Tékozló Homár

Astra Biztosítónak híg a leve

2013.03.12. 13:31 | jackyll | 174 komment

Richárd megtanulta, bár semmi nem garantálja, hogy a drágább szolgáltató rendesen fog szolgáltatni, az olcsónál biztos, hogy még remény sincs. Az Astra Biztosító emberei 2,5 hónap után jöttek rá, hogy tévesen tájékoztatták naiv ügyfelet, ezért párhuzamosan többen is felmérték a kárát. Ennek ellenére nagyjából az ötödére becsülték a valódi összeget.

Régóta szenvedek az Astra biztosítóval, sajnos kifogytam a lehetőségekből, ezért írok önöknek, remélem tudnak majd ezzel a cikkel nyomást gyakorolni rájuk! Január másodikán belém jöttek hátulról. A károkozó egy 20 éves srác volt,akinek se jogosítványa, se forgalmija, se kötelezője nem volt. Nem volt nála se személyi, se lakcímkártya. Gondolhatjátok mennyire örültem neki, de a rendőrök segítőkészek voltak, ezuton is köszönöm nekik! Másnap bejelentettem az Astránál a kárigényemet, ahogy ezt kell. Felvették a kárigényt es pár napon belül jott is a szemlére a kárszakértő. Gondoltam, innen minden rendben lesz, de naiv voltam.

Gondoltam, beviszem egy márkakereskedés szervizébe az autót, hogy megtudjam, mekkora kárra számíthatok. Első ránézésre kb. fél millió forintos volt a kár (sérült a kocsi hátulja, megcsavarodott a b oszlop, hátsó merevítést cserélni kell, lökhárító leszakadt). Gondoltam nem lesz ebből akkora nagy baj, fizet majd a biztosító. Kiderült, hogy ilyen esetekben, amikor a vétkes félnek nincs biztosítása a MABISZ is szóba kerül. Ott is bejelentettem a balesetet. Február 12.-én küldött az Astra egy levelet, hogy a rendőrségi határozatra várnak. Felhívtam az ügyfélszolgálatot, ahol közölték, hogy látják, hogy van CASCOm ezért ott is be kell jelentenem. Ezt is megtettem, majd a Casco társaság is kiküldött egy kárszakértőt, ő is leszemlézte az autót és jött is a levél, hogy nem fizetnek, mert az önrészem 200.000 forint és a kalkulációjuk szerint a kár 116.500 forint (nevetséges)!

Vissza az Astrához. 2 hét alatt több mint 15x hívtam őket, soha nem voltak hajlandóak átkapcsolni a kárrendezőhöz, mondván nem tud ő sem segíteni, várjak! Több mint 20.000 foritnot eltelefonáltam csak erre. Voltam benn ügyfélszolgálaton is, de ott sem tudtak segíteni. Sokadik hívásra tudtam beszélni a kárrendezőmmel aki azt mondta, hogy majd értesít, ha lesz fejlemény. Ez 3 hete volt. Írtam neki emailt, de arra sem volt hajlandó válaszolni! Újbóli hívásomra az ügyfélszolgálaton szerettem volna beszélni a felettessel, csoportvezetővel, de a hölgy kijelentette, hogy nem kapcsolja, mert "felesleges"! Mondtam neki, hogy én vagyok az ügyfél, én fizetek és ha beszélni akarok a főnökkel, akkor nekik kutya kötelességük kapcsolni, de ezt is visszautasította, flegmán, kioktató stílusban le akarta tenni a telefont! Azt elfelejtették, hogy az ügyfélnek, mindig igaza van!

Az ügyintézővel  kapcsolatban panaszt tettem az Astra email címén, de kétlem, hogy egy Sajnálom emailt se fogok kapni, bár az összes beszélgetés rögzítve van, bárki hallhatja a stílusát. Sikerült megint beszélnem több, mint 2 hónap után a kárügyintézővel, aki közölte, hogy ne hívogassam őt, hagyjam békén és visszaküldi az anyagot felülvizsgálásra továbbá, nem érti miért jeleztem a Cascómnál is az ügyet. Mondtam neki, hogy kolléganője mondta. Tehát félretájékoztattak és én szenvedek, fizetem azóta is a Cascot, kötelezőt, autó hitelt, ami havi szinten 80.000 forint vagy még több is (árfolyam ingadozása....)! 2.5 hónapjukba telt erre rájönni!

