Tékozló Homár

Járhat-e kutya az IKEÁ-ba?

2014.10.17. 14:22 | Homár Hilda | 221 komment

full_6_72dpi1500WEB.jpg

Csudálatos téma hétvégere: be lehet-e vinni egy 4 kilós kutyát szatyorban az IKEÁ-ba? És egy 8 kilóst? És pórázon? Mondjuk egy 30 kilóst? És mit mond a rendelet? És mit mondanak a homárok? (Én azt, hogy tényleg nem közintézmény az Ikea, de ebből csak annyi következik, hogy rendelet nélkül is eldöntheti, hogy beenged-e kutyákat.)

Mehessen kutya az IKEÁ-ba?
Jóhogy!
Csak kistestu, szatyorban
Az áruházba ne, de le lehessen adni oket, mint a gyerekeket
Nem, nem, soha!
Poll Maker

 

Tisztelt IKEA!

A közelmúltban a Zuglóban található áruházukba szerettünk volna bemenni, úgy mint az évek során már számtalanszor, egy kis méretű 4 kg-os kutyával. A kutyát mindig is egy hordozóban vittük, ezúttal is így próbáltunk bejutni, ebben a biztonsági őr megakadályozott, mindezt olyan alpári stílusban, hogy az egyébként nem túl érzékeny párom sírva fakadt. Ekkor hívattam az áruház vezető, ugyanis korábban is ért már hasonló sérelem, de az akkori vezető elnézést kért és elmondta, hogy nincs akadálya, hogy a kutyával bemenjünk.

A mostani esetnél, ez nem így volt és a vezető hivatkozott az alábbi rendeletre, szó szerint a b) pontjában leírtakat elmondva. Ezt tudomásul véve eljöttünk, de nem egészen értettem, hogy akkor például éttermekbe miért lehet kutyával bemenni? A rendeletet tanulmányozva egyértelmű lett a válasz. SEMMI nem tiltja a kutyák áruházba történő bevitelét!

Idézet a rendeletből, pirossal kiemelve a mondat, mely az áruház vezető részéről hangzott el:
“ Budapest - Zugló Képviselő-testületének
53/2004. (X.21.) önkormányzati rendelete az állatok tartásáról
/egységes szerkezetben az 50/2011. (XI.23.) és a 18/2012. (III.30.) rendelettel/
21. § (1) Nem szabad ebet (kivéve vakvezető ebet és az intézményeknél őrző-védő feladattal tartott ebeket) beengedni, bevinni
a) oktatási, egészségügyi (kivéve állatorvosi rendelő), szociális, kulturális intézmény területére,
b) ügyfélforgalmat lebonyolító közintézmény épületébe,
c) a közfogyasztásra szánt élelmiszert, ételt előállító helyiségbe.”

Az IKEA áruház nem közintézmény, ugyanis közintézménynek minősül:

Társadalmi célú szervezet; az állam vagy egy hatóság által létesített, annak hatáskörébe tartozó, és az állam vagy közösség céljait szolgáló intézmény.

Kérem, hogy a leírt tények alapján szíveskedjenek a jövőben, a rendeletnek megfelelően, a kutyákat beengedni!

Üdvözlettel:

Nagy Attila

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

VVICC 2014.10.17. 14:23:49

Balkán, mit vár a posztoló?

gyorossyerno 2014.10.17. 14:26:12

én sem értem miért lehet étterembe kutyával bemenni

hovatűnt démonhill 2014.10.17. 14:27:20

nem az a kérdés, hogy lehet-e, hanem hogy mi a jó frásznak cipeli oda valaki a kutyát. ennek mi értelme? hogy a kutyának nem jó, az egészen biztos.

gyorossyerno 2014.10.17. 14:28:20

@gyorossyerno: sőt, azt se hogy miért KÉNE kutyával menni ikeába, játszótérre, étterembe, könyvtárba, múzeumba, műtőbe

Dr. Kix 2014.10.17. 14:33:27

Szíve joga eldönteni az Ikeának, hogy beenged-e kutyát vagy sem. Ha nekem lenne bútorboltom, én se engednék oda be kutyát.

Elég ha csak 10-ből 1 neveletlen, máris felugorhat a bolt a szopórollerre.

Manyecska 2014.10.17. 14:44:24

Pont most akartam elégedett ügyfél-posztot írni a Freshnapf-ról, tegnap ott kutyultunk:)-hámot vettünk neki azt próbálni kellett.:D nálunk a gyóccertárba nemhogy beengedik a kutyát hanem szóltak hogy nyugodtan jöjjek be!:D:O ...., ezért is volt meglepő amikor állok a sorban ott és hallom hogy valaki Fifikézik, megfordulok mosolyogva oszt átesek egy hatalmas kaukázusi juhászkutyán, csak a feje volt akkora mint egy Fifi. :DDD

Manyecska 2014.10.17. 14:46:03

Mondjuk tegnap a kutyám is elegánsan lehugyozta a 20kg-os táposzacskót lendületből:D az eladó felsikoltott. Ezért én is.:D nade ott egymás után huggyantanak le mindent sajnos a kanok, eleve felmosóvödör áll a sarokban..:D

Manyecska 2014.10.17. 14:48:37

A Flóriánból is kitessékelték a mámit a bazi nagy németjuhászával:D azt mondta neki egyszerűbb ÁTmenni az áruházon mint megkerülni. :DDD!

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2014.10.17. 14:49:55

jól tették a faszér vitték a kutyát a bótba? oszt most attól hogy egy 4 kilós pinanyaló akkor be lehet vinni? én se viszem le a kocsmába a kuvaszomat pedig igazán jámbor jószág amikor ott vagyok mellette nem harap meg senkit

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2014.10.17. 14:52:37

@Manyecska: aszondod hogy ott kellék a vödör mint a pípsóban?
amúgymeg ez ojjan hogy egy kutyás bótba mennyen be a kutya oszt ha odahugyozik hát mi van. de ha mongyuk a kanapét hugyozza szét akkor mán baj van

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.10.17. 14:54:13

" A rendeletet tanulmányozva egyértelmű lett a válasz. SEMMI nem tiltja a kutyák áruházba történő bevitelét!"
Áruház házirendje esetleg?

Manyecska 2014.10.17. 14:55:48

@Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr: há, táskában elvileg jegy sem kell neki a metróra! az enyém 10kg-os sajnos, mentségemre szóljon találtam az utcán:) havanese-kuvasz keverék:D /némi spániellel, viszont hófehér..:D/

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2014.10.17. 15:00:39

@Manyecska: de faszért rakod be aszt a szerencsétlen jószágot a táskába? há azért van annak lába hogy járjon. megha a táskába van akkor kézbe viszed a bort?

Manyecska 2014.10.17. 15:01:43

@Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr: dehogy rakom be, mondom hogy 10 kg! húz mint állat!:D leég a tenyeremről a bőr :P néha, ismered ugye az érzést. :D

Tony Almeida 2014.10.17. 15:02:20

@hovatűnt démonhill: Mert kutyával menni nagyon menő, egyéniséghez méltó. Cöhh.
Rühellem, amikor a kutyab*zikat. "Óhh, kutya, kutya, nyamnyamnyam, nyalinyalinyali, ééén vagy a menő, mert nekem kutyám van, mindenkinek kocc".

ember a holdon? 2014.10.17. 15:08:29

abból, hogy nem közintézmény, nem következik az, hogy be lehetne vinni a kutyát.

Ha lenne üzletem, éttermem stb, valószínüleg nem engedném be én sem. Továbbá, nem hiszem, hogy annak a kis dögnek kényelmes lenne egy szatyorban ücsörögni...
Mi lesz a következő levél? Nem engedték be a tesco-ba, pedig pórázon volt a kutya?
Értem én, hogy kedvenc, meg aranyos meg minden, de attól még egy állat.

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2014.10.17. 15:13:17

@ember a holdon?:
"de attól még egy állat" látnád a Bognár Bélát hétvégente az is egy állat oszt mégis beengedik boltba. mongyuk ő sose aranyos.
@Manyecska: hádemost ha pórázon van akkor nem húz?

