Tékozló Homár

Elvették a MÁV-bérletét, mert hiányzott belőle fél centi

2013.10.18. 13:07 | jackyll | 146 komment

Bérletrongálás miatt 8370 forintra büntette, és elvette teljesen szabályos, érvényes, kifizetett bérletét naiv vonattal iskolába utazó gyermektől egy kalauz. Most örülni kellene, hogy nem zárta be a tisztítószeres szekrénybe vagy vitette el a rendőrökkel?

Ma is vonattal utazott a gyerek iskolába, mint minden reggel szeptember óta. A különbség csak annyi volt, hogy a vasúti bérlete nem szabványos az ellenőr szerint mert hiányzott az oldalából 0.5 cm azaz 5mm, hogy elférjen a pénztárcájában. Ezért bérletrongálásért a bérletét elvette megbüntette 8370Ft-ra amit természetesen 15 évesen a helyszínen nem tudott kifizetni.

A bérleten a számok, a jelek a dátumok jól láthatóak voltak. Nem hiányzott adat róla, ki volt fizetve. Nem lógott, nem rosszindulatból egyedül csak azért hiányzott az oldalából mert nem fért a pénztárcájába.

5mm megváltott bérlet a MÁV-nál 8370Ft. Kicsit magas tarifának tartom. Bejelentést tettem Érden ahol nem tudtak tenni semmit menjek a Déli- pu-ra ott tudnak segíteni. Déliben a forgalomirányító tiszt az ügyfélszolgálathoz küldött, hogy ott foglalkoznak a problémával. A hölgy telefonált ide-oda majd mivel nem jutottunk dülőre lehúzta rolót az orrom előtt, és visszairányított a forgalomirányítóhoz. Azután kezdődött a huza-vona előről írjam le, harminc nap  .....bla  bla bla nincs mit tenni.

Az elvett bérlet páncélszekrényben van hogyan utazik a gyerek holnap senkit sem érdekelt. Különben sem tartsam fel a munkájában immár ő nem tud segíteni menjek vissza az ügyfélszolgálatra. Mint forgalmi irányító nem állnak kapcsolatba nem tudja miért húzták le a rolót az orrom előtt majd telefonon még is felvette vele a kapcsolatot fél óra könyörgés után. Igen, indulatos voltam beismerem. De szeretném tudni  ha kifizetett bérlettel utazik valaki miért bánnak úgy vele mint egy utolsó trógerral, lógossal.

Valóban a MÁV-nál 5mm papír 8370Ft-ba kerül?

Hol az ügyfélbarát elbírálás? Volt személyije, lakcímkártyája diákigazolványa megváltott vasúti bérlete és egy "igen jóindulatú" kalauza aki mindezt figyelembe véve megbüntette.

Sok évig utaztam a MÁV-val Óbudára jártam dolgozni. A Lógosokat sok esetben csak megkérték legközelebb váltsanak jegyet. De hát itt volt bérlet kifizetve. Nem értem.

Mióta lehet valakit kétszer büntetni egy bűnért? Megveszi a szülő a bérletet utána kiszámlázzuk a gyereknek az úti költséget is ugyanarra a vonalra? Fogyasztóvédelem felsőbb szerv mit szól ehhez? Tehát, mi a tanúság: GYEREKET BÉRLET MELLET soha ne engedd el pénz nélkül mert különben esetleg leszállítják a vonatról akkor is ha van érvényes bérlete. Mióta járnak az ellenőrök cm-rel a MÁV-nál. Hol a jó indulat? Úgy látszik Érd-Kelenföld között valahol útközben elveszett. Felháborítónak tartom az eljárást.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Manyecska 2013.10.18. 14:04:08

@zsiráfffff: ja, igen, péntekenként bementem a napközibe és összegyűjtöttem én is mindig:DD

Manyecska 2013.10.18. 14:05:38

@igi1: nade ez a zárt szekrényből tűnt el. Állítólag. De engem megtanított az apja is hogy nem higgyem el azt is amit ezek mondanak..:P:DD @vén szivar: Jó, mifelénk nem lopják hálistennek a kábelt/benzint a járműből, ENNNNYI!:D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.10.18. 14:05:50

@England win The Ashes!: hát nem. mert ha osszehajtja akkor esetleg nem lesz olvasható a bérlet.

joszip 2013.10.18. 14:13:10

Addig ütni amíg mozog az ilyen mocskos szemét nácit. Fujj de rühhellem az ilyen geci állatokat!!!!!!

