Tékozló Homár

Az megvan, hogy a bekamerázott étterem tulajdonosa leordítja a fejedet?

2015.10.19. 14:43 | Homár Hilda | 547 komment

screenshot_2015-10-19_18_33_11.png

Van, aki szereti a füstölő szagát, van, aki rühelli. Van aki fázós, van aki pólóban tölti  telet is. Van aki elhivatott Orbán Viktor-rajongó, és van aki nem csak ebéd közben nem szeretné nézegetni a képét. Akárhogy is, az biztos, hogy egy igazi vendéglátós sosem üvöltözik a vendégeivel.

Azért megkérdezzük a szentbékkállai Öreghegy fogadót is az esetről.

Az megvan, hogy a bekamerázott étterem tulajdonosa leordítja a fejedet?

Nem szívesen osztom meg ezt az élményt a nagyközönséggel, de muszáj, mert nagyon tanulságos. Szentbékkálán jártunk barátaimmal egy csodálatos helyen töltöttünk el egy hétvégét, de nagyon elrontotta az élményt a szentbékkálai Öreghegy fogadó, annak is az étterme, mert szerencsére nem ott laktunk.

A dolog úgy kezdődött, hogy előző nap megrendeltünk 10 rend ételt másnap estére, amit a nem túl kedves pincér feljegyzett. Amint másnap megérkeztünk a vacsorához, az étteremben valami indiai füstölőt égettek, amit két ember nem bírt a tízfős társaságból. Mivel rajtunk kívül nem volt vendég, kértük, oltsák el. Ez mondjuk ízlés kérdése, hogy ki szeret egzotikus illatok között étkezni, de szerintem nem túl gyakori egy nem indiai étteremben. Persze lehet mondani, hogy miért nem fordultunk ki, ha nem tetszik a szag, de mivel előző nap megrendeltünk 10 rend ételt, ez eléggé tisztességtelen lett volna (akkor nem volt füstölő, mert még éppen csak kinyitottak).

Utána ahogy leültünk és vártuk a kaját, eléggé hideg volt, és egyikünk (egy nő) megkérdezte, hogy nem lehetne-e feljebb tekerni a fűtést. Erre ez a válasz érkezett, hogy „a hőmérséklet megfelelő” (sic!). Na ezen teljesen kiakadtunk és ezt tárgyaltuk egész vacsora alatt, ami szintén feledhető volt (köret félhideg, holott mi pontos időre kértük a vacsorát és pontosan érkeztünk, a pincér egy sörrel többet hozott ki, mint amennyit rendeltünk), de az még elment volna ha ez a konfliktus nincs.

Amikor végeztünk, egy faszi (aki a tulaj volt vagy kicsoda) remegő arccal, magából kikelve odamegy az asztalunk végén ülő barátunkhoz, szinte ordítva, hogy "Nézze meg ezt a hőmérőt, maga szerint ez hány fokot mutat?". A barátunk nyugodt hangon mondta neki, hogy hagyja itt, látja, hogy most 22,5 fok van rajta, de nézzük meg, hogy tényleg ennyi van-e az asztalnál. (A hosszú asztalnak az a vége az étterem belseje felé nézett, a másik vége egy teli üveges, nem különösebben szigetelő ajtónál volt, én azon a végén ültem és szerintem is elég hideg volt ott. Én pulóverben ültem végig, az a barátnőnk, aki panaszkodott és alapból fázós, a kabátjában ülte végig a vacsorát.)

Erre a pacák még jobban bepöccent, hogy itt NINCS HIDEG, ITT, KÉREM PADLÓFŰTÉS VAN, ÉS KÜLÖNBEN IS ÉN 20 ÉVE VAGYOK ITT ÉS ITT MÉG SOHA SENKINEK NEM VOLT ILYEN PROBLÉMÁJA. ITT DÉLELŐTT GYEREKEK VOLTAK, (*erre még visszatérek) ÉS OTT SE VOLT PANASZ. HA AKARJÁK VISSZANÉZHETJÜK A BELSŐ KAMERA FELVÉTELÉT, AMI TANÚSÍTJA!!! HA ANNYIRA FÁZNAK, AKKOR A BARÁTJUK MIÉRT ÜL TRIKÓBAN? MAGA PEDIG (mondta az eredeti panaszosnak) BIZONYÁRA MEG VAN HŰLVE, VAGY VALAMI! HALLOTTAM ÁM, HOGY VÉGIG ERRŐL SUSTOROGNAK! Na most próbáltuk csitítani, hogy a hőérzet az relatív, meg így meg úgy, aztán gyorsan fizettünk és távoztunk.

