A kutya ugat, a karaván halad, olvasónk meg még mindig várja, hogy a biztosító megtérítse leégett háza miatti kárát. Előzmény1. Előzmény2. Előzmény3.
Kedves Homár!
Lakástüzem kálváriájáról már írtál korábban. Lakásom robbanás, tűz miatt teljesen megsemmisült. A Posta Biztosító szinte mindent , és még annál is többet kitalált, miért nem fizet!
Évekkel ezelőtt volt a káresemény. Már a Kiskunfélegyhézi Bíróságon van a per évek óta, annak ellenére, hogy Elnöki Soronkívüliség van az ügyben, és már a 3. bíró ismerkedik a körülményekkel.
A Katasztrófavédelem nem tudta megállapítani a tűz okát. A rendőrség több mint egy évig(!) nyomozott, több milliós költségen nemzetközi megkeresések, telefonlehallgatások, midnen volt, mint egy "James Bond" filmben. A végeredményt az Ügyészség hozta meg, miszerint nem történt bűncselekmény.
Két év után a Posta ezt nem fogadta el, és újabb (idáig vagy 5 volt a tűzoltóság részéről) szakértőt kért kirendeltetni. A szakértő papírokból dolgozott, és - ahogy ez lenni szokott - megállapította, hogy lehet, hogy így, lehet, hogy úgy történt a tűz, lehet, hogy gyújtogatás volt.
A lényeg most jön: a két év alatt számos ok volt, miért nem akarnak fizetni. A végére ez maradt: " a tűz balesetszerűsége esetén fizetünk.Ha valaki gyújtogatott, az nem balesetszerű, mi nem erre a tűzre gondoltunk, amire Ön".
Én azt hittem, hogy ilyenkor a biztosító térít, és ha elkapják az elkövetőt, polgári peren perelik a károsultnak kifizetettt összeget. Az én szempontomból csak az a releváns: ne én vagy családtagom okozza a tüzet, és ne legyek súlyosan gondtalna. Vajon rosszul gondolom?
Üdv:
M.A
gelsystem 2014.11.28. 09:14:16
nóóóóórmális?
venszivar 2014.11.28. 09:17:21
gelsystem 2014.11.28. 09:20:05
ezt egy biztonságtechnikai cég embere mondta...
polgári peres eljárásban lehet az elkövetőt perelni!
.
.
posta?!?!?!??!
bazzze, te biztos bőcsész vagy, minimum több diplomával
killerkaller 2014.11.28. 09:33:48
joska61 2014.11.28. 09:40:36
Atörökk 2014.11.28. 10:11:13
ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.11.28. 10:18:04
De hát ha nem gyújtogatás volt, akkor nincs bűzcselekmény vagy mi :D Akkor csak balesetszerű lehetett, amikoris fizetni kéne.
Biztosítók, köszönjük.
leonito77 2014.11.28. 10:23:14
Amúgy szüljenek sünt. Én nem kötnék ott biztosítást, mert amilyen ott a szolgáltatások színvonala? Néha sajnos rákényszerülök, hogy meglátogassam valamelyik műintézményt...
Amit mindig tapasztalok: Kosz! Ügyintézés lassú. Sor hosszú. A szolgáltatás drága.
8lazo8 2014.11.28. 10:31:21
Nagy áruház parkolóban egy kék zsiguliból nagy lendülettel kiszállt egy társaság akik látszólag rokonok voltak. Az ajtót nekicsapták az autómnak, a fényezés megsérült. Amikor szóvá tettem elkezdtek győzködni hogy nincs annak semmi baja, ekkor hívtam rendőrt.
A rendőr jelenlétében már kitöltötte a baleseti bejelentőt, leadtam a posta biztosítónak stb.
Kijött a szakértőjük, felmérte a kárt, adott egy papírt hogy ezzel mehetek javíttatni. Rá egy napra jött egy levél a posta biztosítótól, hogy nyilatkoztatták a károkozót aki telefonon már nem ismerte el a kárt ( a nyomtatványt aláírta, kitöltötte), meg felsoroltak még néhány saját szabályzat pontot hogy miért nem hajlandóak fizetni. Nem tudtam behajtani rajtuk, pereskedni nem volt értelme. A postabiztosító egy komolytalan gittegylet.
Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2014.11.28. 11:08:56
Bármilyen kár történik veled, eleve számíthatsz rá, hogy kifogásokat fognak keresni.
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.11.28. 11:14:52
Felszántani, sóval behinteni MÁV-val együtt!
Szocialista-lista-lusta dinoszauruszmaradványok.
8lazo8 2014.11.28. 11:20:46
dailyvicodin 2014.11.28. 11:31:40
a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.11.28. 11:52:25
Manyecska 2014.11.28. 12:34:07
a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.11.28. 12:38:39
herk 2014.11.28. 12:47:10
Kötelező volt vagy Casco?
Gondolom kötelező.
