Tékozló Homár

Nem minden taxi sárga

2014.01.17. 14:04 | jackyll | 128 komment

Bár idén szeptemberig fogják csak az összes taxit sárgára festeni/fóliázni, van aki más most sem bízik a többiben. Zsuzsanna ragaszkodott a sárgához, ami kisebb zavart okozott az előtte parkoló sofőröknél:

A történet tegnapi. Színházlátogatás és egy kiadós séta után éjfél előtt nem sokkal a Móricz Zsigmond körtéri taxis drosztnál beszálltam AZ ELSŐ SÁRGA taxiba. A kiemelés nem véletlen, ugyanis előtte állt egy fehér autó, és keresztbe is állt egy fehér autó, mindkettő taxi, de én azt akartam, hogy olyan autóval utazzak, amiről egyértelműen látszik, hogy az, ami. Nos, a sofőr azonnal felszólított, hogy szálljak ki és szálljak át az első autóba. Mondtam, hogy nem szeretnék, mert az nem sárga (egyébként azt hiszem semmilyen cégjelzés nem is volt ráírva.)

Akkor azt mondta, hogy értsem meg, nem tud elvinni, ha nem akarok az előtte lévőbe, akkor menjek abba, ami keresztbe áll. Mondtam, hogy abba pláne nem akarok menni. Erre kiszállt a sofőr, odament az előtte álló kocsihoz, és annyit hallottam, hogy "de a nő ITT üvölt velem.."" erre kiszálltam (szó nélkül) és elmentem onnan.

A végén a Fehérvári út elején leintettem egy (sárga) taxit, ami aztán minden további nélkül és korrekt áron hazahozott. A történetet meséltem a taxisnak, aki azt mondta, hogy ne csodálkozzak ezen. Az éjszakában hiénák dolgoznak, és végülis örüljek, hogy nem szálltam át semelyik kocsiba mert feltehetően a rendes ár tripláját fizettem volna ki....Azért az érdekes, hogy mindent eldönthetek, csak azt nem, hogy a droszton álló kocsik közül melyikbe szálljak be....((((

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.01.17. 16:37:49

@Hátrányos helyzetű kaviár: Ne hiénázzál már! Adott összegért elvisz A-ból B-be. Még egyik se akart megharapni. Nélkülözhetetlen szolgáltatás.

Mákony Béla 2014.01.17. 17:10:52

Nagyon ritkán dakszlizunk, nem is messzire, de tényleg nem mindegy.

A sárgára fóliázottaknál legalább lehet sejteni, hogy szépen megfeküdt a szabályozásnak, így vélhetően a szabott áron visz.

Cégjelzés nélküli magándakszlisban is volt bizodalmam, gondolván, hogy parázik az ellenőrzésektől, de mégis sikerült dupla áron vinnie.

Aureliano Buendía 2014.01.17. 17:19:44

Zsuzsa, ugye téged régen dugtak már meg?

Ha meg nem hiénázni akarsz hívsz egyet telefonon egy sarokkal odébbra valamelyik nagy társaságtól.

Vagy menj villamossal. Az tutira SÁRGA.

Aureliano Buendía 2014.01.17. 17:24:14

A legszörnyűbb az, hogy Zsuzsa pár hónap múlva elmegy szavazni.

gabors 2014.01.17. 17:32:56

posztolo menjen NYC-be ott minden taxi sarga !!! meg mostmar almazold is van de azok csak manhattanen kivul vehetnek fel utast !!

Hátrányos helyzetű kaviár 2014.01.17. 17:36:27

@atpijkamo: Mert, ha mégis, akkor te harapsz meg, vagy mi? Szimpla szélhámosok, persze, hogy sír a szájuk az egységes tarifa miatt, mert nem kérhetnek annyit, amennyit nem szégyellnek a tájékozatlanoktól, valamint nem hajthatják a roncstelepszökevényeiket. Jaj! :P

Hátrányos helyzetű kaviár 2014.01.17. 17:42:52

@vv uraaam: Nem, a legszörnyűbb az, hogy inthetsz le egy taxit az utcán, mert kurvára átbasszák a fejedet. S, ami ennél is szörnyűbb, hogy szerinted ez így rendben van, ez a normális.

Aureliano Buendía 2014.01.17. 17:49:09

@Hátrányos helyzetű kaviár: ha ez neked újdonság, akkor le kéne szoknod a dízni-csenelről.

Mellesleg: nem minden magánzó basz át, és nem minden társaságos gáncs nélküli lovag.

De ha valamelyik nagy társasága akarsz menni, hívsz egyet telefon. Nem kell ehhez atomfizikus végzettség...

Hátrányos helyzetű kaviár 2014.01.17. 18:07:31

@vv uraaam: Nem újdonság, de hagyma kartács szavaival élve, "fejlettebb országokból" érkező turisták a dízni-csenelhez vannak szokva.
Mellesleg: minden magánzó drágábban visz, mint egy nagy társaság. A különbség csak a mértékben van, jó részük viszont pofátlanul drága. Valóban nem mind gáncs nélküli lovag, viszont, ha olyanba futsz bele, aki ordas paraszt, akkor jó eséllyel kompenzál a társaság.
Különben nemrég olvastam az egyik taxis blogjában egy posztot, amiben Berlinbe vágyott. Említette is, hogy egy minden hájjal megkent pesti taxis a jég hátán is, hát még Berlinben. Hát, ha viszi magával az "okosságait", akkor nagyon gyorsan kibasszák a cégtől.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.01.17. 18:23:52

@Hátrányos helyzetű kaviár: "szélhámosok"

Heti rendszerességgel taxizok, és sose találkoztam még szélhámos taxissal. Igaz, mindig telefonon hívom.

