Tékozló Homár

Bréking: mégis létezik a Cornavin

2013.01.22. 12:23 | jackyll | 35 komment

Váratlan helyesbítéshez folyamodik a Homár. 2007-ben ugyanis azt merészeltük írni, hogy már nem létezik a 70-es években a Szovjetúnióba költöztetett gyártás miatt nálunk is népszerű Cornavin óramárka. Miután az interneten semmilyen nyoma nem volt 2010-ig, egy naiv ügyfél pedig egy másolatokat áruló oldalon tudott magának gyártatni Cornavin logóval órát, úgy tűnt, hogy a jogsértő magatartás nem zavarja a jogtulajdonost, minthogy nincsen. Most azonban váratlanul kiderült, hogy mégis van, sőt magyar forgalmazója is van. Szerintük egy 2010-ben bejegyzett új svájci cég 2003 óta tulajdonosa a márkának:

A Cornavin igenis létező óramárka, mely történetét 1870-ben kezdte meg. Jelenlegi tulajdonosa 2002-ben vásárolta meg a márkát és az azzal járó jogokat. (Ennek nyilvános adatbázisokban Önök is könnyedén utána járhatnak.)  Ezzel szemben az Önök oldala 2007-ben a következőt állította: " Kedvenc óramárkája évek óta nem létezik, szabad rablás van a brandre!.......bárki által használható név lett, egy tucat termék."   (Ezt a megfogalmazást nem is igazán értem.)

"Holnaptól én is lehetnék márka tulajdonos, és gyártathatok pl. Cornavin órát."      Ez a mondat megtévesztő és esetleges hamisításra ösztönözhet embereket, hiszen a márka jogtulajdonosán kívül senki nem gyártathat annak engedélye nélkül Cornavin márkajelzéssel ellátott órákat törvényesen. "Átvertek engem, de nem szeretném, hogy bárki más ennek áldozatául essen.."

AZ, hogy esetleg Ő valahol nem hivatalos forgalmazótól hamis órát vásárolt, nem hisszük, hogy a márka tulajdonos hibája lenne, ha pedig Ő arra gondol kijelentésében, hogy a Cornavin jogtulajdonosa verte őt át, annak miértjét nem értjük.

Megértésüket köszönjük!

Ungaro Swiss Kft.
Cornavin Hungary Kft.


INSTANT UPDATE: 
A svájci Cornavin Watch AG jogi képviselője az alábbi információt küldte kérésünkre: A Cornavin Watch Company AG 2003.11.17-i elsőbbséggel jogosultja a 177 982 számon lajstromozott CORNAVIN védjegynek, melynek oltalma Svájcban gyártott órák és más időmérő eszközökre terjed ki. Tehát nem gyártathat bárki ilyen órát, hiszen az bűncselekmény.

Tehát rendületlenül létezik a Cornavin óramárka, elnézést, hogy az elérhető cégbírósági adatok alapján megszüntnek nyilvánítottuk a céget és a márkát.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.01.22. 12:29:12

"AZ, hogy esetleg Ő valahol nem hivatalos forgalmazótól hamis órát vásárolt, nem hisszük, hogy a márka tulajdonos hibája lenne"

Formálisan nem az ő hibája, de a kért ő is szenvedi. Úgyhogy csak tessék megvédeni a jogait!

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.01.22. 12:40:54

Szóval végül 12db termék lett belõle. Értem.

bekbórd! 2013.01.22. 13:47:49

Ja hogy ez nem egy borospince.

helianthus 2013.01.22. 13:49:30

Tessék be van linkelve a retro poszt.
Ajánlom minden fanyalgó figyelmébe, 3, azaz három komment van alatta, mindez fél év alatt született és mindegyik ON.
Tényleg ezt szeretnétek:? :D

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.01.22. 14:15:40

Eddig keresték azt a céget, vagy órát, vagy micsodát..
5év??????
könyörgöm 5 év!!

helianthus 2013.01.22. 14:18:04

@batgirl: jól van na, ne bántsd őket, jól elbújt az a cég. :)
Inkább méltányoljuk, hogy megtalálták nekünk végre.
Én már régóta csak erre várok, ma hazaérek és végre kibonthatom a pezsimet.

Szenthomárság 2013.01.22. 14:19:24

@CBF: @atpjkamo:
aha, szóval legalább két nicked van. :)

É2I 2013.01.22. 14:21:28

De ki olvasgat 2007-s posztokat?

Szenthomárság 2013.01.22. 14:21:47

@helianthus: eddig pezsi (akármi is legyen az) nélkül aludtál?
Na nem azért, mintha kíváncsi lennék! :)

Egyéves Önkéntes 2013.01.22. 14:22:59

@É2I: ha jól emléxem, annak idején te is megtetted :)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.01.22. 14:25:07

@Szenthomárság: A nickjeim nincsenek beszélőviszonyban egymással. Úgyhogy te és CBF már nem lehettek.

