Tékozló Homár

Szétmállott a Raiffeisen bankkártyája (frissült)

2013.08.07. 12:24 | jackyll | 72 komment

Naiv ügyfélnek használhatatlanná rongyosodott a bankkártyája, ezért bevitte cserélni a Raiffeisenhez. Ez egy olyan bénázáscunamit indított el, aminek még nem látszik a vége. Egy hét alatt odáig jutott, hogy az azóta  érkezett téves terheléseket (pl. megbüntették, mert nincs bankkártyája, kifizettették a pótkártyát) már jóváíratta, de kártya még mindig sehol:

A napokban támadt problémám a Raiffeisen Bankkal, de olyan, hogy ha nem velem történik, el sem hiszem hogy ennyire szerencsétlen lehet ma, Magyarországon egy kereskedelmi bank ügyintézése és problémakezelése. A fent említett banknál van egy bankszámlám, az ún. "Aktivitás" számlacsomagban (ez még később fontos lesz), amit azért választottam, mert megvan a szükséges havi beérkező összeg, és így nem kell kicsengetnem vásárlások után a tranzakciós sarcot, és nincs számlavezetési díj sem. A számlámhoz egy dombornyomott Mastercard kártya is tartozik, ezzel jó fogyasztó módjára vásárolgattam már évek óta. Történt azonban, hogy szépen lassan elkezdett szétesni a kártya, egészen konkrétan odáig fajult a dolog hogy rendesen darabok estek le a bankkártya rétegeiből, így viszonylag nehéz lett volna fizetni vele, mert hogy lassan elfogyott a kártya amit a terminálba kellett volna használni. Gondoltam semmi gond, elvégre egy 5000 forintos éves kártyadíj esetén (amit egyébként július hónap elején vontak le) ha nem bírok fizetni a kártyával (mert az olyan állapotba került a mindennapi használat során), biztosan kicserélik nekem. Július 30-án, kedden befáradtam a helyi Raiffeisen fiókba, előadtam a problémámat, amire az ügyintéző hölgy azt mondta, hogy igen, látja a kártyán hogy itt valami anyaghiba lesz, mert ennyire nem szabadna elhasználódnia. Sebaj, ilyenkor pótkártyát kérhetek, és mivel nem a saját hibámból történt a meghibásodás, természetesen nem kell érte plusz díjat fizetnem, az új kártyám péntek-hétfő környékén átvehető lesz a bankfiókban. A régit elkérte, majd egy ollóval kettévágta.

A probléma itt kezdődött.

Szépen nyugodtan hazasétáltam, majd a bankfiók zárása előtt 5 perccel (15:55) jön az sms, hogy 2500 forinttal megterhelték a számlámat, mint pótkártya díj. Mivel már visszamenni nem tudtam, felhívtam a telefonos ügyfélszolgálatot. Miután végighallgattam az összes reklámot, eljutottam egy ügyintézőhöz, akinek előadtam a problémám. Elmondta, hogy látja mi a bajom, nem kellett volna megterhelniük, biztosan valami hiba történt, átkapcsol a panasz osztályra, ők tudják majd jóváírni nekem. Pár perccel később kiderült, hogy a panaszos kolléga már nincsen benn, ezért másnapra visszahívást ígértek. Szerdán, tehát július 31-én telefonáltam újra, amikor is tudták kapcsolni az illetékest, aki megerősítette azt, hogy az összeg tévedésből lett levonva, hiszen nem azért kellett kártyát cserélni ,mert nekem olyan kedvem volt, hanem hibás volt az eszköz, és ezt ilyenkor a bank díjmentesen cseréli. Biztosított arról, hogy még aznap, de legkésőbb másnapra jóváírják a számlámon az említett összeget.