"sír a szájuk az egységes tarifa miatt"

Egy szót se szóltak az egységes tarifáról. Különben korábban éppen hogy kevesebbet kértek.

"roncstelepszökevényeiket"

A legkülönbözőbb kocsikban ültem már, merciről skodáig, egyik se volt bontószökevény. Magával tolna ki a taxis, ha nem tartaná rendesen karban.

Egyébként nem szívem csücskei a taxisok, általában jól tudnak vezetni, de általában elég agresszívak is. Bár egy bizonyos határt az utóbbi évben nem hágtak át, elfogadhatóan vezetnek.

Hátrányos helyzetű kaviár 2014.01.17. 18:26:31

@atpijkamo: Nem a társasági taxisokról volt szó, hanem az utcai hiénákról.

SzerződésSertés 2014.01.17. 19:56:14

Mocskosszájú, primitív stílusú emberek osztják itt a posztolót. Ugyanezek habzó szájjal csapkodják a pultot, ha 200 forinttal kevesebbet kapnak vissza. Prolik mindig könnyen osztogatják más pénzét, csak a sajátjuk szent...

Aureliano Buendía 2014.01.17. 20:55:43

@Hátrányos helyzetű kaviár: a dízni csenelhez szokott turistákat meg hozta Isten a való világban. Ugyanezek elmennek a belvárosban félmillióért inni egy pohár pezsgőt.
Faszkorbács az ilyen taxisnak, éttermesnek.

De ettől még nem lehet azt mondani, hogy minden magántaxis egy geci hiéna, és minden belvárosi étteremben lehúzzák rólad az utolsó centet is.

Az egységes tarifa meg nem választható opció, hanem egy fővárosi rendelet, és mint ilyet, be kell tartani. Némely időszakban rá is szállnak az álruhás BKK-sok a taxisokra. Ha megbuknak a taxameterrel, akkor helló kitti.

Persze, ez nem jelenti azt, hogy nem csalnak. De kérlek, mutass nekem egy hiteles felmérést arról, hogy a magánzók nagyobb arányban trükköznek.

Azzal, amit apti írt (@atpijkamo: ) kb 100%-ban egyet tudok érteni.

Igaz, én csak city-vel utazom valamiért. Ott eddig mindig pozitív élményeim voltak, ha este hívtam talajrészegen is, vagy ha munkaügyben vitt egyik telephelyről a másikra.

Az esti kalandokban érdekes módon mindig hozzávetőlegesen ugyanannyi összegért hoztak haza a város ugyanazon pontjáról. És még az útvonallal sem trükköztek soha, nem vittek át kétszer a Dunán sem:)

Aureliano Buendía 2014.01.17. 20:59:55

@SzerződésSertés: úgy látom, megjött a poszter (vagy annak egy közelis ismerőse), és rájött, hogy nem azt a választ kapta, amit szeretett volna.

Kis gügye barátom, olvasd vissza a kommenteket, és találd meg benne a lényeget.

De azért, gondolván arra, hogy hátrányos helyzetű vagy, súgok:

A droszton sorrend van, amit betartanak. Egyfajta etikett (nézz utána a wikipédián, mit jelent a szó), másrészt megbízható társaságot (van olyan?) csak telefonon. Akár egy sarokkal odébbra is.

Örülök, hogy segíthettem.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.01.17. 21:15:53

@vv uraaam: "útvonallal sem trükköztek soha"

Jól tudok vezetni, plusz sokszor ugyanabba az útirányba vitetem magam, amit úrvezetőként magam is kitapostam, ezért nem szeretem nézni, hogyan vezet, merre visz, mert csak idegesítene. Csak szóljon, ha odaértünk. Bevágódom hátulra, oszt bambulok, vagy a sofőrrel beszélgetek.

Mikor az oldalkocsim vezet (a kedvedért nem "párom"), azt is megtanultam kikapcsolt aggyal figyelni. Fordítva nem lehet, mert egyfolytában sikoltozna. A lányom viszont egyre határozottabban vezet, már megcsinál olyat is, amit én nem tennék. Nagyon büszke vagyok rá, de nem árulom el neki, csak összevonom a szemöldököm.

Aureliano Buendía 2014.01.17. 21:25:31

@atpijkamo: neem megvan az a „hibám”, hogy mikor nem vezetek, akkor is vezetek. Nézem a forgalma, az utat, a szituációkat. Tulajdonképpen bármilyen állapotban. Amellett persze, hogy beszélgetek a sofőrrel, legyen az haver, tesó, sógor, taxis.
Nézem, mit csinál, hogyan oldja meg, én hogyan oldanám meg. A lemezt viszont nem szoktam kinyomni, csak a legjobb barátomnál ülve:)

Mivel jellemzően piálásból jövök haza taxival, és javarészt ugyanazt a környéket preferáljuk (Nyugati és vonzáskörzete), ezért jellemzően ugyanazon az útvonalon hoznak haza.

Egyszer futottam bele olyanba, hogy valaki megkérdezte, hogy az úgy jó-e lesz, ha arra megy?:)

Illetve kétszer, de a másodiknál józan voltam, megbeszélésről vitt vissza az ember, és dugó volt, meg amúgy is a cég fizette:)

Az oldalkocsimat én viccből szoktam mondani, másik ilyen a feleslegem:) Értékeltem!:)

Na, ő a Homo gyalogosiensis tipikus példánya, így - bár van jogosítványa - szerencsére rám bízza ezt a tevékenységet.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.01.17. 21:40:37

@vv uraaam: :)) Ez, mikor megvolt nekik a friss jogsi, de sokat tapostam én is a padlólemezt. Rezzenéstelen arccal. Eleinte csak velem közlekedhettek, mondtam, mit, merre, nekik csak a kormány, váltó kezelése volt a feladatuk. Aztán pár hónap múlva már a forgalommal is ráértek foglalkozni.

