Tékozló Homár

Kelletlenség a Telenornál

2015.04.14. 14:30 | Homár Hilda | komment

telenor-logo.gif

Lehet, hogy rossz napja volt az illető ügyfélszolgálatosnak, és idegesítette az ügyfél is meg a szolgálat is, de ez nem sokra mentség, arra pláne nem, hogy azt mondja valamire, hogy ajándék, miközben hozzáad 3000 huf-ot a számlához. Mondjuk a vásárlók ezt észrevehették volna ott helyben is, dörmögöm a bajszom alatt csendesen.

Kedves Homár!

Egy történetet szeretnék megosztani ami nem velem, hanem a szüleimmel történt a Telenornál. Itt nem magát a Telenort kifogásolnám, hanem az egyik üzletükben, mégpedig a Mammutba dolgozó kollégáik kompetenciáját illetve inkább annak hiányát, illetve a hozzáállásukat.

Történt, hogy a szüleim mobil internetet szerettek volna és az ajánlatok átnézése után a Telenor mellett döntöttek. Be is mentek a Mammut 2. emeletén található üzletükbe, ahol meg is kötötték a szerződést, aláírtak 2 évet amihez járt egy USB-s stick amibe a micro SIM tehető, egy második SIM mivel megosztva használhatják a szolgáltatást egy másik készülékben, továbbá egy harmadik ajándék SIM, amin van pár GB adatforgalom, amit elhasználhatnak, aztán el lehet dobni vagy fel lehet tölteni ha kell. Az ajánlat mellé lehetett 3 forintért venni egy tabletet, amit igénybe is vettek.

Aznap otthon kipróbálták az előtte 1 héttel vásárolt laptopon az USB sticket, fél óráig használták és remekül működött, a másik SIM-et a tabletbe tették és az is remekül ment. A gondok másnap kezdődtek amikor ismételten használni akarták a stick-et az azonban nem volt hajlandó működni.

Felhívták a Telenor ügyfélszolgálatát és elmondták mi a problémájuk, ahol közölték velük hogy egy technikus 72 órán! belül felveszi velük a kapcsolatot (gondolom már ez is azért van így kitalálva mert ha jól tudom 72 órán belül lehet bármilyen újonnan vásárolt dolgot szó nélkül visszavinni). A 72 órát ők is sokallták és úgy döntöttek, hogy visszaviszik, már csak azért is mivel kipróbálták azt, hogy a stick-ből kivéve a SIM tökéletesen működött a tabletben így esélyes hogy az USB stick a hibás. Már éppen indultak volna az üzletbe amikor telefonált a technikus, akinek ezt elmesélve ő is úgy látta hogy a stick lesz a hibás, és ő is azt javasolta, hogy menjenek vissza vele az üzletbe és cseréltessék ki.

 

Eddig ez egy szokványos történet lenne, de a felháborító rész az Mammut 2. emeleti üzletébe visszaérve történ.

Bementek, sorszámhúzás, majd sorra kerülés. Elmesélték, hogy mi a problémájuk és kérték a stick cseréjét. Az ügyintéző elkérte tőlük, majd elment egy hátsó szobába, ahonnan nemsokára előjött, hogy ennek semmi baja, ez tökéletesen működik az ő laptopjukban. A szüleim magukkal vitték a laptojukat és ott megmutatták, hogy de pedig az övéken nem megy. Hosszas tanakodás illetve több kolléga bevonása után fény derült a problémára. A gond annyi, hogy az ő laptojukon windows 8.1 van és azzal a stick nem kompatibilis. Ezt az ügyintéző hölgy egy előkotort papírfecniről olvasta végülis le, de szerződéskötéskor senki nem szólt egy szót sem, persze nem kötelességük, de azért a figyelmet fel lehetne rá hívni.

Mondták, hogy rendben, semmi gond akkor kérnének egy olyat, ami kompatibilis és tudják használni a megkötött szerződéssel. Azt mondták, hogy mivel az eszköz teljesen jól működik, ezért nem cserélnek semmit, és különben sincs olyan, ami kompatibilis, ez az ő problémájuk, oldják meg.