 Következő reggel (Augusztus 1., csütörtök) jön az sms, hogy megterhelték a számlámat 960 forint számlavezetési díjjal. Gyorsan megnéztem, hogy mi történhetett (ez akkor történik, ha a már említett Aktivitás számlacsomag feltételei nem teljesülnek). Látom hogy az "előírt" összeg többszöröse érkezett be a számlámra, már nyúltam is a telefonért, hogy felhívjam az ügyfélszolgálatot. Megint a panasz részlegre irányítottak, ahol kiderült, hogy azért terheltek meg az említett számlavezetési díjjal, mert nem rendelkeztem a számlacsomagomhoz bankkártyával. Miután közöltem, hogy éppen azért nem rendelkezek kártyával, mert szétjött, és bevittem a bankfiókba cserére, majd a díjmentes csere árát is rám terhelték hibásan, még a számlavezetéssel megdobva, a telefonos ügyintéző elismerte, hogy "Hát ezt nem kellett volna beterhelni". Ez volt az a pont, ahol már azért kezdtem ideges lenni. Az ügyintéző biztosított benne, hogy ők hibáztak, és jóváírják a számlámon ezt a díjat is, és a hibásan kivetett pótkártyázási költséget is. Arra a kérdésemre hogy ez mikor fog megtörténni, azt a választ kaptam, hogy még a mai (csütörtöki) napon, de legkésőbb pénteken.

Eljött a péntek, természetesen egyik díjat sem írták jóvá. Kissé idegesen bementem az itteni bankfiókba (ahova a hibás kártyát vittem vissza még az elején), és megkérdeztem hogy most ezt mégis hogyan gondolták. Mivel a fiókban is látták hogy itt most masszívan el van cseszve valami, felhívták ugyanazt a panasz osztályt, akikkel én is napok óta vidáman csevegtem. A hölgy biztosított arról, hogy a pénteki napig jóváírják a számlámon, de mivel itt a hétvége, legkésőbb hétfőre rendben lesz, hiszen KÖNYVELÉS ALATT van a dolog, de igen, ők hibáztak. Bár kicsit hitetlenkedve hallgattam, hogy ~3500 forint könyvelése napokat vesz igénybe, azt a választ kaptam, hogy ilyen a rendszer, hétvégén pedig nem tudnak mit csinálni.

Ehhez képest vasárnap este ránéztem a webbankra, ahol is látom, hogy a számlavezetési díjat jóváírták, de a pótkártya díját még továbbra sem.

Eljött a hétfő, megnéztem a számlát az interneten, már meg sem lepődtem hogy nem történt meg a jóváírás. Telefon elő, ügyfélszolgálat, végigharcoltam magam a reklámokon és a robotmenün, előadtam a problémámat, majd a telefonos ügyintéző azt mondta, hogy nem érti miért nem írták jóvá ezt nekem, de egyébként is a bankfiókban kellene visszarakniuk ezt az összeget nekem, mert ők tehetik meg, de értesíti a bankfiókot, és majd felhívnak. Délig vártam, semmi hívás.

Szépen besétáltam a bankba, előadtam a problémám, majd az ügyintéző közölte, hogy nem tudja miért mondták ezt a telefonos ügyfélszolgálatnál, de ők nem írnak jóvá semmit. Mit tudunk tenni? Fel tudjuk hívni a telefonos panasz osztályt. Itt már mint régi jó ismerőst, hangról felismertem az illetékest, előadtam a problémám, majd biztosítottak róla, hogy a hétfői, illetve legkésőbb keddi napon jóváírják a számlámon.

A cserekártyát péntekre, legkésőbb hétfőre ígérték. Természetesen nem érkezett meg.

Késő délután megnéztem a számlát, és bár nem tápláltam hiú reményt a dologhoz, de jóváírták a tévesen kivetett pótkártya díjat is, igaz, majdnem egy hét kellett hozzá.

Elképesztőnek tartom, hogy ekkora szerencsétlenkedést HOGYAN tudnak végigcsinálni?
Komolyan, először megterhelik a számlát, mert hibáznak. Utána ebből a hibából kiindulva még a számlavezetési díjat is terhelik, hibásan. Utána közel egy hétig nem sikerül jóváírni, pedig a legelejétől fogva elismerték azt, hogy ők hibáztak. A kártyámat nem sikerült pótolni egy hét alatt sem.

UPDATE 08/08: Dehogy van vége. Hogy lenne már vége?