Wartburg után mikor először fékeztem ABS-es kocsival, nagyon kellemeset csalódtam. Tudod, mikor fékezel, mást már nem tehetsz, és tudod, hogy mindjárt csattan. Hát nem, normálisan belementem volna, de az ABS megfogta. Volt nagy hálaistennek.

Aureliano Buendía 2014.01.17. 21:44:39

@atpijkamo: miután megszerezte a jogsit, én is mentem vele próbakört, hogy szokja (meg én is), de be kellett látnom, hogy ő gyalogos, és mindkettőnk vérnyomásának az a jobb, ha én vezetek.

Nekem Erdélyben jött jól az ABS, mikor este 11-kor jöttek szembe a kivilágítatlan tehenek. Anélkül tuti megfogtam volna egyet.

Pamuk 2014.01.18. 11:23:01

A Homár-sejtés lassan beigazolódni látszik: nagy az isten állatkertje, az emberi hülyeség perig univerzális állandó.

aya_nieIsen 2014.01.18. 11:59:48

@atpijkamo: "Több taxissal beszéltem. Átfesteni nagyon drága, átfóliázni is. Sárgán eladni lehetetlen, a fóliát nem lehet tudni, hogy lehet leszedni. Inkább abbabagyják.

Ha vesz egy jobbfajta 4 éves használt kocsit, a tíz éves határig nem jön vissza az ára, pedig tip-top, elmenne még jó pár évig. Ha olcsóbb fajta új kocsit vesz, az sokkal drágább, és szétesik."

LOL, és te elhiszed, amit egy taxis mond, különösen pénzügyekben. Jaj, még abba kell hagynia, meg nem jön vissza a kocsi ára:D igen, a végén kiderül, hogy filantrópiából dolgoznak :D nevetséges, nyilván nem fogja azt mondani, hogy amíg összeszedi a fizetését sárga taxi nélkül, addig nem fog belemenni, hogy jobban ellenőrizzék, és nehezebb legyen kummantani a lóvéval

Agyalap 2014.01.18. 12:35:02

@Hátrányos helyzetű kaviár: Honnan tudod hogy becsaptaka hiénák? Gondolom megnézted a kilométerdíjat, az nem lephetett meg. Ha meg a normál díjjal is többet fizettél, fogod a számlát, és feljelented. Persze ezt előtte neki is elmondod. Ha nem megy lejjebb az ár, jöhet a taxistestület...

Agyalap 2014.01.18. 12:37:18

@vv uraaam: A City-vel nekem is jó (bár ritka) tapasztalataim vannak.
Aki meg trükközik, annak csak annyit mondjunk: Na itt álljunk meg! Viszlát!

ledo76 2014.01.18. 14:37:37

Többen leírták már: Ha társasághoz tartozó taxit akart a posztoló (a társaságiak sem mind sárgák), miért nem telefonon hívta, főleg miután kiderült, hogy a droszton elöl nem ilyen áll. Inkább ostobáskodik, minthogy kezébe venné a dolgait.

kacaj hangosan 2014.01.18. 14:59:56

Az komoly gond, ha felrohogtem a vegen? Szinte lattam mindent, ahogy tortent...

Szerintem szegeny egyedet odahaza negy fal kozott neveltek, mert ádegy: nem szállok taxiba, van elég éjszakai busz, ádkettö: HIVOK EGY TAXIT, es nem leintek, meg beülök az egyikbe..

Remelem kihal.

Csendes Szonáta 2014.01.18. 15:06:02

@ledo76:
ehhez nem kell ész. neki az a kézbe vevés, hogy nyilvánosságra hozza, mennyire élhetetlen. finoman próbálják rávezetni, hogyan illene viselkedni, de azt nem fogadja be az egybites agya. el tudod képzelni, mit művelhet ez más szolgáltatóknál? :D :D

renitens · http://renitensblogja.blog.hu 2014.01.19. 13:13:25

Mekkora hülye picsa ez!
És minek ír egy rakat zárójelet feleslegesen a szövegbe?
")))))))"
idióta...

renitens · http://renitensblogja.blog.hu 2014.01.19. 13:19:47

@SzerződésSertés:
"Mocskosszájú, primitív stílusú emberek osztják itt a posztolót. Ugyanezek habzó szájjal csapkodják a pultot, ha 200 forinttal kevesebbet kapnak vissza. Prolik mindig könnyen osztogatják más pénzét, csak a sajátjuk szent..." Ez annyiból vicces, hogy itt az általad védett poszter volt az egyetlen, aki hisztérikusan sárgát akart, nehogy átbaszkodják (vagy ki tudja miért, ki lát bele az ilyen agyába).
Amit írtál, téged minősít, bennem pl. fel sem merül ilyen gondolat, talán mert nem szoktam ilyet csinálni. Tehát már azt is tudjuk, hogy sóher vagy :)

Aureliano Buendía 2014.01.19. 13:21:15

Húbazmeg. Megnéztem a posztolót. Elsőre simán azt mondanám, hogy gyakorló alkoholista.
:D

zöldbagoly 2014.01.19. 15:55:29

@vv uraaam: én is megnéznélek téged, szivesen, ha megmutatnád az arcodat...(((

zöldbagoly 2014.01.19. 15:59:40

@renitens.: micsoda stílus...((( gyakran írsz?
mondd, hová?

renitens · http://renitensblogja.blog.hu 2014.01.19. 16:14:55

@vv uraaam: Elsőre? Én még sokadik elsőre is :D
Persze attól még lehetne normális...