Mondták, hogy ez esetben szeretnék lemondani az előző nap kötött szerződést, mert így számukra használhatatlan. Erre azt a választ kapták, hogy ezt már nem lehet, mivel meg van kötve, nem lehet visszamondani, mindenféle indokot felhoztak. Ennek többszöri elismétlése után azt mondták, hogy ez így van, ha nem tetszik írjanak egy levelet! (nem-email-t) a Telenor központba, ahol majd 30 napon

Elkeseredésükben itt annyiba hagyták a dolgot, és a szintén a Mammutban található Saturnba bementek, és kérték egy eladó segítségét. Elmesélték neki a történteket, aki mondta, hogy sajnos ilyen sticket nem árulnak de ez teljességgel elfogadhatatlan, menjenek vissza és kérjék az üzletvezetőt mert szerintük is kötelességük kicserélni. 

Vissza is mentek az üzletbe, kérték az üzletvezetőt aki mint kiderült az a hölgy, aki előző nap a szerződés kötötte velük. Neki is elmondták a problémát, ő teljesen lekezelő érdektelenséggel ismételgette, hogy nem cserélik ki, nem adnak másikat, írjanak levelet stb. A vita közben egyébként arra is fény derült, hogy ami előző nap ők a szerződéshez AJÁNDÉK SIM kártyaként kaptak az korántsem ajándék, hanem szépen csendben a szerződéskötéskor 3000 Ft-ot arra is felszámolt a kedves boltvezető/ügyintéző (gondolom ő ez alapján kap jutalékot, hogy miből mennyi ad el). 

Az olyan kérdésekre, hogy akkor most kaptak valamit, amire aláírtak 2 évet, de nem tudják használni, de azért fizessék tovább a szolgáltatás díját, nem is nagyon akart válaszolni, végig elég lekezelő volt és hajtogatta, hogy nem cserélnek semmit, írjanak levelet. Ezután mivel nem volt mást tenni csalódottan hazamentek, egy olyat kitalálva, hogy a tabletben hotspotként használva kapcsolódnak majd a mobilnetre.

Azonban másnap támad egy ötletük, hogy mi lenne, hogyha megpróbálkoznának egy másik üzletben ugyanezzel, így elmentek az Alle-ban található Telenorba. Itt elmesélték a történetet, ahol az ottani kolléga teljesen megdöbbenve hallgatta a történteket, és elmondta hogy KÖTELESSÉGÜK lett volna kicserélni (ha jól emlékszem nem is 72 órán, hanem 8 napon belül) ha rossz, ha nem, mindenféle indok nélkül, sőt, ha ők inkább lemondanák, azt is el kellett volna fogadják. Itt segítőkészek és megértők voltak, az viszont kiderült, hogy sajnos az az egy részlete igaz a Mammutban elmondottaknak, hogy valóban nem kompatibilis Windows 8.1-el, viszont igaz, hogy pénzért, de egyből találtak is rá megoldást. Vettek ott az üzletben egy mobil hotspotot, amiben tökéletesen működik és a laptop pedig routerként érzékeli, így tökéletesen lehet használni. Azóta is használják ezzel a

Ami az én számomra felháborító, hogy egyrészt a Mammut üzletben lekezelő, flegma nemtörődömséggel kezelték az egészet, nem tettek eleget annak a kötelezettségnek, hogy cseréljék vagy lemondhassák a szerződés (kb 24 órán belül voltak akkor) valamint azon, hogy előző nap még ajándékként beállított SIM kártyáért tulajdonképpen pénz kértek. Ha ez nem megtévesztés, akkor nem tudom mi.

Amúgy a Mammutba lévő üzletben már nekem is volt negatív tapasztalatom, de az csak egy szimpla "most nincs ilyen készülék de megrendeljük és amint lesz hívni fogjuk, de tulajdonképpen úgysem hívjuk fel úgyhogy be kell jönnie rákérdezni" eset volt amit már fel sem veszek ilyenek mellett.