Manyecska 2014.10.17. 15:14:17

@Tony Almeida: Engem a tengerimalacommal nem engednek be!!!.., pedig basszus, pórázon megyünk.:( :D

Manyecska 2014.10.17. 15:17:50

@Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr: tegnap kapott egy dupla hámot mert képes kibújni az utca közepén a sima hámból /!!!!/:D, meg ez kék és folyton buzinak nézték a pirosban..de főleg odaengedték a kanokat és verekedés lett pillanatok alatt. enyém alfa:)

Manyecska 2014.10.17. 15:21:25

Kézműves nyúllal be lehet menni?? :P

Manyecska 2014.10.17. 15:23:45

@Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr: amúgy múltkor kénytelen voltam buszra szállni-két megálló- a tengerimalaccal /dokihoz vittem/, oszt felszállt egy ilyen csivavás csaj pont mellettünk, a kutya repülőrajtból startolt rá a malackámra..:)))

Rosszindulatú Vászka 2014.10.17. 15:40:15

Üzenem Svédországnak, hogy TÖBB TISZTELETET A MAGYAR KUTYÁKNAK.

És az a lekváros fasírt se rendes étel.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2014.10.17. 15:40:32

Kutyát beengedünk, de csak ha vásárol !!!!44

Étterembe kutyát? Csak ha ázsiai.. :P nem, nem a kutya..

Csak ízelgetve a témát.. Amúgy elgondolkodtató, hogyha a kedves 4lábúra rájön a szükség... nos gondolom nincs pelenkája.. szóval hová is kerül a cannisz merga?

Rosszindulatú Vászka 2014.10.17. 15:44:18

Ellenbe az ikejába óccsó a hotdog.

kamushamus 2014.10.17. 16:16:46

Én az alpári stílust hiányolom. Mit mondott a Zőr? :)

szelidorzo 2014.10.17. 16:56:28

Ennyire nem szoktam alpári lenni, de a jó édesanyádba hurcold a max nyalásra alkalmas miniatűr korcsodat, de ne vásárolni a boltokba. Majd ha vakvezető lesz belőle akkor viheted.

De tényleg, mi a pöcsnek kell az ikeába kutyát vinni szatyorban????
Idióta és még ide le is írja.

Csimpi csumpi 2014.10.17. 16:57:17

Probalja meg a posztolo (akit amugy nagyon sajnalok), hogy egy dan dogot visz be szatyorban!

Drago Brutic 2014.10.17. 17:02:17

Igaza van az Ikeának. Tényleg fasza lenne, ha szombat délelőtt kb 200 kutya rohanna, csaholna, dörgölőzne egy áruházban. A posztoló rosszul ismeri a törvényt, senkit nem kötelezhet, hogy a kutyáját beengedje, csak azért, mert néhány hely jófejségből eltűri. Gyakorlatiasan pedig nem értem, hogy egy kétórás vásárlásra nem lehet otthon hagyni egy kutyát?

Csimpi csumpi 2014.10.17. 17:02:19

Ja, es a gusztustalan kutyaddal egyutt rugnalak ki az etterembol. Mit kepzel magarol a poszt tolo?

Nem etterembe valo a kutya. Max. ha szervirozzak.

Kupon Kriszta · www.kuponalvilag.hu 2014.10.17. 17:12:30

Tisztelt Nagy Attila úr!

Nincs semmi gond, ha az ölebnek nem tetszik a kiválasztott bútor, az IKEA eredeti csomagolásban harminc(IKEA Family Kártya) tulajdonoknak hatvan)napon belül visszaveszi a teljes vételár visszafizetésével.

Üdvözlettel,
Kriszta.

Ha ez sem segít, beszéld meg Annával!
www.ikea.com/hu/hu/

venszivar 2014.10.17. 17:14:17

Az ikejja azt feltételezi, hogy kiknek picsa nyaló patkányuk van, azok tehetősebbek, tehát beakar nyalni nekik
mikor le is szophatnák őket.
KUTYA PÁRTI VAGYOK! de amelyiket a picsák a hónuk alatt cipelik, azok degenerált kitenyésztett vakarékok.

Manyecska 2014.10.17. 17:15:50

@Csimpi csumpi: mér, ha lapraszerelt állapotban viszi be... :DDD

Manyecska 2014.10.17. 17:17:01

És ha a kutyának törzsvásárlói kártyája van? Vagy Ikea-pontgyűjtő kártyája?? oszt kézcsók!

Csimpi csumpi 2014.10.17. 17:17:12

@Manyecska: azt hittem, lapraszerelve jon ki vele! :D

igi1 2014.10.17. 17:18:42

@kamushamus: én is.

ez így nem ér, így a poszter a hülye

amúgy gyerekek, SZATYORBAN AKARTA BEVINNI, nem kutyát sétáltatni akart az IKEÁ-ba

mind ezen rugóztok, meg vakvezető kutya példázattal jöttök

szerintem simán be lehetne engedni, hiszen

1. a kutya nem fog kiugorni
2. a kutya nem fog kárt tenni a bútorban
3. a kutya nem tud kijönni a táskából (szatyorból)
+1 a gazdái nem járkálnak úgy, hogy a kutyát csak otthagyják a szatyorban mondjuk egy bevásárlókocsiba

Manyecska 2014.10.17. 17:24:53

@Csimpi csumpi: BINGÓ! eccere mondtuk!:D
Csimpi csumpi 2014.10.17 17:17:12
@Manyecska: azt hittem, lapraszerelve jon ki vele! :D

kívánhacc valamit, sejtem, :P:DD nemost!! Hol ez a hsz-ed mert nem találom, vak-e vagyok??

Manyecska 2014.10.17. 17:26:54

@Csimpi csumpi: ááá, már látom. Settenkedel, gyanús vagy!:DD:P *nagyon röhög* - @igi1: úgy olvastam gyereket szatyorban kell bevinni, épp mondani akartam hogy felettébb jó lenne némely szülő csimótáját megrendszabályozni:D

venszivar 2014.10.17. 17:27:08

@igi1: JA!

Aztán miért ne vihetné be a

-macskáját
-malacát
-görényét
-fókáját
-póni lovát
-papagáját
-pacsirtáját
-majmát
-kígyóját
-óriás pókját
-halait
-stb-stb.

Csimpi csumpi 2014.10.17. 17:30:30

@Manyecska: ha nem tudod teljesitebi, akkor ne ajanld fel :D

igi1 2014.10.17. 17:32:36

@venszivar: akár

vesz egy befőttesüveget, oszt viheti a halait

mi lenne

semmi

Manyecska 2014.10.17. 17:33:26

@Csimpi csumpi: Ez nagyon hülye vicc volt :DD! :D Jóoké térdeplek, kukoricán, hátha..:P

igi1 2014.10.17. 17:34:58

ITT EGY KUTYÁT VITT VOLNA BE TÁSKÁBAN.

fogjátok fel

Nem pórázon, nem szabadon, nem sétáltatva, és mivel így szállítja, a kutya sehol nem tud kiugorni!

AtiSnatch 2014.10.17. 17:35:27

Jóhogynemmá!

Csak kistestű szatyorban!

Az áruházba ne, de el lehessen adni őket, mint a gyerekeket!

Szép kincses Kolozsvár, Mátyás büszkesége,
Nem lehet, nem, soha! Oláhország éke!
Nem teremhet Bánát a rácnak kenyeret!
Magyar szél fog fúni a Kárpátok felett!
Ha eljő az idő - a sírok nyílnak fel,
Ha eljő az idő - a magyar talpra kel,
Ha eljő az idő - erős lesz a karunk,
Várjatok, Testvérek, ott leszünk, nem adunk!
Majd nemes haraggal rohanunk előre,
Vérkeresztet festünk majd a határkőre
És mindent letiprunk! - Az lesz a viadal!!
Szembeszállunk mi a poklok kapuival!
Bömbölve rohanunk majd, mint a tengerár,
Egy csepp vérig küzdünk s áll a magyar határ
Teljes egészében, mint nem is oly régen
És csillagunk ismét tündöklik az égen.
A lobogónk lobog, villámlik a kardunk,
Fut a gaz előlünk - hisz magyarok vagyunk!
Felhatol az égig haragos szózatunk:
Hazánkat akarjuk! vagy érte meghalunk.
Nem lész kisebb Hazánk, nem, egy arasszal sem,
Úgy fogsz tündökölni, mint régen, fényesen!
Magyar rónán, hegyen egy kiáltás zúg át:
Nem engedjük soha! soha Árpád honát!