))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

renitens · http://renitensblogja.blog.hu 2014.01.19. 16:16:29

bocs, elkummantottam :D
helyesen:
((((((((((((((((((((((((((((((((((((((

Bármit is akarjon kifejezni ez a karaktersor!

zöldbagoly 2014.01.19. 16:17:23

ahhha(((
hát, drágáim, van egy rossz hírem: általában azok szoktak valakit (gyakran valakit..)) alkoholizmussal vádolni, akik saját maguk küzdenek e problémával..((((

Aureliano Buendía 2014.01.19. 17:15:20

@zöldbagoly: én nem küzdök ezzel, bátran vállalom:)

Hadd kérdezzem már mer, mielőtt elkezdték sárgára festeni a taxikat, hogy választottál a társaságok vs hiénák közt? Vagy bízván a sárga színben villamossal jártál?:D

Aureliano Buendía 2014.01.19. 17:17:37

@renitens: persze, lehetne, de az írása alapján erre sok remény nincs.

Félek, hogy a kommentekből PONT azokat nem fogja észrevenni, melyek arra szolgálnának, hogy legközelebb ne égesse be magát.

zöldbagoly 2014.01.19. 17:49:14

@vv uraaam: én azt gondolom, hogy aki beégette magát, nem én voltam..((
a többin pedig gondolkozz el, ha ráérsz..((

Aureliano Buendía 2014.01.19. 18:55:57

@zöldbagoly: erről szerintem kérdezd meg a sárga és nemsárga taxisokat is. Érdemes lenne elolvasnod a kommenteket. Tudom, hogy úgysem érted meg, azt pedig végképp nem hiszem, hogy belátnád, hogy hülye voltál, úgyhogy inkább csak úgy írom ezeket a sorokat.

zöldbagoly 2014.01.19. 19:14:02

@vv uraaam: elolvastam a kommenteket.
--
nem tudom, feltűnt-e neked, hogy a posztban írtam, mit szólt az egészhez az a TAXIS, aki végülis hazahozott..((
ott van, javaslom, olvasd el... persze, én is csak írom e sorokat..(((

Aureliano Buendía 2014.01.19. 19:20:32

@zöldbagoly: megnéztem volna, mit szól az ataxis, ha ő áll a droszton, és te az utána érkezett taxiba akartál volna beszállni. Nem hiszem, hogy őszinte lett volna a mosolya.

Már írtam korábban, de azért újra: nem minden magántaxis hiéna, és nem minden céges taxis gáncs nélküli lovag.

Elés sokan írtuk, hogy taxit telefonon KELL rendelni onnan, akikben megbízol. A droszton pedig igenis van etikett. A korábban érkezetté a fuvar, és ezért még a kedvedért SEM fognak változtatni, bármennyire is szarul esik ez neked.

zöldbagoly 2014.01.19. 19:43:25

nézd.
először is, nem ismerem a szót, hogy KELL.
(...)
másodszor, fogalmam se volt, meddig tart a színházi előadás, és arról sem, hogy a társasággal meddig fogunk sétálni.. Az út közben nagyon sok szabadon lévő taxit láttunk, de szép volt az idő, gyönyörű volt a kivilágított Budapest, hát még átmentünk a hídon.. aztán egyikünknek támadt az ötlete, hogy a Móricz Zsigán van droszt..(((
---
miért nem lehet az, hogy én azzal utazzak, akit én választok ki?
különös tekintettel arra, ha azon a kocsin, ami legelöl áll, nincs semmilyen felirat (a taxi-n kívül?
miért kell nekem olyan szabályhoz alkalmazkodni, ami csak egy szokás, semmi több?! biztos, hogy csak azért, mert így "szokták", kőbe is van vésve?
sőt, "akasztás" jár a megszegni próbálónak?

Aureliano Buendía 2014.01.19. 19:52:57

@zöldbagoly: igazad van, minek is sorban állni például egy pénztárnál, vagy akárhol minek a sor. Az nem volt gyanús, hogy akihez beszálltál, nem akart elindulni veled? Én itt már gyanakodtam volna a helyedben.

Megfogalmazódik bennem a kérdés, hogy ha a droszton levő sor, mint olyan nem mond neked semmit, akkor eddig hol éltél, melyik bolygón vajon?

Fújhatod újra és újra a magadét, igazad nem lesz.

zöldbagoly 2014.01.19. 19:55:53

hogy hol éltem?
ja, azt elfelejtettem mondani.
az elefántcsont-tornyomban.
onnan szoktam ki/le--- nézegetni..(((

Aureliano Buendía 2014.01.19. 20:06:24

@zöldbagoly: én egy zacskóra tippeltem volna elsőre:P

...((( ---> ezt viszont ne tudom dekódolni, akármennyire is igyekszem. Tuti bennem van a hiba.

zöldbagoly 2014.01.19. 20:19:13

zacskóra?
nézd, észrevehetted már, hogy én nem reagálok semmilyen "sértésre", nem veszem fel a kesztyűt a fotelharcosoktól, és nem szeretem a betűhuszárokat se.
El lehet azon gondolkodni, miért tartunk ott, ahol tartunk, ahol egy ilyen (tul. képp piszlicsáré) problémán ekkora indulatok szabadulnak fel, ilyen obszcén szavak kíséretében.
Én mindig, mindent megírok, ami velem történik, hol itt, hol ott, de szóvá teszem azt, amiről úgy gondolom, nem kell hallgatni.(
és ez ezután se lesz másképp.(

Aureliano Buendía 2014.01.19. 20:25:20

Vajon tudod, mit jelent a :P jel, és mikor/miért használják?
(legyint)

Látom, hogy a valóság nem zavarja meg kicsi világodat. Oh, sancta simplicitas.

