Tékozló Homár

Egységes budapesti parkolórendszert, most! (frissült)

2013.12.04. 11:28 | jackyll | 78 komment

Ha már úgyis az önkormányzatokhoz került az összes parkolómaffiacég, talán nincs jogi akadálya, hogy mint egy emberek lakhatására kialakított normális városban, egy darab cég szedje az összes parkolási díjat. Átmeneti megoldásként elfogadjuk, hogy amíg ez a rendszer nem jön össze, felfüggesztik a jelenlegi elmebeteg állapotot, amikor az utca egyik oldala az egyik kerülethez, a másik a másikhoz tartozik:

A Nyugati tér sarkában a Bajcsy Zsilinszky út végén a felüljáróval szemben (az egykori Skála sarkánál) parkolt olvasónk, aki elkövette azt a hibát, hogy a hozzá legközelebb álló parkolóautomatába fizette be a díjat. Vesztére, ugyanis az egy másik kerülethez tartozik. Az eset 2013. március 8-án történt. Olvasónk legnagyobb megdöbbenésére három hónappal később egy fizetési felszólítást kapott a terézvárosi parkolási társaságtól, miszerint parkolójegy nélkül parkolt. Elküldte a beszkennelt parkolójegyet, bizonyítandó, hogy ki volt fizetve a parkolás, és várt a válaszra.

Válaszul arról tájékoztatták, hogy a jegy ugyan szabályos, de területi hatály miatt érvénytelen. Közölték, hogy a Bajcsy Zsilinszky út jobb oldala a lipótvárosi parkolócéghez, a felüljáró alatti rész, tehát ugyanazon út közepe már a terézvárosi társasághoz tartozik. Természetesen a parkolóhelyeken erre semmilyen jelzés, tábla nem figyelmeztet, nem csak az adott parkolóhelyen, hanem az útszakasz kezdeténél sem, a parkolóautomatákon sincs jelzés, vagy rajz, hogy a környék mely parkolóhelyeire biztosít és melyekre nem érvényes jegyet, írta lapunknak a megbüntetett autós.

Lemaradt naiv ügyfél teljes levele, de majd most:

Tisztelt  közjegyző!

 Alulírott, megdöbbenéssel kaptam meg Öntől a fenti számon nyilvántartott fizetési meghagyást. A fizetési meghagyással szemben ezúton ellentmondással élek.  A fizetési meghagyásban szereplő parkolási esemény 2013. március 8-án történt, a tulajdonomat képező  frsz-ú gépkocsival leparkoltam a Nyugati tér sarkában a Bajcsy Zsilinszky út végén a felüljáróval szemben (az egykori Skála sarkánál). A legközelebbi parkolóautomata a felüljáró alatt volt a parkolóhelyemtől kb. 15-20 méterre. A Bajcsy Zs. út jobb oldali szélén, a járdán nem láttam jegyautomatát (mint azt máskor megtapasztaltam, jóval arrébb található egy, ettől a parkolóhelytől jó 100 m-re).

 Három hónappal később legnagyobb megdöbbenésemre fizetési felszólítást kaptam a terézvárosi parkolási társaságtól, miszerint 2013.03.08-án 14:35-kor parkolójegy nélkül parkoltam a Bajcsy Zs. út 65. előtt. Elküldtem nekik a bescannelt parkolójegyet, ami alapján 14:38-ig kifizettem a parkolást. És vártam a válaszra. Válaszlevelükben arról tájékoztattak, hogy a jegy ugyan szabályos, de területi hatály miatt érvénytelen. Felhívtam őket értetlenkedve. Elmondtam nekik a fentieket, majd közölték, hogy a Bajcsy Zsilinszky út jobb oldala a lipótvárosi parkolócéghez, a felüljáró alatti rész, tehát
 ugyanazon út közepe (!) már a terézvárosi társasághoz tartozik… Természetesen a parkolóhelyeken erre semmilyen jelzés, tábla nem figyelmeztet, nem csak az adott parkolóhelyen, hanem az útszakasz kezdeténél sem, a parkolóautomatákon sincs jelzés, vagy rajz, hogy a környék mely parkolóhelyeire biztosít és melyekre nem érvényes jegyet. Azt gondolom, hogy ez így teljesen elfogadhatatlan és ezt közöltem a parkolási társasággal is.

