Tékozló Homár

Lakásépítési támogatás az OTP-nél

2012.11.27. 14:37 | jackyll | 131 komment

Az OTP szerint lakásépítési támogatást csak 94%-ban kész házra adnak, ami gyakorlatilag az ő értelmezésük szerint a teljesen kész házat jelenti. Igenám, de pénz nélkül nehéz befejezni egy építkezést, így pont a támogatás értelme vész el egy újabb joghézagnak köszönhetően:

Családi ház építésébe kezdtünk. 5 éve nincs saját otthonunk. Keresgéltünk sokáig, mivel nem találtunk megfelelő otthont az építés mellett döntöttünk. Az építkezés alatt törekedtünk arra, hogy költség hatékony legyen az építés, és lehetőleg ne kelljen hitelt igénybe venni. Elég gyorsan épült a ház, sokat foglakoztunk vele, a határidős munkáim rovására. Mivel van két gyerekünk, új a ház, adót rendesen fizetünk, és dolgozunk is azóta, hogy az iskoláinkat elvégeztük kihagyás nélkül, leszámítva a szülést a páromnál, úgy gondoltuk, hogy igénybe vesszük a Lakásépítési támogatást (régen szocpol). Két gyerekre a ház energetikai besorolását figyelembe véve 1,56M forint állami segítség jár, ami nem is ennyi. Az ingatlant meg kellett e miatt osztani, néhány igazolásért, tulajdonlapért és a banknak is fizetni kell 45e eljárási költséget. Kb. 150e mindent egybevéve.


A kormányrendelet szerint akkor vehető igénybe, ha már az önerő elfogyott, ezért halasztgattuk az igényt beadni. Nem is szerettünk volna papírmunkázni, az építés mellett, mert elég sok idő minden igazolás beszerezni. Amikor a pénzünk elfogyóban volt, rohamtempóban elintéztünk minden igazolást és mentünk az OTP-hez. Az építkezésből hátra maradt a festés, burkolás, és a beltéri ajtó. Ezek hiányában nem túl komfortos a ház. Ezen kívül vannak még hátra más dolgok is, de ezeket lehet nélkülözni Pl. külső színezés, terasz, garázskapu. A meglévő pénzecskénk és némi szülői segítséggel a belső munkákat meg lehet oldani a támogatásból. De nem az OTP-nél! Mert az OTP fogalmában az önerő nem azt jelenti, ami pénz az ember zsebében van. Az ö értékbecslőjük által meghatározott összeget alapul véve (a mi költségvetésünket nem fogadták el, ami a számlák alapján készült), határozza meg az önerő mértékét. Tehát a támogatott összeg (1,56M) akkor lesz folyósítva, ha az épület 94% készültségi fokon lesz. Jelenlegi állapotban 81 vagy 82%. Arra a kérdésre, hogy mi 94% nem tudnak válaszolni a fiókban, a telefonos ügyfélszolgálaton, de a bejelentett panaszra a levélben se kaptunk választ. A fiók szerint nem tarthatják a kapcsolatot az értékbecslővel. Mivel megvolt a telefonszáma megkérdeztem, hogy mi a 94%. Azt mondta, hogy az gyakorlatilag a teljesen kész állapot. Mondott példát. 2 szobában nincs burkolat, az egyik WC csésze nincs a helyén, 2 beltéri ajtó hiányzik. Ahogy számolgatom ez olyan 300e Forintos tétel.
A kormányrendelet szerint a készültségi foknak megfelelően kellene folyósítani a pénzt. Az Államkincstár ügyfélszolgálata szerint is. Viszont az OTP csak akkor fog, ha 94% meglesz.
A panaszreklamációs levélben azt írják, hogy azért nem volt folyósítás, mert nem mutattuk be a számlákat. Ez tényleg nem történt meg, mert az ügyintéző és a helpdesk azt mondta, hogy hiába viszem be, mert ott a levélben is, hogy az önerő felhasználása után folyósít. Az pedig a 94% készültéség után lesz.

