Tékozló Homár

Felfüggesztették a tarifával trükköző taxist

2014.04.01. 09:37 | jackyll | 45 komment

Gabit reptérről hazafele megpróbálta lehúzni a Főtaxi egyik sofőrje menet közben történt tarifaváltással. Miután ezt kiszúrta, a taxis nem akart nyugtát adni, mert közben törölte a díjat az órából. A Főtaxi még szombat este felfüggesztette a csávót:

A reptérről jöttem ma (szombat reggel 9-kor)  Főtaxival. Most ők kapták meg a drosztot. A bódéban egy ember osztogatja a vouchert, ami nem túl sok mindenre jó, rajta van a rendszám, a taxis száma, megadja, hogy mennyi km lesz az út és ez kb. mennyi lesz forintban. Stimmelt az összeg, rendszeresen taxizom, vágom az árakat. Egy csilivili hostess kísér oda a taxihoz. Pont úgy, mintha komolyan vennék a drága vendéget. Hát nem.

El is indultunk, 1-es tarifával. A címhez közeledve vettem észre, hogy már 2-essel megy az autó, és a számláló is felpörgött. Megkérdeztem a taxist, hogy miért váltott 1-sről a 2-esre, mire azt válaszolta, hogy 1-es tarifán megy az autó, és ekkor le is nullázta a számlálót. Amikor megállt a házam előtt, kértem tőle nyugtát, amin rajta van, hogy mennyi kilométert ment, milyen tarifával. Azt mondta, ilyet nem tud adni, csak számlát tud adni.

Itt már nagyon gáz a történet, én speciel tudom hogy neki KÖTELEZŐ ilyet adnia. Mondtam neki. De ő csak számlát tud adni. Jó, akkor felhívom a központot. Ekkor már azt mondta, hogy akkor fizessem ki a voucheren lévő összeget, de hát ez nem így megy, meg egyébként is.

A központ persze azt mondta, hogy oda kell adnia a "slejfnit" (gondolom, ez lenne a nyugta). Ki volt hangosítva a telefonom, de az ürge úgy tett, mintha nem hallotta volna. Majd megpróbálták elérni rádión, nem volt elérhető. Hm. Nagy nehezen bekapcsolta a rádióját, ott elmondta neki egy hang, hogy ha tőle "slejfnit" kérnek, akkor neki oda kell adnia. Azt mondta, rendben.  De ahogy letette, még mindig nem adott. Most a következő története azt volt, hogy törölte a díjat az órából (WTF?????), ezért csak számlát tud adni. Mire újra hívtam a központot, megkértem őket, hogy legyenek szívesek akkor ezt egymás között megbeszélni, bánom is én, nekem erre viszont se időm, se kedvem, se energiám.

Ps: miért kéri el a vouchert a sofőr? Az nem az enyém? Minek nyomtatják? Minek adják akkor ide? Miért nincsenek a tarifák kiírva? Miért nincs a Főtaxi elérhetősége kiírva?  (hátul sehol sincs egyik sem)

INSANT UPDATE: A Főtaxi még szombat este azt válaszolta, hogy felfüggesztették a taxist és kivizsgálják az ügyet:

Nagyon gyorsan kaptam választ a Főtaxitól, úgy néz ki, hogy komolyan veszik az ügyet. Továbbítom a tőlük kapott választ. Nekem azért fontos ez, mert pl. a gyerekem is olyan korba ér, amikor már taxit használ, és persze őt is megcsinálták (egy másik társaság). És vannak jó páran, akik nem képesek ilyen helyzetben hatékonyan megvédeni magukat.

üdv,  Gabi

---------- Továbbított levél ----------
Dátum: 2014. március 29. 19:32
Tárgy: RE: Panasz főtaxi, reptéri fuvar, rendszám: ECT-318, taxis száma 1148

Tisztelt Gabriella!