 Netes utánajárással hamar kiderült, hogy korábban másokkal is fordult már elő ilyesmi. Szabó Máté illetékes ombudsman sorozatos hasonló panaszok után több alkalommal is felhívta az önkormányzatok figyelmét erre a problémára, szorgalmazta az egységes fővárosi parkolási rend kialakítását. A Budapesti Önkormányzatok Szövetsége (BÖSZ) idén nyáron a sajtón keresztül reagált az ombudsmannak, melyben arról biztosítanak mindenkit, hogy a probléma az új önkormányzati törvénnyel és a kerületek megállapodásaival rendeződött, a kerülethatároknál elfogadják egymás parkolójegyeit a különböző önkormányzatok parkolási társaságai. Sajtónyilatkozatukat saját honlapjukról be is másolom:

 „2013.07.03 - SAJTÓKÖZLEMÉNY
 BÖSZ: már nem fordulhat elő az ombudsman által kifogásolt parkolási anomália

 Az új önkormányzati törvény (Ötv.) hatálybalépése óta nem fordulhat elő olyan parkolási anomália, amely miatt az ombudsman egységes budapesti parkolási rendszert sürget - közölte a Budapesti Önkormányzatok Szövetsége (BÖSZ) szerdán az MTI-vel.

 Az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala korábban közleményben ismertette, hogy egy panaszos egy Andrássy úti jegykiadó automatánál váltott parkolójegyet, de csak egy közeli utcában tudott megállni autójával. Az ott üzemeltető parkolási társaság azonban megbüntette, s elutasította a pótdíjkiszabás eltörlését is. Szabó Máté ombudsman ennek kapcsán egységes parkolási rend kialakítását szorgalmazta. A BÖSZ ezzel szemben úgy véli: az ombudsman "ismét nem vesz tudomást az idő múlásáról és nem él együtt a jogszabályok változásával". Kiemelték, az eset csak 2013. január 1-je előtt fordulhatott elő, akkor egy városrészen belül a kerületi és a fővárosi önkormányzat is működtetett parkolási rendszert. Az önkormányzati érdekképviselet hozzátette, az új önkormányzati törvény megnyugtatóan rendezte a kérdést: egy kerületben csak egy társaság üzemeltetheti a parkoltatást, s A KERÜLETHATÁROKON MEGÁLLAPODÁSOK ALAPJÁN ELFOGADJÁK EGYMÁS PARKOLÓJEGYEIT A TÁRSASÁGOK.

 Budapest, 2013. július 3. (MTI)”
 Forrás: www.buosz.hu (a BÖSZ hivatalos weblapja)

 Hurrá, megnyugodhatok, ügy lezárva - gondoltam. De nem így lett. 2013. november 26-án fizetési meghagyást kaptam a közjegyzőtől, mely alapján a fenti, március 8-i parkolással kapcsolatban összesen 34.890 Ft-ot követelnek rajtam (18.040 Ft parkolási pótdíj, 16.850 Ft mindenféle egyéb díj). Az külön érdekesség, hogy a fizetési meghagyásban jogosultként az szerepel, hogy „Budapest Főváros Önkormányzata”. Érdekes, hogy amikor a követelésről van szó, akkor összefutnak az információk, ismerik egymás adatait, egységes a kezelése, de akkor a jegyek tekintetében miért nem? A főváros és a kerületek nem ismerik az önkormányzati törvényt, vagy az önkormányzatokat tömörítő saját szövetkezetük direktíváit? Vagy a kerületek nem ismerik saját egymással való megállapodásukat? Vagy az önkormányzatok szövetkezete állított valótlant nyilvánosan az ombudsmannak és az állampolgároknak a megállapodásokról és jegyelfogadásokról?