Jelenleg ott tartunk, hogy a kifestetlen házba át kell költözni a gyerekekkel (fűtés és melegvíz is van, és elég jól szigetelt az épület), mert ha az albérletet fizetjük, nem marad pénz, amit a házra költhetnénk, miközben a támogatott összeg 82%-ának megfelelő pénzel (ami a kormányrendelet szerint járna) megfelelő állapotú lennek a házikó.
Egyébként volna állami támogatású forinthitel is, de 14% a THM. Ezt inkább nem vennénk igénybe. A szerződés alján ott volt, hogy 30 napig még igénybe vehető a „kedvező” forinthitel.

Elég érdekes a helyzet, mert ha az embernek nincs megfelelő jövedelme és 1 éven belül nem lesz 100% az épület nem kapja meg a pénzt. Az ingatlanon már ott a jelzálogbejegyzés, csak a pénz nincs sehol. A lakásépítési támogatatással és a jövedelmünkkel simán elérhető a 100%.


Az OTP-vel beszélni elég szélmalomharcnak tűnik, mert az ügyintézők nem ismerik az ügymenetet. Van egy központi helpdesk, és mindent ott mondanak meg nekik. Volt olyan, hogy azzal jöttek, hogy nem jár támogatás, mert az eladott ingatlan összegét nem forgatjuk be az új házba. Mert szinte az üres telek beszerzési árát nem számolhatjuk hozzá. Olyan igazolást akart kérni, ami a megelőlegezett szocpolra jár. A legszebb az volt, amikor megkérdezte, hogy miért hozzá jöttünk az igényünkkel. A helpdesk elég felkészült és ott tényleg a kormányrendeletnek megfelelő utasítások voltak a fióknak. Kivéve a folyósítást. Egyébként az OTP jelölte ki a fiókot, a saját településünkön adtuk be, de 25km-el arrébb jelölte ki ahol szerződhetünk.
A panaszunkra válaszoló ügyintézőt, pedig nem lehet felhívni. A PSZÁF kb. 4-5 hónapos eljárásról beszélt, addig meg nem lehet várni.

A kormányrendelet elvileg tiltja, hogy ha valaki nem vesz igénye hitelt, ne folyósítson a bank. Amikor a fiókban voltunk, de a panaszbejelentésre se adtak választ a kormányrendelet mely pontjára hivatkozva, nem folyósít. Mert nincs ilyen pont. A panaszra küldött levelükbe a saját szerződésükre hivatkozik. Meg, hogy az önerő felhasználása. De az önerő fogalmát nem írják le. A levélben a 94%-ról sincs szó, azt csak a telefonos ügyintéző és a fiókban mondják.

Gyanítom, hogy lesz itt is egy kiskapu, ami miatt ezt meg lehet tenni. Laktam sokkal rosszabb körülmények között, a gyerekek meg majd megszokják ezt az átmeneti állapotot. Szépen lassan megcsináljuk a többit. A hitelt meg kenjék a hajukra! Bár az még érdekes lehet, ha önerőből így elérjük a 100%-ot akkor vajon jár a pénz? Mert ott nem fogják vizsgálni, hogy a családtól van a kölcsön vagy saját volt.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.11.27. 22:17:12

5-6 otpókot

Csak hogy ontopik legyek.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.11.27. 22:25:34

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: Ilyen nick-kel? Megvagy te őrülve?

... Upsz! Az vagyok. ... De te hoztad ki belőlem.

Trójai 2012.11.27. 22:26:23

A poszthoz hozzászólva nem lehetne rokoni kölcsönből 94%-osra megcsinálni a házat, aztán igényelni az otp-nél?

Xezs 2012.11.27. 22:26:43

@Trójai: Előfordul ez a legjobb házasságokban is, rá se ránts :)

@_Moderátor_: Jaj mán, ez is ilyen urban legend. Nagyon meg sem erőltettem magam, máris itt a cáfolat: www.urbanlegends.hu/2012/05/pokokat-eszunk-almunkban/

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.11.27. 22:27:34

@_Moderátor_: aztán mesélj, hol szerezted ezt a szép nicket? vagy ez ilyen önbünti most?

Trójai 2012.11.27. 22:28:52

@_Moderátor_: igen én is arra gondoltam amikor megláttam a póklábakat a párnámon.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.11.27. 22:33:12

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.:

" azekezetnelkulitelseolvasom 2012.11.27. 17:32:17
Ez a blog moderátorért kiállt!"

homar.blog.hu/2012/11/26/pszichodrama_a_lidlben

Nem tudtam ellenálni, hogy átmenetileg be ne töltsem az űrt. Mindent a közösségért! Aztán rögtön le kellett teremtenem a delikvenst, mert a kiáltása offtopik volt.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.11.27. 22:36:12

@Xezs: @Trójai: Az, hogy "nem így van" nem egy egzakt cáfolat.