Köszönettel vettük észrevételét, amelyet szolgáltatásunkkal kapcsolatban tett. A 100 éves Főtaxi célja az utazóközönség maximális elégedettsége, amelyért igyekszünk mindent megtenni. Sajnáljuk, hogy legutóbbi utazása során kellemetlen élményben volt része.

Bejelentése alapján a szerződött taxis vállalkozót azonnal felfüggesztettük és az Főtaxi Etikai Bizottságának soron következő ülésére berendeltük. A Bizottság vizsgálni fogja, miért nem adta át Önnek a taxis a nyugtát, miért kérte el a vouchert, és miért nem volt látható a hátsó ablakon a Főtaxi tarifatáblája, amelyen elérhetőségünk is megtalálható.

Az ügy kivizsgálását követően, annak eredményéről haladéktalanul tájékoztatni fogjuk.  

Tisztelettel;

D. Zoltán
taxi-üzletágigazgató
Főtaxi Zrt.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

AtiSnatch 2014.04.01. 09:39:46

Nincsenek hozzászólások.

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2014.04.01. 09:41:14

A Főtaxi nem hivatalos hirdetését olvashatták.

AtiSnatch 2014.04.01. 09:43:01

megcsinálták a gyerekét? egy taxiban? hmm, érdekes.

vape 2014.04.01. 09:44:22

@AtiSnatch:
A "megcsinálásról" nekem is más jutott hirtelen eszembe.:)
Nem lenne egyszerűbb úgy írni, hogy: "gyerekem is olyan korba ér, amikor már taxit használ, és persze őt is ÁTVERTÉK (egy másik társaság)."

amsz · http://www.amator-szexvideo.com 2014.04.01. 09:47:34

Azért azt nem írja le, hogy menyiben tért el az összeg.
Lehet 100Ft-on meg itt a hiszti.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.04.01. 09:50:00

Ajjjaj!
Hogy szakérti ezt meg a szakértőnk?
Ja, megvan: a taxiórába bisztos pendráj vót bedugva.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.04.01. 09:53:33

"Nekem azért fontos ez, mert pl. a gyerekem is olyan korba ér, amikor már taxit használ, és persze őt is megcsinálták (egy másik társaság)."

Ezt tudná valaki értelmezni?

AtiSnatch 2014.04.01. 09:54:15

@dr. phil. Sün‼ ツ: hidd el megoldja... :D vót e WIFI a taxiban például? mer nem mindegy.

AtiSnatch 2014.04.01. 09:58:28

@dr. phil. Sün‼ ツ: megcsinálták a lányát (remélem lánya van és nem fia) a taxi hátsó ülésén, hogy megament idézzem : PINA! mit nem értesz?

2014.04.01. 10:00:10

posztoló jól tette, így kéne mindenkinek megvédenie az érdekeit. Ha már homár - egy fogyasztóvédelmi blog és végre olvashattunk jó példát.

AtiSnatch 2014.04.01. 10:11:39

@dr. phil. Sün‼ ツ: gruppen, lehet film is van róla? Brazzers Taxi :D

AtiSnatch 2014.04.01. 10:15:38

@Kulics: a poszttal nincs gond. pont

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.04.01. 10:17:01

mikor még kizzsiráf voltam, akkor aszittem, hogy a felfüggesztés azt jelenti, hogy valakit felakasztottak. rettegtem a híradó alatt mindég, hogy most hány embert akasztottak fel már megint.

Manyetska 2014.04.01. 10:24:57

Inkább azzal törődhj , hogy egy egész thársaságh megh csinálta a gyherekedet!

zooDoo 2014.04.01. 10:25:22

Utaztam a limóval ( a gyerekem is azzal szokott, akit megcsináltak a hátsó ülésen) amihez egy hostess kísért. Őt is megcsináltam. Na most a koktélomba egy cseresznye került, a KETTŐ helyett! Mondtam, ez nincs rendben, mire fogta, és megette azt az EGY cseresznyémet is! Faszom, hívjad a főnököt,szóltam dühödten. A központ készséggel tájékoztatott, hogy igenis KÉT cseresznye kell, és a sofőr kezét le fogják vágni.

