevezett normális emberek. Ebbe a kategóriába sem a tespedő-dohányzó-alkoholista geci, sem te (a kissé torz világképeddel, tekintve az előbbi kommentedet, ami alapján mindenkit, aki nem olyan, mint te, egészégtelen haldoklónak tekintesz) nem férsz bele.

Xezs1 2015.12.15. 20:23:57

@káposzta: Baszki, annyiszor láttam már ezt az érvelést. Most komolyan, ha nekem nem jönnek be a testépítő nők akkor már automatikusan a dagadtakra bukom? Ezt a fajta logikai készséget hol tanítják? Mert azt az iskolát jó gyorsan be kéne záratni.

Egyezzünk ki annyiban, hogy a dagadt és a testépítő a 2 véglet és mindkettő gusztustalan.

káposzta 2015.12.15. 21:05:05

@Xezs1:
Hol beszéltem a testépítő nőkről? Hol volt arról szó, hogy kinek jönnek be a testépítő nők? Tanulj meg értelmezni a leírtakat, funkcionális analfabéta barátom.

Hogy megértsd: én a nők többségéről, vagy ha jobban tetszik: az átlagos nőről beszéltem, akinek feltehetőleg jobban tetszik egy karcsúbb, izmosabb férfi, mint egy izomtalan dagadék vagy egy kornyadt csoffadt ember. Nem az életvitelszerűen gyúrós emberekről beszéltem, aki heti 12x járnak edzeni, és 2x akkorák, mint egy hobbigyúrós - ők valóban nem jönnek be a nők többségének.

Innentől nem válaszolok a faszságokra, mert sajnálom rá az időt :)

Xezs1 2015.12.15. 21:22:28

@káposzta: Itt most a testépítőkről van szó, így én rájuk gondoltam. Az hogy valaki izmos, relatív fogalom, mert egy izomagyúnak a karcsúbb férfi még mindig csak kis nyeszlett pöcs, egy dagadtnak meg a karcsú már húdeizmos.

Szóval én a testépítőkről beszéltem. Ha a karcsúbbakról beszélsz, akkor ott már az átlagos testalkat egyik formájáról van szó, azzal nincs baj. A dagadékot még nagyjából értem, a kornyadt csoffadt meg megintcsak relatív, nincs éles határ aközött meg a karcsú között.

Nekem tökmindegy hogy ki kihez vonzódik csupán azt nem értem hogy miért csak a végletekben gondolkodnak sokan. Ha te nem így tettél akkor bocs, félreértettelek.
süti beállítások módosítása