Tékozló Homár

Svindlerkedő taxist keresünk

2014.11.25. 09:28 | Homár Hilda | 98 komment

Olvasónk szerint a fuvarozáson túl extra bűvészmutatvánnyal kedveskedik utasainak egy taxis Pesten. Ő érthető módon, boldogabb lett volna csak az alapszolgáltatással. (Kedves kommentelők, mielőtt szédszednétek a posztert, hogy mért ült egy hétig a sztorin, szeretném jelezni, hogy ő még aznap küdte.)

Vigyázat! Trükkös taxis!!!

Sosem hittem el, hogy ilyesmi velem megtörténhet! Megtörtént. 2014. november 15-én hajnali fél 6-kor Budapesten, a Nagymező utca - Mozsár u. sarkán ültem be egy taxitársasághoz nem tartozó, de teljesen szabályosnak kinéző taxiba. A díj elég korrekt volt, 1 780 forintért vitt haza.

Amikor megérkeztünk, nem kapcsolta fel a villanyt a fizetésnél. Átadtam neki egy tízezrest és megkérdeztem:
- Tud tízezresből visszaadni?
Ő bal kezével vette át, elvitte a bal oldalára úgy, hogy nem láttam, majd ezután felemelte az orrom elé:
- Miről beszél uram? Ezrest adott! Ez kevés lesz.

Furcsálltam, de eszembe sem jutott, hogy hazudhat, valamint olyan határozottan mondta, és mivel valóban egy ezrest tartott elém, adtam még egy ezrest neki. A lakásomba érve számoltam át a pénztárcámban maradt pénzt, és hát bizonyosan 10 ezrest adtam. Ez 100%, mert naponta írom az összes kiadásomat, pontosan tudom, hogy mikor mennyi készpénz van nálam. Arra is tisztán emlékszem, hogy egy ezrest tartott elém, tehát egy laza mozdulattal kicserélte a 10 ezrest egy ezresre!!!

Számlát nem adott, nem tudom ki volt, de felismerném. Ha más is járt így, akkor összefoghatnánk, és előkeríthetnénk ezt a bűvészurat.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

AtiSnatch 2014.11.25. 09:29:57

Lassan már első se szeretnék lenni...

Atörökk 2014.11.25. 09:30:19

Posztoló egy *sípszó* sípszó* *sípszó*

Atörökk 2014.11.25. 09:33:12

Ettől függetlenül posztolót mélységesen megértem, és nagyon, de nagyon sajnálom.

Tiborfalvi Tibor 2014.11.25. 09:34:34

:DDDDDDDDDDDDDDDDDD

Bocsánat, de kiverte a biztosítékot nálam ez a poszt :D

amsz · http://www.amator-szexvideo.com 2014.11.25. 09:37:23

1. mezítlábas taxishoz nem ülünk be.
2. Miért nem a pénz átadása pillanatában kérdezte meg, hogy tud-e visszaadni
3. Ezek után miért nem kért számlát?
4. Ez így sima vádaskodás
5. Az összes taxis egy pitiáner senkiházi csaló

herk 2014.11.25. 09:39:13

"...sarkán ültem be egy taxitársasághoz nem tartozó, de teljesen szabályosnak kinéző taxiba."

itt asztad el. En 1x ultem be, akkor is megszivtam, azota csak taxitarsasag.
Percek alatt barhol ottvannak. A Nagymezo utcanal meg tenyleg urva gyorsan.
Egyebkent ha van egy kis idod, menj vissza ugyanoda ugyanabban az idopontba es varj. Valoszinu, h ugyanott probalkozik minden este. Ugye, nem veltlenul a Nagymezo utcaban :)

leonito77 2014.11.25. 09:39:13

Szerintem ebben a sztoriban az a durva, hogy az ember ilyesmire nincsen felkészülve. megértem a posztert, de szerintem a taxis majd átver egy olyan embert, akit nem kellett volna.

És akkor fájhat a feje.... nem csak képletesen.

Addig meg szüljön sünt!

AtiSnatch 2014.11.25. 09:41:18

Alapítok egy taxi társaságot: Vadász Taxi ZRT. Társul valaki? Tuti lóvé.