*Na most, ami a gyerekeket illeti, csak el kell menni az ittjártam.hu oldalra, ahol valaki leírja, hogy gyerekkel voltak itt, aki letépett egy szál virágot valahonnan, amire egy "szőrös vadember" minősíthetetlen hangon leordította a gyermek fejét. Ennyit az ő hivatkozásáról a gyerekekre :-)

Az is érdekes, hogy valaki belső kamerákkal felvételt készít az étteremben zajló eseményekről, nem tudom ez sztenderd eljárás-e a magyar vendéglátásban, de a hab a tortán (legalábbis nekünk, akik nem tartjuk magunkat az úgynevezett NER részének), hogy a vendéglőben, fő helyen, mint egyfajta oltár, Orbán Viktor portréja (20 évvel ezelőttről, 20 kilóval könnyebben, gondolom, az szerintük megnyerőbb) és Orbán Viktor személyes levele a tulajdonoshoz, hogy ez milyen egy tök jó hely. Hát nem!

Végezetül pedig egy másik idézet az ittjártam.hu-ról, amit természetesen nem én írtam, hanem egy másik csalódott vendég tőlem függetlenül három hónappal ezelőtt, de tökéletesen összefoglalja ezt a „csodálatos” élményt:

„Csak olyanoknak ajánlom, akik kifejezetten keresik a konfliktust, erős idegzetűek és szeretik a pocsék ételeket.“

UPDATE okt. 20. 12:43

A posztot elküldtük a helynek, ezt reagálták.

Természtesen, nálunk voltak a kedves vendégek és előző nap érkeztek az Orsi vendégházba (sogornőmhöz) Szombaton, valamikor délelötti órákba be is jöttek a fogadóba. Én, nemtudom mert nem tartozkodtam abba az időbe ott, csak a személyzet el mondásábol tudom, hogy vacsorát rendeltek este 18 órára. A szakács Úr kérte, hogy pontosan érkezenek mert időbe ki kell tálalni az ételt. Mivel előre meg volt rendelve, hogy ne hüjön ki. Kb 10 15 perc késésel meg is érkeztek a kedves vendégek! Akkor,  22.5 c fokot mutatott a digitális copjuter vezérlő. A vacsora rendben le is zajlot, Én jó magam nem is komonikáltam a vendégekkel mivel a felszolgálo ott volt. Amikor megérkeztem szolt a felszolgáló, hogy egy hölgy kicsit fázik, kérte, hogy legyen melegebb mivel padlo fütésvan az sajnos rögtön nem megy föl a hőfok. Mondata hogy 22 fok körül van az étterembe. Természtesen, végig néztem az ott ülő vendékeken van aki valoba puloverbe ült vagy kis kabátba, de volt aki rövid ujjú polóba. Nem érttem, hogy most ki miért fázik . Valoba, oda mentem és megmuttam a hőmérot, ami 22.5 c mutatot. A fázos Hölgy, annyit mondot, szubijektiv dolog  kinek mi a meleg. Volt némi kis vitánk, de nem ordibáltam max kicsit megemeltem a hangom (Amugy nálunk is voltak vendégek, ők nem panaszkodtak . Egésznap volt forgalom, gyerekek stb senki nem jelezte hogy fázna.Orbán Viktor dolgot nem értem, miért keverték bele, amugy sem ki rivó az a kis levél és a könyv. (Járt már nálunk a Bajnai Gordon Úr is mint miniszter elnök husvéti ünnepek alatt, és sok más... Pető Iván, Magyar Bálint Ők sokszor voltak már itt, Jeszenszki Géza, Boros Péter, Göncz Árpád, többször is, Dézsi András atv. Füstölőt sem értem, nem indiai volt, almás fahéjas, némelyik vendég szereti. De amugy el lett nyomva, a  vendég kérésére. Az 1 db sört, nem kellet kifizetni elő fordul, hogy téved a felszolgálo. Az ételel nem volt probléma és panasz ezt nem jeleszték.Viszont, amikor távozóba voltak a vendékek, hangosan el köszöntünk és voltak akik,  csak harmadszori köszönésre voltak hajlandók, vissaköszönni, persze nem mindenki. Amugy a 10 vendégből,  6 vagy 7 kedves volt és megköszönte távozoba a vendéglátást!  1992 julius óta müködik az étterem nem mondom, hogy néha az ember nem téved, de 23 év az sok, nem hobbiból csináljuk, ebből élünk. Sajnáljuk, ha megbántotuk valamelyik vendéget, nem volt szándékos!

 
Tisztelettel
Öreghegy fogadó
Szűrt kommentelők

fogadó 2015.10.20. 21:09:35

Amugy meg kinek miköze az én életemhez??? Nekem tiszta az életem és még az erkökcsi bizonyitvànyom is rendben van volt.Soha nem volt benne semi! Foglalkozatok màr a tyuk szaros kis életetekkel. Amugy meg poltikai tàmadàs volt amikor történt az a bizonyos dolog. Akkor is az Orbàn Viktor miatt tàmadtak .meg most is!!!