Egyébként plauzibilis. Nem kell félméteres kaszáspókokra gondolni, egészen icipici póknövendékek is vannak, alig látni, amik mindenhova elcsászkálnak, lelógatják magukat mindenhonnan...

Megttem álmomban, na és? Amiről nem tudok, az nem zavar.

Xezs 2012.11.27. 22:36:43

Ráadásul itt is osztottam az észt, már emlékszem is.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.11.27. 22:37:23

@agresszív kismalac: Igazad van. Keménynek kemény, és még Ica is lehet...

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.11.27. 22:42:20

@_Moderátor_: Két cigány ül egy ... biciklin, hirtelen nagyon megindulnak egy lejtőn. Hátrakiált az első:
-Kontraaazz, Gázsi!
-...icca, icca, icca...

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.11.27. 22:46:32

@_Moderátor_: ja vagyúgy :D szeretem ezeket a gyökkettőket, mert olyan kis cukorfalatkák, a mini-pici kis agyi velejükkel. pár hónapja már rácsodálkozott egyszer arra, hogy itt nem áll glédába a kutyaszar, most ismét megtette ugyanezt. talán azt hiszi, hogy jackyll már hat éve fölnyomta az összes posztot időzítve előre, azóta meg kubába nyaral???

@agresszív kismalac: pedig a metálica nemis 95D, hanem inkább 80D :P

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2012.11.27. 22:49:37

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: Majd megkérem sün!! kollegát hasonlíccsa össze őket manuálica.
Ice.

Trójai 2012.11.27. 22:51:46

@_Moderátor_: én nem írtam hogy "nem így van" hanem azt írtam hogy pont erre gondoltam én is te nagyon te.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.11.27. 22:55:36

index.hu/kulfold/2012/11/22/romok_koze_zuhant_becsben_az_aproert_kotoraszo_magyar/

dejó! holnap is lesz mit letagadnom :( hogy a francér nem töri ki a lábát legalább az ilyen tajparaszt kecskebaszó csököttagyvelejú rétibarom. (most mérges vagyok.)

aluggyatok jól, álmoggyatok szépeket.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.11.27. 22:55:56

@Trójai: :)) Te nagyon te! Olvasni tudni kell. A negatív szólt Xezs polgártársnak, a többi mindkettőtöknek. Na. Nyugi!

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.11.27. 23:03:01

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: Teszegény! Magyar hangja Giraffa?

Ilyenkor vedd elő a hülyeamierikaiakat (gugli a barátod), és lehet szabadon vihorászni rajtuk.

Tengerbe esett egy kutya, utána a gyerek, utánuk a papa, utánuk a mama. Egyedül a kutya nem fulladt meg. Pont ezen ugyan nem nagyon lehet vihorászni, de ez jutott most hirtelen eszembe.

index.hu/kulfold/2012/11/26/a_kutya_utan_ugrottak_megfulladtak/

igi1 2012.11.27. 23:23:01

Mennyi állatkínzó gyűlt itt hirtelen össze.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.28. 02:18:44

azert azt ugy elkepzeltem, ahogy angol tudosok jarnak hazrol hazra es ejjelente nezik ki mennyi 2 mm-es pokot eszik meg, mivel a ket millimeteres pokok hobbija, hogy emberi torkokba ereszkednek le ejjelente

Manyecska 2012.11.28. 07:05:59

@agresszív kismalac: igen, főleg amikor integet ki a kis lábával a teásibrikből!:((( sajnos másodjára amikor nyakon csíptem ráesett a tepsi:( béke poraira! Ekkora állatot ritkán látni és kva gyorsak! Tudom mert a klotyóban is van kettő /házaspár/ a sarokban, időnként lejönnek..most izé, 4,20 magasságban kit zavarnak??

Szenthomárság 2012.11.28. 08:02:22

Ez egy FAKE poszt!
Jelenleg ma Magyarország egy tündérmese, ahol az emberek nem szorulnak rá a kizsákmányoló bankok segítségére! Úgyhogy aki beküldte az egy szociálkommunista bolsevik provokátor!
Kérem törölni ezt a nemzetellenes posztot!

