Tékozló Homár

30 perces késésbe és 2 db vonaljegybe került a BKV-bérlet megvásárlása

2015.10.06. 09:29 | Homár Hilda | 139 komment

165104_144747068917123_6622603_n11-630x350_1.jpg

Azt biztosan megállapíthatjuk, hogy a BKK udvarias hangú tájékoztató leveleket küld a panaszosainak. De vajon ezúttal jogos a morgolódás? A gépek néha elromlanak, és ez akár többel is előfordulhat ugyanazon a környéken. De Ágnes hasfájása is érthető: miért kéne pénzt feccölne jó esetben felhasználásra sosem kerülő jegyekbe? Vagy ez valójában észszerű biztosíték lenne a hasonló esetekre, és jogosan várja el ezt a BKK az utasaitól? Szavazzon a poszt alatt!

Kedves Homár!

A BKK automatáival gyűlt meg a bajom, ezért e-mailben megkerestem ügyfélszolgálatukat  augusztus 26-án.

"Tisztelt Ügyfélszolgálat!

A XVIII. kerület Béke téri automatából szerettem volna diákbérletet vásárolni ma reggel, de az automata papírpénzt nem fogadott el. Mivel ezért nem tudtam az eltervezett módon vonattal továbbutazni, néhány megállóval arrébb, a  Szarvascsárda téri automatánál próbálkoztam ismét a vásárlással. Sajnos ez sem sikerült, ugyanebből az okból. Ekkor már jelentős késében is voltam, de vissza kellett mennem az 50-es villamos Honvéd utcai megállójába, ahol végre rendben(?) működött az automata, bár ez is csak pontosan kiszámolt összeget fogadott el.



Felháborítónak tartom, hogy egy bérlet megvásárlása 30 perces késésbe és 2 db vonaljegybe kerüljön! Lehet, hogy mégis egyszerűbb lenne bliccelnem?

Várom mielőbbi válaszukat, és intézkedésüket az automaták javításával kapcsolatban

Üdvözlettel:

S*** Ágnes"

Választ több mint három héttel később kaptam, de ez is csak egy összeollózott sablonválasz volt. Ami igazán felháborított, az a javaslat, hogy tartsak magamnál egy csomag gyűjtőjegyet az ilyen helyzetek megelőzésére:  "Az automaták esetleges technikai hibái esetére érdemes lehet elővételben 10 darabos gyűjtőjegyet vásárolni a pótdíjazási eljárás elkerülése érdekében." Mert ugye nyilvánvaló, hogy a bérlet megvásárlása mellett még további összegeket is szeretnék a BKK-nál "befektetni". 

Az már csak apró kiegészítés, hogy 3 héttel az eset után a Keleti pályaudvarnál ugyanilyen hibás automatával találkoztam.

Az alábbiakban látható a BKK válasza, eredeti formátumban jól látható a többféle betűméret/betűtípus.

"Tisztelt S*** Ágnes!  

Hivatkozva Társaságunkhoz 2015. augusztus 26-án érkezett elektronikus levelére, az alábbi tájékoztatást adjuk.

Tájékoztatjuk, hogy az új automaták informatikai hálózatba kerültek bekötésre, ezért az üzemeltető cég az esetleges hibákról azonnal tájékoztatást kap a rendszertől. A hibák kijavítását azok észlelése után a szerződésben rögzített határidőn belül köteles megkezdeni, ellenkező esetben a részükre kifizetendő üzemeltetési díjat csökkentjük. A rendszer monitorozását elsődlegesen a T-Systems Magyarország Zrt. végzi, de Társaságunk is felügyeli.

Általánosságban azonban elmondható, hogy több mint egy hónapja minden automatán végrehajtottak egy szoftverfrissítést, melynek eredményeképpen a bankjegy visszahúzás funkció működésbe lépett a rongálások visszaszorítása érdekében. Ennek értelmében amennyiben az automata azt érzékeli, hogy a visszajáróként kiadott bankjegy elvétele nem történik meg 60 másodpercen belül, azt a készülék automatikusan visszahúzza, ezzel lehetetlenné téve a csaló számára a készpénzhez történő hozzáférést. Az automata ezt követően a szervizes  kolléga kiérkezéséig bankjegyet nem fogad el. Fontos megjegyezni, hogy ugyanez a folyamat játszódik le abban az esetben is, ha eltömítés nem történt, csupán az ügyfél a rendelkezésre álló 60 másodperc alatt nem vette el a bankjegyeket.

Az okozott kellemetlenség miatt szíves elnézését kérjük!

Tájékoztatjuk továbbá, hogy Budapesten és vonzáskörzetében az automatákon kívül több száz helyen nyílik lehetőség jegy és bérlet vásárlására. Ezen értékesítési pontjainkat (ügyfélközpontok, pénztárak, Társaságunk viszonteladói) az alábbi hivatkozás alatt tudja megtekinteni: http://www.bkk.hu/pontkereso.