 Jogkövető állampolgárnak tartom magam, a fenti helyen és időben jogkövetően és jóhiszeműen jártam el és nem utolsó sorban: KIFIZETTEM A PARKOLÁS DÍJÁT (mellékelten csatolom a jegy másolatát). Az adott parkolóhelyeken semmilyen módon nem volt feltüntetve, hogy az út egyik fele és ugyanannak az útnak a közepe már külön társasághoz tartozik. És azt gondolom, nekem nem kötelességem ezzel tisztában lenni. Ha egy társaság egy szolgáltatást nyújt, amiért pénzt kér, az a minimálisan elvárható (nemcsak elvárható, törvényi kötelezettsége is), hogy megfelelően informálja a szolgáltatásról, a szolgáltatást nyújtóról az azt igénybe vevőt. Ez nem történt meg. Az pedig teljesen jogszerűtlen, hogy ezen információk hiányosságából eredően egy szolgáltatást igénybe vevőtől kétszer követelik egyazon szolgáltatásért a díjat (sőt a második esetben pótdíjjal, büntetéssel). Ez kb. olyan, mintha én behajtanék egy fizetős magánparkolóba, ahol én a bejáratnál kifizetem az ott álló egyik parkolóőrnek a díjat, majd a parkolás után odajönne hozzám egy másik, hogy az a parkolóhely hozzá tartozik, fizessem ki neki is a parkolási díjat + még egy csomó pótdíjat is, mert hozzá nem volt érvényes jegyem időben... Teljes nonszensz. Főleg, hogy mindegyik társaság önkormányzati tulajdonban van, azaz ráadásul ugyanannak a mögöttes intézményrendszernek, tulajdonosnak (főváros, még tágabban állam) a részei! Ráadásul az egyik képviselőjük még meg is nyugtatja a közönséget, hogy elfogadják egymás jegyeit. A történet tehát nagyjából így néz ki: A főváros bal zsebébe befizettem X parkolási díjat, a jobb zseb reklamál, hogy ezt nekik kellett volna fizessem, ezért fizessem ki egy csomó büntetéssel együtt. Majd ezt be akarja rajtam hajtani a két zseb közvetlen irányítója, a főváros, aki nagyon jó értesült arról, hogy nem fizettem a jobb zsebbe, de arról nem akar tudni, hogy a balba viszont igen… Miközben a zsebhatárokra a fizetésnél nem hívták fel a figyelmet és amúgy lenyilatkozták, hogy az egyik zsebbe fizetett pénz érvényes a másikban is. Javaslom a fővárosnak, hogy alakítson ki információs rendszert a zsebei között.

 A követelést jogszerűtlennek tartom, nem áll módomban egy már általam kifizetett szolgáltatásért mégegyszer (ráadásul büntetésekkel sokszorozva) fizetni! Felszólítom a követelést behajtani szándékozót (terézvárosi önkormányzat / fővárosi önkormányzat? – nem tudom, mert a fizetési meghagyásból ez nem egyértelmű, ami szintén nonszensz), hogy a követelését vonja vissza, ellenkező esetben egy polgári peres eljárás során az üggyel kapcsolatos valamennyi költségem megtérítését is érvényesíteni fogom.

 Felhívom az érintett parkolási társaság figyelmét, hogy ezt a levelemet a közjegyzőn és rajtuk kívül eljuttatom a másik kerülethez, a fővárosi önkormányzathoz, az illetékes ombudsmanhoz, a BÖSZ-hez és fogyasztóvédelemmel foglalkozó internetes portálokhoz.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Manyecska 2013.12.04. 11:37:36

Területi hatály mi? mer a főváros nem elég nekik. Hugyozzák körbe a területi határt:(((

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.12.04. 11:37:36

"Egységes budapesti parkolórendszert, most!"
Erre miért nincs sose' kétharmad?

Dr. Kix 2013.12.04. 11:42:55

@ColT: Mert úgy nem tudnak a zavarosban halászni. Hogy szakadna rájuk egy mázsa sz@r.

Manyecska 2013.12.04. 11:46:04

@Dr. Kix: így igaz!!!
Állítólag teljességgel abszurd hogy pénzt szednek a parkolásért..@ColT: barmok felfestettek itt parkolóhelyeket majd utána egy hónappal felbontották az egész utcát..xdxd.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2013.12.04. 11:46:59

Ez qva hosszú.
És még frissült is...

Atörökk 2013.12.04. 11:49:27

Szarfaszú tolvaj geci maffia.

elwood 2013.12.04. 11:51:37

@ColT: Budapest 22 kisvárosból áll, a kerületek mind kiskirályságok. New Yorknak egy polgármestere van, nekünk 23.

Most lehetett volna a nagy forradalomban összevonni az egészet. Pech, hogy a ner itt a leggyengébb, a fidesz nem tud kiállítani egy saját főpolgi jelöltet, Tarlós pedig túl önálló a ner-hez képest.
Túl erős felhatalmazása lenne egy egyedüli polgármesterként, amit ez a rendszer sem tűrhet.

Maradunk hát a 22 külön gondolkodó kiskirályságnál.

Neela _ t 2013.12.04. 11:52:19

Lemaradt a regény -_-

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2013.12.04. 11:58:27

@atörökk:
Nagyon erős érzelmek ezek...
Akarsz róla mesélni?

Atörökk 2013.12.04. 12:00:52

@dr. phil. Sün‼ ツ:
Nem, mert most nem érint. Mikor érintett volna, akkor is megoldottam, hogy ne érintsen, és ezután is meg fogom oldani, ha majd aktuális lesz.

Tisztviselőtelep 2013.12.04. 12:06:52

Körbe kell falazni a kerületet és kész!