zöldbagoly 2014.01.19. 20:33:25

látom, téged pedig a tények nem zavarnak.(((
attól még..(((

zöldbagoly 2014.01.19. 20:45:54

az alapvető különbség az közöttünk, hogy te használsz egy kamu linket, kamu fényképpel, osztod az észt, latin idézetekkel jössz (amikor ugyebár, barátunk a gugli) próbálod a másikat degradálni, aztán, ha nem sikerül, akkor hangot váltasz egy kissé, megpróbálod megmagyarázni a megmagyarázhatatlant, megmondod, kinek van igaza és kinek nincs, mindezt név nélkül, arc nélkül..((( gratulálok, büszke lehetsz magadra, s ahogy látom, az is vagy.(

Csendes Szonáta 2014.01.19. 23:43:35

@zöldbagoly:
"először is, nem ismerem a szót, hogy KELL."

nem? akkor miért verted magad, hogy márpedig neked sárga taxi KELL?
kopp... leesett, mit mondtál?
nem hát, tudom, látom. hogy is kell ezeket az újfajta sárga taxis szmájlikat? )))))))))))) ja, nem így, hanem emígy((((((((((
anyámnesirass.

szelidorzo 2014.01.20. 06:52:01

Elolvasgattam a posztoló válaszait. Túl sokat nem tévedtem, nem állt kétszer sorba észért.

Na ezen viszont nyerítettem:-

"Én ugyanis egy eldugott, térképenisaliglátszó budai utcácskában lakom. Manapság pedig - mint tudjuk - minden megtörténhet...(("

Hercegnő! Te bizony csak vágyakozhatsz, hogy a nagy sötétben veled bármi olyan dolog is történjen. Piszok nagy sötét, meg nem kevés pálinka kéne ahhoz, hogy valaki megpiszkáljon.

A lényeget, meg kurvára nem fogod fel. A droszton az a szokás, hogy érkezési sorrendben állnak a fuvarra várakozók és úgy is mennek el pont a viták elkerülésének érdekében, hogy kinek milyen hosszú fuvar és mikor jut.

Ha egyedi igényeid vannak, rendelj telefonon meghatározott kritériumok alapján.
Hófehér (Jaj basszus kikerics sárga) mercit, szőke herceggel, vagy olasz macsóval.
Nem kocsi színe határozza meg, hogy át fog-e baszni a taxis, abban meg ne is reménykedj, hogy meg fog piszkálni. Nagyrészt az csak legenda, hogy a lányok a pinájukkal fizetik a fuvart, max. jattnak adják. De ne félj tőled nem kérnek jattot.

ledo76 2014.01.20. 07:41:44

@Csendes Szonáta: Hogy meg is írja, az a non plus ultra.

opati666 2014.01.20. 07:55:48

@szelidorzo: "A droszton az a szokás, hogy érkezési sorrendben állnak a fuvarra várakozók és úgy is mennek el pont a viták elkerülésének érdekében, hogy kinek milyen hosszú fuvar és mikor jut."

Ez pontosan így van. Sőt, hozzá kell tenni, hogy egy-egy droszton általában egy megszokott csapat osztozik. Ők maguk dobnák ki a feketéző taxist onnan ha be merne állni eléjük....

Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2014.01.20. 10:13:00

A sötétben minden taxi fekete, még a sárga is.

zöldbagoly 2014.01.20. 14:41:54

@Csendes Szonáta: fogadj el tőlem egy jó tanácsot.
Nem biztos, hogy nyerő, ha úgy próbálsz kezelni egy problémát, mintha te lennél a mindenható, mintha a te szavad lenne a szent, amit te mondasz, vagy írsz, az a követendő.
És a stílus... könyörgöm..(((
az írásjeleimet pedig jó ideje használom, így szoktam meg, s ez mostmár így is marad.
Egyébként: sirathat..(((

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.01.20. 14:43:41

@zöldbagoly: A sorbanállás egy régi hagyomány. Mondhatod, hogy nem tartod be, de még sok problémád lesz belőle e földön.

zöldbagoly 2014.01.20. 15:10:49

@atpijkamo: nos, elég sok problémám volt már e földön abból, hogy hülye szabályokat nem voltam hajlandó elfogadni.
de!
kiváncsi lennék rá, vajon fordítva hogy működik a dolog?
vajon volt-e már úgy, a taxi drosztnál álltak sorba utasok, és az érkező kocsi vezetője döntötte (dönthette) el, hogy kit visz el?
vagy akkor is úgy van, hogy aki elsőként áll a sorban, azt kötelező elvinni, mégha ő csak mondjuk egy 5oo Ft-os fuvar is? Míg a másik esetleg a többszöröse?

Csendes Szonáta 2014.01.20. 15:17:43

@zöldbagoly:
a tanácsaid is olyan jók, mint a taxi választásod, akkor inkább tartsd meg magadnak. nem az én szavam szent, téged idéztelek. meg az ellentmondásaidat. ezt sem érted, de már nem is csodálkozom. az írásjeleid meg értelmetlenek, akármilyen régen használod őket. nem mondták még? van neked valami ismerősöd vagy barátod, aki megmutatná, hogy mit illik az életben vagy a neten? de ölég blamás lehet a te barátodnak lenni, úgyhogy valszeg nincs olyanod, tehát idegenek fogják megmondani. biztos rosszul esik, ez van.
és drágáid neked a tudod kik. a sárga taxik, azok.

kawaii malac 2014.01.20. 15:22:02

@zöldbagoly: Hogyne lett volna ilyen! Vagy harminc éve. Még össze is ültette az egy irányba tartókat a taxis.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.01.20. 15:30:44

@zöldbagoly: "a taxi drosztnál álltak sorba utasok,"

Vagyok olyan öreg, hogy láttam ilyet. Álltam is a sorban. Hetvenes évek. A sorban elsőt vitte a taxis. Nem is értem, miért kérdés.