AtiSnatch 2015.10.20. 21:20:44

@fogadó: kedves Csaba. csak egy jó tanáts: felejcse el ezt a blogt és meglássa két nap múlva mán a kutya se szol hozá ehez a poszthozz. ha mindenap ideir valamit akkor míndennap lesz valakí akí hozá szól és újjra előjőn a vakcommodore. ne komonikáljon ide kérem tíszteletel.

Józsi, a migráns köcsög 2015.10.20. 21:25:09

@AtiSnatch: az a jó szíved fog téged a sírba vinni, bélám.

fogadó 2015.10.20. 21:26:19

@AtiSnatch: Köszönöm igy lesz ..csak fàj hogy ennyi embert csak a gyülölet vezérel.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.10.20. 21:26:36

Ha ez fídeszes, akkor én killépek a Fídeszből!!!

Rosszindulatú Vászka 2015.10.20. 21:27:52

@fogadó: ön nem érti ennek a blognak a hatáésmechanizmusát.

1. ez egy nyilvános fórum, bárki ideírhatja a véleményét.
2. ezek vélemények, nem állítások, így ezeket elég körülményes lenne kriminalizálni, hacsak nem lehetetlen.
3. ha nem száll be a kommentketrecbe az eléggé ingoványos virtuális személyiségével, ma már senkit nem érdekelne ez az egész.

SAndrás 2015.10.20. 21:27:54

Fiúg!

Iddőgözben mek duddam: Itten 1. nad gasszsákot gészülnek sinálni. Zsuppa. Életveszélyes alag. Ellsőőgént Karázda. Merr mosst márr bizz Toss nem ezzíg ot Senki. De azért sekideg Tinnegteg. x.? Ellintészztem, amit Tsabi semm mondott. Beszélni személlyezsen fogok a röktön itél. Ő elöt. Attik viggy áz a tok. Maggatokra. A Fog Adó rossz hej. De nem dudhattam hogy, - ide tesszz. !

Maraddtamm: Giválló disz telettell.

(Forrás: Rejtő Jenő, Török Szultán. Átirat a témára: Én, a nyelvnáci. Jogi képviselőm: Bakonyi. IPC-m: 610)

Józsi, a migráns köcsög 2015.10.20. 21:28:40

@atpijkamo: figyejjmán papi, vedd már a védelmed alá, ő aztán igazán rászoruló!

SAndrás 2015.10.20. 21:36:35

@AtiSnatch: :D
Akkor most kavarja, vagy nem kavarja?

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.10.20. 21:36:59

Na most EZEK kapják a trafikokat, földket, pályázati pénzeket, EU támogatást, tanácsadói szerződéseket, anyámfaszát. Kontraszelekció, az alja emelkedik fölfele. Kádár alatt is ez volt, most megint a naykunkba kapjuk. Kellene egy rendszerváltozás vagyegy fül keforrad alom.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.10.20. 21:38:14

@Józsi, a migráns köcsög: Hilda a védelmem alatt áll, ha ilyeneket tud kiposztolni. Szádra ne vedd!

AtiSnatch 2015.10.20. 21:40:56

@magamrafőzök: honna duddjam, te főz öl magadra.

@atpijkamo: ja, hova tűnt a nekem beszólós kommented? :D

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.10.20. 21:45:24

@AtiSnatch: 21:32 "El ne üldözd, te flúgos! Évek óta a legjobb poszt. Csak Edéhez mérhatő. Igaz, Ede nem volt ekkora vadbarom, de a rokonság letagadhatatlan."

Nem hiszem, hogy Hilda itt stikában moderálgat. Ez a blogmoci új fícsöre lesz, már előfordult néhányszor az utóbbi hetekbe. Nemhijába dolgoztak a fijúg a nyáron.

Xezs1 2015.10.20. 21:46:12

Hilda menstruál vagy mi baja van? Kirakott mint macskát szarni. Ezkelcsinánie?

Xezs1 2015.10.20. 21:47:31

@fogadó: Csak azt áruld már el, hogy honnan a jó istenből szeded ezeket a fordított ékezetes "á" betűket?

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.10.20. 21:55:26

@Xezs1: Telefonról avgy tabletről nyomul. Manyinak, Iginek is szoktak ilyenjei lenni. Nem ez a baj vele, hanem minden más.

gabors 2015.10.20. 21:56:59

@fogadó: "ennyi embert csak a gyülölet vezérel. " hat kb annyire jo az emberismerete mint a helyesirasa .... az emberek legnagyobb resze nem gyuloli azt aki nem tetszik neki csak szolok, ja es a kritika sem jelent gyuloletet vannak (vagy legalabbis voltak) fokozatok 22 evvel ezelott (is)

senki nem gyuloli a fogado-t ... csak ironaibol irunk az operencias tenger masik oldalarol ...