Szenthomárság 2012.11.28. 08:05:05

@_Moderátor_: ezen én is jót mulattam (ami nem szép dolog), de hát a Darwin díjat is ki kell osztani valakinek!

Manyecska 2012.11.28. 08:40:41

@Szenthomárság: nem is értem mit keres itt!?

Manyecska 2012.11.28. 08:48:21

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: a Metal likában fésűn és serpenyőn játszottak??:O:D

Manyecska 2012.11.28. 08:49:26

@Szenthomárság: megtisztelő, igazán! :D:D:D! Megyek tolok valamit az arcomba /villamost?/,,

2012.11.28. 09:28:13

NAT Geon nost "csapott le" Egy tengeri csiga egy szintén tengeri csillagra és megzabbantotta! Ezek is tudnak fogalmazni! Mindenesetre szívbetegek és kiskorúak is nézhetik, mert nem egy cikázó jelenet!

2012.11.28. 09:29:54

@Manyecska: Pókot megölni Babám szerencsétlenséget hoz!

2012.11.28. 09:34:19

Szipus, piás, elme és idegbeteg posztolótársaim! Baj van!
index.hu/belfold/2012/11/27/kirugtak_funk_sandort/

helianthus 2012.11.28. 09:36:29

@Manyecska: biztos, hogy házaspár? Nem lehet, hogy csak élettársak, esetleg MÁSok? Gyerek van? :)
Én nem bántom a pókokat egyebeket és roppant ideges tudok lenni, ha azt látom, hogy tapossák, csapkodják őket a környezetemben. Van a házon kívül egy roppat nagy világ, ami dec 21-ig még tartani fog, azt gondolom oda lehet őket kiköltöztetni, hadd legyenek boldogok még pár hétig. Néha fordul csak elő velem, hogy úgy járok, mint Manyecs és véletlenül bántom őket. :)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.11.28. 09:44:21

@Manyecska: and justice for all .
alapmű!!!! :) a borító is!!

Manyecska 2012.11.28. 09:54:36

@cirróka: ..há' rögtön megjelentél:D..nemondjad már, szombaton vonattal kell mennem a hatalmas hóesésben majd hárem megállót! éreztem én hogy baj lesz:(!

Manyecska 2012.11.28. 09:56:43

@helianthus: eskü, baleset volt!!:( ki akartam rakni másodjára is a tepsin táncikált, de megcsúszott a tepsi a párkányon:D és ráesett a pókra!:( eltemettem a virágcserépbe, szóval érzed ugye??:)

Dr. Körömlakk ® 2012.11.28. 09:56:56

@dr. phil. Sün‼ ツ: abszolút. hogy nem csak én vagyok ilyen igénytelen.
@batgirl: utálom a felelősséget. hógyne. én ki nem mondom, hogy minden az én hibám!

Rosszindulatú Vászka 2012.11.28. 09:57:56

Én nagyon szeretem és tisztelem a pókokat. Az egyik barátom is pók.

Külösképpen akkor kezdett tobzódásba erősödni ez a vonzalom, mikor kifigyeltem, hogy a sógornőm hisztérikusan retteg a pókoktól.

Manyecska 2012.11.28. 10:01:31

@Rosszindulatú Vászka: nekem az egyik gyerekem is póktól van. Csupa állat a család.

Dr. Körömlakk ® 2012.11.28. 10:02:21

a ezzőteremben a futópad mellett a sarogba beköltözött egy pók meg a gyereke. én elvagyok velük. de visszajött a szabiról a csaj, sztem kibassza mindenestől.

Rosszindulatú Vászka 2012.11.28. 10:02:24

@Manyecska: és megetted? Hálás után halás?

2012.11.28. 10:04:13

@Manyecska: nekem az egyik gyerekem is póktól van.

Ha összevissza áll a szeme, akkor lehet a Matolcsytól is! :))))

Manyecska 2012.11.28. 10:05:32

@Dr. Körömlakk ®: :D:D:D! milyen szar lehet nyolc lábra gyúrni??