Rosszindulatú Vászka 2013.12.04. 12:13:07

Namostan a porblémának két oka van: egyrészt túl olcsó a benzin, ennek okán sokan autózgatnak csak úgy, megalapozatlan indok nélkül. Másrészt meg megannyi sok aáltalányadó, például az adathordozókon lévő artiszjuszmafaffia cimkéjáhez, a torrentadó mintájára be kéne vezetni a parkolási általányadót minden autóra és mexünnének ezek a vircsaftok, nem beszélve arról, hogy mennyi eszközt meg munkahejet lehetne így megspórolni. Jobb lenne a teljesítés.

helianthus 2013.12.04. 12:17:19

Alulírott ... Fentemlített posztot tolt? :O

z750 2013.12.04. 12:19:53

Én meg annak örülök, hogy jó messze lakom ettől az egész f@sszopó brigádtól. És akkor jártam utoljára Pesten, amikor felvettem az 1 milliárdot a lottón. Abból meg fussa, ha megb@sszák az embert.

IP gyűjtögető 2013.12.04. 12:30:13

nem kéne szólni az (a)Rogánnak? Most benne van az ilyen népek rokonszenvét kiváltó tevékenységekben..

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2013.12.04. 12:30:51

" Felhívom az érintett parkolási társaság figyelmét, hogy ezt a levelemet a közjegyzőn és rajtuk kívül eljuttatom a másik kerülethez, a fővárosi önkormányzathoz, az illetékes ombudsmanhoz, a BÖSZ-hez és fogyasztóvédelemmel foglalkozó internetes portálokhoz."

Ém azé szólnék a zerkölcsrendészetnek is!444!

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.12.04. 12:37:33

@elwood: 23(+1)
Csaxólok.
Az volt már, hogy kurvaanyátokatfaszszopógecik?

vape 2013.12.04. 12:47:45

Szerintem arra hajt a parkolótársaság, hogy a sajtóközlemény és az abban említett megegyezés júl. 3-án kelt, a vitatott parkolás meg márciusban történt.
Jó dolog ez a jog, mindent meg lehet magyarázni a paragrafusokkal, akár többféleképpen is.

elwood 2013.12.04. 12:48:41

Rogán éppen tanyát fejleszt az ötkerben. Mondjuk tanyákon legalább lehet majd parkolni.

IP gyűjtögető 2013.12.04. 13:05:04

azért a tót menyecske böribe rakása sokaknak tetszett, ezt szerintem elismered. (ha másért nem, akkor a "ha én nem dughatom meg, akkor legalább más se tudja" okból)

IP gyűjtögető 2013.12.04. 13:06:13

az előbbi @agresszív kismalac-nak ment

VT Man 2013.12.04. 13:08:32

Hajrá posztoló!

Nevetséges az egész szétdarabolt kiskirályos budapesti parkolási rendszer.

És még drága is, még nyugat-európához képest is, a jövedelmekhez képest pláne.

McZozo 2013.12.04. 13:23:06

Szerintem a Tarlos pont szeretne hogy hozza tartozzon az egesz varos. Utalom az urget de jelen esetben errol pont nem o tehet. Az elmult ido pont arrol szolt hogy a fovarost minel jobban meggyengiteni, mig a keruleteket megerositeni kell.
Itt most pont az kene hogy eros legyen a fopolgarmesteri hivatal es egyesitse a keruleti parkolasokat. De elarulom ez sose fog bekovetkezni, mert ez a parkolas akkora uzlet, h ogy a jelenlegi tulajok tuzzel vassal fognak ehez ragaszkodni. Raadasul tudtommal majd mindenutt ez ki van adva valami magan tarsasagnak ami csak valami dijat fizet vissza az onkormanyzatnak. Igy ezek a cegek toltal az allami vagyon kilopasara vannak felepitve. Es itt milliardokrol beszelnek. Szoval sokak nak nagyon fajna ha valaki bele akarna pancsolni a rendszerbe.

AlulírottFentemlített 2013.12.04. 13:29:35

@helianthus:
Bevallom töredelmesen, hogy nem én vagyok a posztoló.

Sőt, elárulok egy titkot is egyúttal!

Valójában a nicknevem a művész nevem :-)

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.12.04. 13:38:02

@Rosszindulatú Vászka: :))

Biztos emélkszel, mikor még Kádár alatt rájöttek, hogy a kötelező biztosítást mindenki olyan arányban fizesse, amennyi benzint használ. Be is építették a benzin árárba, milyen egyszerű! Aztán eltelt egy kis idő... Ezek az autósok mér nem fizetnek kötelezőt? És bevezették. Persze a benzin ára nem csökkent.