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.10.20. 21:59:20

@Xezs1: Végignéztem az archívumban a kommentjeidet, nem jövök rá, melyik miatt tiltott ki. Talán csak félrenyúlt.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.10.20. 22:01:12

@gabors: A fídeszeseknek ellenség kell. Migráns, cigány, értelmiségi, liberális...

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.10.20. 22:03:16

@gabors: "ironaibol irunk az operencias tenger masik oldalarol ..."

Észak-Amerika legkisebb országa Irónia, fővárosa Szarkazmus.

Gastroger 2015.10.20. 22:05:49

Holnap is házajánlata lesz, az a kövér bajszos László ette itt egy hózentrógererossal, viszontlátásra, mondtuk háromszor, többet nemgyűttek, magyar estek lesznek, rántontotthek lángoságyon, meg hurka. Zenés felár játszik a Lagzi Lajcsi, aki nem tud eljönni, mert nem bírja a feszültséget. Lesz helyette a megasztárba nevezett Káposztásné Balog Gizella, sajnos nem jutott be, pedig tud álítólag ementáli sajton nepáli furulyás popzenét is játszódni, ha akar, de nemnagyon akar, majd akkó tálcán fog helyette fülpiszkálóval cimbambóni. Vendég lesw még -rezidens! - A templomharang kötélhúzólya harang nélkül, kötélen fog bazseválni egy pengetős nótát. A táncparkett ördöge pedig nemcsinál mást, csak komjuteren állítja a pallófűtést.

gabors 2015.10.20. 22:05:51

@atpijkamo: ez jo csak szolok hogy eszak amerika az operencias oceanon .... rosszul tudo Ironia az egy Lybia melletti kis sziget a tengerin is tul van es az ironok nepesitik be mar 3000 K.E ota ....a fovarosra nem emlekszem talan bukarest lesz ???

Xezs1 2015.10.20. 22:06:49

@atpijkamo: Csak a szokásos trollkodás ment, mint mindig. De én itt kihagytam vagy 2 évet, szóval segítsetek: most ez a Helga az új arc és ő ilyen irgumburgum rendet akar itt? Merthogy ez a blog mindig is a troll kommentekről szólt és megkockáztatom hogy az emberek 80%-a nem is a posztok miatt járt ide. De lehet én érzem rosszul.

Xezs1 2015.10.20. 22:08:01

@atpijkamo: Ilyeneket tud használni? Na ezt nekem nem adod be :)

AtiSnatch 2015.10.20. 22:08:30

@gabors: annyi ló el se fér azon a szigeten...

@Xezs1: majd holnapra elmúlik.

AtiSnatch 2015.10.20. 22:10:20

@Józsi, a migráns köcsög: az mán igaz, hogy itt sirí egy ideje.

@Xezs1: igi? Szerintem se.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.10.20. 22:12:02

@Xezs1: Hilda Sixx keze alatt nevelkedett. Mikor tavaly elment szülni, hogy legyen egy kis pénze, Sixx rátestálta az elhanyagolt Homárt, napi két posztot kell kitolnia. Van egy fura elképzelése, milyennek kellne lennie a Homárnak, és ezt nem jó posztokkal, hanem a kommentelők idomításásval gondolja elérni.

Tény, hogy nem a posztokért járunk ide, hanem a társaságért.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.10.20. 22:15:24

@Xezs1: Csak tapogatni kell, be se kell tudni kapcsolnia.

Aureliano Buendía 2015.10.20. 22:21:14

@Józsi, a migráns köcsög: a siri meg nem tud magyarul. Mondjuk az arc sem.

Aureliano Buendía 2015.10.20. 22:22:54

én nem bánnám, ha havi egy szentbélsári poszt lenne, és a reinkarnát Ede visszajárna.

Zelig 2010 2015.10.20. 22:23:14

@Gastroger: A Lagzi Lajcsi nem azért nem tud jönni, mert nem bírja a feszültséget, hanem mert rosszul vezette le, ha érted mire gondolok.

Józsi, a migráns köcsög 2015.10.20. 22:26:36

@Aureliano Buendía: azt nem tudom, de elhiszem neked.

@Zelig 2010: nem baj, most majd lesz ideje kicsit feltöltődnie.

Aureliano Buendía 2015.10.20. 22:32:47

@Zelig 2010: kicsapta a zeonnál a biztosítékot

Xezs1 2015.10.20. 22:33:12

@atpijkamo: És az identitásválságos hagymával mi lett? Elüldöztétek?