Manyetska 2014.04.01. 10:27:25

Hová függesztették fel aThaxist? Az Anthi biotikumos csaj mellé?

Ja felfüggesztették:-) Azóta is boldogan hordja a részegeket éjszakánként. csacsi poszter meg elhite:-)))))

Manyetska 2014.04.01. 10:29:08

@AtiSnatch: Thermészetben fizethett a kisch pina. Több esze van minth anyukájának.
Mindegy mit mutat az óra.

Steckdose 2014.04.01. 10:32:58

Ezért is ritka, hogy jobbnevű társaságok (pl. a Főtaxi) taxisai átverjék az embert. Sokan akarnak taxizni, hiszen ész nem kell hozzá, csak jogosítvány, viszont annyi észhez képest, amennyi a zömüknek van, tűrhetően lehet vele keresni, ha már nem is úgy, mint 20-25 éve, és sokat kell dolgozni, de még mindig jobb, mint az utcaseprés vagy hasonló olyan foglalkozás, amit amúgy észbeli képességeik alapján elcsíphetnének.

Így a jó hírnevére ügyelő cég megteheti, és meg is teszi, hogy már csak gyanú esetén is megszuttyongassa a fillérbaszót - tudja, hogy sorban állnak azok, akik a helyére állnának.

Ezt viszont a taxisok is tudják, így ritkán reszkírozzák, hogy így járjanak. De, mint az ábra mutatja, még így is akad olyan iditóta, amelyik igen.

Manyetska 2014.04.01. 10:35:21

Tanulhatnának a termékbemutatósok!

Tisztelt ügyfelünk! Köszönjük bejelentését. az ügyet alaposan kivizsgáljuk. Az ügynök vállalkozó kollégát felfüggesztettük. A vizsgálat eredményéről tájékoztatjuk.

Rövidebben. szopatunk luzer,józsi azóta is árulja a vackokat 10Xes áron, addig áljál féllábon amig ujabb levelet kapsz.
Ja közbe letelik a 8 nap ugyhogy a terméket baxhatod mostmár fizetned ke..

A kommunikáció nagyon fontos!

Littlewood · http://mslittlewood.blogspot.hu/ 2014.04.01. 10:35:53

A nagyobb cégek taxisaival nekem nincs rossz tapasztalatom. Pont, hogy arra panaszkodnak egyvégtében, mennyire szorongatja a cégük a t.küket, és mennyire sok az ellenőrzés.

Atörökk 2014.04.01. 10:47:09

Remélem, a taxist le is kurvázták.

metal · http://electric.blog.hu 2014.04.01. 12:02:48

@dr. phil. Sün‼ ツ: Persze! A gyerek egy taxi hátsóülésén készült, vagy lehet, hogy az elsőn:)

lutria 2014.04.01. 15:46:00

Ha többször is törölte a számlálót akkor mi alapján akarta kifizettetni az utat,ha 0 forintot mutat akkor köszi a fuvart és viszlát...

Aureliano Buendía 2014.04.01. 16:40:14

De legalább nem kurvázta le.

Aureliano Buendía 2014.04.01. 16:43:04

Vajon kiskorú tömeged megrontásáért volt feljelentés?

Mellesleg nyilvános faszkorbács a takszisnak a főtakszi székházában.

FDToth 2014.04.01. 22:14:25

Mostanaban azzal trukkooznek h direkt hosszabb utvonalon visznek (ami idoben is hosszabb persze). Mikor megallt kerdeztem h miert hegyen-volgyon keresztul vitt, nem lett volna egyszerubb es rovidebb (idoben is) erre meg erre. Hablaty h igen meg nem meg ugy meg nem ugy, es engedett arbol kb 15%-ot (az mar nem az en dolgom h hogyan kivitelezi, en szamlat kerek, ez a lenyeg)

dpeti · http://www.ninapartmentsphuket.com 2014.04.02. 04:25:48

@FDToth: es mikor elindult masfele mint ahogy gondoltad miert nem szoltal neki? Mirt csak erkezeskor?