Az automaták esetleges technikai hibái esetére érdemes lehet elővételben 10 darabos gyűjtőjegyet vásárolni a pótdíjazási eljárás elkerülése érdekében.

Kérjük tájékoztatásunk szíves elfogadását.

Budapest, 2015. szeptember 21. 

Tisztelettel:

V. Ágnes
Levelezési szakterületi vezető
BKK Zrt.

Köszönöm,hogy elolvastátok!


S. Ágnes

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vanek ur 2015.10.06. 12:34:14

@ poszt: bankkártya nem volt?

@Terézágyú: "És nem lehetne megcsinálni, hogy az át nem vett bankjegy egy külön rekeszbe kerül osztjóvan?"
A gép nem tudja, miért nem vette el a vásárló a pénzt: mert el volt tömítve a lyuk és ki se ment, vagy mert ott felejtették. Csak azt érzékeli, hogy a papírpénzes visszaadás sikertelen volt. És mivel sok probléma volt az eltömítéssel (talán Homár poszt is volt belőle), inkább arra lőnek, hogy amíg nem nézik meg, miért kellett visszahúzni a papírpénzt, nincs papírpénz elfogadás, merthogy papírpénzzel visszaadni általában akkor kell, ha valami nagyobb címlettel fizetnek, plusz ha fizetés megkezdése után sztornózza a vásárlást a kedves user (mert rájön, hogy nincs nála elég pénz), a már beadott papírpénzt ugyanazon a nyíláson adja ki a gép, mint a visszajáró papírpénzt.

Manyecska 2015.10.06. 12:42:48

@köszönöm a kommentált: ha nő vagy viseld a menstruációt méltósággal, szerintem kábé.

hüpike 2015.10.06. 13:04:48

Nagy cimletű pénzből sokszor nem ad vissza. Talán nincs benne elég váltópénz.
De a posztban benne van a megfejtés: kiszámolva az összeget megkapta a bérletet.

cmx85s 2015.10.06. 13:07:36

Az is egy megoldás, hogy előző napon/héten/évben vegye meg, de mi van, ha akkor jött fel a kéthetes vidéki útról? Az előre megveszemről meg csak anyit, hogy én még élénken emlékszem azokra a jegyekre, amiket úgy vezettek be, hogy lévén fémszálas, meg anyjuk kínja, így biztonságos, úgy ügyfélorientált, ezért aztán soha nem fog lejárni, a jegyáremelésektől függetlenül felhasználható lesz... Aztán alig egy év múlva jött a hír, h akinek ilyenje van, annak megköszönik a támogatást, bátran kukázhatja.
Na, azóta a BKV-nak hitelbe egy fillért se!

CID 2015.10.06. 13:09:17

Értem @Dezsike: , se jegy se bérlet és az a szemét kaller megbüntette a csajod. Felháborító, mik mennek abban a komcsi városban :D

Manyecska 2015.10.06. 13:11:41

Hát minket most szombat este kitettek a Gellért-téren, a párommal, haver kocsijából, igaz mi kértük, de ha nem lett volna automata megszívtuk volna nagyon ugyanis járógipszben rontottam az orr szágimádzs-t és nemhogy kényelmetlen de gyakorló életveszély zebrán "átmenni" gipszelt lábbal. :( Múköggy.

Manyecska 2015.10.06. 13:20:50

@Dezsike: a köztisztviselőket egy ilyen miatt raportra rendelik ha összeszed egy bünticsekket!:)

Manyecska 2015.10.06. 13:23:10

Mondtam már hogy minden automata belsejébe helyezzünk el egy darab "migránst".

lcsaszar 2015.10.06. 13:27:49

Ágnes másik Ágnessel levelezget, haha. De azt miért kérdezi ilyen bizonytalanul: "Lehet, hogy mégis egyszerűbb lenne bliccelnem?" Reménykedik, hogy valami hasonló választ kap? "Kedves Ügyfelünk! Amennyiben az automatánk nem működik, és nincs Önnél aprópénz, fehatalmazzuk, hogy a mi költségünkre vegye igénybe a BKK járatait a legközelebbi automatáig kizárólag bérletvásárlás céljából havonta egy alkalommal". Ez több gyakorlati kérdést is felvet: pl. ha jön az ellenőr, el kell kísérje az utast a hibástól a működő automatáig, így győződve meg arról, hogy az ingyenes utazás jogszerű volt.

Manyecska 2015.10.06. 13:29:24

Dehát lehet venni jegyt a buszvezetőnél? el kéne olvasnom a poszt végig, ez metró volt??:D

Manyecska 2015.10.06. 13:41:54

@nemNewl: ííígen YYYYYYY , hülyegyerek! XDXDXDXDXD!