Manyecska 2013.10.18. 14:15:25

@zsiráfffff: jah, tudod mér nem hozza haza mert nem fér bele már kettő..három meg pláne..:D Így megy ez, ezeket mind ismerem..:)

igi1 2013.10.18. 14:15:43

@Manyecska /FÁK/: egy zárt szekrényt még én is ki tudok nyitni

ne fárassz

igi1 2013.10.18. 14:19:20

@England win The Ashes!: kértem én az exnős kalandjaidat? :P

Manyecska 2013.10.18. 14:24:18

@igi1: ha majd lesz csimótád fáraszt majd, figyeld meg! Alább adtam én is azóta:P:DD

igi1 2013.10.18. 14:25:25

@Manyecska /FÁK/: és tuti megtanítom majd hogy kell nímand lakatokat kinyitni kulcs nélkül :P

a kollégiumi létnek is vannak előnyei! :D

Ádám 2013.10.18. 14:32:35

@igi1: Neked gyereked....???:DDD

KITŐL?

KÉMCSŐTŐL!!!:)

Nemzeti Dohányos 2013.10.18. 14:37:25

@amsz: Úr Isten, tényleg mi lenne, dögvész és emberhalál.

England win The Ashes! 2013.10.18. 15:05:05

@igi1: Már megint félreértelmezted a dolgokat. :P

dr Smittpálelnökúr 2013.10.18. 15:12:35

A máv idióták gyülekzete.
Mindegyik vasutas megrohadhatna, nem lenne kár értük.

Eastwater 2013.10.18. 15:13:45

Mocskos MÁV, mocsok áll.

Manyecska 2013.10.18. 15:15:46

@Nemzeti Dohányos: :))))@vén szivar: ééés? Legalább nem szólna vissza, én tudom az milyen áldás egy pasinál:P:DD

Manyecska 2013.10.18. 15:17:02

@igi1: kérlek ezek már számzáras lakatok, kóddal!:)

Mária 2013.10.18. 15:27:09

Baromság a MÁV hozzáállása.

Ha a bankjegyből hiányzik 5 mm, nem vonja be a Magyar Nemzeti Bank, hanem kicseréli, és főleg nem büntetnek miatta halálra.

Ha egy pénzhelyettesítő eszközből, pl. vásárlási utalványból hiányzik 5 mm, nem vonja be a kibocsátó, hanem kicseréli, és főleg nem büntetnek miatta halálra.

A bérlet elvileg ugyanaz a kategória, mint a bankjegy, vagy a pénzhelyettesítő eszköz. Ha hiányzik belőle egy darab, és ez nem tetszik a kibocsátójának, akkor ki kell cserélni, nem a felmutató embert vegzálni.

Szerintem a posztoló perelje be a MÁV-os kalauzt rablás miatt, hiszen elvette a pénzhelyetetsítő eszközt a jogos birtokosától. Súlyosbító körülmény lesz, hogy kiskorú kárára követte el a vadbarma.

CID 2013.10.18. 15:34:57

@Mária: Baromság. Ha te direkt elvágod a pénzt, meg is baszhatnak, mert rongálod.

DarthVader 2013.10.18. 15:35:23

A MÁV-START
VASÚTI
SZEMÉLYSZÁLLÍTÓ
ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ
RÉSZVÉNYTÁRSASÁG
SZEMÉLYSZÁLLÍTÁSI
ÜZLETSZABÁLYZATA

6.3.15 Érvénytelen az a menetjegy,
a)
amelynek szövegét jogosulatlanul megváltoztatták,
b)
amelyet annyira megrongáltak vagy megcsonkítottak,
hogy emiatt annak ellenőrzése lehetetlenné válik,
c)
amely hőpapíron került kiszolgáltatásra és a nem megfelelően gondos kezelés miatt az adatai olvashatatlanná válnak,
d)
amelynek érvénytartama lejárt,
e)
amelynek érvénytartama még nem kezdődött meg,
f)
amelyet a belföldi menetdíj figyelembevételével adtak ki,
de az utas nemzetközi forgalomban utazva használja fel,
g)
amely az utas által utazandó útvonal egy részén már vagy
még nem érvényes.

