Hogy ne mindig csak a nyivák legyen, tessék egy hepiendes poszt.
Kedves Homár!
Az alábbi történetben az egyetlen negatívum, hogy a cég nem magyar.
Karácsonyra megleptem magamat egy számítógép-alkatrésszel (érdeklődők kedvéért: CPU hűtő), amiről beszerelés közben kiderült, hogy hibás: nem lehetett rendesen rögzíteni, lötyögött a helyén.
Lelkiekben felkészültem a viszonteladóval való végtelen huzavonára (3 nap letelt, felbontottam, stb.), de előtte gondoltam azért a rend kedvéért megpróbálkozom az ügyfélszolgálattal. A cuccot egy osztrák cég gyártja, gondoltam ha más nem, hát majd jót csámcsogok azon, hogy bezzeg karácsonykor labancéknál is megáll az élet.
Eljátszottam az Abszolút Naiv Ügyfelet, és december 27-én, szombat este negyed kilenckor kitöltöttem a honlapjukon a kapcsolatfelvételi űrlapot. Elküldtem, rögtön jött az automata visszaigazolás, hogy megkapták, de az ünnepek miatt tovább tarthat válaszolni stb. (ld. mellékelt kép). Rutinos magyar vásárlóként arra számítottam, hogy itt ér véget a történet, én buktam a huszonvalahányezres vételárat, ők buktak egy ügyfelet.
Ehhez képest másnap, december 28-án, vasárnap délután fél négykor befutott a válasz: igen, tudnak a problémáról, 2014 májusa óta már másfajta rögzítőelemekkel gyártják az alkatrészt, nekem ezek szerint régebbi modellt adtak el, de ahogy kinyit a raktáruk az ünnepek után, küldik az új rögzítőket. (szintén ld. mellékelt kép).
A raktáruk január 7-én, szerdán nyitott ki, péntek délelőtt már a postaládámban voltak a cserealkatrészek (két 5 centis fémdarabról + 4 csavarról van szó, elfért egy borítékban). Ingyen és bérmentve. Szombaton beszereltem, működik.
Hát így is lehet.
Üdv,
Naiv és Boldog Ügyfél
ptspts 2015.01.14. 13:44:17
nyomdasz63 (törölt) 2015.01.14. 13:47:20
???
Trunkel 2015.01.14. 13:49:02
Metamorfi 2015.01.14. 13:49:48
Trunkel 2015.01.14. 13:51:08
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2015.01.14. 13:52:01
AtiSnatch 2015.01.14. 14:09:28
AtiSnatch 2015.01.14. 14:21:18
igi1 2015.01.14. 14:27:14
Május óta!!!! TUDTAK A PROBLÉMÁRÓL, mégis b@sztak rásózni az ügyfélre év végén 1 régit...
akkor mi lehet a többivel?
hobbitroll 2015.01.14. 14:32:06
BÖ
Fényképbó't
Mi is a mottó pontosan? "fogyassz herdálj szenvedj"?
Ebben a zesetben 3-ból csak 2 teljesült. A poszt offtopic(!). Kéretik megbüntetni aki kirakta :P
igi1 2015.01.14. 14:35:31
most annak örûl h rásóztak 1 régi szart, küldtek hozzá csavart miközbe meg már rég mindenkiek az új típust kéne adni!?
Már eleve az új csavarokat is kellett volna csatolni a hűtőhöz...
a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.01.14. 14:46:58
a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.01.14. 14:56:03
- Ja, akkor most már nincs más teendőm, mint nézzem a neten, mikor lesz megint a számla elérhető?
- Ő, nem, ha kész, hívjam telefonon?
- Nem, nem, kedves, nem szükséges, nem fárasztanám ezzel, egyedül is megoldom, nagyfiú vagyok.
Szóval mindenki kedves aranyos ügyes és gyors volt. Ja a panasz, a kurva kormányunk vagy az eu, hirtelen nem is tudom, melyik baszogat már megint ilyen fassággal. Tulajdonosi nyilatkozat, hogy dugnának fel meindegyiknek egy nagy köteggel!
RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2015.01.14. 15:01:15
hobbitroll 2015.01.14. 15:06:28
a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.01.14. 15:06:30
Szóval mindig csak rinyálnak, hogy milyenszarok a bankok. Ahelyett, hogy hagynák a faszba, választanának másikat. Napersze, m;g nem jutott el hozzájuk a hír hogy az OTP-n kívül létezik másik bank. Oszt minden statisztika azt mutatja, hogy ritkábban váltanak az emberek bankot, mint házastársat.
Emelje fel a két kezét, aki nem vált még el, és a szülője, és a gyereke se. Én kezdem:
\o/
Manyecska 2015.01.14. 15:10:57
a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.01.14. 15:13:11
:))
Értem. Szóval ha a fijjúg lopikálnak, és már nem lehet ezt a tényt tovább takargatni, mert már fényes nappal talicskázzák a pénzt haza a 167 milliós úszómedencébe, akkor kell valamit lépni, akkor a pór népet rövidebb pórázra kell fogni, az a megoldás. Montam, hogy értem, ugye?
Holnap mindenkinek hátrakötik a kezét, holnapután már mindkettőt. Hátha attól megvakulunk, és nem látjuk, hogy kézzel lábbal harákolnak... harácsolnak. Aztán mindekinek - mármint nekünk - levágja a pokorni, hogy ne maradjon hazugságban. "Aki belenyúl a mézesbödönbe, annak levágjuk a kezét" helyett "Ha mi belenyúlunk a mézesbödönbe, akkor mindenki másnak levágjuk a kezét". Nüanszbeli változás.
hobbitroll 2015.01.14. 15:24:41
(persze meg se nősültem, így azé' lenne benne kihívás, de ez nem is volt feltétel :P)
a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.01.14. 15:26:34
\o/ \o/
Trunkel 2015.01.14. 15:43:23
na nálam itt kezdődik a civilizáció.
Vadászok Őrangyala 2015.01.14. 15:48:21
a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.01.14. 15:51:38
Logitech - régen a kedvencem volt - küldte a csere billentyűzetet egy képért cserébe a régi billentyűzetről, amit kérésükre összetörtem.
Most ő nem veszít sokat, viszont nyer, de legrosszabb esetben is megtart egy lelkes vásárlót. Az a bizbasz kerül 5 tallérba postával együtt, a boldogügyfél meg megvette 40-ért. Csak a haszonból telik jópár postázásra.
Öcsém a prémium Hondájával (értelmes szókapcsolat?) kapott a szerviztől egy ingyenes javítást gari időn túl.
mikimackó 2015.01.14. 15:57:15
mikimackó 2015.01.14. 16:01:56
FDToth 2015.01.14. 16:10:20
kb., mint a booking: általában 6-7 nap alatt megoldják a problémát, jóváírnak, kulturált leveleket küldenek, gyorsan... egy itthoni közvetítő meg kb. szarik rád...
hawkeye 2015.01.14. 16:17:25
Tételesen felsorolva:
Az a tíz idefér.
Na, ugyan, oszd meg velünk, ne légy irigy...!
:)
Trunkel 2015.01.14. 16:19:51
Rosszindulatú Vászka 2015.01.14. 16:53:59
Csodálom, hogy a Magyar Póstára rá mertek bízni ilyesmit, azon meg még jobban, hogy nem lopták el.
lcsaszar 2015.01.14. 17:14:46
Aureliano Buendía 2015.01.14. 17:53:38
Aureliano Buendía 2015.01.14. 17:57:10
a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.01.14. 18:12:25
gabors 2015.01.14. 19:10:42
most kit fogunk sajnalni ???
akkor megis lehet hogy valami Mo-on nem kosher ??? es fejletebb orszagoban mas ?? (Trademark/Copyright hagyma)
gabors 2015.01.14. 19:15:39
de az eredeti gyarto (a viszont izet kikerulve) orvosolta a vevo gondjat .... gondolom azert mert igy egyszerubb volt.
gabors 2015.01.14. 19:21:41
csak egy otlet a bank ahova jarok (nem surun szemelyesen) direkt tart ket (lehet harom) internetre kotott gepet (a Maca-eke errefele torvenyileg nem lehet az interneten csak belso "biztonsagos' halozaton).