Aureliano Buendía 2015.10.20. 22:35:29

ez a foskazán nektek sem sárgítja be, mikor a kommentetekre gyün válasz? Radaron van, itt nincs kiemelés.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.10.20. 22:35:34

@Xezs1: Magát üldözte el. Jobb így mindenkinek. Sajnos sok más régi arc is lemorzsolódott.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.10.20. 22:37:04

@Aureliano Buendía: Igen, a sárga kiemelés megszűnt. Nem tragédia. Sokkal rosszabb volt, mikor a linkek szövegszínűek voltak.

Aureliano Buendía 2015.10.20. 22:37:29

@Xezs1: fasztuggya, az élet szerintem túl rövid, hogy az ember hagymát/igit olvasson.

Xezs1 2015.10.20. 22:40:12

@atpijkamo: Jaja, feltűnt hogy sok régi arc eltűnt.

Aureliano Buendía 2015.10.20. 22:44:39

@Xezs1: te is el voltál tűnve sokáig

AtiSnatch 2015.10.20. 22:53:31

Hát még a színvonal...

gabors 2015.10.20. 22:53:57

@Aureliano Buendía: vannak helyek ahol nem lehet netezni .... pl eszak korea ... lehet fizetesnelkuli szabin volt kim meghivasara...

Aureliano Buendía 2015.10.20. 22:56:41

b+, mikor volt utoljára 500+ a kommentszám...

@AtiSnatch: az sosevót

Black Hole 2015.10.20. 23:18:47

@Xezs1: az nem válságos volt, hanem zavaros :)

Vadászok Őrangyala 2015.10.21. 00:11:53

@Aureliano Buendía: továbbá a T.Ügyészség behugyozás közben epileptikus állapotba fogja röhögni magát.

Vadászok Őrangyala 2015.10.21. 00:14:19

B+, a fogadós megtanult igiül.

Xezs1 2015.10.21. 00:24:15

@Vadászok Őrangyala: eltitkolt gyerek, apjára ütött

Rosszindulatú Vászka 2015.10.21. 07:26:30

Köszönjük szépen Kartácsunknak, hogy az ördög ügyvédjeként katalizálta játékunkat.

Magam és kiscsaládom nevében köszönöm szépen, remekül szórakoztam!

Megvan a nyúl kecsegek! xd 2015.10.21. 08:07:10

@atpijkamo: Papí b+ ércsd már meg nem a Hilda tehet róla ez a bal.fsz moderálta ki saját magát:D!!!

Ugyanitt czuki rózsaszín plüssbilincs eladó, több méretben..! Hajrááá Fogadó.../énmár úccse fázom/

Manyecska 2015.10.21. 09:18:44

Én egy hete azon gondolkozom-amióta a sebészettel összeköttetésben "állok"- hogy ezek a szerencsétlen gipszelőmesterek, röntgenorvosok, gyógytornászok semmi pénzért végzik a munkájukat és ennek ellenére nemhogy a hangjukat nem emelik fel, hanem emberszámba veszik, normális hangnemben kommunikálnak, a gipszelőnéni a fűrésszel a kezében folyamatosan nyuKtatgat :DD XD!..pedig nem igénylem-..most lehet azért mer én nem csak helyesen írok hanem helyesen állok is... DE pl.az orvos is teljesen normális volt /mindkettő/ pedig naponta tumultus van, vérző törölközőkkel beburkolózva!! , stb. ember legyen a talpán aki bírja nap mint nap...és őket meg sem fizetik. Ezeket az embereket mi mozgatja vajh mer tuti nem a pénz... ????
És mégis működik .... Majd ha a vendéglátás jut el erre a szintre, szóljatok!!! Addig csak vicces egy ilyen poszt max. bár szerintem semmi értelme ilyet kirakni épp ez okból kifolyólag dehát kenyér és cirkusz köll a pórnépnek...:D

Xezs1 2015.10.21. 09:41:12

@Manyecska: Nem csak az hogy mennyit melóznak, hanem gondold el hogy mennyi retek emberrel találkoznak nap mint nap. Amelyik köszönni sem hajlandó, amelyik ordibál, követelőzik, amelyik szarba se veszi őket. Én biztos hogy nem csinálnám, nem bírom az idiótákat.

Dikusz 2015.10.21. 09:58:59

@Xezs1: nem-e lehet-e, hogy ha kimoderálásra kerültél, az egyébként tényleg szép környezetben levő Szentbékálla nevével való viccelődésed folytán foganatosította e blog népszerű gazdája?
Most így visszaolvasva, amit eddig leírtam csodálatos helyesírással (direkt), ha ezért tiltott volna ki, akkor éppen azt a hozzászólásodat nem hagyta volna benn.