Taigetosz 2013.12.04. 14:01:59

@elwood: 23.... lemaradtál egy brossúrával.... :)

Don Quixote de la Ferko 2013.12.04. 14:03:34

Láthatóan nem nyaraltál még utazási irodával.

"Tengerparttól 50 méterre fekvő apartman"

Minden stimmel, az 50 méter lemérve pontosan annyi. A valóság csak annyival árnyaltabb, hogy a parton fut egy vasút, és a legközelebbi hivatalos átjáró 800 méterre van a szállodától.

Ha sokat pattogsz, lazán megbüntetnek, mert a szerinted távoli van közelebb, ha szabályosan közelíted meg.

Don Quixote de la Ferko 2013.12.04. 14:09:19

Még annyi, ha emlékeim nem csalnak a Nyugati felüljáró alatt mindkét oldalon van automata. Eszembe nem jut, hogy átmenjek az úton azért, mert a látható óra közelebb van. Velem van biztos a hiba, hogy számítok arra, ha nem az aluljáró alattival veszem a jegyet, akkor gond lehet.
Így jártál, fizess, ezt hívják tanulópénznek.
Az is probléma lehet még, hogy én még tanultam a kerülethatárokat, így nagyjából be tudom lőni, melyik utca melyik oldalán kell keresgélni.

ncc1701 2013.12.04. 14:15:24

Tavaly ugyanígy jártam, csak a Király utcában. Feladtam, inkább befizettem a 6400ft-ot, remélem az anyjuk daganat gyógyszerére költötték, ahogy a közleménybe bele is írtam. :)

ncc1701 2013.12.04. 14:22:59

@Don Quixote de la Ferko:

"Eszembe nem jut, hogy átmenjek az úton azért, mert a látható óra közelebb van. "

Át sem kell menni, ha mobillal parkol az ember, mint én.

Nyilas Mise 2013.12.04. 14:23:56

rohat büdös feudál komcsi dakota hivatalok és toljvaj politikusok !

ugyis ellopnak minden köszpénzt ! inkább ne fizesetek sehova !

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.12.04. 14:41:52

@Don Quixote de la Ferko: Ha a felüljáró alatt parkolsz, mindenképp át kell menned az úton. Másrészt teljesen irreleváns, hogy te mit tanultál. Nem kell mindenkinek tudnia széles e világon, hogy Budapesten milyen elbaszott rendszer működik, és hogy hol vannak a kerülethatárok.

Baluci 2013.12.04. 14:55:23

Hátra kell dőlni és közölni velük, hogy egy fillért nem fizetsz, vigyél perre!... Ha ezt elveszted én nyalok be ezerrel!... Teljesen jóhiszeműen jártál el, esélyük sincs!

00000000-0000-0000-0000-000000000001 2013.12.04. 15:03:37

Régen ilyen gond nem volt, csak leparkoltál az utcán, már ahol szabadott, és kész. Aztán jött ez a gengszerváltás és kötelesek vagyunk eltartani egy halom élősködőt. Ha legalább azt a parkolási díjat az önkormányzatok kapnák meg és nem egy magáncég...

l_andras 2013.12.04. 15:08:11

@dr. phil. Sün‼ ツ: Ha ennyiből nem érted, akkor inkább add vissza a doktori címet :D

nyünyüge 2013.12.04. 15:15:06

@agresszív kismalac:
Teljesen egyértelmű a dolog. A parkolási cégnek az az érdeke, hogy minél többet büntessen. A kerületet csak az érdekli, hogy a parkolási cég hozza a tervet.
A parkoló honpolgár érdeke senkit sem érdekel.
Ha a parkoló cég a normál parkolási díjban volna érdekelt és nem a büntetésben, akkor megoldaná, hogy a parkolóórán, a felfestésen, táblákon jelezze, hogy ez melyik parkolási zóna és hogy figyelj oda, két méterre már egy másik van.

Lady Ann 2013.12.04. 15:20:23

Valaki valamiféle szolgáltatást említett. a parkolótársaságok miféle szolgáltatást nyújtanak, ha szabad megtudnom?

GyMasa 2013.12.04. 15:27:43

Es az meg nem ugy van, hogy a parkol tarsasagnak 60 napon belul jogveszto hatallyal ki KELL kuldenie a felszolitast. Volt is nagy ramazuri, amikor ezt bevezettek, az osszes sakal banda kazalban kuldte ki a leveleket februarban abban az evben.
Tehat, ha tenyleg 3 honappal kesobb kapta meg a levelet, akkor meg arra is lehet hivatkoznia, hogy az ugy elevult. (vagy, mi a megfelelo megnevezes erre)

GyMasa 2013.12.04. 15:28:45

@Lady Ann:
Szerintem valami olyasmit, mint a maffia "vedelme" - Ha fizetsz, akkor (valoszinuleg) nem baszogatnak.