Amellett hogy hasznalhatjak varakozas kozben a nepek, ilyen 'ez/az/amaz nem megy a netes feluleten' kerdesekre ott helyben valasz van ... es minden tovabbi nelkul eloben segitenek a kezdoknek is ...
Nem hogy 'menjek haza probaljam ki es hivjam oket vissza ha megse jo' ...
gabors 2015.01.14. 19:26:58
Azt nem Acura-nak csufoljak ??? Az a premum honda, mint a lexus a premium toyota :-)
legalabbis az operencian tul
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2015.01.14. 19:44:09
Fejlettebb országokba fűszoknyás lányok viszik házhoz a cuccot, és kedved szerint kényeztetnek!!44
gabors 2015.01.14. 19:54:25
"Fejlettebb országokba fuszoknyás lányok viszik házhoz a cuccot, és kedved szerint kényeztetnek!!44 "
Akkor van hova fejlodni :-)
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2015.01.14. 20:04:00
Naugye, hogy ugye!
venszivar 2015.01.14. 20:16:33
Manyecska 2015.01.14. 20:33:12
igi1 2015.01.14. 20:36:10
a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.01.14. 20:57:38
neet 2015.01.14. 20:59:49
a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.01.14. 21:02:26
Gratula a matrachoz! A Matrackirálynál?
neet 2015.01.14. 21:04:20
neet 2015.01.14. 21:05:23
neet 2015.01.14. 21:08:58
Ellenben még pocakkal a diégóban elengedtek, bár eleinte húzódzkodtak, h az nem vásárlói mosdó, de győzködtük, h terhes vagyok, legyen szíve, és lett. Happy üf.
a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.01.14. 21:12:23
Vécé OTP-ba kell, ott még sose jutottam sorra fél ürán belül. Az Unicreditben sose volt több 5 percnél. Igaz, nem sokat próbáltam. Megnyitom a számlát, és nem kell többet jönni. OTP-nél iszonyat, egy dolog elintézéséért volt hogy 5ször álltam sorba.
neet 2015.01.14. 21:25:06
Jó éjt!
Vadászok Őrangyala 2015.01.14. 21:45:12
Autósnácik szerint Honda nem prémium. Igazából tök mindegy, mert egy nagyon jó autó. Bár elmúlt években volt egy-két kevéssé sikerült típusa.
a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.01.14. 21:46:24
Vadászok Őrangyala 2015.01.14. 21:49:36
Mármint úgy kevésbé sikerült, hogy némelyik ronda lett, mint a lőtt lóharapás, de attól még jó autók.
a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.01.14. 21:51:47
gabors 2015.01.14. 21:52:28
gabors 2015.01.14. 21:55:57
öt több mint egy ...
ami több az jobb ...
Magyarorszag Jobban Teljesit !!!
ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.01.14. 23:38:27
www.facebook.com/kilatas/photos/a.252840271415645.69152.138994429466897/900533766646289/?type=1¬if_t=like
Alpenföhn volt-e a hűtő?
Postoló sikeres ember asszem :)
Már meging egy nick 2015.01.15. 08:47:20
Valaki segítsen már ez a kép hogy jön ide, vagy ez akarja Ausztriát illusztrálni, ez előtt teljesen értetlenül állok.
joska61 2015.01.15. 09:08:41
2015.01.15. 10:03:16
2015.01.15. 12:32:25
Posztolót sajnálom.
♔batyu♔ 2015.01.15. 20:47:00
Én porszívóval jártam úgy, hogy kb. 3 év múlva tönkrement a csöve és bár már nem volt olyan amilyen kellett, megoldották egy másik csővel. Fizettem 1000 Ft.-ot, ma is működik.
Másik: Egy PDA-mnak tönkrement a képernyője. Telefonáltam és futárt akartak küldeni, de nekem azonnal kellett, így elmentem.
Kicserélték garanciában a képernyőt és kaptam rá ingyen egy képernyővédőt. Nem is akármilyet.
Magyar cég volt mindkettő.
Vallalkozas Hatraltatasi Iroda 2015.01.15. 21:18:09