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.11.28. 10:06:31

@Dr. Körömlakk ®: mindig elcsodálkozom, hoyg mennyire buták a a pókok. Annyi helyre beköltözhetnek, ahol évekig nyugalomban élhetnének, de nem. Jó, tudom, hoyg a bogarak vonulási, repülési útvonalán szövik a hálót, de amikor ötödszörre szeded le onnan a pókhálót, akkor mért kell hatodszorra is oda szőni??????

Dr. Körömlakk ® 2012.11.28. 10:06:49

@Manyecska: szarik rá, vékonka a csülke neki, és mozdulatlan. hogy az ottan mit eszik????? lehet súlyzózik éccaka amúgy,mikor kirándul másfelé!

Dr. Körömlakk ® 2012.11.28. 10:09:03

@batgirl: hát ez így van. monnyuk ez a pók, nevezzük Manyinak, itt aztán semmi sem vonul bazki, csak mi a futón, lehet ezt nézte be? mint nagy forgalom? :D na ezt benézte, mer a sok izzadó picsogó libábul nem lakik jól :D

2012.11.28. 10:10:52

@batgirl: de amikor ötödszörre szeded le onnan a pókhálót, akkor mért kell hatodszorra is oda szőni??????

Mert nem tud számolni és azt hiszi, hogy még csak a negyedik! :)

Rosszindulatú Vászka 2012.11.28. 10:13:37

@batgirl: már kicsit bocs, de ezt eléggé tudománytalanul vázoltad.

1. Miből gondolod, hogy ugyanaz a pók volt?
2. Azért mert taliztál egy nem sikres pókkal, miből gondolod, hogy a többi is lúzer?
3. Miközbe a csalipókkal hirigelsz, a többi lehet hogy éppen a spájzot rámolja ki, meg a bankszámládat, ezt sohasenem lehet tudni.

@Dr. Körömlakk ®: honnan tudod, hogy lány? Nem lhet, hogy Menyhért, vagy Miklós inkább?

Manyecska 2012.11.28. 10:14:19

@Dr. Körömlakk ®: biztos az éjszakai bogarakra vadász! Vagy röhögni járnak oda?

Dr. Körömlakk ® 2012.11.28. 10:17:30

@Rosszindulatú Vászka: felőlem Béla is lehet, de én kereszteltem el, a nemétől függetlenül, tehát Manyi, és pont.
@Manyecska: mútkor rezgett a hálló, vagy az én elánomtól, vagy a Manyi kiröhögött. ha holnap még ott lesz, arconverem!

Rosszindulatú Vászka 2012.11.28. 10:19:03

@Dr. Körömlakk ®: értettem. Manyi. Nincs több kérdésem.

Ezexerint keresztespók?

Dr. Körömlakk ® 2012.11.28. 10:22:09

@Rosszindulatú Vászka: nem olyan kaszásféle.
@Manyecska: bizony, elbírok egy pókkal!

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.11.28. 10:22:24

@Dr. Körömlakk ®: @Rosszindulatú Vászka: @cirróka: Azt hiszem erről a pókról már mindent elmondtatok.
1. haza megyek és megvizsgálom, hogy manyi vagy menyhért.
2. festek rá piros csíkot, hogy biztos legyek benne, hogy ő ilyen debil
3. el ne felejtsem megtanítani számolni.
4. Szólnom kellene annak az 1 darab hatalmas légynek, aki nálam lakik(úgy gondolom itt is akar telelni) hogy látogassa már meg a piroscsíkos pókot, ne unatkozzanak.
5. nincs kamrám.
6. bankbetétem van, de arról ha tud vinni valamit, azt mind neki adom.

Dr. Körömlakk ® 2012.11.28. 10:23:42

@batgirl: híressé tettem Manyit,. szerintem pókmenezzser vagyok.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.11.28. 10:24:57

@Dr. Körömlakk ®: és barátja a pókhálónak..te tényleg jól szövögeted:DD

Manyecska 2012.11.28. 10:28:48

Olyan kib...szottul költőiek vagytok hogy mingyár verselni kezdek..!:D

2012.11.28. 10:30:16

@Dr. Körömlakk ®: Miután Manyi pók csaj, ezért inkább pókmadam vagy! :) Na tanítsd meg rúdtáncra és nyiss kis szobákat, dőlni fog a lóvé!