FDToth 2014.11.25. 09:42:06

a legtöbb taxis csal, ez sajnos így van, függetlenül attól h társasághoz tartozik-e vagy sem. sokszor direkt a hosszabb úton visznek (ha nem ismered annyira az utat, akkor nem tudod mondani neki h merre menjen). érdemes ilyenkor a taxitársaságnak ezt jelezni, felajánlanak mindig vmit ;)
ez az eset meg elvileg könnyű (lenne): sajnos részegen taxizni nem kifizetődő. a nyugtát mindig el kell kérni, és onnan nyert ügy. így csak abban bízhatsz h vhogy jelzed a bkk-nak az autó márkáját/típusát és az útvonalat (elivleg visszakövethető)

herk 2014.11.25. 09:44:04

@amsz: ejnye, nem latod a koncepciot.
Hiaba mondja, elotte, hogy tizesbol tud e visszaadni, a szitu ugyanaz.
Elfordul visszafordul a szoveg pedig:
persze, h tudok, de akkor tizezrest adj, ne ezrest. Ugyanott vagyunk.
Szamlat ad, de megint ugyanott vagyunk :)

"de szerintem a taxis majd átver egy olyan embert, akit nem kellett volna."
megeri.
100 utasonkent 1 ember belever a fejebe.
100* 9000 ft = 900.000
ennyiert en is bevallalnek egy kiados verest

herk 2014.11.25. 09:45:21

"Szerintem ebben a sztoriban az a durva, hogy az ember ilyesmire nincsen felkészülve"

Szerintem ez a lenyeg. Erre az ember egyszeruen nincs felkeszulve.

Atörökk 2014.11.25. 09:45:48

@AtiSnatch:
Törzsutasoknak speciális átbaszás!

AtiSnatch 2014.11.25. 09:54:15

@atörökk: Kuponnal Bacc papucsban utazóknak automata Foschpunpa adagolás.

Atörökk 2014.11.25. 09:57:10

@AtiSnatch:
Díjmentes ágyrács szállítással!

joska61 2014.11.25. 10:01:24

Egyszer már ígértem, most megint megteszem. Ha egyszer én ennyire hülye leszek, nem fogom itt hirdetni nektek.

igi1 2014.11.25. 10:02:28

@amsz: mér kapott volna ezek után számlát!? Barom.

killerkaller 2014.11.25. 10:05:35

Tessék az Uber szolgáltatását igénybe venni.

amsz · http://www.amator-szexvideo.com 2014.11.25. 10:05:44

@igi1: Mert a taxisnak kötelessége adni.

AtiSnatch 2014.11.25. 10:06:14

@atörökk: 2x ;) de csak ha az utas egy idióta, bornírt bárgyú fasz :D

igi1 2014.11.25. 10:07:06

@amsz: nem érted. Hagyjuk.

amsz · http://www.amator-szexvideo.com 2014.11.25. 10:08:03

mit nem értek azon hogy a texisnak kötelessége adni számlát? Poszter ráadásul nem is hisztizett hogy ő nem ezrest adott.

Te tényleg egy nagy barom vagy..

2014.11.25. 10:11:17

be voltál baszva.... és ezt látta... :D

Atörökk 2014.11.25. 10:13:13

@AtiSnatch:
Az kizárt. Vagyis lehetséges, de ide olyanok nem posztolnak.

AtiSnatch 2014.11.25. 10:16:09

@atörökk: én is az utasokra gondoltam. mernék én másra? :D

AtiSnatch 2014.11.25. 10:18:36

@atörökk: annak az asszony nem örülne :D mm ha nem az övére ;)

AtiSnatch 2014.11.25. 10:23:01

@Der Sün!!: szerintem inkább Orbán: "Ne azt nézzék, mit mondok, hanem amit csinálok."

kgb_hun 2014.11.25. 10:30:36

Gondolom azért akarta a 10000–et felváltani, mert csak 1db ezres volt azon kívül a tárcájában.
De ha a taxis azt mondta, hogy csak 1 ezrest kapott a poszternek nem tűnt fel hogyan került mégegy ezres a tárcájába amit később odaadott?
Viszont ha eleve két ezres volt nála akkor miért akarta felváltani a 10000-est?

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.11.25. 10:30:56

Tehát megtanultuk:

Mindenki vigyázzon, aki 2014. november 15-én hajnali fél 6-kor Budapesten, a Nagymező utca - Mozsár u. sarkán ül be egy taxitársasághoz nem tartozó, de teljesen szabályosnak kinéző taxiba!

Mindenki vigyázzon, aki olyan taxishoz ül be, akit a poszter felismerne!

Köszönjük, Emese!

Der Sün!! 2014.11.25. 10:38:53

Mindenki üljön be egy másik taxiba!4!!