Manyecska 2014.10.17. 17:35:40

@igi1: szájból szájba lélegezteti őket, vagy hogy?:DDD

Manyecska 2014.10.17. 17:39:13

@AtiSnatch: ebben hol szerepel lapraszerelt kiskutya?:)

venszivar 2014.10.17. 17:39:26

@igi1: Az állatkertben vaon miért nem árulnak bútort? szerinted

epedve várom hülyeséged fojtatását...19h után,

most, LÉPEM!

Rosszindulatú Vászka 2014.10.17. 17:40:53

@igi1: osztán volt-é a kutyának oltása ember ellen? Naugye!

igi1 2014.10.17. 17:43:22

@Manyecska: kb.

há kilyukassza a befőttesüveg tetejét

nem hallottál még ilyenről!?

macskáját (ezt is lehet szatyorba)
-malacát (attól függ, milyen malac, pl. George Clooney malacát simán be lehet tenni táskába)

-görényét őt is simán be lehet vinni kutyahordozóba

-fókáját !? ha van neki, akkor a nyakába is teheti oszt köt rá pórázt vagy felköti úgy, mint amikor a kannibálok viszik az áldozatukat a tűzhöz

-póni lovát hát, ezt már bajosan viszi be bárhová is, esetleg a nyakába veheti, mondjuk, ha van neki párja, akkor tökmind1 ez is

-papagáját ha tud 1-2 kurvaanyázást, nyugodtan viheti

-pacsirtáját a szép énekéért elhallgatják a vevők, és ilyen van már az Auchanbe is gyárilag építve

-majmát ezt nem kell vinni, mondanom se kell miért

-kígyóját ezt is veheti a nyakába, pluszba az őrnek is dobhatja, hogy kapja el

-óriás pókját ez még jobb, hátha elszökik és szaporodik az egyik szekrénybe, vagy bemászik a biztonsági őr gatyájába

-halait kilyukasztott tetejű befőttesüvegbe, és dupla szatyorba viheti

-stb-stb.

igi1 2014.10.17. 17:45:08

@Rosszindulatú Vászka: @venszivar:

mondom, hogy lassan megértsétek

NEM UGORHAT KI A KUTYAHORDOZÓBÓL :D

egyszer már beengedték és nem volt gond

Rosszindulatú Vászka 2014.10.17. 17:47:08

@igi1: ozt honnét tudni, hogy nem kapott veszeccséget szegény kutyuli valamejik hibbant szinglitől? Vagy kergeszarvas kórt. Naugye!

AtiSnatch 2014.10.17. 17:52:42

Néhány embernek a fejére kéne szatyor!

igi1 2014.10.17. 17:54:28

@Rosszindulatú Vászka:

a hülyék későn halnak, az okosak meg hamar kidőlnek

mondjuk egyszer tényleg megkérdezném az ilyen agyonbabusgatott kutyákat, hogy mi a véleményük az ilyen gazdákról, akik beleerőltetik egy szatyorba, és úgy cipelik őket mindenhová, mint a saját gyereküket

aztán ruhát húznak rá, fodrászhoz viszik, kozmetikushoz, meg nem engedik más kutyákkal ismerkedni őket

értem én, hogy a gazdáik hibbantak, de miért kell ezt művelni egy háziállattal

a kutya az kutya, házőrzésre teremtette őket a jóisten

nem gyereknek

Manyecska 2014.10.17. 17:57:49

@igi1: nálunk a tengerimalac is rohan a kutyával az ajtóhoz ha csengetnek:) ha épp kiengedem..de a labda után is.:)

igi1 2014.10.17. 17:59:33

@Manyecska: te is cipeled magaddal a malacot vásárolni az öledben egy táskában!?

:D

Aureliano Buendía 2014.10.17. 18:23:14

@atpijkamo: én nem sajnálom. A posztoló egy hülye.
Az Ikea területe magánterület, szerintem joga van eldönteni, hogy beenged-e kutyát, vagy sem.

Ja, és szerintem a kutyának max utcán a helye. Amúgy meg olyan étteremből ki is jönnék, ahova kutyát engednek be.

igi1 2014.10.17. 18:52:35

Én attól szoktam frászt kapni, amikor viszik a kutyát a buszon póráz és mindenféle védőfelszerelés nélkül.

Értem, hogy cuki, de akkor azért parázik az ember, mert nem kis ölebeket visznek cuki táskákba.

SzerződésSertés 2014.10.17. 18:55:13

Nálunk Svájcban simán beengedik a kutyákat az Ikeába, mondjuk az is tény, hogy itt nem dísztárgyként, meg házőrző tartozékként vannak tartva, hanem rendesen nevelik őket. Azért megkérdezném, hogy mi olyan kárt tud okozni egy fegyelmezett kutya, amit bármelyik random négyéves gyerek nem tesz meg?

Aureliano Buendía 2014.10.17. 19:12:00

@SzerződésSertés: az a baj, hogy csúsztatsz. Szerintem a fegyelmezett kutyának nem a random négyéves gyerek az ellentéte.

A hangsúly a nevelésen van. Úgyhogy a kérdést az alábbi párhuzamok mentén tedd fel újra (akár magadnak is):

-neveletlen kölök/neveletlen kutya
-megnevelt gyerkőc/fegyelmezett kutya.

De nagyon leegyszerűsítve: a gyerek nem szarik a rá a Gulört szőnyegre.

Navarone 2014.10.17. 19:13:41

Ez a balkáni gondolkodás. A dán IKEA-ba simán lehet kutyát vinni. Igaz, ott vevőbarát gondolkodás van már.

igi1 2014.10.17. 19:20:01

@Manyecska: majdnem: a tetveket :)

venszivar 2014.10.17. 19:21:19

@SzerződésSertés: a picsanyalónak mit vesznek ott? Mert a "mellszívóknak" CSAK-CSAK lehet pár bútort, ágyneműt stb kapni.

a patkányt a hónuk alatt vivő picsának ált nincs gyermeke.

Manyecska 2014.10.17. 19:27:00

@venszivar: :D mellszívó. ez jó. cukik amikor már alig lehet karban tartani őket de még szopnak:D olyan négy-ötéves korig:P á, viccelek,enyém 8 hónapos volt aztán amikor kijönnek a fogak hmmmm, na az "marha jó" tud lenni!:DD Inkább egy csivava, tényleg.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2014.10.17. 19:29:06

Nem lehet, hogy a vezető elvtárs a "c) a közfogyasztásra szánt élelmiszert, ételt előállító helyiségbe" pontra szeretett volna hivatkozni, csak nem sikerült?

Aureliano Buendía 2014.10.17. 19:42:19

@Navarone: balkáni gondolkodás balkáni mentalitásra adott válaszként.

A kutya nem dísztárgy, amit hurcolunk magunkkal. Amelyik meg nem bír ki 2-3 órát a gazdája nélkül, azt a posztoló és hasonszőrű társasi vigyék kutyapszihómókushoz.

PannonBoy 2014.10.17. 19:43:48

Elmebeteg a poszter. Minek akar kutyát vinni egy áruházba? Undorító!
Örülök, hogy sikerült megakadályozni.
A kutyák különben is mocskosak.

venszivar 2014.10.17. 19:58:17

@Aureliano Buendía: nem a patkány nem bírja ki....
a picsa csinál úgy!
ha lenne gyereke! azt otthon hagyná a dadusra!?! ha LENNE

Túrós Rudi 2014.10.17. 20:06:32

@gyorossyerno: mi pl. étterembe szoktuk vinni, ha hétvégére elutazunk eleve visszük magunkkal, mert nem éri meg időben és anyagilag sem hogy a megbízható ismerőseinknél hagyjuk. De a szálláson sem hagyjuk ha nem muszáj, bár ott is csendben marad, de az a jobb, ha magunk mellett tudhatjuk. Bebújik az asztal alá, és észre sem veszi senki, hogy ott van, esetleg ha jön egy másik kutya, akkor van egy vakkantás, és ennyi.

venszivar 2014.10.17. 20:10:21

Holnap a kínainál veszek egy csivavát (700-ért),oszt megetetem a macskával...