Ez alapján jól látszik, hogy van jó és rossz ügyfélkiszolgálás, a tanulság pedig az, hogy érdemes esetleg másik üzletben próbálkozni ilyen esetekben. Abban, hogy vásárlás után mit mennyi ideig kell/lehet kicserélni nem vagyok jártas, úgyhogy ha rosszul tudom javítsanak ki, én csak a történteket írtam le.

Üdv,

F

 

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Antalbaba 2015.04.14. 14:31:46

Csak neeem? Jó ebédhez...

Trunkel 2015.04.14. 14:48:27

én meg el is olvastam

Antalbaba 2015.04.14. 14:53:21

a Telenor központba, ahol majd 30 napon...?
Azóta is használják ezzel a...?

Az, hogy betűk hiányoznak még elmegy - de itt fél mondatok tűntek el - minimum:-(

Trunkel 2015.04.14. 14:56:03

@AtiSnatch: úgy könnyű harmadikozni

FDToth 2015.04.14. 15:20:46

ezek a dolgok továbbra is így fognak működni, mert magyarországon impotens a fogyasztóvédelem. mennyiből állna picit okítani az adott kereskedelmi egységet? vagy büntetni? mert az nfh az esetke 70-75%-ban a panszra csak annyit reagálo, hogy nem az ő hatáskörük és legyen belőle polágri per...

hobbitroll 2015.04.14. 15:24:52

"ha jól tudom 72 órán belül lehet bármilyen újonnan vásárolt dolgot szó nélkül visszavinni"
rosszul tudod. 72órán (de ez sem igaz, mert 3 munkanapon) belül, ha meghibásodik, vagy hibás terméket kapott a [del]fogyasztó[/del] vadász, a forgalmazónak nincs mérlegelési jogköre. Cserélnie KELL (nem javítgathatja, nem küldheti "bevizsgálásra", etc.). A pénzed viszont nem kérheted vissza. Pontosabban kérheted, de semmi nem kötelezi a forgalmazót, hogy vissza is adja (ha csak Ő magától nem vállal ilyet). TV legalábbis nincs rá (volt, de eltörölték).

melaena 2015.04.14. 16:58:48

Azt meg valahol meg is ertenem,ha a 2% alatti piaci reszesedesu linuxban nem tudnak segiteni,de konyorgom,az xp mar nem tamogatott,lenyegeben van a win 7 meg a win 8.
Ne mondjak mar,hogy az egesz orszagban nincs 8.1 kompatibilis stick.
Vagy ha tenyleg nincs,akkor ne lehetne sztornozni a szerzodest.
En azert megemlitettem volna,hogyha ez ugyben tollat veszek a kezembe, akkor az a panaszkonyvbe fog irni,nem a 30 napos feldolgozasi ideju kozpontba.

A hotspot jo otthonra,meg jobb is,mint a stick,mert nem log ki semmi a cuccbol.
Terepen viszont a hotspot a nagyobb merete miatt hatranyba kerul.

bounty112 2015.04.14. 17:18:44

2 féle ember van, aki nem fejezi be a mondatokat és

venszivar 2015.04.14. 17:20:34

Vasárnap volt a költészet napja...., már késő.

venszivar 2015.04.14. 17:26:58

@atpijkamo: szombaton meg a béka menete a Duna partnál....megnéztem nagyfater surranóját!

A Kilátort nem láttam. pedig gondoltam, hogy "elbeszélgethetnénk".:)

atörökkk 2015.04.14. 17:30:43

Gázt csak a júpíszítől!

Manyecska 2015.04.14. 17:45:24

Hildácska jóféle gyantàt lehet màr bajuszra is kapni xd

venszivar 2015.04.14. 17:47:09

@atpijkamo: Sokra ment vele!:):D nem bírta a strapát!:) kidőlt!:D

Rosszindulatú Vászka 2015.04.14. 17:47:24

Ha elsőre ment, akkor másnap miért ment? Nem értem. Akkor mégis kompatibilis?

igi1 2015.04.14. 17:52:39

@venszivar: csak vigyázz mer jön az aszteroida oszt mind kihaltok :)

venszivar 2015.04.14. 18:00:30

@igi1: Csak a siketek élik túl....

igi1 2015.04.14. 18:02:26

@venszivar: meg a hülyék

Nyugí úgyis csak a pályáról mozdít el tehát csak napunk nem lesz

Én szóltam :)

venszivar 2015.04.14. 18:06:25

@igi1: akkor te nyugodt lehetsz!