De ugyanez van boltban, bankban, postán. Postán néha próbál az új bejövő úgy tenni, mintha nem látná a sort, és odapofátlankodik a postáskisasszonyhoz. Szépen odamegyek, és szólok neki, ne veszekedjen már a postással, hogy nem akarja kiszolgálni, mert látja, hogy a sor mellett jött el.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.01.20. 15:33:12

@Csendes Szonáta: @vv malac: Fogaggyunk, ez a Lencsés Nempityu menyasszonya.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.01.20. 15:40:10

@vv malac: Ilyet nem láttam, de volt, hogy egymást elvittük, a költséget megosztottuk, a taxis nem problémázott.

Csendes Szonáta 2014.01.20. 17:12:03

@atpijkamo:
:D
hehe, értelmileg mindenképp azt engedi sejteni.

@vv malac:
igaz, volt ilyen is. megboldogult szép idők, és senki nem ellenkezett. ha utazni akart, elfogadta még a kényelmetlenséget is. vagy ment gyalog.
de valószínű, hogy a kisasszony a buszon is azok közé tartozik, aki két könyékkel tolja arrébb az előtte állókat, és furakodva ugrik fel a buszra, mert az neki jár. mert ő fizeti a jegyet. :)

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.01.20. 17:16:42

@Csendes Szonáta: Az, hogy makacsul megy szembe a forgallommal, mindenki hülye, aki neki szembemegy.

Aureliano Buendía 2014.01.20. 17:23:25

@atpijkamo: hát, nem az eszért szeretik, az biztos. Azt hittem abbahagyja a kapálózást, de tipikusan az a poszter, aki tátott szájjal rohan a fasz felé:)

Vajon elvált, avagy özvegy?

Aureliano Buendía 2014.01.20. 17:26:13

@zöldbagoly: nem kamu a link,ez (is) vagyok én, mint még annyi más. Bízom benne, hogy van olyan közeg, ahol te sem az a rinyagép vagy, ahogy itt megnyilvánulsz.

Latin idézetek: elég sokáig tanultam latint kötelező jelleggel, de már előtte is érdeklődés szintjén. Képzeld, amit leírtam, fejből jött, és rólad kb. ez az első, ami eszembe jut.

A többit leírták nálam bölcsebbek.

Csendes Szonáta 2014.01.20. 17:47:51

@atpijkamo: volt neki már sok problémája abból, hogy megpróbálta áthágni a szabályokat. végül is a problémákat önmaga okozza a saját életében. okos emberre vall, mi?
de azt, hogy egy szabály hülye-e vagy nem, miért ő akarja eldönteni?
@vv uraaam: :))))

Aureliano Buendía 2014.01.20. 18:01:15

@Csendes Szonáta: én inkább úgy látom, hogy ő akarja teremteni a szabályokat.

Csendes Szonáta 2014.01.20. 18:17:33

@vv uraaam: ha azok jók lennének, miért ne? mindenkiben benne van, hogy "én ezt tudnám jobban-szebben-okosabban, megpróbálom". de ő úgy képzeli, hogy neki mindent máris, azonnal, de rögtön, a többi meg hódoljon be, vagy szívjon gázt.
itt is mindenki hülye, aki mást mond. biztos a kocsmában is így volt, aztán elmaradtak a vendégek, nem volt kinek megvenni az új pénztárgépet. :P

Baluci 2014.01.20. 18:39:24

Nem olvastam végig a kommenteket, de el tudom képzelni csóri posztoló kapott itt hideget-meleget!... :D

Aureliano Buendía 2014.01.20. 18:39:51

@Csendes Szonáta: háááát... a szabályok már rég ki lettek találva. Egyiket-másikat át lehet hágni kivagyiságból, egy részeg borozás közben, satöbbi, de ha húszan mondják ugyanazt, és még akkor sem látja be, hogy nem neki van igaza, akkor ott már vannak bajok.

Kb. olyan, mint az öreg bácsi, aki megfordult a múltkor a sztrádán, mert ő jobban tudta. Annak legalább mentségére szolgált, hogy 93 éves volt, vagy mennyi...

zöldbagoly 2014.01.20. 18:44:09

@vv uraaam: ... van, amit jól látsz..((
legalábbis, az én életem szabályait mindenképp én akarom teremteni..(( és teremtem is.( Tudod aki mindig mások után megy, az csak sok segget lát..(((
De érzékelem, hogy itt egy összeszokott csapat van, ugyan lehet, hogy személyesen még soha nem találkoztatok egymással, de adjátok egymás alá a lapot, és jól elvagytok így egymás fényezésével.
Változatlan értelmetlen dolognak tartom azt a szabályt, hogy pont a taxis drosztnál csak és kizárólag az első autóba ülhet bele az utas, és nem ő választhatja ki, (mostmár azt mondom: bármilyen szempont alapján) hogy melyikbe. Ha tőlem valaki kecsapot kért a húslevesébe, a szemem se rebbent és nem mondtam, hogy "ezt nem szabad", vagy "ez nem szokványos" vagy "nem illik"
Aki fizet, az határozza meg, hogy kinek és miért akar fizetni, sajnálom, ez a véleményem, pont.
Egyébként további jó szórakozást kívánok nektek!

kawaii malac 2014.01.20. 18:54:20

@zöldbagoly: A drosztok túlnyomó többségén abba az autóba ülsz be, amelyikbe akarsz. Ennek ellenkezője éppen ott szokott előfordulni, ahol néhány idióta megpróbálja kisajátítani a taxiállomást.

Aureliano Buendía 2014.01.20. 18:56:42

@zöldbagoly: ahogy néztem, itt olyanok is ugyanazt gondolják, akiknek a nevét még életemben nem láttam. Ennek semmi köze a fényezéshez, mindössze te ülsz fordítva a lovon, és próbálsz mindenkit meggyőzni, hogy az ott nem a ló segge.