Manyecska 2015.10.06. 13:43:06

@Józsi, a migráns köcsög: hát gondoltuk ha a párom képes volt fél kézzel lógni a hetedikről akkor nekem is fog menni de beestem a buxusba és ráesett a vasaló is!:DD

Manyecska 2015.10.06. 13:45:16

@Józsi, a migráns köcsög: hámár írtam há szoktam magam ismételgetni?? Hátnem, hátde.

Manyecska 2015.10.06. 13:47:43

@CID: nem zártalak ki bammeg de kit érdekel ez a norvégmintás ámokfutó vadbarom??:D

Józsi, a migráns köcsög 2015.10.06. 14:05:54

@Manyecska: na, akkor eddig el is jutottunk. majd holnap jön a második rész.

Manyecska 2015.10.06. 14:06:48

@Józsi, a migráns köcsög: próbálok képet feltölteni de nem megy. Jobban jár mindenki mondjuk.

ptspts 2015.10.06. 14:12:24

A legkényelmesebb az lenne, ha minden automatában mindig lehetne készpénzzel (úgy, hogy az automata pontosan ad vissza) és kártyával is fizetni. Amíg ez meg nem valósul, ezeket tudom javasolni az utasoknak:

* bankkártyás vásárlás
* éves bérlet
* 3 nappal a havibérlet lejárta előtti időpontot beírni a naptárba, és 3--2--1 nappal előre megvenni
* 2 hónappal előre vásárolni (pl. január elején már megvan a januári és a februári bérlet, és ekkor megvenni a márciusi bérletet)
* ha minden óvintézkedés ellenére nem sikerül bérletet venni (kb. 10 évente egyszer), akkor venni 1--2 jegyet
* ha minden óvintézkedés ellenére nem sikerül bérletet venni (kb. 10 évente egyszer), akkor bliccelni, és ha elkapják, nyugodtan kifizetni a büntetést

Manyecska 2015.10.06. 14:12:35

@Józsi, a migráns köcsög: sikerült. a páromról vagy a törésről tölcsek fel?:P:D

Manyecska 2015.10.06. 14:24:45

@Józsi, a migráns köcsög: www.kepfeltoltes.hu/view/151006/nyuszomusz__m_szik_xd_xd_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

a probléma hogy nem jár itt bkv ezért mászni kell, biztosítás nélkül:( Amúgy a nagylábujjam alapja..

Manyecska 2015.10.06. 14:26:08

Nincs offtopik. ON mondjuk csak off van. OFF

CID 2015.10.06. 14:29:50

Mindenkinek kuss. Elhunyt Árpi bácsi.

2015.10.06. 14:56:25

A T-systems, ugye a T-mobil, a magenta színű?
Én egy dolgot nem értek velük kapcsolatban. Itt Németországban példaértékűen működnek, és bár csak feltöltős kártyás ügyfelük vagyok, a 4 év alatt felmerült mind a 2 problémámat órákon belül megoldották, és elnézést kértek.
Otthon meg, ahogy olvasom ...
Mna, azért is van otthon Vodás számom... (ugyancsak feltöltő kártyás). Igaz, itt meg a Voda szarabb. Seemi sem tökéletes :P

2015.10.06. 15:00:13

Ja, mellesleg bérletet én soha nem veszek automatából, annyira nem bízok meg a BKV automatáiban, hogy több ezer forintot nyelessek el velük. Max. vonaljegyet. És még így is rendszerint benyelnek 10-20 forintot (ugyanis alapszabály, a legkisebb címletű pénzérmével kezd a vásárlást automatából. pláne otthon és a BKV-nál!), de már csak röhögök rajta ...

Đilya 2015.10.06. 15:30:01

Az ilyen posztokat azért unom, mert a kedves utas vehetett volna bérletet adott dátummal kezdődő érvényességgel az utazást megelőző jópár napban is, amikor már tudta, hogy aznap szüksége lesz egy új bérletre...
Hasonló esetben végiggondolom, mit akarhat üzenni a karmám! ;)

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.10.06. 15:40:25

@cmx85s: Már valami 50 forintba került egy buszjegy, mikor még néhány 2 forintos jegyet elhasználtam, ami a családban megmaradt. Elkerekedett a szeme az ellenőrnek, hogy ez nem érvényes. Mondtam, hogy nem két forintot vettem, hanem egy buszjegyet, azaz egy darab busszal utazást, ha felmászik a plafonra, akkor is ezzel utazom. Aggyam a személyit, aztat pediglen nem adom, még erőlködött, aztán feladta.