LÉPEM!

venszivar 2014.10.17. 20:12:03

@Túrós Rudi: húzd fel a rudidra, akkor nem lesz túros! rudi!

Manci néni, a szomszéd 2014.10.17. 20:12:42

Drágáim, a legtöbb kutya sokkal tisztább, mint sok ember.

gumicsonti 2014.10.17. 20:15:44

Jól jellemzik a közállapotokat ezek a hozzászólások is! Nyugaton az a ritka, ha nem lehet bevinni a kutyát valahová. Igaz ott tényleg ápoltabbak a kutyák, nincsenek tele a menhelyek, szabályozott az ebtartás. Kultúráltabb az egész. Nálunk meg sokan még az idős szüleikről is "képtelenek" gondoskodni, na nekik gyereket se kéne "tartaniuk", kutyát meg pláne...

mellékvágány 2014.10.17. 20:18:29

Ha a fentiek szűrt kommentelők, javaslom, a további szűrést!
Köszönöm!

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.10.17. 20:41:39

@Aureliano Buendía: Te egy szívtelen alak vagy!

Egyébként a táskában hordozható kutyuli az max. 1-2 kilós lehet. A 4 kilós, az egy bernáthegyi, csak alibiből dugták a táskába.

Igen, a bolt eldönti, kit szolgál ki, milyen szabály szerint. Az önkormányzati rendelet is mutatja, hogy vadállatokat oda se engednek be.

Vannak kutyabarát éttermek - nem mintha konkrétan egyről is tudnék - oda kutyabarátok mennek. Rosszgyereket, vad kutyát én sem látok szívesen étteremben.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.10.17. 20:44:02

@SzerződésSertés: "mi olyan kárt tud okozni egy fegyelmezett kutya, amit bármelyik random négyéves gyerek nem tesz meg?"

Kurva nagyot tud harapni, ne tudd meg. EEEEEEKKORA fogai vannak. Annyit se mondasz, hogy habakukk, és már le is tépte a fél arcodat.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.10.17. 20:46:26

@venszivar: "a patkányt a hónuk alatt vivő picsának ált nincs gyermeke."

Dehogynem: a patkány.

(Milyen szar lehet olyan szőröset szülni!)

venszivar 2014.10.17. 21:11:58

@Fée verte: Egy Maserati embléma mitől "kedves"? :)

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.10.17. 21:15:42

Egy kanadai férfi szívószállal itta a gyorséttermi kávét munkába menet. Amikor az utolsó kortynál leemelte a kupakot, megdöbbenve tapasztalta, hogy egy döglött egér fekszik a pohár alján.

hvg.hu/kkv/20141017_Egertetemet_talalt_a

adam434_ 2014.10.17. 21:25:38

Amikor utoljára voltam ikeában, ott eléggé nyílt terepen csinálták a húsgolyót meg a hotdogot, szerintem kimeríti a c) pontot

Aureliano Buendía 2014.10.17. 21:26:30

@atpijkamo: én vagyok a szívtelen? Nem az, aki belegyömöszöli a kutyát a táskájába? Javíts ki ha tévedek, de szerintem a kutyának nem az a természetes közege.

Kutyaellenes sem vagyok, a sógornőméknek kettő is van (labrador, csivava), de eszükbe sem jutna azokkal menni bevásárolni.

Amúgy meg várom a következő posztot, hogy a Árkádból is kibasszák őket. Vagy a Tesco-ból, Westendből, stb.

hobbitroll 2014.10.17. 22:02:31

@igi1: én meg a lovaimat vinném, lószállító trélerben.
Nem fér el?! Oldja meg az ikea!
Mondjuk allergiás vagyok a kutyára, a szőrére, hangjára (amúgy nem, de lehetnék). Egyébként meg írták fentebb. Mi a kékeres vérveres f...ért kell néhány feltűnési viszketegségben szenvedő gyökérnek mindenhova magával vinnie az ilyen pinanyaló zsebqtyákat?

hobbitroll 2014.10.17. 22:04:01

@Aureliano Buendía: az orvosi rendelőből, a szülőszobából ...

@blogmoci: néhánypercigfoglalkoz6nálanyukáddal

Atörökk 2014.10.17. 22:48:07

Sziasztok, szűrt kommentelők!

@mellékvágány:
A szűretlen kommentelőkben még volt anyag!

Nekem a nagyméretű négykilós kutyámat sem engedték be.

venszivar 2014.10.17. 22:54:38

@atörökk: Szevasz!

Megyek megnézem a kis pamacsot... AZT még beengedik, mindenhova! Pláne, hogy újra divatba jőőőő.

Advanced Flight 2014.10.17. 23:13:00

Fingotok nincs a kutyákról. Egyszer az életben olvassatok el (már ha tudtok olvasni) egy etológiai témájú könyvet.

Nem az ölebekkel van a baj. Hanem a rottweilerrel, németjuhásszal, kuvasszal, pitbullal stb. Az ún. "igazi" kutyákkal, akik mellesleg idegbeteg, ostoba dögök, némelyik bikaheccelő volt, másik a zsidókat kergette a lágerben, már úgy fajtatörténetileg.

Apropó, pinanyalás: kvára meglepődnétek, hogy milyen fajtákkal dugatják/nyalatják magukat a csajok a kutyapornóban. Hát nem ölebekkel, messze nem. Kedvenc kis németjuhászotok igazi faszlovag, csak zokni kell a tappancsára :-D

Jemi 2014.10.17. 23:14:05

Én egyszer voltam az exemmel az ikeában,őt beengedték ezt a szegény kiskutyát meg nem..szerintem ez igy nem fair.

Rosszindulatú Vászka 2014.10.17. 23:52:58

@Advanced Flight: köszönjük Emese, azt hiszem nekünk már ez is túl sok infó, amúgy jó szórakozást és vastag zoknit kívánunk neked.

Zajonc 2014.10.17. 23:54:26

@Advanced Flight: Te csak egy troll vagy. Te csak kussolj és olvasd át amit írtál.

Sandor Akarki 2014.10.18. 02:21:16

Hogy néz ki egy ilyen táska belülről? Lég-és folyadékmentesen zárt? Rájön a kutyára a szapora, akkor ott fog bűzleni, esetleg csöpög ki a folyós kaki?

Allergiásokkal (mármint emberekkel, esetleg dolgozókkal) mi van? Ja, hogy a kutyásokat nem érdekli.

Sandor Akarki 2014.10.18. 02:24:25

Amúgy, kutyát táskában tartani ugye állatkínzás és bv intézménybe vezet onnan az út?

Sandor Akarki 2014.10.18. 02:30:58

c) a közfogyasztásra szánt élelmiszert, ételt előállító helyiségbe.

Ikeában van konyha és étterem, nem?
Innentől a poszter naggggyon okos, leülhet, megbukott.

gabors 2014.10.18. 05:26:42

ez a hetvegi ???? poszt-tolot lehet mar ekezni ???

en szeretem a kutyakat nekem is van, de aki IKEA-ba akarja vinni a kutyajat az nem kicsit barom !!!

vigye a kutya-parkba, setaltassa szedje fel a szart utanna MINDIG ....

itt nem a posztolo hanem az osszes tobbi vasarlo/vendeg stb jogarol van szo kb olyan mint a dohanyzas !!!

ptspts 2014.10.18. 07:39:30

@Sandor Akarki: Nem értek egyet az elemzéseddel. Attól még, hogy az IKEÁ-ban van konyha és étterem, csak akkor érvényes a c) pont, ha a posztoló az étterembe akarja bevinni a kutyát. Egyébként is, a posztban az van írva, hogy az áruházvezető a b) pontra hivatkozott.