Na ezt ki kell nyomtatni, a bérlet mellé betenni, és a kalauznak adott esetben bemutatni. Átvitt és konkrét értelemben is. Amúgy meg legcélszerűbb a fogyasztóvédelemhez fordulni, ott nem szarral gurigáznak a büntetésekkel, és szeretik az ilyen ügyeket.

CID 2013.10.18. 15:36:03

@zsiráfffff: nyuszifül, csak 5 milit ;)

DarthVader 2013.10.18. 15:37:35

Ja, a szabályzat meghatározza a "menetjegy" (inclusive bérlet) adattartalmát is, tehát ha a kötelező adattartalom olvasható, akkor a jegy (bérlet) érvényes.

almodhi 2013.10.18. 15:38:17

@amsz:

Mi lenne ha mindenki igényének megfelelően kezdené kicsipkézni a bérleteket?????

Semmi.

Dehát ez Birkaország. Nem az számít, hogy valaki fizet a bérletért, nem az számít, hogyí ezt egyértelműen bizonyítani tudja, hanem a SZABÁLY. A(z itt kommentelő) magyar birka pedig azt szereti, ha minél idiótább szabályoknak minél lelkesebben felelhet meg. Idáig hallani a bégetést.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.10.18. 15:40:58

A jövőben csak az vállalhat gyereket, aki megtanul írni, fogalmazni. Mindenkin ott lesz a szemem, úgyhogy csak ésszel. A poszt ilyen szempontból katasztrofális.
A világ meg szemét. Van abban azért tényleg valami faramuci, suta gonoszság, hogy a sajáttulajdon rongálása miatt elkobozzák azt és még fizethetsz is pluszban. Szép, na.

Mária 2013.10.18. 15:42:07

@CID:

"Baromság. Ha te direkt elvágod a pénzt, meg is baszhatnak, mert rongálod."

Baromság. Fent van a MNB honlapján, hogy hány százaléknyi hiány mellett mennyit fizetnek ki az eredeti címlet értékéhez képest.

És egy szó sincs arról, hogy az MNB mint hatóság jogosult lenne vizsgálni, hogy véletlenül szakadt el a bankjegy, vagy szándékosan rongálta meg valaki.

Ádám 2013.10.18. 15:46:26

@CID: @Mária: NA! Akkor mégsem basztok?:)

almodhi 2013.10.18. 15:51:29

@CID: 2000-ig szabálysértés volt. Ma már nem az.

2013.10.18. 16:04:24

Ideje nagyobb pénztárcát venni a gyereknek, vagy ha kinövi a cipőjét akkor is levágják a lábujjait?

Csokis · http://csokis.blog.hu 2013.10.18. 16:06:23

@igi1: Az nem a bérlet ára volt, hanem a büntetés. Erre jön majd még pluszban, hogy vehetnek új bérletet a kölöknek.

gnme 2013.10.18. 16:11:03

Megint Állunk Vazze

Tiborfalvi Tibor 2013.10.18. 16:19:37

anyuka-apuka bazmeg!

Drága okos gyermeked kapott egy fehér tokot is a diákigazolványod mellé. Na most, bal oldalra szépen bepakolod a gyerek diákját, a jobb oldalába meg a bérletet, amit úgy hajtasz háromfelé, hogy alul látszódjon még éppen a diák száma, felül pedig még az útvonal. Igen, működik, tesztelve van. Pacér' kell otthon vagdosni. Ha lehajtottál volna belőle ugyanannyit, nem fér be a gyerek tárcájába?

Amúgy igazad van, nem az, csak ezt a 'jóvan, levágunk belőle fél centit' - megoldást nem értem egyszerűen.