2015.10.06. 15:58:09

@atpijkamo: Ilyenem nekem is volt pár éve, amikor még 200 valamennyi forintba került a vonaljegy. Amikor eljövök Budapestről, rendszerint veszek egy vonaljegyet a vissza-útra (ha nem felejtem el), mert bőrönddel nem öröm BKV-jegyre vadászni. (akkor még automaták a fasorban sem, le- és felcigőlni a koffert a metró lépcsőin meg rohadtul nem hiányzik fél napos utazás után). No, ekkor történt, hogy a 76-os trolira felkeveredett valahogy egy ellenőr, aki az én 200 valahány forintos jegyemmel kezdett baszakodni, mert éppen azelőtt héten ment fel a vonaljegy 310-re (asszem), hogy az már nem érvényes. Úgy végeztük, mint ti, anno ;).

Beerhead 2015.10.06. 16:04:25

Posztolót lehet már? Én bérletet mindig az előző lejárta előtti héten veszek, amikor látom, hogy senki sem áll az automatáknál, kezdődátumot gyorsan meg lehet adni, és mindig bankkártyával (ráadásul paypass) fizetek. Sikeres-e vagyok?

2015.10.06. 16:06:34

@Đilya: Tudod, miután a BKV a szolgáltató, amely nem kevés adóforintot nyel el, az a minimális elvárás vele szemben, hogy az utazást olyan formában, amilyenben az utas akarja (és a BKV is vállalja legalábbis a saját szabályzata szerint) minden körülmények közt lehetővé tegye.
Én a hozzád hasonló hozzászólásokat azért unom, mert az ilyen hozzáállás miatt nem fog változni soha a büdös életben a cég hozzáállása.

cmx85s 2015.10.06. 16:14:02

@atpijkamo: Hény kiló és milyen magas vagy? ;) :D

2015.10.06. 16:14:07

@atpijkamo: Mno, hozzáteszem, a kb. 2 perces szóváltás alatt akadt olyan 3 férfiutastárs, akik igen morcosan néztek az ellenőrre, és közelebb húzódtak, hogy mit bánt egy "gyönge nőt" :DDD Feladta az ipse, bár belőlem nem húzott volna ki egy fillért sem. Ugyanis a hírportálokon szerepelt a BKV áremelése, és ránéztem a honlapjukra, hogy akkor, mi van a régi jegyekkel, és az volt, hogy használahatóak még, amíg ki nem futnak. Szóval, egyébként is bukta ;).

lcsaszar 2015.10.06. 16:16:31

@Pink Petsch: A postabélyeg is örökké érvényes a ráírt névértéken. Régen egy 60 filléres bélyeget kellett rányalni a sima levélre. Ma mégsem viszi el a posta a leveledet 60 filléres bélyeggel. Pedig te egy levéltovábbítást vettél, nem 60 fillért. Ha jól körülnézek otthon, lehet, hogy én is találok 1 Ft-os BKV jegyet. Nem hinném, hogy elfogadják, pedig megvettem egy utazást, vagy nem? De a jegyárak arányosan nőttek a gázolaj, sofőr munkabére, buszok karbantartása stb. költségével.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.10.06. 16:16:59

@cmx85s: :)) 120/190. Ja, az számít?

@Pink Petsch: Egy időben szemtkedtek azzal, hogy ráírták, hogy meddig érvényes.

A 2 forintos jegyre semmi ilyet nem írtak, nem volt várható, hogy a következő 100 évben változik. 3,60 volt a kenyér. :))

cmx85s 2015.10.06. 16:21:47

@lcsaszar: de azon az 1 Ft-on akkor, amikor azt a buszjegyet megvetted, vehettél volna egy kiló banánt - nár ha lett volna akkoriban Pesten banán. Azt a pénzt a BKV akkor legott el is nyelte, ment valakinek a házába. Azaz, 20 éven át használták a pénzedet, most Te igénybe akarod venni azt a szolgáltatást, amit akkor kfizettél.

2015.10.06. 16:23:14

@lcsaszar: Azért érted ugye a különbséget egy azelőtt héten meghozott jegyáremelés, valamint a BKV saját honlapján közölt infó, miszerint az addig megvásárolt jegyek a kifutásukig érvényesek, és a között, hogy a nagyapád (vagy te) 60 éve vett egy villamos átszállójegyet 50 fillérért. Ez csak egy sima bepróbálkozás volt, hátha valakire rá tudják hozni a frászt. mellesleg, azóta sem láttam ellenőrt a 76-os trolin, pedig rendszeresen járok vele. Tényleg olcsóbb lenne, ha bliccelnék :P

2015.10.06. 16:26:31

@atpijkamo: Komolyan? Ez nekem kimaradt az életemből ...

Aureliano Buendía 2015.10.06. 16:44:05

@nagybalfasz: és amúgy igen, nem értem, miért kell az utolsó pillanatra halasztani? Pláne, ha tudja az ember, hogy aznap sietős a dolga.