FaBRiK 2013.12.04. 15:44:22

És persze ilyenkor beleírni, hogy mivel te jogszerűen parkoltál, ezért minden egyéb ügyintézés plusz költséget jelent, amit egyrészt órabérben, másrész posta és egyéb díjakben követelsz a parkolótársaságtól...

Nyilas Mise 2013.12.04. 15:59:11

@Lady Ann: "a parkolótársaságok miféle szolgáltatást nyújtanak"

adnak egy cetlit hogy bedobáltál pénzt az autómatába...

ez is egyfajta szolgáltatás...
"cetlikiadás"

nagyon hasznos, lehet rá írni ! pl
vagy ha kiteszed az ablakba nem büntetnek meg (talán)

Nyilas Mise 2013.12.04. 16:00:59

@00000000-0000-0000-0000-000000000001: "legalább azt a parkolási díjat az önkormányzatok kapnák meg és nem egy magáncég"

baromság.... akkor plusz macera lenne még onnan ellopni...
vagyis az plusz kölcség az adófizetőknek...
tehát ez a mafiarencer mindenkinek jó
leginkább az autósoknak takarítanak meg pénzt....

♔batyu♔ 2013.12.04. 16:24:48

Idáig persze magasról szarta le, most hirtelen érdekli.

Ez amúgy egy önkormányzati pénzpumpa, jó esetben a kerületnek megy, rosszabb esetben a haverok zsebébe. Millió dolgot lehetne központosítani, ezt pld. nagyon. Kezelje a főváros, persze az úttakarítással együtt. Valamit visszaoszt az önkormányzatnak, akik pedig kezelik a parkokat, szétbüntetik a kutyásokat, szemetelőket.

elwood 2013.12.04. 16:39:34

@Lady Ann: "a parkolótársaságok miféle szolgáltatást nyújtanak, ha szabad megtudnom? "

pénzbedobó automatákat. a helyeket pedig az önkori.
amíg ez a rendszer nem volt hely sem volt, tehát a helyet veszed meg.

Atörökk 2013.12.04. 16:42:57

@elwood:
Nem tudom, feltűnt-e, attól, hogy fizetni kell érte, parkolóhely nem lett több.

énvagyokakivagyok · http://kerdesek.hu 2013.12.04. 16:44:19

nem tudom hova áramlik a pénz, sehova?

Nyilas Mise 2013.12.04. 16:48:43

@énvagyokakivagyok: lélegeztető gépet vesznek rajta

meg stadionokat

shred 2013.12.04. 17:00:47

Kötözködök: a parkoló társaságok nem az autósoknak nyújtanak szolgáltatást, hanem az önkormányzatoknak (kiszervezték nekik a hivatal egyik feladatkörét). Gondoljatok bele: ha valahol ingyenes a parkolás, ott leteszed a kocsidat, amikor már indulnál, beszállsz és elhajtasz. Ehhez képest mivel ad többet a fizető parkolási övezet? Őrzik az autókat a tolvajoktól? Fedett parkolót biztosítanak a rossz időjárás ellen?
A pénzbehajtás mellett a fizetős parkolásnak egy célja van: megakadályozni, hogy az autósok hosszú órákra, akár napokra befoglalják az egyre kevesebb szabad helyet, és lehetőleg folyamatosan pörögjön az érkezés-indulás.

elwood 2013.12.04. 17:03:25

@atörökk: "Nem tudom, feltűnt-e, attól, hogy fizetni kell érte, parkolóhely nem lett több."

viszont van elérhető üres. ez feltűnt.

ritmikus csimpifon 2013.12.04. 17:28:17

Tegnap lefosott a macskám.

Don Quixote de la Ferko 2013.12.04. 17:38:16

@agresszív kismalac:

Nem baj, ha buta vagy, senkit nem zavar. A KRESZ előírja, hogy hol, milyen módon kelhetsz át az úton. Ha a felüljáró alatt parkolsz, akkor is, bármennyire zavarja ez az egyszerű gondolkodásod.

A többi stimmel, teljesen irreleváns, hogy tanult vagyok. Akinek ez nem sikerült, az meg fizet. Ez sem zavar.

Don Quixote de la Ferko 2013.12.04. 17:42:47

@shred:

Sok helyen biztosítják a parkolhatóságot. Egy példa. LOMEX környékén átlag parkolási idő 20-30 perc volt. Amióta fizetős lett a környék, a sok balfasz nem tudja P+R-nek használni, így akinek dolga van a környéken, az megállhat napközben. Szarok az ingázókra, a legkevésbé sem tud zavarni, ha nem tetszik nekik a parkolási díj.