Szerintem túl sok szabályt ne teremts, mert hamar eltiltanak pl. a vezetéstől, vagy valaki orrba ver a teszkóban, ha beállsz elé a sorba.

A drosztnak vannak szabályai, ha tetszik, ha nem, többen leírták tegnap óta is. Ahelyett, hogy a magad igazát bizonygatnád, azon kéne elgondolkodnod. Az épp elég lenne, hidd el nekem. Épp ezért a húsleveses hasonlatod erős csúsztatás (ott a hiba a gondolatmenetedben, hogy az illető a saját húslevesébe rak kecsapot, nem a nagy kondérba, amiből mindenki eszik azután).

Visszatérve a teszkós hasonlathoz: ott is te fizetsz, mégsem azonnal, hanem kivárva a sorod. Senki pénztáros nem fog téged előrevenni a sorban, mert neked 3x annyi terméked van a kocsiban, mint az előtted állónak.

És, hogy a taxis miért erősítetted az elméleted?

a: látta, hogy reménytelen vagy, ezért rád hagyta a nagyobb borravaló reményében
b: bízott benne, hogy így magasabb lesz a borravaló
c: mindig jó dolog a konkurenciát savazni, pláne, ha még lesz belőle borravaló is

Aureliano Buendía 2014.01.20. 18:59:58

Egy biztos: ha lesz 2014-es szavazás, én tudom, hogy kire adom a voksom a Homár „Vadász érdemrend a középkereszttel” voksolásán.

zöldbagoly 2014.01.20. 19:01:37

@vv malac: ezt az itt kommentelő százvalahány ember nem tudja?!
(nem mellesleg, korábban írtam már, hogy volt egy taxis vendégem, aki ugyanezt mondta, hogy bizonyos esetekben, bizonyos embereknek (ismert embereknek) természetesen mindig megvolt a választási lehetőségük, ha negyven kocsi is állt a sorban.

zöldbagoly 2014.01.20. 19:05:47

@vv uraaam: szerintem a te hasonlatod erős csúsztatás
a tescoba én vásárolni megyek, ugyanúgy, mint az összes többi
teljesen természetes, hogy ha a pénztárnál sor van, akkor sorba kell állni, viszont, mindig megvan a választás lehetősége, hogy az épp nyitvalévő tizenvalahány, vagy csak négy pénztárból melyikhez álljak be.
Nem a jogszabályok ellen ágálltam (bár nyilván azok között is van sok értelmetlen) hanem pontosan a valaki, vagy valakik által kitalált, aztán hosszú éveken át erőltetett, szinte "szent tehénként" kezelt dolgokkal. Eszem ágába' sincs megszegni a kresz törvényeit, nagyon biztonságosan és jól vezetek (ezt nem én mondtam, férfiak állítják rólam.. ))) és hogy a taxis miért mondta, amit mondott, erre van egy jó mondásom: ne akard kitalálni, amit úgyse lehet!

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.01.20. 19:09:29

@zöldbagoly: "én akarom teremteni..(( és teremtem is.("

Miért vágsz mindig szomorú pofát? Lazíts, és légy vidám!
www.youtube.com/watch?v=Oo4OnQpwjkc

zöldbagoly 2014.01.20. 19:26:27

@atpijkamo: ez már tényleg nem tartozik ide, de leírom, hogy ez a jel ( nem rosszkedvet takar. Egy megszokás, semmi több. Egyébként jellemzően mosolygok, sőt, hangosan röhögni is szoktam, volt már, hogy bejött egy vendég és megkérdezte, mi a francon mulatok olyat jól hogy ő a hatodikon hallja..((
amikor elkezdtem blogolni, már nem voltam épp bakfislány, és fogalmam nem volt a szokásos jelekről. Aztán persze felhomályosítottak, hogy mi mit jelent, de mindig elfelejtettem az épp aktuálisat odabiggyeszteni, hát írtam, ahogy jólesett.( Már megszokták.( Aztán nemrég megtudtam, hogy van egy blogger, aki hosszú évek óta ezt és így használja, ahogy én, bár soha nem ismertük egymást.(
hiába, nincs új a nap alatt.(

Csendes Szonáta 2014.01.20. 19:35:09

@atpijkamo: ez csak valami matyóminta a mondatok végén. én is rakok egy csomó szomorújelet, mert ez már nem is szórakoztató, hanem siralmas. (legalább tudom, hogy mit jelent, és mire használom. :) )
:(((((((((

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.01.20. 19:44:56

@zöldbagoly: "ez a jel ( nem rosszkedvet takar"

Pedig de. Húsz éve ez volt a mosoly: :-) és ez a szomorúság: :-( Aztán ez mutálódott, :)) ;) :P 8-] stb. De az ellenttettjére nem fordult.

Ha egyezményes jeleket használsz, akkor olyat használjál, amit nem értesz félre. Különben nem segít, csak zavart okoz.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.01.20. 19:49:08

@zöldbagoly: Ha szemet is teszel hozzá, akkor azok is megértik, akinek írod: (-: fordított vidám arc. Nem szokásos, de érthető.

zöldbagoly 2014.01.20. 19:49:58

@atpijkamo: ebben lehet, hogy igazad van, de ....((( ez a P, meg mostanában a paragrafus jel, nekem valahogy nem gyerebe..(( mint ahogy sikítófrászt kapok a "nyami"-tól.. főleg ha duplán használják. Végülis ez egy írásjel a mondat végén. Az írásjel figylemfelkeltés célját szolgálja. Régen legalábbis így tanultuk. Hát nekem ilyen a figyelemfelkeltésem.(((Vegyük úgy, hogy nyomatékosítom, amit mondtam.(

Csendes Szonáta 2014.01.20. 19:55:18

:DDDD
és még meg is magyarázza. úgy látom nem csak a taxikkal van baj. a szabályok sehol nem jók neki.
jol a francos-bánatos nyavalyában láttál te paragrafus jelet P-vel jelölni?
ez a jele: § mindig, mindenkor, mindenhol.
nyami-nyami, vegyük ezt is úgy, hogy nyomatékosítottam magamban valamit, amit nem írok ide le neked, hogy meg ne sértődj.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.01.20. 20:08:30

@zöldbagoly: Értem. (Persze nem.)