Az ügy azóta kacifántosodott annyival, hogy kártyám még mindig nincs, de legalább küldtek egy fenyítő SMS-t, hogy legyek szíves rendezni a számlán található tartozást (azt, amit tévesen terheltek be, és már azóta jóvá is írták, sőt közben érkezett be már más pénz is a számlára, tehát nagyon messze van a dolog attól hogy negatív egyenlegem legyen).

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

England win The Ashes! 2013.08.07. 12:39:44

Szar ügy. Nekem meg orrba-szájba küldik az új kártyákat, már követni sem bírom.

(Elveszett az egyik, letilttattam, kaptam újat. Azóta háromévente akkor is kapok újat, ha az eredeti kártya "évfordulója" van, akkor is, ha az újé.)

amsz · http://www.amator-szexvideo.com 2013.08.07. 12:40:22

Azért 1 hét nem olyan vészes.

Azt tudni kell, hogy elég komoly ZÁRT banki rendszerrel dolgoznak, és nem úgy van, hogy Gizike gondol egyet, és jóváír akármit a számládon. Annak van átfutási ideje. Pont az ügyfél védelmében IS.

A számlavezetési díj terhelése is egy automata folyamat műve lehet mi azt érzékelte, hogy nincs kiadva kártya (mert bevonták) azért terhelte a számlavezetési díjat.

bumbi 2013.08.07. 12:41:46

jóváírták,ha késve is akkor mi a gond?

Atörökk 2013.08.07. 12:41:51

Hogyan tud szétmállani egy bankkártya? Félfamentes rajzlapba vót integrálva a csipp?

Manyecska 2013.08.07. 12:46:21

@atörökk: talán nem kéne Ozorán fetrengeni!! Meg a lépcsőre ülnie! Vazze!!
:D:P

Atörökk 2013.08.07. 12:53:05

@Manyecska:
Szerintem a Playersrommba' vett cipőt, az is lehet a baj.

2013.08.07. 12:54:02

@amsz: minek mentegetsz egy szar rendszert, ahol nincs eljárás arra, ha nem az ügyfél hibájából vonják be a kártyát ?
Automatákra fogni emberi hibákat ősi román szokás - hogy egy homáklasszikussal éljek.

Dr. Kix 2013.08.07. 13:00:20

1 hét ügyintézési idő? Szerintem ez kb. rekord itt ma Magyarország. Poszt-toló inkább örüljön.

Ha majd ráérek, megírom a homárnak, hogy ez a pénzvissza dolog egy biztosítónál mennyi időbe is telt.

England win The Ashes! 2013.08.07. 13:00:44

Úgy látom, a blogmotor üdülni ment a híres német fürdővárosba, Bad Gateway-ba.

Tisztviselőtelep 2013.08.07. 13:03:07

Én "Passzivítás" bankszámlacsomagot szeretnék... sosem használom semmire

Manyecska 2013.08.07. 13:04:22

@Graeme Swann 4 Prime Minister: :))) valami nix balfasz-t ír ki nekem is néha.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.08.07. 13:10:19

"Miután közöltem, hogy éppen azért nem rendelkezek kártyával, mert szétjött, és bevittem a bankfiókba cserére, majd a díjmentes csere árát is rám terhelték hibásan, még a számlavezetéssel megdobva, a telefonos ügyintéző elismerte, hogy "Hát ezt nem kellett volna beterhelni"."

De ha már, hát maradhat :D

"Komolyan, először megterhelik a számlát, mert hibáznak. Utána ebből a hibából kiindulva még a számlavezetési díjat is terhelik, hibásan. "
Nekik nem gond, te fizeted :D

hüpike 2013.08.07. 13:12:01

Más banknál: kértem új bankkártyát, az ügyintéző szólt, hogy amikor megyek az újért, akkor ne felejtsem el leadni a régit. Mert addig is lehet használni azt, nem maradok kártya nélkül.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.08.07. 13:13:30

@Graeme Swann 4 Prime Minister: Jaja

@atörökk: Mer' a bankadó miatt már kártyát nyomtatni sem telik rendes anyagra szegény bankoknak! :D

Egyéves Önkéntes 2013.08.07. 13:17:20

Cserélni kell a borítékot, akkor nő az esély!

amsz · http://www.amator-szexvideo.com 2013.08.07. 13:17:31

@Kulics: Nem mentegetek semmit. De jobb tisztában lenni bizonyos dolgokkal.
Az hogy nem tudtak 300Ft-ot azonnal jóváírni, nem azt jelenti hogy szar a rendszer.

