Ha kicsit megkésve is, de megdöbbentő beszámolót kaptunk egy biztonságiőr-képző tanfolyamról:
Rendszeres olvasója vagyok a blognak, és nem egyszer futottam már bele a biztonsági orkokat szidalmazó bejegyzésekbe és kommentekbe. Úgy gondolom, talán itt az ideje, hogy elmondjam, hogyan is zajlik/zajlott a személy- és vagyonőr képzés az ország keleti részének bizonyos részein – ez talán megválaszolja bizonyos orkok viselkedése mögött álló okokat (már ugye a butaságon és a „kihaénnem” fel(nem)fogáson túl). 2009-ben játszódik – ekkor végeztem el a képzést, mivel hosszas sikertelen munkakeresés után ajánlatot kaptam a család egyik ismerősétől, hogy ha vagyonőri vizsgát teszek, akkor alkalmazásba vesz. Rögvest jelentkeztem is egy meghirdetett képzésre, az ár sem volt annyira horribilis, és a képzést tartó úr is nagyon szívélyesnek és normálisnak tűnt a telefonban. Mindent lefixáltunk, elmondta, hogy hol, mikor, mennyiért lesz a képzés (akkor 3 hónap volt, minden szombati napon 2 órás oktatással), mikor kell fizetni, hol és mennyiért lesz a vizsga.
Mint már az első oktatási órán is kiderült, a képzést vezető úr egy debreceni exrendőr, akinek nem igazán számított, hogy mi, ostoba tanoncok mennyit magolunk be a jogszabályokból, valamint az egyéb előírt tudnivalókból, ellenben a tanórából közel másfél órát áldozott rá, hogy elmúlt rendőri pályafutása legviccesebb, legundorítóbb és legtanulságosabb eseteit a fejünkbe verje. Hallottunk ott mindenről: nikotinivásról, foszló-bomló-romló-omló hullákról, balga kutyás biztonsági kolléga buktájáról a fatelepen… Mindenről, csak a „tananyagról” nem. Ez így ment, az idő telt-múlt, a legelső órán kapott jogszabálygyűjteményből annyit tanultunk, amennyit akartunk, nem érdekelt senkit. Aztán, nagyjából hat héttel a feltűnően profi képzés kezdete után bejelentette, hogy az aznapi óra mély sajnálatunkra elmarad, mert előírás, hogy legalább 6 órányi önvédelmi képzést is kapjunk (mily’ megnyugtató).
Ez a következőképpen zajlott: exrendőr magas, idős, pocakos komája bejött a terembe, és kiparancsolt minket az udvarra (egy iskolai épületben voltunk), ahol elénk állt, és elmondta, hogy itten mostan mi majd jól megtanuljuk megvédeni magunkat. Ezt követően elkapta a hozzá legközelebb álló srác karját, és felrikoltott „hanyanamanyananaaa!”, miközben láthatatlan mozdulatokkal térdre kényszerítette a srácot, aztán kérte, hogy csináljuk utána. Ott álltunk húszan, néztük, hogy akkor ezt most hogy. Végül önerőből, saját kútfőből párokba rendeződtünk (hihetetlen szervezést igényelt), és mindenki megpróbálta valamilyen módon elgáncsolni, fejbe vágni, vagy egyszerűen csak pofán rúgni a társát, hogy úgy tűnjön, mintha. Pocakos bácsi mosolygott és „igenezazjólcsinálod”-olt, és elment… De a lényeg, hogy a hat órás képzést nagyjából 4 és fél perc alatt letudták, semmi gond.
Ekkor már én is éreztem, hogy ha ezeken múlik, nemhogy vaslédi nem leszek, de a legelső komolyabb incidensnél egy tettlegezést foganatosító szubjektum úgy tördeli ripityomra hab testemet, hogy megnyekkenni sem lesz időm, ezért külön önvédelmi képzésre kezdtem járni, biztos ami biztos. A képzés persze folyt tovább, exrendőr sztorik jöttek és mentek, majd két héttel a vizsga előtt megkért minket az oktató, hogy fizessünk még be neki 25.000 forintot. Lestünk, hogy hát mégis mire – válasz: az a vizsgaköltség. Rutinosabb olvasók már innen sejthetik a folytatást, én akkor még nagyon naiv voltam, fogalmam sem volt a dolog kimeneteléről, míg el nem jött a vizsga napja (amire én birka tanultam és edzettem).