Don Quixote de la Ferko 2013.12.04. 17:45:27

Jó lenne, ha Óbudát is minél előbb rendeznék, a Flórián környékét ugyanígy megszállja a sok szarrágó, remélem minél előbb elzavarják őket.

tükörfúró 2013.12.04. 18:02:21

A bíróság fogja eldönteni, automatikusan peresítik.

Megnézem azt a bíróságot ami ma, ebben az országban nem a Fővárosi Önkormányzat javára dönt egy ilyen perben egy nulla kisemberrel szemben.
Sajnos megszívtad.

Egyébként hülye voltál, a parkolósokkal MÉG lehet alkudozni, amíg nem kapsz "mnetesító levelet" addig tartozol, tehát automatikusan letyeg a jogi behajtás útja.

Mindez ma már sokkal nehezebb a bíróságon, egyszerűen azt fogja a bíró mondani, hogy azt, hogy tudd hol parkolsz, az elvárható gondosság témakörébe esik, minthogy ne tedd a virágcserepet a lejtős párkányra, ami lecsuszva valakit agyonver, vagy ilyesmi.

És mivel a joghátrány (párezer ft pótdíj) arányban áll a mulasztás súlyosságával, a dolog jogosnak fog ítéltetni.

Ami neked addigra ügyvédi, perköltséget, alapdíjat, kamatot, lekérdezési adminisztrációs és eljárási díjakat és minden mást jelent. Egy százas alaphangon, de inkább 150e felett.

Ha nem fizetsz még erre sem, akkor a végrehajtó kb további 50-80ezerért hajt rajtad végre, igy már összesen akár negyedmillióba is kerülhet ez a móka.

És itt még mindig jól jársz, ha a végrehajtó csak a jövedelmedből tiltatja, és nem pl elveszi a 3milliós kocsidat majd az árverésmaffia nepperei röhögve megveszik 250e kikiáltásiár+1ft-ért.

Wellcome in the real world of NER, Hungary 2013.

tükörfúró 2013.12.04. 18:07:45

@VAG.: Ennek addig örülnek igy a helyimenőcsávók, amig nem lesz a dugódíjjal egyidőben ny-eu mintára xdb felnöttbérlet ára (montjuk 5személyes autóra havi 69e) az utcai várakozási díj. Vagy behajtási díj, vagy akármi.
Akkor majd lekókad az arcotok, ha a lakó is annyit fozet, mint az ingázó...
Hogy ez itt sosem lesz?
A parkolódíjra is azt flegmázták sokan, ugyan, sosem épül az ki pesten, van pár fizetős övezet, ettől sírtok?...s lám.
A hatalom az már csak ilyen, ha nem áll ellen a birka, addig nyírja, nyuzza elevenen, amig csak a nyers husa marad.

2013.12.04. 18:53:17

Ez tényleg szemétség.
Elképzelem ahogy ülnek a kerekasztalnál az önkormányzatok képviselői a hozzájuk tartozó parkolósokkal és megegyeznek, egyik se tegyen ki jól látható táblát, aztán felosztják a büntetés lóvét. :) Szélmalomharc ez, sajnos a polgárnak muszáj ébernek lenni. Az átkosban már eleve úgy születtél hogy ez a génjeidben benne volt, különben nem lettél volna életre képes...

Steckdose 2013.12.04. 22:01:10

Az ingyenes helyeken azért állnak sokan az autók, mert a többin fizetni kell. Nem az a teendő, hogy az addig ingyenesnél is vezessék be a fizetőst, hanem az, hogy szüntessék meg a fizetős parkolást egy az egyben, mint Dunaújvárosban. Ugyanis csak a bajnak van: a deklarált célkitűzéssel ellentétben akinek sokáig kell parkolnia, az most is sokáig parkol, csak még fizet is érte.

Megoldó 2013.12.04. 22:17:25

Véleményem szerint ezen a problémán is egy nagyon durván véres forradalom segítene.
Ha a most regnáló hatalom eltűnne, az újaknak újra meg kéne tanulni a pénzleszedő népnyúzó technikákat.
Az elején biztos rutintalanok lennének, és persze lenne már példa arra is hogy mégsem következmények nélküli az országunk...

M. Péter 2013.12.05. 01:20:07

@Steckdose: Ahol a fizetős most is tele van, ott szerinted mi lenne?