Manyecska 2014.11.25. 10:41:00

Akkor kellett volna megragadni a nyakát..

yaksi 2014.11.25. 10:46:41

@kgb_hun: Nálad még nem volt,olyan, hogy ugyan volt annyi pénz nálad, amennyit fizetned kellett volna, de szeretted volna felváltani a nagyobb címletű pénzedet?

kgb_hun 2014.11.25. 10:53:09

@yaksi:
Ne érts félre, ha a taxis tényleg becsapott, akkor szerintem is börtönbe vele. És szurkolok, hogy elkapjátok!
De a taxi nem pénzváltó, saját érdekében senki ne ott váltson pénzt, ha van nála kisebb is.

igi1 2014.11.25. 11:24:45

Aki meg képes 1500 forintot 10.000-es fizetni, na az a gyökér k@cs@g, és punktum.

Azért akkor sem érdemel ilyen büntetés, de aki másokkal akar kitolni, az miért csodálkozik, ha megetetik vele, amit másnak főzött!?

Értem én, hogy kellett neki az a 8500 forint apró, de a taxis akkor se pénzváltó, vagy mifene, b+.

Mikor tanulják már meg a zemberek, hogy legyen náluk apró, ha tudják, hogy olyan szolgáltatást vesznek igénybe, ahol nem biztos, hogy tudnak visszaadni!?

Nem vót a közelbe 1 éjjel - nappali nyomorult ALDI se!?

PannonBoy 2014.11.25. 11:40:55

Fel kellett volna írni a taxi autó rendszámát, majd kiadni rá a körözést.

neet 2014.11.25. 11:45:11

Nem volt poszternél egy ágyrács, fejbesomni a sofőrt?

Amúgy nem azt kell kérdezni, hogy 10esből tud-e visszaadni, hanem erősen tartva lobogtatni, és közben pillákat rebegtetni, hogy ilyen nagyot adhatok, nem baj? Nálam, kúton mindig beválik. :)

igi1 2014.11.25. 11:52:41

@neet: te se vágod, hogy miért nem tudta felírni a telefonszámot.

Világosíccsam meg az elméteket!?

A taxis azért tudta ezt megcsinálni, ha megcsinálta, mert megtehette.

A poszter meg azért mondhatja, hogy 10.000-est adott, mert maga se tudja.

Egyszerű a képlet.

Minden kiadását pontosan vezeti, de azér beül egy taxishiénához, mer rohadt sok a lóvéja biztos.

Der Sün!! 2014.11.25. 12:01:52

Bíztam benne, hogy szagértőnk kideríti az igazságot!

Leone_510 2014.11.25. 12:07:46

@atpijkamo: azt hittem rájöttél, hogy időutazóknak szól a poszt! :)

igi1 2014.11.25. 12:10:53

@Der Sün!!: látod, mellyhetetlen vagyok, fealdom. Egyszerűen már túl okos vagyok ehhez (is). :D

@Manyecska /kűdtem levélt!/: Én nem utazom egyedül, kikérem magamnak, hazavisz a sofőröm.

büdösbanya 2014.11.25. 12:40:05

Engem is pont ilyen ocsmány módszerrel vertek át, igaz, nem itthon, hanem egy olasz üdülőhelyen lévő üzletben. Sorban álltam a pénztárnál, átadtam a pénzt és vártam a visszajárót. A pénztáros férfi betette a bankjegyet a kasszába, egy pillanatra valamiért elfordult, majd újra felém fordult és jelezte, hogy várja az áru ellenértékét. Értetlenkedtem, hogy de hiszen odaadtam, épp három másodperccel azelőtt. Állította, hogy nem. Állítottam, hogy igen. Az eset annyira gyorsan történt, hogy bár voltak az üzletben, konkrétan ennek a momentumnak tanúja nem volt (az én oldalamon). Arról ugyanis meg voltam győződve, hogy a dolgozók, ha kell, a pénztáros verzióját erősítették volna. Ez 20 éve történt, félénk csitri voltam még akkor, és annyira letaglózó erejű volt a döbbenet, hogy sajnos, elég rossz megoldást választottam. Nagy sóhajjal kifizettem a cuccokat újra...

igi1 2014.11.25. 12:48:26

@büdösbanya: azé külföldön meg általában figyelik a pénztárt kamerával.

yxcvbnmaa 2014.11.25. 13:01:51

@igi1:
"Ez 20 éve történt, félénk csitri voltam még akkor"

szerk megj: Volt az 30 év is... :-)

Der Sün!! 2014.11.25. 13:02:35

@igi1:
Különösen Svejcba!4!!

Serivor 2014.11.25. 13:09:04

@igi1: 1500-at tízezressel kifizetni bunkóság? Ugyanaz az arány, mintha 15 forintot százassal akarnál kifizetni. Akkor az is bunkóság?