Az IKEA szerintem helyesen jár el, ha beengedi a kutyákat, és akkor is, ha nem. Ez az ő döntésük, következményekkel: kicsit másfajta vevők fognak járni a kutyás és a kutya nélküli áruházakba, és máshogy fognak költeni. A többi vevőre leselkedő veszélyt nem látok, feltéve hogy csak olyan vagy szigorúbb feltételekkel vihető be kutya, mint ahogy utcára kivihető.

Engem az zavar, hogy az áruházvezető egy olyan törvényre hivatkozik, ami nem vonatkozik rá. Ha valóban így történt, akkor hazudott.

Manyecska 2014.10.18. 07:48:14

@Advanced Flight: ajánlom kisfiam Cicciolina lovaspornóját, látom nagyon érdekel a téma!:DD legyél benne dublőr valamelyik végén..:D Amúgy vannak segítő kutyák, most épp a siketek részére képeznek ki -tudom, mert ilyennel foglalkozom hobbiszinten- "dögöket", remélem egyszer megtapasztalod milyen amikor csak egy kutyára támaszkodhatsz:(

Manyecska 2014.10.18. 07:53:46

@Sandor Akarki: a kutyák is képesek ám visszatartani!:) amúgy az ő szőrükre a legkevésbe allergiások-leggyengébb allergén a kutyaszőr, bátyám a macskától fullad a kutyánktól semmi baja, bár szőrálló a havanese, nem hullajta-, másrészt aki allergiás pont egy szőnyegosztályon dolgozna??:P Amúgy tök megértem, nem oda valók, mondjuk egy csomagolt zsebeb nem ér meg ennyi hisztit szerintem:DD tisztábbak jó pár embernél, sajnos.:D

venszivar 2014.10.18. 08:05:43

@Advanced Flight: Na, megjött a szagértő! kulthúr lény lehetsz, HA ilyen témájú műveket nézel...

Jó helyesbítek. Ezeket a patkánnyi állatokat ne picsanyalóknak, hanem TAMPONOKNAK nevezzük. Bízom benne, hogy ez a helyesbítés már megfelel az etológusnak is.

Tampont meg szinte minden nő hordhat a táskájában, bárhol. Akár ők is beszívják annyira a "trutyit", mint a műszál.

Manyecska 2014.10.18. 08:27:42

Remélem mindenki elküldte ma iskolába a "csivaváját" merthogy ma tanítási nap is van.:)
@Advanced Flight: oszt azt tudtad hogy a félénkebb, szelídebb farkasokból származtatják le a kutyákat? merthogy azok váltak hasznára az embernek. nem hinném hogy idegbetegek lennének max. attól hogy nincsenek sajnos lemozgatva, még a kertes házakban sem. Sok embert tanulhatna hűséget! stb..okosabbak is sok embernél:D pl.nálunk van border collie a családban tök jókat szoktunk focizni, profin véd.
www.youtube.com/watch?v=clPQz6OGONg&spfreload=10%20Message%3A%20Unexpected%20end%20of%20input%20(url%3A%20http%3A%2F%2Fwww.youtube.com%2Fwatch%3Fv%3DclPQz6OGONg)

enyém most is itt döglik az ölemben-pedig 10kg- nézi a videókat. Marhára idegbeteg:D hagyjuk már a tenyésztést meg a túltenyésztést, a nagytestű kutyák általában a nyugodtabbak. más kérdés mire lettek annó kitenyésztve..:(

Manyecska 2014.10.18. 08:33:14

Na megyek a Röltexbe :P tengerimalaccal, kíváncsi vagyok beengednek-e.:P lehet kapni hámot is rájuk:DDD..

Manyecska 2014.10.18. 08:46:38

Na, ezért szeretem a farkasokat..! Azokat pl.simán beengedik az Ikeába.:DDD...bár a kutyámra morogtak de simán megnyalták a kezemet/!/, ez fontos, nagyon imádom őket:)) Mekkora fles lenne belibegni az egyikkel:D rákkendroll:
www.youtube.com/watch?v=C-GfofJNYQs&spfreload=10%20Message%3A%20Unexpected%20end%20of%20input%20(url%3A%20http%3A%2F%2Fwww.youtube.com%2Fwatch%3Fv%3DC-GfofJNYQs)
van egy csóka aki otthon tart egy egész falkát, és milyen jóképű:))) Még él.

Manyecska 2014.10.18. 08:57:15

Fenn vagyok a juhtubon, a farkasokkal..:)! Na kíváncsi vagyok most melyik fajtársam fogja megfújni a biciklimet amíg röltexezem:DD :( :D

Manyecska 2014.10.18. 09:06:26

Na, ők a haverjaim, engem valamiért imádnak szoktam simizni is őket, simán orrbagyűröm azt is hagyják, de protekciós vagyok náluk, ismernek már:) /az én videómat nem találom help!/
www.youtube.com/watch?v=4eH9Af5L_hw&spfreload=10%20Message%3A%20Unexpected%20end%20of%20input%20(url%3A%20http%3A%2F%2Fwww.youtube.com%2Fwatch%3Fv%3D4eH9Af5L_hw)

ezek pl. tök kompatibilisek lennének az Ikeában:DD

Aureliano Buendía 2014.10.18. 09:24:48

@Advanced Flight: azta, micsoda coming out! Értékelem, de komolyan.

Tehát, ha zoknit húzol a lábára, nem sérti fel a hátad. Minden világos.

Atörökk 2014.10.18. 09:55:25

Megyek, szűrök még néhány kommentelőt.

metal · http://electric.blog.hu 2014.10.18. 10:05:26

Ez nagyon hülye, és még közhírré is teszi:) Ha már egyszer volt gond, akkor miért nem érti meg, hogy NEM lehet. Az Ikea közforgalom számára nyitott MAGÁNTERÜLET, azt enged be, akit akar, állatot meg főleg.

2014.10.18. 11:24:43

Nekem vadászsólymom és csincsillám is van, Bemehetek-é velük az ikejába ?

2014.10.18. 11:27:19

@Manyecska: ezen most leköptem kávéval a monitort :-)))

Rosszindulatú Vászka 2014.10.18. 14:15:26

HALO GÉPHÁZ!

Most kéne megkapnunk a jövő pénteki három-négy posztot!

midnight coder 2014.10.18. 15:37:47

Alapvetően én támogatom hogy lehessen kutya az IKEA-ban, de csak a büfében, ott is csak akkor ha van kínai büfé is. És csak az étlapon.

midnight coder 2014.10.18. 15:39:32

Egyébként jó ötlet hogy lehessen bevinni, de akkor lehessen tehenet, elefántot, oroszlánt, csörgőkígyót és zsiráfot is. Nem beszélve a bálnáról. Az hogy pont csak kutyát, az faji diszkrimináció!

igi1 2014.10.18. 15:57:08

@midnight coder: há mé ha azt nézed h 1-2 feleség akkora mint 1 bãlna akkor nem mind1!?

Mark yhennon · http://markyhennon.blog.hu 2014.10.18. 16:24:38

Korábban valaki azt írta, hogy nem rágja meg a butrot. Ezzel szemben: de. Megrágja. Sőt! lehugyozza, megnyalja, felugrik rá, és ott röhög a pofámba. És még kakil is. És igen, kiugorhat a szatyorból, elvégre nem ponty ez, ami csak tátog a szatyorban, de ez még vakkant is, amitől ha megijednék, leeshetnék a lépcső tetejéről. Úgyhogy se patkáény- se víziló méretű kutya ne csámborogjon a boltban, még akkor se, ha IKEA.