Ebben az esetben a kötelező jogosan nem fizet, ugyanis az autó állt. Tehát nem vett részt a forgalomban, tehát nem a kötelező hatásköre.
Itt az embernek zsebből kell kifizetnie a kárt, mert mint mondtam nem a kötelező hatásköre.
Ha a fószernek van egyéb biztositása, tehát nem kötelező biztositása, hanem egyéb biztositása, ami ilyenkor térit, akkor az állhatja a cehhet.
Ha nincs, mint ahogy pl nekem sincs, akkor zsebből kell fizetni.
Szivás 30 ezret egy fényezésért kifizetni, én inkább ilyenkor megállapodnék egy 5-10 ezer forintban
8lazo8 2014.11.28. 12:56:20
Szerintem egyszerűbb volna az élet ha minden a biztosítás tárgyát képező járművel okozott kárt fizetne (parkolóban is) és miután kijavították a kárt, - úgy ahogy a gyakorlat ma is van - megküldené a számlát a biztosítottnak hogy vagy fizeti vagy ugrik a bónusz. És mondjuk 10-20 ezer Ft-os számlát lehet megéri majd neki kifizetni.
Mindegy, legközelebb már másként állok a dolgokhoz..
NIKI LAURA 2014.11.28. 14:55:52
A kizarasok egyertelmuek a feltetelekben:
Szandekossag es sulyos gondatlansag.
Ja,es a biztositonak kell mindket dolgot bizonyitani.
Ha ket ev keves volt,akkor nem is fogja tudnii
Ha ez igaz lenne( marmint az,hogy gyujtogatasra nem fizet) akkor ezt be is kellene irnia a kizarasokba.
.
kakukk11 2014.11.28. 14:59:37
Na ne már. Csekkfeladás közben győztek meg, hogy válaszd őket?
Sajnálom a posztolót, mert nem kis dologról van szó, és ez tanulópénznek qrva drága, de neked ennyire bejön a posta, hogy a több millás lakásod rájuk bízod? Én már egy 10.000Ft-os csomag miatt is izgulok.
Aureliano Buendía 2014.11.28. 19:54:36
Bár ez rajta nem segít.
Aureliano Buendía 2014.11.28. 20:05:18
Szerinted, ha álló autóba csapódik bele egy másik, akkor sem fizet? Khm.
Aureliano Buendía 2014.11.28. 20:06:32
Akkor sem választanám őket pl. KGBF-nél, ha messze a legolcsóbbak lennének.
herk 2014.11.29. 00:56:02
Most nem tudom, hogy viccelsz-e vagy komolyan kérdezed.
De hátha komolyan kérdezed, ezért leirom:
Mi a nem túl életszerű? Csak igy életszerű. Beparkolsz vhová, _megállsz_, kézifék, motorleállit, és _kiszállsz_.
Ekkor csapódik neki az ajtó a másik kocsinak.
"Szerinted, ha álló autóba csapódik bele egy másik, akkor sem fizet?"
Nem tudom, hogy pontosan mire gondolsz, ezért mindkét félre leirom a helyzetet.
A kötelező, a biztositott helyett fizet.
És annak kell fizetnie, aki okozta a kárt.
Ha álló autóba megy bele egy mozgó autó, akkor:
- álló autó nem hibás, neki okozott kárt a _mozgó_ autó KGFB megtériti. Nincs ellentmondás azzal amit előbb irtam.
- a mozgó autó a hibás, neki az álló autó KGFB-sa nem térit semmit, mert az álló autó nem hibás.
herk 2014.11.29. 01:01:40
Nem "kibújik" a biztositó, hanem ez nem a KGFB hatásköre. Nagy különbség. A kibújik azt jelenti, hogy az ő hatásköre, de valamiért nem fizet.
De akkor nem érted a KGFB lényegét.
A KGFB a biztositott _helyett_ fizet, ha a hatáskörébe tartozik. Ha nincs a hatáskörbében, akkor nem fizet, _DE_ attól még a károd meg lesz fizetve a károkozó által. Mert valakinek fizetnie kell. Ha a biztositó nem, akkor neki kell a zsebébe nyulni.
Ha még nem évült el az ügy, akkor hivd fel, és közöld vele, hogy fizessen. Ha nem akar, akkor polgári perben követelheted a pénzed.
2014.11.30. 23:45:23
Az is rohadék egy dolog, hogyha egy lábtörésre vagy karambolra nem fizetnek, no de azzal kibaszni, akinek a rajta lévő ruhán kívül semmije sem maradt, az akkora aljasság, hogy azt már tényleg büntetni kellene valahogy!
Az ember azért fizet nekik, hogy ha szarba kerül, kihúzzák belőle, ezek a mocskok meg visszaélnek azzal, hogy átmenetileg lecsökkent az érdekérvényesítési képessége az illetőnek, és kibasznak vele! Pfej, mocsodékok!
2014.11.30. 23:54:31