AlulírottFentemlített 2013.08.07. 13:24:00

@Egyéves Önkéntes:
örök hála :-)

Ennek örömére még bedobok egy kreditprövninget is

Egyéves Önkéntes 2013.08.07. 13:26:05

@AlulírottFentemlített: isten-isten akkor!
(miezszilva, barackbazmeg) :-)

Disznó Úr 2013.08.07. 13:31:34

Valahogy úgy lehet ez, hogy az emberek nagy része kedvetlenül, agyatlanul ellátja tessék-lássék a munkát, amiért fizetik, aztán munkaidő után elmegy vásárolni és azt asztalt csapkodni a szent piacgazdaság nevében, mert nem nyalták ki a seggét.

Most hogy visszaolvasom, totál úgy tűnik, mintha a posztolót ekézném, pedig nem. Szóval, egyszerűbben: félhülye, lusta szarevők mímelik a munkát mindenhol és még kedvezőtlen külsejűek és büdösszájúak is.

Charles63 2013.08.07. 13:36:00

@Graeme Swann 4 Prime Minister: Ezt már nála is eljátszotta ma vagy négyszer.

Manyecska 2013.08.07. 13:39:12

Két nagyon fasza kaparós nyerőszelvényt kaptam egy bóttól a pénztárnál, na az nem mállott, lukadt!!:(:D pedig helyenként finom és nőies a kaparásom /nyilván más hátát se állat módon kaparom../ :P körömmel is likatt mért nem mennek a francba ilyen rászáradt szar volt:(:D

samcro 2013.08.07. 13:39:35

@Graeme Swann 4 Prime Minister: és nem vonják ilyenkor duplán a kártyadíjat? Szerintem de, nézz rá azért a számládra, nehogy nagyon rosszul járj.

Azt mondja már meg valaki, hogy miért vonnak minden évben kártyadíjat a bankok, milyen szolgáltatás áll emögött?

Charles63 2013.08.07. 13:39:36

@hüpike: Pont erre gondoltam én is. Bemutatja a kártyán a bankfiókban, ott az ügyintéző is konstatálja, hogy gyári hiba, nem az ÜF-é,miért kellet rögtön szétvágni? Rendelje meg az újat, majd ha megjön, bemegy, csere, és kész. Akkor nincs ez a hercehurca, a rendszerük se érzékeli úgy, hogy ÜF-nek nincs kártyája. Ja, hogy ez így lenne logikus?

samcro 2013.08.07. 13:40:40

@Charles63: szerintem egy kártya szétvágása kéjes örömöt okoz az ügyintézőnek, legalábbis én azt szoktam látni az arcukon ilyenkor.

Charles63 2013.08.07. 13:42:50

@samcro: Érdekes felvetés ez utóbbi, erre már én is gondoltam. Egy kártya általában 3 évig érvényes. Ok hogy az új kártya csere díját adott évben beterhelik, de a következő 2 évben miért? Erre tud valaki valami okosat?

England win The Ashes! 2013.08.07. 13:44:36

@samcro: Röviden: nem. Szimplán sem vonják.

England win The Ashes! 2013.08.07. 13:47:08

@Charles63: Ja. Plusz nálam volt, hogy eltűnt az összes mai poszt.

Manyecska 2013.08.07. 13:47:27

@hüpike: pedig nekem úgy nyelte be az automata mint kacsa a nokedlit..igaz, lejárt vagy mi..

Charles63 2013.08.07. 13:50:33

@Graeme Swann 4 Prime Minister: Azért volt gyaús, mert a Szegedi parkolós posztnál valaki éppen komcsi-narancs kombó városvezetést és a régi CPG zenekart emlegette. Gondoltam esetleg a NAGY TESTVÉR belenyúlt a rendszerbe, azért tűntek el a kommentek. De azután visszajött.