Aureliano Buendía 2015.10.06. 16:45:11

@Cicmen: vagy ugyanazt az automatát cserélgetik, hogy mindenhol legyen működő is, meg rossz is.

Aureliano Buendía 2015.10.06. 16:46:50

@Józsi, a migráns köcsög: ha meg a cigány kilopja az eltömített automatából a visszajárót, az a baj.

Aureliano Buendía 2015.10.06. 16:49:16

@atpijkamo: és ezek az automaták alkalmasak a kártyás fizetésre is.

(legyint)

lcsaszar 2015.10.06. 16:50:55

@atpijkamo: Én még láttam ülőkalauzt. Nem ülő kalauzt, hanem egy nénit kis beépített pult mögött, oda kellett hozzá járulni jegyért. Ja, és a metrónál kezdetben 1 Ft-ost kellett bedobni, mire szétnyílt a csapóajtó és bemehettél.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.10.06. 17:05:44

@lcsaszar: A csuklós buszokon ült a 3. ajtó mellett. Ő mondta be a mikrofonba, hogy "Hármas, négyes kész.", mert a vezető nem lát olyan messze. Négyzet keresztmetszetű nénik, mert teljesen kitöltötték a rendelkezésre álló teret.

Az utcai telefonok meg tantusszal működtek. És használtunk még lyukas kétfillérest.

@Aureliano Buendía: Az a legnagyobb öröm.
.
.
.
.
.
.
Mikor a bankkártyádat nyeli el.

Az antiochiai szent kézigránát 2015.10.06. 17:45:01

Na visszajöttem kommenteZni. Ha már a blog szerint megtehetem... :D Télen meg majd siezek egyet a hegyekben....

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.10.06. 17:53:33

@Aureliano Buendía: "cserélgetik, hogy mindenhol legyen működő is, meg rossz is."

:)) Elpusztulok...

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.10.06. 17:57:14

@lcsaszar: "Ma mégsem viszi el a posta a leveledet 60 filléres bélyeggel."

Kevered a serblit a ferblivel. A bélyeg egy pénz helyettesítő papírdarab, a buszjegy egy utazásra feljogosító cetli.

Dezsike 2015.10.06. 17:58:02

@CID: valahogy el kell jutni a bérletárushoz. Pesten az automatáknak hála lényegesen javult a helyzet (bár még közel se tökéletes), Szegeden csak a nagy csomópontokban lehet bérletet kapni, amiből a város méretével arányosan kevesebb van, de jegyet se lehet sokkal több helyen szerezni, egyes helyekről fél óra sétával érhető el a legközelebbi árus. Ilyen körülmények között ne várják el, hogy mindenkinél mindig legyen jegy, főleg úgy, hogy a szegedi vonaljegy csak a vásárlást követő év végéig érvényes (rá van írva), így nem éri meg betárazni belőle, mert ha nem használom el időben bukom.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.10.06. 18:02:24

@Pink Petsch: "A T-systems, ugye a T-mobil, a magenta színű?"

Nem, a rózsaszínbugyi színű. T-Online, Axelero, T-Com, Posta, Matáv, Matávnet, Axelero, T-home, Westel900, Telekom, Magyar telekom, ... Bújnak mindig új név mögé, mert a régit mindig megutálja a nép.

Black Hole 2015.10.06. 18:19:51

Szomorú történet :(

ördöngös pepecselés 2015.10.06. 18:21:58

Azért érdekes, amikor a Demszkij volt Budapest Ura (úr a franckokat!!!!!!) akkor nem nyikorogtatok, ájvékoltatok, huhogtatok ennyit!

Black Hole 2015.10.06. 18:32:37

Egyszerűen képtelen vagyok felfogni, hogy ez a bérlet vásárlás még mindig lehet problémás valahol. Errefelé az utolsó kisboltban is kapsz 1, 2, 3, 5, 7 és 30 napos jegyet. Nincs rajta igazolvány-szám, meg nincs tok, meg semmi sincs, csak egy nyomorult jegyed van. Felszállsz a buszra, és az automata érvényesíti. Az első utazástól ketyeg az érvényességi ideje. Ha a 30 napost 17-én használod először, akkor következő 17-ig érvényes. De ha én itthon maradok, akkor pl a feleségem nyugodtan utazhat vele.

CID 2015.10.06. 18:34:00

@Dezsike: Felszállsz a buszra, trolira, villamosra és a járművezetőnél tudsz jegyet venni, minden esetben.

@Pink Petsch: Magyarországon sosem volt T-mobil.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.10.06. 18:51:39

@Black Hole: "a feleségem nyugodtan utazhat vele."

Mecsoda visszaélés! Fertő!

nyünyüge 2015.10.06. 18:52:47

Lehetne nála tartalék jegy.
Meg két hatósági tanut is vigyünk mindig magunkkal, ha a bérlet helyett használt jegyet nem tudjuk érvényesíteni ..... az állandó ügyfelekkel, rendszeres bérletvásárlókkal szemben elképzelhető volna egy bizalmat feltételező eljárás ....

nyünyüge 2015.10.06. 18:58:04

@CID:
Hogyne lett volna T-Mobile.
A Westelből T-Mobile lett 2004 májusában, T-Mobile Magyarország Rt. néven.
Aztán .... www.telekom.hu/rolunk/vallalatrol/cegtortenet

Black Hole 2015.10.06. 19:01:50

@atpijkamo: hát akárhogyan is nézzük, ki van fizetve. Ha én pont itthon bámulom a plafont, akkor a nejem miért ne mehetne el vele a boltba?

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.10.06. 19:04:57

@Black Hole: Hát nem látod, hogy helytelenül cselekszel? Mi lenne, ha a két szomszéd házaspár is ezt használná??? Hatan használnátok egy bérletet, te hétfőn utaznál vele, a feleséged kedden, a bal oldali szomszéd férj szerdán, stb. Hát tényleg nem érted? 6 bérlet helyett egyet vesztek, így 5 bérlet árával megkárosítva az ÍKV-t! (Ír Közlekedési Vállalat)

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.10.06. 19:11:18

Pofáraesés a sócsökkentéses menzareform. Eddig a túlsózás elfedte, hogy ehetetlen szart adnak a gyerekeknek.

Az igazgató sem akarta elhinni, hogy az elé tálalt víz, benne kis zöldséggel nem más, mint a rendeleti előírásokat maximálisan betartva készült leves. „A kis sómennyiség miatt olyan volt, mintha víz lenne, benne kis zöldséggel."

hvg.hu/itthon/20151006_Megyek_az_oviba_hust_enni_Gyere_te_is_any

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2015.10.06. 19:33:23

A BKV szuper szerződési feltételei szerint az érvényes bérlet v jegy biztosítása mindig az utas feladata, szal (a BKV szerint) még akkor sincs igaza, ha az egész városban nem lehetne se bérletet se jegyet kapni, mert jegy/bérlet biztosítása nem a BKV, hanem az utas felelőssége, ilyen egyszerű ez (mármint szerintük, mert sztem meg a j. b. k. a. p.-t).

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2015.10.06. 20:50:45

@atpijkamo: nem akarnám már az tudodkit idézni, de bizony létezik ám átruházható bérlet is a világ boldogabbik felén.

2015.10.06. 20:53:11

@atpijkamo: Ahham, szerintem ugyanarra gondolunk.
No, most már csak azt áruld, hogy Németországban, miért működik, mint a parancsolat, és otthon miért szívnak vele az átlagosnál is többet a népek? Egy multi lényege, ugyebár, hogy a tevékenységi körzetében mindenhol ugyanaz a színvonal várható el tőle. Ezért zabál Thaiföldön a bizalmatlan amcsi turista a Mekiben.

2015.10.06. 20:54:48

@CID: Hát akkor az a magenta színű megfelelője .. ki nem szarja le a nevet? Ugyanaz a cég ....

Black Hole 2015.10.06. 21:00:06

@atpijkamo: ugye itt csak 1 ajtó van a buszon. Az utasok egyesével szállnak fel, és egy automata elé kell tartani a jegyet. A gép ha egyet piccsan, akkor jó. Ha elkezd hosszan, szaggatottan szólni, akkor nem jó. Ha nincs előre vásárolt, akkor a sofőrnél vehetsz, de az olyan áron van, hogy ne ott vegyél, és csak kiszámolt pénz játszik, mert vissza adni nem tud a sofőr, hanem kapsz a jeggyel együtt egy cetlit, amivel be kell menni a buszos irodába, és ott kapod vissza a visszajárót. Szóval, ha ez az egész lelkiszemeid előtt van, akkor képzeld el a következő jelenetet. Románia uniós csatlakozása után vagyunk pár héttel. A buszmegállóban áll egy csomó nem frissen barnult, de négernél világosabb csoport. Az első felszáll, jegy piccsan, majd az ablakon kiadja a következőnek. Közben pár utas felszáll, aztán egy újabb kreol. Piccsant majd az ablakon kiadja, közben néhány utas felszáll, majd a következő kreol... Kb 7-8 fazon lógott így fel. Basszus, mint egy viccben :)
Eleinte jókat röhögött ezen mindenki, de mondjuk nem sokáig.

Black Hole 2015.10.06. 21:11:03

@atpijkamo: amit mondasz, az elviekben működik, de gondolod, hogy bárki is csinálja? Az első 4 évben nem volt autónk, addig buszoztunk. Néha volt olyan, hogy "húúúú basszus, asszem lejárt a jegyem, add oda, míg elszaladok a boltba.". Nyilván a munkábajáráshoz kellett mindkettőnknek, de néha hétvégén megesett az ilyen, mert nekem 30 napos busz-villamos kombinált volt, nejem meg többnyire 5 naposat vett.

2015.10.06. 21:30:58

@Black Hole: Ne légy nagyon eltelve a magyar rendszerrel sem. Volt, hogy a barátnőm kétheti bérletének utolsó 4 napját én használtam fel, mert soha senki nem ellenőrzi az igazolványszámot. Ki is törne a parasztlázadás, ha még azzal is tökölne a metrós ork vagy a sofőr.
No meg olyan, hogy az egy hetes bérletemből hátra volt még 1-2 nap, és egy random turista kezébe nyomtam a Keletinél, hogy "nesze, bameg, én úgyis csak eldobnám, te meg még utazhatsz vele".

Vadászok Őrangyala 2015.10.06. 21:34:05

@Black Hole: mert a fejedre esne a felső szomszéd.

CID 2015.10.06. 21:41:02

@Black Hole: No, és miért maradt abba a röhögés?

@Pink Petsch: A azért elég beteges, hogy egy BKK-s posztnál, a Telekomot fikázod Vodás feltöltőkártyásként, e mellett valóban mellékes egy cég nevét helyesen leírni ;)

2015.10.06. 21:52:39

@CID: Ha követted volna a gondolatmenetemet, amire ugyan nem vagy képes, de hátha, akkor nyilvánvaló lett volna számodra is (mint rajtad kívül mindenkinek), hogy a T-system név alapján kérdeztem rá a T-mobilra, aminek .. ohh, milyen meglepő, ez a neve a Vaterlandban. :P
A Vodás megjegyzés valóban csak mellékszál volt, jellemző, hogy rákattantál.
Pussszz! :DDDD

CID 2015.10.06. 22:06:42

@Pink Petsch: T-Systems, de mind1;) Egyébként követném én a gondolatmenetedet, ha lenne olyanod, de látom így sötétben akadozik a fotoszintetizálás.

2015.10.06. 22:23:38

@CID: Egen, lehet, hogy most éppen T-systems, de a többiek szerint volt otthon is T-mobile a neve. Szóval, vagy te vagy a helikopter, vagy mindenki hülye rajtad kívül. Mellesleg azt is megjegyeztem, hogy a magenta-színű cég, névtől függetlenül (a szín maradt, legalábbis 2 hónapja még láttam a plakátjaikat a városban ... ha azóta színt is váltottak, akkor bocs)
A fotoszintetizálsáról meg amúgy istenigazából te tudnál részletes beszámolóval szolgálni. Már ha ismérned a logikus gondolkodás fogalmát. Ennek híján, viszont úgy fogadunk el, és szeretünk, ahogy vagy.

Black Hole 2015.10.06. 22:28:05

@Vadászok Őrangyala: fölöttem már csak padlás van, ott nem lakik senki. De az új alsószomszéd... Hát nem ugranák el, ha rám esne :)

Black Hole 2015.10.06. 22:32:20

@CID: mert hamar rájöttek, hogy ez a fajta nevetgélés meglehetősen sokba kerül. Onnantól néhányan rasszizmust kiállítottak.

2015.10.06. 22:49:28

@Black Hole: Alulról rád esne? ;)

2015.10.06. 23:37:06

@Black Hole: Asszony megtudja, agyoncsap :D

Black Hole 2015.10.06. 23:43:44

@Pink Petsch: há' megmondanám, hogy csak azé' duktam +, hogy lekurvázhassa :)

2015.10.07. 00:09:45

@Black Hole: Attól még agyoncsapna, minden irányból + még le is kurvázná ;)

CID 2015.10.07. 07:04:58

@Black Hole: Azt hittem, találtak valami hathatós megoldást. Pl. becsukták az ablakokat :)

@Pink Petsch: Nézd, nekem is azonnal feltűnt a Telekom csoport tagja, viszont nem teljesen látom, mi közük Agnesünk problémájához. Na minde1, hagyjuk.

Terézágyú 2015.10.07. 08:02:40

@Pink Petsch:
"Volt, hogy a barátnőm kétheti bérletének utolsó 4 napját én használtam fel, mert soha senki nem ellenőrzi az igazolványszámot."

De te lennél a legjobban felháborodva, ha egyszer egy ellenőr tényleg megtenné...

Terézágyú 2015.10.07. 08:03:55

@Black Hole:
"Románia uniós csatlakozása után vagyunk pár héttel. A buszmegállóban áll egy csomó nem frissen barnult, de négernél világosabb csoport. Az első felszáll, jegy piccsan, majd az ablakon kiadja a következőnek. "

Tiszta magyarország.

2015.10.07. 10:44:15

@Terézágyú: Nem, akkor így jártam. Szeretek veszélyesen élni :DDDDD

2015.10.07. 10:46:28

@CID: A rendszer (mármint a BKV automatáké) monitorizása ....