LÉPEM4

Tomasz_a_gozmozdony 2015.04.14. 18:50:49

Mar csak az a kerdesem, hogy amennyiben nem kompatibilis, elsore hogy a viharba volt jo? Vagy csak egyszer kompatibilis, tobbszor nem??

Aureliano Buendía 2015.04.14. 18:59:03

És a vásárlók könyvébe történt-e beírás, és ha igen, miért nem?

Amúgy nem értem, elsőre akkor hogyan működhetett? Valami hiányzik a történetből.

atörökkk 2015.04.14. 19:12:13

@Aureliano Buendía: szerintem be kellett volna ragasztani a hotspotot.

Zirowe 2015.04.14. 19:16:07

"mert ha jól tudom 72 órán belül lehet bármilyen újonnan vásárolt dolgot szó nélkül visszavinni"

Nem, rosszul tudod.
Ideje lenne már ennek az urban legendnek, hogy kihaljon.
Nem a szó nélküli visszavételre van 72 órád, hanem a 72órán belüli meghibásodásnál elállás vagy csere és nem pedig javítás.

igi1 2015.04.14. 19:17:45

Ez sajnos így van, a Windows 8.1 nagyon sok eszközzel nem kompatibilis már.

Nem tudom hozzá használni pl. az iTunest se!

Egyszerűen hiába dugom rá az iPadet, hogy szinkronizáljon, nem megy Windows 8.1-el.

Tehát ha olyan az eszköz illesztőprogramja, tényleg csak Windows 7 vagy az alattival lehet használni.

Sajnos ennek utána lehetett volna nézni, de a Telenor is hibás, ha az eszköz technikai feltételeit nem hozta nyilvánosságra.

Érdekes, mert Windows xp-t már nem lehet használni, Windows 8 és 8.1 megint kiütve, akkor marad a Windows Vista, ami megint kiütve, meg a WIndows 7, amit meg már ismer a nép, szintén sok játékhoz használhatatlan.

A Windows 10-et már nem várnám meg, veszek iMacet

igi1 2015.04.14. 19:20:12

AJÁNDÉK SIM kártyaként kaptak az korántsem ajándék, hanem szépen csendben a szerződéskötéskor 3000 Ft-ot arra is felszámolt a kedves boltvezető/ügyintéző (gondolom ő ez alapján kap jutalékot, hogy miből mennyi ad el).

Akinek nem tűnik fel, hogy 3000-el többet fizet, ajándékként, az inkább ne vegyen semmit se.

Biztos, hogy rákérdezett arra, hogy kell-e, nem kell.

Nem kötelező semmit se elfogadni, az ilyenek vesznek fel hitelt, meg raknak a Questorba temetésre félretett pénzt.

Ha meg lehet használni usb stick nélkül, akkor használják úgy.

Egyébként meg a Telenor sz@rjon sünt, cseréljék ki azt a k@rva sticket, mennyi az 500 ft, b@sszák meg.

igi1 2015.04.14. 19:28:42

Mondom: akinek nem tűnik fel, hogy 3000-el többet fizet egy ajándékért...

De tényleg, ha windows 8.1-el nem működött, csak új hostpottal, akkor

FELESLEGES A CSERE mert csak egy ÚJ ESZKÖZ használatával orvosolhatták a problémát!

A telenor tehát nem hibázott, talán csak abban, hogy segítőkészebbek lehettek volna. Azért, mert még megvetettek egy új eszközt, azzal ismét lenyúlták a kedves ügyfelet.

Itt a vásárlóknak kellett volna utánanézni vásárlás előtt, de a Telenorba is lehettek volna segítőkészebbek, nyilván elsőre is megvették volna a plusz eszközt, a hostpotot.