2013.10.18. 16:22:23

@igi1: köszönjük az érdemi hozzászólást.
nem vagy kicsit frusztrált ? szex működik ?

HgGina 2013.10.18. 16:26:23

@Robert74: kétlem, hogy okiratnak számítana. Nem hatóság adja ki. Magánokirat lehetne esetleg, de az se, mert ez csak egy magánvállalat által kiadott, valamilyen szolgáltatás igénybevételére jogosító szerződés igazoló szelvénye, gyakorlatilag funkciójában egy fizetési igazolás, amolyan bevételi pénztárbizonylatnak felel meg. Amúgy meg egy sima adás-vételi szerződés sem lesz azáltal érvénytelen, ha az A/4-es lap széléről letépnek egy darabot. Ha az irat hitelességét bizonyító elemek sértetlenül megvannak, avagy legalábbis azonosításra alkalmas állapotban megvannak, akkor az irat elkobzása, ez alapján büntetés kiszabása teljesen törvénytelen.
A MÁV nyakába kell varrni egy milliós nagyságrendű kártérítéses pert. A kallert meg úgy pi...n, va....a rúgni, hogy Mahacskaláig repüljön a szemetje. Menjen csak munkanélkülinek!
Gyereket meg kiképezni 10-danos karatésnak, hogy lecsapja a tetvet.

HgGina 2013.10.18. 16:31:39

@Mária: tömény sületlenség, amit írsz. Nem cserélik ki. Bankjegynél a hiányzó rész értékét levonva a maradék értékét fizetik ki. A bérlet pedig nem pénzhelyettesítő eszköz, hanem egy előre megfizetett szolgáltatás díjának elismervénye.
Pont olyan, mint egy postabélyeg.

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2013.10.18. 16:34:54

Hát, ha az az 5mm konkrétan a bérlet alja, ahol a km-eket jegyzik... vagy nem tudom hogyan van a vasúti bérletnél.

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2013.10.18. 16:39:10

Én egyébként úgy csináltam amikor buszbérletem volt, hogy behajtogattam a széleit, hogy beférjen a tárcám ablakos részébe.

Tudom, ezzel nem találtam fel a spanyolviaszt, de nem is kellett közel kilenc rugót kiperkálnom.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.10.18. 16:47:12

Máv Manci válaszát várjuk a hármas vágányra.

Mária 2013.10.18. 16:49:25

@HgGina:

Hülye vagy, picsa, kicserélik a bankjegyet, nem csak akkor, ha elszakadt, de a darabjai megvannak, hanem akkor is, ha egy bizonyos százalékánál kevesebb hiányzik belőle.

A bérlet meg nem elismervény, hanem utalvány, ami egy előre meghatározott időszakon belül a szerződési feltételekben foglalt szolgáltatás igénybe vételére jogosít.

Méghozzá át nem ruházható utalvány, a jogosultságodat meg a rajta feltüntetett, bérletigazolványhoz vagy egyéb okirathoz kapcsolódó számmal tudod igazolni.

Kurvára el vagy tájolva, ha azt hiszed, hogy a bérletszelvény egy elismervény.

CID 2013.10.18. 16:59:01

@almodhi: hát wazze öreg vagyok :O én még ott tartok, nem is mertem a húszezreseket szétszaggatni ;)

@vén szivar: Majd este

Szűcslaci 2013.10.18. 17:03:06

@Mária: évek óta látom a kritikán aluli megnyilvánulásaidat - nem csak buta vagy, hanem gusztustalan is. Sérült bankjegyet négyzethálós segédeszközön bevizsgálnak, a hiányzó részek százalékában térítenek - már ha igen. De ha szándékosan vágnak le belőle - amire például valamely oldalából szabályosan hiányzó pl. 5 mm utal - akkor még a rendőrséggel is lesz egy kis elbeszélgetni valód. Ha valaki még emlékszik, néhány tíz évvel ezelőtt pont így "hamisítottak" nálunk bankjegyet - egyikből levágtak fél centit, a másikból egy egészet, de ahhoz hozzáragasztották az előzőből nyert felet, majd a harmadikból másfelet, amit az imént kapott egy centivel pótoltak - és így tovább, míg kb a huszadik bankjegynél már lett is huszonegy. Ez akár bérlettel is működik - már ha hagyják.