Manyecska 2014.11.25. 13:14:40

@neet: azt kell mondani a "nincs kisebb??" kérdésre: "hálistennek" nekem beválik..vagy: "nincs máááás?".."addig jó" :)

Atörökk 2014.11.25. 13:35:30

Posztolót sajnálta már valaki rajtam kívül? Szőrösszívű, érzéketlen, köcsög banda!4!!

Der Sün!! 2014.11.25. 13:39:24

@atörökk:
Én má a gondolatig eljutottam, csak nem mertem leírni!

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.11.25. 14:15:12

Szoktam kilencezres vásárlásnál kérdezni a pénztárost, hogy tud-e tízezresből visszaadni. Van aki röhög, van aki néz rám, mint egy hülyére, van aki csak bután.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.11.25. 14:17:48

@büdösbanya: :))

Most a Postán, meg néhány helyen félreteszi, de az asztalon hagyja a pénzem, visszaad, és csak utána teszi el.

AtiSnatch 2014.11.25. 14:22:19

Árkádban meg ingyen van a szaroda, csaxólok.

Atörökk 2014.11.25. 14:31:31

@AtiSnatch:
Hagymának oGvetlen üzennyed megfele!

büdösbanya 2014.11.25. 14:47:16

@atpijkamo: Igen, így szabályos. Itthon amúgy még sosem történt velem olyan, hogy előbb eltették volna a pénzt...

yxcvbnmaa-nak: jó, ha akarod, legyünk pontosak: éppen 21 éve történt!

AtiSnatch 2014.11.25. 14:53:18

@atörökk: na, csak az hiányozna, még megint nyer a végén és rontja a magyar levegőt :D

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.11.25. 14:54:04

@büdösbanya: Velem fordítva. Korán reggel álmos volt a postás kiccsaj. Ezrest adtam, tízezresből adott vissza. Vigyorogtam rá, hogy ez nem lesz így jó. Pár másodpercig bambán nézelődött, majd úgy rántotta vissza a pénzt, mintha el akarnék vele futni.

büdösbanya 2014.11.25. 15:02:24

@atpijkamo: Ez rendes volt tőled, megérdemelsz egy virtuális buksi-simogatást. Hányan megtették volna, hogy nem szólnak...!

ptspts 2014.11.25. 15:02:34

Nekem az Uber a sima, társaságos taxihoz képest nagyon bejött, az alábbi okokból:

* A fizetés az Ubernek előre megadott hitelkártyaadatokkal történik, nem kell a kocsiban bénázni készpénzzel, hitelkártyával, visszajáróval, apróval és borravalóval.

* Olcsóbb, mint a sima taxi.

* A díjszabás részletei könnyen érthetők és könnyen ellenőrizhetők, a sofőr is az Uber mobilalkalmazását futtatja, és a telefonján levő GPS által mért adatok alapján alakul ki a díj.

* Az autó megérkezése előtt a telefonomon látom, hol jár, és várhatóan mikor ér ide.

* Az Uber mobilalkalmazása elég pontosan meg tudja becsülni előre, hogy mennyibe fog kerülni a fuvar.

* Meg tudom tekinteni az értékeléseket a sofőrökről, és dönthetek úgy, hogy nem vállalok kockázatot, és inkább nem utazok egy alacsony értékelésű sofőrrel.

* Nem kell telefonon beszélnem senkivel, nem kell szóban magyarázgatnom, hogy pontosan hol fogok várni a kocsira (amit aztán a diszpécser pontatlanul közölne a sofőrrel, és a sofőr mégsem találna oda). Egyszerűen bejelölöm a saját pozíciómat a mobilakalmazás térképén.

A posztot köszönöm, emlékeztetett rá, mire kell figyelnem, és milyen kockázatot vállalok, ha taxiba ülök.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.11.25. 15:08:41

@büdösbanya: :)) Az bebaszna, ha a postás kiccsaj 9ezer forintjára lenne szükségem. (Nem vagyok még nyugger.) A szíjjártótól viszont bármikor visszavenném a párszázmillió lopott forintot.