Egyéves Önkéntes 2013.08.07. 13:52:47

@zsiráfffff: Martini drei! :)

@atörökk: netanítsálbazmeg, jóvanna

d_n 2013.08.07. 13:55:01

A panasz jogos, de okosabb lett volna ugy csinalni, hogy megadsz a banknal irasban egy hivatalos panaszt. Talan tovabb tartott volna a kivizsgalas, de ezzel elkerulhetted volna, hogy folyamatosan rohangalni-telefonalni kelljen.

amsz · http://www.amator-szexvideo.com 2013.08.07. 13:57:05

@samcro: A kártya kibocsájtó (Visa, mastercard stb) számolja fel a díjat.

AlulírottFentemlített 2013.08.07. 13:58:09

@AlulírottFentemlített:
ja ezt nem is ide akartam, hanem az új posztba :)

én kérek elnézést!

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.08.07. 13:58:29

Az Aldiban 40 forinttal többet ütött be a csajszi. Reklamáltam, de azt mondta, hogy nincs senki aki kijavítaná. és várjak.
- Meddig?
Ő azt nem tudja, a kolleganő, most ment el valahova.
Megvártam.
Büntetésből, amikor tévedésből 400 forintot adott vissza, nem szóltam.
Hát így járt.

hüpike 2013.08.07. 14:02:00

@Manyecska: egyszer ad, másszor elvesz ;)

AlulírottFentemlített 2013.08.07. 14:03:11

@batgirl:
Te egy albán aldiban jártál és ott ez a szokás, nem tévedtek!

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.08.07. 14:08:55

@AlulírottFentemlített: ja! Furcsa is volt az egész, de mivel kétperc alatt oda értem a melóhelytől, azt hittem, hoyg magyarországon vagyok.

Charles63 2013.08.07. 14:11:54

@batgirl: Nemhogy örülnél, hogy van munkahelyed! Még mellette legyen egy market? Akkor menj aldiba dogozni, oszt munkaidő végén megveheted ócsóér az aznap lejáró szavatosságú húsneműt.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.08.07. 14:13:23

@Charles63: tanulj már megolvasni és értelmezni.

Charles63 2013.08.07. 14:21:29

@batgirl: "megolvasni" már megtanultam, de te meg nem érted a viccet?

Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2013.08.07. 14:33:10

@batgirl: Egyszer tízezer forinttal ajándékoztam meg a helyi postát.
Rosszul adtak vissza.
Szóltam, hogy hiba történt; azóta egy alkalmazott kedves mosollyal néz rám...

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2013.08.07. 14:34:28

@Manyecska: Az én hátamat +vakar6nád.
Amúgy Ephraim Kishon szokott volt ilyen humoreszkeket írni.

esef 2013.08.07. 14:55:43

na ez mind semmi, én anno 2 hónapig jártam a végén már naponta kurvaanyázni az FHB-ba. aztán egyszer csak megjött a cserekártyám (szintén anyaghiba miatt kellett cserélni), de a társtulajdonos neve szerepelt rajta. na aznap mentem be hozzájuk utoljára, ordítottam le a fejüket és szüntettük meg azonnal a számlát...

Manyecska 2013.08.07. 14:56:41

@estrella negra: kaparni szoktam..ha érted..nem vakarni:DD

Hartmy 2013.08.07. 15:03:26

@Manyecska: Mindegyik az. Előttem lévő vásárló a nyertes szelvényt kaparta ronggyá. Nyert egy ásványvizet.

Manyecska 2013.08.07. 15:06:01

@Hartmy: :)))) szerintem kb szerintem..nem abortálni akartam a kurva sorsjegyet csak mögé nézni:))

2013.08.07. 15:31:18

@amsz: kár hogy nem érted.
Amennyiben szar a rendszer, akkor pont nem az összeg számít, hanem az elv.
lehet 300 vagy 3 millió is.
Ha nincs eljárás egy életszerű szituációra, akkor szar a rendszer.
Nem az összegen kell rugózni, hanem a szervezési programozási hibákat kijavítani.

panic_button 2013.08.07. 15:43:32

@bumbi: a kamat amit bukott 3500 forint egy heti kolcsonzese miatt!