Tomasz_a_gozmozdony 2015.04.14. 19:39:18

@igi1: ha a tableten okes, es a tabletet lehet hotspotkent is hasznalni, mi a f@sznak vettek meg amugyis? :D megannyi kinzo kerdes. :)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2015.04.14. 19:46:48

jól olvastam? 3 forintért kaptak egy tabletet????

elolvasom mégegyszer

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2015.04.14. 19:47:48

igen, tényleg jól olvastam.

" Az ajánlat mellé lehetett 3 forintért venni egy tabletet, amit igénybe is vettek."

Beerhead 2015.04.14. 20:13:25

Álljunk csak meg! telenor.hu->Internet->modemek, routerek
Egy kivétellel mindegyik eszközhöz oda van írva a windows 8 kompatibilitás. (Ebből a szempontból 8=8.1)
És a levélben is azt írja, hogy egy ideig működött, tehát tuti, hogy kompatibilis a laptoppal. Valami itt nem kerek nekem.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.04.14. 20:21:25

SPAM
www.facebook.com/kilatas/posts/958917240807941

Mit vártál? Minden szolgaáltató így működik, bár a köcsögségre nem sok mentség van.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.04.14. 20:38:50

@batgirl: az egesz mobilinternetet szerintem az ingyen tablet miatt akartak
miert nem jo a vezetekes?
2 ev huseg mobil netre
anyam.....

igi1 2015.04.14. 20:57:46

@batgirl: jóvanna

Nem értem én se, hogy miért működött egy ideig a laptoppal.

joska61 2015.04.15. 08:36:23

Talán épp a tegnapi telenoros posztnál írtam, hogy a tekenor üzleteknek csak pár darabja telenor, a többi ilyen szerződött magáncég. Mondjuk ettől még rendesen kéne működniük, de ezt az ügyet csak meg kellene írni a központnak is.

Répázó 2015.04.15. 08:42:16

Én sokáig voltam sajnos Telenor-os balek. Valóban így működnek. Amíg nem vagy az ügyfelük, vagy valamit rád akarnak sózni, addig mosoly és s*ggnyalás, aztán ha meg vagy, az sem számít, hogy 8 éve vagy náluk, sz*rnak a fejedre.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.04.15. 09:46:35

@Dávid András: Telenor tetszőlegesen behelyettesíthető bármilyen szolgáltatóval.

Répázó 2015.04.15. 09:49:31

@ColT: Kivéve a NAV. Az egészen addig szarik az emberre, amíg az ügyfele nem lesz, aztán le sem száll róla. :-D

Rosszindulatú Vászka 2015.04.15. 10:04:22

@Dávid András: osztán a NAV mit szolgáltat? Nyomtatványkitöltő progromot?

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.04.15. 10:11:35

@Rosszindulatú Vászka: Nekem lófaszt a seggembe. Van valakinek más irányú tapasztalata? (És nem csókos cég, akinek elnéznek negyvenmilliárd ÁFA-nem-befizetést.)

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.04.15. 10:22:36

@Rosszindulatú Vászka: Különben baszomszar a nyomtatványkitöltőjük. Csak az államháztartás egyéb IT programjaihoz képest kibírható. Lásd pl. a beszart hűtőgéppályázatot, útdíjrendszert, ekáert, stb. Most volt épp a Homáron is panasz.

Dezsike 2015.04.15. 15:04:20

Elvileg driver szempontból ami megy Win 7-en annak kéne 8-on is. Aztán ez marhára nem így van, ezért se váltok - laptopból meg csakis operációs rendszer nélkülit, olcsóbb (a suli ad ingyen jogtiszta Wint).

Arcade Macho 2015.04.15. 17:12:58

@melaena: "lenyegeben van a win 7 meg a win 8."

hat igen...
es akkor ha elozo naprol beerkezett balekokat latnak, akik pampognak az uesbé sztikjük miatt, akkor sokadszorra eljatsszak a meglepetest es csodalkozast :)))

lcsaszar 2015.04.16. 10:54:23

Mammutba 2x, ez sem egy IQ bajnok.

bandikkaa 2015.06.17. 12:48:01

Komolyan csnáltatok egy pólót: NE vállalj hűséget, mert elverem a kezed....
süti beállítások módosítása