Nevetséges ügyfélszolgálat, hozzá nem értő kárrendezők, ügyfél semmibevétele jellemzi ezt a céget! Mindenkit óva intek attól, hogy az ASTRA biztosítóval szerződjön! Hiába spórolhat az ember ezer forintot, de ha kár keletkezik (önhibáján kívül), akkor futhat a pénze után! Ha egy napon belül, nem rendezik, az ügyem akkor feljelentést teszek a PSZÁF-nél, fogyasztóvédelemnél és a kormányhivatalnál! Vicc ez a cég, csak sajnos nem nevetek rajta.... A lehető leghamarabb felmondom szerződésem, családban lévő másik biztosítást is elviszem tőlük! Tanulhatnának valamit arról, hogy mit jelent a 21. században a "costumer service" fogalom! Harmadik hónapja nem képesek lezárni egy ügyet, kitérő válaszokat adnak és minősíthetetlen munkatársakkal dolgoznak!

Egy elvesztett ügyfél!

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

England win The Ashes! 2013.03.12. 14:35:52

@hagyma: Akkor az inkább oldalról történt, nem?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.03.12. 14:36:12

@Egyéves Önkéntes: Én egyszer B oszlopon mentem hazafele, és nem voltak ellenőrök, de jól megbüntettek, mert a pisit vittem a kiscicával.

Egyéves Önkéntes 2013.03.12. 14:36:32

@Chichén Itza /Quetzalcoatl/: még jó hogy nem ültél bele! :)

@atörökk: nem, mert az éjszaka ellopták a románok.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.12. 14:38:47

@Dr Jozef Vengloš: hat a mi kocsink elejenek pont a kozepe a masiknak jobb-jobbkozep

Manyecska 2013.03.12. 14:39:15

@ColT: lehet diszkréten szoptatni B-oszlop tövében?@Egyéves Önkéntes: ki mondta?:D

Egyéves Önkéntes 2013.03.12. 14:39:28

Még annyit szeretnék elmondani, mielőtt kitiltanak, hogy amerikában ha cicahordozóban viszel fel négert a vonatra, akkor poggyászként szállíthatod.

Dr. Kix 2013.03.12. 14:41:24

@ColT: Nem tudni. Vagy kevés lesz a nappali fény vagy csak sokat kell várni a mekis menüre.

Atörökk 2013.03.12. 14:43:46

@zebraság fél cicaság:
Újabban B oszlop is kaphat állampógárságot? :D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.03.12. 14:44:15

@Dr. Kix: Azért ezek súlyos gondok.

@Chichén Itza /Quetzalcoatl/: Tuti nem. Csak pisiltetni.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.03.12. 14:45:50

@Egyéves Önkéntes: ámerikában négerhordozó is, amiből nem folyik ki a pisi!

England win The Ashes! 2013.03.12. 14:46:20

@hagyma: Namost én ugyan vizuális típus vagyok, de mivel nem tudok megkérni senkit, hogy játsszuk el a szitut, így megpróbálom elképzelni. Ha bekanyarodott ELÉD (ahogy mondtad), akkor

a) vagy te hajtottál belé (attól persze még nem te vagy a hibás)

b) vagy ő találta el a kocsitok oldalát

c) vagy esetleg mikor eléd ért, jobbra rántotta a kormányt, hogy elölről megkoccolja a kocsid.

Manyecska 2013.03.12. 14:49:00

Najó, elolvasom a poszt.

Manyecska 2013.03.12. 14:52:26

@agresszív kismalac: :D az még fiatalkakoromban volt, hol van az már:P

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.12. 14:55:20

fejlettebbb orszagokban mar van C sot D oszlop is

Manyecska 2013.03.12. 14:56:59

@agresszív kismalac: mi a franc az a B-oszlop:D??@hagyma: itt is, ha négyesbe..kapcsolsz..:D

Szarazkoro 2013.03.12. 14:58:24

@atörökk: nem, csak a B kozep.