Atörökk 2014.11.25. 16:20:14

@ptspts:
Képzeld, csak itt Magyarországon naponta emberek ezreinek sikerül telefonon taxit hívni, és célba jutni a megrendelt taxival. Mi több, az interneten van olyan honlap (de mobilalkalmazás is létezik), ami megmondja, kb. mennyi lesz a viteldíj. De téged mindez véletlenül se zavarjon, affektálj csak tovább, olyan cuky.

megamenn 2014.11.25. 16:48:18

nóóóóómális??? taxival utazni? a posztoló tíz évvel le van maradva!
mi jön még? konflis?

fülesválasztó-punaszagú-tangakorc 2014.11.25. 16:48:59

Készpénzes fizetéskor a benzinkutakon találkoztam soxor zsonglőrködéssel, pláne ha a nyál mellé vettem még valamit.
Először a fele papír pénz,(ezresek) aztán az apró visszajáró, (közben várja hogy elmenjek) majd a másik kasszából ötszáz forintosokban a lenyelni kívánt maradék!
Na meg a vonalkód olvasó is duplán pittyen egy tételnél, mert elterelik addig "ajánlataikkal" a figyelmed!

Ha lehet 1helyen, kártyával!

megamenn 2014.11.25. 16:55:32

@atpijkamo: "...mintha el akarnék vele futni"
és ez már olyan sértésféle...gondolom át is villant az agyadon, hogy anyádpicsája!

cso zsi 2014.11.25. 17:14:55

@ptspts: Amit nem tudsz: www.ormosnet.hu/uber-jogi-hatter.html
"Az igazi nagy huszárvágást persze azzal teszi meg az Uber, hogy az Általános Szerződési Feltételekben kijelenti, hogy a személyszállítási szerződésnek ő nem része, azt a sofőrrel kötjük. Ennek következetében az Uber nem felel (i) a személyszállító szolgáltatás jogszerűségéért, (ii) semmiért, ami az utazás közben történik. Ezzel gyakorlatilag az Ubernek sikerül kimaradni azokból az eljárásokból, amik a sofőrök ellen fognak folyni illegális taxizásért."

Tehát ha valami baleset történik, akkor te mint sofőr megszívtad, kegyetlenül.
Valamint te, mint utas, a felépülésedig élvezheted az illető anyagi támogatását.
Ez fennáll akkor is, ha az általad jól ismert haverral kocsikáztok, de őt ismered, láttad már vezetni, el tudod dönteni, hogy beülsz e mellé a tuningverdába, vagy inkább élni akarsz.

De a sofőrnek is nagy mulatság lesz, mikor rájön, hogy a hasznot elvitte az Uber, az utasa óccsóér furikázott, neki meg megnövekedett a szokott futásteljesítménye, és nem elég a bevétel a benyára, és a szervizelésre.
Ki van ez találva...

cso zsi 2014.11.25. 17:18:51

@atörökk: Az hagyján.
A hazai taxitársaságok már több éve futtatnak olyan alkalmazást, ami a legközelebbi kocsit küldi a kuncsaftért.
Ez sem ma volt: brandtrend.hu/2009/03/23/gps_alapu_csendes_cimkiadas_a_taxiknal/

Atörökk 2014.11.25. 17:26:00

@cso zsi:
Jaja. Lehet, én csinálok valamit szarul, mindenesetre az elmúlt kb. 10 évben mikor taxit rendeltem, az esetek kb. 99%-ában 10 percen belül megérkezett. A maradék 1% az szilveszter, hirtelen jött havazás, pénteki generál dugó a városban, stb., szerintem ez teljesen rendben van így. Bárhogy is akarnám, nem tudnék belőle homárposztni :D

ptspts 2014.11.25. 18:03:36

@cso zsi: Köszi az infókat az Uberről. Jó tudni, hogy utasként milyen kockázatot vállalok, és mire számítsak baleset esetén.

Az viszont utasként első körben nem érdekel, hogy a sofőrök hogy járnak, mennyi a profitjuk, milyen költségeik és kockázataik vannak stb. Emiatt aggódjanak csak a sofőrök. Mérlegeljenek, és ha nem éri meg nekik, ne vegyenek fel uberes fuvart.

igi1 2014.11.25. 18:13:05

@Serivor: taxisnál és buszsofőrnél az, meg a kozmetikusnál is.

Büdösbunkóság, és direkt kib@szás a másikkal.

igi1 2014.11.25. 18:15:06

@yxcvbnmaa: 20 éve is voltak kamerák külföldön, pláne egy bótba, nem itthon. Külföldön. Persze, nem Romániába, meg Azerbajdzsánba.

:)

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.11.25. 18:16:42

@megamen: Igen. Nem esett jól. De nem vettem személyesre, az átlag ügyfélnek szólt. @büdösbanya: szerint is sokan elvették volna a pénzt. (Amit én nem tudok megérteni. Ettől függ, hogy combot vehetnek csirkefarhát helyett?)

ptspts 2014.11.25. 18:17:53

@atörökk:

> Képzeld, csak itt Magyarországon naponta emberek ezreinek sikerül telefonon taxit hívni, és célba jutni a megrendelt taxival.