Black Hole 2015.10.07. 12:08:04

@Terézágyú: a különbség az, hogy itt ment a dolog néhány hónapig. Hamar véget vetettek neki. Mikor a buszon veszel jegyet, akkor annyiba kerül, amilyen messzire mész. Kb 5-6 megállónként ugrik az ár. Barna, uniós állampolgárok próbálkoztak olyasmivel, hogy vettek legolcsóbbat, aztán akartak messzi menni. Voltak sokan. Szépen felmentek az emeletre, és köpködték a szotyolát. Mikor lejárt a jegyük, a sofőr bemondta a mikrofonba, hogy szálljanak le. Nem szálltak. Akkor a sofőr leállította a buszt, ajtót becsukta, felment, és mondta, hogy vagy leszállnak, vagy nem, de ha nem, akkor rendőrt hív, addig senki se le, se fel, a busz meg addig áll. A normál utasok ettől nagyon morcosak lettek. A java még eztán jött, mert a nyomorultak a sofőrt meg akarták kenni. Akkor nagyon elborult az agya. Végülis aztán leszálltak.

Black Hole 2015.10.07. 12:22:30

@CID: egyik leghatékonyabb megoldás az volt, mikor indítottak néhány charter járatot Bukarestbe, és azon olyan utasok voltak, akiket a városban szedtek össze a rendőrök. Rabomobil vitte őket a reptérre. Nem volt olyan, hogy előbb haza ugrok a ruháimért. Egész megtisztult a belváros a csonka, sánta, gyereket szorongató koldustól. Pedig eleinte sajnálja őket legtöbb ember. Aztán egyszer egy taxis fazon készített egy fotó-sorozatot arról, ahogy a kétmankós koldus gyerek megszámolja a pénzt, úgy gondolja, hogy elég, mankóit összecsukja, belebassza egy szatyorba, majd elmegy. Ezeket a fotókat közölte egy reggeli ingyenes újság, amit szinte minden munkábajáró ember olvas. Szerinted mennyire maradt az adakozó kedvből?

CID 2015.10.07. 12:44:23

@Black Hole: :) Innen Szegedről is gyorsan eltűnt a sok "nyomorék" koldus, gondolom más okokból.

Megjegyzem, ezek a román/magyar romák itt a környéken, napszámosként nagyon megállják a helyüket.

2015.10.07. 13:50:15

@Black Hole: Soha, de soha nem adok koldusnak pénzt. Ha azt mondja, hogy éhes, és éppen olyanom van, akkor mondom, hogy "Oké, veszek neked kaját, van erre kb. 500 forintom, mit ennél? ". Ha húzza a száját, akkor bukta. Azért sokan vannak, akik így is, akik örülnek a kajának.

Black Hole 2015.10.07. 13:51:05

@CID: amelyik dolgos, meg normális, azokkal nincs semmi gond. Voltak cigány barátaim, és amíg vállalkozó voltam, addig voltak cigány alkalmazottaim. Sőt, itt is megismertem pár nagyon normálisat közülük.

Black Hole 2015.10.07. 13:59:55

@Pink Petsch: szoktam nekik adni, csak nem ennek a fajtának. Érdekes az volt, mikor '98 körül adtam egy srácnak egy százast, és megkérdezte, hogy most ezzel mit kezdjen? Kimondottan felbőszített. Abban az időben ez simán elég lett volna egy szerény vacsorára, vagy kb 5 zsömi, meg fél kiló lecsókolbász is kijött volna belőle. Így meg az lett, hogy mondtam neki, akkor adja vissza. Nem akarta. De aztán adta. Nagyon felbaszott, na!

2015.10.07. 14:06:49

@Black Hole: Mna, ládd ilyenektől szeretném megkímélni magam ;). Kaját kaphat, mert tényleg ne éhezzen, piára meg kérjen tőled :DDD

Black Hole 2015.10.07. 14:17:56

@Pink Petsch: volt olyan is, hogy srác kérdezte, nem tudnám-e kisegíteni? Kérdeztem, hogy mire kell, kajára, vagy piára? Mondta, hogy piára. Mondtam neki, hogy itt van 150ft, ebből ott tudsz inni egy sört. Mondjuk ez is rég vó't.

lcsaszar 2015.10.07. 14:18:42

@atpijkamo: A lyukas kétfilléres idején én már nagyon öreg voltam. A lóvasutat igen kedveltem, csak azt nem, hogy a kardomat mindig le kellett csatolni. És egyszer egy idősebb dáma ráült a cilinderemre.

Szubrina 2016.02.18. 15:50:49

@Đilya: Persze és előre gipszeljem be a lábamat is hátha eltörik...
süti beállítások módosítása