@ColT: ehh a pisit a kiscicaban kell szallitani hogy majd a B oszlopra tudja csurgatni

helianthus 2013.03.12. 14:58:24

miután kisírtam magam, könnyes szemmel ide kommentelem, hogy tök lükék vagytok és ha kitiltatnának emiatt, - meg azért is, mert a B oszlopom nem csavarodott meg, miután a kiscicámat elszállítottam vele egy fejlettebb országba, ahol rá is kötnek cascot és ha Gyilkos a csivavám megeszi véletlenül uzsonnára, akkor kapok fájdalomdíjként az elmaradt haszon miatt két vödrös biztosítást- akkor üzenem, hogy viszlát és kösz a halakat.

Szarazkoro 2013.03.12. 14:59:38

@helianthus: tevedsz, a B oszlopa itt mindenkinek be van csavarodva. :D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.03.12. 15:00:20

@Dr. Szarazkoro: Ja bocs! Oktassss! :D

@helianthus: Akkor páp, mert csavarodott B oszlop nélkül nem élet az élet!

Egyéves Önkéntes 2013.03.12. 15:01:17

@helianthus: és azt még nem is meséltem, amikor a kukásautót vezettem és megláttam a nőt, akin nem volt szoknya és riszálta magát.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.03.12. 15:02:07

@helianthus: Retúrjegyed van? Kis faszenest vigyél magaddal!

Manyecska 2013.03.12. 15:02:08

@helianthus: vödrös halakat csak macskapisiben!

Manyecska 2013.03.12. 15:03:14

@agresszív kismalac: másodszorra már olyan fáradt vagyok hogy felkötném magam egy tetszőleges B-oszlopra, általában!!

England win The Ashes! 2013.03.12. 15:04:41

Csavard fel a béoszlopot még ma éjjel...

helianthus 2013.03.12. 15:05:53

@Dr. Szarazkoro: de tegyük fel, hogy megint nekimennek hátulról. Akkor ki kell csavarodnia, nem? Tök logikus, fizika, hatás ellenvadász vagy mi.

@ColT: tudom. Szégyellem is régóta. Azóta csak zacskóval járok:

kep.index.hu/1/0/253/2530/25309/2530994_09a5dec1b9ec35ea7a02e47b4e8ce04d_wm.jpg

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.03.12. 15:07:22

@helianthus: Zacskót csak a Aldibú'!
Nem szégyelled magad, teszkóssal?

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.03.12. 15:07:56

@Chichén Itza /Quetzalcoatl/: A hetvenéves
öregúr panaszkodik
az orvosának:
- Doktor úr, az első
még megy, a
második már
nehezebb, a
harmadiknál már
kifulladok, a
negyediknél pedig
már meg kell
állnom.
- Ember, örüljön,
hogy a maga
korában egyáltalán
eljut a negyedikig.
- Igen, doktor úr, de én
az ötödiken lakom!

helianthus 2013.03.12. 15:08:09

@Egyéves Önkéntes: de nem mentél bele hátulról? ??

@agresszív kismalac: na most azt nem lehet, mert azt hallottam a kisfaszenesre nem köthetsz cascot, mert ha belelépsz (még jó hogy!) akkor nem csavarodik el a b oszlopa.

Manyecska 2013.03.12. 15:09:12

@agresszív kismalac: na! harmincas vagyok még csak..:D alig tíz évvel idősebb Iginél!:P És még szűz..

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.12. 15:09:17

a visszapillantoert nagyon merges voltam
a fiam fejelte le

elwood 2013.03.12. 15:09:24

már a görögöknék tanultuk az oszloptípusokat:
dór, ión, korinthoszi, csavart B

helianthus 2013.03.12. 15:09:52

@Chichén Itza /Quetzalcoatl/: na mostan ez a kép ez elég ronda. és büdös is. :D

@Dr Jozef Vengloš:
...a lovakat told szerteszéjjel...

elwood 2013.03.12. 15:11:04

az oszlopok vers volt már ?

Bemegyek a boltba ...
oszlopok ...

Egyéves Önkéntes 2013.03.12. 15:11:08

@elwood: :D
akkor ezek szerint ezt nem a lómaiaknak köszönhetjük!