Miből gondolod, hogy ezt magamtól nem tudtam? Mi utal erre a hozzászólásomban? Miért tartottad fontosnak megemlíteni?

Mi utal arra a hozzászólásomban, hogy nekem vagy másoknak ez nem sikerülne?

> Mi több, az interneten van olyan honlap (de mobilalkalmazás is létezik), ami megmondja, kb. mennyi lesz a viteldíj.

Ezt valóban nem tudtam. Az Uber alkalmazását azért szeretem, mert (majdnem) minden, ami az utast érdekelheti, integrálva van bele. Továbbá az Ubernél van visszacsatolás: ha egy másik alkalmazás azt mondja, hogy 5000 Ft-ra számítsak, de végül 8000 Ft lett a fuvar, és ez 100-szor megismétlődik, akkor ez nehezen lesz automatikusan, számomra kényelmesen kijavítva a másik alkalmazásban. Az Uber viszont tudja figyelni, hogy hol pontatlanok a becslései, és a mérési adatokból tudja őket automatikusan javítani. Emiatt az Uber becslésében én eleve jobban bízom, mint egy másik (third party) alkalmazás becslésében. A motivációs struktúra is jobb: az Uber jobban motiváltabb arra, hogy pontos becslést adjon, mint egy olyan alkalmazás fejlesztője, aki alig kap visszajelzést és alig éri hátrány saját alkalmazása pontatlansága miatt.

> De téged mindez véletlenül se zavarjon,

Szerinted mi zavar engem? Az tuti, hogy az előző hozzászólásomban semmi nem utal arra, hogy bármi zavarna. Számomra az a legvalószínűbb, hogy ez a zavar csak a te fejedben létezik, valóságalapja nincs.

> affektálj csak tovább,

Mit értesz affektálás alatt? Ez valami jó dolog? Kérlek, magyarázd el, hogy el tudjam dönteni, akarom-e csinálni?

> olyan cuky.

Mit értesz cuky alatt? Ezt találtam ,,aranyosság'' témában az interneten: Jellemzően aranyos vonásnak számítanak az olyan gyermeki tulajdonságok, mint a játékosság, a törékenység, az elesettség, a megejtő jelleg, a kíváncsiság, az ártatlanság, az érzelmes viselkedés és a törődés iránti igény is. Ezek közül szerinted melyek jellemzők az előző hozzászólásomra, miért, és miért tartottad fontosnak kiemelni?

igi1 2014.11.25. 18:28:52

@ptspts: hű b+, te még nálam is elvetemültebb vagy.

igi1 2014.11.25. 18:47:16

@Syolos: akkor már ketten vagytok, szaporodtok is. XD

Aureliano Buendía 2014.11.25. 19:16:35

„Svindlerkedő taxist keresünk” -->hívd bármelyik társaságot, vagy magánzót.

Aureliano Buendía 2014.11.25. 19:22:52

@FDToth: nemtom, én elég sokszor taksziztam haza részegen (sőt csak részegen ültem taksziba), de valahogy soha nem bírtam annyit inni, hogy nem tudjam, merre visznek hazafelé. Mindig arra vittek, amerre én is megyek/mennék autóval.

Vajon miért lehet ez?

Ja, és nem szotyitakszival járok.

Aureliano Buendía 2014.11.25. 19:32:31

Kedves Poszter!

1: szotyitaksziba nem szállunk be, örök igazság, hogy csak társaságéba, és bölcsen telefonon hívjuk, mikor érezzük, hogy ideje indulni. A Nagymező környékére gyak. 2-5 perc alatt kapsz.
2: kártyával fizetünk
3: kérünk számlát

Az, hogy te leírtad, hogy részegen hogy basztak át, szép és jó, de rendszám, esetleg gépjárműtípus nélkül nem sokat ér a poszt, ellenben te bolondot csinálsz magadból. Ha meg többet ittál a kelleténél, inkább sétálj hazafele egy keveset, hogy szellőzzön a fejed. Ja, akkor meg kirabolnak. Az éjszakai buszon is.

Igyál inkább otthon:)

Atörökk 2014.11.25. 19:43:36

@Aureliano Buendía:
Istenem. Valakinek zebrának is kell lennie a táplálékláncban.