Macropus Rufus 2013.10.18. 17:03:31

kedves poszter, amennyiben nincs a szabályban deffiniálva a rongálás miértéke , úgy az 5mm is soknak számít. A rongálás az rongálás. Nem az a papír cetli kerűl 8000Ft-ba, hanem a büntetés.

Ami a MÁV hibája az az, hogy egy 1xü esetet ilyen szinten képesek megkomplikálni. Ez meg a nagy büdös magyar valóság.

BSz 2013.10.18. 17:08:09

Ha a szabályzatban kiskorú nemi erőszakolása van előírva, akkor a kaller isten p(h)allósaként lesújt a bűnösökre.

Én is számtalanszor lettem már "szabályszerűen" ám mégis erkölcsileg vitatható módon megbüntetve (szolidaritás, menthető körülmény, méltányosság, ezek létező fogalmak egy nó'mális társadalomban!), de azóta aftóval járok.

Tudom javasolni a fiúnak is, hogy tanuljon, éljen túl, alkalmazkodjon, aztán ha van jó diplomája, állása, üljön autóba...

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.10.18. 17:09:37

@Macropus Rufus: Ha visszaolvasol, rájöhetsz, hogy a rongálás, mint olyan, pontosan definiálva van:
6.3.15 Érvénytelen az a menetjegy,
a)
amelynek szövegét jogosulatlanul
megváltoztatták,
b)
amelyet annyira megrongáltak
vagy megcsonkítottak,
hogy emiatt annak ellenőrzése
lehetetlenné válik
...

reteksor 2013.10.18. 17:10:07

A bérletet nem rongáljuk. TILOS! Valahogy az utasok többsége meg tudja hajtani a bérletet a megfelelő méretre.
(nem nagy kunszt, ott ahol levágnák csak meg kell hajtani)

A bérlet hátulján is vannak információk.

Ezen kár nyavalyogni.
Ez egy egyszerű szabály, csak be kell tartani, nem pedig itt nyivákolni.

Mária 2013.10.18. 17:20:46

@Szűcslaci:

"évek óta látom a kritikán aluli megnyilvánulásaidat"

Angyalbogárkám!

A Gina lány leugatott, én meg az ő stílusában válaszoltam. Mi ezzel a bajod?

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2013.10.18. 17:23:16

hajrá magyar állami dolgozók! tiétek a világ!

XD

Mária 2013.10.18. 17:28:36

@BSz:

"A bérletet nem rongáljuk. TILOS!"

1. Ez így nincs benne a MÁV ÁSZF-jében. Fentebb többen is idemásolták, hogy mi van benne róla.

2. Normális országban egy fórumon még akkor is a fogyasztó mellé állnának, ha nem lenne igaza. Agyarországban persze akkor is a fogyasztót fikázzák, ha igaza van.

3. Normális országban még a szolgáltató is a fogyasztó mellé állna, akkor is, ha nem lenne igaza. Akkor meg pláne, ha a fogyasztónak még igaza is van. Lásd kultúrnépek panaszkezelési politikáját.

Macropus Rufus 2013.10.18. 17:51:25

@agresszív kismalac:
akkor ebből következik
a) pont úgy volt levágva 5mm, hogy már nem lehetet azonosítani megfelőlen.
Nem volt soha vonat bérletem csak BKV, de mivel ezek nem hatlamas valamik 5mm könnyen lehet, hogy már aoznosításra nem teszi alkalmassá, teljesen mind1 mit ír a poszter.

b) a kaller egy idióta és kockáztatja a kirugást és a pert.

valami sátnikál ebben a sztoriban, nem is kicsit. Biztos, hogy a kaller nem hülye, hogy egy ilyen balhét kockáztasson. Vannak hülyék, ez tény, de ennyire nem lehet valaki marha.

Az viszont tény, hogy vannak szakmák amiket csak megszokásból szidunk és sokkal könnyebben hisszük el ha valami csunya dolog történik.