Andrass9 · http://blogkocsma.blog.hu 2013.08.07. 17:30:44

@amsz: Mondjuk ez nem igaz. 13 bankkártyám van, Visa, Master. Egyik sem kerül egy petákba se sem évente, sem amikor újat küld. 4 különöző banktól. Igaz, ez nem Magyarországon van.

FDToth 2013.08.07. 18:37:25

Cib: szamlevezetsi dijat es a kartyajasznalati figyelmezteto smst tevesen szamlaztak (vmiert atraktak egy masik szamlacsomagba tevedesbol). Panasz nekik irasban. Igazam van, jovairjak meg aznap. Megnezem es nem jovairtak, hanem ujbol levontak (a jovairast ugy ertttek h a bank sajat maganak jovairja a sajat hibajat) felhivtam h ez most h tortent. Az ugyintezo rendes volt, odaszolt a fiokba h gyerekek, ez nevetseges, jovairtok levonassal... Meg aznap joalvairtak a minusz jovairast. Azota ebbe a fiokba en tobbet nem megyek, hozzanemerto, lusta, figyelmetlen banda...

McZozo 2013.08.07. 19:50:54

egy het alatt megoldottak mi a problemad? :) nekem anno erstes szamlamhoz igenyeltunk tarskartyat. ami sose erkezett meg majd masfel honap utan bementunk ujra tarkartyat erdeklodni merthogy meg mindig nincs ekor mondtak valahol elkeveredhetett igy ujra megigenyeltettek velunk. az is valami kesessel megjott vegul. igy gondoltuk hogy boldogan elunk mig meg nem halunk mig egyszer csak latom hogy ilyan idoben mikor nem kene megterheltek a szamlat eves kartyadijal. tobb napi beszelgetes utan kitalaltak hogy a bankfiokba van egy kartyam amit sose vettem at mar egy eve es azt terheltek be. mondom sose kertem tobb kartyat mar van egy aszamlamhoz nezzunk mar utana mi ez. Bementem mire kiderult hogy ez volt az az elso tarskartya ami sose jott meg a parom reszere mert az en nevemre kuldtek valami oknal fogva es nekik nem tunt fel hogy en nem veszem fel boldogan ultek rajta egy evig majd meghosszabiottak. Ekkor panaszlevel kerelem minek kovetkezteben elismertek jovairtak es elvileg bevontak azt a kartyat amit en sose vettem at a kezemhez se ert. Na majd ezt a jatekot meg harom evig jatszotak mert minden evben fordulonapon ujra es ujra beterheltek ezt a sose volt kartyat nekem es minden evbe panasz reklamacio ujra levelezes csak hogy irjak mar jova. majd a negyedik evbe valami csoda folytan lehet leselejteztek azt a gepet amin az en adataim voltak :) egyszercsak nem terheltek tobbe

Hatesz79 2013.08.08. 11:12:34

Egyszer új kártyát rendeltem személyesen. Ügyintéző mondja hogy kb. 2 hét múlva átvehetem, majd szó nélkül kettévágta a kártyámat!!! A 2 hét alatt használnám ÖKKKÖR!!!!
Kaptam ingyen pénztári kp-felvétel lehetőséget
Ezt a hülye bandát :)

Hatesz79 2013.08.08. 11:14:36

Egyszer új kártyát rendeltem személyesen. Ügyintéző mondja hogy kb. 2 hét múlva átvehetem, majd szó nélkül kettévágta a kártyámat!!! A 2 hét alatt használnám ÖKKKÖR!!!!
Kaptam ingyen pénztári kp-felvétel lehetőséget
Ezt a hülye bandát :)

VT Man 2013.08.08. 15:19:13

A posztoló megérdemli, hiszen Raiffeisen ügyfél.

Ha ezek után se vált bankot, akkor megérdemelne még duplaennyi lehúzást is.

Timon76 2013.08.08. 15:58:07

@amsz: Ühüm, de a ZÁRT banki rendszer még aznap meg tudja terhelni az üf. számláját,jóváírni viszont csak egy hét múlva. Szigorúan az üf. védelmében..

rooter 2013.11.04. 13:44:22

Hizlaljátok csak tovább ezeket a mocskos bankárokat. Meg is érdemlitek! Kérjél még vagy 20 féle kártyát...
süti beállítások módosítása