Emlékszem, amikor szétszedtétek egy panzió vendégkönyvét, az sem volt semmi, hamar le is állították a hozzáférhetőséget:). Úgy látszik ezek a panziós posztok nagyon népszerűek.
@atpijkamo: eddig azt hittem, hogy akit a védelmed alá veszel, azt jó tulajdonságai okán teszed. Még jó, hogy nem jelentkeztem én is rá. Bár biztos kiérdemeltem volna, ha folyamatosan hosszú í-vel írom azt a bizonyos pl. autójavítással foglalkozó műhely nevét. Nálam legalább ennyire üti ki a biztosítékot, amikor valaki rövidít (vok, h,vmi), és ha mondjuk a "kritizálás" helyett a fikázás szót használják. Ilyenkor mindig egy bizonyos orrtisztítási tevékenység ugrik be, mint amikor egy cukorkát reklámoztak (az orromat is tisztísa).

piroshangszóró 2015.10.21. 10:04:22

Nem akarom elhinni, hogy ezt a választ egy ember írta. Legjobb esetben is egy betanított majom, aki ötödik nyelvként tanulta a madzsart.

copjuter. eszemfaszommegállbazmeg. Gondolom gyereke is lehet, és szavazhat is.

Xezs1 2015.10.21. 10:38:46

@Dikusz: Szerintem Helga menstruál oszt azér.

Dikusz 2015.10.21. 10:56:08

@Xezs1: - az lehet.
Egyébként van olyan - egyébként csodálatos környezetben lévő - hely, aminek különösebb átváltoztatás nélkül érdekes neve van. A Dél-dunántúli Kék túrázásunk alkalmával jártunk arra, a Felsőkak-i kisvasút állomása. Jó volt úgy viccelődni a névvel, hogy nem sértettünk meg vele senkit.:)))
@piroshangszóró: van gyereke, hozzá is szólt ugyanilyen stílusban.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.10.21. 11:40:27

@Dikusz: Természetesen azt, hogy védelmem alá vegyek valakit, azt ki kell érdemelni. Na jó, egy fene, téged is védelmem alá veszlek.

Szerintem a fikázás szó pont jól leírja a jelenséget, annak gusztustalanságával együtt.

lcsaszar 2015.10.21. 12:25:55

Akkor most megvegyem a vonatjegyet Tapolcára? Retúrt vegyek, vagy csak oda? Nem bírom a bizonytalanságot.

2015.10.21. 13:51:52

ó dzsízösz miről maradtam le, itt van újEdénk, aki donquijote-i elszántsággal veti magát a küzdelembe. Természetesen műemléki környezetben.
Meséljétek már mi volt ez a fegyverropogás ?

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.10.21. 15:11:23

@Kulics: Kérlek olvasd el, ezt NEM LEHET visszaadni. Gyöngyszemek garmadája. Nyihogva nyerítettem végig. Másodszorra is.

Bánatos Teknősbéka 2015.10.21. 15:22:05

Nem emlékszem mikor röhögtem valamin könnyes szemmel ennyit... talán még semmin.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2015.10.21. 18:05:37

@fogadó:
Önnek korábban megírták, hogy mi a rágalmazás (2015.10.20. 18:21:03 hozzászólás).
Ön úgy tűnik, nem csak az írással áll hadilábon, hanem ezek szerint a szövegértéssel is. (Félreértés ne essék, ez itt az én személyes véleményem. A helyesírás és a szövegértés készség, ami fejleszthető. Egyeseknek nehezebben, másoknak könnyen.)

Ha ön megértette volna azt, amit írtak, nem állítaná tényként, hogy rágalmazást követtek el a hozzászólók. Bár többen felhívták a figyelmét a "válasz erre" gomb használatára, nem sikerült elsajátítania ezt a készséget sem. Ennek ellenére vélelmezhetően @Aureliano Buendía hozzászólására reagálta a következőt:
"Ugyan màr itt kb 90% nem ir helyesen. Nem az a lényeg ...az hogy ön nagyon ràér màsokat mocskolni kedves jo ember. Szarok rà mit gondol a helyes iràsomrol. Attol még senki nem jogositföl màsok megalàzàsa és ràgalmazàsa" (2015.10.20. 18:53:09)

Felhívnám a figyelmét arra, hogy azzal, hogy azt állítja, Aureliano(...) másokat mocskol, továbbá másokat megaláz, rágalmaz, - mivel ilyet az említett nem tett, - ön megvalósítja az idézett törvénysértést.