komment2010 2014.04.02. 09:25:49

Nem tudom miért kell minden posztot a hülye hozzászólásokkal szétcseszni. Vajon ezért a sok majom pénzt kap vagy a recskázások közé valami "értelemes" szellemi munkát is bepakol a sok IQ harcos...? Nagyon helyes hogy megfingatták a taxist.
Kicsit OFFolok azért én is: :D Már 1-2 éve csak nagyon ritkán taxizom szerencsére, de előtte elég sokat mentem és életemben eddig 1 normális taxissal találkoztam. Egy fiatal csókával aki megmondta a tutit: az a taxis amelyik sír az hazudik!! A taxizás nagyon komoly bevételi forrás, faszán megélhet belőle az emberke. Aki sír az kapja be... Helyes álláspont, ha nem tetszik a rendszer lehet menni gépsor mellé napi 10 órában robotolni, 1/5 pénzért. Ahány taxist ismerek annak 95%-a családi házban lakik ahol volt még min. 1 autó a családnál. Faszán ment a szekér. Lehet savazni!!! Köcsögöm széken!

kalandozomagyar 2014.04.02. 10:06:13

Hát mióta központilag adják ki a fuvart és fix az ár a taxisok úgy csalják el az adót, hogy az út 3/4-én kinyomják a taxiórát, majd új utat kezdenek. Így hivatalosan ő csak kevés pénzt keresett, te meg fizetheted a teljes árat... Vagy véletlen én is ezzel az egyetlen taxissal jöttem a múltkor, de ennek elég kicsi a valószínűsége...

BelAmi 2014.04.02. 10:16:54

komment2010: "Nem tudom miért kell minden posztot a hülye hozzászólásokkal szétcseszni. Vajon ezért a sok majom pénzt kap vagy a recskázások közé valami "értelemes" szellemi munkát is bepakol a sok IQ harcos...?"
Teljesen egyetértek. Az ilyen idiótákat mind ki kellene zárni, véglegesen.

mémyeti 2014.04.02. 10:29:30

Azt hittem már kevesebb kőbunkó, tajparasz, sötét, ocsmány, hányás, szarcsimbók fostalicska van, (nem az önmaga érdekeit védő utasra gondolok).

joska61 2014.04.02. 11:16:45

@FDToth: Mostanában????? Mindig is ez volt a taxisok módszere.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2014.04.02. 11:56:32

Szóval a posztolónak volt egy ingyen fuvara a reptérről.

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2014.04.02. 11:57:15

egyszeru a sztori megoldasa :)
a kiscsajbol nem nezte ki a taxis hogy oda tud/fog figyelni, velem is elofordult, igaz sajnos en nem tudtam ilyen szepen kifingatni az ellenerdekelt felet, szoval gratula :)

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2014.04.02. 11:59:20

@kalandozomagyar: Én rendesebb társaságokkal utazom, végig megy az óra és normális árat fizetek. Persze a nyugta ismeretlen fogalom, egyszer találkoztam vele egész életemben (mondjuk azt külföldön is csak kérésre adnak).

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2014.04.02. 12:00:52

@Littlewood: Aki panaszkodik az ellenőrzésre, annak valószínűleg van titkolnivalója...

AtiSnatch 2014.04.07. 07:11:22

@tdaniel84hun: csak jól kell időzíteni :D látom hazaértettetek :)

xyzt 2014.04.09. 16:33:33

"Kedves"Gabika! Gondolom azért az ingyen taxizás,(miről ugyan nem említ egy szót sem )nem jött rosszul....valamint(slejfnit) azaz nyugtát a fizetéssel egy időben kell adni! A taxis előre ad slejfnit a potyázótól utólag,hogy követeli a viteldíjat?!(jót röhög a markába)Nem mintha most nem ezt tenné.....Kirúgatott egy embert úgy hogy a viteldíjat esze ágában nem volt rendezni...Jó és ravasz trükk...így az országot is belehet utazni taxival!!!elgondolkoztató,hogy valóban minden úgy történt-e ahogy "Gabika" Állítja....hmmmm ennek ellenére nagyon sajnáljuk Gabikát...