England win The Ashes! 2013.03.12. 15:12:03

@elwood:

"Megyek az úton lefelé
senki nem mondja: csavart bé..."

helianthus 2013.03.12. 15:12:13

@Egyéves Önkéntes: akkor jó! Már izgultam, hogy fájdalomdíjat kérsz az elmaradt haszon miatt. :PP

Manyecska 2013.03.12. 15:12:50

@helianthus: néger halakat csak hordozóban!! :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.12. 15:13:48

de kijottek a tuzoltok es rogzitettek a fejet
este mar haza is hoztuk

Egyéves Önkéntes 2013.03.12. 15:14:02

@helianthus: dehogyis!
de remélem nem probléma, hogy néger vagyok?!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.12. 15:18:39

amugy azert fejelte le a belso visszapillantot, mert nem mukodott az automata biztonsagi ov

Manyecska 2013.03.12. 15:21:21

A poszter a PSZÁF-nak nem írt..???

racrac 2013.03.12. 15:22:34

Lehet, hogy csak én nem értem ezt az egészet... A gépjármű tulajdonosa azért köt KFGB-t, hogy ha kárt okoz egy gépjárműben, akkor a (károkozó) biztosítója kifizesse a kárt.

Mivel a srácnak, aki okozta a balesetet, nem volt biztosítása, így mit akar az ügyfél a saját biztosítójánál???

Ilyenkor rendőrségi helyszínelés, jegyzőkönyv, a többit a MABISZ intézi...

Manyecska 2013.03.12. 15:22:53

Ja, csak akar..ronda sztori, részvétem.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.12. 15:24:27

@racrac: hat ez a gondja, hogy senki nem intez semmit
se a cascora se a mabiszra

England win The Ashes! 2013.03.12. 15:24:36

@racrac: Na ezt konkrétan én sem értem, de már semmin nem lepődöm meg.

Manyecska 2013.03.12. 15:26:06

Aztán kap egy határozatot hogy kifut az időből.

Atörökk 2013.03.12. 15:27:06

Aztán Leslie is táncolt.

racrac 2013.03.12. 15:27:18

@hagyma: persze, ez bosszantó is, de akkor se értem, mit akar a saját biztosítójától? Azok nem fognak megmozdulni, hiszen nem rájuk tartozik a dolog. Igen, a MABISZ pedig borzasztó lassan dolgozik.

Manyecska 2013.03.12. 15:27:21

@hagyma: mert azt a rohadt hordozót fejjel lefelé szállítjátok!:)

Egyéves Önkéntes 2013.03.12. 15:29:05

@Chichén Itza /Quetzalcoatl/: az időből nem lehet kifutni, mivel az a téridőkontinuum elválaszthatatlan részét képezi, és így minden kvatumesemény azon belül, mintegy annak részeként nyer értelmet.
Steven "Kerekesszékes Coelho" Hawking

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.12. 15:31:45

@racrac: dehat ez normalis?
van cascom
van a mabisz
ha neked igen....

Atörökk 2013.03.12. 15:31:53

@Egyéves Önkéntes:
Igen, mert a mélytudat szintjén érte el a spirituális katarzis, mely megnyitotta harmadik szemét és tisztánlátását mások segítésére használja fel.

Manyecska 2013.03.12. 15:33:20

@atörökk: én meg a Szász Lulától kaptam most dedikált könyvet!:)

Atörökk 2013.03.12. 15:35:03

@Chichén Itza /Quetzalcoatl/:
Az nagyon fontos, mivel lényünk egy szikrája manifesztálódik az örök bölcsesség csillámló tengerében.

elwood 2013.03.12. 15:35:50

pillar B screwed up

racrac 2013.03.12. 15:37:32

@hagyma: Nem, szerintem se normális, de nem érted a lényeget. A cikk címe: "Astra Biztosítónak híg a leve". A biztosítónak semmi köze nincs ehhez a balesethez.

helianthus 2013.03.12. 15:41:12

@Egyéves Önkéntes: nem probléma, de a biztonság kedvéért kötök rád egy kötelezőt, hogy kapjak kárpótlást az elmaradt haszon miatti haszonra. Ez azért jó, mert ha véletlen belelépsz, akkor sem csavarodik el a b oszlop.
Nem baj, ha ez most soknak tűnik, van még rá két heted, hogy megértsd.