Felsorolnám Aur(...) önnel bármilyen összefüggésbe hozható állításait:
- 22,5 fok abszolút nem hideg
- meghallgatnám a másik oldalt is
- ha valóban ordibált, az nem megbocsájtható
- ettől most a művelt úri közönség jól össze is fosta a bokáját //bejelentési bejelentésére//
- én UPC alapján keresném az Ön helyében
- Javaslom továbbá a válasz gomb használatát.//ez nem is állítás//
- ja, mer' a budiról csak így tud bekajabálni, hogy elfogyott a Szabad Fő'd, valaki vigyen még neki papírt:) //másik hozzászóló beszédhangerejére tett megjegyzésére való válaszként//
- elnézést, még valami: a helyesírási szótárban úgy keresse: összetett szavak.//ez nem is állítás//
- én ezek után bojkottálom az Öreg hegy fogadót, (...) be nem térek
- nagyon hallgat, lehet, most tárcsázza a 112-t
- Majd jól feljelent a getzhybe, és ipc alapján kinyomoztat.:)
- helyesírás pótórákat nem vesz. Pedig lenne rá igény.//másik hozzászóló kérdésére//
- Ma huszadika van.
- (...) Bíróság a büdös életben nem tudja összeállítani a peranyagot

Ezek között nem találok az Ön becsületének csorbítására alkalmas tényre vonatkozó állítást, vagy ilyenre való közvetlen utalást.
Nem látok továbbá az ön személyére vonatkozó, azt sértő valótlan tényre vonatkozó állítást, de való tény hamis színben történő feltüntetésére sem látok példát.

Javaslom, hogy minden olyan hozzászólót, akire a fenti rágalmat vonatkoztatta, keressen meg a "válasz erre" hivatkozás használatával és kérjen elnézést, ez később enyhítő körülményként figyelembe vehető az eljárás során.

Üdvözlettel:

Chicken

Ui.:
"De hogy ki ön valojàba azt màr nem meri vàlalni."

Aureliano Buendía 2015.10.21. 18:32:00

elég kevés a kommentszám tegnap óra, ki van még szabadlábon?

fogadó 2015.10.21. 18:37:54

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓: Kedves nem tudom kicsoda. Elég sok hozzà szolàs moderàltak amik màr nincsenek itt! Miért törölték ön szerint? Mert sértő volt és személyeskedő. Én azokra értettem ! Nem én töröltem őket ha nem a blog szerkesztő. Akkor miröl beszél?

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2015.10.21. 18:58:51

@fogadó:
Kedves Nem Tudom, Kicsoda!

Köszönöm szíves tájékoztatását. Én arról beszélek, hogy @Aureliano Buendía: milyen állításokat tett. Ön szerint volt olyan hozzászólása, amit töröltek?

AtiSnatch 2015.10.21. 18:59:20

@fogadó: miért nem fogadod meg a tegnapi tanácsom? Attól, hogy sértő és személyeskedő még nem rágalmazás. És ahogy elnézem ek törölt komment

AtiSnatch 2015.10.21. 19:00:58

@AtiSnatch: * elég sok törölt komment a tieid közül került ki.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2015.10.21. 19:03:38

@fogadó: Lehet, hogy rosszul tudom, de először a hívó fél szokott bemutatkozni...
Senkit nem ismerek, akit fogadónak hívnának, de még nem is hallottam ilyenről.

AtiSnatch 2015.10.21. 19:06:36

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓: jóvagy már Hagymási Tivadar, mér nem mondod meg neki a nevedet?

Aureliano Buendía 2015.10.21. 19:08:21

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓: én is írtam neki, hogy szerintem őt sem fogadó néven anyakönyvezték őt, de sajnos átment „csak írok” üzemmódba.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2015.10.21. 19:12:20

@AtiSnatch: Most mé' kellett elárulni?!? Szerettem volna, ha a rendőrség megtalál ipc alapján, mert az viszonylag nehéz, de most miattad sima ügy az egész...

AtiSnatch 2015.10.21. 19:14:57

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓: jajj bocs, de asztnem mondom meg neki, hogy Ashevilleben laksz. Oké?

fogadó 2015.10.21. 19:17:31

Na tovàbbi szép vergődést uraim! Ez itt az önök virtuàlis vilàga. Megyek dolgozni sok a vendég! Szép estét. Többet már ide nem irok! Főleg ilyen komment függő embereknek. Üdv. Nagy menők.

Gastroger 2015.10.21. 19:30:18

A Sanyi Úr nem voltam éppen ott! Lehet kicsit hangosan beszél, de ipc alapján a fenyegetés és rágalmazás sok, nemtudni mitörtént, akkor nemszolok be! A vendég meg sznob pesti akkor bezabál a jó kis ételbül, oszt a hömérségleten keresi a panaszát???
Szentbékkálán mit röhógsz parazt, van olyan is hogy Bugyi.!nemkell csúfódni.
Hallottak napján is lesz menű, ha kinyitunk, vagy nem.
Tőkerelőleves, gordonblieau rizi-bizi-vel!
Tökfejet meg magadnak farikcsájjá!

gabors 2015.10.21. 19:35:44

535 !!!@fogadó: GRATULA !!! "valasz erre" gomb vegre Onek is mukodik ....

gabors 2015.10.21. 19:37:33

@fogadó: "ha nem" ez ebben a szovegkornyezetben "hanem" csak szolok !!!! Ha nem erti a kulonbseget akkor bocsika ...

fogadó 2015.10.21. 19:56:53

Tévedés! Nem Sàrvàri Csaba! Egy szintén érdekelt ember ebbe a témàba. Csaba màr nem foglakozik ilyen primitiv blogfélékel. Én képviselem az üzlet minden ràm bizott részét. Még ezt a primitiv itt létet is . Na erre kös gombot te komment kukac.