A neten kis kereséssel megtaláltam a MÁV bérlet méretét: 45mm x 35mm... Namost számoljunk. A területe 1575^2mmm. Ebből levágott (oldafüggő)
a) 225^2mm
b) 175^2mm

Tehát több mint 10%-át levágta a béreltnek. Ha a rövidebb oldalról vágott le akkor könnyen lehet, hogy az a hologramos fémizé lett szanálva. Ha a jobb oldalról a naptári dátum napja fog hiányozni. Ha a hosszabik oldalról vágott le akkor kisebb az esélye, hogy nem aoznosítható a cucc. Bár ha a dátum pecsét lejebb kerűlt a rublikába akkor máris hiányzik a dátum alja.

A poszter állítja, hogy minek okés. Én meg állítom, hogy valami sántikál. Több mint 10%-k eltüntetése egy ilyen pici centliről... necces. Biztos, hogy hiányzik valami ami miatt elvették, különben a b) pont lép életbe: idióta a kaller és az állásával játszik.

Mária 2013.10.18. 18:07:44

@Macropus Rufus:

A szabvány bérlet, hetijegy, stb. mérete már régóta 65x49 mm, simán le lehet vágni a két széléből annyit, hogy a biztonsági szál is és az információ is olvasható maradjon:

m.cdn.blog.hu/bk/bkvfigyelo/image/berlet(1).jpg

Hacsak valamit nem újítottak a méretezésen mostanában.

Mária 2013.10.18. 18:16:35

@Mária:

Bocs, ez egy BKV-bérlet :)

Mi az a MÁV?

Antalbaba 2013.10.18. 20:10:50

1. Nekem is volt már "fazonírozott" BKV bérletem, minden látszott rajta, túléltük.

2. A kallerről csak az jutott eszembe, hogy ha vallási vagy eü. okokból anno a szülei megrongálták őt fél centivel /azon a szervén, ami az agya helyett irányítja/, akkor most jött el az ideje, hogy vki letépje róla a maradék 4-5 centit, és bevágja egy trezorba, hogy ott rohadjon meg... Ja, és még fizessen valakinek kártérítést jó nagy összegben 0:-)

Seggturkász Agyturkász 2013.10.18. 21:27:49

Na de mi a retkes faszért kell levágni???
Arra nem gondolt az igennagyonhűdeokos mélyentisztelt anyuka, hogy azt a fél centit hátra lehetne hajtani?

Megérdemli a büntetést!

YoZan Ace a.k.a. A Lenyalthaj Nevű Strici 2013.10.19. 00:33:58

"Valóban a MÁV-nál 5mm papír 8370Ft-ba kerül?"

A MÉH mennyibe veszi át ezt a kurva drága papírt?
Ha ilyen aranyárban, jó kis bizniszt látok megalakulóban. Stipistopp!

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2013.10.19. 01:34:13

@igi1: Ez hogy jött ki? 8370 Ft-ról volt szó. Ez 8000 Ft bünti + 370 menetdíj. 370 Ft a 15-20 km-es jegy ára. 90%-ost nem számolhatott a jv, lévén a 90%-os diákkedvezmény csak bérletre jár. Esetleg 50%-os, de az meg akkor 375 (35-40km)

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2013.10.19. 01:37:19

@Mária: A BKK bérlet bankkártya méretű, ISO szabvány szerint 85,6*54mm.

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2013.10.19. 01:43:15

@Peti817172M: A MÁV jegy meg pár mm híján dupla bankkártya méret. 101,6*85,6

Lencsés István 2013.10.19. 09:07:55

Nagyon helyesen tették .

délioldal 2013.10.19. 10:18:36

@Lencsés István: István, nem tették helyesen, mivel a szabályzatban nem szerepel.

Lencsés István 2013.10.19. 10:41:31

@délioldal: Helyesen tették , mert ha valami nem teljes az nem érvényes .

délioldal 2013.10.19. 11:14:42

@Lencsés István: Biztosan láttad, bár neked nem volt, de régen papíralapú személyi igazolványok voltak. Nos, az enyém úgy nézett ki, mint egy rongydarab, de mivel olvasható volt benne minden adat, soha sem kötözködtek egy-egy közúti ellenőrzés során. Kénytelen vagyok megcáfolni az állításod.