Aureliano Buendía 2014.11.25. 19:51:14

@atörökk: kedvenc mondatom:

„Ez 100%, mert naponta írom az összes kiadásomat, pontosan tudom, hogy mikor mennyi készpénz van nálam.”

Boldogult egyetemista koromban én is tettem valami hasonlót, de akkor az motivált, hogy a hónap végén is legyen miből innom:)

Amúgy meg, ha pontosan tudja, mennyi kp. van nála, akkor hogy baszhatja át a takszis?

igi1 2014.11.25. 20:03:20

@Aureliano Buendía: hát én már pedzgettem ezt a kérdéskört, de valahogy senki se hitt nekem, mikor arra célozgattam, hogy

a poszter vagy iszik, vagy kamuzik, vagy iszik és kamuzik egyszerre

azé bevezetőnek jó volt a poszt, de ezt is gyakorolni kéne még

Steckdose 2014.11.25. 20:47:09

1. KIZÁRÓLAG taxitársaság autójába ülünk be!

2. Mivel ez sem garancia, MINDIG meg kell jegyezni a rendszámot!

3. Svindlerkedés tapasztalása esetén felnyomni a fillérbaszót a taxitársaságnál. Mivel semmiféle ész nem kell a taxizáshoz, csak jogosítvány, ezért egymás sarkát tapodva állnak sorba a taxisjelöltek. Ezt a társaságok is tudják, ezért már pusztán a bejelentés alapján megragadják a fillérbaszó tökét. Megéri tehát felnyomni.

4 (opció). 14 ezer forintért ma már Full HD-s, másodpercenként 60 képkockás felvételi sebességű, vízálló akciókamerát kínálnak. Ruhára is felszerelhető. Nem nagy ügy beszerezni egyet.

Steckdose 2014.11.25. 20:52:33

Egyébként dehogy reklámozok én semmilyen fillérbaszót, de pl. én mindig Főtaxit hívok, és a célállomás bediktálásakor az ember legtöbbször meg szokta mutatni a GPS-én, hogy a javasolt út megfelel-e nekem. Meg szokott felelni. És akkor arra visz. Szerintem ez egy jó módszer, így meg lehet előzni mindenféle kellemetlen "félreértést".

Sandor Akarki 2014.11.25. 21:10:54

Taxiban nem a megtett Km-ért fizetsz (elvileg igen, gyakorlatilag nem), hanem az idő és az első kerék kombinációjáért. Állási idő van egyrészt, ha dugó, akkor élvezed az autó melegét vagy a légkondit, már ha van. Másrészt meg amit fizetsz az az első kerék forgásától függ, azt számolják. Azaz gumi mérettel szoktak csalni pl. Meg egyszer egy taxis mesélte, hogy valakit vitt fel a hegyre csúszós-jeges időben és 5 Km helyett 30 Km-nyit kellett fizetnie annyira csúszott az út és forgott az első kerék.

Szóval, a taxitársaságok (ha korrektek akarnának lenni) és a törvényhozó olyan eszközt kéne bevezessen ami az idő és a Km alapján korrekten számol (és pl. a számla alapján térképen végignézhető az útvonal, Km, idő mint egy video visszajátszásnál). Egyébként szerintem az idő beleszámolás fair, dugóban amúgy is adott, hogy az utas fizet és kiszáll ha tele a tőkéje és megy inkább metróval.

Steckdose 2014.11.25. 21:49:12

@Sandor Akarki: A taxióra magától vált át km- és perc-alapú számlázás között, mindig, ahogy a taxisnak kedvezőbb. Ha pl. percekig kell állni a dugóban, akkor átvált időalapúra, és ez szerintem jól is van így.

Aki az 5 km-re kifizeti a 30-at, az meg jó nagy lúzer.

Stupido_Girl 2014.11.26. 00:43:35

Velem a múlt héten történ a következő eset:

A helyszín egy Baross utcai kis üzlet.
Kereken 500 Ft-ért vásároltam, 5 ezressel fizettem. Kaptam vissza 1 db ezrest és 500-asokat. Megszámolom, nem stimmel. Az eladó kérdezi, hogy valami gond van? Mondom, igen. Visszaveszi a pénzt, és elkezdi gyorsan számolni hangosan hadarva, hogy megfogja az első 500-ast, és 2000, 2500.... És visszaadja.
Mondom neki, MIÉRT 2000-rel kezdett?
A válasz: "Ja, bocs."

Némelyek pofátlansága észbontó!