Manyecska 2012.11.28. 10:31:03

@cirróka: namivan, azt hittem orál van a Natgeon...már..!:D:D

2012.11.28. 10:32:14

@Manyecska: :D:D:D! milyen szar lehet nyolc lábra gyúrni??

Rovaroknak szar az élet! Nyolc lúdtalpbetét, aztán egy póknak szemüvegkeretet csináltatni szintén egy vagyon! :)

2012.11.28. 10:33:25

@Manyecska: Mosómedvék nyomulnak éppen! Cukik! :)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.11.28. 10:34:16

@cirróka: imádom a mosómedvéket!! átmehetek hozzád tévézni? tiszta a levegő?

Dr. Körömlakk ® 2012.11.28. 10:37:02

@batgirl: holnapig bírja ki, beszélek vele, és felépítjük a sót.

@cirróka: zsír! csak előtte Manyit foszforeszkáló színűre fújom, hogy ne nyomjam el az ő műsorát. meg még ott a gyerek, de ő még pici. majd ő lesz a tömeg, mint a viccben :)

2012.11.28. 10:38:26

@batgirl: Oksa! Tiszta! :)
Viszont azok a mosómedvék disznóságot csináltak! Kikaparták és megkajálták egy szegény teknős tojásait.

Manyecska 2012.11.28. 10:39:04

@batgirl: most ne zavard, ráizgult a fosómedvékre!!:O

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.11.28. 10:40:24

@cirróka: tízperc és ott vagyok, majd szidjuk őket ketten. kapok kávét? mert csak akkor megyek.

helianthus 2012.11.28. 10:42:09

@Manyecska: eltemetted a cserépbe? Nagyon szép dolog. Akkor nem halt meg hiába. Páfrányként tovább él. És kis keresztet csináltál-e neki?
fotozz.hu/r/normal/fotozz_48878.jpg

2012.11.28. 10:42:29

@Manyecska: Igyál egy bifidus essensist és gyere Te is! :))))

2012.11.28. 10:43:29

@batgirl: Lesz friss, főzök! :)

Manyecska 2012.11.28. 10:44:51

@helianthus: :D:D hát persze! Á, nem, ezt most nem tudtam eltemetni mert tönkrement /teljesen/,..de múltkor valami pókot eltemettünk a cserépbe:))..

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.11.28. 10:45:32

@cirróka: figyusz, akkor én nem megyek. én ennyire irigy vagyok. tudod, csak veled akartam mosómedvézni, de lemondok róla. evvan.

2012.11.28. 10:47:15

@batgirl: Á csak Manyecska szórakozik velem. Gyere csak!

Manyecska 2012.11.28. 10:48:51

@cirróka: ti most komplett tisztítókúrát akartok???

Manyecska 2012.11.28. 10:50:59

@batgirl: ugyan, én csak meghúzom magam egy sarokban, oszt szövöm a hálóm, nem kell velem foglalkozni!

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.11.28. 10:53:25

Ennyire zizi társaságot a világ nem látott!

Manyecska 2012.11.28. 11:02:34

Esz az ideg mi lehet a mosómedvék tojásaival..???

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.11.28. 11:09:17

@atpijkamo: akkor jó, mert akkor ide sem jövök többet:)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.11.28. 12:07:30

@batgirl: kérlekszépen, az orvos-kórház-munkahely-otthon-állatorvos ötszögben szaladgálok egyik ponttól a másikig. lassan rendezem soraimat :D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.11.28. 12:35:33

@batgirl: annyi elég, hogy 68 ajrót hagytam a gyóccertárba? :D:D majd regélek.

Manyecska 2012.11.28. 12:36:28

Le kéne már szokni a mellplasztikárúl.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.11.28. 12:45:14

@Manyecska: mér kínzod magad vele? horgyál inkább egy jó melltartót.

egyhazafi 2012.11.28. 15:57:27

Az a baj, hogy nem hőbörögve mész be. Szídkozódni kell. Plusz meg kell fenyegetni a folyosítót, ha nem kapod meg a pénzt itthagyod a két gyereket. Egyes C típusú csoportoknál ez beválik. Nekik mindig utalják a pénzt. Fenyegetőzz rasszizmussal, kirekesztéssel stb. Másnál működik nálad is fog.

Sok sikert!
süti beállítások módosítása