Atörökk 2013.10.19. 11:17:29

@Lencsés István:
Mesélj, pistike, mi fáj. Azt nem ígérem, hogy érdekelni is fog.

Lencsés István 2013.10.19. 12:10:37

@délioldal: Apumnak az volt , és rongydarab volt , és megbüntették érte , az hogy te megúszta az csak mázli . A tényemet akarod megcáfolni azt meg nem lehet .

@atörökk: Nem vagyok " .... pistike .... " , azaz tanulj meg olvasni . Nem fáj semmi , meg közöd sincs hozzá . Nem érdekel , akkor minek írsz ? :O :D IDIÓTA ! ! ! + ! :D :D :D + :D

Atörökk 2013.10.19. 12:58:44

@Lencsés István:
De, ....pistike.... vagy. Talán te tanulj meg olvasni. Azt írtam, nem BIZTOS hogy érdekelni fog. Kívánok neked további kiváló vergődést és frusztrálódást a hétvége hátralévő részére :)

Lencsés István 2013.10.19. 13:02:23

@atörökk: Sajnos nem tudsz olvasni ( Nem vagyok " .... pistike .... " . ) , így ha ez nem változik , akkor ma és ezen blogbejegyzésnél utoljára reagálok rád . Nem vergődöm , tényt közlök .

YoZan Ace a.k.a. A Lenyalthaj Nevű Strici 2013.10.19. 13:45:10

@Lencsés István: Szia Lencsés István!
Hogy ityeg, a fityeg? Orrod hegyinél túl, és tovább látsz é?
Szólók, hogy vigyázz a space használatával, mert bizonyos gyártók 1 milliárd leütésre kalibrálták a klaviatúrát. Szerintem meg olyan 100 ezer és eléred, aztán vehetsz újat. Miért nem spórolsz? Ilyen jól megy?

délioldal 2013.10.19. 14:57:40

@Lencsés István: Lehet apudé olvashatatlan volt. A bérletre ugyanez a szabály vonatkozik. Ha olvasható benne minden adat, elvileg érvényes.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.19. 15:38:22

@atörökk: Kötőszóval nem kezdünk mondatot . Nem vagyok " .... pistike .... " . A link nem tény . A három pont vagy hármaspont ( … ) egy írásjel , nincs négyespont . A magyar helyesírásban három pontot teszünk pl . a gondolat befejezetlenségének jeléül , vagy ha valamely szövegből kihagyunk egy részt . A rövidítés szint alatti . Ma és ezen blogbejegyzésnél utoljára reagálok rád . Mondat végén pont , felkiáltójel vagy kérdőjel van

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.19. 15:44:31

@YoZan Ace a.k.a. A Lenyalthaj Nevű Strici: "@Lencsés István: ... vigyázz a space használatával"

A s p a c e i s t e n a j á n d é k a , b ű n s p ó r o l n i v e l e .

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.19. 15:46:03

Hülyék vagytok! Hát nem látjátok, hogy egy ROBOT? Nen tanul, nem ért, csak reagál.

Xezs 2013.10.19. 16:34:20

@Mária: De ha kiviszel egy halom készpénzt az utcára és felgyújtod, azért megbüntethetnek. A készpénz nem a te tulajdonod, hanem az államé, csupán használatra kapod.

YoZan Ace a.k.a. A Lenyalthaj Nevű Strici 2013.10.19. 16:59:06

@atpijkamo: Mink,nagyon_spórulunk_a_spésszel.Nem_szeretnénk_pár_évente_billentyűzetet_venni_hanem_csak_éves_dekádokként.Mi_gondolunk_azokra_az_időkre_mikor_3_darab_kristálycukor_lesz_a_kilósban.

Atörökk 2013.10.19. 18:47:46

@Lencsés István:
.... . . . .. . """márpedig pistike vagy"" ".. .. ....