Manyecska 2014.10.18. 16:40:00

@Kulics: mér, a Spárba pl.simán bemehettünk:DDD
.
Láttam ma bicikliskosárban nyalókutyát, támaszkodott két lábán a kosárban, nagyon cukker volt.:) olyan 3 kg lehetett.

barli 2014.10.18. 16:53:24

olvasgarom itt a véleményeket, hát nem is tudom, de nem értem, hogy miért sértödünk meg, ha lebalkánoznak vagy lefélázsiáznak minket..
Európa boldogabbik felében teljesen természetes, hogy egy kultúrált ember beviheti a kultúrált kutyáját a legtöbb helyre. Hangsúly a kultúrálton van.

ui: a posztolónak nincs igaza, ha egy üzlet nem engedi be a kutyákat, akkor nem engedi meg és kész.

Manyecska 2014.10.18. 16:53:50

B...szátok meg ezek nem hattyúk hogy mindent lefossanak, folyton:DD

2014.10.18. 17:24:44

Pitbull utca 3 alatt
megnyílott a kutyatár,
füves blázzal megnyitotta
kopasz mercis Aladár!

2014.10.18. 17:49:55

Inkább kutyákat engedjenek be mint cigányokat!

venszivar 2014.10.18. 17:54:02

hilda!hilda! hildaaaaaaaaaaaaaa!

Megyek lungodrom gyűlésre:)

LÉPEM!

Black Hole 2014.10.18. 17:54:21

@Manyecska: ha már ennyire értesz a madárszarhoz, lécci mond meg, hogy az milyen madár lehet, amelyik olyant szart a frissen lemosott autómra, hogy először azt hittem, valami hülye kölök vágott hozzá egy áfonyafagyit?

2014.10.18. 18:04:51

@Black Hole: először azt hittem, valami hülye kölök vágott hozzá egy áfonyafagyit?

Aztán kikövetkeztetted hogy nem fagyi mert nem volt hozzá tölcsér?

Black Hole 2014.10.18. 18:15:18

@venszivar: szerintem nem kolibri fajta volt, mert a szar nagysága alapján kondorkeselyűre tippeltem, de minimum hattyúra. Struccra azért nem, mert az nem röpképes!

Black Hole 2014.10.18. 18:18:42

@Cicmen: abból következtettem ki, hogy ekkora fagyit gyerek p bír el, nem, hogy még dobálózik is vele! És püspöklila volt, fehér csíkokkal! Sajnálom, hogy nem fotóztam le!

2014.10.18. 18:28:54

@Black Hole: És püspöklila volt, fehér csíkokkal!

Valami újpestdrukker madár volt!

Manyecska 2014.10.18. 18:30:46

@Black Hole: valószínűleg olyan madár ami gyümölcsevő dögöket eszik-pl. gólya..:D

Black Hole 2014.10.18. 18:31:22

@Cicmen: jó messzire eljött akkor :-)
Aszittem azok zöld autókra buknak :-)

Manyecska 2014.10.18. 18:33:01

Nem kéne mindent az állatokra fogni, azért.még hogy püspöklilát madár..:P

Black Hole 2014.10.18. 18:33:23

@Manyecska: gólya elkapott egy macit az áfonyabokorban? :-)

Black Hole 2014.10.18. 18:37:59

Beírtam a gugliba, hogy püspöklila madárszar, hogy szemléltetni tudjam, de nem adott ki semmi értelmeset :-(

2014.10.18. 18:43:56

@Black Hole: Beírtam a gugliba, hogy püspöklila madárszar,

Neked már csak egy szarológus segíthet!

Black Hole 2014.10.18. 18:47:46

@Cicmen: hétfőn kerítek egyet! Elvégre nem élhetem le az életem bizonytalanságban! :-)

Manyecska 2014.10.18. 18:52:28

@Black Hole: egyél Pedigré Biscrockot, szép lesz tőle a szőröd..:DD

Black Hole 2014.10.18. 18:56:02

@Manyecska: dúsabb lesz, vagy fényesebb? Nem mindegy! :-)

fülesválasztó-punaszagú-tangakorc 2014.10.18. 20:30:16

Tasláskodtam a bótba, mialatt a zasszony a verdában várt....
Televágta fullra a szélvédőt és a motorháztetőt akkora gólyaszar mint ha fél lityis tejfel lenne. :D
Aszonta a bótos itt a slag, aszt azonnal mossam, le mert ha ráég a nagy kulában alvázig marja a vasat.
A nej majdnem infranyót, én meg röhögő görcsöt kaptam!

Sandor Akarki 2014.10.18. 20:30:36

@ptspts: Csak vélemény, nem elemzés. :)

fülesválasztó-punaszagú-tangakorc 2014.10.18. 20:42:54

A kutya meg maradjon otthon mert, ha jön a betörő legalább nyávog!
Ne szarjon Jörgen Olsen kanapéjára.

Apro pó:
Tudjátok mit mondott Jörgen Olsen svéd vasutas, miközben a stockholmi gyors levágta minkét lábát??

-Hát a f@szom nem kéne???

igi1 2014.10.18. 20:55:51

régen még a kutyákba is több anyag vót

manapság nem akarnak ugatni a dögök

nem akarják szétharapni a lábad se

max. falkákba verődnek, na akkor tudnak bátrak lenni

bizbaszként tartják őket, és azt hiszik, a kutyák ezt élvezik is

a gazdáik meg azt élvezik, hogy a kutya nem tudja azt mondani:

- NEM, húzzá a francba, hagyjál békén, menjé anyádba, te gyökér, adjál más kaját, nem plüssállat vagyok

egyszóval ilyen kis bizbasz kutyát mindenki azért tart, mert saját személyisége eltorzulása miatt azt hiszi, hogy a kutya is barátként/barátnőként tekint a gazdira, egyfajta társként, ember helyetti pótlékként szolgálva minden parancsunkat lesi, ezért tehát kényeztetni kell a dögöket, felvágni velük más előtt, aki egész egyszerűen kib@ssza a kert hátsó végébe egy pórázra a kutyát, oszt ott hagyja egész napra, és mindennek a tetejébe, nem cipeli magával kozmetikushoz, manikűröshöz meg úgy egyáltalán, egy kis Louis Vuitton táskában az IKEÁ-ba.

Most mondjátok meg, hát nem gyökér az ilyen elvetemült kutyatartó!?

Nemhgoy nem állatbarát, aki nem elégíti ki kézzel a kutyáját, mint Kelemen Anna, hanem egyenesen állatkínzó, és megérdemli a máglyahalált az ilyen.

Szóval fel a hadműveletre:

MINDEN KUTYÁT LOUIS VUITTON KUTYAHORDOZÓBA AZ IKEÁBA!

Oszt majd az Ikea is megtanulja a tutit, meg a frankót, hogy bele merészelt kötni a terhes nőkbe meg a gyerekes kutyásokba.

Black Hole 2014.10.18. 21:51:35

@igi1: szerintem örüljön a poszter, hogy nem volt szolgálatban a náci néni, meg a vadállat biztonságiőr, aki nem kíméli még a terhes kismamákat sem, mert az szó nélkül bele csapta volna a kutyát egy melegszendvicsbe!

2014.10.18. 22:37:54

Nem értem az ikeát! Még ha harkállyal, hóddal vagy fűrészhallal nem engednek be az okés, de kutyával be lehetne menni!

Black Hole 2014.10.19. 00:05:49

@Cicmen: :-D :-D
Ennyi erővel be lehetne menni Tescoba kenguruval, oszt' tele rakni a zsebét cukorkával :-)

igi1 2014.10.19. 08:11:51

ma orangewaysos buszt láttam kimenni krakkóba

fehér busz töld ülésekkel és a hátulján virit csak ott h orangeways

de az volt a dőbbenet h még mindig tele volt :)

igi1 2014.10.19. 08:15:07

@Black Hole: most mondd meg nem kutyatelen ez!?

azért az alpári stílus nem hagy nyugodni mit takar

bővebb kifejtést legközelebb poszter!

venszivar 2014.10.19. 08:17:45

@igi1: ma? mi vagy te? éjjeli őr? vagy útkaparó!:)

igi1 2014.10.19. 08:29:07

@venszivar: én a figyelő vagyok

észrevehetetlenül lapulok

Manyecska 2014.10.19. 09:20:13

az OBI-ba be lehet vajon menni hóddal..??@Cicmen: engem mindig beengednek a fűrészhalammal a Praktikerbe csak előtte lekaparom róla a vonalkódot.:D

Atörökk 2014.10.19. 10:24:56

@Black Hole:
Értem én, hogy hétvége, attól még nem kéne ennyit inni! Külömbe' is, köss madárszarbiztosítást!