Helyszín: Debrecen
Előttünk: 6 tagú vizsgabizottság, köztük az oktatónk
Mögöttünk: rengeteg rendőrsztori és nulla órányi célirányos tanulásAz oktató szívélyesen üdvözölt minket, megkért, hogy foglaljunk helyet, szedjük elő a papírjainkat és egy tollat, minden mást tegyünk el, mert írásbeli vizsga következik. Velünk együtt egy másik csoport is vizsgázott (tehát összesen negyvenen voltunk). Ezt követően kiosztották a vizsgalapokat, és oktatónk mosolyogva kezdett körbejárni. Első feladat: helyettesítse be a hiányzó szavakat a jogszabályokba. Második feladat: Írja le, hogy a fent példázott esetben milyen eljárás volna helyes, és hatályos jogszabályok részletes ismertetésével indokolja azt! Stb.
Töltögettünk, én annyira nem aggódtam, tudtam, hogy felkészültem, magoltam, tudok mindent, ami szükséges lehet. Éppen ezért szeppentem meg, mikor a kedves oktató, ez a jószívű ember furcsa szavakat és mondatokat kezdett mantrázni, ott, a bizottság füle hallatára (rá se bagóztak, ették a fánkot és itták a kávét), amikről kiderült, hogy bizony a helyes válaszok… Rögtön új értelmet nyert a vizsgadíj kifejezés is.
Az önvédelmi vizsga ugyanez volt: már ismert pocakos bácsi belejtett, és megkért, hogy, idézem szó szerint „hatástalanítsuk a társunkat”. Én, mivel ekkor már ugye normális helyen normális módon önvédelmet tanultam, nekiláttam a feladat helyes, precíz kivitelezésének, mire rám üvöltött, hogy nem úgy csinálom, ahogy ő mutatta (? senki nem látta, mit „mutatott”, de talán csak azon kapta fel a vizet, hogy nem üvöltöttem én is, hogy „hanyanamanyananaaa?!”), beírt mindenkinek egy ötöst, és ott hagyott minket…
A szóbeli vizsga nagyjából ugyanez volt, csak cizelláltabban: tételt húzni, leülni, kidolgozni. Aki kész, a vizsgabizottság elé ül, szembe az oktatóval, akivel következő párbeszéd zajlik:
- Nos, kedves Feri/Mari/Jóska, melyik tételt húzta?
- A hármast.
- Nagyszerű! Kérem, olvassa fel, hogy mi szerepel a tételben, majd mondja el, hogy mi lenne a helyes reakció az alábbi esetben.
- A tétel így szól: „Ön éppen szolgálatot teljesít, melynek keretében egy objektum külső őrzése a feladata. Látja, amint két férfi éppen bemászik a kapun. Mit tesz?” Nos, én ebben a helyzetben…
- Ugye ebben az esetben ugye először beszól rádión a központnak és rendőri intézkedést kér! Nagyon helyes, kedves Feri/Mari/Jóska! És mi lenne a következő lépése?
- A következő lépésem az lenne, hogy…
- Igen, pontosan! A két nyomorult után iramodik, és megpróbálja megállásra késztetni őket, míg a rendőrök kiérnek! Nagyon jó! Gratulálok, sikeres szóbeli vizsgát tett.És valóban: minden vizsgám sikerült, hála a vizsgapénznek, amiből nyilván jutott a tisztelt bizottság minden tagjának. Ami azért tisztes összeg, ha kiszámoljuk, hogy mennyi is 40x25.000… Szerencsémre sikerült más munkakörben elhelyezkednem, így mindössze három hónapig gazdagítottam a biztonsági orkok köreit, de legalább azzal a megnyugtató tudattal, hogy én tisztességesen tanultam a tisztességtelen „oktatási” időszak alatt – igaz, ez naivitásom számlájára írható. Viszont rajtam kívül rohangál még a világban 39 elvetemült személy- és vagyonőr, akikről ez nem igazán mondható el…
Mindezek fényében persze felmerül a kérdés, hogy vajon máshol is ilyen-e a helyzet. Én az orkokat három csoportba sorolom:
- Paraszt – tökmindegy, hogy tanították-e vagy sem, akkor is tapló, ha senki nem hatalmazza fel erre
- Tanult volna, de ugyanazt a kiképzést kapta, mint én: fingja sincs róla, mi merre hány méter. Nem is ért hozzá, nem is pattog, ha jogszabályokat emlegetnek neki.
- Biztonsági vezető: ugyanaz, mint az első kategória, csak szívélyesebben tud mosolyogni és hihetőbben bólogatni.Tisztelettel:
Rosamund, exork.
Az utolsó 100 komment: