Tékozló Homár

Előre kifizettették az el nem készült kaját

2014.03.10. 14:05 | jackyll | 309 komment

Naiv ügyfél a Victor Hugo utcai Gyradiko görög étteremben evett volna, de csak az italokig és a számláig jutott, a rendelését elfelejtették:

A mai napon kísérletet tettünk, hogy a Római parton megismert kitűnő görög ízeket  benn a városban is megkóstolhassuk. Mivel a környéken lakunk, elvitelre kértünk két főételt. Eredetileg gyrost szerettünk volna, de arról lebeszélt a felszolgáló, hogy várni kell rá, mert éppen elfogyott, most sütik az új adagot. (szombaton, este fél hétkor, vacsoraidőben). Semmi gond, rugalmasak vagyunk, hagytuk magunkat rábeszélni másra.

Amíg vártunk, kértünk italt, amit példás gyorsasággal ki is hoztak, a számla társaságában! Tehát kifizetett számlánk már volt, kajánk még nem!

Teltek múltak a percek, az étlapon 6 (!) perces elkészülési idővel reklámozott szuvlakink csak nem akart elkészülni! Nem volt telt ház, kb. 5 asztalnál ültek, erre volt két felszolgáló, két pultos hölgy és a konyhai személyzet! Mondhatnám úgy is, hogy eléggé alapjáraton ketyegett a hely!

35 perc elteltével, amikor már türelmetlenségemben felálltam, a felszolgáló rám nézve pánikszerűen rohant a konyhába, hogy mi a helyzet. Hát, a mi rendelésünk valahol elkallódott az univerzum rögös útjain. A felszolgáló nem kért elnézést, nem próbálta menteni a helyzetet, csak annyit mondott, most már mindjárt kész! Na ezt a mindjártot az előzmények után már nem vártam meg.

Az elfogyasztott italok árát levonva kértem vissza a pénzem. Erre pikírten megkérdezte a felszolgáló, hogy hol van a blokk, mert onnan tudja csak, hogy mit rendeltünk. Mondtam, hogy a kollégája letakarította az asztalt, kérdezze tőle! A blokkot előkeresvén, kiszámolta a két főétel árát, majd a pultra letéve visszaadta. Abba már nem akartam belemenni, hogy az érdemtelenül kapott több mint 10% borravalónak mi lett a sorsa. Eltettem a pénzt és eljöttem. Sem egy bocsánat, sem egy elnézést nem hangzott el a személyzet részéről! Úgy érzem egyszerre háromszor voltam a Gyradikóban: először, most és utoljára!

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Manyecska 2014.03.11. 09:25:37

@dr. phil. Sün‼ ツ: Amióta beleteszem. Különben milánói de az szarul hangzik!:DD:DD Maga a mautnerzsófi netán????

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.03.11. 09:29:43

@Szőkenő Szarvas:
A milánóiba sincs.
Akkó legyen inkább torinói, azt nem ismerik!44!

igi1 2014.03.11. 09:29:47

-------------------------------------
Kedves gíroszos! Ha sokan vannak, és NEM BÍRJÁK A MELÓT, NE VEGYENEK FEL RENDELÉST ELVITELRE, mert nem fogják bírni, és sokkal nagyobb a túlterheltség miatti hibázás az ételek elkészítésében is.

Erről meg nem tehet a kedvesügyfél, hogy az étterem túlvállalja magát, és emiatt hibásan szolgáltat.

Azt a helyet, ahol ezt a stílust megengedhetik maguknak, AZONNAL BE KÉNE ZÁRATNI.

Atörökk 2014.03.11. 09:32:00

@dr. phil. Sün‼ ツ:
Sohasenemvót. Bazsalikom való bele.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.03.11. 09:35:49

@igi1: Te beteg vagy? A céget fikázod? :D
Nem szoktál te ilyet... :D

igi1 2014.03.11. 09:40:04

AZ MEG A LŐTÉRI KUTYÁT SE ÉRDEKLI, HOGY MILYEN ELB@SZOTT A SZÁMÍTÓGÉPES RENDSZERÜK.

Az sem érdekel senkit sem, hogy az étteremben hogy adagolják a gyrosst. Ha egyszer ELŐRE KIFIZETTETTÉK és FOGADTÁK A RENDELÉST, akkor KUSS, és teljesítsenek időben, majd helyben várnak.

Gondoljanak mindenkire, osszák be az ételt, ha több a rendelés, csináljanak többet, nyilván tudják már, hogy működik csúcsidőszakban egy étterem. Mi az, hogy x idő után cserélünk új gyrosst, a telefonon rendelők meg maradjanak éhen?

Olyat meg senki ne mondjon egy ügyfélnek, hogy NE RENDELJEN ezt meg azt, mert még nincs, én ezek után álltam volna fel, és hagytam volna annyiban a dolgot. AZ ilyen helyeket kerülni kell, ahol nem hajlandóak kiszolgálni sem, merthogy úgy osszák be az alapanyagokat.

Ha ilyet egy Nobu étterem csinálna, hogy azt mondaná Angelina JOlie-nak telefonon, hogy de nincs kaja, várjon 17 h után, akkor lenne hír, az biztos.

igi1 2014.03.11. 09:41:04

@ColT: nem én, de ez még nekem is sok, amit ez a görög cigány megenged magának.

Manyecska 2014.03.11. 09:41:43

@atörökk: pedig annak borzalmas szaga van, utálom. sokkal jobb az oregánó!!

Atörökk 2014.03.11. 09:43:33

Valaki dugja már meg ezt a szerencsétlent. Köszönöm.

igi1 2014.03.11. 09:44:15

@Szőkenő Szarvas: már elhatároztam, hogy otthon fogok csinálni házy gyrosst, kíváncsi leszek a végeredményre.

Két vágyam van:

1. Elmenni egy All you Can eat - étterembe

2. Ellmenni a Dallasba enni. :P

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.03.11. 09:46:46

@atörökk:
Én vérehulló fecskefüvet tennék bele!448

igi1 2014.03.11. 09:47:11

@atörökk: ajjaj, rossz napod van?

Szerintem menjé pálinkázni.

Atörökk 2014.03.11. 09:47:56

@dr. phil. Sün‼ ツ:
Ha minden kötél szakad, jó a ricinus is. Kicsit pikáncs lesz tőle, de hát valamit valamiért.

igi1 2014.03.11. 09:48:34

@dr. phil. Sün‼ ツ: rossz napja van, bal lábbal kelt fel.

igi1 2014.03.11. 09:49:45

@dr. phil. Sün‼ ツ: azt megveszem magamnak, hátha még pluszban a törököt is hozzácsapják, grátiszként.

Atörökk 2014.03.11. 09:50:08

@igi1:
Épp ellenkezőleg, sose vót még ilyen jó napom a héten.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.03.11. 09:50:10

@atörökk:
Ne haggyuk ki a csukamájolajat se!
Minden valamire való bolonyaiba tesznek egy csipettel.

igi1 2014.03.11. 09:52:53

@atörökk: na de egy töröknek görögöt dugni, mer az szerencsétlen!?

Atörökk 2014.03.11. 09:55:08

@igi1:
Megint butus vagy. Pontosabban csak hozod a formádat.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.03.11. 09:56:05

@atörökk: ez az én szövegem., csaxolok!
..de attól még igazad van :D

igi1 2014.03.11. 09:57:23

@batgirl: hát te se panaszkodhatsz mostanság ilyen téren

Atörökk 2014.03.11. 09:59:36

@batgirl:
De majdnem olyan jó, mintha én mondtam volna :D

igi1 2014.03.11. 10:00:07

@attilahawks: ha mutatsz nekem egyet, hogy ki tud otthon gíroszt csinálni.

igi1 2014.03.11. 10:01:33

@dr. phil. Sün‼ ツ: nem sokáig, lassan megyek dolgozni.

Nekem csak magamat kell eltartanom, szóval jól élek.

Manyecska 2014.03.11. 10:03:32

@igi1: lehet a bazsalikom impotenciát okoz???::D...
@atörökk: ugye a fűszereket úgy rakjátok bele ahogy kell, pár perccel a vége előtt?!

igi1 2014.03.11. 10:04:59

Szegény törökknél mindig minden majdnem, még batgirl is megmondja.

Majdnem főnök vagy, majdnem pálinkázol, majdnem van nőd, majdnem jól megmondod.

De csak majdnem.

igi1 2014.03.11. 10:06:09

@Szőkenő Szarvas: fene tudja, én az oregano-ra szavazok a pizzatésztába is :)

Inkább csinálok otthon magamnak lasagnét.

Atörökk 2014.03.11. 10:07:04

@Szőkenő Szarvas:
Pár perccel a vége előtt a húst rakom bele. Úgy jó, ha még nyers :D

@igi1:
Majdnem igazad van.

igi1 2014.03.11. 10:08:10

@atörökk: nekem sose, mer ha az lenne, örökre szabadságra mennék.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.03.11. 10:08:42

@igi1:
Én is!

@Szőkenő Szarvas:
Én először mindig a dinnyehéjat vágom bele!44!

igi1 2014.03.11. 10:10:48

@Szőkenő Szarvas: a törököt ne kérdezd kaják ügyébe, ők mindent nyersen esznek, oszt majd kapnak egy jó kis bélférget a kaja mellé. :P

De nem, a húst megpirítod, azt is kell egy kicsit ízesíteni, utána a paradicsomot, esetleg gombát, meg a maradék fűszert

Manyecska 2014.03.11. 10:11:42

@igi1: hát inkább. A bazsalikomnak gyógynövényes szaga van. De azért b..sztam bele picit. @dr. phil. Sün‼ ツ: én a szárított kapor és a fahéj között hezitáltam még, hozzáteszem.:DD

Manyecska 2014.03.11. 10:13:17

@igi1: én világijól főzök, uram is megmondta anyósnak hogy "lassan jobban főz mint te", na azt nem kellett volna mer az meg konyhatündér, nagymamalekvárja, befőttek, sütfőz, de tényleg kva jól:)!!..:D ON kifekszem.

igi1 2014.03.11. 10:13:59

@Szőkenő Szarvas: a bazsalikomot a végére kell, mert az egy kicsit erős fűszer

amikor a húst pirítod a dinsztelt hagymán, akkor egy kis ételízesítőt, borsot kell rakni

utána paradicsomlé, meg jöhet a többi fűszer, só, esetleg cukor, fokhagyma,

de szerintem mindenkinek van menetrendje, hogy csinálja a mártást

a törökk meg csak egye nyersen a húst, úgyse fog megártani a gyomrának

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.03.11. 10:14:16

@Szőkenő Szarvas:
A mentalevelet meg a kesudijót se felejcsd ki!444

AtiSnatch 2014.03.11. 10:17:51

pikkpakk mondta a popcorn... :)

Manyecska 2014.03.11. 10:18:08

@igi1: cukor? lehet kipróbálom. anyósom banánoscsirkét csinált egyszer, após csak annyit mondott kimérten a végén: "most vagy banánt eszem vagy csirkét..!?":D..
állati jól süt apósom /apja pék volt/, hétvégén anyóssal együtt elmolyolgatnak a konyhában.., mondtam nekik mért nem nyitnak cukrászdát?? ugyanis a környék összes gyereke hozzájuk jár sütizni:)...Van egy ötgyerekes család akik vallási okokból nem védekeznek...na azok folyton kukoricalevest kapnak anyutól azt általában nyista..!:O:P..:D anyósom meg mondja hogy mindig megsajnálja őket mert már a tipegő is rutinosan fordul be hozzá:D kajálni.

Atörökk 2014.03.11. 10:18:21

@dr. phil. Sün‼ ツ:
A végin a macskaszőrin pirított aprított kányaköröm aggya a bukéját meg!

Manyecska 2014.03.11. 10:19:41

@dr. phil. Sün‼ ツ: petrezselyemlevél mehet bele?? Meg Calgon? ja nem az a mosógépba megy most..:D

Manyecska 2014.03.11. 10:21:04

@atörökk: kis tengerimalac-szőrre gondoltam, a petrezselyem-levél mellé diszkréten elhelyezve. Tegnap valami fémforgács-szerű volt a kínai kajámba. K@rva anyjukat majdnem letüdőztem:OO lehet horoggal fogták a vadkacsát?:P

joska61 2014.03.11. 10:21:12

Az updateből végül csak bizonyosságot nyertem afelől, amit már a poszt olvasásakor sejtettem. Az étterem hibázott, de a posztoló is kakafej volt a történetben. 35 percet kellett várni? Én szerintem mosolyogtam volna egyet, és kajálok egy jót.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.03.11. 10:23:43

@igi1: honnan gondolod? Bekameráztad a házamat? fúj te kukkoló.

igi1 2014.03.11. 10:30:35

@batgirl: juj. Én mindent TUDOK. :P

Még azt is, amit te magad sem tudsz. :DDD

igi1 2014.03.11. 10:31:45

@joska61: 35 perc alatt bedagasztasz otthon 4 pizzatésztának való alapot.

Akkorra már a mártás is meg szokott lenni.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.03.11. 10:34:52

@Szőkenő Szarvas:
Mehet az is, csak előtte tegyé bele kókuszreszeléket, meg száritott tökmagolajat!44!

@atörökk:
Én mindig frissen fogott fürjtojással díszítem, attól olyan kellemes émelyítő íze lesz!

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.11. 10:35:39

A bolognaiba (milánóiba) a következőt kell tenni, izlés szerint: ami jólesik.

Ezt a kettő dolgot, meg a kávét én is meg tudom főzni. A kávé az kávé, de a bolognainak, meg a milánóinak köze sincs a valódihoz. Viszont a 3 gyerök az úgy túrja befelé, hogy nagyon kell figyelni, jusson nekem is. :D Bazsalikomból sokat szórok bele, oregánóból kurva sokat. Cukorból semmit, nem puding az.

Az igazi bolognaiba van sárgarépa is. Na olyat én nem teszek bele.

Egyetemes szék és fogalól hallották.

Atörökk 2014.03.11. 10:38:55

@dr. phil. Sün‼ ツ: @Tanácstalan:
Mindegy, mit raksz bele, a lényeg, hogy a végén marhapörkölt legyen!

igi1 2014.03.11. 10:41:22

Ha veszel otthon a coopba 800 ft-ért gírosz alapot, salátát hozzá (esetleg magad csinálod 3-4 paradicsomból, rendes salátalevelekből, sárgarépából, káposztából), meg hozzá mézes - mustáros mártást házilag, esetleg elcapplatsz pesten kérni csak gírosz húst egy étteremből elvitelre (nem tudom, hogy ezt engedik-e), vagy csinálsz otthon magadnak csirkés -változatot, már jobban jársz.

Szerintem 2-3000 forintból tudnál csinálni 10 gíroszt.

Szintén 2-3000 forinttal számolva

(paradicsomlé, gomba, kukorica, minden feltétet 400 forinttal számolva) plusz a fél kiló lisztet, tejet, élesztőt erre 500-at számolva, plusz egyéb drágább feltéteket (bacon szalonna szintén 400-ért), meg esetleg az áram - anyagköltséget is számolva
kb. 1 órára számolva

3-4000 forintból kijön 3 pizza, esetleg 4, plusz valami ropogtatnivaló is

(én szoktam olyat csinálni, hogy csak megsütöm a pizzatésztát kicsi darabokra szeletelve véletlenszerű alakzatokra, és a megmaradt mártással ropogtatni a tévé előtt, ezt szokták Angliában adni előételnek, pasto - szósszal)

A lasagne az, ami nagyon drága, viszont sokáig megvan, a lasagnét olyan 4-5000 forintra tippelem, és ott inkább az elkészítési idő az, ami megnyomja az árat

Ha van családod, élvezetesebb őket is bevonni a készítésbe, mert érzed az illatokat, esetleg a gyerkőc is szívesen beszállna, és a párod is néz, ahogy főzöl, akkor ő is be szokott jönni a konyhába kóstolni :)

Szóval étterembe csak nagyon ritkán megyek, és oda is csak olyan helyre, amit már előzőleg megjárt a rokonság, és tudja a nép, hogy jó volt a kaja.

igi1 2014.03.11. 10:43:10

@Tanácstalan: a lasagnéba is kötelező a sárgarépa.

Összepárolva a hússal nagyon finom tud lenni.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.03.11. 10:44:04

@Tanácstalan:
Sárgarépa mindenben van!

@atörökk:
Nem mindegy, mer ha kimarad pl a kókuszreszelék, akkor erőssen állott íze lesz, és nem áll össze túrógombóccá!

Atörökk 2014.03.11. 10:45:35

@dr. phil. Sün‼ ツ:
Ha nem áll össze, jobban meg kell lisztezni, esetleg több betűtészta köll bele! Na!4!!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.03.11. 10:45:38

@igi1:
Én a mártást mindig a tv mögött ropogtatom!44!

igi1 2014.03.11. 10:48:16

@dr. phil. Sün‼ ツ: az nem jó, ha zugevő vagy, és a többiek ne lássák. :P

Én se szeretem, ha eszem a kajámat, és bárki úgy néz, mint aki ő maga is azt akarná enni, amit én, szinte kitépve a számból.

Senkinek semmi köze az én kajámhoz, és ne nézzenek rám, amikor eszek, nézzenek a saját tányérjukba.

Egy étteremnek meg illik tudni azt, hogy hány főt tudnak elvállalni egy este.

Manyecska 2014.03.11. 11:09:12

Billentyűzetbe folyt cérnametéltet hogyan kell kiemelni..?:D
Fúúú dejóképű postás volt most itt aztaaa:D !

igi1 2014.03.11. 11:11:09

@Szőkenő Szarvas: ollóval vagy szemöldökcsipesszel, az mindig van a közelben :)

Manyecska 2014.03.11. 11:13:22

@igi1: ez a postás nagyon deli legény volt, köll?:P Mondjuk el is felejtette ideadni amit akart:P:P:DD..amióta itthon vagyok folyton hoz valamit a postás-igazolványt, stb. Nagyon elégedett vaok. Asszem írnom kell a Homárnak:D

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.11. 11:14:53

@Szőkenő Szarvas: "Billentyűzetbe folyt cérnametéltet"

Utána köpsz, és a nyálban lévő enzimek feloldják.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.11. 11:18:52

@Szőkenő Szarvas: Nem fér be a nyelved a billentyűk közé. Vagy ha beerőlteted, nem tudod kihúzni. Ha mégis megpróbálnád, lécci, képet külgy!

Majd kifolyik.

igi1 2014.03.11. 11:19:48

@Szőkenő Szarvas: ja, de előtte tegyél mézet rá

Manyecska 2014.03.11. 11:20:07

@atpijkamo: a Zoli ezt látná,hmm,:DD:PD

Manyecska 2014.03.11. 11:21:22

@igi1: azt az a másik hülye szereti!:D:P:D

Manyecska 2014.03.11. 11:25:39

A Jackyll rákapott az igény szerinti szoptatásra vagy mi a bré van már???:D:P

Manyecska 2014.03.11. 11:26:45

@dr. phil. Sün‼ ツ: a Zolit??? nemár. két számmal kisebb arca lenne. Kár lenne érte:D:PP

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.11. 12:03:14

@igi1: Nem lehet, hogy nem is a kaját nézik? :)

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.11. 12:04:41

@Szőkenő Szarvas: Te meg pont most vagy impotens? Szívás. :D :D :D

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.11. 12:05:38

@atpijkamo: A kóla gyorsabban dolgozik és korróziógátló a hatása. :D

Manyecska 2014.03.11. 12:22:02

@Tanácstalan: mondhatni. Erősen ellenjavallt. Fenese érti, dehát pappír is van róla!:P:D

kézműves étcsokimikulás 2014.03.11. 12:26:07

@igi1: "akkor egy kis ételízesítőt"

staljuditon nottel fel te is,ugye???
normalis oskolaban(ahun a fozest oktatjak)az etelizesitot "hulye haziasszony fusz@rkeverekenek" hijjak...
csaxolok...
:)

kézműves étcsokimikulás 2014.03.11. 12:27:31

@Szőkenő Szarvas: irj a kokadt janinak,neki volt a porjektje a kakaobiztos billentyuzet,hatha neked is tud valamit ajanlani...
:D

kézműves étcsokimikulás 2014.03.11. 12:28:51

@dr. phil. Sün‼ ツ: a furjtojast ki ne hagyjuk...
ha man staljudit...

ja es a pisztaciat...

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.11. 12:29:02

@Szőkenő Szarvas: Aztán ilyenkor ellenállhatatlan a kényszer, mert nem lehet, mi? Hajjaj. :D :D :D

kézműves étcsokimikulás 2014.03.11. 12:44:33

@dr. phil. Sün‼ ツ: upsz...

figyelmetlen voltam...
vessetek a mokusok ele...

jovok egy malnapalesszel neked...

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.03.11. 12:59:59

dzsekill drághám, merre jársz?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.03.11. 13:01:23

Hol a fonál?
Nem tudom követni, állandóan zavarnak valamivel :(

neet 2014.03.11. 13:24:21

Nem tudok mit hsz-ni, nem szeretem a gyrost...
Viszont a spenótos palacsintát esküszöm, h egy olyan helyen ettem először, ami valami 3 török tesó névre hallgatott. Valahol a Blaha és a Nyugati között, de már rég volt és sötét... asszem a nyugatihoz közel.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.11. 18:26:59

@Tanácstalan: "A kóla gyorsabban dolgozik és korróziógátló a hatása."

:)) Csak a cukros kőla összeragasztja. A Zéró kóla nem ragad.

joska61 2014.03.12. 09:28:27

@igi1: Jártál te már étteremben? Főleg csúcsidőben? Egyébként többek között azért megyünk ilyen helyre, hogy ne nekünk kelljen dagasztani.

Répalaki Edömér 2014.03.12. 21:20:53

Gyros - (38p) színes, szinkronizált, feketeleves ízű, magyar-görög tragikomédia, 2014. A magyar hangja: Döner György
süti beállítások módosítása