Szarazkoro 2013.03.12. 16:08:16

@helianthus: hat az attol fugg h elvezi-e az alany vagy nem :)

vénszivar 2013.03.12. 16:56:50

Anyósomnak, meg B él csavarodása volt! De nem fizetett a casco.

Rosszindulatú Vászka 2013.03.12. 17:06:16

Ez így nem kerek.

Ha van cascó, akkor miért nem egy a biztosítójával szerződésben lévő szakszervizzel vircsaftol Poszter?

ErtelmetlenSzajkarate (törölt) 2013.03.12. 17:46:18

@atörökk: Mondjuk LandCruiser seggbenyomta a Swiftet.

bobsys 2013.03.12. 17:57:58

@hagyma: Az elso heten megkocoltak a az autot az egyik bevasarlokozpontban. 10 percen belul a semmibol elokerult egy faszi egy nevjegykartyaval es mondta, ha szeretnek 10-25K kozti osszeget hivjam fel a kartyan levo ugyvedi irodat.
Masnap meg csorgott a telefon a vetkes biztositojatol aki ugy kezdte, hogy felveszik a beszelgetest es nyilatkozzam, hogy faj-e valamim :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.12. 20:11:30

@bobsys: mar en is tudom miert volt kint "orakon" belul a biztositos
meg kellett eloznie az ugyvedeket
rosszul nem jartunk,jol sem, de ha 2oraval kesobb jon a biztosito szopott volna meg parezer dollarral
megtanultam a lecket

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.12. 20:20:35

@hagyma: es vizualisan
megyunk egymasnak
bar en fekezek

England win The Ashes! 2013.03.12. 21:26:38

@hagyma: Hát nem vagy egy Vasarely, az már egyszer biztos! XD

Richard Varga 2013.03.13. 10:52:17

@racrac: kötelező bejelenti sajat biztosítónál is...

Richard Varga 2013.03.13. 10:54:05

érdekes módon mára le lett zárva az ügy.....

Manyecska 2013.03.13. 10:57:02

@Richard Varga: Tényleg?:) Ennek örülök!!
/remélem végigolvasták a kommenteket is:) /

Richard Varga 2013.03.13. 10:59:29

én is! de a panaszt megtettem és kárpótlást kérek!

RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2013.03.13. 13:22:28

így jár minden fillérbaszó, aki a havi casco díján megspórol 4-5k-t és bevállal egy horror önrészt! nyehehehheheeeeeeeeee

racrac 2013.03.13. 14:52:29

@Richard Varga: Igaz, de ne tőlük várj segítséget...

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.03.13. 17:47:06

"Több mint 20.000 foritnot eltelefonáltam"

Ennyi pénzért 35000 percet beszélek. Az heti 5 nappal számolva, napi 8 órát beszélve több mint 14 hét folyamatos telefonálás.

Talán előnytelen mobiltarifával hívogatja az ügyfelszolgálatot? Vagy roamingol? Ha agyilag ennyire nincs egyben az ürge, akkor nem tudom szánni, hiába sajnáltatja itt magát.

NIKI LAURA 2013.03.13. 19:08:58

Ez egy looser ügyfél.
Mi köze az Astrának a kárhoz?
Ha nem volt biztositása az okozónak,akkor a Mabisz fizet,ha meg van az okozó!
Itt-ugye-meg van,a Mabisz(kártalanítási számla)fizet,és viszkeresettel perli az okozót,ha tudja!
A kárt fel kell vetetni PL a Dekrával,vagy független szakértővel!
Még tanács?

Pumzkli__ 2013.03.17. 07:48:43

"Február 12.-én küldött az Astra egy levelet, hogy a rendőrségi határozatra várnak."
No, ezt nem részletezted. Szerinted miért vártak rá? Talán, mert abban van leírva, hogy ki a vétkes sofőr. Vagy higgyenek neked, mert azt mondod?
süti beállítások módosítása