Jöjjenek viszont a tények!
1.
De ha az említett taxis az órát törölte akkor slejfnit hogyan tudta az etikai bizottságnak bemutatni?!

amit szintén akkor és ott fénymásoltak...

2.

számlaadási kötelezettség! -mindig a fizetéssel egy időben történik-!

azaz kapom a pénzt adom a nyugtát (slejfnit)!

ebben az esetben fizetésről nem beszélhetünk hiszen "Gabika" nem fizetett csak reklamált!!!

3.
A számla 8500 ft-rol szolt ami egy irány ár.A forgalom függvényében változhat!

a ház előtt 8870 ft volt! (300 méter valóban kettes tarifával lett megtéve-(ki csalni akar szerintem nem 370 ft-al próbálkozik) de nem tarifát váltani akart a kolléga hanem órát leállítani,hogy a 8500 ft-ot ne érje el.Mivel az utazást megelőző 30 percében "vita" ment a 2013.szeptember. 01-én eltörölt fix transzfer árról (mert hogy "Gabika" rengeteget utazik taxival) csak már elfelejtette,hogy eltörölték..(na meg persze "Gabika"eddig csak az ő szemszögéből írta le a vélt panaszát)
4.

A kolléga tévedett valóban rossz tarifában ment 300 métert! ennek nyoma van!

"Gabika" a háza előtt ezt szóvá is tette a taxisnak,ki közölte,hogy természetesen a 8870 ft-ot nem kell kifizetni hiszen leállítani és nem át álltani akarta az órát.(tévedett és elnézést kért)

"Gabika" ekkor rögtön a főtaxihoz telefonált és ez stimmel is mint,hogy az is hogy a központ rádión utasította a taxist,hogy adja oda a slejfnit az utasnak!

A taxis 8000 ft-ot szeretett volna kapni az utastól.

"Gabika" még a telefonszámlát is a taxissal akarta kifizettetni de ez sem probléma,slejfni a taxis kezében és kéri a pénzt az utashoz fordulva a hátsó ülésre és mondta,hogy ha kell még számlát is ír ha esetleg eltudja számoltatni a cégével! (ellenben "Gabika" állításával hogy a taxis nem tud slejfnit adni csak számlát tud írni...)

szóval slejfni a kézben szó szót követett majd "Gabika fizetés nélkül távozott!!
5.

A fötaxi valóban felfüggesztette a kollégát illetve a szerdai Etikai Bizottsági meghallgatás alkalmával hol az órából kinyomtatott slejfni illetve az óra napi zárása is be lett mutatva.Mindezek ellenére az utasnak adtak igazat ki nem fizetett!!!

És a kollégát azonnali szerződésbontási javaslattal elbocsájtották!

"kedves Gabika"! szerintem körvonalakban ez lenne a lényege az egésznek illetve még annyi ,hogy 8000 ft-al tartozik....

De a taxis kolléga nevében nyugodtan írhatom.hogy ennyi talán fedezi a telefonszámláját azt a 7 percet!

Tisztelettel : "csak egy " taxis.

Dr. Panasz Muki 2014.04.11. 13:28:09

@xyzt: hm érdekes, hogy ilyen belső információk itt megjelennek. Honnan veszed ezeket?

Mindenesetre írtam a gazdádnak, majd vele megbeszéled.

Dr. Panasz Muki 2014.04.11. 14:24:08

@xyzt: nesze, itt van ez hidegzuhanykényt, hűsd le magad. A NAV (is) egy kicsit másképp látja ezt a nyugtaadási kötelezettséget.

www.nepszava.hu/articles/article.php?id=667093

ahanem01 2014.06.02. 12:59:10

De miért kellett felkötni a taxist?
süti beállítások módosítása