Black Hole 2014.11.26. 02:34:08

Ezelőtt kb 30 évvel, szóltam a benzinkutas fazonnak, hogy rosszul adott vissza! Nagyon durván elhajtott, hogy ne magyarázzak, pénzzel dolgozik száz éve, blablabla... Mondtam neki, hogy elnézést, és elmentem. Kb két hétig abból a plusz pénzből éltem, amennyivel többet adott vissza, és a kocsmában a haveroknak minden este én fizettem!
De volt egy olyan is, ezelőtt kb 12 évvel, hogy pénztáros néni, aki egyébként erősen suna pozitív volt, állította, hogy 5 ezrest adtam, nem tízezrest. Nagyon felhúztam magam, hogy hogyan a rossebbe van ilyen vastag bőr a pofáján? De aztán csinált egy pénztárzárást, és meglett a pénz.

Arcade Macho 2014.11.26. 11:59:38

vadasz vadasz...

penztaraknal ki van irva ujszulotteknek: penztartol valo tavozas utan reklamaciot nem fogadunk el

megoldas: van otthon nitrohigito maradek?

Arcade Macho 2014.11.26. 12:04:44

@kgb_hun: +1
vegre valaki itt ertelmes es nem csak vadaszozik!!!

Arcade Macho 2014.11.26. 12:17:38

@kgb_hun: "Gondolom azért akarta a 10000–et felváltani, mert csak 1db ezres volt azon kívül a tárcájában.
De ha a taxis azt mondta, hogy csak 1 ezrest kapott a poszternek nem tűnt fel hogyan került mégegy ezres a tárcájába amit később odaadott?
Viszont ha eleve két ezres volt nála akkor miért akarta felváltani a 10000-est?"

tehat meg egyszer...

ez hogy mezitlabas taxissal akarta SOTETBEN EGYEDUL felvaltatni a 10e -st ez egy extra szuper vadasz eset

vadasz+++ -ra lehet jelolni, es en mint felelos es tudatos allampolgar megkernem a T. posztert hogy adja le a jogsijat ha esetleg lenne neki, es mondjon le a szavazati jogarol
koszonom

Arcade Macho 2014.11.26. 13:41:36

@ptspts: "A posztot köszönöm, emlékeztetett rá, mire kell figyelnem, és milyen kockázatot vállalok, ha taxiba ülök."

koszonjuk a hiabavalo reklamot
meg amugy szivesen adom a tobbi tanacsot is...

retek helyekre MINDIG aprot kell vinni

engem egy kocsmaban akartak atkurni, csak az a gond hogy hulyebbnek nezek ki mint valojaban vagyok, ittasan meg plane :)
hiaba na van egy pattern ami alapjan rautaznak a balf@szkakra, es en beleesek neha :)

fleX 2014.11.26. 15:07:37

@FDToth: Egyszer nálam is előfordult, hogy valami baromi hosszú úton vitt haza a taxis, de ott a GPS volt a ludas, ráadásul mikor sikerült hazakeverednünk a pénz felét kérte csak el, szóval teljesen korrekt volt. De előfordult már hasonló ügy velünk is.

scavengario 2014.11.27. 17:03:19

mezítlábashoz ültem már be. előre megkérdeztem, kb. mennyi lesz. 2000. Mire odaértünk, 4000 lett. Hát, mondtam neki, ennyire elszámolni nem kéne, akkor minek taxis, nem fizetem ki, csak a 2000-t. Na mire odalöktem és kiszáltam, már ő is kiszállt mobillal, hogy hívja a haverokat, csaló gazember vagyok. Közben 2000 körül bármelyik társaság haza vitt volna. Ezért se volt gyanús. Mondtam neki, hívjad, de én most felmegyek. 10 emelet, 80 lakás. Derítsd ki :D De utána se lesz tanú...

De egy jó élmény is: utána csak egy társaságot használtam, és sokszor ugyanaz a pali jött értem. Voltak nagy bulik is. Ott már csak ennyi volt, hogy beültem, ennyit kérdezett: "haza?" mondom "igen" és mindig ugyanannyiért haza vitt. Volt olyan, hogy feleségem "megfáradt", haza vittük és vissza mentünk bulizni. Nem kért letétet, hogy eltűnök a párommal együtt fizetés nélkül. Ismert. Szóval nem minden taxis hülye!

MacskaÖsszeZavaróKft 2014.12.03. 07:44:42

Amikor Vnukovon jott a hiena, en mondtam neki hogy davaj-davaj... Pedig micsoda Samaraja volt..

ahanem01 2015.01.08. 14:00:39

Mi lenne, ha csak egyszer nem az átbaszott embert baszogatná a sok kretén?!
süti beállítások módosítása