Szenthomárság 2013.01.22. 14:26:28

@atpjkamo: szerintem a vánszivar is te vagy :DD

Egyéves Önkéntes 2013.01.22. 14:27:40

@atpjkamo: te is homároztál annó dominó az úr 2007.-dik esztendejében?

vape 2013.01.22. 14:30:01

@É2I:
Én a múlt héten kaptam választ egy 2008-as homáros hozzászólásomra! Tehát egyvalaki már egész biztosan olvassa a régi posztokat.:)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.01.22. 14:34:49

@Egyéves Önkéntes: Ohhohohóóó, homároztam én már sokkal régebben. Amikor még regisztráció nem kellett. Aztán jött vagy két év, amíg nem lehetett kommentelni, ezt a gagyi blogmocit kalapálták. Aztán egeret szültek a hegyek, és 2006 (?) derekától megint lehetett kommentelni.

De már az előtt is volt Univerzum, internet itt még nem volt, modemmel küldtük az íméleket Bécsbe... Meg volt BBS, de az nem tudott felizgatni.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.01.22. 14:36:05

@Szenthomárság: :)) Azt méltányolom, hogy tisztelsz - kölcsönös -, de nem kéne csontig benyalni.

helianthus 2013.01.22. 14:38:08

@Szenthomárság: Ne udvarolj!

@vape: hol, hol? linket kérek!

Szenthomárság 2013.01.22. 14:42:21

@helianthus: istenmencs! :)

@atpjkamo: mostmár tuti, hogy te vagy ő is ! :D

Egyéves Önkéntes 2013.01.22. 14:43:37

@atpjkamo: én már akkor homároztam, amikor még nem volt az internet feltalálva.
kicsit hülyének is néztek miatta, de szerencsére az idő engem igazolt!

Szenthomárság 2013.01.22. 14:56:55

@atpjkamo: tudok, de nem akarok!

a fülbevalós posztban megjelent a művésznő

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.01.22. 15:16:25

@Szenthomárság: Még mindig jobb, mintha akarnál, de nem tudnál.

Ja, hogy a viccességről beszélsz? Az is.

A művésznő bátor.

vape 2013.01.22. 16:01:57

@helianthus:
Javítok, 2009-es volt a poszt és hozzászólás.:)
homar.blog.hu/2009/06/09/hajlektalanok_nevere_vesznek_draga_elektronikat_a_media_marktban
Jimbó kommentjei az utolsók a cikkhez, 3,5 év csúszással szólt a témához.

Aureliano Buendía 2013.01.22. 18:33:55

Még jó, hogy időben reagáltak...

Apropó, megetettétek a házitrollunkat már?

helianthus 2013.01.23. 09:49:33

@vape: megnéztem. :)
Még Frucsasz is kommentelt oda, eltűnt mostanában. Szerintem a Jimbo nincs tisztában azzal, hogy 3,5 évvel azelőtti kommentekhez szól hozzá. JJJ
És még Szilyt is osztja!!!

Fuxika 2013.01.23. 10:41:35

MOST MÁR NYUGODTAN FOGOK TUDNI ALUDNI!
MOST MÁR NYUGODTAN FOGOK TUDNI ALUDNI!
MOST MÁR NYUGODTAN FOGOK TUDNI ALUDNI!
MOST MÁR NYUGODTAN FOGOK TUDNI ALUDNI!
MOST MÁR NYUGODTAN FOGOK TUDNI ALUDNI!
MOST MÁR NYUGODTAN FOGOK TUDNI ALUDNI!
MOST MÁR NYUGODTAN FOGOK TUDNI ALUDNI!
MOST MÁR NYUGODTAN FOGOK TUDNI ALUDNI!
MOST MÁR NYUGODTAN FOGOK TUDNI ALUDNI!
MOST MÁR NYUGODTAN FOGOK TUDNI ALUDNI!
MOST MÁR NYUGODTAN FOGOK TUDNI ALUDNI!
MOST MÁR NYUGODTAN FOGOK TUDNI ALUDNI!

feketeöves chemtrail-figyelő 2013.01.24. 10:45:09

Ejj, jackyll, az unió rövid u, még akkor is, ha az a Szovjetunió kifejezésben szerepel. Ne mutass már rossz példát a gyerekeknek! Egy céget (vagy egy márkát) pedig nem megszüntnek nyilvánítunk, legfeljebb megszűntnek...

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.01.24. 10:51:00

Ez a Cornavin Áruház mindig is létezett. Ott van a Blaháné téren.
süti beállítások módosítása