Black Hole 2014.10.19. 13:10:37

@atörökk: csak fél kilós madár ellen lehet, itt meg maga a szar nehezebb volt! Tudom, mert lemértem a kocsit leszart állapotban is, meg mosás után is!

Black Hole 2014.10.19. 13:15:23

@igi1: az alpári stílusról csak annyit, hogy van akinek már az irgum-burgum is alpári, ha szúrós tekintet kíséri!
Amúgy meg ez a pár nekem valahonnan ismerős! Nem ők lehettek azok is, akik sírtak, mikor a gonosz csapos nem engedte pisilni a fogyatékos kislányt?

igi1 2014.10.19. 14:35:41

@Black Hole: azé csak nem siratsz ha azt mondják neked húzz innen te luvnya a striciddel :)

Manyecska 2014.10.19. 15:52:27

folyton ennék..beengedtek??? a nyultàp egész ropogos xdd amugy.

Tomasz_a_gozmozdony 2014.10.19. 17:37:34

Valszeg en se engednem be a kutyat ha lenne uzletem. Olyan etteremnek meg a kozelebe se mennek ahova beengedik a kutyakat. A posztolo kicsit elgondolkozhatna hogy megis mi a bubanatos faszt keres egy kutya egy aruhazban. Az erzekeny lelkuletu picsogo part meg otthon kell hagyni az olebbel egyutt. Esetleg ketten megvarjak a posztert a bolt elott. Ilyenekert posztot, baszki...

igi1 2014.10.19. 18:55:46

@Manyecska: csak vigyázz, mer malacot se lehet bevinni

egyszer lenyilaznak még a végén sétáltatás közbe :D

igi1 2014.10.19. 19:00:53

Szerintem + akkor is az IKEA a k@cs@g.

Poszter!

Nem lehet véletlen, hogy az akkori vezető már nem dolgozik az IKEÁ-ba, ha akkor beengedett. :D

Jófejségből nem lehet megélni, ha

NEM, akkor NEM HOZHATSZ BE KUTYÁT, B+.

Black Hole 2014.10.19. 19:04:38

@igi1: hát, ha nekem valaki azt mondaná, hogy "húzz innen te luvnya a striciddel" , azt nagyon körbe röhögném:-)

igi1 2014.10.19. 19:06:06

@Black Hole: de hogy mé mindig a legjobb részek maradnak ki a storykból.

Black Hole 2014.10.19. 19:09:29

@igi1: márpedig, ha én a fejembe venném, hogy azt a kurva dögöt beviszem, akkor be is vinném! Ha másként nem megy, akkor szét csapom a fejét a falon, bele teszem egy szatyorba, és besétálok!

Manyecska 2014.10.19. 19:11:27

@Black Hole: :D hagyd Imre!..:P mondom hogy lapraszerelt állapotban kell ebet bevinni.@igi1: jó lenne mert ma vaddisznóként dúltam a konyhában /hüttő környéke/, már alig maradt valami:DDD:D

igi1 2014.10.19. 19:12:25

@Black Hole: de minimum a biztonsági őr pofájába vágtam volna a kutyámat, oszt nem szedtem róla le

ezek a kis 4 kg-os dögök a legagresszívebbek

Black Hole 2014.10.19. 19:13:49

@igi1: szerintem valami van, amit nem tud senki! Valami családi dráma a háttérben. Valaki valakinek a feleségét, anyját, húgát, vagy valami közeli rokonát megdugta, megverte, vagy egyszerűen lekurvázta! Különben nem lenne ennyire feldúlva mindenki, én azt mondom!

igi1 2014.10.19. 19:13:53

Sose értem az ilyen embereket, miért nem fogják fel:

HA NINCS, AKKOR NINCS.

HA NEM LEHET, AKKOR NEM LEHET.

HA NEM, AKKOR NEM.

akármit csinálhatsz, ha ez van, akkor ez van és kész

elmégy más áruházba, ahová beengednek kutyával

igi1 2014.10.19. 19:15:27

@Black Hole: az biztos, mindenki kurvára túlérzékeny lett manapság

Black Hole 2014.10.19. 19:17:56

@Manyecska: basszus bezacskózom, lefagyasztom, beviszem, és bekúrom egy polc mögé, had bűzölögjön nekik mikor felenged, a kurva életbe!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.10.19. 19:18:52

@igi1: +1. Mit gondol, majd csak neki az IKEA változtat a szabályzatán?

Black Hole 2014.10.19. 19:21:44

@igi1: engem egy 3 kilós kakas kergetett meg, pedig az egy madár! Akkor egy 4 kilós ragadozó mire lehet képes? Kész gyilkológép!

Black Hole 2014.10.19. 19:24:58

@igi1: én is érzékeny lennék, ha a kis kedvencet kinn kéne hagynom! Lehet a hülyegyerekek csillagszórót, vagy petárdát dugnak a seggébe, és meggyújtják!

Rosszindulatú Vászka 2014.10.19. 19:25:43

Kutyának itt
nincsen helye, mi írva áll
az itt szabály
hancúrozás és minden más
tilalmas itt
el véled hát!

El véletek
(kutyának itt)
Ti rút ebek
(nincsen helye)
Tinéktek itt
(mi írva áll)
Fű nem virít
(az itt szabály)
Ugatok is
(hancúrozás)
Csaholtok is
(és minden más)
Tinéktek itt
(tilalmas itt)
Fű nem virít
(el véled hát)

Manyecska 2014.10.19. 19:26:11

@Black Hole: na, hát például!! Megy ez csak nem elég kreatív a magyar ugye..!:P@ColT: a szabályzat szerint nem szabad, ami nem egyenlő a tilossal, véleményem szerint:..P:D vigyen fűrészhalat szeletelve, azt jóvan.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.10.19. 19:43:36

@Manyecska: A "nem lehet" a "nem szabad" és a "tilos" nem ugyanaz :D De ha nem szabad, vagy tilos, akkor ne hisztizz, ha vegzálnak érte...

igi1 2014.10.19. 20:02:05

Márpedig itt az IKEÁ-ban szabad, hiszen

- egyszer ENGEDTÉK

- egyszer NEM ENGEDIK

most akkor legyenek következetesek, és ne függjön idióta új vezetőktől

vagy írják ki, tilos állatot bevinni

Manyecska 2014.10.19. 20:03:29

@igi1: pedig minden állat az Ikeába jár..:D

igi1 2014.10.19. 20:07:26

@Manyecska: meg pár túlérzékeny túlméretezett bálna is :D

Manyecska 2014.10.19. 20:29:35

@igi1: nem, azt írta nem túl érzékeny!! lehet, vérzékenyt akart. Jut eszembe megyek vérvételre:(( vihetek 4kg-os kutyát vajon? ámindegy. ON

igi1 2014.10.19. 20:43:33

@Manyecska: a kutyák vajon lehetnek ebolásak!?