Aureliano Buendía 2015.10.21. 20:05:45

@fogadó: látom az eltelt idő alatt sikerült összemelegedni (22,5 fokosra), így már tegeződünk.

Szervusz, kérlek.

Elképzelem azt a pillanatot, mikor igazoltat a rendőr, vagy hivatalos ügyet kell intéznek, vagy akár csak bemutatkozol. Hogy megrökönyödhetek, mikor azt látják az irataidban, hogy a becsületes neved fogadó.

Ez amúgy a családi és a keresztneved? Hogyan becéznek? Fogi?

Na, ez onnan jutott eszembe, hogy tegnap szóvá tetted, hogy mindenki néz nélkül kommentel. Büszke vagyok rá, hogy te a nevedet adtad a hozzászólásaidhoz, csak azt nem értem, hogy az anyakönyvi hivatalban ez hogy ment át?

AtiSnatch 2015.10.21. 20:05:59

"Még ezt a primitiv itt létet is ." Nincs több kérdésem tisztelt bíróság.

fogadó 2015.10.21. 20:18:51

Ez a ti létetek ? Dolgozatok ne itt ocsmànykodjatok meg piszkàljatok màsokat. Üdv.F. T. Azt tudom hogy a cég jogàsza ma màr meg lépte azt amit kell. És ez màr zaklatàs. Mert acég email cimére erről a blogrol jönnek a mocskolodo levelek. Amik el vannak mentve vagy 30 db.

Dikusz 2015.10.21. 20:32:18

@atpijkamo: köszönöm a védelmet, de ugye ezt nem azért kaptam, mert ugyan csak gondoltam arra a bizonyos szóra, de hosszú í-vel?:)
Ide is leírtam, de még az én szememet is bántja. A második bekezdésedben írottakban meg igazad van.
@lcsaszar: szerintem nem kell jegyet venned, busszal jönnek :)

Aureliano Buendía 2015.10.21. 20:37:55

@fogadó: én azt gyanítom, hogy te ezt élvezed, különben nem jönnél vissza újra és újra annak ellenére, hogy legalább 3x elbúcsúztál már csak ma este...

Zaklatás akkor lenne, ha telefonon hívnánk, email-ben írogatnánk neked, de ez itt egy nyilvános fórum, szabadon beírhat ide bárki. Azzal, hogy ide kommentelsz, elfogadod azt, hogy erre reagálhatnak is. A helyesíráson kívül a jog értelmezése is hagy maga után kívánnivalókat.

A blogról legfeljebb értesítések mennek arról, hogy valaki válaszolt egy-egy hozzászólásodra. Ez amúgy beállítható a... ugyan, hagy a fenébe, túl bonyolult.

Vadászbaszó nyúl 2015.10.21. 20:47:21

@Aureliano Buendía: nem fog lya érteni. meg nemjól beszélsz vele .Rómába mint a rómailyakal.

fogadó 2015.10.21. 20:54:55

Na làtod valaki màr vissza is élt a Sàrvàri Csaba nevével! Itt lesz még birodàgon megjelenés valakinek. Mert most beszéltem vele ö nem irt ide! Mi ez ha nem màsnak a nevével valo vissza élés ez is büncselekmény. Majd ki derül melyik szàmitogépről küldték! Màs nevével és nevében irogatni büncselekmény ezt gondolom te is tudod. Mocsok egy hely meg az aki ezt meg meri csinàlni!!!!!!!

fogadó 2015.10.21. 20:58:07

@milyennőazilyen: Te ki vagy? És mi közöd hozzà? Nem rokonom te szerencsés.

Aureliano Buendía 2015.10.21. 21:00:06

@fogadó: nem akarlak nagyon elkeseríteni, de a Sárvári nem annyira ritka családi név, anyai nagyanyámnak is ez volt a leánykori családi neve. Ennek fényében pedig eléggé öntelt dolog azt képzelni, hogy egy másik Sárvári család ne a Csaba nevet adja magzatának.

Szóval barátkozz meg a tudattal, az országban nagy eséllyel él még jónéhány Sárvári Csaba. Mind be fogod őket perelni?

SAndrás 2015.10.21. 21:38:06

@fogadó:
Szeretem, ha valaki megfelelő önkritikával rendelkezik.
süti beállítások módosítása