Atörökk 2013.10.19. 19:33:41

@atpijkamo:
hogy neked semmi nem jó .

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.19. 19:57:46

@atörökk: Ha idézel , pontosan tedd , köszönöm szépen ! A rólam kialakított véleményed nem érdekel , mert hazugság .

Ádám 2013.10.19. 20:18:56

@atörökk: @atpijkamo: mOsT sZóLoK mA hOzZáToK ElÖsZöR...... , pittyú

Atörökk 2013.10.19. 20:20:56

@vén szivar:
.... Ma u t o l j á r a reagálok rád szint alatt pontosan .

Xezs 2013.10.20. 09:25:53

Mondjátok, hogy Pityu fizetett troll, mert én nem akarom elhinni, hogy valaki alapból ilyen tökkelütött.

Ádám 2013.10.20. 10:04:13

@Xezs: pedig, DE! pittyú olyan mint egy papagály, annyi "esze" is van azaz az nincs nekijje. igazz pitttyúú:)

Lencsés István 2013.10.20. 11:32:42

@YoZan Ace a.k.a. A Lenyalthaj Nevű Strici: Látok tovább . Nem kalibrálták . Igen jól megy .

@délioldal: Olvasható volt . Kötőszóval ( ha ) nem kezdünk mondatot .

@Lencsés Nempista: Isten nagy kezdőbetű . Így nem írunk ahogy te írsz .

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.20. 12:09:01

@Lencsés István: Mást kioktatni nyelvtanból ,mikor magad minden mondatban hibázol ,szint alatti .Trollpista ,tanuld már meg a nyelvtant végre !Ma és ezen blogbejegyzésnél utoljára reagálok rád .

délioldal 2013.10.20. 12:13:37

@Lencsés István: István, ha jóban szeretnél lenni velem, ne javítgasd ki amit írok, mert olyankor mindig kinevetlek és le kell, hogy gépeljem azt, hogy nincs ilyen szabály a magyar nyelvtanban. De tényleg.

Lencsés István 2013.10.20. 12:18:47

@Lencsés Nempista: Nem oktatok ki , alapdolgot várok el , van különbség . :) ;) Én hibátlanul írok . Nem vagyok " .... Trollpista .... " , azaz tanulj meg olvasni .

@délioldal: Nem akarok veled jóban lenni . Nevess , nem érdekel , én is nevetek rajtad . :) ;) Van ilyen szabály . :) ;) Kötőszóval ( de ) nem kezdünk mondatot .

délioldal 2013.10.20. 12:24:09

@Lencsés István: Remek időtöltés hideg téli napokon: könyvtár. Ajánlom figyelmedbe és ne írkálj baromságokat. Főleg úgy, hogy fogalmad sincs róla.

Lencsés István 2013.10.20. 12:26:18

@délioldal: Járok könyvtárba , nem csak télen . Tényt írok , az hogy neked ez baromság az nem az én bajom . :) ;)

Atörökk 2013.10.20. 12:34:03

.... p i s t i k e f e l é b r e d t .... mégiscsak szép nap ez a maji :D

délioldal 2013.10.20. 12:35:19

@Lencsés István: Nem látszik azon, ahogy írsz. Vagy csak a képeskönyveket nézegeted?

Lencsés István 2013.10.20. 12:44:02

@délioldal: Te nem látod , az sem az én bajom . :) ;) Az iróniád meg KURVA GYENGE ! ! ! + !

épaetekmogyoo 2013.10.21. 08:47:40

@Lencsés Nempista: jaja. Mindenki hülye, csak te vagy helikopter.

De hogy hasznos legyen a napod: a vessző elé nem teszünk szóközt. Csak utána. A mondat végi pont elé sem kell.

Xezs 2013.10.21. 14:37:05

@épaetekmogyoo: Nempista nekem jó barátom , és az MTA nyelvészeti tanszékén megbecsült oktató ! Úgyhogy ő tudja jobban , értem ?

épaetekmogyoo 2013.10.21. 15:49:18

@atpijkamo: jóvan, félreolvastam a helyzetet. :)
süti beállítások módosítása