Ha azt írom, hogy "ördög és pokol", és azt értem rajta, hogy "a szivárvány vége", senki sem fogja érteni, vagy ami még rosszabb, sokan félre fogják érteni. Akkor már több üzenetem megy át, ha nem írom. Mármint ha valami üzenetet akarok közvetíteni, és nem pusztán zavarkeltés a célom.

Én oda szoktam figyelni, hogy érthetően írjak. Megtisztelem ezzel a hallgatóségot. Nagyon rossz a helyesírásom, de inkább kiguglizom a megoldást, minthogy rosszul írjam. Ha rossz helyesírással, hibás konvenciókkal, betűtévesztéssel, hiányos központozással írok, akkor megnehezítem az olvasók dolgát. Persze, fárasztóbb, mint csak úgy kiöklendezni a szavakat, de azzal tetszelgek magamnak, hogy többen olvassák, mint írják.

zöldbagoly 2014.01.20. 20:21:45

@atpijkamo: nos, értem, amit írsz.
én azt gondolom, hogy abban tökéletesen igazad van, tiszteljük meg az olvasót.
ebben viszont nem gondolom, hogy a mondat végi írásjelek zavart okozhatnak, ha egyébként a mondandó, amit közölni akarunk, tiszta és érthető.
de, persze nem vagyunk egyformák.(
olyat pedig nem javaslom, hogy leírj ide, hogy "nem jó a helyesírásom", mert ahogy látom, ez nem az a közeg, ahol esetleg holnapután nem kapod ezt a kalapodba vissza.(

Fotelrocker2 · http://budapest.blog.hu 2014.01.21. 02:08:49

@Csendes Szonáta: ez öngól volt részedről, ő ugyanis azt NEM írta, hogy P helyett lenne paragrafusjel. Csak felsorolta, hogy egyik sem jön be neki.
Amúgy persze részletkérdés, csak lefekvés előtt szeretek kötözködni. ;)

Fotelrocker2 · http://budapest.blog.hu 2014.01.21. 02:13:43

@zöldbagoly: Nyilván ismered a klasszikus viccet:
"A tiszteletes úr nem hülye??! Bocsánatot kérek...."

Eudocimus Ruber 2014.01.21. 10:08:48

Az ügyesebbje ilyenkor elköt egy buszt. A poszter kereshetett volna egy sárga buszt is akár a környéken.

McZozo 2014.01.21. 10:51:20

Nagy tarsasagon belul se lehetsz tuti. Egy idoben bankba dlgoztam es majd minden este tuloraztunk a szabalyzat szerint jart a Taxi hazafele, igy sokat mentem veluk. viszonylag rovid tavot kellett mennunk es keso este mikor forgalom szinte nuku a viteldij igyis kb 1200 es 3000 kozott szorodott. Nem hinnem hogy igy kellett ovlna lennie.

Csendes Szonáta 2014.01.21. 10:56:03

@Mityu "aljanép" MG:
igaz. :) mentségemre szóljon, hogy átvettem a stílust, csak felületesen olvasom a blődségeit.

2014.01.21. 11:39:18

Aki fosik a hienaktol, talan hivjon taxit telefonon. Parkolo taxiba nem szallunk be.

Csendes Szonáta 2014.01.21. 11:47:04

@Whave: dehogy fosik. a szende-naív-nő- vagyok-és-félek selyempapírjába csomagolt agresszív, konfrontatív, én-vagyok-a-vendég-és-mindig-igazam-van-és-ezzel-vissza-is-élek (ha hagyják) típusú embert láthatjuk. ha meg nem hagyják, akkor műfelháborodik.

zöldbagoly 2014.01.21. 20:16:46

Írásom mégse volt hiábavaló. Ma saját két fülemmel hallottam, hogy az egyik bevásárlóközpont kávézójában két férfi (egy idősebb és egy fiatalabb) erről a postról beszélgetett.( Megálltam egy pillanatra, aztán mosolyogva mentem tovább.(
Már megérte.(

neménvagyoook 2014.01.22. 07:57:06

A hangok is erről a postról beszélnek.

joska61 2014.01.24. 11:28:34

A taxis egy külön állatfaj. Tisztelet a kivételeknek (akikből persze van bőven). Viszont alapvetően nem feltétlenül az ő hibájuk, hanem az elcseszett szabályozásé.

Bellagio 2014.01.26. 13:34:38

@zöldbagoly:

Ha mar ilyen ontorvenyuen hasznalod az internetes irasjeleket, javaslok meg egyet, jol mutatna a mondataid vegen:

B===D~~

Démonmac1 2014.01.27. 21:45:06

A taxit telefonnal kell hívni.
leinteni? a 21. században? :)
dögöljön meg az összes taxishiéna.

Alaister Grand 2014.01.28. 16:36:44

már bocs, de hogy a tökömbe jön ide az illem? A kedves vásárlónak joga van választani, hogy kitől akar vásárolni. Hogy a fenébe gondolják a taxisok, hogy ha sorba állnak, azzal jogot vesznek?
A kurvákat is csak sorban szabad elvinni egy körre, mi? Mert úgy illik. Hogy tetszik-e, kit érdekel, mi?
Hát ez nagy baromság, kedveseim.
Zsuzsika, maga csak legyen kemény! Ami jár, az jár.
süti beállítások módosítása