GyMasa 2013.12.05. 08:44:13

@tükörfúró:
Azt viszont nem kotelessege senkinek tudni, hogy az utca masik fele mar masik parkolasi tarsasaghoz tartozik.
Az beletartozik az elvarhato gondossagba, hogy fizessen, illetve elotte gyozodjon meg rola, hogy kell-e fizetni, de szerinted mondjuk mennyi ido eltoltese tartozik bele az "elvarhato gondossagba" azzal kapcsolatban, hogy minden egyes parkolaskor meggyozodjon arrol, hogy vajon a megfelelo automataba dob be penzt?
Ezen felul megiscsak a parkolonak lehet igaza, ha nyar ota elfogadjak a tarsasagok egymas jegyeit, illetve szerintem ha tenyleg 60 napnal kesobb kapta meg a levelet, akkor az egesz ugy elevult. Arra pedig siman lehet a per folyaman hivatkozni, es a biro megszunteti az eljarast.
Sajnos, attol meg a behajto ceg jarhat a nyakara, de JOGI UTON mar nem ervenyesitheti a kovetelest.
En pontosan az ilyen jellegu helyzetek miatt fizetek elo a DAS szolgaltatasaira.
Eloszor megprobalok minden ilyen jellegu ugyet szoban elintezni. Felhivom oket, es megkerdezem, mi van. Ha kernek valami papirt, akkor azt elkuldom, szigoruan csak mmasolatban.
Ha ez sem eleg, a masodik hivas soran mar megemlitem, hogy amennyiben nem oldjak meg a dolgot, akkor a kovetkezo beszelgetesuk/levelvaltasuk a DAS-os ugyvedemmel fog lezajlani.
Az esetek 99%-aban mar a DAS nevenek megemlitese megoldja a problemat.
Ha meg nem, akkor megy egy telefon a DAS-nak, elkuldom a papirokat, es elintezik ok a dolgot (mindenkinek tudom ajanlani oket. Korrektek, az eves dij kb 1-2 oranyi ugyvedi konzultacios dijnak felel meg. Ha pereskedesre kerul sor, akkor ok alljak a koltsegeket, es pervesztes eseten sem kell kifizetni.)

Steckdose 2013.12.05. 09:04:55

@M. Péter: Ugyanaz: tele lenne. És? Most is tele van.

kúrórudi 2013.12.16. 21:48:58

@Don Quixote de la Ferko:

"Az is probléma lehet még, hogy én még tanultam a kerülethatárokat, így nagyjából be tudom lőni, melyik utca melyik oldalán kell keresgélni."

persze..tudod az összes kerülethatárt nemhogy utca de oldal szerint is... nem hiszem. de ha mégis akkor autista vagy. szerintem ez nem lehet elvárás

Don Quixote de la Ferko 2013.12.16. 21:51:21

@kúrórudi:

Az autizmus jó.
Ha ti vagytok a normálisak, pláne.

kúrórudi 2013.12.16. 21:51:41

@Don Quixote de la Ferko:

"Nyugati felüljáró alatt mindkét oldalon van automata. Eszembe nem jut, hogy átmenjek az úton azért, mert a látható óra közelebb van. Velem van biztos a hiba, hogy számítok arra, ha nem az aluljáró alattival veszem a jegyet, akkor gond lehet."

olvass figyelmesen barom!

a posztoló azt írja h nem az út túloldalán hanem az ott már csak egy sávos út közepén a felüljáró alatti órában fizetett... ismerem a környéket majdnem én is beszoptam volna egyszer de parkolókártyám volt ezt azt csak az egyik autómata fogadta el így végül én jó helyre fizettem...

kúrórudi 2013.12.16. 21:55:53

@Don Quixote de la Ferko:

"Jó lenne, ha Óbudát is minél előbb rendeznék, a Flórián környékét ugyanígy megszállja a sok szarrágó, remélem minél előbb elzavarják őket."

jó nagy tapló barom vagy....

Don Quixote de la Ferko 2013.12.17. 09:25:59

@kúrórudi:

Tehát az út széléről bement az út közepére. Hozzád hasonló seggfej lehetett, ezt hívják tanulópénznek.

Don Quixote de la Ferko 2013.12.17. 09:27:00

@kúrórudi:

Így van. Mint mondtam, amíg te képviseled az értelmet, addig én inkább a hülyék közé állok. Önként.

kúrórudi 2013.12.17. 09:45:15

@Don Quixote de la Ferko:

"Tehát az út széléről bement az út közepére."

1. ott van egy zebra.
2. nem mindanhol tilos zebra nélkül átmenni az úton.

te nem önként állsz a hülyékhez hanem annak születtél...
süti beállítások módosítása