Manyecska 2014.10.19. 20:45:29

@Rosszindulatú Vászka: hát eléggé mert rádob egy kendőt a kuty fejére amíg bemegy,azt a lőtéri kutyát sem érdekli utána!! Én simán megteszem /a fűrészhalammal/ mert én is szarok a @igi1: szabályokra! Te mindig ilyen jó kislány voltál?? jesszus!:D

igi1 2014.10.19. 20:46:39

@Manyecska: ja, uncsi is az életem :D

de most mit patáliázzak, meg pattogjak, amikor felesleges

érted, amikor MINEK, akkor csak magadnak csinálod a cirkuszt

Manyecska 2014.10.19. 20:46:59

@igi1: hajjaj, a tengerimalac pláne! azért jó mert ha piros falat akarsz festeni csak megmarkolod és határozott mozdulatokkal végighúzod a falon..
:D

Manyecska 2014.10.19. 20:49:23

@igi1: na, ezért mondom hogy sutyiban kell bevinni! alapszabály hogy RÚZST soha nem használunk!!! Ja, nem bocsi, az akkor van ha szerető vagy. összekevertem..:DDD na léc . jóéjt:D

Rosszindulatú Vászka 2014.10.19. 20:50:17

@Manyecska: én meg mindég kanapénak álcázom az olifántomat. Kis smink, meg testvestés és elmegy.

igi1 2014.10.19. 20:58:45

@Manyecska: csak vigyázz a pasikkal

tudod, mindig akkor lépnek félre, mikor te azt hiszed feleségként, hogy mindent megadsz nekik

XD

lapointe 2014.10.19. 22:57:38

Ismerős gyerekét már harapta meg kutya "egészséges lelkületű ország" éttermében. Rohanás az orvoshoz, injekció, marha nagy kötés. Jól el lett szarva a vakációjuk.
A "kiskutya bemehet" kitételt meg nem értem, ez teljesen szubjektív. Vagy esetleg kitesznek mérőalkalmatosságot a bejárathoz, mondjuk egy alagútfélét és amelyik átfut, bemehet, amelyik beszorul, az nem?!

igi1 2014.10.20. 00:41:17

Egyszer már beengedték vagyis innentől kezdve jogos a poszter panasza, ha màsodszorra meg nem úgy h nincs kiírva és tájékoztató kirakva erről.

Itt nem indok h a saját áruházamba azt engedem be, amit akarok

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.10.20. 06:58:16

@lapointe: És ha nem étteremben, hanem utcán, vagy ismerősnél, vagy akárhol harapja meg? Miért érdekes egy ilyen esetben, hogy hol harapta meg?

Manyecska 2014.10.20. 09:28:28

@igi1: aha, az exemet is kaptam:)) isten nyugosztalja 8 éve halt meg:(((( pedig okos, tehetséges, gazdag ember volt, 6 év bódottság. a who iz whúban megtalálod a feltalálók közt:) ha szerecc valakit nincsenek ilyen gusztustalan átb.xások a háta mögött, ehh!!

Manyecska 2014.10.20. 09:29:34

@Rosszindulatú Vászka: :DD @ColT: na erre mondtam hogy a fiam osztálytársát most úgy dobták meg a mentő vitte el:(( ezek az állatok..

joska61 2014.10.20. 10:05:34

A rendelet írja, hogy kötelező beengedni akárhová? Valamint amíg az IKEA területe a sajátja, magyarul magánterület, addig szerintem majd ő eldönti, hogy beengedi-e a kutyát, vagy sem. Egyébként meg mindig rühelltem a hónaljkutyákat. Nem maguk miatt, hanem a gazdájuk miatt, aki gyakorlatilag ugyanúgy hordja őket, mintha kartötők lennének. Egyszerű: áruházba ne vigyél kutyát bazeg.

Manyecska 2014.10.20. 10:15:41

Nem is értem miért nem fizettetnek veszélyességi pótlékot utánuk? mindenki jól járna..:D naugye. Mer mindig a szabályok meg blablabla, ahelyett hogy konstruktívak lennénk. Ezért tart itt az ország!!:P
A Szabadítsátok ki Willyt..c. film ilyen ikeás-hordozós kutyás sztori adaptációja alapján készült, csak a Mundroczó mellényúlt kicsit akkor még. :D

Martinicske 2014.10.20. 12:36:00

Amúgy csak kérdezem, ha kutya mehet akkor macska is nem? Mert akkor hogy jönne már oda, hogy az kisebb és mégse. Vadászgörény? Sólyom? Mi alapján különböztethetnénk meg őket? Lehet okosabb némelyik mint a kutyák.

Nem mondom megvan az állatok helye - én is tartok - csak az nem az üzletekben meg éttermekben van.

Én se engedném meg, kivéve a vakvezető kutya.

Manyecska 2014.10.20. 14:36:39

@Martinicske: tényleg, sólyommal/bagollyala vállamon beengednek..?

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2014.10.20. 15:29:38

@igi1:
Csodálkoznék, ha egyszer nem a poszternek adnál igazat teljes erődből :))))

venszivar 2014.10.21. 08:03:55

Addig jár a kutya az ikejjjába, míg ki nem rúgják...

Mákony Béla 2014.10.21. 10:59:16

Imádom!
Imádom!

Ikeába bemenni egy kész kultúrtanulmány. A vásárlóközönség fele hátára veszi a pereputtyot, otthon becsomagolja a rántotthúsos szendvicset, és a bemutatótérben leülnek egy kanapéra beszélgetni és enni, a gyereket meg szabadjára engedik, vagy ledepozzák a játszóházban.

Majd kivágják a hisztit, hogy a kutyájukat nem engedik be.
LOL!

Vásárlóként másnak a szaros, ordító fattya is idegesít, nemhogy még a kutyája!

Mákony Béla 2014.10.21. 11:04:49

Ja, és elfelejtettem: bárki mindenki tudja a pénztárostól kezdve az éttermi kisegítőn át a többi váráslóig, hogy a visító fattyaikkal azért mennek be, hogy minőségi szórakoztató időt tölcsenek el - ohne vásárlás -, azért kifelé menet sorban beállnak a kasszába, és vesznek egy 100 forintos gombelemet vagy egy akciós műanyag kaspót.
Hogy úgy nézzen ki, mintha vásárolnának. És előttem állnak a sorban, és visít a gyerek, és beszélgetnek, és kasszással is beszélgetnek, és látszik, hogy hetente jönnek itt ülni, és én meg ott akarok hagyni 50.000 forintot, és legszívesebben agyonverném őket az ágykerettel!44!!!4négy
köszönöm, kérem kaccsolja ki

AtiSnatch 2014.10.21. 11:40:28

@Mákony Béla: ezé kell beengedi a kutyát is, mert akkor azzal verheted agyon(?) a delikvenseket. :)

metal · http://electric.blog.hu 2014.10.21. 11:50:40

@Mákony Béla: Hú ez már komoly mentális probléma. Akiknek ilyen szinten problémájuk van, azok jobban járnak, ha kezeltetik magukat!

venszivar 2014.10.21. 11:51:58

@Mákony Béla: Kevés vagy sokk volt a mák? béla! Azt az ötven rugót nekem 11mp alatt átadhatod!

Különben szint minden stimmel!:)

Manyecska 2014.10.21. 15:13:03

@Martinicske: csóri vakvezető kutya megőrül mire onnan kiér!!..:) @Mákony Béla: :DD ez nem igaz én befekszem az ágyakba is...

Manyecska 2014.10.21. 15:14:16

@metal: van, aki nem volt szaros-ordítós, rökktön felnőtt lett, na.:D

Martinicske 2014.10.22. 13:16:01

@Manyecska: hehe, igazad van.

Amelyik kutya onnan kivezeti a gazdáját az megfelelt :)

venszivar 2014.10.22. 14:42:18

Szerencsémre,HA egy évben 4x-5x kell BKVznom. Ma az Árpád hídhoz mentem a Határ útól. A Pöttyösön felszállt egy 50 körüli faszi két kutyával. Egy pumi+ egy kisebb korcs pórázon, de semmi más....
Egy vén asszony kutyuli mutyulízott s a kisebb korcs megugatta s majdnem megkapta!:) Még az "incidens" után a Lehel térig mentek. A kutya sem szólt sem a kutyáknak, sem a gazdának. A vénasszony kicsit nyarvogott. ITT TARTUNK! Mindenki azt csinál AMIT CSAK LEHET!:)

august 2014.10.23. 19:03:35

nagyon helyes. Semmi keresnivaloja egy kutyanak az ikeaban. Az embereknek sem jo, es a kutyanak se....

Brinkman 2014.12.29. 14:32:29

Olaszorszagban akarmilyen kutya bemehet az IKEA- ba...csak a kanapera nem ugorhat fel :) amugy viccen kivul, itt tenyleg barmilyen kutyat be lehet vinni...

venszivar 2014.12.29. 15:21:58

@Brinkman: Tán azért, hogy megfogja ebédre (nektek) a macskát...
süti beállítások módosítása